Aki tényleg kicseszett a melegekkel - Sokkoló képek!
2009. szeptember 05. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Aki tényleg kicseszett a melegekkel - Sokkoló képek!

 

 Az Army of Lovers együttes tagjainak öltözve végigvonultunk ma a Meleg Méltóság Menetén. Láttunk egy csomó fiút, lányt, meg a kettő közötti mindenféle átmenetet, de semmi durvábbat annál, ami nap mint nap megfigyelhető a Gödörnél. Egyetlen sokkoló élményben volt részünk: a Gyurcsány-házaspár és haverjainak megjelenésében. A bukott miniszterelnököt még a melegek gyűrűjében is tucatnyi barátságtalan testőr védte, s ő nem is vonult végig az Andrássy úton, csak az elején jópofizott egy óráig.

 Az igazán megdöbbentő az volt, hogy sem a melegek, sem a humanisták, sem a feministák nem koncolták föl, sőt próbáltak fényképezkedni vele, pedig ha volt valaki, aki az elmúlt években igazán ártott az ügyüknek, az a volt miniszterelnök volt. Már csak a mai megjelenésével sikerült szegény homárokat berángatni maga mellé a szarba. Ennek ellenére a Gyurcsányékról készített fotósorozatunkat külön közöljük, hogy ne mossuk őket össze a jóérzésű melegekkel, ugyanakkor várjuk buzi polgártársaink magyarázatát és felháborodott tiltakozását.

A jó pasikat és nőket ábrázoló képeink később jönnek, és lesz videó is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr461362362

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Melegfelvonulás, hideg fejjel 2009.09.07. 10:18:15

A tavalyihoz hasonlóan idén is "beépültem" a melegfelvonulás résztvevői közé - őszinte leszek: nem más céllal, mint hogy bemutassam a sok "deviáns köcsögöt" akik miatt egy fél városnak kell szenvednie ezen a szép, napfényes szombati...

Trackback: Cinkos aki néma? 2009.09.07. 10:16:54

Szeptember 5.-én megkezdődött a szokásos őszi tüntetési szezon. Az utóbbi években megszokott csapat csinálta most is a balhét. Az egyszerűség kedvéért hívjuk őket ultramagyaroknak.Ismertetőjelük, hogy nagyon keresztények, nagyon magyarok, és a magyar p...

Trackback: Népi írók, urbánusok, konzervatívok, emberek - A Bertalan-rendszer; Erdély 2009.09.06. 11:25:42

1. ábra Most fog elkezdeni bonyolódni a továbbgomb után.  2. ábra   A nép se nem jobb, se nem baloldali. Va...

Trackback: Mindenki más 2009.09.06. 00:48:25

Valamilyen tekintetben mindenki más, mint a többiek. Másképpen öltözködünk, más szokásokat követünk, másban hiszünk, mások a gondolataink és még sorolhatnám tovább, hiszen mindannyian egyediek vagyunk. Belső indíttatásból gyakran törekszünk is arra, ho...

Trackback: Semmi különös, tényleg semmi 2009.09.05. 21:29:56

 Mondhatnám azt, hogy sajnos tök uncsi volt a felvonulás, de inkább azt mondom: szerencsére az volt. Jellemző az események kavalkádjára, hogy én a menet elején haladtam, a rendőrök mögött, és miután túljutottunk az Oktogonon, hirtelen egy 200 méte...

Trackback: Gyurcsány nem nyilatkozik, de válaszol 2009.09.05. 20:01:31

(A melegtüntetésről szóló teljes beszámolónkat itt olvashatja.) Bevallom, nem örültem neki, hogy Gyurcsány Ferenc megjelent a Meleg Méltóság Menetén. Ennek egyenes következménye lett például, hogy a tömeg jelentős részének az ő nyomában kellett vonulni...

Trackback: Menet után 2009.09.05. 19:48:16

Hazaértünk a Meleg Méltóség Menetéről, ahol többen is voltunk a Sárdobáló közösségéből, még többen voltak Sárdobáló-közeli emberek. Most olvashatják élménybeszámolónkat szavakban és képekben, melyeket Horváth Andor Márton készített - szintén ő követte ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

star77 2009.09.06. 10:37:06

kit érdekel gyurcsány??kit érdekel,hogy hova megy mit csinál??miért mindig az a téma,hogy gyurcsány mit csinál?két,három év múlva is az lesz a téma,hogy mi van gyurcsánnyal?hogy azért nincsenek eredmények,mert a gyurcsány így meg úgy...kifogásnak kiválló,amúgy meg annyira piti...

Lifewave-Páros · http://www.lifewave.cwi.hu 2009.09.06. 10:37:45

@tevevanegypupu: nincs igazad nem kiváncsi rájuk sem gyerek sem fenőt egy normális világban. Nem szégyellik magukat? Legyen a saját tabu témám az én ferde vagy nem ferde hajlamom

Netuddki. 2009.09.06. 10:41:53

Semmi mást nem tett GYF, csak gyűjtötte a szavazatokat. Savanyú pofával igaz, de gyűjtötte. Ennyi.
Nem csodálom, hogy nem tetszik a jobboldalnak. Megint nem nekik jutott eszükbe.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.09.06. 10:44:58

nem mellékesen pedig ha sikeresen akarnak kormányozni, talán érdemes lenne ez Ékes Ilona féle embereket (ilyen volt annak idején Mikola 'szinglihorda" úr is) időben eltávolítani, mert azért tessék elhinni, eddig sem az MSZP nyert, hanem a fidesz veszített. Lehet hogy érdemes lenne csökkenteni a kockázatot.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.09.06. 10:49:43

@kovi1970: azért nincs igazad, mert attól nem fogok Gyurcsányra szavazni hogy elment. De addig nem fogok azokra szavazni, akik nem képesek egyértelműen elhatárolódni a szélsőségektől, és megtűrnek maguk között Semjéneket, Ékeseket, Mikolákat stb...mindezt pár szavazatért. Szóval ha már szavazatokról van szó, talán érdemes lenne minden oldalon körülnézni - ki mit és mennyit tesz meg a szavazatokért. A legnagyobb baj mégis az, hogy nincs alternatíva...kire lehet szavazni igazából, szívből????

tevevanegypupu 2009.09.06. 10:56:01

@Lifewave-Páros:
Nem szegyellik magukat mert nem tehetnek rola, hogy a termeszet igy teremtette meg oket. A termeszetben nincs ferde hajlam, de vannak furcsasagok, amiket el kell fogadnunk, de csak akkor, ha nem akarjak rank eroltetni. Ha megerti valaki, hogy a homoszexualis szerelem ugyanolyan eros erzelem mint a hetero, nem lehet ellene kuzdeni, akkor elfogadja. Mutogatni es hivalkodni vele viszont felesleges es nem is izleses. Maganugy.

capor_ 2009.09.06. 11:01:49

Legtöbbet a melegekért az ellentüntetők/tojásdobálók tettek. Ha nincsen ilyen "hercehurca" akkor a büdös életben nem kapnak ekkora médiavisszhangot.... :P (Érdemes megnézni az indexen a képeket, közel annyi van az ellentüntetőkről ha nem több mint a melegfelvonuláson résztvevőkről.)
Főleg hogy ezek a szenny csatornák találtak még egy felületet ahol szidhatják a jobboldalt... (mintha a buziutálat a jobboldal sajátja lenne, és minden baloldali tolerálná őket...)

Egyébként örülök, hogy idén egy kultúrált menet volt, nem pedig egy ratyi fétisfelvonulás. Így minden támogatást megérdemelnek.

