Apám kedvence volt Cseh Tamás, én is szerettem, de módjával. Apám állandóan magyarázta, hogy milyen ügyesek a szövegek, áthallásosak, rendszerkritikusak. Azt gondoltam, hogy jó lenne, ha egyszer találkoznának apámmal. Nagyjából egyidősek, hasonlítanak is, Cseh Tamás olyan volt, mintha rokon lenne, nagybácsi vagy ilyesmi. A hangszíne is olyan volt, mint apámé, ő is gitározott otthon.

  Több mint tíz évvel ezelőtt megláttam egy Váci utcai kocsmában Cseh Tamást. A pultnál ült, odaálltam és rendeltem egy sört. Pár perc múlva elkezdtünk beszélgetni. Már a témára nem emlékszem, többen voltak a kocsmában és a többiek is bekapcsolódtak. Aztán mászkáltunk az éjszakában, amikor egyszercsak belém kötött, hogy egy ilyen fiatal lány, mit kódorog egyedül az utcán, mit szól ehhez apám. Mondtam, hogy szívesen lehívom apámat, biztos örömmel találkozna vele. Kerestem egy telefonfülkét és apám értem jött. Átsétáltunk a Lánchidon: az apám, Cseh Tamás és én, szombat éjszaka. Majd bementünk a Műegyetemre, mert az volt mindkettőjük Alma Matere. Ott aztán elváltunk egymástól.

  Később készítettem vele egy interjút, nagyon nehezen nyílt meg. Szorongó volt és zárkózott, nem emlékeztetett a harsány és provokatív önmagára, akivel a kocsmában találkoztam. Az interjún azt mondta, hogy ő egy középangyal (azért csak közép, mert nem mindig jó). Most már tényleg angyal. Remélem.