Bye bye Gordon
2009. szeptember 30. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Bye bye Gordon

  Ki tudja, látjuk-e majd posztunk címét valamelyik magyar bulvárlap címlapján a következő hónapokban? Nagy-Britanniában már megtörtént: a befolyásos bulvárlap a jobboldal mellé állt. Nem éppen györgypéteri sirámok következnek a parvenü magyar jobboldal és a parvenü bulvár egymásra találásáról, csak egy ténymegállapítást teszünk: a magyarnál sokkal durvább angol tabloidsajtó zászlóshajója, a The Sun mai vezércikkében egyszerűen bejelentette, hogy mostantól nem a Munkáspártot, hanem a Konzervatív Pártot támogatja: „We hope, and pray, that the next Government will have the guts and the determination to do these things. And we believe David Cameron should lead it”

  A The Sun irányváltása persze nem egyszeri eset: a nyolcvanas években Thatcher, majd a kilencvenes évek végétől Blair hűséges követői voltak, és most látták elérkezettnek az időt, hogy elbúcsúzzanak a New Labour támogatásától. Az egyszerű nyíltság meglepőnek hat nálunk, Észak-Balkánon, ahol a legtöbb közszereplő és megmondóember a függetlenség kinyilatkoztatása mellett darálja a legdurvább pártpropagandát. Akkor már szimpatikusabb a The Sun nyilvános hűségesküje.

  A dolog pragmatikus oldalát nézve: az 1997 után mély válságba és tartó népszerűtlenségbe kerülő toryk, akiknek csak most lett újra esélyük David Cameron, Boris Johnson és társaik vezetésével megnyerni a választásokat, igen erős szövetségesre leltek a rendkívül népszerű bulvárlapban, ami mostantól két csöcs és a focihírek között a konzervatív agendát fogja teljes gőzzel nyomatni a kiábrándult kispolgárok fejébe.

  A mai Sun felsorolja a 12 évnyi munkáspárti uralom teljesítetlen ígéreteit (EPIC FAIL, hogy stílszerűek legyünk), majd közli, hogy olyan kormány kell, amely nem a „beszédről beszél”, hanem cselekszik. A cikk egy olyan hűségnyilatkozattal zárul, amibe még egy 2006-os Népszava- vagy 2002-es Demokrata-vezércikk írója is belepirulna. „The Sun believes - and prays - that the Conservative leadership can put the great back into Great Britain.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr511417624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.30. 16:08:43

Gordon Brown: dead man walking
www.telegraph.co.uk/comment/6231141/Gordon-Brown-dead-man-walking-The-Daily-Telegraph-poll-shows.html

Mondjuk valasztas elott a sajat partot underdognak lattatni es az ellenfelet ugy beallitani, mintha biztosra venne a valasztasi gyozelmet, az bevalt kampanytrukk, Obama is majdnem rafaragott erre.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.09.30. 16:24:29

Ha a baloldal már csak névlegesen baloldal, szokott ilyesmi történni. Ejtik a mi fújos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.30. 16:31:30

@elGabor:
Tudja a fene.

Ugyes propagandista az ellenfel mediajaba nyomja be az uzeneteit, mint azt Boris Johnson is tette.

www.guardian.co.uk/commentisfree/2008/feb/25/whatsatstake

Maga Brown mondta ma, hogy ok bizony underdogok.

www.mattwardman.com/blog/2009/08/04/labours-underdog-strategy-what-could-it-mean/
"On television last week, Lord Mandelson accepted Labour are the “underdogs” in politics now; and that therefore they’ll have to work harder than they’re opponents. It sounds as though Mandelson’s been reading Morey and Miller’s 2004 book The Underdog Advantage, on “using the power of insurgent strategy”. Or perhaps Malcolm Gladwell’s May New Yorker article on how David beats Goliath. Morey and Miller stress the importance for competitiveness of imagining you’re an underdog, and of being perceived as underdog; Mandelson’s suggestion that Gordon Brown could propose a televised debate with David Cameron can be read in that context as a public signal of Brown’s underdog status. Gladwell argues that underdogs win, apparently against the odds, a surprising amount of the time, if they’re prepared to commit to an unusual, outsider’s strategy – and to effort well exceeding that of their more fancied opponents."

www.telegraph.co.uk/news/newstopics/debates/6246158/Should-Gordon-Brown-be-using-the-word-insurgents-to-describe-Labour.html

emzperx 2009.09.30. 16:38:35

Na, hát pontosan ezért szeretjük a Kurucinfót is.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.30. 16:42:35

Ez csak a "hatalom teljes mértékben pöpec" igazodás, 12 éve Blair volt feljövőben, ma a tory-k.
Ehhez a dörgölőzéshez, győztes mellé álláshoz képest mi lennénk az Észak-Balkán?

bz249 2009.09.30. 16:43:03

Doom: az ezüstérem mennyire biztos a Labournak? És mi lesz akkor, ha a LibDem a második, akkor ők az árnyékkormány és Cameronnak ellenük kell vitatkoznia? Egy ilyen forgatókönyv esetén lehetséges, hogy új felállás lesz?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.30. 16:44:46

