Welcome to Paradise - fogad a felirat, miután a Kunság Volán klasszikus Ikarusa végigrodeózta a Simontornya-Dádpuszta etapot. (Dádpuszta, nem pedig Dábpuszta, hiába hangzana bármennyire jól, és hiába ragaszkodik ehhez a változathoz annyira a Kultúra.hu tavalyi írása.) Budapestről pusztaszabolcsi átszállással lehet eljutni vonattal Simontornyára, ahonnan a különbusz indul. Nem tudom, hogy van-e valami köze Ozorához, de egyedül Pusztaszabolcsnál mondja be a vonat utastájékoztatója angolul is, merre járunk: „Next station Pusztaszabolcs, next station Pusztaszabolcs. Open the door right.”
A pusztaszabolcsi állomáson az egyik vonatból harmincas-negyvenes nő nézi a tucatnyi leszálló fiatalt, s jó hangosan szól oda barátnőjének: „El kéne menni, találni hapsikat, jó drogosokat.” A környéken többnyire tudnak az ozorai goafesztiválról, bár az a lakott területtől távol esik, így sokat nem látnak belőle. Néhányan dolgoznak ott, és persze találkoznak az érkező-távozó fesztiválozókkal. Ozora (O.Z.O.R.A.) neve amúgy itthon a legtöbb embernek semmit sem mond, általában első hallásra azt sem tudják, hogy Magyarországon van - én is talán tavaly hallottam róla először. A közönség többségében külföldiekből áll, legalább tízezren fordulnak meg egy-egy évben az országhatáron túlról a fesztiválon. Először 1999-ben, a napfogyatkozás idején rendeztek itt partit, Solipse néven, mintegy 30 ezer résztvevővel, ami azóta is a goa szcéna egyik legnevezetesebb eseménye. Aztán öt évvel később összehoztak egy emlékfesztivált, amit azóta minden évben megismételnek. Ez Ozora.
A mainstream médiában sem sokat hallani Ozoráról, idén egyetlen tudósítással találkoztam csak, ami a Hvg.hun jelent meg. Ez is inkább PR-valami, mint valódi riport, a kedvencem a következő mondat: „A partizás biztonságát szolgálja a drogprevenciós sátor, ahol a napon gyakran túlhevülő táncolókat vízzel, jó szóval és hasznos tanácsokkal látják el, a bulizás kockázatát mérséklendő.” A legkomolyabb drogprevenciós erőfeszítés, amivel találkoztam, ennyiből állt:
De vissza az érkezéshez: a bejáratnál a jegyet szépen tervezett textilkarszalagra cserélik (ami magasan veri a Sziget hasonló, heti karszalagjának kivitelét), adnak egy szemeteszsákot és egy csikkgyűjtőt. Mire lepakolunk, és besétálunk a partiknak otthont adó völgybe, már jócskán besötétedik. Mindenhol élénk színű gombák és egyéb díszletek világítanak, a fő tánctér fölött óriási emberalakok villódznak. A zene kifejezetten darálós, késő este általában ilyen szokott lenni. Más fesztiválokkal ellentétben itt nem az éjjeli időszak a csúcsüzem: éjfél után rendszerint kevesebben táncolnak, mint másnap kora délután - inkább alszanak. A dj-k és live actek este 8-9-től másnap délután 5-ig váltják egymást. A legnagyobb nevek vagy koraeste lépnek fel, nyitásként, vagy késő délután ők zárják az adott line-upot.
A nagy, színes vásznakkal árnyékolt tánctér mellett még egy zenés helyszín van, a chilloutként üzemelő cirkuszi sátor. Itt éjjel-nappal megy a zene, néhányan táncolnak, mások alszanak vagy éppen csak heverésznek.
Az étel- és frissítő-kínálat egyrészt a szokásos magyar kürtőskalács-hamburger tengelyen mozog, másrészt sok a mindenféle indiai-ázsiai konyha. A ruházati és egyéb árusok kínálatát aztán már teljesen az ázsiai és spirituális biszbaszok dominálják. Euróval és forinttal is lehet fizetni mindenhol, bár sok helyen csak euróban van feltüntetve az ár. Rendszerint jobban jár, aki forinttal fizet: az italokat árusító, nagy, nádtetős házakban például másfélszer-kétszer annyiba kerül valami, ha euróban számítják. Az egyik kivétel az olasz srácok által üzemeltetett pizzéria, ahol 1500 HUF/5 EUR áron tökéletes, a nápolyi pizzákkal simán versenyképes ételt kapni. A főnök azt ígéri, jövőre kétszer ekkora helyet bérelnek és kétszer ennyi embert hoz el az otthoni kommunából.
Az egész kavalkádnak olyan a hangulata, mintha néhány napra a puszta területenkívüli státuszt kapott volna a Magyar Köztársaságtól: nincsenek APEH- és ÁNTSZ-ellenőrök, rendőrök meg pláne nincsenek. Egy hasonló méretű rendezvényen Izom Tibornak és kollégáinak kellene rendet vágni a magukról megfeledkező, agresszív ekikatonák között, itt azonban teljes a béke: nem is látni biztonsági őrt a fő tánctér százméteres körzetében, s máshol is csak elvétve. Szerdától szombatig a szeméthelyzet is üdítő más fesztiválokhoz képest, az emberek nem dobálják el, összeszedik, satöbbi. Szombaton és vasárnap már kevésbé idilli a kép, de még mindig elviselhető a helyzet.
Szálláshely korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre a szomszédos dombokon és völgyekben. Nagy kincs a csend, az árnyék és a vízszintes, az első éjszaka folyton arra ébredek, hogy gurulok/csúszok lefelé a domboldalban. A legjobbak a hidegvizes, egymástól nádfallal elválasztott zuhanyzók a szabad ég alatt. A délelőtti és az esti csúcsban húsz-harminc percet is várni kell a fürdési lehetőségre, addig is lehet nézegetni a szomszédos istálló falára applikált, mosolygó holdat.
A zenék közül számomra outsiderként elsősorban a sztárfellépők voltak értelmezhetők. A legjobban Shpongle formáció élő, ambientes fellépése tetszett szombat este (az előző napot a csapat alapembere, Hallucinogen még jóval keményebb hangzással zárta):
P.s.: Időközben az Indexre is felkerül egy sajátos Ozora-videó. Nagyon jól sikerült darab, bár a hangulata szerintem erősen eltér a fesztiválétól:
