Miért nem emigrálnak  a magyarok?
2009. október 15. írta: dobray

Miért nem emigrálnak a magyarok?

  Mi az: fekete pólós metálosok is táncolnak, külföldiek bámulnak, és alig lehet bejutni? Válasz: kéthetente csütörtökönként a Gödör, az Erzsébet téren. Tátott szájú külföldiek, nézelődő és csatlakozó kívülállók, új és régi szimpatizánsok, táncosok ropják itt estétől pirkadatig. Pedig azt gondolnánk, hogy a ma embere nem néptáncol.

  Sergio, a Budapesten élő madridi spanyol ismerősöm is hüledezve kortyolgatja a sörét.
- Egy egyetemi ismerősünk hívott le minket, aki a Közép-Európai Egyetemen tanul, de ő sem magyar. Azt viszont nem tudtuk, hogy itt ilyen magyar táncház van, csak lejöttünk, és teljesen meglepődtünk, hogy egy olyan központi szórakozóhelyen, mint ez, ilyen hagyományos táncokat járnak a fiatalok – mondja, mikor rákérdezek, hogy tetszik neki, ami itt folyik. - Nagyon érdekes, amint a hagyomány és a modern találkozik itt. Kipróbáltuk ezt, ahol nagy körben táncolnak az emberek (a moldvai táncokat), és nagyon érdekes volt, meg fárasztó.

  Egy kisebb litván csoportosulásból pedig valaki megjegyzi:
- Otthon nincs ilyen, nagyon szerencsések vagytok, hogy van ilyenre lehetőségetek. Egy ismerősömet, aki otthon, Litvániában bevándorlási hivatalban dolgozik, egyszer azért hoztam el ide, hogy megmutassam, miért nem emigrálnak az én kedves magyarjaim.

 

  Más külföldiek a sörüket szorongatva állnak a klub előterében, a vonós táncház szélén, és elképedve fotóznak. De vajon miként került ide, a Gödörbe, annyi zenei szubkultúra helyére egy táncház? Amikor 2007 végén megszűnt az Almássy téri Szabadidőközpont, az ottani utolsó táncházban megjelent a Gödör egyik szervezője, és ő hívta el a rendezvény házigazdáit az Erzsébet téri klubba, ahol 2008 januárjában indult el a sorozat. Míg az előtérben a vonós együttesek főleg erdélyi, de például szatmári és magyarországi táncoknak is húzzák a talpalávalót, hátul moldvai csángó táncokat tanítanak és járnak nagy körökben az érdeklődők és a régi tagok. A legtöbben persze az utóbbit választják, mivel ezek a könnyebbek. Viszont a csángó táncok monotonitása miatt egy idő után sokan nekiállnak „lenézni” az előtérben táncolók lábáról például a kaloteszegi táncok lépéseit.


  A moldvai táncházban a Csürrentő együttes szolgáltatja a zenét. Mint mondják, nagyon szeretik: „járnak a szokásos táncházasok, viszont sokan most látnak először ilyet, ma is becsöppent számos külföldi. Sokan nem állnak be táncolni, de hallgatják a zenét, és úgy mennek haza, hogy örök élmény lesz ez nekik. A táncházba járást sokan a moldvaival kezdik, aztán miután megtetszik nekik ez a szórakozási forma, bekapcsolódnak a többi táncba is. Szóval a moldvai táncháznak van egyfajta kapu-szerepe is. Szerintem nincs igaza azoknak, akik temetik a táncház-mozgalmat. A vonósokhoz nincs belátásom, de a moldvai táncházak töretlenül népszerűek. A péntek esti, fizetős táncházunkba, mióta itt, a Gödörbe is játszunk, még többen járnak.”

  Kint, az előtérben leginkább a Bivaly együttes játszik, közülük valók a szervezők is. Mint mondják, annyiban más ez az egyéb táncházakhoz képest, hogy nem annyira belterjes. A Gödör-táncházzal kinyílt a táncházmozgalom, mivel rengeteg embert érnek el itt véletlenül. Persze a nyitás már tíz éve tart, mióta nem szorul be a mozgalom a művelődési házakba.

  A táncházmozgalom 2008-ban volt harmincöt éves. Az első, mindenki számára nyitott táncház a Kassák Klubban nyílt meg 1973. november 13-án. Azonban az első, még csak a szűk szakmai elitnek szóló táncház a Liszt Ferenc téri könyvklubban nyílt meg, még 1972. május 6-án, széki mintára. Ezt aztán a nagy sikerre való tekintettel június 10-én és merész módon október 23-án, az 1956-os forradalom (akkor még „ellenforradalom”) kitörésének évfordulóján is megismételték a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas táncegyüttes részvételével. Később a Kassák Klub viszont olyannyira népszerű lett, hogy estjeit egy idő után már a III/III-as ügynökök is látogatták. Az, hogy vannak, akik nem csak nézni szeretik ezt, hanem csupán kedvtelésből táncolni is szeretnének, már nem volt annyira szimpatikus a pártállamnak (állampártnak). Hiába, jelentősebb konspirációt nem tudtak leleplezni, viszont nacionalista propagandaként értékelték az előadásokkal, a paraszti kultúráról szóló ismeretek átadásával bővített alkalmakat. A pártállamnak vége lett, a táncházmozgalom azonban - ha kisebb hullámvölgyek érték is - még mindig él. Ma számtalan táncház működik a budapesti művelődési házakban és a klubokban.

  - Miért olyan népszerűek az erdélyi táncok? – kérdezem, hiszen az előtérben főleg onnan való táncokat járnak, és a táncházasok mindig kitüntetett figyelemben részesítették ezt a régiót.
  - Budapesten nincs hagyomány, ezért mindenhonnan merítenek, itt tényleg az erdélyi a népszerű. Vidéken mindenhol a saját táncaikat táncolják, és nem is igazán kedvelik a másféle, például az erdélyi táncokat – mondta Tárkány-Kovács Bálint, a táncház szervezője.


  -Város és néptánc – nem paradox párosítás?
  -A táncház a közösségi lét, a szórakozás, az ismerkedés nehezebbik útja. Meg kell tanulni a dalokat, szövegeket, táncokat, táncrendeket, mindennek az egész kultúráját; egy diszkóban nem kell ekkora felkészültség. A kérdés nem az, hogy miként lehet a városiak körében ez ilyen népszerű, hanem inkább az, hogy miért nem még népszerűbb – vélekedik.

  A zene rendszerbe szervezi az embert körülvevő hangokat, gondolj csak az indusztriális zenékre – mondja a Bivaly zenésze. Bentről eközben árad a fülledt, izzadságszagú meleg, és a szünet miatt ázott pólójú fiatalok árasztják el a pultokat. - A népzenészek például az énekesmadarak énekét is utánozzák valahol. Amikor gyűjteni mentünk, és a díszítésről kérdeztünk adatközlőket, azt mondták, hogy úgy kell rezegtetni a hangot, ahogy a falevél rezeg a szélben. A kultúra kerek egész, a nyelv, a zene, a tánc nem válaszható szét, ezek összefüggenek. A kultúra hasznos, praktikus dolog, ami szervezi az ember életét.


  S hogy vajon végülis miért olyan népszerű egy ingyenes, nyilvános táncház a város egyik legkedveltebb szórakozóhelyén, hogy alig fér be az ember? - A régi falu Kodály szavaival élve kulturálisan önellátó, folyamatosan újraépíti a saját kultúráját. A fogyasztói kultúrában élők ezzel szemben nem teremtik azt újjá, csak elfogyasztják. Ez passzív dolog, míg a népi kultúra aktív. Ezt az élő, aktív kultúrát mentette át a táncházmozgalom.

  Persze, hogy emiatt nem emigrálnánk, azt kétlem, úgyhogy a címben szereplő kérdésre nem tudom a választ - de hát ez mégiscsak lényegtelen. Inkább csütörtök este irány a Gödör táncháza.