Nyilván nem éri meg egy süllyedő hajó kapitányát támogatni.

bz249 2009.09.30. 17:03:51

@Doomhammer: félig, de ettől függetlenül van esély, arra, hogy beelőzzenek és lenne ennek valamilyen következménye a brit politikára?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.30. 17:21:39

@tölgy: a sunnyogás elkerülése tetszik, ahogy a vezető bulvárlap kimondja, hogy kit favorizál.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.30. 17:22:54

@bz249:
"de ettől függetlenül van esély, arra, hogy beelőzzenek és lenne ennek valamilyen következménye a brit politikára? "

A LibDem alkothatna az arnyekkormanyt es nem a Labour. :-) Arnyekkormanynak ugyanis szokas szerint a legerosebb ellenzeki part azon szakpolitikusait hivjak, akik egy terulet eloszonokai.

bz249 2009.09.30. 17:28:09

@Doomhammer: vagyis nagyon nagy szükségük van a második helyre, mert a bronzérem akár politikai süllyesztőt is jelenthet.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.30. 17:30:34

Kicsit el olyan ez a poszt, mint a múltkori Boris Johnsonos. Most mindentől el kell ájulnunk, amit Angliában tesznek? Nálunk is mindenki tudja, melyik lap milyen párti, legfeljebb nem mindegyik vallja ez nyíltan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.30. 17:34:16

@bz249:
"mert a bronzérem akár politikai süllyesztőt is jelenthet. "

Hat ehhez hozza vannak szokva, leven a brit valasztasi rendszer olyan, amilyen. A harmadiknak nem osztanak lapot a parlamentben.

A LibDemet nem kell felteni, onkormanyzatokban erosek. Vannak teruletek, ahol a Labour egyszeruen nem letezik, ott a LibDem a konzervativok ellenfele. Vannak tanacsosaik (lenyegeben onkormanyzati kepviseloik) es polgarmestereik boven.

bz249 2009.09.30. 17:41:22

@Doomhammer: és a Labour, ami elvileg egy nagy párt miként viselné el a harmadik helyet? Mert, ahogy megnéztem a közvélemény kutatásokat ez is benne van a pakliban, igaz kis valószínűséggel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.30. 17:56:51

@bz249:
Hat nekik most altalanosan rossz. Ha most buknak, akkor a tapasztalatok szerint nem egy ciklusra buknak, mivel Nagy-Britanniaban a tobbciklusos kormany inkabb norma, mint kivetel.

Ami azt jelenti, hogy a jelenlegi jatekosaik mind szomorkasan elbucsuzhatnak a politikai ambicioiktol, meg a derekhad is, akik most 40-esek. Az uj vezetoket, akik 8-10 (vagy tobb) ev mulva atveszik a partot, a fiatalok kozott kell keresni.

Ugyanakkor szerintem az angol munkasosztaly olyan alap, amire epitve a Labour mindig visszajon. Ehhez a szavazobazishoz kepest a halado ertelmiseg vagy az ide-oda szavazo also-kozeposztaly sokkal megbizhatatlanabb, igy az oket kepviselo partok szuksegszeruen labilisabbak ill. segedcsapat jelleguk van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.09.30. 18:06:57

A Sun, mint politikai mérce. :-DDDDDDD

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.09.30. 18:10:05

@aesculus:

kicsit olyan ez a post, hogy ha a világ egyik leghazugabb periodikuma olyat ír, ami nekünk melengeti a szívünket, akkor arra mutogatunk, hogy látod, ők is megírták, akkor már csak igaz lehet :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.09.30. 18:11:38

Egyébként meg a labour az a labour, a maszop meg a maszop. Ahogy a toryk sem a fidesz.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.30. 19:19:23

Mavo, egy posztban nem tudnád összefoglalni a kétsorosaidat?

Uzoni Ábel · http://ezerleutes.freeblog.hu/ 2009.09.30. 19:56:05

Jo ujsagcim, de ezt is mar kitalalta elottunk az alliteraciokra igencsak fogekony Shakespeare atyank. (Love's Labour's Lost, avagy Lovatett Lovagok (elso magyar forditoja szerint Felsult Szerelmesek)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.30. 19:56:59

@mavo: igen, szeretnénk mi olyan mszp-t, mint a labour...és olyan Gordont, mint az a Gordon (bár az is egy nagy bunkó)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.09.30. 20:06:38

A 7i7 és a Hócipő is jobban szerette a jobboldali kormányokat, nagyobbakat lehet rajtuk röhögni! :-D

tevevanegypupu 2009.09.30. 20:41:01

@idelle:
A baloldaliak alatt viszont sirni!

