Gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát
2009. szeptember 08. írta: nénike

Gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát


A cigány (asszonyok egy része) jobban szereti a pénzt, mint saját gyermekét. Nagyjából így szól az edelényi polgármester vádja. A nagyon súlyos állításhoz Molnár Oszkár még az arcát is adta, amikor rezzenéstelenül belemondta a kamerába: cigány asszonyok, a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni. „… utánajártam, és igaz, gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát, azért, hogy nyomorék gyereket szüljön.”
Minimum rejtett kamerás felvételekkel kell rendelkeznie az 1988-as SZDSZ alapítás közeli időszakát belülről figyelő politikusnak ahhoz, hogy a helyiek és az őket felkaroló jogvédők ne küldjék egy pillanat alatt vissza oda, ahonnan jött (a Borsod Volán gépkocsivezető-fülkéjébe).
Molnár Oszkárnak két gyermeke van, nyilván szereti is őket. Férfiként azonban fogalma sem lehet, hogy milyen irracionális tettekre is képesek a nők, saját porontyuk védelme érdekében. Ez pedig épp nem szociokulturális kérdés, sokkal inkább genetika. Színtiszta darwinizmus, ha úgy tetszik, melyet az anyatigris szófordulat formájában vett át a köznyelv az erős védelmezés szinonimájaként. A cigányokról alkotott sztereotípiák sok negatív állítása között azért rendre ott van, hogy erős családi összetartásban élnek, esetenként a BTK-ba ütköző módon is megvédik egymást. A sztereotípiáknak van alapja, így a saját gyermekén erőszakot tevő asszony képe sokkal inkább elmekórtani kategória, semmint etnikai. Ha pedig pszichiátriai terület, felesleges a meglévő cigányellenes hangulatot tovább szítani.
Ha mindaz igaz, amiről a polgármester beszélt, a szülés előtt álló nők a vetélést is erőst kockáztatták. Nem tudom elhinni, hogy létezik a földön olyan épeszű asszony, aki a gyermekvállalásra, mint egy „nagy” nyereménnyel kecsegtető kártyapartira gondol, ahol érdemes dupla vagy semmit játszani.
Egy év múlva eldől, hogy a pontosan megjelölt településeken (Lakon, Szendrőládon) valóban születtek-e súlyosan fogyatékos cigány gyerekek. Nagyon gyanús, hogy Oszkár ezúttal túltolta a bringát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr781366019

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Molnár Oszkár rasszista 2009.11.18. 07:20:05

Az a csávó, aki egy demokráciában megengedhetetlen kijelentéseket tesz, a friss hírek szerint újra képvieslő lesz - elég jó eséllyel. És ne legyenek kétségeink a felől, hogy egy nem éppen a belső demokráciájáról híres pártnál ez miként szavazódott meg....

Trackback: Így kell hülye gyereket csinálni... 2009.09.08. 15:10:29

Úgy látszik nem pletyka. Egyes bodzaszedő anyukák valóban mindent elkövetnek, hogy "bolond" gyereket hozzanak világra. Edelény polgármestere járt utána a dolgoknak. Valószínűleg nem a levegőbe beszél, amikor azt mondta, hogy:"Szándé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.23. 23:27:50

@tewton:

Az, hogy valamiről hallottam, és feltételezem, hogy igaz lehet, és az, hogy ezt bíróság előtt bizonyítani tudom, az két különböző dolog.
Nyilvánosság előtt pedig olyan dolgot szabad mondani, ami bizonyítható. Ez egy játékszabály. Lehet utálni, de attól még ez van.

Magyarországon különleges becsben van a nyilvánosság előtti megmondás. Nagyobb becsben van, mint ami a tényleges haszna.

tewton 2009.09.23. 23:50:01

@Elpet,
egyetertek, de azert ezt a kepviseloi kijelentest jo kontextusban nezni.
Testuleti ules, ahol a cigany kollega magyarozik, erre lett ez a valasz. Valahogy ez utobbi kavar botranyt.

Masreszt: "bizonyithato" -- hiszen az volna, HA Mo. jogallam lenne, es a tanuknak nem kellene felteni az eletuket. Nehez lenne Mo-n vedett tanut csinalni egy regio orvosaibol es egyeb erintettjeibol.

tevevanegypupu 2009.09.24. 00:09:08

@tewton:
Ertheto ha felnek, hiszen havonta lehet olvasni, hogy berontanak ciganyok orvosi rendelobe, korhazba, iskolaba es barhova ordibalni, pofozkodni, kicsit kopkodni. Mindenesetre ha Oszkar okos, akkor feljelenti a cigany kolleganot, aki szinten becsuletsero volt. Ha harc akkor legyen harc. Jo lenne, ha ezuttal a fidesz nem helyi ugykent kezelne ezt a dolgot, mivel ket kepviseloje orszagos botranyt robbantott ki ebbol. A balliberalis sajto pedig nagydobra verte, valoszinuleg figyelemelterelesi akciokent a ciganygyilkossagok gyanus mozzanatairol.
Erdekes modon abbol nem lett tiltakozas es tuntetes, egyetlen cigany nem vonult fel az NBH ellen a sok mulasztasert, pedig ott valoban ket gyerek es felnottek haltak meg. Ott lett volna mirol beszelni. Ezuttal
Mohacsi Viktoria is nagyon csendben maradt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.24. 01:03:08

ezek szerint elterelték a figyelmet a figyelemelterelésről. hmm. jól nyomják.

tewton 2009.09.24. 01:19:41

hír a dögkútból:

"Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) helyi összekötőjének ingatlanához egy bejelentés nyomán mentek ki a rendőrök, mert azt feltételezték, hogy kábítószer van a lakásban.

Végül drog helyett gépkarabélyt és pisztolyt találtak a nyomozók. A tulajdonosnak nem volt fegyvertartási engedélye, ezért eljárás indult ellene. Amikor az ingatlanról felvételeket akart készíteni a Hír Televízió, a stábot a szomszédok életveszélyesen megfenyegették."