  (A fényképeket a Csürrentő honlapjáról és Zagyi Lajos Folkrádiós galériájából szedtük, köszönet érte.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr361447316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabe2 2009.10.15. 07:39:05

NÉPtánc és nem népi tánc. Ezt már megtanulhatta volna ottan...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.15. 08:25:50

Arról nem is szólsz, hogy igen kedvező a férfi-nő arány?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 08:29:24

azt' milyenek a csajok? régen, hónaljban és máshol is borotválatlan, tarisznyás, flanelruhás narodnyiki, nehezen kívánhatók voltak. ez változott? :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.15. 08:49:58

"Miért nem emigrálnak a magyarok?"
adok pár külföldi címet, akik érdekesen fognak nézni erre a kérdésre :-)

Alfőmérnök 2009.10.15. 08:50:03

Na igen, népek tánca.
Ja, ez az Almássy tériből jött át a Gödörbe. Az a baj ezekkel a csajokkal, hogy lenézik, aki nem tud táncolni. Ezek így kommunikálnak egymással, külön világ.
A moldvai meg a gyimesi elég fárasztó tud lenni egy idő után. Töltsön el valaki egy hetet egy gyimesi tánctáborban és egy életer megtanulja, hogy mi az az ütőgardon! ;)

Bell & Sebastian 2009.10.15. 08:56:01

A hagyományokra visszaemlékezőktől tudom: például szűkebb pátriám táncrendjének befejező figurája mindig a lányok fejtetőre állítása volt.
Nagyban befolyásolta az est további programját...

Kivándorlásról:
Hamburger, pizza itthon is van, minek hozzá hajóra szállni, egzotikus népek látásának lehetőségéről nem is beszélve!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.15. 09:18:06

@Gabe2: bocsi, ezer éve néptáncolok ,de sose jgyzem meg.
@Grift: azárt változik az arány

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 09:19:34

@SzilvayG (dszg):
ezer éve? hehe, az semmi, vannak akik több mint ötezer éve!

is 2009.10.15. 09:27:09

és hogy megvan még nekünk ez a népzenénk, miközben sok országban későn eszméltek, és már elveszett, megint írjuk le: Vikár Béla, Kodály Zoltán, Bartók Béla, és a többi ismeretlen gyűjtőnek köszönet.

az azonban tényleg volt az én tizenéves koromban is, hogy a néptáncosok kissé/nagyon belterjesek lettek, valami pluszos embernek gondolták magukat. de összességében ez nagyon pozitív, és csak hajrá.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 09:29:39

jaj, és ez a néptánc-népi tánc. ahogy a szakmák kínnal nyelvújítanak. beszarás. mint a munkavédelem helyett munkás védelem, meg a halászlé helyett hallé.
mintha a népi a népisch rövidítése lenne. :))

Roltii 2009.10.15. 09:47:06

mennyi Kalotaszegit táncoltunk középsuliba... Még Stuttgartban is voltunk fellépni..jah nem, inni, de az is a tánc miatt volt:D

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.15. 09:48:29

@Őrnagy Őrnagy:

"Arról nem is szólsz, hogy igen kedvező a férfi-nő arány? "

A lentarisznya kötelező accessoire, vagy van anélküli is?

gitáros 2009.10.15. 09:51:53

Olyan rácsodálkozással írtad a cikket, mintha nem tudnád, hogy elég régóta van tele a legkülönbözőbb jellegű táncházas programokkal a város.
Elég köcsög dolog, hogy csak az létezik, ami a Gödörben (meg még pár felkapott helyen) megjelenik.

cingár feltaláló 2009.10.15. 10:12:53

@gitáros: lassan, de azért eljutottunk az ilyenkor kötelező beszólós kommentig.

tempetőfi 2009.10.15. 10:29:52

@Grift: @Alfőmérnök: Nem tudom, mi a bajotok a csajokkal. Ha mindez így lenne, ahogy állítjátok, akkor bohó ifjúkoromban a flanelruha alól a kékharisnyát lehúzni se esélyem, se kedvem nem lett volna botlábú székelyként.
De volt. Azóta is hálásan gondolok táncházas (és többnyire bölcsész) barátnőimre, ritka jó élet volt, még ennem is adtak.

