Kimoderálva
2009. július 12. írta: TuRuL_2k2

Kimoderálva

  Az EP-választásról keresgéltem valamit, így vetődtem el újra a Politika 2.0 blog Mind a nyolc párt fenn van a Youtube-on! bejegyzéséhez. Emlékeztem, hogy annak idején írtam egy középhosszú hozzászólást a poszthoz: többek között arról, hogy miből lett a Fidesz kampányvideója (ha már 2.0 félbullshit és felhasználói tartalom, ugye). Gondoltam, ha már úgyis ott vagyok, megnézem, reagált-e valaki a kommentemre.

  Nos, reakciót ugyan találtam, az eredeti hozzászólásom azonban sehol sincs már: törölték. Meglepődtem, mert nem szoktam olyasmit írni, ami nem fér bele egy kommentbe, így ebben az esetben sem nagyon tudtam elképzelni, hogy mi lehetett aggályos a hozzászólásban. Talán abban hibáztam, hogy nem dicsértem túl a poszt tartalmát - ha ez volt a moderálás oka, az kellően kicsinyes és szánalmas. Nem jó érzés, ha törlik az ember által Hozzáadott Felhasználói Értéket. A Google szorgalmasan archiváló rabszolgamanói azonban megmentették a mának a kimoderált néhány sort:

TuRuL_2k2 · http://mandiner.blog.hu 2009.05.28. 22:26:55
Azért a blogbejegyzés alapján a Policy Solutions-re csak óvatosan bíznék politikai tanácsadói munkát.

„A Fidesz csak az ellenségről, az MSZP-ről beszél, akárcsak tette ezt az EP-választás „főpróbáján”, a pécsi kampányban, amikor saját jelöltjét, Páva Zsoltot egyszerűen eldugta, és kizárólag negatív üzeneteket alkalmazott a kampányban.”

Ebből az derül ki, hogy a szerző egyáltalán nem ismeri a pécsi kampányt.

Aztán (ha már politika 2.0 a blog neve) szót ejthetett volna arról a poszt, hogy a Fidesz klipje gyakorlatilag felhasználói tartalom, a tízezres YouTube-nézettségű videókat készítő Gery Greyhound videóját dolgozta fel saját klipjévé a párt. Itt az eredeti:
http://mandiner.blog.hu/2009/04/24/gyurcsany_alarca_1

Az MSZP-nél pedig simán kimaradt a vírusvideónak szánt, csak félresikerült mátrixos darab:
mandiner.blog.hu/2009/05/21/az_mszp_matrixa

  Egyébként sem vagyok nagy híve a kommentfolyam gyomlálásának, de azt kifejezetten károsnak tartom, ha egy IRL is beazonosítható (ergo véleményét gyakorlatilag nevével-arcával vállaló) nick által leírt, kritikus gondolatokat törölnek valahonnan önkényesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr851241303

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Walter Melone 2009.07.12. 19:41:23

A politikus blogolA véleményalkotás szabadsága mit sem ér, ha a közzététele akadályokba ütközik.Az internetet és az általa adott szabadságot a liberalizmus jellemzi. Hiába próbálják korlátozni bizonyos diktatórikus berendezkedésű országokban a hozzáférhet…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

osborne 2009.07.12. 08:17:58

lol - biztos megsértetted a PS jóhírnevét

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.12. 08:39:04

Kétszer linkelted saját magatokat, szerintem ez lehetett a baj...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.07.12. 08:56:20

@laspalmas:
?

Nyilván azzal a szándékkal, hogy elorozzam a látogatók tíz- és százezreit. :] Mindkét link teljesen releváns volt az adott bejegyzésnél, kicsit erősnek érezném, ha ezt valaki kéretlen reklámnak minősítené.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.07.12. 09:35:12

Nem valami kifizetődő dolog bejegyzést írni (amúgy jogos) felháborodásból, mert ez így kb. egy ingyenes reklám annak a blognak. Én nem is tudtam, hogy létezik ilyen, megyek is körülnézni... :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.07.12. 09:50:08

@JClayton:
Engem nem zavar az ingyenes reklám. :)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 10:43:55

Gondolom valakik a FIDESZ-ből nem akarták, hogy kiderüljön a neonáci patkány Gery Greyhoundnak közük volt a kampányukhoz.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 10:43:59

Gondolom valakik a FIDESZ-ből nem akarták, hogy kiderüljön a neonáci patkány Gery Greyhoundnak közük volt a kampányukhoz.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.12. 10:50:59

@TuRuL_2k2:

Sose tudhatod, mi jár mások fejében. :)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 10:55:38

A Policy Solutions az DEMOS spin-off vállalkozása ?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.12. 11:01:51

@TuRuL_2k2: Abszolúte őket minősíti. Le.

off:

Viszont bocs, hogy így belepofázok a szerkesztési politikátokba, de néha ti is kimoderálhatnátok egy-egy renitens "amőba" totálisan primitív és kendőzetlenül provokatív megnyilvánulását. Hozzáadott érték nulla, viszont nagyban rontja az eszmecsere hangulatát - néha egyenesen lehetetlenné teszi az értelmes párbeszédet.

Nem vagyok én sem szívbajos, ha valaki beszól, lendületből elküldöm a halál faxára - de szerintem jobb lenne, ha nem kéne streetfightolni egyet két érdemi hozzászólás között! Abszolút szar szitu, hogy van egy aktuális, jól összerakott poszt, jön egy vitaképes, értelmes közönség, de az embernek minden komment után bele kell ereszteni egy sorozatot valamelyik trollba, amelyik túl közel merészkedik.

Egyébként meg minden tökre tetszik - itt is meg a mandineren is - csak ez a téma már egy ideje a nyelvemen volt, és most aktuálisnak tűnt előhozni.

on:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.12. 11:01:52

@JClayton: Igen, eddig pl. fogalmam sem volt, hogy létezik az a blog és tanácsadócég. Hm.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.12. 11:14:56

@mefisto:

Aki nem szereti az MSZP-t, az neonáci. Nem tudtad? :o

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.12. 11:26:45

@laspalmas: Nemá! Balodalról tényleg úgy osztogatják a neonáci jelzőt, hogy alanyunknak semmi köze a nácizmushoz, csak nem szereti a szocikat? És máris neonáci?

Ennek nem az lesz a vége, hogy teljesen lejáratódik az antifasizmus, és antifa címszó alatt már csak néhány kiöregedett pártharcos fog tüntetni egy téren egy önkényuralmi jelkép talapzatánál egy nettó aktuálpolitikai időpontban?

Hát ez durva lenne... :o

zoli29 2009.07.12. 11:37:13

@jotunder:

Ha kicsit tájékozódtál volna, akkor tudnád, hogy Gerynek semmi köze a neonácizmushoz; úgyhogy amit leírtál, az alaptalan rágalmazás, ami pedig nagyon nem elegáns.

A Fidesz a kampányfilm bemutatóján jelezte, hogy mástól vették az ötletet, és az ő engedélyével használták fel az effektet.
fidesz.hu/index.php?Cikk=134025

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.12. 11:54:35

Érdekes, mert a "King`s City" bejegyzés kommentfolyamában egyik, szellemesnek szánt hozzászólásában épp tegnap este rótt meg jotunder, merthogy szerinte túlzottan antifasiszta vagyok. Kapkodhatja ám a fejét, aki a vonalat követni akarja.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 12:07:54

@Zoli28: Középiskolás kora óta több nicken uszul az indexen. Én egy idő óta nem olvasom a szarságait, de a memóriám elég jó.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.12. 12:09:38

Moderálásokról sokat tudnék mesélni....

Engem a stop.hu-ról és a jobbklikkről is többször kitiltottak, véglegesen. Ez különösen a jobbklikk esetén érthetetlen számomra, mert semmi olyast nem írtam.

A legjobb tapasztalatom még mindig a reakcióval, tótáva, a hírszerzővel és a heti válasszal van.

Mellesleg, sztem egyetlen korrekt moderálás létezik:

elküldik neked azt, amit bekommenteltél, és hozzáteszik pár szóban, mi volt vele a baj, ami miatt kibaszták.
Így elvileg módod van újraírni, és újra betolni.

Hát Turul, aki a te fentebbi kommentedet kimoderálta, az egy szellemi képességek hiányában vitára alkalmatlan kis pöts.

Nagyon nagy pitienerség folyik egyes helyeken moderálási elveket illetően.

Üd, éljen a bogrács kaja, a nap és a sör!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.12. 12:10:13

@jotunder: Akkor feltehetően be tudsz vágni pár neonáci hozzászólást is, linkkel. Köszönöm!

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 12:12:52

@elGabor: Szépen megfogod az indexet, és próbálsz utánanézni. :))

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.12. 12:13:26

@sün!malac69 a fegyelmezett renitens: Tótával? Haha, linkeljen be oda egy tirpákos posztot, aztán várjon, amíg Árpi kiteszi. ;)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.12. 12:14:46

@jotunder: Évek óta nem élek vele, köszönöm. A bizonyítékot meg szolgáltassa az, aki vádol.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 12:22:32

@elGabor: Vád ??? Ez mostanában mintha becsület és dicsőség dolga lenne Magyarországon :))) Az alapnickjeit már régen kitiltották, de bombagyáriként szokott örjöngeni Tomcat mellett. Én sem olvasok már indexet. Felmész az index főoldalra és megnézed a gyorskeresőt. Beütöd a Greyhoundot. Nem a Gery Greyhoundot, mert annak nyomát nem látod. Greyhound, Gery-t fogsz találni pl. És utána a Tomcat topikba írt szövegeit ki tudod keresni. Ezt nem nagyon lehet linkelni. Én ezeket a figurákat neonácinak nevezem, és bizony Nyugat-Európában is annak szokták nevezni. Kellemes olvasgatást.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.12. 12:30:11

@jotunder: Nem a "vád" a lényeg, hanem az ún. bizonyítási teher. Ha valaki állít valamit, akkor támassza alá megfelelő bizonyítékokkal.

Ezt Nyugat-Európában is így szokták csinálni!

zoli29 2009.07.12. 12:37:33

@jotunder:

Na, legalább őszinte vagy: Először lenácizol valakit, amikor pedig kérik, hogy idézz az illetőtől valamit, ami a nácizmusra utal, akkor azt mondod, hogy akit érdekel, nézzen utána. Ez aztán a tisztességes eljárás! Azok előtt pedig, akik éppen a te kommentedben olvasták először a nevét, Gery próbálja meg tisztázni magát, hogy nem náci. Gratula!

zoli29 2009.07.12. 12:42:28

Ezt Gery pl éppen a jotunder-félék miatt írta:

"Először is, igen, megteszem a kötelezőt: a bestofgyurcsány.hu készítői még mindig elhatárolódnak a szélsőséges, antiszemita, zsidóellenes megnyilvánulásoktól, az utcai agressziótól és a radikalizmustól. Mert ha nem határolódom el, akkor náci vagyok, mint mindenki, aki hazafi."
www.bestofgyurcsany.hu/news.php?extend.19

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 13:02:54

zoli28, Esetleg próbáld megkeresni miért tiltották ki százszor az indexről. :)) Ő a melegeket, a zsidókat és a cigányokat tartja a magyarság legnagyobb ellenségének és ennek minden adandó alkalommal hangot is ad. Ez nem a szabadkirályválasztó anarchistákra illetve a vegetariánus centristákra jellemző, hanem .... Tomcattel együtt szervezi a Bombagyárat. Szerintem ez nem olyan bonyolult. Amúgy igazi kommer is volt ő a kilencvenes évek végén. Hehehehe.

zoli29 2009.07.12. 13:06:17

@jotunder:

Egyetlen idézetet kérek! Légyszi, légyszi, légyszi!

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 13:12:42

Megadtam az algoritmust. Kettő perc és harminc másodperc. Látni fogod, támogatta a melegek elleni erőszakot és a Hollán Ernő utcában Tomcaték mellett tüntetett. Dolgozz kicsit.

kamasuka 2009.07.12. 13:16:20

@jotunder:
Na ebből bármiért ugranak! Napokig kint volt az semmit mondó hír Vettelékről, hogy "karlendítettek", és mindez csak azért, hogy megmutassák: mekkora nácik (még mindig) ezek a németek. Pfujj! Ugyanez volt a zsidó futballdrukkert megverők után is. Mindez csak ezen a héten. Azt hiszem buziverés még nem volt, mert egyelőre ilyen címoldalas cikket, napokig kint hagyva már rég láttam. Pedig ez az ország rasszista! Ls. antifasisztáék tüntetését a ruszki emlékmű (megalol) előtt ... :D

zoli29 2009.07.12. 13:17:56

@jotunder:

Keresem-keresem a bizonyítékot Gery uszulására meg náculására, de csak ilyeneket találok:

"az SZDSZ-t tiszta szívből utálók tábora jóval nagyobb mint akik nem bírják elviselni a melegeket úgy egyáltalán - és ez a közös halmaz lesz az, aki ma tojást, és molotov-koktélt fog dobálni. Amire nem mondom hogy helyes, csak próbálom megfejteni a támadók indíttatását." ... "A leghelyesebb az lenne, ha a politika kiszállna ebből az egész buliból, a melegek pedig tartanának egy valóban békés, kulturált felvonulást"

www.bestofgyurcsany.hu/news.php?item.108.9

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.12. 13:20:38

@jotunder: Ja, hogy csak így?

Én meg állítom, hogy tegnap este felrepültél a Ferihegyi kettes terminál fölé egy a Harry Pottertől kölcsönkapott láthatatlanná tevő pokrócban, és a szárnyaid keltette rezgéssel zavartad a 9.30-as londoni gép radarját.

Akkor most bizonyítsd be az ellenkezőjét! Ha belinkelsz egy infravörös műholdas képet, menni fog. Megadtam az algoritmust. Kettő perc és harminc másodperc. Dolgozz kicsit!

zoli29 2009.07.12. 13:21:13

@jotunder:

"támogatta a melegek elleni erőszakot"

Olyan utcába mész be, ahonnan már nehéz lesz visszafordulni. Szerintem linkelj be végre valami bizonyítékot (ha megteszed, megkövetlek), de ha nem sikerül, akkor inkább hagyd abba a sárdobálást. Kikezdi a haladó értelmiségi imidzset.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.12. 13:30:30

@jotunder: Na jó, végigkerestem a 20*500 legfrissebb hozzászólást a Tomcat-topikból. Greyhoundtól a következőket találtam:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=90549369&t=9136272
"De ezek szerint még mindig nem érted. "Ez a legszebb bennetek" - mi az hogy bennetek, miért kell a teljes jobboldalt egy halmazba sorolni? Szerintem a politikai paletta nem kétdimenziós, nem úgy van a felosztás van az egyik oldal és van a másik, és akik egy oldalon vannak, azok összetartoznak. A szélsőjobb és a Fidesz nem egy oldalon áll, ezt csak a szocik próbálják elhitetni az emberekkel, látom te már el is hitted."
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=90548720&t=9136272
"Ebből is látszik, hogy a jobboldal nem olyan, ahogy az SZDSZ és az MSZP be próbálja állítani a kommunikációjában, hanem többrétű. Attól, hogy jobboldali vagyok, az autógyújtogatókkal ugyanannyira nem szívesen vállalnék közösséget, mint a szocikkal."
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=90547340&t=9136272
"Amúgy engem nyugodtan ki lehet hagyni ebből a buliból, Sodikával én sosem álltam egy platformon. Ezt talán már ki is fejtettem itt a fórumon is."

Ezalapján fogalmam nincs, mitől volna neonáci, tovább pedig nincs kedvem keresgélni.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 13:34:00

@Zoli28:

.................................
Greyhound.Gery válasz | megnéz | könyvjelző 2008.09.19 15:23:06 © (138)
A melegek, romák, zsidók elleni atrocitásokat minden normálisan gondolkodó ember elitéli

A magyarokat szándékosan felejtetted ki? Mert a cigány/meleg/zsidó - magyar meccsen a mérleg: néhány tojás az egyik oldalról, és sorozatos bűncselekmények illetve provokáció a másikról.
----------------------------------
A legdurvább szövegeit kimoderálták, és őt ki is tiltották. Egy indexes idiótát elég nehéz idézni, mert ami tényleg véres az törlődik, de ez bennemaradt valamiért. Azt is láthatod, hogy támogatta a melegtüntetés szétverését, a Hollán Ernő utcában a nácik mellett tüntetett, és tagja a Bombagyárnak. (vagy volt, mert ott is purgálnak néha). A továbbiakat rádbízom.

zoli29 2009.07.12. 13:40:41

@jotunder:

Ez most komoly? Ez az idézet szerinted bizonyítja, hogy a szerzője neonáci?
Tisztázzuk: a te szótáradban mit jelent a "neonáci" szó?

zoli29 2009.07.12. 13:41:23

@jotunder:

Arra rájöttem.

zoli29 2009.07.12. 13:42:57

@jotunder:

Egyébként hol találtad ezt a kommentet? Mert én sehol nem találom.
Link?

Gift 2009.07.12. 13:49:47

@jotunder:

lol
te egy nagyon komoly ember vagy!

zoli29 2009.07.12. 13:54:14

Ilyet viszont találtam:

"Büdös cigány Orbán/*** zsidó Gyurcsány"

Szeretem az ilyen sokatmondó, széleskörű politikai jártasságról tanubizonyságot tevő beszólásokat Inkább nem is kommentálnám, talán csak annyit hogy ugyanúgy elítélem ezt a stílust akár jobbról, akár balról jön.

(az első mondta belső idézet)

www.bestofgyurcsany.hu/news.php?extend.7

De én részemről be is fejezem ezt a vitát, mert semmi értelme.
Évek óta olvasom Gery-t, nézem a videóit, és még soha nem találkoztam olyasmivel, ami a legkisebb mértékében is neonáci nézetekre utalna.

Jotunder, ha valakiről ilyesmiket állítasz, előtte győzödj meg az igazadról, és legyél kész igazolni az állításod valóságtartalmát.
Nem szép dolog valakit alaptalanul rágalmazni. :(

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 13:57:39

Kaptál egy idézetet. Kaptál egy algoritmust arra, hogyan jöhetsz rá arra, hogy milyen csoportok tagja. Ennyi tudtam segíteni.

zoli29 2009.07.12. 13:57:40

@jotunder:

linket...
az, hogy index.hu nem link.
Nem találom.

zoli29 2009.07.12. 13:59:27

@jotunder:

Nem, az a helyzet, hogy ebből a helyzetből nagyon nem jól jöttél ki.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.07.12. 14:05:56

@Zoli28: Nem mondod, hogy nem találod meg :((( Why me :(((

forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=360&na_step=30&t=9182638&na_order=

A 138-as bejegyzés. Most jön az, hogy de ez nem is neonáci. És mutassak még egyet, és még egyet. Nem. Ezt mutattam, ott a link, és vagy elfogadod, hogy aki magyar versus romák, cigányok, melegek háborúban gondolkodik ezen a módon azt bizony egyszerűsítve neonácinak szokták nevezni vagy nem.

zoli29 2009.07.12. 14:17:10

@jotunder:

"Most jön az, hogy de ez nem is neonáci."

Nem most. Már eddig is.
Ezért neonácinak bélyegezni valakit, nem a megbélyegzett embert minősíti.

De tényleg nem folytatom ezt a vitát, mert nincs értelme.
Aki ismeri Gery "munkásságát", az tisztában van vele, hogy semmi alapja nincs a vádaskodásodnak.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.07.12. 14:19:11

Helyesebben: jotunder náci. Algoritmus: google.com.

heima (törölt) 2009.07.12. 14:29:45

@jotunder: nem. csak van bár libbancs, akik nem bírják a kritikát.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.07.12. 15:44:08

Tisztán emlékszem, a bejegyzést és a hozzászólást is olvastam. Engem már moderáltak ki kevesebbért is (igaz nem ott, hanem a szinhaz.blog.hu-n, hehe), úgyhogy ne aggódj, lesz ez még így se! :oD

Taktikai Atompingvin 2009.07.12. 16:05:37

@Zoli28: A csajnak van egy enyhe Miss Sün jellege...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.12. 16:10:35

@csodagyerek: jotunder nem csaj. Nácinak mondjuk náci. ;)

Sebastian Knight 2009.07.12. 16:11:04

"Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín -
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain."
(József Attila)

sorokinV 2009.07.12. 16:38:22

@jotunder:

Ahhoz képest, hogy nem vagy egy buta ember, az ominózus idézetet nagyon nem tudtad értelmezni. Pedig amúgy nem nagy kihívás, de mindenki lefagyhat egyszer :)

Taktikai Atompingvin 2009.07.12. 16:51:04

@elGabor: De még mekkora!Ha ismerném biztos betiltatnám!:)

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.07.13. 01:02:23

@TuRuL_2k2: a Politika 2.0-án publikáló Benei Péter, nem a Konzervatórium főszerkesztője? Vagy csak névazonosság?

osborne 2009.07.14. 17:58:10

TuRuL: kiderült már miért lettél kivágva?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.07.16. 12:55:14

@jotunder: most nem azert, de a magyarok elleni eroszakot akkor az idezet alapjan helyesnek tartod?

hamar, akkor probalok a kifordult gondolkodasmodod alapjan gondolkodni.

hiszen aki a magyarok elleni eroszakot eliteli, az neonaci, ha ezt tekinted bizonyiteknak :-)

gondolkozz aranyom, radferne. AKARD HASZNALNI AZ AGYADAT.

tagja a Bombagyarnak, ES? ez szerinted indokol barmit is?

tisztazzuk mar, a Bombagyarnal vannak ugyan valoban erdekes hozzaallasu egyenek, de nem igazan hiszem, hogy egy internetes mediumhoz valo tartozas alapjan lenacizhatnal csak ugy akarkit.

sot, speciel lehet te sertodnel meg ha irsz 10 soros cikket esetleg a Nepszabadsagba, akar politikamentes reszre, aztan mindenki kommunistazna.

KAPJ MAGADHOZ szerintem.

a Hollan Erno utcaban speciel Tomcatek az ellen tuntettek hogy a politikusok milyen alapon sajatitanak ki egy amugy politikamentes rendezvenyt. Ha Greyhound veluk ment, nagyon is helyes. Csokolom, civil tuntetesen mit keres akarki politikus testorgyuruvel maga korul? Ha annyira egyetert, hogy elmegy a tuntetesre, a testoroket hagyja otthon.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.07.16. 22:48:07

@TuRuL_2k2: a Politika 2.0-án publikáló Benei Péter, nem a Konzervatórium főszerkesztője? Vagy csak névazonosság?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.07.19. 03:31:03

@TuRuL_2k2: Ja, ha a Benei Péer, akkor már mindent értek. Az akkora nagy fasz (mellesleg egy fiatal takonypóc, vészesen nagy orcával), mint ide Lacháza. Nekem hasonló ügyem volt vele a Konzervatóriumon (ami legalább annyira konzervatív, mint maga Gyurcsány...): amikor szimplán alulmaradt, illetve nevetségessé vált, mert jogi és orvosi kérdésekben akart engem sarokba szorítani - és hogy, hogy nem, ez nemigen akarózott sikerülni - akkor lenácizott, kitiltott, kihúzott mindenhonnan. Amikor aztán közzétettem mindezt, akkor meg volt pofája az én blogomon még okoskodni egy kicsikét. Benei pontosan olyasféle lény, akitől egy ilyen korrekt és tárgyszerű komment kiszórása éppen kitelik. A konzervatív balliberál-seggnyaló...

Jótündér, te akkora szamárságokat hordasz össze, hogy rezeg a plafon. Geryvel összesen az a bajod, hogy mesteri bestofgyurcsány-égetéseket csinált, erre lenácizod, egy konkrétum nélkül (mert amit írtál link nélkül, azt alighanem magad költötted). Hogy a Bombagyár tagja? Én is, ergo náci vagyok. Te viszont marha, ami még rosszabb, hiszen nekem náciként is lehet eszem, a te helyzeted viszont szellemileg világnézetedtől függetlenül reménytelen.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.21. 17:54:43

@jotunder: "Az nagyon vicces lenne, ha nem lehetne kritizalni disszertaciokat. Holger Hartland (aki ugye egy ELTE adjunktus, de egyelore nem fogjuk megnevezni) baromira szeretett volna ellenem egy eljarast. Amugy HH a mandineres Bako Beaval is probalkozott, nemcsak velem."

"ez inkabb felelmetes, mint szanalmas. engem velhetoen nem tudnak terrorizalni Holger Hartlandek 1500 kilometeres tavolsagbol, de az otthoniakat igen."

Kritizálni, mi, te patkány?

Be vagytok szarva rendesen, igaz, patkányok?

Te sem tudod, szarházi, mi van a blogotokat alapító Sápi Attilával?
index.hu/belfold/2016/01/13/egy_sorozoben_lattak_utoljara_az_eltunt_mszp-s_kepviselot/
mno.hu/bunugy_baleset/ellentmondasok-sapi-attila-eltunese-korul-1323577

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.21. 18:51:25

@Disznóvári: Ez meg mi a lófitty? Nem emlékszem, hogy terrorizáltam volna Jótündért. Vagy bárkit. Miért, igény volna rá? :)

maroz 2016.01.21. 19:50:56

@Holger Hartland: Látod, mindegy mit csinálsz, a következmények úgyis teljesen függetlenek lesznek attól. Ez egy ilyen rendszer.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.21. 20:32:43

@maroz: Ezt nem értem. Szerintem túldimenzionálsz valamit.

maroz 2016.01.22. 09:21:14

@Disznóvári: Kelleni ugyan nem kell, de nekem lenne rá igényem. :)

Szindbad 2016.01.22. 10:11:19

@maroz: Jó kis csapat vagytok így együtt.

maroz 2016.01.22. 11:36:50

@Szindbad: Majd elgondolkodok róla, hogy egy buta ballib ostoba beszólása érdekeljen-e vagy sem.

Azt azért írd a javunkra, hogy rólunk még eddig senki nem teregette ki az apukánk szt-tiszti kartonját, szemben ugye a vincent-törzstagokkal. Nézd csak, milyen érdekes ez is:

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:ZKwKu31HnqgJ:szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/domeny-janos-159.html+&cd=1&hl=en&ct=clnk&gl=hu

Párszor belinkeltem a százados elvtárs kartonját, aztán egyszer csak mit dob a linkre a gép? Próbáld ki te is:

szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/domeny-janos-159.html

Adatbázishiba! Tételezzük fel, hogy ez csak egy kis műszaki hiba és ki fogják javítani. Ugye ez lehet? Ugye kizárt dolog, hogy a te csapatod valamit sumákolna a témában?

maroz 2016.01.22. 11:39:05

@Szindbad: Látom a te csapatodnál még mindig minden a legnagyobb rendben van:

www.cserepeshaz.hu/?content=dct&did=2

"dr. Dömény Péter - tagintézmény vezető/Zuglói Civil Ház
Alapbér: 340.000 Ft/hó
Végkielégítés: Munkaszerződés szerint – továbbfoglalkoztatás okán – a KJT alapján.
Felmondási idő időtartama: Munkaszerződés szerint – továbbfoglalkoztatás okán – a KJT alapján."

Probléma?

Bell & Sebastian 2016.01.22. 17:13:51

@maroz: Az a rész tetszik, amikor Ulan-Bator -ban lapozgatja a kartotékokat ez a mintamókus.

- Hogy fogom én innen előmozdítani a rendszerváltás ügyét? -aggódik rendszeresen a vécén guggolva, fél kézzel szeletelt Pravdát szorongatva, a másikkal a Makarovot mentve a méltatlan körülménytől.

maroz 2016.01.22. 17:25:19

@Bell & Sebastian: Megoldotta, előmozdította, mi az hogy, nagyon is, hiszen még 2006-ban is szükség volt a szakértelmére:

hvg.hu/itthon/20060327szttiszt

Az Örülünk, Vincent? blog alapjai generációsan is gránitkemények, volt mire építeni.

Bell & Sebastian 2016.01.22. 18:30:15

@maroz: Én már onnan fonalvesztett vagyok, hogy ledarálhatják, ami rájuk nézve kedvezőtlen és ezt a "demokratikus" ellenzék elnézi, continuously kinevezésekkel támogatja.

Egy kutya kölke ez mind, Marx próféta ellette.

Gendered Cisgnome Experience 2016.01.23. 19:55:20

@maroz: Ezt a hozzászólásomat sikerült kimoderálnia Eleknek a "A magyar középosztály találkozása a szegregációval " c. posztja alól
orulunkvincent.blog.hu/2016/01/23/a_magyar_kozeposztaly_talalkozasa_a_szegregacioval_megjegyzesposzt

"Ez ugyanaz a blogger aki Angliából froclizza a magyar egyetemi gazdaság, társadalom- meg politikakutászokat, hogy mutassák az extratejszín listákon jegyzett folyóiratokban megjelent impaktfaktoros közleményeiket? "

Játsza a kis empatikust, van pofája Rawlstól idézni, meg hogy "nem árt ha néha behelyettesítjük magunkat a potenciális áldozat szerepébe, nem árt néha, ha elképzeljük a világot úgy, hogy nem tudjuk hová kerülünk benne, a kés melyik végére, fent leszünk vagy lent."

Közben meg nem zavartatja magát attól, hogy az úgymond kritikai tevékenysége nagyrésze pontosan erről szól, hogy ez az, amit ő nem tud, vagy nem hajlandó megtenni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.23. 20:38:34

@Gendered Cisgnome Experience: Defektes a csávó. Van, aki vakon születik, van aki úgy, hogy képtelen felfogni, hogy másoknak árt a tevékenységével. Ezért kell leállítani. Egy intellektuális bűnöző.
A törvény csak azért védi (ha... én azért TJJ és Horányi helyében megpróbálkoznék egy magánvádas eljárással), mert mindig előre konzultál a jogi képviselőjükkel, hogy meddig mehet el az aljasságban.

maroz 2016.01.24. 07:14:57

@Gendered Cisgnome Experience: Idézni tud, ott a Google, de olvasni bevallottan nem olvasta. Neki ugyanis még ez is megengedett, ő Rawlshoz így is jobban ért, mint bárki a világon.

Ez egy ilyen elitfrakció, mert Gábor Elek nem egyedi eset, még annak ellenére sem, hogy valóban egy penetráns szaralak, aki a belvárosi mispóche és a hatalmát generációsan is átmentő komcsifiókák vállán állva lett óriás. És ugye aki egy olyan közösség oszlopos tagja, ahol az egyik alapító életpályáját az egykori szt-tiszt apuka kapcsolati hálója alakította, ott felmerülhetnek kérdések akár Gábor Elekkel kapcsolatban is. Ezt ma bátran fel lehet vetni, hiszen Gábor Elek közszereplő, a tudományos közéletről fogalmaz meg határozott véleményeket a publicisztikáiban, így meglepne, ha a bíróság kivetnivalót találna a spekulációimban. Szerintem ennek a társaságnak érdemes lenne utánajárni, persze gyorsan, mert úgy látom, hogy elkezdtek takarítani:

szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/domeny-janos-159.html

Ennek a szép pedigréjű pártállami embernek a fia a kulcsfigura. Itt nem arról van szó, hogy a gyerek pecsétes, mert az apukája valamikor komcsi pribék volt. Ez a pártállami apuka 2006-ban már megint vagy még mindig a külügyben sertepertélt, titkos iratokat semmisített meg, miközben ugyanabban az időben a fiacskája az ORTT Műsorszolgáltatási Alapjának a vezetője volt és ő etette milliárdokkal a ballib kobzosokat.

Gábor Elek egy elitista fasz, aki egészen egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy mindent alátoltak, hogy szabadon, gond nélkül foglalkozhatott valamivel, mert közben mások az asztalára tették a kenyeret és a sót. De ugyanilyen a bandája is, tövig antipopulista mind, gyűlölik, megvetik a népet, látni sem akarják, ők úgyis jobban tudják, hogy mit akar a nép, mint maga a nép (ezt Gábor Elek szinte pontosan ugyanezekkel a szavakkal vágta a képembe), és ha a nép nem fogadja el őket így, ahogy vannak, akkor durcáznak, migrálnak, ilyesmik.

A ballib egy része még mindig zabálja őket, és ez az, ami nagyon súlyos, de ezzel mit kezdeni nem lehet, majd kipusztul a ballib és akkor megszűnik a zabálás.

maroz 2016.01.24. 10:00:37

@Gendered Cisgnome Experience: Amúgy meg erről a "jó-e nekünk a tudomány?"-kérdésről elég sokat elmond az is, hogy kik kutatták, milyen megrendelésre a magyar társadalom tudománnyal szembeni attitűdjeit, percepcióit:

"A kutatás az Oktatási Hivatal által megrendelt TÁMOP 4.2.3. projekt keretében zajlott.
A felmérés során 1500-as országos reprezentatív felnőtt mintát kérdeztünk meg (a kutatás részletes módszertani leírása a kutatást végző ELTE PPK Pszichológiai Intézet Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoport honlapján található: http://www.ranking.elte.hu"

Innen már fölösleges is tovább kutakodni, hiszen kiben él a kétség, hogy a megállapítás a végén úgyis az lesz, amit a megrendelő hallani szeretne. Lovászlászló, szemerédiendre, jajjdenagyokisvagyunk, de hát akkor meg miért is feszül ellentét a tömegdemokrácia és a meritokratikus tudomány között? Na, de ha már feszül, hogy lehetne oldani? Fábri György szerint:

"A tudományfilozófia és társadalmi kommunikáció elméleti belátásait felhasználva a tömegdemokrácia/tömegmédia és meritokratikus tudomány közötti feszültségek feloldására a tudomány kommunikációs megújításával és egyben a tudós személyiség felelősségvállalásával javasol megoldást."

És egyben a tudós személyiség felelősségvállalásával, és itt akkor most nézzünk határozottan és kitartóan dr. Gábor Elekre, hátha észreveszi (nem fogja) magát.

lancasteri hírmondó 2016.01.26. 18:32:25

@maroz: Ha a jogi út nem járható akkor már rég megküldhették volna a cikkeket meg pár Elek-hozzászólást (pl. amiben lehomofóbozza a jelöltet meg lefasisztázza a témavezetőjét meg elmondja egy trágyadombnak a doktori iskolát) a helyi etikai bizottságnak, dékánnak, tanszéke vezetőjének stb. Ez valószínűleg segítené, hogy átérezze a felelősségét. Talán még a felelősségvállalás súlyát is megismertetnék vele.

Az egyetemüknek a kutatásetikájában is benne van misconduct címkével, hogy "misrepresentation of qualifications or experience which is not held"

Elek pedig olyanban tüntette fel magát kompetensnek a kritikájával, amiben teljesen egyértelműen nem az. Köztudott róla hogy kicsoda, az is, hogy milyen egyetemen oktató, ami negatívan befolyásolhatja az intázménye megítélését is.

maroz 2016.01.26. 19:18:34

@lancasteri hírmondó: Tartok tőle, hogy azon a helyen a problémát átszínezné a politika. Lenne egy nyugatiértelmbenvett matematikus kutató szemben az orbánista-putyinista félbalkáni lakájokkal történet, és ott ezt hinnék el, mert ez szeretnék elhinni.

Nem igazán látok én itt valós cselekvési teret. Lássuk be őszintén, bosszantónak bosszantó ez az ember, de hatása valójában nincs. A kutya sem ismeri a mispóchén túl. Még csak az se menne, hogy az ember valamiféle közös fellépést szervezzen ellene, mert mindenki azt kérdezné, hogy húdöfákkíz Gábor Elek?

Talán érdemes lenne rákérdezni az Akadémiára, hogy folyósítják-e neki még mindig az akadémiai doktori pénzt, mert ez az ért tényleg ciki lenne, de mi van akkor, ha kiderül, hogy tényleg felveszi? Ugyanúgy le se szarná senki, hiszen azt sem tudja, hogy ki ez a pofa.

Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy ebben a történetben nem ez az érdekes, hanem az, hogy Gábor Elek egy pártállami kígyófészekből beszélt és gyanúm szerint még most beszél ki. Az a kínos, hogy azt a blogot, amin ő publikál egy MSZP-s háttérember alapította, és ez a szoci jóember nem egy sima kerületi nótafa volt, hanem az ORTT Műsorszolgáltatási Alap igazgatója, ő etette milliárdokkal a csókos médiamunkásokat.

Ráadásul ennek az embernek nagyon erős háromperhármas gyökerei vannak, így érdemes lenne kicsit alaposabban is utánajárni Gábor Elek kapcsolati hálójának, mert érdekes szálak és izgalmas összefüggések tárulhatnak fel. Csak hát ugye ez már munka lenne, oknyomozás, nem tíz perc, mint egy epés publi és értelme ennek se lenne semmi se. Nahát, mondaná az olvasó, mit nem írtok, ilyenek a kiskomcsik, ki hitte volna.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.26. 23:25:30

@maroz: Nem sikerült előkeresnem, de emlékszem, tölgy egyszer idézett tőle valamit, amiből ő (mármint tölgy) azt a következtetést vonta le, hogy Elek őt megfigyeli. Nem tudom, helytálló-e a következtetése, arra viszont emlékszem, hogy azt a következtetést le lehetett vonni jt kommentjéből, hogy követte tölgyet.
Tényleg nem szokásom megvádolni csak úgy embereket, de egy ilyen moral insanity féreg, mint Elek Gábor esetében nem tudom nem elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy megbízásból csinálja, amit csinál.
Azaz idegen hatalmak szolgálatában álló ügynök.
De ha nem is az, őszintén remélem, hogy ha egyszer hazajön a "magyar mocsárba", néhány "mucsai tahó" (idézetek tőle) rendesen szétveri az ostoba pofáját.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.27. 00:40:49

Bocs, hogy beleszólok a dolgotokba (ha már miattam jött föl ez a topik), de a mószerolás nem jó ötlet. Ez JT tempója, és ez az egyik oka, hogy nem szeretjük őt, nemde? Jogsértés esetén lehet jogi út, ha viszont nem történt jogsértés, akkor ez van. Az az eszme, hogy jogot nem sértő szabadidős tevékenységért valakit hátrány érjen a munkahelyén vagy a szakmájában, éppen az elvadult balliberalizmus eszméje, amelynek itt különbségeink dacára mindannyian ellenfelei vagyunk.

Ráadásul ha JT főnökei valamennyire is normálisak, akkor egy ilyen "feljelentést" röhögve söpörnek le az asztalról, hogy hagyják már őket békén ilyen blogos marhaságokkal.

Ráadás 2.: JT blogos megnyilvánulásai borzasztóan kontraproduktívak, még ezen a téren is: akinek eddig nekiment, annak végül semmi baja nem lett (azt csak ő szerette volna), tölgy és Kínai Kálmán éppenséggel vezető pozícióba kerültek. Figyeljétek meg, én leszek a következő, akiről majd leír egy nevet - mi fog történni a megnevezett emberrel? Vezető ugyan aligha lesz, egyébként nem sok, esetleg egy kis gáncsoskodás, de az annyit is ér. Vannak leszarható szemétségek.

maroz 2016.01.27. 06:39:15

@Disznóvári: Nem elég az, hogy mszmp-kb háromperhármas tagozatából blogol?

Mutass még egy magyar kutatót, akinek a blogját egy fajsúlyos szoci politikus alapította! Nem elég az, hogy dr. Gábor Elek a szocik médiakápója által indított blogon publikál? Hogy jutott el ebbe a társaságba? Mikor? A blog alapítója egészen közel volt a húsosfazékhoz, és ők már akkor is közösséget alkottak. Miben segíthetett dr. Gábor Eleknek a múltban Dömény János egykori szt-tiszt? Tényleg kár, hogy nincs tisztességes oknyomozó újságírás nálunk, mert azért lenne itt mit tisztázni.

maroz 2016.01.27. 06:47:51

@Holger Hartland: "Az az eszme, hogy jogot nem sértő szabadidős tevékenységért valakit hátrány érjen a munkahelyén vagy a szakmájában"

Veled azért nem érdemes szóba állni, mert a saját érékítéletedet abszolútként beállítva úgy teszel, mint ha az tényleg abszolút lenne. Az, hogy te valamit szabadidős tevékenységnek nevezel és csak arra figyelsz, hogy jogot nem sért csupán a te interpretációd, és mivel ismerem a nemgondolkodási módszeredet ezért csak jelezni szerettem volna, hogy ha még mindig így, akkor basszál inkább egyedül továbbra is.

Bocsáss meg, de számomra te is egy leszarható személyiség vagy, a neveddel együtt. Elmentek dr. Gábor Elekkel ti a picsába, és az igazán jó az lenne, ha díszlépésben mennétek, mert te is ugyanúgy odavaló vagy a kibaszott neveddel és helyzeteddel együtt.

Ha nem tetszett amit írtam, akkor máskor ne szólíts meg, a faszomnak sem hiányzik, hogy nekem pont te adj morális vagy praktikus vagy bármilyen útmutatót. Tőled még a pontos idő sem érdekel, még akkor sem, ha nem csak engem, hanem többünket szólítasz meg egyszerre.

The Lenkeszter Tribune 2016.01.27. 07:44:21

@Holger Hartland: "ha viszont nem történt jogsértés, akkor ez van. Az az eszme, hogy jogot nem sértő szabadidős tevékenységért valakit hátrány érjen a munkahelyén vagy a szakmájában, éppen az elvadult balliberalizmus eszméje"

Na igen, csak itt egyelőre azt nem lehet tudni, hogy a kipellengérezett disszertáció szerzőjét, a lefasisztázott, lekóklerezett szakembereke meg a Corvinus doktori iskoláját éri-e szakmai hátrány Elek G. szabadidős tevékenysége miatt. Ezek mind a háttérben vannak, de nekem pl. az a tippem, hogy igen, éri. Lehet hogy nem mérhetően, de az is lehet, hogy mérhetően. Ezek a károk nem gazdátlanok, nem a semmiből jöttek. Ki és hogyan fog felelni értük?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 08:37:30

@Holger Hartland: "végül semmi baja nem lett"

Az, hogy "végül" semmi baja nem lett, nem jelenti azt, hogy akkor nem érte hátrány. Ezzel nemrég kettes védekezett, mikor valaki felemlegette neki a tölgy-ügyet, mintha a mostani helyzet változtatna azon, ami akkor történt. Nem változtat. Tölggyel AVH-s módszerekkel bántak el, persze ebben másoknak is szerepük volt (botosnak, e-kultnak), de a döntő szerep Eleké és kettesé. Ezt képtelenek felfogni, egy interjúban, amit nem találok, kettes ki is fejtette, hogy nekik ebben semmi szerepük nem volt, ők csak lelepleztek egy aljasságot, és hogy büszkék a blogukra, de felfedni azért nem fogják magukat, hahhaha. Mérhetetlen cinizmus kell ehhez.

@The Lenkeszter Tribune: TJJt már érte hátrány, még ha nem is szakmai. Az, hogy "sátáni" jelzővel illetik, vagy hogy szindbád- és robinzon kurzor-féle szellemi éhenkórászoknak magyarázni kell (de NEM ÉRTIK MEG), hogy nem sátánról meg angyalokról írt, az bizony hátrány. Abban a tekintetben érte hátrány, amit a BTK a "társadalmi megbecsülés" terminussal jelez. Hogy az erre vonatkozó törvényt nem lehet alkalmazni az esetre, az valszleg annak a következménye, hogy Elek előre kikalkulálta, a jogi képviselőjük segítségével, hogy meddig mehet el az aljasságban.
Ahogy MézesRozi/jött a csösz... fogalmazott: ez egy utolsó patkány.

maroz 2016.01.27. 09:17:15

@Disznóvári: "Mérhetetlen cinizmus kell ehhez."

nol.hu/belfold/20120609-blogoszferak_zeneje-1312869

"Egy posztunkról ugyanakkor azt állítják rosszakaróink, döntő szerepe volt abban, hogy egy ismert jobboldali docenst eltávolítottak az egyeteméről ízléstelen antiszemita bejegyzése miatt. Ez ugyan hülyeség, de nagyon jól jelzi, mennyire túlértékelik egyesek a blogok közösségbefolyásoló erejét."

De szerintem a mérhetetlen cinizmus nem ez, hanem emez:

"Amatőrök vagyunk, nem hülyék – feleli az Örülünk, Vincent? című blog szerkesztőinek egyike, amikor a szerzők anonimitásának okáról kérdezem."

Amikor ez a mondat a Népszabadságban megjelent akkor az Örülünk, Vincent? alapító-szerkesztőjét pontosan ugyanúgy hívták, ahogyan a Népszabadság MSZP által delegált felügyelőbizottsági tagját, és nem névrokonságról van szó . Se nem amatőr, se nem hülye, hanem egy aljas pártlófaszjancsi. Szerintem ez a mérhetetlen cinizmus, az a másik ehhez képest kifejezetten mérhető.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.01.27. 11:13:10

"Nem elég az, hogy mszmp-kb háromperhármas tagozatából blogol?"

Kedves @maroz eftárs maga ollan viccös, mint hat másik... nem is: inkább ollan, hogy a fal adja a másikat magának. Teccik értenyi? Nem? Nem baj, nem köll mindönt értenyie, abba csak a feje fájdúna bele. No de félre a viccelődéssel - mert most én is csak vicceltem ám.

Azt tudja meg, hogy én csodálom magát. A lendületét. Az indulatát. Maga amolyan, ahogy a klasszikus mondja: "az eszméim által keltett indulat parancsára" cselekvő. Maga felettébb indulatos, de - és ez jó - eszmeileg az. Utálja a "ballibákat", legalábbis egy ideje, de ez az utálata ideológiai alapú (nem ám zsigeri). Igaz, egy kicsit feledékeny is, de hát ki nem az? Hát most azt felróni magának, hogy még nem is olyan túl régen magácska volt ama nevezett blog legtermékenyebb szerzője... az teljesen igazságtalan lenne, nemdebár? Megkérdezni magácskától, hogy tényleg hogy is volt, hány évig írt oda, és mennyi posztot? Ez már milyen igazságtalan lenne, nemdebár? (Debár.) Hiszen akkor még (amikor a legtermékenyebb szerzője volt) nyilván nem sejtette, hogy a blogot a komenisták csempészték sunyin, és orvul, és (ürgebőrbe kötve - másképp túl feltűnő lett volna) a blog-nyilvánosság színe elé.

Az a fontos, hogy amint ezt maga megsejtette, azonnal otthagyta őket. Sőt, azóta folyamatosan azon van, hogy feltárja a teljes igazságot. És nem is a bosszú dolgozik magában, az méltatlan lenne, hanem csakis az olthatatlan igazságérzet, és a tiszta morál. Ez így helyes kedves Maróz eftárs, csak dicsérni tudom a buzgalmáért, megtörhetetlen elhivatottságáért, satöbbi, satöbbi. Nagyon jó, és csak így tovább!

maroz 2016.01.27. 12:21:04

@ipartelep: Hát benned ki faszát tisztelhetjük? Bocs, de nőnek tűnsz.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 12:39:25

@maroz: Köszi, ezt kerestem. (Kicsit összekeveredett bennem, amit a cikkben írtak, meg amit a kommentekben, de a lényegen ez nem változtat. Ezek moral insanity patkányok. Az meg csak hab a tortán, hogy a legsötétebb MSZ(M)P-s kör támogatja őket.)

Úgy látom, Elek ideges, felszopói, köztük a műkörmös meg csak azzal jönnek, hogy jt meg milyen publikációi vannak, így meg úgy.
Hát a kurvaanyjukat, hogyan jogosítaná fel Eleket bármilyen hiperszuper publikációja, hogy egy aljas patkány legyen?
Persze értem én, hogy ő azt hiszi, hogy a "jó ügy" érdekében teszi, amit tesz, de ettől még nem lesz kevésbé aljas. Minden moral insanity meg van győződve arról, hogy ő morálisan felsőbbrendű, és hogy jó ügy érdekében cselekszik. Az ilyen emberektől kell megóvni a társadalmat.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.01.27. 14:06:34

@maroz: Természetesen megbocsátom a válaszod. Semmi baj vele, ilyesmire számítottam tőled. Vannak helyzetek, amiket nehéz magyarázni, ez most pont ilyen, nem csoda, hogy ilyen infantilis válasszal replikázol.
Én még teljesen meg is értelek téged: annyira dühös vagy a szóban forgó blogra, blogíróra (nekem semmi közöm hozzá, én sem kedvelem, már rég nem írok oda), hogy most olyasmivel vádolod meg, amiben annak idején te is benne voltál vastagon. Ez nem sima feledékenység (kétlem, hogy elfelejtetted volna), hanem inkább arról van szó, hogy egy érzelmi-kognitív visszacsatolás eredményeképpen kitörlöd a saját tevékenységedet, azt eljelentékteleníted, más szempont szerint ítéled meg, mint az ugyanott, ugyanakkor szereplőkét - akiket meg ugyanazért elítélsz. Ráadásul ezt masszívan "következetesen" már-már paranoid ügybuzgalommal képviseled. Tulajdonképpen nem tűnsz beszámíthatónak, intellektuálisan egyszerűen zizzent vagy, érzelmileg meg súlyosan retardált, vagyis az ügy által sújtott.

A dolog pikantériája az, hogy nincs is semmi ügy. Egy normális ember simán feldolgozza azt, ha kirúgják egy blogról, és nem fog még évekig harcolni a volt társai ellen. És az sem ügy, hogy egy volt MSZMP-s ügynök, vagy annak a rokona (ángya, térgye kalácsa) alapított egy blogot (ha egyáltalán igaz ez), és akkor hű de mi van, az a blog elátkozott, sőt ami rosszabb, komenista. Te egyszerűen egy zavaros fejű balfék vagy, aki fossa szót ahol csak tudja (régen a Vincenten, most a saját blogodban), de az egésznek se füle, se farka.
De természetesen ez sem baj, addig örülünk, amíg a frusztrációidat írásban vezetheted le, és nem akarsz mondjuk vérengzeni. Ezért kedves Maróz, én a nő (vagy talán mégsem? Ezt mondjuk tesztelhetnénk egyszer: kíváncsi vagy-é rá, hogy mekkora fülest tudok adni?), csak azt javasolhatom neked, hogy írj, írj, és írj. Jobb lesz úgy mindenkinek.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 14:29:34

@ipartelep: Ugye az lenne az ildomos, ha tartaná a pofáját, ahogy köztetek, AHV-s komcsik között ez szokás.

közösperonos átszállás 2016.01.27. 14:55:40

@maroz: "Lenne egy nyugatiértelmbenvett matematikus kutató szemben az orbánista-putyinista félbalkáni lakájokkal történet, és ott ezt hinnék el, mert ez szeretnék elhinni."

Meg mert, akármennyire is szomorú, ez az igazság. Van pár jóember, akik tudományosan kamuk (ez elég nyilvánvaló azok számára, akik meg nem), a nethez meg nincs érzékük, de mivel erős a hátszelük, úgy érzik, hogy pattoghatnak. Egyelőre az erős közröhejig sikerült eljutniuk.

(És igen, kedves maroz, most nem tölgyről van szó, nem Hoger Hartlandról meg az IRL nevéről, nem a háromperhármas másodunokabácsiról, meg nem arról, hogy nő vagyok-e (bizony, ezt már rám is tippelted, hiába no, mániáinkat nehéz levetni).)

Tündér_Lala 2016.01.27. 15:04:23

Kéremszépen, jt a ballib, neolib terméke.
A morál és az etika nem - vagy csak részben - kényszeríthető ki törvényekkel. Ezek az emberek pontosan ezen a senki földjén fejtik ki áldatlan tevékenységüket, kiélve kicsinyes bosszúvágyukat, ártó szándékukat, hatalom vágyukat. Ha ezt a közvélemény mégis elítéli, akkor jön az, hogy nem sértettek törvényt (csak minden emberi iratlan szabályt).
Ennyi.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 15:13:51

@közösperonos átszállás: "elég nyilvánvaló azok számára, akik meg nem"

A nagy lófaszt, ostoba patkány!
Azok számára "nyilvánvaló", akik nem értenek egy mukkot sem Horányi, sem TJJ írásaiból.
Felteszem, Elek ért belőle azért néhány szót, csak szándékosan félremagyarázza, hogy "közröhej tárgyává váljanak". Aljas indokból, hogy büntetőjogi kifejezést használja.

maroz 2016.01.27. 15:31:45

@Disznóvári: Kár az ilyennek magyarázni. Külön öröm, hogy ennyi év után ő is megértette, hogy én is ott kezdtem blogolni, és én teljesen biztos vagyok benne, hogy legkésőbb 2019-re azt is meg fogja érteni, hogy miért hagytam ott őket, hiszen erről három évvel ezelőtt írtam vagy féltucat posztot, szóval én hagynám a makit, hogy haladjon a saját megértési tempójában, ráérünk.

maroz 2016.01.27. 15:43:32

@közösperonos átszállás: Jó, de akkor mondj egy érvet, hogy miért ne szarjam én le a te véleményed.

közösperonos átszállás 2016.01.27. 18:47:56

@Disznóvári: "Azok számára "nyilvánvaló", akik nem értenek egy mukkot sem Horányi, sem TJJ írásaiból."

Ó, hát persze-persze, mert ha megérted, akkor onnantól megvilágosodsz, hogy hogyan is lehet doktorandusz egy komoly (hiszen "A" kategóriás) tudományos folyóirat főszerkesztője. Ezt nyilván valamelyik angyal kommunikálja, ugye?

@maroz: "Jó, de akkor mondj egy érvet, hogy miért ne szarjam én le a te véleményed."

Miért, létezik ilyen érv?

közösperonos átszállás 2016.01.27. 18:49:27

@Tündér_Lala: Egyébként elég mókás, hogy maroz most tökugyanazt az IRL-t nyomja, mint jt anno, csak neki még apropója sincs rá (az ugye nem apropó, hogy "ezek" "ilyenek" és ezért megérdemlik, hanem monománia).

közösperonos átszállás 2016.01.27. 18:51:27

@közösperonos átszállás: Mármint persze nem ez az IRL-ezés a mókás, hanem a fogadtatása. Fordított esetben alig lehetne átscrollozni a patkányozást, most meg csak ez a csendes, hümmögős bólogatás, oh well.

maroz 2016.01.27. 19:30:33

@közösperonos átszállás: Úgy fogtál hozzá, hogy ezen el sem gondolkodtál? Mi volt a célod?

maroz 2016.01.27. 19:33:01

@közösperonos átszállás: Az apropóm ismert, megírtam. Ócska móc szokás egy létező narratívát azzal lesöpörni, hogy nemlétezőnek hazudjuk.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 20:37:01

@közösperonos átszállás: Figyi, kapsz egy feladatot.
Itt van TJJ doktorija:
phd.lib.uni-corvinus.hu/885/1/Toth_Janos.pdf

Nem a tézisek, hanem a több, mint 300 oldalas dolgozat. Írj belőle egy recenziót, vagy legalább egy absztraktot. Utána vesd össze azzal, amit Elek írt a dolgozatról.

Aztán beszélhetünk.

Az meg engem nem igazán érdekel, hogy milyen minősítésű, milyen kategóriás egy folyóirat, meg hogy kinek hány impakt meg fasztudja milyen faktora van. Meglehetősen rossz a véleményem az ilyen minősítésekről, főként ha nem természettudományról van szó. Aki ért ge y szakterülethez, az meg tudja állapítani egy tanulmányról, hogy értékes-e, vagy sem, függetlenül attól, hogy hol jelent meg.
A bölcsészettudományi teljesítményt meg lehetetlen számokban mérni. Egyetlen mérce van annak eldöntésére, hogy mi értékes és mi nem, ez pedig az idő. Az az értékes, ami maradandó. Száz év múlva mindenki le fogja szarni, hogy egy tanulmány hol jelent meg, vagy hogy a szerzőnek hány impakt faktora volt. Lehet, hogy Horányi életművére többen fognak emlékezni(külföldön is), mint Elekére.
(Mondjuk mikor Barabási-Albertet fikázza JT, kimondva-kimondatlanul maga is elismeri, hogy szart sem érnek az ilyen méricskélések, mivel Barabási a legelőkelőbb orgánumokba publikál és meglehetősen sokat idézett szerző. Persze lehet, hogy csak azt nem tudja elviselni Elek, hogy egy magyar/székely/ tudós világhírnévre tett szert.)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 21:29:52

Azért ez is fincsi.

"a Tóth János József-Demeter Márton módszer. a Károlin működött, még öngyilkosságba is kergettek vele embereket. hátha működik Angliában, próbáld meg cicanyúl."

Ha ezért nem basszák szájba, képletesen az egyetemen, vagy a bíróságon, vagy szó szerint egy sötét utcán Eleket, NA az a szégyen.

Btw. tölgyet ő kétségtelen, hogy nem öngyilkosságba, "csak" mély depresszióba kergette. És lehetne sorolni kiknek a jó hírnevét és társadalmi megbecsültségét próbálta kisebb-nagyobb sikerrel a földbe tiporni ez a szánalmas, szemétdombra való sejthalmaz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.27. 22:46:30

@maroz: Látom, nem változtál. Amiben igényelnéd, abban én sem. (Pl. élek, jól vagyok. :)) Ez valóban fölöslegessé teszi a beszélgetést.

Szindbad 2016.01.27. 23:00:07

@Disznóvári: Jézusom, ti teljesen megőrültetek. Micsoda egy torz világot láttok ti az eltorzult személyiségetekkel? Készüljetek fel, lassan eljön a ti világotok.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.01.27. 23:01:59

@The Lenkeszter Tribune: Nekem az a tippem, hogy nem fogja hátrány érni. Teljesen más körökben és pályán mozognak. JT-vel pedig teljesen elszaladt a ló, olyanokat ír, hogy már nem lehet komolyan venni.

@Disznóvári: Így van, akkor, először még érte tölgyet hátrány, aztán a sors kárpótolta. Sokan ki is álltak mellette, pl. tanítványai. A vincentes húzások megítélése nem vitás, van viszont a dolognak egy gyakorlati oldala: ahogy írod, ehhez kellett Botos is.

Ez a mostani ügy pedig kezd emlékeztetni arra, hogy "meddig mehet el a konzervatív újságírás". Én sok év után arra jutottam, hogy nem jó dolog az indulatoskodás, végső soron arra üt vissza, aki csinálja. De persze, mindenki maga dönt.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 23:07:34

@Szindbad: Nekem inkább úgy tűnik, Elek őrült meg. Amit most csinál, az vegytiszta projekció. Egyfajta aljasság "újratermelődéséről" beszél, azon a blogon, ami ezer példáját nyújtja az AVH-s aljasság újratermelődésének.
Így viselkedik egy bűnöző, mikor szembesül a tettével.

Szindbad 2016.01.27. 23:10:19

@Disznóvári: Hányszor mondod még, hogy nem értjük meg miről írt TJJ? Itt arról van szó, hogy én alakítok egy doktori iskolát, és kódexmásolásra oktatom a diákjaimat, majd a legjobb kódexmásoló diákokat dr jelzővel látom el. Megtehetem? A kódexmásolás kurva kemény munka, a legjobb kódexmásoló diákjaim éjszakákat izzadnak át másolás közben, szóval nincs arról szó, hogy ne érdemelnék meg a dr. címet.

Szindbad 2016.01.27. 23:22:53

@Disznóvári: Én egyszerű lélek vagyok, de nekem nem tűnik úgy, hogy JT változna, sőt. Sok-sok éve pontosan ugyanazt mondja, ugyanúgy, ugyanolyan reményvesztetten, frusztráltan. Szerintem inkább ti vagytok, akik változtok (mert nektek muszáj, állandóan le kell nyelnetek valami új szart). Egyébként elég riasztó tendencia szerintem.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 23:30:16

@Szindbad: Addig fogom mondani, hogy nem értitek, amíg a hozzászólásaitok alapján ezt gondolom.
Én sem olvastam el az egész dolgozatot, csak kb. negyven oldalt belőle, és én értem. Egy korrekt, gondolatgazdag dolgozat. És kurvára nem arról szól, mint amit Elek ír, sugalmaz.

És még egyszer. Én úgy gondolom, hogy jogi szempontból támadható, amit Elek művel. Azok az ügyvédek, akikkel TJJ konzultált, továbbá a vincent blog jogi képviselője valószínűleg jól ismerik a bírói gyakorlatot, és tudják, hogy ezért nem fogják elítélni Eleket (holott a törvény szövege alapján megtehetnék). Ezt használja ki ez a patkány.

Szindbad 2016.01.27. 23:31:25

@Disznóvári: Azzal azért tisztában vagy, hogy a vincentnek nincs jogi képviselője?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.27. 23:37:17

@Szindbad: "Jogi képviselőnk határozott kérése az volt, hogy ezt a posztot ne írjam meg. Végül is arra a kompromisszumos megoldásra jutottunk, hogy egyáltalán nem fogok izgalmasabb jelzős szerkezetekbe bonyolódni, kizárólag a tényállításokra fogok szorítkozni."
orulunkvincent.blog.hu/2015/12/26/a_corvinus_egyetem_esete_a_satannal

Szindbad 2016.01.27. 23:40:16

@Disznóvári: Ez un. humor. Ezeket sosem gondolja komolyan.

maroz 2016.01.28. 06:42:49

@Holger Hartland: Így van, mondtam neked, hogy előttem te is Jótündér vagy, annyi a különbség, hogy veled nincs semmi személyesem, de ettől még ugyanannyira tartalak, mint őt. Sőt, valójában kevesebbre, mert Jótündér - veled ellentétben - ha akarna, tudna gondolkodni. Te számomra inkább egy picivel szofisztikáltabb Szindbád vagy, nem több. Viseld el.

maroz 2016.01.28. 06:52:39

@Disznóvári: Dr. Dömény Péter médiajogra szakosodott, mielőtt a szoci csókosai feltehetőleg az apuka közbenjárására beültették a Műsorszolgáltatási Alap vezetői székébe a Magyar Televízió jogásza volt.

Elég érdekes érv, hogy a Vincentnek ne lenne jogi tanácsadója, nincs az a szempontpuska, aminek a hatására el tudnám fogadni...

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.28. 11:02:21

Ez is egy jó cikk:
„Az IF-os folyóiratokban való publikálás és maguknak az IF-értékeknek a fetisizálása mindemellett a peremvidék számos országában alternatív, de szintén piaci logikák mentén működő igazodási stratégiákat hívott életre. Ezek egyike az IF szisztematikus hamisítása, vagyis olyan álindexáló vállalkozások létrehozása, melyek az IF-hoz elnevezésében és számításában is hasonló mutatókat hoznak létre és osztanak ki folyóiratoknak. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: General Impact Factor, Universal Impact Factor, Global Impact Factor, Journal Impact Factor, Journal Influence Factor – az ilyeneket mind fiatal, legfeljebb néhány éve bejegyzett, főképp ázsiai érdekeltségű vállalkozások osztják ki, meghatározott regisztrációs, számítási vagy egyéb címen szedett díj ellenében. Az ilyen vállalkozások közös jellemzője, hogy tudományos hátterük minimális vagy egyáltalán nincs, kifejezetten az anyagi haszonszerzés érdekében jöttek létre, és mindegyik azt az egyre inkább elharapódzó IF-mániát használja ki, ahol a folyóiratoknak elemi érdekük, hogy IF-t szerezzenek, a szerzőknek pedig, hogy IF-ral rendelkező folyóiratokban publikáljanak. Ez utóbbi érdekek ráadásul sokszor szintén anyagiak és nem tudományosak, hiszen egyre több, főként OA-folyóirat vet ki szerzői díjat a tudományos közlemé- nyekre, az intézetek pedig például Kínában, Dél-Koreában és Törökországban is pénzjutalmat ajánlanak azoknak a kutatóknak, akiknek sikerül magas IF-ú folyóiratokban publikálni. Az IF-hamisítás racionáléja az álindexáló vállalkozások esetében az a pénz, amit a folyóiratok közvetlenül nekik fizetnek a termékeikért. A hamis IF megvételénél vagy nem létező IF-érték megtévesztő feltüntetésénél a (sok esetben szintén hamis, „ragadozó” v. „parazita”) folyóiratoknál a szerzői díjakból befolyó megnö- vekedett jövedelemmel számolnak. Az ilyen hamis IF-ú folyóiratokban publikáló kutatók pedig arra számíthatnak, hogy az adminisztráció nem ellenőrzi, vagy nincs lehetősége ellenőrizni a fizetős TR-adatbázisokat, hanem elfogadják a nyilvános internetes kereséssel kapható vagy a kutató által közölt adatokat.
(…)
Összességében véleményem szerint az IF és az IF-ral rendelkező folyóiratok hamisításának problémája túlmutat a publikációs és az üzleti etikán: az, hogy ilyen termékeknek van piaca, és ilyen vállalkozások működhetnek, legalább részben annak a szituáció- nak köszönhető, hogy a nemzetközi szinten művelni kívánt tudományos kutatómunka gazdaságilag, technológiailag és episztemológiailag ki van szolgáltatva a nyugati-angolszász tudástermelő és termelésfinanszírozó struktúráknak. Ez a kiszolgáltatottság, túl azon, hogy a globális tudástermelés inherens episztemológiai igazságtalanságai egy részéért is felelőssé tehető, személyes, kutatói szinten egzisztenciális és pszichológiai problémákat, megrekedt karrierpályá- kat, megfelelési kényszert, fegyverként (vagy kenőcsként) használt mérő- számokat eredményezhet, kisebbségi komplexusokhoz vezethet, vagy a nagyság illúzióját keltheti; mind olyan helyzeteket, melyeknek minden korban és kontextusban megvoltak a maguk vámszedői.”
buksz.c3.hu/1403/02levelezes.pdf

közösperonos átszállás 2016.01.28. 17:20:45

@maroz: "Úgy fogtál hozzá, hogy ezen el sem gondolkodtál? Mi volt a célod? "

Ezt mégis honnan veszed? Pont azt mondtam (és hát értenéd te, ha egy picit is próbálnád), hogy ilyen érv valószínűleg nincs, ami egyedül rólad mond valamit.

A célról meg annyit, hogy ha kizárólag veled szeretnék kommunikálni, magánban üzengetnék.

@Disznóvári: Az IF (és mindenféle tudománymetria) körül vannak érdekes dolgok, de mindig annak a legérdekesebbek, aki akkor találkozik velük először. Én tökre elhiszem, hogy rácsodálkoztál a dolgokra, mikor olvastad, ahogy TJ épp rájuk csodálkozott, de akkor most melyikünknek is van meg a leginkább a háttere, hogy tudományosságilag nyilatkozzon? Mert ez alapján nekem.

ymirthegiant 2016.01.28. 17:56:12

@közösperonos átszállás:

"most melyikünknek is van meg a leginkább a háttere, hogy tudományosságilag nyilatkozzon? Mert ez alapján nekem."

Mivel közösperonos átszállás nicknek nincs semmilyen háttere a 2k+ blog.hu-s aktivitásán kívül, ezért ez így nem igaz.

Tehéntőgy 2016.01.28. 18:42:24

@maroz: "Talán érdemes lenne rákérdezni az Akadémiára, hogy folyósítják-e neki még mindig az akadémiai doktori pénzt, mert ez az ért tényleg ciki lenne"
Izé... tényleg tisztán elméletileg érdekelne: miért? Már túl azon, hogy gonoszelit.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.28. 18:55:22

@közösperonos átszállás: Fütyike, miért gondolod, hogy most csodálkoztam rá először?

És még egyszer, utoljára: komolyan azt gondoljátok, hogy bármilyen tudományos teljesítményetek legitimálja az aljasságotokat. Tévedtek.

Ti utolsó szar emberek vagytok elsősorban, másodsorban a tudomány nevű elembertelenedett gyár x-edik fogaskerekei. Egyébként hülyék is vagytok, mint a segg, még ha egy bizonyos szakterülethez konyítotok is valamit. Erről számtalanszor megbizonyosodhattunk.
Mondanám, hogy jellemző, hogy ilyen hulladékokból áll ez a gyár, ha nem tudnám, hogy itt-ott akadnak benne erkölcsi lények (emberek) is.

Arról, hogy TJJ dolgozata eléri-e tudományosság szintjén, annak van meg a háttere, aki érti, hogy mit ír. Ez a szükséges, de nem elégséges feltétel. Te nem tartozol ezek közé, nyilván ezért nem is reagáltál az előző kommentemre.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.28. 18:57:24

@Tehéntőgy: Talán mert nem akarjuk, hogy az adóforintunkból egy utolsó moral insanity patkányt finanszírozzanak. Nagyon bonyi?

maroz 2016.01.28. 19:24:40

@közösperonos átszállás: Kizárt dolog, mert nem tudod.

Szóval nekem címezted, de a köznek szeretted volna megmutatni, hogy te milyen okos véleményt tudsz nekem küldeni. Megtapsoltak, boldog vagy? Mert akkor minden rendben.

Tehéntőgy 2016.01.28. 19:28:31

@Disznóvári: Oké, de azt hittem van valami épkézláb érv is rá azon túl, hogy "utáljuk, mert köcsög".
A tiszteletdíjat amúgy az MTA Doktori Tanács Titkársága folyósítja, de szerintem csak a nagydoktori cím visszavétele esetén vonható meg, az pedig csak a nagydoktori cím megszerzése során elkövetett plágium vagy adathamisítás miatt történhet meg az Akadémia doktori szabályzata szerint mta.hu/fileadmin/2009/05/doktori_szabalyzat.pdf ( a 48. paragrafus szabályozza). Ezen kívül ha valamiért bíróság eltiltja a közügyek gyakorlásától a nagydoktort, akkor a tilalom ideje alatt nem használhatja a címet és értelemszerűen nem jár a zsé sem, de ennyi.
Ezért kérdeztem, hogy maroz miért gondolja, hogy már nem fizetnek neki.

közösperonos átszállás 2016.01.28. 19:48:15

@Disznóvári: "Fütyike, miért gondolod, hogy most csodálkoztam rá először?"

Mert teljesen nyilvánvaló abból, ahogy ájultan csüngtél TJJ szavain.

"És még egyszer, utoljára: komolyan azt gondoljátok, hogy bármilyen tudományos teljesítményetek legitimálja az aljasságotokat. Tévedtek."

Nevezd már meg egyetlen aljasságomat! (Az, hogy a tárgynál tudok maradni, és rá tudok mutatni, hogy te erre képtelen vagy (lásd múltkor a kerítés-ügyi csörténket), ugye nem aljasság.)

"Arról, hogy TJJ dolgozata eléri-e tudományosság szintjén, annak van meg a háttere, aki érti, hogy mit ír."

Vannak egyszerű formai kritériumok is, lásd az általam említett kettőt. (Vegyük észre, hogy a PhD-dolgozata nincs az általam említett kettő, sőt az általam említett ezerhuszonnégy között sem. De hát már a múltkor is ezen buktál meg.)

@ymirthegiant: "Mivel közösperonos átszállás nicknek nincs semmilyen háttere a 2k+ blog.hu-s aktivitásán kívül, ezért ez így nem igaz. "

Nickeknél ez hitelességi kérdés szokott lenni. JT is csak egy nick, aztán mégis elhisszük, hogy ért a matematikához, pedig ugye. TJJ és Disznóvári eddig annyival voltak jelen, hogy nahát, hogy az IF micsoda spéci és kijátszható egy szám, tyűha -- ezt a kurva alacsony lécet azért, lássuk be, én simán megugrottam. (Még egyszer leszögezném, hogy ez nem egy ún. szint, de hát a kijelentés is relatív skálán mozgott.)

@Tehéntőgy: Én zuhanyhíradóban hallottam olyat, hogy Magyarországon kell élni ahhoz, hogy járjon. (Foglalkozáshoz, munkaadóhoz viszont nincs kötve.) Ez nem 100%, mondom, csak ilyet hallottam.

@maroz: "Kizárt dolog, mert nem tudod."

Gázoljunk bele megint a szolipszizmus mocsarába? Minek? Futottam már veled (illetve részben: követtem) pont elég kört mindhárom helyszínen ahhoz, hogy legalább egy erős munkahipotézis kiteljen belőlük a konkrét témában.

"Szóval nekem címezted, de a köznek szeretted volna megmutatni, hogy te milyen okos véleményt tudsz nekem küldeni."

Már megint az ego... Neked? Gondoltam, nyilvánosan megírom, hogy a te nyilvánosan megírt véleményed szerintem téves, mert.

Na persze itt megint én lettem a hülye, hiszen arcpirító módon nem téged akarlak meggyőzni közben (pedig évtizedes nagyságrendű munkásságod tükrözi, hogy téged egyébként lehet). Aha, mert a diskurzusban a te célod viszont az én meggyőzésem -- hogy el ne röhögjem magam. :-)

Tehéntőgy 2016.01.28. 20:05:06

@közösperonos átszállás: Mondjuk furcsa, hogyha valamiért tényleg egy magyar lakcímkártyán múlik egy ilyen (amúgy generálisan szvsz nyugodtan vitatható létjogosultságú) juttatás folyósítása, ha egyébként afféle alanyi jogon jár a nagydoktori cím után.
(Az persze nyilván nem véletlen, hogy magát a címet kizárólag tudományetikai vétségek miatt lehet megvonni: pont a politikai leszámolástól védi az érintetteket.)

maroz 2016.01.28. 21:01:55

@közösperonos átszállás: "Én zuhanyhíradóban hallottam olyat, hogy Magyarországon kell élni ahhoz, hogy járjon. (Foglalkozáshoz, munkaadóhoz viszont nincs kötve.) Ez nem 100%, mondom, csak ilyet hallottam."

Látod, ezért síkdebil az a gondolkodási mód, amit nálad is könnyedén azonosítani lehet, és amely szerint az emberek inkább azért beszélgessenek egymással, hogy ezzel a faszösszemérést helyettesítsék és ne azért, hogy ezáltal a valós tudásuk gyarapodjon.

Ha például megkérdezel engem, akkor szívesen megosztom veled azt a tudást, hogy az Akadémia doktora címhez havonta 90 ezer forint tiszteletdíj jár. Ez járni csak akkor jár, ha Magyarországon lakik, de ha nem itt lakik és kéri, akkor juthat.

Ez a tiszteletdíj nem azért jár, mert ő doktor és okos ember, hanem precízen le van írva abban a kibaszott kormányrendeletbe, hogy "tudományos teljesítményét és köztestületi munkáját" ismeri el az Akadémia a dellával. A köztestületi munkát pedig nehéz úgy értelmezni, hogy áll a kutató a trambulinon és húgyoz a medencébe kéjesen.

Ha nem ezt a debil ballib gondolkodási sémát követnéd, akkor mindezeket simán megtudhattad volna tőlem, és még linket is kaphattál volna a jogszabályra, mondjuk ezt: njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=23089.238530 , de mivel azt követed elmész te a picsába, mert azt a fajta gondolkodást halálosan unom.

maroz 2016.01.28. 21:21:55

@közösperonos átszállás: "Mert ez alapján nekem."

Naugye, te kis fütyiösszeméregető. :)))))

Tehéntőgy 2016.01.28. 22:20:06

@maroz: Mondjuk így még kevésbé értem, mire gondoltál akkor, mikor azt írtad, hogy ciki lenne, ha az Akadémia még most is folyósítaná neki a tiszteletdíjat. A köztestületi munkája milyenségét meg nyilván látja az MTA Matematikai Tudományok Osztálya. A szokásos hisztiden kívül tulajdonképp mi utal rá, hogy mittomén, mondjuk nem vesz részt osztályértekezleteken? Az is köztestületi munka.

maroz 2016.01.29. 07:20:20

@Tehéntőgy: Jó, és ha nem érted akkor mi van? Mi közöm hozzá? Van még itt pár nick, akik a langyosvizet sem értik. És akkor mi van?

Szindbad 2016.01.29. 11:07:06

@maroz: Jelentkezem, én sem értem :). Pedig kettővel fentebb azt magyarázod, hogy csak kérdezni kell, én kérdeztem tőled már, nem válaszoltál. Azt kérdeztem, hogy a szerinted igazságos újraelosztás után mi működteti az általad elképzelt ideális rendszert.

maroz 2016.01.29. 12:36:20

@Szindbad: És akkor mi van?

Kérdezni érdemes, de csak akkor ha tényleg érdekel. Téged nem érdekel, erről meggyőződtem, és arról is meggyőződtem, hogy a gondolkodásod annyira ideologikus-utópikus, hogy semmit nem vagy képes értelmezni ami a ballib utópián kívül van.

Az a csoport, amelyik a te gondolkodásmódodat követi szétbassza a világot, de ez ellen nem lehet tenni, mert úgy beszorultatok a neoliberális gondolkodás kürtőjébe mint egy dinoszauruszra hízott Micimackó. Ezzel a csoporttal, ezzel a gondolkodással nincs mit kezdeni, meg kell várni, amíg elmúlik. Kiadós córesz, utána felébredtek, de addig nem.

Szindbad 2016.01.29. 13:16:30

@maroz: Érdekes módon én pont fordítva látom, szerintem te vagy a sokkal ideológikusabb, nem kellene ennek utána járni?

maroz 2016.01.29. 13:22:36

@Szindbad: Az, hogy te mit és hogyan látsz számomra teljesen irreleváns, mert tudom rólad, hogy totálisan fogalmatlan vagy, fingod nincs arról, hogy mi az az ideológia, de ezt úgysem fogod belátni, mert azzal vagy, hogy a ballibsi úgyis mindent tud alapból, ezért görcsösen megtartod magad olyan szörnyen ostobának, hogy nekem még rád nézni sincs kedvem.

Szindbad 2016.01.29. 13:40:30

@maroz: Múltkor is ez volt, annyira hülye voltam, hogy nekem nem érdemes elmagyarázni. :(

maroz 2016.01.29. 15:42:09

@Szindbad: És miben reménykedtél? Hogy két hét alatt megokosodtál, és hátha most?

Neked lenne kedved bármiről is magyarázni egy olyannak, akiről látod, hogy a hatást illetően teljesen mindegy, hogy mit szórsz rá, szót vagy szenteltvizet, hatása nincs egyiknek sem? Mi lenne nekem a jó abban, ha neked elmagyaráznék bármit is?

Szindbad 2016.01.29. 16:16:47

@maroz: Én meg azt gondolom inkább, hogy nincsen ez átgondolva, csak odáig, hogy ez igazságtalan, romboljuk le. A rombolásig eljuttok, de hát odáig könnyű.

maroz 2016.01.29. 16:47:43

@Szindbad: Te nem gondoltad át. Én igen, de neked nem tudom elomdani, mert nem értenéd meg.

Tehéntőgy 2016.01.29. 18:11:37

@maroz: Az van, hogy előálltál egy hülyeséggel, ami mellett nincsenek érveid.

maroz 2016.01.29. 18:18:54

@Tehéntőgy: És? Miért lenne számomra fontos az, hogy szerinted hülyeség és nincsenek érveim? Miért kéne komolyan vegyelek, mi okom lenne erre?

Jean Sol Partre 2016.01.31. 00:00:13

@maroz: miért gondolod annyira fontosnak magad, hogy azt hiszed, valakik azért mondanak bármit is, mert az neked fontos?

maroz 2016.01.31. 06:38:11

@Jean Sol Partre: Kérded te, a mandiner másik penge kommentbajnoka, tőlem, nem mástól.

Vagy most te is csak úgy mondtál valamit, és ha én erre reagálok, akkor visszabaszod, hogy fontosnak gondolom magam mert belepofáztam a dolgodba?

Te például teljesen mindegy, hogy mit mondasz, annak számomra kereken nulla az értéke, mert csak a ballib populizmus jön vissza belőled. Nem tudom, feltűnt-e, de én még bottal se piszkálom meg azt egy jó ideje, ami belőled kijött. Egy rakat szar, de mivel nem nekem mondtad felőlem gyúrjál belőle hóembert, vagy amit akarsz. Bárki lökheti szakmányban az érdektelen, értelmetlen baromságait, és amíg nem nekem címezi, addig nem reagálok rá.

Persze ti, ballibek elvárnátok, hogy benneteket fontos, értékes gondolatokkal teli embernek lássalak, és elvárnátok, hogy számítson is nekem az, amit ti gondoltok. Látod, itt vannak ezek a makik is és azt hiszik, hogy én vitázni fogok velük, hogy elmagyarázom nekik, hogy komolyan veszem őket. Hát egy lószart. Majd, ha mondanak rá egy okot. Te tudsz mondani?

airopabazta 2016.01.31. 16:31:11

liberális? ezeknek az elekgábortól szalasztott bólogató jánosoknak közük nincs a klasszikus liberális eszmékhez. Iránban is nagyobb a szólásszabadság mint a vincentblogon, ahonnan azonnal törlik a nekik nem tetsző véleményeket. Ezek a legnagyobb véleményterroristák akik a liberális címkét csak pajzsként tartják maguk előtt, és mögüle gyalázkodnak. Fujj.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.01.31. 17:17:42

@Tehéntőgy: @közösperonos átszállás: @Szindbad:
jotunderben egy jó dolog van: hogy őt olvasva egészen pontosan, tudományos pontossággal meg lehet figyelni, hogyan viselkedik egy utolsó féreg.

Hogy ti ebből semmit nem vesztek észre, abból egy normális ember arra a következtetésre jut, hogy morális analfabéták vagytok.
Miért gondoljuk, hogy egy morális analfabétával BÁRMIT is meg lehet értetni? Ha valaki a betűket sem ismeri, miért feltételezzük, hogy bővített mondatokat is el tud olvasni?

De tovább megyek: mivel nem csak passzív megfigyelői vagytok a vincent blognak, hanem rendszeres kommentelői is, és egyszer sem hívtátok fel a figyelmét arra, hogy amit művel, az morálisan elfogadhatatlan, aljasság, sőt, odadörgölőztök hozzá és a faszát szopjátok, ezért ti is aktív részesei vagytok az aljasságnak, amit művel.

@airopabazta: Alfőmérnök nicket ezért a kommentjéért tiltotta ki ez a patkány:
"A Janusban dokumentált Horányi-műnek - életet és munkásságot egyaránt értve ezen - határozottan van scientista, hermeneutikai és narratív igazsága is. Az egyetem- és kultúraszervező ember, aki objektivációkkal igazolhatja élete megélt voltát, aki gondolkodás- és szemléletmódját a gyakorlatba ültette át, hitelesen áll előttünk történetiségében (a szónak mindkét értelmében). Elméleteinek scientista igazságai majd vagy kiállják, vagy nem saját keretük verifikációs-falszifikációs próbáját, de már semmiképpen sem lehet a kultúráról, szemiotikáról, logikáról stb. szóló gondolkodásban nem számolni velük. Végül, de nem utolsósorban: Horányi értelmezhető. Ezt bizonyítják a kötet témájukban és jellegükben szerteágazó referátumai, amelyek közül egyesekkel Horányi mint szerző bölcs derűvel cinkosan összekacsint, mások fölött bizonyára homlokot ráncol, de nem elítélőleg, hanem a megérteni akarás gesztusával."
www.jelenkor.net/archivum/cikk/33/intellektualis-felhangmontazs

airopabazta 2016.01.31. 17:28:42

@Disznóvári: elképesztő, de rengeteg más embertől is hallottam, hogy tök normális, argumentatív kommentjeit törli, és utána még pofázik is. Aztán úgy néz ki a dolog, hogy az ellenfél kifogyott az érvekből - pedig már rég le van tiltva, hozzászólásai meg törölve. Ilyet én még bevallom nem tapasztaltam sehol máshol. Az egész vincentblog csak arra való, hogy egy félkegyelmű szétfröcsögje vele a világot és néhány még nála is alacsonyabb intellektusú csatlósa bólogathasson rá. Se érdemi vita, se dialógus, egyszerűen semmi nincs ott sak közös fröcsike.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.01. 01:27:49

@airopabazta: Egyébként nem igaz, hogy nem lehetne pert nyerni ellene. Az intelligens, de sajnos kissé puhapöcsű Demeter Márton írta a minap facebook-bejegyzésében:
"Még csak nem is azért pártolok el tőle, mert a nevem a jótündér nevű bloggernek köszönhetően immáron köztörvényes bűncselekményekkel kapcsolatban szerepel a világhálón. Ügyvéd barátaim szerint gond nélkül nyerhetnék ellene polgári pert, ám az általa leírtak oly mértékű zavarodottságról tanúskodnak, amely – sajnos – bírói ítélet nélkül is kimondja a szerzőre a megfelelő (ha nem is jogi) kategóriát."
www.facebook.com/demeter.marton/posts/10204781021119444

airopabazta 2016.02.01. 09:11:39

@Disznóvári: biztos lehetne ellene pert nyerni, de szerintem arra gondolt, hogy a perrel túl komolyan vennénk ezt a tulajdonképpen senkit. Még örülne is hogy milyen jelentős, vagy eljátszaná a szerencsétlen fidesz-áldozat szerepét.

maroz 2016.02.01. 11:39:01

A liberális demokrácia sűrű, tömött sorokban elhagyja Magyarországot:

velvet.hu/gumicukor/2016/02/01/varnus_xaver_vegleg_elhagyta_magyarorszagot/

Veszteség veszteség hátán. Én Gábor Elek helyében meghívnám szerzőnek a Vincentre.

Jean Sol Partre 2016.02.01. 12:19:38

@maroz: hát, ha feltűnt én se szólok hozzád egy ideje, már csak azért sem mert ugyanazokat a faszságokat mantrázod egyfolytában, csak egyre sértettebben.

De azt látom, folyton ezt kérdezed mindenkitől, hogy miért gondolják, hogy TÉGED érdekelne amit mondanak, miért lenne NEKED fontos amit mondanak, miért kéne NEKED meghallgatni, válaszolni, bármi.
Vicces ez a kényszeres fontoskodás, ennyi.

maroz 2016.02.01. 13:30:54

@Jean Sol Partre: Rágódhatsz te az én faszomon, kielemezheted bátran, hogy egy egoista disznó vagyok, de ettől a kérdésem még kérdés marad: miért gondoljátok azt, hogy a rendre idehordott neoliberális populista semmitmondásaitok bírnak olyan értékkel, hogy azzal foglalkozni legyen érdemes.

A faszságaim a ti neoliberális olvasókönyvi idézeteitekkel szemben eredeti gondolatok, legalábbis ebben a bloghus környezetben nagyon is azok. Amit te sértettségnek azonosítasz az valójában elkeseredettség. Látom, hogy nagyon szar lesz és azt is látom, hogy nem tudok ellene semmit se tenni. Nyilván, te is ingerültebb lennél hasonló esetben, te is haragudnál azokra az ostobákra, akik átszellemült arccal tolják a taligát a szakadékba és mindenkit szétugatnak, aki szólni próbál nekik, hogy izéke van.

A fontoskodást nem értem, látod, már posztokat sem írok.

Jean Sol Partre 2016.02.01. 14:00:39

@maroz: "A fontoskodást nem értem"

"itt vannak ezek a makik is és azt hiszik, hogy ÉN vitázni fogok velük, hogy elmagyarázom nekik, hogy komolyan veszem őket."

:)

Jean Sol Partre 2016.02.01. 14:01:53

@maroz: "szólni próbál nekik, hogy izéke van"

te nagyjából annyit mondasz, hogy mindenki más ostoba aki nem te vagy. Nem igazán produktív.

maroz 2016.02.01. 14:37:20

@Jean Sol Partre: Mi ebben a fontoskodás? Pont az ellentéte lenne az, ha rengeteg munkát belevinnék abba, hogy a maik értsék is, amiket mondok. Nem fontosak a makik, ne erőlködj. Illetve egészen pontosan: a makik egyenként nem fontosak.

maroz 2016.02.01. 14:41:51

@Jean Sol Partre: Ezt szeretnéd kihallani, holott én azt mondom, hogy a neoliberális populizmus által sújtott ide írogató nickek ostobák.

Neked jobb azt állítani, hogy szerintem mindenki ostoba, aki nem én vagyok, hiszen ha nem ezt tennéd, akkor helyesen kéne felismerd a helyzetet: szerintem vannak olyan emberek, akiket magamhoz képest ostobának tartok, vannak olyanok, akiket magamhoz hasonlóan ostobáknak tartok, és persze olyanok is vannak, akikhez képest magamat tartom ostobának.

Neked inkább azzal lenne érdemes foglalkoznod, hogy azt a gondolkodást miért tartom ostobának, ami rád is jellemző, de ezzel nem foglalkozhatsz, mert így dresszurált a rendszer. Nem a periódusosra gondoltam.

Jean Sol Partre 2016.02.01. 14:56:40

@maroz: "holott én azt mondom, hogy a neoliberális populizmus által sújtott ide írogató nickek ostobák. "

lényegében mindegy, mert ha mást nem mondasz, akkor ez az üzenet ugyanannyira kontraproduktív. Ez a "hülye vagy" "nem, te vagy hülye" "de nem, mert te vagy az" ovis tempó. Így nem lehet téged komolyan venni, sajnálom.

maroz 2016.02.01. 17:57:30

@Jean Sol Partre: Egyszer már lejátszottuk ezt, szartam neked a linkeket arról, hogy de, mondok mást is, de te tényleg annyira hülye vagy, hogy még ezt is elfelejtetted. Ha valaki tényszerűen hülye, annak nem ovis tempó megmondani, hogy hülye, hanem tényközlés.

"Így nem lehet téged komolyan venni, sajnálom. "
A kibaszott egoizmusod és individualizmusod, az. Mert ha te úgy gondolod, hogy nem lehet engem komolyan venni, akkor nem lehet engem komolyan venni, és pont.

Holott ezzel szemben a helyzet az, hogy te nem tudsz engem komolyan venni, és nincs arról tudásod, hogy ezzel szemben hányan tudnak. De te leszarod mindezt, mert te a gazdád után már tudod, hogy csak az számít, amit te komolyan tudsz venni.

És ha megkérdezem, hogy mégis, ki a faszom nem szarja le, hogy te komolyan tudsz-e venni engem, akkor mivel síkhülye vagy nem veszed észre, hogy az a kérdés nem rólam, hanem rólad szólna. Ki a faszom vagy te, hogy eldöntöd, miszerint komolyan lehet-e venni engem, vagy sem? Az, hogy te nem vagy rá képes annak van kézenfekvő magyarázata, de mi van azokkal, akik viszont komolyan tudnak venni?

Tudom, ők a mucsaiak, a nácikok, a mélybalkáni aljanép, kihagytam valamit?

Jean Sol Partre 2016.02.02. 10:35:46

@maroz: "de, mondok mást is"

arról, hogy a megoldás mi lenne? Én csak a légszennyezésmérésről és hasonló problémákról olvastam ott. De mit szeretnél helyette? _Erről_ nem mondasz semmit.

"ezzel szemben a helyzet az, hogy te nem tudsz engem komolyan venni"

Ez így van, én nem tudlak komolyan venni.
Most jöhetsz azzal, hogy ez miért kéne hogy téged érdekeljen és visszatérünk a kezdőpontra és máris látszik, miért nem tudlak komolyan venni.

murcielago 2016.02.02. 11:33:25

@maroz:

Elég kritikusan le "vállalhatatlan szellemi mocsar"-azta a Heti Hetes nevű szériát:
www.origo.hu/teve/20151008-ezen-vesztek-ossze-rettenetesen-a-heti-hetes-szereploi.html

maroz 2016.02.02. 16:17:38

@Jean Sol Partre: Naugye, egy kibaszott erved nincs amellett, hogy en miert ne szarnam azt le, hogy te komolyan tudsz-e engem venni. Most oszinten, ki a faszom vagy te?

Csak annyit akartam megjegyezni, hogy a hozzad hasonlo faszok sem azt szoktak mondani, hogy engem ugy altalaban nem lehet komolyan venni, es nem azt, hogy nekik nem sikerult.

Es miutan ezt remekul megbeszeltuk elmehetsz vissza a picsaba es irkalhatod a balliberalis makisagokat, elfer, de ne nekem.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.02. 22:15:21

@airopabazta: Az a baj, hogy sokan komolyan veszik. És mint DM is jól látja, a kommentekkel úgy manipulál Elek, hogy úgy tűnjön, hogy ő és a felszopói nyerték a meccset. Az értelmesebbek észlelik, hogy nem erről van szó, de a kevésbé értelmesek és/vagy tájékozottak - és ők vannak többségben - meg nem. Vagyis mégiscsak a bíróságnak kéne kimondania a megfelelő kategóriát a szerzőre. Ő lehet, hogy ezután eljátszaná a fidesz-áldozat szerepét, de talán meggondolná, hogy tovább folytassa-e az ámokfutását.
Szerintem DM egyszerűen lusta, mert egy ilyen eljárás mindenféle hercehurcával jár. Továbbá nem veszi figyelembe, hogy ha Eleket tökön rúgnák, talán elejét lehetne venni, hogy másokat jó hírnevét is bemocskolja.

Mezei járt el megfelelően, mikor az őt lejárató poszt alatt hangsúlyozta, hogy itt bűncselekményről van szó.

"Egyetlen hozzászólónak sincs joga ahhoz, hogy morálisan és tudományosan becsméreljen akár engem, akár az intézményemet. Ez a személyem és az intézményem elleni rágalmazásnak minősül. Nem vagyok politikus vagy közszereplő, nem kell eltűrnöm a hazudozás és a rosszindulat e megnyilvánulásait. Ezért arra kérem a fórum indítóját, hogy a becsmérlést hagyja abba, és törölje azokat a hozzászólásokat, amelyek személyem és munkám kapcsán megalapozatlan, rágalmazó állításokat tesznek."
orulunkvincent.blog.hu/2012/01/25/princeton_kontra_piliscsaba/full_commentlist/1#c15682680

@ipartelep: "Ezek az emberek idióták. Bolondok. És mindenki úgy csinál, mintha nem azok lennének. És egyetemi katedráik, címeik, megbízatásaik, folyóiratuk, tekintélyük, pénzük, hatalmuk, stb. van. És senki nem mondja ki nyíltan, egyértelműen, világosan, hogy ezek beszámíthatatlan idióták. Na most én kimondtam."

A bíróság előtt is felvállalnád ezt a kijelentésedet, ostoba véglény?

"Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt, vagy

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

Aki valakiről más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el.

A bűncselekmény védett jogi tárgya a sértett emberi méltósága és becsülete, azaz a róla a környezetében, illetve a társadalomban kialakult kedvező értékítélet.

Btk. 227. § (1) Aki a 226. §-ban meghatározottakon kívül mással szemben

a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben vagy

b) nagy nyilvánosság előtt

a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el."

airopabazta 2016.02.03. 00:11:12

@Disznóvári: általában nehéz nickname mögötti ember ellen pert nyerni; ilyenkor ismeretlen tettes ellen teszik a feljelentést és a rendőrség nyomoz, hogy ki áll a nickname mögött. Nehéz és hosszadalmas szitu és végig kell menni az összes állomáson, de Elek ellen simán meg lehet nyerni mert több fórumon nyíltan is beismeri hogy ő a jótündér, ebben igazad van.

Egyébként végül Mezei is kiszállt a vitából, nem perelt, továbbá a sértő és primitív kommenteket sem törölték, tehát összességében semmit nem nyert azzal, hogy odaírt. Ő egyébként egy joviális úriember, nyilván fogalma sem volt róla, hová keveredett és valami európaibb dologra számított - na nem azt kapta, hanem annyi mocskot, amit addigi élete során még soha nem látott.

Nekem erről mindig az jut eszembe amit talán a Nagy Bandó András csinált a Kacsa-magazin főszerkesztőjével még a bulvármédia térhódításainak a kezdetén. Kurvára megverte.

Jól láthatóan van egy törzsközönség, akinek tök mindegy hogy aktuálisan kin köszörüli a nyelvét, lényeg, hogy összefüggésbe lehessen hozni a fidesszel, még jobb, ha orbán viktorral is. Ha nincs ilyen összefüggés, akkor csinálnak. Dühöngő volt mszmp-s nagykádereknek, majd kihal.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.03. 00:37:00

@airopabazta: Nem túlságosan nehezíti az ügyet, hogy ismeretlen a tettes, mert a szolgáltatók kötelesek kiadni az adatokat a hatóságoknak, ha bűncselekményről van szó.

De ezt a lépést mondjuk Elek esetében valszleg ki lehetne kerülni, ismeretlen tettes mondjuk az ipartelep nick mögött álló személy.

Bizonyos esetekben a Nagy Bandó-féle megoldás a célravezető szerintem is, akár puszta kézzel, akár vascsővel. (Bubik István is élt ezzel a módszerrel.)

Én úgy gondolom, hogy Elekék átléptek egy határt, ami nem csak, hogy morálisan vállalhatatlan, hanem jogilag is szankcionálható, és ezt ki kéne használniuk azoknak, akiknek módjukban áll beperelni őt.
De ez csak szerény javaslat a részemről.

airopabazta 2016.02.03. 12:40:21

@Disznóvári: Az egész Elek Gábor féle jelenség egy rettentő körmönfont módon kitalált, de azért átlátható csalás. Ezt a Mezei Balázs sztori is tökéletesen példázza.

Adva van Elek Gábor, az elitista, a nyugati egyetemen dolgozó matematikus, a Rényi intézet munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémiai doktora és köztestületi tagja. Nyilván ért a matematika egy részéhez.

Másfelől adva van Elek Gábor, aki jótündér álnéven (persze mindenki tudja hogy ő áll mögötte) rettentő ordenáré modorú, teljesen amatőr és szakmaiatlan módon támad olyan közszereplőkre és tudósokra, akiknek a szakterületén ő egy sima laikus vagy maximum műkedvelő. Bloggerként mind stílusa, mind intellektusa egy szimpla lumpenproletáré, és ez teljesen rendben is lenne, ha!

Ha nem állítaná be folytonos retorikai trükközéssel úgy, hogy ő, mint nagy tekintélyű tudós, szakértőként nyilvánul meg ezekben a bloggerkedésekben is. Ezért az olvasóban az a hamis kép alakul ki, hogy ő ért is ahhoz, amiről beszél. Egyfajta tényközlő tekintélyként pozícionálja magát jótündérként is, akkor, amikor filozófiai,társadalomtudományi, politikai, teológiai stb. kérdésekben szólal meg, pedig ő kizárólag a diszkrét matematika egyes területein szakértő, mindenhol máshol csak egy nagyon mocskos szájú és rosszindulatú amatőr. Pont. Ő viszont-és ebben tényleg zseniális – folyamatosan lavírozik a szakértői és a műkedvelő bloggeri/politikai szerepek összemosásával.

Szerintem mindenekelőtt az MTA etikai bizottságára tartozna, hogy vállalható-e számára az ilyen viselkedés egy akadémiai doktortól. Már tudniillik hogy nyíltan és a közvélemény nyilvánossága előtt sarlatánozza, csalózza, senkizi, gyilkosozza le kollegáit, akik közül többen MTA kutatóintézetnél dolgoznak, egyetemi professzorok stb.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.04. 01:05:38

@airopabazta: Köszönöm, hogy leírta a véleményemet; egészen pontosan erről szól a történet.
Annyit tennék még hozzá, hogy mindez a magukat kibaszott okosnak, "elitnek" tekintő balliberális értelmiség jóváhagyásával, sőt támogatásával (megosztások a facebookon és egyéb fórumokon, a mundér becsületét védő kommentek, stb.) történik.
Sz'al vannak itt mélységek.

airopabazta 2016.02.04. 13:19:49

@Disznóvári: ennek az "elitnek" az egyik tagja azt írta a minap, hogy azért nem vállalja névvel a véleményét, mert akkor "a tudományos tekintélye rávetülne a témára és ezzel legitimálná".

Azóta is ezen röhögök, ha csak eszembe jut. A tudományos tekintélye, az :D

Minden hozzászólásukkal magukat égetik tulajdonképpen, szóval csak teret kell adni neki és megy ez magától.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.02.07. 20:24:34

@Disznóvári: Te fideszbirka! Most még nagyon bátor vagy ugye? Meglátjuk, milyen hangon fogsz sikoltozni, amikor a bandáddal együtt az utcán kerget a nép.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.08. 16:12:58

@ipartelep: 1. Nem vagyok fideszbirka.
2. Ha a nép a ti bandátokat még nem lincselte meg, nem koncolta fel, akkor valószínűleg a "fideszbirkákat" sem fogja kergetni, te ipari hulladék.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.02.10. 08:27:40

@Disznóvári: De azért, te fasiszta gazember, nem ég a pofád néha? Amikor egyedül vagy, és belegondolsz (ezt most jóindulatúan megelőlegeztem neked, ezt a "gondolkodás" dolgot), hogy mégis milyen ügyet szolgálsz, támogatsz? Nem érzed olyankor, hogy mennyire gáz, és ciki ez? Tényleg nem? Olyan jó lenne "konzervatív" fideszdisznónak (legyél disznó, a birka helyett, te mondád) lenni? Olyan jó lenne ezeknek a fasiszta, tolvaj gazemberek bizonyítványát magyarázni? A magyarázhatatlant? Olyan jó érzés részt venni az ország tönkretételében? Jó, tudom, te csak egy kis disznó vagy az óriási, förtelmesen nagy disznók között, de hát akkor is. Megtanultál valamennyire írni, olvasni (a számolást hagyjuk, azt a gazdáid mással végeztetik), és most szolgálod őket, a saját képességeid, lehetőségeid szerint a saját "frontodon". És talán még rosszul sem jársz, és talán sosem fogod megérni, hogy a gazdáid a történelem ítélőszéke elé kerüljenek. Bár oda fognak kerülni egyszer, ők az ország szégyenei, be fog kerülni a történelemkönyvekbe múlhatatlan tanulságként, amit ezzel az országgal művel ez a maffia, de az még sokára lesz.
Persze kinek is beszélek, tartom itt (ugye, ráadásul, hol?) a hegyibeszédet? Egy fidesz-idiótának...

maroz 2016.02.10. 08:37:43

@ipartelep: Saját magadnak beszélsz, ne arcoskodj már, hangember.

Kis lófaszjancsi azt hiszi, hogy ő pusztán azért, mert internetközelbe kerül már hegyibeszédet tart. Olyan jó látni a kisembert, amint beleveszik a saját jelentéktelenségének a kompenzálásába. Verd ki, az legalább konkrét és valakinek jó, ha már mindenáron sikerélményt szeretnél. Hegyibeszéd, ehh.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.02.10. 09:48:57

@maroz: Na te barna nyelvű maffia-bérenc, hát te is beleszólsz a diskurzusba? Pszichiátered látott mostanában? Hülye vagy te ehhez a témához, inkább arról beszélj, hogy állsz a Vincentes kirúgásod okozta trauma feldolgozásával? Szeded még a gyógyszereidet? Azért tudsz már kicsit aludni?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.10. 10:08:10

@ipartelep: Épp azon gondolkoztam, hogyan hozzam vissza a "friss topikok" közé a posztot, hogy minél többen elolvassák és meggyőződjenek róla, hogy mekkora trágya alemberek vagytok, de te megoldottad a problémát. Köszi.

maroz 2016.02.10. 11:22:30

@ipartelep: Ennyi??? Mondom, recska, abban még lehetnek sikerélményeid. Persze ha hozzáférnél a Gyurcsányéhoz... Na, de ne ringassalak itt hiú ábrándokba. A lényeg, Krisztus fiam, hogy te hegyibeszélsz. Majd szólj, ha a halas trükk jön, arra azért befizetnék.

maroz 2016.02.10. 11:32:35

@Disznóvári: Azért erre még rábaszhatsz. Mi van akkor, ha tényleg ő az? Bepipul rád és átírja az üdvtant. Hallgasd inkább türelemmel a boldogságmondásait, még mindig jobb, mint kockáztatni, hogy feketeseggű legyél egy elbaszott eszkatológiában. A hegyibeszéd komoly dolog.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.11. 20:48:20

@maroz: Kétlem, hogy bármiféle messiási képességgel rendelkezne a csávó, mert leszámítva, hogy pontos leírást adott a balliberális kormányokról és a jövőjükről (igaz, nem rájuk értette, de kicsire nem adunk), alaposan mellétrafált.
A fideszhez annyi közöm van, hogy 2010-ig rájuk szavaztam, a birkaság, bármiféle birkaság meg távolabb áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől.

Valószínűleg onnan vonta le a téves következtetését az alember, hogy leginkább fidesz-közeli blogra kommentelek. Ennek azonban egyetlen oka, hogy bár elszórtan, de itt vannak még vitaképes nickek. Régebben még több volt, de lemorzsolódtak és/vagy elhülyültek.
Azt meg gondolom épeszű embernek nem kell magyarázni, hogy az őrült vincentre miért nem kommentelek (túl azon hogy ki vagyok tiltva).
Amúgy nem lenne rossz ötlet egy ellen-vincent blogot indítani, mondjuk szomorkodunk vincent, vagy patkánykodunk vincent címen, és összegyűjteni az összes karaktergyilkos, aljas megnyilvánulásaikat, a nickek mögött álló IRL személyek kapcsolati hálóját, a kitiltott kommenteket, kommentelőket, kielemezni a csúsztatásaikat, felemlegetni a ballibb kormányok gaztetteit, amikről kussolnak, stb.
Lenne anyag bőven, és szórakozásnak sem lenne utolsó, bár most, hogy az utolsókat rúgja a blog, és gyakorlatilag Elek egyszemélyes, néhány felszopója által támogatott őrjöngésévé változott, talán nem lenne elegáns így belerúgni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.02.16. 10:34:04

@airopabazta: "Az ilyesmi miatt fel szoktak jelenteni, de hát ha az ember tesz a magyar egyetemi alvilágra, akkor legyen következetes."
orulunkvincent.blog.hu/2016/02/09/a_hiu_professzorok_esete_az_igazsaggal_megjegyzesposzt

Az Áldozat...LoL

Ezek szerint mégis feljelentették? Vagy csak megtörténtnek vizionálja, amivel "fenyegették"?

airopabazta 2016.02.16. 13:29:31

@Disznóvári: Tipikus gagyi "Üldözőből üldözött" játék. Neki ugye immáron főfoglalkozása a rágalmazás, becsületsértés, karatergyilkosság ugyanakkor nyüszítve retteg attól, hogy egyszer valaki vele is olyat tesz, amit ő szokott másokkal. Ráférne egyébként.

TothJanJ 2016.02.16. 18:27:27

@Disznóvári: Elég kreatívan használja a 'feljelentés' szót.

TothJanJ 2016.04.16. 17:01:56

További fejlemények Prof. Elek Gábor ügyében:

orulunkvincent.blog.hu/2015/12/26/a_corvinus_egyetem_esete_a_satannal
orulunkvincent.blog.hu/2015/12/30/a_corvinus_esete_a_jezusmariailyentenylegninccsel

A fenti két poszt és az alattuk tett hozzászólások kapcsán 2016 január 27.-én Elek közvetlen feletteséhez, Prof. Andrey Lazarev-hez fordultam, aki vizsgálatot ígért, és beszélt is Elekkel, viszont február 9.-én arról tájékoztatott, hogy nem fog további lépéseket tenni, mivel "his blog activity amounts to exercising his freedom of speech and cannot be construed as being libellous".

Ezért 2016. február 15.-én hivatalos beadványban etikai panaszt tettem Prof. Elek Gábor ellen a Lancaster University titkárságán, aminek tartalmi része itt olvasható:

www.scribd.com/doc/304099243/Ethics-Complaint-Lancaster-University-s-Professor-Gabor-Elek-Internal-Investigation

Március 21.-én Sonya Clarkson (Assistant Director of Human Resources, Lancaster University) értesített, hogy lefolytatták a belső vizsgálatot Elek Gáborral szemben, és a vizsgálat eredményét megküldték Prof. Stephen Decent [Pro-Vice-Chancellor (Research)] részére. Április 12.-én Stephen Decent hivatalos levélben megköszönte, hogy felhívtam a figyelmét az esetre és értesített arról, hogy a rendelkezésre álló információk megvizsgálását követően "the appropriate action has been taken." Érdeklődésemre, hogy pontosan mi volt az a megfelelő intézkedés, amit Elek Gáborral szemben foganatosítottak, Sonya Clarkson azt válaszolta, hogy "the action that has been taken is an employment matter between the University and Professor Elek and therefore is confidential and cannot be shared."

Az ügyben kapott anyag ugyanígy "Private and Confidential" címkével ellátott, így sajnos nem fogom feltölteni az internetre. Mindenesetre számomra megnyugtató, hogy a vizsgálatot egy olyan lancasteri professzor vezette, aki, miközben egyik fő kutatási témája a gyűlöletbeszéd, korábban maga is sok évig dolgozott egy egyesült királyságbeli neves egyetem szociológiai intézetében, és évtizedes múlttal rendelkezik pl. a társadalomtudományos kutatási módszerek oktatásában. Vagyis a vizsgálat eredménye egészen biztosan nem hazai mutyinak, vagy a témához nem értő és ezért könnyen megvezethető emberek konklúziójának köszönhető.

maroz 2016.04.16. 17:46:35

@TothJanJ: Azta. Lancasterisztán! :)))

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.17. 22:56:28

@TothJanJ: Érdekes hír. Köszönöm, hogy megírtad.

TothJanJ 2016.04.18. 19:58:38

@Disznóvári: Az Elek Gábor / jótündér elleni vizsgálat anyagának én is csak az összefoglalóját kaptam meg. Így tudom, hogy elvégezték a vizsgálatot, hogy ki végezte el a vizsgálatot, hogy nem találták alaptalannak a beadványban szereplő kifogásokat és hogy ennek lett valamilyen következménye.

Elektől meg lehet kérdezni a konkrétumokat. Neki feltehetőleg megküldték a teljes jelentést, illetve még az elkészítés előtt volt egy meghallgatása, annak a leiratát is úgy emlékszem, hogy meg kellett kapnia.

2016.04.19. 19:54:26

@TothJanJ:

tehát írtál egy doktorit amitől minden épeszű ember a fejét fogja, nem a színvonala, hanem a tkp. agybeteg tartalma miatt, aztán még nekiállsz perelni.

egyszerűen megdöbbentő az arcátlanságotok.

megkérek minden kedves olvasót, soha, semmilyen magyar bölcsészkaron ne folytasson tanulmányokat, ha mégis nagyon érdekli, menjen nyugatra.

TothJanJ 2016.04.19. 21:04:43

@WiteNoir: Te majd nyugodtan hagyd szó nélkül, ha a jövőd szempontjából meghatározó szakmai közösség előtt lényegében meghamisítják a legfontosabb munkádat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.19. 21:35:29

@WiteNoir: A ti arcátlanságotok megdöbbentő. Amúgy ha Elekben egy hangyafasznyi tisztesség lenne, titeket, felszopóit, és a távolból neki drukkoló hulladékértelmiséget tájékoztatta volna a vizsgálatról egy meaculpaposzt formájában. De nem tette, ami nem meglepő, mert egy utolsó moral insanity korcs.

2016.04.20. 14:23:39

@TothJanJ:

semmilyen hamisítás nem történt, de hát ezt te jól tudod, magad idézted az állásfoglalást

@Disznóvári:

nem, az történik, hogy megpróbáltok kicsinálni mindenkit, akit tudtok

@maroz:

én igen, persze számos helyen gyorsolvasással.
hát te?

TothJanJ 2016.04.20. 14:45:56

@WiteNoir: Nem fogok vitatkozni ezen. Kérdezd meg Eleket, hogy ki végezte a vizsgálatot, mi volt az eredménye és mit gondolt az egyeteme erről az egészről. Nem én meg a haverom meg a szomszédom, hanem a saját elitligás válogatottja. Rajta.

maroz 2016.04.20. 15:32:38

@WiteNoir: Nem, mert tudom magamrol, hogy az erdemi velemenyalkotashoz nincs meg a szukseges targyi tudasom. De ha te elolvastad, akkor elmondanad nekem par szoban, hogy mi is maga a problema? Tudod, mint a birosagos viccben: -ne az igazsagot mondja, hanem a tenyallast!

Szoval mi is a dolgozattal a problema?

2016.04.20. 15:50:59

@TothJanJ:

sajnos nem ismerem az illetőt

@maroz:

gondolom szeretnéd ha esetleg engem is perelnének ha bármit írok, de ezt az örömet nem adom meg neked

maroz 2016.04.20. 17:34:52

@WiteNoir: Ne gyerekeskedj, senkit nem perelnek, egy etikai beadványt írt meg az érintett, átfutottam, nincs benne semmi óborzalom. Mondd azt, hogy nem írod meg, mert félsz a rézfaszú bagolytól, az hitelesebb.

Szóval az van, amit gyanítottam: képtelen vagy néhány egyszerűbb mondatban elmondani, hogy azon túl, hogy báncsákazigazakat mi is a bajod. Cáfolj meg, mondd el, hogy te mit találtál abban a dolgozatban és az miért is olyan borzasztó. Lássuk mi is a tényállást, hogy ítélkezhessünk.

TothJanJ 2016.04.20. 21:18:34

@WiteNoir: annyi baj legyen; egy másik valaki már megkérte közben, hogy kommentálja

jótündér elegánsan úgy véli, hogy az ilyesmik nem tartoznak rá
orulunkvincent.blog.hu/2016/04/09/pinter_bela_a_katonaban_megjegyzesposzt/full_commentlist/1#c30103176

pfuj magyar bölcsészek; mocsár, sunnyogás meg maszatolás.

maroz 2016.04.21. 05:22:11

@TothJanJ: Arra figyelj, hogy az ilyesmi (elismerni-beismerni valamit) nem mindig csak a szándékon múlik. Bővebben nincs kedvem kifejteni, nem azért, mert gusztustalan, hanem azért, mert egyrészt unom másrészt elég szép a jelenség szakirodalma.

2016.04.22. 23:16:45

@TothJanJ:

ő tudja hogy érti, én is mondhatom hogy nem az én dolgom.
viszont itt friss kommentek is vannak, ezek pl. nem zavarnak?
súlyosabbnak tűnnek, mint amiket jótündér írt
jhnnsclvn.wordpress.com/2016/01/04/whispering-with-satan-satannal-suttogo/

TothJanJ 2016.04.23. 04:50:48

@WiteNoir: a johannescalvinosok kommentjei?! Három éve nyertem egy pályázatot és el merészeltem rajta vinni KGRE-s diákokat külföldre kutatni; ebből ők azonnal levonták hogy seggnyalonc mutyihuszár meg károlis kitartott meg mittoménmi vagyok, költöttek egy történetet rólam amit valós helyzetjelentésként adtak el és talán majdnem 1 évig kellett különböző eszközökkel győzködnöm őket, hogy legalább tüntessék fel h fikció. Kommentekben gyalázkodtak névtelenül vagy pl. a kollégáim nevében, Vincentre is ugrottak rögvest a halom alvó nicknevükkel bezonygatni, hogy nolám, károlis az a sátán. Azóta ha jól emlékszem 3 rendőrségi megkeresésem volt velük kapcsolatban, egyszer házkutattak is, máskor beidéztek tanúnak tök különböző ügyekben azon a címen, hogy de én írtam meg rajta vagyok a blogon és mit tudok erről meg arról. Mindezt úgy, hogy soha semmi közöm nem volt hozzájuk előtte.

Jotunder összvissz rosszindulatú és hamis dolgokat hordott össze rólam meg a munkámról, meg ahogy látom még sok konkrét személyt bekóstolt, node abban legalább van rendszer, és a tévedései az én esetemben az elitizmusából meg az ideológiai elfogultságaiból jönnek. A johanneskálvinok (az sem biztos egyébkent, hogy több van belőle) ellenben.... hát olvasd el a blogjukat, kitalálod hogy milyen jelzők állnak a pontok helyében. Mivel wordpressesek és névtelenek, ezért teljesen gátlástalanul rágalmazhatnak, következmények nélkül, mert itthonról nem lehet velük mit kezdeni. Jogilag. De ha nagyon rákezdenek szívesen írok egy beadványt az ELTE-re meg a Wesleyre is, a mezei politikusfeleségekkel és politikai aktivistákkal viszont akkor sem lehetne mit kezdeni. A blogjukra ugyanúgy nem fogok írni mint ahogy a vincentre sem, de nem ugyanazért.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.23. 07:22:34

@TothJanJ: "Mivel wordpressesek és névtelenek, ezért teljesen gátlástalanul rágalmazhatnak, következmények nélkül, mert itthonról nem lehet velük mit kezdeni. Jogilag. "

Ismeretlen tettes ellen is lehet feljelentést tenni. Shimán.

airopabazta 2016.04.23. 10:45:13

A külföldi tulajdonú szolgáltatók nem szokták kiadni az IP címet de van más gond is. Az elkövető sokszor azzal védekezik, hogy oké, hogy övé az IP cím, de nem ő használta épp a gépet. A feljelentést minden esetben ismeretlen tettes ellen lehet megtenni, bíróság dönt arról hogy a szólásszabadság hatókörébe tartozik-e az adott komment, ha igen, akkor tartalmaz-e objektív tényállítást, ha igen, akkor megengedhető-e a valósg bizonyítása. A johanneses kommentek ellen simán lehetne becsületsértésért perelni, a vincenten csak rágalmazásért, és mindkét helyen előírnák a valóság bizonyítását mert objektív tényállítások vannak, melyek így a 'hamis tények állítása' melletti rágalmazásnak, illetve becsületsértésnek számítanak.

maroz 2016.04.23. 11:51:57

@WiteNoir: Na, de mondd már el, hogy mi a szörnyűség tárgya?

Elolvastam gyorsan a hipotézist. Első ránézésre egy metakutatás, azt mondja, hogy HA x egyféle definícióját elfogadjuk (azt nem értem, hogy miért pont azt, de ez mindegy), akkor y jelenség reprezentációja a gondolkodás egy igen speciális szegmensében szűkösen fog teret kapni.

Első reakcióm: nahát, ki hitte volna. Ha elfogadjuk, hogy a szociológiai gondolkodás, mint a gondolkodás egy valamivel speciálisabb változata picsán rúgja a transzcendens gondolatának egy speciális változatát akkor ennek a szociológiai gondolkodásnak az elérhetővé tett részeiben nem fog sűrűn felbukkanni a transzcendensünk ezen általunk definiált speciális változata. Megdöbbentő, tényleg.

Viszont még mindig nem értem, hogy mi olyan átlagon felülien botrányos van ebben a dolgozatban. Ezt el tudnád nekem mondani pár szóban? Cserébe, ha kéred küldök neked egy építészdoktori-dolgozatot, már ha tényleg keményen botrányosra vágysz.

airopabazta 2016.04.23. 13:36:15

@WiteNoir: azért súlyosabb az elek féle cucc (és ezt te is pontosan tudod) mert ő egy nemzetközileg is elismert szaktekintélyként irogatja a laikus dolgait is, folyamatosan bizonygatva a (feltételezett) háttértudását, és ezt azok, akik nem ismerik az illegitim tekintélyre hivatkozás (informális) logikai tévedését, könnyen beveszik. Ezzel szemben a johanneses blog még egy nem túl szoros vagy derridai olvasása is meggyőz bárkit, hogy ott tulajdonképp borderline személyiségzavarral küzdő nyugdíjas öregasszonyok online lócája található, ahol mindenről esik szó (ki milyen kövér, ki milyen vérmes, ki milyen öreg, ki kit csalt meg), amiről ilyen kontextusban szokás. Vagyis aki ott bármit komolyan vesz az nyugodtan melléjük ülhet :)

TothJanJ 2016.04.23. 14:20:45

@maroz: (Nem biztos, hogy érdekel; csak a rend kedvéért) Van egy metaelemzés része és igen, az első benyomása az embernek az, hogy hát mennyire banális. A bökkenő az, hogy benyomás, megérzés, anekdotázás & tsai nem fogadhatóak el tudományos alátámasztásként (kivéve ha Heller Á., Nógrádi Gy. ill. hasonló celeb vagy és nyilatkozol a baráti sajtónak; akkor simán, de ne menjünk ilyen messzire) így ezt is tisztességesen meg kell csinálni. Az eredmény egyébként az volt, hogy elég
ritkán, de felbukkan fogalmi szinten és kutatásmódszertani problémaként is, méghozzá pontosan olyan esetekben amik miatt az egész kutatást elkezdtem; amikor arról van szó, hogy figyelembe veendő-e a vizsgált közösségek önmeghatározása egy társtud kutatás során. A fenomenológiai szociológiában pl. abszolúte igen, az újpozitivista alapúban abszolúte nem. Módszertani hagyományokban hasonlóan; a szimbolikus realizmus pro, a metodológiai ateizmus kontra. A német
fenomenológia és Schütz, majd a szociálkonstruktivizmus, illetve a Bellah-Berger vita és utóélete összességében egy jó 80 éves kérdéskört körvonalaznak; a kommunikációelméletben potenciálisan legalább a 90-es évektől (Robert T. Craig Communication Theory as a Field c. agyonhivatkozott, fontosabb tartalmi elemeiben tán az összes jelentősebb nyugati összefoglaló textbookban megtalálható cikkétől kezdve) igenlő a válasz, noha kibontani senki sem igyekszik (na jó. Most olvastam egy friss cikkét amiben 1, azaz 1 ilyen kibontást talált, ami 2016ban jelenik meg valamikor, csak ő valahogy korábban hozzájutott a kézirathoz). Hát én megpróbáltam így de- és rekonstruálni a társadalom fogalmát, és a rekonstrukciót felhasználni egy emberi és nem emberi ágenseket is kezelni képes világalkotó kommunikációmodellhez.

Ez az eretnek gondolat egyébként Craigen keresztül vált közismertté, amikor számba veszi, hogy a meglévő kommelméleti keretezések mellett potenciálisan még milyen hagyományokból meríthetünk, ha a kommunikáció gyakorlatát elméletbe foglalva szeretnénk explikálni. Mint pl. amilyen a, jajj, távozzsátán;

"A spiritual tradition in which communication might be theorized as communion on a nonmaterial or mystical plane of existence, thus revealing the ultimately ineffable roots of community-and its practical dependency on faith-in a realm of experience that transcends history and all human differences (e.g., Cooper, 1994; Crawford, 1996; Goodall, 1996; Pym, 1997; Ramsey, 1997). How does this transcendent community intersect with other kinds of transcendence posited by phenomenology (in dialogue), sociocultural theory (in culture), and critical theory (in reflection)?„

airopabazta 2016.04.23. 15:30:57

@TothJanJ: komolytalan fickó ez a Craig ja nem, egyedül ennek a cikkének több a hivatkozása mint jótündér egész életművének.

maroz 2016.04.23. 15:36:28

@TothJanJ: (De, nagyon is érdekel.)

"A bökkenő az, hogy benyomás, megérzés, anekdotázás & tsai nem fogadhatóak el tudományos alátámasztásként"

Ezt nem vitatom, csak jelezni szeretném, hogy én egy laikus benyomást adtam, és esküszöm, hogy nincs semmiféle sem tudományos fokozatom sem kutatói állásom, szóval úgy gondolom, hogy nekem ésszerű megírnom a megérzésem, hiszen ezzel akár segíthetek is egy kutatót: öreg, ilyen a munkád percepciója a laikusok körében. ;)

Na, de félre a viccelődést: ahhoz, hogy egy kiérleltebb, vitaképes _laikus_ véleményem legyen a munkádról el kéne olvasnom a dolgozatot, de nem tudom, hogy lenne-e rá erőm. Nálam az olvasás ugyanis olvasást jelent, és nem nézést, így biztosan beletelne nem kevés időbe mire végeznék, hiszen jó eséllyel szembesülnék egy csomó olyan dologgal, amit nem, vagy nem teljesen értek és utána kellene néznem.

Tehát amiket mondtam, azt inkább a témafelvetésről mondtam, arról, hogy miért azt és miért úgy kutattál, ahogyan. Hogy a dolog újszerű-e, illetve hogy igaz-e és van-e jelentősége /bár ugye ez is felvet egy csomó kérdést ("Nem tudjuk, igaz-e amit mondunk, de legalább jelentős." - R. K. Merton)/, és ez az, amiben érdemi állásfoglalást csak akkor tehetnék, ha a kellő mélységben ismerném a dolgozatodat.

A problémát, ami a gusztustalan perpatvart kiváltotta valahol abban is látom, hogy a keresztény/tyén gondolkodók mintegy munkaköri kötelességből állandóan állást szeretnének foglalni az igazságot illetően, és úgy keretezik a vitákat, mintha az igazsággal lennének gondok, holott a helyzet inkább az, hogy "nem az igazság, mint olyan, hanem a gondolkodásunk vált problémánkká". Nekem ezen nem probléma túllépni, hiszen mi különleges van abban, ha egy keresztény/tyén embernek erős véleménye van immanens/transzcendens dichotómiákban, hiszi, hogy létezik, de hát ennek pont ez a lényege, szóval én ezen túl tudok lépni, mert engem sokkal inkább az érdekel, hogy az emberek mit gondolnak erről. Erről pedig te így első ránézésre elég sokat írtál, hiszen alaposan átnézted azt, hogy miként gondolkodnak a kérdésről azok, akik azzal foglalkoznak, hogy kutatják, miszerint az emberek miként viszonyulnak a kérdéshez.

Én azt olvastam, hogy az emberek ambivalensen viselkednek a kollektív mítoszoktól megfosztott életvitelhez. Amikor úgy 1800 tájékán elkezdett az addigi igen stabil metafizikai megalapozás inogni ez szükségszerűen az élet- és gondolkodási formák individualizálódását hozta magával. Ez a racionális, individualizált világkép - illetve inkább úgy mondanám, hogy a kollektív mítoszoktól megfosztott világkép - nehezen viselhető el, ha az ember nem rendelkezik olyan erőforrásokkal, amelyekre hagyatkozva az individualizálódást tűzheti ki életcéljául. Ma egyre több embernek kellene racionális döntést hoznia ahhoz, hogy boldoguljon az életben, de az élethelyzetek bonyolultsága és a szűkös erőforrások miatt erre csak kevesen képesek, tehát marad egy nehezen elviselhető élet mínusz a metafizikai kapaszkodók, hiszen a kollektív mítoszainkkal zömmel már leszámoltunk, újak nem igazán vannak, marad az elbizonytalanodás. Akiket az életvitelük nem kényszerít individualizálódásra (vagy nem engedi meg azt), akiknek álom az érdemi saját döntés, akik jóról és rosszról nem nagyon tudnak személyes álláspontjukból kiindulva ítélni, akik nem tudnak azzal foglalkozni, hogy a gondolataik reflektáltak legyenek, nem tudnak olyan gondolkodást kialakítani magukban, ami a csoporttól való elszakadás esetén is helytállna súlyos válságba kerülnek, mert egészen egyszerűen nincs mire támaszkodjanak ahhoz, hogy szilárdak maradjanak. Eszelős keresés folyik a misztikumok, a kiirtott transzcendens pótlására, és persze ez piacosodik is, ami azzal jár, hogy a kisember még nagyobb lelki/szellemi nyomorba jut, és nem nagyon néz ki egy újabb megváltás a közeljövőben.

Az, hogy ez miért alakult így, hogy ez az istentelen _individualitás_ mitől lett ide nekünk úgyszintén egy hálás téma, mert lehet benne újszerűt mondani.

(Eskü, hogy megpróbáltam érthető lenni... ;))

Szindbad 2016.04.24. 08:23:58

@TothJanJ: "Hát én megpróbáltam így de- és rekonstruálni a társadalom fogalmát, és a rekonstrukciót felhasználni egy emberi és nem emberi ágenseket is kezelni képes világalkotó kommunikációmodellhez."

Azt nem értem, hogy miért olyan fontos a nem emberi ágens összetevő. Nekem erőltetettnek tűnik, de én teljesen laikus vagyok.

maroz 2016.04.24. 09:21:54

@Szindbad: Mert az embereknek fontos. Úgy 1800-ig nem is nagyon foglalkoztak mással, szép, kerek világkép volt és a magyarázatok megmaradtak a metafizika síkján.

Ha te akkor lettél volna paraszt, akkor szavad nem lett volna a _rendszer_ ellen, sőt, magát a természetet sem cserélted volna fel a történelemmel, semmi gondod nem lett volna a világgal, mert azzal lettél volna, hogy ez Isten dolga és ami számodra létező a világból az Isten akarata szerint létezik.

Az, hogy a metafizikai magyarázatok helyett az antropológiai-pszichológiai magyarázatok felé fordultunk egy radikális és meghatározó változás a gondolkodásunkban. Évezredeken keresztül egyféleképpen gondolkodtunk, aztán egy rövid ideje elkezdtünk másféleképpen, de a gondolkodás olyan, hogy a zöme a kollektív tudattalan szférájában zajlik, így eléggé lassú ez az alakulási folyamat.

A gondolkodásunk alapja a kollektív tudás, ami kollektív cselekvés terméke, így ha elfogadjuk azt, hogy a gondolkodásunk alapja a kollektív cselekvésben rejlik, akkor ésszerű elfogadnunk azt is, hogy ismernünk kell a kollektív öntudatlan erejét is. Nem kerülhető meg a racionális tudás irracionális alapjainak a feltárása, és ha jól látom, akkor az éppen boncolt szerzőnk ezt csinálja. Köpjél le, de a dolog engem is foglalkoztat, igaz, nem kommunikációs, hanem tudásszociológiai megközelítésből, és tényleg nem értem, hogy mi lehet ebben olyan szörnyen rettenetes.

gyalog.galopp 2016.04.24. 09:33:07

@maroz:

Csak laikusként találgatok, nem lehet, hogy hatalomtechnikai kérdés van a háttérben?
Amennyiben a közgondolkodásba visszaemeljük, teret engedünk az irracionálisnak tartott elemeknek, akkor az átrajzolja a hatalmi struktúrákat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.24. 09:55:10

@airopabazta: Mivel ilyen esetekben tényleg bonyolult a bizonyítási eljárás, ráadásul Magyarországon nincs se igazság-, se jogszolgáltatás, célravezetőbb a tetteseket egy erre specializálódott szakemberrel szarrá veretni. Nem sokkal drágább, mint egy jó ügyvéd. És az illető tudni fogja, miért kapta, de nem fogja tudni bebizonyítani.

maroz 2016.04.24. 10:01:35

@gyalog.galopp: Nem tudjuk visszaemelni a közgondolkodásba. Ahogyan a gondos szülő mondogatja a kamaszfiának: -fiam, a fogpasztát kinyomni a tubusból egyetlen mozdulat, de visszarakni...?!?

Valójában az egyház által garantált objektív világrendbe vetett hitet a felvilágosult abszolutista államok kezdték ki először: azon kepesztettek, hogy az addig az egyház által garantált objektív világértelmezés helyére az állami jótállású világértelmezés kerüljön. Qui prodest, kérdezhetnénk, de hát egyértelmű, hogy ez a feltörekvő polgároknak kedvezett, hiszen nekik megvoltak a forrásaik az individualizálódáshoz, de úgy különösebben senki nem törődött - és ma se nagyon törődik- azzal, hogy a racionális gondolkodáshoz szükséges tudásmennyiség a szélesebb rétegekhez nem jut, mert nem is juthat el, így az ő gondolkodásuk igenis erősen keresni fogja az irracionálist is, és mivel kapitalizmus van ezért meg is találja.

A hatalom ma nem a polgárok, még csak nem is a nagypolgárok kezében van, hanem egy roppant szűk rétegében, aki a technológia uralásán keresztül uralja azt, ahogyan a világról gondolkodunk, tehát uralja az életakarásainkat, a célkitűzéseinket, és az állam valamint a mindenféle egyéb közszereplőnek kinéző aktorok érdemben ennek a hatalomnak a végrehajtói-junior partnerei, ráadásul egyre jelentéktelenebbek.

Ma sokkal nagyobb hatása van a széles néprétegekre Eckhart Tollénak (piacosított irracionalitás-díler), mint a heti kilencszeri kötelező hittannak. Tehát amitől te tartasz, tehát az, hogy az irracionalitás mint hatalomtechnika teret kap és alakít mindent javában történik, csak nem az állam és nem az oldszkúl politika a terepe, hanem a piac. Lám, Pál Feri atyából is búcsúcédula-árus lett, a héten Szombathelyen láttam a plakátját, sámán vagyok, pszichosámán, áldást megadom, csak öt rongy...

gyalog.galopp 2016.04.24. 11:14:32

@maroz:
Azt hiszem itt elgaloppoztunk egymás mellett.

Kezdjük a lényegnél,
"Ma sokkal nagyobb hatása van a széles néprétegekre Eckhart Tollénak (piacosított irracionalitás-díler), mint a heti kilencszeri kötelező hittannak. "
Ez így igaz, egyelőre ezen poros fülű földi halandó nem sokat tud változtatni, márt csak ezért sem, mert igényli ezt a fajta irracionalitást.

Én egy másik fajta irracionalitásra gondoltam, ami természeti törvényekben, természet fölötti erőkben gyökerezik, nevezzük akármilyen vallásnak akár, de mindenképpen a mai globalizált, pénzügyi, gazdasági rendszer ellenében hat, vagy szeretne hatni.
Tehát, reagálva a te reflexiódra, ha valaki egy tanulmányban ez utóbbival összefüggésben fejti ki a véleményét könnyű megláttatni benne a sátánt.

maroz 2016.04.24. 11:40:14

@gyalog.galopp: Na, így már értem!

Nagyjából ez is történhetett: valaki elküldött egy kiragadott részt Eleknek, egy jó kis alázással megkísérve. Elek pedig tette a dolgát: a saját bizonytalan és talajvesztett létezésének próbálta meg okát adni úgy, hogy más létezéseket alantasabbnak mutat be. Röhej, de a neoliberális világrend szempontjából Elek pontosan ugyanúgy hasznos idióta, ahogyan a szovjet típusú baloldaliságot védő nyugati értelmiségiek voltak anno hasznos idióták. Márpedig amíg hasznos idióták védik a rendszert...

airopabazta 2016.04.24. 13:42:31

@Disznóvári: ha én ilyenre vetemednék akkor azt magam végezném el, valami szórakozás is legyen benne. Persze ilyen mélyre nem szabad süllyedni. Az hogy a szerző jelentést tett az etikai bizottságnak szerintem nagyon pozitív, biztosan elgondolkodtatja eleket is.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.24. 21:19:27

@airopabazta: " ha én ilyenre vetemednék akkor azt magam végezném el, valami szórakozás is legyen benne"

Aztán csücsülhetnél egy évet súlyos testi sértésért. :) Tényleg jó szórakozás lenne, nekem elhiheted.

Ezért kell mással, szakemberrel végeztetni a feladatot, hogy ne derüljön ki az elkövető személye. Ez egy szakma. Egyébként el is lehet tetetni valakit láb alól, úgy hogy semmi nyoma ne maradjon az elkövetésnek, csak annak az árfolyama valamivel magasabb. Ez is egy szakma.

Én nem hiszem, hogy elek elgondolkodott, ha elgondolkodott volna, helyreigazítást tett volna, de nem tett. Így továbbra is ott van a tartalom és a WiteNoir-féle idióták továbbra is olyat gondolnak TJJ-ről és a munkájáról, ami nem igaz. Azaz továbbra is sérül a társadalmi megbecsülése és a jóhírneve. Azt kéne tudatosítani ebben a faszban, hogy amit művel, az bűncselekmény (csak a "magyar" "igazságszolgáltatás" fogyatékossága okán nem sok esély van rá, hogy megbüntessék).

Szindbad 2016.04.24. 22:39:43

@maroz: Ezek jogos igények. De értelmezd már ezt nekem:

"A koinoniának azonban, ahogyan az analízisben megmutattuk, lehetséges egy olyan típusa, ami az emberek és az angyalok közt áll fenn; méghozzá nem akármilyen angyalok, hanem a bukottak, a Sátán és angyalai közt. S ha belegondolunk abba, hogy doktrinálisan kinek a szerepe Isten elfelejtetése az emberekkel, miközben teremtettségünkben olyanok vagyunk, hogy folyamatosan vágyódjunk Isten felé és keressünk valami önmagunkon túlmutatót, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy egy istentelen kollektivitás, az isteni törvénnyel ellenkező intézmények és társadalmi helyzetek (a „bűn struktúrái”) mennyiben tekinthetőek pusztán emberi alkotásoknak, és mennyiben lehet bennük szerepe −nem isteni, de− transzcendens tagoknak."

Én nem keresek önmagamon túlmutatót, és főleg nem vágyódom Isten felé. Gondolod, hogy a Görögök anno vágyódtak? Nekem ez a bekezdés istenérvként hat, Isten létezik, a bukott angyalok pedig bűnbe viszik az emberi közösségeket. Mennyiben lehet ezt tudományként felfogni?

Szindbad 2016.04.24. 22:45:10

@maroz: Vagy mégis mi a francot jelent ez?

"A tudomány dewesternizálásának és iszlamizálásának aktuális problémái ugyanakkor, ha nincsenek is a főáramban, mégis számos gondolkodót, tudományfilozófust képesek megszólítani. Miért lenne hát kényelmetlen foglalkoznunk a tudomány krisztianizálásának kérdésével, akár általában, akár olyan lehatároltabb területeken, mint a társadalom- és kommunikációkutatás, mikor európai történelmi és kulturális örökségünk e gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak a modernitásnál és az iszlámnál?"

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.25. 00:28:14

@Szindbad: Egész egyszerűen fogalmad sincs a társadalomtudományokról. Módszertanukról, terminológiáikról, stb. Ami nem lenne baj, ha tiszteltben tartanád, hogy ilyen is van és ez nem a te szakterületed. Az Elek Gábor nevű hulladékembernek van valami fogalma arról, hogy ez a diszciplína miafaszról is szól, és a hozzád hasonló fogalmatlanokat hülyítik, megpróbálják besározni azokat, akiket ők valamilyen okból ellenségének tartanak.
TJJ téziseit lehet vitatni és itt is demonstrálta, hogy a legkritikusabb hangokat is meghallgatja és képes értelmes válaszokat adni. Azaz a racionális vita híve.
De amit elekék csinálnak, annak semmi köze a racionális vitához. Az fasizmus, liberálfasizmus. Szerencsére úgy tűnik, lejárt az idejük.

maroz 2016.04.25. 06:22:02

@Szindbad: "Én nem keresek önmagamon túlmutatót"

Mondtam, hogy ha te nem most, hanem háromszáz évvel ezelőtt lettél volna ostoba paraszt akkor semmi gondod sem lenne semmivel, mert ugyanilyen természetességgel mondanád, hogy minden Isten akarata, ahogyan most is mondod, hogy "te" nem keresel önmagadon túlmutatót, miközben egyrészt fogalmad sincs önmagadról, teljesen reflektálatlan vagy másrészt pedig ha "te" nem keresel, akkor mi a faszom van? Akkor az emberek már nem is keresnek, mert ki lehet olyan hülye, hogy másként gondolkodjon, mint a nagy mesehős?

Te egy bigott hívő vagy, sötétebb, mint a legelvakultabb máglyarakó középkori szektás. Semmi egyedi nincs benned, a neoliberális tömegben úgy felszívódsz, hogy még árnyalat sem jelzi a helyed. És igen, mindeközben mindent és mindenkit leugatsz, ami nem felel meg ideológiailag a neoliberális individualisztikus elvárásoknak. Na nehogy már a te véleményed számítson ebben a kérdésben.

maroz 2016.04.25. 06:31:12

@Szindbad: Néhány tudásszociológiai alapművet tudok ajánlani, elolvasod és utána beszélgethetünk a gondolkodás, azon belül a tudományos gondolkodás léthezkötöttségéről, arról, hogy a tudományos tevékenység is társadalmilag roppant erősen beágyazott és hogy a kutatás valójában már a problémafelvetéskor is értékelést tartalmaz, látens, ki nem mondott véleményeket arról, hogy a kutató milyen nagyobb kereteket fogad el.

Ugyanazt én is fel szoktam vetni, amit a szerző, csak hát ugye én a baloldali értékválasztásra alapozó tudományszervezést szoktam szorgalmazni, nem a keresztényt, de az alap, tehát a tudomány értéksemlegességének a kritikája és elvetése közös.

TothJanJ 2016.04.25. 06:55:29

@Szindbad: Véletlenül sem szeretnék beleszólni de adok egy tippet annak a szövegrésznek a tartalmi szerepéhez, amin Elek jótündér Gábor is lovagolt. Kitaláljátok (vagy -guglizzátok), hogy ez az idézet melyik alapmű összefoglalójának záró szövege?

"Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány, vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki – és teszi ma is."

TothJanJ 2016.04.25. 07:38:34

@Szindbad: Ez azt jelenti, hogy

1. A tudományosság, a tudományos tudás nem értékmentes, hanem egyéni és/vagy társadalmi értékítéletek alapján állva alkotódik meg. (Én csak a soft tudományokkal foglalkozom, de kilométeres szakirodalma van pl. a modern fizika metafizikai alapjainak és a társadalmi normák változásával történő összevetésének is. )
2. A tudományos 'objektivitás' általam preferált felfogása így, ha nem akarunk visszaélni a fogalommal, annyi, hogy egy kutatásban a kutató tegye explicitté mind a saját előzetes értékválasztását és az arra utaló körülményeket, mind a külső gazdasági érdekek, ideológiák befolyását, mind a kutatás konkrét módszertanát olyan részletességgel leírva, hogy az -empirikus kutatás esetén- reprodukálható legyen. így a külső olvasó, akinek esetleg más típusú előzetes elfogultságai vannak, vissza tudja kódolni a szöveget, vagyis minden szükséges információt megkap ahhoz, hogy a szövegnek pl. a tudományos vagy másféle értékét megítélje. Tehát pl. ha egy gyakorló keresztény szerző társadalmi vagy morálfilozófiai kérdésekben ír, akkor tegye explicitté hogy ő gyakorló keresztény. Ha egy tetszőleges regionális LMBTQ liga elnöke, aki a társadalmi aktivistáskodást sem veti meg, emberi jogokról ír mondjuk egy jogfilozófiai tudományos szöveget, akkor tegye explicitté, hogy mellesleg ő ligaelnök és aktivista is.

3. Az eleve nem értékmentes tudományos tudás elvileg működhet úgy, hogy különböző, egymással összeegyeztethetetlen értékek alapján ugyanazon a kutatási területen művelt tudományok nem kerülnek konfliktusba egymással legalább azon az alapvető szinten, hogy egymás tudományos státuszát nem kérdőjelezik meg. De ez nem szokott működni, hosszú, hogy miért nem. A dewesternizálás, iszlamizálás, krisztianizálás stb., ha tudományos és nem tisztán társadalmi programról van szó, akkor a kiinduló elfogultságok tudományos megítélését szeretné megváltoztatni, a minimálprogramja pedig az, hogy a preferált kiinduló elfogultság alapján végzett kutatások tudományos státusza ne legyen azon az alapon megkérdőjelezhető, hogy a végzett kutatás nem az éppen domináns, hanem másféle elfogultságokkal konzisztens. Ennek is hosszú szakirodalma és egy csomó érdekes területe van.

Tehéntőgy 2016.04.25. 07:38:44

@TothJanJ:
Egyrészt Darwin levelezéséből tudható, hogy valójában inkább hajlott egyfajta abiogenezis elfogadására, mint a teremtésére (de tulképp az elmélete szempontjából ez mindegy volt). Másrészt már ne is haragudj, ért téged sok igaztalanul túlzó kritika is, de ahhoz azért kell egyfajta arc, hogy ezt az idézetet azzal állítsd párhuzamba, hogy szerinted egyes társadalmi struktúrák az ördög munkálkodása révén jöttek létre.

TothJanJ 2016.04.25. 07:43:54

@Tehéntőgy: "de tulképp az elmélete szempontjából ez mindegy volt" tadámm!

Tehéntőgy 2016.04.25. 08:52:29

@TothJanJ: Pontosan. Ki kellett volna hagynod. (Igen, ez csak egy kiragadott rész a doktoridból, ami amúgy nagyrészt egy filológiai elemzés, de tényleg vicces.)

airopabazta 2016.04.25. 09:56:46

@Disznóvári: ez igaz. A jelen szabályozás szerint a bíróság valamilyen felelősséget mindig igyekszik megállapítani. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a szolgáltató levetetné a sértő kommenteket és a posztot is, ha a szerző oda folyamodna. Az, hogy Elek Gábor nem fog helyreigazítást írni vagy ha igen akkor csak ironikusan szerintem magától értetődő, ahhoz némi önreflexiónak kellene működnie benne. Amit viszont nem várok el valakitől, aki főfoglalkozásként ontja magából az öregasszonyos naénmegmondtam posztokat a többi öregasszonynak mindenféle pozitív vagy konstruktív javaslat nélkül.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.25. 10:07:20

@Tehéntőgy: Te is egy szarházi tróger vagy, mert bár tudod, hogy Elek aljas, de ezt nem mered szóvá tenni a blogon (mert akkor kiközösítenének az "elit"-ből).

gyalog.galopp 2016.04.25. 11:20:41

@Tehéntőgy:

Ha az eddigi idézeteket, kommenteket összevetem, arra a következtetésre jutok, hogy a doktori egyes részei olyan asszociációkat indíthatnak el egyes olvasókban, ami alapján ők magukra ismernek, illetve mások rájuk.
A szerző szerintem jó eséllyel perelhetne, a bírói döntéstől függetlenül inkább nyerne, mint veszítene.

Tehéntőgy 2016.04.25. 11:42:33

@Disznóvári:
Nem különösebben érdekel, hogy Tehéntőgy nicket a webkettőn ki minek tartja, a feltűnési viszketegségemet élem ki, mint mindenki, aki kommentel. (Én mint köcsögelit, nohiszen...)
Egyébként annak idején, ha már ilyen elszámoltathatnékod van (többek közt) ezt írtam oda, ma is ezt gondolom:
orulunkvincent.blog.hu/2015/12/26/a_corvinus_egyetem_esete_a_satannal/full_commentlist/1#c28868040

Jotundert meg pontosan azért szeretem olvasni, mert szellemesen geci. Deal with it. Nem biztos, hogy a legegészségesebb hobbi tág értelemben vett jobboldali magyar bölcsészek zavarba ejtő dolgait vadászni, de van aki modellkatonákat fest, más nyulat tenyészt és arról blogol. Aljasságot nem látok, a felek közül eddig TJJ nyúlt webkettes nyilvánosságon túli eszközökhöz, de egy rendes késharcba ez még belefér.

maroz 2016.04.25. 11:57:57

@Tehéntőgy: A balliberális gondolkodás valami eszetlenül jól működik, ha a morális felelősséget a saját kutyakölyök esetében kell elkenni. Mondd már, leszopott a céda, milyen erőszak, a szopás nem is szex, haladjunk, emberek, nincs itt semmi látnivaló!

Nyugodtan tegyél te is úgy, mint ha a szóban forgó személy géplakatos lenne, aki modellkatonákat fest és nem az akadémia doktora, aki az egész kibaszott egzisztenciáját annak a közösségnek köszönheti, amelyiket most szemmel láthatóan megzakkantan szívből, őszintén és manifeszt módon gyűlöl.

Esetleg megkérdeznéd tőle, hogy felveszi-e még a doktori járandóságát? Mennyit vett fel eddig összesen? Hány közpénz-milliónkban van nekünk ez a hobbista közértelmiségi? Megérte? Oké, vicces, és ez téged szórakoztat. Ennyi elég is?

Tehéntőgy 2016.04.25. 12:27:40

@maroz: Hogyne lenne ennyi elég, egy géplakatos blogját is akkor olvasom, ha az illető szórakoztatóan ír.
A nagydoktorok állami apanázsát megszüntetendő feudális hülyeségnek tartom, de nem látom be, miért kárhoztatandó részéről, ha felveszi. Ő dolga.
A hisztiddel nem tudok mit kezdeni. (Ilyen alapon minden magyar állami ösztöndíjon végzett doktor vagy akár minden államilag finanszírozott diplomás, de még az érettségizettek is a "közösségnek köszönhetik" az egzisztenciájukat. Ugyan.) Egy egész világnézetet hegesztettél össze, hogy racionalizálva gyűlölhesd a csávót, ez meg a te dolgod.
Én meg hülye vagyok, hogy itt erről kommentelek, de az meg az én dolgom :-)

TothJanJ 2016.04.25. 12:38:01

@Tehéntőgy: mivel az ügynek ez a része még nem csengett le; a "webkettes nyilvánosságon túli eszközökről" egyelőre csak annyit, hogy a vincentblogos bejegyzéseknek az ünnepeket követő hónapokban folyamatos és számomra is meglepő IRL hatásai voltak. Köztük elég durvák is.

maroz 2016.04.25. 13:51:12

@Tehéntőgy: Leereszkedtél nagyképűsködni, mintha lenne honnan.

Szindbad 2016.04.25. 20:55:38

@TothJanJ: "de kilométeres szakirodalma van pl. a modern fizika metafizikai alapjainak és a társadalmi normák változásával történő összevetésének is. "

Na ez pl. kamugyanús. Tudsz mutatni erre példát? Saját kicsi világomban a soft vagy a leíró tudományok nem valódi tudományok, hiszen olyan világnézetet, értékítéletet keversz bele, amit nem szégyellsz, és a valódi tudomány ismertető jegye pl, hogy ilyesmit nem tehetsz meg. Darwin által elindított, mára szép tudományos elméletté formálódott evolúció elmélet pl. valódi tudomány, a szűken vett elmélet értékítéletet, ideológiát nem hordoz.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.25. 21:16:26

@Tehéntőgy: " Aljasságot nem látok"

Mert morális analfabéta vagy.
BTW jellemző Madzsarisztánra, hogy az MTA-n nem lehet egy olyan etikai vizsgálatot kérvényezni, indítani, mint a Lancaster Universityn. Ez egy ilyen mucsai hely...

Szindbad 2016.04.25. 21:26:35

@Disznóvári: Tudomány mű lett megkritizálva, nem? Hát a tudománynak ez az egyik lényege, hogy bárki kritizálhatja, és a kritikákat ki kell állnia.

Disznóvári, pls.

TothJanJ 2016.04.25. 21:50:07

@Szindbad: persze. Tisztán az elsőre mondjuk Kant 'A természettudomány metafizikai alapjai'. A másodikra mondjuk Pickeringtől a Constructing Quarks: A Sociological History of Particle Physics. Nekem nem tűntek kamunak és mintha lennének erre külön tudományfilozófia kurzusok is.

maroz 2016.04.25. 22:18:17

@Szindbad: "hiszen olyan világnézetet, értékítéletet keversz bele, amit nem szégyellsz, és a valódi tudomány ismertető jegye pl, hogy ilyesmit nem tehetsz meg"

Ezt neked ki mondta? Hol van leírva az, hogy a "valódi tudomány" ne tartalmazna értékítéletet? Ellenkezője elég sok helyen...

Szindbad 2016.04.25. 22:33:26

@TothJanJ: A "A Sociological History of Particle Physics."-ben egy történész-filozófus utánajár annak, hogyan alakult ki a modern fizika. Ez történészi munka, a review-k szerint korrekt. Érdekes, de milyen jelentősége van ennek? Nem áll rá az agyam, hogy ezt tudománynak tekintsem. Nyilván minden komoly jelentőségű tudományos eredménynek rengeteg társadalomtudományos következménye van.

Úgy tűnik, hogy a soft tudományok nem állíthatók olyan szigorú kritériumok elé, mint a természettudományok. Akkor viszont milyen kritériumok állíthatók fel? Mit lehet csinálni a disszertációddal, ha nem lehet kritizálni? Mi ért egy olyan mű, ami az egyik értékrend szerint értékes, egy másik szerint nem?

Szindbad 2016.04.25. 23:11:02

@Disznóvári: De hát Heisenberg nagyon komoly természettudományos eredményeket mutatott fel, azért a kötetlen elmélkedéseit, vívódásait, visszaemlékezéseit miért kellene tudományosnak gondolnom? Érdekesnek igen, de tudományosnak?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.26. 00:26:39

@Szindbad: Annyit megtanulhatsz Heisenbergtől, ha elovasod, hogy a metafizikai kérdések egy komoly tudós számára nem kiküszöbölhetőek. Aki úgy gondolja, hogy de, az egyszerűen feszínesen gondolkodik, mint pl. te.

maroz 2016.04.26. 06:10:32

@Szindbad: "a soft tudományok"

Az a pornó, az egy másik csatorna, ne keverd már, paraszt.

TothJanJ 2016.04.26. 08:11:49

@Szindbad: " Mit lehet csinálni a disszertációddal, ha nem lehet kritizálni?"

Itt valami félreértés van. Lehet kritizálni a disszertációmat, sőt valahol már annak puszta ténye jelent valamit, ha kritizálják. A kritikának egy nagyon laza commonsense értelmébe esetleg belefér az, amit Elek csinált, vagyis hogy lát valamit egy adott műben ami szerinte hibás, vagy tévedés, és kifejezi az egyet nem értését. A kritikának ebben az értelmében ugyanakkor az is kritikai tevékenység, amikor az óvodás beleszínez a csoporttársa rajzába.

Nekem elsősorban nem az a problémám az Elek bejegyzéseivel és hozzászólásaival, hogy bírálatot mond, hanem az, hogy nem tudja azonosítani azt, amiről a bírálatot mondja, de nem is veszi a fáradságot ahhoz, hogy megpróbálja, hanem a már meglévő sablonjaiból húz rá valamit, ami ugyan nem igaz, de kit érdekel, hiszen frappánsan le lehet húzni és újra megmutatni, hogy magyarbölcsészmocsárhalandzsa.

Van benne transzcendens, van benne vasscsaba és bogárlászló (ez is vicces btw hogy hogyan és miért vannak benne de majd máskor), támogatta az MMA (ja. 14 oldal szövegelemzést a 300+ból), bölcsész, Corvinus, Horányi, megtalálta benne a "homoszexualitás" szót is és ennyi pont elég ahhoz, hogy bukovicsi magasságokat rejtő fundikerkó hülyeségnek állítsa be az egészet, utána pedig többször kommentekben ráerősítsen arra, hogy én márpedig a Sátánnal történő kommunikációról írtam PhD-t. Amit természetesen így vesz át mindenki.

Szóval szerintem ez nem kritika, ez valami más.

Szindbad 2016.04.26. 09:51:56

@TothJanJ: De hát nem mindenki veszi át ezt így. Csak azok, akik nem számítanak.

TothJanJ 2016.04.26. 10:20:37

@Szindbad: ehemm, szóval ha ezt nem gúnyból hanem jóhiszemúségből; akkor mondom, hogy a másnapi Index cover eldöntötte a narratívát

index.hu/mindekozben/poszt/2015/12/27/az_koztunk_elo_angyalokrul_es_ordogokrul

ezt követően kb. egyszerre kezdtek szörnyülködni rajta volt eltés oktatóim, volt corvinusos oktatóim, egyéb kommédiás oktatók akiket csak névből ismerek, mindenféle facebookos csoportok amiben öröm hírnek lenni mintpl. ateistamémbázis, szkeptikus társaság, chemtrail csoport ilyesmik, pár ismertebb közéleti arc mint Jusztlászló, Dési klubrádió János meg talán a Para-Kovács de benne most hirtelen nem vagyok biztos, mindenesetre valami hasonló kaliber.

Ezek mind számítottak. Nem mind tudományosan; majd ha egyszer megírom hogy hogy alakult a BCE TKDI-ban a történet a posztok megjelenése után akkor majd lehet tippelni hogy hogyan.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.26. 13:17:01

@TothJanJ: Írjad. Ha nem tiltja szabály és ha nem lesz bajod belőle, akkor írd. Eddig érdekes és tanulságos a történet.

TothJanJ 2016.04.26. 14:08:59

@Holger Hartland: addig is mondjuk kirakom, hogy milyen szépen indult a történet az ELTE-n. Nálatok kezdtem ugyanis a TATK SZDI-ben; ha jól emlékszem Némedi, Csepeli, Prazsák, Horányi és talán Örkény felvételiztettek. Egyetlen PhD ösztöndíj volt abban az évben a programban, és azt én kaptam, lényegében ugyanezzel a témával.

www.scribd.com/doc/303887822/Elte-Szociologia-Doktori-Iskola-2009-Felveteli-Ertesit%C5%91

Nem szeretném magyarázni, hogy az ELTE TATK milyen messze van a jobboldaliságtól vagy a keresztény fundamentalizmustól.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.26. 21:06:07

@TothJanJ: " van benne vasscsaba és bogárlászló (ez is vicces btw hogy hogyan és miért vannak benne de majd máskor)"

Ráadásul Bogár első könyve (Magyarország és a globalizáció) egyáltalán nem is olyan vészes (csak kicsit - mondjuk így - szinkretista).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.27. 01:41:17

@TothJanJ: Ezt már láttam: amikor a beadványodat elolvastam (jól összeszedted), a scribd felkínálta ezt is, és rákattintottam. Így a "nocsak!" már megvolt. Itt nem kell magyaráznod, hogy milyen az ELTE TÁTK politikai beállítottsága, elég annyit mondani, hogy "tölgy", és mindenki tudja.

Ezért is érdekes a dolog, mert itt mintha egy inkább a baloldal által kedvelt gondolat (ha jól érzem, hogy a szociális konstruktivizmus inkább egy balos eszme) lenne fölhasználva egy inkább keresztény-konzervatívnak tűnő munkához. Ha így van, az pikáns. Direkt? Ez nagyon nem az én világom, nem is olvastam (csak a téziseket, a teljesbe meg belenéztem), és őszintén szólva inkább filozófiának vagy bölcsészetnek nevezném, és nem tudománynak, de attól még nem lesz "rossz": a humán "tudományoknál" gyakori, hogy kérdéses a dolog tudomány-jellege. Pl. történészek egy része is ragaszkodik hozzá, hogy amit ők művelnek, az nem "történettudomány", hanem "történetírás" (de attól még nem "rossz").

Könnyű az angoloknak, nekik van két külön szavuk, a "science" és a "studies". Jut eszembe, a CEU-n sem "Gender Science", hanem "Gender Studies" tanszék van, talán ott is megy a szociális konstruktivizmus, mégsem köt beléjük a jótündér.

Ez a történet másik érdekes része. Jótündér össze-vissza csapkod, pl. ha a Horányinál szerzett doktorikat becsmérli, azzal a saját vincentes bloggertársát is megsérti, aki szintén Horányinál doktorált. Az pedig tanulságos, hogy az ügyvédi lebeszélés után mégis találtál hivatalos utat, még ha az eredményét nem is tudhatjuk.

(A "nálatok"-at pedig felejtsük el. Jótündér mondhat rólam akármit, felejtős. Vegyük úgy, hogy olajat keresek a MOL-nak, abban legalább annyi igazság van, hogy valaha tényleg dolgoztam nekik. :) De nem szeretném ide is cipelni az IRL életem terheit, pont azért is blogozom néha, hogy letegyem őket egy kicsit.)

maroz 2016.04.27. 06:02:18

@Holger Hartland: "Vegyük úgy, hogy olajat keresek a MOL-nak"

Ami a kommented alapján teljesen hihető. Végső soron _számodra_ mindegy is: megmondják, hogy hol és mit fúrj, megteszed, és a felhozott mintáért megkapod a pénzed.

TothJanJ 2016.04.27. 06:24:38

@Holger Hartland: oké, akkor olajat keresel a MOLnál, megbeszéltük.

A Social az Sciences, a Communication & Media meg Studies, engem nem zavar, ha tudományoknak mondják mindkettőt de aki szeretné az magában vagy akár nyilvánosan is hozzáteheti, hogy jaa, köldöknézegetők. Egyébként is mi a tudomány? Én pl. inkább olyan meghatározásokat tudok elfogadni, ahol az igazsághoz, és nem olyanokat, ahol a hatáshoz/alakítóerőhöz való viszony a központi elem.

Az is meglepő volt nekem, hogy mint kiderült jótündér nem egyedül vezeti a vincentblogot. Ha vannak szerkesztőtársai, akkor miért nem moderálják egymást? Itt olvasom, hogy valami régi MSZMP-s kisfőnök rakta össze az elején, ez nem tudom mennyire igaz meg hogy kik vannak jelenleg a szerkesztők között, de belekattintottam az utóbbi évekbe és az 99%ban Elek termése, szóval lényegében ő futtatja most az egészet, az ő felelőssége.

A jogi utat inkább első felháborodásomban vizsgáltam anno, elvileg úgy gondolom hogy ezeket máshogy kell elintézni. Az szerintem gáz, hogy a lancasteriek nem hajlandóak megmondani, hogy mi lett a vizsgálat eredménye. Azt még valahol megértem, hogy a konkrét meghozott intézkedést titkolják, mert én természetesen kiraknám a netre nekik meg nem érdekük, hogy az alkalmazottukról ilyen infók nyilvánosan elérhetőek legyenek.

Úgyhogy nem tudok mást tenni, mint továbbra is felszólítom Elek Gábor matematikust a Lancaster University-ről, hogy hozza nyilvánosságra és kommentálja az etikai beadványt követően lefolytatott vizsgálat eredményét. Az már tudható, hogy nem utasították el és valamilyen munkáltatói intézkedés lett az eredménye, tudjuk meg azt is, hogy miért.

TothJanJ 2016.04.27. 07:15:01

@Disznóvári: mondjuk így. Pl. az első fejezete és az alapkoncepciója lekötelezettje Vass Csaba korábbi munkáinak; ezért is említettem őket együtt. Előtte volt még egyébként két, normális értelemben vett normális közgazdasági könyve is.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.27. 08:28:57

@TothJanJ: Na jó, akkor a harmadik, még ha az a bogár egy másik bogár is volt, mint a mostani. :)

maroz 2016.04.27. 09:05:45

@TothJanJ: "Itt olvasom, hogy valami régi MSZMP-s kisfőnök rakta össze az elején, ez nem tudom mennyire igaz"

Eléggé az. Dr. Dömény Péternek hívják, és ő a mintapéldánya a régi káderek generációs önátmentésének. Ezüstakanállal a seggében született, a diplomaavatójára vezetői állást kapott egy korrupciótól bűzlő diplomáciai háttércégnél, aztán MTV, majd a Műsorszolgáltatási Alap, a balliberális kobzosok etetőhelyének az igazgatói széke. Mindeközben az apuka, akinek az SZT-tiszti kartonja nyilvános éppen a külügyben sertepertélt, a titkos iratokat "rendezgette", kétezer-öt-hat környékén.

A blogalapító, miután a pártja leszalámizta magát és immáron nem férnek hozzá a nagyobb pénzekhez Zuglóba katapultáltatta magát, havi félmillióért főcivil, miközben az ingatlanos bétéje ma is arra a budai, vérverestorony utcai címre (Budapest II. Vöröstorony u. 10–16.) van bejegyezve, ami az apuka, Dömény János szt-tiszti kartonján lakcímként szerepel.

A blog egy baráti társaságból alakult, akiknek a zöme nem is írt a blogra, csak noszogatott és beleszólt. Ez a baráti társaság ha összetolná a munkakönyveit elég szép pártalkalmazotti időszakot tudna felmutatni, egy picike mszmp, de a zöm mszp, és az utolsó bejegyzések nincsenek is olyan nagyon messze a 2010-es évektől, szóval a blog egy nagyon jól álcázni próbált, de mégiscsak hatalmi elitfészek, hiszen még olyan posztok is vannak, amelyeket egészen konkrétan a Népszava szerkesztőségében írtak, szóval amikor neked estek a balliberális médium legpenetránsabbjai, akkor abban bizony benne volt a vincent, mint blog háttere is. Sőt, nekem az volt a megfigyelésem, amíg én is ott működtem, hogy Elek valójában készen kapja a felháborodnivalót, nem ő bukkan rá, ő csak szövegbe és epébe önti, mert abban tényleg nem rossz. De a ceruzát, azt speciel a mispóche fogja.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.27. 10:15:15

@TothJanJ: A tudomány talán olyan, mint a foci. Vannak játékszabályok. Nem azért nem kézben viszik a labdát, mert az eredendően "rossz", hanem mert ez a szabály, így van értelme a foci nevű játéknak, így van kitalálva. Lehet olyat is, hogy teremben kézzel pattogtatjuk a labdát, és nem kapuba kell bejuttatni, hanem egy magasra helyezett gyűrűbe - az is jó játék, de az már másik játék.

A tudománnyal szerintem nincs baj, ami az eszméit és az elveit illeti. Elvileg úgy jó, ahogy van. Baj pont abból van, amikor megszegi a saját eszméit és elveit. Meg abból, hogy sokan talán túl sokat képzelnek róla és túl sokat várnak tőle. Bölcsességet, pedig csak racionális tudást kellene, korlátokkal együtt.

Amit beidéztél a lancasteriektől, az elég egyértelmű: "confidential and cannot be shared", és ez lehet, hogy mindkét félre kötelező.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.27. 22:45:39

@Holger Hartland: Feltételezem, azt nem tiltja meg neki a Lancaster University, hogy a nyilvánosság előtt belássa, hogy egy ócska féreg.

gyalog.galopp 2016.04.28. 07:00:56

@maroz:

Még a hetihetes kezdeti szakaszában Fajkasházi egy történetet adott elő. Egy barátjának afférja támadt a hatalom egyik képviselőjével, a barát ezt megbeszélte egy Párizsban élő barátjával, ebből született egy újságcikk, ami faxon átkerült Pestre, amit a barát belobogtatott a hatalom képviselőjének, " na látjátok, már Párizsban is tudják , mit műveltek" címmel.
A nagyágyúk ezen elégedetten kacarásztak a közönség viszolygás helyett bárgyún vigyorgott.

A hasonló példák tucatjait sorolhatnánk a végtelenségig, az ügyintézésnek ez a formája immorális berkekben teljesen morális.
Mivel ők nem amorálisak, semmi értelme nekik a morálról papolni.

A hasznos idiótasággal nem értek egyet, ők már senkinek nem hasznosak, hanem kártékonyak. A paranoid individualizmusuk pont ellentétes hatást vált
a globalizált világ csinálói szeretnének.

Egyébként bízok abban, hogy TothJanJ a közeljövőben celebbé válik és magyarra fordítva elolvashatom disszertációját. :)

TothJanJ 2016.04.28. 07:55:58

@Holger Hartland: Akkor mondja ezt. De nekem innentől fogva nincs dolgom Elekkel, ha ő a saját blogján el szeretné hallgatni akkor tegye, max még betumblizom nekik néhányszor.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.04.28. 20:36:46

@TothJanJ: @Disznóvári: Nekem hiába mondjátok, én tippelek abból, amit tudni lehet, viszont jótündérnek sem az ügyvédje, sem a haverja nem vagyok, sőt. (Ha bárki mást sugallt nektek: hazudott.) Dolgom nincs vele és ne is legyen. Max. 1%-ot adok rá, hogy lesz, de akkor hasonló felállásban, mint @TothJanJ -nek: JT betámad, én pedig abban az esetben átgondolom, hogy ügyvédet fogadjak, beadványt írjak vagy hagyjam a fenébe.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.04.28. 22:07:45

@Holger Hartland: Nem gondolom, hogy jt-vel bármilyen bizalmas viszonyban állnál, a tölgy-ügy óta a blogjukra kommentjeiddel többnyire egyetértek.
Ügyvéddel nem sokra mennél, mert pontosan tudja, mit tehet meg komoly jogi következmények nélkül Madzsarisztánban.

dvhr 2016.05.20. 08:06:37

@TothJanJ: Mit mondanak erről az angyalok?

TothJanJ 2016.05.20. 10:58:53

@dvhr: Van abban valami lelombozó, hogy még mindig itt tartotok, de ez nem rajtam múlik, lásd a korábbi hszeket. Vagy érdeklődj jótündérnél arról, hogy az egyetemén vele szemben lefolytatott vizsgálatnak mi lett az eredménye, de azt valamiért nem igyekszik kiposztolni (egy ideig azt hittem, hogy Pünkösdre tartogatja, hát nem).

maroz 2016.05.20. 11:56:58

@dvhr: A doktordöménytől kérdezd, az ő apja volt a komcsik alatt szt-tiszt, kizárt dolog, hogy ne lenne a témáról valami titkos infója.

Tényleg, az nem ciki, hogy egy olyan komcsipatkányfészekben kommentelsz, mint a Vincent?

HToma 2016.05.20. 13:10:40

@maroz: Te meg oda írtál.:)

maroz 2016.05.20. 14:11:27

@HToma: Ugye? Ezzel kell együttélnem. Kínos.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.21. 06:37:11

@maroz: Miért lenne kínos? Megírtad, hogy miért hagytad ott őket. Szerintem értelmes ember Orwellt, Koestlert, vagy József Attilát sem kárhoztatja, amiért egykor, életük bizonyos szakaszában komcsik voltak. (Nem téged hasonlítalak hozzájuk, hanem a kommunizmust a neoliberalizmushoz, liberálfasizmushoz.)

2016.05.21. 12:22:43

ti teljesen zakkantak vagytok.
blogol ott jótündér meg nagyon-nagyon ritkán egy-két ember, tényleg tragédia, valóban
van aki arra számított amúgy, hogy egy professzort kirúgnak, mert csúnyákat írt egy bölcsészdoktori értekezésről, meg egy-két bölcsészről?
jézusmária

airopabazta 2016.05.21. 14:30:19

@WiteNoir: "a csúnyákat írt" némi eufémizmus, ha feljebb görgetsz láthatod, hogy az érintett szerint igen durva következményei voltak. Ezt pedig károkozásnak, szűkebben rágalmazásnak és becsületsértésnek hívják, nem "csúnyákat írás"-nak, amiért igen, felelős személynek felelnie kell. Ha bebizonyosodik a károkozás ténye, annak megvannak a megfelelő jogkövetkezményei, a nem vagyoni kárt és a jóvétételt is ide érve. Nem gondolom, hogy bárki a professzor kirúgását szeretné, de azért egy nyilvános megkövetés úriemberek között azt gondolom az etikai bizottság illetve a bíróság kényszerítő ereje nélkül is elfér.

TothJanJ 2016.05.21. 18:22:47

@WiteNoir: Szerintem senki nem számított arra, hogy Elek Gábor jótündért, az orulunkvincent.blog.hu rendszeres szerzőjét elbocsájtják a munkahelyéről. Azt ellenben gondolhatták, hogy hátralép három lépést, madártávlatból ránéz arra amit csinált és levonja a megfelelő következtetéseket (félreértés ne essék, én nem igénylem vagy várom el ezt tőle, neki és az olvasótáborának viszont prímán hasznos volna több szempontból is). Ebben segíti remélem az etikai vizsgálat eredménye, amit pl. közölhetne a saját szavaival.

maroz 2016.05.21. 19:42:13

@WiteNoir: Dehogy tragédia, komédia. Csak éppen nem mindenki nevet rajta egyformán. Tudod hogy van ez, gyerekként tele szájjal nevetünk azon, amikor a börleszkben a főcsámpás fejére esik a vödör, de miután már a mi fejünkre is esett valami hasonló az életben utána már nem tűnik annyira viccesnek a jelenet.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.22. 22:52:27

@WiteNoir: Tölgyet (Molnár Attila Károly professzort) Elek Gábor posztja miatt rúgták ki (lehetne ezen a kifejezésen vitatkozni, de sztem lufihámozás lenne) a Pázmányról, és kis híján az ELTE-ről is. Mert álnéven írt egy (valóban nem túl kulturált) kommentet egy bogon. Elek már régóta harcban állt Molnárral és több kommentjében kifejtette, hogy őt zavarja, hogy egy ilyen ember, mint MAK, egyetemi oktató lehet. Tehát alapos a gyanú, hogy kifejezetten várta az alkalmat, hogy valahogy kicsinálhassa MAK-ot. Szerintem érdemes lenne elgondolkodnod azon, hogy nincs-e valami kognitív disszonancia abban, hogy a szarházi Elek Gábor -- akinek a nevéhez több sikeres karaktergyilkosság fűződik, de voltak sikerületlen kísérletei is -- "kicsinálása" ellen emelsz szót.

2016.05.23. 15:34:57

@Disznóvári:

azért erre válaszolok, az olvasók kedvéért

Tölgyet (Molnár Attila Károly professzort) Elek Gábor posztja miatt rúgták ki (lehetne ezen a kifejezésen vitatkozni, de sztem lufihámozás lenne) a Pázmányról, és kis híján az ELTE-ről is"

HAZUGSÁG

" Elek Gábor posztja miatt"

nem amiatt

rúgták ki (lehetne ezen a kifejezésen vitatkozni, de sztem lufihámozás lenne) a Pázmányról,"

nem rúgták ki onnan

és kis híján az ELTE-ről is"

szó sem volt ilyesmiről, szóval a kis híján egyszerűen nem igaz

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.23. 16:08:50

@WiteNoir: De amiatt - valóban nem kirúgták, hanem nem hosszabbították meg a szerződését, erre az okra hivatkozva - , mert jt felfedte a kilétét (aztán kitörölték, de a posztból és kettes kommentjeiből egyértelműen be lehetett azonosítani).

És volt eljárás ellene az ELTE-n, ha nem tudnád.

Tudom, hogy nem tudod megemészteni, hogy az imádott jótündéred egy utolsó szarházi rongyember, de hát istenem, hülyén halsz meg, engem ez nem igazán érdekel.

airopabazta 2016.05.23. 22:03:16

Valaki betette a vincentre a tóth által kitett dokumentumokat, és egy másik személy odaírta, hogy ez alapján többféle jogi eljárást is meg lehetne indítani elek gábor ellen. Azt is írták, hogy a jogi pereskedésnél sokkal kultúráltabb és férfiasabb lenne egyszerűen bocsánatot kérni.

elek gábor olyan kultúrált és férfias volt, hogy MINDEZEKET a kommenteket - szokás szerint - visszatörölte, most már nem láttam egyiket sem. Csak egy sipákolós, betojt fenyegetőzést elek gábortól,újra. Ő szokta volt írni, de most én mondom róla: nincs, tényleg nincs remény.

TothJanJ 2016.05.23. 22:59:20

jotunder · orulunkvincent.blog.hu 2016.05.23. 21:42:25

azt hiszem pont most lett vége a türelmemnek a fiúcskákkal kapcsolatban. sorry. jogi képviselőnk szerint vagy kérjem meg őt szépen, hogy perelje szét a józsik fejét, vagy hagyjam az egészet a francba, a keményebb szakmai részt pedig majd azok intézik, akiknek ez most hirtelen a dolga lett. ennyi, köszönöm szépen. :)
...............................................................................................

Felképesztő ez az ember :(

airopabazta 2016.05.23. 23:29:05

@TothJanJ: gerinctelen, gyáva ember. Ettől hiteltelen minden, amit csinál. Elek Gábor lehet egy közepesen jó matematikus, de emberileg értékelhetetlen, amit művel, és félő, hogy még csak nem is tudatosul benne.

2016.05.23. 23:32:59

@Disznóvári:

nem ő fedte fel, nem ő kezdeményezte.
ő írt róla először posztot, valóban leírta a nevét, nem sokkal később törölte. akik eljárást akartak, azok nem abból a posztból tudták meg a kilétét

ez nem a személyről szól, csak amit te leírtál, az nem volt teljesen igaz.

2016.05.23. 23:41:03

@TothJanJ:

te tényleg meglepődsz a reakcióján, elhiszem neked

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.24. 00:02:23

@WiteNoir: "nem ő fedte fel, nem ő kezdeményezte."

Ez HAZUGSÁG, hogy téged idézzelek.
Én az elejétől követtem a tölgy és a jt közötti viadalt. Nekem teljesen nyilvánvaló, hogy jt/elek célja tölgy/mak levadászása volt. Szerintem te nem vagy tisztában sem az előzményekkel, sem az elek-félék motivációjával.
Btw. mak-ot sem tartom erkölcsi hérosznak. A Semjén-doktori ügyben ő is vastagon sáros. Csak mak és elek & tsai erkölcsi szintje kb. úgy viszonyul egymáshoz, mint egy feleség, aki eccer-kéccer megcsalja a férjét egy ócska kurva erkölcséhez.

maroz 2016.05.24. 06:33:33

@WiteNoir: Ja, és ne tereljünk már: nem az a baj, hogy csúnyákat írt, hanem azt, hogy egy tudtommal sok közpénzt felmarkolt közértelmiségi olyan szinten ír egy olyan tudományterületről, ami nem az övé mint anno egy alapszervi párttitkárhelyettes.

Nekem az a bajom, hogy ezek ott magukat valamiféle hűdemekkora minőségnek gondolják, ők az európaiság etanolja, vagy mi, közben pedig hát hogy is mondjam csak.

Amúgy ha van még puskaporja ajánlok neki egy újabb vadat:

"He does not want to say that technologies are evil per se but that technologies become demonic when they stand beyond human steering."

Mivaaaaan??? Ki ír ilyesmit??? Húdöfákkíz Anne Kull, de pláne kinek a műve a Nature, Technology and the Sacred? Ki a tököm az a Bronislaw Szerszynski? Biztosan valami kamudiplomás vándorprédikátor a taktaharkányszki főiskoláról, mi más lehetne?

Ugye nem lehet például előadó egy komolyabb egyetemen?

Ugye kizárt, hogy egy olyan fárosz közelében pislákolja az ördögi technológia üzenetét, mint Gábor Elek?

Ugye kizárt, hogy aki egy ilyen könyvet megírjon, hogy aki a transzcendenssel így mer foglalkozni azt a Lancaster University katedrához engedje?

Mit gondolsz, Gábor Elek oda fog menni hozzá is és elkezdi őt is ekézni és hívja a zümmögőkórusát tercelni?

airopabazta 2016.05.24. 08:13:36

@maroz: nem fog rá válaszolni soha, és ha hozzá kommentelnéd akkor kitörölné.

maroz 2016.05.24. 09:21:45

@airopabazta: Pedig én segíteni akarnék neki. Angolul pocsékul írok, így egyedül nem boldogulok el, holott a téma súlyos. Egy lengyel szociológus valami angol egyetemen olyan baromságokat ír, hogy a technológia maga a Sátán:

www.lancaster.ac.uk/sociology/about-us/people/bronislaw-szerszynski

Illő lenne a faszit jól kigúnyolni valami látogatottabb angol blogon, meg úgy általában az egyes angol egyetemeket, ahol nem átallanak ilyen transzcendens szarságokat bevinni a keservvel szekularizált szent tudományba. Lancaster University, nanemár, micsoda taktaharkány-alsó.

2016.05.24. 09:36:17

@maroz:

csak elemzi a következő géprombolás körülményeit, arrafelé fontos téma.
a lancaster egy nyugis jó hely, olcsó diplomagyár laidback tanulóknak és khmm... életművész oktatóknak.
szekularizálj itthon, ott nincs rá igény.

2016.05.24. 10:01:59

@maroz:

oké, kicsi igény.

az import a jót célozza, közben becsúszik a szemét is. majd szép türelmesen kivárják a szerződés lejártát aztán fájó szívvel búcsút vesznek tőle, még bulit is rendeznek neki és olyan referenciát kap hogy akár még khabarovszkban is jó lesz.

2016.05.24. 13:40:30

@maroz:

az illető egy nick, mögötte egy személy, én ha jól emlékszem 2002-ben olvastam először tőle valamilyen szöveget, a neten fellelhető volt még a hix archívumában 90 őszén írott levelei.
neki van egy stílusa, gondolkodásmódja, ami ennyi idő után aligha fog megváltozni és arról ír, amiről akar.
nem társadalomtudós, nincs különösebb befolyása, évek óta nem is hazánkban dolgozik, én nem várok tőle semmit, nem kérek tőle számon semmit.
te valamiért igen, de szerintem hibásan és feleslegesen.

maroz 2016.05.24. 13:49:21

@WiteNoir: "neki van egy stílusa, gondolkodásmódja"

Nincs semmi semmi ilyesmije. Van egy osztálya, egy erős osztálytudata és ezen túl van a mispóche, és az, ami belőle kijön az nem az ő gondolkodásmódja, hanem a legdoktrinerebb osztályideológia plusz a mispóche által elvárt kötelező ajvékolás.

Nekem vele szemben nincs elvárásom, nekem álmaim, utópiáim vannak, de az az osztályára vonatkozik és nem untatnálak velük.

TothJanJ 2016.05.24. 14:00:51

Közben egy 'mavo' nevezetű nick pedzegeti odaát, hogy mit miért csinálhattam. Hát mitadjisten van olyan, hogy snassz közvetlenül tőlem megkérdezni. Igen, biztos azért csináltam folyóiratot, mert nagyon kellett a fokozathoz az a +1 cikk (itt mindenki nagy akadémikus, csak a fokozatszerzés publikációs követelményeit meg az MTMT-t nem ismerik).

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.24. 14:39:38

@WiteNoir: Egy rövid lista azokról akiket ez a nick megpróbált több-kevesebb sikerrel lejáratni/kicsinálni/karaktergyilkolni/jó hírnevében megsérteni (biztos nem teljes, de most ezek jutnak eszembe):

Barabási-Albert László
Fokasz Nikosz
Horányi Özséb
Molnár Attila Károly
Lánczi András
Mezei Balázs
Tóth János József

airopabazta 2016.05.24. 18:01:58

@Disznóvári: naaa Barabásival mi volt a baja, kevés a 145.000 hivatkozás (Eleknek van 903) vagy a Harvard Medical School is gagyi intézmény?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.24. 20:28:44

@airopabazta: orulunkvincent.blog.hu/2015/10/03/barabasi_albert-laszlo_esete_a_magyar_ujsagirokkal
orulunkvincent.blog.hu/2011/02/09/a_skalafuggetlensegrol
orulunkvincent.blog.hu/2011/08/15/a_christakis_ugy
orulunkvincent.blog.hu/2013/02/19/hany_kattintas_a
_tizenkilenc
orulunkvincent.blog.hu/2014/10/14/az_okossagokrol_megjegyzesposzt

airopabazta 2016.05.24. 20:54:44

@Disznóvári: ó fantasztikus, köszönöm. Ez az ember mindenhez ért, mindenen keresztüllát, még az olyan embereken is akiket egyébként a tudományos világ több százszorosan elismer, mint őt. Tehát az is bullshit, hogy impactot meg grant-eket kell nézni, hiszen az is csak manipuláció. A világ szó szerint legjobb folyóiratai is csaló kóklerek cikkeitől nyüzsögnek, de őt nem lehet megvezetni. Végeredményben valakinek a tudományos teljesítményét -ha jól értem- kizárólag úgy lehet megállapítani, ha megkérdezzük róla az orákulumot, magát Elek Gábort. A-ha, stimmel, a DSM-V-ből könnyen kikereshető e kór.

Látom Mérő László és Nyíri Kristóf is kap rendesen.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.24. 21:26:52

@airopabazta: A legmurisabb, mikor megköszönik neki a Barabási-fikázó posztokat azok, akik nem értették Barabási könyvét (és nyilván Elek posztját sem). :)

airopabazta 2016.05.24. 21:29:46

@Disznóvári: igen azokon a részeken is én éreztem magam kellemetlenül, mikor ilyeneket írnak pl, hogy "Jajj dehogy fogok én egy matematikussal vitatkozni" meg "kevés vagyok én ahhoz, hogy veled vitába szálljak". "Csak gyorsan benéztem egyet felszopni és már húzok is" -jellegű hozzászólások, gondolom ezeket sose törli.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.24. 22:28:12

@airopabazta: Ez nem jt kommentje, vsz tükrözi a véleményét:

"Ugyanaz a szitu, mint a fraktálokkal, káoszelmélettel, a kvantumizék meg közérthetővé varázsolt fizikai kozmológiák egy jelentős hányadával, vagy a már lassan feledésbe merülő "katasztrófaelmélet" René Thom-féle hype-olásával. Rengeteg duma, meg világmegváltás, minimális kézzelfogható (akár csak elméleti jelentőségű) eredmény, hogy alátámassza mindezt. Döntéshozókat, újságírókat, meg a laikus tömegeket lehet ezzel megnyerni, az egy könnyebb műfaj és jobban fizet, mint komoly invenciót igénylő dolgokat publikálni és esetleg évtízedek munkájával nyerni néhány komoly díjat, amivel tipikusan annyi pénz jár, amit a Barabási-félék egy-két népszerűsítő könyv írásával meg világkörüli haknizással pár hónap alatt összeszednek. Nem haszontalan, vagy kizárólag káros a komoly tudománnyak az ilyesmi, persze, mint említettem pénzt és odafigyelést azt hoz."
orulunkvincent.blog.hu/2011/02/09/a_skalafuggetlensegrol/full_commentlist/1#c12511239

Kiemelném ezt:
" minimális kézzelfogható (akár csak elméleti jelentőségű) eredmény"

Ugye ezzel többek között az a probléma, hogy 1. Barabási cikkei a legnívósabb, legmagasabb infaktos lapokban jelennek meg, 2. kutatások ezreit inspirálták, amiknek GYAKORLATI hasznuk van. (Ahogy az egyébként jt által szintén fikázott fraktálelméletnek a meteorológiától kezdve a társadalomtudományokig - ebben MO-n Elek másik kedvelt célpontja, Fokasz Nikosz áll az élen.)

airopabazta 2016.05.24. 23:21:45

@Disznóvári: szerintem ez egy jól megmagyarázható pszihológiai történet nála (mármint jótündérnél). Akárhogy is vesszük, azért a matematikusok között ő a futottak még kategóriába tartozik (egy angliai egyetem matematika professzorának, aki jól el van látva konferenciakerettel, azé' kicsit sovánka a 900 hivatkozás, pl lovász lászlóval összehasonlítva, vagy akár szemerédivel, aki kb cikkenként kap 1000 körüli hivatkozást, ami több, mint elek teljes életművének.) De ettől még szép teljesítmény; nem kiemelkedő, nem fontos, de szép, ezt ne vitassuk el tőle. Dehát ugye ennek okán a matematikusok között nem nagyon téma a munkássága, a köznép pedig jóformán egyáltalán nem foglalkozik vele, kb mintha nem is létezne. Elfogja az irigység azok iránt, akiknek viszont van köze a társadalomhoz, foglalkozik velük a sajtó, egyszerűen érdekli az embereket, amiket mondanak. Elek Gábor nem nagyon érdekel senkit a közvetlen kollegáin kívül. Ezért létrejött a jótündér nevű megmondó és lejáratóember, aki majd megmutatja, hogy tud ő érdekeseket mondani. Csak egy kis bosszúszomj, egy kis gyerekes figyelemhiány, és valószínűleg rengeteg, de rengeteg keserűség. Ennyi a koktél.

2016.05.24. 23:48:05

a vincentblogra nem ír semmilyen "elek", az utóbbi időben "jotunder" blogol elsősorban
azért jó látni, hogy vannak emberek, akiknek fáj, hogy egyeseknek van véleményük.
fokasz nikosz, élen jár,

Káosz és fraktálok, Bevezetés a kaotikus dinamikus rendszerek matematikájába szociológusok számára, "

azon túl hogy ez pont a legtöbb kóklerségre alkalmat adó terület, ilyen sajnos nincs.
matematika bsc-t talán bevezethet ilyen területekb halandzsa nélkül is (most fogadjuk el hogy legitim), szociológust meg nem.
hát ez van.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.25. 00:23:10

@WiteNoir: Jóvan, akkor ne a káoszelmélettel foglalkozzunk, hanem Barabásival és a hálózatelmélettel.Ha olyan nagy tudós vagy, érvelj amellett, hogy Erdős-Rényihez képest Barabási miért nem fedezett fel vmi újat, reveláció-erejűt, ami számos gyakorlati szempontból is fontos és hasznos kutatást inspirált (és hogyan állnak a dolgok impakt-faktorokkal, egyéb mérőszámokkal - amikre Elek Gábor hivatkozni szokott, ha nem az általa gyűlölt professzorokról van szó -, hogyan, mennyire egzaktul fejezik ki egy tudományos cikk, vagy egy kutató jelentőségét, minőségét stb.)

maroz 2016.05.25. 05:48:00

@WiteNoir: De, ír, és ezt igény esetén eskü alatt is tanúsítom. :)

Olyan aranyos, hogy te lassan évek óta küzdesz azzal, hogy ezerszer leírsz valamit bízva abban, hogy pusztán a sokszori leírástól igazzá is válik.

Akkor próbáld már meg realizálni, hogy tévedsz, de, azt a blogot Elek Gábor szarja tele a frusztrációival és igen, nem tévedsz, erre a jótündér nicket használja, de az egy vicc, hogy pusztán az álnév használatától ő már nem is lenne ő, hanem mondjuk akár Ságvári Endre is lehetne, és mindannyian tegyünk úgy, mint ha nem tudnánk, hogy ki ő.

Az is egy nagyon furcsa állítás, hogy számodra jó látni, ha az embereknek fáj az, ha egy másik embernek számukra nagyon nem tetsző véleménye van. Örülsz a mások bánatának, bajának, fájdalmának, végső soron ez nem a történetről szól, nem Jótündér Gáborról, hanem rólad. A te lelkedről. Érdekes lehet.

TothJanJ 2016.05.25. 06:44:13

@WiteNoir: Ez felétek nyilván nem releváns (vagy legfeljebb mint újabb alkalom a lekóklerezésre) de képzeld volt alkalmam vagy 5 éve az ELTE-n 1db Fokasz Nikosz doktori képzéses kurzust elvégezni. Az én érdeklődési körömtől nagyon távol állt és bizony voltak olyan részei amiket nem értettem és nem is igyekeztem megérteni, de amúgy színvonalas kurzusnak tűnt. Azt is megmutatta pl., hogy az empirikus kutatásokhoz használt konkrét mérési módszerek kidolgozásában hogyan lehet ezeket az elméleteket használni, illetve hogy meglévő metodológiákban hol bukkannak fel ilyen elemek. Nagyon kevés emberről tudom elmondani, hogy oda kellene figyelni rá, ha kóklernek nevezné.

Az egészen biztos, hogy van a matematikai szociológiának (ilyen is van, bizony) egy olyan része, ahol ez a káoszozás meg fraktálozás nem hogy divatos, de még eredményeket is lehet elérni benne.
Nem értem miért igyekeznek egyesek olyan dolgokról nyilatkozni, amit még csak elhelyezni sem tudnak az adott tudományterületen.

Az orolunkvincent.blog.hu jotunder nicknevű szerzője Elek Gábor matematikus, a Lancaster University alkalmazottja, ami pont érdektelen akkor, amikor arról ír, hogy tegnap milyen előadást hallgatott meg az Operában és pont érdekes akkor, amikor szakmainak látszó véleményt mond pl. Barabási vagy Fokasz munkájáról. Abban azért ő is vastagon benne van, hogy itt egyesek -Karácsony óta pl. én is- ragaszkodnak a néven nevezéséhez.

maroz 2016.05.25. 08:07:20

@WiteNoir: Amúgy meg még mintegy mellékesen: képzeld el, hogy erről az egész témáról nekem is van véleményem. Fokasz Nikoszról is van véleményem, és ez a vélemény nem egyezik sem a jótündéri véleménnyel de azzal sem, amit itt többen kvázi ellenvéleményként megfogalmaznak. Nekem a tudományról illetve a tudománynak nevezett speciálisabb gondolkodásról is van véleményem, és nagyon, de nagyon van véleményem a tudományos kutatásról, ami úgyszintén nem egyezik meg az itt felismerhető vélemények egyikével sem, de gondolom nem kell elújságolnom neked, hogy ezt a véleményt nem írhatom le azon a blogon, aminek a felfuttatása végső soron nekem is köszönhető, mert megvonták az adminjogom. Ha neked lenne igazad és ez csak játék lenne, akkor simán visszaadhatnák, és akkor én is megírhatnám ott a véleményem, ahová már kerítettem sok-sok munkával olvasót. De nem írhatom meg, mert Elek Gábor nem bírja elviselni. Gondolom örülsz: fáj neki, hogy nekem is van véleményem. Kerek a világod így?

2016.05.25. 13:45:50

@Disznóvári: @TothJanJ: @maroz:

én annyit látok, hogy titeket nagyon zavar jótündér és foglalkoztok vele, de rajtam kívül nem sokan beszélgetnek ugyanerről, szóval úgy tűnik, a magyar állampolgárok döntő többségét nem zavarja és olyat sem tett aminek jogi következménye van-volt-lesz.
engem pl. nem igazán érdekel, ha kib.szna a blogjáról, ahogy tette pl. béndek péter, a magyar nem-akadémiai konzervativizmus legnagyobb hazai alakja, akkor kib.szna, ha lehülyézne lehülyézne legfeljebb én is visszírnék valamit:), stb.stb.
nektek ez nem elég, valami fura fixációtok van, nem tudom miért.

TothJanJ 2016.05.25. 14:11:09

@WiteNoir: Engem egész konkrétan 2015 Karácsonya óta zavar JT, előtte normál olvasója és mérsékelten aktív hozzászólója voltam az írásainak; lásd a profilomat. Te az előzményekkel együtt és elég pontosan ismered a környezetemre, a rám meg a munkámra vonatkozó megnyilvánulásait ezért álnaivitásnak (vagy rosszabb esetben, az erkölcsi érzék teljes hiányának; amit viszont ha jól emlékszem a decemberi hsz-ekben még nem tanúsítottál) tartom "fura fixációként" felfogni a reakciómat és értetlenkedni rajta. Amit Elek elkezdett az nem a lehülyézés-visszahülyézés szintjén mozog, abban remélem egyetértünk.

maroz 2016.05.25. 15:17:48

@WiteNoir: "engem pl. nem igazán érdekel, ha kib.szna a blogjáról"

Te tenyleg ennyire furcsan gondolkodsz, hogy abba mar nem fer bele ilyen picsanyi kulonbseg, hogy kommentelokent basznak ki egy blogrol, vagy olyan szerzokent, aki megiscsak megirt ket ev alatt 260 posztot es hozzajarult ahhoz, hogy a kezdeti parszaz olvasoi taborbol tobb ezres, sot, tizezres legyen?

Neked miert fontos ezzel foglalkoznod, ezen is elmerenghetnenk. Mindenaron beteg, frusztralt faszoknak szeretnel latni minket, akik keptelenek olyan rendes emberkent vislekedni, mint amilyennek peldaul sajat magadat is leirod (elhencegsz, hogy bezzeg te milyen ferfiasan viselted bendekpetert), helyette minden idonket es energiankat jotundibundire pazaroljuk, szoval mi ilyen alember okadek faszok vagyunk, rendben.

De ugyan, aruld mar el, hogy te miert bukkansz fel barhol, ahol ez a tema felmerul, es miet tobzodsz bennne szemmel lathatoan akkora elvezettel, mint koca a pocsolyaban? Nem tunt fel neked, hogy itt vegso soron a te jelenleted, a te kommentjeid, a 5
te azon igyezeted, hogy a jotunderi mikrouniverzumot azon az aron is gyonyorusegesnek probald meg lattatni, hogy magadat seggfej idiotanak mutatod be, aki meg annyit sem kepes megkulonboztetni, hogy egy hangyafasznyit mas egy blogon kommentelni, mint megirni 260 posztot.

Mi az oka ennek, miert viselkedsz te igy? Bantott teged is? Vagy pont forditva: szerelem?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.25. 15:40:25

@WiteNoir: Én két okból foglalkozom vele, egyrészt egy archetípus - amit én jobb híján liberálfasisztának neveznék - megtestesítője, egyfajta állatorvosi ló, amit így mintegy mikroszkópon keresztül lehet vizsgálni. Másrészt amúgy általam értelmesnek tartott emberek osztják a posztjait a facen, és lelkendeznek, hogy hű, meg ha, most valaki megmondta a tutit. Ott nincs kedvem vitázni velük, de itt legalább leírom róla a véleményemet.

2016.05.25. 18:13:14

@maroz:

de kénytelen vagyok annak látni téged, hiszen jól tudod, miért vágtak ki, tudatosan írtál le számukra vállalhatatlan dolgokat.
ráadásul nem is ismerted őket személyesen, ha jól tudom.
blogoltál ott, többek számára egyre kevésbé voltál elfogadható, majd végül egyvalaki kivágott, a többiek utólag jóváhagyták.
ezen azért pár év alatt túl lehet lépni, nem?

2016.05.25. 18:13:53

@TothJanJ:

leírta a véleményt, melyet azért láthattad, jópáran osztanak rajta kívül.

maroz 2016.05.25. 18:22:17

@WiteNoir: Én rajtad lépek túl, mert látom, hogy úgyis csak a sajátodat mondod. Bármi legyen is az input az output ugyanaz. Elek Gábor érdekes, te nem vagy az. Így most jobb neked?

2016.05.25. 18:50:37

@maroz:

azért ugyanaz az output, mert az a releváns.
te már három éve rinyálsz azon, hogy "elek" kivágott egy blogról, mert számára, számukra tolerálhatatlan szövegeket írtál.
te szüntelenül terelsz , de attól még a tény tény marad.
ha nem olyan szörnyű stílusban írsz, mint amit pásztörperc kifogásolt, nem zsidózol úgy hogy jótündér kifogásolja, nem írsz számukra vállalhatatlan tartalmakat, stb. még mindig ott lehetnél.
de ha úgysem szereted őket, akkor meg úgyis eljöttél volna azóta.
a többi itt most lényegtelen.

maroz 2016.05.25. 19:23:24

@WiteNoir: Azt ugye tudod, hogy mind a mai napig egyetlen faszkalap sem tudta megmondani konkrétan, hogy mi is volt az a bizonyos zsidózás?

Tudod hát, hiszen te sem tudtad megmondani, ami ugye nem azt jelenti automatikusan, hogy te is faszkalap lennél, hanem azt, hogy nem tudtad megmondani, mert ez nálatok ilyen varázslat: rámondjátok és megint, és megint, és megint, és a harmadik rámondással már be is van bizonyítva, jöhet a következő.

Hogy unom én ezt...

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.25. 19:25:59

@WiteNoir: Kedves agyhalott felebarátom! Gondolod, hogy a Lancaster University etikai bizottsága is annyit állapított meg, hogy csak "leírta a véleményét"?

Bell & Sebastian 2016.05.25. 19:35:30

Pásztorpöpec bizonyára nagy gyakorlattal bírhat a lektorálásban, mint a kóser, magyar Wiki szorgos karbantartója.

TothJanJ 2016.05.25. 21:08:08

@WiteNoir: láttam pár nicknevet handabandázni valóban, és szörnyülködni valami olyanon, ami addig csak jótündér fejecskéjében létezett. Igen, hadd tudjam már jobban, hogy miről írtam. Kitettem a bírálatokat is, ők is hadd tudják jobban, hogy mit bíráltak. Ki fogom tenni a doktori tanács határozatát is az avatás után, ők is hadd tudják már jobban, hogy mire ítéltek meg fokozatot.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.25. 22:11:37

@WiteNoir: De amúgy terelsz, a kérdésemre nem válaszoltál. Igaza van-e Eleknek, mikor pl. ezt írja:
"Az egyáltalán nem világos, hogy Barabási konkrétan mit is fedezett fel, egyáltalán felfedezett-e bármit (...) Senki sem tudja, hogy pontosan, hogy mit jelent a skálafüggetlenség. Barabási is konstruált egy véletlen gráf fogalmat, a preferential attachment gráfokat, és leginkább arról van szó, hogy ő ezeknek a gráfoknak a tulajdonságait próbálta több-kevesebb sikerrel rávetíteni a valódi hálózatokra."
orulunkvincent.blog.hu/2011/02/09/a_skalafuggetlensegrol

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.25. 23:05:25

@Disznóvári:
Hát ha népszerű tudományos választ akar, akkor olvassa el a Wikipédiát.
en.wikipedia.org/wiki/Scale-free_network
"In studies of the networks of citations between scientific papers, Derek de Solla Price showed in 1965 that the number of links to papers—i.e., the number of citations they receive—had a heavy-tailed distribution following a Pareto distribution or power law, and thus that the citation network is scale-free. He did not however use the term "scale-free network", which was not coined until some decades later. In a later paper in 1976, Price also proposed a mechanism to explain the occurrence of power laws in citation networks, which he called "cumulative advantage" but which is today more commonly known under the name preferential attachment.

Recent interest in scale-free networks started in 1999 with work by Albert-László Barabási and colleagues at the University of Notre Dame who mapped the topology of a portion of the World Wide Web,[4] finding that some nodes, which they called "hubs", had many more connections than others and that the network as a whole had a power-law distribution of the number of links connecting to a node. After finding that a few other networks, including some social and biological networks, also had heavy-tailed degree distributions, Barabási and collaborators coined the term "scale-free network" to describe the class of networks that exhibit a power-law degree distribution. Amaral et al. showed that most of the real-world networks can be classified into two large categories according to the decay of degree distribution P(k) for large k.

Barabási and Albert proposed a generative mechanism to explain the appearance of power-law distributions, which they called "preferential attachment" and which is essentially the same as that proposed by Price. Analytic solutions for this mechanism (also similar to the solution of Price) were presented in 2000 by Dorogovtsev, Mendes and Samukhin [5] and independently by Krapivsky, Redner, and Leyvraz, and later rigorously proved by mathematician Béla Bollobás.[6] Notably, however, this mechanism only produces a specific subset of networks in the scale-free class, and many alternative mechanisms have been discovered since.[7]"

Semmi különös nem történt, Barabási rábukkant egy jelenségre, amire már korábban rábukkant valaki más, csak akkor nem érdekelt senkit.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.25. 23:31:33

@Doomhammer: Elek nem azt állítja, hogy Barabási valami olyat fedezett fel, amit korábban már felfedezett Derek de Solla Price, vagy xy (vannak ilyen egymástól tök független felfedezések, felismerések), hanem hogy a skálafüggetlenségről - amit okkal vagy ok nélkül Barabási felfedezésének szokás tulajdonítani - "Senki sem tudja, hogy pontosan, hogy mit jelent".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.26. 00:12:03

@Disznóvári:
Nem kívánom Elek szövegét elemezni, lepődjön meg, fogalmam sincs, mire gondolt, amikor ezeket a mondatokat odavetette. Az én hipotézisem az, hogy csak pongyolán fogalmazott. A korábbi szerző említése arra vonatkozott, hogy "egyáltalán felfedezett-e valamit". Most úgy tűnik, hogy csak egy korábban ismert jelenséget alkalmazott a World Wide Web-re és a web-hype tetőpontján ezért lett belőle celebritás.

Ha már a "senki se tudja, mit jelent" kitételnél tartunk: a skálafüggetlen hálózatokat ma már nem övezi az a bódult áhitat, mint akár 10 éve is. Itt például egy tucatnyi adathalmazt elemeznek ki alaposan, amelyekről valaha azt hitték, hogy skálafüggetlenek.

arxiv.org/abs/0706.1062

A következtetések rendkívül érdekesek. Például több esetben képtelen bizonyítani, hogy az adott adathalmaz egyáltalán skálafüggetlen hálózatot ír-e le.
"In particular, the distributions
for birds, books, cities, religions, wars, citations, papers, proteins, and terrorism are
plausible power laws, but they are also plausible log-normals and stretched expo-
nentials. In cases such as these, it is important to look at physical motivating or
theoretical factors to make a sensible judgment about the which distributional form
is more reasonable—we must consider whether there is a mechanistic or other non-
statistical argument favoring one distribution or another. The specific problem of the
indistinguishability of power laws and stretched exponentials has also been discussed
by Malevergne et al. [36]."

Vagyis azt látjuk, hogy egyes csomópontok nagyobb, mások kisebb fokszámúak, de az eloszlásra - éppen az idézetek számára is, amiből az egész skálafüggetlenség jött! - többféle lehetséges eloszlás ráillik. Akkor pedig milyen alapon állítjuk, hogy ezek a hálózatok pl. a "preferential attachment" alapján alakultak ki? Simán lehet, hogy egy teljesen más eloszlás működik itt, ami első blikkre hatványfüggvénynek látszik, de valójában nem az, így a "preferential attachment" sem volt a hálózat kialakulásának oka.

Az ilyen vitákkal tele van a tudományos közbeszéd és ez így jó. Az is megesik - nem is ritkán - hogy tudósok minősíthetetlen hangnemben nyilatkoznak olyan elméletekről, amelyeket nem tartanak igaznak és az őket hirdető tudóstársakról. Ez nem annyira jó, de ez van, mindig is ez volt, mindig is ez lesz. A nap végén azonban minket az igazság érdekel, nem néhány individuum kakaskodása, nemde?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.26. 00:33:52

@Doomhammer: Hogy mi az "igazság", nem tudom, pedig esküszöm, igyekeztem utánajárni, utánaolvasni a témában. Azt mondjuk elég nagy bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy az Elek-félék nem az igazság útján járnak.
Az igazság valami olyasmi, ami belülről és főként föntről jön, és a végén mégis győzedelmeskedik. Borgessel szólva, "ez a nemes remény édesíti meg magányom".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.05.26. 00:43:39

@Disznóvári:
"Azt mondjuk elég nagy bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy az Elek-félék nem az igazság útján járnak. "

Ez erős kijelentés. Elek láthatóan kételkedik a skálafüggetlen hálózatok kapcsán tett állítások egy részében és ezt a kételkedést ma már sokan osztják. Hogy mit írt le és milyen stílusban, az legyen az ő gondja.

Én konkrétan azt gondolom, hogy ez az egész skálafüggetlen vita nagyon illik a korba, amiben megtörténik. Van egy divat, miszerint veszünk egy rakás adatot, ráillesztünk egy modelt és ha egyezést találunk, akkor "kibányásztunk egy adatot". Nem kell törődni azzal, milyen mechanizmus hozta létre azt az illeszkedést a modellel. A fentebbi cikk - a skálafüggetlen hálózatok kapcsán - pont arra mutat rá, hogy így nagyon könnyű tévútra futni, ugyanis még látszólag jól illeszkedő modellek is lehetnek tök tévesek.

2016.05.26. 15:20:13

@TothJanJ:

te tényleg nem érted. mindegy, én nem fogom elmagyarázni neked, bár kicsit meglepőnek tartom.

@Disznóvári:

nem tudom ki az az elek, jótündér nem támadta barabásit, csak megállapította, hogy részben hype az egész, nem valami igazán új és komoly, mély matematika

@maroz:

mivel én bizonyos értelemben antiszemitának számítok, én mondhatom, hogy nálam elment volna az a poszt, ott abban a közegben nem, ha te nem érted miért, akkor tényleg nem a megfelelő közegben írogattál, úgyis eljöttél volna onnan

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.26. 15:41:10

@Doomhammer: " Elek láthatóan kételkedik a skálafüggetlen hálózatok kapcsán tett állítások egy részében és ezt a kételkedést ma már sokan osztják."

Lófaszt.
Elek ezt állítja:
"Az egyáltalán nem világos, hogy Barabási konkrétan mit is fedezett fel, egyáltalán felfedezett-e bármit"

Amivel gyakorlatilag azt sugallja, hogy nem fedezett fel semmit.
Továbbá, hogy "senki sem tudja, hogy pontosan, hogy mit jelent a skálafüggetlenség".

Na most idézek Barabási könyvéből:
„A véletlen hálózatokban a fokszámelolszlás csúcsa azt mutatja, hogy a pontok nagy részének ugyanannyi kapcsolata van, és az átlagtól eltérő pontok rendkívül ritkák. Ezért a véletlen hálózatokban a pontok fokszámának van egy jellemző nagysága, egy jellemző skálája, amelyet a fokszámeloszlási grafikon csúcsa határoz meg, és amelyet egy átlagos pont segítségével képzelhetünk el. Ezzel szemben a hatványfüggvény esetében az eloszlás csúcsának hiánya arra utal, hogy a valódi hálózatokban nincsen tipikus pont. A pontok folytonos hierarchiáját figyelhetjük meg, amely a kisszámú középponttól a sok pici pontig terjed. A legnagyobb középpontot szorosan két vagy három valamivel kisebb középpont követi, végül elérkezünk a sok kis pontig.
A hatványfüggvény szerinti eloszlás tehát arra kényszerít bennünket, hogy teljesen lemondjunk a skála vagy a jellemző pont fogalmáról. A folytonos hierarchiában nincs egyetlen olyan pont sem, amit kiválaszthatnánk, és kijelenthetnénk, hogy arra az összes pont eléggé hasonlít. Ezekben a hálózatokban nincsen belső skála. Ezért kezdte csoportom skálafüggetlen hálózatként említeni a hatványtörvény-eloszlású hálózatokat. Miután kiderült, hogy a természetben a legtöbb komplex hálózatra érvényes a hatványfüggvény-eloszlás, a skálafüggetlen hálózatok elnevezés gyorsan elterjedt a legtöbb olyan területen, ahol komplex hálózatok fordulnak elő.”

(Volt egy egyetemi jegyzet, amit Barabási feltett a netre, most nincs kedvem előkeresni, ott le volt írva ez olyan matematikai apparátussal, amit én is megértek. A Science-be meg a Nature-be írt dolgait nem olvastam, én nem olvasok ilyen mucsaröcsögei semmi-lapot.)

Na most két eset lehetséges. Vagy Barabási egy szélhámos, aki félrevezeti a tudományos világot és ismeretterjesztő műveivel a közvéleményt, és van jotunder alias Elek Gábor, aki mindezt leleplezi a vincent blog kb. 10ezres olvasótábora előtt (kb. ennyi követője van a facen).
A másik lehetőség, hogy Elek Gábor egy utolsó szarházi patkány, aki szakmai irigységből, bosszúvágyból, és még ki tudja milyen indítékól szakmainak tűnő érvekkel megpróbálja lejáratni Barabásit, félrevezetve az olvasóközönségét, és akit vascsővel egyszer szarrá kéne verni, abból talán tanulna.

TothJanJ 2016.05.26. 15:46:11

@WiteNoir: Van érved arra, hogy miért kellene egy lancasteri matematikus és névtelen beírogatók jórészt szakmaiatlan hozzászólásait többre tartanom, mint a peerjeim bírálatát? Még vitatkozni sem voltak hajlandóak (egyetlen feltételem volt; hogy azonosítsák magukat és szakmai érveket hozzanak, ne olyanokat, mint hogy a témavezetőm egyszer írt valamit a szent koronáról). Valóban, nem értem.

maroz 2016.05.26. 15:54:43

@WiteNoir: "ha te nem érted miért"

Ez a kibaszott felsőbbrendűség...

Oké. Nem értem, hogy miért. Elmagyaráznád?

maroz 2016.05.26. 16:01:07

@WiteNoir: Egy apróságra odafigyelhetnél, bár ugye ha annyi másra nem, akkor miért pont erre, de hátha mégis.

Szóval vedd azt figyelembe, hogy nekem már megvolt a te oldalad gondolkodása. Azért látom át elég jól a közléseid ideologikus jellegét, mert pár évvel ezelőtt még én is ezeket a paneleket pufogtattam, ugyanezeket a mémeket reprodukáltam, és mivel az ideológiai elhajlásom egy erősen reflektált folyamat volt így mintegy önműtés során saját magamon dolgozva jöttem rá, hogy melyek a balliberális populizmus kedvenc fordulatai és azok miért is hamisak. Gondolom egy kiugrott pap is másként ateista, mint a párttitkár gyermeke. Szerintem ez egy érdekes aspektus, érdemes lenne elgondolkodnod rajta.

2016.05.26. 16:53:07

@TothJanJ:

nem mondta hogy többre kell tartanod. a te doktorid és doktorálásod abban a körben teljesen rendben van, körön kívül meg felvet bizonyos aggályokat, melyeket leírtak jópáran, visszaolvashatod.
azoknak érdemi hatásuk a te munkádra nincs, hogy mit tartasz belőle helyénvalónak, mit nem az már a te dolgod.

@maroz:

nem baj, most egyébként sem tudom, hol van az említett poszt.
egy biztos: ha fővárosi zsidó értelmiséget akarok bírálni példának okáért, nem olyan társaságban teszem, ahol fővárosi zsidó értelmiségiek és szimpatizánsaik vannak, ill. tehetem, de akkor nem kell meglepődnöm, ha nem fognak megkedvelni, vagy éppen nem lesz túl szép a reakciójuk.

TothJanJ 2016.05.26. 17:48:06

@WiteNoir: Mi az az "abban a körben"? Ez pont úgy hangzik, mint a tudjukkikezés egy változata. Minden doktori iskolának van egy szűkebb vagy tágabb merítési köre, kapcsolatrendszere; tehát hogy van adott számú és szakképzettségű ember, akiket gyakrabban felkérnek bírálónak, vagy ajánlanak adott témához témavezetőnek. Én az értekezés témáját és a témavezetőmet még az ELTE-ről hoztam át, nem a Corvinus rendelte ki mellém. Az ELTE TATK SZDI "körei" és a Corvinus TKDI "körei" közt elég kicsi az átfedés, Vass Csabával pedig megkockáztatom, hogy mind érdeklődésbeli, mind világnézeti ütközésben vannak. ENNEK ELLENÉRE alkalmasnak gondolták őt a témám vezetésére, ENNEK ELLENÉRE elfogadták a témámat ÉS ösztöndíjat adtak hozzá. Szóval nem; nem csak "abban a körben", hanem egy teljesen más körben is több, mint rendben volt.