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.24. 07:59:59

@tewton:
Engem ebben az egészben csak az zavar, hogy olyan lassan zajlik minden. Picsába, törjük már a kenyeret végre, mert ez az elkenősdi nagyon uncsi.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.24. 09:01:50

@tewton:

Egy régió orvosainak lehetnek észrevételeik akár megdöbbentő jelenségekről is. Kormányra kerülvén a Fidesz ezeket figyelembe véve hozhat helyes intézkedéseket. Ehhez semmiféle bizonyítási eljárásra nincs szükség. És lehet a nyilvánosság előtt olyan kijelentéseket tenni, amelyek megkövetelik a bizonyítékokat. Egy bizonyítási eljáráshoz az orvosok megfigyelései és belőlük levont következtetései meglehet, nem elegendőek.
Ki kéne már nőni abból, hogy a nyilvánosság előtti megmondást tartsuk a legfőbb értéknek.

tevevanegypupu 2009.09.24. 09:55:10

Egyet mindenesetre megtehetnenek azok, akiknek erre lehetoseguk lenne: dokumentumfilmeket keszithetnenek a ciganysag helyzeterol ma Magyarorszagon. Valami olyasmit amit Sara Sandor keszitett a hatvanas evekben.Nem mintha nem tudnank, akik elmegyunk neha-neha ilyen telepek mellett, hogy elnek ott, es hogy a most felhaborodott cigany nok kozul sokan, nagyon sokan hagyjak gyerekeiket koszban, szemetben, allati korulmenyek kozott elni telen-nyaron. Nem kell sem gyogyszer, sem gumikalapacs ahhoz, hogy szellemileg ezek a gyerekek elmaradjanak. A szabadsagjogokat vedo liberalis tarsasag, akik kozelrol meg nem lathattak ilyet, esetleg egy filmfesztival kereteben kivonulna a moziba, es megtekinthetne mi a helyzet. Legalabb messzirol es filmen. Aztan oszthatnanak dijat a rendezonek es az operatornek..

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.24. 10:04:26

@tewton: hír a dögkútból :DD
jobb mint a kuruc cigányszínesek

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.24. 10:05:23

@tevevanegypupu: láttak, de mindez a többségi társadalom hibája.

tevevanegypupu 2009.09.24. 10:33:43

@vero:
Nem, ez a mindenkori kormany hibaja, mindegy kik vannak eppen hatalmon. Ezt demokratikusan felszamolni nem lehet, itt muszaj valamifele eroszakhoz folyamodni, megpedig a gyermekek erdekeben. Gyalazat ami folyik, emberiseg elleni buntett. A ciganyok onamguk ellen folytatjak, a kormanyok pedig csendben hagyjak, pedig elobb-utobb az egesz orszagra hatassal lesz.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.24. 11:24:48

na, akkor tényleg a többségi társadalom hibája, csak másképp.
van, aki azt mondja: ez az utolsó esélyünk.

tewton 2009.09.24. 14:58:01

@Elpet: "Ki kéne már nőni abból, hogy a nyilvánosság előtti megmondást tartsuk a legfőbb értéknek." -- egyetértek

@tevevanegypupu:
"A szabadsagjogokat vedo liberalis tarsasag, akik kozelrol meg nem lathattak ilyet, esetleg egy filmfesztival kereteben kivonulna a moziba, es megtekinthetne mi a helyzet."

Ott van pl. a Bódis Kriszta romagyerek-simogató projektje Hétesen. hetes09.blog.hu/page/2

nem hiszem, hogy túl sok érdemi jó lesz abból hosszú távon, társadalmi szinten, ha egy gettóba ledobunk x doboz zsírkrétát meg egy halom pesti művészt, meg egy csomó fűzni való gyöngyöt, meg pár videókamerát, hogy játsszanak.

Persze win-win, mert némi inger szegény páriáknak. A liberális fehérember meg örül és élvezi, hogy kicsit segít a tehetséges vadembereknek, plusz megvan az értelmiségi városlakónak az "önzetlen jócselekedet" rovatába a pipa. Pláne ha ballib, és úgy érzi, hogy ő a felelős (=bűnös) ezeknek a sorsáért, Vereckéig visszamenően.

Elnezest, nem cinikus vagyok, csak Bodis muveszno interjujat 3x hallottam a Kossuthon.

Tehetetlen Dodó 2009.09.24. 15:01:35

@tewton:
"Elnezest, nem cinikus vagyok, csak Bodis muveszno interjujat 3x hallottam a Kossuthon. "

Ez nem cinizmus: mazochizmus.

tewton 2009.09.24. 15:10:16

@Tehetetlen Dodó: egy időben sokat hallgattam a Kossuth (M1)-et, részint a régi közstolgálati Kossuth iránti nosztalgiából. De már a nosztalgia se menti a mostanit.

Ebben az interjúban fejtette ki a művésznő, hogy értelmesebben csillog a hetési cigánygyerek szeme, mint a magyaroké. Többször is leadták.

tevevanegypupu 2009.09.24. 15:23:49

@tewton:
Nekem szemely szerint Sara Sandor ciganyokrol szolo filmje ebben a merce.
A masik pedig az, ahogy Mayarorszagon ma elnek a ciganyok. A muveszno biztosan nagyon tehetseges - valoszinuleg uj csillag a filmmuveszet egen, ugyhogy nem hallottam rola - de olyan modon lehet elkotelezett, mint annakidejen a csillagkeresztes holgyek, akik kimértek az elso kanal levest a nyomortanyakon sorban alloknak, aztan elvitorlaztak fatylas kalapjaikkal vissza a klubjaikba..(:

tewton 2009.09.24. 15:39:16

@tölgy:
"Itt meg cigányok laknak – mutat az egyik ablakra. Körbevisz, hátulról be lehet menni. Szemétkupacokon és emberi ürüléken lépünk át, amíg elérünk az ajtóig. Odabent háromágyas szoba, piszkos takarók és szemét."

Nézze, Tölgy.
Válság van.
Nincs pénz a kultúrára.
Így legalább egy családnak van hova lehajtania a fejét. Különben is, a templomok üresen állnak. Ha az egyházak annyira tenni akarnak az emberekért, miért nem alakítják át a templomokat az elesettek szállásaivá?

Másrészt. Tessék bizonyítani, hogy nem a nácifasiszta bőrfejűek lopták szét az egészet rasszista rosszindulatból!

Miért lopná meg valaki a saját (fajtá) javítva: népét? Vádaskodás, uszítás!

Tehetetlen Dodó 2009.09.24. 15:52:34

@tewton: Kossuth Lajost már egyáltalán nem hallgatok. Két éve kiebrudalták az utolsó hallgatható műsort, a "Ki nyer má"-t, azóta még nem kapcsoltam oda.