teemur · http://teemur.blog.hu 2009.10.15. 10:37:30

Különösen tetszett a második videó.
Így, civilben a tánc is hitelesnek hat. Népviseletben (ami viszont _fellépésekkor_, _versenyekkor_ teljesen indokolt) néha anachronistikusan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.15. 10:43:56

"De vajon miként került ide, a Gödörbe, annyi zenei szubkultúra helyére egy táncház? "

Azert, mert a Nagy Generacio szamara a tanchaz, a tanchazmozgalom is a zenei szubkultura resze, egy lazado identitas.

prettyinpink 2009.10.15. 10:59:52

Naaaa, sajnos azért nem minden stimmel ebben a posztban. Az úgy volt, hogy az Almássy tér a város közepén nagyon központi hely volt. Rengeteg jó együttes és táncos nyomta ott minden csütörtökön. A vége fele, a hírre, hogy vége lesz az Almássynak (mivel egy élő szerződés ellenére eladták a helyet egy "szervezetnek") kicsit felhígult a közönség, de nembaj, sokan voltak, jó hangulat volt, a hely is ideális.
Aztán vége lett. A gödrösök valóban megkeresték a táncházasokat h legyen ott táncház, de mivel a felvásárlóval szoros kapcsolatban álltak a gödör vezetése és az Almássyt üzemeltetőkkel meg jóban voltak a zenekarok, így sorra mondták le a jobbnál jobb zenekarok a gödrös felkérést (lásd: Fanfara Compexa, Zurgó, Somos... egyik sem ment). Mígnem kínjuknak a csürrentő elvállalta.
A másik része, hogy az Almássy nem a gödörbe költözött át, hanem a Fonóba...persze az kevésbé frekventált környék, kicsit és hangulata sem volt. Eleinte ingyenes, majd veszteségessége miatt pénzes volt. Majd bezárt... a gödör nagy örömére.
Azért persze a mai napig vannak igazán igényes és jó táncházak, de annyira jó földrajzi elhelyezkedésüt, mint a gödör még nem sikerült csinálni...
Aki igazán jó táncházat akar látni az próbáljon ki egyszer-egyszer egy Marczibányi-t, vagy más igényesebb táncházakat. Ha meg örjöngésre és jó éjszakai buszokra vágyik... akkor marad a gödör.

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.10.15. 12:05:57

Hm, nem is tudtam, hogy van ilyen, le kéne nézni!?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.15. 12:17:41

A néptánccal nekünk az a bajunk, hogy serkentőleg hat a lányok lábszőrnövekedésére. Ez az egyetlen problémánk a katolicizmussal is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 12:20:21

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
jó, viszont a katolikus lányok libidójára kiváló katalizátorként hat a bennük formátlanul gomolygó permanens bűntudat! :))

Alfőmérnök 2009.10.15. 12:21:18

@tempetőfi:
Annak alapján, amit leírtál én arra a következtetésre jutottam, hogy véleménykülönbségünk oka eltérő tapasztalatainkban keresendő.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.15. 12:29:39

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Nem csak szőrös lányok vannak ott. Ez is olyan legenda, mint a zsidó nagytőke.
viszont táncolni valóban nem árt tudni, itt buktam meg én is. Maradt a katolicizmus:) És elárulom, a katolikus lányok is ismerik a Veet termékeket

tempetőfi 2009.10.15. 12:33:02

Ámberek és traktoristák! Ha Depillákból akartok becsajozni, menjetek a szoliba, ahol a némberek egyetlen jegyezhető tevékenysége, hogy gusztára pirítják a zsírszöveteiket.
A táncházas fehércselédek egyetlen bűne az, ha nadrágban ropják, az olyan, mintha egy szál tangában mennének szavazni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 12:34:17