BandW (törölt) 2009.09.06. 11:02:55

Hát, ez a poszt még a Reakció általános színvonalához képest is ritka tahóra sikeredett.
Igazán sajnálatos, hogy a címben hangsúlyozott kijelentés nem nyert megerősítést semmivel a beltartalomban, viszont nyilván a buzizás meg homározás volt hivatott kifejezni a szerzők elképesztő toleranciáját.

Azt eddig is tudtuk, hogy a reakcio gyurcsányfób, sejthető volt hogy homofób, és bizonyosságot nyert, hogy a jóizléssel sincsenek jóba.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 11:06:28

@BandW:

Totál tévedésben vagy. A poszt lényege az, h egy ennyire népszerűtlen faszkalap ne álljon oda semmilyen ügy mellé, mert a népszerűtlenségével csak árt neki, az ügyüknek. Ezt mi a rákér' nem lehet felfogni, hö?

BandW (törölt) 2009.09.06. 11:12:25

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
"pedig ha volt valaki, aki az elmúlt években igazán ártott az ügyüknek, az a volt miniszterelnök volt"

Ezt írta félrészegen a poszt szerzője.

Namostan emlékeim szerint a volt minelnök nem jelent meg minelnökként a melegfelvonuláson.

Másrészt meg tiszteltetem a szerzők fóbiáit, de ugyan már had ne kelljen ekkora ökörségekkel egyetértenem.

Főleg, hogy az ökörségeket meglehetősen nagy tahósággal adják elő.

És még kicsit buziznak meg homároznak, csak hogy teljesebb legyen a kép.

Pszt! 2009.09.06. 11:13:56

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:

"egy ennyire népszerűtlen faszkalap ne álljon oda semmilyen ügy mellé"

Azért népszerűtlen, mert a jobboldal szisztematikusan bemocskolta ("egyenként fogunk levadászni benneteket").
Egyébként lehet bármennyire unszimpatikus valakinek, ő legalább oda mer állni egy ügy mellé, nem úgy mint kedves politikustársai.

Rá Dios 2009.09.06. 11:28:52

@Legelő Őse: Enyém és félek, tudja magáról, hogy szép, annyit hallja másoktól. Ezt a vitát persze nem érti. Szerinte menjünk inkább erdőt kerülni. Asszem, megyünk is...:-)

Rá Dios 2009.09.06. 11:35:48

@BKV reszelő: Hosszába' nyelted le a reszelőt? Vagy máshonnan került beléd, hogy ilyen érdes vagy?

A szerelő 2009.09.06. 11:38:57

Majdnem kijött belőlem a reggelim ettől a blogtól. Nem, nem Gyurcsánytól. Pedig már gondoltam rá máskor, hogy nem kéne ilyen mocskos dolgokat olvasnom. Nehéz ám elhinnem, hogy valaki tényleg ennyire gusztustalan lenne. Ilyet csak szándékosan lehet elkövetni. Mert hogy valaki meggyőződése által legyen ilyen, az már több, mint kórós. Nekik remek készítményeket ajánlok, anyám állapota is azóta stabil, amióta szedi őket. Most akkor én büdös kommunista vagyok? Meg cigány is, meg buzi is, ugye? :) Ja, meg zsidó is, természetesen :)

levee 2009.09.06. 11:41:46

@hapcika: Az a helyzet, hogy nem igaz, amit mondasz, sőt, nagyon csúsztatsz.

Az új Btk. tervezete a 2002-es kormányváltást követő új kriminálpolitikai szemléletet támogatja, ennek keretében alakultak ki ugyanis a pártfogó felügyelői intézményének rendszere, vagy ezen intézkedéseknek köszönhetően szélesedett ki a szabadságelvonást nem tartalmazó büntetések köre is. Mindez a modern, XXI. századi büntetőpolitikát tükrözi, melynek alapvető elvei mind az Európai Unió, mind az ENSZ ajánlásaival összhangban állnak, lényege hogy a hatályos joganyagnak mindek előtt az emberek közti biztonságot és a társadalmi békét kell szolgálnia, s a megsérült szabadságjogokat akár a jogsértés formális helytelenítésével is védelmeznie kell. A továbbiakban lényegében a klasszikus büntetőjogi elvek kerülnek középpontba, úgy mint a speciál- és generálprevenció, vagyis az egyes bűntettesekre való ráhatás, illetőleg a társadalom ráhatása, mivel a mindenkori büntetőpolitikának nemcsak büntetnie, de megelőznie is kell. Az imént említett ENSZ, Európa Tanács illetőleg az EU generális ajánlásai pontosan meghatározzák a büntetőkódexek irányelveit; egyrészt a szabadságvesztést végső eszközként kell kezelni, melyet csak akkor kell alkalmazni, ha nyilvánvaló, hogy más büntetés nem volna megfelelő, pontosan ezért kerülni kell a rövid tartalmú szabadságvesztések alkalmazását.

Ezzel lehet, hogy te nem értesz egyet, a szakma viszont így szeretné, csak úgy mint a jelen regnáló kormány. Eszem ágában sincs Orbánékat védeni, de az ő kormányuk alatti tervezetek ennél sokkal keményebbek voltak, akár a drogpolitikával is előjöhetnék.

Az élettársi kapcsolatról pedig még valamit; mindenki szídta az Alkotmánybíróságot, mint a bokrot, hogy micsoda rohadt egy bagázs, hogy elkaszálta az élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Nyilván nem hibáztathatom az olvasókat, meg a laikusokat, hogy nem értik mi van a háttérben, de az az inkriminált Ab. határozat éppen hogy azt mondta ki, hogy ez a törvény túl általános és részlettelen, és összemosná a házassággal az élettársi kapcsolatot, amit az alkotmány jelen helyzetben védelmez. Vagy módosítani kell az alkotmányt, vagy külön konstrukciókat kell létrehozni a melegek élettársi viszonyaira. Még magyarabbul: ez inkább afféle jogtechnikai hiba, amit ki kell küszöbölni, egyébként már rég zöld utat kapott volna az élettársi kapcsolat. Mert amikor a parlament elfogadta (márpedig többséggel elfogadta), akkor alig jelentek meg róla újságcikkek, nagyon nem volt cikizés tárgya. Miért? Mert az élettársi kapcsolat az első lépcső. Mi a baja az SZDSZ-nek és a bután viselkedő meleg háttérszervezeteknek? Mindent azonnal akarnak.

Google 2009.09.06. 11:45:13

Gyurcsány mindig ott, és akkor jelenik meg, ahol pénz-, és politikaszagot érez. A haszonszerzés mozgatja, semmi más.
Méghogy szerelem, jó, nem? A hatalomba, abba.

memberjoe 2009.09.06. 12:00:30

hát, valaki nagyon szeretne főpolgármester lenni...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:03:35

@Pszt!:

"Azért népszerűtlen, mert a jobboldal szisztematikusan bemocskolta"

Hadd jutalmazzalak meg egy szelíd LOL-al egybekötött muhahával.

Ggyurcsány hihetetlen népszerű volt 2006. kora nyaráig, de 2006. szeptember elején már totál lement, ugyanis addigra kiderült, h mást fog csinálni, mint amit a kampányban mondott, és nem arról van szó, h "ma erős a gazdaság, és nagy a jólét", hanem jönnek a megszorítások. Ehhez semmi köze nem volt a jobboldalnak.

Aztán 2006. szeptember 17-én kijött az őszödi beszéd, és ezzel kampec, elszállt a kormányzóképessége.

Ám ő nem mondott le, mint egyébként minden européer politikus tette volna, és innentől kezdve amihez ért, az mind hamuvá porlott.