Tehetetlen Dodó 2009.09.24. 15:53:38

@tewton: Sőt, valószínűleg a nácifasiszták mentek oda a házba is szemetelni meg összeszarni az udvart.

tevevanegypupu 2009.09.24. 16:42:53

nol.hu/velemeny/20090924-a_tobbseg_csendje

Ha nem sejtene az ember, hogy a kovetkezmenyek 90 szazalekban ugy alakulnak (szetcincaljak a hazat, szemet, urulek, hangoskodas, reszegeskedes, nagy pofazas) ahogy alakulnak, akkor igazat kellene adni a cikk irojanak. De
elkepzelheto, hogy annak is igaza van - ahogy Revesz irja gyonyoru, turizmus szempontjabol is csodalatos fekvesu kis falurol lenne szo - el akarjak a cigany betelepitessel uldozni a magyar lakossagot, hogy aztan mindent ledozerolva jojjon egy elmenyfurdo, kaszino vagy szalloda.Esetleg meg akarjak igy szuntetni a kiskozsegeket. Ki tudja ezt manapsag?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.09.24. 21:50:02

@tewton:

A valódi cselekvés - bármilyen különös is ez -, többnyire nem olyan drámai, mint a megmondás. A cselekvés rengeteg, egyáltalán nem látványos, mindennapi aprómunkából áll. Az első Orbán-ciklust ez jellemezte, ezért kerül bajba az, akitől elvárják, hogy két szóban mondja el, miért is látta jónak azt a 4 évet. A magyar társadalom évtizedek óta a permanens csalódottság állapotában van, innen a különleges becs, ami a megmondást és az akarásból jövő gyors megoldások terveit övezi. Ilyen megrázó változásnak volt szánva egyébként a 100 napos program 2002-ben, látjuk, mivé lett. Nehéz feladat lesz elfogadtatni, hogy a valódi változásokhoz hosszú, unalmas és nehéz út vezet.

hiba 2009.09.24. 22:35:59

@tevevanegypupu: Ha Bódis Krisztáról írsz, nem teljesen így van. Azt hiszem, Ő is valamennyire cigány származású, de az biztos, hogy egész életműve a cigányságról szól. Ismeri elég jól a helyzet árnyoldalait is. Természetesen, helyzetéből adódóan elfogult a cigányok irányában, de legalább mond valamit és én még nem hallottam tőle nagy baromságot, bár a fent említett riportot nem hallottam. Ha van vkinek linkje meghallgatnám.
Az is igaz, hogy még helyzet elemzésünk sem nagyon van, mert mostanáig inkább a pc-nek nevezett homokba dugtuk a fejünket.

tewton 2009.09.25. 00:14:50

@Hiba,
a riportot en hoztam fel, de nem tudok linket adni (nem most volt, es a mostani "kozszolgalati" radionak olyan a hangtara, hogy semmire se alkalmas). Alighanem a Jelenlet volt, a szokasos roma fajvedo musor, a tema miatt is, meg az ismetli ennyiszer onmagat.

Nem tudom, hogy Bodis roma-e vagy nem, de az a riport szerintem onmagaban nagyon gaz volt. Mint amikor a pesti ertelmisegi kielvezi a sajat infantilitasat es aranyossagat a jo videki vademberek kozt. Csoro, videken eletvitelszeruen elo, nem-muveszertelmisegi videkikent hallgatva megdobbento volt az eletidegensege.
Amikor az az etalon, hogy a roma gyerek hogyan tud orulni a szines ceruzanak. Szemben a nem-romaval, aki meg nem. Epp hogy az nem derult ki, hogy ezek a gyerekek bizony gyemantot kakilnak es benzint pisilnek. Mert annyira tehetsegesek. Es annyira sujtja oket az elet. De most majd nem, mert segit a gyongyfuzes, a zsirkreta, a testfestes meg a nemtudommi, Bodis Kriszta vezerletevel. Nekem ez tulsagosan is egy onkiteljesito treningnek latszott leginkabb, jotekonykodassal felutve.

Volt valami filmvetites is errol a Godorben, ugy remlik. Persze ha o is "roma szarmazasu," akkor ez az itt-ott elobuko faji preferencia erthetobb. De az a fajdalmas es kartekonyan ostoba naivitas, az akkor sem. Vannak neki jobb dolgai, de ez nagyon egy ilyen kisallatsimogatora hasonlitott.

Leereszkedik az UFO Pestrol a putrik koze, hoz ennivalot a kozos fozeshez, meg jatekot mindenkinek, meg muveszkedessel gyogyitja a nyomorusagot. Aztan visszamegy az UFO Pestre, es marad 350 UFO-mentes nap, kb. ugyanabban a mocsokban.

Bódis Kriszta mint a putrik népének ópiuma?

tevevanegypupu 2009.09.25. 00:20:05

@hiba:
Kulonen valami remlik, hogy lattam talan a tavalyi vagy az idei filmfesztivalon vele egy riportot, valamit nyert. Ilyen pontosan emlekszem ra sajnos.(: Hogy cigany azt nem tudtam, de nincs semmi jelentosege, ez a tema szempontjabol nem lenyeges. Ha a film jo, megerdemelte a dijat.

Nem ciganyok is sokszor elfogultan vagy rosszul latnak tiszta helyzeteket, amibe meg belemagyarazni sem lehet mast mint ami.
Pro es kontra. Ez mar igy megy ketszazvalahany eve, nincs javulas.
Kicsit hosszu a turesi idoszak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 11:45:24

Csak kérdezem, Molnár Oszi még mindig komilfó?

nénike · http://mandiner.hu 2009.10.09. 11:56:29

Erre gondolsz?

"Szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket és én előtérbe helyezem a magyar érdeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot" - jelentette ki Molnár Oszkár, Edelény fideszes polgármestere a városi tévének adott tavaly év végi interjújában.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.09. 11:58:44

@Dr. Zerge:
igazat mondott nem? csak mások ezt a vasárnapi ebédnél mondják családi körben. a jobb családokban persze.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.10.09. 12:12:45

"ami be akarja kebelezni az egész világot"

Ha alapítasz egy sörgyárat, akkor titkon reméled, hogy az egész világ a Te sörödet fogja inni, mert annyira jól fog menni az üzlet és annyira jó sört fogsz gyártani.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 13:55:07

@Grift: Nemtom, nálam nem vasárnapi ebédtéma a zsidó nagytőke, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot. Ez inkább afféle szutyok, paranoid jobbikos tempó. A röhögcsélve buzizás is, stb. De biztos már megint én tévedek.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.09. 13:58:40

@Dr. Zerge: a jobb családokról beszéltem :)
egyébként a faszi mondandóját nem más támasztja alá, mint a jó perez, aki ugye elmondta a felvásárlós szövegét.
megint más dolog, hogy a fidesznek ki kéne rúgnia a csávót, mert ilyesmiről beszélünk ugyan az ebédnél, generációk óta természetesen, de nem a nyilvánosság előtt, teret adva a támadásoknak.