Aggályoskodni meg nyugodtan lehet, de örültem volna, ha ez a megfelelő szakmai fórumokon és színvonalon történik: konferenciákon, műhelyeken, vitacikkekben. Sajnos jótündér ezt elvitte a fantasztikum irányába, és onnan már egyszerű volt továbbvezetni a fingós-röhögős-paradicsomdobálós vonalon.

maroz 2016.05.26. 18:23:41

@WiteNoir: Tehát ha a belvárosi zsidó tajtparaszt azon ne akadjunk fenn. Minden egyéb antiszemitizmus. Stimmt.

maroz 2016.05.26. 18:25:41

@WiteNoir: Lépcsőház-effektus: úgy kellett nekem, minek öltöztem kihívóan! Biztosan kurva vagyok, azokat meg szabad megerőszakolni, pláne metélt farkincával, ugye?

Tudom, tudom, te elítéled, de hát ugye ércsükmeg, eeetársak, nyugaton a helyzet fokozódik.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.05.26. 22:05:34

@maroz: Nem igazán értem, erre még mi szükség van? (tudom, a keserűség, meg a többi) Most hát láthatod azt, amit a legtöbben nem szeretnének látni, de hát. Nincsenek olyan sokan, és nem is túl mély ez a dolog, mikor akarsz erről leszakadni már végre? Jó, tudom, régen szerettek. Pl. engem is, és máig rosszul esik, hogy már nem. Azonban ez nem mérvadó, se emberi, se isteni módon, szóval :)

2016.05.26. 23:09:43

@maroz:

hiába hőbörögsz ezen, ha valaki pl. antiliberális, lépjen ki a liberális pártból, ha antinacionalista, lépjen ki a nacionalista pártból, ha utál sokmindent ami népi hagyomány, lépjen ki a hagyományőrző körből, stb.
de hát tudod te ezt gondolom

Bell & Sebastian 2016.05.26. 23:13:37

@Mihint: Olyan, mint egy délolasz családi csendélet, azonosítatlan, repülő objektumokkal. Ne mondja, hogy nem szeretik, én például Marozt is csípem, hát még magát. :)

Bell & Sebastian 2016.05.26. 23:14:51

@bbjnick: De legalább rövid, hosszú árnyékkal.

2016.05.26. 23:21:05

@bbjnick:

jótündér felháborodott azon, hogy kitüntették az illetőt és írt róla egy rövid posztot.
ha én felháborodok azon, hogy mondjuk negatív kritikát írtak oravecz nóráról, akkor írhatok felháborodásomban erről egy rövid posztot
az illetőt tarthatja őrültnek, tarthatja antiszemitának, utóbbit nem tudom, előbbi azért elég nyilvánvaló:)

2016.05.26. 23:23:14

@WiteNoir:

ill. annyiban tudom, hogy a zsidó vallást elég gyakran támadta, hogy azon túl hogyan viszonyul a zsidókhoz nem tudom, mindenesetre antiszemiták aligha utálják, zsidók meg nem feltétlenül szeretik

Bell & Sebastian 2016.05.26. 23:27:00

@WiteNoir: Oké. És akkor mi van? Nem sémita, mit szeressen rajtuk? Hogy ki az őrült, az csak elhatározás kérdése. Nem is fontos igazán egyik jegy sem.

Bell & Sebastian 2016.05.26. 23:28:34

@WiteNoir: Pontosan melyik zsidó vallást támadja, ha már számon tartani is képtelenség, annyi ága van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.05.27. 00:18:17

@WiteNoir:

"ill. annyiban tudom, hogy a zsidó vallást elég gyakran támadta" --- írod.

Igen? És tudnál erről valami konkrétat is mondani?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.05.27. 00:31:47

@Bell & Sebastian:

Szabó Lőrinc 1945-ös naplóját olvasom. Elképesztő, hogy mit műveltek a korabeli "jótündérek" vele. Ugyanaz megy ma is, mint akkor. Ugyan, miért menne másként? Nála célt értek, mert az egészsége összeroppant és lassan, de biztosan belehalt a sebekbe. Pap Gábor bűne az, hogy felhívja a figyelmet ennek a sötét, atavisztikus technikának a természetére és immúnis rá!

maroz 2016.05.27. 05:36:25

@Mihint: Elmondtam, hogy ez nekem már nem személyes. Ez nekem már osztályharc. Túlmutat a személyes sorsokon, pláne az enyémen.

maroz 2016.05.27. 05:39:13

@WiteNoir: Hiába süketelsz, hülyeségeket én is tudok írni: ha valaki utálja a gyorsbaszást ne járjon kivágott ruhákban. Blame the victim, ekkora egy szaralak vagy. Élvezed?

maroz 2016.05.27. 05:40:49

@WiteNoir: Ja, és a doktordöménypéterből milyen irányba kellene kilépni, te orbitális faszkalap?

Jean Sol Partre 2016.05.27. 10:07:48

@Mihint: ne már, mostanra még én is megkedveltem. Nehezen adja, mit is gondol, de némi erőfeszítéssel kihámozható a lényeg és látható, hogy alapvetően igaza van. Maga meg a legtürelmesebb itt mind küzül, szerintem mindenki szereti.

Bell & Sebastian 2016.05.27. 10:21:59

@bbjnick: Régi nóta ez, egymást felfelé nyomják, a gójt letapossák. Csak figyelje meg, milyen sorrendben fizet a fővállalkozás, ha elfogyott a pénz. :)

Sajnos ez nekünk nem megy, mert nem vagyunk hozzá eléggé fajgyűlölőek. Cigányban ugyanez van, valamivel alacsonyabb hatékonysággal.

Mert ugye, az óbégat a leghangosabban, akinek a háza ég.

2016.05.27. 15:08:51

@maroz:

a legszánalmasabb, hogy személyes ellenszenveidet próbálod az osztályharccal összemosni.
szégyent jelentesz a baloldalra, torz, beteg ember vagy.
a blame the victim nem ezt jelenti, a legrosszabb sjw-k szokták ezt így előhúzni

Bell & Sebastian 2016.05.27. 16:17:06

@WiteNoir: Már megbocsáss, hogy kívülállóként belekérdezek. Nem vagy te kicsit nagyon fölfuvalkodva? Mert bizony barátocskám, a műveltség kötelezettségekkel is járna, csak erről el szokott felejtkezni a bandád, a nagy fosztagatásban. Miféle baloldal? Azt régen elküldtük a picsába, amit te annak gondolsz és tagja vagy. Hogy nem szégyelled magad, büdöskomcsi!

2016.05.27. 16:24:30

@Bell & Sebastian:

Már megbocsáss, hogy kívülállóként belekérdezek. "

nem probléma

Nem vagy te kicsit nagyon fölfuvalkodva?"

nem, miért lennék

Mert bizony barátocskám, a műveltség kötelezettségekkel is járna,"

én nem vagyok művelt, engem nem érint

csak erről el szokott felejtkezni a bandád, a nagy fosztagatásban."

milyen bandám

Miféle baloldal? Azt régen elküldtük a picsába, amit te annak gondolsz és tagja vagy."

nem vagyok a tagja, tudom mit jelent a baloldaliság, akit ti a picsába küldtetek az a "hazai" műbaloldal, viszont a helyére egy még szarabb került, szóval jó nagy marhák voltatok

" Hogy nem szégyelled magad, büdöskomcsi!

nincs miért, nektek inkább van.

Bell & Sebastian 2016.05.27. 16:41:42

@WiteNoir: Köszönöm a minden kérdésemre kitérő kitérő választ.

maroz 2016.05.27. 20:31:44

@WiteNoir: Ha azt mondod, hogy szegyent jelentek arra a baloldalra, amit te annak gondolsz az szamomra dicseret.

Talan a legfontosabb felismeresem a cicaharc kapcsan az volt, hogy mi is valojaban a baloldal es hogyan tudok en ahhoz viszonyulni. Sajnos ma ezt nagyon nehez elmagyarazni, mert sok, tul sok a temaban a teves tudas, es igazad van abban is, hogy nem en vagyok a legalkalmasabb ember a magyarazasra, de ettol a dolog, tehat az, hogy ma hogyan lehet ertelmezni a baloldalt es hogyan lehet ahhoz identitas szinten is viszonyulni az roppant erdekes.

Tovabbmennek: egyre erosebb a sejtesem, hogy ma egy hatekonynak elgondolhato konzervativ ideologia szinte szuksegszeruen laza es kiegyezo kell legyen egy baloldalival, hiszen valojaban mindketto a tultolt individualizmussal szemben a kozossegi megoldasokat szorgalmazna, igaz, mas hangsulyokkal, de abban kozosek, hogy a neoliberalizmus az ellenseguk. Furcsa erdekszovetseg, de szerintem mukodne.

Es ugyanezt igaznak sejtem az identitas szintjen is. Ma egy reflektaltabb konzervativ jobban szot tud erteni egy nem balliberalis ertelemben vett baloldalival, mint egy neoliberalissal, hiszen abban mindketten egyetertenek, hogy az individualista eletakarasok helyett jobban jarnank a kollektivistakkal, konzervativul: a kozossegiekkel.

Nyilvan, a konzervativ oldalon is rengeteg a problema, hiszen sokan izombol konzervativnak gondoljak magukat, mikozben olyan tradicionalistak, akik az eletmodjikat illetoen boszen neoliberalisok. Ma legalabb annyira keves a vilagban az olyan konzervativ, aki kepes tullepni a netto tradicionalizmuson, tehat van progressziv elem is a konzervativizmusaban es ezen tul meg a szemelyes eletakarasaiban is el szeretne terni a neoliberalis kenyszerektol. De az, hogy legyen es megerosodjek csak ido kerdese, amint hogy egy baoldal megjelenese is igencsak varhato.

Tok izgalmas idoket elunk, mikozben te baromsagokat beszelsz. Szerintem ez vicces.

2016.05.27. 20:32:39

@Bell & Sebastian:

nem tértem ki, mindenre válaszoltam.
pedig kár volt, mert széljobbos hülyeséget írsz.
ahogy maroz is csak tombol, mert megsértette elekdömény, és nem lépett túl rajta.

2016.05.27. 20:36:38

@maroz:

nem érdekel szerinted mit beszélek, amit írsz bizonyos mértékig igaz, bár a valódi radikális bal nem tud a jobboldallal kiegyezni.
konkrétan nálunk meg az a jobb csak csírájában van meg, mondjuk az lmp-szerű képződmény esetén.
a jobbikos széljobbszenny, közösség ide vagy oda, olyan taszító, hogy semmivel sem jobb a neoliberálisnál.
neked lehet hogy tetszik, az más kérdés

2016.05.27. 20:39:37

amúgy marozra mindig jellemző volt hogy
-mocskos a szája mint az utolsó kocsisé
-hisztizik mint egy fürdőskurva
-magas lóról barmozza vitapartnereit.

hiába van bármiben is igaza, nem alkalmas a kérdéses álláspont reprezentálására.

ő ugyanúgy kibaszta volna a blogtársait mint jótündér, csak akkor és ott nem nála volt a delgomb.
jobban hasonlítanak, mint amennyire eltérnek.

maroz 2016.05.27. 20:53:42

@WiteNoir: Mostansag egy hangosblogon gondolkodom. Elmondanam az aktualis posztomat a kocsmaban es lehetne kommentelni. Lehet, hogy osszel meg is csinalom.

Neked meg mi a faszom bajod van azzal, hogy mocskos a szam?

2016.05.27. 20:58:44

@maroz:

ha kellemes hangod van megcsinálhatod

Bell & Sebastian 2016.05.27. 21:45:07

@WiteNoir: Fennállásom óta ugyanazt a büdösgörényt nevezem a nevén, még jó, hogy nem ugyanabból az aspektusból, hiszen akkor mi lenne benne a progresszió. Ha neked ez a szélsőjobb, nekem nincsen ellenemre, de lehetek máriás huncut is, ha az jobban tetszik. A tipizálás nem dákóromán szokás, könnyebbé teszi az életet. Csakis a legfontosabb dolog érdekel: a végső megoldás, amit Endlösungból fordítottak, helytelenül.

A második helyen a játék a szavakkal, pontosabban azok ki- és félrefordításával.

A hóhmecolás mestereit, ami te is vagy, megpróbálom agyonverni (ha van) a saját bunkójával. Ritkán sikerül, főleg azért, mert ha veszélyt szimatol az ilyen, hősiesen eliszkol.

A zsidó szellemi fölény egy olyan mítosz, ami kártékonyságban felveszi a versenyt az eddigi összes, tömeggyilkos, vérnősző barommal. Ha vigasz, a furfangos székely góbéban sem hiszek, ha lovat, mit lovat, ménest lop. De tudom még ezt is fokozni, emberben sem hiszek, mert mindegyik hazudik. Csak az nagyon nem mindegy, kinek-, miben- és mennyit-?

Gyorsan eldöntene minden politikai vitát egy olyan törvény, hogy (mondjuk) éves átlagjövedelem eltulajdonítása után automatikusan halálugrás jár egy tőzhányóba, élő közvetítéssel.

A pénz megmaradhatna, mint hajtóerő, de az Aranyborjú-egyház gyorsan megszűnne, tömeges kilépés okán.

A csokigyári dolgozók is csak az első héten falják be a szélét, gyomorrontás után többet rá sem bírnak nézni.

Hogy teccik?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.05.30. 20:58:16

Azt tudom, hogy Maguk szeretnek - esetleg érdemtelenül - de ki kell ábrándítanom Magukat: én az Ő köreik "szeretetére" értettem azt, amit írtam.
Mindenesetre nagyon köszönöm, hogy ilyen nyíltan szeretnek - tudják meg, én is Magukat! ;-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.05.30. 21:35:54

@TothJanJ:

miután te magad írtad, hogy 2 helyett már 4 kellett, és hát erre te magad írtad, hogy roppant objektív okok miatt ez kvázi lehetetlen volt, ezért csináltál magadnak egy a katos médiumot, amiben ha te publikálsz, akkor a kritérium teljesíthető (hangsúlyozom, elnézést, ha bármit félreértettem), nos ezek után reklamálni, hogy de tanár bácsi én nem is ... picit vicces.

az unalom kedvéért hozzáteszem, hogy tévedhetek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.05.30. 21:48:07

@maroz:

"azt, hogy egy tudtommal sok közpénzt felmarkolt közértelmiségi "

igen, marozka, havi 90 ropi az sok közpénz (még ha nettó is, tehát egy kezdő tanár fizetésénél egy csipetnyit kevesebb, és mégis csak egy akadémiás doktorról lenne szó, vagy mi a szösz), pláne, hogy kvázi automatikusan jár, és nem csak kifejezetten neki.

de persze, ha szerinted ismert egy doktordöménypétert, ne adj isten az indított egy blogot, amin jt is szerző, ne adj isten haverok is voltak, akkor ez automatikusan sztornó, akkor következő lépés mi lesz? a határozatlansági reláció tagadása, MERT heisenberg egy büdös náci volt? a holdraszállás tagadása, MERT von braun egy büdös náci volt?

jt minden (aláírom, számomra néha elég súlyos) hibája ellenére idáig nem merészkedett el. te megteszed? mivel is vagy akkor különb?

Bell & Sebastian 2016.05.30. 23:54:32

@mavo: Veled is az a baj, hogy nem láttál te még nácit a büdös életben. Anélkül, hogy belemennék eme alfaj tulajdonságainak részletezésébe, a legfontosabb ismérve az, hogy kiváló végrehajtó. Nem pofázik, rinyál, blogol, mérlegel, teszi azt, amivel megbízzák. Nem szerelemből, nem pénzért, mégcsak nem is ideológiai alapon, mert olyan neki nincsen, hanem szolgálati út -alapon.

Pontosan az elléntéte egy magyar tévliberónak, ezért is nem fér a bögyötökbe.

maroz 2016.05.31. 06:03:55

@Bell & Sebastian: Ideológiai vakhit, szegénynek nincs semmije, csak a balliberális identitása, naná, hogy nem hagyja, hogy kihúzzák belőle. Ja, és egy kicsivel vitaképtelenebb, mint a szecskavágógép.

Az itt előadott kűr: relativizálás. Persze hülyén előadva, de hát.

TothJanJ 2016.05.31. 06:30:19

@mavo: "miután te magad írtad, hogy 2 helyett már 4 kellett, és hát erre te magad írtad, hogy roppant objektív okok miatt ez kvázi lehetetlen volt,"

??? három nagy kérdőjel. Hol írtam én ilyet, milyen 2 meg 4? Nem így van, én ilyet nem írtam. Tudnál adni egy linket erre?

A TKDI doktori követelményrendszerében egyfelől az általános doktori szabályzat portal.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/kozponti_szervezeti_egysegek/egyetemi_doktori_tanacs/Doktori/Altalanos_dolgok/PUBLIKACIOS_KOEVETELMENYEK_DOKTORI_FOKOZATHOZ.docx

érvényes (tehát min. 45 pont, ebből 25 a TKDI listán A,B, vagy C kategóriás folyóiratból), másfelől minimum 1 minimum 50%-os szerzői részvételű angol nyelvű folyóiratbeli cikk; mint TKDI követelmény. Meg lehet nézni az MTMT-met, hogy hány angol nyelvű folyóiratbeli cikkem volt a leadás pillanatában (4, ebből 1 a KOME-ben) és hány MTA-listás cikkem összesen (10-15 körül). Korábban (pár éve) még ez a spec. kitétel sem volt illetve néhány DI-ben szerintem most sincs, szerte a Corvinus doktori iskoláiban lehet találni angol nyelvű folyóiratcikk publikálása nélkül fokozatot szerzett jelölteket; a 4 angol folyóiratcikk -bármilyen folyóiratban- meg elég keveseknek lenne meg. Ez nem egyedi, az ELTE TATK SZDI-ben sem volt angol nyelvű publikációs követelmény amikor ott voltam 2-3 éve. Őszintén megmondom egyáltalán nem csodálkozom rajta (ugyanakkor nem értek egyet vele).

A KOME-ben publikált cikkem háttere egyébként (most leszögezve, hogy ha a Corvi kérte volna, le tudtam volna elé tenni az opponensi bírálatokat és a kijelölt szerkesztő tanúsította volna, hogy semmilyen rálátásom vagy befolyásom nem volt a bíráltatás folyamatára) a következő:

Mint látható az első évfolyam első számában jelent meg, méghozzá azért, mert induláskor elég nehéz nemzetközileg ismeretlen emberekkel, tudományos társasággal stb. indított, de nemzetköziségre törekvő folyóirat első számba bármilyen kéziratot szerezni. Én tulajdonképp "beáldoztam" egy kéziratomat arra, hogy az első számunkhoz legyen megfelelő mennyiségű és minőségű beküldött kézirat ahhoz, hogy egy számot össze lehessen hozni és el lehessen indulni. Máshova, komolyabb háttérrel rendelkező folyóiratba is beküldhettem volna és ha ott jelenik meg az nekem jobban megérte volna mint a KOME-s cikk. Végül 4 cikkel +1 szerkesztői beköszöntővel indítottuk az első számot, 8-10 beküldött kéziratból.

Láthatod, és ezt mindenki megérti aki a tudományos életben mozog, hogy nekem voltaképpen egyáltalán nem volt előnyös a KOME-s megjelenés ott, abban a pillanatban. Egyrészt 2012ről beszélünk amikor én még vígan az Elte padjait koptattam, sehol sem volt még a TKDI-s folyóiratlista, publikációs pontok miatt már akkor sem volt rá szükségem és később nyilván még kevésbé. Másrészt ellőttem egy esélyt arra, hogy az a cikk egy, a KOME-nél ismertebb, jobb hátterű, nemzetközibb; egyszóval nagyobb súlyú és olvasottabb folyóiratban jelenjen meg. Ez tudatos döntés volt a részemről és a témavezetőm részéről, mert szerettem volna beindítani a saját folyóiratomat. Ami, ha ránézel az utolsó számokra, azért láthatóan jobb helyzetben van nemzetköziség szempontjából, mint 2012ben, illetve a kortárs hazai indítású kísérletekhez képest is kiemelkedő. Hozzáteszem, egy egy filmismertetőt kivételével semmit sem publikáltam benne az első számot követően.

TothJanJ 2016.05.31. 07:51:06

@mavo: Most megnéztem a vincenten egyébként, hogy miket írtál azóta.

"egy biztos: a lapját valóban azért alapította, hogy meglegyen neki a plusz 2 publikációja. remek mesét szerkesztett hozzá, hogy hát válság van, nem tudná hova küldeni a publikációit, és szemmel láthatóan komolyan gondolja, hogy a ő "a" kategóriásnak alapítja, akkor az "a" kategóriás is lesz."

ezt már kérdeztem itt az előbb, hol írtam én ilyet? Egy lapot meg nem én nyilvánítok A kategóriássá, hanem a Doktori Tanács. A TKDI terjeszti fel az igaz. Itt van a kezemben az előterjesztés a 2014 októberi TTDT (Társadalomtudományi Területi Doktori Tanács) ülésre, amikor a BCE TKDI folyóiratlistája a TTDT pecsétjével és Gálik Mihály aláírásával fel lett terjesztve vitára a TTDT-hez, és amin a KOME ott van az 'A' kategóriában. Nekem ehhez mi közöm? Úgy értem hízelgő, kicsit túlságosan is, de ugye nem hiszed, hogy ezt én intéztem el?

Arról, hogy "kibaszott aljas hozzáállás" arra felszólítani Elek Gábort, hogy kommentálja és ossza meg nyilvánosan tetszőleges formában az etikai vizsgálat eredményét: Ez az egyetlen korrekt hozzáállás, ugyanis nekem az egyeteme nem mondott semmit azon kívül, hogy intézkedtek. Én is szeretném megtudni, hogy a vizsgálat mit állapított meg, és ezt jelenleg én nem tudom megmondani, ő viszont meg tudná mondani. Mert vele szemben hoztak egy intézkedést, és azt meg szokták indokolni. Természetesen nem követelem -ha ő is bizalmas dokumentumként kapta, de egyébként az lenne a legjobb- a teljes anyag feltöltését, de a tartalom saját szavakkal összefoglalása szerintem nem tilos. De ha igen, akkor mondja azt, hogy ezért nem mondhat róla egyáltalán semmit. Én magam rettentően megdühödtem egyébként arra, amikor a saját beadványom alapján végzett etikai vizsgálat eredményének indoklását a lancasteriek nem voltak hajlandóak semmilyen formában megosztani velem. Ezt egyáltalán nem tartom etikusnak, sőt azzal ellenkezőnek. Ezért most egy ilyen jótündér korrektségére meg lelkiismeretére vagyok kénytelen hagyatkozni, látható hogy milyen eredménnyel. Mert ő aztán erről egy szót sem hajlandó mondani. Vajon miért?

maroz 2016.05.31. 08:48:31

@mavo: Rosszul idéztél, lemaradt a lényeg, ami magyarázza az általad idézettet:

"olyan szinten ír egy olyan tudományterületről, ami nem az övé mint anno egy alapszervi párttitkárhelyettes"

A világ azért is szar, mert a neoliberális populizmus arra sarkallja a hozzád hasonló kisembereket, hogy az elittel azonosuljon. Nincs életed, senki se vagy, nincs egyetlen terület sem, ahol te tudnál bármi érdekeset mondani, ezért az eliteden, az ő életén keresztül élsz.

Az ő harcait vívod, ha kell szopod a faszát (ha nem, akkor is), ha támadják akkor lelkesen csaholsz és ha kell harapsz is (ha nem, akkor is) és közben az éned teljesen reflektálatlan, a gondolkodásod ideologikus, a tudatod hamis.

Te nem azt nézed, amit egy hozzád hasonló kisembernek néznie kéne, hogy az a kilencvenezer kurvasok pénz ám, és hogy az az elitista élet, amit az elitünk visz kurvára bicskanyitogató, valamint és ez a legfontosabb: ahogyan az elitünk igazgatja a társadalmat az minimum borzalmas.

Ma egy hamis tudattal nem sújtott kisember nem lehet más, csak elitellenes. Nincs okod, hogy miért szopd a doktordöménypéterek faszát, mert veres és véres. Nincs okod relativizálsára, nincs okod baromnak mutatni magad olyan ökörségek leírásával, hogy hát kéremszépen ismerte, és akkor mi van, a mi gecink az jó geci, az ideológiai ellenségünk gecije a rossz geci csak!

Sajnos a neoliberális rendszer fenntartója te vagy, miattad van Orbán, és ez az egész egyre súlyosabb córesz, mert a hamis tudatod megakadályoz abban, hogy felismerd az osztályhelyzeted és az elit faszának a gusztálgatása helyett azokkal azonosulj végre fundamentálisan, akikkel azonos vagy. Belőled akkor sem lesz már elit, ha valamilyen bravúrral újból kibújnál az anyád picsájából, szóval ideje lenne feladni végre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.05.31. 10:14:24

@TothJanJ:

még nem írtam le, pedig hosszabb ideje fennáll: veled szemben abszolút ambivalens vagyok.

ez a mostani válaszod például teljesen korrekt (kicsit lejjebb emelek is ki részletet), és ami még fontosabb, általában azt látom, hogy úgy általában korrekt dolgokat írsz. természtesen igazságtartalomtól teljesen függetlenül. éppen ezért furcsálom, amikor a mandiner pöcegödréből üzengetsz jt-nek. ha az egyik sarki kocsmában elkezdik kiröhögni a disszertációdat, nem a másik sarki kocsmában adsz győzelmi jelentéseket. mindegy, te dolgod, az meg az enyém, hogy innen messziről ezt minek tartom.

csak találgatok. jt-t ismerve sajnos elképzelhető, hogy kitiltott onnan. holott ez nyilvánvalóan baromság lenne, és (számomra) elég komoly etikátlanság is femerülne _ebben a konkrét_ esetben. ezt a mániáját én is megütköve nézem sokszor, de nyilván nem tudok vele mit kezdeni. de. még akkor sem innen kellene (lásd feljebb). az is elég síkos téma, mennyire volt etikus ellene a civil életében, a munkahelyén etikai vizsgálatot kérni, függetlenül attól, hogy téged miatta milyen hatások értek, vagy nem értek. egy biztos, közvetlen semmilyen, te viszont így már közvetlen behatással voltál.

ha a neked küldött dokumentum bizalmas, akkor elég egyszerűen kikövetkeztethető, hogy a jt-nek küldött is az. de a lényeg nem is ez, hanem ez:

"Természetesen nem követelem -ha ő is bizalmas dokumentumként kapta, de egyébként az lenne a legjobb- a teljes anyag feltöltését, de a tartalom saját szavakkal összefoglalása szerintem nem tilos. De ha igen, akkor mondja azt, hogy ezért nem mondhat róla egyáltalán semmit."

valahogy így kellett volna kezdened, és meg sem szólaltam volna. eleve, ha te is úgy érzed, hogy az lenne a legjobb ha ő is bizalmas dokumentumként kapta volna, akkor elég érthetelen, miért kéred/követeled (itt mindegy), hogy álljon elő a farbával.

egy biztos jt szövegei alapján (ha már te eljuttattad erre a szintre a történetet, ugye), elég egyértelmű számomra, hogy valamilyen szintű ejnyebejnyét kapott, hiszen a nagy igazságkeresés közben bőven átlépett határokat. és ezt alapvetően én nem ide írtam, hanem amoda. nyilván azt nem tudjuk, mi(k) miatt marasztalták el, és az indoklást sem. vannak tippjeim, párat megemlítettem.

a lapalapítás körülményeivel be kell vallanom, bajba kerültem, mert némi keresés után találtam az inkriminált szövegre, és becsülettel megvallom, most nem találom. lehetséges, hogy interjúban volt, passz, már nem emlékszem. ami érdektelen lenne, ha elmentem a talált szöveg forrásának lelőhelyét, amit sajnos nem tettem meg - kellett volna. annyiból jogos a felvetésed, hogy ha nem áll rendelkezésemre a forrás azonnal, akkor ne említsem, ezért részemről egyelőre ezt a szálat én nem említem addig, amíg újra rá nem találok. ha végképp nem találok rá, akkor pedig visszavonom ott, ahol megemlítettem. magamat ismerve ez akár hetekig is eltarthat (nem ez az életem), ezért előre is türelmedet kérem, ha kicsúszok, majd szólj rám, de figyelmeztetlek, néha akár hetekig sem nézek rá blogokra (nem ez az életem), mert épp olyan kedvem van, szóval a türelem itt valóban türelmet jelent. remélem, ez megfelelő, ha nem, akkor majd jelzed.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.05.31. 10:29:21

@maroz:

lehet, hogy te nem érzed, de pont az ilyen hagymázas kirohanásaid miatt van egyre kevesebb értelme szóba állni veled.

én például bárkit habozás nélkül elküldök a tetszőleges kurva anyjába, ha úgy érzem, megérdemli (véleményszabadság, ugye), de egy biztos: nem állok neki róla kijelentő módban paranoid rémálmokat szőni arról, hogy kiken keresztül él meg mit, és miféle egyéb izék.

mert ez itt, amit összehordtál, az sajnos az. a nagyobbik baj meg az, hogy fel sem fogod, különben nem írtad volna le.

mindegy, vaknak a tej színét.

és ha már az eredeti téma nem a te lelki szegénységed:

érdekes, hogy bizonyos pillanataiban (amelyek időnként aggasztóan sűrűsödnek) jt is elmegy (bár persze másként) valami hasonló irányba (aka lemegy kutyába - szinte mindenkivel megesik).

csak éppen neki azért van pár egyéb témája is, és szintén vele ellentétben ő ezt legtöbbször szórakoztatóan műveli. továbbá (amúgy éppen a saját törzsközönségének acsargását kiérdemelve) el tud ismerni dolgokat olyanok esetében, akiket úgy egyébként kibaszottul utál.

na, legyél jó.

Bell & Sebastian 2016.05.31. 10:53:35

@maroz: Jaja, empiriorelativizmus, ami csak kicsit rosszabb, mint Lenin főellensége, maga-maga.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.05.31. 10:54:52

@TothJanJ:

megérte visszatekerészni.

ezen én is elcsodálkoztam, ugyanis fogalmam sincs, mit jelent, már ha jelent egyáltalán valamit. nekem meg (tapasztalt vagyok már) semmi kedvem ezeket pedzegetni. mindenkinek jobb, ha nem jelentenek semmi érdekeset.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.31. 11:37:02

@mavo: Nem értem, miért félsz levonni a konzekvenciát, hogy elek gábor egy utolsó szarházi jellemtelen patkány?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.05.31. 11:44:22

@Disznóvári:

mindenkinek vannak rossz pillanatai/napjai. a baj sokkal inkább azokkal van, akiknek jóformán csak azok vannak.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.31. 12:54:25

@mavo: Azt kéne legalább megértened (ha már a morális részét képtelen vagy felfogni), hogy amit Elek művel, az a BŰNCSELEKMÉNY határát súrolja, és néha el is éri. Többnyire azért csak súrolja, mert jogi képviselőjükkel konzultál előzetesen, hogy meddig mehet el. Egyébként a TJJ-ről írott (vagy valamelyik becsületsértő) posztja elején írta is, hogy szembe megy jogi képviselőjük tanácsával.
Hogy nincs ellene büntetőeljárás, annak az az egyszerű oka, hogy a sértettek nem tettek feljelentést. Tudod, ha valakit megerőszakolnak, és nem tesz feljelentést, nem lesz bírósági ügy belőle, de a bűncselekményt ettől még elkövették.

TothJanJ 2016.05.31. 13:00:19

@mavo:

"éppen ezért furcsálom, amikor a mandiner pöcegödréből üzengetsz jt-nek"

Elvi és gyakorlati okai is vannak. Elvi oka, hogy már az elején megmondtam, hogy arra a blogra nem írok. Azért nem, mert ilyen előzmények után eszemben sincs 1.) elvi lehetőséget sem adnom Elek Gábornak arra, hogy kitörölje vagy módosítsa a témában tett hozzászólásaimat, vagy 2.) részt vegye egy olyan kommentfolyamban, ahonnan az én hsz.-eimhez tett más hozzászólásokat kitörölnek vagy módosítanak. Nem egyszer, nem kétszer. Ezt elégszer láttam, és mások (volt hallgatótársaim és kollégáim) privátban beszámoltak arról, hogy de ők ott hozzászóltak csak azért nem látom, mert jt kitörölte őket. A TKDIról, a disszertáció tartalmáról, az etikai vizsgálatról posztolt linkekből, véleményekből jt. nagyon sokat kitörölt, jellemzően olyanokat, amikról megalapozottan gondolom, hogy támogatóak ill. szakmaiak, ezzel pedig tudatosan vagy tudatlanul, de befolyásolja azt a képet, ami a témámról, a doktori iskoláról vagy az én reagálásomról nála megjelenik. Ha pedig nem hajlandó a teljes képet, vagy az elvárható teljességű képet megmutatni a reakciókról, akkor én abban nem veszek részt, és inkább elmondom amit akarok pl. Facebook csoportokban (mint pl. az MKTT vagy a TKDI facebok csoportjában) vagy itt a mandineren, ami elég látogatott ahhoz, hogy hasznos legyen, és még egyetlen hsz-embe sem piszkált bele.

Külön pikantériája Elek hozzáállásának egyébként, hogy volt néhány, hogyismondjam, blőd, nagyon naiv, ad hominem vagy totál fogalmatlan hozzászólás akár Eleket támadva, akár a disszertációm mellett szólva -na azokat bezzeg nem törölte; véleményem szerint pontosan azért, mert ilyen esetben a nyilvánvalóan gyenge vagy személyeskedő egyik oldal melletti tartalom automatikusan a másik oldal malmára hajtja a vizet.

És hogy mennyire etikus etikai vizsgálatot kérnem ellene? Ilyen előzmények után, a teljes történetet ismerve szerintem az, főleg h az etikai vizsgálatokat részben pont ilyen esetekre találták ki. De vállalom, ha mások ezt máshogy ítélik meg, és itt is, mint ahogy az értekezésem kapcsán is lehet helye kritikának, én ezt vállalom.

2016.05.31. 14:26:22

@Disznóvári:

írd le, mi a bűncselekmény. konkrétan.

2016.05.31. 14:29:57

@WiteNoir:

tehát nem az érdekel, hogy mi nem szép, mi tisztességtelen, hanem az hogy mi _bűncselekmény_.
más is válaszolhat

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.31. 15:20:52

@WiteNoir: Már többször leírtam te kis értelmi fogyi, de itt van tessék, utoljára csak neked:
"Rágalmazás

A rágalmazás tényállása az ember jóhírnevének, társadalmi megbecsülésének büntetőjogi védelmét teremti meg. A rágalmazás vétségét az követi el, aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ. Alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Minősítő körülmény, ha a rágalmazást aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság előtt, vagy jelentős érdeksérelmet okozva követik el. Ezen esetekben a büntetés két évig terjedő szabadságvesztés.

Tény: a múltban lejátszódott, vagy a jelenben folyamatban levő bármilyen esemény, történés (az utóbbi fogalom körébe tartozik az ember tudatállapota, tudattartama is). A bírálat, a kritika és a véleménynyilvánítás nem esik a tényállítás fogalma alá, így ezek nem alkalmasak rágalmazás megállapítására. A tényállítás tehát személyes tapasztalaton, meggyőződésen alapuló (vagy ilyen látszatot keltő) közlés arról, hogy a múltban létezett vagy a jelenben létezik valamilyen esemény vagy történés. A tény híresztelése a más által tett tényállítás továbbadása, míg a tényre közvetlenül utaló kifejezés használata azt jelenti, hogy az elkövető a valóságnak olyan jellemzőjét emeli ki, amelyből logikailag meghatározott tényre (eseményre, történésre) lehet következtetni.

A tényállításnak, a tény híresztelésének vagy a tényre közvetlenül utaló kifejezés használatának a sértettől különböző, más személy előtt kell történnie (tehát nem valósul meg rágalmazás, ha csak sértett szerez tudomást a becsület csorbítására alkalmas közlésről).

Becsületsértés

A becsületsértés elsősorban az emberi méltóságot sértő, gyalázkodó cselekményekkel szemben biztosít büntetőjogi oltalmat. A becsületsértés vétségét az valósítja meg, aki a rágalmazás esetén kívül mással szemben a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben, és/vagy nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el. A bűncselekményt egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a jogalkotó.

A becsületsértés a rágalmazáshoz képest kisegítő törvényi tényállás: ha az elkövetési magatartás a rágalmazás törvényi tényállásának keretei közé illik, akkor a becsületsértés nem állapítható meg.

A becsületsértés megvalósul olyan emberi méltóságot sértő kifejezések használatával is, amelyekből nem lehet közvetlenül valamely tényre következtetni (pl. a sértett testi tulajdonságaival, szellemi képességeivel kapcsolatos sértő kifejezések). A becsület csorbítására alkalmas egyéb cselekmény is megszégyenítő, lealázó jellegű a sértettre nézve, de nem minősül kifejezés használatának (pl. a sértett mozdulatainak emberi méltóságot sértő utánzása). A becsületsértést tettlegesen is el lehet követni (olyan becsületcsorbító cselekménnyel, amely a sértett testének érintésével jár, de nem okoz testi sérülést, és nem szexuális indíttatású, pl. a sértett pofonvágása).

Amennyiben az elkövető mással szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, de az nem minősül rágalmazásnak, és nem áll összefüggésben a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével, illetve nem nagy nyilvánosság előtt történik, akkor a becsületsértés szabálysértési alakzata valósul meg.

Közös vonások

A rágalmazásnak és a becsületsértésnek sértettje lehet nemcsak természetes személy, hanem jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet is, mivel a jogi személyeknek és a jogi személyiség nélküli személyösszességeknek is lehet társadalmi megbecsültségük, amiket ezen bűncselekmények sérthetnek.

A büntetőjogi védelem mindenkit megillet, életvitelétől, tulajdonságaitól függetlenül, de a közéleti szereplőknek nagyobb mértékben kell elviselniük a kritikai megnyilvánulásokat.

Mindkét bűncselekmény elkövethető szóban, írásban, sőt akár rajzos, képes ábrázolással is.

Nagy nyilvánosság előtt történik az elkövetés, ha nagyobb, vagy előre meg nem határozható számú személy előtt valósul meg, vagy a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz vagy sokszorosítás útján történik.

A rágalmazás és a becsületsértés elkövetője nem büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valóságát bebizonyítja. A valóság bizonyításának azonban csak akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta (tehát közérdek vagy jogos magánérdek bizonyítottsága hiányában akár való tény állítása, híresztelése stb. is bűncselekmény lehet).

Rágalmazás és becsületsértés miatt csak magánindítvány alapján indulhat büntetőeljárás, és a vádat a sértett, mint magánvádló képviseli."
batki.info/index.php/a-ragalmazas-es-a-becsuletsertes/

2016.05.31. 15:47:05

@Disznóvári:

konkrét tényt kérdeztem

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.31. 16:20:31

@WiteNoir: Ez mondjuk elég konkrét:
"a Tóth János József-Demeter Márton módszer. a Károlin működött, még öngyilkosságba is kergettek vele embereket. hátha működik Angliában, próbáld meg cicanyúl."

De amúgy az általam itt: @Disznóvári: felsorolt személyek mindegyikének sérült a jóhírneve és társadalmi megbecsültsége az Elek Gábor nevű sejthalmaz nagy nyilvánosság előtt tett kijelentései miatt. Ha a sértettek feljelentenék, a hatóságok a legtöbb esetben elindítanák az eljárást. Hogy megvalósult-e a tényállás, arról az ügyészség és a bíróság döntene.

2016.05.31. 17:09:34

@Disznóvári:

ez valóban elég durva megjegyzés.

mást nem látok

maroz 2016.05.31. 17:19:07

@mavo: "lehet, hogy te nem érzed, de pont az ilyen hagymázas kirohanásaid miatt van egyre kevesebb értelme szóba állni veled"

Mint az egyszeri viccben:
-Milyen az új asszony az ágyban?
-A fene tudja, van, aki dicséri, van aki nem.

Vannak, akik szerint egyre több értelme van szóba állni velem, és vannak, akik szerint nem. Milyen érdekes lenne, ha nem így lenne, ugye?

Na de te valójában nem azt mondtad, hogy úgy általában, hanem szerinted. Stimmt. Amikor azt hallod, amit szeretnél akkor benyalsz alulról manduláig, ellenben ugye.

"nem állok neki róla kijelentő módban paranoid rémálmokat szőni arról, hogy kiken keresztül él meg mit, és miféle egyéb izék"
Ezt azért írod, mert szart se értettél meg abból, amit neked válaszoltam. Te azt hiszed, hogy egyéniség vagy, mert ezt tömte a fejedbe a neolib populizmus. Azt hiszed, hogy ti, a neolib ideologikus gondolkodás hordozói mind-mind csupa egyéniségek vagytok, akiket csak egyenként, hosszas kutatómunkával lehet megismerni, mert ti aztán oly nagyon speciálisak vagytok.

Miközben a gondolkodásod pont annyira érdekes, pont annyira egyedi, mint a telefonkönyv 47 569. példánya.

Lám, most sem mondtál semmit.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.31. 22:14:50

@WiteNoir: Mert vak vagy.
A tölgy-ügyről ajánlom Mr Falafel posztját:
menekulttabor.blog.hu/2012/02/13/remelem_orultok_vincent
(amivel kapcsolatosan tölgy az inkriminált kommentet elkövette, arról Ungváry Krisztián véleménye:
"Sajnos mind a mai napig nem született monográfia a munkaszolgálatos alakulatokról. Így gyakran mítoszok, legendák élnek a köztudatban, amire Szabó István: A napfény íze című filmje is példa. Ebben az amszterdami és los angelesi olimpiai vívóbajnokot, Petschauer Attilát a felsorakoztatott munkaszolgálatos század előtt öntik le hideg vízzel, úgy hogy megfagy. Valójában Petschauer Attila egy szovjet hadikórházban pusztult el. Nyilvánvaló, hogy halálában erősen közrejátszott, hogy amíg oda került, különböző szörnyűségeken ment keresztül és ezek jelentős részét éppen azok követték el vele szemben, akiknek gondoskodnia kellett volna róla.
Általánosságban a munkaszolgálatot „mozgó vesztőhelynek” nevezni mégis túlzásnak, felesleges hisztériakeltésnek tartom. Ennyi erővel a magyar honvédség intézménye is „mozgó vesztőhelynek” nevezhető."
index.hu/velemeny/olvir/2013/01/23/a_munkaszolgalat_embertelen_de_tulzo_mozgo_vesztohelynek_nevezni/ )

2016.05.31. 23:24:34

@Disznóvári:

már megint mocskot öntesz rám.
tölgy mosdatása, mr falafel idézése szenny.
nyomjad kérlek a széljobbos barátaidnak, ne nekem.
pfuj.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.05.31. 23:43:22

@WiteNoir: tölgyet szvsz Semjén-ügyben lehetne mosdatni, de én nem teszem, mert abban szvsz ő is saras.
Falafelről, állítólagos nácizmusáról meg annyit, hogy az alábbi videóban az 5. perctől kezdődő szöveget ő írta (aki beszél, az meg biboldó nick).
www.youtube.com/watch?v=cq_Jhuue3V8

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.01. 14:02:46

@Disznóvári:

"Többnyire azért csak súrolja, mert jogi képviselőjükkel konzultál előzetesen, hogy meddig mehet el. Egyébként a TJJ-ről írott (vagy valamelyik becsületsértő) posztja elején írta is, hogy szembe megy jogi képviselőjük tanácsával."

akkor idéznék pár részletet jt-től erről a bizonyos jogi képviselőről.

"jogi képviselőnk bezárkózott a mellékhelyiségbe egy kis zacskó sztrichninnel és egy maroklőfegyverrel"

"Jogi képviselőnk az intenzív osztályról üzente meg, hogy egyetlen jelzőt sem talált elfogadhatónak azok közül, amelyeket Lánczi Tamással kapcsolatban nyújtottam be neki véleményezésre."

"jogi képviselőnk írásban több példányban beadott javaslatát elfogadva nem nevezem meg őket"

"Jogi képviselőnk kérésére nem írom le, hogy a KDNP-sek mit hova dugjanak fel"

amiből lehet következtetni arra, hogy egy jogi képviselő valóban bezárkózik a budiba pisztollyal és méreggel (nyilván biztos, ami biztos alapon), jelzőket véleményez az intenzív osztályról, és így tovább - meg lehet arra is, hogy a jogi képviselő csak egyfajta írói fordulat.

ki-ki döntse el maga.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.01. 14:07:51

@TothJanJ:

"már az elején megmondtam, hogy arra a blogra nem írok. Azért nem, mert ilyen előzmények után eszemben sincs"

ehelyett üzengetsz egy olyanról, amelynek sokkal elvetemültebb a közönsége, etc? eleve egy olyan kommentfolyamba léptél bele, amely a jó idje semmi másról nem szól, mint jt gyalázásáról. érdekes. nem csak ez a két közéleti blog van, de lehetne saját blogod is.

"és mások (volt hallgatótársaim és kollégáim) privátban beszámoltak arról, hogy de ők ott hozzászóltak csak azért nem látom, mert jt kitörölte őket"

egyrészt megeshet, másrészt jt megérdemelten _is_ moderál, harmadrészt bárki írhat bármilyen néven, és végül az emberek nem mindig mondanak igazat.

egyébként lehet(ett volna) privátban is beszélgetni, szerintem esetetekben lehet, hogy megérte volna.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.01. 14:08:32

"amely a jó idje" - amely jó ideje

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.01. 14:17:38

@mavo: "maroz · kakukkfeszek.blog.hu 2016.01.28. 06:47:10
@Szindbad: De.

Szűrés
Válasz erre
maroz · kakukkfeszek.blog.hu 2016.01.28. 06:52:39
@Disznóvári: Dr. Dömény Péter médiajogra szakosodott, mielőtt a szoci csókosai feltehetőleg az apuka közbenjárására beültették a Műsorszolgáltatási Alap vezetői székébe a Magyar Televízió jogásza volt.

Elég érdekes érv, hogy a Vincentnek ne lenne jogi tanácsadója, nincs az a szempontpuska, aminek a hatására el tudnám fogadni... "
mandiner.blog.hu/2009/07/12/kimoderalva/full_commentlist/1#c29360618

airopabazta 2016.06.01. 16:08:10

Mélységesen egyetértek TJJ-el abban, hogy itt teszi közzé a témába vágó gondolatait. Mind etikailag, mind jogilag lehetősége(t kellene kapjon) arra, hogy ugyanolyan elérhetőséget bizotosító platformon fejtse ki véleményt, mint ahol támadták. Ezt egyébként Elek Gábor matemaiktus, az MTA doktora is bizonyára tudja, ennek ellenére én is tudom tanúsítani, hogy teljesen civilizált hozzászólásaimat (több más kollegáéval együtt) ebben az ügyben kitörölte, minket pedig letiltott. Épp ezért vagyok kébytelen őt egy gyűva, sunyi utolsó szmétládának tekinteni, és támogatni minden olyan hely létezését, ahol ez megfogalmazható.

WiteNoir: korábban az Elek Gábor matematikus, azt MTA doktora által üzemeltetett örülünk,vincent? blogon is felsorolták többen azokat a konkrét tényállításokat, melyek miatt Elek Gábor (stb.) perelhető: nem csak a köztörvényes bűnökkel való nevesített vádaskodás (lsd fentebb) de a PTE doktori iskolájának papírgyárként való minősítése, a doktori iskola vezetőjének "öreg kóklerként" való részletes bemutatása, egy folyóirat kapcsán több értintett csalással vádolása (stb) mint olyan tényállítások, melyek a rágalmazás és kül. a nyilvánosság előtti szólás okán a becsületsértés kategóriájába esnek. Azt is érdemes hozzátenni, mielőtt a véleménynyilvánítás szabadságának joga idetolakodnék, hogy a magyar jogrendben véleményközléssel is el lehet követni mindkét fenn nevezett jogtalanságot, amennyiben annak formája - a tartalomtól függetlenül - sértő. Egyébiránt ha bármely esetben a bíróság a valóság bizonyításának jogát megadná (és a fent nevezettek mindegyike ilyen, mert objektív tényállításokra referálnak), ott Elek Gábor matematikus, az MTA doktora és a vincentblog szerzője nagyon, de nagyon csúnyán bukna. Ezért van az, kedves egybegyűltek, hogy oly szorgalmasan törölgeti a figyelmet e tényre felhívó kommenteket, mert fenyegetőzhet meg hőböröghet, de ennyire még ő sem hülye, vagy van egy ügyvédje. Ami rá is fér.

airopabazta 2016.06.01. 16:10:32

@airopabazta: elnézést a sok gépelési hibáért, ez itten egy rém érdekes billentyűzet, de a vége felé azért belejöttem.

maroz 2016.06.01. 16:27:34

@Disznóvári: Azt írsz neki amit akarsz, hatása semmi, ő eldöntötte, és kész. Hogy a doktoriurisúr (aki amúgy feketeöves kommerkölyök) alapította a blogot, és hogy anno konkrétan többször is kikérték többen is a szerzők közül a jogi véleményét necces posztok esetében azt ugye én, mint egykori bennfentes tudom, de hát hol van ez egy mavo tudásához képest...

2016.06.01. 16:33:34

@airopabazta:

e a PTE doktori iskolájának papírgyárként való minősítése, "

ezt nem tudom, a legtöbb bölcsészdoktori képzésre rásüthető ahol sokan doktorálnak, erről az egyetemről én is elég sok rosszat hallottam

a doktori iskola vezetőjének "öreg kóklerként" való részletes bemutatása,"

szerintem minden kontinentális stílusú bölcsész szemfényvesztő, amit az illetőtől olvastam, hát véletlenül szintén szemfényvesztésnek tűnik
kókler, az más kérdés, azt előfeltételezi, hogy lehet valaki komoly szakember

egy folyóirat kapcsán több értintett csalással vádolása (stb) "

ez mondjuk problémásabb, nincs elég információm, ami van az felemás, egyik felet sem igazán támogatja
de hát ez is a hülye rendszer miatt van, három cikk lehetne doktori vagy ha egybefüggő értekezés, akkor nem kellene hozzá publikációt megköveteleni

TothJanJ 2016.06.01. 19:10:30

@mavo: Ez pl egy kicsit segített a választásban

mandiner.hu/cikk/20151231_tarsadalmi_kommunikacio_doktori_iskola_volt_hallgatoi_valasz_az_orulunk_vincent_posztjara

anno ezt nem tudom már hány helyre küldtük szét de csak a mandiner hozta le, ill. Lakner D. írt az egészről két cikket a MNO-ra. Senkidesenkimás, pl. az index sem ahova ugye Sixx rögtön másnap sikeresen kinyomta a -frappánsan a Gyermekkor Végéből vett képpel illusztrált- 'Az köztünk élő angyalokrúl és ördögökrűl'-t. A mandi médialefedettség miatti választás volt, hidd el végigzongoráztam, hogy mindent összevetve hol, milyen formában érdemes ennek teret adni, hiszen blogom nincs, szocmédia-lefedettségem nincs, csak szekunder megoldásokból választhattam, ezért lett a mandiner, és ezért van minden facebook említés végéről link ide és a feltöltött doksikra (már ahonnan nem törölték ki; érdekes módon ott senki nem reagált). Halkan jegyzem meg, másféle emberek a kurucinfóra is kitették volna; poszt, név, kép, munkahely, telefonszám stb. a számai verik a mandit, csak hát a számok nem minden. Nekem a mandiner vállalható; kb. annyira vállalható mint másoknak a propeller vagy a magyar narancs, csak azok nem túl olvasottak.

2016.06.01. 20:14:22

@TothJanJ:

feldobtad eleket a munkahelyén.
még a belső vizsgálat eredményét sem közölték veled, az általad elekként azonosított ember a blogján gyakorlatilag kiröhögött.
mi kell még, mit szeretnél???

airopabazta 2016.06.01. 20:14:39

@WiteNoir: jó lett volna, ha a vitának ezt a minőségét ott is képviselik. Ezekről van mit vitázni, persze megoldani nem fogjuk tudni a kontinentális filozófia vs angolszász hagyomány kérdést, de a többi simán(btw Horányi egy elég neves Ivy League amerikai egyetemen tanulta az angolszász filozófiát (Cornell), hozott is haza onnan eredményeket szóval őt lekontinentálisozni nagyon de nagyon necces, akár az írásait akár a hivatkozásait nézzük, de ebbe most ne menjünk bele).

Kettő: a papírgyár azt jelenti a természetes magyar nyelven, hogy bárki kap fokozatot. Ez egészen konkrétan nem igaz. A pte nyelvtudományi doktori iskolában ugyanolyanok voltak a feltételek mint bármely más hazai egyetem rokon területén és ugyanakkora (elég nagy) lemorzsolódással. Az ott fokozatot szerzettek jó 90 százaléka ma vezető oktató vagy kutató. Tehát elek hazudott/tévedett, a PTE nylevtudományi doktori iskolaésannak kommnikáció alprogramja nem volt soha papírgyár.

Három: tjj fent leírta, hogy neki a kome cikk nélkül is bőségesen megvolt a publikációs pontja. A másik főszerkesztőnek az első szám megjelenésekor már megvolt a fokozata, tehát ő sem lehetett érdekelt abban, ami elek állított a cikkében. A corvinushoz nem volt és nincs, a tkdi-höz nem is lehetett köze a lapnak, mert az iskola akkor még csak terv szintjén sem létezett. Mindezekben tehát elek gábor megintcsak: hazudott.

tételesen minden vádat meg tudunk cáfolni egészen objektív módon, többen megtették ugyanezt a vincentblogon is, mivel az ilyen típusú rágalmazásoknál a helyreigazítást ugyanazon a platformon illik megtenni ahol a rágalmazás történt, stb. Elek Gábor ezt folyamatosan szabotálja a kommentek törlésével és a kommentelők tiltásával.

Természetesen mint már mondtam ezeket a fent megfogalmazottakat simán lehetne egy bíróság előtt is bizonyítani, tanúztatni, objektiválni: ezért tesz meg mindent Elek, hogy a dolog ne nagyon legyen látható. Bármelyik bíróság előírná a valóság bizonyítását, és akkor ott lenne neki vége de mint a botnak. Egyáltalán nem gondolom hogy ebből a kakiból ki lehetne őt mosdatni.

airopabazta 2016.06.01. 20:29:36

@airopabazta: ja és mielőtt elfelejtem: Eleknek óriási szerencséje van TJJ-vel, hogy vele ellentétben úriemberként viselkedik, és érvelni próbált vele szemben többféle fórumon is, valamint etikai panasszal élt ahelyett, hogy minden egyes ősz hajszálat leperelt volna a fejéről és/vagy megcsapkodta volna egy utcasarkon.

2016.06.01. 20:34:08

@airopabazta:

nem látszol érteni mit jelent a kontinentális, de azon túl is olyan fatálisan hülyének tűnsz, hogy nem lennék büszke arra a helyre, aki ilyeneket ont.

gy minden egyes ősz hajszálat leperelt volna a fejéről és/vagy megcsapkodta volna egy utcasarkon. "

disznóvárival szünet nélkül ugattok de még egy kib. konkrétumot nem mutattatok, amiért perelni lehet.
jaj, csúnyát mondtak egy vén bölcsészre meg egy dolgozatra, komolyan.
szánalmasak vagytok és mérhetetlen ostobák

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.01. 21:34:36

@WiteNoir: Ezt ugyan Horányi "csak" szerkesztőként jegyzi, de a szövegek többsége nem kontinentális, inkább analitikus "stílusú". Bár kétlem, hogy egy mukkot is értenél belőlük, itt nyújtott teljesítményed alapján.
www.typotex.hu/book/28/horanyi_ozseb_a_sokarcu_kep

airopabazta 2016.06.01. 21:47:10

@WiteNoir: de azóta bepiáltál öregcsávó? Az előbb még normálisabb voltál, sőt magad is elismertél néhány konkrétumot (te viszont nem mondtál egyet sem). Ellenben most már hazudsz is, sőt látom a filozófiához is hülye vagy, rád is untam, szevasz.

airopabazta 2016.06.01. 21:50:00

@Disznóvári: jól látod, pl ebben a szöveggyűjteményben mindegyik szöveg az analitikus irányzathoz tartozik, többsége a The Monist című analitikus filozófiai lapból lett fordíttatva. És egy darab kontinentális szöveg nincs benne, sőt szerintem Horányi még referálás szinten sem foglalkozik ilyenekkel. Szerintem ennyire fogalmatlan teremtéssel mint ez a witenoir nem érdemes ilyen kérdésekről vitatkozni, mindennek van határa :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.01. 22:03:39

@airopabazta: Francia szemiotikával foglalkozik, azt lehet kontinentálisnak nevezni, biztos ilyen szöveget olvasott tőle.

airopabazta 2016.06.01. 22:10:13

@Disznóvári: annyira azért nem vagyok otthon a munkásságában, de a szemiotika könyvét spec elég jól ismerem, és ott is túldimenzionáltak az analitikusok. Ha Saussure-re gondolsz, vele ténylegesen foglalkozik, de neki csak a neve francia de valójában egy svájci nyelvész, nincs köze a frankofón filozófiai tradícióhoz. Azok a félművelt működvelők, akik gúnyosan szoktak volt beszélni blődségeket a kontinentális filozófiáról, mint witenoir pl, azok Sokal-ra meg a Derrida-szerű filozófusokra gondolnak kontinentális hagyomány alatt és aztért haragszanak rá, mert nem hódol be olyan egyértelműen az általuk valamiért istenített természettudományoknak, mint az analitikus tradíció. Persze a dolog ennél jóval árnyaltabb, nyilván, és nem agyhalottakkal kell beszélgetni róla.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.01. 22:18:01

@airopabazta: " nincs köze a frankofón filozófiai tradícióhoz"

De a frankfón filozófiai tradíciónak van köze hozzá, strukturalizmus, posztstrukturalizmus (Derrida), utóbbival asszem Horányi nem foglalkozott, előbbivel viszont igen.

airopabazta 2016.06.01. 22:35:34

@Disznóvári: persze ennyiben igen, de ha a gyökerekig visszamegyünk akkor ott van akár Kant is, akire viszont mind a kontinentális, mind az analitikus tradíció mint ősatyára hivatkozik :)

Mindenesetre ma legtöbben amikor analitikus kontra kontinentális dichotómiáról beszélnek akkor a Derrida-szerű filozófusokra illetve a posztmodernekre gondolnak egyfelől )kontinentális) másfelől az oxbridge-i analitikus tömb filozófusaira.

btw, Derridát érdekességképp (ha jól tudom) épp Horányi avatta a PTE-n díszdoktorrá, mert akkortájt ő volt a bölcsészkar dékánja. Miközben sosem volt túl nagy tisztelője, csak épp ő intellektuálisan fölé tudott kerülni egyéni ízlésének és nem akarta azt ráerőltetni még dékánként sem a jelölő bizottságra. Na jó, mondjuk ő egy karakter, nem úgy mint elek felszopói, akiket semmiféle tény vagy érv nem győzne meg arról, hogy a főidoljuk egy gigante seggfej. Pszichológiailag meg is értem őket, hiszen akinek az idolja egy seggfej...az vajon magát hová helyezze?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.01. 22:35:41

@airopabazta: Amúgy szerintem nincs komolyan vehető analitikus szerző, aki en bloc kijelentené a kontinentális filozófiáról, hogy szemfényvesztés. Sok rosszat mondanak róluk, és sokszor joggal, de hogy az egész értelmetlen hablaty, az nagyon kevesen mondják csak. (Sokal nem filozófus, hanem fizikus, aki nem akarja megérteni az általa kritizált szerzőket. És persze vannak politikai vonatkozásai is a kritikájának.)
A kont-analitikus cicaharcról megjelent magyarul is egy elég színvonalas tanulmánykötet.
www.harmattan.hu/konyv_811.html

airopabazta 2016.06.01. 22:49:58

@Disznóvári: köszi szépen, jónak néz ki. Beleolvastam, szerintem is a fenomenológia (legalábbis a Husserl-féle, tehát nem Heideggerre gondolok) lehet az a közös pont, amire még mindkét tradíció rá tud csatlakozni, és tényleg az elmefilozófia az a topic ahol ez meg tud történni.
Azzal is egyetértek hogy professzionális körülmények között nem szokott elhangzani a másik tábor nyílt szemfényvesztésezése, ez inkább a tanszékeken és a folyóiratokban nyilvánul meg. (Nekem már küldték vissza, szó szerint, "analitikus stílus" miatt tanulmányomat :D

Egyébként a legtöbb műkedvelő és okoskodó troll tulajdonképp magát a bölcsészetet nem tudja elviselni és meggyőződése, hogy csak a természettudományok értelmesek, minden humán tudomány eleve baromság. Csak azért azt is tudják, hogy ez a sommás vélemény nem nagyon vállalható egy az egyben anélkül, hogy végtelenül egyszerű taplónak ne tűnjön az ember. Ezért kezdenek neki Sokalozni meg szemfényvesztőzni, meg más retorikai trükköket alkalmazni de a lényege az a jó kis proli előítélet marad, hogy csakazazértelmes dolog amit a melós is megért elsőre és/vagy amivel lehet itt és most asztalt vagy valami gépet építeni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.01. 23:14:04

@airopabazta: Valóban, a fenomenológiát Heidegger vitte el egy olyan irányba, ahonnan a hülyebölcsészezés akár jogosnak is mondható (persze Heidegger nem volt hülyebölcsész, nagyon nem, csak a német nyelvet túlértékelte). Husserllel még Frege (gy.k. a két szembenálló irányzat alapító atyja) is levelezett, ami számomra annak bizonyítéka, hogy a két iskola kérdésfelvetéseiben, problémáiban nagyon is vannak közös pontok.

2016.06.01. 23:33:25

@airopabazta:

kicsi segg, sokáig kell egy szar bölcsésznek kapaszkodnia, hogy komolyan vegyem amit mond

The Monist című analitikus filozófiai lapból"

az nem analitikus filozófiai kicsi segg

amúgy horányiszopó kis férgem, horányi özzsencs maga az értelmiséginek maszkírozott ostoba szellemi hugyosproli, a szopóival együtt.
okosnak látszani akaró félművelt konzervatív seggfejek vagytok.
majd amikor látom hogy argumentálni is tudtok, nem csak ugatni, majd változhat a véleményem

2016.06.01. 23:35:09

@airopabazta:

Egyébként a legtöbb műkedvelő és okoskodó troll tulajdonképp magát a bölcsészetet nem tudja elviselni és meggyőződése, hogy csak a természettudományok értelmesek, minden humán tudomány eleve baromság. Csak azért azt is tudják, hogy ez a sommás vélemény nem nagyon vállalható egy az egyben anélkül, hogy végtelenül egyszerű taplónak ne tűnjön az ember. Ezért kezdenek neki Sokalozni meg szemfényvesztőzni, meg más retorikai trükköket alkalmazni de a lényege az a jó kis proli előítélet marad, hogy csakazazértelmes dolog amit a melós is megért elsőre és/vagy amivel lehet itt és most asztalt vagy valami gépet építeni. "

ja, a seggbuta konzervatív bazári majom ennyit ért meg belőle.
és az ilyen barmok szereztek diplomát, édes jó istenem.
az ilyenekből lesznek a katolikus egyház nyaloncférgei is.
lumpenértelmiség.

ennek legjobb példája a bbjnick nevű seggbuta barom.

airopabazta 2016.06.01. 23:38:12

@Disznóvári: egyetértek. Heidegger már nálam sok, de ízlés dolga. Hülyének semmiképp nem mondanám.

2016.06.01. 23:40:44

@airopabazta:

heidegger nem buta volt, hanem bolond.
és sajnos eltart egy rühes sleppet

2016.06.01. 23:42:33

a vallásos konzervatív söpredékértelmiség lejáratja a humán területet.
szarból felhorgadt valakinek látszani akaró torz beteg kis férgek egytől egyig.
ahhoz hülye hogy bármit értelmeset alkosson csak szemfényvesztő szart okád a száján, ennyi telik tőlük

airopabazta 2016.06.01. 23:45:23

@WiteNoir: tényleg ne igyál többet, én most már őszintén aggódom érted.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.02. 00:02:56

@WiteNoir: Szerintem itt az ideje, hogy konkrétumorról beszéljünk.
Te mit olvastál Horányitól, ami alapján "kontinentális szemfényvesztőnek" tartod?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.02. 00:54:47

@WiteNoir:
"a vallásos konzervatív söpredékértelmiség lejáratja a humán területet."
Mint Sokal is ugye, szegény agyhalott. Ellentmondásba került nálad a második és a harmadik törvény, robot? Sajnálom, hogy pont nekem kell mondanom, hogy nemhogy a magatok által gondoltnál, hanem az általam vélelmezettnél is alábbvalók vagytok.
Azt megértem, hogy ezt nehéz elviselni, meg én.

"ahhoz hülye hogy bármit értelmeset alkosson csak szemfényvesztő szart okád a száján, ennyi telik tőlük "
Tűpontos.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.02. 01:04:26

@WiteNoir: "ennek legjobb példája a bbjnick nevű seggbuta barom."

Ha megengedné, hogy megcsókold a seggét, nagy kegyet gyakorolna rajtad, de szerintem nem ilyen perverz, te ostoba barom.

maroz 2016.06.02. 06:04:20

@WiteNoir: Azta, mivé lett szegény mandiner kommentszekciója!!!

Azért ez se semmi, ritkán látni olyan polbulvárblogot, ahol egy ápolt azért tép széklábat, mert szerinte a vitapartnere nem tud kellőképpen distinkciókat tenni a kontinentális és az angloszaksz filozófiai hagyományokat illetően. Szívás.

maroz 2016.06.02. 06:07:22

@WiteNoir: Csak óvatosan, mindjárt lebetegez mavo!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.02. 09:08:54

@TothJanJ:

ne haragudj, de ezzel már van pár probléma. laza gondolatok következnek, semmi komoly, ne tessék megsértődni, igyekszem nem ítélkezni.

a közös nyilatkozat legfontosabb tézise (és ha jól emlékszem, te is ez miatt háborogsz) az, hogy egy jt kirohanása mindössze egy "a dolgozat főrészének utolsó előtti (!) oldaláról kiragadott, a kontextus nélkül nyilvánvalóan megtévesztő módon citált mondatra" alapul, kiforgatja, etc.

ehhez képest, ez a bizonyos utolsó előtti oldal a disszertáció 174-180. oldalának egy része, amely (meglepetés! meglepetés!) "konklúzió" címen fut.

most ne álljunk neki azon szőrözni, hogy valójában már a disszertációnak az egyik kiindulópontja is az, hogy "maguk a társadalomtudományok kizárólag az emberi és ember-alkotta együttlétezésekkel, valamint az ezen kereteken belül tételezhető problémákkal foglalkoznak".

amit jt idézett (azon se szőrözzünk, hogy ha 180 oldalas a disszertáció főrésze, akkor a 174. oldal meglehetősen nem az utolsó előtti), az ebben a bizonyos konklúzióban ugyanis baromira nem "kiragadott". a v.2. részben vannak ám olyan pikáns kis részletek, mint hogy

"A disszertáció a társadalom és a kommunikatív világalkotás eme újragondolási lehetőségének megalapozását és kibontását valósította meg. Ennek az az értelme, hogy növeli a kommunikációtudományokban meglévő elméleti diverzitást, amit úgy ér el, hogy a kommunikációt transzcendens tagokból is álló közösségeken belüli tagok ember- és világalkotó tevékenységeként foglalja elméletbe."

ja, és hát eleve, hogy is szól az absztrakt?

"A disszertációban egy olyan világalkotó kommunikációmodell kidolgozását végeztük el, melyben szociálkonstruktivista mintára az együttélések tagjainak közös valóságalkotásában az emberi és nem-emberi tagok szerepe, aktivitása egyaránt figyelembe vehető."

upszika. így ez már bizony keret. és lehetne ám még idézni, van bőven.

---

én nem vagyok jt, szeretem az elme játékát, és nekem az is belefér, ha egy interdiszciplináris (ha nem gond, ezen elmosolyodtam) doktori iskolán ez is lehet téma.

ugyanakkor ha valaki ezt bírálja, akkor azt bizony el kellene viselni, és ami még fontosabb, nem letagadni, hogy a jt bírálatában levő vonal igencsak fontos a disszertációban. mert elég egyértelműen az. és ezen fikarcnyit sem változtat, hogy "a dolgozatban bizonyos értelemben (sic!) nagyon is száraz tudományos elemzés történik". nem ez az első eset. :)

nem tudom, kinek küldted szét a doktori iskola volt hallgatóinak micsodáját, de igazából jobban jártál vele, hogy nem közölték le szinte sehol, ugyanis atomkínos. én pl. jt helyett (sátáni vigyorral az arcomon) kitettem volna, majd szépen alá másoltam volna a nem éppen kevés szöveghelyet a disszertációból, amely remekül illusztrálta volna, milyen blődség az, hogy az inkriminált mondat magányos, kontextusából kiragadott kis bigyócska volna az egyébként teljesen, de teljesen mással foglalkozó disszertációban. úgy is mondhatnám, ez a nyilatkozat helybe menés volt a tasliért, és szerencsédre ezt nem használta ki senki.

---

hogy más aspektusból is nézzük. megértem, hogy jt gúnyolódása nem érintett kellemesen. tényleg feszegeti a verbális határokat. ugyanakkor egy ilyen "támadásra" (szerintem) nem az az adekvát válasz, hogy otrombán letagadunk mindent.

a poén az, hogy ha nyilvánosan nem reagáltál volna, akkor hamarabb lecsengett volna az egész. és mondjuk nem jön jt második, full értelmetlen bejegyzése - tudod, amelyikben belerángat az ügybe egy bizonyos teixera da silva nevű bácsit. akiről nem tisztem eldönteni, hogy tudományos szempontból mennyit ér, de ha nekiállnék, akkor sem az alapján tenném, hogy trollkodott-e. mert ha már, akkor egy bizonyos jt fedőnevű bácsi is erősen hajlamos rá.

---

a kurucinfós közzétételről szóló részt pedig úgy veszem, le sem írtad.

TothJanJ 2016.06.02. 10:19:14

@mavo: Ok, laza gondolatok részemről is:

A nyilatkozatot láttam közzététel előtt; és reagáltam privátban a tartalmára. Alapvetően nem én írtam, hanem mellettem kiállva írták, és tartalmilag összemérhetetlenül pontosabb, mint pl. a vincentes bejegyzés.

Az idézet a 179. oldalról származik, a főszöveg 180 oldalas. phd.lib.uni-corvinus.hu/885/1/Toth_Janos.pdf

"nem letagadni, hogy a jt bírálatában levő vonal igencsak fontos a disszertációban" A Sátánnal való kommunikáció sem elméleti sem gyakorlati szinten nem kiemelten fontos a disszertációban, mármint a módosítás szempontjából nem fontosabb, mint bármely más nem-emberi taggal vett közösség módozatainak körüljárása, és az ennek lehetőségére való figyelemfelhívás. A JT által kimazsolázott idézet jelentőségéhez ajánlom figyelmedbe még ezt mandiner.blog.hu/2009/07/12/kimoderalva/full_commentlist/1#c30154282

A "bűn struktúrái" amúgy egy eléggé közismert róm.kat. kifejezés egy nemsötétközépkori pápai enciklikából, nem az én nyelvújításom; javaslom olvasásra uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=93#SR36 és egészen egyértelmű lesz a végén, hogy ebben a kontextusban teljesen releváns a felvetésem. Én nem a bűn struktúráival foglalkoztam a disszertációban.

Szabadságomban áll az, hogy egy értekezésben a tudományosan indokolhatóak teljes készletén belül (a bevezető lényegében a választás megindoklása, de a tézisfüzetből könnyebben áttekinthető) milyen célok érdekében milyen keretezést válasszak egy modell módosításához. Az indoklást bárki vitathatja; természetesen, tessék próbálkozni, már lehet is írni a recenziókat, vagy a beadványokat a Corvinusra, a megkereséseket, jelzéseket a TKDI felé (voltak, meg voltak vitatva, ismerem az eredményét, közzététel június végén ha minden jól megy. Csak azért említem most, hogy lásd: nem én kerestem meg először JT egyetemét a problémámmal, hanem valaki vagy valakik a doktori iskolám tagjait az övékkel). Nyilvánvalóan a személyes érdeklődésem, értékeim, a kutatási környezet amiben benne vagyok stb. hatással lesz a keret megválasztására, ez kiküszöbölhetetlen, és transzparensnek lenni ezekről a hatásokról a legtöbb, ami ilyenkor elvárható.

Nem igazán volt szempont, hogy hamarabb lecsengett volna az egész, ha nem reagálok nyilvánosan. Nekem ez nem lehetett érdekem; ahhoz a szakmailag releváns köreimen belül túl sok helyre jutott el és túl erős reakciókat váltott ki. Konkrétan veszélyeztette az állásomat egy új munkahelyen, ahol január közepén álltam munkába, és veszélyeztette a tudományos fokozatom megszerzését, aminek a körülményeiről ha minden jól meg, még fogok beszélni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.02. 14:57:08

@TothJanJ:

"A nyilatkozatot láttam közzététel előtt; és reagáltam privátban a tartalmára. Alapvetően nem én írtam, hanem mellettem kiállva írták, és tartalmilag összemérhetetlenül pontosabb, mint pl. a vincentes bejegyzés."

nem állítottam, hogy te írtad, leginkább azért nem, mert oda volt írva, hogy kik. a pontosságán, nos azon már lehet vitatkozni, ugyanis a rengeteg semmitmondó hülyeség közé kábé annyit tudtak beleszuszakolni, hogy csak egy (holott kapásból kettő) kiragadott mondat, nem lényeges, stb. aki tényleg belenézett, az jól láthatja, hogy a transzcendens (másutt "nem-emberi") lények nem egyszer és nem kétszer szerepelnek benne, ráadásul kulcsfontosságú részletekben.

"A Sátánnal való kommunikáció sem elméleti sem gyakorlati szinten nem kiemelten fontos a disszertációban, mármint a módosítás szempontjából nem fontosabb, mint bármely más nem-emberi taggal vett közösség módozatainak körüljárása, és az ennek lehetőségére való figyelemfelhívás."

ne nézzük már egymást hülyének, nagyon szépen kérlek. :)

eleve ugye a nem emberi az nálad egyértelműen transzcendens. nem állat, nem ufó, hanem valami transzcendens, vagyis isten, sátán, angyal, ilyesmi. jt írásában sátán csak a címben szerepelt, ütős, bulváros. a szövegben jt már nem ír sátánról egy szót sem. elég egyértelműen arról szól a jt mondókája, hogy mi a faszt keresnek transzcendens lények (mint például a sátán a címben, vagy az angyalok a szövegtörzsben) egy tudományos disszertációban. és ebben kénytelen vagyok neki igazat adni.

(ha már a másik mondandójának kiforgatása volt az egyik vádad, akkor ne menjünk el amellett, hogy jt egyáltalán nem állította azt, amit neki tulajdonítasz itt is, mármint hogy szerinte a sátán releváns lenne a dolgozatodban - majd idézed, ha mégis)

látom, továbbra sem érted (vagy úgy csinálsz, mint ha nem értenéd, de ezzel nem akarlak megvádolni), hogy jt éppen azt kifogásolta, amit te úgy minősítesz, hogy te egy modellt akartál módosítani. jt írásának tulajdonképpen az alábbiak a kulcsmondatai:

"A szociológia nem vizsgálja az angyalok és az emberek együttlétezésnek problematikáját, legalábbis nem az "A" kategóriás nemzetközi folyóiratok. Pedig egy egyszerű kérdőívet kellene csak elküldeni a bukott angyalokhoz, de valamiért nem teszik."

ennyi, és nem több. nem lehetetlenség a modellt "módosítani", csak éppen nem árt, ha a modell tárgyát képező halmazt nem a tudomány területén kívülről érkező elemekkel bővítjük. megértem, hogy egy hívő embernek ez nem könnyű (nem óhajtom támadni a hitedet, mielőtt még ez szóba kerülne, az a te magánügyed, kár is volt leírnod a disszertációdba), de próbáljuk meg nem keverni a hitet a tudománnyal.

ha a corvinuson ezért a disszertációért nem tudományos fokozatot akarnak osztani, akkor meg tessék azt mondani. ha filozófiábó, teológiából adják, akkor nincs miről vitatkozni. a filozófia ugye ott is van, csak hát az is, hogy média és kommunikáció, illetve szociológia. értem én, hogy interdiszciplináris, csak hát van, ami ezen már túlmutat. elhiszem, hogy neked ez így tudományos, jt-nek, nekem, és még sokaknak, akik a tudományt science értelemben használjuk, nem az.

vegyük a biológiát. remek interdiszciplináris dolgozatot lehet írni biomatematika vagy bioinformatika témájában, ellenben az angyalok anatómiája egyszerűen nem tudományos.

ez van. írhatott volna jt kevésbé gúnyosan is erről, és a sátánt is kihagyhatta volna a címből, ez igaz.

TothJanJ 2016.06.02. 15:39:32

@mavo: "eleve ugye a nem emberi az nálad egyértelműen transzcendens" Én fogalomelemzés során a mintában szereplő minden egyes említés minden egyes jelentését megvizsgáltam, és összesítve beszámoltam róla. A 90.-93. oldalon láthatod, hogy 146 vizsgált koinonia-referenciából 48-ban nincs transzcendens közösségalkotó tag, 98-ban pedig van. A nem-emberi pedig nem kizárólag transzcendens lehet; lehet még természeti is; amiben az ufók pl. nincsenek benne, az állatok pedig pl. igen.

"ha már a másik mondandójának kiforgatása volt az egyik vádad..."

'a posztban egy disszertációról van szó, amibe bizony a Sátánnal kapcsolatos kommunikációelméleti kérdések vannak a középpontban'
orulunkvincent.blog.hu/2015/12/26/a_corvinus_egyetem_esete_a_satannal/full_commentlist/1#c28861494

'itt egyetlen igazán érdekes dologról volt szó, a Sátánnal való kommunikáció teoretikus megalapozásáról.'
orulunkvincent.blog.hu/2015/12/30/a_corvinus_esete_a_jezusmariailyentenylegninccsel/full_commentlist/1#c28874928

.......................................................................................
+1 hogy miért kommunikáció? nézd meg a koinonia és a kommunikáció kapcsolatát. Nem, nem úgy kommunikáció, mint a műholdas sugárzás. Olvasd el Craig korábban beidézett Communication Theory as a Field c. cikkét és beszéljünk róla. A kommunikációelméleti kutatások ilyen értelemben tudományosak, vagy nem tudományosak, mérnököknek pl. ez sem lesz tudományos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.02. 17:01:37

@TothJanJ:

Nem akarok beleszólni, mert nem telefon, de azért, ugye, azzal tisztában vagy, hogy veled most nem tudományos tartalmú kérdésekről vitáznak, hanem vegytiszta gyűlöletkampányt folytatnak ellened?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.02. 17:12:42

@TothJanJ:

az elsőt én is láttam, azzal nincs problémám, ugyanis "A Sátánnal való kommunikáció" =/= "Sátánnal kapcsolatos kommunikációelméleti kérdések"

a másodikról elismerem, nem olvastam, már csak azért is, mert jt-nek azt az írását, amihez ezt a hozzászólást produkálta, felesleges hülyeségnek tartom, ahogy ezt kutyafuttában már említettem.

ugyanakkor ez csak egy hozzászólás, és kérdés, mennyire komoly. ha jt szerint tényleg ez a lényeg, az kínos, és valóban a disszertációd totális félreértelmezése, ha viszont az eredeti írásában foglaltakat gondolja komolyan, akkor az meg számomra nem kínos, csak sarkosan van megfogalmazva. de ismétlem, az állítás önmagában valóban nincs köszönő viszonyban a disszertációdal.

a probléma ez esetben az, hogy a félreértelmezés, mint olyan ezzel a mondattal köthető össze, illetve ha még volt jelentésében valóban analóg hozzászólása, akkor azokkal. márpedig te nem csak ezeket kifogásoltad.

"A 90.-93. oldalon láthatod, hogy 146 vizsgált koinonia-referenciából 48-ban nincs transzcendens közösségalkotó tag, 98-ban pedig van."

viszont ufó, állat vagy málnabokor nulla. csak éppen ez elég érdektelen, mivel eredetileg olyan szövegek vizsgálatáról van szó, amelyekben a transzcendens életformák létezése evidencia.

"A nem-emberi pedig nem kizárólag transzcendens lehet; lehet még természeti is; amiben az ufók pl. nincsenek benne, az állatok pedig pl. igen."

igen? nos, akkor lapozzuk szépen a 100. oldalra, ahol ez a helyes szöveg fogad bennünket:

"a communicatio fő jelentése ebben a mintában nem csak a transzmissziós, de a „szociálkonstruktivista” kommunikáció-modellezések azon axiómájával sem összeegyeztethető, hogy a kommunikációs világ- jelentés és identitásalkotások közreműködői kizárólag az emberek, állatok (és egyéb élőlények), valamint az emberi alkotások közt keresendőek, hiszen az itt vizsgált közösségeket legnagyobb részben emberi és transzcendens tagok egyaránt alkotják. Ha azonban a kommunikációkutatásokban figyelembe vesszük a communicatio-közösségek transzcendens tagjait is, akkor ez a redukció eliminálható, az elimináció számos útja közül az egyik lehetséges pedig az, ha a szociálkonstruktivista paradigmán belül a koinonia-ra viszavezethető societas azon változatait is figyelembe vesszük, melyek az emberi és a transzcendens világ tagjait egyaránt egy közösségbe, egységbe foglalják."

vagyis az általad módosítani (kibővíteni) kívánt halmazban az állatok és egyéb élőlények már benne vannak, és hát ugye kiket is "lehetséges" hozzáadni ehhez?

mondom, a sátános cím hatásvadász, ám ettől még a szövegben felvetett probléma (transzcendens lények kommunikációja, mint tárgy egy természettudományosnak szánt doktoriban) él.

nem vitatom el, hogy mennyi munka van benne, azt sem, hogy ezt valakik elbírálták, stb. ettől még jt eredeti felhorkanását jogosnak tartom.

ismétlés a tudás anyja: természetesen azt is elismerem, hogy az itt idézett második hozzászólás valóban fals, hamis képet ad a munkádról.

(ps: annyira nem érdekel, egy mérnöknek mi tudományos. :) )

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.02. 17:29:36

@bbjnick:

volt ám itt egy cseppnyi elekgáborozás is, amin valahogy nem tudtál fintorogni. :)

2016.06.02. 17:43:09

szerző tóth j.

----egyúttal újra felvetve annak gondolatát, hogy még egy szekuláris társadalmon belül sem szabad a társadalom tagjainak elvi szinten tagadni azt, hogy a vallási világmagyarázatok igazat fejezzenek ki, továbbá, hogy a vallások efféle „elvi igazságpotenciáljának” rájuk, vagy a társadalmi berendezkedésre nézve átalakító kulturális, politikai, jogi és morális következményei lehetnek.

-----Sajnálatos módon tehát a posztszekularizmuson belül nincs javaslat arra nézve, hogy a vallási igazságoknak hasonló státuszban kellene állniuk, mint a szekuláris-racionális érveknek. Ilyesformán, noha a transzcendens tagok vallási igazságoknak megfelelő konceptualizálását egy univerzális közösségbe meg lehetne tárgyalni nyilvánosan, ha lefordítjuk a társadalomtudományok nyelvére, de ezt a társadalomelméletekkel egy szinten, azok lehetséges alternatívájaként tudományosként elfogadni több, mint amire a posztszekularizmus lehetőséget ad

2016.06.02. 17:44:19

rossz szöveg ment el, de végül is a fenti a legfontosabb

---------Ebben a kommunikáció teológiai fogalmának kettős, egyszerre integratív és szeparatív oldalának rendszerezett elemzésével foglalkoztam
---------a jelenlegi kommunikáció- és médiatudományok négy jellegzetessége indokolta. Úgy találtuk, hogy ezek a jellegzetességek felelősek számos olyan diszciplináris akadályért, melyek gátolják, hogy e szakterületen belül egy olyan általános kommunikációmodellt lehessen alkotni, amellyel koroktól és kultúráktól függetlenül képes leírni mindenfajta, emberi részvétellel zajló közösségalkotási folyamatot.

Nyugati típusú szekuláris (eszmei-módszertani, technológiai és gazdasági) dominancia a kommunikációról szóló tudományos tudás megtermelésében

----A társadalom mai értelemben vett fogalma ugyanis egy felvilágosult konceptuális újításra vezethető vissza, amely úgy jelöli az emberi létezés általános területét, hogy abba nem (illetve legfeljebb mint egy önálló valósággal nem rendelkező, szimbolikus emberi konstrukció) tartozik bele az isteni és a természeti világ (Gauchet 1979, Gordon 1994, Baker 1994, Mintzker 2008, Jung 2012). Ez problematikus egy világalkotó kommunikációmodell szempontjából. A kommunikáció és a közösség/társadalom, valamint a koinonia (görög), a communio, a societas és a communicatio (latin) terminusok közti etimológiai és transzlációs kapcsolatok nem csak jól ismertek a kutatók előtt, de a görög és a latin terminusok általam vizsgált jelentései ugyanakkor azt is mutatják, hogy ha a transzcendens dimenziót kihagyjuk a kommunikációkutatásokból, akkor számos mai és történelmi együttlétezési formát nem fogunk tudni modellezni
-------1.3. Transzcendens ágensek intergrálása egy szociálkonstruktivista keretrendszerbe a kommunikációkutatásokhoz
Amennyiben viszont a társadalmon és a társadalmi-n kívül más univerzális szintű kollektivitásokat, együttlétezési formákat is elgondolhatónak veszünk, akkor a valóság társadalmi konstruálását mint 6

magyarázó modellt analóg módon ezeknél a másnak elgondolt együttlétezési formáknál – melyeknek az Isteni Személyek, az angyalok vagy más transzcendens lények is tagjai lehetnek, nem csak emberek− is alkalmazhatjuk. B
------Ilyesformán a kommunikációkutatásokban érvényesülő társadalomtudományi paradigmát nem szükséges elvetni. Azt inkább módosítani kellene, egy új, másféle szociálkonstruktivista megközelítésnek megfelelően, ami a társadalom pozícióját és szerepét az UCHE egyik formájaként partikularizálja, emellett pedig olyan, nem-társadalmi, de hasonló univerzális érvényességgel bíró együttlétezési formákat vezet be, melyekben a transzcendens tagok világalkotó tevékenységével is számolunka disszertáció előzményei közt tartható számon

------I. A társadalomtudományok és a teológia viszonyát az integrációs lehetőségek (vagy problémák) szempontjából elemző terjedelmes szakirodalom
Annak ténye, hogy a teológia egyes területeibe (pl. a felszabadítási teológiába és a gyakorlati teológiába) már beépültek társadalomtudományi elméletek vagy módszerek. (lásd pl. Gutiérrez 1988, van der Ven 1993, Hermans et. al. 2002) Ami mutatja, hogy konkrét kutatási témákban nem csak lehetséges, de már meg is valósult az interdiszciplináris együttműködés a két tudományág közt,
hogy a kommunikáció kutatásában a teológiai szempontok érvényesítése intellektuális többletet eredményez (p
------A kortárs „elit” szociológiai szakirodalom a nyugati tudományos környezetben megtermelt tudást és eredményeket képviseli, ahol az együttlétezések vizsgálata során szinte teljesen hiányzik a transzcendens tagok figyelembe vételének szándéka, és alig van példa arra, hogy e hiányt valós problémának tekintikA 46 ’A’ kategóriás nemzetközi szociológiai folyóiratból kiválasztott 160 cikk tematikai elemzése során egyetlen olyan tanulmányt sem találtunk, amely a vizsgált jelenségek vagy problémák értelmezéséhez a vizsgálat során teológiai axiómákat, definíciókat vagy fogalmakat is használt. Az itt vizsgált különféle együttlétezéseknek (pl. társadalmak, társadalmi csoportok, házasok, családok, illetve baráti, gyülekezeti, szomszédsági, iskolai, stb. kiscsoportok) transzcendens tagjai sem elméletileg, sem empirikusan nem vizsgáltak. Az ilyen konceptualizálások hiányára, mint a modern nyugati társadalomtudomány jellegzetességére is mindössze egyetlen tanulmányban (Seth 2013) hívják fel a figyelmet, a szerző itt bemutatja azt az előfeltételezést, melyet jogosan nevezhetünk „a társadalomtudományok szekularizmusának”, vagyis, hogy csak emberek lehetnek a cselekvés, a jelentések vagy a szándékok forrásai, istenek vagy szellemek ellenben soha. Módszertani szinten pedig szintén egyetlen tanulmányban (Woodberry et al. 2012) kap külön figyelmet annak kérdése, hogy a vizsgált vallási csoportok meghatározása és mérése azok doktrinális önfdefiníciójának megfelelően, s ne különböző politikai vagy szociológiai perspektívákhoz igazítva történjen (mely öndefiníciónak értelemszerűen tartalmaznia kell transzcendens tagokat is).

2016.06.02. 17:45:09

vagy itt van

----egyúttal újra felvetve annak gondolatát, hogy még egy szekuláris társadalmon belül sem szabad a társadalom tagjainak elvi szinten tagadni azt, hogy a vallási világmagyarázatok igazat fejezzenek ki, továbbá, hogy a vallások efféle „elvi igazságpotenciáljának” rájuk, vagy a társadalmi berendezkedésre nézve átalakító kulturális, politikai, jogi és morális következményei lehetnek

szerző tóth j.

2016.06.02. 17:47:00

ahol ez tudományos, ahol ez elfogadott, onnan épeszű ember menekül.
ezt lehet bölcsészkedve csűrni-csavarni, lehet hőbörögni miatta, attól még ez van.
itt a teológia tudományként kezeléséről, vallásos világnézet létjogosultságáról és tudományba integrálásáról van szó, _nyíltan_

2016.06.02. 18:07:54

és az a baj, hogy mindezek után még ők sértődnek meg, háborodnak fel, tüntetik fel magukat _egyenrangú_ vitapartnernek, nem azok.
talán ha szigorúan csak és kizárólag régi szövegek és közösségek elemzéséről lenne szó, akkor védhető lenne, de itt nem erről van szó, nincs egyértelművé téve.
a többi nem más mint sárbarántás, különösen döbbenetes ha valaki meghallgatja vass csabát egy-két témában.
még jó hogy nincs hatalmuk...

TothJanJ 2016.06.02. 18:07:57

@bbjnick: van aki igen, van aki azért nem ennyire tudatos, van aki a maga alapállásából minősít egy másikat, vannak a trollok stb. Szerintem ez nem ennyire feketefehér; de ha az lenne hát van ilyen, lelkük rajta akik csinálják.

2016.06.02. 18:12:49

"Róma "gazdaságilag" abba bukott bele, hogy a léthibás szakralitást, a kirekesztő szakralitást építette. A kirekesztő szakralitásban, aki nem e kultusszal bírt, idegen maradt, ez viszont csak olyan közösségszervezetet tett lehetővé, amelyből sok "idegen" kényszerült, kultusz nélküliként, távol maradni. Ezért az ő ellátásuk, pedig számuk egyre nőtt, megoldhatatlan volt, és mert megoldhatatlan maradt, felemésztette e szakrális energiákat. A szakrális energiák fogytán a puszta hús fenntartása, a közönséges megélhetés is csak új források meghódítása, háborúk árán volt lehetséges. Ám a meghódíthatók is végesen valának, és mivel a hódítók szervezőelve társadalomgazdaságilag veszteséges volt, belebuktak szervezőelvük léthibájába.

A kereszténység a felebaráti szeretettel megoldotta az univerzális vallás megalkotásának feladatát. Már nem lett volna szüksége a hódításokra. Szervezőelvének, az univerzális szakralitásnak a társadalomgazdaságtana lehetővé tette a szakrális vagyonnal való többlethozó gazdálkodást, a minden határon túli növekedését és fennmaradását.

A keresztény szakralitás és a szakrális gazdaság azonban ma már romokban hever – az univerzalitás megoldása nem volt elegendő. Az univerzális szakralitássá épített Krisztus misztikus testébe ugyanis nem sikerült beemelni a natúra, a stoff, az ember és a spiritualitás egy-ségét. A stoff megművelése az uradalomra, a Krisztus misztikus testén kívül rekedt intézményre maradt. Egyetemesség és integráltság egy-ségbe szervezését majd a magyar Szent Korona oldja meg, és ennek szakrális gazdasága lesz tanulmányunk következő része. "

ez nem a történettudomány nyelve vass csabától, ez egy vallásos-misztikus világkép, talán jószándékú, de avítt és veszélyes és tudománytalan.
nem lehet az ilyen nyelvet használókkal "vitába" bocsátkozni, mert nincs miről vitázni

TothJanJ 2016.06.02. 18:47:24

@mavo: "transzcendens lények kommunikációja, mint tárgy egy természettudományosnak szánt doktoriban"

Nem, ez egy társadalomtudományos doktori; annak is szántam nem másnak. Ugye azt nem keveri senki, hogy a társadalomtudományokon belül vannak inkább hardosabb (pl. statisztika, demográfia) és inkább softosabb (pl......kommunikációelmélet? jabizony) területek is. Egész konkrétan a kommunikációtudományon belül kutathatnak akár kifejezetten a humántudományokhoz tartozó területen is (pl. retorika).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.02. 19:02:55

@TothJanJ:

"ez nem ennyire feketefehér; de ha az lenne hát van ilyen, lelkük rajta akik csinálják" --- írod.

O.K.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.02. 20:53:00

@bbjnick: Szerintem mavo és WiteNoir egyszerűen buták és/vagy tudatlanok a társadalomtudományok területén. Tkp. ők is Elek áldozatai, csak nem tudnak róla.

maroz 2016.06.03. 06:54:51

@Disznóvári: Pontosan.

Öröm olvasni, hogy mennyire fogalmatlanok. Olyan vidéki párttitkár szinten, akinek van egy valamekkorácska gumibotja és arra alapozva van neki meggyőződése is, jelesül az, hogy tudása is van, még olyankor is, amikor nincs. A különbség csak annyi, hogy ezeknek a mai ballib árváknak csak álmaikban van gumibotjuk. Szerencsére.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.03. 08:39:53

@maroz: Addig egyébként mavo is eljutott, hogy a wordpressesek nettó elmebetegek. Annak felismerése hiányzik még, hogy Elek ugyanazt csinálja, mint ők, csak valamivel kifinomultabb intellektuális eszközökkel (és nagyobb hatékonysággal).

2016.06.03. 15:20:32

@TothJanJ:

transzcdences lények létezése igazolatlan, valószínűleg nincsenek, ha vannak is, semmit sem tudunk róluk, vagy a velük való kommunikáció mődjáról.

azt leírhatod, hogy x vagy y közösség mit gondolt erről, azt is leírhatod hogy x vagy y egyén mit gondol erről, de attól még ezek nem a transzcendens szférával kommunikálnak

a többi mellébeszélés.

az pedig, hogy vass csaba, én már nem mondok szavakat, ugyan minek.

2016.06.03. 15:33:08

feljelentik azt, aki nekik nem tetszőt írt.
bosszút állnak azért, ami nem is úgy történt és teljesen jogos volt.
én tudom hogy most nekik áll a zászló, mert jobboldali kormány van hatalmon, de nem tudják hogy ők mennének "elekhez" segítséget kérni, ha _én_ kerülnék hatalomra.
mert "elek" sosem tenné meg azt, amit én igen.

de most még nekem kell félnem, engem pusztítanák el ha tudnának, mert ők ilyenek.
egyszer végük lesz, ez biztos. nem ma, nem holnap, de semmi sem tart örökké

TothJanJ 2016.06.03. 16:42:07

@WiteNoir: "azt leírhatod, hogy..."

le is írtam. Neked nem az nem tetszik véletlen, hogy van a világ 8 v. 9 tizede akik elvi szinten egyetértenek azzal, hogy bizony valóságos transzcendens lényekkel kommunikálnak ilyenkor, nem pedig a saját vagy a mások korábbi kitalációival? Hogy ezeknek egy jelentős részének ez az életvezetésére is erős hatással van? Hogy a tudományos kutatásban ezeket egyes irányzatok szerint úgy kell figyelembe venni, ahogy ők azt megélik? Hogy a világ számos részén jelentős ellenszekularizációs tevékenység zajlik? Nekem az az érzésem, hogy ezekkel van bajod, nem azzal, hogy én mit írok egy disszertációban, vagy hogyan reagálok Elek Gáborra.

Bennem nagyon megmaradt egy megjegyzésed még abból az időből, amikor gyanútlan hozzászólóként kommenteltem a vincentre, így hangzott

"WiteNoir 2015.11.23. 15:17:02

@TothJanJ:

én rengeteg ember halálát kívánom, bizony, számos esetben az lenne a legjobb megoldás. ha te nem, az nem csak és kizárólag engem minősít..."
orulunkvincent.blog.hu/2015/11/22/magyar_vita_megjegyzesposzt/full_commentlist/1#c28647882

semmi látható jele nincs annak, hogy bárki a halálodat kívánná, de te itt kívánod másokét. Ez elég súlyos.

airopabazta 2016.06.03. 17:12:13

@WiteNoir: már ajánlottam de csak ismételni tudom magam, szerintem kezeltesd a nagyon súlyos alkoholizmusodat. Remélem még nem ment át (végletesen) szkizofréniába, de a kommunikációd alapján sajnos nagyon úgy tűnik, hogy komoly gondjaid vannak. Pontosan meg lehet mutatni, hogy mikor kapod a rohamokat. Légy szíves a magad és környezeted kedvéért tégy meg annyit, hogy segítséget keresel.

2016.06.03. 17:18:56

@TothJanJ:

mind a négy általad említett jelenség problémás.

azért nem kívánják, mert nincs hatalmam, ha lenne, kívánnák. de a fajtámat utálják, pontosan azért mert potenciálisan veszélyt jelez rájuk nézve.

a konfliktusok egy része remekül elrendezhető tárgyalásokkal stb.
más esetekben nem, akkor a megsemmisítés marad.

egy példa?
szerint pl. egy putyin jellegű emberrel lehet vitatkozni, le lehet őt váltani 100 százalékosan tisztességes demokratikus keretek között?
azt a késes faszit, akit véletlenül valami jelentéktelen semmivel megsértettél, majd következő nap elhatározza hogy bosszút áll, le lehet, le kell szerelni? nem, meg kellene őket semmisíteni, csak jól tudjuk, milyen akadályok állnak ennek útjában.
sok esetben a leghatékonyabb megoldás a probléma forrásának megsemmisítése.
ez cinikusan és kegyetlenül hangzik, én ezt gondolom.

2016.06.03. 17:21:20

vagy gondoljunk a szülőtartásra.
kiterjedt eutanázia kellene, a magatehetetlen idős szegény emberek ha akarnak éljenek, ha van aki támogatja őket rendben, de ha nem akarnak támogatás nélkül élni és nincs aki támogassa őket akkor vagy oldja meg az állam, vagy legyen válaszható a kegyes halál, ha nem választja, akkor már az ő baja.
de mi az hogy az utódokra testáljuk?

a szülőtartás szerintem gyilkosok koncepciója, így az efféle nézetet képviselők az ellenség kategóriájába tartoznak.

2016.06.03. 17:22:24

@airopabazta:

az felmerült már benned, hogy esetleg jobb hely lenne a világ nélküled? rövidesen 8 milliárd ember él majd a világon.
egy ide vagy oda, sokat nem számít, de azért mégis...

airopabazta 2016.06.03. 17:30:42

@WiteNoir: az a jó tudod, hogy ezek a hozzászólásaid itt most örökre megmaradnak, kitörölhetetlen nyomként elmeállapotodat illetően. Ha, mint remélem, kikezelteted magad, majd fogod látni, honnan indultál. Hosszú és nehéz út áll előtted de hidd el megéri, több millióan már sikeresen legyűrték káros függőségeiket, hajrá!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.03. 18:02:09

@TothJanJ:

az igazi határvonal nem társadalom- vagy kommunikációtudomány és mondjuk a fizika között van. hanem azon túl.

nem véletlen, hogy a dolgozatod alap problémája az, mijafaszé nincsen abban a bizonyos emlegetett axiómában se isten, angyal.

mert nem lehet. tetszőleges TUDOMÁNY kizárólag addig vehető komolyan, amíg olyasmikkel dolgozik, amelyek léte egyértelműen eldönthető volt, van vagy lesz. ha jelenleg nem is tudjuk bizonyítani a létüket, akkor is kiszámítható a hatásuk, és elvben bizonyítható a létük vagy nemlétük.

a transzcendens lények már definíciójukat tekintve sem ilyenek. ha istenről bebizonyosodik, hogy létezik, már nem transzcendens.

ez van. nevezhetjük a disszertációdat mondjuk társadalomfilozófiainak, az belefér, mert a filozófia nem tudomány.

TothJanJ 2016.06.03. 18:27:58

@mavo: nem igazán értem ezt a vonalat. A BCE TKDI -nak "média-és kommunikációs tudományok"területen van fokozatadási joga. Az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolának "filozófiai tudományok" területen van fokozatadási joga, a KRE Hittudományi Doktori Iskolájának "hittudományok" területen van fokozatadási joga.

A megfelelő MAB-akkreditációs határozatok is úgy végződnek, hogy

"Ezen akkreditáció alapján e doktori iskola révén az intézmény fokozatadási joga kiterjed a következő tudományágra: xxxxxxxxxx"

Úgy látszik itthon nem azt nevezik tudománynak, amit szerinted annak nevezhetünk. Beszélni kellene a fejükkel, mert ez így tarthatatlan...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.03. 18:28:06

@Disznóvári:

"mavo és WiteNoir egyszerűen buták és/vagy tudatlanok a társadalomtudományok területén. Tkp. ők is Elek áldozatai" --- írod.

Könnyű egy mavót vagy egy witenoirt uszítani, ha uszulhatnék.

"Elek ugyanazt csinálja, (...) csak valamivel kifinomultabb intellektuális eszközökkel (és nagyobb hatékonysággal)" --- írod.

Ezt nevezem kifinomultságnak!

bbjnick.blog.hu/2015/04/10/keresztenyellenes_gyuloletpropaganda_az_orulunkvincent_blog_hu-n

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.03. 18:31:26

@WiteNoir:

"még egy szekuláris társadalmon belül sem szabad a társadalom tagjainak elvi szinten tagadni azt, hogy a vallási világmagyarázatok igazat fejezzenek ki, továbbá, hogy a vallások efféle „elvi igazságpotenciáljának” rájuk, vagy a társadalmi berendezkedésre nézve átalakító kulturális, politikai, jogi és morális következményei lehetnek"

wow, magyarul nem volna szabad ateistának lenni. fincsi. leszarom, ha habermas.

a kettő egyébként teljesen szétválasztandó.

elég egyértelmű, hogy bármilyen világmagyarázat igazságtartalmát lehet tagadni elvi szinten. szólásszabadságnak hívják az ilyet.

más kérdés, hogy ennek a "potenciális igazságpotenciálnak" a hatása nem letagadható. letagadható a fatva, mint tény? nem. letagadható a karácsony, mint ünnep? nem. letagadható, hogy van allah? naná, hogy igen, még az baszna be, ha nem..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.03. 18:38:52

@TothJanJ:

igen, az valóban tökéletesen látszik, hogy nem érted.

nem baj. itt kábé abba is hagyhatjuk. a "nem is volt benne", "csak kiragadott mondat" vonaltól végre legalább odáig eljutottunk, hogy de, benne van, sőt eléggé vezérvonal, csak hát nem baj.

de, eléggé baj, hogy a corvinuson "média-és kommunikációs tudományok" területén osztható doktori ezért. jt-nek is ez volt a baja.

no, még egyszer viszlát.

maroz 2016.06.03. 18:39:32

@mavo: Tehát a filozófia, benne a tudományfilozófia, amely megmondja nekünk, hogy mi tudomány és mi nem szerinted nem tudomány, "csak" filozófia. Hát, ez egy elbaszott genezisnek néz ki, nagyon...

Ha komolyan érdekel a dolog, akkor ajánlok egy érdekes megközelítést: ez nem statikusan és elvontan vizsgálja azt, hogy mi a répa is az a tudomány, hanem elfogadva azt, hogy mint minden konstrukció, így a tudomány is változik, és sokkal többet tudunk meg róla akkor, ha nem elvontan gondolkodunk róla, hanem abban a társadalmi keretben, amelyikben konstruálódik. Miért pont azt tekintjük tudománynak amit, és miért nem valami mást? Mi adja a tudományos kutatómunka legitimációját? Miért lesz időnként egyes tudomány "értékes", míg más értéktelen? Milyen, a társadalmi struktúrákkal ápolt összefüggés késztet egyes ápoltakat arra, hogy jó és rossz tudományt vizionáljon? Az ideológia és a tudomány sógorságáról is érdemes gondolkodni, érdekes például az is, hogy a neoliberális ideológia hogyan sajátította ki teljesen a tudományt a szűk elit számára. Ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi.

Ha elfogadjuk azt, hogy a tudomány végső soron nem más, mint a gondolkodás egy speciálisabban strukturált formája, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy a tudományról gondolkodás is tudomány, tehát a tudományfilozófia is tudomány, mert az arról gondolkodik, hogy mi is az a tudomány, és persze a tudásszociológia (benne a tudományszociológia) is tudomány, hiszen ezek arról gondolkodnak, hogy miért az a tudomány, ami. Ha nem fogadjuk el, akkor nehéz dolgunk lesz feloldani az ellentmondásokat.

TothJanJ 2016.06.03. 18:54:09

@mavo: nem, továbbra sem a Sátán körüli kommunikációs kérdésekről vagy a Sátánnal való kommunikációról szól a dolgozat. De, az egy kiragadott mondat volt, és megnézheted hogy szinte mindenki ezt a részét vette át és pörgette meg.