Az ellenzék dolga, h támadja a kormányt. Ha ehhez csak lepkefingja van, akkor lepkefinggal támad, de fletó agyúgolyókat gyártott hozzá, és még azt sem észlelte, h a hatalomhoz való eszelős ragaszkodása nemcsak az általa felkarolt ügyeknek árt, hanem a baloldalt is szétveri.

És ti még most is őt véditek, miközben a saját oldalatok szarrá omlása legeslegelsősorban az ő felelőssége, mert senki ne kérje már számon, h te csúnya Fidesz, miért tettétek tönkre az mszp-t, hiszen ez eléggé röhejes, elvégre rivális pártok, vagy mi a franc.

Ha az mszp 2006-ban elhatja a Nagy Elkúrót, ma sem ő, sem az ország nem itt tartana, és ez még mindig nem azt jelenti, h a Fidesz átvette volna a hatalmat. Bajnait (vagy vki hasonlót) már 2006. kora telén is elővehették volna, ha nem szopják be a "mi ferink" kommunikációs trükkjeit. Ma már egyre több szoci politikus mondja: annak idején el kellett volna hajtani a retekbe ferkót, s már bánom, h nem tettük meg.

Dehát még mindig vannak fletófanok, akik szerint két hibás van:
a) az mszp tagság visszahúzó ereje
b) a mocskos Fidesz

Hahóóóóó, ébresztő! Mikor jöttök már rá, h ferkó nem a megváltó volt, hanem a megrontó?

hapcika 2009.09.06. 12:04:00

@levee: Engedd meg azt a szemétséget, hogy tudjam ki módosította azt a bizonyos paragrafust 90-ben Nem kell mindjárt nagyképű szövegeket nyomni, ha nem tudod valami előéletét.Vagy neked jó az, hogy ha meglopnak az állam megmondhatja milyen értékhatárig erkölcsös lopni? Aztán elmész az áruházba vásárolni és a tolvaj, törvényi felhatalmazással átkutatja a táskádat és bármit kitalálhat ellened.
Ami az élettársi kapcsolatokról szól , az csak az értheti, aki élettársi kapcsolatban él.Mo.-on a párkapcsolatok 60%-a élettársi kapcsolat és az összkapcsolat tekintetében igencsak nagy hátrányt szenved az ilyen jellegű kapcsolat gyermeke.Ha jól tudom Sólyom és Orbán kijelentései között szerepel, hivatalos a házastársi kapcsolat. Nézz utánna 98-99 történéseinek ha bővebbet akarsz tudni. Előbb értsd meg mit ír a másik, aztán cikizd. Még valami, ha elfogadja a parlament a törvényt, azt is nézd kinek kell ellenjegyezni, hogy törvény lehessen.

custos · http://jehu.blog.hu 2009.09.06. 12:04:55

Undorító írás - egyszerűen szar is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:06:04

@A szerelő:
"Most akkor én büdös kommunista vagyok? Meg cigány is, meg buzi is, ugye? :) Ja, meg zsidó is, természetesen :)"

Szerintem nem!
Szimplán csak kezelésre szoruló, kevéssé szerencsés idegrendszerű jóember. Úgy sajnállak, komolyan. Nagyon rossz lehet neked, szegényke.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:07:54

@custos:

"Undorító írás - egyszerűen szar is."

LOL, ez pont olyan beszólás volt, mint mikor a homofób elmegy a langysétára, aztán rázendít a mocskosbuzizásra.

Gratula, egy szintre kerültél velük! Jöttél, pedig nem kéne, aztán meg elvont értelemben "mocskosbuzizól".

feltételes reflex 2009.09.06. 12:07:54

ehhh, tényleg le kéne szakadni már erről a Gyurcsányozásról. Ott volt, kész, ennyi. Volt lájtos hazaárulózás is,ennyi. Tetszett volna inkább másoknak is ottlenni. Az meg, hogy pont Gyurcsány ártott volna a legtöbbet a melegek ügyének,egy orbitális, ki-be***tt nagy baromság.

vénkujon 2009.09.06. 12:12:48

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
elolvastam a vezénylötábornokhoz intézett írásod.
nos igen. szépet írtál. gondolom szarul esik, h máris elkezdett kilógni a lóláb. az a baj, az ilyen fanatikokkal, mint Te, hogy a majdan bekövetkezö csalódásokat nehezen tudják feldolgozni...

levee 2009.09.06. 12:15:44

@hapcika: Ki cikizett téged? Egyelőre nálad érzem az ellenséges hangnemet, pontosan leírtam, hogy nem Orbánékat védem, hanem csak a tényeket közöltem. Egy szóval sem mondtam azt, hogy ellene vagyok az élettársi kapcsolatnak; közöltem azt a tényt, hogy az Ab. határozat éppenhogy felhívta a figyelmet arra, hogy _mielőbb_, rendesen szabályozni kell a kérdést, nem olyan trehány és szerencsétlen módon, ahogy az OGy. egy évvel ezelőtt benyújtotta. Hidd el, az se a melegeknek, se a simán csak élettársi viszonyban élő heteróknak nem lett volna jó.

Ja és magyarán felőled akár bárkit lecsukhatnak? Ugyan már, nem gondolod, hogy mindennek ez a módja? Így is tele vannak a börtönök cigányokkal. Még egyszer elmondom: a 2002 óta regnáló kormánynak ez a kriminálpolitikája, amivel egyet is tudok érteni, pont emiatt. Egyébként büntetik ezt a lopást is, illetve a jegyzőnek kellene tripla meg négyszeres kártérítéseket követelnie, a törvény felhatalmazza rá. Az egy másik kérdés, hogy ezt nem teszi.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:16:34

@vénkujon:

a feldolgozást bízd rám, egy kőkemény pörkölttel is elbírok...

a fanatizmusról meg annyit, h életemben nem szavaztam még a Fideszre o.gy. választáson!!!!

No, ezt kapd ki, ne a madárnáthát!

osborne 2009.09.06. 12:16:44

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:

aki még hisz ebben a Pojácában, szted képes felfogni bármit is? ;]

BandW (törölt) 2009.09.06. 12:18:59

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
Szerintem hagyjuk ezt az óvodás szintű politizálgatást Gyurcsányról meg az őszödi beszédről, egyrészt mert unalmas közhelygyűjtemény amit írsz, másrészt meg köze nincs a poszthoz.

Illetve tulajdonképp lehet, hogy mégis van.
Ugyanaz a betegesen közhelyes gyurcsányfóbia köszön vissza mindkettőből.

Mondjuk a szerzők ezt megtoldották annyival, hogy megüzenték a melegeknek, hogy "Na köcsögök, nem kaptok két kurvanagy pofont, ha leköpitek Gyurcsányt".

És amúgy meg mindenki ártatlan bociszemekkel néz ki a fejiből, és csudálkozik, hogy itt tart az ország, ahol.

Magunknak köszönhetjük, de biztos jobb inkább a melegeket, Gyurcsányt vagy a cigányokat vagy a zsidóket basztatni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:21:26

@vénkujon:

Még vmi:
Ha Cseh Tamásnak nem derogált Orbánt a vezérének tekinteni, saját magát pedig a katonájának, akkor hadd lehessen már annyit megtenni nekem, egyszerű közembernek, h jelen helyzetben azt mondjam, Orbánnak nincs alternatívája, és éppen azért k. fontos lenne, h jól válassza meg az embereit.

És még vmi.
nincs kártékonyabb választótípus, mint aki mindig ugyanarra a pártra szavaz, mert az valójában egypártrendszert akar.

A szocikra szavazott akkor is, mikor baloldali politikát vittek, meg akkor is, amikor a gyurcsány-féle neoliberális gazd.polt.