Google 2009.10.09. 14:08:03

@Jobb híján MDF-es:

Vannak rossz tapasztalatok is.
Amikor nem sörgyárat, hanem Új Traubi szódát alapít valaki, mondjuk.
Vagy ha nem fizeti a beszállítókat, ilyesmik.
De megteheti, mert a kisebb vállalkozásokat nem védi meg az állam, nincsenek rendes viszonyokat teremtő törvények.
Lehetne ezekről a dolgokról beszélni anélkül, hogy a Jobbik egyáltalán az eszünkbe jusson.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 14:14:10

@Google: Ja, lehetne, mondjuk zsidózás nélkül...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 14:14:43

@Grift: No, a te eszedre sem vagyok büszke...

hiba 2009.10.09. 15:39:55

Huh, megnéztem a frissen előkerült videót M. Oszkárral. A felvétel mondjuk karácsonyi a díszletből ítélve, de ez is csak fokozta az abszurditást. Fideszes képviselőtől jobbik jelszavakat hallani kicsit fura. Azt hiszem nem fog megúszni a fidesz egy hosszú kések éjszakáját amikor minden jobbikhoz húzó erős emberüktől meg kell válniuk, hogy azok ne a kampány hevében térjenek meg igazmagyarrá.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 16:06:21

@hiba: Ja, ez a felvétel is régi, nyilván nem véletlen, hogy most habosítják. Az viszont érthetetlen, miért védik ezt a senkit, mondjuk ez már gumikalapács és buzizás ügyben is érthetetlen volt. Az meg aggasztó, hogy ilyen alakok ilyen magas polcokra küzdik föl magukat a Fideszben. Tényleg nincs 500 vállalható ember országszerte?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 16:15:18

Nemmelesleg ez a fasz ilyeneket is mondogat:

www.youtube.com/watch?v=YXR-F57fROA

Egyik nagy költőnk, az ám, baszd meg, te, műveletlen gyökér!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.10.09. 18:47:24

"A hazafiság a mai magyarok közt, a legjobb értelmű is, enyhe, de inkább csak tréfás zsidózással kezdődik:
ez az előjáték, alapjában, alapjában nem áll másból, mint csendes sóhajtozásból és mély légvételből,
mintha csak a tödő hangszerelése volna. Az is. Folytatódik a kapitalizmus elleni sóhajtozással,
ami még ugyanaz a terület, majd átcsap kifakadásokra
Pest ellen, ahová az adó ömlik, s ahonnan büdösödik a hal. Így érkezik végre a vidékre, a magyarság sorsához, ahol aztán a töprengés, azaz búslakodás, nagy fekete semmibe fordul, a beszélgetésnek szomorú legyintések vetnek véget, jelezve, hogy jobb nem is beszélni.
Négy nap alatt három megyében játszották el ezt a némajátékot vacsora után rokoni körben, ijesztő pontossággal..."

Illyés/Magyarok/1933

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 20:01:46

"Navracsics Tibor azt várja Molnár Oszkártól, hogy oszlassa el a kijelentése körüli kételyeket.

A Fidesz frakcióvezetője hétfőn kívánja tisztázni az edelényi polgármesterrel azt a kijelentését, amely szerint "előtérbe helyezi a magyar érdekeket... a zsidó nagytőkével szemben". Navracsics Tibor azt várja Molnár Oszkártól, hogy oszlassa el a kijelentése körüli kételyeket."

Ezt asszem inkább nem kommentálom.

tevevanegypupu 2009.10.09. 20:18:16

@Dr. Zerge:
Csak Simon Peres utan nyilatkozott Oszkar..Es hat az index, amit nem lehet vadolni szelsojobboldali elhajlassal egyszer lehozott egy nagy cikket azokrol a zsido erdekeltsegekrol amik Budapesten vannak. Jo sok volt. Na persze gondolom a magyaroknak nincs penzuk lakoparkokat es plazakat epittetni, kovetkezeskeppen nem eloluk vettek el a lehetoseget.
Mindenesetre Sukoro nem jott ossze, ugy tunik ido elott kiderult az "uzlet". Pedig milyen jo lett volna a Velencei to partjak egy Joav Blum fele kaszino.(:

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.09. 22:05:09

@tevevanegypupu: Aha, és ebből hogy következik ez az ősmagyarnyelv kezdetű sötét ostobaság pölö? És hogy is lesz emiatt Szegény Széchenyiből költő? És most akkor pontosan hány évtizedig kell nekem egy buta zsidó politikus ostoba mondatai után folyvást mindenben zsidó világösszeesküvést látnom? Na eriggyé má...

tevevanegypupu 2009.10.09. 23:40:48

@Dr. Zerge:
Oszkar szellemi kepessegei egy dolog. Mar csak azert sem alkalmas politikusnak mert altalanositva beszel. Ha jo politikus, akkor ezeket a dolgokat ugy mondta volna, hogy XY gumikalapcsot hasznal, ez meg ez meg amaz a ceg itt es itt epitkezett es magyarok is megkaphattak volna..
Mi beszelhetunk altalanossagokban, tapasztalatok utan, egy politikus nem. Oszkarnak mennie kellene a fideszbol, de ez nem jelenti azt, hogy amit mond annak nincs valosagalapja..mint ahogy Simon Peres sem a levegobol szedte amit mond. Es hat a helyzet az, hogy ezek azok a mondatok, amikbe bele lehet kapaszkodni es adott esetben hivatkozni ra. Mindket oldalnak boven van alkalma ilyen mondatokat urugykent felhasznalni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.10. 10:23:18

hehe. érdekes, mikor a húgyagyúság idegbajjal párosul! :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.10. 10:30:28

Nos, szerintem ennek az egésznek meg éppen hogy Oszi szellemi nívója az alfájaomegája. Ez a bárgyú, unintelligens senki évek óta a lehető legkomolyabb polcokon vergődik a Fideszben, illetve pártján keresztül a magyar képviseleti rendszerben. Miért kell ahhoz Oszinak ilyen frappánsan elnyilatkoznia magát vagy tucatszor ahhoz, hogy pölö a parlamenti frakcióvezetője "leüljön vele elbeszélgetni"? Miért nem tudja Navrasics séróból, hogy ez egy segghülye futóbolond, ha egyszer minden mezei júzer látja már az első videón?