Továbbra is explicite szerepel benne, hogy nem szükséges állást foglalni a mellett, hogy a vizsgált tagok
léteznek-e vagy sem, de te vagy én vagy bárki más továbbra is szabadon megteheti, ha akarja.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.03. 19:10:15

@bbjnick: Mivel Prohászka '27-ben meghalt, nem tudhatjuk, hogyan cselekedett volna a náci megszállás alatt, meg azt se hogyan vélekedett volna a hatalmon levő nácikról, de azt elég konkrétan lehet tudni, hogy egyik leghűbb tanítványa, Dienes Valéria (aki egyfajta guruként tekintett rá élete végéig, 99 éves koráig) hogyan cselekedett: ő és a fia, Gedeon, ahogy tudták, mentették a zsidókat, már csak azért is, mert európai színvonalú tánciskolájuknak számos növendéke zsidó volt. (Egyébként keresztény misztériumjátékokat adtak elő, Bárdos Lajos zenéjével, ezek mind Prohászka hatására születtek.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.03. 19:36:24

@Disznóvári:

Irreleváns, hogy Prohászka mit cselekedett volna a náci megszállás alatt, mivel nem cseleked(het)ett semmit (lévén akkor már közel húsz éve halott). Ahogy az is irreleváns, hogy Dienes Valéria mit cselekedett (függetlenül attól vagy azzal összefüggésben, hogy mennyire tisztelte vagy nem tisztelte Prohászkát). Az általam hivatkozott vincentes poszt egy vegytiszta hazugság, amely egyetlen értelme és célja a (lehetős legsötétebb) keresztényellenes uszítás, a maga primitív, brutális és aljas módján. Kifinomultságnak még csak nyoma sincs benne.

2016.06.03. 19:39:18

@mavo:

én szóba nem állok egyikkel se többet az életben, az biztos.
úgyhogy részemről vége, aki akar vitatkozik majd velük.

2016.06.03. 19:41:13

@bbjnick:

ja, még zárásképpen annyit hogy világos legyen:

amit _ti_ kereszténység alatt értetek, azt más helyeken hülyeségnek hívják.
viszlát.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.03. 20:23:11

@bbjnick: Nem azt írtam, hogy kifinomult, hanem, hogy kifinomultABB. Miheztartás végett, erről a blogról van szó:
jhnnsclvn.wordpress.com/2016/01/04/whispering-with-satan-satannal-suttogo/
(Egy hozzászólás, érdekességképpen:
"Jókat röhöghettek Lancasterben, hogy Hátsó Burundiból üzenget feljelentéseket egy félmajom onnan a majomkenyérfáról. És még meg is kérdezi, hogyan büntették meg a gonoszbácsit, aki csunyátmondott az ő értekeHE-HE-HEzáséről!"

És amiért azonnal perelni lehetne ismeretlen tettes ellen:
"Szerencsétlen, súlyos pszichiátriai beteg, aki saját jelentéktelenségét röhejes feljelentgetésekkel kompenzálja, és amikor kap egy udvarias, nesze semmi fogd meg jól választ, még lobogtatja is a neten, hogy neki adtak igazat.")

airopabazta 2016.06.03. 22:42:52

@Disznóvári: a "kifinomultabb" itt egyben aljasabbat és károsabbat is jelent. A jhnnsclvn.wordpress.com tetszőleges bejegyzése már messziről ordítja, hogy válogatott demens/skizofrén/egyéb pszichózisban szenvedő bolondok írják. Bármelyiknek a DSM-V. szerinti diagnózisa perceken belül felállítható. Látogatottságát pusztán ennek a ténynek köszönheti: sokak számára szórakoztató betekintést nyerni, mintegy kulcslyukon keresztül, az olyan elmebetegek életébe, akiket a virtuális valóság kiterjesztése előtt csak a zárt osztályokon dolgozó ápolók figyelhettek meg.

Az örülünk,vincent? és különösen Elek Gábor azonban - és erről már korábban beszéltünk és egyet is értettünk benne - azzal a látszattal lép fel, hogy valamiféle szellemi magaslatról, intellektuális madártávlatból, tudományos szakszerűséggel értekezik. Kifinomultsága itt az ideologikusan elfogult, rosszindulatú sőt olykor kifejezetten agresszív pszichopaták kifinomultságára hasonlít, akik a környezetüket hosszan és hatékonyan meg tudják téveszteni. Felismerésük jóval nehezebb és hosszabb megfigyelést igényel, mint a jhnnsclvn-os közönséges avagy mezei futóbolondok esetében, miként a sikeres pszichopata menedzsert vagy matematikust is nehezebb civilben felismerni, mint a láncokkal a kezén-lábán meztelenül üvöltöző és bukfencező hibbantot.

maroz 2016.06.04. 08:46:02

@airopabazta: Szerintem csak részlegesen áll meg az attribúciód. Kétségtelen, hogy Elek ad munkát a pszichopatológiának is, de ez a "szellemi magaslat" sokkal inkább strukturális eredetű, mint egyéni.

Elek a balliberális elitfrakció tagja, ezer szálon kötődik hozzájuk, tán még valami szinekúrát is kapott volna ha a bloggertársai nem esnek ki a gyurcsányzivataros időkben a hatalomból. A blog alapítói és törzsszerzői közül ketten is töltöttek be fontos állami tisztséget, tehát érthető az, ha Elek önmagára úgy gondol, mint aki benne van az elitbrancsban, és akinek igenis küldetése, elit küldetése megmutatni az európai értelemben vettet.

Csak ugye ez nem az ő találmányuk, ez a nyugati demokráciaexport része, egy üzenet a lokális hatalmi elit nyugati érdekek szerinti használható részének: ha ti magatokról elhisztek, hogy ti már a nyugati értékeknek megfelelő bennszülöttek vagytok, akkor semmi más nem kell az egész ország boldogulásához csak annyi, hogy a többieket is felzárkóztassátok. A jelenséget többen is leírták már, nekem a demokratikus antipopulizmus kifejezés tetszett meg, találónak tartom rájuk.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.04. 13:25:30

@airopabazta: Szerintem elég sokszor és elég határozottan kinyilvánítottam a véleményemet Elek Gáborról ahhoz, hogy ne kelljen megmagyaráznom, hogy "kifinomultabb"-on nem valami pozitív jellemvonást értek. Amúgy eddig Mr Falafel írta róla a legpontosabb tölgy-ügy kapcsán írt posztjában:
"Elek Gábor matematikus, az MTA Rényi Alfréd Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, aki egyébként az illető rétegblog gazdája is, közismert agresszív, gyűlölködő, ám nem túl sok szellemi muníciót sejtető kirohanásairól. Ez a tündéri Gabi gyerök minden, a virtuális világban zajló csörtéjében elszenvedett veresége után az őt legyőző imágó mögött álló valós személyt, illetve annak családját támadja meg. Minekutána kétségtelenül az egyik leghitványabb szellemi éhenkórász, akit e föld a hátán hordott, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy minden szellemi párbajában alulmarad. Az évek során oly’ mérvű frusztrációs téboly uralkodott el rajta, hogy veszett kopó módjára lohol megmarható préda nyomában.(...)
Tölgy tehát téved, amikor a Petschauer Attilával történteket pusztán a férfitársaságokban elterjedt szívatások rovására írja. Azonban ez a tévedése nem oly’ mérvű, amelyre azzal az agresszivitással kellene válaszolnunk, ahogyan azt a zsidó Elek Gábor teszi. Nyilván származása okán a téma érzékenyebben érinti, de higgye el mindenki, ennek az embernek nincs szüksége indokra ahhoz, hogy gonosz cselekedeteket műveljen."
menekulttabor.blog.hu/2012/02/13/remelem_orultok_vincent

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.05. 00:59:22

Így uszít a vincent!

"A komolyabb tudományos munkásságtól magát eddig távol tartó Maróth akadémikusnak sült el ismét a szája: a muszlimok disznóbőrbe csomagolását javasolta egy pénzmosodai gyűlésen. Érdemes az egészet végighallgatni, a kis magyar Pegidát. A jobboldali értelmiség krémjét tetszik látni."

orulunkvincent.blog.hu/2016/06/04/_disznoborbe_kell_oket_csomagolni_a_jobboldali_ertelmiseg_diszkret_baja_ciklusbol

Maróth szavai itt meghallgathatók (46:53-tól):

www.youtube.com/watch?v=d406Sl8VSoE

Maróth egy történelmi analógiát bont ki (eszébe sincs senkit disznóbőrbe varrni): arról beszél, hogy anno a pakisztáni angol gyarmati hatóságok úgy fékezték meg a muszlim merényleteket, hogy disznóbőrbe varrva akasztották fel a muszlim merénylőket. Mivel a muszlimok irtóznak a disznótól, a tisztátalanság jelképének tekintik (és a vele való érintkezés, hitük szerint, lehetetlenné teszi, hogy a Paradicsomba kerüljenek), ezért inkább leálltak a merényletekkel, minthogy megkockáztassák, hogy a büntetéstől tisztátalanná váljanak.

Maróth az analógiát arra alkalmazza, hogy az Európába bevándorlókat rá kell kényszeríteni az európai jogrend és szokásrend betartására (azaz, "disznóbőrbe kell őket varrni"). Példákat is hoz fel: Dániában kötelezővé tették az étteremtulajdonosoknak a disznóhús felszolgálását, Németországban a kávézótulajdonosok kötelesek sört tartani és azt felszolgálni, Angliában megtiltották a saríarendőrségek járőrözését stb. Azon idegenek számára, akik számára elfogadhatatlan az európai jogrend és szokásrend, azok ne jöjjenek ide --- ez Maróth szavainak veleje.

A vincentes @jotunder: "rendkívüli intellektusával" összeegyeztethetőnek tartja, nem retten vissza bármekkora hazugságtól, ha szarral dobálhatja az általa irigyelt vagy gyűlölt személyeket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.05. 08:30:36

@maroz:

azért egy gépkezelő tanfolyamot legalább elvégeztél, ugye? vagy csőszerelő, mittom, de egyre kevésbé érdekel.

maroz 2016.06.05. 08:42:28

@mavo: Naugye. Ha értenéd amiket írtam akkor nem kéne ilyen gyerekségeket írnod.

Kár, hogy nem érdekel, pedig érdekes. Ez az érdekes, és nem az a harcifasz lóbálás amit a vincenten csinálnak. Csak ugye ebbe munkát kéne raknod. Olvasnod, sokat. Beszélgetned olyanokkal, akik szintén sokat olvastak. Küzdeni a megédtéssel. Gondolkodni, kurvasokat.

Én elfogadom, hogy mindezek helyett számodra ésszerűbb ilyen kis vicceseket írni, hiszen ehhez nem kell semmi befektetés miközben a hatása ugyanaz. Azaz: semmi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.05. 08:58:28

@bbjnick:

"Dániában kötelezővé tették az étteremtulajdonosoknak a disznóhús felszolgálását"

hát, akkor a vegeteriánus éttermek tulajdonosai rútul megszopták.

most az az apróság, hogy a pakisztáni moszlim liga kifejezetten brit-párti volt (pont azért, mert a hinduk meg nem), végül is úgy csúfoljuk meg a történelmet, ahogy akarjuk. :)

btw. moszlimok disznóbőrbe tekerése pont bibsi biznisz. :-DDDDD

maroz 2016.06.05. 09:40:12

@mavo: (Csak azért, hogy én is beleálljak egy pozícióba.)

"azért egy gépkezelő tanfolyamot legalább elvégeztél, ugye? vagy csőszerelő"

A gondolkodásod ideologikus jellege ezen a sútkádon is bemérhető. A tudományra úgy gondolsz, ahogyan azt a neoliberális ideológia a fejedbe elültette. Az egy elitista valami, amihez csak az férhet hozzá, aki elvégezte a megfelelő képzéseket és fel tudja mutatni a szükséges igazolásokat, míg a seggfej kisember fogadja el, hogy a tudomány jó, és ezt azért tegye, mert a tudomány hasznaiból ő is részesül (forrás: Merton: Ezoterikus tudomány, mint nép miszticizmus).

Te, seggfej kisemberként ezt az elitista megközelítést csont nélkül beszopod, azonosulsz bis zum tövig az eliteddel és leszarod a természetes kisemberi érdekeidet. Hamis a tudatod (forrás: Mannheim: Ideológia és utópia).

Ha te is egy hozzám hasonló seggfej kisember vagy, akkor pont fordítva kéne ülj azon a csődörön, ráadásul duplán. Ma az kéne legyen a baloldali megközelítés, hogy hát az apátok faszát, azt, tárgyaljuk csak újra ezt az egészet, mert nem kafa az, hogy én csak a tudomány áldásainak az ígéretében részesülök és az se túl frankó, hogy engem kizártak a tudomány csinálásából.

Ma ez lenne egy vállalható és épeszű baloldali pozíció, és ennek is vannak előzményei, mert ez sem egy mai vita. Szintén Mertonra tudok hivatkozni, mert én nála olvastam jól megfogalmazva a dilemmát. Szerinte a tudomány az ötvenes években azzal a problémával küzdött, hogy valahogyan összhangba hozza az igaz és a jelentős tudást. Valami olyasmit írt, hogy az újszerű tudásunkat illetően a tudástermelők kétféle állásponton vannak: vagy azt hangoztatják, hogy a termelt tudás roppant jelentős, de fogalmuk sincs róla, hogy igaz-e, vagy azt, hogy kurvára igaz, de fingjuk sincs, hogy mennyire jelentős.

Számomra úgy tűnik, hogy a társadalomtudományokban az igaz, de semmi jelentőséggel sem bíró tudást termeljük, míg az egyéb tudományokban a hasznosulás univerzális jellege tűnik finoman szólva is neccesnek. Innen pedig már nem nehéz beleállni egy pozícióba, hiszen a fundámentom megvan: akadnak univerzális értékeim, tudom magamról, hogy egy seggfej kisember vagyok, így teljesen egyértelmű, hogy én azokkal az elvtársakkal kocsmázok együtt, akik a tudomány kritikai szétszedését tartanák időszerűnek.

Ezzel szemben te akkora egy elitista fasz vagy, hogy. Szintén seggfej kisemberként. Ez a hamis tudat csapdája, ebből nem fogunk tudni kijönni csak falbontással.

maroz 2016.06.05. 09:43:23

@mavo: Ezt még szíves figyelmedbe, a csőszerelő tanfolyamon mesélte a Mánhejm Karcsi:

"Ami az életben igencsak elviselhetetlennek tűnik - hogy tudniillik mostantól a feltárt tudattalannal együtt kel folytatnunk -, az történetileg a tudományos-kritikai öntudat előfeltétele. Az önkontroll és önkorrekció személyes életünkben is csak akkor fejlődik ki, ha vitális igyekvésünkben előrefelé - mely eredetileg vak - akadályra bukkanunk, amely visszavet bennünket önmagunkra. Ez a más lehetséges létformákkal való kollízió láthatóvá teszi számunkra életmódunk sajátosságát. Személyes életünkben is csak akkor válunk a magunk uraivá, ha látjuk és ezáltal tudatosan ellenőrizni tudjuk azokat az öntudatlan motívumokat, amelyek korábban mintegy a hátunk mögött hatottak. Objektivitásra és önálló világtudatra nem úgy tehetünk szert, hogy feladjuk cselekedni akarásunkat és felfüggesztjük értékeléseinket, hanem az által, hogy szembenézünk magunkkal és önvizsgálatot tartunk.

Önmagunk ilyen átvilágításának pedig az a kritériuma, hogy magunkat éppúgy fenntartások nélkül vessük alá a megismerésnek, miként azt a tárgyakkal tesszük. Nemcsak homályosan, mint általában vett megismerő szubjektumot látjuk meg magunkat, hanem konkrét és előttünk eladdig rejtve maradt szerepben, számunkra eladdig láthatatlan helyzetben és olyan indítékokkal, amelyeknek addig nem ébredtünk tudatára. Ilyenkor hirtelen földereng előttünk a szerepünk, indítékaink, illetve világmegélésünk módja közötti belső összefüggés.

Ebből adódik az ilyen élmények paradox jellege, hogy tudniillik a társadalmi meghatározottság alóli viszonylagos felszabadulás esélye e meghatározottság felismerésével arányosan nő. Azok, akik a legtöbbet szónokolnak emberi szabadságról, valójában vak rabjai a társadalmi determináltságnak, hisz legtöbbször nem is sejtik, hogy viselkedésüket mennyire az érdekeik határozzák meg. Ezzel szemben épp azok igyekeznek e determináló tényezőket minél teljesebben leküzdeni, akik a legnagyobb hangsúllyal hívják fel a figyelmet a társadalmi meghatározó tényezők tudattalan befolyására; feltárják a tudattalan indítékokat, hogy mindinkább tudatos, racionális döntés tárgyává tehessék azokat az erőket, amelyek korábban hatalommal bírtak felettük. "

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.05. 13:15:31

@mavo:

"hát, akkor a vegeteriánus éttermek tulajdonosai rútul megszopták." --- írod.

Vegetáriánus éttermet, nyilván, a muszlimok is minden megkötés nélkül nyithatnak.

"most az az apróság, hogy a pakisztáni moszlim liga kifejezetten brit-párti volt (pont azért, mert a hinduk meg nem), végül is úgy csúfoljuk meg a történelmet, ahogy akarjuk. :) btw. moszlimok disznóbőrbe tekerése pont bibsi biznisz" --- írod.

1) Pédául: "(...) The Condition of Muslims after 1857: (...) The British troops were sewing the Mohammadans in pigskins, smearing them with porkfat, and burning their bodies and forcing Hindus to defile them. (...)" aligarhmovement.com/Shift_to_Modern_Education_of_Muslims_of_South_Asia

2) Azt vágom, hogy te úgy csúfolod meg a történelmet, ahogy akarod.

3) A muszlimok disznóbőrbe tekerése, nyilván, zsidó biznisz és, nyilván, hindu biznisz és, nyilván, brit biznisz és, nyilván, orosz, biznisz és, nyilván, amerikai biznisz stb. Valószínűleg kimondottan hatékony módja a muszlimok harci kedvének letörésére, mert nem csak az indiai brit gyarmati hadsereg alkalma, de a cári orosz hadsereg is a csecsenek ellen, az amerikai hadsereg a fülöp-szigeteki muszlim felkelők ellen és ki tudja még, kik, hol és hányszor...

Bell & Sebastian 2016.06.05. 18:44:35

Erről beszélek, mielőtt kiporolnák a nadrágját, hősiesen elszelel. A saját fennsőbbsége tudatában, természetesen.
Nem kéne annyit nácizni, ha már ennyi mindenben sikerült űberelni szerencsétlen, történelmi nemzeti szocialistákat. Sosem akartam elhinni, hogy Adolf legnagyobb rajongótábora zsidó. Pedig ez így van. Hogy mik vannak!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.05. 20:06:36

@bbjnick:

"Dániában kötelezővé tették az étteremtulajdonosoknak a disznóhús felszolgálását"

innen indultunk, most meg sálálálálá "Vegetáriánus éttermet, nyilván, a muszlimok is minden megkötés nélkül nyithatnak."

cuncimókus, picit kevésbé átlátszóan is magyarázhatnád, hogy vega étteremben is kötelezővé tették a gonosz dánok a disznóhúszabálást.

most akkor kötelező lett, vagy sem?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.05. 20:08:35

@maroz:

elnézést kérek, csőszerelő, ugyan már. ne sértsük meg a csőszerelőket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.05. 20:11:48

@bbjnick:

amúgy persze, radi iszlámok idézése mindenre jó. ha kell, azt lehet velük igazolni, hogy minden moszlim hazug geci, ha kell, akkor meg az ellenkezőjét.

most egyébként hol tartunk? moszlimokat disznóbőrbe tekerni fájin dolog, vagy nem?

maroz 2016.06.05. 20:17:37

@mavo: A Mannheim-idézetet én gépeltem be. Nem kopipészt, nincs meg a neten. Nem azért mondom, mert köszönetet várnék, csak tájékoztatásképpen.

Tehéntőgy 2016.06.05. 20:23:42

@bbjnick: Maróth pakisztáni muszlim öngyilkos merénylőkről delirál, akik a britek ellen harcoltak.
Ilyesmi nem létezett. Pont.
Természetesen a dán éttermes példája is baromság, Dániában a némileg hisztérikus vita azon megy pár éve, hogy a különféle olyan _közintézmények_ amelyek kaját szolgálnak föl (teszem azt iskolai menzák) kötelezően adjanak-e disznóhúst, vagy ne. Mégis hogy a túróba írhatná elő egy dán önkormányzat egy étteremnek, milyen fogás legyen a menüjében? Erről az esetről van szó:
www.independent.co.uk/news/world/europe/danish-town-says-public-institutions-must-serve-pork-as-countrys-meatball-war-continues-a6822521.html
Ebből jut el az akadémikus úr addig a magasröptű gondolatig, hogy majd az analfabéta falafelárusnak jól kötelezővé kell tenni a sertéshús árusítását...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.05. 22:02:21

@mavo:

Szövegértés játszik felétek?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.05. 22:17:25

@Tehéntőgy:

@mavó:-ról nem feltételezem, hogy értette Maróth szavait, rólad feltételezem. Annál szánalmasabb és kínosabb, hogy rabulisztikába igyekszel fojtani analógiáját, ahelyett, hogy vitatkoznál vele.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.05. 22:18:11

@Tehéntőgy: Ezek tényleg jó példák a politikai csúsztatásháborúra, ami már jóval a bevándorláscunami előtt megkezdődött, de mi másra lenne jó ezeket hánytorgatni, mint élezni az amúgy is meglévőt?
Maróth nyilván bevándorlásellenes, ezért ő olyan szövegkörnyezetbe rendezi az eseményeket, hogy azok az ő véleményét igazolják. JT pedig Maróth-ellenes, mert ő olyan módon ragadja ki az amúgy is csúsztatott kontextust, hogy az ő Maróth-ellenességét igazolja.
Ez is, az is bejön pár embernek, és ezek az emberek nem ugyanazok.
Hol itt a vita bármiről? Maximum azt mondhatja az egyszeri ember, hogy ne gyalázzátok már egymást olyan hangosan, mert nem tudok olvasni :)
Az uszítás éppúgy elfogadhatatlan, mint a kirekesztés vagy a fajgyűlölet, vagy a vallásgyalázás, stb. Basszus, majd' 15 éve pofázgatunk itt a neten, oszt sehol se tartunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 03:35:26

jézus bazmeg, és tényleg, a mandiner náci hülyéi bármit, de bármit képesek "igazolni".

maróth legközelebb igazán mondhatná azt, hogy a moszlimok a lányaikat eszik (marinírozva, persze), kéjjel nézném, ahogy a bébézsuzsikák lelkesen írogatnák, hogy detényleg. le merem fogadni, még az is kiderülne, a dániai svédországban lenne rendelet kötelező lánynemevésre is.

Pelso.. 2016.06.06. 08:48:55

@Mihint: Az összes említett személytől teljesen elvonatkoztatva: uszításból, mocskolódásból, csúsztatásból közvetlenül is, illetve ezek hasznából közvetve nagyon is jól meg lehet élni, gondolom, újat nem mondok.

maroz 2016.06.06. 09:03:48

@Pelso..: Lásd a vincentalapító doktordöményt. Ő volt a vezetője annak az állami pénzverdének, ahol a csókos igriceket etették.

Ja, nemis, tőlük el kell vonatkoztatni, mert ők ibolyaszagút szarnak, vagy mi.

Tehéntőgy 2016.06.06. 09:29:11

@bbjnick:
(Az, hogy mavo nem úgy modoroskodva írja a lófasz szót hogy l*f*sz, mint te tennéd, szvsz kevés alap a lekezelésére.)
A Maróthos videónak lehet az álláspont részével is vitatkozni, igen könnyen (maradva a kajás részeknél, aki komolyan úgy képzeli a -természetesen kebab meg falafelárulásból, mi másból élő- muszlim bevándorló sikeres integrálását, hogy majd kemény kézzel kényszerítjük a sertéshús árusítására, az egy jókora ökör).
Viszont szórakoztatónak és jellemzőnek tartható a kép is, ami a figuráról és a közönségről lejön. Te azon kötözködsz, hogy miért az a kritika tárgya, ahogy Maróth egy hamis történelmi hivatkozásból kreált hullát disznóbőrbe csomagolós analógiáján a hallgatóság úgy nevet, mint mikor tizenkét éves kisfiúk végre kimondják, hogy fasz. Hát mert kínos, azért.
És egy elvileg baromi nagypályás orientalista tudós nekem ne szopjon az ujjából pakisztáni öngyilkos merénylőket a kolonializmus korából, mert zavarbaejtő gondolataim támadnak.
@Mihint: Ez tökre igaz, de ha nem izgat ez a fajta bozótharc, kimaradhatsz belőle. Illetve ezek a dolgok összefüggnek egymással. Egy politikai álláspontra visszahat az, hogy milyen minőségű érvekkel próbálják megtámogatni.
(A netes viták közül pedig sokban azért nincs valódi törekvés a másik fél meghallgatására, mert legalább annyira a csak olvasó közönségnek szólnak.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.06. 10:50:00

@Tehéntőgy:

Tévedtem. Rosszul feltételeztem rólad, hogy megértetted Maróth analógiáját. Nyilvánvalóan nem értetted meg.

(Most attól tekintsünk el, hogy vitát nyissunk arról, hogy, mivel a Pakisztán kifejezés a harmincas évek előtt nem volt használatos, volt-e joga Maróthnak Brit Észak-India helyett a Pakisztán helymegjelölést használnia --- kíváncsi vagyok, ha nem Maróthról lenne szó és nem a migrációról, ugyan, belekötnél-e abba, ha valaki pld. az erdélyi fejedelemség XVI. századi történetéről beszélne?!)

Maróth egyáltalán nem gúnyolódott, a "disznóbőr"-analógiája egy nagyon is létező és nagyon is nyugatos (úgy értem: európai) dilemmának a szemléletes megvilágítása. Hogyan kényszeríted rá arra a muszlimokat, hogy ismerjék el önmagukra nézve kötelezőnek a szekuláris állam joghatóságát? Ez a harc ma is véresen komolyan folyik a Nyugaton, még ha képmutató emberijogi deklarációkkal és ideológiai maszlagokkal próbálja is a politika elfedni. Mi másról szólna a fejkendőviselés tilalma, a disznóhús- vagy a sörfelszolgálás kötelezővé tétele stb.? A Nyugat számunkra elképzelhetetlenül cinikus, ha hatalmi érdekek érvényesítéséről van szó (ha kell, saját polgáraival szemben is): a muszlimok pedig nagyon kemény diók.

Tehéntőgy 2016.06.06. 11:40:21

@bbjnick: Nem a történeti földrajzi elnevezésről beszélek, hanem hogy _nem_voltak_ britellenes muszlim öngyilkos merényletek, se Pakisztánban, se korábban Észak-Indiában, se az indiai szubkontinensen cakkpakk. (És nem azért nem, mert ne tudtak volna indiai muszlimok összeütni a 18-19. században egy épkézláb robbanószert. Amikor a majszúri szultán hadserege rakétákkal szedte cafatokra a brit katonaságot a polliluri csatában 1780-ban, az igen látványos lehetett.)
Az első muszlim önrobbantásos akciókat a libanoni háborúban hajtották végre.
Ez nem az Erdélyi Fejedelemség 16. századi története, ez inkább olyasmi, hogy tök vagány volt, mikor 1849-ben Molotov-koktéllal támadtunk a császári tankokra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.06. 12:05:21

@Tehéntőgy:

Ez még rabulisztikának is nagyon ócska. Leginkább csak átlátszó mellébeszélés.

Az öngyilkos merénylő nem attól öngyilkos merénylő, mert bombát robbant, hanem attól, hogy a túlélés esélyéről lemondva támad. Ha egy harminc centis pengéjű bökővel elkezdek hadonászni egy hindukkal teli piacon gyakorlatilag nulla az esélye, hogy túléljem az akciómat, mert agyon fognak verni, hasonlóképpen, ha megtámadok egy gyarmati tisztviselőt és leszúrom, evidens módon semmi sanszom sincs arra, hogy a kísérete le ne lőjön vagy el ne fogjon és halálra ne ítéljenek. A muszlimok számára ez dicső és nemes halál, mert hitükért halnak meg és a jutalom, a Paradicsom, mindennél kecsegtetőbb ígéret. Maróth pedig a "disznóbőrbe-varrás"-példával (amire számos példa volt a történelemben) épp arra világított rá, hogy milyen nagy ellenállással áll szemben Európa a muszlimok részéről és milyen drasztikus eszközök (lehetnek) szükségesek ennek az ellenállásnak a megtörésére, ha egyáltalán van rá esély.

Pelso.. 2016.06.06. 12:38:44

@maroz: Néhány száz példát lehetne felhozni napjainkból akár, melléírva a havi díjakat, többszörös rózsaillattal.

Tehéntőgy 2016.06.06. 13:01:40

@bbjnick: És még én beszélek mellé :-) Halandzsázol. Az öngyilkos merénylő attól öngyilkos merénylő, hogy a halála _által_ pusztít el másokat.
A te definíciód alapján minden olyan merénylő "öngyilkos merénylő", aki tudja, hogy a tettéért meg fogják ölni, vagy ki fogják végezni - ez a történelem merénylőinek igen nagy hányada. Libényi Jánost vagy Charlotte Cordayt vagy Ravaillacot vagy John Feltont stb. szerintem még egy történész sem nevezte "öngyilkos merénylőknek". A közbeszéd sem nevezi annak.
Maróth teljesen légből kapott zöldségeket beszélt. Mindenkivel előfordul, egy orientalista akadémikustól ebben a témában viszont baromi ciki.

maroz 2016.06.06. 13:11:48

@Pelso..: Így van, lehetne, bármit, csak hogy a vincentes főkomcsiról ne kelljen beszélni.

És persze a sztálinvárosi diadal árnyékában azt is illene megjegyezni, hogy a baloldalt is a zorbán verte szét, á, nem, nem a doktordöménypéterek, ugyan, dehogy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.06. 13:28:57

@Tehéntőgy:

Sem Libényi, sem Corday, sem Ravaillac, sem Felton stb. nem azért ölt, hogy meghaljon, a muszlim merénylőknek azonban ez az elsődleges: hogy hitéért elszenvedett halálával megváltsa a belépőt a Paradicsomba.

Egyébként találtam egy angol értelmező szótárt, ami szerint:

"a suicide mission
5 modifier (of an action) undertaken or (of a person) undertaking an action in the knowledge that it will result in the death of the person performing it in order that maximum damage may be inflicted on an enemy"

Tehát mégsem olyan egyértelmű (még világnyelven sem) az öngyilkos merénylet fogalma:-)

Egyébként veszem, hogy miről szól ez az eszeveszett terelés: bármi áron tereljük el a figyelmet arról, hogy milyen fontos és súlyos kérdésre világított rá Maróth... :-]

Jean Sol Partre 2016.06.06. 13:47:01

@bbjnick: éppenséggel tök egyértelmű, a definíció szerint az _akció_ fogja a halálát okozni, nem az azt követő retorzió.

Robinzon Kurzor 2016.06.06. 14:00:55

@bbjnick:

És mi olyan bonyolult ezen?

Nem érted a különbséget az önfeláldozó és az öngyilkos támadó között?

Az előbbi az elkerülhetetlen következménybe hal bele, a másik magába az elkövetésbe, amelynek módját kifejezetten azért így választja meg, mert ezzel tud maximális hatást elérni.

Már megint miről akarsz terelni azzal, hogy játszod a hülyét?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.06. 14:03:23

@bbjnick: Az általad hozott példákban a merénylet és a merénylő halála között eltelt bizonyos idő (ami közben amúgy a körülmények, a törvények elvileg meg is változhatnak), az öngyilkos merénylők esetében azonos időpontban történik a merénylet és a merénylő halála.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.06. 15:13:04

@Disznóvári:

Ezt értsem úgy, hogy szerinted nem öngyilkos merénylő, aki annak tudatában (még inkább: azzal a céllal) követ el egy erőszakos cselekményt, hogy meghal(jon)?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 16:22:55

@bbjnick:

leónidasz, mint öngyilkos merénylő. :)))

bébézsuzsika amint a saját mellébeszélési világcsúcsát igyekszik megdönteni. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 17:04:37

(meg még az a nap kétséges számomra, hogy el fog jönni, amikor marozka nem írja le, hogy döménypéter. esik az eső a szaharában? döménypéter. disznózabáló öngyilkospakisztániak? döménypéter. hitlernek két napja és egy forintja volt? döménypéter. mondjuk nyilván, ha ettől van nekije ejakulációja, akkor ettől van, én nem akadályoznám meg benne, de azért hadd mondjam már ki, hogy geci unalmas)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.06. 17:05:08

@bbjnick: Öngyilkos merénylő az, aki öngyilkosságot (is) elkövet a merénylettel. Aki nem (mások ölik meg, vagy később lesz öngyilkos), az nem öngyilkos merénylő, hanem szimplán merénylő.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 17:07:47

@Jean Sol Partre:

ráadásul az öngyi megoldás a hatékonyság növelése érdekében van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 17:13:14

@Disznóvári:

jaj, ne már, ne szóld le szegényt. alig várom, hogy bébézsuzsika értekezzen az öngyilkosság egzotikus formáiról, mint mondjuk az old sparky. :)

Tehéntőgy 2016.06.06. 18:26:45

@bbjnick: Ugye ismered a viccet, amiben Maróth Miklós a dán éttermekről és a pakisztáni temetkezésekről szóló hírek után a jereváni rádióban bejelenti, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak?
Szerintem ne magyarázd tovább, hogy Vlagyivosztok is Oroszországban van, a Zsiguli is autó, és a rablás is egyfajta vagyonújraosztogatás.

Pelso.. 2016.06.06. 18:46:54

@maroz: Kelljen? Aki akar, beszéljen amíg meg nem unja.
Persze, szétverték, csak hogy aztán meg lehessen valósítani a 2010-es győztes választási és kormány programot, amely felemelte az országot.
Ja, utóbbi mégsem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.06. 18:50:45

@Disznóvári:

Tehát, aki tudatosan provokál ki olyan helyzetet, amikor lelövik, agyonverik stb., az nem öngyilkos?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 18:55:10

@bbjnick:

mondom én, leónidasz tipikus öngyi volt. mondhatni ókori emó. :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.06. 20:22:59

@mavo: Addig van értelme leírni minden nap, hogy döménypéter, amíg az örülünkvincent blog bannerjét a kutyaszorítóbanból vett kép, vagy vmi ilyesmi díszíti, és nem mszp-s szegfű, rózsa, etc.
Azt ugyanis soha nem titkolták, hogy az ufi/reakció/mandiner fidesz közeli médium, fidelitaszos hülyegyerekek alapították, stb, a vincentbolgról a legtöbben azt gondolják, hogy valamiféle hobbiblog, a szerzői persze baloldaliak, de nincs pártkötődésük, jellemzően "független értelmiségiek", és a blog népszerűségét az ő szellemi kiválóságuknak, szellemi magasabbrendűségének köszönheti (és aki őket olvassa, így valamennyire az "elit"-hez tartozónak érezheti magát). Na most döménypéter neve a bizonyítéka, hogy a vincent egy vegytisztán politikai, konkrétan mszp-s blog, politikai célokkal.

@bbjnick: Nyilvánvalóan nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 21:05:22

@Disznóvári:

döménypéter, leírtam, rák sehol.

ja, bocs.

ha még nem írtam volna le sehol: leszarom, milyen oldali, tudjon írni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.06. 21:06:30

@Disznóvári:

mondjuk az a maszopos blog, ahol a maszopot elég sokszor elküldik a kurva anyjába, hát ja.

maroz 2016.06.06. 21:24:11

@mavo: Dehogy szarod, dehogy szarod.

Véded, lófaszjancsi kisemberként. Olyan cuki vagy, mint egy harcipincsi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.07. 00:05:54

@Disznóvári: @mavo: @Tehéntőgy:

"(...) Suicide terrorism itself has been defined by one source (Ami Pedahzur) as "violent actions perpetrated by people who are aware that the odds they will return alive are close to zero."[15] Other sources[16][17] exclude from their work "suicidal" or high risk attacks, such as the Lod Airport massacre or "reckless charge in battle",[16] focusing only on true "suicide attacks", where the odds of survival are not "close to zero" but required to be zero, because "the perpetrator’s ensured death is a precondition for the success of his mission" (...)"

en.wikipedia.org/wiki/Suicide_attack

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 04:53:53

@maroz:

nyaltál már cápapuncit? :) döménypéter.

maroz 2016.06.07. 05:32:35

@Disznóvári: A mavo-félék már tényleg annyira belecsavarodtak az ideológiai gombolyagba, hogy ők tényleg komoly fejjel elvárják Orbántól, hogy ő csináljon nekik balliberális Magyarországot.

Ez a döménycsávó tízmilliárdokat osztogatott a népszaváknak meg a ballib Bayer Zsoltoknak, aztán öt évre rá gyakorlatilag megszűnt létezni a balliberális oldal. Tudjuk, hogy a mai világban a kommunikáció a minden. A döménypéter etette a kommunikálókat. De a mavó-félék erre legyintenek, Orbán!, ő a hibás, mert nem csinááááált neküüünk ballibsi mennyországot, brühühühü!!!

Ennyi eszük van. Bár az is lehet, hogy csak beleszerettek a dömáénypéterbe:

image.nava.hu/Gallery/2009/07/24/duna-23838/duna-23838-12451600.jpg

Ahogyan mavónál beindult a szexuális túltengés szerintem ez lehet. Ránéz és egyből a szopás-nyalásról kezd el beszélni, és nem a generációs kommancs-hatalomátmentésről. Biztosan azzal van, hogy a belvárosi liberálisnak kötelező buzinak is lennie. A hülyéje, nem tudja, hogy egy frászt, nem kötelező, hanem kiváltság!

Tehéntőgy 2016.06.07. 06:59:43

@bbjnick: Okos ember lehet Pedahzur. Nem is tudtam, hogy a Piavénál magyar öngyilkos terroristák indultak rohamra.

Edmund: Look, there's no need to panic. Someone in the crew will know how to steer this thing.

Rum: The crew, milord?

Edmund: Yes, the crew.

Rum: What crew?

Edmund: I was under the impression that it was common maritime practice for a ship to have a crew.

Rum: Opinion is divided on the subject.

Edmund: Oh, really?

Rum: Yahs. All the other captains say it is; I say it isn't.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 08:18:36

@bbjnick: Valami olyasmi rémlik a zavaros, muszlim hitvilágból, hogy akiket magával ránt a halálba az öngyilkosságával, azok mind őt fogják szolgálni a túlvilágon. Természetesen a piros körmű hurikon -mint alanyi juttatás- felül.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 08:26:11

@Tehéntőgy: A géppuskafészekre vetődő Szása, aki egyébként nem létezett, már kiment a divatból, hogy fejlett nyugati irodalmat linkelsz? Haladni kell a korral, megértem.

Steinmetz, Osztyapenko és Csintalan Sándor, mint a baloldali önfeláldozás ikonikus alakjai.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 08:51:41

hát, maroz bácsi szűrőlistára került, pedig azt még bébézsuzsika sem bírta kiharcolni belőlem (pedig minden erővel). :)

mezei önvédelem. nem óhajtok beleőrülni más paranoiájába.

maroz 2016.06.07. 08:55:58

@mavo: hehehe. a domenycsavo majd megveregeti a buksidat, ugyes pincsi, jol megugattad. hamis pincsi hamis tudattal. cuki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 09:11:55

jaj, bazmeg maroz, hogy oldalt látom a hülyeségeidet.

nem bazmeg. én én vagyok, az én életemet ilyen döménypéterek nem befolyásolják. ha elbaszok valamit, én baszom el, nem fogom se döménypéterre, se orbánviktorra.

god is a dj, ezt ne felejtsd el.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 09:13:52

@maroz: Ha elfogynak az érvek, jön a piros lap. Amit holnap legyőz a kíváncsiság. Örüljön neki, hogy nem nyomta bele a fejét a panaszfal fugájába, hogy elkezdjék random seggbe rugdosni, oszt találgathat, melyikük volt.

Ja, hogy ezen már át is lendültünk? Ez például bokaficammal távozott.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 09:16:42

No, eddig tartott Maroz kiszűrése? Kéz- és láb nélkül úszásban világrekord.

maroz 2016.06.07. 09:29:10

@Bell & Sebastian: Hangemberek ezek. Tudtam, hogy úgysem bírja megállni. :)))))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 09:29:16

@Bell & Sebastian:

elfelejtettél cenzúrát sikoltozni.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 09:37:20

@mavo: Hehe, próbáltam reklamálni a Tüncinél, amikor először kitörölt, de a Szempontpuska nagysád azt is kitörölte. Talán a segédje lehet, vagy férje, nemtom, hogyan van ez a biblib törzsbnél? Közösen használják?

maroz 2016.06.07. 09:40:29

@Bell & Sebastian: A helyzet az, hogy valahol meg is értem őket egy kicsit. A bal(neo-)liberális tudat ma nagyon erősen ideologikus és ez az ideológia keményen populista. A balliberális populus ma egészen egyszerűen nem bírja el azt, amit én mondogatni szoktam.

Jean Sol Parte mondta, hogy nehezen adom a mondanivalómat, de tartok tőle, hogy nincs igaza: én könnyen adom, a probléma az, hogy vannak, akik nagyon, de nagyon nem akarják meghallani. Ami érthető. Beleraktak éveket, évtizedeket abba, hogy felépítsenek valamiféle világképet, átvettek egy önellentmondásokkal és paradoxonokkal teli gondolkodást és olyan súlyosan beleszorultak, hogy ma már izomból hárítaniuk kell mindent, ami akár csak egy picit is megkarcolná a világképüket.

Ez pedig egy fontos dolog, senki nem szeret úgy élni, hogy nem biztos a valóságértelmezése helyességében, és ezért a nyugalomért szinte bármilyen áldozatra hajlandó. Én meg gyűjtögetem az "érdekes hárítások" mappámba az élményanyagot. Ez a cápapina-nyalás valószínűleg díszes gombostűt kap.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 10:00:02

@maroz: Nem vennék rá mérget, hogy el is hiszik a hazugságaikat. Egy matematikus az absztrakcióból él, kell, hogy legyen neki. Lehet ezt úgy is, hogy kifeni az úgynevezett jobboldalra, a magáéval egyszerűen nem foglalkozik.

Elhúzza a Majomfasza... -nótát bárkinek, teljes joggal bízva abban, hogy nem ismerik se a szövegét, se a dallamát.

Onnan máris biztos bukó, ha valaki beszól, márpedig ez nem így van.

A saját koordináta renszerében van igaza, aki ezt megcáfolni szeretné, annak be kell lépnie ebbe, ééés..., máris nincsen igaza.

Olyan ez, mint az ikrek által használt műnyelv, amit senki sem ért, nem is az a funkciója, hogy értsék.

Csak egy óriási fallosz, ami világít és vibrál a sötétben, hogy a vakok is érezhessék.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 10:01:00

@Bell & Sebastian:

ahhoz képest, hogy töröltek, eléggé tudsz panaszkodni. :)

és igen, mi libsik csak a tömegszexnek élünk.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 10:43:06

@mavo: Ugyanmá..., a diagnózisig eljutottam. Akiből matematikus lett, az nyilatkozhatna arról, miért törvényszerű az agyi balosság párosultsága az emberi hitványsággal. Nem hinném, hogy a szerkesztő libsi lenne, inkább az atyja akar lenni a bevonzott libeknek. Agyatlan kivégzőnek gondolom, aki napi ezer tartalékos tisztnél alább nem adja, elvégre szakmai büszkeség is van a világon.

A komcsik örökösei nálunk a libsik.

Jean Sol Partre 2016.06.07. 12:05:56

@maroz: azért mondtam, hogy nehezen adod, mert nagyon hamar ráállsz a "hülye és úgyse fogja megérteni" vonalra és kell némi kitartás, hogy néhány félreérthető állításon kívül a mondanivaló lényegét is elmondd. Addigra legtöbben elvesztik a türelmüket és beraknak egy skatulyába. Én is beraktalak párszor, de aztán ki-ki vettelek, mert gyanús volt, hogy szűk neked :D

maroz 2016.06.07. 12:16:46

@Jean Sol Partre: De hát az évődő kedveskedés, naná, hogy hülye, ki nem az, minek ezen megsértődni? ;))

(Látnád, hogy milyen gördülékenyen megértenek azok, akik a rendszer szopóágán hajókáznak. Ők aztán nem azonosulnak az elittel, így nem is merül fel kérdésként, hogy menjen-e az elit a picsába, mert a konszenzus adott. :))

Jean Sol Partre 2016.06.07. 13:14:59

@maroz: nem a lehülyézés sértő (vagy nem sértő) mivolta a gond, hanem hogy nem visz közelebb a megértéshez :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 13:16:00

@Jean Sol Partre:

nézd, azért az eléggé gyanús, amikor valaki egyrészt minden fontos kérdést leráz azzal, hogy a másik buta ahhoz, hogy válaszoljon neki.

és jé, megdöbbentő módon marozka nem jut tovább annál, hogy én baloldali lennék (akkor legyek már nő is, léccilécci), és ebből faszányos dolgokat vezet le. nem tudom, mit szólna szegénykém, ha én nevezném folyamatosan hazugnak, ahogyan ő teszi velem. eh, faszom.

@Mihint:

maróth szimplán hazudik. nem egyszer, hanem kábé folyamatosan. irakban nem analfabéta az emberek 90 százaléka (még afganisztánban sem, pedig ott aztán tényleg durva a helyzet) , a dán sztori faszság, és hát igen, a britek sem csavarták disznóbőrbe a nemlétező paki öngyi merénylőket.

ippeg te csinálod azt (és ezzel itt nem vagy egyedül), hogy ha jt azt mondja, hogy a nap keleten kél, akkor csak azért is nyugaton. hát sajnálom, ez nem így működik.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 13:32:42

@mavo: A konszenzus adott, JT -t kellene nedves disznóbűrbe varrni legelőször, de ezt az izraeli igazságügyminizter órán belül már jegyzékben kifogásolná. Márpedig bolond lukból bolond szél fú, mert ha a tett helyes is, a szándék alávaló. Egyik sem igazolja a másikat.

A gyűlöletbeszéd az, ami ellenünk irányul, mert a mienk mindig jogos. Ez a gyakorlati relativizmus.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 14:04:15

@Jean Sol Partre:

"nem a lehülyézés sértő (vagy nem sértő) mivolta a gond"

önmagában a lehülyézést is leszarom. nem vagyok én akkora csávó, hogy ne bírnám a lehülyézést. a lekezelést is elég jól bírom, sőt néha kifejezetten szórakoztat, amikor a bébézsuzsika-féle elmeroggyantak néznek le. a merev beskatulyázás, és a tömény paranoia, na az ami aggasztó.

viszont én nem tudok mit kezdeni olyan emberrel, aki valójában folyamatosan önmagával vitatkozik helyettem, ahogy itt is. írogat nekem össze-vissza mindenfélét, én meg csak nézek, mi a faszt képzel rólam szegénykém, ki a fasz lehetek? mert hogy halvány lila sejtelme sincs arról, hogy miről mit gondolok, az száz százalék. és ezt onnan tudom, hogy elolvasom miket képzel rólam. aki nem hülyébb a faszomnál, az elég jól tudja, hogy erősen jobboldali vagyok, erre kiselőadást tart nekem arról, hogy én, mint baloldali hogyan kellene a dolgokat helyesbaloldaliul néznem. hát hol nem szarom le? baszogassa vele a baloldaliakat. :)

és természetesen ítélkezik felettem, miközben semmi fogalma sincs arról, ki vagyok és miről mit gondolok. ami hát hogy is mondjam, nem egy erős teljesítmény valakitől, aki azzal fogad, hogy "próbáld megismerni a gondolkodásomat, cserébe én is igyekezni fogok megismerni a tiedet." ami tök jó, nekem tetszik, de csak ha betartjuk, és hát eleve, elég felesleges kiírni.

btw. megerősítette azt meggyőződésemet, hogy mindenki, aki a sutka szót használja, legalább egy kicsit hibbant. :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.07. 14:13:34

@bbjnick: Nem tudhatja BIZTOSAN az, aki másokat provokál, hogy meg fogják ölni (például, mert rájönnek, hogy ez a célja, és nem akarják megtenni neki ezt a "szívességet", de más oka is lehet, pl. nincs a fegyverükben töltény), aki kiugrik a 20. emeletről, vagy dinamitot kötöz a fejére, mint Pierrot/Ferdinand, az biztosan meg fog halni.

Bell & Sebastian 2016.06.07. 14:25:15

@mavo: Mondom én, hogy egy cizellált geci. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 14:39:01

@Disznóvári:

damjanich és a többiek csak az öngyilkosság egy rafinált módját választották. :)

Jean Sol Partre 2016.06.07. 14:57:50

@mavo: mondj csak egy valakit itt, aki nem hibbant legalább egy kicsit :)

2016.06.07. 17:07:52

@Jean Sol Partre:

tessék, az itteni zakkantak panaszkondak jotunderre, idézem, kiemelések tőlem

"Egy olyan orszagban elek, amelyben kereszteny allamegyhaz van, es ha szavazhatnek rola, hogy legyen vagy ne legyen kereszteny allamegyhaz, akkor azt hiszem arra szavaznek, hogy a jelenlegi formaban azert maradjon meg. Korulbelul olyan jellegu, mint a monarchia, amit szinten tamogatok

...nem tiltanam be a full burkat, nem tennek ra megjegyzest, nem hoznek vele zavarba senkit, de embertelennek tartom. Es a zsido ortodoxiaval sem vagyok __szaz szazalekig__ kibekulve"

több közös vonásuk van mint hinnék

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.07. 17:28:30

@Bell & Sebastian:

Maróth kimondott egy keserű igazságot (ami sokak számára kínos) és mivel vitatkozni nem tud(ná)nak vele (mert szavai igazak), ezért a személyét, a hitelét próbálják kikezdeni. Odáig már nem jutnak el, hogy ezzel csak saját személyüket, hitelüket kezdik ki. (Nyilván azért nem, mert már ők sem hisznek saját szavaik hitelében.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.07. 17:31:30

@Disznóvári: @Tehéntőgy:

Ezt vitassátok meg a muszlim öngyilkos merénylőkkel --- ha lesz rá módotok, mielőtt végez veletek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.07. 17:34:32

@WiteNoir:

"több közös vonásuk van mint hinnék" --- írod.

S talán ezért is vannak sokkal inkább tisztában azzal, mivel is áll most Európa szemben.

maroz 2016.06.07. 17:53:42

@Jean Sol Partre: Ez nem hibbantsag kerdese. Mavo egy ballib identitasu fasz, es nen azert nem kepes meghallani azt, amit mondok mert fasz, hanem azert, mert ballib fasz.

De te lathatod, hogy hogyan nez ki az a par aprosag, amirol neked is beszeltem. Lathatod, hogy a neoliberalis individualizmus, mint ideologia teljesen elhulyitette a kisembert, azt hiszi magarol, hogy o egy akkora individum, hogy egy egesz egyetem kell ahhoz, hogy egy mavo-szeru tucatfaszkalapot megismerjen es a gondolkodasat megertse, holott aki figyel, az lathatja, hogy mennyire sematikus angondolkodasuk, mennyire csak a neolib populizmus visszabofogese az egesz lenyeguk. Egyetlen erdekes gondolatuk sincs, eredeti plane nincs, es nem tudom, feltunt-e de nem hogy ertelmes, hanem semmilyen kerdesuk sincs.

Ez is ismeros keplet. Ha egy nem-ballib emberrel beszelgetek, akkor orakon keresztul is kepes kerdezni, es elmagyaraztatja maganak peldaul a hamis tudatot, mert ez azert nem egy annyira ismert fogalom, es igy tovabb, de egy ballib soha. O egy akkora individum, hogy a nemtudas es a kerdezes mar nem fer bele az egojaba. Igy aztan teszi, ami marad neki: hulyssegeket beszel. Ami engem csak idonkent idegesit, de mar egyre ritkabban. Ha lenne barmi ertelme barminek is a mai vilagban akkor talan hagynam, hogy idegesitsen, de mivel nincs igy probalom az erzelmeket leepiteni. Azert ezen a hangosblogon elgondolkodom, kivancsi lennek, hogy egy ilyen mavo-szeru netharcos irl hogyan domborit. :))

Pelso.. 2016.06.07. 18:21:10

@maroz: Akik a (melyik?) rendszer szopóágán hajókáznak, melyik elittel nem akarnak azonosulni?:)

maroz 2016.06.07. 18:53:11

@Pelso..: Te mit értesz rendszer alatt? Te mit értesz elit alatt? Az azonosulás alatt mit értesz?

Nem kekeckedés, tényleg nem tudok mindaddig válaszolni, amíg nem tudom, hogy a fenti fogalmakat egyformán értelmezzük-e.

Jean Sol Partre 2016.06.07. 19:17:41

@maroz: "Ez nem hibbantsag kerdese."

persze, tudom, ezt a sutkára írtam, amúgy meg tényleg mindenki bolond itt szerintem, különben nem töltené itt a fél életét :)

Arra a hangosblogra kíváncsi lennék :)

Bell & Sebastian 2016.06.07. 19:36:41

@bbjnick: Megint csak annál a kérdésnél lyukadunk ki, hogy filozófiai értelmben mi az igazság? Az első, azaz alpigazságból vezetjük le a többit, ami számunkra Krsztus. Szerintünk az igazságok hierarchikus rendben sorakoznak, szerintük: egyenrangúak, egyik üti a másikat, mintha csupa tök ászból állna a pakli.

Megvilágítom egy groteszk példával.

Sztálin kinyírt 100M embert vegyesen, Hitler áldozott 6M zsidót. Az igazság az, hogy Adolf nyert.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 20:06:52

@maroz:

(igen törölttem némi kukit, mert nem igazságos vakon vitatkozni senkivel)

"Mavo egy ballib identitasu fasz, es nen azert nem kepes meghallani azt, amit mondok mert fasz, hanem azert, mert ballib fasz."

van egy alapszabály, miszerint hamis premisszákból hamis konklúziók lesznek.

és tényleg. remekül illusztrálod.

hol van a másik megértése, kedves maroz? az csak akkor érdekes, ha rólad van szó?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.07. 20:17:31

@WiteNoir:

azt hiszem, elég köztudomású, hogy annyira azért nem bírjuk egymás lábszagát, de most jár egy ripszekt, mert láthatóan tudsz korrekten viselkedni, ha akarsz, és én ezt nagyon tisztelem.

maroz 2016.06.07. 21:57:32

@mavo: itt a válasz:

"Lathatod, hogy a neoliberalis individualizmus, mint ideologia teljesen elhulyitette a kisembert, azt hiszi magarol, hogy o egy akkora individum, hogy egy egesz egyetem kell ahhoz, hogy egy mavo-szeru tucatfaszkalapot megismerjen es a gondolkodasat megertse, holott aki figyel, az lathatja, hogy mennyire sematikus angondolkodasuk, mennyire csak a neolib populizmus visszabofogese az egesz lenyeguk. Egyetlen erdekes gondolatuk sincs, eredeti plane nincs, es nem tudom, feltunt-e de nem hogy ertelmes, hanem semmilyen kerdesuk sincs. "

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.08. 02:35:15

@maroz:

ja, értem, tehát maradsz annál, hogy telibeszarod a másikat. akkor maradjunk csak a szűrésnél, teljesen felesleges téged emberszámba venni.

maroz 2016.06.08. 05:59:55

@mavo: Látod, teljesen mindegy, hogy mit írok neked, a választ úgyis tudom előre, és azt is leírtam, hogy miért: nem vagyol te akkora egyéniségecske, amekkorának gondolod magad.

Az emberszámba vevés nem azt jelenti, hogy lelkesen bólogatok minden baromságra. Emberszámba veszlek, sőt, bármikor vendégem vagy egy sörre a kocsmában, de ettől még egyáltalán nem szükséges eltekintenem attól az apróságtól, hogy te emberként pontosan úgy viselkedsz, pontosan úgy gondolkodol, ahogyan azt egy ideológiasújtotta neolib seggfej teszi. A gondolkodásod tömeggondolkodás, ismerem, tudom, hogy mire mit fogsz mondani, hidd már el.

Ettől függetlenül persze még lehetsz érdekes ember, lehetnek saját gondolataid, azok akár újszerűek és érdekesek is lehetnek, de akkor meg nem értem, hogy miért nem azokat írod ide és miért ezt a kínosan röhejes netharcos stílust hozod. Én például szívesebben beszélgetnék veled a hamis tudatról mint hogy permanensen olvasgassam itt a rinyapina mávót, nem vesznek emberszámba, brühühü, nyígja, és dühödten belecsap egy kupac szarba majd elkezdi mázolgatni mindenfelé. Az, hogy te szűrsz engem akkora egy vicc, hogy szét is kacagom a fejem. Hát ki vagyok én, hol olyan értékes az én szövegem, hogy ne legyen kurvára teljesen mindegy, hogy hová hull?

Nem fogsz tudni egyedül lejönni a neolib ideologikus-populista gondolkodás majomkenyérfájáról, és nem jó ezen a fán ugrabugrálni, hidd el nekem, kipróbáltam, tudom miről beszélek. Illetve de, le fogsz tudni jönni, csak az kell hozzá, hogy egyszer előled is eldugják az odadobált banánt:

Ezt ismételten és még hangsúlyosabban ajánlom a figyelmedbe: @maroz: Különösen ezt a mondatot:

"Az önkontroll és önkorrekció személyes életünkben is csak akkor fejlődik ki, ha vitális igyekvésünkben előrefelé - mely eredetileg vak - akadályra bukkanunk, amely visszavet bennünket önmagunkra"

Kell tehát egy nagyon erős és nagyon durva akadály, illetve ez csak szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy az ember nekiessen némi önrevíziónak és újraértékelje saját magát egy másik kontextusban. Velem is kábé ezt történt, és csak a nagyonseggfej nagyonkatatón whitenoirok terjesztik azt a baromságot, hogy ez a vincentes cicaharc lett volna az, de hát ez van, nem ismer, lehet bátran aljas velem, és én röhögve leszarom, mert ezzel, hogy seggfejként viszonyul hozzám végső soron csak magát fosztja meg attól, hogy megismerje azt, ahogyan levetkőztem apránként a neolib ideologikusságot.

És nem, kurvára ne hidd azt, hogy én ezzel valami unikum lennék, akit tudósok hada kell tanulmányozzon ahhoz, hogy megértsen, frászt. Én is és a sorsom is tucatsors, 2010 tájékától elég sokan jártak hozzám hasonló pályát, többek között fiatal társadalomtudósok is, akik úgyszintén készséggel mesélnek ezekről a folyamatokról, és a folyamat sajátosságairól. Én szorgalmasan eljárogattam az előadásaikra, meghallgattam őket, beszélgettem velük, rengeteget tanultam tőlük, és lényegében véve, az alapokat tekintve azt mondom tovább, amit tőlük hallottam. Mindezekhez képest olyan röhejes követni ezt a netharcos-csulázós stílust, amit prezentálsz, de nyilván, a szűrés meg efféle ostobaság értelmetlen, hiszen ez is egy viselkedés, ebből is lehet tanulni, és ha már tejünk is van, időnk is van...

maroz 2016.06.08. 06:16:39

@mavo: Lehet, hogy neked a legfőbb problémád a szeretethiány? Nem szeretnek eléggé? Valójában arra gondolsz, hogy szeresselek, amikor azt írod, hogy vegyelek emberszámba?

Jean Sol Partre 2016.06.08. 10:00:57

@maroz: kicsit azért demisztifikálnám a dolgot, nem kell durva akadály sem, csak kicsit mélyebben végiggondolni pár olyan tételt, amit alaptevésnek gondolunk. Erre persze késztethet valami traumatikus élmény is, de anélkül is lehet.
Nekem néhány véletlen egybeesés (egymástól független beszélgetések, találkozások) volt ami a kíváncsiságomat felkeltette. Meg hogy volt valami bosszantó kognitív disszonancia érzésem veled kapcsolatban, valami olyan, amit Hamlet érezhetett Ophéliával szemben, egyfelől a biztos tudat, hogy hülye vagy, másfelől meg valami zsigeri érzés, hogy ez nem az a puzzle darab, akárhogy gyömöszölöm, mégsem.

Pelso.. 2016.06.08. 10:05:11

@maroz: Hát pont ezekkel szeretnék tisztában lenni, a 07 12.16-os állításod vonatkozásában. Tehát?

maroz 2016.06.08. 10:30:59

@Jean Sol Partre: "amúgy meg tényleg mindenki bolond itt szerintem, különben nem töltené itt a fél életét "

Jut eszembe: a kritikai pszichológia is egy érdekes téma. ;)

maroz 2016.06.08. 10:32:48

@Pelso..: Kezdjük a rendszerrel? Ha csak utalok rá, hogy rendszer alatt a wallersteini világrendszert értem az elég? Vagy írjam le ezt a közismereti dolgot pár szóban, hogy ne kelljen utánaolvasgass?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.08. 12:45:47

@Bell & Sebastian:

nos, hogy is mondjam, ez inkább arra volt példa, hogan gyártsunk magunknak "igazságot". sztálin body countját egy laza csuklómozdulattal felszorozzuk (a legdurvább sacc 61 millió, a legkevesebb 8 millió, a reális olyan 15-20 millió körül lehet), hitler esetében pedig egy másik mozdulattal "eltüntetjük" a nem zsidó áldozatokat. akkor már miért nem az összeset?

és mielőtt jönne a duma a komcsizmus bűneinek relativizálásával: ellenkező előjellel ez a deathmatch már lement a hol is? ja a vincentblogon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.08. 13:03:11

"Az emberszámba vevés nem azt jelenti, hogy lelkesen bólogatok minden baromságra."

látod, még odáig sem jutsz el, hogy észre vedd, a bólogatást pont leszarom a lelkes egyetértésből nem szokott előrehaladás lenni, nahát, mik vannak. ami elég izgalmas annak a fényében, hogy roppant magabiztosan leírod, te aztán előre tudod. hát kurvára nem tudod.

nem szalmabáb vagyok, baromarc, ennyi. ha velem akarsz beszélni/vitatkozni, akkor velem beszélj/vitatkozz, ne azzal a fantommal, akit te a helyembe képzelsz.

maroz 2016.06.08. 13:35:08

@mavo: te mind egyeniseg vagy. baromarc, ennyit tudsz, meg a capapinat. mire vered? nyulszajat legalabb tudsz csinalni? piramist szoptal mar hegyesre?

nem akarok veled beszeleni, es veled szemben bennem akad nemi akaratero is, es nem csinalnek picsat a szambol, hogy bannollak aztan nem birom megallni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.08. 13:47:45

"es nem csinalnek picsat a szambol, hogy bannollak aztan nem birom megallni"

nem banollak (azt hogy is tudnám megtenni más blogján?), szűrlek, te észlény. magyarul nem kell _minden_ alkalommal elolvasni az ostobaságaidat, csak akkor, ha én akarom. és néha nyilván akarom, hiszen én a létező maroz dolgaira szeretek reagálni, és nem egy fantommal hadakozni.

mókás egyébként, ahogy ugyanabban a hozzászólásodban (és nem csak abban) amelyikben "a kínosan röhejes netharcos stílust hozod" megállapítással élsz, te ennek a bizonyos "netharcos" stílusnak is az alját adod elő. ha már olyan kurva nagy elvember vagy, igazán alkalmazhatnád a saját elveidet. :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.08. 14:14:29

@mavo: A rólad alkotott véleményén kívül mivel nem értesz egyet marozzal és mik az ellenérveid? (Ha jól emlékszem, eddigi legütősebb "ellenérved" döménypéter nevének gyakori emlegetése volt.)

maroz 2016.06.08. 17:07:27

@Disznóvári: A cápapina-nyalást ne feledjük el. Ami jó, az jó.

Pelso.. 2016.06.08. 17:56:26

@maroz: Pontosan elég, összhangban a fenti alappal.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.08. 19:39:32

@Disznóvári:

leginkább az lenne itt a kérdés, mivel kéne nekem egyetértenem, és miért kéne bármivel is egyetértenem? a döménypéterezést amúgy (egészen meglepő módon) nem én kezdtem.

a fő baromság egyébként az, hogy a tudományfilozófia tudomány lenne. és miért? hát mert úgymond a tudományról gondolkodik. attól még, hogy valami a tudománnyal magával foglalkozik, nem lesz maga is tudomány, ez van. akkor például tudomány lenne az, amit a bolond wmiki szokott néha behányni nagy lelkesen, és hát ugye, az eléggé látványosan nem az. eleve ugye egy rakás irányzat tartozik ide. eleve filozófia (valójában a többes szám helyesebb), másrészt ugye affélékkel foglalkozik, amivel tudomány nemigen, ilyenek például, hogy mi a célja a tudománynak, képes-e meghatározni valami végleges igazságot, stb. ezek mind a valódi tudomány területén kívül esnek. amikor pl. az instrumentalisták azzal jönnek, hogy a tudományos elméleteket a hasznosságuk szerint kell megítélni, hát az sok minden, csak nem tudomány. és hát ugye vannak antirealisták is, jó megtévesztő név. :) a tudomány (szerencsére) értéksemleges dolog. nincs "jó" és "rossz", nincs hasznos és haszontalan. sőt, úgy istenigazából igazság sem. a tudomány gyakorlati eredményei között ugyanúgy ott vana géppuska, az atombomba és a cyklon-b, mint az aszpirin, a penicilin.

az érdekesség az, hogy ő maga is leírja a szimptómák egy részét, csak éppen a nyilvánvaló következtetést nem vonja le.

olyan hülyeségekkel meg aztán baromira nem tudok mit kezdeni, hogy a sátáni neoliberalizmus (aminek a jelentése csak a "chilei csoda" után változott a mostani negatív valamire) kisajátította a tudományt az elitnek. ilyen alapon orbán az oktatásban elkövetett szépségei alapján neoliberális, ami azért mégis csak mókás. :)

a tudomány soha sem volt a tömegeké, ez van. egy átlagembernek fogalma sincs az atomfizikáról, nem tud integrálni, az evolúció többnyire kimerül neki abban, hogy majom volt az ükapánk, és így tovább. igen, tudom, magyarországon van egy saját használatú legenda, hogy jaj, de műveltek vagyunk, csak hát ez legenda. vannak emberek, akik hobbiszinten foglalkoznak ezzel-azzal (aztán persze kérdés, mi sül ki belőle), de nem ez a jellemző.

pontosan ezért van, hogy az átlagembert mindenféle hoaxokkal meg lehet etetni. csak annak lehet beadni a gróf spanyol-féle örökmozgó autót, aki nem ismeri, nem jól ismeri, vagy nem tudja értelmezni a termodinamika első főtételét. és ez még nem is boszorkányság, elvben oktatják, csak jól elfelejti mindenki. széles eléggé elit abban az értelemben, hogy viszonylag gazdag, és elég közel van a hatalmi centrumhoz, és lám, kiderült, hogy ezzel a bizonyos első főtétellel ő sincs annyira tisztában. jobban mondva ezzel sem.

elég magasról szarok a neoliberalizmusra, én a saját tapasztalataimra hagyatkozom, meg a sok szarra, amit az évek során elolvastam. ja, meg rengeteg úgynevezett átlagemberrel találkoztam, beszélgettem, estébé. legkisebb gondjuk is nagyobb a tudománynál.

mindegy, hosszú és összetett téma ez, nem itt fogjuk megváltani a világot.

maroz 2016.06.08. 19:49:43

@Pelso..: Tehat jol ertelek, ismered a wallersteini vilagrendszer-elmeletet?

Pelso.. 2016.06.09. 06:07:36

@maroz: Valamelyest. Oktatási anyag kis epizódja is volt, jelentős új gyakorlati mondanivaló nélkül.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.09. 06:33:35

@Bell & Sebastian:

izgalmas lesz, mert izraelben magánjogi ügyekben a moszlim állampolgárokra a saria vonatkozik.

maroz 2016.06.09. 07:24:00

@Pelso..: "jelentős új gyakorlati mondanivaló nélkül"

Értem. Tehát számodra az a zigazi elmélet, ami vagy megtanít krampácsolni, vagy basszák meg az elvtársak a sarkantyújukat. Gyakorlati mondanivaló. És mégis, mire gondoltál? Hogyan kell gyarmatosítani? Imperialism for dummies, vagy mi???

Seggfej kisember vagy, szart se tudsz te Wallersteinről, meg úgy egyáltalán semmiről se, de ezt nem mered beismerni. Hamis tudat, oszt jónapot.

Pelso.. 2016.06.09. 09:03:48

@maroz: Dehogy érted, persze minek is. Inkább rohamozz meg egy teszkót, talán még Wallerstein is felfigyel rád.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.09. 09:29:46

@mavo: A tudományfilozófia nem (természet)tudomány, hanem (társadalom)tudomány. Amiket maroz ír, amiket idéz, az leginkább szociológia. Tök fogalmatlan vagy.
Régebben, a Galileik, a Leibnizek a tudományt és a tudományfilozófiát egyszerre művelték, ma már ez a túlzott specializáció és a felhalmozott tudásanyag mennyisége miatt nagyjából lehetetlen. De vannak olyan kisemberek, mit pl. a magadfajta informatikusok, akik - igaz, meglehetősen torz formában - tovább képviselik ezt a reneszánszemberséget.
Elek Gábor meg egy ócska ember. Előre megfontoltan, gonoszságból, szándékosan okoz kárt kiszemelt áldozatainak. Ez van. Hogy ezt te nem látod, nem akarod belátni, az az ostobaságod miatt van. Elég sokan gondolják így, hogy elgondolkozz róla, esetleg nem nekik van-e igazuk.

maroz 2016.06.09. 15:01:52

@Pelso..: Tehat tenyleg ennyire szarfaszu goreny vagy, hogy engem gecizel csak azert, mert nincs benned annyi tisztesseg sem, hivy beismerd, miszerint elottem te meg soha nem hallottal Wallersteinrol?

Tudom, hogy nem hallottal, hiszen nem is nagyon volt hol. A jartassagod es a tajekozottsagod a tarsadalomtudomanyokat illetoen a szovegeid alapjan jol bemerheto, es aki legalabb elsos szinten erti mindezeket az latja is, hogy te teljesen fogalmatlan vagy, ezzel nincs is semmi gond. Vegso soron a masikkal sincs, csak vicces.

Miert vagy ekkora geciputtony, miert kostolgatsz engem ilyen teszkomegrohamozos baromsagokkal, ahelyett, hogy tisztesseggel beismerned, higy szart se tudsz se Wallersteinrol se a vilagrendszer-elmeletekrol es semmi ilyesmirol?

Az ilyen moralisan aljaemberekbol kivalo kapok es pribekek lesznek am, volt parhoz mar szerencsem, hidd el, a tudatlanasag aljassaggal kompenzalasa sok minden egyeb elott is megnyitja az utat. Ritka beteg es aljas egy fasz vagy, hallod.

maroz 2016.06.09. 19:18:43

@Disznóvári: Tudásszociológia. Engem ebben a filozófia/eszmetörténet/szociológia kérdésben elgardérozott Mannheim, aki ugye úgy szálazta szét ezeket, hogy a filozófia és az eszmetörténet a gondolkodás eredményét leválasztva vizsgálja annak geneziséről, azaz immanens képződményeket vizsgál, míg a tudásszociológia ezzel a figyelembe nem vett genezissel molyol. Persze érzi ő is, hogy akad itt némi ellentmondás, de pimasz zsenialitással egyből fel is oldja:

"Ha egyszer az érdeklődésnek az a sugara, amellyel a szociológus gondolati összefüggésekre irányítja a figyelmét, alapvetően eltér a filozófusétól és az eszmetörténészétől, akkor annak a kérdésnek, vajon végső soron miként viszonyulnak egymáshoz e különböző eredmények, mint tisztán filozófiai jellegű kérdésnek e helyütt nem (kurzív) kell foglalkoztatnia bennünket."

A genezis tehát questio facti, és ha a filozófia valamint az eszmetörténet mégsem tulajdonítana ennek fontosságot, akkor bekaphatják. Ez végső soron egy kedvelhető megközelítés. ;)

Pelso.. 2016.06.09. 20:36:30

@maroz: tőled először, ó:)
Na, pá.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.09. 23:19:21

@Disznóvári:

"A tudományfilozófia nem (természet)tudomány, hanem (társadalom)tudomány."

márminthogy arra tetszik gondolni, hogy van olyan tudományfilozófai irányzat, ami szociológiai irányból nézi a tudományt? és? a tudományfilozófia nem lesz matematika attól, hogy van külön matematikafilozófia, és akkor hadd ne soroljam. az például mitől lenne társadalomtudomány, amikor tudományfilozófus irányzatok arról tépik a szájukat, hogy a tudomány mint olyan keres-e valamiféle nagy bazi igazságot, vagy sem? feyerabend meg a tíz ujját megnyalta volna a bibliai lények tudományba emelésétől, most sírjak-e? :)

"Régebben, a Galileik, a Leibnizek a tudományt és a tudományfilozófiát egyszerre művelték"

meg az alkímiát, meg az asztrológiát is, na bumm, akkor most mi van? ettől még a filozófia sem lesz tudomány. ráadásul ugye társadalomtudományokkal a xvii. század közepén kezdtek el foglalkozni, de úgy igazából még inkább xviii. századtól, és hát most mit mondjak, galilei akkoriban a közepesnél valamivel inkább kevésbé élt.

"ma már ez a túlzott specializáció és a felhalmozott tudásanyag mennyisége miatt nagyjából lehetetlen"

részben erre céloztam feljebb, és ezt interpretálja úgy maroz bácsi, hogy a neolibsik (akárkik is legyenek azok) valami elitnek játszották át (vagy akarták átjátszani) a tudományt.

a rólam szóló részt ne firtassuk, a személyemről való ismereteid alig különbek marozéinál (persze a súlyosan hiányos ismeretek nálad is betonszilárd megmondást eredményeznek, ami kifejezetten szórakoztató), és hát mint már írtam, hamis premisszákból mik is lesznek, vajon. :)

apró megjegyzés, hogy mi, az efféle blogok (mandiner, vincent) törzs-hozzászólói - tőled bébézsuzsikán át akár hozzámig - időnként tényleg polihisztorkodunk (mint éppen most is, és mintha nem egyedül csinálnám), de ez nálam semmi több, csak afféle jó szórakozás, míg a többségetek elég komolyan gondolja, lelkesen hülyéztek is, ha valakinek eltér a véleménye a sajátotoktól. :)

ja, és hát persze be kellett rakni a vörös elekfarkincát, azért külön piros pont, végy egy kis galileit, vegyítsd csipetnyi lejbniccel, és a végén öntsd le megfelelő mennyiségű elekgáborral, és már meg is van a tudományfilozófiai hozzászólás. :)

komolyan kezd már érdekelni, hogy van ez. mert marozt megértem, őt kibaszták a csúnya elekgáborok a döménypéter fanclub egzisztenciális biztonságából, ami nyilván jó sok frusztrációt okoz, de az itt lelkesen karaktergyilkoló egyéb népeknek (tóth urat leszámítva) pont semmivel nem több akár egy gigalöbnyi elekgábor sem, mint egy távoli tűz hatvanezer galaxissal odébb, ami az életüket semmilyen szinten nem viszi előre vagy hátra. te például mi a faszért csak téped a szádat arról, hogy feljelenteni, feljelenteni? hic rhodus, hic salta. :-DDDDDDDD

na jó, mindegy, veletek ellentétben sem gondolatolvasó, sem pszichológus, sem az önéletrajzírótok nem vagyok, tehát ez örök rejtély fog maradni számomra. mint a világ nagyon sok kvadrillió egyéb dolga. :)

így a végére annyi, hogy nagyjából egy milliárdnyi ember véleménye szerint mohamed az ő prófétája, másik egy milliárd szerint a svetavaraha (vagyis a mostani) kalpa végén megsemmisül a föld, oszt én mégis pont leszarom. ;)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.09. 23:32:07

@Pelso..:

most mi a gondod? te itt "a kínosan röhejes netharcos stílust hozod", ő meg szeretettel és elképesztő türelemmel próbál téged okítani. :-DDDDD

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.10. 00:49:44

@mavo: Tényleg nem tudom, ki vagy IRL (bár egy időben valszleg az irl portréd volt az avatarod), nem is nagyon érdekel, de amiket írsz, az alapján azt gondolom, egy szellemi éhenkórász vagy, aki a társadalomtudományokról szart sem tud (nem ezért vagy szellemi éhenkórász, de az vagy). Azt nem hiszem, hogy gonosz lennél, olyan gonoszságokat, mint Elek nem csinálsz, csak cimborálsz vele - ha jó szándékú vagyok - tudatlanságod okán.
Nem emlékszem, idézte-e itt valaki Feyerabendet. Sztem nem, Mertonra, Luhmannra, Mannheimre, Wallersteinre történt utalás. Ők amúgy komoly gondolkodók a Feyerabend nevű bohóccal ellentétben (és akkor nem beszéltem Nelson Goodman-ről, Quine-ról, na, ők olyan tudományfilozófusok, akik a nem felszínesen gondolkodó természettudósokat is komoly kérdések elé állítják).

maroz 2016.06.10. 06:37:17

@Disznóvári: No meg azt is el szoktam mondani a tényleg érdeklődőknek, hogy amikre itt utalok azt nem én találtam ki, ezek nem általam találomra összehordott gondolattöredékek, hanem egy hazai próbálkozás, útkeresés töredékes és esetleges, de mégiscsak interpretálása:

"Vajon a társadalomtudományok csak a tudományos igazság megalkuvást nem tűrő kereséséről szólnak? Mennyiben kötődik ez az „igazság” bizonyos társadalmi érdekekhez vagy ideológiákhoz? A tudás objektivitása, értékmentessége vagy autonómiája mennyiben függ a kapitalista világgazdaság hierarchikus felépítésétől?"

www.facebook.com/events/1600457900199746/

Nem nagyon szeretnék felkapaszkodni a más szekerére, de a jelenség lényege esetemben is ugyanaz, mint TothJanJ esetében: mondok valamit, amit nem értenek, de találnak benne vörös heringet és elkezdenek azzal csápolni. Pelsó hogy rohamozzam meg a teszkókat, mavo meg mittomén, aztán már be is vagyok én is lökve az "ellenség" mappába, angyalokkal suttogók, komcsik, nácik, lehet minket izomból csulázni.

Én úgy komolyabban nem haragszom sem a mavókra sem a Pelsókra, mert nekik a habitusuk sem teszi, tenné lehetővé, hogy bármiben is elmélyedjenek. Nincs rá idejük, nem szabadok, ha egy ilyen embernek felvetem, hogy kávézhatnánk egyet akkor kapok egy időpontot úgy három hónapon még éppen szűken belül, és akkor adódik negyven perc a beszélgetésre. Nézzük már meg, hogy valójában ezekről a társadalomtudományon belüli kortárs folyamatokról még azok sem tudnak, akik mondjuk 15-20 évvel ezelőtt olyasmit tanultak, amihez járt egy kis ilyen képzés is, de még azt is megkockáztatnám, hogy a társtud szakokon végzettek bő kétharmada sem tud, és akkor most higgyük el, hogy egy mavo vagy egy Pelsó kivétel. Én ezt nem nagyon tudom elhinni, mert ha így lenne, akkor nagy valószínűséggel összefutottunk volna már valahol, mert én többnyire ott voltam és követtem a fejleményeket.

Ez van, ez a neoliberális populizmus hozadéka, sajnos mind a TothJanJ-féle megközelítés, mint az általam figyelt kritikai kritikusok kritikái nagyon erősen karcolják a neoliberális ideológiát, és a struktúra úgy van ma összecsomózva, hogy a karcolásra csaholás a spontán reakció. A legjobban a kisember csahol, és nem azért, mert gonosz, ebben egyetértünk, hanem azért, mert az elekgáborok így edukálták őket. Tudom, mert én is csináltam. A dolog roppant csábító volt: az ember csak írogat és egy csomó másik ember veregeti a vállát. A pelsók, a mávók, és még egy csomóan mások majdhogynem szerelmet is vallottak, nekem ne mondja senki, hogy egy ilyen kísértésnek manapság könnyű ellenállni. No meg azt sem egyszerű felismerni, hogy ez a lelkes támogatás nem a személynek szól, hanem az ideológiának. Amíg ahhoz hű maradok egy kibaszott zseni vagyok, attól eltérvén viszont egy idióta. Mindez akár egy napon belül is lezavarható, csoda, hogy még mindig többen vannak egy főnél.

Az egyik kedvenc problémám amúgy arról szól, hogy hogyan, miként lehetne ezekről a kortárs társtud folyamatokról közérthetően is beszélni. Ez egy tök jó terület, szűzföld, senki más nem foglalkozik ezzel, legalábbis tudomásom szerint. ;)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.10. 11:36:13

@Disznóvári:

"de amiket írsz, az alapján azt gondolom, egy szellemi éhenkórász vagy, aki a társadalomtudományokról szart sem tud"

a társadalomtudományok egyszerűen nem érdekelnek. ha ettől vagyok szellemi éhenkórász, akkor boldogan vagyok az. :)

"Azt nem hiszem, hogy gonosz lennél, olyan gonoszságokat, mint Elek nem csinálsz, csak cimborálsz vele - ha jó szándékú vagyok - tudatlanságod okán."

kábé annyira "cimborálok" vele, mint mondjuk veled, vagy még pát emberrel innnen: néha egyetértünk, néha nem (@maroz: szerelemvallás, komolyan, aki ilyet képes leírni, az tényleg csak a démonaival küzd, rólam még annyi fingja sincs, mint eddig gondoltam volna). gonosz? de, néha gonosz vagyok, néha meg nem. azt hiszem, ebben elég átlagos vagyok akár itt, akár odaát nézzük a hozzászólókat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.10. 11:58:38

@maroz: Utolsókat rúgják az Elek-féle veszett korcsok. Azért habzik így szájuk, mert ezt ők is tudják. És csak a rossz lelkiismeretük tartja már össze őket.

Amúgy érdemes lesz visszaolvasni 10-20 év múlva, miket írtak ezek a ballibbant rongyemberek. Kb. olyan lesz, mint most Kádár-kori cikkeket visszaolvasni. Semmivel sem kevésbé ideologikusak. Amit az általuk "megtűrt" szerzőkről írnak, az olyan lesz, mint mikor egy előszót írtak egy nem komcsi szerző művéhez, amiben megmagyarázták, hogy a szerző valójában miért a dialektikus materializmus képviselője.
A legviccesebb lesz persze a feministákat visszaolvasni.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.10. 12:09:58

@mavo: Nem attól vagy szellemi éhenkórász, hogy nem érdekelnek a társadalomtudományok, hanem hogy beszopod azt, amiket az Elekek írnak róla. Te még tényleg azt hiszed, igaza volt JT-nek TJJ-vel szemben és nem egy aljas karaktergyilkosság volt a poszt, amit írt róla?

maroz 2016.06.10. 12:43:06

@mavo: Most akkor baszunk vagy méreckedünk, döntsd már el! Bannolsz, de nem birod megállni, olvasol, de nincs benned annyi fagyott geci (másoknál: gerinc), hogy közvetlenül nekem nyígjál.

A szerelemvallást nehogy véletlenül annak fogd fel, ami, iróniának, á, dehogy. Itt a pöcsömön az általatok hagyott rúzsfolt, dns-vizsgálattal bizonyítani tudom, hogy igenis abuzáltatok amikor azt mondtam, amit hallani akartatok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.10. 20:45:17

@Disznóvári:

"hanem hogy beszopod azt, amiket az Elekek írnak róla"

lám, már megint csak előjött az, hogy te sokkal jobban tudod, én miről mit és miért gondolok. bevallom egyrészt kurvára irigyellek, mert mindenttudni fasza dolog, másrészt meg kicsit szánlak, mert ha olyan hatékonysággal tudsz mindent, mit rólam, akkor úgy igazából nem sokat tudsz.

"Te még tényleg azt hiszed, igaza volt JT-nek TJJ-vel szemben és nem egy aljas karaktergyilkosság volt a poszt, amit írt róla?"

mivel én úgy tekintek az ún. tudományra, ahogy, ezért nálam jt-nek odáig igaza van, amíg azon szörnyűlködik, hogy egy tudományos doktoriban mijafaszt keresnek transzcendens lények. a hangnem olyan, amilyen, a címadás olyan amilyen, és igazából sokkal jobban járt volna mindenki, ha nem az összegzésből csíp ki két részletet, hanem az elejétől kezdve többet, hogy lehessen látni, ez kurvára nem mellékszál.

aztán jt elvetette a sulykot (ezt is leírtam már persze, de minek figyelembe venni, hiszen akkor nem lehet lenézően odaírni, hogy én beszopok mindent), és leírt valóban blőd hülyeségeket is, amelyek ráadásul sajnos pont a lényeg mellett mennek el, és erősen gyengítik az alap kiritikát. és ugye azt is leírtam, hogy elég egyértelműen dádát kellett, hogy kapjon a vizsgálat eredményeként, maximum a mértékét nem tudom, meg persze a pontos okait. eleve a faszom se olvasta végig az összes hozzászólást a két bejegyzés alatt.

tjj meg hát, ugye amennyire lehetséges, igyekszik bagatelizálni a transzcendens szál szerepét a disszertációban, és folyamatosan jt sátános dumájára terel, és hát azt ő nem, ugye (és szó szerint valóban nem), ami ugye megint csak a vita lényegét kerüli meg nagyívben, ahogy jt komiszságai is.

ez egy csúnyán mellément pörlekedés lett, amiben nem sokkal a kezdés után már egyik fél sem a lényeggel foglalkozott, pedig az jót tett volna, de nekem már régóta mániám az a tézis, hogy magyarországon valamiért az emberek soha nem a lényegről beszélnek. pl. tjj mondhatta volna azt, amit kábé nekem itt a végén, hogy ez már annyira szoftosan tudományos, hogy beleférnek az angyalkák. és akkor kiegyezhetünk abban, hogy eléggé másutt látjuk a tudomány határait, és mindenki mehet a dolgára.

a végén egyébként én is valamifél karaktergyilkolászgatást is látok (még ha én látok mögötte nyomokban valóságot is, de az itt tökmindegy), csak éppen 1. a vincentblog annyira azért nem egy tényező, plusz 2. jt elég jól láthatóan többnyire indulatból írt (amúgy is elég gyakori ez nála), szóval az előre megfontolt, hát az minimum kérdéses. de legalább jól mutatja, mi jön ki abból, ha egy amúgy valós problémáról elkezdesz indulatból írni, és a végén nem bírod abbahagyni.

mellékszál - az index (vagy a 444.hu volt?) meg még továbbra is nagyon bulvár, és erősen úgy nézem, tjj esetleges kálváriájában nagyobb a szerepők, mint a vincentblognak. ha az index nem szemlézi, majd valaki nem tesz ki róla egy nagyon lvasott bulvármédiában véleménycikket, akkor az egész megmaradt volna a vincentblog talán ha párezer olvasója között - mellékszál vége

szóval innen kurvára egyiküknek sem volt igaza abban az értelemben, ahogy azt szoktuk mondani, hogy igaza van. leginkább azért sem, mert a végén már nem egy állítás állt szemben eggyel, hanem több a többel, és bizony, egyesek esetében inkább errefelé hajlik a vélményem, más esetekben a másik felé, itt-ott meg leginkább egyiküknek sem, vagy mindkettőjüknek, és ezen állítások java része engem amúgy nem is érdekel.

visszatérve jt-hez: én nála azt kedvelem, amikor éppen kedve van jól írni és olyankor tényleg egészen jól ír - érdekes, pont a borges-utánérzései nekem túl vannak írva, pedig a törzsközönség leginkább azt zabálja. világnézetileg (már amennyire pár száz blogbejegyzés meg pár ezer hozzászólás alapján ezt meg lehet ítélni) van néhány dolog, amiben egyetértünk, egy rakat dolog, amiben nem, de nem mondom azt, hogy nem valid a véleménye, és végül van valamennyi, amelyek esetében meg már a fejemet is csóválom, mert hülyeségnek tartom.

na, most úgy kábé egyelőre erről ennyit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.10. 20:58:03

"Bannolsz, de nem birod megállni, olvasol, de nincs benned annyi fagyott geci (másoknál: gerinc), hogy közvetlenül nekem nyígjál."

mint már azt megírtam neked, nem banollak, mert nem tudlak banolni, azt is megírtam, miért szűrlek, azt is neked, és ugye mintha a Disznóvárinak írt válaszom ominózus részében is ott lett volna, hogy @maroz, tehát jeleztem, hogy neked szól. na de ki vagyok én egy maroznak, hogy akár egy szavamat is figyelembe vegye, és ne abból induljon ki, amit ő halálbiztosan tud rólam. :)

"A szerelemvallást nehogy véletlenül annak fogd fel, ami, iróniának, á, dehogy."

jellemző rád, hogy nem érzed a különbséget az irónia és a gúnyolódás között. mindegy. ez nem ment fel az alól, hogy természetesen itt is ignoráltad a lényeget, miszerint kibaszottul nem értesz semmit, de semmit abból aki én vagyok, de ez a nemlétező ismered jól láthatóan beton biztos. nyilván ettől te nem leszel az életedben több, vagy kevesebb, tehát nem kell aggódni, ha neked ez esik jól, akkor csináld. meg az is látszik, hogy legalábbis közel állsz ahhoz az állásponthoz, hogy ha valamit sokszor elismételsz (jellemzően közben leszarva az esetleges ellen- vagy kiegészítő véleményt), attól az igazabb lesz. és nyugodj meg, ennek az ellenkezőjéről sem szeretnélek meggyőzni, csak elmondom, hogy nekem ez a véleményem.

maroz 2016.06.10. 22:16:26

@mavo: Lényegtelen részletkérdéseken rugózol, bannol, nem bannol, leszarom, nehogy már a nyelvtanba is beleköss.

"miszerint kibaszottul nem értesz semmit, de semmit abból aki én vagyok"

De, megválaszoltam. Elmondtam, hogy a túltolt individualizmus miatt gondolod azt, hogy te egy nehezen érthető valaki lennél, miközben a valóság az, hogy az egyén csak alig fontos, és ha jobban megnézzük, akkor öt-hat minta ismétlődik, egy-két tucat cifrázással, tehát az alapvetésed hamis, miszerint a lényeget tekintve ne lenne a gondolkodásod könnyen és egyszerűen megismerhető.

Engem a gondolkodásod ideologikus-utópikus jellege érdekel, és ennek alapján sorollak be egy tipikus gondolkodási stílusba. Ez akár még operacionalizálható is, és kimutatható, hogy a megnyilvánulásaid alapján a gondolkodásod tipikusan neoliberális, illetve annak a populista változatát követed.

Az a te bajod, hogy nem olyannak látlak, mint amilyennek magadat láttatni szeretnéd. Ez egy neoliberális betegség, a probléma ismert, tárgyalt, hadd idézzek egy tanulmányból:

"Összességében az EU demokratizálási projektje, mint a puszta hit által megvalósuló kozmopolitizmus
és posztnacionalizmus letéteményese, két szempontból is jelentősen eltér a késő szocialista alternatív politikáktól. Először is, a normalitással (azaz a politikamentes létezéssel) szemben igenis elvárja és felértékeli a politikai részvételt (persze csak
ha nyugati értelemben történik); másodszor pedig erős performatív jellege miatt azt az autenticitás elismerésétől távol eső benyomást kelti, miszerint másvalakinek kell mutatkoznunk ahhoz, hogy legitim résztvevőként fogadjanak el minket."

Ez a másnak mutatkozás kényszere, ez a felzárkózási lejtő, ez teszi azokat tönkre, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak. Ezt ránk kényszerítették, igen, a nyugat, a centrumállamok:

"A részvételi modellek célja elsősorban az, hogy a nem nyugatiakat részvételre bírja: projektek indulnak el, amelyek teljesítését házi feladatként kérik aztán számon.
Összességében ezeket az az elvárás mozgatja, hogyha rögtön (ideáltipikus) nyugatiként viselkednek, akkor egyúttal demokraták és posztnacionalisták is lesznek, és magukévá fogják tenni a liberális multikulturalizmust."

Tehát annak az ideológiának a hordozói, amelyiket te is követsz magukra úgy tekintenek, mint a már lényegében véve ideáltipikus nyugatira, és ilyenként azt érzik természetes küldetésüknek, hogy másokat is ilyen viselkedésre noszogassanak, egyáltalán nem finoman.

A baj abból adódik, hogy ezek az emberek valami kurvára nem ideáltipikus nyugatiak, és nekem erre kellett rájönnöm a vincentben, hanem pont ugyanolyan átlagsurgyijóskák, mint bármelyikünk. Annyi a különbség, hogy ők nem lehetnek autentikusak, nem adhatják önmagukat, azaz nem szabadok, mert nekik az identitásuk szerves része a kapaszkodás.

A lejtő viszont meredek és ez frusztráló. Ott a görcsös igyekezet, a házaspárok egymást javítják ki a helyes beszédben, igyekeznek másnak mutatkozni, mint amik, és ha valaki nem olyannak látja őket, mint amilyennek magukat láttatni szeretnék, akkor az a halálos ellenségük lesz.

Az idézetek forrása:

fordulat.net/pdf/21/F21_Gille.pdf

Az osztálypálya meredekségéről 50:50-től:

tek.bke.hu/kritikai_pszicho/node/43

Ha ezt sem tekinted érdeminek, akkor passz.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.10. 22:52:50

Feleim, lazítsatok:

www.youtube.com/watch?v=KUCe5RT7OIg

Utánna még beszélünk. (most nagyon be vagyok rú
gva, de ez a családi rituálé része, nne vegyétek magatokra)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.10. 23:23:06

Még egy jó estét minden libbantnak(és nem libbantnak, haha):

www.youtube.com/watch?v=f0zrcUhPyG0

TothJanJ 2016.06.11. 08:29:34

@mavo: Nem tudok elég egyértelműen fogalmazni úgy látom.

Nem bagatelizálom a transzcendens szál szerepét, hanem megpróbálom megmutatni, hogy az pontosan hogyan szerepel a dolgozatban. Úgy szerepel benne, hogy

I. van a világ lakosságának túlnyomó többsége, akik legalább elvi szinten egyetértenek azzal, hogy vannak transzcendens valamik, mint pl. istenek, angyalok, Szentháromság stb., és ezekkel a.) kapcsolatba lehet kerülni b.) valamiféle közösségben is lehet élni velük.

II. van a (tipikusan nyugati akadémikus) társadalomtudomány, amelynek egy igen domináns vonalát egyáltalán nem érdekli, vagy irrelevánsnak tartja, hogy mit mond, tart vagy él meg önmagáról az az emberi közösség, amit kutat, és más, kevésbé domináns, de teljesen legitim és elfogadott kutatási hagyományai, amiben viszont ettől nem lehet eltekinteni és figyelembe vétele megkerülhetetlen a kutatás során.

III. A kommunikáció pl. az antik görög és keresztény kultúrában transzcendens tagokból is álló közösségeket + transzcendens entitásokkal való kapcsolatokat is jelölt. Emellett jelölt persze tisztán emberieket és normál üzenetátadásokat is. Az ógörögre lehet mondani, hogy explicite nem releváns jelenleg (azért vitatnám, meg még páran), a keresztényre viszont nem.

IV. azokban a társadalomtudományi és kommunikáció- kutatásokban, amelyek módszertanához hozzátartozik az, hogy a kutatott közösségek öndefinícióját nem írhatjuk felül a "tudományosság" vagy bármi más nevében, a közösségek transzcendens tagjait úgy kell figyelembe venniük, ahogy ők teszik: Szentháromságnak, Mihály arkangyalnak vagy akár Sátánnak, igen. A közösségek öndefinícióját és önfelépítését pedig kulcsszövegekből ismerhetjük meg, a keresztény közösségét pl. a Bibliából, a Szenthagyományból, későbbi szentek, nagy hatású tanítók stb. írásaiból. Én is ezeket a szövegeket vizsgáltam, és ezek a szövegek olyanok -természetesen- hogy valóságos transzcendens tagokként hivatkoznak a transzcendens tagokra. Én és mindenki, aki a II. pontban említett legitim, ám nem domináns kutatási hagyomány(ok valamelyike) szerint foglalkozik a keresztény közösséggel, úgy kezeli őket, mint valóságos tagokat, de magának nem szükséges állást foglalnia a mellett, hogy valóságosan léteznek-e vagy sem. Megteheti és ha megteszi lehet pro és kontra is, de nem kell megtennie, és ha megteszi az sem befolyásolja a kutatást egészen addig, amíg az adott kutatási hagyomány módszertani vezérlésére támaszkodik és annak kereteiből nem lép ki ennek a hatására.

Szóval így férnek bele az angyalkák. Az "annyira szoftos" nem szinonímája az "annyira kevéssé tudományos"-nak, csak akkor, ha a tudományosságot a természettudományos módszerekhez kötöd, ami azért kicsit avíttas, de ha így van, akkor igazad lesz. Még a kifejezetten hard empirikus társadalomkutatások sem tudnak sok esetben oksági összefüggésekkel foglalkozni, oksági megállapításokat tenni, oksági hipotéziseket tesztelni stb. Amikor kifejezetten azt mondják magukról, hogy ezt csinálják, azt sem tudják olyan módszeresen megalapozni, mint ahogy ez pl. egy biokémiai laborkísérletben elvárható. Egyszerűen azért, mert az emberek nem úgy viselkednek mint a vegyületek és nem tudod elszigetelni a mintádat a külvilágtól, mint egy laborban (ha mégis megteszed akkor is lenne egy kis hoppáré, mert hát hogy általánosítasz vissza aztán ebből a valóságra, ami az embereket eleve társas kontextusukban kínálja fel a tapasztalatnak? Az ilyen eredmények külső érvényessége tehát minimum vitatható). Tehát sohasem fogsz tudni, úgymond, "kellően szigorú" választ adni közösségekről ilyen kérdésekre.

Én azt látom, hogy a társadalomkutatások, kommunikációkutatások és úgy általában a "soft" tudományok vagy hatalomtechnikai kézikönyvek lesznek ill. nagyon jól használhatóak erre, vagy pedig az egyéni ill. a közösségi fejlődésben lesz szerepük az által, hogy világmagyarázatokat, annak részeit és/vagy az azok megalkotásához használt adatokat értelmezik, azokra kritikailag reflektálnak és ilyen diskurzusokat alkotnak és terjesztenek. Ami szintén, óhatatlanul a politikai szerep felé kacsintgat, Kelet-Európában talán még jobban mint máshol. Valószínűleg ezért válthatott ki ilyen reakciót amit írtam, mert automatikusan megelőlegezték az írásomnak ezt a pozíciót (annak ellenére, hogy egyértelműen leírtam a bevezetőben, hogy nekem nincsenek ilyen céljaim és a disszertáció eredményei nem alkalmasak szociálpolitikai következtetések levonására; de hát a transzcendens tagok ontológiájára vonatkozókat is explicite leírtam, az se számított).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.11. 09:41:01

@ maroz

nos, a helyzet az, hogy nem igazán léptél előre a megismerésemben.

igaz, ez leginkább (továbbra is) annak köszönhető, hogy nem is próbálkoztál vele, hanem ugyanazt csinálod, mint eddig: az eredeti, hipotetikus mavo-tulajdonságokat ismételgeted újra és újra, majd az újabb ismételgetések után újra és újra boldogan kijelented, hogy lám, te megmondtad.

"Elmondtam, hogy a túltolt individualizmus miatt gondolod azt, hogy te egy nehezen érthető valaki lennél"

lol. egy szóval sem mondtam azt, hogy "egy nehezen érthető valaki" lennék. mindössze azt, hogy TE nem értesz meg belőlem semmit. ami persze elég kellemetlen, ha az emberek olyan könnyen kiismerhetők (többnyire valóban), és az oka nem egy bonyolult dolog: mindaddig, amíg az akarat nem a megismerésre, hanem az önigazolásra (aka "lám, én megmondtam, hogy a mavo ilyen meg olyan"), addig nem is fog menni. és sajnos az emberek hiába nem annyira bonyi lények, a merev skatulyázás nem igazán jól működő dolog - már csak azért is, mert hiába állíthatók fel bizonyos alapvető tulajdonságmátrixok, az adott ember néha sokkal érdekesebb és összetettebb tud lenni, mint a tulajdonság és viselkedés sémák, amikbe bele lehet illeszteni. meg aztán van is benne némi izgalmas kérdésfelvetődés, hogy ha az ún. nagy tömeget így látod, akkor miért is lenne baj, ha a neoliberalizmus valamiféle módon valamiféle elitnek sajátítaná ki a tudományt.

az adott fordulat számot elkezdtem olvasgatni, mert ha nem vagyok kénytelen úgy tekinteni rá, mint amivel igazolható, hogy egy mekkora köcsög felülről vezérelt populista, neoliberális, túltoltan individualista, vincentszopó szellemi éhenkórász vagyok, akkor tulajdonképpen egészen érdekes (bár eddigi tapasztalataim szerint ideológiailag eléggé homogén) olvasmány. amiből aztán jönnek ki necces kijelentések, mert például az, hogy a szovjetunióban ne lett volna külföldi működő tőke, csak annyiban pikáns, hogy effélék nélkül a nagy szu abban a formában, ahogy létezni méltóztatott, nem is méltóztatott volna létezni. én, mivel korábban nem foglalkoztam vele, ezért ennek mértékéről nem sokat tudtam, de egy olyan társadalomtudományi csoport, amely láthatóan erősen igyekszik közgazdasági eszközökkel aládúcolt koncepciókat/hipotéziseket/elemzéseket előállítani, erről talán lehetne kicsit tájékozottabb. mókás az első szám soros-cikke is, különös tekintettel arra, amikor kvázi felhánytorgatja azt, hogy az nyugati típusú (ld. még ránkerőlteték) dokumentációs sémákat használt, majd az egyoldalúságot és alávetettséget azzal támasztja alá, hogy "A Dokumentációs Központ felhasználói valóban a külföldi látogatók voltak, magyar kutatók jelenlétére egyik ott dolgozó interjúalanyom sem emlékezett" - miközben eleve a project célja volt az, hogy ismertté és eladhatóvá tegyen magyar képzőművészeket - hol is? hát a kibaszott gyarmatosító nyugaton - amitől természetesen valóban kínos, hogy magyar kutatók nem használták ki, csak hát ez nem a gonosz, lenéző nyugatra nézve kínos. valamint hát milyen az, hogy sorosék a nyugat felé emelkedő lejtőn akarnak valakiket felfelé tolni, amiből az következik, hogy ők ilyen lenézőek ("hogyan került a magyar művészet és művészettudomány az eleve elmaradott, civilizálatlan kategóriájába, amiből csak a nyugati szakemberek segítségével kerülhet ki"), miközben hát ugye az okosbácsi wallerstein sem mond különbeket, ha a végeredményt nézzük, vagyis a centrum és a (fél)periféria megkülönböztetését.

na, legyél jó, és álmodj krausz tamással. :)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.06.11. 09:53:28

Őszintén szólva, semmire nem tartom ezt a helyet, az ide irkáló (politikai) rossz-oldaliakat meg egyenesen idiótának és/vagy gazembernek is tartom, úgyhogy nem is fogok vitatkozni velük - nincs miről, és miért. Csak leírom a véleményem, hiszem mások is olvasnak itt.
1. Miért ír bárki is transzcendens lényekről, velük való kommunikációról?
Nem láttam sehol, hogy valaki is feltette volna neki a millió ft-os kérdést: Kis barátom, te hiszel a transzcendencia, vagy a transzcendens lények (bármik is legyenek azok) létezésében? Hiszel isten(ek) létezésében? Mi a véleményed a filozófiai idealizmusról? És ennyi kérdés bőven elég, igazából még sok is, hiszen tulképpen a harmadik kérdésre való válasz is bőven elég annak eldöntéséhez, hogy valaki intellektuális toprongy-e. Hogy világos legyek: ma már minden filozófiai idealista intellektuális toprongy.
A probléma persze az, hogy ezek az emberek nem véletlenül ostobák, a gondolkodásuk nem véletlenül irracionális, és a világképük nem véletlenül zűrzavaros baromság. Ennyire telik tőlük. Eléggé nyilvánvaló az is, hogy a transzcendens lények csak egy világnézet következményei. Nem az a fő baj, hogy valaki angyalokkal akar kommunikálni, hanem az, hogy az ő világában ilyesmik vannak. Az angyalok, az ördög, meg az istenke, csak egy kis része egy nagyrészt, és fontos elemeiben hibás, és téves világnézetnek, és világinterpretációnak. Nem is tudna értelmes dolgokról beszélni, hiszen az egész világa ilyen hülyeségekkel van tele.
Na most ugye ez a világnézet komplex egy dolog. Része pl. a politikafilozófiai, vagy kevésbé fellengzősen, politikai nézet is. Most attól tekintsünk el, hogy eme blog szerzői, és kommentelői nagy része egy olyan alak (Orbán) seggében tenyésznek, akinek a populista demagógián kívül semmilyen más politikafilozófiai elve nincs, és amúgy is egy pszichopata gazfickó. Hanem csak arra tekintsünk, hogy ezek az alakok kivétel nélkül mind ún. "jobboldaliak". A jobboldaliság viszont úgy intellektuálisan, mint morálisan súlyosan terhelt dolog. Szó szerint gyalázat ma ebben az országban jobboldalinak lenni. Tehát, röviden szólva, itt azt látjuk (a mélyebb, részletesebb elemzésre persze nincs tér), hogy az intellektuális, faktuális, morális, politikai, stb. értéktelenségek, és hülyeségek összeérnek, sőt összeforrnak, mintegy koherens egységet alkotnak. Pont erről beszéltem korábban: a "jobboldali" nem csak intellektuálisan hülye, hanem gazember is.
És akkor egy ilyen világból valóban következetesen születnek az olyan okosságok, amelyekben angyalokkal kommunikálnak, szent koronát imádnak, és egy pszichopata ánuszában közlekednek nagy serényen. Mert ezek ilyenek, ennyit tudnak, nincs itt semmi csoda, ez logikus, következetes.

További rész-téma, hogy mik eme világ objektumai. Hol gyártják, alakítják ezt a világot? Megvannak ezeknek az idióta gazembereknek a maguk egyetemei, ahol a hihetetlen ostobaságaikat terjesztik, és egymást ezekért még ki is kitüntetik? Természetesen megvannak. A keresztény egyetemek tipikusan ilyen fertők, de most már ahogy látjuk, egyre több területre is beszivárognak. És ugye ez egy kontinuum-jellegű dolog, amelynek az egyik véglete ezek a bornírt, vallásos, konzervatív, széljobbos patkánytanyák. De az egész lejtő valóban olyan ártatlanságoknál kezdődik, mint az idealizmus, vagy akár a posztmodern filozófiai halandzsa. Hogy miért nem látják ezt a viszonylag még értelmes emberek arra a következő kérdés felel.

2. Hát miért nem látják?
Azért, mert az egészet egyben, és összefüggéseiben kellene látni, nem csak a fákat az erdőben. Pl. szegény Jótündér ugyan reflexből próbál küzdeni a hülyeség ellen, de ő nem debattőr, maximum csak "szépíró". Messze nem annyira értelmes, és művelt bácsika, hogy bizonyos tüneteket vissza tudjon vezetni az eredőre. Ugyanakkor, mivel neki hogy úgy mondjam, defaultból nem megy az értékítélet (a saját tudása alapján nem tud (helyesen, jól, és mélyen) értékelni egy szöveget), mindig kénytelen a tudományos értékítélet sztenderd sablonjait, mankóit használni. Az idézettséget, a cikkek számát, és hasonlókat ugye. Neki az a (vélemény, álláspont, cikk) helyes, és igaz, amely e tekintetben jó helyen áll. Úgyhogy voltaképpen Jótündér itt nem is tehet semmiről, ő csak hozta a szokásos formáját: "lenézett" egy, nem csak tudományosan, de bármilyen intellektuális mérce szerint, értéktelen szöveget - és ebben persze "igaza" volt.

Tehát, hogy teljesen egyértelmű legyek: itt végül is az (különböző mértékben persze) ostoba gazfickók világa, világnézetei állnak szemben az értelmes emberek világával. Amazok (az ostobák) úgy tesznek, mintha amit ők csinálnak, mondanak, az értelmes, értékes lenne. Holott haszontalan, értelmetlen, ostoba, és sok esetben még kifejezetten káros is a tevékenységük (lásd ugye a tipikus politikai preferenciáikat - az ittenieknek is). Ezek az emberek ostobák, és többségében gazemberek, nem méltóak a párbeszédre, a vitára sem. Csak annyit, és azt érdemes velük tenni, hogy rámutatunk működésük kártékonyságára.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.11. 10:37:49

@TothJanJ:

akkor talán induljunk ki abból, hogy a társadalomtudományok a többiekhez képest nagyon fiatalok. matemtikával, kémiával, fizikával évezredek óta foglalkoznak a zemberek, szociológiával meg ha a felvilágosodást is belepréseljük valahogyan, akkor is kevesebb, mint 3 évszázada. talán mégse várjuk el, hogy ezalatt létrejön a seldoni pszichohistória. :) de majd még visszatérek rá.

mellékszál - viszont ha már "túlnyomó többség" (i. pont), részemről igen komoly hiányosság, hogy ha már eleve leszűkítetted az elemzett szövegeket olyanokra, amelyek kizárólag hívő emberek szövegei, miért lettek ezek kizárólag keresztény "kulcsszövegek" (amelyek óhatatlanul ne éppen maiak), amivel a többséget már kisebbséggé szűkítetted tovább. hol maradt a korán, vagy a védák. amivel elérkezünk a transzcendens lények létezését elfogadók örök dilemmájához, miszerint ha léteznek, és ezt alátámasztja a többség hite, akkor ezek a hitek miért annyira különbözőek, és (a hittérítési erőfeszítések ellenére) régió-függőek. tudom, ez hit/nemhit függő dolgok, úgysem fogunk egyről a kettőre jutni. főleg, hogy a hit konkrét részei egyre inkább puszta formalitások európában. pár évszázada teljesen természetes volt, hogy valaki kicsit elbeszéletett egy szenttel, ma már a európában a legtöbb helyen nem az. - mellékszál vége

ugyanakkor csak ilyen szövegekre támaszkodni az egy cseppet már avíttasabb, mint a tudományosságot a természettudományos módszerekhez kötni, amely uttóbbiknak van egy olyan fura tulajdonságuk, hogy folyamatosan eredményekkel szolgálnak, például lám, te is használsz számítógépet, sőt bárki használhat, míg az eléggé valószínűtlen, hogy te bármikor is elbeszélgess allahhal, bármennyire is tartod jogos igénynek, hogy ezt tekintsük a valóság részének. plusz, ahogy utaltam már rá, a keresztény kulcsszövegek nem éppen mai darabok, vagyis bár van egyértelmű kulturális hatásuk, a mai társadalmi valóságra nézve a leíró jellegük relevanciája erősen a nulla felé konvergál - már a klasszikus ünnepek is egyre messzebb kerülnek gyökereiktől, ahogyan egyébként egy időben a kereszténység is próbálta eltávolítani azokat a korábbi, pogány/zsidó gyökereiktől.

és igen, az emberek valóban nem úgy működnek, mint a kémiai elemek, ám egyrészt az emberek valóban léteznek (igen, a hiteikkel együtt) mintázat mégis van a dologban. mondok egy érdekes példát: vannak kifejezetten gazdasági-szociális szimulációs játékok, amelyek annyira mindenképpen működnek, hogy emberek játszanak velük, vagyis a modellt elég közel érzik az őket körülvevő gazdasági-szociális környezethez. nyilván ez durva példa. a társadalomtudományi kutatások, hipotézisek és modellek nyilván az idő múlásával finomodnak, ahogyan például ma már nem életképes az a modell, hogy a világ négy őselemből áll össze, sőt már a thompson-féle modell is szörnyen elavult és kicsit vicces - így utólag nézve. de ez nem jelenti azt, hogy a kémia vagy az atomfizika nem tudomány.

mellékszál - azt viszont úgy érzem, jól látod, hogy a társadalomtudomány, vagyis még inkább a "társadalomtudósok" (magyarországon mindenképpen) politikailag elkötelezettek és/vagy politikai szerep felé kacsintgatnak (a te írásodban én nem láttam ilyesmit). kiváló példa erre, hogy wallerstein munkássága magyarországon (könyvtárat leszámítva) leginkább a (saját maga által védnökölt) eszméletben olvasható, amelynek ugye egyik eredeti alapítója maga lukács györgy volt, jelenleg is "következetes kapitalizmuskritikát folytat" és a mostani szerkesztői, kurátori és védnöki névsorban is vannak olyan illusztris személyek, mint például a szerkesztőbizottsági elnök, krausz tamás, vagy mondjuk tamás gáspár miklós, agárdi péter, balogh andrás, vagy szalai erzsébet. (@maroz: sajnos doktordöménypéter az nincs benne, pedig a névsor alapján simán lehetne). vagyis pont illusztris és kevésbé illusztris "ballibek". - mellékszál vége

szóval elég hosszú körítés után csak eljutottunk oda, amit korában írtam: kiegyezhetünk abban, hogy eléggé másutt látjuk a tudomány határait, és mindenki mehet a dolgára.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.11. 10:40:06

@ipartelep:

ipartelep-maroz deathmatchet akarok!!!!!!!!!! :)))

TothJanJ 2016.06.11. 10:49:18

@ipartelep: ezzel hordóra kéne állni

airopabazta 2016.06.11. 11:41:19

@TothJanJ: az "ipertelep" nevű esetet a pszichiáterek már régóta tanulmányozzák. Ha megnézed az aktivitását láthatod hogy jó néhány helyen elmondta már hogy tulajdonképpen sajnos senki de senki nem méltó a vele való vitára (de ezt azért kb hetente leírja valahol, jó hosszasan. Most is ezzel kezdett). A tranzakcióanalízisben ez az Én_OK_Ők_Nem-OK vegyérték iskolapéldája. Sajnos a leharcolt és fel nem dolgozott gyermekkor következménye, és a szociopátia elő(gumi)szobája.

Érdekes, hogy a legtöbb eset igyekszik a problémát intellektualizálni, és mindenéle filozófiai köntössel beteríteni ezt a szimpla ám valóban komoly pszichés traumát ahelyett, hogy a mások és a világ helyett önmagával nézne - végre - szembe. Pedig hasznosabb lenne elsősorban önmaga számára. A környezetének is, de az már valószínűleg rég lemondott róla (ignorálja vagy észre sem veszi).

2016.06.11. 13:58:20

ipartelepnek nagyrészt igaza van, most pár retorikai eszközt hanyagoljunk

Bell & Sebastian 2016.06.11. 14:37:03

@ipartelep: Téged sem az eszedért szeretnek, ha egyáltalán. Lobotómián átesett őrültek beszéde ez, amiben az a szép, hogy te is tudod. A te életed nagyjából annyira hiábavaló, mint egy szúnyogé. Zömmögsz és vért szívol, oszt ha nincsen szerencséd, picinyke plecsnivé lapulsz egy transzcendens lény, a homo sapiens legyintésétől. Ennyit a félművelt barmokról és az ő vastagbőrű világképükről. Jól szól, csak asztalnál éhen halnál, koma.

Bell & Sebastian 2016.06.11. 14:39:25

@WiteNoir: Aham, nagyrészt? A kicsi meg a szóköz, biztos.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.11. 15:30:11

@Disznóvári:

ez meg milyen hülye kérdés. eleve nem az én tisztem megítélni, ha meg másokat kérdezel, akkor (meglepetés!) megkérdezettenként lehet más a válasz.

másokat megítélni sem nagyon szeretek, nem hogy még magamat.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.11. 19:41:54

@mavo: Véleményed csak van magadról...

"másrészt meg kicsit szánlak, mert ha olyan hatékonysággal tudsz mindent, mit rólam, akkor úgy igazából nem sokat tudsz."

Nem tudom, ki vagy, nem is érdekelsz. Téged a társadalomtudományok nem érdekelnek, engem meg te.
De annyit tudok rólad, amennyit leírsz, és ez alapján meg van a véleményem. Most például tudatlanságod okán részt veszel az Elek által indított tjj elleni lejáratókampányban, még ha ennek nem is vagy tudatában. Remélem segítettem ennek felismerésében.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.11. 20:01:18

Ez nagyon érdekes fejlemény. Tehát, ha valaki nyíltan leírja, hogy nem óhajtott interdiszciplináris témában nyilatkozni, hanem csupán az adott területen, egy (sajnos) kellőképpen el nem fogadott módszertant választott a disszertációjának megírásához, mindezek után még mindig nem elfogadható a dolgozat olyasvalakik számára, akiknek igazából lövésük sincsen az adott területen, azonban harcosan nem hisznek az angyalkákban.
Számomra(kijózanodván a tegnapiból) ezt döbbenetes élmény volt elolvasni.
Igazából nem jutok szóhoz, kell, hogy legyen valamilyen transz-izé gátja annak, hogy bizonyos agyak ilyen módon működjenek.
@mavo: langyos, és melegszik :)
@B&S: magában képtelenség csalódni :)
@maroz: nem álltam le a poszttal, de már ott tartok, hogy jelentősen át kell alakítsam a közben felmerült dolgok miatt. A lucaszéke-effektust érzem kibontakozni, úgyhogy akármi jöjjön, most ez lesz az utolsó alakítás - utánnam az özönvíz ;-)
Fehérszürke és ipartelep: egyetlen egy szemszögből releváns az, amit eddig leírtatok, ezt úgy hívják, hogy gyűlöletbeszéd. Csupán annyi a mentségetek(a tudatlanságon kívül), hogy egy olyan társadalmi csoporttal szemben gyűlölködtök, amelyet a jelenlegi törvények nem védnek. És nem is szeretném, ha védenének. Beszéljetek mennél többet, had' ismerjünk meg benneteket mennél jobban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.11. 21:27:59

@Disznóvári:

"Véleményed csak van magadról..."

ami sajna ambivalens. ember vagyok, tehát se nem csak jó, se nem csak rossz, pusztán ember. sőt, eleve egy jó ideje elég nehezen tudok jó és rossz ellentétében gondolkodni. tudom, ciki, de én ilyen vagyok.

"Nem tudom, ki vagy, nem is érdekelsz."

ehhez képest nem először próbálsz rólam állítani dolgokat -tudod úgy általában emberek nem állítanak dolgokat olyasvalakiről, akit nem ismernek és nem is érdeklik őket. :) nem mondom, hogy baj, ha ehhez van kedved, nosza, tedd.

"Most például tudatlanságod okán részt veszel az Elek által indított tjj elleni lejáratókampányban, még ha ennek nem is vagy tudatában."

ha ennek része az, hogy elbeszélgettem végre vele, és én még valami közös pont elérését is érzem, akkor ezt nem bírom szégyellni. ;)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.11. 22:42:57

@mavo: Én nem nagyon látom a közös pontot. Közös pont akkor lenne közted és tjj között, ha megváltoztatnád az álláspontodat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.12. 02:24:07

@ipartelep:

"A 'horogkeresztes szendvicsek' ügye. Sárköziné őrülete, víziója. Nekem is mesélte, még most is, a minap, mikor az Andrássy úton találkoztunk, s végül megcsókolt. Tíz vagy még több évvel ezelőtt, Lóci 5. születésnapján, mondta, nálunk volt hivatalos gyerekzsúrra a gyerekeivel és másokkal. Az asztalon horogkeresztes szendvicsek voltak! Először nem is értettem. Aztán eszembe jutott az idők mélyéből valami hasonló hallott s elfelejtett hülye pletyka, szintén a Márta ügye. A vajaskenyér-darabokon horogkereszt alakban lett volna meghúzva a rátét, a szardíniapaszta-ízesítő. S hogy ezt ő azonnal szóvá tette, s hogy ez 'jellemző az egész házra'! Itt 'így nevelik a gyerekeket'! Micsoda marhaság! S milyen kétségbeejtő félreértés, félrelátás, félremagyarázás, micsoda gyilkos rágalmazás!! Senki se tudja, tudta hogy a dolog úgy lett volna. Nagy Klára? Még ma sem tudná megrajzolni, hogy milyen az a horogkereszt! Soha, semmit se tudna megrajzolni! Mondtam neki a vádat. Igen, neki is felrémlett valami őrület régi-régi időkből. Hogy Márta miket észre nem vesz! Ha volt ilyen pasztarajz, hát úgy lehetett, hogy a háziasszony a vajra a tubusból az anyagot kinyomva cifrázásnak, ügyetlen meandernek valami alakot akart adni: legegyszerűbb ilyen rajz a kör s benne egy X. Mármost az X sarkai legörbülve kiadhatnak valami horogkeresztfélét. De ezt tudatos rajznak, propagandának minősíteni!! Tiszta őrület és évek óta ható gonosz méreg, leggonoszabb!! 'Hogy a gyerek szereti, örül neki'?! A cifrázásnak örül, nem a mintának, a mintának, nem a jelentésnek!!

Még a szendvicsügy. Ha antiszemitizmusból csinálta volna, márpedig sehogy sem csinálta, valaki azokat a rajzokat: miért barátkozott, akkor zsidókkal, miért hívott meg nagyrészt zsidókat arra a baráti zsúrra? Irtózatos beteg képzelődés állított itt vádakat, amelyek ma rettenetesek, s állította őket éveken és éveken át, s hordozta magában, s átalakította, a sérelem, melyet ő gyártott, erjedt, érett benne, nőtt, alakult, feltételezésekké, rágalmakká, elfogultságokká, hogy végül már mindent csak így tudott látni a maga belső gőzölgései miatt, ilyen irányban magyarázott, értelmezett, torzított mindent!! Hiszen kellemetlenkedett nekem is Márta eleget, gúnyosan, fájdalmasan, gonoszan; s közben bizonyára azt érezte, hogy ő milyen szenvedő fél s én milyen gonosz vagyok! Hogy lehet elképzelni, hogy ilyen lelkiállapotban, nem tisztázott s nem tisztázható félreértések közt, ekkora elfogultság és gyűlölet vagy fájdalom jelenlétében ki lehetett légyen valamikor is magyarázkodni?! Hiába volt minden összejövetel és jó cél, kétfelé beszéltünk bizonyos régi tisztázó összejöveteleken: egymás mellé beszéltünk, s nekem, aki a 'horogkeresztes szendvicses' napon jelen se voltam, az egész ügyről alig volt vagy nem is volt, nem lehetett sejtelmem sem, az igazi jelentéséről ennek a nevetséges vádnak. Csak most, utólag borzadok el, s nem értem Mártát, illetve értem és sajnálom és borzadok és kétségbe vagyok esve és felháborodok és…"

dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000015746&secId=0001168910&mainContent=true&mode=html

maroz 2016.06.12. 18:28:11

@mavo:"az adott ember néha sokkal érdekesebb és összetettebb tud lenni, mint a tulajdonság és viselkedés sémák, amikbe bele lehet illeszteni. "

Az általános alany lehet sokkal érdekesebb, összetettebb, ésatöbbib, de itt most rólad beszélünk. Elhiszem, hogy szeretnéd, ha ilyennek látlnálak, de sajnos az a helyzet, hogy a MEGNYILVÁNULÁSAID ALAPJÁN arra jutottam, hogy te egy teljesen érdektelen, egyszerű átlagjani vagy, aki pont azért nem tud még csak érdekeset sem kérdezni, mert olyan, de olyan különösen okosnak és bonyolultnak hiszi magát, hogy abba a nemtudás és az emiatti kérdezés nem fér bele.

Soha, egyetlen értelmes gondolatot sem olvastam tőled, ezzel szemben látom, hogy az ideologikus ostobaság ezerrel dől belőled. Mutass egy eredeti gondolatot, mondj valami érdekeset, mert eddig semmi ilyesmit nem tettél. Ezerszer, ezer embertől hallott tucatmarhaságokat szajkózol vissza. Szóval általában véve igazad van, az ember lete érdekes és összetett, de te nagyon nem vagy az.

A Fordulat-kritikádon jót röhögtem, tucatbaromság, ezer ilyent hallottam, és akkor most essek hasra te, hogy mekkora egy eredeti, csupabonyultság pofa vagy? Mondj valami eredetit vagy érdekeset és akkor elismerően bólintok, de addig sajnos fenntartom, hogy valami hihetetlenül túláraztad magad. Kár, mert emiatt sajnos nem is fogsz tudni továbblépni, de ez a te ügyed, nem az enyém.

maroz 2016.06.12. 20:18:58

@mavo: Hozz már egy embert, aki valamelyest jártas azokban a dolgokban amikről én írogatok és mutattasd már ki vele, hogy mi eszement zagyvaság van abban, amit én írok és akkor elfogadom, hogy egy érvelési kategóriában vagyok vele. Én egyébként nem szoktam elolvasni a hozzászólásait, mert teljesen triviális, hogy össze-vissza beszél, olyanból viszont csak azt kedvelem, amelyiknek irodalmi értéke is van.

maroz 2016.06.12. 21:56:54

@Mihint: "egy (sajnos) kellőképpen el nem fogadott módszertant választott"

Ezt pontosítanám, mert így nem igaz, és csak további félreértésre adna okot. A TothJanJ által használt megközelítés tökéletesen elfogadott, és ez nem egy maigyerek-dolog, hadd idézzem a Thomas-tételt (Wikipédia-szócikk is van róla):

"Ha az emberek egy szituációt valósként határoznak meg, akkor annak következményei valósak lesznek."

Ebből logikusan következik, hogy ésszerűbb dolog azt kutatni, amit az emberek valósnak határoznak meg szemben azzal, amit szerintünk, a mi saját értékeink szerint kellene valósként meghatározzanak. Gondolj bele: ha az az egyén hisz a Sátánban, akkor úgy fog cselekedni, mint ha a Sátán létezne, és ez teljesen független attól, hogy szerintem létezik-e a Sátán, de leginkább attól teljesen független, hogy szerintem ennek az egyének mit kellene helyesen gondolnia a Sátán létezéséről.

A TothJanJ által használt megközelítés tehát tökéletesen elfogadott, ahogyan elfogadottak egyéb megközelítések is, például az olyanok, amelyek elsődlegesen az igazságot keresik. Ezek konkuráló vagy párhuzamos megközelítések, és pont az bizonyítja a legelegánsabban azt, hogy a tudomány koránt sem értéksemleges, hogy ezekből a megközelítésekből már eleve az értékeink alapján választunk. Nekem például azért rokonszenvesebb TothJanJ megközelítése, mert egyet tudok érteni Mannheimmel: "...nem az igazság, mint olyan, hanem a gondolkodásunk vált problémánkká.." (Ideológia és Utópia, 55. old.), és TothJanJ, ha jól értelmezem akkor a gondolkodásunkat vizsgálja, annak az immanensé vált formáját, a kommunikációt.

Az elekgábori értelemben vett kritikusok módszertana az, ami eléggé izécske. Egyszerű asszociáció: valakivel, vagy valamivel társítani a kipécézettet. Rutinból csinálják, nézd meg azt, hogy például mavo engem mindig összeköt valakivel, most egy Krausz Tamással, csak tudnám, hogy miért. Lehet, hogy ez a baloldali sátánizmus, nem tudom, mindenesetre a módszer lényege az, hogy megteremtsük az asszociációt és hagyjuk dolgozni. Nekem nem tud ártani, mert én laikus vagyok, de ismerem annyira az akadémiai terepet, hogy elhiggyem, miszerint azoknak, akik ott kell megéljenek tényleg kárt tud okozni egy ilyen hírbe hozás.

Én legfeljebb csak bosszankodok, és ismételten elmondom, hogy tököm se tuggya ki az a Krausz Tamás, nekem megvannak a saját forrásaim, bárkivel megosztom szívesen azt, hogy honnan merítek, ha a tudomány társadalmi aspektusairól pofázok szót:

www.facebook.com/events/1600457900199746/?active_tab=highlights

"Milyen tudást termelnek a hazai társadalomtudományok a tőkés világrendszer félperifériáján (így Magyarországon)? Mindezek fényében hogyan változtak a hazai társadalomtudományok 1989 óta, és okozott-e a rendszerváltás minőségi váltást a termelt tudás jellegében és a magyar társadalom megértésében? Ilyen kérdésekre igyekszünk válaszolni négy tudományterület, a szociológia, a közgazdaságtan, a pszichotudományok és a társadalomföldrajz szemszögéből, kitérve változó társadalmi és szakpolitikai szerepeikre is. "

Most mondjátok meg, minek ezek után krauszozni? :)

Jó, nem ez a lényeg, hanem az, hogy annak, aki nem laikus, aki ebből él annak tényleg tudnak ártani, de nem azért, mert a módszertanuk lenne nem kellőképpen elfogadott, hanem azért, mert az ártók módszertana kellőképpen aljas. :(

Bell & Sebastian 2016.06.12. 23:02:31

@maroz: Mavo nem érdektelen, határozottan érzem, hogy mondani akar valamit, elvégre, azért jár ide. Ő hozza az Enigmáját, mások a dekódolójukat. Az sosincs megbeszélve, melyik kulcs játszik. De szerencsére nem tengeralattjárókat manőverez, csak köpködős darts van, mozgó céltáblával.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.12. 23:04:28

@maroz: Az nekem is eszembe jutott, hogy az Elek-félék a tudatalattijukban önmagukat a Sátánnal azonosítják (lényegében tkp. helyesen), és ha valaki azt állítja, hogy az ilyen lényekről tett állításokat legitim kommunikációs aktusként kell vizsgálni, akkor beindul a projekciós mechanizmus, miazmás.

Bell & Sebastian 2016.06.12. 23:13:37

@maroz: Valamikor azt tanították, hogy a felfedezés alapja a sejtés. Valós dolgokból következtetünk képzetesre, de nem tudjuk, hogyan. Kedvenc példám Bruno, a teljesen elégő áldozata önmagának, aki eljutott a multiverzumok létének feltevéséig.

Azt hiszem, a (tudományos) mechanizmus alapja egy jó memória, óriási adathalmaz és egy titokzatos képesség ebben a mintázat felismerésére. Szóval, a sejtés egy gyenge bizonyosság, ami szerintem eleve traszcendens, de hogy miért, azt most nem fogom kifejteni.

Bell & Sebastian 2016.06.12. 23:19:08

@Disznóvári: Vagy fekete angyal, mint például Vakolecz nagymester, aki elismerte ugyan saját, teremtőjének alárendeltségét, de lételeme a tagadás, mivel ezt dobta neki a gép.

Talán az emberfelettiség a jobb kifejezés erre az életformára.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.13. 06:15:13

abszolút csendben felhívnám a figyelmet arra, attól hogy valaki hisz egy nemlétező dologban, és társalog vele, az nem kommunikáció.

ismertem egy csákót, az ufókkal beszélt. na jó, hát az ufók annyira azért nem voltak jelen.

de amúgy tartom, amit már leírtam: tessék szépen végigmenni az úton _következetesen_. isten, sátán és az angyalok nem az _egyedüli lények_, akiknek a létezése a kelleténél egy hangyányit kevésbé igazolt. ha tjj _valóban_ úgy _általában_ szeretné kiterjeszteni a határokat, akkor miért áll meg itt? allah, baszod, ő hol marad a mesteri disszertációból? kecalkoatl? hogy van az, hogy a vicslipocslival való kommunikáció kimaradt?

a hit vak. ez van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.13. 06:20:10

(mély sóhaj) maroz, te tényleg elmebeteg vagy. no mindegy.

maroz 2016.06.13. 07:02:26

@Bell & Sebastian: A tudomány transzcendens, és a művelését többek között hiedelmek és érzelmek is alakítják. Persze a naiv, figyelmetlen átlagember hajlamos azt hinni, hogy a tudomány az olyan, mint a széncinke, egy immanensen létező valami, amihez csak oda kell menni és már meg is lehet figyelni, de ez nem így van.

Mavo nehéz helyzetben lenne, ha megkérném, hogy hozzon már pár olyan dokumentumot, amelyikből kiderül, hogy milyen a szabványosított tudomány. Le van írva ISO-akárhány szabványban, hogy mi a tudomány és hogyan kell csinálni? Nincs, de ha le is lenne írva ettől még nem lenne egy széncikéhez hasonlóan önmagában véve is létező valami, hiszen minden, ami le van írva csak akkor válik létezővé, ha valaki elolvassa és az így megszerzett tudás valamekkora hányadát valamilyen formában mások számára is elérhetővé teszi.

A tudomány azért van, mert hiszünk benne. Ha nem hinnénk, akkor nem lenne, nem Isten az.

A tudomány, mint minden jól strukturált tömegpszichózis haladni próbál abba az irányba, hogy minél több ember hiedelmeiben ugyanúgy, ugyanabban a formában képződjön meg. Ezt a törekvést nevezhetjük ethosznak is, elbírja, és ha jobban belegondolunk a módszertan alá van rendelve az ethosznak. És még mielőtt mavo nekem esne, hogy micsoda baromságokat delirálok egyre ingerültebben idézek is, bár nem nagyon szeretek idézni, mert az úgy néz ki, mint ha tekintéllyel takaróznék, annyira hideg viszont mégsincs, szóval idézek, de nem azért, hogy ettől erősebb legyen az állításom, hanem azért, hogy akit érdekel az láthassa, hogy nem én találtam ki mindazt, amit leírtam:

"A tudományos ethosz szabályok, előírások, szokások, hiedelmek, értékek és előfeltevések érzelmi színezetű komplexumára vonatkozik, amelyeket kötelezőnek tartanak a tudósokra nézve. E komplexum egyes elemei módszertanilag kívánatosak lehetnek, de a szabályok betartása nem kizárólag módszertani megfontolásból szükséges. Ezt az ethoszt, mint általában a társadalmi szabályrendszereket, azoknak az érzelmei tartják fenn, akikre érvényes. Megszegését belsővé tett tiltások és az ethosz támogató által mozgósított helytelenítő érzelmi reakciók fékezik. Mihelyt létezik ilyen hatékony ethosz, szinte automatikusan rosszallás, harag és más, ellenszenvet kifejező attitűdök lépnek működésbe a fennálló struktúra megszilárdítása érdekében." Valamikor a harmincas évek végén írta ezt Merton, nem egy harmatosan új gondolat.

Nyilván, az a tájékozatlan kisember, aki összekeveri a tudományt a technológiával és a számítógép imádatával próbálja meg a tudomány objektív létét igazolni megretten attól a gondolattól, hogy a tudomány valójában transzcendens és irracionális. Ma a kisembernek a tudomány egyenlő a technológiával, simán kölcsönösen behelyettesíti egyiket a másikkal, holott ugye a tudomány a technológia szolgálóleánya csupán. Igaz, ez a mese is másként hangzott régebben, amikor pont fordítva gondolták el a relációt, de hát kortárs fülekbe sugdossunk kortárs meséket, pláne, ha ma így igaz ez a mese, sajnos. A kisember a technológiát félti, a kőbaltáját, és ez érthető, hiszen azzal keresi a kenyerét, fontos neki és ezért bármit megtesz, a technológia pedig megeszi a tudományt ozsonnyára, hogy a kisembernek kényelmet szarhasson. Illetve valamit, amit a kisember hosszas és költséges rábeszélés után kényelemnek azonosít. Valójában ma a tudomány erősebb ideológiai kontroll alatt van, mint a múlt század során bármikor, csak ezt a kisember nem bírja felfogni, hiszen neki a tudomány az a technológia, a számítógép, a tesla-autó és a társai.

maroz 2016.06.13. 07:05:25

@Bell & Sebastian: Stirlitz jól belakott betűtésztalevesből, túlságosan is jól. Kihányta a fal tövébe, na, ezt fejtse meg Müller, gondolta utána.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.13. 07:19:28

@mavo: Láttam már elmebeteget, nem olyan volt mint maroz. Az elmebetegségnek semmiféle jelét nem látom nála, ellentétben mondjuk a jhnnsclvn.wordpress.com/-osokkal. És Elek Gábor is sanszos.

TothJanJ 2016.06.13. 07:31:23

@mavo: a stílustól eltekintve ez egy teljesen legitim kérdés, van rá válasz is.

- egy kutatást érdemes kezelhető méretűre lehatárolni. Amit felvetsz, az történelmi és kulturális távlatokban az összes jelentősebb vallás, sőt, minden gyakorlati jelentőséggel bíró abszolutisztikus értékorientáció vizsgálatát igényelné. Ezt én nem tudom megvalósítani abban a szerkezetben, ahogyan a koinonia elemzését elvégeztem, nyelvi, hozzáférési, időbeli és terjedelmi korlátok miatt. (A disszertációt amúgy max 150 oldal terjedelemben várják és a 180at is csak úgy tudtam megoldani, hogy egy százast mellékletbe raktam.) De megvalósítható, egy jól összeválogatott kutatócsoporttal és több év közös munkával bizonyosan. Hogy érzékeltessem a méretét, a koinonia-elemzés első draftja nekem mindennel együtt 3 hónap munkában van. Még ennek is felróható, hogy miért nem szedtem össze a francia, német, spanyol, portugál, orosz stb. lexikonok anyagait. Már itt kénytelen lennék nyelvi, hozzáférési, időbeli és terjedelmi korlátokra hivatkozni. Hát még ha mindenhol elkezdtem volna a koinonia adott kultúrabeli megfelelőjét keresni és elemezni, mert allah meg kecalkoatl meg vicslipocsli belevétele ezt igényelné.

- a mai kommunikációtudomány ("tudomány"; ha neked jobban tetszik) "kommunikáció" fogalma a latin communicatio-n keresztül a görög koinonia fogalmára vezethető vissza etimológiailag és fogalomtörténetileg; ahogyan azt mások korábban már megmutatták. Nem arab, nahautl vagy más nyelvek közösítést vagy üzenetátadást jelölő fogalmaira.

- a kommunikációnak az a jelentése, amiből az általam elvégzett rekonstrukció és modellmódosítás felépül, nem minden vallási alapelvvel egyeztethető össze, ez akár a konkrét fogalomelemzést megelőzően is kimondható. Mivel nem teológiából írtam PhD-t és ezen a területen nem is érzem magam kompetensnek, ezzel csak a lehatárolásnál foglalkozok, de foglalkozok:

"Nem terjed ki ugyanakkor vizsgálata más világvallásokra, így egyes állítások és relációk pl.
a hagyományos iszlám vagy buddhista ember- és világképekkel való összeegyeztethetőségét nem állítja, az autoteisztikus ember- és világképekkel való
összeegyeztethetetlenségét pedig valószínűsíti." 35. old

maroz 2016.06.13. 10:45:27

@mavo: Valahol, valamilyen szinten egészen biztosan, hiszen mindaz, amiken átmentem erősen indokolja, de próbáld meg ezt generálisabban nézni: ki nem az? Én csak azt nem értem, hogy hogy jön ez most ide.

Nekem jó és eredeti gondolataim vannak, egy aprócska megszorítással: ami jó az nem eredeti, illetve ami eredeti az nem jó. Tudtommal téged eddig még nem is nyaggattalak az eredeti gondolataimmal.

Szóltam-e neked arról a víziómról, mely szerint a társadalmat szívem szerint sokkal inkább az egymás iránti szeretetre alapoznám, és a gazdaság alapja a munkahely, a munkaközösség lenne, ahol nem a profit, nem a hatékonyság, nem a verseny dominál, hanem valamiféle saját érzelemből és saját értelmezésből felépülő, élő, organikus rendszer úgyszintén organikusan alakuló normái?

Mennyire kéne te engem debilnek tarts akkor, ha tényleg komolyan és indulatból elkezdenék beszélni a szeretetről? Btw, még ez sem saját gondolat, de szerintem te ezt is kellően elmebetegnek tartanád és igazad is lenne, hiszen a mai paradigmák szerint ilyesmiről beszélni elmebetegség. Kétszáz évvel ezelőtt nem így volt, sőt, akkor pont a fordítottja volt az elmebetegség, de hát változnak az idők.

maroz 2016.06.13. 13:15:08

@maroz: Lassan itt az ebédidő, nézem mi a menü: "Bazsalikomos paradicsomleves betűtésztával". Hát ilyen nincs, ezek lehallgatnak!

Jean Sol Partre 2016.06.13. 17:49:23

@maroz: és amilyen ügyesek, még meg is fejtik!

maroz 2016.06.13. 18:53:42

@Jean Sol Partre: Deszar még mindig ez a blogszerkesztő... Na, hátha ez jobb lesz:

m.blog.hu/ka/kakukkfeszek/image/dobresti_1.jpg

Bell & Sebastian 2016.06.13. 23:17:19

@maroz: A tudomány manapság tőkekoncentráció kérdése, ami politika. Nem véletlenül sejtjük a tech-cégek mögött a patás ördög lábának kezenyomát.

Ez a tendencia mintha éppen a fordítottja lenne a korábban megszokottnak, nem azt fejlesztik, ami szükséges, hanem azt, ami politikailag célorientált.

Nem azt, ami üdvös, helyette, ami hasznos. Vagy legalábbis pillanatnyilag annak tűnik.

annamanna 2016.06.14. 04:00:40

@maroz: Ezt csak random olvastam el. Te komolyan azért vádolod eredeti gondolatok hiányával mavot, mert kiakadt azon, hogy vki disszertációt írt a sátánnal való koinoniáról? Te képes vagy egy ekkora bullshitet védeni?
Szerinted hogy lehet a sátánnal kommunikálni? Olvastad a disszertációt?
Amúgy elmondom, hogy lehet, mert rendkívül egyszerű. Két példa: "Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög."
A tanítványok nyilván sokat beszélgettek Júdással. Jézuson kívül észrevette bárki, hogy ördög? Nyilván senki.

"És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra."
Jézuson kívül észrevette bárki, hogy Péter épp ördögi dolgot mond? Nyilván senki. (Tehát nem általában ördög, mint Júdás, csak épp a gonosz szócsöve).

Ezek teljesen normális, hétköznapi emberi kapcsolatok voltak, semmi rendkívüli, feltűnő vagy szokatlan nem volt egyik esetben sem. Ha pedig az ördög megnyilvánulásaiban nincs semmi különös, sőt ezek a szituációk nem is voltak rémisztőek, és Jézus tanítványai nem észleltek semmiféle transzcendens jelenlétet és megnyilvánulást, akkor majd pont TothJanJ fog doktori disszertációt írni a sátánnal való koinoniáról. Mégis hogy határozza meg (tudományosan!!!) azt, amit Jézus tanítványainak sem sikerült? Hagyjuk már. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy az emberi hülyeségnek nincs határa.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.14. 04:30:30

@TothJanJ:

"a kommunikációnak az a jelentése, amiből az általam elvégzett rekonstrukció és modellmódosítás felépül, nem minden vallási alapelvvel egyeztethető össze"

mert?

maroz 2016.06.14. 06:22:36

@annamanna: "Te komolyan azért vádolod eredeti gondolatok hiányával mavot, mert kiakadt azon"

Frászt, és nem vádolom, csak megállapítottam, hogy eddig még egyetlen nem hogy eredeti, de legalább jó gondolatot sem olvastam tőle.

Csupa összevisszaságot, mint tőled is, de a te művészien zavaros szövegeidben mintha már-már lenne némi irodalmi érték is, szemben a másikkal, amiben csak izé van, hagyjuk.

Ezt én is csak úgy random írtam, bár esetedben ez mindegy.

TothJanJ 2016.06.14. 08:11:58

@mavo: Mert a koinoniában nagyon lényeges, hogy sem az emberi, sem a transzcendens tagok nem illuzórikusak vagy kitalációk semmilyen szinten, és van egy ontológiai szakadék az emberi és az isteni tagok közt, amit a közösségre lépés és a közösségben élés sem szüntet meg.

Ez ugye azért érdekes, mert ahogy egy materialista/fizikalista megközelítésben a transzcendens tagok lesznek "valójában nemlétezők", úgy mondjuk az advaita vedantában ill. az autoteisztikus rendszerekben az emberi tagok valóságossága az, ami vitatott, relativizált. Vagyis emitt a közösség transzcendens, amott a közösség emberi tagjainak nincs valós ontológiai létezése. Ezzel szemben az a koinonia, amit én vizsgálok és amiből a modellmódosítás kiindul, autentikus keresztány kontextusban minden esetben valóságos emberi (és angyali) és valóságos isteni tagokra vonatkozott a szövegekben.

Az ontológiai szakadék azért releváns, mert a közösítés szerkezete, egy olyan rendszerben, ahol ez a szakadék megvan, eltér attól a szerkezettől, ami akkor mutatható ki, amikor ez a szakadék nincs. Amikor nincs ontológiai szakadék vagy ez a szakadék nem abszolút, akkor a közösítés szerkezetileg úgy néz ki, hogy az ember megszabadul a "hamis énjétől" és végső soron visszatér a legbelső lényegéhez, természetéhez, ami esszenciálisan isteni. Értsd: ez a végső közösség esszenciálisan egyetlen tagú, a végső transzcendens, megragadhatatlan Abszolútum; vagyis inkább nulla tagú, hiszen az Abszolútum transzperszonális. A transzcendenssel való (üzenetátadás, beszélgetés értelmében vett) kommunikáció is úgy néz ki, hogy legalább egy végső soron nem-valóságos tag vesz benne részt, és ami valójában történik ilyenkor, e szerkezet szerint, az a kibontakozás két különböző (lét)szintjén lévő Abszolútum visszahúzódása önmagába.

A keresztény kommuniónak az a formája, ami az emberi és az isteni közösségére vonatkozik ellenben soha nem az emberi és az isteni megkülönböztethetetlen eggyé olvadását jelenti, nem előfeltételez vagy eredményez elvi szinten sem esszenciális azonosságot a tagok közt. Tehát ennek a közösségnek minden tagja valóságos és egymástól valóságosan különböző lesz.

Pelso.. 2016.06.14. 09:05:19

@mavo: Sebaj. Csak eldöntheti az ember, adott oktatási tematikára szüksége van vagy sem. Egyébként az első kérdés után várható volt műbalhé.

maroz 2016.06.14. 09:49:03

@Pelso..: Ez az oktatás olyan neoliberális izé, felemelni a társadalmat, satöbbi. Ha engem kérdeztél volna és nem mávót akkor elmondom, hogy eszem ágában sincs senkit sem oktatni. Veled fundamentális érték- és érdekellentéteim vannak, téged nem oktatni akarlak, hanem a hegemóniáért vívott harcban legyőzni. Már ugye amikor akarok valamit. Itt nem akarok semmit, a kommunikáción túl, amit ugye nem csak én alakítok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.14. 10:12:22

@TothJanJ:

és? szerinted egy moszlim közösségben allahra és mohamedre nem igaz, hogy "nem illuzórikusak vagy kitalációk semmilyen szinten, és van egy ontológiai szakadék az emberi és az isteni tagok közt, amit a közösségre lépés és a közösségben élés sem szüntet meg"?

ne tessék már viccelődni velem. a moszlimoknak allah olyan szinten létezik, hogy (akik olyanok) akkor piálnak, ha allah "nem látja" őket. miről beszélünk?

hívő keresztény vagy, tehát keresztény lényekben gondolkodsz, ezt tanultad, neked ez a minta, felesleges kifogásokat keresni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.14. 10:32:45

@annamanna:

"azért vádolod eredeti gondolatok hiányával mavot, mert kiakadt azon, hogy vki disszertációt írt a sátánnal való koinoniáról?"

nem arról írt disszertációt.

TothJanJ 2016.06.14. 10:58:54

@mavo: dehogynem igaz, az ábrahámi vallásokban ez megvan, emellett pedig vannak olyan vallások, hitrendszerek, metafizikák amikben nincs meg. Tehát amiről írtam, az nem kizárólag keresztény kontextusban lehet érvényes, de biztosan nem érvényes minden lehetséges vallási kontextusban; és ez utóbbi indoklását látod az előző hszben.

Természetesen, keresztény fogalomrendszerben gondolkozom, hiszen a kutatásban ezeket a kereteket jelöltem ki és a téma is ezeket a kereteket kívánja (lásd a 'kommunikáció' fogalom eredetét). Itt nem az számít, hogy a kutató maga keresztény-e vagy sem, hanem hogy van-e megfelelő felkészültsége a kutatás lefolytatásához. De, figyelmesen meg fogom hallgatni azokat az érveket amiket esetleg a mellett hozol, hogy a szerző vallása szükségszerűen olyan elfogultságot képez, ami negatív hatással van a tudományos munkái érvényességére, vagy hogy az én konkrét esetemben ez így történt. Ha nem, akkor a kereszténységem felemlegetése zsákutca és retorikázás.

Milyen kifogásokat keresek? A nem értek hozzá, nem ismerem az arab nyelvet az kifogás? Tudom van egy tendencia, hogy egyre többen egyre kevesebb gátlással nyilatkoznak olyasvalamikről, amihez teljesen egyértelműen nem értenek, sőt eleve nem rendelkeznek a hozzáértést feltételező minimális kompetenciákkal. Ha én nem így teszek és elmondom hogy miért nem, akkor kifogásokat keresek? Mert szerintem ez a normális és elvárható.

2016.06.14. 14:16:29

én személy szerint bár nincs sok hatása, de kicsit azért veszélyesnek érzem a tóth jánossal való párbeszédet.
de mindenki azt csinál, amit akar. én szóltam.

Jean Sol Partre 2016.06.14. 16:23:31

@WiteNoir: valami ragályt terjeszt, vagy mi? vagy rájuk küldik a TEK-et?

2016.06.14. 17:48:22

@Jean Sol Partre:

egyértelművé vált, hogy komolyan veszi a munkáját, és tényleg komolyan gondolta a feljelentést + ő van beágyazódva a jelenlegi jobbos hatalmi hálózatba.
ezek után én nem mernék kommunikálni vele, vagy bárhol máshol írni róla, ráadásul arról sem szabad leállni vitázni, hogy elfogadható-e amit írt, minden vita csak legitimálná a nyilvánvalóan zakkant munkát.

vannak olyanok, pl. maroz, akik annyira gyűlölik a liberálisokat, annyira gyűlölik "eleket" (meg valamiféle homályosan körvonalazott elitizmust), hogy képesek legitimálni mindenféle jobbos hülyeséget, de azért a többieknek nem kellene az ő példáját követni.

TothJanJ 2016.06.14. 18:11:04

@WiteNoir:

"egyértelművé vált, hogy komolyan veszi a munkáját"

viccből vagy sokalból nehéz volna...

"és tényleg komolyan gondolta a feljelentést"
Etikai beadványt írtam az egyetemének. Igen, ezt sem viccből.

"+ ő van beágyazódva a jelenlegi jobbos hatalmi hálózatba" Itt viszont segítsetek pls. mert én ezt nem vettem még észre magamon. Van valamilyen tisztségem? Pénzel engem valaki? Párttag vagy aktivista vagyok? Jobbos szervezetek embere vagyok? Lefotóztak orbánviktorral, vonagáborral? Tudod egyáltalán mit beszélsz?

"arról sem szabad leállni vitázni, hogy elfogadható-e amit írt, minden vita csak legitimálná"

ez eddig a nap kommentje, remélem mindenki látja. WiteNoir kimondta azt, ami miatt ebben az országban tétre menő szakmai vitát nem lehet folytatni.

maroz 2016.06.14. 18:18:00

@WiteNoir: Homályosan a frászt, egészen precízen körvonalaztam, illetve ideidéztem azt, ahogyan mások körvonalazták.

Amúgy meg szerintem te már elbasztad, mert olvastál RÓLA. Egyesek szerint ez is elég. Persze vannak a csőkonzervatívok, akik szerint mindenképpen kommunikálni kell vele, csak ekkor kezd el hatni a rontás, de én inkább hiszem azt a változatot, amely szerint már akkor is véged, ha csak egyáltalán tudomást szereztél RÓLA.

Nincs jó hírem, szerintem te már menthetetlen vagy. Legközelebb, mondanám, de hát tudjuk, hogy számodra már nincs legközelebb, szóval ha lenne legközelebb, akkor én a helyedben bizony sokkal, de sokkal óvatosabb lennék. Lethal joke, ilyesmivel nem lehet viccelni.

maroz 2016.06.14. 18:23:55

@WiteNoir: Ja, és jut eszembe:

Mi legyen Bronislaw Szerszynskivel?

Jean Sol Partre 2016.06.14. 19:11:50

@WiteNoir: én a munkájáról nem vitatkozom, mert nem értek hozzá, ő maga viszont nem tűnik túl illegitimnek, és teljesen normálisan kommunikál, sőt, amiket mond, azok se tűnnek nagy marhaságoknak.

Hogy maroz kiket "gyűlöl" az nekem elég tiszta és szerintem nem legitimál nagyjából senkit, sőt, sokkal nagyobb halmazt tekint illegitimnek, mint mondjuk te.

Nem is nagyon értem, mi a bajod ezzel a legitimáció dologgal, én alapvetően a vita és a másik megértése (nem buksisimi, hanem érteni amit mond) mellett vagyok, sokkal célravezetőbb. Tudod, nincs abszolút igazság, érdemes megtudni, ki hogy látja a világot, miért, és miért lehet igaza. Időnként persze meglepetések érik az embert, de ez általában jó.

Talán túl sok Kört néztél :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.14. 19:42:43

@Jean Sol Partre: Az lehet, hogy a vincentes hiénák annyira elhitették vele, hogy ő maga a Sátán, hogy most, hogy itt van "hús-vér"-valójában, láthatóan higgadtan válaszol az ellenvetésekre, újabb és újabb "magyarázatokat" (hazugságokat) kell gyártania magának, mert különben be kéne látnia, hogy a vincentesek ócska hulladékemberek.

Amúgy van valami, ami ideális esetben összeköti a különféle tudományok képviselőit.
Éspedig az, hogy ÉRVELNI tudnak. Na, ez az amiben a WiteNoir-féle (egy szakterülethez feltehetően jól ért) kisemberek alul maradnak egy jobb képességű, felkészültebb bölcsésznek.

2016.06.14. 23:23:21

@Jean Sol Partre:

már ne haragudj, de:

1. amit az illető ír, az egy kártékony döbbenetes baromság, ez roppant könnyen belátható, be is látta mindenki, akinek egy csöpp esze is van.
2. esetleg megengedhető, hogy talán mégsem így van (ebben az esetben de igen, de ez most mindegy), de arról már szigorúan csak és kizárólag irl, igazoltan erre képesített társadalomtudósok és tudományfilozófusok vitatkozhatnak, nem laikusok.
nem láttam, hogy bárki ilyesvalaki még vitázni akarna, lehet hogy majd máskor, másutt
3. aki egyszer jelent, jelenthet máskor is.

minden más irreleváns, rendes emberek a nácik között is akadtak, hát még kevésbé veszélyes emberek között.
nincs jelentősége.

annamanna 2016.06.15. 01:06:27

@WiteNoir: teljesen egyetértek.

@mavo: nekem végül is mindegy, alapvetően miről írt, úgy vettem ki, ez is része volt a disszertációjának.

@maroz: Be lehet bizonyítani tudományosan Isten (pláne a Sátán) létezését? Nem lehet.
Ha pedig nem lehet, akkor az Istennel vagy a Sátánnal folytatott kommunikáció NEM LEHET egy tudományos igénnyel megírt szakmunka témája.
Esetleg egy vallástudományi értekezés leírhatja azokat a szokásokat, amiket emberek gyakorolnak azzal a céllal, hogy transzcendens lényekkel kapcsolatba kerüljenek. De a vallástudomány a semleges, értékítélet nélküli leírásnál marad, akár egy néprajzi dolgozat. A vallástudománynak nem tárgya az, hogy hogyan LEHETSÉGES az ördöggel koinoniába kerülni. A vallástudománynak nem tiszte eldönteni, hogy az emberi hiedelmek és szokások mögött található-e bármiféle valóságos entitás, mivel ezek létét NEM LEHET tudományosan bebizonyítani.

Ezt a dolgozatot vissza kellett volna dobni, nem lett volna szabad elfogadni.

maroz 2016.06.15. 05:02:13

@annamanna: Most mondd meg. Azért nélküled ez a thread tényleg nem kapta volna meg azt a bizonyos vajszínű árnyalatot.

(te tényleg WhiteNoir és Mavo másodnikje vagy? :-o))

annamanna 2016.06.15. 05:09:57

@maroz: miért beszélgetnék saját magammal? És különben sem vagyok olyan tehetséges (mint te), hogy több különböző stílusban legyek képes írni, vagy esetleg mások stílusát képes legyek parodizálni. Nem vagyok eredeti, elfelejtetted? Pedig feljebb már kifejtetted :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.15. 05:39:27

@TothJanJ:

félreértesz. nem vádollak, csak innen, egy kicsit távolabbi perspektívából másként látszanak a dolgok.

"A nem értek hozzá, nem ismerem az arab nyelvet az kifogás?"

nézd, ha kétszáz évvel ezelőtt törökországban élsz, akkor ez nem lett volna probléma (akkoriban még az arab volt a török irodalmi nyelv), holott nem lettél volna arab. hogy értsd: a disszertációd ennek a kultúrának a terméke, ennek megfelelően ennek a kultúrának a transzcendens lényei szerepelnek benne.

én mindössze annyit állítok, hogy ha valóban pusztán az vezérel valakit, hogy a transzcendens lények kerüljenek be a körbe, az elég nyilvánvalóan nem állhatna meg a keresztény kultúrkör transzcendens lényeiénél.

maroz 2016.06.15. 05:40:39

@annamanna: De hát te itt amúgy is saját magaddal beszélgetsz, pont az lenne az ésszerűtlen, ha nem cifráznád meg egy kis ravaszkodással.

Amúgy meg igen, ez van, mind ugyanazt a viccesen sematikus és bosszantóan ideologikus gondolkodást nyomatjátok, azért is merült fel bennem, hogy talán ez egy hekk a részetekről.

És ami mégamúgyabb: le merem fogadni, hogy a vibrátorod gépont-orientált funkcióktól hemzseg. Holott ugye a g-pont léte sincs bizonyítva, azaz transzcendens, de ettől még állandóan kommunikálnak róla, és engem az se lepne meg, ha kiderülne, hogy egyesek beszélgetnek is vele, netán tán imádkoznak hozzá, holott ugye tudjuk, hogy az egész csak egy üres mítosz.

Most gondold el azt, hogy a g-pontod a Sátán és mindjárt te is meg fogod érteni ezt a kommunikáció-dolgot.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.15. 05:55:27

@WiteNoir:

"amit az illető ír, az egy kártékony döbbenetes baromság"

mi van??? lehet, hogy félreértem azt, amit az utóbbi nap(ok)ban előadtál, de remek cenzor lennél. nihil obstat, oszt mehet.

odáig oké, hogy (akármennyi munka is van benne) ez nekem a tudományosság határain odébb van, de hogy kártékony? még baromságnak sem nevezhetem, mert (bár túl nagy revelációt én nem látok benne), a maga módján ez egy levezetett történet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.15. 06:03:49

@annamanna:

a "disszertációt írt a sátánnal való koinoniáról" és a "nekem végül is mindegy, alapvetően miről írt, úgy vettem ki, ez is része volt a disszertációjának" között csak én érzek csipetnyi disszonanciát?

slusszpoénként megjegyzem, amit maroznak írtál, azzal viszont az első pár mondat erejéig egyetértek, és kicsit meglepett, hogy ezt pont te írtad le így.

TothJanJ 2016.06.15. 10:02:08

@mavo:

"a disszertációd ennek a kultúrának a terméke, ennek megfelelően ennek a kultúrának a transzcendens lényei szerepelnek benne"

Nem kizárólagosan. Én nem tartozom a keményvonalas strukturalisták közé, de ha az lennék, úgy mondanám, hogy több kultúra ütközésének és egymásra hatásának a terméke. A keresztény kultúráé, a tipikus western, liberális, individualista kultúráé és (a jórészt ez utóbbi szubkultúrájaként elhelyezhető) akadémiai kultúráé.

"ha valóban pusztán az vezérel valakit, hogy a transzcendens lények kerüljenek be a körbe, az elég nyilvánvalóan nem állhatna meg a keresztény kultúrkör transzcendens lényeiénél"

Fentebb példának hoztad a "ha kétszáz évvel ezelőtt törökországban élsz" kezdetű gondolatot, ehhez fogok
csatlakozni. Az egy alapdolog a vallástudományban, hogy a monoteista vallások, és azon belül is főképp az
ábrahámi vallások exkluzivisták (természetesen nem csak a vallástudományok, hanem e vallások saját teológiája szerint is). Ha 200 évvel ezelőtt éltél a világon, akkor nagyon jó eséllyel egyetlen, nagyjából homogén vallási kultúrába születtél, ahol egyszerű emberként többnyire nem is volt tudomásod más vallásokról, a saját vallásod felekezeteiről (más vallásoknál a felekezetek ottani megfelelőiről) is csak kevés. A nemsaját vallási kultúrák a saját vallási kultúrából pedig úgy voltak értve, többnyire a társadalmi újratermelési mechanizmusok teljes támogatásával, mint amik alapvetően tévesek, noha itt-ott valami jót és igazat tartalmazhatnak a tanaik. Tehát egész egyszerűen az a kritika, amit felvetsz, 200 éve nem is vetődhetett volna fel. Hát milyen transzcendens lényekről beszélünk, természetesen azokról, amikre vannak szavaink és amikről tudjuk, hogy micsodák, másnak egyszerűen nincs értelme, illetve annyiban van értelme, hogy ja, azok is Xről beszélnek csaz Znek mondják és ami nincs összhangban azzal, ami a mi hagyományunk Xről, abban tévednek.

Nade most felvetődhet! Nézzük miért; mi változott azóta. Először is a nyugati világból kiinduló technológiai fejlődés mobilisabbá tette mind az embereket, mind a kulturális termékeket. Lehetőséget adott pl. arra, hogy túlnyomó többségben szintén nyugati emberek elmenjenek a világ minden részébe, megismerjék, hazahozzák, lefordítsák és terjesszék a máshol domináns vallások kulcsszövegeit (időben a XIX. sz. közepe-vége felé járunk). Másodszor a nyugati emberek egyre nagyobb része
tanult meg olvasni és írni, a könyvek egyre olcsóbbak, hozzáférhetőbbek lettek, tehát ezeket a lefordított szövegeket egyre nagyobb arányban lettek képesek olvasni, és leírni róla azt, amit gondoltak. Ez a szövegek teljesen privát olvasását és írását jelentette, hiszen nem volt Nyugaton egy olyan értelmező közösség körülöttük, mint a Biblia körül, illetve amikor már volt, akkor az ezekből a privát olvasókból, illetve egy-egy nyugatra származott, otthon sokszor heterodoxnak számító "mester" iskolájából állt.

Tehát mondhatod, hogy a disszertációm ennek és ennek a kultúrának a terméke és nem másé és én
a fenti megszorításokkal egyet is értek veled, de emellett akkor álljon ott az is, hogy az egy adott kultúrkör transzcendens lényeinél történő nem-megállás igénye szintén sajátos, extern perspektívából tett, jellegzetesen modern nyugati technológiai és eszmei vívmányokat előfeltételez. Én el tudom fogadni, hogy egy kutatásban ennek az alapállásnak a felvétele hasznosabb, és nem utolsósorban: a mai tudományosságban elfogadhatóbb, mint az exkluzivista. De egyrészt én is kitérek a bevezetőben ennek problémájára (24.old), másrészt a teológus/dogmatikaprof. bírálóm éppen azt kritizálja, hogy a keresztány transzcendencia-felfogás alapján az ógörög drámákban, filozófiai stb. írásokban megjelenő transzcendens tagok egyáltalán nem biztos, hogy valóban transzcendens tagok. Egy exkluzív vallási felfogásban ez teljesen helytálló, de pont ezek együtt kezelése mutatja, hogy nem ebből a felfogásból indultam ki, hanem, ahogy a nyilvánosan elérhető opponensi válaszokban is megírtam, a transzcendencia definíciója (itt és most, ebben az értekezésben) a testhez nem kötöttség.

"Elég nyilvánvalóan nem állhatna meg", mondod, holott egyrészt elég nyilvánvalóan megállhatna, másrészt elég nyilvánvalóan nem áll meg.

Jean Sol Partre 2016.06.15. 10:10:19

@WiteNoir:
1. miért lenne az? tényleg kérdezem, nem olvastam, talán nincs is annyi eszem, hogy felfogjam. miért?

2. milyen olyan dolog van még, amiről laikusok nem vitatkozhatnak (főleg a szerzővel magával)? és miért? beletörik az agyvelőjük?

2016.06.15. 13:20:34

@mavo:

tőlem többet sem a személyről, sem a dolgozatáról nem olvasol, nem hallasz.
amíg ezeknek bármekkora hatalom van a kezükben, amíg képesek a hülyeségeiket tudományként eladni, addig a teljes ignorálás a megoldás kivéve identitásukat vállaló szakemberek részéről, de mi nem tartozunk ebbe a kategóriába.
én sem az áltudományos hülyeségeket nem kívánom legitimálni azzal hogy szerzőikkel vitatkozom, sem tisztességes beszélgetőpartnernek nem kívánok beállítani egy jelentgetőt sem nem vagyok hajlandó egy olyan részleget elismerni, ahol vass csaba témavezető lehet.
megszüntetni nem tudom, doktorit visszavonatni nem tudok, valódi szakértőként értelemszerűen nem nyilvánulhatok meg, innentől marad az ignorálás.
másnak is ezt tanácsolom, de mindenki azt csinál, amit akar.

2016.06.15. 16:33:25

@WiteNoir:

Tucatnyi kommentben (nem számoltam meg) elcsevegsz TothJanJ-vel, aki teljesen kulturáltan válaszol a felvetéseidre, majd egyszer csak közlöd, hogy ezt az embert ignorálni kell, a vele való párbeszéd pedig veszélyes. Úgy tűnik, elég komoly zűrzavar van a fejedben, hogy akkor mit is kéne csinálni (vagy csak elszállt a bátorságod).

Az ignorálással kapcsolatban pedig megjegyezném, hogy - ha jól követtem a történetet - nem TothJanJ jelentkezett be, hogy örülne, ha WiteNoir értékelné a munkáját.

Amúgy is elég sajátos, hogy egyszer közlöd, hogy amit ír, az "döbbenetes baromság", "hülyeség", majd azt is közlöd, hogy "erre képesített társadalomtudósok és tudományfilozófusok" vitatkozhatnak róla, nem laikusok. Magyarul te laikusként bátran minősíthetsz, de a vita és az érvelés alól fel vagy mentve. Ez ám az egyenes, tisztességes alapállás!

A legelképesztőbb viszont az a téveszméd, hogy egy doktori értekezést szerinted az legitimál, hogy WiteNoir nick a mandineren, a vincenten vagy akárhol vitázik a szerzővel. Nézzél már a tükörbe, hogy ki vagy te, mi vagy te, és mi a jelentősége annak, hogy egy blogban névtelenül kivel és miről vitázol!

Arról pedig, hogy ki a tisztességes beszélgetőpartner: TothJanJ volt az, aki névvel és arccal vállalta a véleményét, a dolgozatát, és még rosszindulatú, laikus, névtelen kommentelőkkel is (mint pl. te) kulturáltan vitázott róla.

airopabazta 2016.06.15. 17:48:39

@grundigg: tökéletes összefoglalása ez a történteknek, grat. A WiteNoir nevű nickember pszichózistörténetének leírói majd bizonyosan felhasználják...vagy várjál csak, nem hiszem, hiszen ő még bolondnak is csak átlagos :(

annamanna 2016.06.15. 22:05:53

@mavo: Ha jól értem, ez is benne volt. És ha valakinek ilyen hülyeségen jár az esze, és ezt képes disszertáció témájaként elővezetni, akkor mennyi tudományos értéke lehet a dolgozata többi részének?

"kicsit meglepett, hogy ezt pont te írtad le így"

Miért lepett meg? A Biblia sehol nem ír Isten létezésének tudományos bizonyítékairól, és nem is várja el senkitől, hogy tudományosan bizonyítsák be a létezését. A Biblia a hitet várja el, ahhoz pedig nem kell tudományos bizonyíték.

A tudományos bizonyítás alapfeltétele a megismételhetőség. Ez a szellemi létezőkkel kapcsolatban lehetetlen elvárás. Mert igaz ugyan, hogy lehetségesek egyéni megtapasztalások, amiket hívő emberek transzcendens tapasztalatként értelmeznek, de ezeket soha nem lehet olyan sablonosan megismételni, mint egy fizikai kísérletet. És nem is volna értelme.

Tegyük fel, hogy te vagy Isten. És egy tudós azt állítja, hogy szerzett rólad bizonyítékot, mert látott téged, ahogy reggel hét órakor barna nadrágban és zöld pólóban bicikliztél a Városligetben.
Tegyük fel, hogy (mivel te vagy Isten), erről tudomást szerzel. Hogy ezek a jóemberek arról beszélgetnek, hogy akkor lehet bebizonyítani a létezésedet, ha másnap reggel is hét órakor barna nadrágban és zöld pólóban biciklizel a Városligetben. Mert ha nem, akkor nem is vagy.
Szerintem arra gondolnál, hogy ezek teljesen hülyék. Még hogy nem létezel akkor, ha nem pont ugyanúgy viselkedsz, mint előző nap.... ilyen játékot nem játszol. Aki meg akar ismerni téged, az nem fog ahhoz ragaszkodni, hogy reggel hétkor barna nadrágban és zöld pólóban biciklizz a Városligetben. Aki meg nem akar megismerni, az csak várjon. És nyugodtan gondolja azt, hogy te biztosan nem létezel, mert reggel hét órakor nem lát barna nadrágban és zöld pólóban a Városligetben biciklizni.

Jézus kerek-perec megmondta, hogy nem óhajt emberek elvárásainak megfelelni, és úgy ugrálni, ahogy fütyülnek neki: "Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek embereit? és mihez hasonlók? Hasonlók a piaczon ülő gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok."

Ez nyilván minden más szellemi létezőre is igaz - ha Jézus nem ugrál úgy, ahogy emberek fütyülnek neki, majd pont a sátán fog...

@maroz: Ez most valami irodalom? Lehet, hogy TóthJ szövegének is van valami irodalmi értéke ("képzeld el"), de tudományos szempontból teljesen értéktelen.

maroz 2016.06.16. 05:09:05

@annamanna: Dehogy irodalom, ez egy műszaki leírás volt. Technológiai utasítás. Műszaki szempontból teljesen értékes. Ha lennél szíves megadni a címet, amire a számlát küldhetem nagyon megköszönném.

Szóval azt mondod, hogy tudományos szempontból teljesen értéktelen. Döbbenetes. Hogyan fogom én ezt feldolgozni? Tudnál segíteni nekem ebben? Hogy kell fogadni egy ilyen szörnyű hírt? Hogy volt régen? Jő a hírnök pihegve (vagy inkább lihegve?), közhírré tétetik (vagy az a kisbíró volt, amikor kidobolta?), tudja meg mindenki, hogy a szóban forgó dolgozat annamanna-indexe alacsony!

Mit tett ilyenkor a hozzám hasonló egyszerű pór? Félreverte a harangot? Gyorsan elrejtette a zabot és jelentkezett önkéntesnek (életemet és véremet igen...)? Legyél velem kegyetlenül őszinte: háború lesz? Én, reméljük, megúszom.

maroz 2016.06.16. 05:22:58

@annamanna: Nagyon igazad van, Jézus nem ugrál, hanem ugráltat. Nézd meg mit parancsol János első levelén keresztül:

"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é..."

Ez a kommunikációtudományok isteni legitimációja: Jézus nagyon jól tudta, hogy a puszta anatéma úgy az ezernyolcszázas évek után már nem lesz elég, a kurvára felvilágosult és laicizálódott embert az már nem fogja meghatni, a modern és a posztmodern korban már következetesen végigvitt bizonyításra van szükség, tehát ma már szakszerűen ki kell mutatni, hogy az a lélek, aki szól hozzánk az tényleg Istentől való-e, és ennek a kimutatásnak a kerete a kommunikációtudomány.

Te, aki balga módra a szádra veszed ezt a tudományt Isten ellen vétkezel, nem értvén meg a parancsát. Szállj magadba, amíg nem késő.

annamanna 2016.06.16. 06:19:26

@maroz: Ennek semmi köze a tudományos bizonyításhoz. Érvnek olyan kevés, mint a legális kokainföld.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 07:04:26

@TothJanJ:

"Tehát egész egyszerűen az a kritika, amit felvetsz, 200 éve nem is vetődhetett volna fel."

ember, teljesen félreértesz. :)

pontosan azért vetettem fel, mert MOST már nem életszerű, ahogyan érdekes módon te magad is leírtad, és kábé minden szavaddal egyetértek. :) kvázi elmeséled, hogy az én kifogásom miért is igaz. :) igen, azért. a világ kinyílt (bár azért régebben sem volt annyira zárt).

jó, mindegy. tulajdonképpen tényleg csak egy részletkérdés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 07:13:51

@grundigg:

csatlakozom a többiekhez, meglepően jól összeszedted.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 07:40:39

annamannáról kiderül, hogy legalábbis van fogalma a tudomámy működéséről, ez is haladás, sőt részemről egy kalaplevétel, és rengeteg lehülyézés visszavonva. marozkáról meg már eddig is kiderült, hogy egy szexista tahó.

@maroz a kedvenc pontom az volt, amikor le bírtad írni, hogy "a g-pont léte sincs bizonyítva, azaz transzcendens". hát nem. remélem, ez nem újabb "irónia" a részedről. mert ez egy orbitális faszság. ha te ezt kicsit is komolyan gondoltad, akkor kábé wmikivel vagy egy szellemi szinten, ami azért elég kínos.

én érzem kínosnak, hogy le kell írnom egy ennyire triviális dolgot. isten nem azért transzcendens, mert a léte nincs bizonyítva. hanem azért, mert nem bizonyítható. a g pontról majd valamikor el fog dőlni, hogy most akkor létezik, vagy nem. ahogy a higgs-bozon sem volt transzcendens csak azért, mert évtizedeken keresztül nem lehetett bebizonyítani a létezését.

gyalog.galopp 2016.06.16. 08:20:35

@mavo:

hehe, ha ez az érved maroz ellen , akkor ez egy klasszikusan szép öngól:)

maroz 2016.06.16. 08:58:53

@annamanna: Figyelj, ez most halálosan komoly, a lelki üdvöd a tét.

Alapvetően érted félre a helyzetet és én aggódom miattad. A szóban forgó tudományos munkának számodra is van teljesen egyértelmű üzenete, már ugye ha hiszel Istenben.

Az emeberek sűrűn mondogatják, hogy manapság a világ elistentelenedett, az életünk során már nem az isteni akaratot kutatjuk, nem azt firtatjuk, hogy hogyan kell istennek tetszően élni, hanem mindenféle mammonita szarságokra figyelünk, dzsídípi, növekedés, effélék. Az emberek mondogatják ezt, de ez csak egy sejtés, amit akár tudományosan is alá lehet támasztani. Az általad félreértett dolgozat pont ezt teszi: alátámasztja azt a gyanút, hogy igen-igen keveset beszélgetünk Isten akaratáról, nem kutatjuk azt, az életvitelünk megválasztásában nem szempont, hogy az Istennek tetsző legyen, és én nem hinném, hogy ez egy istenhívő szerint jól lenne így.

Szóval ajánlom melegen, hogy szakíts a hamis prófétákkal, mert ebben az esetben félrevezettek.

maroz 2016.06.16. 09:02:08

@mavo: Az a higgsz-bozont izgi. Valahol a gépont környékén keressem?

annamanna 2016.06.16. 10:32:27

@maroz: mindent egy adott paradigmán belül lehet értelmezni. Egy tudományos disszertációt a tudomány paradigmáján belül lehet értelmezni.
A sátánnal való koinonia nem tartozik a tudományos paradigmába. Azon belül értelmezhetetlen.
Például egy irodalmi szöveget lehet a tudományos paradigmán belül elemezni, de az már nem tartozna bele ebbe a paradigmába, ha a dolgozat arról szólna, hogy Mr Darcyval hogy lehet koinoniát létrehozni. Lehet mesékről a tudomány paradigmáján belül dolgozatokat írni, de az nem lehet tudományos dolgozat tárgya, hogy Piroska miből jött rá arra, hogy a nagyi helyett farkas fekszik az ágyban.
Ugyanígy értelmezhetetlenek például azok a közlemények, amikben egy rendőrségi pszichológus (a nyomozás előtt!) arról elmélkedik, hogy mi járt az elkövető fejében. Például hogy egy prostinak azért kellett meghalnia, mert kinevette a kuncsaftja picike adottságait. Vagy hogy a gyöngyösi nő azért nem etette a gyerekét, mert dühös volt a férjére. Ezek a közlemények az égvilágon semmiféle bizonyítékot nem tudnak felmutatni arról, amit állítanak. A bizonyíthatóság pedig a tudományos paradigma alapja.
Például Orlando városa pár nap alatt már a harmadik tragédia miatt kerül címlapra. Az jutott eszembe, pfu, ez biztos valami átok. Na és tudnám bizonyítani, hogy az orlandoi tragédiák sorozatának transzcendens oka van? Nyilván nem. A közbeszédbe belefér, de egy tudományos dolgozatba nem lehetne beleírni, mert ott tiszteletben kell tartani azt a paradigmát, amin belül a szöveg értelmezhető.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 10:58:19

hm, az a sejtésem, egyeseknek nincs róla tudomása, hogy a higgs-bozon létezése kicsit több, mint három éve bizonyítottnak tűnik (hogy hányféle van belőle, ha mondjuk nem csak egyféle, na az nem tiszta).

mindenféle ilyen tudományos izék írtak róla, a cern eddigi legnagyobb durranása volt, de hát ha maroz arra élvez, hogy a bozon-bozont mekkora kibaszott nagy vicc, az nyilván ilyen holmi cern dolgokat simán überel.

részemről meg úgy vélem, szexistának lenni kibaszott ciki, de hát ez van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 11:00:36

@annamanna:

kénytelen vagyok rákérdezni, veled mi a franc történt. elképesztően értelmeseket írogatsz ide mostanság.

maroz 2016.06.16. 11:14:08

@annamanna: Ha a "picike adottság" alatt a kuncsaft faszát értetted, akkor iszonyú nagy szarban vagy, mert a Bloghu Tudományegyetem mindenügyi referense le fog szekszistázni, bármit is jelentsen ez. Hagyd meg a faszokat neki, az ő szájában jobban mutat és az nem is szekszizmus, vagy ha igen, akkor az jóféle, a Higgszné bozontjával kompatibilis.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.16. 11:55:07

@mavo: Ha neked ez "elképesztően értelmes", akkor nem sok értelmes dolgot olvashattál (vagy ha olvastál is, nem értetted).

maroz 2016.06.16. 12:01:09

@Disznóvári: Szerintem ő sem gondolja komolyan, csak úgy brahiból tercel annamannának, mert úgy véli, hogy engem bosszant amiket írogat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 13:02:14

@Disznóvári:

cáfold meg, amit írt (nem értek vele egyet szó szerint, de a lényeget illetően eléggé).

nos?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.16. 13:52:09

@mavo: Nem kell megcáfolni, abszolút fogalmatlan a paradigmák és a tudomány mibenlétével kapcsolatban.

airopabazta 2016.06.16. 14:12:43

@mavo: mondjuk már az elég rosszul kezdődik, hogy 'a tudományos paradigma', mert ha életében tett volna komoly kísérletet arra, hogy megértse mi az, hogy paradigma, akkor tudná, hogy nincs olyan, hogy 'a tudományos paradigma'. A természettudományokon belül is különféle paradigmák vannak, vagyis fő kutatási hagyományok, de ezeket egyáltalán nem lehet még csak egymásra sem vonatkoztatni, nemhogy például pszichológiai vagy pláne társadalomtudományi iskolákra. A legtöbb tudományfilozófus, ide értve a paradigma kifejezést ebben a kontextusban beharangozó Thomas Kuhn is, kifejezetten természettudományos (vagy másképp: érett tudományos) paradigmákról (így, többes számban) beszél, és a puhább tudományokra nem terjesztették ki, pláne nem ilyen redukciós jelleggel. Jóval tisztességesebb lenne azt mondani, hogy szerintetek csak a természettudomány a tudomány, a többi nem. Ha nektek ez jó, akkor én ezt pl tudnám tolerálni, szavakon általában kár vitatkozni.

2016.06.16. 14:36:57

@grundigg:

ha végiggondoltad volna, mekkora baromságot írsz, nem írtad volna le. de mivel leírtad, vagy nem gondoltad végig, vagy nem vagy rá képes, vagy csak valami faszt szeretnél szopni, szép hosszú vastag jobbosfaszt.
(csak nehogy félrenyeld a gecit!!)
negyedik lehetőség nincs

maroz 2016.06.16. 14:49:37

@WiteNoir: Nahát, lassan elmegy a kedvem a trágárkodástól...

Nade még mindig nem mondtad meg, hogy mi legyen Bronislaw Szerszynskivel?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 15:17:34

@airopabazta:

jé, van, aki érvelni próbál? díjazom!

igen, annamanna elég pongyola, ez így igaz. csakhogy én most pont, hogy a szőrszálhasogatásba nem akartam menni (ld. még "szavakon általában kár vitatkozni"). főleg olyan valaki esetében, aki amúgy a bibliával szokott érvelni (meg dalszövegekkel, etc.)

"Jóval tisztességesebb lenne azt mondani, hogy szerintetek csak a természettudomány a tudomány, a többi nem."

ez túlzás. számomra minden tudomány, ami (természet)tudományos módon működik. vagyis ahol az anomáliák előbb vagy utóbb a rendszer részei lesznek. egy keresztény számára allah mindig is anomália lesz (ld. eszmecserénket tjj-vel), a sokadszor emlegetett tudományfilozófusok nézetei között én túl sok átjárhatóságot nem látok (hiszen "mindössze" az alapkérdésekben nem értenek egyet), ellenben a valódi, működőképes tudomány mindezidáig előbb, vagy utóbb beépítette a nagy egészbe az "anomáliákat", sőt, legtöbbször pont ezek az anomáliák vitték előrébb a rendszert. hogy előkerült valami, ami a korábbi szabályokkal már nem volt magyarázható. és olyankor nem a valóságot akarták a szabályokhoz alakítani, hanem a szabályokat a valósághoz. és ez a lényeg. egy kölni keresztény pap baszhatja a tudását egy indiai hindu templomban, mert mások a képzeletbeli barátai, mint az ottaniaknak, de egy tibeti kémikus bárhol a világon elhelyezkedhet, mint kémikus.

tudom, hosszasan lehetne vitatkozni akár azon is, mi az a valóság, de hadd ne kelljen belemenni ebbe.

airopabazta 2016.06.16. 15:54:20

@mavo: ám ezek az áltaad citált s valóban kitűnő tudományok a többség által érdekesnek tartott témák körülbelül 0,001 ezrelékét írják le. Ezért vannak olyan diskurzusok is ((mint kb a pszichológiától (a neurofiziológia kivételével) a társadalomtudományokon át a bölcsészetig vezető diskurzusok)) melyek az emberek többsége szerint leírják a világot, de nem úgy, ahogy a természettudományok, mert a vizsgálati egységek (emberek, közösségek, transzcendens lények, ha már a teológiát is idehoztad) nem úgy működnek, mint a fizikai-kémiai-biológiai partikulák. Minden amit írsz (ha igaz, ha nem: a tudományfilozófusok sokasága nem igazán tud ilyen egymásra épülésről) csak a természettudományokra áll, ha egyáltalán. A pszichológiában és a társadalomtudományokban (filozófiáról nem is beszélve) ilyen nincs és nem is értelmezhető. Pattoghatnak ám ezen a természettudósok a sírig, de ennek kb annyi az értelme mintha a pék azzal izélgetné a susztert, hogy miért nem a kemencében süti ki a csizmákat.

maroz 2016.06.16. 16:38:42

@airopabazta: "Pattoghatnak ám ezen a természettudósok a sírig"

Azért jó lenne erre a pattogásra látni végre valami forrást is. Könnyebben menne a vita, ha valami konkrét állítást járnánk körül. Nekem hirtelen nem ugrik be olyan természettudós, aki érdemi állítást fogalmazott meg a kérdésben. Talán Mavo interpretációit is jobban vissza tudnánk fejteni ha ismernénk a forrásait. Mondjuk konkrétan.

airopabazta 2016.06.16. 16:57:20

@maroz: a pozitivisták kb így látták a dolgot. Száz éve halott mind? Igen. A fele beismerte közben, hogy tévedett? Igen. A hatvanas évek óta közhelyszinten igaz, hogy a pozitivizmus megbukott? Igen. Észrevette ezt a magyar természettudósok (és olvasói táboruk) 99 százaléka? Nem. Kb ennyi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 17:03:34

@airopabazta:

"ám ezek az áltaad citált s valóban kitűnő tudományok a többség által érdekesnek tartott témák körülbelül 0,001 ezrelékét írják le."

kicsit sarkos a megfogalmazás, de legyen. a gond az, hogy a maradék 999,999 ezrelék többsége nem hinném, hogy tudomány.

"melyek az emberek többsége szerint leírják a világot"

az "emberek többsége" szerint a blikk is leírja a világot, szóval erre azért annyira nem adnék. ma egy átlagos ember elképesztő hülyeségekben tud hinni, és sajnos erre itt-ott ipari szinten is rájátszanak: lásd kozmetikai ipar, amely döbbenetes bullshitekkel eteti a fogyasztókat, vagy akár a norbi update program, mlm, piramisjátékok, etc. az emberi butaságra remekül lehet építeni.

"a vizsgálati egységek (emberek, közösségek, transzcendens lények, ha már a teológiát is idehoztad) nem úgy működnek, mint a fizikai-kémiai-biológiai partikulák"

lásd elébb. a fizika sem arról szól (többnyire), hogy az egyes atomok viselkedését egyesével leírjuk. amikor eldobok egy követ, az kurva sok "egyéniségből" áll, és mégis elég jól megjósolható, hogy úgy együtt mit fognak csinálni. a transzcendenciával foglalkozó dolgokban ez nemigen van meg. naponta sok száz millió ember imádkozik ezért vagy azért, és hát valljuk be, ezek az imák jellemzően nem teljesednek be. amire egy kereszténynek az a magyarázata, hogy az úr útjai kifürkészhetetlenek.

egy tudomány vagy működik a gyakorlatban, vagy nem. oké, ez így nagyon pongyola.

ha egy tudomány azt állítja, hogy ilyen és ilyen feltételek között nagyjából ennek kell történnie, és az tényleg legalább nagyjából úgy történik, akkor elég jól megfelel a tudományosság kritériumainak. ha vállmagasságban elengedek egy tárgyat, nagy eséllyel le fog esni. ha már pszichológia, azért manapság már az is elég jól elműködget. az alkalmazott pszichológia legalábis eléggé, ami egyben azt is jelzi, akármennyire is szeretnénk, ha mind egyéniségek lennénk, azért ha megfelelően sokan vagyunk, akkor már vannak a minták a viselkedésünkben. annyit mondok csak, reklámpszichológia. elég jól működik.

vagy akkor legyen wallerstein és a világrendszer elmélet. ha nem figyelek az ideológiai izémizékre (kapásból marx, ugye), azért mégiscsak azt lehet rá mondani, hogy egész jól leír valamit. lehet vele vitatkozni, de nincs elrugaszkodva a valóságtól. és mint már írtam, majd 2000 év múlva kellene megnézni, hogy is van ez. a kémia is úgy kezdte, hogy négy elem, meg csináljunk aranyat, oszt hogy kinőtte magát.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 17:11:55

@airopabazta:

és valaki szólt erről mondjuk hawkingnak? ja bocs, hiszen ő 100 éve halott. :)

mondjuk ez megint olyan, hogy ez pusztán filozófia.

Bell & Sebastian 2016.06.16. 17:18:54

@annamanna: Ami érthetetlen, az vagy káosz-, vagy gráf-. :) Esetleg hálózat-.

Azt sem lehet megmagyarázni, miért nő a homár-hajlam a sorban harmadik fiúnál. Azt könnyebb feladatnak tartom, miért pont egy militáns, látens buzit küldött az Úr 60 tölténnyel egy buzibár likvidálására.

A viktimológia éppenséggel kockázatelemzéssel foglalkozik, ami szerint rossz ómen a magamutogatás promiszkuitással kombinéjsön.

Egy fél éve még hitetlenkedve olvasott itt a közönség a muzulmánok rendhagyó, szexuális szokásairól. Most meg a német belügyminiszter rendőrisegítőket toboroz magas fizetésérért, az sem baj, ha analfabéta az aspiráns, gyorstalpalón mindenre kiképzik.

Ennek a történetnek is megjósolhatatlan volt a vége, ugyebár, a tudományos faszfejek szerint. Pedig dehogy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 17:19:51

@Disznóvári:

hivatalosan (tudtommal) nem, mivel önmagában eléggé absztrakt, max. az alkalmazott matematika lehetne az.

de elmehetünk abba az irányba is, hogy popperi értelemben nem is tudomány. :p

Bell & Sebastian 2016.06.16. 17:20:11

@mavo: Entrópia, ezt a szót keresed. Az entalpia nem az ellentettje.

airopabazta 2016.06.16. 17:22:04

@mavo: ez tök jó, de nem tudom mi újat mondtál vele azon kívül, hogy szerinted csak a természettudomány a tudomány. Szerintem semmit, és ezt már az előbb is elfogadtam, ez egy védhető dolog.

A fizikával kapcsolatban nem jó a hasonlat: pontosan azt előfeltételezi a fizika mögötti standard episztemológia, hogy az anyagi tulajdonságokra mindenhol ugyanazok a törvények hatnak: fizikai szempontból a beszámított tulajdonságok tekintetében az atomok igenis csereszabatosak. Na mármost a komolyabb pszichológiai működéseket ezen az alapon nem lehet nézni, a társadalmi dinamikáról nem is szólva. Ezeken a helyeken megértő tudományok (bocsánat, megértő stúdiumok, ez jó?) működnek, amelyeknek elsősorban deskriptív, és nem normatív a tartalmuk. Ha már pszichológia: jelenleg több tucat eredményes pszichoterápia létezik (kettősvak kísérletekkel lehet ezeknek az eredményességét igazolni, bár természetesen ezeket is lehetne vitatni, de ez most részletkérdés) annak ellenére, hogy maguk a módszerek egyáltalán nem vezethetők vissza sem természettudományos törvényekre, sem pedig bármilyen értelemben természettudományos módszertanra. Tehát működő technikák, egymásra nem vezethetők vissza (konkurrens paradigmák) és a természettudományokra sem vezethetőek vissza (emergens paradigmák). Emellett statisztikusan bejósolható eredményekkel kecsegtetnek, és ezeket az eredményeket tesztelés esetén hozzák is. Vagyis valódi tudást birtokolnak, de nincs sok közük a természettudományokhoz (és most légyszi ne vegyük elő az olyan természettudományos kpszichológiai kísérleteket, hogy az occipitális lebenyben az FFA-ban tüzelnek-e a neuronok, ha laterálisan gátoljuk a receptív mezőjükre eső fény hullámhosszát, mert ezeknek kb annyi jelentősége van a normáls pszichológiai gyakorlat szempontjából, mint az irodalomkritika szempontjából annak, hogy egy novella 12. kiadásában milyen cellulóztartalmú a papír.

airopabazta 2016.06.16. 17:24:30

@mavo: igen ez pusztán filozófia- és Hawking csapnivaló "filozófus" :D

Bell & Sebastian 2016.06.16. 17:24:55

@mavo: Melyik Popper? Az indiai jóni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 17:28:34

@Bell & Sebastian:

alsó hangon olyan 5 százalékra saccolják a homoszexuálisok arányát, vagyis 1,6 milliárd moszlimból legyen cca 0,8 milliárd férfi, annak az 5 százaléka az olyan 40 millió ember. saccra ennyi hímnemű, homoszexuális moszlim van.

ez azért egy kicsit nagy szám ahhoz, hogy azt mondjuk, egy orlandi eset bármilyen szinten is kiszámítható lenne

Bell & Sebastian 2016.06.16. 17:34:51

A matematikát kénytelen vagyok megvédeni. Egy leíró nyelv, mely nem égből pottyant mese, hanem a Mennyei Királyságban használt hivatalos beszéd földi mása.

Egy sorban a helye a Bibliával, mindkettő természettudomány. És tulajdonképpen transzcendens. Vagyis: sugalmazáson és kinyilatkoztatáson alapul.

Erre kössön csomót mind, ki libsinek vallja magát.
Mavo, esetleg Jótünci, ellenvetés?

Bell & Sebastian 2016.06.16. 17:36:21

@mavo: Ez természetesen nem igaz. Lásd Szodoma és Gonorrhea példáját.

Pelso.. 2016.06.16. 17:51:38

@maroz: Kiváló ellenségkép lehet belőlem, amennyiben ismeretlenül, pár komment váltás után máris fundamentális érték- és érdek ellentéteket állapítasz meg. Hegemóniára pedig nem törekszem, neked meg nem áll módodban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2016.06.16. 18:15:20

@airopabazta:

"de nem tudom mi újat mondtál vele azon kívül, hogy szerinted csak a természettudomány a tudomány"

egy szóval sem állítottam ilyet. sőt, ha már megint pszichológia, éppen arról írtam, hogy milyen szépen elműködik. és pont az efféle eredmények jelzik a működését, amiről te is írsz, vagyis hogy teszttel igazolható, hogy mondjuk működik egy terápia, vagyis a pszichológusok úgy általában mintha mégsem a levegőbe beszélnének.

és hát ugye, ha a társadalomtudományokat nem tekintenénk tudománynak, akkor az egész jt/tjj háborúskodás ki sem alakult volna.

maroz 2016.06.16. 18:16:03

@Pelso..: win-win

Ismeretlenül, ehh, mondom én, hogy ez egy liberális betegség. Nyugi, nem vagyunk mi akkora egyéniségek, mint amekkorának el kéne gondolnunk magunkat, az egyszerű pedig a szükséges mértékig könnyen megismerhető.

maroz 2016.06.16. 18:16:46

@mavo: Hawking mit mondott?

maroz 2016.06.16. 18:18:32

@Bell & Sebastian: Szerintem az lehet, akire úgy szokás hivatkozni, hogy egy sort sem olvastak tőle. Vagy róla.

airopabazta 2016.06.16. 18:33:15

@mavo: márpedig a társadalomtudományok módszertnanában a korpusznyelvészeti textuális tartalomelemzés vastagon belefér, a jtt féle disszertáció pedig végeredményben egy ilyen tartalomelemzést valósít meg. Az interpretációt persze lehet vitatni, mint minden más esetben is, de a módszer teljesen legitim. Szóval akkor én teljesen elvesztettem a fonalat a tekintetben, hogy most mi is a baj vele.

Korábban arról írtak többen, hogy nem lehet empirikusan vizsgálni a transzcendens lényekkel való kommunikációt, mert a transzcendens tagok per definitionem megfigyelhetetlenek; mire jtt nem is számolom meg hányszor írta le, ami egyébként a dolgozatban is benne van, hogy nem is azt vizsgálta, hogy léteznek-e transzcendens lények, lehet-e velük empirikusan megfigyelhető módon kommunikálni, hanem azt, hogy különféle szövegekben (amelyek nagyon is empirikusak) hogyan jelenik meg a közösség fogalma. Ez sztenderd tartalomelemzés, szóval tényleg nem értem a problémát sokadszorra sem.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.16. 19:04:45

@mavo: Szerintem nem csak hivatalosan nem az, hanem amúgy sem, mivel a "természet"-tel (az empirikusan megfigyelhető világgal) nem foglalkozik. Azzal a természettudományok foglalkoznak, amik alkalmasint felhasználják az eredményeit (ahogy, igaz, ritkábban, de a társadalomtudományok is).

BTW. Hawking tényleg egyike a mai tudomány-vallás (hamis) papjainak. Jellemző módon fő műve végén lehurrogja a kortárs filozófusokat, hogy nem értenek a tudományhoz, bezzeg Kant stb. A probléma ezzel mindösszesen, hogy ő kb. ugyanúgy nem ért a filozófiához, metafizikához, ahogy a kortárs filozófusok többsége a természettudományhoz.

airopabazta 2016.06.16. 19:08:49

@Disznóvári: vagy még annyira sem. A kortárs filozófusok között (mivel a többség, legalábbis az angolszász tradícióban, azért erősen hajlik a fizikalizmusra) elég sok olyan van, aki elvégezte a fizika szakot is. A nagy klasszikus tudományfilozófusok közül majdnem mindenki. Még a magyarok közti is sok ilyen van. Ezzel szemben Hawking bevallottan nem fogott fel semmit például Kant kritikájából sem, és akkor Dawkinsról ne is beszéljünk, aki bár szeret filozofálni, műveltsége e tekintetben az általa oly sokat tanulmányozott kiskacsák kloakája környékén leledzik.

Bell & Sebastian 2016.06.16. 19:11:09

@maroz: A cihómókus (pop Péter) és pap közt pont annyi a különbség, mint a varnyú és pacsirta közt.

A pszichológos egyház és valódi úgy aránylik egymáshoz, mint Mark Twain és Coelho. Vagy mint Bulgakov és Majakovszkij, az oroszosok kedvéért.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.16. 19:20:19

@airopabazta: Igen. Azért Russell: A filozófia alapproblémáit elolvashatta volna, akkor nem írna olyan hülyeségeket pl. Berkeley-ról.

Bell & Sebastian 2016.06.16. 19:22:55

@Disznóvári: Vannak még különbségek. Például a véleményekben. A matematika, mivel alapvetően modellezéssel foglalkozik és mi mást modellezne, ha nem a természetet, absztrakciókba tömörítve megfigyeléseit, elég masszív természettudománynak tűnik. Annál is inkább, mert belekeverhető bármibe, igény szerint.

A legújabb irányzatok például -kivétel nélkül- természeti (legyen az alap- vagy konstruált) megfigyelésekből eredeztethetők.

A kérdés persze az, elég korszerű-e a természet-fogalmunk? Számomra úgy tűnik, nem.

A kozmológia, mely egyként használja a fizikát és matematikát, az új űbercsoda. A második kérdés az, egyáltalán létezik-e külön fizika és matematika?

Bell & Sebastian 2016.06.16. 19:33:07

Egyszerűbben: úgy is megkérdezhetném, egy gépet, legyen az egyszerű vagy strukturált, minek tekintsünk?

Társadalmi terméknek vagy természeti kiterjesztésnek?
Kezdő filozófusoknak fogós kérdés.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.16. 19:33:31

@Bell & Sebastian: Nem modellez semmit a matematika.
Más kérdés, hogy általában olyan irányú kutatásokat ösztönöznek (finanszíroznak), amiknek van gyakorlati felhasználásuk is, pl. a fizikában.
Egy tanárom egy IKEÁs bútorokkal berendezett szobához hasonlította a fizikát. Belépsz a szobába, jééé olyan, mintha az IKEA ehhez a szobához gyártotta volna a bútorokat (a bútorok itt a matematika). Miközben annyi történt, hogy a tulaj a sokezer ikeás cucc közül összeválogatta magának azokat, amik jól illenek a szobához.

Bell & Sebastian 2016.06.16. 19:49:04

@Disznóvári: Egyáltalán nem gondolom azt, hogy mindenkinél okosabb vagyok, mondjuk egy egyetemi tanárnál.

De azt igen, hogy létezik egy horizontális és vertikális rend a klasszikus és leszármaztatott tudományokban, ami egyrészt önkényesen meghúzott határokból eredeztethető felosztást eredményezett, másrészt a határok valahol összeérnek. Minden mindennel - végül.

A matematika márpedig olyan, hogy mindent szétszed, mint a vásott kölyök, hogy megpróbáljon rájönni arra, hogyan működik, mi hájcsá, lóváriul.

Hogy nem modellez, ez inkább maradjon köztünk, mert az alapzsidó is kiröhög ezzel, nemhogy a félművelt.

Bell & Sebastian 2016.06.16. 20:15:08

Az alkalmazott matematika természettudomány és modellezéssel foglalkozik, míg a tiszta matematika _absztrakt_, a logikával együtt. Ez lenne a klasszikus felosztás, amiből csak az derül ki, az utóbbi kettőt kiemelték a többi közül.

Absztakció csak dolog, tulajdonság vagy viszony lehet, a verbális gondolkodás lényege, az ezek közti, oda-vissza közlekedés.

Összefoglalva: a matematika emberi, leíró nyelvezet, ami a Világ megismerésére szolgál, benne a Természettel.

Ellenvélemény? Nincs.

maroz 2016.06.16. 20:18:27

@mavo: "de egy tibeti kémikus bárhol a világon elhelyezkedhet, mint kémikus"

Nocsak. Ez a HR-tudományok? A természettudomány jobb, mert jár hozzá cafetéria is?

Bell & Sebastian 2016.06.16. 20:24:53

@Disznóvári: Gondolom, ezzel csak azt szeretted volna alátámasztani, hogy a fizika és matematika tulajdonképpen nem szétválasztható. Rögtön sejtettem.

S=klogW 2016.06.16. 21:42:47

@Bell & Sebastian: nem hiszem, hogy oka lennék a távolmaradásának, de ha mégis, nyugodtan visszatérhet, lerakódtam a parti fövenyen

Bell & Sebastian 2016.06.16. 22:09:38

@S=klogW: Ugyan, senki nem oka, hacsak nem magam.

S=klogW 2016.06.16. 22:19:32

@Bell & Sebastian: irigylem :)

Bell & Sebastian 2016.06.16. 22:39:36

@S=klogW: Ahogyan én az eccerűeket, mert minél többet okosodik, annál ostobábbnak érzi magát.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 15:35:03

@S=klogW: Mindenkit elér a végzet. Főként, ha maga hívta ki azt. És, ha nem tudott róla, akkor is, mert ez még az anyagragaszkodó többség fülét is eléri:
"Ignorantia facti non iuris excusat."
p.s. Írjon, maga balfasz :)

Bell & Sebastian 2016.06.17. 17:08:38

@Mihint: Hitvitában nem ontjuk belét senkinek. De ha késztetést érez erre valaki, ragadós lesz a kórság.

Mormogni szabad, mert mormotát enni nem kóser. :)

A jó menória is azért fontos, mert ha valaki hazug, könnyen belekeveredik. És a legfontosabb: ha már magadat unod, változtass.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 20:14:58

@Bell & Sebastian: A felvigyázat, az. Majd szépen megnyugszom -vagy nem. A mormotákat ez nem érinti, legalább remélem. A világ akkor is változik, ha nem szeretnénk, azonban a transzizék nem. Azért is furcsa számomra egyesek tudomány-optimizmusa, hehe.

Bell & Sebastian 2016.06.17. 21:09:01

@Mihint: Szokás szerint képben mondom el. Mondjuk szert tett egy kiváló sportkocsira. (Csak félig igaz, mert restaurálás alatt van még.)

Ha használni is szeretné, mit választana? Tötymörög a Keresztapa akasztófái alatt otthon, vagy nekiereszti ott, ahol még lehet? Megjegyzem, más országok is gőzerővel telepítik a pénzbeszedő állomásokat az utak fölé, de mi voltunk a szemfülesebbek, ki is utalom megosztva a Pintér-Orbán párosnak a Mária-valagrend aranygyapjas térdszalag szakadását.

Árak, azok még valahogy, de a fizetések - sehogy. Erről nem igen pofáznak, vaj'h miért?

Pót-tartalék-helyettes megjegyzés: sokszoros fizetések mellett mérsékeltebbek a bírságok. Ez hogy a picsába' van, kedves, nem-posztkommunista nem-Soros-bérencek?

Bell & Sebastian 2016.06.17. 21:11:00

Ps.: De itt az államtitkár is fizet, se kék lámpa, se lézerblokkoló, mert ezek nélkül is lehet élni.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 21:27:32

@Bell & Sebastian: Hát ez úgy van nálunk, nem bérenceknél, hogy kivárunk, és ha lehet, nem konfrontálódunk. Ha elveszett a meccs nagyon, akkor is óvatosan lázadunk, mert ebből élünk.
Ha semmi sem megy, akkor sem gondolunk vérbeborításra, ugyanis a kellemes materializmus már felfedett tulajdonságai a kezünkre játszanak annyiból, amennyiből ők kevésbé ismerik a világot. Elfogyott a türelme, ennyi az egész.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 21:35:20

@Bell & Sebastian: Teljesen világos lett számomra hirtelen, hogy Maga nem jött még rá arra, hogy mitől dőlt össze a "hagyományos" világ, és mostan még erölködik a régin :))

Bell & Sebastian 2016.06.17. 21:41:43

@Mihint: Így is lehet mondani. Elsőből még sokan visszavágyunk az óvodába, mert az nagy királyság volt. Másodikban ilyesmi már eszébe sem jut az ifjú Hitlerjugendnek. Van az a helyzet, amikor már az is bosszant, ha duóban támad a kéményseprő és markát tartja a nagy lófaszért. Valamiért ezek se tudtak élhető országot teremteni, de azért nagy a pofájuk és hülyére vesznek mindenkit. Eszem megáll, hogy a harmadik menet is pont úgy telik el, mint az előző kettő. Megállt az idő, máshol meg halad. És sehol egy letartóztatás, 10 év előzetessel. Mert időnként addig tart, míg valami jogerőre emelkedik - másoknak, földi halandóknak. Aki nem érzi, mennyire szürreális kutyakomédiába keveredtünk, az adja vissza az óvodában kapott, iskolaérettségi szakvéleményét.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 21:50:45

@Bell & Sebastian: A szürrealitás persze érzékelhető. De, egyelőre ez a szürrealitás a mi, saját sajtunkban érzékelhető előrelépéshez vezetett. Ha ez egyszer nem így lesz, én leszek az első, aki ugat. Uff.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 21:54:52

@Bell & Sebastian: A jogi részre a válaszom: hány éves vagy, te királyfi? Nemán, hogy ezzel köllene most foglalkozni. Ha nem tudunk valamiképpen anyagilag is megerősödni, a jog rész maflaság. Tuggya ezt Maga is.

Bell & Sebastian 2016.06.17. 22:33:23

@Mihint: Egy pártnak tízezer, hű talpasa sincsen, neológóssal meg tele van minden, olyan ágazat, ami csodák-csodája, pont válságban van. Oktatás, egészségügy és jogi csűrcsavarás, hogy csak a Nagy Hármast említsem, rózsadombilag.

Stacheldrótnak pont mondtam, előbb lesz Gyed Maróz egy európai, mint átvegye a zsi-ci mentalitást. Én például konkrétan hányok tőle és befogom a kölykeim szemét-fülét, ha ilyesmit kellene látniuk.

Vannak olyan kérdések -jól látható-, amire csak egyetlen, helyes válasz létezik. De azt meg nem akarhatjuk. Inkább tipli, betárazás helyett.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 22:58:25

@Bell & Sebastian: Lassan eljön az "inkább betárazás mint tipli" állapot, késleltetni már nem nagyon tudjuk. Most inkább azt nézem, hogy melyik zászló tetszik, dehát inkább a magyar. Rövidesen a harcmezőn találkozunk, remélem egy oldalon :) mert az bebaszna, ha még Magával is meg kéne küzdeni :)

Bell & Sebastian 2016.06.17. 23:09:25

@Mihint: Mint azt már megszoktuk egy oldalon leszünk. Nyelvi akadálya sincsen annak, ha esetleg tűzcsapást kérne a magasabb egységétől. :)

De kire? -csak ez a jó és releváns kérdés.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 23:18:14

@Bell & Sebastian: Ha nem magunkra kérem, az már elég nagymértékű haladás, nem? :))

Bell & Sebastian 2016.06.17. 23:22:28

@Mihint: Kérni lehet, legfeljebb megtagadom és begyújtunk a gulyáságyúba. :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 23:34:34

@Bell & Sebastian: Az jó, egy igazán, és alaposan megszervezett együttevésnél kevés jobb dolog van. :)
(Még a hátam is beleborzong abba, ha pl. Eichmann anno ilyen kedélyesen intézte volna.. no dehát nem. Most viszont mi intézzük :))

S=klogW 2016.06.17. 23:48:56

@Mihint: "p.s. Írjon, maga balfasz :) "
?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 23:56:22

@S=klogW: Arra gondoltam, hogy írjon továbbra is a gondolatairól, én pedig válaszolok, ha van hozzá kedvem, nem értem, hogy nem érti :))

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.17. 23:58:09

@S=klogW: De, ha úgy gondolja, levelet is írhat, és én arra válaszolok.

S=klogW 2016.06.18. 00:05:57

@S=klogW: no meg mit, hova, kinek, minek.
eddig is ebből volt a 'baj". polgári helyett most prolimagyarországot építünk. gazdag proliknak mobilgátat csóró proliknak stadionokat.

S=klogW 2016.06.18. 00:09:31

@Mihint: a gloári blfszt nem ért(ett)em

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.18. 00:19:41

@S=klogW: Pedig nem bonyolult. A gloári akció sikerrel járt magával szemben, Maga meg egy értetlen nyuszifülnek mutatta magát. Mi a kérdése?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.18. 00:26:40

@S=klogW: Azt meg még várja meg, a prolimagyarországot. Nincsen viszonyítási alapja, elvileg elég volna ennyit mondanom.
Nos, reám aztán senki nem olvashatja azt, hogy orbi-fan lennék, azonban eddig ügyes. Ha van kérdése, írjon nyugodtan, én válaszolok időmtől függően.
Azt velem természetesen nem tudja elhitetni, hogy a kádárkor és az orbáni bármilyen szempontból hasonlít egymáshoz, egyszerűen túl régen élek már ehhez.

maroz 2016.06.18. 05:46:19

@Bell & Sebastian: Az a kurva idő mintha valamiféle közlekedőedényben lenne: ahhoz, hogy máshol haladjon valahol meg kell állnia. Ma a globális demokrácia arról szól, hogy az erőforrások 90+ százalékát birtoklók megszavaztatják arról a házuk és a tornácuk népét, hogy hol haladjon és hol álljon meg az idő. Nahát, milyen furcsa, hogy ezek a népek valamiért arra szavaznak, hogy a házban és a tornácon eltérő mértékben, de azért többé-kevésbé haladjon, a cselédlakban nem lényeges, míg a sommások kunyhóiban mégiscsak inkább álljon meg.

A napszámosok pedig sűrű flagelláns menetben törik a fejüket azon, hogy vajon mit is csinálhattak ők rosszul, mit basztak el, mi az, ami miatt náluk megállt az idő. Csak ők lehetnek a hibásak, hiszen lám, a házban halad.

maroz 2016.06.18. 05:48:59

@S=klogW: A "polgári" az azt jelenti, hogy az ex-állampárti átmentettek egy másik frakciója csinálja ugyanezt?

maroz 2016.06.18. 05:51:46

@Mihint: Úgy száz évvel ezelőtt még a költők is tudták, hogy kire. Siránkozni? Szisszenni? Minden kis szilánkhoz? :)

Bell & Sebastian 2016.06.18. 09:24:34

@maroz: Ilyesmik bántanak. Úgy lehet ez, ha haladunk, megyünk a fekete likba, entrópia, ugyebár. Ha állunk, időutazást álmodunk magunknak - de visszafelé.

E.A.P. -nak van egy novellája, amiben egy lengő alabárdfej minden pillanatban közelebb suhan el a kikötözött páciens fölött. Elsőbb egy millimétert vág csak belé, ám később lassan, de biztosan kettészeli.

Ezért tartom a belassított, fontolva haladást mindennél többre, a progressziónál feltétlenül.

Bullet time, hogy Mihintnek is kedveskedjek.

Bell & Sebastian 2016.06.18. 09:31:44

@S=klogW: Egy időben sűrűn jártam a pszichiátriára, haverokat látogatni, akik a leszázalékolásra hajtottak. Őszintén szólva, nem tudtam szétválogatni a normálist a bolondtól, nekem mind belefért a toleranciámba, mert a maga módján mindegyik rendszerében volt logika.

Ezért csak a hatodik érzékében bízhat, az ezt közvetítő hullámok mindenen áthatolnak, nem ismernek akadályt.

Gyenge bizonyíték ugyan arra, hogy végülis mégis csak transzcendens lények lennénk, de mégsem elvetendő.