Én mindig megpróbáltam a legkisebb rosszt választani, és ez most a Fidesz. És gondolkodás nélkül elvetem, ha csalódok, de a földet nem fogom nyaldosni bánatomban, nem családtagom nekem a Viktor. Érted?

vénkujon 2009.09.06. 12:23:11

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
mosmá fanatik vagy...ez van. én kétszer is szavaztam már a fidszre, de csalódtam.
egyébként mit szólsz ahhoz, hogy vikó odapofátlankodott a kamera elé a gyöztes loki-meccs után? cseh tamás temetése utáni ugatás?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:24:00

@BandW:

Most az a baj, h közhely, vagy az, h nem igaz?

Nagy különbség ám.

Arra ment a válasz, h gyurcsány imázsát a jobboldal tette tönkre. Erre pedig adekvát válasz előhozni azokat a momentumokat, h hol kúrta el ő maga a saját imázsát, még akkor is, ha közhely.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:27:48

@vénkujon:

Fogalmad sincs, mi az hogy fanatik. Ha az lennék, már derekam köré tekertem volna egy sor dinamitot, aztán rág nem vitatkoznánk azon, h fletó éppen hová ment, vagy hová nem:o)) A címkéző szavakkal dobálózás az érvtelenség és a droidság legbiztosabb jele.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.09.06. 12:29:43

ez még él?

örsi meg úgy néz ki mint egy hajléktalan zsidó.

nem kéne retkessel föltámadnia az szdsznek

gy f. meg elmebeteg, már abból látszik ahogy magéra erőlteti a lazaságot, mikor átveti az öltönyét "lazán" a vállán.
biztos vmi jenki tanácsadó tanácsolta neki

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 12:32:57

@vénkujon:

"kamera elé a gyöztes loki-meccs után?"

Imádja a focit, sokáig művelte igazolt keretek között. Haverja városa játszik a Puskásban. Kimegy. A kamerás felfedezi, kérdezi, ő válaszol. Hol itt a baj?

"cseh tamás temetése utáni ugatás?"

Te tisztában vagy minden körülménnyel?

Egyrészt:
malacnews.freeblog.hu/archives/2009/08/28/Tamas_te_mit_szolnal/

másrészt a teljes beszéd az 54. és 57. kommentben elolvasható. Fogadjunk, nem olvastad? Sztem teljesen rendben van. Szövegkörnyezetből kiragadva nincs rendben, ez igaz.

Kérdés: szabad-e, jó-e olyan beszédet mondani, amiből ki lehet ragadni úgy, h az más értelmet kapjon, mint az eredeti környezetben?

hapcika 2009.09.06. 12:33:15

@levee: Látod itt a kutya elaásva. Én Sólyomról írtam, nem az AB-ról.Sólyom volt aki visszadobta a törvényt, vagy nem így történt? Az Ab élén amúgy az a Paczolay áll aki az ELTE-n Sólyom és Bihari tanársegédje volt.
Szerintem az értékhatárt kell eltörölni. 100ft is lopás. A szabálysértés maradhat, de ne kapjon erkölcsi bizonyítványt, a lopás egyébként büntetőjogi kategória, akkor legyen az ne emlitsük egy napon közlekedési szab.sértéssel. A baj az, hogy 90 táján lerombolták a társadalom erkölcsi szintjét és ti már hírből se tudjátok, mi az, csalás, lopás nélkül tisztességesen élni. Mindent az okosság, az ügyeskedés határoz meg és letiporjátok, bemocskoljátok azt ki másként él mint ti. Egyétek meg ti amit főztetek, nekem nem kell.

BandW (törölt) 2009.09.06. 12:36:59

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
Közhely és nem is teljesen igaz amit írsz.

A magyar jobboldal milliárd forint felett költött Gyurcsány személyének tönkretételére.
Ezt azért kár tagadni.
A volt minelnök háttércsapata meg rosszul kalkulált.

De itten még mindég a Gyurcsány által melegeknek okozott károk lenne a téma.
Ami ugyebár nem nagyon látszik.

vauvauvau 2009.09.06. 12:39:46

Gratulálok a Rendőrségnek a tökéletes munkájukért.
Az utcán lófráló szélsőséges slepp -akik tökéletes szülőknek és ősmagyaroknak gondolják magukat, egyébként nagyon ügyesen csúszliznak, dobálnak, vedelnek -pedig kapják be!

Kár, hogy nem verték ki a zsaruk a fogaikat! :-(((

vénkujon 2009.09.06. 12:42:21

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
yeah...maradjunk a focsinál. ha szop a loki, akkor is a kamera közelében kujtorgott vóna?!:)
na mindegy. úgyis mindenre van riposzt...Te kis fanatik. ha csalódsz, majd elviszlek sörözni.baszod:)

BandW (törölt) 2009.09.06. 12:45:16

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
"A kamerás felfedezi, kérdezi, ő válaszol. Hol itt a baj?"

Sehol, a szervilizmus csudákra képes.
:))
Orbánnak meg van akkora egoja, hogy észre sem veszi, hogy kínosan nagy nyilvánosság előtt nyalják a seggét.
Valszeg már teljesen hozzászokott.

De ez itt off.

Leonard Zelig 2009.09.06. 12:45:47

@tesz-vesz: Szerencsétlen L.Z. Ilyen szellemi toprongyok takaróznak a képével.

pierre bayle 2009.09.06. 12:53:28

Értem én, hogy itt a reakción nagyon utálják a Gyurcsányt, nyilván van is rá okuk, de mi rosszat is tett a melegeknek, amiért azoknak le kéne köpniük?

Leonard Zelig 2009.09.06. 12:55:36

@pierre bayle: Csak a jobboldali keresztény buziknak kell leköpniük by default.

levee 2009.09.06. 13:05:01

@hapcika: Nem értem továbbra sem a személyeskedő hangnemedet. Bántott valaki? Én egy szóval mondtam rád azt, hogy te tisztességesen avagy tisztességtelenül élsz? Szerinted én csalásból, lopásból, ügyeskedésből élek? Nem is ismersz, mi ez a feltételezés?

Mi köze van ehhez Paczolayhoz vagy Sólyomhoz? Sólyom dolga, hogy alkotmányos normakontrollt gyakorol, vagyis ha olyat lát, ami alkotmányellenes lehet, azt elküldi az Ab-nak. Lehet szídni Sólyom Lászlót, de azt kétsgébevonni, hogy jogászként el tudja látni a szakmáját, nos ezt azért nem tenném.

Az Alkotmánybíróság azt sérelmzte, hogy a korábbi törvény azonos- és különnemű párok számára is lehetővé tette volna bejegyzett életttársi kapcsolat létesítését, mivel a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat nagyon közeli jogintézmények, a heteroszexuális párok esetében ez a házasság megkettőzését jelenti. Azonos nemű párok számára azonban egy, a házassággal azonos jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolat nem csak hogy alkotmányos, de egyben az alkotmányból levezethető követelmény.

Ha ezt nem érted, és átpolitizálod Sólyommal és Paczolayval, akkor nagyon sajnálom...

custos · http://jehu.blog.hu 2009.09.06. 13:12:37

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: jellemző ostobaságot írsz.

A bejegyzés primitív és aljas: homározik, a legalpáribb módon gyurcsányozik. Nem szeretnék mellébeszélni: ez az írás szar, aljas és szar, beteg embereknek szerezhet csak örömöt.
Nagy kár, hogy nincs civilizált jobboldal Magyarországon, csak a söpredék és azok, akik kiszolgálják a söpredéket.

Jenecsek Miklós 2009.09.06. 13:14:47

Csak ennyi ratyi internetezik, vagy még pihegtek a séta után?

Gyurcsány ismét bizonyítékát adta, hogy biszexuális, amiről már 4 éve lehet tudni...

Bajkon úr 2009.09.06. 13:26:44

@custos: Igaz, de az nem, hogy nincs civilizált jobboldal. Van, csak kisebbségben.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.09.06. 13:34:14

Azért a zsinagógánál is volt egy kis dobálózás. Azért mocskos buzizás mellett mocskos zsidózás is volt felváltva. De ezek ott nem nácik. Ezek ott normális értékrendű polgárok, akiknek elegük van a kormányból mi? És akkor Gyurcsány a lényeg? Mi van itt?
szánalom.

Szibarita 2009.09.06. 13:45:08

@Legelő Őse: Nem erted. Gyurcsany tehet a nacijainkrol. Nem azt mondjak, hogy nem nacik, azt mondjak, hogy ha nincs Gyurcsany, nincsenek nacik sem, vagy valami hasonlot.

Igazabol meg zavarosabb az allaspontjuk, mint ahogy te magyarazod.

Szibarita 2009.09.06. 13:46:32

@elGabor: Miert, nincs igaza? A Reakcio es az a nehany zsurfiu korulotte nem a jobboldal, a jobboldal pedig minden kampanyban megmutatja, milyen is igazabol.

Tenyleg nincs kulturalt jobboldal es ez tenyleg nemzeti tragedia.

Alfőmérnök 2009.09.06. 13:46:42

Elég ramatyul néz ki a Ceausescu házaspár.

hapcika 2009.09.06. 14:01:08

@levee: Milyen alapon teszel különbséget hetero és homo élettársi kapcsolat között? Milyen alapon más egy hetero kapcsolat, mint egy homoszexuális kapcsolat törvényiszabályozása? Milyen alapon lehet az alkotmányt továbbra is seggberúgni, csak azért mert az kimondja, Mo.-on mindenki egyenlő jogokkal bír. Ajánlom figyelmedbe az alkotmány 70/A §-t.
Az AB normakontrollt gyakorolhat, de ha ezt egyoldaluan gyakorolja ott baj van.
Visszatérve a lopáshoz. Hiába jelented fel, hogy ellopta az uborkádat a tolvaj, kis értékű lopás. Elmész a jegyzőhöz, mert szerencséd van, sikerült lefényképezni, hogy bízonyíthasd ki lopott, a jegyző tudomásul veszi és közli nem tud pénzbírságot kiszabni, mert nem tudja behajtani. Ez megismétlődik a tyúkkal, malaccal, libával és őszre rájösz elloptak tőled 300000 ft értéket és mindezt azért, mert a szabálysértési kategóriába nem tartozik bele az üzletszerű lopás fogalma. Viszont, ha a sokadik eset után az elkövetőt tolvajnak nevezed, az beperel becsületsértésért és a gatyádat is leperli rólad erkölcsi kártérítésként.
A élettársi kapcsolatnál pedig mond el ezt a szöveget azoknak a kisemmizett gyerekeknek, akiknek meghal az egyik szülője. Mennyire megérti, azért nincs semmi joga az örökséghez, mert a törvény nem tesz különbséget hetero és homo kapcsolat között.

BandW (törölt) 2009.09.06. 14:03:09

@elGabor:
Nyalván azt gondolod a te hisztid az tiszteletreméltó hiszti, mindenki meg, aki esetleg nem ért veled egyet, az csak mulatságosan hisztizik.
:)))

hapcika 2009.09.06. 14:10:33

@levee: Még valami. Szerinted az tisztességes ember, aki elfogadja, hogy a környezetében lophatnak? Semmihez sincs semmi közöd? Nem kell szólni semmiért? El kell fordítani a fejünket?

Naumov 2009.09.06. 14:11:06

Na, ez is megvót, hermetikusan lezárt belváros, egésznapos, a közlekedést aránytalanul nem sértő óriásdugó, több századnyi rohamsündőr, otthonuktól elvágott helyi lakosok, a kordonok mögött néhány száz darab langyos honfitársunk méltóságosan szűkölve nehogy az ellentüntetők az ötvenszeres biztosítás ellenére véletlenül mégis valahogy beszabaduljanak a búzamenetbe, Gyurcsány Ferenc, Bauer Tamás, Index címlap és Szibarita. Ha Ibrahimovics nem rúgja be a kilencvennegyedikben, akkor én ezek után már csak egy sört kérnék.

A szerelő 2009.09.06. 14:17:33

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:
"Úgy sajnállak, komolyan. Nagyon rossz lehet neked, szegényke."
Köszönöm szépen, ez olyan emberi volt tőled :) Már csak azért is jólesett, mert ramatyul meg vagyok fázva és egész nap fekszek. Ez azért valamennyire megnyugtat, hogy mégsem veszett ki teljesen mindenkiből a jóérzés :) És ha szerinted elmebeli állapotom kezelést igényel, szívesen elkisérem a post íróját, a váróteremben meg majd megbeszéljük az álláspontjainkat :)

BandW (törölt) 2009.09.06. 14:25:35

Ja, és agyatlan széljobberek már 2005-ben meg 2006-ban is meg akarták zavarni a felvonulást, de nyalván az is az őszödi beszéd egyik korai hatásának tudható be:))

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.09.06. 14:26:23

@Szibarita: Aggódását köszönjük, majd igyekszünk. Néha valóban nem könnyű.

És rosseb érzi magát zsúrfiúnak zsákpakolás közben, én most biztos nem. Majd este fogyasztok egy zserbót vagy mit hogy meglegyen az illúzió. :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.09.06. 14:28:12

@Naumov: idemásolom neked, hiszen Te is tudod hogy régebben rohadtuk nem kellett lezárni a fél várost. Most sem a melegek miatt kell :
több évig nyugodtan vonultak hazánkban a melegek. Azokban az években az volt a ciki a társadalomban ha valaki olyanokat mondott írt mint amiket most itt fentebb olvashatunk a kommentekben. Sajnálom hogy ezek a szélsőséges, homofób, kirekesztő, és mérhetetlenül demagóg nézetek ennyire a közbeszéd részei lettek, és már-már mint az egyik lehetséges elfogadható nézőpontnak, vagy politikai ideológiának is tekintenék egyesek. Egyszerűen szánalmas.
Fentebb pedig valaki a gyermekeit félti...most komolyan, nem akarok senkit megbántani, de egy átlagos 12 éves a kábeltévék korában sokkal cifrább dolgokat lát mint azt gondolnánk, nem is beszélve az Internetről, ahol hamarabb lát lovaspornót mint a tisztelt szülők. Értelmes ember nem betiltja a körülötte lévő neki nem tetsző dolgokat a világban, hanem beszélget a gyermekével. Az értékrend így alakul ki.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.09.06. 14:56:17

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: kössz a reklámot, de hozzászólásotokból az derül ki, hogy nem értitek mi a sok-sok kommentelőnek a baja az írásotokkal. És sok nick közülük, emlékeim szerint, egyáltalán nem Gyurcsányhívő.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 15:02:52

@A szerelő:

Nah kérem, így kell lereagálni egy fricskát!

A legőszintébben gratula, h vetted a lapot, és nem gerjesztetted magadban a dacot:o))

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 15:08:16

@custos:

"A bejegyzés primitív és aljas: homározik, a legalpáribb módon gyurcsányozik. Nem szeretnék mellébeszélni: ez az írás szar, aljas és szar, beteg embereknek szerezhet csak örömöt.
Nagy kár, hogy nincs civilizált jobboldal Magyarországon, csak a söpredék és azok, akik kiszolgálják a söpredéket."

Baszki, ezt írjuk fel korommal a kéménybe, annyira klasszikusan összegyűjti az összes fletófan baromságot.

Remélem, ha győz a Fidesz, te elmenekülsz a fehér terror alól, és nem fizetsz adót ennek a rabló-mocskos-fasiszta bandának.

Isten veled, jövőre, ugyanitt, de akkor már külföldi IP-vel.... részedről.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 15:12:01

@custos:

Jaaa, és miért is megyünk oda, ahol dől a mocsok és a szenny? Miért adjuk hozzá a nevünket, kommentünket?

Mondom, olyan vagy te, mint az ostoba széljobber, aki elmegy utálkozni a langyisétára, és be-bekiabál egy "mocskos buzi"-t. Tudnillik te itt egy darab érvet nem írtál, csak mint egy troll, osztod a jelzőket szellemi sivárságod ékes (ilona nélkül) bizonyítékát adva.

Na még egyszer: ez kérem a legkeményebb trollkodás!

levee 2009.09.06. 15:18:11

@hapcika: az hogy miben különbözik emberileg egy homo- és heteroszexuális, fölösleges feltenni: semmiben. Hogy miben különbözik a házasság ebben az esetben? Sokban.

"A házasságszerû kapcsolatban élni kívánó homoszexuális személyek kapcsolatai a heteroszexuális személyek együttélésével szemben strukturálisan nem képesek a házasság utánzására. Ezért az ezt szorgalmazó jogászok misztifikálva tennék ezt,miközben a fikció esetében a jogász pontosan tudja azt, hogy nincs tényazonosságról szó. Szót sem érdemes vesztegetni arra, hogy a homoszexuális emberek méltóságukban és jogaikban természetesen mindenki mással teljes mértékben egyenértékûek és egyenlõek. Együttélésük azonban nem minõsülhet házasságnak, minthogy az azon képesség, s így dimenzió híján van, amely a házasságot és a családot sajátlagosan jogivá teszi a heteroszexuális házassági kapcsolatok esetén. Ez pedig a különnemûségen alapuló emberi (házassági és családi) szerepek és a különnemûségbõl fakadó gyermeknemzési képesség."

"Az „együttélés”-nek nevezett kapcsolatban a partnerek nem akarják kinyilvánítani kötelékük tartósságának szándékát a nyilvános elkötelezõdõ igennel, mivel nem akarják a házasságot. Mégis a házasságon alapuló család státuszát utánzó jogi jelleget akarnak, s a családhoz közelítõ kedvezményeket kívánnak. Egyrészrõl nem akarják tehát kapcsolatuk jogiasítását és társadalmiasítását, másrészt mégis jogi elismerést akarnak. Az együttélést, s nem a házasságot akarják, így nem akarnak jogi köteléket, de akarnak jogi elismerést, ezért mondhatjuk azt, hogy akarnak is meg nem is kötõdni jogilag egymáshoz, amely ellentmondás kezelése jogi lehetetlenség. A házasulandók ezzel szemben abszolút szuverén és szabad akaratuk átruházhatatlan
döntésével publikusan nyilvánítják ki, hogy házasságot kívánnak kötni, amely így a magán szférából a publikusba lép át a jogi szabály által, annak minden jogi következményével a születendõ gyermek, illetve a vagyon tekintetében és minden más jogkövetkezmény vonatkozásban. A jogi szabály rájuk vonatkozó hatálya következménye
a kapcsolatuk tartósságát kinyilvánító házassági döntésüknek, de a jogi szabály egyszersmind a tartósság formája is. A házasulandók kinyilvánítottan kívánják a teljes életközösségre szóló, azaz hiteles elkötelezõdõ kapcsolatuk ezt kifejezõ és egyben fenntartó jogi szabály alá rendelését. A házasság nem a pozitív jog által megerõsített és megkoronázott élettársi együttélés, hanem attól minõségileg különbözik, mivel a jog konstitutívan tartozik hozzá. Az élettársi együttélés szándéka szerint éppen ettõl mentes, vagyis így lényegétõl megfosztott „házasság”-féle lenne." (Dr. Frivaldszky János: A házasság és a család: elnyomó hatalmi viszonyok avagy a jog relacionális jellegének prototípusai?)

Csak hogy lásd, a jelenlegi, "modern" jogirodalomból idézek neked, mert itt is sokszor tárgyalt probléma ez a kérdés.

Lopás témához: mikor fordítottam el én a fejemet? Én továbbra is azt mondom, hogy a JELENLEGI BÜNTETŐPOLITIKA, amit a JELENLEGI kormány folytat, amely a JELENLEGI BTK. tervezetből van, még mindig a prevenciót sürgeti és nem az elzárást. Tetszik érteni? Nem tudom mostmár érthetőbben mondani... Nem tudom miért személyeskedsz folyton, fogalmad sincs, hogy mivel foglalkozom és hogy hányszor raboltak már ki (igen, csak a személyeskedés kedvéért, milliós károm keletkezett amikor kirámolták a lakásomat). Nem fordítom el a fejemet, abszolúte a látoteremben van a probléma, csupán azt mondom, hogy nincs annyi hely a börtönben, mint amennyit te szeretnél. Ha ez neked a bűnözés elfogadása, hát akkor erre az a válaszom, hogyha előjönnék a polgárőrséggel, csendőrséggel, gárdával, akkor most én lennék a náci.

Ugye milyen furcsa a kettős mérce?

custos · http://jehu.blog.hu 2009.09.06. 18:07:29

@Bajkon úr: Miért hallgat? Talán mert riasztja Solymosi prof. példája: aki kulturált hangon szólal meg, emberien képes az ellenfélről is beszélni, azt kiátkozzák?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.06. 19:27:27

@Katsumoto:
Igazad van, aki ott üvöltöztek, hogy "mocskos buzik!", azok is alja népek. A két tábor megérdemli egymást.

@maxt: Ha én meglátnék egy kopasz köcsögöt, amint azért molesztál egy homoszexuális párt, mert azok melegek, mivel nem vagyok egy tesiből felmentett életképtelen egyed, odamennék, és rövid eligazítást tartanék neki, amelynek végén elnézést kérne a pártól, és elhúzna a picsába. Ha többen lennének, és a terület adottságai miatt testápolót nem használhatnék, akkor rendőrt hívnék, és tanúskodnék a buzik mellett.
Negyvenegy éves vagyok, és kézenfogva járok a feleségemmel. Olykor átölelem és megpuszilom. Amikor fiatal párokat látok csókolózni, a fiatalságom jut eszembe, és mosolygok.
Az olyan frusztrált gyökerek, mint amilyen te vagy, hiszik, hogy a buziparádénak bármi köze van a méltósághoz, büszkeséghez és jogok gyakorlásához. Az ilyen alacsonyabbrendű létformák mossák össze a tiniszerelem látványos megnyilatkozásait és a meleg párok kéz a kézben sétáit a toll a seggben kecskebaszó parádéval. Ez a te szinted, köcsög.

drkovax 2009.09.06. 21:11:33

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós:

Kérdés, létezik-e olyan, amiből nem lehet (mert ilyet én még nem hallottam, nem olvastam és még nem is meséltek róla) ... ;-)

drkovax 2009.09.06. 21:14:06

@BandW: "A magyar jobboldal milliárd forint felett költött Gyurcsány személyének tönkretételére."

Ezt először bizonyítani kéne (de ez neked nem szokásod, ez esetben meg lehetetlen is...)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 21:51:50

@drkovax:

Tudod, ez olyan volt BandW részéről, mint mikor az X teniszjátékos rendre ziccereket ad Y-nak, mire az leüti, aztán meg azon sír a lúzer X, h hát milyen genya ez az Y, hogy visszaél azzal, h ő ziccereket kínált fel.

