Székelyindiánok reloaded (nyári enyh)
2009. augusztus 03. írta: tempetőfi

Székelyindiánok reloaded (nyári enyh)

  Mivel a csíki székely-cigány konfliktus már a magyarországi médiába is begyűrűzött, és mivel - igaz, teljesen más megfontolásból - Szeklermen hétvégi posztjában a „székely upgrade”-on törpöl (következtetése: „A székelyeket nem lehet keresztezni – legalábbis földi fajokkal semmiképp. Ők – mi – egy másik galaxisból jöttünk. De lovon.”), úgy gondoltam, az esetleges oknyomozó anyamagyar érdeklődők számára kicüvekelem az utat, és összegyűjtöttem a releváns anyagokat (ismétlésképpen, tételezzük fel).

  Először is, mondjuk ki, a székelyek bikkfafejűek, lásd a Székely-magyar szótár szócikkét (ezúton is felhívnám a figyelmeteket a sokszerzős termékre, mondanám, hogy a székely Wikipédia, de ahhoz nagyon el kellene hinnünk, hogy nyelvében él a nemzet). A teljes szöveg:

Különös népség a székelyindiánok, a földből nőttek ki, hegyvidéki sziklás talaj gyermekei, fehér bőrű műfaj. Vannak ilyenyek, vannak olyanyok, és az ilyenyek nem olyanyok. Történelmi hagyományaik közé tartozik, hogy néha elisszák a csatát, de ez láthatóan nem zavarja őket. Feltalálták a rézágyút és a rézangyalt, totemállatnak a rézfaszú baglyot, a rézkor utolsó harmadában a rézágyúból rézüstöt csináltak, az egész kompánia kisdobosokból lettek kisüstisek. Kolozsváron védjegyük a bikkfafejű egyetemista, aki egy mukkot nem tud románul, megtanulni is nehéz nekije, nem is nagyon akaródzik.

Komoly néprajzkutatók szerint a székelyindiánok tulajdonképpen egy nyelvet beszélnek, csak tájegységekként másképp, nevetési szokásaik szerint, pl. a csíkiak és a kovásznaiak háháznak, mert fáznak, a körösztúriak röhincsélnek, az udvarhelyiek surmók, héhéznek, viszont a szentegyháziak össze-vissza röhögnek, amióta várossá avatták őket.

A székelyindiánok a tábortűz körül nem ugrálnak, a tábortüzet szalonnasütésre használják. Hétközben elássák a bugylibicskát a ganédombon, horrormikrobák zabálják le a koma vérit róla, komának, szomszédnak egy a vére. Három nagy ünnepük van, a Péntek, a Szombat, a Vásár- és Ünnepnapok, meg még négy kisebb: Karácsony, Újév, Húsvét és a Disznóvágás. Külön említésre méltó harci dalaik gyöngyszeme, hogyasszongya: "Lakodalom van a mi ucááánkba,/ ide hallszik a fejsze csattogása...", így szól.

A székelyindiánok asszonynak nevezik az asszonyt, nevén a gyereket (a leánkát is). És nem hagyják a templomot és a korcsomát, humoros kedvükben az iskolát sem, mert, ugyi, a betűvetést is meg kell tanulni, de csak viccelnek, más vetéskor nincs kecmec, pityókakapáláskor meg pláne, gyereknek a fődnél a helye, mondok, abból lehet megélni. De amúgy értik a viccet, azt is, ami róluk szól, csattan a csattanó, a székelyindiánok visszkézből társalognak.

Hiedelemviláguk keményvonalas, a lólábú asszonytól az Istenig terjed a skála, mejjeiken megtörik a Lét. Büszke népség, jajj, de büszkén jár, templom után kocsmába mennek, farmernadrágra kötött pulóvert vesznek, alul ing, kihajtott gallérral, rá a bekecs, csizmájuk Puma. Szociábilisak, persze. Dógosak.

Mink, tarisznyából kikandikáló kockás inges véreim, már csak ilyenek vagyunk. És én, a székelyindiánok tiszta ajkú fia mondom, hogy ez az egész szart sem ér nélkülünk, né, ez az izé, hogyishíjják, galakszia.

  Másodsorban: a székelyeket megérteni nyelvi kérdés. Ha még nem láttátok volna, nézzétek meg (újra) Jakab-Benke Nándor Székely nyelvleckéit, nem árt az alapoknál kezdeni. További részek: II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., X.

  És ha mindez nem elég, keressetek a székely gugliban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr761281644

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gróf Klebelsberg Kuno; Ghymes: Gergelyjárás 2009.08.04. 17:17:20

Gróf Klebelsberg Kuno (1875 – 1932) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter. (A Kunó német eredetű férfinév, a Konrád önállósult becézője.)     * Szeged díszpolgára  ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tewton 2009.08.03. 11:59:45

ezek a székelyek is amolyas kolonéz forma emberek, no

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.03. 12:12:39

mi van máma? mindenki székely bélyeget evett? itt is, a teán is... :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.03. 12:27:05

Nem szekely nyelv, hanem szekely nyelvjarasok. Legalabb harom tombje van, mind mas magyarorszagi tajegyseggel mutat rokonsagot.

mek.niif.hu/02700/02789/html/119.html
"Az erdélyi magyar nyelvjárásokat két nagy csoportba lehet osztani. Az egyik a mezőségi, melyhez hozzákapcsoljuk a kalotaszegit is. A székely nyelvjárások egységes tömbben helyezkednek el a Keleti-Kárpátok nyugati lábánál és medencéiben. A rendkívül bonyolult és különböző jellegű erdélyi nyelvjárásokat nagyon nehéz valami egységes hangtani tulajdonság szerint összefoglalni, mert nagy területen számtalan kis tájra szoruló nyelvszigeten él itt a magyarság. Éppen ezért számos archaikus vonást őriztek meg, míg újabban a román hatás különösen az új műveltségi szavakban jelentkezik."

Gabe2 2009.08.03. 12:40:24

Székely szarta a magyart, magyar leszarja a székelyt... és így tovább a végtelenségig :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.03. 14:03:45

Csak a Székely megye ne románosodott volna már el teljesen!

Hozzá Szóló 2009.08.03. 14:06:04

Székely vagyok és turista :)

is 2009.08.03. 15:04:52

se politika, se rassz, én csak szimplán jót röhögtem rajta. kösz, jól esett.

szpal 2009.08.03. 15:23:26

Ez a góbéskodás már nagyon elcsépelt, erőltetett és nem is vicces.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.08.03. 15:25:06

vö.
Kányádi Sándor:
Dél Keresztje alatt

az indián és a néger
tüzet rakni éppúgy térdel
mint a hargitán a pásztor
számolni ujjain számol
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

a poncsónak nincsen ujja
ritkán telik mégis újra
rojtosul a rojtja rongya
kigyérül akár a condra
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

egy útmenti fogadóban
talán még boldog is voltam
rióból murryba tartón
a gitárszót most is hallom
más a dallam egy a nóta
itt a göncöl jön föl este
odalenn a dél keresztje

ó te istenáldott földrész
lenn vagy - a szemem rád fölnéz
érett banán az újholdad
íve akár a sarlónak
nézem hosszan vágyakozva
ha feljön a göncöl este
szívemen a dél keresztje

Hellisfitar 2009.08.03. 15:29:20

Ez jó volt. :))

"csizmájuk Puma"

Ádidász az, tegyem hozzá. Ádidász.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.08.03. 15:32:18

A székelyek és a kínaiak csatában állnak. A császári követ átmegy a székelyekhez, megkérdi hányan vannak.
- 1500 vagyunk, mind vérre éhesek. És ti hányan vagytok?
- Egymillióan - válaszol a követ.
- Hú, Józsi bá', nagy baj van! - mondja a székely követ - Hová fogjuk azt a sok halottat temetni???

Bell & Sebastian 2009.08.03. 19:45:01

@tewton:

Hol láttad Finkelsteint?