De ha nem látja elsőre, hogy nem jött rá eddig? Évek óta nem volt dolguk egymással? Vagy komolyan azt kellene elhinnünk, hogy Oszi Pesten egy tüchtig européer, a frakcióban egy művelt polihisztor, a pártközpontban egy széleslátókörű filozófus, és csak szűkebb pátriájában vedlik ősmagyarnyelves, zsidóvilágösszesküvéses, buzikon rötyögő, suttyó átlagfaszparaszttá? Mégis, miféle gittegylet az, ahol egy ilyen alakot évekig eltűrnek? És nem egyszerűen eltűrik valami félreeső homályos zugban, de komoly feladatokkal terhelik. Tényleg soha senkinek nem tűnt föl, hogy e jeles férfiú kissé hibbant, nem képes a legdurvábban áltudományos ökörségeket sem megkülönböztetni a valóságtól, és demokráciában, demokratikus pártban vállalhatatalan nézetekkel kacérkodik? Mégis, hogy a faszba fogja ez a Fidesz lekeverni azt a két pofont és hazazavarni a csőcseléket, ha az ő választókerületi elnöke, polgármestere, országgyűlési képviselője egy hajszálnyival sem értelmesebb és műveltebb bármelyik mezei agyafogyott jobbikosnál?

Azután persze föltehető az a kérdés is, hogy miféle pártimidzsépítés-ápolás ez a pöcsölés, ha már ilyen hányaveti arrafelé a káderpolitika, akkor miért kell hetekig, hónapikig maszatolni, védeni ezt a buszsofőrt, amikor a politikai ellen jól előkészítve belefog végre a kicsinálásába? Miféle nehézkedés áll ilyenkor a gyors, fájdalommentes kiebrudalás útjába, miféle érdekhálók fogják föl az uborkafáról ilyenkor normálisan aláhulló Oszkárt? De az igazán aggasztó az előző bekezdésben foglaltak alapján könnyen kikövetkeztethető kép...

tevevanegypupu 2009.10.10. 11:53:27

A baj az, hogy nem mi valasztjuk a kepviseloket, legalabbis akiket a fidesz listan jelol. Es nem lehetetlen, hogy mikor Orban - aki ugy tunik eleg rossz emberismero - meghivja oket csevegni, akkor illemtudoak, szerenyek es udvariasak, tele gyonyoru ideakkal. Aztan mikor szabad kezet kapnak nekivadulnak. A fidesz (Orban??) hires arrol, hogy sok bolond embert alkalmaz fontos posztokra. A Varga-Navracsics-Pokorny trio szerencsere megfelel az europai kulturanak..((:A tobbi lehet, hogy jo szakember, de nem biztos, hogy alkalmasak politikusnak. Hogy miert nem vagjak ki oket mikor nyilvanvalo, hogy ezzel sokat vesztenek nemcsak politikai hanem gyakran moralis szempontbol is, annak egyedul Orban a megmondhatoja. A valosagot meglatni meg kell, cselekedni is ha szukseges, beszelni viszont egy politikusnak akkor tanacsos rola, ha konkretumokat
prezental vagy mar megoldotta a kerdest.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.10. 17:38:01

@tevevanegypupu: Őőőő, hát ki a manó választja akkor őket? Listákra az ufók szavaznak, vagy mi a fene?

Tehetetlen Dodó 2009.10.10. 19:05:52

@tevevanegypupu: Nem olyan egyszerű ez. Oszkár a BAZ-megyei területi listán jutott be. A területi listákra meg általában azok kerülnek fel, akik helyben népszerűek, így lett belőle polgármester is. (Nem tudom, hány alkalmasabb káder rejtőzik még ott a környéken, de egy biztos: annyi Varga, Navra meg Pokorni nincs az országban, hogy csupa ilyen kvalitással lehessen feltölteni a listákat. Amúgy a ballibbancs bagázst olyan apróságok nem befolyásolják a sárdobálásban, hogy van-e egy történetnek igazságalapja: már javában megindult a hajigálás Orbán, Kósa, Szijjártó meg a többiek felé. És még csak most jön a java).

tevevanegypupu 2009.10.10. 20:07:02

@Dr. Zerge:
Hat en biztos nem valasztottam egyet sem. Csak ez a velemenyem.(:
@Tehetetlen Dodó:
Jobban zavar ha a fidesznel van egy rosszul sikerult alak, mintha az mszp-nel vagy a tobbinel ketszaz. Tudom, hogy nagyon utaljak a fideszt es rettenetesen feltekenyek ra amiert meg mindig megvan, de eppen ezert kellene nagyon vigyazni mit mondanak. Elsosorban sajat maguk, aztan masodszorban a hulyek miatt.

Tehetetlen Dodó 2009.10.10. 20:25:39

@tevevanegypupu: Ezeket nem érdekli az igazság, ezek nekiesnek a legmakulátlanabb embernek is, gátlás nélkül csinálnának örömlányt Teréz anyából vagy Szent Péterből orvhalászt.
Ezzel együtt az igaz, hogy feleslegesen nem kellene támadási felületet adni.
(Egyébként szerintem a Fidesz jól reagált: közölték Ildi nénivel, hogy inkább foglalkozzon a saját dísz-zsidózó párttársaival és ne verje a nyálát feleslegesen).

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.10. 21:23:31

@Tehetetlen Dodó: Szvsz meg a lehető legszínvonaltalanabb szájkaratézés ez a fidesz riposzt. Akármekkora borzalom Lendvai, akármennyire fosdagonya az mszp, normális ember nem áll Oszi mellé. Akkor sem, ha éppen a legrettenetesebb bolsevik propagandagépezet is elhatárolódást követel. Szar ügy, tetszettek volna előbb elmélázni a buszsofőr kvalitásain, ilyenkor már csak ez marad: a békát lenyelni és mielőbb éppen a példaértékű cselekvést domborítani kommunikációs kármentés gyanánt. Ez a "ti még nácibbak vagytok, mint a mi Oszink" című veretes ökörség még soha senkin nem segített hasonló helyzetben. Oszit meg úgyis ki köll ebrudalni, az odázással csak a kirugdalásában rejlő pr-haszon vész el. Egy elemista kisdiák is átlátná a lehetőségeket, és képes volna értelmes döntést hozni.

Tehetetlen Dodó 2009.10.10. 21:30:41

@Dr. Zerge: Oszi helyben népszerű, hülyeség volna kirúgni. Minek kellene még ott a Jobbikot erősíteni? Mert csak erre lenne jó, ha most a Fideszből lapátra tennék, a polgármesterségből úgysem tudják kirakni. Oszi meg nem náci, bármennyire is próbálják ráverni, csak nem PC. De majd kap egy barackot a fejére és megtanulja a helyes vonalat, hehe.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.10. 23:00:13

@Tehetetlen Dodó: Oszi lehet hogy nem náci, viszont irgalmatlanul buta. Az ilyen hmcs oszik országos kontraproduktivitásáról meg köteteket tudnék írni, megkíméllek ettől. A magam részéről csak e helyt is nyomatékosítanám, hogy épp az ilyen oszik mián szarok jövő tavasszal országos tekintetben a fideszre, nagyívben. Majd ha szükségük van szerénységem kis szavazatára is valemely világmegváltásukhoz, lesznek kedvesek szám íze szerint bánni az oszikkal.

tevevanegypupu 2009.10.10. 23:44:03

@Tehetetlen Dodó:
Tenyleg helyesen reagalt a fidesz, foleg a Gyurcsany villaval kapcsolatban. Es vannak naluk is diszzsidozok, ciganyozok. Es meg ha nem is lehetne oket rasszizmussal vagy antiszemitizmussal vadolni ott van az, hogy tonkretettek az orszagot. A kepviseloik ugyan nem zsidoztak olyan nyiltan (bar Zuschlagra emlekszunk mit mondott a holocauszt emleknapon, ne felejtsuk el nemcsak tolvaj, hanem egy ocska, hulye kis ripacs is) de szazmillios csalasokkal ulnek a huvoson. Oszkar bar hulye, de van alapja annak amit mond. Most kerdes mi art jobban az orszagnak: ha az mszp bizonyithatoan lop, sikkaszt es korrupt, osszeeskuvo modon akarja kiarulni a fel Velencei to partjat, vagy ha a fidesz nehany kepviseloje targyi bizonyitek nelkul mond olyasmit, amit ugy korulbelul szinte mindenki sejt.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.11. 09:11:43

@tevevanegypupu: Van alapja? Minek? Annak, pölö hogy az emberiség ősnyelve a magyar? Na ne viccelődjünk már itt, ez mégiscsak egy p.mester+o.gy.iképviselő, oszt tele a feje faszságokkal, beteg szegény, nem képes világosan elválasztani a hülyeséget a tudománytól. Közben meg feszt zsidózik, cigányozik, buzizik.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.10.11. 11:09:40

@Dr. Zerge: Olyan alapja van, hogy van egy közkedvelt nézet, miszerint Magyarország azért nem jut semmire, mert azt valakik folyton megakadályozzák. Ezzel kapcsolatosan én, személy szerint két dologgal vitatkoznék, az egyik az, hogy nem jut semmire, a másik az, hogy megakadályozzák. Ám az én felfogásomtól függetlenül, bárhogyan is alakuljon az élet, ezek a nézetek mindig jelen lesznek, ebben egy ideje már nagyon biztos vagyok. A kérdés, hogyan tudjuk őket kezelni.
A Fidesz is hozott anyagból dolgozik, mint minden egyéb párt, és szavazótáborának vannak érdekes felfogású csoportjai. Csak ne mondd azt, hogy a baloldalé különb. Ebből kell kihozni valamit.

tevevanegypupu 2009.10.11. 11:10:48

@Dr. Zerge:
Azt soha nem ertettem miert kell ezt a osmagyarsag dolgot annyira eroltetni, es miert olyan letfontossagu? Az ember egy ido utan orul, hogy hollandnak, ingusnak vagy magyarnak szuletett ezert vagy azert, dehat a veletlennek koszonhetjuk, semmi masnak. Na mindegy, nem talalok abban sem kulonosebben nevetsegest, hogy valaki azt hirdeti es hiszi, hogy "osmagyarsag". Ezt nem kotelezo elhinni, legfeljebb a romantikus lelkek abrandozhatnak felette egy kicsit. Sok regenk es mondank van, amit meg iskolaban is tanitanak.Es sok hulyesegrol kiderult mar, hogy megis igaz. Vagy nem.
Zsidozas, buzizas, ciganyozas..Lehet beszelni mindenrol, sot kell is, a legvadabb es legkenyesebb dolgokat is meg lehetne targyalni, ilyen lenne peldaul a gyulolkodes. De ez nemcsak Oszi hibaja, szdsz-es es mszp-s kepviselok is micsoda fanatizmussal hirdetnek abszurd dolgokat..
Ha rajtam mulna, szelsosegesen gondolkodo embert nem valasztanek meg kepviselonek. Van egy csomo civil szervezet, ott tevekenykedhetnenek.

Manyi Béci 2009.10.11. 11:14:58

@tevevanegypupu:
"Es nem lehetetlen, hogy mikor Orban - aki ugy tunik eleg rossz emberismero - meghivja oket csevegni, akkor illemtudoak, szerenyek es udvariasak, tele gyonyoru ideakkal"

Ó, anyám.
Nyilván csak így lehet. Megtévesztik azt a drága embert.

Kezd ijesztővé válni ez az ostoba fanatizmus.

Manyi Béci 2009.10.11. 11:19:42

@tevevanegypupu:
Jaja.
De a fidesz is. De a szocik is.

Manyi Béci 2009.10.11. 11:24:37

@Tehetetlen Dodó:
Kedvenc tipikus
Adott egy barom. Nem számít.

Viszont ezek!
Gátlástalan sárdobálók! Szemetek! Aljasok!
+Teréz anya

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.11. 12:22:16

@Manyi Béci: gondolom induktív logikával, empirikus megfigyelések alapján alakította ki a véleményét: "Köcsög jobberek, jobber köcsögök!"