@Alfőmérnök:
én meg arra jutottam, hogy nem értem mit ír tempefői. most szőrösek voltak a csajok vagy sem. ha nem, akkor csak táncházi műmájerek voltak. ja persze, bölcsészek. ráadásul az erotikusan az őrületig túlfűtött kolozsváron. :)))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.10.15. 12:46:14

@Grift: ej, micsoda vitát provokált ki a hónaljkutya megléte, vagy nemléte kapcsán! :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.10.15. 12:48:45

@Gasper: és az igazsághoz meg hozzátartozik az is, hogy igen könnyű felismerni a villamoson a hívő katolikus, illetve a táncházas leányokat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 12:49:35

@Gasper:

nincsen itten vita, kérem! egyelőre vezetnek a népi táncos csajok szőrösek vélemények! :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.10.15. 12:52:48

@Grift: LOL
Most rendesen cigányútra ment a fekete teám. :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.10.15. 12:55:26

@Grift: különben meg nem messze lakom a Szent Imre várostól, ahol sok a pápista, ráadásul villamosjáratok is találhatók igen nagy számban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 12:57:12

@Gasper:
ne pápistázzon már, mert ha kiteregetek a lutheránus bringákról, akkor maga elájul! :)

Alfőmérnök 2009.10.15. 12:57:42

@Gasper:
Ez színigaz. De nem lábszörük alapján. A láb formája már árulkodóbb. A hajviselet a leginkább árulkodó, de szerintem arcformáról is megismerni őket. Elvégre már lassan két generáció óta van táncházmozgalom, ezalatt már beindulhatott a beltenyészet. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.10.15. 13:03:04

@Grift: lehet kérem nyugodtan teregetni, a sors kegye folytán többnyire a pápista vonalon vagyok szakértő. Mármint bringaügyben.

@Alfőmérnök: arc, frizkó stimmt. :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 13:03:06

@Alfőmérnök:
maga most a klezmeritákról beszél? :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 13:13:26

ej de szívesen látnám a kis gaspert, ahogy a csajozós tekintetét felöltve, zsebében elemes epilátorral siet a szagosmisére! lol

jodi 2009.10.15. 13:22:30

héjj! azért a hülyülés, cinizmus mögül elősejlik a beszólogatás hangulat. szóval tessék bizonyítani mi a pontos vélemény. vagy ne. de én szeretném védelmembe venni a táncos lányokat, akik - bár nem mintha ez számítana a párválasztásban leginkább, de - csinosak, selymesek, kívánnivalók. sajnos mások számára is. jajjj, hogy én milyen finom néptáncos lyányokat ismerek. na jó, lehet ti is így vagytok vele, úgyhogy abbafejezem az ömlengést. :)

Alfőmérnök 2009.10.15. 13:25:01

@Grift:
Miért, náluk is csak két generáció óta van beltenyészet? ;)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.10.15. 13:25:23

@Grift: nana! Nem csak a szagosmisén lehet velük összefutni.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.15. 13:30:23

@Őrnagy Őrnagy: "Nem csak szőrös lányok vannak ott. Ez is olyan legenda, mint a zsidó nagytőke."
:)))

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.10.15. 13:34:47

Ez annyira vicces, nem akarom itt senkitől elvitatni, hogy nagy néptáncos, de a néptánc/népitánc szóhasználat kegyetlen pontossággal jelzi, hogy valaki csak ismerkedik a dologgal, vagy jobban bennevan :) Régi néptáncos haverokkal mindig röhögünk azon, amikor népitáncoznak.

Alfőmérnök 2009.10.15. 13:38:14

@szamárfül:
Igen, és azt állítani, hogy nincs zsidó nagytőke, pont akkora marhaság, mint ha valaki azt állítja, hogy nincsenek szőrös lábú néptáncos lányok.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.15. 13:56:41

@Alfőmérnök: ne dialektikázzon, ahhoz foximaxi papír is kell. Máskülönben veszélyes.

jodi 2009.10.15. 14:07:33

mutassatok nekem olyan lányt (nem táncossal már találkoztam)
nagytőkét nem kell, azzal gyakran összeakadok

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.15. 15:16:02

@jodi: Én egyet tuti ismerek. Táncos, és nem szőrös sehol.
JÓ pénzért se mutatom be magának.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 15:34:22

@Őrnagy Őrnagy:
"szőrös volt, de már lekopott... "
ha ismeri a nótát. könnyű annak aki már bartóknak is táncolt. :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.10.15. 16:00:59

@Grift: Maga beszél? Aki a Nemzetközi brigádokban harcolt a Haladásért?

Avatar 2009.10.15. 16:03:44

Most már csak azt kellene valahogyan megmagyarázni, hogy a köztudomásúlag nemzetellenes liberális gödör, hogyan akarja multikat, a buzikat, a cigányokat és a zsidókat kiszolgálni a táncházzal...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 16:03:52

@Őrnagy Őrnagy:
a haladást mindenkor szerettem. a haladásért érdemes meghalni!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.15. 16:08:14

@Grift:
erről jut eszembe! valamikor rég, még titokban kellett hallgatni madridban egy pincében a kossuthot, mert elvitték a fancoista-nácista-fasisztásos csendőrök az embert az ilyenért, szóval hallgattam szilágyi beszélgetős műsorát, ahol a beszélgetőtárs nem más volt, mint jancsó, és a szilágyi megkérdezte zárókérdésként a jó mikibácsit, hogy miért halna meg szívesen és az, azt válaszolta: a világforradalomért. :)))

drótostót 2009.10.15. 16:22:48

A szőrösek/szőrösek kérdésre a válasz igen könnyű. Ameddig a legtöbb helyen a lányok küllemileg rendes haranggörbe eloszlás szerinti eloszlást mutatnak a csúnya-gyönyörű koordinátarendszerben, addig táncházon csak igen csúnya és gyönyörűszép van belőlük. Ennek az okán én is sokat tanakodtam és végül arra jutottam, hogy maga a helyzet így szelektál. A legtöbb pesti táncházas lány nem vidékről pestre szakadt lyeány, hanem tipikus keresztény, úri középosztálybeli lány Budáról, akit a szülei még kislány korában írattak be néptáncolni identitáserősítés okán. Na most kétféle maradt, az egyik olyan civilben is hűdejónő, aki él a szépészeti lehetőségek teljes arzenáljával és azért jár táncházba, mert tudja, hogy minden zenés-táncos mulatság a baszásról szól, és azzal is tisztában van, hogy ha kivillantja a szoknya alól, hogy milyen jó lába lett a néptáncolástól akkor minden kan rá figyel. A másik meg olyan randa, hogy senki nem akarja tutujgatni, na neki meg maradt a tánc, mint örömforrás.

Aki meg csak a csúnyákat veszi észre, az csak rossz irányba néz mert buzi.

Alfőmérnök 2009.10.15. 16:27:11

@drótostót:
Létezik a jelenség, amit leírsz, de ez nem ad választ, magyarázatot a kérdésünkre. Ugyanis a csúnyaságtól-gyönyörűségtől jórészt független attributum a szőrösség.

Alfőmérnök 2009.10.15. 16:29:27

(nekem petőfi magyarázata elég jónak tűnik. egyszerű érzékcsalódásról van szó, ugyanis a néptáncos lányok, ha szőrös is a lábuk, ritkábban hordanak hosszú nadrágot.)

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.10.15. 16:30:00

Haj, de picsajó volt leizzadni néha a gödörben vagy a fonóban!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.10.15. 16:32:51

Emigrálnak a magyarok, főleg azok akik szar munkát kapnak kevés pénzért. Kinn is szar munkát kapnak, de jobban megélnek belőle. Ezek mondjuk leszarják a nép/népi táncot.

Aki népi táncol az középosztálybeli.

Bell & Sebastian 2009.10.15. 17:40:27

@Grift:

Jancsó bácsi szóhasználatában a világforradalom a cunci fedőneve lehet csak.

A táncolás jó dolog, aktív mozgáskultúrára serkenti a lyányokat.

Azér' szőrös, mer' árad benne a férfihormon, a tánc előjáték, mint ahogyan erre pármillióan már rájöttek.