S=klogW 2016.06.18. 10:45:08

@Mihint: köszönöm.

ez a blogmotor nem enged u.annak a niknek különböző kommentjeire választ egy hsz-ben
valóban nincs saját tapasztalatom a kádár-rendszer "fénykoráról", de nem is feltétlenül szorosan a kádári értelemben értem a prolit, sőt nem is a komcsi proliságra, sokkal inkább valamiféle nyugatias konzumproliságra gondolok

S=klogW 2016.06.18. 10:58:17

@maroz: meglátjuk a fa gyümölcsét. elsőre ígéretesnek tűnt.

maroz 2016.06.18. 11:50:45

@S=klogW: Nehéz téma ez az ígéret, tudománya is van. Mi a számodra szerethető eszkatológia?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.18. 12:42:51

@Szindbad: @közösperonos átszállás: @dvhr: @WiteNoir: @ipartelep: @mavo: és a többi alember
Ne reménykedjetek, hogy megússzátok.
Válaszoljatok @airopabazta: kérdésére:
"Korábban arról írtak többen, hogy nem lehet empirikusan vizsgálni a transzcendens lényekkel való kommunikációt, mert a transzcendens tagok per definitionem megfigyelhetetlenek; mire jtt nem is számolom meg hányszor írta le, ami egyébként a dolgozatban is benne van, hogy nem is azt vizsgálta, hogy léteznek-e transzcendens lények, lehet-e velük empirikusan megfigyelhető módon kommunikálni, hanem azt, hogy különféle szövegekben (amelyek nagyon is empirikusak) hogyan jelenik meg a közösség fogalma. Ez sztenderd tartalomelemzés, szóval tényleg nem értem a problémát sokadszorra sem."

S=klogW 2016.06.18. 20:09:09

@maroz: mit gondol a nikem alapján?

S=klogW 2016.06.18. 20:14:37

@maroz: @S=klogW: vannak a vágyak meg vannak a ráció próbálkozásai. a transzcendens létét én ténynek tekintem, de ez sajnos még messze van a rendes mustármagnyi hittől.

maroz 2016.06.18. 22:03:58

@S=klogW: Azt, hogy a "mindenkinek szükséglete szerint" elosztóelvet az entrópia alapján töltöd meg tartalommal. Mondjuk meghúzod a 3 kWh/nap/fő értéknél a határt és azt mondod, hogy minden, ami ezen felül van az a Sátántól való.

maroz 2016.06.18. 22:06:23

@S=klogW: Csak mondtad, hogy ígéretesnek tűntek, és engem érdekelne, hogy mik manapság az ígéretek. Hogyan van körülrajzolva ez a jövőbeni boldogságunk?

Nagyon nehéz arról beszélgetni, hogy valakik ígéretesek-e vagy sem, ha nem tudjuk, hogy mi is valójában maga az ígéret. Nekem úgy tűnik, hogy pont ezt a legalapvetőbb mozzanatot spóroljuk ki a kortárs és fősodrú diskurzusokból, és van egy tippem arra is, hogy miért.

S=klogW 2016.06.19. 01:51:11

@maroz: én azt írtam, elsőre ígéretes volt: a polgári mo. most nincs ígéret semmire. és ez a visszalépés nem sok jót sejtet.

maroz 2016.06.19. 05:38:58

@S=klogW: Értettem, azért kérdeztem meg, hogy mi is volt konkrétan az az ígéret. Mi volt benne ígéretes, mi volt az a jövő, ami felé elsőre haladni látszottak, ígéretesen, aztán mégsem.

Tehát mi volt a lépés, és mi ahhoz képest a visszalépés, ez érdekelne, de úgy konkrétan. Már ha kapható manapság ilyen portéka, mert valamiért állandóan úgy tűnik, hogy hiánycikk. Picit olyan ez, mint a nezsidózz-kártya. Unatkozik a bilétás, de még a majma is majd meghal a vállán a nagy semmittevésben, naná, hogy kihúzatnak a papagájjal nekem egy nezsidózz-kártyát, de nem olvashatom el, csak felmutatják. Kérdem, hogy oké, de konkrétan mi van ráírva, hogyan kell nemzsidózni, mi a technológiai utasítás? Úriember tudja, a többinek kuss, így neked is!, jön a válasz. Szóval akkor ismét megkérdem, mert tényleg kíváncsi vagyok: az általad említett ígéret-kártyára mi volt írva?

S=klogW 2016.06.19. 10:06:02

@maroz: ígéretességről írtam, nem ígéretről. nincs kártya. fa van. ha ragaszkodik a kártyához, meg kell tanulni olvasni. és majd azt írnak magának a kártyára amit olvasni akar.

maroz 2016.06.19. 10:15:50

@S=klogW: Mi tehát akkor az ígéretesség? Mi az a fa? Te is azt írnád a kártyára, ha tudnék olvasni, amit olvasni akarnék? Miért?

maroz 2016.06.19. 10:23:09

@Jean Sol Partre: Csak érdekességképpen az itt szóba került és szerintem sokak által félreértett Feyerabendtől egy kis szösszenet:

www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/filoz/fayerab/fayer1.hun

"Nem buzog bennem a lelkesedés az ilyesfajta munka iránt, különösen, mivel úgy gondolom, az olyan területeket, mint a tudományfilozófia, a részecskefizika, az általános nyelvfilozófia vagy a kantianizmus, felesleges megreformálni, hanem hagyni kell, hogy természetes halállal elmúljanak (túlságosan költségesek és a rájuk fordított pénzre máshol sokkal égetőbb szükség van)."

:))

S=klogW 2016.06.19. 11:20:59

@maroz: nem ilyen hülye maga. meg én sem. máshol vadásszon nyúlra. :)

maroz 2016.06.19. 12:32:44

@S=klogW: Szegény fűnyíróm, rojtosra baszatták velem az utóbbi időkben. Ki érti ezt...

maroz 2016.06.19. 12:39:38

@S=klogW: Amúgy a nickedből inkább az következne, hogy válaszolsz és érdemben.

A fejünkben a gondolatok eléggé rendezetlen állapotban vannak és ez csak fokozódik. Az entrópiát gondolatleadással tudjuk csökkenteni, ez ennek a rendszernek a hője. Ahányszor érdemben és tisztességgel reagálunk egy lekérdezésre annyiszor járulhatunk hozzá az entrópia csökkentéséhez, tehát minél többször kérdeznek le annál rendezettebbek lehetnek a gondolataink.

Persze ez szükséges, de nem elégséges feltétel, éljen a szabad akarat!, el is lehet baszni. De nem kötelező.

S=klogW 2016.06.19. 13:30:12

@maroz: a válasz érdemlegessége és tisztessége a kérdés érdemlegességétől és tisztességétől függ (az meg a kérdezőétől). ezért voltak rászorulva AVHra, Gulagra a tisztessegtelenek a "lekérdezéseknél".

maroz 2016.06.19. 13:42:47

@S=klogW: Tehát a "ne vessétek a disznók elé" toposz. Na, csak hogy felismertem. A kérdező, az a hibás, világos.

S=klogW 2016.06.19. 13:44:35

@maroz: van itt magának komoly előélete, de ennek ismerete nélkül is már a harmadik üzenetváltásból érezni, hogy magában rohadt a transzcendes

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 13:48:13

@S=klogW: @maroz: Mielőtt még összeugranának:
maroz, sklogw zöldfülü, ha rajta akarod csiszolgatni magad, annak nincs értelme, legfeljebb privát megnyugvást kaphatsz, ideiglenesen.
Doki, miért nem tud legalább egy ideig csendben, magába fordulni. Én még mindig nem hiszem el, hogy ekkora izé lenne :)

S=klogW 2016.06.19. 13:56:20

@maroz: ó, nem, nem holmi hibáról van szó. a tisztesség és érdemlegesség - melyeket itt számonkér - rontottsága nem holmi hiba. Nem holmi meglazult gyújtógyertya, hanem kopogó hengerfejesség.

S=klogW 2016.06.19. 14:03:53

@Mihint: most mondták, hogy illik tisztességesen és érdemlegesen válaszolni, hát megtettem :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 14:07:11

@S=klogW: Ebben a kontextusban minimum illetlenség ezt szóba hozni, van rá egypár pont:
1, még ha igaz is, miért haragítaná magára őt, hacsak magának már nem minden mindegy
1, Milyen alapon ítélkezik mások felett? Ha a maga jogán, akkor viselje a következményeket maga.
1, miért nem nézi azt, hogy hol találkozik az álláspontja, és hol ellenkezik? Az ilyesmikre szoktam marházni.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 14:08:20

@S=klogW: Tisztességgel, és érdemlegesen válaszolt, maga zöldfülű :) Respect.

S=klogW 2016.06.19. 14:17:01

@Mihint: úgy gondolja, alapvető ellentétek esetén/mellett is van értelme egyezéseket keresni?

S=klogW 2016.06.19. 14:21:25

@Mihint: milyen alapon? azon az alapon, hogy milyen gyümölcsű fát öntöz. persze nem dörgölöm én ezt senki orra alá, amíg nem kérdezik semmiképp.l

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 14:26:07

@S=klogW: Igen, úgy gondolom.

Ja, hogy milyen gyümölcsű fát öntözök? Nem tudom, a gyümölcseiről ismerszik meg. Addig még van egy kis idő. Kisfa korában még nem érzem az ízét a gyümölcsnek. Maga igen? Mert akkor azt gyorsan tanítsa meg mindahányunknak, hogyan kell csak jó gyümölcsű fákat öntözni. Visszamenőlegesen Prohászka Ottokár es integetni fog Magának :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 14:51:27

@maroz: Na, úgy-a? Hát lássuk:
"Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha ! Oláhország éke !
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret !
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett !

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk !

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk ! – Az lesz a viadal !! –
Szembeszállunk mi a poklok kapuival !

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk !
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk ! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen !
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha ! soha Árpád honát !

Lefogadom, nem erre gondoltál ;-)

maroz 2016.06.19. 15:23:36

@S=klogW: Megmérettettem és kevésnek találtattam. Az ember tragédiája.

Pedig egy fontos és releváns kérdésnek gondolom azt, amit feltettem. A kérdésben, ezt jól érezted, volt egy erős állásfoglalás is, igen, nekem van egy olyan sejtésem, hogy pont az ígéretekkel van a baj, azzal, hogy a mostani elitünk nem tud olyan életakarásokat ajánlani számunkra, amihez lehetne érzelmileg is viszonyulni és nem mellékesen értelme is lenne. Érzésem szerint ma nincsenek ígéretek, nincs viszonyulásra alkalmas jövőkép, és itt a "ma" alatt az elmúlt harminc évet értem. Ez az én aktuális álláspontom és talán érthető, ha nem egy olyan beszélgetőtársra kérdezek rá, aki ehhez az állásponthoz áll közelebb és úgy is kommunikál, hanem arra, aki a kommunikációja alapján a másik álláspontot látszik képviselni, miszerint van itt ígéretesség, csak az egyik elitfrakció elbaszta.

Nyilván, azt is megértem, hogy aggódsz, hogy tartasz attól, hogy amennyiben velem kommunikálsz akkor belekerülhetsz egy olyan szituációba, amit nem tudsz kezelni és ez számodra kellemetlenséget okozhat, de hát ez a te mérlegelési jogköröd, igen, van ilyen kockázat, kérdés, hogy mennyire bízol magadban, mennyire tippeled azt, hogy fogod tudni kezelni, avagy az ellenkezőjét. Mindennek van előnye és hátránya is, a kockázatkerülés adhat szép, kényelmes kontemplálást, míg a konfliktus megtisztulást fájdalmak árán, de hát ezek banalitások, nem is tudom, hogy miért írom le, talán éppen unatkozom, még az is megeshet. Rég ittam kommentelővért, ez lehet a baj. Caveat!

maroz 2016.06.19. 15:30:59

@Mihint: Meeemééér? A négyszázas finomságúhoz egy kicsit hozzádörgölődzni a ráspoly után? Az egészen finom dolog! ;)

Ma annyira pang az ígéretpiac, hogy akár még én beszállhatnék. Feyerabendnek is voltak ilyen tripjei:

"Meg lehet gátolni ezt a degenerálódást? Úgy
gondoltam, hogy meg. Úgy gondoltam, ha minden eredményt ideiglenesnek, korlátozottnak és személyesnek tekintünk, és minden igazságot úgy
fogunk fel, mint ami az iránta való szeretetünk által teremtetett, nem pedig készen "találtatott", az meggátolhatja az egykor ígéretes mesék degenerálódását, de még arra is gondoltam, hogy ezt a minden rendszer nélküli feltevést szilárdabban meg kell alapozni, ahhoz pedig ki kell fejleszteni egy új filozófiát vagy egy új vallást."

Gondoltál te már arra, hogy bármelyikünk alapíthatna egy vallást? Vagy írhatna egy utópiát. De nem, mi a gyurcsányokkal és az orbánokkal pocsékoljuk meg a saját és nem utolsó sorban az egymás agyát. Pedig mennyivel fanibb lenne, ha egymás vallásait simfelnénk! Vagy utópiáit, vagy és!!!

maroz 2016.06.19. 15:33:34

@S=klogW: Tautológia. Milyen lenne egy öregedő, redvásra hajtott autó, ha nem hengerfejes? Királyfi, a valóságot kell várni, ami rút vén banya, és nem a mesét.

maroz 2016.06.19. 15:37:15

@Mihint: Nem nagyon szeretném én már itt tovább építeni a negatív imázsomat, talán elérte a kívánatos szintet, de azt még leírnám, hogy nem nehéz ám bejósolni, hogy én éppen pont mire gondolok. Naná, hogy mindig arra! ;)

maroz 2016.06.19. 15:37:56

@maroz: Természetesen a kapitalizmus elleni kegyetlen osztályharcra, mielőtt bárki is félreértené!

S=klogW 2016.06.19. 15:37:56

@maroz: vannak, mondjuk úgy, kultúrkörök, akiknek mindig akad egy (n+egy) fontos(nak vélt, de inkább taktikailag annak szánt, beállított) kérdése

magukról a fontos kérdésekről ennyit érdemes tudni

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 15:40:00

@maroz: Na, ezt legalább értem ;-) Akkor viszont semmi komoly baj nincsen, az élet megy tovább, mink meg a szokásos módon kellően morcosan fogadjuk :)

maroz 2016.06.19. 15:43:07

@S=klogW: A tudásszociológia nem kultúrköröket mond, hanem inkább társadalmi csoportokat, amit persze nehéz meghatározni, mert az osztályt tagadni rendeltetett, a többi meg nehézkes, szóval persze, így van, erről szól az ideológia: a sajátcsoport akarásait univerzálisnak beállítani és a csoportproblémákat fontosnak, univerzálisnak felszopni, ezzel szemben az ellenséges csoportok problémáit bagatellizálni. Szóval ezzel a valójában lényegtelen megszorítással egyet is tudok érteni veled, és persze a konklúzióddal is, nyilván, ott is van megszorítás, mert szerintem még ennyit sem érdemes tudni. Minek?

Szóval nem értem, hogy miért tartasz tőlem, hiszen például ezt a kérdést is hasonlóan látjuk.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 15:44:21

@maroz: Dehogy pocsékoljuk, az csak a látszat. Ennyire azért ne legyen rossz a kedved, az istenek szeme rajtunk, Te meg máris megunnád :)

maroz 2016.06.19. 15:53:38

@Mihint: Én csak azt unom, hogy permanensen könnyezik. Voyeurködjön, de szárazon. Múlt hétvégén is fenn, az isten háta mögött ezerkétszáz méteren szakad, permanensen, laza tizenegy fok. Konokul megyünk, odaköszönünk a juhásznak, aki visszakérdez, hogy mennyi az idő.

Mondom utána a feleségemnek, hogy milyen buta ez a juhász, mégiscsak okosabb dolog lenne, ha lenne órája, mire a nejem visszapofázik, hogy á, dehogy, inkább én vagyok a buta, mert a juhász tudja mennyi az idő ellenben az én telefonom lett szarrá ázva.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 16:06:08

@maroz: Könnyezik, mert sír. Hülyeségnek gondolom pont Neked írni, de az egész természet minket sirat, és az csak egy szeletke, amit Te már észrevettél.
Halottak vagyunk már, vagy még nem? Tehetünk, gondolhatunk még valamit, vagy sem?
A Természet már sirat minket, elég figyelmeztetés-e ez? Áhh, ezek csak transz-izék, nem is érdekes, a tudománynak ez még csak kutatása tárgya sem lehet, hiszen minimum kiröhögik, általában azonban még a próbálkozást is ellehetetlenítik. Amúgy minden fasza.

S=klogW 2016.06.19. 16:23:53

@maroz:

egy valóságnak is ezer az orcája,
kinek a rútját, kinek bájosát szánja

nem vagyok királyfi,
mint maga se villon,
akar úgy látszani,
de amit itt kivillon,
annyi, hogy ülepe
könnyű pihe lenne
a költői bitón

S=klogW 2016.06.19. 16:27:37

@Mihint:

hány fáról beszélünk?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 17:34:04

@S=klogW: Hét fáról, ami valójában kilenc, és amiből mára csupán egyetlen áll.
Ha nem ezt kérdezte, pontosítani kérek.

S=klogW 2016.06.19. 17:45:03

@Mihint: én egy nagy közös vagy sok egyéni (eszkatológiai) fára gondoltam

ezt a 7-9-1-et nem igazán tudom dekódolni

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 17:51:45

@S=klogW: "én egy nagy közös vagy sok egyéni (eszkatológiai) fára gondoltam"

Én is. A dekódoláshoz pedig olvasnia kéne. Én csak röviden tudom összefoglalni, és hiányosan:

"Kezdetben az ég és a világ közt hét folyosó állt szabadon, az okosak számára még plusz három. A földön kiszolgáltatottságot nem ismertek. Azonban a kevélység által lerontatott ama három, és még később a hatból öt. Már csak egy úton mehet a tanítvány, ha az igazakhoz csatlakozni kíván."

maroz 2016.06.19. 17:54:57

@S=klogW: Jó, akkor te csinálj, amit akarsz, de én mától kedvellek! ;)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 17:55:23

@Mihint: (Zarathustra, ó-arámiból ó-görögbe, kr.előtt kb. 3e)

maroz 2016.06.19. 18:10:36

@Mihint: Nekem manapság csak szomorú történeteim vannak.

A fent már említett helyen és időben úgyszintén megkíséreltem szóba állni egy lokális emberrel, olyan halmozottan gumicsizmás, tehát érdekes. Illemtudó vagyok, szépen, akkurátusan hozzáláttam, csak az adjonisten volt vagy két perc, de változnak az idők, félbeszakítottak, hogy mondanám meg, miszerint láttam-e ilyen és ilyen lovakat. Ó, mondom, a ló, az egy érdekes és számomra fekvő téma, és már venném az igazán mély levegőt, amikor is felfedezek a szemében valami olyas sürgetést, amiről tudom, hogy életvitelszerűen nem érdemes ellene szegülni. Ja, hogy azok a lovak érdekelnék, amelyeket itt és itt láttam! Ott és ott, kérdi, de már indultában.

Ez régen másként volt. Naná, hogy a lovak régen is előfordultak ott és ott, miközben nem lett volna szabad előforduljanak ott és ott, hja, kérem, a ridegtartásnak vaskosabb a kálója, szóval előfordult régen is az ilyesmi, de akkoriban ez még nem volt ok az udvariatlanságra. Szépen, hosszan és érzelmileg telítetten megbeszéltük, hogy a lovak előfordulása mutat némi területi anomáliát, majd megbeszéltük az élet fontos, kevésbé fontos és teljesen lényegtelen aspektusait, esetleg, de hangsúlyozom, nem szükségszerűen, hanem csak esetlegesen ittunk egy kis pálinkát is, már ugye ha éppen volt kéznél (biztos volt olyan is, hogy éppen nem volt kéznél, meséltek ilyent, de furcsán állt az illető szeme mesélés közben), ami megkívánt némi hagyma-szalonna kísérőt is, a lovakkal pedig vagy lett valami, vagy nem, de hát a ridegtartás már csak ilyen.

Izgága, kapkodós, céltalan lett a világ mindenhol, és nincs szabadság, nem lehet alternatív életakarásokat találni, ma még a prófétaság sem pálya, hiszen ha kimennél a pusztába böjtötlni-megvilágosodni tücskön-bogáron élve, akkor két nap múlva felnyomnának a természetvédők, hogy befalod a védett szeklőcés nyüzünkét, és mehetnél a börtönbe. Unalmas ez az izgága élet, valami kis irónia talán elviselhetőbbé teszi, de ki tudja.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 19:04:00

@maroz: "Izgága, kapkodós, céltalan lett a világ mindenhol"
Ezt hívjuk mi úgy, hogy vaskor. Alaposan belepacsáltál ebbe, hogy tudjad, mit jelent ez valójában.
"Unalmas ez az izgága élet, valami kis irónia talán elviselhetőbbé teszi"

Igen, talán, sőt biztosan ;-)

S=klogW 2016.06.19. 19:12:56

@Mihint: akkor az a kilenc nem tíz? :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 19:16:06

@S=klogW: Vagy most harapom keresztbe, vagy később. Melyik jobb Magának? :))

Bell & Sebastian 2016.06.19. 19:23:08

@Disznóvári: Van benne csavar. Pontosan miért is a q. anyját?

(Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de elnézegetve a csapatunkat, ezek a fiúk pont nem Orbán fociakadémiáján szocialalizálódtak, hanem valamivel korábban. Az a helyzet, hogy én a kapitánynak tulajdonítom a sikert és a fiúknak, esetleg a helyszínen szurkolóknak. Másnak ehhez köze nincsen. De nyugtával dícsérjük...)

S=klogW 2016.06.19. 19:29:46

@Mihint: ööö...??? hát nem gondoltam, hogy a numera naturalis lesznek szemantikai képeségeim banánhéja

teljesen komolyan kérdezem

7+3-3
6-5

ebből nekem sehogy nem jön ki a 9 és az 1-en van még1 maradák

ennél még a 3=1-et is jobban értem

S=klogW 2016.06.19. 19:40:00

@Bell & Sebastian: jogos

köze nincs, de mennyivel "elfogadhatóbbá" (lfszt) teszi a félezer milliárdos lelátóbizniszt

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 19:43:38

@S=klogW: Mert a mai, és nem a Püthagoraszi matekkel próbálkozik. Mondom, hogy olvasson, a szétharapást pedig fenntartom, amíg nem látom előnyös mentálkinetikai elmozdulását. Uff.

S=klogW 2016.06.19. 19:45:06

@Mihint: visszatérve a téma eredeti fonalához:

voltak már hamis fák a történelem, amik már beértek, de vannak, akik még mindig azokat igyekeznek öntözgetni - én erre gondoltam/céloztam

maroz 2016.06.19. 19:55:14

@S=klogW: Pedig még a görög kertész is megmondta, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba az öntözővízbe!

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 19:57:24

@S=klogW: Ez egy másik téma, amire utal. A kereszténység történetében is felbukkan, de még korábban is az a motívum, amire tetszik utalni. A "hamis fák" és az őket öntözőkről olvashat a gnosztikus evangéliumokban, többek közt, de korábbról is, ha rászánja az időt a nyelvtanulásra.

A keresztény minden fát meglocsol, várható gyümölcsitől függetlenül, mert ez az Úr parancsa. Maga meg szerezzen végre jártasságot a teológiában is, mert láthatóan érdekli, oszt mégis olyan béna dolog volna Magát állandóan helyreigazítani. Meg az oroszlánnak is véges a türelme :) Meg az ideje, főleg.

S=klogW 2016.06.19. 20:12:15

@Mihint: meg már a fogai sem a régiek? :) akkor ajánljon valami irodalmat. van egyházmegyei könyvtárba bejárásom.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 20:24:53

@S=klogW: Bemelegítésnek Ravasz püspök írását javasolnám, ha azon átrágta magát, nincs ellenfél :)

digit.drk.hu/?m=lib&book=3&p=2342

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.19. 20:25:48

@S=klogW: A fogaimról ne akarjon tapasztalatot szerezni, én sem tenném :)

S=klogW 2016.06.19. 20:42:21

@maroz: de ugyanazt a hibát el lehet kétszer-sokszor is követni

Bell & Sebastian 2016.06.20. 18:54:35

@S=klogW: Ha jóindulatú vagyok, belelátom az uniós lehetőségek kiaknázását, a haverek jóllakatását és építőipar pörgetését közmunk..., állami megrendelésekkel.

Ha nem, akkor azt mondom, pénznyelőket telepítettek bizonyos jóelvtársak nyakába, amelyeknek addig örülnek csak, míg el nem hallgatnak a sófá..., fanfárok.

Ha beleképzelek némi stratégiát is, feltételezem, eb -t vagy vb. -t akarnak idehozni.

Ha realista vagyok: akinek kilóg a segge, ne száguldozzon új motoron a főutcán még akkor se, ha a látszat csal, mert szimplán beleszorult a megvadult kecskébe.

Bell & Sebastian 2016.06.20. 19:03:17

@Disznóvári: Mi ez? Sentinel szolgálat? Azt még én sem tudtam, hogy a szabad szombat bevezetése hitelfeltétel volt, Kádárék felé. Vasárnap meg coki.

S=klogW 2016.06.22. 23:11:52

undorító ez a rogán a békaképű nőjével együtt

2016.06.22. 23:37:24

"Senki sem tudja, hogy mit is jelent a LEAVE. Abban bízom, hogy az Unió és az Egyesült Királyság vezetői a kármentéssel fognak foglalkozni amennyiben a LEAVE kap többséget, és az ország tagja marad a European Economic Area-nak. Ha így is lenne, az Egyesült Királyság Peterborough-t választaná Cambridge helyett, az iskolázatlanok véleményét fogadja el az iskolázottakéval szemben, ezt pedig nem lehet az egyszerű nép diadalának tekinteni az establishment felett, ez egyszerűen csak batshit crazy."

maroz sír örömében

S=klogW 2016.06.22. 23:55:57

@WiteNoir: ó, mert ez a batshit krézi olyan virtigli kémbridzs és nem píterboró

S=klogW 2016.06.23. 02:19:30

@S=klogW:

azután, h rogánné a repedtarka katával csinál közös mdellkereskedő céget

legkevésbé sem tartom hihtetlennek, h rogán portikkal üzletelt

maroz 2016.06.23. 04:47:28

@WiteNoir: Elitista picsogás, nagy ügy.

Jut eszembe, kérdeztem már tőled, hogy mi a véleményed Bronislaw Szerszynskiről?

maroz 2016.06.23. 04:56:27

@WiteNoir: "az iskolázatlanok véleményét fogadja el az iskolázottakéval szemben"

Azon röhigcsélek, hogy ha ez a világesze nem a belvárosi mispóchéba születik, hanem mondjuk Fülöpházára egy tanyasi hatgyermekesbe, akkor ma ő veri Terikét és nem valószínű, hogy az iskolázottak véleményét tekintené az egyedül mérvadónak. Ez van, minden relatív, Gábor Elek esetében a móhel is sokat spekulálhatott és a végén mégiscsak a rossz darabot tartotta meg.

maroz 2016.06.23. 07:36:00

@S=klogW: Persze a rabbinak erre is lenne válasza. Milyen demokrácia az ilyen, kérdeznék és már mesélné is a vonatkozó történetet: főosztályvezető ül az étteremben a feleségével, bejön egy bögyösszőke, ráköszön rebegő szempillákkal a férjre, majd vonul tovább. Ki volt ez, teszi fel a nej az obligát kérdést. A szeretőm, válaszolja egy picit unottan a férj. A szeretőd????, kerekedik el az asszony szája, a szeretőd??? Ja, ez nálunk így megy, főosztályvezetőtől felfelé szeretőt kell tartani. Látod azt a festett vöröset ott az ablak melletti asztalnál? Az a Kovács főosztvez szeretője. Hm, töpreng el a feleség, a miénk szebb!!!

Nyilván, ezt el lehetne mondani rabbi nélkül is, de hát tudod hogy van ez: Ezeknek?!? ;)

Bell & Sebastian 2016.06.23. 08:59:35

@maroz: Höhö, az eredetiben csak a bunda-, kocsi- és lakásmegvonással fenyegetettség hatására lett ilyen belátó a zasszony.

maroz 2016.06.23. 09:29:18

@Bell & Sebastian: Azt is vegyük figyelembe, hogy az eredeti mellet még a régi jelző is játszik. Temporák, móresok, ma már ez a mese sem a régi, csóválja a fejét a farkas a patakban intimhigiéniai gyakorlatokat végző Piroskára, mai nevén VV Lillyred.

Bell & Sebastian 2016.06.23. 11:30:41

@maroz: Jaj, ne is mondja, a mese eredeti, francúz változata szerint az a céda Piros egy pufók szűz, kit csak magas tápértéke miatt fogyasztott el az erdei vadorzó.

Mamasoma Gésa helyében kétszer is meggondolnám komatál hurcolását erdőn által, mert manapság az anorexiás kullancs vette át a vegetatív ordastoportyán szerepét a táplálkozási láncban. Aki zsírleszívással foglalkozik szombat és vasárnap kivételével naponta 8-17 óráig, mint adóhivatali, plasztikus szépség.

maroz 2016.06.23. 11:58:22

@Bell & Sebastian: Vagy két hete volt hozzájuk szerencsém, alanyilag is. A mesém szerint azon a csapáson, amin elindultam nem kéne vanjon kullancs, aztán mégis vant, ilyent én még nem is láttam, hogy úgy kelljen a csóré lábam száráról söpörni őket, mint a cefrére gyűlő muslicát. Tanulság: húszéves mesék alapján nem szabad bemenni az erdőbe kurtanadrágban és körömcipőben. Aztán hogy ezen túl mi az egyéb tanulság, hogy ez valamiféle jel-e, meguntam számolgatni. Jöjjön, aminek.

2016.06.23. 12:46:57

@maroz:

egyetlen írását sem olvastam még.

maroz 2016.06.23. 13:21:00

@WiteNoir: Erre gondoltam:

eu.wiley.com/WileyCDA/WileyTitle/productCd-0631236031.html

A megközelítéséről szeretném tudni a véleményed. Legitim-e a címben szereplő megközelítés?

2016.06.23. 13:27:36

én persze azt remélem, hogy az utolsó pillanatban a nyugdíjasok egy része beijed és REMAIN-re szavaz),

A kilépés győzelme szerintem egy populista ígérettel megnyert választás következménye, és Cameron személyes és totális csődje lenne

A vicces, hogy tényszerűen cáfolták az összes lényeges brexit-párti érvet már jóval a referendum előtt, amire ugye a közismert válasz az volt, hogy a "zembereknek elegük van a szakértőkből". :)))

Elég jó elemzést olvastam az előbb arról, hogy Brexit esetén a német és a francia kormány érdeke nem a kármentés, hanem a kilépő angolok betonba döngölése, akkor is, ha pénzbe kerül.

Valahol olvastam egy tanulmányban, h a XXI. század az "ostobaság" évszázada lesz, a hatalmas technológiai fejlődés ellenére. A politikai pozíciókat átlagosan művelt vagy tanulatlan, populista emberek fogják vinni.

Valahol olvastam egy tanulmányban, h a XXI. század az "ostobaság" évszázada lesz, a hatalmas technológiai fejlődés ellenére. A politikai pozíciókat átlagosan művelt vagy tanulatlan, populista emberek fogják vinni.

én persze azt remélem, hogy az utolsó pillanatban a nyugdíjasok egy része beijed és REMAIN-re szavaz),

A kilépés győzelme szerintem egy populista ígérettel megnyert választás következménye, és Cameron személyes és totális csődje lenne

A vicces, hogy tényszerűen cáfolták az összes lényeges brexit-párti érvet már jóval a referendum előtt, amire ugye a közismert válasz az volt, hogy a "zembereknek elegük van a szakértőkből". :)))

Elég jó elemzést olvastam az előbb arról, hogy Brexit esetén a német és a francia kormány érdeke nem a kármentés, hanem a kilépő angolok betonba döngölése, akkor is, ha pénzbe kerül.

Valahol olvastam egy tanulmányban, h a XXI. század az "ostobaság" évszázada lesz, a hatalmas technológiai fejlődés ellenére. A politikai pozíciókat átlagosan művelt vagy tanulatlan, populista emberek fogják vinni.
én persze azt remélem, hogy az utolsó pillanatban a nyugdíjasok egy része beijed és REMAIN-re szavaz),

A kilépés győzelme szerintem egy populista ígérettel megnyert választás következménye, és Cameron személyes és totális csődje lenne

A vicces, hogy tényszerűen cáfolták az összes lényeges brexit-párti érvet már jóval a referendum előtt, amire ugye a közismert válasz az volt, hogy a "zembereknek elegük van a szakértőkből". :)))

Elég jó elemzést olvastam az előbb arról, hogy Brexit esetén a német és a francia kormány érdeke nem a kármentés, hanem a kilépő angolok betonba döngölése, akkor is, ha pénzbe kerül.

Valahol olvastam egy tanulmányban, h a XXI. század az "ostobaság" évszázada lesz, a hatalmas technológiai fejlődés ellenére. A politikai pozíciókat átlagosan művelt vagy tanulatlan, populista emberek fogják vinni.
Itt lakik körülöttem vagy 1millió angol nyugdijas. Ezeknek braxittől igencsak borsos orvosi költségeket kell fizetniük, ugrik a QROPS, adózik a nyugdij, mert ugye innentől számit, hog hol tartózkodnak napra leszámolva. Óriási szopás nekik, teljesen kétségbe vannak esve.

vincentblogos kommentek a brexitről

egyesek államcsődnek is örültek volna csak bukjon orbán, a minimálbér egyesek számára szitokszó, stb.

2016.06.23. 13:33:47

@WiteNoir:

na ez ugyanaz lett többször, de mindegy, a lényeg hogy demokraták és keleti érdeket képviselnek

2016.06.23. 13:35:05

@maroz:

ez eszmetörténet.
hogy értelme mennyi van nem tudom, mások is próbálkoztak hasonlóval már.
amihez kapcsolni szeretnéd, arról én nem beszélek, megmondtam fentebb

2016.06.23. 13:49:17

azért béndek péter se maradjon ki

-----A polgárok pártja vagyunk -- röviden azoké, akik eltartják az országot szellemiekben és az adóikkal, többet tesznek be a közösbe, mint kivesznek onnan, idetartozónak tekintjük tehát az alulfizetett szellemi, pl. tanár, foglalkozásúakat is. A Fidesszel szemben nem akarjuk -- gyakorlatilag folyamatos hazudozás árán -- megszólítani az értékteremtésre nem hajlandó lumpeneket,____ se a (társadalom által eltartott) proletárokat, ___se természetesen az élősködő politikai bűnözőket. "

mondja beléndek, aki nulla érdemi értéket teremtett életében, fosta a szót folyóiratokban meg nagyvállalatok szopása közben...

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.23. 15:37:53

@Szindbad: @közösperonos átszállás: @dvhr: @WiteNoir: @ipartelep: @mavo: és a többi alember
Ne reménykedjetek, hogy megússzátok.
Válaszoljatok @airopabazta: kérdésére:
"Korábban arról írtak többen, hogy nem lehet empirikusan vizsgálni a transzcendens lényekkel való kommunikációt, mert a transzcendens tagok per definitionem megfigyelhetetlenek; mire jtt nem is számolom meg hányszor írta le, ami egyébként a dolgozatban is benne van, hogy nem is azt vizsgálta, hogy léteznek-e transzcendens lények, lehet-e velük empirikusan megfigyelhető módon kommunikálni, hanem azt, hogy különféle szövegekben (amelyek nagyon is empirikusak) hogyan jelenik meg a közösség fogalma. Ez sztenderd tartalomelemzés, szóval tényleg nem értem a problémát sokadszorra sem."

2016.06.23. 16:02:41

Egyesült Királyság az euró-projektben sem hajlandó részt venni, és nem kényszeríthető arra, hogy egy Egyesült Európai Államok része legyen."

HAHAHA
tehát része kell legyen, de csak a saját szabályai szerint.
úgy kéne őket kibaszni, hogy lábuk ne érje a földet

S=klogW 2016.06.23. 18:22:46

@maroz: nem igazán értem miként kapcsolódik e civv roggyantóniékhoz ...

S=klogW 2016.06.23. 19:04:48

@Bell & Sebastian: nem lenne kifpgásom egy foci eb ellen, ahhoz lassan meg is lesz az elégséges számústadion, még így, 24 csapatos eb-vel is

de minden ilyen rendezés az olimpia elmebeteg és aljas lázálmának valóra váltása felé tett lépés valójában: fel nem tudom fogni, hogy 75% körüli államadósság mellett miként gondolhatja bárki komolyan azt, hogy olimpiát rendezni jó dolog

oligarcháék nyilván leszarják az orszgot, de a nép jó nagy barom, hogy ezt két pofára megzabálja

maroz 2016.06.23. 19:12:52

@S=klogW: Amikor az emberek a demokrácia nevű társasjátékban pártot választanak ott is hasonló szempontok érvényesülnek: büdös kurva, de a mi büdös kurvánk, és szebb, mint a másoké!

Rogán szart se tudna ártani, ha az emberek nem hinnék el azt a butaságot, hogy a rogánok hatalomban tartásának aktusa során a saját sorsukba is beleszólnak. Ma a kortárs, liberális demokrácia totálisan kiüresedett, csak arról szól, hogy kinek a büdös kurvája duhajkodjon.

S=klogW 2016.06.24. 00:17:43

@maroz: köszönöm az erklärungot

S=klogW 2016.06.24. 08:13:05

Brexit alkalmából mindenkinek, aki szereti (nem tekintve a dalszöveg kommunista világforradalmár felhangjait, mely inkább csak az együttes balos beállítódása ismeretében nyilvánvaló):

www.youtube.com/watch?v=Ktg_rE7YesA

Bell & Sebastian 2016.06.24. 08:44:07

@S=klogW: Egyébként, ha már, akkor inkább valami himnikus duettet, mondjuk ezt.

www.youtube.com/watch?v=RE7_Zp0lX1c

Bell & Sebastian 2016.06.24. 09:04:04

Jut eszembe, maga a gospel-bluest szereti, itt aztán alaposan kicifrázzák. Needed time.

www.youtube.com/watch?v=UPYbVObJdG4

S=klogW 2016.06.24. 11:06:33

@Bell & Sebastian: gopelblúzt én?
legfeljebb kigombolni egy huszas-harmincas vadmacskatestű csokibabát a gospelblúzából :)

Bell & Sebastian 2016.06.24. 11:24:22

@S=klogW: Begombol, bőrébe visszabúj, fekete tollal ír, gyásznap van a pszichiátrián, egy ápolt megszökött.

2016.06.24. 19:10:39

nagypapam ezert nem jarhatott egyetemre. nyilvan nem fosztottak meg a tanulas jogatol, csak lehetoseget adtak a tisztafaju turani fiatalsagnak, hogy helyette jarjon egyetemre. probalok valamilyen jelzot keresni szakalyra, amit elfogad a jogi kepviselonk, de meg nem sikerult megtalalnom. "

a nagypapájának feltétlenül járnia kellett volna, helyette pedig csak egy turáni kerülhetett be.
azt a brexit mindenségit

2016.06.24. 19:27:56

@WiteNoir:

jogkorlátozó volt, de nem jogfosztó, ennyit mondott, ez korrekt.
nyilván a törvény elítélendő, de volt másik szemszög is, nem csak a zsidó, ám arról beszélni nem szabad

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.24. 19:54:52

@WiteNoir: Mint annyi mindent, ezt a témát is már megvitatták, kivesézték a mandiner sztárkommentelői. :)
mandiner.blog.hu/2011/09/01/az_alattvalo_nemzet_es_a_szembenezes?full_commentlist=1#comments
2011.09.23. -án kezdődött a parázs vita. (Jó néha visszaolvasni ezeket a vitákat.)

S=klogW 2016.06.24. 22:01:07

@Mihint: nyugodt hetük volt odaát? ;)

S=klogW 2016.06.24. 22:05:02

@Bell & Sebastian: mire képes leszek kétely nélkül dekódolni bármely kommentjét, telepata leszek :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.24. 22:45:40

@S=klogW: Egy fenét :) B&S dekódolásához csak egy kicsit még tanulnia kell, a telepátia ott kezdődik, amikor a zsidó nagymamája továbbtanulási lehetőségéről orbi jut az eszébe :) Érdekes, az én nagyanyámról senki sem beszél, aki szobalány volt Sepsiszentgyörgyön, oszt végigkergették az egyszem lányával együtt fél európán, majdan meg nem erőszakolván már vissza sem térhetett a szülőföldjére. Milyen mucsai dolog, hogy sem a nyelvvizsga, sem a továbbtanulás nem tartozott a kudarcélményei közé, naháát.

Bell & Sebastian 2016.06.24. 23:34:03

@Mihint: Nincs is zsidó nagymamám. A családi sérelmeket Antall és Orbán elintézték megváltással, amit a kettő közt Brüsszeli Előcsarnok elvett.

Én például nem az egyetemről zárnám ki a zsidókat és cigókat, hanem a magyar vállalkozósdiból.

De csak azért, mert ebben szereztem átfogó tapasztalatokat, a többi hozzájuk vándorolt.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.24. 23:50:08

@Disznóvári: Vagy úgy hat éve, amikor először néztem meg a cirilbetűs linkjét, és rájöttem, hogy megértettem, mit szeretett volna mondani.

@Bell & Sebastian: Na és? :) Amúgy jogos, bizonyos szempontból ez már folyamatban van, hallja a sivalkodást, nem?
A brüsszeli előcsarnokban rövidesen a hőn szeretett pátyolgatottak kakilni fognak járni, ezzel is megszentelve egyébként a még erre is méltatlan teret.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.25. 02:27:39

@Bell & Sebastian: Visszaolvasva tényleg félreérthetően írtam, nem a Maga nagymamáját óhajtottam igazából beleszőni a mondanivalómba, hanem a fentebb szólóét, fehérszürkéét, akinek - úgy tűnik - mégiscsak van kedve beszélgetni :) Vagy beszólogatni? Ki tudja.

maroz 2016.06.25. 05:36:29

@Mihint: Nincs kedve, ez valójában nem az ő szövege, hanem idézet attól a bizonyos jótündértől, akiről Whitenoir azt állítja, hogy nekem az agyamra ment, nem tudok tőle szabadulni és ez szerinte egy súlyos jellemgyengeség. :)

Amúgy ez az idézett szöveg nem azért szörnyű, mert a Gábor Elek nevű tudósüstökös farkából csapódott ide, hanem azért, mert ez az a bizonyos tipikus belvárosi zsidó liberális gondolkodás része, és nem, nem arról van szó e szerint, hogy a te nagymamád (meg az enyém, aki egyszerű zsellérként még csak a faluját sem hagyta el a nagy világégés alatt) nem úgyszintén egy esetleges vétlen áldozat, hanem annál jóval több: bűnös. Azért, mert ő is magyar és nem tett semmit, hogy megállítsa a szörnyetegeket. Nem vicc, pedig annak tűnik, ezek tényleg ebben hisznek, this is what scientologists actually believe, mondaná a southpark, illetve mondhatná, mert tényleg viccesnek látszik így, elsőre. És másodikra, harmadikra, sokadikra.

maroz 2016.06.25. 05:41:15

@S=klogW: Végső soron ez nem egy rossz kifutása a dolgoknak, az már csak egy betűre van a tevepatától, az meg, nos, az meg ízlés dolga ugyan, de szerintem az vitán felüli, hogy van legalább olyan érdekes, mint a Bolzmann-állandó, szóval csak ez ne tartson vissza! ;)

maroz 2016.06.25. 06:17:57

@Mihint: Nézd meg ezt a tetűt is:

index.hu/velemeny/2016/06/24/elkezdodott_az_emberi_hulyeseg_uj_korszaka/

Egy belvárosi rohadék, akinek volt olyan szerencséje, hogy jó helyre született és bekerült a tutiba és innen már nem is lát tovább, csak a saját kibaszott osztálya helyzetét terjeszti ki az egész világra. Ha neki sikerült beleszületnie a tutiba' és végigbulikáznia az eddigi egész kibaszott életét akkor ez az egész világra igaz, igen, leírja ez a faszkalap, hogy minden natyon jo, minden natyon szep, mindennel meg van elegedve, illetve majdnem, mert azért egy kis probléma mégiscsak lenne: azok a faszkalap, irracionálisan viselkedő milliók, akik nem értik meg, hogy a racionális viselkedés jobb lenne a földesandrásoknak, és nem hajlandóak úgy cselekedni, úgy gondolkodni, ahogyan az az elit szerint helyes lenne.

Most akkor hirtelen megpróbálom elképzelni azt, hogy jön egy hatalom, amelyik hirtelen felindulásból úgy dönt, hogy ezeket a hányadék belvárosi liberálisokat, az elekgáborokat meg a földesandrásokat egy kicsit mégiscsak beutalná valami Recsk szerű helyre, már csak a miheztartás végett is, és akkor ugye nekem ezen fel kéne háborodnom, a tiszta humánum jegyében akár még fegyvert is kéne fognom a földesandrások érdekében, mert ha nem teszem, akkor cinkos leszek.

De mit kezdjek azzal az érzelemmel, amelyet ők raktak belém az ilyen aljas megmondásaikkal, és ez az érzelem nem engedi, hogy szolidáris legyek velük, sőt, ez az érzelem még Recsk ellen is berzenkedik, mert azért csak lehet még Szibériában valami eldugott vidék, és ha már, akkor játsszuk komolyan. Ha ezt elmondom nekik, akkor náci vagyok és a kör bezárult.

Bell & Sebastian 2016.06.25. 07:43:50

@Mihint: Van az úgy, hogy cirillül van a metód us.

(Nem értettem félre, csak jobb hülyének lenni.)

A magyar, parttalan kapitalizmusba átmenet kettes számú ősbűne, az első a Rózsadombi Paktum, az olajbotrány, mert ott fogott először össze az alja a tetejével, cigó a zsivánnyal, vak a bátorral. Rászoktak a lopásra és az irányított törvénykezésre, mindegyik ezen szedte meg magát.

Azóta is vidáman élnek, amíg el nem ássák őket.

S=klogW 2016.06.25. 09:09:58

@maroz: a vadmacskatestu csokibaban valoban erdekes :)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.25. 09:21:45

@maroz: Azt nem értik (vagy értik és ezért félnek) ezek az elekgáborok, földesandrások, hogy mink birkatürelmű úriemberek vagyunk. Ha az általuk olyannyira megvetett "nép" ráeszmél, hogy mit művelnek, kaszával-kapával és ami a kezük ügyébe kerül, fognak rájuk rontani, és nem lesz könyörület.

S=klogW 2016.06.25. 09:46:50

@Disznóvári: ez a nep nem letezik jelenleg

Es amig a ket becsi dontes de legalabb e-erdely vissza nem all, addig nem is fog.

Bell & Sebastian 2016.06.25. 09:59:00

@S=klogW: Fogadja el, hogy a 8% militáns olyan állandó, ami mindentől független adottság. Lehet őket aktivizálni, mondjuk focival és le lehet csukatni őket, mint Budaházyt. Mikor hogy.

Spontán forradalom sosem volt, most sincsen és nem is lesz. Az egész csak arról szól, ki vezesse a "katonákat" és merre?

S=klogW 2016.06.25. 10:06:42

@Bell & Sebastian: az a 8 nagyonkeves barmihez, a lenyeg az, milyen a tobbi 92

S=klogW 2016.06.25. 10:10:32

Azindexen mar cafoljak a juszt prima nycturiat.

Bell & Sebastian 2016.06.25. 10:23:22

@S=klogW: Egyszer kilyukadnak, maga meg rendszeresen.
___

Nem kevés 8%. Buziból például nagyon sok. Ahol cserélődik az arány, betörnek a vadak.

maroz 2016.06.25. 10:37:51

@S=klogW: Nézd inkább azt, hogy van egy száz százalékban haszontalan elitünk és ennek idővel mindenképp lesz valamiféle kellemetlen következménye.

S=klogW 2016.06.25. 10:40:48

@Bell & Sebastian: 2-0 maganak, de az az erzesem a karomra kommentel :D

maroz 2016.06.25. 10:57:52

@S=klogW: "a karomra kommentel"

Há' dikk mán, ne rakd ki, akkor nem kommentálnak rá! ;)

S=klogW 2016.06.25. 11:29:35

@Bell & Sebastian: 8cal semmire nem megy ha a tobbi 92 fizikalisan, mentalisan, moralisan, identitasaban alkalmatlan mozgositasra

Bell & Sebastian 2016.06.25. 11:38:15

@S=klogW: Történelmileg alakult így a 8%, nyilván ez az élcsapat, méheknél nem reklamál, hogy a többség dolgozik, harcos meg alig van?

Ha területvédelem, mindenkinek akad dolga, mibe volt Sztálinnak Berlin? A többiek meg végignézték, pont ennyi a különbség hülye és geci között.

maroz 2016.06.25. 11:48:07

@S=klogW: Ma még nyolc százalék sem kell. Nézd meg, hogy az érdemi, befolyásra alkalmas erőforrások alig egy-két százaléknyi ember kezében van koncentrálva, és ők ennek a tudatában cselekszenek. A tömegek pedig teszik, amit az adott helyzet tőlük megkövetel. Ledobsz pár kazettás bombát Aleppóra és a tömegek megszavaznak valamit, mert akire bombákat dobnak az az elvárt módon viselkedik és ennek lesz aztán áttételesen hatása valamiféle szavazás, ami megképezi azt a látszatot, hogy ott az emberek döntöttek, holott valójában a döntést az hozta meg, aki ledobatta a bombát és egy ilyen döntést nagyon, de nagyon csekély ember tud csak meghozni, százalékban talán ki sem fejezhető mennyire csekély.

2016.06.25. 13:01:58

@maroz:

domján attila manager, pénzügyi elemző

"Az a baj, hogy a válaszok megvannak, de az nekik nem elég jó, vagy nem hajlandók elfogadni, hogy bizonyos problémákat maguknak idéztek elő, majd tartják a markukat a megoldásért (pl. taxisok VS Uber). Egy jó kis populista hecckampány pedig viszi is őket egyből magával. Ilyen jellegű problémákra nem lehet egyszerű választ adni, de a Brexit vagy pl. a magyar gyoda ennek az illúzióját adja nekik.

A fent említett iskolázatlan rétegnek aztán lehet magyarázni a pénz-, tőzsde- és munkapiaci externáliákat meg a politikai-diplomáciai folyamatokra gyakorolt hatásokat. Jön a demagógia és mindent visz: ad egy közös ellenségképet (kinek neve szitokszó lesz), akit ha jól leverünk, megbüntetünk, legyalázunk, akkor minden pikk-pakk megoldódik (lásd még: migránsok, ballibsik). Hiába, no: semminek sincs nagyobb összekovácsoló, aktivizáló ereje, mint a közös ellenségnek!

Értelmiségiként nehéz párbeszédet folytatni, mivel ez a réteg jellemzően nem akarja meghallani az érveket, mert a kétbites gyűlöletmantra cseng a fülében és maga is azt szajkózza. Ha pedig valaki a bonyolultabb összefüggéseket próbálja számukra megvilágítani, azt ők összezavarási kísérletnek értékelik, szkeptikusan állnak hozzá. Ezért a bizalomvesztés az "elit" felé. Régebben voltak kétség felett álló, univerzális köztiszteletben tartott személyek, akik véleményére adtak, idézték őket. Most már divat őket is ekézni (már a pápára is fújnak).

A probléma pedig ott van bármilyen szavazásnál, népi döntésnél, mint a közgazdaságtani modellek és a valóság közötti eltérésnél. Feltételezzük, hogy a szereplők minden lényegi információ birtokában vannak, és az érdekeiknek megfelelő döntést hoznak. Csak sajnos a valóságban ez nem így történik, és érzelmekre játszva, lózungokat puffogtatva beviszik egy rossz döntésbe azokat, akinek ez valójában nem érdekük, azok, akik ezt a döntést nem a társadalom, hanem a saját érdekükben szeretnék elérni. (Lásd pl. Orbánék milyen populista kampányolással szereznek támogatókat egy-egy ügyhöz, ahol a céljaik valójában a saját köreik helyzetbe hozása).

Csak egy kis érdekes színes a végére: A szavazás napján vihar sújtotta azokat az angol terülteket, ahol a választók többsége a kilépés ellen voksolt volna. Emiatt itt alcsanyoabb volt a részvételi arány a vártnál, és a kis különbségű brexit győzelem akár ennek is betudható. Ennél is rosszabb, hogy ilyen horderejű kérdést egyszerű többséggel eldönteni óriási hiba, és a társadalom mély megosztottságához vezet."

okád rendesen:)

S=klogW 2016.06.25. 14:45:17

@Bell & Sebastian: nem érti:

annyira konspirálja a kommnetjeit, h mások kommentjeinek értelmezését is elkomplikálja

nem kell a 92%nak is olyannak lenni, de fogékonynak kell rá lennie, hogy a 8% magával tudja ragadni ha kell

S=klogW 2016.06.25. 14:47:40

ó, h bacca+ ez a bájer: elutazott délamerikába, filmet is csinált, de szánalmasan és semmitmondó szntimentális és szenvelgő nosztalgikus jeremiád lett belőle

ez hülye

S=klogW 2016.06.25. 14:52:02

ááá, képes egy atacama széli templomrom árválkodó téglaboltíve kapcsán józsefatillát idézni meg bevágni az akasztós jelenetet a volt egyszer egy vadnyugatból

S=klogW 2016.06.25. 15:11:37

Asztat monygya a Sajble, hogy
már az EU-ból való esetleges magyar, osztrák, finn vagy francia kilépés miatt is aggódik
és
nem szeretnék, ha az angolok feltétel nélkül, automatikusan hozzáférést kapnának a belső piachoz, mert ez más tagállamokat is felbátorítana.

Pedig pont így lehetne a megfelelő irányban alakítani a zEUszt: egy kilép, de gazdaságilag visszacsatlakozik, majd a következő, és a többi uígy egymás után.

A nemzetközi jakobolibsik és globális neonacionokonok lóghatnának a sznapsz el izén.

Bell & Sebastian 2016.06.25. 17:03:01

@S=klogW: Nem vonom kétségbe, genetikailag ennyi a köménymag, 8%. Ezek mennek elöl, a többi meg utánuk. Komplikálja a fene, ha eccerűt akar látni, olvasson Virág elvtársat. Azzal még vitatkozni sem kell, úgy fog meghalni, hogy bezzeg a Feri és a Gyula, meg a Zsánklód, más mindenki hülye.

Viszont az én hülyeségemben rengeteg munka van, aminek utána is lehet nézni, nem kell feltétlenül elhinni. :)

Bell & Sebastian 2016.06.25. 17:06:05

@S=klogW: Ezek mit gondoltak vajon, bebalzsamozva várhatják a föltámadást? Hogy az ördög fattyai most be vannak szarva, az egy jó kezdet, csak ne érjen hamar véget.

S=klogW 2016.06.25. 21:34:48

A Brexitet látva Oroszország és Kína stratégiai megállapodást kötött
2016.06.25 16:10
MTI
Minél bonyolultabbá válik a nemzetközi helyzet, annál inkább szükség van a kínai-orosz stratégiai együttműködésre, a barátságra, egymás támogatásának fokozására - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő szombaton Pekingben, amikor találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az eseményhez időzítve több mint 30 együttműködési megállapodást írtak alá.

Putyin és Hszi több nemzetközi kérdésben is egyeztetett, majd aláírt a globális stratégiai stabilitás megvédelmezéséről és az információcserére és az űrkutatásra vonatkozó együttműködésről egy-egy közös közleményt.
Orosz tisztségviselők nyilatkozataiban elhangzott, hogy Kína megnyitotta a gabonapiacát Oroszország előtt, ami azt jelenti, hogy még az idén körülbelül félmillió tonna búza és árpa értékesítésére számítanak.
A kínai-orosz kereskedelmi forgalom a fogadkozások és a megkötött üzletek ellenére még mindig visszaesést mutat a 2014-es 100 milliárd dollárhoz képest. A tavalyi 60 milliárd dolláros forgalmat szakértők egyrészt az orosz nemzeti valuta leértékelődésével, másrészt az olajárak visszaesésével, illetve kisebb részben a szankciókkal magyarázzák. A kínai elnök szombaton kiemelte, az idei január és május közötti kereskedelmi forgalom megközelítette a 26 milliárd dollárt. A Kínába irányuló orosz export kétharmada energiahordozó.
Kína megerősítette, hogy 6,2 milliárd dollár hitellel kíván hozzájárulni a Moszkva és Kazany közötti 770 kilométer hosszú gyorsvasúti beruházás kivitelezéséhez. Áprilisban pedig két kínai bank jelentette be, hogy 12 milliárd dollárt adnak arra a projektre, amely cseppfolyósított földgázt termel majd az orosz sarkvidéken, a Jamal-félszigeten. Az innen származó földgáz vásárlásával Kína válna az orosz földgáz legnagyobb vevőjévé, évi 68 milliárd köbméterrel.
Peking és Moszkva egyaránt ellenzi az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába tervezett telepítését, ami megfigyelők szerint a két fél további katonai együttműködésének szorosabbra fűzéséhez vezethet. Ezt úgy fogalmazták meg hogy készek együttműködni a közös biztonsági veszély elhárításra. Kína emellett számít az orosz támogató közreműködésre a dél-kínai-tengeri vitái és a kelet-kínai-tengeri vitája közepette előállt feszült helyzetben.
Kína és Oroszország a "színfalak előtt" kölcsönösen egymás szövetséges támogatóiként és bizalmas partnereiként tűnnek fel és hangoztatják - mint tette ezt Vlagyimir Putyin is a napokban - hogy a kölcsönös bizalom eddig példátlan szintet ért el a két ország vezetői között. Putyin és Hszi gyakran találkoznak, legutóbb két napja Taskentben, a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján ültek le egymással. Tavaly öt alkalommal, 2013 óta pedig 15-ször tárgyaltak.

www.portfolio.hu
www.portfolio.hu/gazdasag/a_brexitet_latva_oroszorszag_es_kina_strategiai_megallapodast_kotott.233910.html

S=klogW 2016.06.25. 22:31:47

Van valami mély szétesés a viláágban, valami mélységes hitevesztettség. Valamiben mindenkinek hinnie kell, akármiben, a hit kepessege tunik kiveszni az emberekbol.

2016.06.25. 23:56:55

@maroz:

hafr.blog.hu/2016/06/25/sulyos_tevhitek_a_kapitalizmusrol

béndek

---1. Igazságtalanság, hogy a globális vagyon kb. felét a népesség 1%-a birtokolja. Nem az. Micsoda hát? Egyenlőtlenség. Az egyenlőtlenség azonban nem igazságtalanság.
----a kapitalizmus egyetlen alapvető működési elve a verseny. .... De a kapitalizmus hatékonyságának alapja a verseny, és a döntések 99%-a reális képességek nyitott versenyében születik. A német gazdaság ereje reális erő. Tapasztalt vállalati tanácsadóként az ember pontosan tudja, mire számíthat, ha egy átlag német céggel, egy átlag angol céggel, egy átlag olasz céggel, vagy egy átlag magyar céggel dolgozik. Ott, a gyár padlóján és az irodákban lemérhető a nemzeti képességek sorrendje. Kb. ez a sorrend, ahogy írtam. Ez tény, ez realitás, ami ellen lehet cirkuszolni, de jobb volna -- magyarként, a fenti sorrend ismeretében -- tenni ellene.
---végül az utolsó magyaros tévhitünk, hogy van királyi út a jóléthez. Nincs. Kapitalizmus vagy szegénység.

2016.06.25. 23:58:17

azért jó tudni, hogy az ilyen életében értéket sehol sem teremtett konzervatív csecsen felnőtt nagyarcú szófosó burzsujbéndekek boldogulnak, undorító egy fajta.
nála még bokradék is szimpatikusabb.

2016.06.26. 00:00:14

HaFr · hafr.blog.hu 2016.06.25. 10:08:38
@nagyonkicsihuszár: nem provokációnak írtam + a vagyon nem egyenlő a jövedelemmel + senkit nem akadályoz meg semmit abban, hogy kitaláljon valamit, abból holnap milliomos, egy hét múlva milliárdos legyen. Más ilyen rendszer nincs. Amit én nem fogok fel, hogy mit nem lehet ebből megérteni. "

az is lehet viszont, hogy az illető egyszerűen bolond, beteg.
akkor sajnálom.

2016.06.26. 00:01:24

@S=klogW:

oroszországot és kínát aljas bűnözők vezetik.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.26. 04:48:38

@WiteNoir: Nahát, balfaszkám, eljutottál egy alapigazságig:
a politikát minidig aljas bűnözők csinálják.
Már csak annak a felismerése hiányzik, hogy a mai ajrópai "elit" az egyik leghitványabb, legtehetségtelenebb amit világtörténelem kitermelt magából.
És ha erre magyarázatot keresel, könnyen paranoid "összeesküvéselmélet-párti" leszel, akit azonnal ki kell közösíteni a "komolyan vehető", a „tudományosan gondolkodó” emberek közösségéből.

maroz 2016.06.26. 05:04:53

@WiteNoir: De ha azt mondom, hogy doktordöménypéter, akkor már hülye vagyok, ugye?

Vagy te melyik csapatban is játszol? Akik azt mondják, hogy lehet, ki tudja, nincs bizonyítva, nem látom, mert homokba dugom a fejem, ésatöbbi mávóság és pelsóság? Bocsánat, de annyira egyéniségek vagytok, hogy összekeverlek benneteket.

Esetleg az lennél, aki szerint a mezei futóbolond béndekpéterek, akiknek a kezükben a pöcsüknél lényegesebb játékszer soha nem volt és a bűnük mindösszesen csak annyi, hogy egy fing helyen ostobaságokat írogatnak húsz másik ostobának? Erről beszéljünk, és ne az összehasonlítatlanul nagyobb ártópotenciállal rendelkezett/rendelkező generációsan is főállású, megélhetési tetvekről? Kik tehetnek arról, hogy Magyarországon (sem) nincs érdemben ellenerő a neoliberalizmussal szemben? Oké, a konzervatívok is elbaszták, de érdemi és kontúros ellenideológiát mégiscsak inkább a baloldal tudna gyártani és használni, már ugye ha lett volna baloldal és nem csak a hatalmukat átmentő kis és nagykomcsik vannak és a seggük nyalásába belekékült úgynevezett értelmiségi elitünk, azaz a doktordöménypéterek és a gáborelelek.

De nem, te azzal vagy, hogy ők akkora egy értékek, hogy bármelyiket bármikor élvezettel elszopogatnád még ma is, és a probléma mindösszesen csak annyi, hogy a világ és az ország nem ismerte fel ezeknek az okos embereknek az okosságát és inkább a buta zorbánsátánt választotta, meg a mucsát.

Akkor meg most min is fintorogsz? Az jön vissza, amit vetettünk, ezek az emberek azt mondják, amire kondicionáltuk. Én tudom, benne voltam, csináltam, sajátélmény, még ha nem is vagyok rá büszke. Rám például haragudhatsz emiatt, mert egy nagyon picit oka vagyok én is annak, hogy ma így gondolkodnak baloldali gondolkodás helyett, de csak egy nagyon picit, például én nem osztottam szét egyetlen évben sem milliárdokat a véleménybefolyásoló iparosoknak. De ismétlem, ha mindenképp haragudnod kell valakire, akkor itt vagyok én, rám haragudhatsz, mert én is hülyítettem így a népet, tehát jogos lesz és annak legalább lesz is valamiféle értelme.

maroz 2016.06.26. 05:11:16

@WiteNoir: Béndek esetében az a legborzasztóbb, hogy afféle ártatlan futóbolond bácsikának gondoltam el, aki történetesen valamiféle konzervatív szerepjátékba hülyült bele, és ebből a megközelítésből mit ad Isten, pont a "bácsika" nyalt vissza a legdurvábban amikor utánanéztem és tragikus arccal megállapítottam, hogy fiatalabb, mint én. Na, ha valaki ebben az ügyben tudna intézkedni, az jó lenne.

maroz 2016.06.26. 05:28:54

@Disznóvári: Látom fél szemmel, hogy a szociknál összeállt végre a megújított vezető erő. Mi történhetett, Cuslág nem vállalta?

Szindbad 2016.06.26. 07:30:39

@WiteNoir: De hát igaza van. Ahol nem működik rendesen a kapitalizmus, ott nem lesz jólét. Legjobban ez most Venezuelában látszik.

maroz 2016.06.26. 08:15:08

@Szindbad: És ez nem véletlen! Hol dolgozott, melyik külképviseleten az öregkomcsi doktordömény? Na hol? Hát naná, hogy Venezuelában!

Olyanok ezek, mint a métely, ahol megjelennek ott megpusztul minden. Rendes Kapitalizmus fogja magát és hisztérikusan csomagolni kezd, amitől aztán Jólét sem adja alább, úgy elhúznak mindenhonnan, ahol a doktordöményék megjelennek, hogy csak állunk és nézünk ki a fejünkből. Mi lesz most velünk Rendes Kapitalizmus és Jólét nélkül? Mi marad? Legalább a doktordöménypéter megmarad? Van még remény?

Szindbad 2016.06.26. 08:44:41

@maroz: Nem véletlen. A korrupt, piacellenes országok nem hoznak jólétet széles néptömegek számára. Te is ennek vagy az áldozata.

S=klogW 2016.06.26. 10:21:20

@WiteNoir: mikent az usat es akar mo-ot is - persze az orszagok sajat kaliberenek szintjen

maroz 2016.06.26. 10:51:25

@Szindbad: Ne told túl a mesét. Rendes Kapitalizmus elmegy, viszi magával Jólét, a széles néptömegek téged csak összezavarnának, bízzál bennem. Nézd meg, hogy a kedvenc rajzfilmjeidben is milyen ritkán rajzolnak széles néptömeget. Nincs neked ehhez szemed, mert nem csinált a gazdád.

Szindbad 2016.06.26. 12:28:44

@maroz: De nem tolom túl. Vegyük csak Dél-Amerikát. A legkevésbé kapitalista ország van a legnagyobb bajban (Venezuela), míg Chile pl. szépen gyarapodik. Vagy vegyük kontrasztnak Kelet-Nyugat Németországot, vagy Észak-Dél Koreát. A világ tele van ezt alátámasztó példákkal.

Dél-Koreába a háború után betelepedett az USA, vitte oda a kapitalizmust, és a Dél-Koreaiak sokkal jobban jártak, mint az északiak. Magyarországon a Szovjetúnió megszüntette a kapitalizmust, és lám, milyen jól jártunk.

A Dél-Koreaiakat kizsákmányolta az USA?

2016.06.26. 12:30:13

@maroz:

rád haragudnék, de befolyásod nincs, ezért nem lenne értelme.
van mikor a népnek, van mikor az elitnek van igaza, van mikor mindkettőnek a maga szempontjából, van hogy egynek sem, én nem vagyok a priori senki pártján.

a hazai "baloldal" elbaszta, viszont keményen balos politika egyetlen kicsi nyitott gazdaságú országban nem lehetséges, minimum európai, inkább nagyobb szinten kellene, szóval nem csak nálunk, mindenhol elbaszták. viszont olyan környezetben, ahol oroszország, kína stb. a versenytárs, egy összeurópai balos politizálás is végzetes lehetne, most a bevándorlásról nem is beszélve.
nem igazán látok megoldást.

engem is kitiltott "gáborelek" és mi van akkor, nincs semmi. ő nem egy befolyásos politikus, még csak nem is dömény elvtárs fia, szóval semmi értelme nincs az elekezésnek.

akkor már a közvetlenül politizáló hőbörgértelmiség egy fokkal problémásabb

2016.06.26. 12:32:49

@maroz:

ez nem korfüggő, a konzervatóriumosok még fiatalabb.

ő az angolszász liberális-konzervatív filozófián cseperedett, a láncz-hörcher-molnár a.k.-stb műhelyben, oakeshott, hayek, strauss, 85-96 közti tgm, stb.
ők ilyenek. nagy hatása nincs, bár néha vicces.

maroz 2016.06.26. 13:05:27

@Szindbad: Simogasd meg Rendes Kapitalizmus buksiját, nyugtasd meg Jólétet, hogy te szereted és minden rendben lesz! Érted? Minden rendben lesz! Semmi nem süllyed, világos???

maroz 2016.06.26. 13:07:59

@WiteNoir:"ahol oroszország, kína stb. a versenytárs"

Kinek a versenytársa? Az enyém??? Úgy mégis, miben versenytársam nekem Kína? Vagy Oroszország!

2016.06.26. 13:15:43

@maroz:

európáé.
egy nagylelkű, szociális európát simán kinyírnának az aberrált gyilkos vezérek.
a szocializmus csak globális lehet, ha lokális, szép lassan kivégzik. nem a valódi szocializmust, még a szocdem államkapitalizmust is.
szar ez a világ.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.26. 14:11:57

@WiteNoir: Na, most akkor következtetek. Tehát a globális szocializmus a megoldás? Aki harcosan megfékezi a gaz kivégzőket? Mondd, honnan kapja az útmutatót, ez a globális szocializmus? Az empirikus tudománytól?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.26. 14:30:35

@maroz: Borzasztó ezt leírni is, de pusztán tévelygő hülyegyerekeknek tartom őket, ha egyáltalán eszembe jutnak (nagyképűség rulez, dehát télleg).
Igen helyesen megállapítottad azt, hogy erős külömbség van az értelmi szerzők, és a kiszolgálók közt. Továbbá, hogy a relevancia megköveteli a hatékony beavatkozást. Én azt mondom, nem kellenek az ő fegyvereik, van annál jobb is(ami pl. igazából nem is fegyver).
Ha a tradi mintát követed, a fővel szemben van elszámolnivalód. Mily szerencsés eset, nincsenek sokan ;)

2016.06.26. 14:47:57

@Mihint:

egyfajta globális szocializmus de minimum szociáldemokrácia a megoldás. más nincs.
viszont arra most esély sincs, megakadályozza a burzsoázia és a különféle diktátorok.

persze ha nem a saját fajtámban, nem népben gondolkozom, akkor megoldás lehet a globális kapitalizmus is, de nem nekünk, nekem, hanem esetleg nektek

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.06.26. 14:54:32

@WiteNoir: A globális kapitalizmus senkinek sem megoldás, ugyanis, ha nem tűnt volna fel, éppen ez okozza a "problémáink" többségét, mert ez valósult meg. Az összes mellékhatásával együtt. Azonban, ezzel szemben egy még kevésbé kipróbált, és a kevés eredményből is negatív konszummát produkáló rendszert bevezetni .. az átmeneti idők, ésatöbbi, és még valódi vezérelv sincs. Mert a világkapitalizmusnak van valódi vezérelve, és jelenleg ez műxik.

Ezt a "nektek" dolgot meg gondold át.

maroz 2016.06.26. 15:35:53

@WiteNoir: De én nem vagyok európa. Nem vagyok tőkés sem, tehát duplán nem értem, hogy minek nekem a versenyparadigma. Jó leíró lenne, ha itt ülne a nyakamon két orosz és három kínai és ugyanazon az erőforráson civakodnánk, de nekem semmi ilyen létélményem nincs. Ez a verseny nem az én versenyem.

maroz 2016.06.26. 16:05:27

@Mihint: A tömeg az mindig irányítva van, illetve amikor nem, az lázadás, de annak meg nincs konkrét célja, iránya és pláne stratégiája, így szükségszerű a bukása, ami ugye mégsem hiábavaló, mert reformokat indít be.

Magyarország mint félperifériás ország követi a trendet: az uralkodó, szinte, sőt, nem is csak szinte, hanem teljesen egyeduralkodó ideológia a neoliberalizmus. Figyelj jól, hogy nem kulturális, hanem gazdasági értelemben használom a fogalmat: neoliberalizmus alatt egy olyan termelési és elosztási módot értek, ahol az árutermelés tőkés viszonyok között zajlik és a szabályokat nem valamiféle demokratikus alapon megválasztott entitások hozzák, hanem a tőkét birtoklók. Ezt az ideológiát ma többé-kevésbé mindenhol elfogadják, ahol nem lőnek törölközőfejűek tevehát... ööö, izé, Toyota Hiluxokról.

Persze árnyalják, és ez történik Magyarországon is. Egyik elitfrakció az ideológia humanista-utópista, leginkább kulturális aspektusaival vigécel: viselkedj, gondolkozz európai módon és akkor üdvözülsz, míg a másik elitfrakció a kurucos lovat üli: ismerjük mink is a neoliberális kapitalizmus szabályait, azzal nincs bajunk, de a játékot a saját fejünk után szeretnénk játszani. A lényeget tekintve nüansznyi különbség, kár vele szarakodni.

Viszont nem hogy elitfrakciót, de még elittöredéket sem találsz ma errefelé olyant, amelyik a neoliberalizmust az alapjaitól merné támadni. Amelyik bátran és teli torokkal kimondaná, hogy a kapitalizmus, de inkább az árutermelés egy olyan rendszerré vált, ami a túlnyomó többségnek rossz és csak még rosszabb lesz. És persze ehhez konzekvensen ragaszkodna is a továbbiakban, tehát a kibontakozási javaslatait is úgy építené fel, hogy abban az árutermelés nem kapna szerepet. Tagadná a piacot, a versenyt, persze mindezeket a mai, működő neoliberális értelemben. Nem rettegne elgondolni a tervgazdálkodást, illetve azt, hogy egy élhetőbb rendszerben vajon szükség lenne-e arra, hogy minden, de minden elképzelhető dolog árujelleget kapjon? Milyen életcélok férnének bele egy ilyen rendszerbe? Hogyan strukturálná ez a társadalmat? Hogyan lehetne újragondolni ember és munkája kapcsolatát?

Sorolhatnám, de minek. Nincs olyan elitmorzsa, amelyik ebbe az irányba gondolkodna, és azt is sejtem, hogy miért.

Mert majdnem lett, és én is ott voltam a környékén, tehát vannak közvetlen benyomásaim-információim is. Úgy általában véve "új" elit akkor lesz, amikor a régi elit egy része, vagy az elitbe törekvő fiatalok egy része kiszorul, vagy tart attól, hogy ki fog szorulni. Valami ilyesmi történt nálunk is úgy orbánviktor tájékán: a társadalomtudomány nagy bölényeit elkezdték levadászni, illetve tán még ez sem teljesen igaz, a lényeg, hogy jól beijesztették őket. Ennek az ijedelemnek a hatására sok fiatal társadalomtudós, illetve leendő társadalomtudós hirtelen megrettent, hogy a meglévő legelőkön nem lesz neki fű ezért új mezők után nézett. Megindult egy folyamat, eljutottak addig, hogy basszameg, lehetne ezt másként is nézni, de időközben elültek a harcok és újabb mezők nyíltak, immáron elkezdte a nyugat közvetlenül is finanszírozni őket, bőséggel.

Mi maradt? Az új út, az új látásmód keserves lett volna, hiszen pont a leginkább fogadóképes közeg, a magát baloldalinak gondoló elitje, a balliberális elit ugatérozott volna a legerősebben ellenük, és lássuk be, fiatal, pályakezdő társadalomtudósoktól nem várható el, hogy küldetéstudatosak legyenek egy ilyen világban, mint a mai. Tehát szépen visszasunnyogtak a régi, jól ismert, jól belakott rétre és elkezdték ugyanazt csinálni, amit nemrég még kritizáltak.

A problémám nekem az, hogy a honi gondolkodásnak csak ebben az ágában, csak ezen az elitfrakción belül jelenhetne meg olyan baloldali gondolkodás, ami a neoliberalizmust gyökeresen támadja, de pont az ilyen főállású belvárosliberálisok miatt nem tud, mint amilyen ez az aranygyermek is, akit kipécéztem.

Nézd meg, hogy mi van ma a "feltörekvő" baloldali elit térfelén. Értelmiségi elit, mert nehogy már Újhelyivel meg a társaival foglalkozzunk. Gyakorlatilag szinte nincs is semmi. Indultak blogok, Kettős Mérce, Dinamó, Fent és Lent, amelyek mára pont ugyanolyan balliberális rágógumivá váltak, mint bármelyik szdsz-kedvenc orgánum, és ugyanazt az értelmezési keretet nyomatják, amit valójában kritizálniuk kéne. Ez van, megtalálták a fogyasztóikat, a földesandrásokat, és vígan bazseválnak nekik.

Ennek pedig az a következménye, hogy nincs elit, nincs eszme, nincs semmi, ami köré a tömeg megszerveződhetne, nincs belőle kinőtt, a gondolkodását értő, vele fundamentálisan és érzelmileg is azonosulni tudó elitje, így hatni sem tud. Talán egy újabb és jelentősebb córesz majd létrehoz olyan helyzetet, amikor kiszorulás lesz megint, és hátha majd akkor.

Bell & Sebastian 2016.06.26. 17:17:40

Van itt egy apró probléma. Nem látni az aktuális megváltót, aki irányt mutatna a bal-libsivé vedlett, de ebből már kiszeretett marxkarcsiknak.

maroz 2016.06.26. 20:10:49

@Disznóvári: Marcel Maussról nincs magyar Wikipédia szócikk. Olyan egy éve figyelem a jelenséget, és ő már a sokadik, akinek akár lehetne is, de mégsincs. Román van, és ez is tipikusnak tűnik. Kurta és felületes, de legalább létezik. Úgy látszik, hogy a magyar társadalomtudomány nagyon magyar, csak önmagából táplálkozik.

maroz 2016.06.26. 20:12:02

@Bell & Sebastian: Mert nem rendelt senki olyant, vonnak vállat a megváltógyárban.

S=klogW 2016.06.27. 22:04:56

rövid megjegyzés a transzhumanizmus bálványához, a szcientificinizmus guruló pápája munkásságához:

en.wikipedia.org/wiki/Lamb_shift

Bell & Sebastian 2016.06.27. 23:51:36

@Disznóvári: Próbaképpen megnéztem, Mauss mit mond az imáról, hogyan definiálja. Meglehetősen szűkítően, a gondolati vagy cselekedetbeli imát egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Ebben a fogalomrendszerben -a katolikushoz képest- például a:
- Munkád legyen az imádságod!
-szlogen, amit egyszerűbb formájában úgy ismerünk, hogy Ora et labora! - teljességgel értelmezhetetlen.

Én azt értem, hogy interdiszciplináris, de mi benne a hierarchikus, ami hájcsá?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2016.06.28. 00:26:45

@Bell & Sebastian: Nem tudom, nem olvastam Marcel Maussnak az imádságról szóló tanulmányát. Nem is nagyon érdekel.

Bell & Sebastian 2016.06.28. 07:32:29

@Disznóvári: A balos eszmerendszerekkel mindig az a baj, hogy a katolicizmuson keresztül Jézus Krisztust próbálják lebirkózni, oszt sosem sikerül.

Az így előállított kvázi-vallások kudarca törvényszerű.

maroz 2016.06.28. 08:12:07

@Bell & Sebastian: Mintha a katolicizmus is pont így járt volna a nevezettel...

murcielago 2016.06.28. 11:29:47

Azt mondják a Megváló-nem-hívők, hogy most még lehet bűnnel foglalkozni, de ha megjön az igazi Megváltó, akkor már nem. Ez most igaz, vagy nam?
:)

murcielago 2016.06.28. 11:34:42

@murcielago:
Megváló = Megváltó persze

Bell & Sebastian 2016.06.28. 11:36:39

@murcielago: Tegye fel ezt a márkás-táskákban-hívők szektájának, akik valószínűleg már a kérdést sem fogják érteni.

murcielago 2016.06.28. 13:44:02

@Bell & Sebastian:

Ők biztos aztat mondanák, hogy ők a gyakorlattal foglalkoznak, ha a premissza téves, akkor nem tehetnek arról, hogy az ő konklúziójuk (vagyis gyakorlatuk) is téves. Mivel a tevékenységüket busásan honorálják, miből gondolhatnák, hogy az alapok hibásak?

S=klogW 2016.06.28. 17:05:25

most az egyszer szurkolok az eurokratáknak, hogy minél hamarabb kipicsázzák az UKt az meg, ez az önmagát jócskán túlélt birodalom, végre szétessen

gibraltár vissza spanyolországhoz,
falkland argentinához,
é-irország meg írföldhöz

nudniq 2016.06.28. 17:26:33

@S=klogW: Inkáb drukkolsz az Argentín Birodalomnak, ami le akarja igázni a Falkland-szigetek népét (azt a népet amelyik kurvára nem akar argentín lenni).

Írföld miniszterelnöke épp a minap zárkózott el Észak-Írország mielőbbi meghódításától (mert várni akar vele addig, amíg nem kétharmados többségben lesznek Észak-Írországban a skótok és az angolok az írekkel szemben, hanem már kisebbségben.)

S=klogW 2016.06.28. 17:42:02

@nudniq: majd azok a földbitorló telepesek hazamennek a függtelen ANGLIÁBA

S=klogW 2016.06.28. 17:43:39

Szabadságot Malvinasnak!

S=klogW 2016.06.28. 17:47:24

exocetet a hülye angolok seggébe a déli óceánon

nudniq 2016.06.28. 17:47:35

@S=klogW: mert az argentínok aztán sokkal kevésbbé földbitorló telepesek. Ja.

Falkland népe egy lakatlan szigetcsoportra költözött be. Az argentínok meg leigázták az indiánokat, elvették a földjeiket, és azokra költöztek be. De a falklandiak a földbitorlók...

(Argentína még nem is létezett, amikor a Falkland-szigeteken már a Union Jack lobogott. Aztán a történelem során két egész alkalommal egy-egy rövid időre az argentín hadsereg is elfoglalta.)

nudniq 2016.06.28. 17:48:41

@S=klogW: igen, szabadságot a Falklandereknek! :P (Függetlenséget a fenyegető argentín agresszióval szemben.)

S=klogW 2016.06.28. 18:09:08

@nudniq: "Az argentínok meg leigázták az indiánokat, elvették a földjeiket, és azokra költöztek be."

No, egy echte gaucho:

en.wikipedia.org/wiki/Julius_Popper

S=klogW 2016.06.28. 18:17:54

@nudniq: @S=klogW: de a kétszáz évvel korábbi rabszolgakereskedők is hasonló módon voltak spanyolok meg portugálok mint ez gaucho

S=klogW 2016.06.28. 20:05:32

subba.blog.hu/2016/06/28/na_melyik_parittya_celeb_kepes_onreklamot_csinalni_piedone_halalhirebol#c30670184

és ennek a dögkeselyűnek a repedtsarkújával csinál emberkereskedő modellbizniszt rogyantóni ribanca

maroz 2016.06.28. 21:45:03

Höhö, ha Simicska tényleg megvette az Indexet akkor hogyan fog alakulni a moderálás? Száll a turul fészkére? :))

S=klogW 2016.06.28. 22:53:44

röhej ez a sok majom mandikommentelő: amíg orbán nem hirdetett a délimélben, addig mind szurkolt a brexitnek, most meg az összes brexit-odázásról szóló cikk kapja a pluszokat

S=klogW 2016.06.28. 23:01:34

@maroz: a zindexen soha nem is volt kommentelés, csak a velveten

ahol van egyáltalán, azok az indexbe erősen rétegrovatokén beolvasztott blogok (pl. urbanista)

2016.06.28. 23:41:29

"A társadalmat nem kérdezi meg senki arról (és ez így van jól), hogy a J.P.Morgan mennyit fizet egy quantnak Londonban. Egy ilyen emberben nem az a lényeges, hogy hány diplomája van, hanem az, hogy kurvaokos. Az intelligenciája, ha akarod annak nevezni, a felső ezrelékben van. Az, hogy egy ország a felső ezrelékből ennyi embert be tud vonzani különböző hagyományok, előnyös pozíció, isten tudja mi révén, az óriási dolog. Az Egyesült Királyság nem veszítheti el a City of London különleges pozícióját a világban. "

2016.06.29. 00:08:19

@WiteNoir:

Ha sok balos olvasója lenne, azt mondanám provokál, de hát jobbára libsik olvassák

"Az átlagos brit bruttó jövedelem mondjuk 26000 font. A Brexitereké kevesebb. John Smith keresete legyen 22000 font (és nincs annyi, mert John Smith kicsi nyugdíjas is, de erről most feledkezzünk el). Az 3872 font átlagos befizetés (adó és egészségügy). 17 millió Brexit szavazó volt, ezért végtelenül nagyvonalúan vegyünk 17 millió John Smith nevű tipikus Brexitert. Az 65 milliárd font.

A City teljes adóbefizetése pedig?

www.telegraph.co.uk/finance/newsbysector/banksandfinance/12031950/City-of-Londons-tax-bill-hits-highest-since-financial-crisis.html

66.5 milliárd font. Ezt lehet, hogy John Smith-t is elgondolkoztatná egy pillanatra. "

2016.06.29. 00:09:27

@WiteNoir:

leggyengébbek kedvéért:

a londoni bankárok, yuppiek és egyebek tartják el angliát, ez a fentebbi szöveg jelentése.

2016.06.29. 00:12:24

@WiteNoir:

engem is elgondolkoztatott egy pillanatra, de aztán úgy döntöttem, mégsem írom le, ami az eszembe jutott.

pitcairn2 2016.06.29. 00:18:35

@WiteNoir:

a kurvaokost a kurva jó kapcsolatokkal rendelkező bármikor tromfolja a City-ben

pl. Mario Draghi édesfia is ott nyomul "euró-szakértőként"...

Le fils du président de la BCE est... trader
www.lemonde.fr/economie/article/2012/08/02/le-fils-de-mario-draghi-president-de-la-bce-est-trader_1741643_3234.html#xmhHjlKvw3torCXg.99

persze ez egyáltalán nem áll távol a City-ben uralkodó korporatív-feudális vircsafttól:)

The medieval, unaccountable Corporation of London is ripe for protest
www.theguardian.com/commentisfree/2011/oct/31/corporation-london-city-medieval

pitcairn2 2016.06.29. 00:22:02

@WiteNoir:

a City-t a "holdudvarával" együtt kell nézni...

The City of London & Its Offshore Empire
theoccupiedtimes.org/?p=2332

mellesleg a City számára __tökmindegy__ hogy az EU-n belül van vagy kívül...

elvégre:

pénz beszél, kutya ugat, karaván halad...

pitcairn2 2016.06.29. 00:24:20

@WiteNoir:

a londoni bankárok többsége örökre becsukhatná a boltot a modern funny money pénzrendszer "csodái" nélkül...

S=klogW 2016.06.29. 01:13:46

Az utolsó miatyánk

Parányi pirula.
Itt a lámpaoltás.
Miatyánk ki vagy a mennyekben!
Megint egy sikoltás.

Aludni, aludni,
csend, nyugalom, béke.
Szenteltessék meg a Te neved!
Lesz-e ennek vége?

Magas bácsi sóhajt,
aki meghal, jól jár.
Jöjjön el a Te országod!
Hat az altató már.

Csillagok villognak.
Hunyorogva int egy.
Legyen meg a Te akaratod!
Nekem minden mindegy.

annamanna 2016.06.29. 02:19:44

@Bell & Sebastian: én sem értem a kérdést (mármint ezt @murcielago: ) és nem is értem, mit keres itt. Esetleg a másik poszthoz jobban illett volna:

Oh Lord God have mercy
All crimes are paid

When there's no future
How can there be sin
www.youtube.com/watch?v=yqrAPOZxgzU

maroz 2016.06.29. 08:04:31

@WiteNoir: Portsmouth felel neki:

"Oricât de paradoxal ar părea, dat fiind că locuiesc în Anglia de aproape trei ani, am vrut să câștige Brexitul. Ca om de stânga în 2016, nu mai poți susține Uniunea Europeană, oricât ai beneficia tu personal de pe urma ei."

"Paradoxnak tűnő módon annak ellenére is a Brexit győzelmét akartam hogy Angliában élek közel három éve. Baloldali érzelmű emberként 2016-ban nem támogathatod az EU-t akármekkora előnnyel is jár ez számodra."

www.criticatac.ro/29017/despre-brexit-falimentul-ue-pariul-gresit-al-stangii-si-perspectivele-ei-post-referendum/

A szerző:

www.researchgate.net/profile/Vladimir_Bortun

Kérdés: a kétféle gondolkodás kikre és hogyan hat. Nihil novi, lásd törökországi levelek.

murcielago 2016.06.29. 09:21:31

@maroz:

A turul szitokszó lesz szerintem, bár már most is majdnem az szvsz. Én pl. olvastam itt valahol turulpörköltről eszmefuttatásokat…:)

@annamanna:

Érdekes, hogy a sokak szerint barbár Sex Pistolsnak milyen értelmes dalszövegei voltak, mondjuk a mai dalszövegekhez képest (nyersfordítás internetről):

Ha nincs jövője
Hogyan lehet bűn
Mi vagyunk a virágok a kukába
Mi vagyunk a méreg a ember-gép
Mi vagyunk a jövő, a jövő

Isten óvja a királynőt
Azt értjük, hogy az ember
Szeretjük a királynő
Isten megmenti

murcielago 2016.06.29. 09:56:56

@annamanna:

Én mostanában Muse-t hallgatom újra, valaha nagy kedvenc…nekik is több volt a 100 szavas szókincsnél. Te szeretted?

youtu.be/6Ck6Hcg2cjk
(depressziósok ne nézzék, a klip miatt)

maroz 2016.06.29. 10:21:00

@murcielago: Azon töprengek, hogy miként fog kooperálni a Mandiner káefté a Simicska-konszernnel. A káefté ügyvezetője mintha valami gecinek szerkesztette volna a fészbúkját kevéske pénzecskéért, szóval ilyesmik.

"A Mandineren, a Simicska-médiabirodalomhoz tartozó közéleti blogon azt írták..."

murcielago 2016.06.29. 10:59:10

@maroz:

Itt szvsz nem lesz "akkor távozom"-sorozat, mint amikor lapokat és tévéket szerzett meg...egen, az anarchista fedő-irány (sok helyütt így emlegetik a mandit, vagy cion-anarchistaként, izlés kérdése) jótékony ilyen szempontból...

Másrész a jobberek felhasználása, nem a kirugdalása most a fő kísérlet, biztos tudod..

Bell & Sebastian 2016.06.29. 11:02:31

@murcielago: A Drónok is jó, mire fel a múlt idő?

murcielago 2016.06.29. 12:50:56

@Bell & Sebastian:

A Drónok tényleg tavalyi, az Absolution 13 éves (ez utóbbira volt gondolva)…

The past is not dead, it's not even the past.

2016.06.29. 14:26:33

És sokkal de sokkal rasszistább és homofóbabb egy átlagos magyar diplomás, mint egy brit vidéki nyugdíjas, "

jótündér

2016.06.29. 14:28:18

@maroz:

a valódi kemény radikális bal eu-ellenes.
ezt tgm is csak zárójelben említette, jótündér elhallgatta.

2016.06.29. 14:29:27

@pitcairn2:

ezek érdekesek, amiket én bemásoltam azok meg nem:)

Bell & Sebastian 2016.06.29. 14:55:16

Hogy a picsába ne lenne rasszista és homofób, ha bolhás és tetves az országa. Annyi van belőlük, hogy a rasszista és homofób szorult kisebbségbe.

maroz 2016.06.29. 17:12:21

@WiteNoir: Mivel a valódi kemény baloldal kábé abban az istállóban lelhető fel, ahol a rózsaszín egyszarvú is, ezért elmondanám, hogy határozottabb baloldali irányból azért én hallok olyan vélekedéseket is, hogy a valamifajta integráció az azért csak jó, mert különben nacionalizmus és egyéb szörnyűség. Az általam idézett írást sem olvastam még el, csak átfutottam, de a szerző mintha abban is arra futtatná ki a mondókáját, hogy kell eu, de nem ilyen, és kell egy szocialista internacionálé, vagy euronacionálé, vagy mi, szóval az ismert kedvesjézus-levélke, fogjon össze a Podemos meg a Siriza meg a ..., majd csináljanak meg egy valamiféle skandináv szocdem modellt és akkor jólesz. Ha minden igaz, akkor itthon ez az áramlat Pogátsa Zoltán környezetéhez kötődik, nyilván, többek között.

annamanna 2016.06.30. 02:31:41

@murcielago: A dal körüli hercehurca is elég vicces: hu.wikipedia.org/wiki/Sex_Pistols#God_Save_the_Queen

Ami a Muse-nótát illeti: valóban elég depressziós. És tényleg furcsa a kérdés, biztosan ezt szeretnéd tudni?

Az jutott eszembe a Muse-féle Űrodüsszeiáról, hogy a jó válaszok megtalálásához jó kérdésekre van szükség. Amire ennek a klipnek a vége a válasz, az nem jó kérdés. Inkább fel kell tenni azt a jobb kérdést, amire jobb válasz adható.
Mutatok valakit, aki (szerintem) jobb választ talált:
www.youtube.com/watch?v=lQSuTP5OHBE
www.youtube.com/watch?v=-MjE2yXJqvs
www.youtube.com/watch?v=h89-3_kIRDA
www.youtube.com/watch?v=IMUQEI0CLQM

2016.07.01. 09:45:05

Vajon kiteszi-e a mandiner?

"A magukat kereszténydemokratáknak nevező ifjú rezsimribancok kiadtak egy undorító, homofób közleményt . Azon a napon, amikor Boris Johnson a búcsúbeszédében David Cameron egyik legnagyobb eredményeként a melegházasság legalizálását nevezte meg. BoJo egyszer rózsaszínű kalapban jelent meg a londoni Pride-on. Ferenc pápa mondta minap, hogy a katolikus egyháznak bocsánatot kellene kérnie a melegektől. Az amerikai hadseregben mától transzgender katonák is teljesíthetnek szolgálatot.

____A magyar melegeket nem üldözik, csak éppen nem vállalhatják fel magukat____
ahogy pár napja egy brit konzervatív képviselőnő tette, csendben kell tűrniük a hatalom kutyáinak acsargását. Az ő szerelmük nem ér annyit, mint a másoké, mert Orbán Viktor így akarta.

____Ha a Budapest Pride nem az én büszkeségem is, ha nem vállalom a szolidaritást a melegekkel, akkor azokat árulom el, akiket ugyanott gyilkoltak meg, ahol a dédszüleimet.____ Nem tehetem meg, nincs rá jogom. Akkor Oscar Wilde-ot árulom el, Alan Turing-ot és minden tündöklően tehetséges embert, akit megaláztak, börtönbe zártak, halálba kényszerítettek.

Harmincegy ország budapesti nagykövetsége állt ki a budapesti Pride mellett. Sajnos még mindig szükség van ezekre a gesztusokra.

Az ifjú hatalmárok levele Magyarország szégyene. A huszonegyedik század második évtizedében a homofóbia szégyenletes dolog. És ezt az arcukba kell üvölteni. Semmi mást nem kell és nem is lehet tenni, de ezt igen. Ezt az arcukba kell üvölteni. "

címlapra tenni, menjenek a kommentek

Bell & Sebastian 2016.07.01. 11:17:50

@WiteNoir: Ecsém, te megvesztél? Mit is kérsz te számon a kereszténydemokratákon? Hogy azonnal képezzék át magukat ballilibsi buzisimogatóvá?

Inkább térjünk át a második kívánságra, hátha reálisabb.

Bell & Sebastian 2016.07.01. 11:20:46

@WiteNoir: Most látom csak, mi a fölállás: aki nem prájdol, az holotagadó. Elmész ám a pisztáciába, te maki.

Egy provótól többet várunk, elvtárs!

2016.07.01. 11:46:51

@Bell & Sebastian:

az lgbt, feminizmus, (a cionizmus is) az orthodox és tradicionális zsidó életből kitörés. a politikai vonal túltolása kicsit elferdítete őket, így lettek cionácik, buzinácik, meg feminácik

amikor megjelenik egy ideológia és hozzácsapódnak a tömegek, akkor már csak extrémizmussal lehet a csúcson maradni, nézd a legújabb példáját: NERnácik. aki nem lép egyszerre az koki, nav, m1, diliház, kopaszok -----> aztán még örülhet ha élve átjut a határon mielőtt valami nyugger elgázolja.

maroz 2016.07.01. 11:49:21

@Bell & Sebastian: Nekem úgy tűnik, hogy miután engem már nem tudott sikerrel oltogatni arra, hogy az elekgábor nevű tizenkettőegytucat belvárosi liberálbibsivel foglalkozzak "magad uram" alapon nekilátott ö. Értelme semmi, mert igen, tudjuk, ez az elitcsoport így gondolkodik, dől belőlük a szar, ami szerintem ok arra, hogy kikerüljük, esetleg félrerúgjuk egyik-másik kupacot, ha nem túl nagy strapa, de semmikép nem ok arra, hogy összegyűjtsük, gyúrogassuk és úton-útfélen felmutassuk.

Nehéz helyzetben vagyok, mert én nem mondhatom el mindezt Whitenoirnak, hiszen egy időben én is ezt csináltam és picit hiteltelen lennék, de valahol meg pont ez adná a hitelességet is, hiszen ha úgy vesszük, akkor tapasztalatból beszélek: nem jó az az ember lelkének, ha egyfeszt szarral gyurmázik. A téma igényössebb feldolgozását lásd Roosewelt beszédében, a trágyagereblyés ember, úgyismint muckraker.

maroz 2016.07.01. 11:59:05

@WiteNoir: "címlapra tenni, menjenek a kommentek"

A neoliberális ideológiának pont ez a célja, azért tartja napirenden ezeket a témákat így. Az a jó a tőke számára, ha a közélet ilyen, lényegében véve ideológiai hajtépésektől hangos, hiszen addig is, amíg az elitke cicázik egymással, hogy ki viszonyul helyesebben a buzitematikához addig sem az elosztásról beszélnek.

Tehát az ésszerűbb hozzáállás szerintem a vállvonás: ki a faszt érdekel az, hogy egy lelkibeteg belvárosi bibsilibsi mit gondol a farbatoszásról, lépjünk tovább, nincs itt semmi érdekes.

2016.07.01. 12:20:43

@Bell & Sebastian:

tévedtem nem a nernácik a legújabb, hanem a kilépésnácik.

milyen szépen illeszkedik a gonoszimf, ördögisoros, nemleszünkgyarmat, migráncs, üzenjükbrüsszelnek, focibüszkeség vonalba.

@maroz:

attól félek hogy ennél érdekesebb, inkább a lopott holmival akarnak odábbállni, mármint a teljes országgal.

piszkos fred még csak csatahajót lopott, de ezek egy egész országot fognak!

maroz 2016.07.01. 14:42:20

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Miert allnanak odebb? Jol erzik itt magukat az immaron sajatjukban, a bennszulottek versenyre kelnek, hogy csicskaik lehessenek, mi okuk lenne odebbalni? Nezd meg ezeket a mandineren is kommentelo csicskakat: bele is halnanak, ha nem szophatnak a multinaci tokes faszat. Majd pont hulyek lennenek odebbalni.

2016.07.01. 16:05:20

@maroz:

te elekezel döményezel szüntelen...

maroz 2016.07.01. 16:21:31

@WiteNoir: Apad fasza. En hordom ide napok ota rozsehordo buzgalommal a jotunderi excrementumokat? Te teljesen meghulyultel?

Bell & Sebastian 2016.07.01. 17:11:10

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Nem vagyok róla meggyőzve, hogy jó helyen tetszik keresgélni. A náciskodás lényege nem a zsidósütögetés, hanem a vakhit, a felülről jött parancs feltétlen végrehajtása, túlteljesítése. Ilyenek is kellenek az egyenletbe, ha tömeg-üzemmódra kapcsoljuk az embert, de csak rendkívüli körülmények közt van ennek létjogosultsága, az egyik ilyen a háború.

Amíg nem eldöntött tény, hogy Fospumpa praktizáló őrült vagy praktikus zseni, nem gondolnám, hogy csupa bölcsességet ereget a szájából.

A III. Birodalomba némi alkudozás után, kézzel fogható előnyökért léptünk, meg aztán, ha keresztbe fekszünk a román olajhoz vezető úton, úgy eltaposnak bennünket, mint kamion a Teslát.

Majdcsak leesik egyszer mindenkinek, mindegy az, hogy Napoleon, Adolf vagy Merkel, az a nem mindegy, mi hájcsá?

Az én hitem szerint is hamis a baba, ha van neki Zikkuratja, ha nincsen. Be se kellett volna lépni, nemhogy most ki.

Bell & Sebastian 2016.07.01. 17:21:32

@maroz: A Mester és tanítványai..., mindig egyszerűbb beállni az ügyeletes Fárosz sugarába, mint összegyúrni egy magánhitet a hozott anyagból. Van az a híres feladvány, hogy mitől paprikafüzér a paprikafüzér?

Avagy: mitől zsidó a zsidó? A hitehagyott nem zsidó, lehet beolvadni, oda a kiválasztottság.

Az úgy nem megy, hogy mindig csak a szárnyát és combját, a püspökfalat pedig legyen a másé.

2016.07.01. 17:29:43

@Bell & Sebastian:

már megszoktam tőled hogy fordítva tartod a monitort szóval idézd már ide hol írom a náci=zsidóírtó összefüggést.

román olaj? mármint biodízel románokból? a németek 2 hét alatt szárazra szívják azokat a kutakat, aztán már csak a feketelábúak maradnak mint alapanyag.

a többiben meg ugyanazt írjuk, a tied mindig csavarosabb, gondolom rokonságban voltál rejtővel, nyugi nem zavar.

Bell & Sebastian 2016.07.01. 17:40:10

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Akkor ismételjük át a leckét. Miért lett most hirtelen annyi euro-szkeptikus? Elhanyagolható kisebbség az, amelyik Orbán szemöldökráncolásából vélte kiolvasni, most ez a jó irány, legalábbis verbálisan, mert gyakorlatiasan: kilépés esetén ugrik a villa, nyaraló, Ferrari és nercbunda. Ergo > a mi kurvánk sokkal szebb.

Hogy a sajtó mit ír -ezerszer megbeszéltük-, nem számít, mert tematizál és manipulál.

Gyurcsány óta ha kiírnának népzsavazást ebben a témában, nyerne a kilépés-oldal. Vagy újratervezés-párt.

Rejtő jó lecke kamaszfiúknak, ha érti, mire gondolok. Aki beleragadt, azt ezúton is biztosítom részvétemről.

2016.07.01. 18:02:45

@maroz:

a te apádé amiért ilyen hazug ember baszott, de komolyan.
engem nincs egy hónapja hogy kibasztak, hoztam ide vagy három írást.
téged több mint három éve, azóta elekezel-döményezel orrba-szájba.
elképesztő vagy

Bell & Sebastian 2016.07.01. 18:03:57

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Na, még annyit erről, régóta tudható, a szép szobába nem engednek, a gazdasági udvarban a helyünk. Ebből az következik, a b. -osztályba járóknak kellene összefogniuk, ha a Lengyel is úgy akarja.

Mostanáig valahogyan nem akarta, a másik vonat, vonatok, elmentek. A törökökkel, oroszokkal és valószínűleg az izraeli zsidókkal, Orbán feltétlen támogatóival.

Most nagyon úgy néz ki, két szék közt a pad alatt tartózkodunk. Mondjuk Brüsszel urai is seggre ültek, nézhetik egymást emeletes eszű Orbánnal. Hogy csókolná homlokon mindet a Juncker.

Bell & Sebastian 2016.07.01. 18:06:05

@WiteNoir: Lassan gyógyul, addig is jó metélkedést!

2016.07.01. 18:07:06

@Bell & Sebastian:

>>kilépés esetén ugrik a villa, nyaraló, Ferrari és nercbunda...

tévedés.
biztonságosan papíron igazolva vagyon hogy delawareból külföldi befektetésként érkezett, tehát érinthetetlen a befektetésvédelmi törvények miatt, és legális keresményből vette noname ltd.

a föld is legálisan került névre, és különben is 50 év bérletet kapott rá egy amerikai magyar vegyesvállallat, aki a cargil szerződött partnere.

a ferrari lizinges, a lízingcég lichtensteini, nála tessék kopogtatni.

a villa tulajdonosa a feleség vállakozása, vételi joggal terhelt .......

a kilépést nem ők döntik el, ők csak végrehajtják. rosszabb lesz, de akinek

VAN PÉNZE

az hatalmasat kaszál az első néhány évben.

2016.07.01. 18:28:56

tessék basszátok meg itt van,
Vég Ottó hr-cég ügyvezető igazgatója

---a költözési hajlandóság sajnos rendkívül alacsony, nagyon jó ajánlatok kellenek ahhoz, hogy valaki hajlandó legyen hátrahagyni a családját, az addigi életét, és átköltözzön az ország másik felébe és ott dolgozzon.Mindez pedig sokszor olyan többletterheket ró a munkáltatókra is, amit nem feltétlenül tudnak vagy szeretnének kifizetni.

a legnagyobb probléma a nyelvtudás hiánya. Itt a legtöbb pozícióban az angol mellett egy másik nyelv magas szintű ismeretére is szükséges. Azonban __nem hogy __az egzotikusabb nyelveket (skandináv vagy ázsiai) igénylő pozíciókra nincs jelentkező, de sokszor a németül vagy franciául megfelelően beszélő emberek felkutatása is problémás.

-akkor sem biztos, hogy a jelöltek maximálisan megfelelnek a munkaadók igényeinek és hosszú távon is megfelelő megoldást jelentenek.

-Probléma még továbbá az, hogy a képzési rendszer nem fedi le a munkaerőigényt, nincsenek olyan gyakorlati képzések, amik __azonnal használható tapasztalatot__ biztosítanak

-a munkavállalók válogatni tudnak, már nem az a fő céljuk, hogy dolgozzanak valahol, hanem hogy jó cégnél dolgozzanak, kellemes munkakörnyezetben, jó fizetésért, elismerjék a munkájukat, stb. Vagyis jóval nagyobbak az igényeik, mint korábban."

és az ilyenek sírnak,hogy égetni akarják őket

2016.07.01. 18:30:31

ja, és

-A munkanélküliség az egész országban nagyon alacsony, valóban nagyon sokan dolgoznak, akik viszont nem, azok közül sokan azért, mert nem elég motiváltak munkát vállalni és nem azért, mert nincs megfelelő állás.

maroz 2016.07.01. 18:31:18

@WiteNoir: Szóval in concreto te is elismered, hogy egy ideje a te nadrágodban van a szar, de persze nem te, hanem én szartam azt belé. Cuki egy pofa vagy. Amúgy jótanács volt, hogy hagyd a picsába, mert nem a személy a fontos, hanem a szerep. A lényeget látjuk, ez az elitfrakció így gondolkodik, és azt is meg lehet elég jól tippelni, hogy miért, és szerintem ez ennyit ér. Szoptam egy sort, amíg rájöttem, ezért tanácsoltam, hogy te ne tedd, de hát ugye virágozzék ezer virág...