Nincs ezzel baj, én pl. a komcsikat rühellem. Sokfélék vagyunk.
:)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.10.11. 12:29:56

@Elpet: Nem mondom. De azt igen, hogy a faszom tele van ezzel a na "nemondmá', hogy a másik különb" kezdetű ostobasággal. Szar és szar között csak buta ember választ, szín avagy állag alapján. Ha a fidesznek Oszi meg a hasonlók köllenek, akkor egyértelmű, hogy az én szavazatom nem köll, ilyen egyszerű ez.

Manyi Béci 2009.10.11. 13:16:46

@tölgy:
Nohát!
Ez a véleményem?
Köszönöm, Tölgy. Nyilván az említett induizével jött erre rá.:) Másból nemigen, mert érintőlegesen sem céloztam még csak hasonlóra sem.
Vagy már megint az a hülye másmilyen arcom. Áh, mindig elárul, a francba:D

tevevanegypupu 2009.10.11. 13:43:02

@Manyi Béci:
Becikem maga fanatizal, hol irtam le, hogy Viktort tevedhetetlennek tartom? Csak ugy talalom, hogy meg mindig klasszisokkal jobb mint a tobbi part vezetoi. Ez nem feltetlenul jelent olyan jot mint szeretnem, dehat ugye a viszonyitas szempontjabol megiscsak.
Es minden partban vannak hulye barom kepviselok, ezt azt hiszem senki nem vonja ketsegbe. Meg az a szerencse, hogy kozottunk szavazopolgarok kozott is. (:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.10.11. 13:55:08

@Dr. Zerge:

Valószínű, hogy nem kapják meg a szavazatodat, lehet, hogy nem is hajtanak rá. A helyzet az, hogy a politika a tömegemberre épít, a tömegember meg időnként baromságokat gondol és mond, ez ellen semmit sem lehet tenni. Ha egy politikai erő értelmes dolgot tud ebből kihozni, akkor nyert. Az elitértelmiség kétszázalékos pártjai meg vagy beleszólnak a politikába, vagy nem.

Manyi Béci 2009.10.11. 14:56:18

@tevevanegypupu:
Jaja, te vagy a hülye.

És persze, hogy nem tartod tévedhetetlennek, ő csak naív, akit a rosszak megtévesztenek, ő jó, aki néha téved.
Milyen egyszerű ez.:)

tevevanegypupu 2009.10.11. 15:33:37

@Manyi Béci:
Ejnye de goromba lett. Csak nem haragszik valamiert?? Tehetek en arrol, hogy nyolc ev alatt a szocilibsik nem voltak kepesek kormanyozni, loptak, csaltak, hazudtak, zsidoztak, korrumpaltak es raadasul le is buktak mindehhez?
Tehetek arrol, hogy ketto meg kb. 10 szazalekon vannak? Esetleg ez Viktor
hibaja lenne vagy Molnar Oszie?
Ennyire azert nem lennenk hulyek ugyebar, hogy ide sullyedtunk volna.. ezt meg kegyed sem allithajta,
nem lehet ilyen igazsagtalan ilyen szep vasarnap delutan..((:

Manyi Béci 2009.10.11. 16:03:16

@tevevanegypupu:
hm
A magam visszafogott módján csupán arra próbáltam célozni, hogy válasza rendkívüli módon hasonlít a kisiskolások szokásos reagálására:
Nagyiskolás: - Ez hülyeség (ostoba fanatizmus)
Kisiskolás: - Te vagy a hülye!

Ennél jobban nem tudom elmagyarázni magának, remélem, most már érthető:)

"Esetleg ez Viktor
hibaja lenne vagy Molnar Oszie? "
ELLENKEZŐLEG!
Molnár Oszi IS a szocik hibája!
Minden az:)
Egyébként nem lenne minden ilyen szép gömbölyű.
A legtöbb embernek szüksége van arra, hogy a dolgokat feltétlen gömbölyűnek láthassa.
Ön ilyen embernek tűnik.:)

tevevanegypupu 2009.10.11. 16:22:08

@Manyi Béci:
Nezze, en elitelem Oszkart. Annyira, hogy meg azt is elfelejtem, hogy Oszi a gumikalapacsot csak valaszolta annak a (szinten fideszes) roma csajnak, aki azt mondta, hogy - csak ugy altalanositva - a magyar nok meggyilkoljak a gyerekeiket. Elso megdobbeneseben es duheben valaszolhatta ezt Oszkar. Nagyon-nagyon rosszul esik, hogy ez a roma lany (fideszes) ilyent mondott, de nyilvan tudja mirol beszel. Bar szeretnem, ha kicsit konkretizalna o is, a kizarolag magyar (nemzetiseg nem er) nok gyerekgyilkosssagainak (abortusz?) szamadatait. Ha ezt egy fideszes fonok olvassa akkor kernem, hogy ne csak Oszkarral, hanem ezzel a novel is uljon le csevegni.
A vilag akkor lesz majd gombolyu.
De ettol fuggetlenul nekem tenyleg mindenrol az jut eszembe, hogy milyen hulye az mszp-szdsz.(:

tevevanegypupu 2009.10.11. 16:26:23

@Manyi Béci:
Tirpak! Segiccseeeeeeeeeeg, nekem nem kell!(:

Google 2009.10.11. 16:47:39

Molnár Oszkár 1988-ban az SZDSZ-be lépett be. 1993-ban lépett be a Fideszbe. Nem érdekes?
Most például egy karácsonyi megszólalását vették elő, mint mások a meggybefőttet.
Senki ne mondja, hogy ez véletlen, nem a kampány része.
Döry Miklós, XIII-ik kerület, Budapest, mond ez a név valakinek valamit?
www.hirszerzo.hu/cikk.a_mi_rasszistank_jo_rasszista.123670.html

Végül is ezek hülyeségek, minden pártban vannak kevésbé jóindulatú, jóeszű emberek, túlbuzgó emberek, a lényeg az, ne legyenek többségben.