@RaszP.:

Idéztem már tőled (mint hiteles forrásból), gratulálok! :)

@Tempetőfi:

El ne kapjon a gépszíj, mert védjegyeddé válik, mint fuksz a nigger rappernek! :)
Visszanézel (évek múlva) és Irigy Hónaljmiriggyé dermedsz, azt meg nem szeretnénk (nagyon)! :)

tempetőfi 2009.08.03. 20:12:54

@Bell & Sebastian: Nem kap el (remélem). Egyrészt a szöveget (amiből szócikket redaktálta Sántha) '97-ben követtem el, tizenkétévente belefér, másrészt alapvetően lusta vagyok (de ezt munkával álcázom). És még szabadság előtt vagyok, lesz itt pihi.

Bell & Sebastian 2009.08.03. 23:48:24

@tempetőfi:

Szerencsére azalatt, mialatt az Open Stage kínrímeket reszelget, sőt, bicskával farag (sámlin ülve, gumicsizmában, tetőtől-talpig háti permetezőben, az UTOS-traktor kézikönyvének üres lapjaira), más nemzetek fiai nem a pénzüket vasvillázzák át a góréban -hogy meg ne penészedjen-, hanem tudják, merik, teszik és csinálják! (mármint a zenét)

Jemeni zsidók:
www.youtube.com/watch?v=X_IhJkOnGCQ&feature=related

Szerb ortodoxok:
www.youtube.com/watch?v=43yPMicTjW4&feature=related

Arab keresztények:
www.youtube.com/watch?v=Dg43NTytAt0&feature=related

Görög internacionalisták:
www.youtube.com/watch?v=pUU3VSi6Bh0

Orosz angolpop csinálók:
www.youtube.com/watch?v=_KEFBk0ZpsM&feature=related

És végül, de elsősorban magyar Székelyek/székely Magyarok:
www.youtube.com/watch?v=zjdDra3NmMs

tewton 2009.08.04. 01:23:54

@Bell & Sebastian:
egy kommenttel elöttem volt, belinkelt egy tabu-tv-interjút egy totálisan ide nem illő témában (toronyugró celebek), és ezért a ?.
Aztán eltűnt a kommentje, mint látod.

mi zajlik itt?

tempetőfi 2009.08.04. 07:57:28

@Bell & Sebastian: Ne bántsuk az Open Staget, egyrészt, mer' a miénk, másrészt azzal, hogy kifigurázzák a székelyföldi "kevertnyelvűséget" (fölöslegesen sok román szót építünk be a mindennapi beszédbe, nem tudjuk a magyar megfelelőjét, vagy ha ismerjük is, kényelemből nem használjuk), felhívják a figyelmet rájuk. Hidd el, a görbe (hang)tükörrel többet tesznek a nyelvi öntudatért, mint a nyelvijogok.ro (ez utóbbit is nagyon fontosnak tartom, sőt, az egyik általam leginkább értékelt civil kezdeményezés, csak kevesen tudnak róla, apám se karcolta belé az asztallapba, hogy www.nyelvijogok.ro).
Cseh Tamás a Hargitán viszont ilyen kora reggel, kávézás közben rosszul esett. És nagy a gyanúm, hogy este sem fogom végignézni.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.08.04. 11:49:39

Amúgy es megéri vizslatni az kukker.ro-t, csihaj dógok vagynak rajt.

tewton 2009.08.04. 11:53:44

@tempetőfi:
(Cseh Tamást addig kell végignézni, amíg lehet, neki sem sok reggeli kávéja lesz már. Haldoklik)

Bell & Sebastian 2009.08.04. 12:14:55

@tewton:

Tisztogatás.
(homofóbia, diszkrimináció, pszichiáter-terror)

@tempetőfi:

Mégsem vagyok elég nagy paraszt, vasvillát írtam vasvella helyett, talán kezdek magam is elrománosodni! :)
Kellemes nyaralást, meg minden!

semo 2009.08.04. 15:27:59

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, de azért van ennek szomorú vetülete is:
www.kulturpart.hu/uzenet_a_foldrol/14088/a_halal_az_allam_szolgalataban_all

tewton 2009.08.08. 04:41:39

@tewton:
meg is halt, meg is halt.

Bell & Sebastian 2009.08.08. 17:05:22

@tewton:

Max. 3 év, már csak tudom. Éreztem, amikor a Duna TV adott Neki egy teljes napot.

Jól tették, dícséret érte!
süti beállítások módosítása