Dehogy honnan veszi ezeket a milliárdokat, az rejtély.

trocadero 2009.09.06. 21:57:13

Magyarország, 2007, Medgyessy és Gyurcsány áldásos tevékenysége után (idézet egy Matolcsy anyagból):
EU 27 között legmagasabb költségvetési deficit, legmagasabb infláció, legmagasabb alapkamat, átlagos GDP ütemtől elmaradó magyar GDP növekedés, Közép-Európa átlagos növekedésének harmada a magyar növekedés, EU 27 közül második legalacsonyabb foglalkoztatási ráta,
EU 27 között legmagasabb vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségi szint.

Gyurcsány személyével ezt a politikát képviselte a rendezvényen. Lehet, hogy egyeseket ezek a tények nem zavarnak, de akiket zavarnak, azokat zavarja Gy. bárminemű hivatalos jelenléte.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.09.06. 22:22:53

@BandW:
"A magyar jobboldal milliárd forint felett költött Gyurcsány személyének tönkretételére."

Gyurcsány ezermilliárdokat költött miniszterelnöki pozíciójának megőrzésére, persze nem a sajátjából. A tiédből meg az enyémből.

tevevanegypupu 2009.09.06. 22:36:19

A magyar jobboldalnak egy fillert sem kellett koltenie Gyurcsany szemelyenek tonkretetelere. Megtette ezt a szivesseget Gyurcsany onmaga ingyen.

akak 2009.09.06. 22:50:00

@trocadero: és ennek mi köze a melegekhez? ha jól értem a logikát, Ferinek (magánemberként) sem szabad elmenni egy akármilyen tüntetésre/felvonulásra, mert elkúrta a költségvetést.
Értem, hogy ez a verkli, de ez a dolog nem a melegekről szól, hanem Feriről, tekintve, hogy nem ők(melegek) hívták oda őt, hanem odament magától, amihez joga van. Mint ahogyan odamehetett volna Sólyom, Orbán, Semjén vagy akárki.

Alfőmérnök 2009.09.06. 22:52:13

@tevevanegypupu:
Nem, nem Gyurcsány tette tönkre saját magát. Az elvtársai tették tönkre (mikor már nem volt rá szükség). Jó kommunista szokás szerint. Csak az baj, hogy annyira sosem tudják kinyírni egymást, hogy senki se maradjon, hanem valaki mindig életben marad.

trocadero 2009.09.06. 23:34:52

akak: az igaz, hogy joga volt odamenni, és nem tudható, hogy belül mit gondol. Vannak egész őszinte megnyilvánulásai is. Ugyanakkor ő, ilyen múlttal, magánember mivolttal nem nagyon tud már részt venni semmilyen rendezvényen, ahol a média is jelen van. Ezt be kéne látnia, el kéne fogadnia. Ha okos és felelősségteljes lenne egyszerre, nem ment volna el.

Tönkretenni egy ország költségvetését - azért ez nem kis bűn. Kb. 9 millió ember szív most anyagilag miatta (még azok is, akik hisznek neki), pár százezer konkrétan éhezik is, állítólag valaki már éhen is halt. Ha a világválság az országot nem ilyen leamortizált állapotban érte volna el, sokkal könnyebben vészelnénk át.
Azt gondolom, az egyszerűbb gondolkodású emberek zsigerből ellenérzést fognak érezni azon ügyek iránt, amiért Gyurcsány harcosan kiáll, mégha az ügy jó is!!

Még nagyobb baj, hogy ott lebeg a gyanú, hogy a felvonulásokon való részvételével a szélsőségeseket akarja gerjeszteni a helyszínen. Az ugyanis vitathatatlan tény, hogy gerjeszti. A zavargások nagyon jól jönnek a baloldalnak. GYanús. hogy össze akarják mosni a többségben lévő otthonmaradó vagy békésen, törvényesen tüntető ellenzékieket a pár száz szélsőséges emberrel. (Azt hiszem, nagyon sokan ma sem tudják, hogy mi is történt pontosan 2006 okt. 23-án.)
Valamely embercsoport kis részének negatív vonásait kivetíteni a többségre - hadd ne mondjam ki, hogy ezt hogy hívják.
Remélem tévedek, de azt gondolom, páran sajnálják, hogy nem lett nagyobb zavargás most.
Gyurcsány személyével ezt a politikai felhangot vitte be a felvonulásba.

osborne 2009.09.06. 23:45:44

Nádasdy felfogta volna a posztot:

FN: Amikor a felettébb népszerűtlen Gyurcsány-kormány egyik tagja beállt a menetbe, akkor folyt először vér. Mintha a politika csak ártott volna az ügynek, akár a legnagyobb jóindulattal is.

NÁ: Nehezen tudnék ezzel vitatkozni. De mit csináljak, attól én még buzi vagyok, akkor is ez a kis életem van. Nehéz valakit elküldeni a menetből, aki velünk akar vonulni és nincs a kezében kézigránát. Akkor is, ha az éppen a volt miniszterelnök, akit sokan nem szeretnek.

www.fn.hu/belfold/20090906/nadasdy_nem_arrol_szol_hogy/

akak 2009.09.06. 23:47:37

@trocadero: magánszemélyként ment oda, senki sem tudta előre, hogy ott lesz, felelőssége így csak neki van, így az érved nem igazán meggyőző.
nem gyurcsány miatt őrjöngött a b-közép, hanem azért, mert homofóbok, frusztráltak, ésatöbbi. összemosás nincsen, de jó lett volna, ha a jobboldalról is van ott valaki a tüntetésen és akkor nincs mit összemosni. láttam a hírTV összeállítását, nem szimpatizált a meleg menettel, nyilván azért, mert Feri rájukparancsolt, hogy ezzel is manipulálják a politikát, hogy aztán azt mondhassák rájuk, hogy homofóbok:)

tevevanegypupu 2009.09.07. 01:24:15

@Alfőmérnök:
Nem tudom tenyleg ugy van-e, hogy az elvtarsai nyirtak ki, hiszen a leglehetetlenebb helyzetekben is bizalmat szavaztak neki. Valami mas lehetett vagy valaki mas inkabb, mert onkent nem vonult volna vissza az biztos. Az elvtarsai tul kicsik ahhoz, hogy elintezhessek ugy igazan. Es nevetseges, de nem talalnak helyett senkit, aki ugy ossze tudna gyujteni az
elmehunyt szoci szavazokat mint o.

trocadero 2009.09.07. 01:48:01

Amennyire tudom, Gy. megjelenése nem csitította, hanem valamelyest erősítette az őrjöngőket. Éppen kritikussá is változtathatta volna a helyzetet - ha kicsit is, de ez benne volt a pakliban, szerencsére nem így történt.
Nem értem, hogy jön ide a hirtv.
A hírTv nyilván nem fog szimpatizálni a menettel, de nem hiszem, hogy törésre-zúzásra uszította volna az embereket. A hirtv, echotv, atv kis nézettségű, közismerten elfogult adók. Fontosabb kérdés, hogy a nagyobb, elvileg független kereskedelmi adókon illetve köztévékben milyen értelmezésben adják a dolgokat. Én alig nézek tévét, és nem tudom, most mit mondtak. Okt.23-án sem néztem tévét, de másoktól hallottam, hogy értelmezték akkor a történteket, és abból azt gyanítom, hogy Feri oda már be tud szólni.

táltos 2009.09.07. 07:54:18

Csak megkérdezném, hogy két képen is látható egy fiatal ember napszemüveggel feje tetején, nem ő volt a 2006-os "sajnálatos események" egyik főszereplője, aki a rendőrök szemét törölgette a könnygáz után. És valamilyen roma újságíró is volt?