Tehetetlen Dodó 2009.10.11. 18:44:45

@Manyi Béci: Nem nagyon érted, mi?
Ha barom, hát barom. Mindenki barom, aki nem PC, persze, tudjuk.
Viszont: akinek nem tetszik, ne szavazzon rá.
Az szavazzon a saját barmára, van belőlük annyi, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük.
(Tudom, tudom, frajdi elszólás, lehet lelkesen fasisztázni).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.11. 19:24:41

@Tehetetlen Dodó:
ejnye! ez valóban egyértelmű, kíméletlen, alantas, nácistásos utalás volt. pfúj! :)))

Tehetetlen Dodó 2009.10.11. 19:40:13

@Grift: Az ilyenekre csap le vércseként Ildi néni és rettegő gárdája.

abandi 2009.10.11. 19:55:56

@Tehetetlen Dodó:
Jöhet a fitymapusztító!
Eleségre, vereségre.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.10.12. 23:58:22

@Dezsoke a kem:
Szintén villamos, Miskolc, sok évvel ezelőtt:
Hát neked hogyhogy nincs egy gagyi gyereked se?
Hát nem tudom én, hogy kell csinálni! Tik mit szedtek?

Nénike, téged harmincéves korodig inkubátorban neveltek, hogy ilyen naiv vagy? Iskolázott, jól élő,környezetük szemében normális anyák is képesek nagyon durva dolgokra a gyermekeik kárára a legkülönbözőbb okokból. Kérdezz már meg egy egészségügyest, pedagógust, gyermekvédelmist erről.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.10.13. 00:04:15

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Ehhez járul sajnos, hogy az ő szemükben az ép értelemnek messze nincs akkora értéke, mint mások szemében.
(gy. k. nem "a cigányokról" általában beszélek, hanem az ingyenélő fajtáról, ahol a harmincéves nagymama az unokák családi pótlékára gyúr)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.13. 06:25:34

@Elpet:

"Valószínű, hogy nem kapják meg a szavazatodat, lehet, hogy nem is hajtanak rá. A helyzet az, hogy a politika a tömegemberre épít, a tömegember meg időnként baromságokat gondol és mond, ez ellen semmit sem lehet tenni."

Ez tök rendben lenne mindaddig, amíg az átlagos fideszes fel nem sír, hogy a hülyesavazók miatt nincs leváltva a Gonoszkormány.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.13. 06:30:56

@Google:

ez a cikk speciel kurva jó

egyébként döry esetében is "voltak hangok", és ugyanúgy, mint most a fidesznél elnyomták :(

és ha azt mondom, egykutya, maszopbérenc vagyok

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.13. 08:52:30

@Manyi Béci: most gondoljon arra, hogy ha nem lennének hülyemagyarok/nácikok, akkor mi lenne a baller polgártársaink identitásával?
A náculás kifejezetten terápiás hatású az ő szempontjukból, értelmet ad az életüknek.
Mások jótékonykodnak, alkotnak ezt-azt, ők meg antináci harcot vívnak az emberiség üdvéért.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.13. 09:10:25

@tölgy:

lassan túl kéne lépni ezen

persze, hogy kurva ciki a maszop dumája, simán aláírom de ez nem jelenti azt, hogy a fidesz nácimentes

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.13. 09:42:13

@mavo: mondjuk ki, minimum összekacsintottak!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.13. 11:48:51

@heima a Cölöpverő:

nézd, amióta a centrum ügyében kiderült, hogy a maszop és a fidi milliárdos bizniszekben közösködik, valahogy nehezen hiszem azt a fene nagy ellentétet ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.13. 11:51:57

@tölgy:

látod, ennyiből szerencsésebb egy igaz jobber. neki még a komcsi veszély _lehetőségére_ sincs szükség: lolácskának például a komcsizmus emléke is bőven elég, meg a vágy, hogy a komcsik unokáinak unokáinak unokáinak unoká is is dögöljenek meg

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.14. 09:23:22

@mavo: várjál már, összekacsintani csak a szélsőségesekkel szokás, az mszp is az lenne már?

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.14. 09:25:40

@mavo: körbenézek az országban, és nem sokban különbözik a helyzet a 80as évektől, kicsit más a máz, trabant helyett suzuki, de ugyanazok az arcok, meg a felnőtt kisz-vonal, ugyanazok a módszereke, ugyanaz az a magas elosztás, ugyanaz a nonstop válság. ez a velünk élő kommunizmus maga.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.14. 09:40:11

@heima a Cölöpverő:

ez ugyan natúr hülyeség, de elhiszem, hogy időnként jólesik sírni egy jót

tevevanegypupu 2009.10.14. 11:02:00

@heima a Cölöpverő:
Majdnem igazad van, keves kivetellel tenyleg ez a benyomas. A diszlet nehol kicsit valtozott, a mentalitas semmit.
Es meg mindig ugyanazok mondjak meg mi a helyes, akik husz evvel ezelott is.
Az emberek tobbsege pedig - mert politikailag korrektnek szeretne latszani - el is fogadja gondolkodas nelkul, mert nem szeretne a vilagert sem, ha a velemenye valamelyest zavarna. Igy aztan lassacskan azoknak a szabalyoknak hisz amik eloirjak hogyan lasson, mit halljon meg es mikor maradjon csendben. Ugy kenyelmesebb is az elet..felteve ha jo kornyekre szuletett.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.14. 16:23:28

@mavo: bocs, de nem egy tízpontos seggarcot fogok referenciának tekinteni a kérdésben.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.14. 16:47:10

@heima a Cölöpverő:

én meg leszarom, kit-mit tekintesz referenciának, és milyen kérdésben.

na, csak megvan a konszenzus.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.14. 17:03:51

@mavo: "én meg leszarom" seggarccal nem lesz nehéz!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.14. 17:51:13

(és mindez csak azért, mert volt pofám röhögni a "jaj, minden ugyanolyan szar, mint a komenizmusban" kezdetű egyensirámon.)

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.14. 18:01:35

@mavo: igen, mindez azért, mert volt pofád seggarcnak lenni. de hát ki nem látta előre.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.03. 11:32:06

"Tanúim vannak - nyilatkozta Molnár Oszkár, edelényi polgármester néhány nappal ezelőtt az Észak Magyarország című megyei napilapnak...

...Úgy tűnik, a polgármester nem a levegőbe beszélt, ugyanis a nyomozóhatóság gyanúsítottként hallgatott ki egy nőt az ügyben.

...Az eljárásra azt követően került sor, hogy a Legfőbb Ügyészség előbb feljelentés-kiegészítést rendelt el, majd a „beavatkozás emberi génállományba" büntetőjogi kategóriát magzatelhajtási kísérletre módosították..."

hetivalasz.hu/itthon/fordulat-magzatkarosito-not-gyanusitanak-molnar-oszkar-ugyeben-26926/
süti beállítások módosítása