Néptáncos csaj ritkán tud keringőzni vagy tangózni. Az kevésbé improvizatív, szabadbölcsészinák itt általában már kiesnek.

blerocs 2009.10.15. 18:34:22

Én is gondoltam erre, hogy ha emigrálok, csak oda, ahol táncház is van.
Amúgy ma este lesz a Marczi, de ne jöjjetek, így is sokan vannak. :-)
A szőrös lábú lányok hülyeség... néha jöttek holland, német turisták, nagyon bejön nekik a moldvai.

gazsi81 2009.10.15. 21:12:22

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Anyatok felemlegetese helyet inkabb azt kerdem, jartatok mar tanchazban? Kb ugyanolyanok vagytok, mint a parasztozo komcsik (ld Szanyi Tibor etc.)

gazsi81 2009.10.15. 21:24:01

@drótostót: A legtöbb pesti táncházas lány nem vidékről pestre szakadt lyeány, hanem tipikus keresztény, úri középosztálybeli lány Budáról, akit a szülei még kislány korában írattak be néptáncolni identitáserősítés okán.

No kis batratom ez igy nem igaz. Legalabb is ebben a formaban nem. Egyebkent meg mi ezzel a baj?Szebb jovot!

gazsi81 2009.10.15. 21:26:19

A kommentek nagy reszebol az latszik, hogy a beirogatok jo reszenek goze sincs errol a kulturarol... Ha meg nem igy van, cafoljatok meg!

Téglagyári Megálló 2009.10.15. 22:31:37

@Alfőmérnök:

"Az a baj ezekkel a csajokkal, hogy lenézik, aki nem tud táncolni. Ezek így kommunikálnak egymással, külön világ."

Ez nem csak a táncházas csajokra igaz. A múltkor kerek szemekkel találtam szembe magam, amikor kijelentettem, hogy tánctáborban voltam, mint kiderült, a mai férfiak nem tudnak táncolni.

Téglagyári Megálló 2009.10.15. 22:35:51

@Grift:

Kötelezem egy tényfeltáró poszt megírására az erotikusan túlfűtött Kolozsvárról!

Alfőmérnök 2009.10.15. 22:55:10

@Téglagyári Megálló:
Bocs, Megálló, ezt most nem teljesen értem. :(

Téglagyári Megálló 2009.10.15. 23:23:10

@Alfőmérnök:

Nem csak a táncházas csajok tartják többre azokat a férfiakat, akik tudnak táncolni. A kerek szemek tulajdonosa speciel egy buddhista lélekbúvárnő volt egy divatos zséközeli kerthelységben. Elkerekedett a szeme a tánctábor hallatán, nno.

Alfőmérnök 2009.10.15. 23:27:45

@Téglagyári Megálló: OK így már érthető. :) Már csak azt nem értem, hogy férfi-e vagy és tudsz-e táncolni. Mert abból, hogy voltál már tánctáborban, nem következik az utóbbi. Itt vagyok pl. én. :)

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.10.16. 09:00:19

Jó buli, elég multikulturális, páratlan hangulat!

feltételes reflex 2009.10.16. 11:55:12

@Avatar: ez 10/10 pontos kérdés volt.
hát igen, ilyen ez a fránya " nemzetellenes liberalizmus" - még a táncházmozgalomnak is teret ad, sőt.

többi komment (szőrös-nem szőrös problematika): LOL

Téglagyári Megálló 2009.10.16. 14:22:52

@Alfőmérnök:

Nézd, szőrös a lábam, amitől akár még nő is lehetnék a kommentfolyam szerint, de nem, férfi vagyok. És táncolni meg tudok, csángósat is meg rákkendrólt meg szabad asszociációsat is.

Kétséget ültettél belém: te nő-e vagy?