S=klogW 2016.07.01. 19:27:03

próbálkozott már itt valaki forexezéssel?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.01. 22:00:02

@S=klogW: próbálta már magát megemelni úgy, hogy benne ül egy lavórban, és csak a lavór szélét fogja?

S=klogW 2016.07.01. 22:08:26

@Mihint: :)

jó, hát ez úgy összességében és egészében egy nullösszegű játék

de mi nem az ebben az anyagi(as) világban :)

(a forexbróker díja - és az entrópia miatt - valójában minden negatív összegű játék)

S=klogW 2016.07.01. 22:20:07

@Mihint: na erről még nem hallottam, elkééuhzíd a sok pénzt csűrcsavarónak mi nem jut az eszébe: binary options, tiszta piros(!) és fekete :)

en.demo.highlow.net/

2016.07.01. 23:25:46

@S=klogW:

miért lenne zéró összegű? mindig lesz következő lúzer, aztán megkopasztva továbbáll. nagy platformokon meg a nyugdíjalapok, állami fundok veszítenek, mióta meg a központi bankok beszálltak azóta a legmenőbb hedge fundok is szopnak.
az elektronikusat a jobb hozzáférésűek előrelátják, manipulálják, a beállított stopokat ezrével ugrasztják ki. a platform számlára berakott pénz nem a tiéd, fedezet, semmiféle kárpótlást nem kapsz csalás-lopás esetén, jó platform meg drága, nagymenőknek való.

ha van pénzed: készpénzben, állandó partnerekkel, költségmentesen, évi tucat cserével 10-15 % összejöhet. no risk no frisk. a valutamozgások kiszámíthatók, up and down, azt kell kihasználni hogy valakinek KELL, mert az még prémiumot is fizet.
ha pl a havi átlag felett mindent eladsz, és a legközelebbi mínusznál veszel, akkor bukni nem lehet. forint felejtős, alkalmi valuta, csak ha biztosra tudsz menni, mert aztán bentragadsz és nem fogod eladni mert az meg veszteség.
a brexit kivételes alkalom ilyen mozgásra ennyire rövid távon egyébként nincs sok esély, és a nyereség egyszeri váltásnál még nem jelentkezik csak amikor visszaveszed az új áron, valami base mindig kell azon látod a fejlődést.

www.eco.hu/deviza-arfolyam/reszletek/?c=EUR/RUB&ss=l&t=1y
ne a bumpot figyeld hanem a folyamatos cikcakkot, ebben megvan évi 30 % plusz extra, likvid, pörög, készpénzben.

de ilyen a többi valuta pár is csak kevésbé cakkos, a legbiztonságosabb párokon centekért basszák az anyjukat, aztán lelkendeznek ha fél év alatt összehoznak 2%-ot.

viszont tanulsz, gondolkodol, informálódsz, kikupálódsz, meg a munkában sem kell megszakadni.

ne válaszolj, ott a net, már minden le van írva ezerszer.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.01. 23:46:50

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Gyuri, te vagy?
(az, aki még mindig úgy számol a földi erőforrásokkal, hogy az végtelen? és nem lesz következménye/úgy véli irányítható következménye lesz az erőforrások kizsarolásának?)

2016.07.02. 00:07:06

@Mihint:

milyen földi erőforrások? műpénz, ahogy forgatod úgy lesz egyre több, oszt még egy fát sem kellett kivágni érte, igazi természetsimogató üzletág.

spekuláció=green peace

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.02. 00:32:42

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Műpénz, amíg képzeled. Műpénz, amíg másokat befolyásolsz vele. Nem műpénz, ha fizikai erőforrásokat áldozol az életben tartásáért. Ez van ma. Télleg nem tudtad, Gyuri?
(az áram sem az égből jön, Gyuri)

2016.07.02. 00:48:15

@Mihint:

nézzünk egy átlag embert, beutazik, dolgozik, haza, él. rengeteg energiát használ fel, pocsékol el.
spekuláns, felkel, kávézik, jóga, kutyasétáltatás, biciklivel el a piacra, olvasgat beszélget zenél tanítja a gyerekeit, felsöpri az úttestet, locsolja az előkertet, egy kis tollas,, este nagycsaládi élet.

melyik az aki kihasználja a földi erőforrásokat, aki összevissza autókázik, utat, gyárat, vasutat kell neki építeni, meg sok energia a munkájához, meg beszállítók, meg elszállítók, meg irodaház, meg átrepüli a földet business meetingre, megmeg, vagy aki környezet tudatosan minimumra szorítja a jelenlétének impactját és elintézi a munkáját századakkora energiával?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.02. 00:56:00

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: spekuláns kontra átlagember kontextusban akarod értelmezni azt, hogy túlfogyasztás van a rendelkezésünkre álló erőforrásokból? Great. Földileg zárt rendszerben él az emberiség, én pedig ezt nyökögöm. kurvára nem fontosak a belháborúk akkor, amikor a lét a tét, avagy máris a marson érzed magad? kurvaszar lesz, ha nem szállsz magadba egy kicsit. rám is rám fér, ne aggódj.

2016.07.02. 01:08:09

@Mihint:

milyen lét a tét? amikor 3 milliárd ember volt akkor is világvégét jósoltak, meg azóta még ezerszer. 20mrd ember könnyedén elvan, csak vissza kell szorítani az extrém termelést és fogyasztást. tehát a benzinre különadót kell kivetni, ezt a kormányunk nagyon helyesen szeptembertől bevezeti. ezen kívül különadóval és tb-vel kell terhelni minden sok energia és földi erőforrás pocsékolásával járó folyamatot, mint például gyári munkás, meg építés(kivéve a gázszerelőket), meg tüntetés, meg vasárnapi vásárlás, szerencsére mindezeket már előrelátó kormányunk időben megtette. aztán majd még mindenki sorra kerül, pl a spekulánsok is, nekik mínusz 20% tőkejövedelem adónövekmény lesz jövő évtől.

szóval ebben a szarban mindenki a maximumot adja, mert a földünk a tét, senki sem kíván a jövő nemzedékek kárára élni.

green peace.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.02. 01:16:34

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Mi ez a hülyeség, amit írsz :) No mindegy, később folytatjuk, ha akarod. nem tudok szabadulni attól az érzésemtől, hogy gondolkozol ;-)

maroz 2016.07.02. 05:25:33

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

"amikor 3 milliárd ember volt akkor is világvégét jósoltak"

Persze, el lehet ezt így is intézni, világvégét jósolnak, hát nem hülyeség és tényleg az, de Mihint nem világvégét jósolt, hanem szóvá tette, hogy egy olyan ökoszisztémában, mint amilyen a Föld nem fokozható tetszőleges mértékben az entrópianövekedés üteme.

A pénznek van egy olyan jellegzetessége, hogy hatalmat keletkeztet. Ez a hatalom valós és olyan koncentrált, hogy az alakítópotenciálja akkora, amekkorával az emberiség a rövidke története során még nem találkozott. Ezt a képességét gátlástalanul használja is, mert ma a hatalom megtartásához anyagot kell mozgatni. Roppant sok anyagot, valós, nem fiktív anyagot, rengeteg energiával, és a folyamat végén ebből az anyagból hő lesz és olyan entrópianövekedés, aminek a csökkentésére ma nincs technológiánk. A mai folyamatok már olyan méretekben zajlanak, hogy a globális ökoszisztémára szinte valósidőben is regisztrálható hatással jár. Pár évtizeddel ezelőtt ez még nem volt így, és a kortárs gondolkodásunkban az van meg, hogy hárommilliárd emberrel sem pusztultunk ki, nem lett világvége, holott azt ígérték, és ülünk többé-kevésbé nyugodtan a boldog tudatlanságban miközben gyakorlatilag néhány ezer ember élhetetlenné teszi az életet a Földön.

Ja, és megoldás nincs. Ma már nem pénzzel kéne számolni, hanem fizikai mértékegységekkel, például a wattal. Azzal spekuláljon, aki tud.

272_1 (törölt) 2016.07.02. 08:27:59

@maroz:

a föld lakossága nem tetszőleges mértékben növekszik hanem a lehetőségek szerint. a lehetőségek pedig határtalanok, mert sokmilliók gondolkodnak hogyan lehetne a lehetőségeket bővíteni.

az a néhány ezer valószínűleg többet tud a földről és a folyamatokról mint mi.

gondolom nem véletlen hogy ugyanannál a megismerési határnál toporogsz mint b&s, de neked sem mondok többet annál hogy el kell tudni képzelni az elképzelhetetlent. a meglevő információk új logikai sorba rendezése választ ad.

de képes vagy-e az ugrásra amikor el kell hagynod a megismert megmagyarázott beléd kódolt univerzumot, és újra rakod az ismereteket? mert ha nem, akkor pontosan azon a helyen vagy ami képességeid és lehetőségeid szerint megillet.

S=klogW 2016.07.03. 07:32:59

"a bank az ezredmásodpercet használta ki"

forum.tozsde.hu/73611-post1760.html

S=klogW 2016.07.03. 07:53:13

www.ksh.hu/thm/1/indi1_2_4.html

kíváncsi lennék, a 0-9 fős (miért nem lehet 1-9?) 600000+ vállakozásból mennyi az 1-2 fős - ennek az adatnak lenne talán valódi értelme

S=klogW 2016.07.03. 08:17:31

@S=klogW: www.wsj.com/articles/barclays-to-pay-150-million-over-last-look-trading-system-1447860696

persze a kommnetszekcióban rögtön megmagyarázza vki, miért megint a nép a hunyó

maroz 2016.07.03. 13:16:28

@S=klogW: Aminthogy bármilyen időjárási anomáliáért az elnínnyó:

www.origo.hu/nagyvilag/20160703-rengeteg-halottja-van-a-kinai-esozeseknek.html

Vagy ha már semmikép, akkor a húga, az elninnya.

murcielago 2016.07.03. 22:18:02

@annamanna:

Ismerem ezt a zenei irányzatot bár Keith Green-t azt hiszem. most hallgattam először, tök helyén van minden, de az én ízlésemnek egy kicsit túl lágy.

Később ez az irányzat azután spirituálé elemekkel feldúsulva, kicsit hipnotikus jellegűvé dinamizálva ma is nagyon elterjedt utcákon, gyülekezetekben, stb.

Szvsz a népi vallásossághoz tartozó zenei hátér. A hippik is Jézusoztak abban az időben. Maga a zene működik, evangelizációs hatásáról is lehet beszélni, mert hat az emberekre. Kiegyensúlyozott, kellemes érzést okoz, lelkileg karbantart.

Muse (vagy 3 évtizeddel később) szövegeinek a poétikussága, a többértelműsége eleve egy keményebb zenéhez és témavilághoz kapcsolódik (forradalmak, felkelések, manipulációk, stokholm-szindróma, stb. )

Azonban az első értelmezési szint általában mindig valami kapcsolati probléma, lelki-válság szerű. És csak ennek a transzformációja az ami legtöbbször a klipekben megjelenik társadalmi, vagy űr-drámaként.

(Egy jó angolos tudna műfordítást csinálni ezekből a dalszövegekből, vagy lehet, hogy van ilyen, csak én nem ismerem…)

Kinek mi jön be jobban…

Bell & Sebastian 2016.07.03. 22:32:39

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Maguk szerint mi történik most a Szentkirályival, legújabban ki vethetett rá szemet? Addig világos, hogy olasz-cseh-magyar multi kutyulék lett nemzetünk zászlóshajója.

Csak most a vezérkar előzetesbe került, ami nem elhanyagolható körülmény a jövőre nézve.

Nem magyar vizet árultak ezek? Most meg a nemzetet? Hogy pisilne bele a M. Lőrinc! Hopp-hopp, nem bejött ez is.

annamanna 2016.07.04. 03:04:48

@murcielago: "az én ízlésemnek egy kicsit túl lágy."

Igaz, elég elavult, persze nem a zenei kompozíció miatt mutattam.
Ez sem a legújabb (azokat amúgy sem ismerem):
www.youtube.com/watch?v=NAFEsINZ0Ck
www.youtube.com/watch?v=EfAhpX_wIBk
www.youtube.com/watch?v=lL0041GDsqE
www.youtube.com/watch?v=kAesbViYYqM (ezt érdekes összehasonlítani Annie Lennox vagy Loreena McKennit változatával).

Ennek az eredetije nagyon tetszett (így is elmegy szódával):
www.youtube.com/watch?v=0SC1WOm2AdY

maroz 2016.07.04. 06:44:35

@Bell & Sebastian: Hehe, a végjáték olyan latinamerikásra sikeredik szinte mindig. Na, de hát ez van, kiszedjük a minerální vódit a langyosmizsei fődből, megisszuk, kipisáljuk és mindezen lehetőségekért busásan fizetünk egy külföldi multinak, illetve ha szerencsések vagyunk, akkor egy magyar neofita nábobnak. Ügyes, mondaná az öreg Kohn, ha nem ő csinálná.

Pelso.. 2016.07.04. 07:14:21

@Bell & Sebastian: Balogh L. szakmai befektetőt keresett, s állítása szerint itthon nem talált, évekig persze:)

S=klogW 2016.07.04. 07:30:07

@Pelso..: a szódássághoz miféle szakmaiság szükséges? :)

Pelso.. 2016.07.04. 07:56:05

@S=klogW: Nem tudom. Talán a kétbubis ill hárombubis fejlesztések megvalósításához kell.
Egyébként a szakmai befektető szóhasználat mögött a gyakorlatban inkább szellemi apport, szervezet átalakítási, gyártási esetleg marketing technológiák állnak, lé csak utóbb.
Ugyan megesett már, hogy pont a "szakmai" befektető csiliárdért új jelenlét és bérszámfejtő programot dobott be apportként, a hatóságoknak a szeme sem rebbent:)
Ami számomra inkább érdekes: egyetlen hazai jelentkező sem akadt, - valóságban: milyen indoklással utasították el....?

Bell & Sebastian 2016.07.04. 08:53:54

@S=klogW: Nehéz kenyér az, ha túlnyomja, robban, mint a puliszka.

@Pelso..: Azt gondolnám, stratégiai cégben vagy köztulajdon értékesítésében a közösségi, többségi tulajdonlás a minimum elvárás. Nem féltétlenül az állami a jó, mondjuk föld esetén.

@maroz: Csak arra tudok gondolni, azért hagyták / engedték meg, hogy idővel borítsanak és megszerezhessék.

maroz 2016.07.04. 09:08:02

@Bell & Sebastian: A rák logikája az áttét. A növekedési logika szerintem a rák logikája, így pedig kerek.

Ennél viszont érdekesebb az, hogy mi marad. Már ugye a nettó jobbágyléten túl. A szekrényrend ábrái nem adnak módot zöld szvetterek semmilyen elhelyezésére. Mi marad?

Pelso.. 2016.07.04. 09:47:31

@Bell & Sebastian: Akkor már ketten gondolnánk, s akkor mi van? Írtam már: maga eléggé harcedzettnek tűnik ahhoz, hogy virágos rétekről álmodozzon, szép lepkékkel. Nem elsődlegesen, hanem egyetlen s minden más szempontot kizáróan a pénz játszik szerepet, hányadszor nem mondok újat?

Bell & Sebastian 2016.07.04. 10:36:06

@maroz: Ez egy jó kérdés, arra tippelnék, hogy nyitott még az agárderbi vége, ha nem tudják kinyírni időben a nemzetet, az fogja majd ezeket is. De nemcsak ontológiai értelemben.

@Pelso..: Ha most vásárolnak be tartós tejből és zacskós vízből, ez is arra utaló magatartás, hogy kilépünk az unióból. Valamiért úgy sejtem, a NATO -ból is. Ami azon a feltételezésen alapszik, hogy a mi zsidónk győz. Ha mégsem, hát tévedtem.

Egyik rosszabb, mint a másik, de levegőben lógva nem maradhatunk.

Bell & Sebastian 2016.07.04. 10:42:59

A legtöbb, mi kapható, ha a két, ellentétes erőtér nem cincál szét az atomjainkra. Ehhez a verzióhoz képest bármi jobbnak tűnik. Megint nagy idők tanúi lehetünk, pedig a franc se vágyik rá.

Jean Sol Partre 2016.07.04. 12:46:06

@S=klogW: amit Spanyolország nyerne Gibraltáron, el is vesztené a baszkokon. Nem is nagyon tetszik nekik, hogy szétessen Nagy Britannia

Jean Sol Partre 2016.07.04. 13:14:18

de kurva sokat írtatok. de nem baj, jó volt olvasni

pitcairn2 2016.07.04. 23:09:02

@S=klogW:

az "európai" integrációt is a brit Foreign Office-ban találták ki, a folytatást is ott fogják megírni:)

murcielago 2016.07.05. 08:10:35

@annamanna:

A Jars of Clay tényleg jó, szinte teljesen mentes attól a evangelical-gospeles hamgzástól, amit én (szubjektíve) nem annyira kedvelek.

Nálam jobban elmegy – szódával:) - a radioheades hangzásvilág, pl. youtu.be/1uYWYWPc9HU

A rockban egyre több irányzat figyelhető meg. Nem lesz a kedvenced, csak érdekességként említem, hogy a halálhörgéses-sikoltozós-sátános Black Metal-ban is ott a keresztény zene, pl. : Horde, youtu.be/zfxiY7JLwhQ
(persze norvégok).

annamanna 2016.07.08. 01:38:45

@murcielago: hajjaj, legyen inkább ez: www.youtube.com/watch?v=3RLwuDQSkDI
kicsit nőbarátabb hangzásvilág.

S=klogW 2016.07.08. 08:25:50

Magyarország ki van moderálva:

international.standardbank.com/personal/optimum/apply-online

minden egyéb adat rendben, de amikor a legvégén a tartózkodási helyként Mo-ot adom meg, elutasít a rendszer, olyan helyekkel mint Szomália, Mianmar, vagy Szíria, semmi godja nincs, ilyen helyekről nyugodtan rgisztrálhatnék :D

Bell & Sebastian 2016.07.08. 08:44:54

@S=klogW: Man szigetén motoros halált halunk, nem pedig pénzt mosunk.

S=klogW 2016.07.08. 09:03:13

@Bell & Sebastian: de hát puszta közepén nem lehet, csak víz mellett :)

maroz 2016.07.08. 09:19:02

@S=klogW: Stadler juhász árkot röhög köréd, ami megtelik vízzel és már lehet is.

S=klogW 2016.07.08. 09:40:42

@maroz: én szeretem mindenből az igazit - főleg ha árban a gagyi is ugyanannyi

riviérából is a koddazűr kell, nem a balatoni, és oda könnyebben eljuttat egy man szigeti számla min a Puszta Bank számla :)

nyilván nem lenne szükség ilyesmire, ha európai árszínvonalhoz európai bérszínvonal társulna - NEM CSAK VÁLASZTOTT KÉPVIELŐINKNEK

Bell & Sebastian 2016.07.08. 09:41:21

@S=klogW: Kicsiben nem érdemes, próbálkozzon nagyban, vegyen egy szigetet magának.

maroz 2016.07.08. 09:45:22

@S=klogW: Mi az, amit megad az egyik és nem ad meg a másik? Illetve mi az, amit megad akármelyik is, de pláne mi az, ami több pénzből több lenne?

S=klogW 2016.07.08. 10:04:44

@maroz: Az első kérdését meg is válaszolta a második első felével, mást én sem tudnék írni, legfeljebb másként: az első kérdése szempontjából tekintve minnek bármelyik is :). De mivel nem a tiszta ideák világában élünk (még), átugrom ezt a filozófia ásójával megásott teoretikus gödröt. :)

A második második felére: épp erre céloztam előbbi válaszom végével; lenne pár tippem, hogy egyébként mivel több a koddazűr, de a lényeg, hogy árszínvonalban majdnem ugyanott vagyunk

szóval nem a szám nagy, hanem a zsömle kicsi :)

Bell & Sebastian 2016.07.08. 10:34:14

@S=klogW: Csak a vádászatot értem, az a terepjáró, kutya és puska körül forog, az orvoslás lényegét maga tudja. :))

Bell & Sebastian 2016.07.08. 10:36:52

Feslett nők, ropogós bankok és levarrott ruhák? Csak érdeklődöm. :)

S=klogW 2016.07.08. 10:49:20

@Bell & Sebastian: :D
mivel nem piszkítok oda, hova számat is teszem,
és nem is mártom akármibe az ecsetem sem

inkább úgy mondanám:

feslett ruhák, ropogós bankók és levarott nők ;)

de mindennek semmi köze az orvosláshoz, azt nincs értelme erre játszani, akkor helyette akár brókernek is állhat az ember
viszont miért ne lehetne melléküzemágban ;)

Bell & Sebastian 2016.07.08. 11:14:42

@S=klogW: Nem egy őskeresztény foglalkozás, annyi szent. Ha van érzéke hozzá, megkerülheti Endit és bandáját, de figyelmeztetem, mihamarabb döntsön, nő vagy a pénz? Ugyanannál az ablaknál osztogatják és csak egyet kaphat. James Bond kalandjai mese, ilyen a Nagybetűs Életben nincsen.

S=klogW 2016.07.08. 11:22:02

@Bell & Sebastian: "megkerülheti Endit és bandáját"

Valóban egy (két arcú) banda megkerülése a cél, de nem Hörcsög Endié, hanem a capo di tutti capié. :)

Jean Sol Partre 2016.07.08. 11:44:19

@S=klogW: ha esetleg meglelné a működő megoldást, kérem ossza meg velem. Nem a számlaszámot, a know how-t :)

maroz 2016.07.08. 11:57:23

@S=klogW: Én a lehető legkonkrétabban kérdeztem, mert foglalkoztat. A probléma adott: erőforrásokat kell szereznem, és ennek során kompromisszumokat kell kötnöm. Kérdés, hogy mi az a több, amiért megéri több kompromisszumot kötni. Mi az, amit az általad említett helyek adnak cserébe azért, hogy a munkám gyümölcsének egy részét átengedem nekik. Beláthatod, hogy a kompromisszumot csak abban az esetben tudom megítélni, ha tudom, hogy mi van a másik serpenyőben. Mi van?

S=klogW 2016.07.08. 13:56:38

Megmondom, mi van:

Oblama bejelentette 4 éve, h az USA külpolitikája DK-Ázsia felé fordul.

Mihelyst elkezdődik az USA/angolszász-Kína konfliktus, a ruszkik rögtön beállnának Kína mögé. Egyetlen nyerő helyzet a kétfrontos háború: az európai natot neki kell vezetni a ruszkiknak.

S=klogW 2016.07.08. 14:14:16

@maroz: az eredeti első kérdése tekintetében tökmindegy, hogy mi van, mert az ár szinte ugyanaz, tehát nem kell nagyobb kompromisszumot kötnie

a második kérdés szempontja (tehát, hogy bármelyiket vagy egyiket sem) esetén a kotdazűr/balaton csak metafora, a kérdés maga végső soron a nihilizmusba/cinizmusba/bigott búvalbaszottságba/aszketista fanatizmusba/apátiába/anhedoniába/anomiaba/depresszióba/lemondásba/feladásba vezet: az evilágból való kiiratkozásba

pedig van tenni- és élvezni való is ebben a világban (sőt, még szeretni való is)

maroz 2016.07.08. 15:55:46

@S=klogW: Tehát közeledve egy picit a lényeghez: az élveznivaló lenne az? A kotdazűr/balaton közös osztója az, hogy mindkettőben élmény van, de eltér az ár/érték mutató?

De ha dekonstruálni szeretném a problémát, akkor mi az az élmény? Mit élvezek a Balatonon és mit a kotdazűrön, illetve mi az, ami csak így, ebben a formában (sok pénzt keresek, hogy az élményétlapomba beleférjen a balaton/kotdazűr dichotómia is) szerezhető meg?

Bell & Sebastian 2016.07.08. 16:06:31

@S=klogW: Nyáron a dehidratációra is vigyázzon. A balatoni élménykaland -pedig számtalanszor próbákoztunk familiánsaimmal (< ez a szó nincs a neten, most találtam fel)- ott ért végett, amikor tenyérbe mászik az első, rozsdás vascső korlát gyanánt, vagy egy papírfecni, amelyen irreális nagyságú szám áll. Az enyém tőle félre-.

S=klogW 2016.07.08. 18:14:17

@Bell & Sebastian: ezért inkább a kotdazűr :)

@maroz: "a lényeghez: az élveznivaló lenne az?" - ebben a világban és létezésben összefoglalhatja ezzel a szóval is, ha képes elég tágan (de devianciától, rombolástól mentesen) értelmezni ezt a szót (de ez eléggé leegyszerűsítő lesz még így is)

maroz 2016.07.08. 18:28:40

@S=klogW: Tudom, hogy összefoglalható így is, egy Gerhard Schulze nevű kultúrszociológus szerint lazán élménytársadalom vagyunk és az élményfogyasztás strukturálja a világunkat.

Múlt héten láttam Győrben egy családot, kirándultak, várost néztek, apuka szelfibotra szerelt gopróval vette az eseményt. Gondolom este feltette a fészbúkra, nézzétek, feleim, sikerrel teljesíteni tudtuk az élményfogyasztási elvárásokat, tehát értékes emberek vagyunk. Ma kábé az élet célja az, hogy minél több és minél értékesebbnek gondolt élményt fogyasszunk, hiszen azzal vagyunk, hogy csak ebben az esetben leszünk értékes részei a társadalomnak. Gyanúm szerint ebben a mennyiségi nyomásban pont a lényeg vész el, a megélhető és a meg is élt élmény.

S=klogW 2016.07.08. 19:25:28

@maroz: élvezet=/=élmény

tudtam, hogy félreérti, ráadásul kétszeresen is

félreérti magát az élvezet szót és ezért levon egy téves következtetést, amiről nem veszi észre hogy téves, mert azt sem vette észre hogy következtetett

maroz 2016.07.08. 21:16:57

@S=klogW: Akkor? Élvezni élmény nélkül? Nem félre, hanem egyáltalán nem értem. Téged most kötelez a hérakleitoszi esküd, azért vagy ilyen homályos? ;)

S=klogW 2016.07.08. 21:36:39

@maroz: az élmény élményéhez hozzátartozik, része az adott élmény újdonságának élménye is :)

másodjára már nem mondjuk azt adott élményre lelkesen, hogy "egy élmény volt", ha pedig mondjuk, azzal épp azt fejezzük ki, hogy az ismétlődés ellenére is az újdonság erejével hatott

az élvezethez az újdonság élménye nem szükséges

maroz 2016.07.08. 21:57:11

@S=klogW: "az élvezethez az újdonság élménye nem szükséges"

Ez az elbaszott közösülés ismérve, vagy mi is? ;)

S=klogW 2016.07.09. 01:32:02

@maroz: maga mondá :)

ez is egyfajta taktika, hogy mindig van még egy kérdés, de én (még) kevés vagyok ahhoz, hogy türelmes legyek a képmutatással, kétszínűséggel

Mihintben megvan az alázat és állhatatosság hogy a tudatos és szándékos alantassággal is szeretettel vegye fel a harcot: hogy felvegye vele a harcot és ne eldobja

maroz 2016.07.09. 04:15:41

@S=klogW: Hát akkor beszélgessen veled a Bem apó, ha neked a harc csípődött be valamiért!

S=klogW 2016.07.09. 08:26:12

@maroz: Mihint jobban ismeri magát, én akár tévedhetek is, de felébredt bennem a gyanú: intelligensebb maga annál, hogy valamit kétszer is kelljen magyarázni, a cinikus poénokat meg nem szeretem érteni az emberi létezés alapvető tapasztalataival, dimenzióival kapcsolatban, mert az ilyen attitűd az elalantasulás és a másik ember megalázásának csírája.

maroz 2016.07.09. 08:46:45

@S=klogW: A kommunikáció célja a jelen beszélgetés kontextusában kétféle lehet: megismerés vagy manipuláció. Ha az utóbbi, akkor az olyan, mint a késharc, nincsenek benne szabályok:

www.youtube.com/watch?v=NPqhm36sjVE

Ezzel szemben ha a kommunikáció célja a megismerés akkor már illő, hogy legyenek. Nem untatnálak hosszan a témával, meg azért nem is egy akkora durranás ez a diskurzusetika, de azért ad pár kapaszkodót. Például azt mondja, hogy egy kooperatív kommunikációval szemben elvárás, hogy abban a felek azt mondják, amit gondolnak és elfogadják azt is, hogy a másik is azt mond, amit gondol.

Tehát amikor azt mondom, hogy nem értem, akkor tényleg az van, hogy nem értem. Olyankor bizony kétszer, sőt tízszer is illő elmagyarázni, hiszen a kooperatív kommunikáció célja az, hogy jól értsük meg azt, amit a másik a gondolkodásából számunkra elérhetővé tett.

A cinikus poén válhat az emberi megalázás csírájává, de pusztán emiatt elutasítani slippery slope. A cinikus poén válhat kismillió egyéb dolog forrásává is, például eredhet belőle puszta szórakozás is, de elszivároghat akár mély és tartalmas értékdiskurzusokig is.

Hirtelen nem tudom mitől félsz. Úgy éled meg ezt a helyzetet, hogy mi itten arc és név nélkül ötletszerűen üzeneteket váltunk mint egy vizsgahelyzetet? Mitől félsz? Hogy ha a sűrű kérdéseimre "rossz" választ adsz, akkor...? Akkor mi van? Tényleg nem értem, és tényleg úgy tűnik számomra, hogy valamiféle elképzelt félelem miatt vagy ellenséges velem, az előbb már el is indultam, hogy megbasszam a fűnyírómat, pedig ha tényleg kérnéd tényleg szívesen kölcsönadnám.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 11:00:29

@S=klogW: Ezt maga megint nagyon rosszul látja, mert amire célozgat, arra a beteljesülés a jobb szó, a rosszabb pedig a jutalom vagy "nyalhat!".

Ami ugyabár csak és kizárólag fejben zajló esemény, egy cselkvéssorozat, vagy jó választások repetációja után következik be és a szex ennek bár nem elhanyagolható részhalmaza, de nem a legjelentősebb.

Egyébként, filozófiai értelemben, Tewtoné a babérkoszorú, mert "ez itt", ahol vagyunk, vagy a tisztítótűz vagy a pokol, kinek melyik, de semmi esetre sem a Nirvána, ahol alanyi jogon piros körmű hurik játszanak a rebbék pöcsével.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 11:02:47

legjelentősebbike - csak félreragoztam zavaromban

S=klogW 2016.07.09. 15:34:40

www.ato.gov.au/rates/individual-income-tax-rates/

szegény ausztrálok a többkulcsos adó miatt soha nem fognak jól élni

Bell & Sebastian 2016.07.09. 16:06:41

@S=klogW: Ha többet keres 180 e. kan gurunál, nem ezt választanám. Madagaszkárt nézte? :)

S=klogW 2016.07.09. 16:15:55

@Bell & Sebastian: Hány helyen legyek állampolgár? :)

S=klogW 2016.07.09. 16:30:54

Nem mintha eddig elhittem volna az Orbán&Co. által Magyarugariban üzemeltett recskán harsogott hazugságot az egykulcsos adóról, de most, hogy kicsit körbenéztem merre hogyan adóznak, hát kezdek megundorodni

és még a flat tax elől/alól is kimentik ofsórba Orbán hörcsögei és antilopjai

Bell & Sebastian 2016.07.09. 16:46:46

@S=klogW: Ha arra tribliznek, hogy adósságfelvásárlással övék lesz az ország és a hatalom mindörökkön-örökké és ezért védik Kukori kakas elszántságával saját szemétdombjukat, ami igen valószínű, akkor hamiskártyások.

A Kennedykre sem úgy emékezünk, mint akik a szesztilalmon harácsolták össze magukat, hanem úgy, hogy átok ül a családon.

Ha sábeszdekliben, ha kalapban, ha megtépett ruhában hamuval fején, de a végzete mindenkit utolér.

S=klogW 2016.07.09. 16:51:04

@maroz: egy kis provokációnál több kell ahhoz, hogy megijedjek :)

S=klogW 2016.07.09. 16:58:20

@Bell & Sebastian: Az elég nyilvánvaló, hogy Heörtscheöghyék államkötvényvásárlás fejében tehetik rá mancsukat médiára, kaszinóra meg nyerik magukat szarrá állami/önkormi projekteken, de hogy még flat tax mellett is muszáj lopniuk, azt nehz minősíteni.

Ezt viszont így még nem fogalmaztam meg magamnak, hogy ezzel ők is ugyanúgy megveszik az országot mint a külföldi tőkespekuláns, legfeljebb egy kicsit kisebb a zsarolási potenciáljuk.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 17:02:45

Azon gondolkoztam, hogy a katkó Btk. melyik tétele alapján lehet kapni ennyire súlyos büntetést, mint a Kennedy-klán?

"özvegyek és árvák nyomorának nagyobbítása" vagy "munkások jogos járandóságának ki nem fizetése"?

Van még a gyilkolt és a buzult.

És a mieink nagy orrára melyik húzható? Vagy a ballibsikére, az őskaotikus kapitalizmuséra?
A magyar változat munkatársai voltak: ........................................................................................................................................................................................................... stb.

Bell & Sebastian 2016.07.09. 17:06:58

@S=klogW: Egyszerű a megoldás, kiszámolható, mennyire van szükségük a cél elérése érdekében, de azt nem tudom, mennyi idővel kalkuláltak. Valamikor, unortodox módon, arra jutottam, hogy napi 6 milliárdnak veszik nyoma. Szerintem 8 év alatt lezavarják.

S=klogW 2016.07.09. 19:52:57

@Bell & Sebastian: na, csak nem konzultált a kormánnyal?
úgy tűnik nem is terveznek tovább:

mandiner.hu/cikk/20160709_csepreghy_nandor_csepreghy_majd_2018_ban_elszamolunk_a_donteseinkkel

maroz 2016.07.09. 20:21:16

@Bell & Sebastian: Esetleg a minősítő körülmények miatt? A progresszió látszatát megkeltve, több nemzeten, különös szemtelenséggel...

S=klogW 2016.07.09. 22:52:30

@Bell & Sebastian: csak nem az ajánlott fideszrajongás miatt tűnt el onnan? :)

maroz 2016.07.10. 05:36:45

@Bell & Sebastian: Amúgy meg engem is foglalkoztat, hogy milyen bétéká mely fejezetei miatt vagyunk mi így, ennyire durván elgyepálva.

Kövér mond valamit, van benne valami Isten, kereszténység, haza, nahát, nézem a naptárt 2016, lassan húsz éve, hogy időnként mond ilyesmiket, idővel hozzá lehetne szokni, de nem. Pavlov kutyája nyálaz, ahányszor megszólal a csengő annyiszor:

index.hu/index2/#bloghu/kettosmerce/2016/07/09/uzenjuk_kover_laszlonak_magyarorszag_nem_kereszteny_orszag

Kövér pedig mindeközben úgy röhög, hogy csapdossa a seggét a földhöz: ennyit tudnak a belvárosi liberálisok. Belefingok a nulláslisztbe és ők lelkesen elkezdik szívni befelé, talán azt hiszik, hogy hó, mindegy is, a lényeg, hogy a balliberális oldal soha nem tud teljesen elárvulni, mert mindig jön egy új jámborandrás, aki pont ott folytatja, ahol a nagy öregek abba se hagyták.

Kettős Mérce, független, baloldali, vávává, delláz hét milliót kedves olvasó, mert az kurvajó lesz nekünk, faszom ugráljon a balettben, nem mi. Konkrétan és név szerint is megnevezhető, hogy ki ma az akadálya annak, hogy itt bármi érdemben is baloldali történés egyáltalán kicsírázzon. A hülye kisember meg izomól haragszok Kövérre, őt akasztaná, hogy legyen itten európaiértelembenvettje, jelentsen ez bármit is, és nem a jámborandrásokat. Na, ez egy nagyon súlyos büntetésünk, és attól tartok, hogy ezt nem valami tevés miatt kapjuk, hanem mulasztás miatt. Elmulasztottuk egy kis határozott testmozgással megakadályozni a doktordöménypéterek generációs átmenekülését, nem volt legalább egy aprócska tisztító vihar, pedig arra még Jefferson szerint is szükség van időnként, legalábbis valami hasonlót mondott, amikor nem az övével verték éppen. De állítólag elnökként is lazábban kezelte a lázadást, ami lehet, hogy így is van, rég volt, már nem emlékszem határozottan. ;)

Bell & Sebastian 2016.07.10. 09:35:36

@S=klogW: Nem konzultáltam, de szereztem rutint bonyolultnak tűnő, többismeretlenes egyenletrendszerek megoldásában és nemcsak alapfokon. Többnyire a végletekig leegyszerűsíthetőek úgy, hogy ránézésre meg lehet becsülni az ismeretlent.
___

Szó nincsen róla, igyekszem tiszteletben tartani mások bolondériáit még akkor is, ha egyszemélyes pártról van szó, mert nekem is van, több is, mint elég. Kiszáradt a pennám, maradjunk ennyiben. Szabadság!

Bell & Sebastian 2016.07.10. 09:44:17

@maroz: Ezt és is kiszúrtam oda-vissza, csak már annyiszor volt u.ez, hogy uncsi.

Laca olyan, mint a vásott kölyök, megy haza a suliból és nem felejti el felingerelni gazdagék kutyáját, a biztonságos kerítés mögött. Aztán egyszer valaki nyitva felejti a kertkaput.

Nem baj ez, mert a besnye kutyát azé tarcsák pedig rén, hogy ugasson és nyáladzon, csak egyszer bár, de látnám, hogy nem prédikálják, hanem isszák is.

A legjobb példa erre, mi csak adható, a Regnum Marianum története mint templom és mint értelmiségi mozgalom az újjászületésért. Vele szemben Putyin, a Megváltó Krisztussal, plusz riogató puncik.

Érzek ebben némi keserű, tipikusan orosz humort, a szituációban és Kövérben is. Lelke rajta.

2016.07.10. 14:17:40

Széky János

"
Lassan tíz éve, ismétlem, a Gyurcsány-korszak óta folyton mondom, hogy van egy ellenőrizhetetlen magyar mélyállam a veterán kommunista állambiztonságiak hálózatára épülve, a demokratikus (2008-ig nagyjából), vagy hogy romantikus magyar baloldaliak jobban megértsék, „jogállami” felszín alatt. Amelyik a szervezett bűnözést és a fociultrákat ugyanúgy használja, mint sajnos köztiszteletben álló hivatalnokokat és szakértőket meg médiafigurákat. És igen, legkésőbb 2013 óta teljesen nyilvánvaló, mekkora bajok lehetnek abból, hogy az ellenőrizetlen hálózatnak a régről való orosz kapcsolatai is ellenőrizetlenek.
De nem tűnik fel, hogy mennyire ez volt a felállás 2006-ban is? Fociultrák, Gergényi (Pintér bizalmasa) főszerepben, felkészületlen, ismeretlen forrásból hergelt rendőrök, akik valahogy mindig a rövidebbet húzzák, vagy azért mert gyengék, vagy azért, mert a hálózattal ellentétben nekik be kell tartaniuk a törvényt. Ez akkor is volt, ami ma. Akkor ki vetette ezt ellene a mindent elsöprő szemkilövetős retorikának? A semmisségi törvénynek? Senki. Feltűnt neked? Nem. Rám meg folyamatosan mondták, hogy konteóim vannak, és minden bokorban kágébét látok. ... ilyen, ennyire Oroszországon kívül sehol sincs a világon. Már Ukrajnában és Belaruszban sincs, részletekért fordulj hozzám.
Lehetett volna ez ellen tenni valamit? Bizonyhogy. Nem tűnik fel, mennyire rejtegeti a Fidesz és a vele együtt szabotáló MSZP az állambiztonsági iratokat? (Sőt, most már a közönséges levéltári iratokat is, nehogy kutatni lehessen az eredetet. Nekem ez volt a fő botrány a Vár körül, nem az, hogy a város másik végén ki akartak vágni egy fát.) Hol voltál te, amikor 2005 tavaszán a kormányoldal visszaszívta a teljes dossziényilvánosságra 2004. decemberben tett ígéretét? Ja, a kormányban, már bocsánat. Ha tiltakoztál, minden tiszteletem a tiéd.
Hol volt a teljes magyar baloldali „értelmiség”, amelyik annnyira úúútálja a zsarnokságot, meg az ellenőrizhetetlen Hatalmat, amikor 2008-ban nyilvánosságra hozták (pontosabban: Szilvásy vette a bátorságot, hogy nyilvánosságra hozza) a Kenedi-bizottság jelentését, megadva a lehetőséget az utolsó pillanatban, hogy a mélyállamot fel lehessen deríteni? Szidta Szilvásyt, mert nem tetszett a feje. Aztán a jogállam nevében sajnálta az állambiztonságiakat , akik nyíltan elmondták, hogy megbízást kaptak egy alkotmányos, demokratikus párt elnöke elleni pucc kivitelezésére, mert a pártelnökről összesen annyit tudtak, hogy „nem ért a focihoz”, az állambiztonságiak állambiztonságiságát pedig véletlennek gondolták, hát az nem lehet,. hogy… De, lehet. Vagy mondjuk belelkesültek a legújabb "kiálts megálljt az ordas eszméknek" kampányon. Sokadszor megdöbbenve azon a sokadszor vandonatújnak észlelt tényen, hogy Magyarországon vannak nyilasok. Meg is álltak rendesen.
Hol voltak azok az elemzők, akik ebből a szempontból elemeznek, akik ama nyolc év első két miniszterelnökének a teljesítményét annak alapján értelmezik, hogy mind a kettő zsarolható volt (illetve Gyurcsány csak lett volna) a kommunista állambiztonsági kapcsolat miatt. Kit érdekelt, hogy kicsoda Petar Dobrev? (Már azon kívül, aki tudta, de nem használta, mert ilyen miniszterelnök jó volt neki úgy is.) A reflexválasz erre az, hogy ne apákésfiúkozzak, mert azt nem szabad. Miért nem? Tiltja valamelyen törvény? Nem lehet politikailag fontos egy vezető politikus személyes kapcsolatainak a feltárása? Ha már a kopaszokról van szó: kit érdekel, hogy a putyinista módszereket alkalmazó Kubatov milyen állampolgár az azerbajdzsáni apjával?
És mindig ez van. Ha a mélyállam működésének egy új jele előkerül, felháborodtok, hogy ezt azért mégse szabadna. Aztán elfelejtitek, és képtelenek vagytok két pontot összekötni. A „ti” a baloldali értelmiséget jelöli, akire nem vonatkozik, ne vegye magára."

2016.07.10. 14:19:07

Széky János

"
Lassan tíz éve, ismétlem, a Gyurcsány-korszak óta folyton mondom, hogy van egy ellenőrizhetetlen magyar mélyállam a veterán kommunista állambiztonságiak hálózatára épülve, a demokratikus (2008-ig nagyjából), vagy hogy romantikus magyar baloldaliak jobban megértsék, „jogállami” felszín alatt. Amelyik a szervezett bűnözést és a fociultrákat ugyanúgy használja, mint sajnos köztiszteletben álló hivatalnokokat és szakértőket meg médiafigurákat. És igen, legkésőbb 2013 óta teljesen nyilvánvaló, mekkora bajok lehetnek abból, hogy az ellenőrizetlen hálózatnak a régről való orosz kapcsolatai is ellenőrizetlenek.
De nem tűnik fel, hogy mennyire ez volt a felállás 2006-ban is? Fociultrák, Gergényi (Pintér bizalmasa) főszerepben, felkészületlen, ismeretlen forrásból hergelt rendőrök, akik valahogy mindig a rövidebbet húzzák, vagy azért mert gyengék, vagy azért, mert a hálózattal ellentétben nekik be kell tartaniuk a törvényt. Ez akkor is volt, ami ma. Akkor ki vetette ezt ellene a mindent elsöprő szemkilövetős retorikának? A semmisségi törvénynek? Senki. Feltűnt neked? Nem. Rám meg folyamatosan mondták, hogy konteóim vannak, és minden bokorban kágébét látok. ... ilyen, ennyire Oroszországon kívül sehol sincs a világon. Már Ukrajnában és Belaruszban sincs, részletekért fordulj hozzám.
Lehetett volna ez ellen tenni valamit? Bizonyhogy. Nem tűnik fel, mennyire rejtegeti a Fidesz és a vele együtt szabotáló MSZP az állambiztonsági iratokat? (Sőt, most már a közönséges levéltári iratokat is, nehogy kutatni lehessen az eredetet. Nekem ez volt a fő botrány a Vár körül, nem az, hogy a város másik végén ki akartak vágni egy fát.) Hol voltál te, amikor 2005 tavaszán a kormányoldal visszaszívta a teljes dossziényilvánosságra 2004. decemberben tett ígéretét? Ja, a kormányban, már bocsánat. Ha tiltakoztál, minden tiszteletem a tiéd.
Hol volt a teljes magyar baloldali „értelmiség”, amelyik annnyira úúútálja a zsarnokságot, meg az ellenőrizhetetlen Hatalmat, amikor 2008-ban nyilvánosságra hozták (pontosabban: Szilvásy vette a bátorságot, hogy nyilvánosságra hozza) a Kenedi-bizottság jelentését, megadva a lehetőséget az utolsó pillanatban, hogy a mélyállamot fel lehessen deríteni? Szidta Szilvásyt, mert nem tetszett a feje. Aztán a jogállam nevében sajnálta az állambiztonságiakat , akik nyíltan elmondták, hogy megbízást kaptak egy alkotmányos, demokratikus párt elnöke elleni pucc kivitelezésére, mert a pártelnökről összesen annyit tudtak, hogy „nem ért a focihoz”, az állambiztonságiak állambiztonságiságát pedig véletlennek gondolták, hát az nem lehet,. hogy… De, lehet. Vagy mondjuk belelkesültek a legújabb "kiálts megálljt az ordas eszméknek" kampányon. Sokadszor megdöbbenve azon a sokadszor vandonatújnak észlelt tényen, hogy Magyarországon vannak nyilasok. Meg is álltak rendesen.
Hol voltak azok az elemzők, akik ebből a szempontból elemeznek, akik ama nyolc év első két miniszterelnökének a teljesítményét annak alapján értelmezik, hogy mind a kettő zsarolható volt (illetve Gyurcsány csak lett volna) a kommunista állambiztonsági kapcsolat miatt. Kit érdekelt, hogy kicsoda Petar Dobrev? (Már azon kívül, aki tudta, de nem használta, mert ilyen miniszterelnök jó volt neki úgy is.) A reflexválasz erre az, hogy ne apákésfiúkozzak, mert azt nem szabad. Miért nem? Tiltja valamelyen törvény? Nem lehet politikailag fontos egy vezető politikus személyes kapcsolatainak a feltárása? Ha már a kopaszokról van szó: kit érdekel, hogy a putyinista módszereket alkalmazó Kubatov milyen állampolgár az azerbajdzsáni apjával?
És mindig ez van. Ha a mélyállam működésének egy új jele előkerül, felháborodtok, hogy ezt azért mégse szabadna. Aztán elfelejtitek, és képtelenek vagytok két pontot összekötni. A „ti” a baloldali értelmiséget jelöli, akire nem vonatkozik, ne vegye magára."

Jean Sol Partre 2016.07.11. 10:08:44

@Bell & Sebastian: " Aztán egyszer valaki nyitva felejti a kertkaput."

Lorenz profnak van egy története erről. Adott volt egy kerítés és a két oldalán két kutya, akik persze acsarkodtak egymásra, ahogy kell. Rohantak végig a kerítés mentén, ugatva, hörögve, vicsorítva, egyik végétől a másikig meg vissza.
Aztán egy szép nyári napon a kerítés egyik végén lett egy nyílás, kivágott valaki egy darabot.
A két kutya ahogy rendesen, rohant, majd mikor elfogyott a kerítés, megálltak egymással szemben, néztek meglepetten, aztán megfordultak és rohantak megint a kerítés mentén, acsarkodva fel s alá, kínosan ügyelve, hogy visszaforduljanak a nyílás előtt.

Amíg nem cserélik le legalább az egyik kutyát, addig mindegy, nyitva van-e a kertkapu.

Bell & Sebastian 2016.07.11. 10:39:07

@Jean Sol Partre: Nem volt rá szubrutin. :) Jó meglátás, de amit WiteNoir tett ide a mélyállamról, az sokkal jobban kifejezi a lényeget.

Azt nehezen hiszem, hogy az oroszok zsoldjában vakondkodna (és lopná magát degeszre) mindegyik, mert a történelmi tapasztalataim ennek ellentmondanak.

Akkoriban, a távárisok idején, a SZU állampolgára úgy látta, hogy neki azért megy rosszul, mert a magyarokat tették a kirakatba, oda áramlik az ő kopekja, mi meg úgy éreztük, mérsékelten vagyunk csak kifosztva, ami arányon azért a végére módosítottak.

Nekem meg végig az volt az érzésem, fű alatt összejátszik Moszkva és Washington, hogy mi mit látunk a bábszínházban, az csak rajtuk múlik - amit éppen megmutatnak.

Azóta sem múlt el ez a benyomás.

Jean Sol Partre 2016.07.11. 11:25:29

@Bell & Sebastian: teljesen hihető verzió

Bell & Sebastian 2016.07.11. 11:36:11

@Jean Sol Partre: A "haladás" -hoz versengés kell, amihez szembenállás, ha nincsen megoldható hitközösségen belül, szimulált környezetben. Lényeg az, ne a cselszövő fenekén porolják ki a nadrágot, húzzon belőle hasznot mindenki és ne Amerikára hulljon az "áldás".

A Keresd a nőt! -mintájára bevezetett Keresd a kremlint! ezúttal is félrevezető. Csipkebokor / kettő.

maroz 2016.07.11. 12:37:42

@Bell & Sebastian: Az egyik azt mondta, hogy dáváj csász!, a másik meg hogy I'm sorry, could I check the time on your watch?, de a vége így is, úgy is az lett, hogy elvitték az óráinkat. :)

Olvasom ám, hogy a SZU többek között ebbe bukott bele. Egy olyan világrendszerben, ahol az lesz a kiráj, aki a legalaposabban kizsákmányolja a gyarmatokat nem lehet ám finomkodni. Mi az, hogy a magyarok úgy érezhették??? Lazaság, kérem, lazaság. Kifosztani csak pontosan szépen...

murcielago 2016.07.12. 07:08:40

@annamanna:

„hajjaj”
:)

nekem tetszik, progresszív-alternatív zeneként jól illeszkedik a M.o.-n (K.-E.-ban) nagyon népszerű Depeche Mode- Led Zeppelin vonulatba. A Th Cure-hoz is rokonítható. Várható volt a poszmodern megjelenése a tömegkultúrában, itt aztán van minden zeneileg is, képileg is.

A „nőbarátabb” jelzőt nem tudom, hogy jól értem-e, ha a shirtless fellépőruhát jelenti, akkor ajánlom a Red Hot Chili Papers-et is. Ha a képi motívumokat, akkor felhívnám a figyelmet, a posztmodern minden motívumot felhasznál, átértelmez és szabadon választhatóvá tesz. Ami az egyik képkockán még képregény-szerű normál szex, a másikon esetleg nyakelvágás/fojtogatás, stb. (klipjeik vágatlan verzióban is fent vannak a neten, persze mindezek szolid, stilizált anyagok a ma divatos, legújabb, szuper-rövid, a tudati észlelés határán mozgó klip-bevágásokhoz képest…)

A Radiohead (bár lényegében egyszerre indultak) inkább modernnek (nem posztmodernnek) tartható szvsz. Nagyon szép, korai szerelmes számuk:

youtu.be/XFkzRNyygfk

Persze ez a szerelem disszonáns oldaláról szól, viszont megrendítő őszinteséggel. A közönség egy része effektíve sír a koncerteken. Kell lennie a tömegkultúrában is egy katarzishoz hasonló jelenségnek, ami tingli-tanglikkal, happyskedéssel nem váltható ki, szerintem...

annamanna 2016.07.13. 06:51:30

@murcielago: csak a zenére értettem, ez is tetszik, noha nyilván provokatív a képi megvalósítása: www.youtube.com/watch?v=xwtdhWltSIg

"Kell lennie a tömegkultúrában is egy katarzishoz hasonló jelenségnek, ami tingli-tanglikkal, happyskedéssel nem váltható ki, szerintem..."

Pl ez? www.youtube.com/watch?v=mWRsgZuwf_8

murcielago 2016.07.13. 14:59:55

@annamanna:

A R.E.M.-el most megfogtál, tényleg igazából nem tudtam soha kielemezni, hogy (számomra) milyenek. Mindig mizantrópiát véltem érezni bennük, de ugyanakkor kereszténynek is tartottam őket. A kettő persze nem egyeztethető össze, és ettől olyan furcsa, felemás érzéssel hallgatom őket.

A vallások, bár segítésről, gyámolításról, stb. „szólnak”, követelményeket támasztanak az emberrel szemben, akár kegyetlen színben is feltűnhetnek. Ezen mondjuk már túl vagyok, ezt elfogadtam.

Csak a bűn kiterjedtségét én nem tudom meghatározni, hiába élek a jelenben, lehet, hogy hiányzik belőlem a bűn gyűlölete.

annamanna 2016.07.13. 17:46:05

@murcielago: Tudom. Csakhogy a jó kérdésekre adható jó válaszok ezen a ponton kezdődnek. Bárhol máshol csak álkérdésre adott álválasz lehet az eredmény. Minden igazi kérdés a lelkiismeretnél kezdődik, és a bűn tudatánál, annál, hogy képes legyek valamire azt mondani, ez nem azért nem jó, mert nekem nem kényelmes, hanem azért nem jó, mert tőlem függetlenül, objektíven nem jó. Amíg csak szubjektíven ítélek meg mindent, és minden értékítéletem attól függ, hogy én hogyan érzem magam tőle, addig nem lehet fogalmam a bűnről, így aztán gyűlölni sem tudom. Ez valóban nagy nehézséget okoz sok embernek, és pontosan nem tudom, hogyan lehet a szubjektív nézőpontot objektívre cserélni. Talán segít, ha valaki eléggé szembesít vele. Persze ez az esetek túlnyomó többségében kevés. Aztán segíthet az is, amikor rossz eredményeket érek el, azaz kudarcot vallok a szubjektív nézőpontom miatt. De az esetek túlnyomó többségében ez sem segít.
Talán az kell, hogy valami jót nagyon-nagyon akarjak, annyira, hogy emiatt hajlandó legyek elviselni azt is, hogy sok dologhoz meg kell változtatnom a hozzáállásomat, és le kell mondanom a számomra kényelmes szubjektív értékítéletről, tehát magamat is el kell ítélnem. Amíg nem találom meg azt a legfontosabb nagyon-nagyon jót, amiért minden egyebet veszni hagyok, addig megmaradok a szubjektív értékítéletnél, hiszen nem találok önmagamon kívül nagyobb és fontosabb jót.

murcielago 2016.07.14. 07:23:32

@annamanna:

De igazad van, küldök egy nőbarátabb számot, szerintem nagyon szép (leginkább slowcore-nak tartható).

Semmi héliumos hangzás, falzett-éneklés, viszont izgalmas, új női hang, a szöveg is igényes, női látásmódot sugalló. Gyönyörű dallam és ugyanakkor még alternatív, stb., szvsz tetszeni fog…

youtu.be/PDJPpG8e4n4

S=klogW 2016.07.14. 10:51:30

Vajon segítene a világon ha usa polgárháborúba süllyedne?

murcielago 2016.07.14. 12:37:29

@S=klogW:

Hááát, amilyen a kérdés, olyan a válasz. Egy PH nem biztos, hogy elitváltáshoz vezet, de szenvedéshez biztosan. Egyébként meg vagy kitör, vagy nem, ez öntörvényű folyamat. Ha az Alkotmányt (demokráciát) nem törlik ott el, nagyon kicsi az esélye, hogy kitörjön szvsz.

(Egyébként mostanában több fejtegetés is megjelent, hogy az 1861-1865 PH halottainak a számát a hivatalos történettudomány erősen alábecsülte eddig, nem néhány tízezer, hanem 750 ezer is lehet:
mult-kor.hu/20110927_joval_tobben_halhattak_meg_az_amerikai_polgarhaboruban)
-

murcielago 2016.07.14. 12:49:10

@S=klogW:

Egyébként pedig:
" Csak egy isten tud megmenteni minket .... "
Hedegger, 1966

murcielago 2016.07.14. 12:50:27

Hedegger = Martin Heidegger természetesen

S=klogW 2016.07.14. 14:11:49

na, itt megnézhetik a brexit közepette melyek a legkorrektebb és legsmucigabb bankok

www.napiarfolyam.hu/%C3%A1rfolyam/Angol+Font/deviza/

murcielago 2016.07.14. 15:30:55

@annamanna:

Ja, lehet, nem említettem, a Cigarettes After Sex énekese férfi, Gregory Gonzales.
Kárpótlásulé még egy számuk:

youtu.be/WYARiZkyK8Y

annamanna 2016.07.14. 19:24:29

@murcielago: Majd meghallgatom, köszi. Viszonzásul "küldöm" azt a popdalt, ami nekem talán a legjobban tetszett, talán azért is, mert nincs benne semmi szarkasztikus, cinikus, kétértelmű, nincs benne romlott erkölcstelenség, bujaság, perverzió, ellenben komolykodóan patetikus, sőt himnikus: www.youtube.com/watch?v=t1TcDHrkQYg

S=klogW 2016.07.14. 21:53:12

regisztráltam próbaszámlára az angolszász világbirodalom egyik brókercégénél, és nem sokkal később két kapcsolattartó is jelentkezett emailben, egy Káin és egy Józsue
maguk szerint melyiket válasszam :)

Bell & Sebastian 2016.07.15. 08:43:10

Citizen Kane -t, feltehetően kevésbé népes a családja.

S=klogW 2016.07.15. 17:05:26

vajon van annak módja, ha el akarok adni egy telket azt sorsolás, tombola keretében tegyem meg?

maroz 2016.07.15. 17:26:04

@S=klogW: Hát persze, a 2008-as amerikai válság is erről szólt!

S=klogW 2016.07.15. 17:49:53

@maroz: nem, nem, nincs hitelezés, nincs sortolás, csak tiszta és tisztességes sorsolás, amire bárki jegyet válthat egy 20ezressel és ha megvan 10ezer jelentkező megtartjuk a sorsolást

ha nincs meg tízezer, 15ezret mindenki visszakap a 20ezerből

S=klogW 2016.07.15. 17:52:18

@S=klogW: egész pontosan ha 10ezer jegy elkel

és aki több jegyet vesz, az csak egyszer 5000et kockáztatna

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.15. 17:59:24

@S=klogW: Szóval, beült a lavórba. Sok szerencsét kívánok, szükség is lesz rá ;-)

S=klogW 2016.07.15. 18:02:11

@S=klogW: nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jut:

nav.gov.hu/nav/szerencsejatek/gyik/ingatlan

@Mihint: mire tetszik célozni? ezt nem egy korábbi kommenthez szánta?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.15. 18:26:16

@S=klogW: De, pont ahhoz. Meg az ezek után megnyitott számlájához. Magából az alapvető félelemérzés is hiányzik.
Mondja el, hogyan jutott idáig.

maroz 2016.07.15. 18:46:50

@S=klogW: Ez valami lúzerváltozat, nem is értem hirtelen mi a jó benne. Bernie Madofféknál tudták az ilyesmire az écát, nekem se tudásom se kokóm, szóval teljesen erőforrásmentes vagyok, így ötlet se jön.

S=klogW 2016.07.15. 20:09:45

@Mihint: még nem voltam tizenhét, mikor tőkeszámlát nyitottam és blúcsipeken szűk két év alatt tizenöt százalék profitot realizáltam, mikor lezártam a számlát (ebből vettem azt a fekete csipke szettet is ... ;) ) - még húszon innen már tisztában voltam vele milyen g.ci a rendszer és azon igyekeztem a szakmaválasztással is, hogy kívül maradjak a rendszeren, de hacsak nem vagyok hajlandó elvonulni önellátó gazdálkodásba a Nappal kelve és a Nappal feküdve halálomig, be kellett látnom, hogy nem lehet kívül maradni (és ilyen áron huszas-harmincasként nem is tudnék/akarnék)

yet, i've decided i still wanna exit the system but in a different way before succumbing to entropy, before exiting it i wanna (try to) fuck the system

actually, i think these two are connected and one has to fuck the system in one way or another in order to be able to exit the system without giving up his/her material existence - and i am not in for being comitted to suicide deliberately, certainly not yet - fate is upon all of us anyway and there is too much beauty in this material world outside the system to relinquish it

i want to resign on my own terms

and it doesn't seem impossible
en.wikipedia.org/wiki/Michael_Burry

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.07.15. 20:22:33

@S=klogW: Reménytelen, még mindig csak a saját túlélésére tud gondolni. Ezzel nincsen semmi baj önmagában, csakhogy innentől kezdve jószerencsét tudok csak kívánni Magának, semmi mást. A többit nyugodtan elfelejtheti.
A többi él. kérdez, és én válaszolok. Nem fog tetszeni a válaszom.

S=klogW 2016.07.15. 20:56:46

@Mihint: És kinek a túlélésére nem gondolok mindezzel? És egyáltalán: túlélés mihez képest?

Úgy gondolja, igaza van, hogy Káin szavai jutnak az eszébe (talán őrzője vagyok testvéremnek?) a fentiekről? Mert úgy gondolom, ez jut eszébe.

Ha azt mondaná, megalkuszom, abban több igazságot éreznék, mint abban, hogy azt mondja, csak a magam túlélésére gondolok. Miként megbocsátani is csak annak lehet igazán, aki (annak megértésével együtt) megbánja a rosszat amit tett, akként segíteni is csak annak lehet, aki ezt a segítséget elfogadja.

Vagy tán prédikálni kéne menni? (Egy ideje néha valóban úgy érzem magam, mint a futó Jónás. :) - aki azért fut mert megróbálta, de hiábavaló volt.)

S=klogW 2016.07.16. 18:35:32

@Bell & Sebastian: egy szláv+germán mulatós mix :)

www.youtube.com/watch?v=a5xSxGhlHfc

Bell & Sebastian 2016.07.16. 19:16:24

@S=klogW: Vallja be, hogy a fedetlen cicik miatt nézte csak meg ezt az idétlenséget.

A auróra hasadásakor milyen jókat röhögtünk a Rosamundén, bundesniga tolmácsolásban. Tudja most mi van, mit játszanak a német kereskedelmi rádiók? Űbergagyi, szuperprimitív négerzenét. Komolyan mondom, egy holláré-sramliban több az érték.

Itt a _német_ bosszú, a _Bosshoss_, crossover / countryban verik az amcsikat.

www.youtube.com/watch?v=BIfWOQwidMY

S=klogW 2016.07.16. 19:34:04

@Bell & Sebastian: csak maga miatt néztem meg, hogy ellenőrizzem, eléri-e a kellő igénymélységet >;P

ha valami szláv+germán arról nekem maga jut eszembe :D

Bell & Sebastian 2016.07.16. 19:53:55

@S=klogW: Gót vagyok. Amúgy meg svájci.

S=klogW 2016.07.16. 22:34:38

@Bell & Sebastian: vizi?

Bell & Sebastian 2016.07.16. 23:09:53

@S=klogW: Inkább közép-, de tudok úszni. Osztják úgy is, hogy nyugati-, keleti-, vagy erdei-, sztyeppei-. esetleg hegyi-, pusztai. Ezzel a germán- és szláv vonal letudva, plusz még a görög-római és meg is volnánk a kulturális identitással.

Nem akar gótnak állni, szinte ingyen van.

S=klogW 2016.07.17. 03:31:00

@Bell & Sebastian: azt kellene kiókumlálni, hogy a 17-18. sz. morvák mellett miféle manok azok a -mannok a családfán, eredetiek vagy átcsomagoltak :)

Bell & Sebastian 2016.07.17. 08:05:44

@S=klogW: Fenyőmanok, kifőzik, oszt megisszák.

S=klogW 2016.07.18. 12:38:53

@Bell & Sebastian: találtam rendes kapcsolattartót :)

uk.linkedin.com/in/anamarija-borosak-4a289313?trk=pub-pbmap

egyébként érdeks, londoni brókercégek leány(vállalat)aival tele van a balkán, ha böngészi a profilokat az ember, főleg bolgárokkal

fletó is a bolgárokhoz rohangál, és szerintem nem csak családi kapcsolatok miatt - valamit nagy pénzügyeskedés zajlik bulgarisztánban

S=klogW 2016.07.18. 13:18:18

documentary-movie.com/inside-job/

S=klogW 2016.07.18. 17:04:37

@S=klogW:

forward.com/culture/128481/jews-behaving-badly/

úgy látszik, már már nevén hívni valakit is antiszemétizmus

Bell & Sebastian 2016.07.18. 21:05:42

@S=klogW: Kérdezze meg Bircát, egyszer, mintha utalt volna ilyesmire.

Há'mongyuk ez az Estée Lauder se normális, mióta más zsidaja kaszinózik, nem ő.

272_1 (törölt) 2016.07.18. 21:15:01

@S=klogW:

jó az a linkedin kép, inkább lehagyott a fejtetőből csak látszanak a csöcsök.

yacht broker, telemarketer, bammeg az ilyet lókupecnek hívjuk.

megérdemled!!!

S=klogW 2016.07.18. 21:34:53

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: egy kapcsolattartó nem privátbankár, nem a kereskedői szakértelem a lényeg, hanem a kellemesség és segítőkészség ügyintézésben :) és nem is vagyok akkora tőkés, hogy privátbankári szolgáltatásokkal kényeztessen a cég
az viszont mégis csak más, ha mindig ugyanazzal a személlyel beszélek, és nem hol ezzel hol azzal

S=klogW 2016.07.18. 21:45:38

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

egyébként meg igaza van, ha megnézi a jobb sávban a hasonló bizniszpunci profilokat, az ember némely esetben valóban elbizonytalanodik, hogy most a LinkedIn szakmai adatbázist vagy a nagy múltú tuttifruttiparty print szaknévsor ( www.lhp.hu/erotika/nyomtatott.php?o=1 ) online business casual mutációját nézi :)

S=klogW 2016.07.20. 22:30:19

Jaj, ha látnád a gesztenyéknek
szétdúlt lombjait mifelénk -
s hallanád dacos felzúgását:
Az lenne csak a mi zenénk!

A vén templomot veszik körbe,
(az se tudja, hogy mire vár még...)
csupa zizegés, nyirkos ének,
csupa agg mese, csupa árnyék.

Most, hogy az ősz már fújdogál
és minden nyári szenvedélyt öl,
vágyódva esdek, hogy gyere:
hadd, meséljek a gesztenyékről.

Tegnap, amikor erre jártam
az alkonyatban egyedül,
hogy lombjuk már hervadni kezd,
elárultam véletlenül.

Oly búsan néztek akkor engem
ködön, esti homályon át,
mint egy virágzó asszony nézi
legelső szál ezüst haját.

Poézis volt és őszi szépség
szivemnek könnyes két vendége
s az egyik zúgó nagy fa alján
öreg koldúsként ült a béke.

Szemem behunytam... Most didergek
Félek, mert olyan nagy az ősz -
Csak tudnám, hogy kezed forró lesz,
ha véletlenül erre jössz.

Jaj, ha látnád a gesztenyéknek
dúlt lombjait most mifelénk
s hallanád dacoló zúgását:
Az lenne csak a mi zenénk!

Bizony mondom, ha sose égtél,
most fellobbannál, mint a láng,
s mert nem akarunk halni még,
halkan egymásra hajlanánk.

S=klogW 2016.07.23. 14:10:06

semmi nincs, semmi sosem volt, a van az egyetlen mindig is létező állapot

a semmi létezésének nincs értelme, csak a van relációjában értelmezhető és ez fordítva nem igaz, mert a semmi minőségű létezés szemantikai és ontológiai szingularitás

mindig is a van volt és van a teremtés nem alkotás csak miként János ebangéliuma írja RENDteremtés volt

S=klogW 2016.07.24. 08:37:26

Most épp nagyon jó természetfilm megy az NG-on, nem valami amerikai szar.
Nem gondoltam, hogy úszóhártyás lábú vízimadár is fészkel magasan faodúban (kerceréce).

TothJanJ 2016.07.24. 11:29:58

@TothJanJ:

Elek Gábor karácsonyi vagdalkozásának másik része a KOME folyóiratot érintette, aminek társalapítója és társfőszerkesztője vagyok. Ellentétben a doktori értekezésem boncolgatásával, ebben a posztban

orulunkvincent.blog.hu/2015/12/30/a_corvinus_esete_a_jezusmariailyentenylegninccsel

van legalább egy olyan elem, amivel egyetértek. Ez az, hogy a KOME nem mérhető össze olyan folyóiratokkal, amilyenekkel jelenleg a BCE doktori iskoláiban összemérik. Ezért küldtük az alábbi levelet a BCE Egyetemi Doktori Tanácsának.

www.scribd.com/document/319135864/Level-a-BCE-Egyetemi-Doktori-Tanacsanak

Őszintén remélem, hogy ezt a példát más olyan hazai kiadású, nem feltétlenül nagy múltú, angol nyelvű cikkeket vagy azokat is publikáló folyóiratok is követni fogják, akik a BCE vagy más egyetemek doktori iskoláiban a KOME-hez hasonlóan olyan nemzetközi mezőnyben szerepelnek, amely szereplőivel jelenleg jórészt nem versenyképesek és csak egyes házi folyóiratlistákon lehetnek velük azonos kategóriába sorolva.

Ez azért volna kívánatos, mert a doktoranduszok, doktorjelöltek jelenleg a publikációs pontok összegyűjtésekor véleményem szerint nincsenek kellően motiválva arra, hogy nemzetközi, tőlük ill. a szűkebb hazai szakmától teljesen független és így a lehetséges kapcsolati előnyöket, a kutatási témák, módszerek stb. hasonlóságából származó előnyöket teljesen kiküszöbölő színtereken méressék meg a kutatásaik színvonalát. Ha 20 meg 15 pontokat kapnak mondjuk egy KOME-ba, egy CJSSP-ben, vagy mondjuk a Vezetéstudomány vagy a Szociológiai Szemle angol nyelvű számaiban megjelent cikkre, akkor nem biztos, hogy ugyanennyiért meg fogják próbálni a hazai tudományos élettől teljesen független, bejáratott, SSCI-indexált nemzetközi folyóiratokat.

Ez természetesen sok más kérdést is felvet. Pl. olyanokat, hogy hogyan képezze az egyetem a doktoranduszait, a témavezető képes-e és hajlandó-e segíteni ebben a témavezetettjét stb. Ezekkel én nem tudok foglalkozni. Arról tudok megalapozott véleményt mondani, hogy hogyan lehetne a doktoranduszokat, doktorjelölteket a nemzetközi megmérettetés felé orientálni a helyett, hogy egy általuk biztonságosabbnak hitt (és sok esetben tényleg biztonságosabb) ám a szakmai fejlődésüket talán nem annyira előmozdító utat kövessenek a kutatási eredményeik közlése során. Ezt szerintem, a jelenlegi realitásokat nézve a bírálók megválasztásával lehetne normálisan elérni, tehát ha bárki megkérdezne -nem fog- én azt mondanám, hogy a doktori képzésben csak olyan hazai folyóiratot fogadjanak el folyóiratlistákon nemzetközinek, amiknél a kézirat felkért bírálói is nemzetköziek. A bennük publikált cikkek pontértéke pedig attól függjön, hogy a folyóirat reviewer pool-ja milyen egyetemeken, kutatóintézetekben dolgozó szakemberekből áll össze (a geográfiai, intézményi rangsor-beli stb. megoszlást nyilván ki kellene dolgozni). Ehhez természetesen szükség volna arra is, hogy a hazai folyóiratok transzparensen közzétegyék minden év végén a kéziratok bírálóinak listáját -amit a KOME amúgy 2015 óta megtesz. Addig viszont biztonságosabb azt feltételezni, hogy a hazai folyóiratok nem képesek kellően független publikálási környezetet megteremteni a hazai kutatóknak, annak a közösségnek, amelybe a doktoranduszok belépni készülnek, vagy történetesen éppen beléptek.

maroz 2016.07.24. 12:39:40

@TothJanJ: Szegény gyerekről, akik kiöntődött a fürdővízzel mindeközben szó sem essék...

S=klogW 2016.08.05. 19:19:22

Azt hiszem, nem a nullösszegű játszmára gondolt, hanem ennek a játéknak a moralitására. Egy hét alatt majdnem 300%-ot értem el - ráadásul úgy, hogy óvatoskodtam ill. nem követtem le minden hírt.

272_1 (törölt) 2016.08.05. 20:21:39

@S=klogW:

print screen. azzal minden kétséget eloszlatsz, nem most, majd amikor élesben megy.

S=klogW 2016.08.06. 18:15:52

@Mihint: ezt @S=klogW: magának szántam; nem dicsekvésből

@az igazmodó juhász: megbocsásson, de kevéssé érdekel nikek kétségeinek eloszlatása

picur3ka 2016.08.07. 01:04:15

@S=klogW:

Sajnos, nem. Az USA-t régóta nem az USA kormányozza. A világon csak a Rotchildek és hasonlók eliminálása tudna segíteni. Ezt meg, ahogy van, csak egy Isten tudná megtenni.

murcielago 2016.08.07. 13:55:29

@annamanna:

Köszi. Egyébként a Cigarettes… szövege nem erkölcstelen, buja, perverz, stb. szerintem. Direkt lefordítottam Neked a szöveget (csak egész picit térve el az eredeti szó szerinti tükrözésétől), szerintem ez a szöveg teljesen rendben van.

Viszont az történik egy slowcor (a Cigarettes…-t ide lehet sorolni) számban, hogy az alternatív alternatíváját nyújtja, ami valami olyan mintha a paródiát parodizálnánk ki.

Érdekes jelenség, hogy ilyenkor nem a valóságközeli (feeling) tér vissza, hanem valami egészen új hangzás (és érzés)…

Túzoltó vagyok Baby, lánglovag
Ki az égő házban bennrekedt
A lépcső beomlott, a lift megolvadt
Tudom kiút nincs többé már, talán
Csak ha meghal köztünk a szerelem

Hívjuk már ide gyorsan a bukott angyalokat
Le a vidámparkba, lovagoljunk együtt
Repíts el körhinta, repítssél hullámvasút
Repítsetek minket föl, s le, oly jó ez
Mint két pillangó, játsszuk együtt ezt

És most én vagyok a vágy a csókodban
Olvassál bennem Baby, hogy eldöntshedd
ooooooh haaaaaaaaa

Víz özönlik mindenhonnan
Tudom te elhagysz Baby
Mert a madarak délre repülnek
S erre mondani mit lehet

Kellesz nekem Baby, itt kell a szerelmed
Tudod belülről már mintha meghaltam volna
Kell a szerelmed Baby, szükségem van terád
Belülről már úgyis mintha meghaltam volna

murcielago 2016.08.07. 14:05:18

@picur3ka:

generáljavítás
ha a pénz, mint olyan, úgy marad, mint most van, nem biztos, hogy megéri...
...talán jobb egy új kocsi

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.07. 17:24:58

@murcielago: Na ne.

"A perc a percnek tükre csak
és tartalmuk csakis te vagy,
magadra hagyva meztelen, -
lehullt a nyugtalan lepel:
a megmásító mozdulat.

Itt vállalnod kell önmagad,
itt nem lóbálhat rongyokat
örök valód fölött a szél.
Maradsz örökre kőkemény
s lezárt, akár a kárhozat."

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.07. 17:26:12

@S=klogW: Már csak értenem kéne, kérem, magyarázza meg.

murcielago 2016.08.07. 18:22:19

@Mihint:

A tömegkultúra és a magas kultúra viszonyáról szvsz nem érdemes vitatkozni. Az előbbi nem fog a lélekről megállapításokat tenni, vagy azok felületesek lesznek.

A személyiség, a „te”, többől áll, mint lélek (amely „kökemény s lezárt, akár a kárhozat”), s a többi rész (tudat+test) unatkozni fog, ha arra kényszerül, hogy örökké egy örök valóval foglalkozzék. Amennyiben mégsem, akkor meg már nem tömeg, hanem kiválasztott, tisztánlátó, stb.

A rongyok és a lehulló lepel: izgalmas, a kárhozatot eltakarja, lehet-e a tömegnek ennél jobb időtöltése? Nem. Akkor legalább ne a legócskábbal töltse az idejét.

„…bölccsé nem tesz más csak a vénség.” – bár ez az ókori mondás nagyon igaz, az alternatívkodás, paródia és rokon társai éppen ez ellen hat: rájönni, hogy a dolgok nem egyszerűek, de körüljárhatóak és kiismerhetőek.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.07. 18:26:38

@murcielago: "A tömegkultúra és a magas kultúra viszonyáról szvsz nem érdemes vitatkozni. Az előbbi nem fog a lélekről megállapításokat tenni, vagy azok felületesek lesznek."
Jogos.
"a dolgok nem egyszerűek, de körüljárhatóak és kiismerhetőek."
Nem ;-)

murcielago 2016.08.07. 19:43:35

@Mihint:

"a dolgok nem egyszerűek, de körüljárhatóak és kiismerhetőek."
Nem ;-)

Most már – elnézést – nem „hányhatjuk” vissza a tudás almáját, tehát ilyen szempontból a helyzet bonyolult, és a dolgot kezelnünk - „muszály”. Ezt pedig csak úgy tudjuk – esetleg –hatékonyan megcsinálni, ha hiszünk abban, hogy erre képesek vagyunk.

Hány és hány keresztény fohász könyörög a Teremtőhöz megvilágosulásért (azaz alapvető dolgok belátásáért).
Alapvető élménye minden kereszténynek, hogy közvetlenül érzi istene szeretetét (kegyelem).

Isten azt is látja, legalábbis szerintem, hogy ezen a tudás megszerzéséért folytatott küzdelemben már nem tudunk visszafordulni, maga a visszafordulás képtelenség. Ezért kell hinni abban, hogy a tudás megszerzése „Istennek tetszővé” vált, ha egyben benne is hiszünk.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.07. 19:53:50

@murcielago: A tudás megszerzése, ill. az arra való törekvéssel sosem volt igazán baj. A baj az, amikor az ilyen-olyan módon megszerzett "tudással" visszaélnek, és ez a visszaélés idővel nem visszafordítható, a nagy közösségre káros folyamatként köszön vissza.
Visszaélés alatt az értendő, hogy egyéni érdekek mentén, fittyet hányva a többiekre használjuk a megszerzett tudást. Ez van most.

maroz 2016.08.07. 20:18:15

@Mihint: Ha jogos, akkor ki állapítja meg, hogy felületesek? Tán csak nem pont az elit? Akkor meg...? :)))

(A tömegkultúra sokkal többet tud a lélekről, mint az elitkultúra, és ha jobban belegondolsz, te magad is beláthatod. Ha nem, akkor elmondok pár viccet. ;))

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.07. 20:31:59

@maroz: Mondjad a vicceket :) de én is erre céloztam. Ottan veszítettek nyomot, hogy a tömegmédia befolyásolásával a tömegkultúrát megváltoztathatónak vélték. Tévedtek, Kádár ügyesebb volt. Azt a kulturális pusztítást, amit Kádárék alig több, mint két évtized alatt véghezvittek - médiatámogatás nélkül - azt akár tanítani lehetne.

murcielago 2016.08.07. 21:16:47

@Mihint:

Kádárék valószínűleg azért voltak sikeresebbek a kultúra irányításában, mert az alapok (Marx-Engels) –akárhogy is vélekedjünk most róluk – végeredményben egy stabil, minőségi, XIX. szd-i szinten „kőbe voltak vésve”.

A mostaniak pedig azért tűnnek ügyefogyottabbnak, mert közben a (egyébként pont a magas-kultúrát elsőnek) elárasztotta a posztmodern szellemi irányzat, és ebből az irányítók azt a következtetést vonták le – tévesen -, hogy nosza, vehetjük a hazugságot is egy narratívának.

A nyilt hazugság, dezinformáció azonban korábban a katonai alkalmazásokban sem volt kimondottan sikeres (pl. szovjet-viccek a SZU fénykorában). Az ellenoldal egy idő után ketté tudja választani az információt és a dezinformációt.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.07. 21:35:53

@murcielago: A Kádárék ideológiai alapjai, amelyek manapság masszívnak/stabilnak tűnnek a múlt megszépítő távlatából, azok alapozták meg a mai semmibenhívést, ugyanis leválasztották az embert a szellemi alapjaikról tömegesen, és a kizárólagosan anyagi túlélést, meg a boldogulj-ahogy-tudsz individualitását nevelték bele két nemzedékbe. A legvidámabb barakk, ugyebár.
Nem, a népek nem választanak szét semmit, hatvan éve pontosan vallják meggyőződéssel, hogy odafent mindenki gazember, és hazudnak.
Csupán csak túlélni akarnak. És itt az "értelmiség tévedése" meg ilyesmi, de nem folytatom, mert ki fognak hullani a betűk a blogmotorból :)

maroz 2016.08.07. 21:54:27

@Mihint: A kultúra "minőségét" ki dönti el? Hol az a mérce, amihez hozzátartom, és én magam is megállapíthatom, hogy bizony az a fránya kis kultúra romlott? Komolyan kérdezem.

Én úgy tudom, hogy a kultúra az van, és azt, hogy milyen mindig az osztályérdekek mentén mondják meg, és nem valami objektív értéket tükröz, hanem a mindenkori megmondó érdekeit. Lásd a népies/urbánus álvitát, ami valójában egy elit cicaharc volt, van és lesz.

Mennyire vagy képben azzal, hogy a kortárs elit milyen minőségben foglalkozik a lélekkel? Mitől minőségibb az, mint a tömegek spontán reflexiói azokra a kihívásokra, amelyeket a létezés kevésbé racionális aspektusaira, azaz a lélekre adnak?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.07. 22:29:28

@maroz: No, itt gyorsan oldjunk fel egy ellentmondásosnak látszó dolgot, ami végül is egy fogalmi kérdés.
Kultúra alatt azt értem, ahol egy önszerveződő, tetszőleges létszámú közösség külső kényszer nélküli szokásjogait kialakítja, és azt gyakorolja is, a közösségen belül az ilyen módon kialakult "dolgokat" pedig elfogadják.
Látható, hogy ebből a definícióból "kulturális minőséget" csak külső megerőszakolással, vagy önkényes, szintén külső viszonyításokkal lehet bevezetni.
Az általam alkalmazott kulturális minőség belsőleg értendő, ti. számomra, mint individum mely közösséghez való tartozás leginkább a szívem csücske.
A számomra még elfogadható, legutolsó általánosítható "kulturális minőség" az a kereszténység, mint közösség által befogadott szokásjog.

A kortárs elit, amennyire én képbe kerültem, mechanisztikus irányt vett, és a kulturális jelenségeket empirikus módon óhajtja kezelni, és nem óhajt abban élni. Az úgynevezett lélek kezelésével kapcsolatban még inkább a mechanisztikus irány a mérvadó, gondolj csak Jungra, akit simán kigolyóztak, pedig.

Az ilyen módon kialakított és eröltetett reflexiók pedig, melyeket most gyakorolnak, teljes bizonyossággal készítenek elő egy - a nem távoli jövőben - szörnyűséges lélektani erupciót, ahogy látom, az összes lakható területre kiterjedően.

Masszív erőket köt le pusztán ennek a mesterséges "kulturális befolyásnak" a semlegesítése is.

picur3ka 2016.08.08. 01:58:45

@Mihint:

Nana. Ez nem egyszerű nosztalgia, teljesen tényszerű, logikus alapjai vannak, pl. ennyi szegény szinte soha nem volt ezer éve, stb.

A legvidámabb barakk, azaz, 'a szocializmus nevető barakkja' kitétel teljesen másról szól. Onnan ered, hogy mi voltunk kijelölve kémországnak a keleti blokkban, ezért próbáltak nálunk úgy játszani, hogy itt nincs is semmi diktatúra.

Akár tetszik, akár nem: sokkal rosszabb a poszt-kommunizmus, mint a kommunizmus volt. Nehogy csináljanak még egy rendszerváltást. Ez ebből a tanulság, ha van.

maroz 2016.08.08. 06:28:04

@Mihint: Ezt az önszerveződőt nem igazán értem.

No meg az individualizmusnak is akadnak kockázatai, az ember például hajlamos lesz azt hinni, hogy neki vannak kiérlelt preferenciái és nem azt, hogy csupán követ valamilyen irányt, jellemzően reflektálatlanul. Érthető, hiszen magunkat kompetens, racionális lényeknek szeretnénk látni, így a spontán, tudatalatti, irracionális döntéseinket is igyekszünk utólag megracionalizálni: én azért _választottam_ ezt és ezt, mert az egy jobb minőség!

Ennek a gondolkodásnak azért elég súlyosak a kockázatai...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.08. 09:07:52

@maroz: "Ezt az önszerveződőt nem igazán értem." Nem csoda, mert én sem :) rossz szót használtam, a "történelmileg így alakult" szörnyű kifejezést elkerülvén. Szóval kialakult olyan módon, hogy külső tényezők közvetlenül nem játszottak szerepet.

Az individualizmust némiképpen karikíroztam, valóban, az ember a legritkább esetben képes "kultúrák" közt válogatni, azaz a kulturális környezet többnyire adott.

"Ennek a gondolkodásnak azért elég súlyosak a kockázatai" Bizony.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.08.08. 09:10:28

@picur3ka: Jogos. Ám a poszt-kommunizmus nem alakulhatott volna ki Kádárék nélkül :) vagyis egy nem kádár-nevelte társadalom egészen másképp viselkedik '90-ben, szvsz.

maroz 2016.08.08. 09:43:27

@Mihint: Így már érthető, köszönöm! :)

picur3ka 2016.08.08. 23:39:55

@Mihint:

Igaz. De mint magad is írod, azt is jelenti, nem lett volna 90 se nélkülük.

Magyarán, a nagymama nem létező kerekeit vitatjuk.

Ami van, az az, hogy szegényebbek, kilátástalanabbak vagyunk, kisebb a szólásszabadság és a nemzet/nemzeti érzés jobban el van nyomva és több a besúgó.

Persze, hogy mindenki szarul/szarabbul érzi magát. Ez nem Kádár-függő, hanem az új gyarmatosító rosszabb.

Pelso.. 2016.08.09. 08:22:34

@Mihint: Ha nem Kádár nevelte volna, akkor más, amely esetében az alap korszak és az abból merítés ugyancsak hasonlóan történik.
Nagymama kerék tárgyban pedig Picur3ka telitalált.
Vitatnám, hogy másképp viselkedett volna a társadalom.
Hisz a személy csak fémjelezte a rendszert, az akkori berendezkedést kell alapnak tekintenünk.
Ha jól emlékszem, 88' elején adták ki az ún. világútlevelet, kettős céllal: a feszültségek csökkentése, illetve az emberek (immár) lássák a nyugati jólétet. Innentől fogva a rendszervagymi váltás társadalmi indíttatása egyutassá vált: anyagilag jobban, s persze ugyanolyan jól élni, de gyorsan. Tehát: miért viselkedett volna másképp a társadalom, így is rendelkezésre állt a rózsaszín köd bőven.

S=klogW 2016.08.14. 19:56:27

Ott ült a császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivalt reá - "bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!"…S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nekünk, Jézus Herceg!

Gót ablakokban sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?"
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszni hívta őt:
…"Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a víz lenn nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a zöld topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél állt a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény…"
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
"Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjfél borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
Hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nekünk, Jézus Herceg!

Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
"engedj csak még egy lanyha csókot,
meg egy gyönggyel kivarrt ruhát,
engedj csak még egy buja csókot,
még egy szerelmes éjszakát" -
de ő, rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
- Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang - "nem fejted"
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a többiek."
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

/Faludy György átköltése/

magyar-irodalom.elte.hu/html/villon4.html

S=klogW 2016.08.21. 22:35:15

jártam kicsit odaát a dühöngőben: úgy tűnik a fidesz is kiépített (vagy bérelt) egy hasbara-hadsereget

még erdogant is képesek fényesre szopogatni

Bell & Sebastian 2016.09.01. 11:09:38

@Mihint: @picur3ka: Kétségtelen, hogy a fogyasztói társadalom alapjait Kádár vetette el, miután bevégezte a proletárok kimentését a sárga agyagból.

Újbeszélül Mammon helyett mondjuk azt, hogy: fogyasztói társadalom, ahol a dolgokból, szokás szerint, mindig eltűnik valami, most jelesül a hozzáadott a érték, ami a közgazdaságban a forgalmi adó megfizetésének alapja, gyakorlati vetülete pedig annyi, hogy egyre ócskább árut adnak fajlagosan egyre drágábban és a tartós fogyasztási cikk helyett is célszerűbb lenne tervezett élettartamút mondani.

A probléma az, hogy az Aranyborjúnak nincsen mérőszáma, mert a szükségleten fölüli rész az a kategória, amit a sosem eléggel írunk le.

Egy embernek minek két ló, ha csak egy segge van? A másodikból nyilván hasznot akar húzni.
___

Nem nagyon értem, hogy Orbán mit szaladgál folyton-folyvást a pápához, ha egyrészt református, másrészt a kormánya cselekvő része is az, ezért a katkókat csak dísznek és szavazatmágnesnek tartja, amit azok szíves-örömest vesznek tudomásul, a judeo-bolsevikikkel szemben támasztott ellenérzéseik okán.

A magyar sem boldogságközpontú társadalom, különösen azért nem, mert a Főnökség éppen két kézzel tömi a zsebét a nehezebb időkre.

Bár nekik is csak egy seggük van, hiába duplája az átlagnak.

S=klogW 2016.09.01. 14:01:42

@Bell & Sebastian: nem tudhassuk, nincs e a vatikáni bankban számlája, persze nem az isten fizesse meg típusból :)

Bell & Sebastian 2016.09.01. 14:31:31

@S=klogW: Nesze neked Faludy, most úgy rákaptak, mint siheder az unszolásra.

Utóbbira: Nemt'om Benedeknél hányszor voltak, de az szétvert volna a fején több pótkiadást a kőtáblákból. Bamba Bambino nyilván csak szökell a virágoskertben reverendás haverjával, a marzs nem érdekli, azért van most ott, Benedek meg nincs.

picur3ka 2016.09.02. 02:13:35

@Bell & Sebastian:

A fogyasztói társadalom alapjait a kapitalisták vetették el, azaz többnyire a zsidók. Kádár dolgozott.

Bell & Sebastian 2016.09.02. 17:37:54

@picur3ka: Mondjuk én nem fagyasztót cipeltem haza, hanem lejátszó videót, amire kifelé azt mondta a vámos, nincsen vám. Befelé mégis volt, nem hozták a kvótát a fiúk, ezért rajtam verték le.

Ritka mocskos egy rendszer volt az is, akárcsak a mai.

Két kanállal ettük a kommunista gulyást, mi más lett volna, ha nem fagyasztói, akarom mondani: fogyasztói kapitalizmus, ugyanis a cuclizmus se más, mint génmódosított kápitálizmus.

picur3ka 2016.09.03. 02:08:41

@Bell & Sebastian:

Igen, űgz igay. (megint ey)

Teehöt: ( a kurvannzöt)

Szóval:

Ezeket is a kapitalisták fizették.

(elegem van, nem részletezem)

Bell & Sebastian 2016.09.03. 16:56:37

@picur3ka: Nyilvánvaló, mint ahogyan az átverés is. Klasszikus történet a féltégla, amivel otthon szembesült a több, mint meglepett vásárló, amikor kicsomagolta a VHS rendszerűnek gondolt, jogtiprás céljából vásárolt, hightech kerámiát. Vagy amikor az étellift hozza fel a pincéből az árut, és Akai van ráírva, pedig Sony volt a rendelés, mire lekiált a handlé a segédnek és kisvártatva jön ugyanaz, más másik matricával.

De a keleti, hétköznapi galádságok mindent túlélnek. Ha itthon vesz mondjuk egy bogároldót bogarak feloldása céljából, az vagy nem spriccol, vagy nem oldja a bogarat, vagy csak festékkel együtt. Ugyanez a kiszerelés Nyugaton: teljesen hibátlan és felébe' van.

Talán a Milka az egyedüli, amiben nincsen lebutított változat, Ezeknek jó lesz ez is! -alapon.

Nos, a kapitalizmusból is megint van kétféle variáns, egy nekik és egy nekünk.

(Tegnap mondta egy nyelvtan-náci, hogy az "és" elé mindig vesszőt kell tenni. Akadémiailag vagy privát őrületből, ezt bezzeg nem mondta a csáresz to péró.)

S=klogW 2016.09.04. 08:54:23

@Bell & Sebastian:

helyesebb lenne minden résbe vesszőt tenni >:)

(na jó, ajtórésbe talán mégsem)

maroz 2016.09.04. 10:04:54

@Bell & Sebastian: Epp tegnap nezegettem a Milkat, es szokasomtol elteroen kiolvastam a csomagolasat. A palmaolaj oke, az olyan alpesi, de a fekete repale suritmeny es az aroniapure megfogott.

S=klogW 2016.09.04. 11:38:18

én Milka helyett Elkét kérek, és mindig fogok tenni (b)elé vesszőt

Bell & Sebastian 2016.09.04. 19:03:55

@maroz: Kiszerelő Tünde beszerelte, örüljön, hogy nem ugrotta át a vájdlingot, amiben fakanálták a csokiját.

maroz 2016.09.04. 22:22:50

@Bell & Sebastian: Úgy látom, hogy berkenye lesz ez az arónia, az meg csak jó lehet:

"A csernobili atomkatasztrófa után a sugárfertőzöttek használták eredménnyel."

Bell & Sebastian 2016.09.04. 22:47:36

@maroz: Vadon is terem, falusiak ismerik, városban dísznövény és szeretik a madarak. Gyerekként kommunizmus ellen ettük, ősszel volt a szezonja. Immunrendszer erősítő, nem is liposzóma időkapszulákban.

maroz 2016.09.05. 07:29:08

@Bell & Sebastian: Na, ez lehet az oka, hogy én nem ismerem, mert nálunk nem hogy a faluban, de jó eséllyel még a megyében sem tudta senki, hogy mi az az immunrendszer. (Jóska bátyám, hogy áll az immunrendszere? Mint a cövek, doktor úr!)

Bell & Sebastian 2016.09.05. 10:33:05

@maroz: Mátyás király -módra köll kérdözni.

- Hányja még messzi a budákot*, tata?
- Bezony fiam, legeljük a berkenyét, de a párttitkár ocsmány pofája orbáncos lött a pösti műbőrkalaptól.

*nehéz szőlőkapa (tájnyelv)

picur3ka 2016.09.07. 01:19:33

@Bell & Sebastian:

Nincs mit hozzátenni. Sajnos.

picur3ka 2016.09.07. 01:20:50

@maroz:

Te jó ég! Hol lakik maga?

picur3ka 2016.09.07. 01:22:44

@Bell & Sebastian:

'Micsuda?'

Ez meg testtájnyelv.

maroz 2016.09.07. 06:29:34

@picur3ka: Mikor, hol. Azért a hatvanas években akadtak még olyan tájékok széles e nem közjogi értelemben vett magyar hazában, ahová még a madárberkenye is csak három napi hidegélelemmel látogatott el.

Bell & Sebastian 2016.09.07. 09:58:18

@S=klogW: Mire gondol, inkább dirndlibe kellene őket csomagolni, hogy egymást tapizzák?

@picur3ka: Nem ösmeri ezt a brutális kapát? Gyökér ellen mivel menne, tán csak nem Demokratikus Chartával?

S=klogW 2016.09.07. 10:48:39

@Bell & Sebastian: mármint ő vagy én mire gondol?

nekem tetszik e disznóbőrös ötlet logikája

maroz 2016.09.07. 11:15:35

@Bell & Sebastian: Azt hallottam, hogy az lmbtq mozgalom kampányt indít a tapizás legalizálásáért. Multikulti, tolerancia, ésatöbbi.

S=klogW 2016.09.07. 11:24:01

@Bell & Sebastian: ha (demokratikus) csartával (angolos ejtés) nem is de (vas) tárcsával lehet próbálkozni

Bell & Sebastian 2016.09.07. 11:37:29

@S=klogW: Nekem is, de nedvesbe kötném őkelméket, mert ha szárad, zsugorodik.

@maroz: Van itt egy sorozat a fríz, suttogó csodadoktorról, aki lovakat gyógyít, de alacsonyabb rendű létformákat is, szerte a világban. Mindig az állat a könnyebbik eset, a gazdája, aki megrongálta, általában reménytelen.

További érdekesség: a ló, ha valamit háromszor megcsinál jól, egy életre megjegyzi és többször nem rontja el.

Caligula lova inkább, mint buznyák-migráncs, megbonthatatlan tolerancia, ugyebár.

Bell & Sebastian 2016.09.07. 11:40:51

A hávégés Konok Péter vajon ismeri-e megfelelő mélységében az Örömhírt ahhoz, hogy a szájára merje venni Barabás esetét? Egyet lehet tippelni, ennyit segítek.

Szőlőkapával erre is, nyesd meg!

picur3ka 2016.09.07. 20:34:42

@maroz:

Remek. Mondjuk, nem sok különbség lesz. A tömegközlekedés mindig is egy szervezett, nyilvános taperolás volt.

Úgy sem büntetnek meg senkit érte.

S=klogW 2016.09.07. 21:51:02

@picur3ka: sajnos a kora20as, forrónacis, hosszú barna vagy rövid szőke hajú csajoknak nem szokása a taperolás

Jean Sol Partre 2016.09.08. 14:32:45

@S=klogW: engem folyton ilyenek taperolnak, néha már szinte zavaró

S=klogW 2016.09.08. 22:25:30

Ebben a paralimpiaban van valami viszolyogtatóan transzhumanista is.

S=klogW 2016.09.09. 07:29:23

Okt. 2 után vajon mivel fog nyomulni a kormányzati agitprop?

Messzi Vetek 2016.09.09. 09:27:45

@S=klogW: magam is így érzem; föleg amikor a cyborg táncol az ipari robottal.

maroz 2016.09.09. 10:39:10

@Messzi Vetek: "Az elmélet szerint a valósnak tapasztalt világ igazából csak egy szimuláció, és ezt olyan nagy emberek megnyilatkozásai támasztják alá, mint Elon Musk Tesla-vezér, Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus vagy Nick Bostrom svéd filozófus, mesterségesintelligencia-kutató.

Az elemzők felidézik: 2016 áprilisában az amerikai természettörténeti múzeumban kutatók is vitáztak erről a témáról."

www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/elemzok_20_es_50_szazalek_kozotti_az_eselye_hogy_a_matrixban_elunk.3.237079.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Mátrixban élünk, mondja a bank, és ez igaz lehet, hiszen "nagy emberek" szájába adja a megmondást, és nem is akárhol mondták, hanem hiteles helyen, a természettörténeti múzeumban. Okosan tessék ám pirulát választani! ;)

S=klogW 2016.09.09. 17:34:20

@Messzi Vetek: igen, pont annak kapcsánjutott eszembe

S=klogW 2016.09.09. 17:41:07

@maroz: nekem azért vannak kételyeim:

a szimuláció ráébredhet-e szimuláció voltára

Jean Sol Partre 2016.09.09. 17:55:19

@S=klogW: szimulálhat-e a szimuláció?

maroz 2016.09.09. 18:00:17

@S=klogW: figyelj, végső soron asse baj, ha csak megjátssza az orgazmust, a fő, hogy hitelesen tegye. ;)

S=klogW 2016.09.09. 18:32:56

@Jean Sol Partre: miert ne szimulálhatna, ebben nincs logikai ellentmondás

De semmilyen rendszer nem tud onmagánál bonyolultabbat szimulálni.

Kérdés,h azonos bonyolultságút tud-e. Szerintem nem, tehát nem ébredhet rá önmaga szimuláció voltára.

S=klogW 2016.09.09. 19:44:15

@S=klogW: pontosabban nem fogja tudni formálisan bizonyítani

Es mivel a tetemtés is lényegében szimuláció, a tudományos módszer isten létét sem fogja felfedni.

Egyúttal felvetődik a kérdés: minden alkotás, bármilyen eredeti is, kényegében szimulácio? Szerintem igen. Ha tetszik, minden a logosz szimulációja.

Jean Sol Partre 2016.09.10. 12:46:14

@S=klogW: akkor van szimuláns szimulátor.

S=klogW 2016.09.10. 20:15:07

@S=klogW: továbbá mindez azt is jelenti, hogy bármi lehetetlennek tűnőt is képzel el az elme, az létezik vagy legalábbis lehetséges

hiszen akár teremtés akár evolúció/emergencia útján született elménk, az ennek a(z istenes vagy istentelen) világegyetemnek a része, bármi amit elképzel, nem lehet lehetetlen

picur3ka 2016.09.11. 03:21:05

@S=klogW:

Nem is ők követelik. Ezeknek meg még néhány ilyen dobásuk lesz, aztán megint elkezdik lecsukni, meg üldözni őket. Hiába, körbemegy és kiderül a turpisság.

Bell & Sebastian 2016.09.11. 10:49:56

@S=klogW: Szeretné, ha a nyakára fonódna egy polip? A különböző lábosfejűek feltűnése úgy a hatodik perctől várható.

www.youtube.com/watch?v=-MCNJcmIs0U

Mindenképpen csúcsteljesítmény ez a válogatás, igaz, egy másik népé és nem is teljesen intakt, de akkor is. A japók mellett ők a legnagyobb veszély Amerikára, ami mindenképpen figyelemre méltó produkció még akkor is, ha letagadhatatlanul balos-. Balos-keresztény, hogy pontos legyek.

S=klogW 2016.09.11. 18:46:23

@Bell & Sebastian: görög dáridó? :D

ez a polip jó hasonlat - hát nem pont ilyenre gondoltam

a jobbsávban az ajánlóban van egy asztalon táncoló rövid szőke, az már inkább :)

Bell & Sebastian 2016.09.11. 19:10:38

@S=klogW: Mit válogat, ha egyformán esélytelenek? A metamfóra örök.

S=klogW 2016.09.11. 19:49:23

@Bell & Sebastian: má mé ne válogatnék, h mit nézek :)

Vagy maga nem nézte meg az asszonyt, mielőtt kiválasztotta? :D

S=klogW 2016.09.12. 09:50:32

nocsak, központilag (bár sajnos nem teljesen alaptalanul, csak épp nem ebben a dologban) terjesztették a mucsa-képet:

index.hu/mindekozben/poszt/2016/09/11/hivatalos_a_lompos_videkiek_nem_hordanak_fehernemut/

Bell & Sebastian 2016.09.12. 10:40:07

@S=klogW: Nem is pártházasságot kötöttem, bár jártam már Szolnokon.
___

Mi lesz velünk, lomposokkal, ha kitakarodik a TESCO, amivel lőttek az olcó, indiai kelengyének?

Még a végén magunk leszünk kénytelenek gyártani mindent, gőzmozdonytól gyufáig.

S=klogW 2016.09.12. 11:33:03

@Bell & Sebastian: izé, maga nem a partvonalról kibickedik már egyébként?

Bell & Sebastian 2016.09.12. 11:46:14

@S=klogW: Tényleg, itt nincsen TESCO és telik normális alsóneműre. Nem mind igénytelenség, ami annak látszik, no meg, talpig Niké -ben is lehet visszataszítóan kinézni.

annamanna 2016.09.13. 00:17:50

@S=klogW: Eddig is gondoltam, hogy Middletonék Katikája egy loncsos vidéki. Nem komálja a fehérneműt, és néha kilóg a csúnyája.

picur3ka 2016.09.13. 22:43:31

@S=klogW:

Mamár nem lehet tudni, hogy cigányozik, vagy magyarozik-e a szerző.

Bell & Sebastian 2016.09.14. 21:57:54

@S=klogW: A teológiai kommentár nagyrészt megmagyarázza, mi folyik itt. Ez a magánkinyilatkoztatás maga szerint kinek a szívéhez ért el Európában? Ha összehasonlítjuk mondjuk magunkat a németekkel, melyik társadalom van rosszabb állapotban?

Bell & Sebastian 2016.09.14. 22:52:07

A kérdésbe belekódoltam a helyes a választ ("mondjuk"). A németek szövetségi köztársasága katasztrofális állapotban van, hozzánk képest. El tudom képzelni, hogy a kifundált lélekmentés elhozza számukra a kegyelmet. Végül, szóval egy folyamat sója, katalizátora, nem a végső megoldásként.

Ezek belülről, elevenen rohadnak meg (személyükben), míg miránk kívülről erőltetik. Ebből az is következik, ki milyen viszontválasszal hajthat a kegyelemre, értelemszerűen nincsen univerzális gyógyír sem egyénileg, sem nemzetek szintjén, de azért vannak sejthető, statisztikai tendenciák.

Nem szeretnék a főokos megmondó szerepében tetszelegni, elég az is, ha látjuk, Mariazell felfutóban van. Hát Altötting?

Nagy hiba lenne a hatmillióhoz kötni, amit tapasztalunk, mert sokkal korábban megkezdődött a visszaszámlálás, konkrétan a reformáció úttévesztésével. Viszont jó járgányokat csinálnak - a közvélekedés szerint.