akak 2009.09.07. 08:28:12

@trocadero: "nyilván nemfog szimpatizálni a menettel".
GYF nélkül is.
Akkor minek ez a nyálverés?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.09.07. 09:22:42

@Rá Dios:

az a mérhetetlen szánalom, ami levilágít erről az emberről/cselekedeteiről, az már sajna nem üti meg az ingerküszöbömet. a mantrát már elmondta régebben a gyerekének, hogy ha cigányoznak akkor cigány, ha buziznak akkor buzi.

de. sőt DE!
ha már eljátszotta a "na én most lelépek a politika frontvonaláról" szösszenetét, akkor miért megy vonulni a melegekkel?
meleg? akkor miért van neki felesége. alibiből?
vagy Klára asszonyból magyar Hillary Clintont faragna?
Apu után anyu próbál szerencsét a politikai színpadon?

tudtommal a 3M elvileg valamiféle meleg méltóságról szól. ez nekem úgy értelmezhető, hogy a melegek (és az újságírók kényszerből) vonulnak, és ezzel vállalják másságukat.
most mondd már meg nekem légyszi, kicsoda ez a Feri ott? azontúl hogy lejáratja a melegmarsot a személyével, mégis mit akar ő mondani? támogatja a melegeket a sétájával heteroként?! újságcikkben is megtehetné.

elvileg ez a menet nem politikai/közéleti ugródeszka. ha a többi politikai szereplő ezt képes volt felmérni, pont az államférfi lenne kivétel?
akkor pedig nincs más lehetőség - feltételezve hogy Feri és Klára nem opportunisták - mint az, hogy mindketten homoszexuálisok. abban pedig nincs semmi kivetnivaló, ha két meleg vonul a meneten, nem?

a többi átlagos, dolgozó-tanuló homoszexuális meg otthon van. főz, mosogat, olvas, takarít, alszik. és le se szarja se a többi vonulót, se Ferit.
és ezt pont jól teszik.

de mindebben az a legrosszabb, hogy Feri elérte a célját. mert Te, én meg még 499 elmeháborodott itt irkál róla. megint róla beszélnek. jót/rosszat, mindegy! egyfajta benne leszek a tévében jellegű a dolog.
hát ennek nem kellene így lennie.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.07. 13:11:21

@táltos: De, ő az: Kökényesi Gábornak hívják.

dozen 2009.09.07. 13:15:47

Jó lenne már, ha gyógyítani lehetne a homofóbiámat, esküszöm elmennék az orvoshoz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.07. 13:18:45

@dozen:
a homofóbia, az nincs. csak azok találták ki mint kórképet, akik a betegi oldalra szeretnék taszítani a természetes ösztönt, ami undorodásra készteti az egészséges embert.

felician 2009.09.07. 19:30:35

Őszintén meglep, hogy van ennyi ember, akinek a poszt címében foglalt állítás nem triviális.

Keményen el kell gondolkozzam, hogy olyanokat találjak, akikkel Fletó NEM cseszett ki keményen - leszámítva talán a Jobbikot, Orbán Viktort és a közvetlen anyagi kedvezményezetteket a béoldalon, akik névtelenek tudtak maradni...

hapcika 2009.09.07. 21:11:41

@levee: Semmit se mondó válaszok, frázisok. Szóval a kormány a hibás azért, mert Sólyom meg Balsai megalkotott egy törvényt, ami jelenleg kishazánkban a rasszizmus melegágya?A élettársi kapcsolatról amit írtál,hülyeség, az értelme csak annyi, mintha azt írtad volna, hogy a kb 80-100ezres homó tábor tehet arról, hogy kihal a nemzetünk. Nem a heteroknak kell több gyereket nemzeni? Tudod jogilag levezetni le lehet, hogy miért nem használja valaki a farkát gyerekcsinálásra, de vicces eredményt kapunk. Nem a három nővérrel együtt kell ágyba bújni( Análka, Orálka, Pettingke), hanem bátran vállalni mit akarsz a csajtól, és ha felcsinálja valaki a nőt, ne az abortusz legyen az első amire pénzt költ.Tudod egy buzi jelenleg ott van, mint egy rokkant. Próbálj egyszer leülni, autisták és down-kórosak közé, ne fordulj el tőlük, azzal hogy pénzzel támogatod őket. A homók nem kérnek pénzt, csak megértést, azt amit az anyjuktól se kapnak. Nem azért tanulunk, hogy ököljogot alkalmazzunk a jog helyett. A szoc. bűnözés törvényét használják a politikusok, vesztesei a romák. Milyen dolog azt mondani, hogy menj lopni, pedig munkát kért és utána ablakom alatt Für harcostárs, avatótestvér az áldásommal küldi a MG-t a romák ellen, mert lopnak. Lehet mondani, hogy a hetero kapcsolatokat féltem, a homo kapcsolatoktól. Hány homo párkapcsolat lenne? 10000, mert nem több, és hány hetero élettársi kapcsolat van? Két millió. 98-99-ben már lefojtatták a vitát az élettársikapcsolatokról, a vége, hogy Sólyom és Orbán majdnem eltörölte az élettársi kapcsolatot és majdnem hivatalos lett egyedüliként a házastársi kapcsolat és majdnem államvallás lett a katolikus. Azóta buzizunk és zsidózunk.

levee 2009.09.07. 21:31:55

@hapcika: Többször nem fogom elmondani a véleményemet, mert látom, úgyse olvasod el. Világosan megfogalmaztam, hogy 100%-ig megértő vagyok a melegekkel, és a pártjukon állok az élettársi kapcsolatban is - csupán megindokoltam, hogy a törvényt az Ab. miért kaszálta el. Ha te ezt úgy értelmezed, hogy homofób vagyok, akkor sajnálom - bár én ezt a szót nem szeretem használni, és ha egy kicsit is tudnál a melegekről, akkor te is tudnád, hogy ennek a szónak a használata az intelligensebb melegek körében (is) kerülendő (nemhogy a buzi szóé).

A továbbiakban nem vitázom, mert veled nem lehet, abszolúte vitaképtelen vagy: fröcsögsz és acsarogsz, ahelyett, hogy tételesen reagálnál a mondanivalómra. Menj, szívj magadba egy kis vitakultúrát, mert a hozzászólásaidról süt a primitívség. Bocsáss meg, de ez így van, olvasd vissza.

osborne 2009.09.08. 21:20:28

csak a tény kedvéért, a kedves 'melegbarát' 'magánember' tényleg saját földalatti járattal menekült el a parádéról:

www.origo.hu/itthon/20090908-melegfelvonulas-valoban-a-lezart-kisfoldalatti-vonalan-tavozott-gyurcsany.html

hiteles és bátor Pojáca ;]

trocadero 2009.09.08. 22:00:07

Érdekes a ma megjelent Index cikk legutolsó bekezdése:
index.hu/belfold/2009/09/08/kulon_kisfoldalattival_evakualtak_gyurcsanyekat/
Hát, ennyire őszintén áll a témákhoz Gyurcsány....

trocadero 2009.09.08. 22:05:44

...és a nyilatkozatából olybá tűnik, fontosabb neki az attrocitásokra terelni a hangsúlyt, mint maga az ügy. Tényleg magánemberként, vagy kampányoló politikusként volt ott? Talán évek múlva egyszer eleljt erről egy mondatot.

osborne 2009.09.15. 19:22:33

"a hétvégén a léderer exújgeneráció andrás kiírta, hogy mekkora gecó a gyurcsány, hogy kiment, na abból a fészbukon több mint hetven hozzászólás kerekedett. vágó istván, orosz józsef (“te nagyon buta vagy”), hogy csak néhányat említsek közülük."

via tumblr
süti beállítások módosítása