Alfőmérnök 2009.10.16. 14:25:13

@Téglagyári Megálló: Nem, csak már fáradt voltam tegnap este. ;)

bunko_jobbos 2009.10.16. 15:14:53

A jó kis népzenénket nem kéne ezeknek mutogatni, mert úgy járunk, mint a pálinkával: "szlovák eredetű szó".

vabatahtlik · http://bajszos.freeblog.hu 2009.10.16. 16:35:59

1. Csajok: rengeteg féle jár a táncházakba. A legtöbb vagy, szép, vagy csúnya, vagy alacsony, vagy magas. Meglepően kevés a vászon, szőttes, akármilyen tarisznya.
2. Tánctudás: szerintem senki sem születik úgy, hogy kapásból ropja a széki négyest. Pont erről szólna a táncház, ha érdekel odajössz, és megtanulod. Ennyi. Gondolom egy sakk-klubban is furcsán néznek, ha az emberfia nem tud rosálni.
3. A multikultilibcsikomcsi Gödör, miért ad helyet a táncháznak? Nem tudom, de őszintén szólva nem is érdekel. Örülök neki, mint bármilyen más működő táncházas klubnak.
4. Innen csak az olvassa akit érdekel a táncházmozgalomi belterj őrület. Kedves Prettyinpink! Tökéletesen igaz a helyesbítés. A gödrös táncházat nem az Almássy téri zenekarok viszik. Ha nem te helyesbítettél volna, megtettem volna én. Valóban a Csürrentő (így nagybetűvel, ennyit csak megérdemel) volt az egyik utolsó zenekar, akit megkerestek. (Ebből a sorrendiségből közvetlen minőségi listát felállítani talán dőreség. Jobb lenne, ha mindenki ellátogatna a különböző együttesek, különböző klubjaiba, és ott maga döntené el, melyik tetszik neki, melyiket fogja látogatni. Amennyire látom, a táncházas seregletet egyébként nem érdeklik ezek az ügyek, sokan járnak rendszeresen szinte az összes moldvai zenét játszó együttes táncházába.) És valóban szó nélkül elvállata. Kínjuknak? Ez mit jelentsen? A Csürrentőnek egyébként nem csak az örjöngős, jó éjszakai járatos Gödörben van rendszeres klubja.
Magam is hallottam az Almássy tér eladása körül keringő pletykákat, szóbeszédet a Gödrös összefonódásról stb. a leglehetetlenebbek, pont táncházas körökből származtak, ez szerintem szégyen. Hogy a gödör mint hely, betonépítmény, szórakozóhely örül-e a fonós táncház megszűnésének azt nem tudom (nem tudom tud-e bármit is érezni egy épület). Én magam részéről nem örülök a Fonó, és a fonós rendezvények hosszú ideje tartó kinlódásának, vagy a Fonó beli moldvai táncházak megszűnésének.

Üdvözlettel,
(bár a blogokon ez nem szokás, de most az illendőség megkívánja)
Kárpáthegyi Bálint
Csürrentő Együttes
együttesvezető

GargleBlaster · http://autostat.hu/hasznos 2009.10.17. 16:02:33

ez tényleg egy remek élmény. bár egyszer lementem és bekapcsolódtam a táncba akkor szabályosan kibasztak a körből a feldühödött "proarcok" arra hivatkozva, hogy ezt inkább nem kéne (azért mert nem tudtam a tánclépéseket tökéletesen megtanulni fél perc alatt). ettől függetlenül nem általánosítok. a kezdeményezés nagyon jó, és lehet, hogy megpróbálkozom vele még párszor a jövőben! ja és a zene is nagyon üt!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.11.19. 03:07:29

Klassz cikk.

Nem állítanám, h egy nagy tánczos vagyok (sőt), de jó hangulat szokott lenni.
Amikor vittem oda olyanokat, akik nem ismerték, mindig meglepődtek, h ilyen van itt a város közepén, és hogy ilyen jó.

(Naja, én is találkoztam ott belterjes-lenézős tanuldmegalépéseket fazonokkal, de olyan lánnyal is, aki viszont (eksön közben) jóindulatúan segített a ritmus vagy lépések eltalálásában. Ő aranyos volt. Ja és nemszőrös, asszem.)
süti beállítások módosítása