Szmöre 2009.09.30. 21:41:34

A Sun kinyilatkoztatásában egyedül az őszinteség a méltányolandó. Az már kevésbé, hogy akkor lépik meg ezt, amikor a tory győzelemnek már eléggé piciny az oddsa. A Sun is tudja jól, hogy a MP hivatkozott vesszőfutása nem ma kezdődött.

Kicsit olyan a jelenség, mint amikor a TV2 kínál interjú-lehetőséget Orbán Viktornak a Loki-meccs szünetében.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.09.30. 22:29:59

Nincs ebben semmi meglepő. Amikor kicsi a különbség a két vezető párt támogatottsága között, akkor befűtik a propagandagépet, ajvékolnak, "ügyeket kreálnak" karakter-killelnek, amit éppen kell, csak hogy elmozdítsák az elkeseredett küzdelmet a holtpontról. Ne feledjük, általában a bulvár-újságírók bszociokulturális determinációjuk okán eredendően balliberálisak. De ennél az orientációnál egy nagyobb motiváció van, mégpedig a példányszám.
Amikor vastag, cáfolhatatlan, masszív eltérés van a két nagy párt támogatottsága között, akkor nem fognak széllel szemben brunyálni.
Akkor lefekszenek a közvéleménynek.
Úgy ahogy a MÁV élére "úgymond" Fidesz közeli elnök került. Ahogy a Napkelte ki lett táve hogy mentse a süllyedő hajó többi utasát.
Ahogy az Indexben Szily László és a többi liberál fogcsikorgatva Kocsisozik, Hagyózik, de persze a blogjaikban azért kompenzálnak rendesen.
Így megy ez.
Sok lúd disznót győz, mondhatnám, ha nem lenne a gágogó szárnyasoknak különös jelentéstöbblete Bajnai kapcsán. :-D

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.30. 22:38:24

A "The Sun" kb. Subba színvonal. Nem is. Rosszabb. Opportunista anti-újságírás. Yellow journalism at its worst.
Cameronékkal semmi bajom, de szánalmas, ahogy a "nyíltságukat" méltatjátok.
Ez lesz az új irányvonal? :/

___________________________ (törölt) 2009.09.30. 22:49:08

Az angol bulvármédia mindig is a toryk fele hajlott, én nem ezen lepődtem meg, hanem azon, hogy egyáltalán valaha is támogatta The Sun a Labourt. Ezt nem tudtam.

Kedvencem a wolverhamptoni Express & Star, amit ballerek csak Suppress & Bar -nak hívnak :))

Szavazatok szempontjából jó, de ugyanakkor zavar is a dolog, mert a bulvármédia többsége szar, primitív, és igazán utálom azt, hogy ezt bármilyen módon is összekapcsolják a konzervativizmussal.

Ott van a Daily Mail, ami szavazat szempontjából jó, biztos hoz egy milliót legalább a toryknak, de ugyanakkor mégiscsak Daily FAIL, nagyon szar lap, a semmiféle tényeken nem alapuló pánikkeltésről szól, kb.

Hasznos is, de szégyellem is illetve úgy gondolom, hogy szégyellniük kell.

Nem tudom, mi a jó megoldás, legyen-e konzi bulvár, ami szinte törvényszerűen szar lesz (mert bulvár), és akkor az segít nyerni, de gusztustalan, vagy ne legyen, és akkor lehet hótisztán és intellektuálisan veszíteni.

Maradjunk annyiban, hogy én nem sok Daily FAILt olvastam, amíg ott éltem, de valamilyen szinten annak pragmatikusan örültem, ha a prolik kezében azt láttam, aztán meg attól némileg bűntudatom is lett, jól.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.09.30. 23:00:37

@Shenpen: Késő van már a mélyideológiához, de tipikusan jobber csapda az elitizmus, éppúgy mint ahogy a világban a populizmus általában a baloldal kedvelt játékszere. Persze itt, Tükörországban minden fordítva van, de ha igaz tükröt tartunk Tükörország elé, visszatükrözzük, megint igaz lesz a tagadás tagadása. És még csak Daily Mirrornak sem kell magunkat hívni ezért. :-)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.09.30. 23:10:45

@Úlfhéðinn: Ezt a kérdést egyébként a Fidesz már régen feltette magának. Egyik oldalon ott van Rogán, Kósa, Deutsch: lemennek kutyusba szépen, legyen az főzőműsor vagy társasági celebpletyka rovat, és persze maradnak az emblematikus hősök is, sterilen forogva idealisztikus nimbuszukban, üvegbúra alatt a bulvár mocsárszagú érintésétől védve.
Én alapvetően pragmatikus vagyok, így azt vallom, mindenkit a saját nyelvén kell meggyőzni, és azon a szinten amiről most szó van nem a monetáris politika közgazdasági modelljei fognak számítani.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.10.01. 00:03:37

Jujj mi lesz most a régi cimborákkal, ismerősökkel, angolhon ékességeivel? Napóleon, Hógolyó, Süvi, Minimus, Pirosszem, Őrnagy, Hiller, Gyurcsány, Bajnai? Jaj-jaj!
süti beállítások módosítása