Vajon megéri-e?

annamanna 2016.09.15. 01:59:18

@Bell & Sebastian: " a reformáció úttévesztésével"

Nahát ezt azért nem tudom szó nélkül hagyni.
Luther előtt a Biblia csakis latin nyelven volt hozzáférhető, tehát csakis az elitből kiselejtezett, létszámfölöttinek minősülő "Fekete Viperák" tudtak hozzáférni. A pap a híveknek háttal, latin nyelven mormolta el a misét. Fogalmam sincs, a reformációig tulajdonképpen mit értettek az emberek kereszténységen. De bármit is, annak nem sok köze volt a Bibliához. Amúgy a katolikusok szerintem most se nagyon olvassák a Bibliát, mert minek.
A reformáció sikerét az garantálta, hogy a német állami elit is Luther mellé állt; enélkül sajnos ugyanaz lett volna a sorsa, mint a korábbi hitújítóknak. Annak pedig, hogy a német állami elit hajlandó volt egy radikális szerzetest támogatni a pápával szemben, nyilván mélyebb társadalmi, valamilyen módon nemzetkarakterisztikai oka volt.
Eleve Luther nem egy Fekete Vipera volt, nem létszámfölötti nemesi sarj, hanem bányászcsalád 8. gyereke. Úgy végzett egyetemet, hogy a bányász apa képes volt ezt finanszírozni. Tehát a német társadalomban erős volt a polgárság, sokkal erősebb, mint nálunk, vagy Európa egyéb területein.
Ez tenné őket belülről rohadóvá? Ugyan már.
Ahol erős a "középosztály", ott az emberek azt tanulják meg, hogy ha hajtanak, akkor annak lesz eredménye; a munkájuk gyümölcsét ők maguk élvezik.
Karinthy Capilláriája egy olyan világról szól, ahol a bullokok állandóan hajtanak, de abban a pillanatban, amikor végre elérnének valamit, az oihák már el is ragadják, lerombolják, tönkreteszik, felzabálják előlük, és a bullokok kezdhetnek mindent a nulláról; de soha nem mennek semmire, mert a semmittevő oihák az égvilágon mindent elszívnak előlük. Karinthy egy ilyen világban élt, ilyen világot tapasztalt maga körül. Ha németnek születik, nem írta volna meg a Capilláriát.
Persze a kizsákmányolásról született nagyon híres német nyelvű könyv, a Tőke; de ezt valójában nem német írta, hanem zsidó. (Persze Karinthy is zsidó volt, de még inkább zsidó volt a felesége, Böhm Aranka, tulajdonképpen a ragadozó oihák királynője).
De hogy ne térjek el a témától: ugyan mitől lennénk mi jobbak, mint a németek? Mert nem tőlünk indult a reformáció? Mert nem magyar nyelvre fordították először a Bibliát? Rohadó lelkű az az ország, ahol hagyják gyarapodni a "középosztályt"? Egyszerűen nem is értem azt a gondolatmenetet, ahol a németek belülről rohadnak, pláne hozzánk képest.

S=klogW 2016.09.15. 08:02:04

@annamanna: pedig a megvalósult reformáció (lásd még megvalósult szocializmus) úttévesztés lett

S=klogW 2016.09.15. 08:05:50

@Bell & Sebastian: "Ha összehasonlítjuk mondjuk magunkat a németekkel, melyik társadalom van rosszabb állapotban? "

a meghasonlottság a krautkopfokoknál talán nagyobb, de nem irigylem magunkat sem

Bell & Sebastian 2016.09.15. 09:44:39

@S=klogW: Elég visszatetsző, hogy oviraptor mindent telerakott reformátorokkal egy katolikusnak mondott országban, Regnum Marianum vagy katkó tiltakozás meg nyista, szervilizmus, az van.

Sosem értettem, hogy egyesek miért mindig mások lelkét akarják megmenteni, miközben a sajátjukat belehajítják a Gyehenna tüzébe.

A mai téma Krautlandban, a "menekültek" erőltetett bevezetése a munkaerőpiacra és a szíriai jogosítványok honosítása.

Rohamosan terjed Klintonné szelektív tüdőgyulladása, ami csak csak női politicusokra támad.

S=klogW 2016.09.15. 10:04:39

@Bell & Sebastian:

Merkel mama is göthős?

S=klogW 2016.09.15. 10:08:49

@Bell & Sebastian: a magyarnak kell a segg/f.sz a szája elé: annyira vágyja a pozíciót, hogy ha belekerül, igényli a szájába a segget/f.szt, hogy biztonságban érezze magát a pozíciójában

és persze arra is akad mindig jelentkező, aki odatartsa magát egy száj elé

Bell & Sebastian 2016.09.15. 11:59:10

@S=klogW: Megváltó-szindrómája van.

A bajorok, svábok és frankok kivételek.

Magyarból sokféle van. Túlnyomórészt normális, ha meg nem bolondítják.

annamanna 2016.09.15. 23:38:46

@S=klogW: Nahát persze, az mondja ezt, akinek harminc előtt nincs értékrendje, és sajnálja, hogy ő maga nem lehetett ötvenhatos menekült, mert akkor eltartanák a nyugatiak.
Az van szivi, hogy neked fingod nincs arról az útról, aminek az eltévesztéséről hadoválsz. De legalább hatalmas arcod van a vakerhez.

picur3ka 2016.09.16. 01:59:14

@S=klogW:

Csak nem ugyanazok csinálták? Szakértelem. Szerintem, csináljanak liberalizmust is!

annamanna 2016.09.16. 02:51:27

@picur3ka: Szerintem érdeklődj Balog lelkész-miniszter úrtól a részletek felől. Nyilván ő a legfőbb szocialista liberalista, Orbán Viktorral, Orbán Gáspárral, Bölcskei Gusztávval, Tőkés Lászlóval, na és a megboldogult Horthy famíliával egyetemben.
Beeeeeeee!

maroz 2016.09.16. 07:13:56

@annamanna: Örömmel konstatálom, hogy te ezzel szemben egyre több dologhoz értesz, lassan már se szeri, pláne száma annak, hogy hány témában is tetted helyre szerényen, visszafogottan, krisztusi szeretetet sugározva egyik-másik atyádfiát.

S=klogW 2016.09.16. 08:44:33

ezek az olaszok ugyanolyan képmutató prűd szarok mint az usákok
index.hu/kulfold/2016/09/15/ongyilkos_lett_egy_no_mert_nem_nem_toroltek_le_a_szexvideojat/
olaszba jár az európai kurvaválogatott fele dolgozni, de egy csajt kicsinálnak a videójával (nem mintha saját maga nem lett volna hülye)

@annamanna: na, a Balog pátert otthagyhatta volna Viktorbán az árnyékos szószéken - de Balog páter örömmel lett humánerőforráselhárító miniszar

Bell & Sebastian 2016.09.16. 10:10:37

@S=klogW: Káder János helyére csak nem tették - ez is valami. Tegnap jutott eszembe, hogy az erdélyi cigókat az unitáriusok kondicionálják, meglehetős sikerrel, akik meg az anglikánokkal vannak jóban.

Nem bánnám, ha inkább egy unitárius lenne a buzgár-ministráns. A katolikus államelnök meg pont jó helyen van.

Bell & Sebastian 2016.09.16. 10:14:17

@S=klogW: Hát ja, ha végzett a szpíccsel, nem árt letakarni az ájfont egy féltéglával, mert nem mindig kapcsol szét, hogy álnaív legyek.

annamanna 2016.09.16. 14:20:46

@maroz: Örüljetek az örülőkkel, úgyhogy ennek veled együtt örülök.

@S=klogW: Nem pont a szószékről került oda. hu.wikipedia.org/wiki/Balog_Zolt%C3%A1n_(politikus)#Politikai_p.C3.A1lyafut.C3.A1sa

Ennyit a paleolit diétáról: index.hu/tudomany/2016/09/16/nagyon_ritka_nyolcezer_eves_nofigurat_talaltak/
Magyarázza már meg a Szendi Gábor, hogy bírtak ezek a jó ősemberek így elzsírosodni.

annamanna 2016.09.16. 14:26:38

@S=klogW: De az amúgy meg milyen cukiságcunami, hogy nem szüntette meg lelkész jellegét!!!

"Tájékoztatom a honlap olvasóit és a nyilvánosságot, hogy a Magyarországi Református Egyház törvényeinek megfelelően országgyűlési képviselőségem idejére, „lelkészi jellegem” fenntartásával, lelkészi szolgálatomat szüneteltetem."

S=klogW 2016.09.16. 19:05:52

@annamanna: az meg micsoda kirekesztés, hogy refista törvény működhet de saria nem >:)

Bell & Sebastian 2016.09.16. 19:45:20

@S=klogW: Egyénileg nem temet, csak csoportokat.

S=klogW 2016.09.16. 20:51:05

Ma láttam debr-ben az egyetemnél egy murat pasa mecsetnek kinevezett családi házat.

Bell & Sebastian 2016.09.16. 21:43:06

@S=klogW: Csak kiemelt beruházás lehet, ha megkerült minden szabályt.

annamanna 2016.09.16. 23:09:44

@S=klogW: Ha neked hiányzik a saria, költözz el olyan országba, ahol működik!

S=klogW 2016.09.17. 00:05:02

@annamanna:

ha nem érti a viccet hát nem érti

ha nem tetszik, hogy nem esünk itt páran hasra holmi reformátusok tolvajbandájától hát nem tetszik

annamanna 2016.09.17. 00:43:47

@S=klogW: ez annyira vicc, amennyire tizenkét tál szar (mint Utolsó Vacsora-imitáció) művészet.

Kedvenc filmemből idézek: "Nagy szavak ezek a maga szájából, Roberta!" (Ghost world)

picur3ka 2016.09.17. 21:29:01

@S=klogW:

Miért gondolja, hogy ott ezt az ismerős ótvar xart éppen olaszok csinálják?

S=klogW 2016.09.18. 20:36:37

@annamanna: annácska, a totemikus művészet nem a realitásról szól

annamanna 2016.09.19. 01:30:44

@S=klogW: "Nagy szavak ezek a maga szájából, Roberta!"

S=klogW 2016.09.19. 10:36:35

@annamanna: ha csak reagál, de nem relevál, feleslegesen minek fárad, annácska

annamanna 2016.09.19. 13:50:38

@S=klogW: "Nagy szavak ezek a maga szájából, Roberta!"

S=klogW 2016.09.19. 20:51:50

@annamanna: ó, tehát papagáj? Tényleg ide akarja leküzdeni magát? Ez rosszabb a buta libánál de még talán a hülye tyúknál is.

annamanna 2016.09.19. 23:40:56

@S=klogW: "Nagy szavak ezek a maga szájából, Roberta!"

S=klogW 2016.09.20. 15:56:42

@annamanna: nem muszáj válaszolni ha nincs mondanivalója :)

annamanna 2016.09.20. 23:24:41

@S=klogW: Már válaszoltam, drágám. Ha neked hiányzik a saria, költözz el olyan országba, ahol működik!

S=klogW 2016.09.21. 21:00:41

A mai kozlonyben megjelentek szerint az egri gyorsforgalmi ut megvalositasara 4 evet iranyoznak elo, az olimpia okan tortene m7 hatsávosra böviteset egy ev alatt igerik megvalositani.

S=klogW 2016.09.21. 21:03:34

Mult heten Bauel Tamas szállt ki velem szemben a kettes vakondból.

S=klogW 2016.09.21. 21:11:04

@Bell & Sebastian: nekem? Az aligha ferne meg a cinikussaggal.

Bell & Sebastian 2016.09.21. 21:45:52

@S=klogW: Elvesztettem az Áriásné fonalát, de ha akarja, megvitatjuk, ha nem akarja, akkor is.

S=klogW 2016.09.22. 00:11:27

@Bell & Sebastian: nem éreztem magamon,h ilyen szindromám lenne, de a ragozás elbizonytalanított,h talán rám érti

S=klogW 2016.09.25. 16:58:10

feladvány:

{M, I, U}

alkalmazható szabályok:
xI -> xIU pl.: MII->MIIU
Mx -> Mxx pl.: MIU->MIUIU
III => U pl.: MIIII => MIU v. MUI
UU => 0 pl.: MUU => M

feladat:
MI -> MU

S=klogW 2016.09.26. 14:07:30

Ez a kardos gábor micsoda egy agyalágyult phalloszófus.

S=klogW 2016.10.06. 00:34:06

Ó, hogy b.szódjanak meg az olimpiájukkal.

maroz 2016.10.06. 06:22:04

@S=klogW: Arról mi a véleményed, hogy baszódjon meg az olimpia?

S=klogW 2016.10.06. 07:42:47

@maroz: Volt egy Olimpia aki szeretett volna - csak én akkor még túl ártatlan voltam és úgy gondoltam a lányoknak "hősszerelmes" kell. Pofára is lettem ejtve.

Egyébként meg az olimpia is megb.szódhat, '92 volt az utolsó, az ethoszból még valamit őrző olimpia (a féreg a hidegháború idején került az almába). Azóta a (megszerezhető, ellopható) pénz lett a rendezésben (pályázati és kivitelezési korrupció) és a sportversenyekben (dopping) az úr.

Hát a fenének kell az ilyen képmutató cirkusz.

Ja, hát korrupt g.ciknek

Bell & Sebastian 2016.10.06. 10:40:34

@S=klogW: Ha nem lesznek nemzetek, majd megnézünk egy bűn rossz, színészek - újságírók összecsapást, amit frivol, alkalmi kiadvánnyal népszerűsít a hatalom.

Sosem hittem volna el még pár éve, hogy oda jutunk, ahonnan indultunk, vissza a fára.

S=klogW 2016.10.06. 10:47:21

@Bell & Sebastian: azt mondja a rossznál csak rosszabb jöhet?

ha így haladunk egyre inkább híve leszek a georgia guidestones üzenetének

Bell & Sebastian 2016.10.06. 11:22:01

@S=klogW: Egyedül a szabad akarat a biztos.

S=klogW 2016.10.06. 11:27:39

@Bell & Sebastian: csak ahhoz meg öntudatra kellene ébredni

Bell & Sebastian 2016.10.06. 11:37:20

@S=klogW: Van egy új, indián főzet, Amerikában már mindenki azt issza a hat darab hamburgere mellé, próbálja ki. :)

S=klogW 2016.10.06. 11:45:36

@Bell & Sebastian: addig a korig amíg az ember egy szembejövő nő mellett elhaladva a seggére is kíváncsi, addig nehéz szabad akaratról beszélni :)

utána meg már úgyis a szenilitás jön :D

Bell & Sebastian 2016.10.06. 12:49:11

@S=klogW: Nem is az iránytűt kifogásolom, hanem a méretét. Nem esik orra ilyenkor?

S=klogW 2016.10.06. 15:12:01

@Bell & Sebastian:

a telefon előlapi kamerajaval szoktam hatrafele rázummolni :D
(csak viccelek)

Bell & Sebastian 2016.10.06. 15:25:33

@S=klogW: Mivel máma még nem cselekedtem jót, adok magának egy korált, ami négyszólamú ének. Technikailag igen nehéz darab, de szépen megoldották. Utána turbó-népi jön, zabálják a turisták.

Identitást építeni kell, nem terem az magától, max. az égő csipkebokorban.

www.youtube.com/watch?v=fGlnRahtqM0

www.youtube.com/watch?v=cwy4IV0LMrc

Álgya-vigye.

S=klogW 2016.10.06. 20:31:37

Egy fél évekb eljépesztô mi megy a dühöngőben. Úgy látszik, rászervezett a fityisz a mandira egy bögrekommandót.

Bell & Sebastian 2016.10.06. 20:59:57

@S=klogW: Min dühöngenek? Melyik zsizsi nem fizette ki megint azt, amit beígért?

S=klogW 2016.10.06. 22:22:15

@Bell & Sebastian: épp ez az h nincs dühöngés

régen a zsizsiknikek ikszelgették ki a népnemzetikonzervatívkeresztényeket

most már az kap ikszet aki nem narancsban látja világot

minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel mindenki jobb ha meg van elégedve

Bell & Sebastian 2016.10.06. 23:02:48

@S=klogW: Sosem hajtottam a népszerűségre, nem érdekelt a pontgyűjtés.
Annyit legalább sikerült elérnünk, hogy még jobban bevadultak a félkegyelmesék Nyugaton, nálunk meg, kivétel nélkül mindenki.

Sajnos az embereket megint átbaszták, mert ha elvárják, hogy a véres kard körbehordozása után mindenki lóra pattanjon teljes fegyverzetben, akkor legalább mímelniük kellett volna, hogy vezetik a csatát, nem pedig a lopott lovakat mentik hátra.

S=klogW 2016.10.11. 07:30:27

"politikus magáncélból soha nem használhat helikoptert, akkor sem, ha ezt a felesége megengedheti magának"

Apád f.szát te roganyos gerincű antilop!
A békakirálynôd ugyan miből engedheti meg magának, ha nem a te kapcsolati tőkédre alapozva.

annamanna 2016.10.11. 07:55:10

@S=klogW: mivel munkahelye még nem volt, lehet, hogy feketén dolgozik vkinek otthonról, akitől nagyobb fizetést kap, mint a férje a magyar államtól. Az adóbevallása izgalmas lehet, ráadásul nyilvános, hisz Ceci is bőven közszereplő.

S=klogW 2016.10.11. 08:22:47

@annamanna: ez a rogán-banda egy(ik) bűzlő kelés a fütyesz testén

vajon minek/miert kell ez a békapár ennyire a diktatörpnek

annamanna 2016.10.12. 00:52:09

@S=klogW: Egy bizonyos típusú emberideált testesítenek meg, úgyhogy klónozni kéne őket.
A rendszer leghasznosabb idiótái.

annamanna 2016.10.13. 04:58:00

@S=klogW: ez a kép rendkívül beszédes: 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--6m6qTlwS--/6mF7mPNuanlNKeDls.jpeg
A miniszteri beiktatáson megjelent a kiscsalád: nej, gyerkőcök, anyukák. Mintha ez nem állami munkahely lenne, hanem valamiféle családi vállalkozás. Cecit úgy hurcolja magával mindenhová, mint egy first ladyt; mostanra sokkal ismertebb arc lett, mint Lévai Anikó.
Ez még hagyján, de a két anya végképp hajmeresztő. Egyrészt semmi keresnivalójuk nincs a beiktatáson, de ha már ott vannak, miért néznek ki úgy, mintha valami romániai szeretetházból szalajtották volna őket?
Egy dolgot biztosan jelez a kép: Rogán és Ceci lelki instabilitását. A politikai elitből csak Gyurcsány és Orbán váltottak olyan erősen személyiséget, mint Rogán. És mind a hárman nagyon alulról törtek nagyon magasra. A többiek azonosabbak saját magukkal, a többi politikus nem váltott ilyen durván "kasztot".
Ha valaki rövid idő alatt Harry Potteres hülyegyerekből cool-listás zsúrpubivá vedlik, azért nagy árat kell fizetnie. Nem véletlenül emlegették a parlamentben a származását, vagyis azt, amivel eddig hencegett ("parasztgyerek"). Mert a botrányos viselkedése már nem is politikai malőr, hanem egy durva személyiségzavar jele. Kicsoda valójában Rogán Antal? Hol van a lézerezett szem mögött az ember?
Ép személyiséggel nem lehet Münchausent játszani, senki nem képes a hajánál fogva önmagát a mocsárból kirántani. És nincs is értelme.
Ezért nem fognak a migránsok beilleszkedni Európában. Ezért nem igaz a My fair lady meg a Meseautó sztorija. Ezért viselkedik Kate Middleton úgy a királyi családban, mint elefánt a porcelánboltban. Ezért nem bírt József Attila összejönni Vágó Mártával. Ezért volt hiábavaló, hogy a Kis hableány emberré váljon. Ezért sikertelen a fogyókúrák legnagyobb része. Ezért nem tudják kezelni a hirtelen jött sikert a sztárok. Ezért nyomorodnak bele a lottóötösbe a nyertesek. Ezért nem tér meg, ezért nem lesz vallásos szinte senki, akit ateistának neveltek. A túl radikális váltást nem tudja tolerálni a személyiség, mert elveszíti a saját belső folytonosságát, a "maradandó önképét".
Rogán azzal, hogy elszakadt a korábbi személyiségétől, nagyon sok önkontrollról lemondott. És pont ez az, ami hasznos idiótává teszi. Hiszen aki nem képes kontrollálni a viselkedését, az felhasználható szinte bármire, úgysem tud nemet mondani.

S=klogW 2016.10.17. 05:38:52

@annamanna:

a ceci óta lett rogán igazi geci

S=klogW 2016.10.17. 06:56:01

nem lehetne ennek a történetnek minden szereplőjét lelőni közvetlen hozzátartozóikkal együtt?

mandiner.hu/cikk/20161014_josnonek_adta_ki_magat_egy_csalo_ferfi

az ólban lakó röfinek nagyobb haszna van, mint ezeknek

S=klogW 2016.10.17. 06:58:27

@S=klogW: pontosítok: a velük egy háztartásban élőkkel együtt

annamanna 2016.10.17. 07:00:26

@S=klogW: Ez igaz, de Ceci csak azt hozta ki belőle, ami amúgy is a sajátja. Az első felesége valószínűleg egy művelt, értelmes, okos nő volt, azzal képtelen volt együtt maradni, indoklása szerint meggondolatlanul fiatalon házasodott - 27 évesen - lám, ő egyetért veled; aztán 30 fölött, megemberesedve, lett végre értékrendje, amivel felvértezve rátalált élete párjára, akiről elmondhatja, hogy "Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez Cecíliának neveztessék, mert Tóniból vétetett."

Egyébként Rogán már akkor is celebpolitikus volt: www.blikk.hu/aktualis/valsagban-roganek-hazassaga/cmtvc37
A cikkből megtudhatjuk, hogy Antilop a "Fidesz fenegyereke" és "csavaros eszű honatya", neje pedig "csinos joghallgató", de sajnos "csatározás"-t folytatnak egymással, "Rogán Antal másfél órával később beismerte (sic! nyilván valami kompromittáló fotó hatására, mint a helikoptert): házassága nem fenékig tejfel." "anyósa .... szerint ... "A politika az oka mindennek”" "veje életében új nő jelent volna meg .... pletykaféleségnek tartja. Igaz, megemlítette, hogy "ez nem tartozik másra”"

Azért nem felejtkezett el az első nejéről, elsőszülött gyermeke neveltetéséről igyekszik bőkezűen gondoskodni: "A Figyelő idén januári cikke (Exim újratöltve) még több érdekes szálat megemlít: „a bank több belvárosi szállodaügyletben is felbukkant, és a vitatott kockázati tőkés pályázatban is úgy tűnt, hogy annak a Gubicza Ágostonnak lehet esélye befutni, aki Rogán Antal első feleségének a férje, s így a miniszter első gyermekét neveli". Az Eximbank tavaly írt ki pályázatot egy 16 milliárd forintos tőkealapra, a sajtóban pedig várható befutónként azt a GB&Partnerst kezdték el emlegetni, melynek több áttéttel, de Gubicza a tulajdonosa. Gubicza felesége az a Sonnevend Alexandra, aki korábban Rogán Antal felesége volt, és akitől 2003-ban született a fideszes politikusnak fia." index.hu/belfold/2016/07/25/habony_hitelezojenek_testvere_felugyeli_az_eximbank_segelyhiteleit/

2011-ben még tévedésnek minősítették, hogy Gubicza is érdekelt az V. ker-i ingatlanpanamában: "Rogán Antal volt feleségének – Sonnevend Alexandrának – az érdekeltségébe tartozott az a vállalkozás, az NLGA Kft., amelyik idén január végén vásárolt meg egy önkormányzati ingatlant a Papnevelde utcában Budapesten. A kft. ügyvezetője, Gubicza Ákos, a sármelléki repülőteret igazgatta. Azokat az atlatszo.hu továbbra is igyekszik megszerezni az önkormányzattól.
A polgármesteri hivatal ugyanakkor a hvg.hu érdeklődésére azt közölte, hogy az NLGA Kft.-t tévesen tüntették fel az eladott önkormányzati ingatlanok listáján, ugyanis a vevő nem volt elégedett a felújításra szoruló ingatlan állapotával, ezért visszalépett az ügylettől. Puka Zsófia, Belváros-Lipótváros sajtóreferense megjegyezte, ez a tétel tévesen szerepel a listán, amelyen a nettó 5 millió forintot meghaladó adásvételek szerződései vannak feltüntetve – www.belvaros-lipotvaros.hu/uvegzseb –, ezért kezdeményezik törlését onnan." hvg.hu/itthon/20110907_kik_jutottak_onkormanyzati_ingatlanhoz_ro

annamanna 2016.10.17. 07:04:13

@S=klogW: "Rogán kiemelte, hogy rendkívül büszke feleségére, Cecíliára, aki sokféle szempontból sikeres és ügyes nő.

Milyen sikeresség?

Megpróbáltunk utánajárni a „sokféle sikerességnek”, de túl sok mindent nem találtunk. Ugyanis Rogán hitvesének egyetlen (és idáig első) vállalkozása a Céginfó szerint, a Nakama & Partners Kft..
Ez a cég egy médiaügynökséget takar, amelynek érdekes módon még hivatalos weboldala sincs. Az eddig leginkább Rogán Antal feleségeként elhíresült üzletasszony az idén május 14-én szállt be a cégbe, ahol társtulajdonos és társügyvezető is. (…)
Az üzletasszony áprilisban azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban az Indexnek, hogy celebek Facebook- és Instagram-felületeit értékesítik, és már „rengeteg” üzleti partnerük van, mind magáncégek. A vállalkozás forgalmáról nincsenek nyilvános adatok. (…)

Gaál Cecíliának a kezét a sajtó nyilvánossága előtt térdelve kérte meg. Ebben az időben került le róla a szemüveg is, kontaktlencsére váltott és a laza-elegáns vonalra tért át az öltözködésében. (…)

Bulvár-pápa

A bulvárt 2010 után még inkább ki- és felhasználta, ebben az évben feleségével részt vett és beszámolt székelési szokásairól a Mr és Mrs vetélkedőjében a TV2-n, 2011-ben szerepelt a Jóban Rosszban című magyar szappanoperában (szintén TV2), ahol egy polgármestert alakított, majd 2013-ben vendége volt Hajdú Péternek a Frizbiben (ez is TV2). Ráadásul 2012-ben a Belvárosban felállított Rikkancs szobor kezébe az eredeti Az Est helyett egy Blikk került - persze Rogán előbb elbeszélgetett a szobrásszal.

A politikus házaspárok közül egyébként Rogánék sodródtak a legmagasabbra a bulvár hullámain, ez is erősen megkérdőjelezheti, mennyire lehet komolyan venni az üzletasszony hitvesét, akire ennyire büszke. Nehéz elvonatkoztatni attól, amikor második fiuk születése után a szinte még meg sem mosdatott újszülöttel pózoltak a Blikk fotósának. Az egyik kommentelő joggal tette fel a kérdést: „miért nem a méhlepény megszülését választották premier plánban fotóként?”.
„Egyáltalán nem érzem, hogy önálló tényezőként kellene engem bárkinek is számon tartania. Továbbra is feleség, anya és dolgozó nő vagyok, ahogyan a legtöbb nőtársam az országban" – vallotta Cecília asszony, idén nyáron a Borsnak.

Amikor nem a székelésről beszélnek

Rogán évek óta az egyik "legbalhésabb" és legelutasítottabb fideszes politikus. Nevét több mint tíz éve emlegetik zavaros ügyekkel összefüggésben. Politikai karrierje mégis töretlen – eddig legalábbis. (…)
A helikopterezést megelőző botránya pedig az volt, hogy kiderült, a miniszter hivatalosan egy elektronikus aláírási eljárás feltalálója két másik személy, Csík Balázs és Lengyel Csaba társaságában. Csak azt nem tudni, Rogán milyen szellemi termékkel járult hozzá a feltaláláshoz. (…)

A Bors cikkéből kiderül, végzős egyetemista volt Rogán Cecília, amikor megkeresték egy álláslehetőséggel. A fiatal lány Rogán Antal irodájába lépve nem gondolta volna, hogy titkárnő helyett a politikus felesége lesz. A képviselő az állásinterjú során hamar más irányba terelte a beszélgetést, így a második találkozás már randevúvá vált. (Matolcsy Györggyel is ez történhetett - a szerk.)"
nepszava.hu/cikk/1108909-mi-a-titka-rogan-antalnak

Az ominózus mosdatlan babafotó: www.blikk.hu/aktualis/megszuletett-rogan-antal-kisfia/15f2pf3
"Január elsején megszületett Rogán Antal kisfia. (…)
nem gondoltam volna, hogy pont szilveszterkor (sic!) születik meg – mesélte boldogan a Blikknek a szülés után három órával Cecília. (…)
Szakértő (sic!) szerint jót jelent az elsejei születés.
– Energetikailag nagyon erősek az elsején születettek – mondta lapunknak Balogh Piroska számmisztikus. (Vagyis a szakértő!) – Áron sorsszáma a 7-es, ami a születési dátumok összegéből adódik. A 7-es gyógyító szám, tehát valószínűleg egészségügyi vonalon dolgozik majd. Lehet, hogy orvos, kutató válik belőle."

S=klogW 2016.10.17. 07:29:04

@annamanna:

jobban áll a tóni fasza az kettes számú nejre, aki valószínű szolgálatkészebben is áll hozzá a faszállításhoz, mint az egyes számú

annamanna 2016.10.17. 08:00:51

@S=klogW: vagy nem. Állítása szerint őt a férje gyerekének nézik. Ez nem az a mondat, amivel a fehérmájúságát bizonyítaná. A folytonos barátnőcizésből se következik, meg a szivárványos profilképből se. Na persze az ellenkezője se. De vele ellentétben Palácsik egyértelműen szexi, és Timyke nem is tagja a Sarka Kata körül szerveződő nőegyletnek, vele valamiért nem lehetnek túl jóban. Timyke jobban kedveli a hímneműek társaságát: www.youtube.com/watch?v=XJADl3GJXv8
Ezzel szemben: www.youtube.com/watch?v=V7njL7XGRqc kaja, házimunka, gyerekek, veszekedés, Balaton (nagyszülők, lángos, palacsinta). Full erotikus.

S=klogW 2016.10.17. 08:32:22

@annamanna: na jó, de mindez az első nej viszonylatában nem mond semmit

fotókon viszont mindenképp a cecília a dugnivalóbb

S=klogW 2016.10.17. 10:41:04

@annamanna: nem tudom ez mit bizonyít: egy beállított fotót nem hasonlítanék egy lesifotós lekapta képpel

cecíliából könnyeben lehetne a ribihez hasonlót csinálni mint alexandrából

annamanna 2016.10.18. 04:22:23

@S=klogW: Akinek gondja van az első feleség megdugásával, annak bármelyik nő megdugásával gondja van. Csinos nő, jó alakú. Nyilván idősebb, mint Cili, és a szeme körül már látszanak a nevetőráncok, de minimum két, kőkeményen edzett olimpikon sportolóról tudok, akiknek tízessel idősebb nőjük van, és ez őket a leghalványabb mértékben sem idegesíti. Nem impotensek, és nem kamuból vannak együtt azzal, akivel.
Rogánnak sem szexuális problémái akadtak szerintem a feleségével; a probléma inkább az lehetett, hogy a feleségnek valószínűleg (a nevéből kiindulva, meg hogy egyházi gimibe járt) stabil polgári hátországa lehet, egy kulturált, művelt család, sok nemzedékre visszamenő sztorikkal. Orbánról tudom (Kende: Viktor c. könyvéből), hogy amikor egyetemre került, akkor szembesült azzal, hogy másoknak (pl Fodor Gábornak) erős értelmiségi háttere van; hogy másokhoz képest ő kulturálatlanul nőtt fel (a tradicionális paraszti kultúrának sem volt a része, és ezt ő maga állította, tehát tudja magáról, hogy a paraszti gesztusai csak felvett pózok). Hozzá hasonló Gyurcsány is, aki szintén maga mesélte, hogy náluk otthon az egyetlen könyv az anyja munkakönyve volt.
Namost pl a DK-ban Gyurcsány egyik közvetlen munkatársa volt az a Kerék-Bárczy Szabolcs, aki már 20 évesen Antall Józseffel pózolt egy fotón, a kezdet kezdetétől MDF-es volt, kifejezetten nagypolgári családi háttérrel rendelkezik, az elődei a Horthy-korban is komoly politikai szerepet vittek (ez itt egy sztori egy háborús merényletkísérletről az angolbarát Bárczy ellen: index.hu/urbanista/2016/07/08/egymilliard_forintert_aruljak_a_csodaszep_abranyi-villat_szentendren/ )
Ilyen múlttal lehetetlen hosszú távon kibírni Gyurcsány társaságát, azt nem csodálom, hogy otthagyta a DK-t, azt nem értettem, eddig mit keresett ott.
Már említettem följebb pár hasonló példát, pl hogy ezért lett volna hosszú távon lehetetlen Vágó Márta és József Attila házassága. A kapcsolatba egy ember önmagán kívül a családját is viszi. És ez komoly zavarok forrása lehet, pláne, ha a férfi érzi magát kisebbrendűnek a szülei miatt. A témához jó tanulmány a Nézz vissza haraggal (Dühöngő ifjúság) c. dráma, ahol Jimmy Porter végig a felesége előkelő rokonai miatt rágja a kefét, és a kettejük múltja közti különbséget egyáltalán nem bírja megemészteni.
Rogán értékválasztásaiban feltűnő az ordenáré felszínesség, a csiricsáré, tartalmatlan, öncélúan magamutogató pucc. Persze a trampli újgazdagság nem csak rá jellemző a politikai "elit"-ből, hanem Szíjjártóra is, a többieket inkább hagyjuk. Mindenesetre a felszínesség a gyökértelenségre, a hagyománynélküliségre utal. Rogán egy teljesen új identitást akart magának kiépíteni, megtagadva a régit - mert azt nyilván szégyellte. És ez a frusztráció zavarhatta meg az első házasságát is, azért nem választott másodszor olyan nőt, aki be van ágyazódva. Olyat keresett, aki hozzá hasonlóan kissé gyökértelen, sodródó, bizonytalan, feltörekvő. Nincs arányérzéke, sem neki, sem Cilinek; mohón habzsolják a pénzt, ugyanolyan értelmetlenül dorbézolva, mint pl Kate Middleton, Vajnáné vagy egy cigány bulibáró.
Az életpályából az szűrhető le, hogy Antilop egy "Vörös és fekete" karrierista, egy gátlástalan erkölcsi nímand. Ez magánéletileg abban mutatkozik meg, hogy noha otthon mindig Cilinek van igaza, és Cili az, aki keményen bánik a fiúkkal, Antilop a neje mellett a szegény kis Nancyt kefélte, feltűnően óccsón, fillérekért. Az erről terjedő csúnya pletykák Cilinél láthatóan nem okoztak semmiféle törést, úgy tesz, mintha minden rendben volna. Ahogyan Kate Middleton is úgy tesz, noha Vilmosnak már Kenyában is van fia, elég egybehangzó pletykák szerint.
Ciliből valóban könnyebb ribihez hasonlót csinálni, ebben igazad lehet.

annamanna 2016.10.18. 05:44:20

@S=klogW: "A vita végére már annyira messze vagytok egymástól és annyiszor megbántottátok egymást, hogy nem is csoda, ha a legnemesebb szerved fél hatot mutat és onnan már csak a kígyóbűvölő tudja visszahozni kómás állapotából, vagy az sem."
drman.blog.hu/2016/09/30/hitvesi_kommunikacio_avagy_amitol_biztosan_lelankad_a_ferfi_libidod
Ennek az embernek sokkal inkább hiszek, mint neked. Nem gondolom, hogy ribancnak kell kinéznie egy feleségnek, különben nem megdugható. Ez csak a te szilárd értékrended szerint van így, amit 30 éves korodra összeszedtél. De legalább téged biztosan boldoggá tesz.
A viták pedig nyilván értékrendi különbségekből adódnak. Tóni és Cili értékrendje biztosan jobban összeillik, mint ahogyan az első feleségével összeillett. Ezért kevesebb okuk lehet vitázni, így könnyebben kijönnek egymással. Nem vesznek össze a helikopteren, a karácsonyi fotón, a Gordon Ramsay-luxuséttermen, a Pasa-parki táguló lakáson és így tovább. Alapvetően az egyetértés köti össze az embereket egymással, és az ellenkezés távolítja el őket egymástól. Ha valakik más alapra helyezik a kapcsolatukat (pl a ribis kinézetre), azok csalódnak, mert a kapcsolatuk nem lesz hosszú életű. Cilinek nem a ribis kinézete a fő erőssége (Alexandrával szemben), hanem a közös értékrend, az egyetértés. Ezért gondolom, hogy Cili csak azt hozta ki Antilopból, ami eleve benne volt.

S=klogW 2016.10.18. 13:11:01

@annamanna:

"Ennek az embernek sokkal inkább hiszek, mint neked. Nem gondolom, hogy ribancnak kell kinéznie egy feleségnek, különben nem megdugható"

te hoztad az analógiát

másrészt a ribik sem véletelenül néznek ki úgy ahogy - nyilván nem az ügyfél lelankasztása a céljuk

annamanna 2016.10.18. 13:51:43

@S=klogW: Nem analógia index.hu/belfold/2015/05/08/a_politikusok_is_pletykalnak_a_meggyilkolt_nancy_szeretojerol/

Ezt az ételt is direkt eladásra szánták kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1321/13216/132165/13216538_d182fda496e5b14a9a93dceb8457d1ae_wm.jpg de attól még nem egészséges.
Mellesleg akárhogy is néznek ki a ribik, a férfiak igen nagy hányada nem kér belőlük. Aki mégis igényt tart rájuk, az elsősorban nem a kinézet miatt választja őket.
"A Blikk beszélt egy idősebb nővel is, aki nem is tagadta: évek óta prostitú­cióból él, és a Népligetben „dolgozik”." www.blikk.hu/aktualis/belfold/rettegnek-a-prostik-a-nepligeti-gyilkostol/ckt8s3s

S=klogW 2016.10.18. 17:58:40

@annamanna: "Mellesleg akárhogy is néznek ki a ribik, a férfiak igen nagy hányada nem kér belőlük. "

És ha nem kellene fizetni? >:)

picur3ka 2016.10.19. 00:05:22

@S=klogW:

De. Akkor is, ha fizetni kell, Pannácska tényszerűtlenségeket beszél.

annamanna 2016.10.19. 04:58:31

@S=klogW: Kutyából nem lesz szalonna. Ha nem egyenesen, akkor alamuszi módon kéri el a szolgáltatása díját. És az valószínűleg súlyosabb következményekkel jár: biblia.hu/biblia_k/k_20_7.htm

S=klogW 2016.10.20. 21:08:06

Névjegyemre

A név, mely áll e kis papíron,
kimondva szó, mely száll tova.
Lehellet és üres jel annak,
ki nem hallotta még soha!
S e rövid név, értelme tárva,
tudjátok mégis, mit jelent?
Egész világot, önkörében,
mely zártan, szuverén kereng.
S nem kisebb, mint a ti világtok,
mely földből s csillagokból áll:
két vége van minden világnak
a születés meg a halál.
Nem kisebb, semmit, sőt az ég s föld
között valókkal még nagyobb;
s mindenképp más a tieteknél:
én nektek idegen vagyok.
S világom tág, de idegennek
belé a bemenet tilos:
jaj, mért egy örök idegennek
jelzé nevét e papiros?

S=klogW 2016.10.25. 14:24:45

mandiner.hu/cikk/20161025_az_orosz_kozteve_szerint_a_cia_szervezte_az_1956_os_forradalmat

na, vajon kiderül-e az antikomcsi Orbánról, hogy ő is csak egy fröcsögő pojáca

S=klogW 2016.10.25. 14:27:20

@S=klogW: vagy lesz-e elég gerince ahhoz, hogy

tiltakozzon vagy legalább bizonyítékokat kérjen az oroszoktól

(a szabadeurópás rádióadások szerkesztésében benne volt a CIA, ahitegetésben, hogy jön nyugatról segítség)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.10.25. 14:42:36

@S=klogW: Jópofa dolog így olvasni Magától, hogy már magától olvasni is tud :) Nos, ha még a pillanatnyi szélsőséges érzelmeket leszorítja - nevezzük fegyelemnek akár - a végén még ember lesz Magából ;-)

S=klogW 2016.10.25. 14:48:42

@Mihint: magával egyszer szívesen találkoznék, maga jó embernek tűnik

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.10.25. 15:14:46

@S=klogW: Ne pátoszoskodjon, nagyon jól tudja, hogy akkor találkozik velem, amikor akarja. Vigyázzon magára.

S=klogW 2016.10.25. 16:58:22

@Mihint: akkor egyszer szaván fogom, mondjuk veszek magától néhány gráfelmélet órát, ha van eladó :)

S=klogW 2016.11.10. 07:45:42

film.indavideo.hu/video/f_eltitkolt_evek

egy film leszbikusokról a kádári években

van benne egy érdekes gondolot: mivel a politika megmondta mit kell gondolni róla és minden mást is elibtézett a hatalom, a ffiaknak nem volt mi mással foglalkozni, mint a szex

maroz 2016.11.10. 09:07:00

@S=klogW: Gondoltál arra, hogy a világ mennyivel jobb hely lenne, ha a férfiak (és persze remélhetőleg a nők is) nem foglalkoznának mással, mint a szexszel?

Mert hát most is azt csinálják, csak a lehető legostobább, legésszerűtlenebb módon. Ha egy földönkívüli megfigyelne minket, ha megpróbálná összerakni, hogy hogyan is viszonyulunk mi a szexualitáshoz, hányféle ostoba módon kötöttük hozzá egyéb dolgokhoz is, hogy szarrá frusztrálhassuk magunkat általa, akkor még az is meglehet, hogy egy fekete lyukat röhögne körénk.

S=klogW 2016.11.10. 12:06:44

@maroz: frusztracio? Mire gondol,pl házastársi hűség? >:)

maroz 2016.11.10. 12:27:02

@S=klogW: Például arra is. A mai viszonyok közepette nem sok értelme van a társas kapcsolati hűség tárgykörében benntartani a szexualitást. Csomó frusztrációt okoz, és egyik igen meghatározó oka a konzumerizmusnak, az ésszerűtlen mértékű túlfogyasztásnak. A házastársi hűtlenkedés szexuális változata alapos és reprezentatív megfigyeléseim szerint a házas- vagy egyéb társas kapcsolatok száz százalékában előfordul, és a késztetésre is azt kaptam eredményül, hogy az 99,9%-ban fordul elő, azért nem száz, mert a bácsika, akit kérdeztem nagyot hallott, szóval minden ésszerű érv amellett szólna, hogy gondoljuk újra. Make love, not business, és megmenekül a bolygó.

Bell & Sebastian 2016.11.11. 11:35:51

@S=klogW: Most megtudjuk, hatalmi ág-e a sajtó? Állítólag nem is olyan fifikás a csávó ügyvédnek, mint elvárható volna, csak pont őt ültették a pókháló közelébe. Hol addig ringatózott bávatagon, míg meg nem eszik a legyek.

Mondjuk, leveszik a tábláról ezt a betyárfalkát. Van helyette másik, háló fennmarad, pénzt meg soha adnak vissza.

Nagy lépés ez a "demokratáknak", kicsi nekünk. :)

S=klogW 2016.11.11. 19:46:08

@Bell & Sebastian: egy pillanatig se állítanám,h van tőlük jobb, de odaát a dühöngőben néha elképesztőhogy milyen készségesennyalják sokan a narancsot,megkockáztatoma fidesz isfelépítete (kibérelte?) a maga bögrekommandóját

Bell & Sebastian 2016.11.11. 21:48:48

@S=klogW: A vakhit hatalmas dolog, mindig kiválóan eltakarja a hozzá nem értést. De nem irigylem a Patást sem, ha beáldozza Tónit, elindul a lavina, ha nem, csendesen rohadnak tovább, erodálódik a bizalom. És még az sem biztos, hogy a legnagyobb gazembert tették a célkeresztre.

S=klogW 2016.11.12. 07:30:43

@Bell & Sebastian: Beáldozás helyett lehetne egy nyilvános szakítás is - persze az meg a belső bizalmat bántaná. Ki tudja van-e nagyobb, de az biztos,h nem antilop az egyedüli. Arról a borsodi fideszesről nagy csend van mostanában.

2016.11.12. 13:32:01

vincentbog

bemásolom KETTES posztját, kiemelések tőlem

"Egy bezárkózó, provinciális kisvárosban nőttem fel, a kozmopolita Budapesten értem felnőtté és most a világ egyik legtoleránsabb, legnyitottabb országában élek migránsként. Nekem ne ugasson be senki, hogy menjek ki a körúton kívülre megismerni az úgynevezett „emberek” problémáit (mert én nyilván nem „emberek” vagyok, hanem ufó).

Eljutni az elitekkel szembeni kritikától a neomarxizmuson át a proletárdiktatúra bálványozásáig: ez nem szellemi teljesítmény, hanem szellemi leépülés.

Mit kéne várnunk attól, hogy az értelmiség „kimerészkedik a körúton kívülre” (ezerkétszáz kilométerre merészkedtem, heló, hát te?) és _____megismeri azoknak a gondolkodását, akik a populista, idegengyűlölő, rasszista, nőgyűlölő, buzigyűlölő, antiszemita, cigánygyűlölő, tőkegyűlölő, kapitalizmusgyűlölő, Európa-gyűlölő szélhámosokra szavaznak és még csak nem is értik, hogy mi ezzel a baj? ____Mit nem tudunk még erről a gondolkodásról? Mi ebben a rejtélyes? Mi benne a szép, a tanulmányozásra méltó? Mit lehet tanulni abból, ha az ember elmegy T-be, hogy megkérdezze a helyiek véleményét a migránsokról, az iszlámról, a szabadkereskedelmi megállapodásról, a klímaegyezményről?

Ezekről a dolgokról semmit. Amit meg lehet tudni tőlük, hogy mit gondolnak a cigányokról, mit gondolnak arról, hogy nincs munka, hogy milyen a jobbágyélet a helyi földesúr birtokán, hogy milyen bujkáló melegnek lenni egy homofób közösségben, hogy milyen beletörődni a kiszolgáltatottságba, a reménytelenségbe, az alkoholizmusba és milyen nehéz kitörni belőle. Been there, done that.

A belvárosi értelmiséget, a liberálisokat, az amerikai demokrata pártot hibáztató nézőpont alaptétele, hogy a bunkó sose hibás semmiért. Az nem hibás azért, hogy nem tanul, nem hibás azért, hogy nem néz utána, hogy nem érdekli, hogy nem figyel, hogy direkt bezárja az elméjét. Az sem hibás, aki ezzel visszaél, aki átbassza, kifosztja és kihasználja a bunkót.

Az a hibás, aki nem menti meg a bunkót az akarata ellenére attól, aki kihasználja. Aki nem „ereszkedik le” a bunkóhoz, hogy elmondja, miért téved. Aki nem töri rá az ajtót, nem kapcsolja ki az Izaura tévéjét, nem törli a szabadon ébredők csoportból és nem ordítja közvetlen közelből az arcába, hogy menjen már ki a saját fatornyos falujának körútján kívülre muszlimot látni, buzit látni, világot látni.

Uraim, ne bolonduljunk meg. Ez pontosan az, aminek látszik: a bunkók cseszik el. Már megint. És nem, nem vagyok hajlandó felelősséget vállalni mások ostobaságaiért. Aki hülye, haljon meg."

vernyákolnak, mert nyert trump, és nem bukik a fidesz.

maroz 2016.11.12. 14:11:55

@WiteNoir: Hehe, az a bunkó komcsikölyök marxistázik, aki mindent amivé lett a komcsi hálózati kapcsolatainak köszönhet, aki a szoclib kormány alatt egy Fontos Pozícióba került egy állami szervnél és azért haragudott meg Magyarországra, mert a balfasz szoci ármánykodások miatt nem lett és a ballib kimúlása miatt nem is lehetett belőle Nagyon Fontos Pozíciójú ember.

1200 kilométer? Túl közel van hozzánk ez a bunkó.

2016.11.12. 14:26:24

@maroz:

kettes is, nem a csak a döménypéter?
jó arcok ezek...

maroz 2016.11.12. 16:11:35

@WiteNoir: Meg se érdemeljük őket. Milyen kár, hogy ennyi drága évüket ránk pazarolták, elmehettek volna már húszévesen is az országból, a szüleikkel együtt. Olyan 1990 körül, és akkor ők ugyanott vannak, mi pedig kipróbálhattunk volna valami egyebet is a lusztráció után.

Bell & Sebastian 2016.11.12. 16:27:07

@S=klogW: Aki soha, semmiből, még a saját kárából sem tanul, az a kicsoda? Állítólag egy háromezres szókinccsel kiválóan el lehet evickélni a való életben. Olvasva a sok hülye politikus végtelen számú hülyeségét, számomra a Fidesz-narratíva a legszegényesebb, papírízű propaganda. Mint az imamalom-robot. úgy darálják az ocsút, rendíthetetlenül. És csak úgy habzsolja a nép...

2016.11.12. 16:40:48

@maroz:

ja, nem lett volna nagy veszteség ha mennek a fenébe.
mondjuk kettes már nem nagyon ír ott, csak néha ilyen bölcsességeket, hogy ki mennyire antiszemita, rasszista, szexista, bunkó stb.

szánalmas.

annamanna 2016.11.12. 19:23:04

@S=klogW: "Ki tudja van-e nagyobb"

Személy szerint engem a hazug keresztény pap milliószor jobban irritál, mint a hülyegyerekfrizurás Antilop. Sokkal kártékonyabbnak tartom a simulékony semmittevését, mint Antilop látványos bulibáróságát.

Mt 23,14 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek.

Jak 3,1 Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.

1Pt 4,17 Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?

S=klogW 2016.11.13. 05:22:17

@annamanna: ebben lehet, hogy van igazság - a mulasztásos vétkek kevésbé szembetűnőek elkövetésükkor, de hosszú távon sokszor nagyobb kárt okoznak
márpedig a balog jellemű páter bűnei főleg mulasztásosak

S=klogW 2016.11.13. 05:31:00

@S=klogW: ezen kuncogtam egy kicsit - de ez a jelenség itthon is ismert már legalább a lakásmaffiás idők óta

index.hu/napirajz/2016/11/11/sohasem_hallani/

annamanna 2016.11.13. 05:45:11

@S=klogW: Inkább nőiesebbnek mondanám, mintsem mulasztásosnak. Épp ezért ügyesebb hazudozó, sokkal hatásosabb megtévesztő. Szerencsétlen Rogán, mint propi miniszter, mégis kit téveszt meg? De Balog álszent pofáján nehéz kiigazodni. mindenkimaskeppegyforma.reblog.hu/egy-kis-hazugsagelemzes-hogyan-hazudik-balog-zoltan

Jean Sol Partre 2016.11.13. 13:30:52

@WiteNoir: wow, micsoda szép és őszinte vallomás.

S=klogW 2016.11.13. 17:00:00

@annamanna: a hazugság csak más bűnök elfedésére szolgál

S=klogW 2016.11.13. 20:42:52

index.hu/mindekozben/poszt/2016/11/13/ujpest/

bunkó szülők bunkó sporttal bunkóvá nevelik a kölykeiket

S=klogW 2016.11.13. 21:11:08

pedig arról volt szó, hogy csak névrokonság, kósa lala azt trillázta

index.hu/gazdasag/2016/11/13/szerzodest_bontott_pharaonnal_a_nemzeti_kereskedohaz/

annamanna 2016.11.14. 04:04:31

@S=klogW: Na ja, ismert a rigmus: Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni csúnya dolog.
De az is elképzelhető, hogy egy hazugság egy bűn előkészítője; azaz aki hazudik, azért teszi, hogy másokat bűnre vegyen rá. Az emberi történelem első hazugsága (legalábbis a Biblia szerint) pontosan ezt a célt szolgálta:

"A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.
És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak."

Jól látszik ebből, hogy a hazugság annál rafináltabb, minél inkább megközelíti az igazságot. Nem orbitális baromság, csupán az igazság kissé ferdített változata, kozmetikázott variációja. Például valóban nem haltak meg; de ahhoz, hogy tudjuk, nem Isten hazudott, hanem a kígyó, tudni kell azt is, a Biblia mit ért halálon: "Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát." (Lk 9,60)

Balog azért tehetséges, mert olyan dolgokért sem ítélik el, amikért pedig egyértelműen ő a felelős. Legyen példa ez a cikk: kolozsvaros.com/2016/11/13/rogan-700-ezer-forintos-kurva-taskajat-a-35-kilos-marika-fizeti-meg/
Rogánt hibáztatja a cikk írója, pedig neki nincs döntési joga, közjogi felelőssége a betegek, rokkantnyugdíjasok, értelmi fogyatékosok, közmunkások stb felé, nem ő dönt az oktatásról, családi pótlékról. A cikkben leírt ügy teljes egészében az EMMI hatáskörébe tartozik, az újságírónak viszont esze ágában sincs Balog pátert ekézni, helyette Rogán táskája miatt őrjöng.

"bunkó szülők bunkó sporttal bunkóvá nevelik a kölykeiket"

Kukorelly Endrének olvastam egy rövid írását a fociról. Ebben arról értekezik, hogy a fiúk egymás között kialakítják a rangsort; ezt a legegyszerűbb focival eldönteni, a fiúk meg is teszik, mint a "farkaskölykök". Neki szerencséje volt, mert jól focizott, úgyhogy be tudott illeszkedni a fiúk hierarchiájába.
Azt írja, aki a fiú/férfi társadalomba nem képes betagozódni, az a lányoknak sem fog kelleni; aki pedig sem a fiúk közé nem tartozik, sem a lányoknak nem kell, annak a helyzete gyakorlatilag reménytelen.

Ez így szerintem erős túlzás; annyi alapja azonban van, hogy a párkapcsolatot megelőzik az egynemű barátságok, kortárscsoportok; a csoportban való részvétel képessége nélkül, a barátság kialakításának és fenntartásának képessége nélkül párkapcsolat sem elképzelhető.
A csapatsport az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy valaki gyakorolja a kortárscsoportban való (intenzív) részvételt.
A fiúcsoport hierarchizáltabb, strukturáltabb, mint egy lánycsoport; a sportban ráadásul a játékszabályok miatt is bőven hozzá lehet szokni a struktúrához.
Az tud jól focizni, aki be tudja tartani a szabályokat, képes tartani magát az utasításokhoz, el tud rugaszkodni a káosztól a rend felé. A hierarchiában tehát az emelkedik ki, aki rendezett. Minél kevésbé képes valaki a rendezettségre, annál inkább kimarad a hierarchiából.
Gilgames falakat épített, Nimród városokat, Hammurabbi törvénykönyvet hagyott hátra, mások szobrokat, eposzokat, technikai találmányokat, tudományos eredményeket, vallásokat.
A strukturáltságra való törekvést legfeljebb egy erős női befolyás írhatja felül, mert a nők számára az együttműködés fontosabb, mint egy rendszer létrehozása. Pl a finn iskolarendszerben megszüntetik a tantárgyakat - ez erős feminim befolyásra utal, mert struktúraellenes.
Egyetlen minisztériumba zsúfolni az egészségügyet, oktatást, szociális szférát stb, ez szintén szembemegy a strukturált gondolkodással. Rendszerezettségre törekvő, struktúraépítő aggyal el sem lehetne vállalni ezt a kaotikus pozíciót, mert "dobozoló" gondolkodással azonnal szét lennének választva az egymáshoz nem tartozó dolgok.
www.youtube.com/watch?v=K9yXyy5FNRM

S=klogW 2016.11.14. 10:08:16

nem gondoltam volna, hogy a fidesszel kapcsolatban fogok így fogalmazni, de hát ez van

ajvék, ajvék, báncsák a rogántot

media.mandiner.hu/cikk/20161114_templomhegyi_nyeroko_a_tenyfeltarasrol_es_az_indexalt_titkosszolgakrol

pedig leginkább elpicsázni kellene már a párttól a békakirályt a békakirálynőjével és cseperedő porontyaival együtt

hány rogánt tartson el az ország? érnek ezek nekünk annyit?

Bell & Sebastian 2016.11.14. 11:42:56

@S=klogW: Ha jók az emlékeim, talán Eddy Murphy taglalja kimerítően a The Distinguished Gentleman -ben, hányféle úton-módon csinál pénzt egy képviselő / politikus magának, aminek nagyobbik részét kérés nélkül, automatikusan vágják hozzá.

Szóval, van mit a tejbe aprítania még akkor is, ha a füle botját nem mozdítja, csak ott áll a vártán rendületlenül, ahová állították és nyomja a gombot, vezényszóra.
___

Ha gátlástalanul kihasználja a saját pozícióját zsebeinek megtömésére (az ilyeneknek találták ki a zsebszámológépet), az csak arra mutat rá, hogy ugyanez folyik a fölötte lévő szinten, az őrzőket nem őrzi senki.

Ezt nevezzük szarvashibának, amit pirossal háromszor aláhúzunk, ha magyartanarak vagyunk. De nem vagyunk azok.

A népfelség egy mese óvódásoknak, ezért a ragadozó szapora, a zsákmányállatka meg nem. Előbb-utóbb egymást is megeszik, csak győzzük kivárni!

Bell & Sebastian 2016.11.15. 12:59:26

@bbjnick: A Kakadémiát lehetetlen lefitymálni. A jogi bűnözésen túllépni is, de ez csak amolyan fülkeforradalom, félreeső helyiségeket érintett.

Bell & Sebastian 2016.11.15. 13:38:20

Aiszóposz (ez korábban még Aesopus volt, ám az Akadémia jobbat tudott) stílusában lehetne írni egy parabolikus fa bulát arról, hogy a spájzban milyen sorrendben garázdálkodnak az egerek. Mezeit követte a házi, most az orvoskísérleti-fehérek vannak soron, a macska meg murvára mideges, mert belül van a rigli.

S=klogW 2016.11.16. 11:41:47

mandiner.hu/cikk/20161114_orban_a_tamadasok_csak_erositik_rogan_antal_poziciojat

tettem két megjegyzést antilopra, ki is b.szták a nikem a dühöngőből :)

annamanna 2016.11.16. 15:15:51

@S=klogW: ez sem Rogán sara, hanem Balogé: alfahir.hu/hegedus_zsuzsa_nincs_ehezo_gyerek_magyarorszagon_mert_ha_kell_akkor_lopnak

Ez sem Rogán sara, hanem Balogé: www.sonline.hu/somogy/kozelet/elhallgattatott-kritika-felbeszakitottak-a-diak-felszolalasat-693725

De senki sem Balog leváltása miatt hőzöng. Ő csak vigyorog.
Hegedűs Zsuzsa kapcsán megint előkerül a jól bevált technika: Balog lapul láthatatlanul a háttérben, előretol maga helyett egy nőt, aki hülyeségeket beszél (mint legutóbb Schmidt Mária), és mindenki a nőt szapulja (az 56-os bizottságban is Balog a főnök). A szálak Balog Zotya kezében futnak össze, és sajnos nem lehet tudni, hogy Schmidt és Hegedűs nélküle is ennyire ostobák, vagy Balog segít nekik.
A kaposvári gimnazistát leállító hölgynek is Balog a főnöke. "Kérdésünkre, hogy a döntéshozók – az igazgatók, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a szakminisztérium oktatási államtitkársága – mennyire veszi komolyan a diákokat és ajánlásaikat, Rózsás Ildikó állította, maximálisan meghallgatják az országos grémium ajánlásait. Igaz, konkrét példát, amikor is a diákparlament javaslata beleépült volna a határozatokba, nem tudott mondani"

Bell & Sebastian 2016.11.16. 17:12:22

@S=klogW: Másolja át ide, hogy kiderüljön, mit vétett. Ukrán bérgyilkos felfogadása alatt itt nincsen száműzés.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.16. 19:42:12

@Bell & Sebastian:

Én is épp ezt akartam @S=klogW:-tól kérni!:-)

Bell & Sebastian 2016.11.16. 20:28:24

@bbjnick: De ha már innen is elűzték, akkor bután halunk meg. :) Ezentúl minden egyenlet gyanús, hátha ő rejtezik megette.

S=klogW 2016.11.17. 03:44:59

@Bell & Sebastian: csak szeretné :)
@bbjnick: olyasmit írtam, mint itt fentebb, h kitehetné a fidi anti szűrét, nyomdafestéket _tűrő_ stílusban

@annamanna: balogot magát nem érzem korruptnak, ellentétben antival (aztán meg ki tudja)
balog egy szolgálatkész fogaskerék, aki sokmindent facilitál, de nem elsősorban korrupciót, hanem mérlegelés nélkül meghozott tekintet és kímélet nélküli döntések tekintet és kímélet nélküli érvényesítését

rogánnak sem a gyanítható korruptsága a felháborító (a korrupciót/-ságot sajnos már pozícióval járó megtűrt rossz a közélemény szemében) hanem a hozzállása a bicskanyitogató

balog jellemtelen, de a mocska nem a saját mocska
rogán mocska viszont a sajátja

annamanna 2016.11.17. 04:55:28

@S=klogW: Balog lelkészre konkrétan ez vonatkozik:

"Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.
Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen." (2Kor 11,13-15)

Ahol Balog megjelenik, ott beindul a rohadás.
Ha valóban Isten szolgája lenne, ahogy azt magáról állítja, akkor áldás kísérné a munkáját, de pont fordítva. Balog nem orvos, nem tanár, nem szociális munkás, nem művész, egyáltalán nem ért ahhoz, amivel meg lett bízva. De ez egyáltalán nem zavarja őkelmét.
Jó, legyünk realisták, legyünk nagyvonalúak: miniszterkedni lehet szaktudás nélkül is. Megelégednék azzal is, ha becsületes volna, mindig igazat mondana; imádkozna, valóban az Urat keresné és Jézus Krisztust szolgálná, hirdetné; Isten akkor is megsegítené, a Szent Lélek erőt adna, jó döntéseket ihletne, szerencsét hozna, rendet tenne, nyugalmat biztosítana Balog szakmai hozzáértése nélkül is az egészségügyben és az oktatásban. Csakhogy mindennek pont a fordítottja történik.

Íme, a legújabb hír, amihez nem tudott előkapni és lejáratni egy nőt, úgyhogy kénytelenek voltak arc nélkül nyilatkozni: "folytatódik az egészségügyi dolgozók béremelése is – fejtette ki közleményében a Fidesz, de nem volt pofája ahhoz egy politikusának sem, hogy kiálljon a kamerák elé, és ezt belemondja. Azért nem, mert a kormánypárt által beharangozott béremelés egy óriási kamu, amiből kimaradnak azok az egészségügyben dolgozók is, akik nélkül egy műtét elképzelhetetlen lenne, vagy akik ha nem szolgálnák ki az orvosokat, mindenki kórházi fertőzésben dobná fel a tappancsát.

Sándor Mária, a feketeruhás nővér nemrégiben az alábbiakat írta blogjában, a Sztarklikk.hu oldalon:

“Nem csak hazánkban nem történt hasonló, de még Európa szerte sem nagyon léptek ekkorát – nyilatkozta Rétvári Bence és azóta is egymást überelik a propaganda nyilatkozatok… Minden héten más és más sikertörténet hallható! Mint a mesékben, aztán bekerülünk a rendszerbe, és ébresztő, a bilibe lóg a kezünk… illetve az ágytálba, ha volt aki odahozza! Mégis néha-néha felbugyog a valóság, amit nap mint nap él meg a beteg és az egészségügyi személyzet."
ellenszel.hu/2016/11/16/senki-nem-merte-arccal-vallalni-a-botranyos-fidesz-kozlemenyt/

annamanna 2016.11.17. 05:27:32

@S=klogW: vagy itt egy másik: "Csúnyán becsapta a tanárokat a kormány
A tanárok a minimálbér-emelésből teljes mértékben kimaradnak egy korábbi kormányzati döntés miatt, ami akár súlyos tízezrekkel kevesebb fizetést is jelenthet"
168ora.hu/gallone-csunyan-becsapta-tanarokat-kormany/

Mennyire biblikus keresztyéni az ilyen miniszteri magatartás? Nyilván pont semennyire, annál inkább az ellenkezője. Nem létezik olyan keresztyénség, ami árt, hazudik, becsap, csal, tönkretesz.

Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?
Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.
Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Máté 7,15-21)

S=klogW 2016.11.17. 07:50:32

@annamanna: mondjuk a tanárokkal csak mérsékelten tudok szolidáris lenni - azért a nyári két hónap fizetett szabi nem rossz dolog

S=klogW 2016.11.17. 08:18:56

www.nemzetisport.hu/uszas/uszas-nem-szorulok-kozvetitore-gyurta-daniel-2536913

Mintha valami brezsnyevi időket élnénk, a mélyben zajló rothadás egy-egy gázbuborékja fel-felbuggyan.

Bell & Sebastian 2016.11.17. 09:03:23

@S=klogW: Vannak tiltott szavak, szóösszetételek, meg ki tudja még, micsodák, amelyek kiakasztják az előválogató algoritmust, becsapja az ajtót.

Hogy ezek generál-jelszavak vagy húsvéti tojások, esetleg másra lefoglalt kódok, azt én nem tudom. Párat már felfedeztem magam is, ha átfogalmazza a mondanivalóját, még nyerhet.

Párásztgyerök helyett mondjon Sidet a Jégkorszak csigaszemű nősténylajhárja nyomán, hátha bejön.

S=klogW 2016.11.17. 09:13:39

@Bell & Sebastian: Az,h vannak szavak, amikkel eleve meg sem eszi a kommentet a rendszer, az itt a bloghun van. A dühöngőben rafináltabb az elhallgattatás: Be tudok lépni, kommentelni is tudok, még meg is jelenik - de csak nekem. Senki nem látja a kommentjeimet, azok sem akik maguk is belépnek. Ezt onnan tudom, hogy a poszt alatt én magam látom a saját kommentjeimet, de nem tudom a saját kommentjeimet kilistázva megnézni, 404-et dob vissza a rendszer.
Trükkösek ezek, mint a tóni. :)

HToma 2016.11.17. 13:43:09

@WiteNoir: te mikor lettél antivincentes? Régebben sokat kommenteltél ott. Vagy keverlek valakivel?

2016.11.17. 15:16:39

@HToma:

nem keversz.

1. nem igazán van vincent, az jótündér blogja, nagyritkán ír kettes, meg van pár törzskommentelő
2.engem onnan kitiltottak, de amúgy is menni készültem tehát ez nem gond
3. én nem tudok azzal a szellemiséggel azonosulni akkor sem, ha nem rajongok a széljobbos (nem feltétlenül náci) világszemléletért plusz rühellem a fideszt
4. a szellemiség amit jótündér meg a törzskommentelők képviselnek
-bezzegnyugat, ócskamagyar
-rendszerkritika istenkáromlás
-a jobbos pártok szavazói sötét hülyegyerekek, akik zömével szóbaállni tilos
-balliberális értelmiség nincs, ha mégis van, azok nagyjából ártatlanok, legyenek azok clintonszopó amcsik vagy éppen szadesszopó hazaiak
-jáj szegény zsidók, jáj mennyi antiszemita magyar
-valami agybeteg szélballib kamuértelmiségi is mennyivel különb, ha valami amerikai elitegyetemet seggelte végig, mint egy hazain végzett esetleg nyugaton vendéghallgató akárki
stb. stb.
hát nem, köszönöm, ebből nem kérek

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.11.17. 23:49:11

@S=klogW: @HToma:

"a poszt alatt én magam látom a saját kommentjeimet, de nem tudom a saját kommentjeimet kilistázva megnézni, 404-et dob vissza a rendszer"

Ezt én is tapasztaltam, de nem rendszeresen, csak alkalmanként --- úgyhogy én is valami műszaki hibára gyanakszom.

S=klogW 2016.11.18. 04:33:35

@bbjnick: @HToma:

Drága Uraim! Maguk naivak. Van egy kuli (de leginkább program, egy édzsent Smisz), akit/amit azért tartanak, hogy szűrje a folyamatos kommentcunamit. Aztán van valamilyen felsőbb pozíciós (humán) szupervízió, aki megnézi mely nikek kerültek kararanténba s aki megbízhatónak van minősítve, annak visszaállítják a láthatóságát.

annamanna 2016.11.18. 06:24:32

@S=klogW: Nem te lennél, ha nem ezt a választ írtad volna. A kommentjeiden látszik, hogy nem szeretsz semmiért komolyan megdolgozni.
Persze lehet, hogy tévedek, és borzalmasan le vagy terhelve, te szegény szerencsétlen.

S=klogW 2016.11.18. 08:40:49

@annamanna: A munka elsősorban büntetés (lásd még: kiűzetés a paradicsomból) - legalábbis a zsidó etika szerint.

A közoktatásbeli pedagógusokon és a politikai és államhatalmi (jogszolg.) eliten kívül senkinek nincs hivatalos, törvényileg garantált hónapos nyári szünete.

Szóval ha ezen maga még meg is sértődik és minősítget, személyeskedik akkor nyasgem.

Biztosan akad a nyári (és ne felejtsük a télit őszit tavaszit se) szünetet is szakmájukra fordító pedagógus (náluk beszélhetünk hivatásról és odaadásról). De a többség nem ilyen. És ezt maga is tudja. Mégis itt veri magát. Akkor valószínű maga sem ezek közé tartozik, ha pedagógus.

Persze lehet, hogy tévedek.

S=klogW 2016.11.18. 13:24:57

Vajon felkel-e a diktatörp szavára egy új naptévé a fenyővágóra, ha esetleg majd már nem élhet mint hal a medence vizében?

Bell & Sebastian 2016.11.18. 16:18:43

@S=klogW: Tibi bácsi Három kívánsága nagyobb siker lenne, lenne tülekedés Pasolini ördögsegge előtt a retúron.

annamanna 2016.11.19. 05:50:18

@S=klogW: A munka nem büntetés. A Biblia szerint biztosan nem az: "És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt."
Egyáltalán nem volt szó büntetésről, amikor a kert művelését adta Isten parancsba az embernek.
A következő részlet: "Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét.
Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz."
Ebben nem a munka lett büntetésül szabva (hiszen azt már korábban elrendelte Isten az ember számára), hanem a feltételei lettek megnehezítve.
Ha elültetem a magot, és Isten ad hozzá puha, termékeny földet, kedvező időjárást, elég esőt stb, akkor a mag sokat terem, anélkül, hogy engem túlterhelne a feladat.
De ha a talajviszonyok és az időjárási feltételek kedvezőtlenek, plusz sok az állati kártevő, akkor ugyanaz a feladat, ami kedvező feltételek mellett játéknak tűnt, már keserves robotnak fog látszani. Pedig az alapfeladat (a föld művelése) ugyanaz. Maga a feladat nem átok és nem büntetés.
Nézzük mindezt Jézus életében, aki magát egy példázatban magvetőnek nevezte. Bárhol járt, bárkivel beszélt, ugyanazt a feladatot végezte; de nem ugyanolyan eredményeket ért el. Egy helyen megjegyzi Máté: "Nem is tőn ott sok csodát, az ő hitetlenségök miatt." A feladat ugyanaz (ami nem büntetés), csak a feltételek változóak.
Ha mindezt a pedagógusi pályára vetítem, akkor is ugyanazt mondhatom: maga a feladat ugyanaz, de a feltételek nagyon változóak. Az alapfeladat nem átok és nem büntetés, de a feltételektől függ, hogy mennyire könnyű vagy nehéz sikerélményhez jutni vele, mennyi öröm vagy keserűség okozója.
A következő generációt tanítani nem büntetés, hanem rendkívül fontos hosszú távú befektetés, az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés az életben. Egy kínai közmondás szerint: "Ha egy évre tervezel, ültess rizst; ha húsz évre tervezel, ültess fákat; ha a következő generációknak tervezel, tanítsd az embereket."

Ha az oktatásról csak a nyári szünet ugrott be, abból (többek között) az is következik, hogy a saját életed szempontjából nem tartod túl sokra az oktatást, nem feccöltél bele valami sok energiát. Persze így is lehet diplomához, doktorihoz, meg egyéb titulusokhoz is jutni.
Vegyük például a beszélgetés apropóját, Balog Zoltánt, aki a wiki szerint: "1989 és 1991 között teológiai akadémiai óraadó tanárként dolgozott. Az Európai Egyházak Konferenciájának teológiai tanácsadója. 1992-től 1998-ig az Európai Protestáns Szabadegyetem elnökségi tagja volt. 1993 és 1995 között a Bonni Egyetemen tanult; 1993 és 1996 között a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársaként működött. 1996-tól a Protestáns Fórum vezetője. Ugyancsak 1996-tól a budapesti németajkú református egyházközség lelkésze (lelkészi tevékenységét jelenleg szünetelteti). 2000-től a Bethesda Alapítvány kurátora. Teológiai, egyházpolitikai, valamint közéleti konferenciák előadója."

Ugyanez az ember a nagy nyilvánosság előtt azt állította, hogy "az advent az négy vasárnap" vastagbor.blog.hu/2013/12/23/balog_miniszter_iszonyatosan_megalazta_a_szegeny_gyerekeket
Ez az állítás "szakmailag", azaz teológiailag olyan baklövés, mint Gyurcsány hírhedt kérkedése azzal, hogy ő rendszeresen bérmálkozott. Csakhogy Gyurcsány részéről ez nem SZAKMAI hiba, neki semmi köze az egyházhoz; Balog részéről viszont olyan mértékű hozzá nem értésről tanúskodik, hogy ezek után nagy kérdés, mit taníthatott teológiai akadémiai tanárként és miféle teológiai tanácsokat adhatott.
Na persze Balognak is megvan a maga véleménye a tanárokról, akik szerinte "nem akarnak tanítani" propeller.hu/itthon/2545098-miniszter-szerint-tanarok-nem-akarnak
Mindenki magából indul ki; ahogy te a "zsidó etika" mögé bújtál, úgy Balog is mindig a Bibliára hivatkozik, ha valami alól ki akar bújni. "Más szemében a szálkát" stb, ha szorít a kapca, mindig előveszi a szemforgató vallásoskodást.

Az oktatással kapcsolatos megnyilvánulásodból egyéb is következik. Vagy A eset: nincs gyereked (ez a jobbik változat) vagy B eset: van gyereked, csak nem érdekelnek a tanulmányai (vö www.libri.hu/konyv/szily_laszlo.beiras.html ).
Mivel korábban leparasztoztad Stumpfot a 15 éves lánya miatt, és kijelentetted, hogy 30 alatt az embernek nincs értékrendje, ebből következik, hogy te már 30 fölötti vagy; ha pedig így áll a helyzet, és nincs gyereked, akkor jó eséllyel belefutottál már életedben abortuszba. Ennek a feltételezésnek a valószínűségét növeli, hogy Stumpf esetében is gyakorlatilag az abortuszt tartottad volna kívánatos megoldásnak, és annak az elmaradását, a baba bevállalását tartottad paraszt dolognak, tehát semmiféle kifogásod nincs az abortusz ellen.

annamanna 2016.11.19. 06:03:11

@S=klogW: Mivel eddig így nyilvánultál meg, ebből az következik, hogy részedről jogtalan bármiféle vallásos etikára is hivatkozni, mivel abban minden vallás egyetért, hogy az élet alapvetően transzcendens eredetű. Stumpf leparasztozása azért, mert 21 évesen apa lett, totál etikátlan.
Másrészt nagyon durván személyeskedő megjegyzés is volt. Úgyhogy ezek után személyeskedést rikoltani és nyasgemezni - hát, hogy Orbán szavait idézzem: ez nem eredeti és nincs is sportértéke coub.com/view/gpeca

A munkához való hozzáállásodról nem szükséges, hogy kikérdezzem a véleményedet, mert a kommentjeiden látszik, hogy nem nem szeretsz valamibe komoly energiát feccölni. Nem csupán a szövegek bulváros stílusán érződik ez, hanem azon is, hogy nem szűrődik át rajtuk valamiféle elmélyült háttértudás (amihez rövid megjegyzések is elegendők volnának). Ezt alátámasztja, hogy a pedagógusokról is csak a nyári szünet jutott eszedbe. A válaszodban sem mondtál ennek ellent, inkább megerősítetted, hogy "dolgozni rémes".
Ezzel az egésszel csupán egy gond van – az, hogy miközben megsértődtél, a zsidó etikára hivatkoztál, ami szerint a munka büntetés. Namost – ha a zsidó etika szerint a munka büntetés, tehát a munka elkerülése a jóság jele, mivel Isten a gonosztevőket bünteti munkával, a jókat megkíméli tőle, akkor erre inkább büszkének kellene lenned, nem? Ha a zsidó etika szerint élsz, akkor miért sértődsz meg?
Akkor ez most zsidó etika vagy zsidó etikátlanság? Ezt a kérdést el kellene dönteni, és ahhoz tartani magad. Mindenesetre az is tény, hogy a logika nem az erősséged.
Az is tény, hogy a legtöbb ember (köztük én is) sok feladatot csak akkor végez el, ha muszáj, de ha egy kis lehetősége adódik rá, máris elblicceli. Tény, hogy a közbeszédben, sőt a hivatalos nyelvben is "betegszabadságról" és "szülési szabadságról" beszélnek, mintha a betegség és a gyerekszülés szabaddá tenné az ember életét; a nyelvhasználatból az következik, hogy a munka olyan elnyomás, olyan fokú rabszolgaság, amihez képest még a betegség és gyermekszülés is felszabadulást jelent. Noha ez nyilvánvalóan nem igaz, már csak azért sem, mert aki beteg vagy gyermeket szül, az olyan helyzetben találja magát, amivel egyedül nem is tud megbirkózni; mindkét "szabad" állapotban levő ember iszonyatos mértékben igényli a segítséget; az ő szempontjukból a dolgozni tudó emberek a szabadok.
Viszont az is tény, hogy a netes kommentelés nem rabszolgamunka. Ebben nincs kényszer; ebbe mindenki annyi energiát feccöl, amennyit önként jónak lát. Ebbe nem muszáj sem beletolni, sem kispórolni semmit se, mert itt senkinek nem kell megfelelni, mindenki spontán módon nyilvánul meg, mindenki olyan, amilyen. Itt nem azért látszol enerváltnak, mert már kiégtél a rengeteg kényszerű kommenteléstől. Hanem azért, mert ilyen vagy oszt kész. Az egy dolog, hogy én erről mit gondolok. Az meg egy másik, hogy te mit gondolsz róla. Miért gondolod, hogy amit rólad írtam, az sértő? Miért nem reagálsz úgy, mint Orbán: coub.com/view/gpea4 "Nehogy azt higgye, hogy minket ezek a hírek megrendítenek vagy akár el is gondolkodtatnak. Ezek blöffök, politikai blöffök, így is tekintjük őket."
Orbán nem ért egyet a vádakkal, ezért aztán nem is sértődik meg miattuk, nagy ívben leszarja őket. Te miért értesz egyet, miért védekezel? Nem mintha bánnám, hogy egyetértesz, mármint ez mégiscsak etikusabb, mint mindent vastagon leszarni; de azért gondolkozz el azon, hogy miért sértett az, amit írtam. Ha a zsidó etika szerint a munka büntetés, akkor min sértődsz meg?

De azért mégiscsak evickéljünk vissza Baloghoz. A következő cikk 444.hu/2016/11/18/iszonyatosan-ramaty-allapotban-van-a-magyar-tarsadalom azt állítja, a társadalmat sújtó problémák hátterében leginkább az oktatás és egészségügy áll. Ki ezért a felelős? Balog. Ki támadja emiatt Balogot? Senki. És ez nagyon figyelemreméltó politikai bravúr, akár zseniálisnak is nevezhetném. Olyannyira képes megőrizni az ártatlanság látszatát (szemben Orbánnal, Rogánnal, Lázárral, Gyurcsánnyal etcetera), hogy kinéz neki egy államfői felfelé bukás is, miközben a rá bízott területeken az ország gyors tempóban lerohad.

HToma 2016.11.19. 19:20:43

@annamanna: Néhány hete tőled teljesen függetlenül jutott eszembe, hogy Balogh András a legsemmirekellőbb kulturális miniszter 1990 óta. Tudom, nemcsak az, de én arra a területre látok rá legjobban.

S=klogW 2016.11.19. 19:21:58

@annamanna: én magázódni szoktam. szerintem magával is magázódni szoktam. de biztos nem bunkóság tegeződnie.

Bell & Sebastian 2016.11.19. 21:46:41

@HToma: Zoltán. A német reformáció hagyományosan nagy befolyással bír a magyar cigányok közösségére - bizonyára. Vagy ha nem, majd fog.

annamanna 2016.11.20. 06:36:06

@Bell & Sebastian: 1. Ennek mi köze a kulturális miniszterséghez?

2. Szerintem biztos hogy nem, mert a protestáns egyházak semmi látványosságot nem kínálnak, ráadásul a közösségi összetartás sem erős oldaluk. A romák számára szerintem elviselhetetlenül unalmasak. A katolikus egyházban van ún. karizmatikus megújulás is, a lutheránus egyházban kötve hiszem, hogy lenne. Se gitáros mise, se tánc, se semmi.
A cigányok zöme szerintem katolikus, legalábbis a katolikus temetőben jól észrevehetőek a felcicomázott roma sírok.
Ha valamelyik roma komolyabban hitre adja a fejét, az szerintem sokkal inkább egy neoprotestáns gyüliben köt ki; sőt konkrétan vannak cigány közösségek is.*

A magam részéről egyetlen cigány evangélikusról hallottam, meg is mutatom, mert nagyon megható, ahogyan az életéről beszél (az illető állami gondozásban nőtt fel, tehát személy szerint nincs köze az autentikus cigány közösségekhez): www.youtube.com/watch?v=HHqdtVkCmu0

* például: www.youtube.com/watch?v=hoWRtwYWyJ8
www.youtube.com/watch?v=wCP18k-9k2U
www.youtube.com/watch?v=LPuZ9690Pzg

Szerintem ki van csukva, hogy a romák beüljenek egy evangélikus templomba unatkozni és dideregni. A katolikus vallás is sokkal izgalmasabb és látványosabb.

Ha ez a megjegyzés netán "finom" célzás akart volna lenni Balog Zoltán származására, hát elég merész feltevés. Bár van, aki feltűnő hasonlóságot vélt felfedezni közte és Joshi Barat között ("Mint két tojás" oldalon látható az összevető kép).
De az apja paraszti származású refi lelkész, úgyhogy melléfogás a célozgatás.
"Édesapja parasztfiúból lett igehirdető, édesanyja katonatiszt lányaként tanulta ki a szülésznők mesterségét, és kántorként segítette urát. A háború után apja még látott fantáziát az új rendszerben, így a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Borsod megyei szervezőtitkára lett, ám Zoltán születésére mindebből már csak a szociáldemokrácia iránti elkötelezettség maradt. A lelkész apa társadalmi programként akarta megvalósítani az evangelizálást, és felvidéki, illetve holland protestánsokkal tartotta a kapcsolatot. Ebből előny és hátrány is származott a Balog családnak. Az előnyök között említhetjük a fiú „nyugati" használt ruháit és a havi rendszerességgel érkező guldeneket, a hátrányok között pedig a hatósági zaklatást a külkapcsolatok miatt. Ennek ellenére nehezen éltek, ezért édesapja másodállásban agronómusként próbálta kiegészíteni a család jövedelmét." (idézet a Hetek c. hitgyülis újságból)

A kommunikációs stílusa végképp nem utal rá. Nem szórja a pénzt, nem mulatozik, nem él olyan látványos luxiban, mint Rogán és Szíjjártó; az életmódjuk alapján ők közelebb állhatnának a "cigány barokkhoz". A lustaság, képmutatás és hazudozás pedig szintén nem a romákhoz kötődő genetikai sajátosság; ha az volna, könnyű lenne felismerni, nemde?

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő szerint zsidó: orulunkvincent.blog.hu/2012/11/27/a_zsido_kormanytagok_listaja

@S=klogW: Ja, hát nyilván a parasztok tegeződnek, a lumpenprolik pedig magázódnak. Ebből látszik, mennyire jóravalók és intelligensek.

S=klogW 2016.11.20. 06:43:40

@annamanna: szerintem maga elég messze van attól,h parasztnak nevezhesse magát

annamanna 2016.11.20. 07:07:49

@S=klogW: "Ahol zsidóznak, ott zsidó vagyok." (Orbán Viktor, 2012. november 27.)
Ennyit én is megengedhetek magamnak. Ahol parasztoznak, ott paraszt vagyok.

S=klogW 2016.11.20. 10:32:36

@annamanna: én gyurcsányitól emlékszem hasonló mondatra, bár nem tudom, hogy akkor épp buzi volt-e vagy cigány a bal felőli latrunk

annamanna 2016.11.21. 02:04:44

@S=klogW: Ezt nevezem én műveltségnek.
Amúgy "a bal felőli latrunk" kitételektől inkább tartózkodj, maradj meg a zsidó etikádnál, nehogy úgy járj, mint aki rendszeresen bérmálkozik.

S=klogW 2016.11.21. 08:28:17

@annamanna: "maradj meg a zsidó etikádnál"

Ki mondta, hogy az enyém?
Megjegyzem, a Genezis a keresztény kánonoknak is része.

annamanna 2016.11.22. 03:51:11

@S=klogW: ha az etika nem is, a bal felőli lator a tiétek.

S=klogW 2016.11.23. 04:00:01

@annamanna:

Nyilván egyszerűbb ff-ben látni a világot.

annamanna 2016.11.23. 05:01:09

@S=klogW: tisztább, mint a szürke 50 ár-nyalata.

maroz 2016.11.23. 09:01:42

@annamanna: Tehát egy olyan pornófilmet szeretnél, amelyben színként csak és kizárólag a #000000 és az #ffffff rgb-értékek jelennek meg. Érdekes kihívás.

S=klogW 2016.11.23. 22:16:59

@annamanna: "grat" az asszociációjához. nem cserélnék magával.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.23. 22:21:31

@S=klogW: Kérem, ne tetézze az ostobaságot. Magunk felett gyengébben győzni minimum kudarc. Ehhez tartsa magát. Egyebek mellett.

annamanna 2016.11.23. 23:15:31

@S=klogW: Már féltem, hogy cserélni akarsz velem!

@Mihint: "A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között: mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyiük van, akiket minden más dologban csak igen nehéz kielégíteni." (René Descartes)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.23. 23:20:54

"Rossz dolog az, ha a szív győzedelmeskedik a lélek felett. Ha az érzelem győzedelmeskedik a szellem felett."
(Antoine de Saint-Exupéry)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.23. 23:23:26

@annamanna: Bocsánat, konkrétan Magának szántam:
"Rossz dolog az, ha a szív győzedelmeskedik a lélek felett. Ha az érzelem győzedelmeskedik a szellem felett."
(Antoine de Saint-Exupéry)

maroz 2016.11.24. 06:05:59

@Mihint: Nem tudom, neked feltűnt-e, de Szent Egzupéri próféta itt azt mondja, hogy "rossz dolog az ember", csak több szóval. Végső soron ha úgy vesszük igaza van, csak minek ehhez lélek, szív, sűrít, gyújt, kipufog?

Ott baszik be amúgy mindig, ahol a szellem diadalmaskodik a lélek felett. Antoine ezt benézte, kell keresni valami mást, amiért lehet szeretni, ezért speciel kár. Nem viccelek, ez komoly téma, az egész cseszle kis életünket az érzelmeink és az értelmezéseink irányítják, hát naná, hogy a hegemón mindig azt szeretné, hogy adjuk át ezeket neki, mert majd ő a ráció, a szellem jegyében megmondja nekünk, hogy hogyan kell ésszerűen éreznünk, aka: basznunk a szüzességért, esőkabátban zuhanyoznunk, és effélék. Nem nagy ügy, de azért ha már futja a rezsiből akkor érdemes ez ellen is lázongani.

S=klogW 2016.11.24. 08:24:33

@Mihint: a bigottság, dogmatizmus

S=klogW 2016.11.24. 08:25:19

@Mihint: a bigottság, dogmatizmus is csak falansztert épít, legfeljebb nem scientistást

S=klogW 2016.11.24. 08:29:49

@maroz: szinonímák, interpretáció kérdése amit feszeget

Pl.: Melyik emberi szellem? A humanista vagy a transzcendens?

maroz 2016.11.24. 08:59:48

@S=klogW: Nem, amit feszegetek az a hatalom természete. Fasznak sincs kedve jelentésárnyalatokkal maszatolni ilyen sűrű időkben.

A kérdésed félreértésen alapul. A megosztás nem ezen a síkon látszik, illetve ami itt látszik az más lapra tartozik. A kortárs megosztás (Exupéry ennek egyik előfutára) a racionális és az irracionális között dúlik, aminek az egyik jó sarkpontja Fukuyama lükesége, aki azt hitte, hogy immáron véget ér a világban az irracionalitás hatása és higgadt, bölcs technokraták fognak minket irányítgatni a ráció, a tudás, az ész szellemében.

Mindeközben pedig az emberben a döntések túlnyomó többsége érzelmi alapon hozódik meg, és még az is amiről azt hisszük, hogy racionális, megfontolt döntés végső soron az is érzelmi alapú, hiszen azokat az érveket, amelyekkel a döntésünket megkíséreljük értelmileg is alátámasztani jellemzően másoktól vettük át, és azért pont azoktól, akiktől mert azokhoz érzelmileg tudtunk kapcsolódni.

A hatalom, a hegemón az érzelmeinken keresztül fog meg minket, de egyúttal ugyanezt nekünk mintegy megtiltja, tőlünk elvárja, hogy mi már megracionalizálva fogadjuk be ezeket az érzelmi alapú machinációkat, ésszerű igazságokként, megkérdőjelezhetetlen, materiális alapú, tudományosan bizonyított, blablablaként. Tessék végre Mannheimet olvasni romantikus pilóták helyett:

"Az emberek meg akarták ismerni a világot, hogy azután e végső cél szellemében alakítsák; azért elemezték a társadalmat, hogy a társadalmi élet olyan formájához juthassanak el, amely igazságosabb vagy másképpen Istennek tetszőbb volna. Azért foglalkoztak a lélekkel, hogy ellenőrizzék az üdvözülés útját. Minél tovább haladtak azonban az elemzésben, a cél annál inkább kikerült látókörükből, úgyhogy a kutató manapság Nietzschével azt mondhatná: „Ich habe meine Gründe vergessen", elfejtettem, miért is fogtam hozzá a vizsgálódáshoz. Ha ma rákérdezünk a célokra, amelyeket az elemzésnek szolgálnia kellene, úgy a kérdés sem a természettel, sem a lélekkel vagy a társadalommal kapcsolatosan nem válaszolható meg, hacsak nem tételezünk fel olyan tisztán technikai, lelki vagy társadalmi optimális feltételeket, mint például a "súrlódásmentes működés"."

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.24. 09:10:50

@maroz: Mielőtt félreértés lenne, kijelentem, hogy ezt az embert (Exupéry) nem tekintem etalonnak, k.b. Coelho-val és egy csipet sóval egyetemben. Ezért is jeleztem külön, hogy Annának szánom frappáns válaszként az idézetére, és arra jó is ;-)
Viszont cselesen összevontad a két képet, és így én is jól jöttem ki belőle :-)
Gyerekkoromban én is megkaptam a kisherceget, és jól el is szomorodtam rajta, ráadásul nem is értettem a végét. Bezzeg a mókus és a szarka! Aztán később, mikor megértettem, szörnyen csöpögősnek, és szájbarágósnak tartottam, még később, mikor megtudtam, hogy miben téved, azóta csak átnézek rajta. Így jártam. Valójában érdemesnek tartom az érzéseinket "fegyelmezni", de hogy kiiktassam, azt semmiképpen, szóval ismét egyetértünk.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.11.24. 09:13:12

@S=klogW: Igen ám, de többnyire csak magának, nem kell oda bemenni. Amúgy a dogmatizmus nem biztos, hogy azt jelenti, amilyen értelemben használja.

S=klogW 2016.11.24. 09:28:39

@Mihint: meglehet, gondolkodtam is,h dogmatizmust, fundamentalizmust vagy valami mást írjak. talán a farizeizmus lett volna jó, de az túlságosan egy kultúrkörhöz kötődik.

maroz 2016.11.24. 10:42:56

@Mihint: "Valójában érdemesnek tartom az érzéseinket "fegyelmezni","

Ez munkamegosztásban tud remekül működni, nálunk például a párom fegyelmezi az érzéseimet. ;)

S=klogW 2016.11.24. 14:25:47

Bármit is gondoljunk az érzelmekről, azok adják az emberi létezés élményét. Ami fontos, hogy valódi és a valódi valósággal kongruens érzelmeket éljünk meg.

Bell & Sebastian 2016.11.26. 21:16:09

@S=klogW: No, az elején még az agy kémiája volt. Ehhez képest sokat fejlődött az után képzésen.

A végén még igazságra jut: a szeretet (válfajai) mozgatják a világot _előre_, a többi meg hátra, amerre haladunk.

S=klogW 2016.12.08. 20:00:56

@S=klogW: az ilyen(re vágyó) emberek már annyira vipek és exkluzívak,
hogy nem is hiányoznának ha együtt (végre) végleg eltűnnének a világból

www.welovebudapest.com/barok.szorakozohelyek/titkos.bulik.budapest.belvarosaban.secret.room

túl sok a hübriszben hentergő haszontalan habzsoló faló-szaró biomassza

S=klogW 2016.12.08. 21:13:42

mandiner.hu/cikk/20161208_jaszberenyi_sandor_interju_kozeleg_a_vegitelet

na, megint egy bolygó hollandi

biznisznek se rossz felvenni az unokatesók vallását

S=klogW 2016.12.08. 21:16:08

mandiner.hu/cikk/20161208_direkt_szivatjak_mostantol_a_nemet_diplomatakat_a_torok_reptereken

el kellene már zavarni ezt a bagázst így bő fél évezred után a boszporusz környékéről

S=klogW 2016.12.09. 14:50:56

bor.mandiner.hu/cikk/20161209_tallian_hedvig_diszbeszed_szepsy_istvanhoz

" Van ennek a nemzetnek egy szent tárgya, és azon, te magad vagy a legfényesebb koronagyémánt!

„Kedves István!"

Hát esetleg a bora.

Na Hedvig benyalja-firkálja magát a sznoborász habzsidőzsibe.

Van a szepsinek facér fia?

2016.12.23. 17:03:50

vincentblog, jótündér

"Ez a darab olyan, mintha egy normális országban rendezték és játszták volna, egy olyanban, amit nem kell letagadni a prestoni vasútállomás várójában. Egy pillanatra nem makkon hizlalt male-chauvinist mangalicák között érzi magát az ember, és néha jó nem ott érezni magunkat"

le kell tagadni, hizalt disznók

S=klogW 2016.12.24. 15:39:41

Kedves Teve, Mihint, Bell!

Áldott, békés, boldog Karácsonyt Maguknak!
Ha gondolják, ezt tolmácsolhatják odabent is. Ahogy érzik.

S=klogW 2016.12.25. 07:55:47

azt hiszem nem lehet ("modern", "tudományos") orvosnak lenni őszinte, a mindennapi életpraxisban is megélt tradicionalista létszemlélettel

S=klogW 2016.12.26. 12:48:02

milyen jó, h pont ez a szerző mondja meg a tanulóifjúságnak, h mi volt az a cseka:
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/85-04/ch08.html

S=klogW 2016.12.26. 17:54:26

sikerült benéznem egy nagy betűs székelyt, szegénynek belegyalogoltam az identitástudatába

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.12.29. 19:18:49

@S=klogW: Nagyon köszönjük, és Magának is.

Bell & Sebastian 2016.12.30. 00:02:35

@S=klogW: Nekem már csak az újévi jókívánságok átadása jutott, fogadja egészséges gyanakvással. :)

S=klogW 2016.12.30. 10:19:37

@Mihint: @Bell & Sebastian: T. Dodót kifelejtettem. De nem is nagyon látom mostanában errefelé.

S=klogW 2016.12.31. 18:17:32

Boldog(abb) új évet kedves mindnyájuknak!

S=klogW 2017.01.02. 14:11:44

tudom már, mlyen órát szeretnék: egy Vacheron Constantin Malte-t. Esetleg egy Jaeger-LeCoultre-et vagy Maitres du Temps-et.

S=klogW 2017.01.15. 21:37:48

A segítségüket kérném:

van egy magyar regény vagy dráma, 20. századi, kötelező olvasmányként is feladták amiben egy szülészorvos tiltott magzatelhajtást végez lebukik és mielőtt börtönbevonul hazautazik a szülői házba

nem jut eszembe a szerző és a cím

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.01.15. 21:42:27

@S=klogW:

Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.01.15. 21:43:13

@S=klogW: Ezzel az ostobasággal kár volt előjönni. Mondja inkább azt, hogy szeretne beszélgetni, azt inkább elhiszem :) Fogalmam sincs arról, amit kérdezett, de bizonyára írtak ilyen marhaságról is :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.01.15. 21:44:06

@bbjnick: Lám, újabb bizonyíték arra, ami nincs :-D

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.01.15. 21:45:42

@bbjnick: Mármint nekem: szellemi képességek, meg ilyesmi. Életemben nem találkoztam ezzel a könyvvel.

S=klogW 2017.01.15. 21:52:40

@bbjnick: köszönöm

a Sárközi név ugrott be, de azzal csak költőt találtam

@Mihint: ;P :D

de azért ne legyen túl szigorú magához, a ritka tévedései csak emberibbé teszik :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2017.01.15. 22:06:01

@S=klogW: Tudja, nyugodtan mondhatom, hogy sosem voltam egy nagy ász. Nagyon fontos volt számomra mindig, hogy magával szemben legyen a legszigorúbb, és legőszintébb az ember, valamint azokkal szemben, akiket szeret. A kedves szavai olyanok, mintha hájjal kenegetnének :) Most is akar még mesterének? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.01.15. 23:09:02

@Mihint:

Biztos, hogy ismered. Több filmes és tévés változat is készült belőle, a legismertebb, amiben Páger játssza az öreg orvost, Cserhalmi a fiát és Hegyi Barbara a rokonlányt, akire Cserhalmi ráindul.

S=klogW 2017.01.22. 00:07:56

Nem ismerem azokat az embereket, családokat, akiket ez a súlyos buszbaleset érint. Az igazság az, h ami eszembe jutott,h minek franciaországig rohangálni sítáborba, pláne amikor idén itthon is van hó, de itt van szlovákia is a szomszédban, de ha azt nagyon snassznak éreznék, ausztria is. Persze lehet,h már az sem elég exkluzív.

És olyasmit is olvasni,h felajánlások érkeznek. Kinek, minek? Nem a pénzkereső szülőkkel, gyerekeket eltartókkal, családfenntartókkal történt ez. (A tanárokról nem tudni, mibdenki a fiatalokon sajnálkozik) Nem hiszem, h épp ezek a családok azok, akik felajánlásokra vannak rászorulva a részvétnyilvánításon túl.

És most gusztustalan módon rácuppan erre a tragédiára és nyomul a médiában a kormány erre tragédiára és h egész ország így meg úgy meg a nemzet így meg úgy.

S=klogW 2017.01.22. 16:10:57

Miért kell anyagilag segélyezni egy olyan családot, ahol épp egy nem kereső, eltartott hunyt el?

És nem is akárhogy, segélyszervezet hirdet gyűjtést.

Van 6 db súlyos sérült a hírek szerint. Ennyi súlyos sérült akad a hazai utakon is egy téli hétvégén.

Nekik nem gyűjtünk?

Viszolyogtató ez a felhajtás.

Bell & Sebastian 2017.01.22. 17:07:26

@S=klogW: Van némi igaza. Ezek a táborok úgy működnek, hogy 10 fizető mellé adnak mondjuk 2 ingyen helyet, amiket általában a szervező tölthet ki. A francia helyekről valaha azt mondták azok, akik próbálták, hogy nem túl barátságosak, drágák és messze vannak. (Öreg rókaként én a Dolomitokra esküszöm.)

De ez mind mellékes. Tornatanár barátunk pontosan az ilyen esetek miatt nem szervez sítúrát, mert hogyan tud egyszerre felelősséget vállalni gyerekekért (általában kevés a felnőtt), buszért és sofőrökért?

Hiába 100 a max. (ha egyáltalán levizsgázott erre a sebességre, mert egyébként 90), hajtanak, mint az állat a másodvirágzásukat élő, levetett járgányokkal a gyakorlatlan pilóták. A dimbes-dombos táj csak újabb kihívás embernek-gépnek a szűk, behavazott utakon.

A cuclizmusban csak öreg, volános rókák mehettek Nyugatra, aránylag új járgánnyal. A tragédiához sem elég egyetlen tényező, ennél az esetnél is volt vagy három, ami összeadódott, ha hinni lehet a híreknek.
___

Legyen elnéző, tömegszerencsétlenség ritkán van, honnan tudnák megrendültségükben, mi a helyes protokoll?

A kondoleáláson felül / után most majd jön a túlszabályozás, ami megint csak nem jó.

Látjátok, testvérek, ennyi az élet.

Bell & Sebastian 2017.01.22. 17:15:07

Erről jutott eszembe, megint kitálalt egy bolgár, autószállító tréler a magyar pályán, akinek beszitált a futója, mert egyszerre három roncsot vitt Németországból, enyhén szólva nem megfelelő módon. Business as usual.

Pelso.. 2017.01.22. 18:55:25

@Bell & Sebastian: Néhányszor közlekedtem román és bolgár utakon. Azon csodálkozom, hogy nincs tízpercenként kamionbaleset.

Bell & Sebastian 2017.01.23. 11:02:54

@Pelso..: Örülhetünk, mint Vincent, hogy a kettő közé szorultunk. De már szilárdan rajta vannak azon, hogy az ősi, ukrán kultúrával is behatóan megismerkedhessünk - közlekedésileg. Mert mindig van lejjebb.

maroz 2017.01.23. 13:25:42

@Bell & Sebastian: Keserves kenyérkereset, valamikor nagyon régen én is csempésztem ilyesmit. Szerintem sokkal jobb munka unatkozó juppikat kócsingolni egy kellemes belvárosi irodában, nem is értem, hogy hűjebulgárok miért nem inkább azt csinálják.

Bell & Sebastian 2017.01.23. 15:43:53

@maroz: Azért feltétele nálunk a jogosítványszerzésnek a nyolc általános megléte, hogy a végletesen hülyéket kiszűrjék. Nem mindenhol van ez így, de ön- és közveszélyesnek lenni sem kötelező. A megfelelő guminyomás nem kerül pénzbe, a középen dupla tengelyes utánfutó kígyózását vagy a vetemedett alváz, vagy a rakomány rossz helyzete, vagy az ócska gumik okozzák (,esetleg a lötyögő kapcsolódás).

Nagyon komoly szellemi teljesítmény ezeken végigmenni akkor, amikor a foltos tundrabugyit zárófényként lobogtatja mind, mint valaha mi is, vagy ötven éve.

maroz 2017.01.23. 17:43:46

@Bell & Sebastian: Én csak annyit tennék hozzá, hogy mindez amikor benne voltam én is a buliban egy hangyafasznyit másként épült fel bennem. Olyan lehet ez, mint a nem kifejezetten konszenzuson alapuló orális szex: várhatóan másként élik meg a bré egyik oldalán, mint a másikon. ;)

Bell & Sebastian 2017.01.23. 19:52:49

@maroz: Nyilván ez is egy szubkultúra. Tankolás után, büdösen sorban állva a pénztárnál, kinyúlni a strandpapucsból és türelmetlenül lódobogni lábujjkörömmel.

Tündér_Lala 2017.01.24. 09:31:06

Miközben igazuk van (a balesettel kapcsolatban), azért a tömeg balesetek mindig más megítélés alá esnek. (Egy repülő balesetben jóval jevesebben hagyják ott a fogukat mint más módon, mégis nagyobb port kavar.) A gyásznap pedig mindenütt szokás ilyen esetekben.
A körülmények pedig - hogy gyerekek is áldozatul estek, hogy tűz volt (elégni elég rossz dolog) külön megrendülésre adnak okot. Borzasztó lehet a családoknak és a túlélőknek is szörnyű, maradandó trauma. Mindenképpen jogos, hogy együttérzünk velük.

A műszaki oldala különös.
Nem volt féknyom, Betonoszlopnak ment, pedig nem szakította át a szalagkorlátot, stb. Bármi lehet, rosszul lett, elájult a sofőr, defekt vagy valamiért bállt a kerék.
Ha nem találnak más egyértelmű okot ráhúzzák a sofőrre, mert olyat nem mondanak, hogy nem tudjuk.
Valószínűleg - tényleg - több körülmény baromi szerencsétlen együttállása lehetett. Azért a tanulságokat le kell vonni, amennyiere csak lehet.

Bell & Sebastian 2017.01.24. 12:55:38

Látva az olaszok balfaszkodását a lavinánál, tudva, hogy az autópályáikat a maffiával építtették, ezért olyanok, amilyenek, a legfontosabb tényező itt közlekedésbiztonsági, amit nem fognak nagydobra verni. A pillér belelógott az úttestbe, a terelőkorlát semmit sem ért.

A megjegyzés a túlreagálásra vonatkozott. Egyszerre a hitetlenség, uborkaszezon és beteges, kommunikációs kényszer mellékhatásai. Mindenki egyszerre pont most látta jónak bizonyítani azt, hogy még nem veszett ki belőle az empátia. Három napig.

Tündér_Lala 2017.01.24. 17:40:22

@Bell & Sebastian: Értettem, hogy mit mondanak és mint írtam egyetértek. A gyüjtés és a cikkek legalább fele túlnyüzsgés (információ nélkül). A suli igazgatója kérte is, hogy ne vadásszanak rájuk a sajtósok, mert az visszataszító.
De ilyen esetben fontosnak tartom az általam leírtakat is.

Bell & Sebastian 2017.01.24. 19:27:19

@Tündér_Lala: A halállal egyre inkább nem tudunk mit kezdeni sem egyénileg, sem kollektíve, sikeresen dehumanizáltuk. Ingatag konstrukció, mit ember épít, hogy végül kivétel nélkül mindenkit szembesítsen halála a saját bűneivel. Ezért nő a frusztráció, pszichológust ide, még ezeret!

A gondolkodás teljes csődje. Kikapni egy ilyen „karmát”, nyilván nem derült égből mennykő, hanem hibás „dharma”-sorozat. -mondhatná Padilla, de nem fogja, mert ennek fölfogásához több kell, mint egy hatodikos esze.

Ok nélkül nincs semmi, se égen, se földön.

Bell & Sebastian 2017.01.24. 19:40:06

@Tündér_Lala: Leterítette a szalagkorlátot, maga alá gyűrte, pont ez vezette a betonpillérnek azzal, hogy megemelte a futóművet, kormányozhatatlanná tette.

Megvan ennek is a pszichológiája. Messziről észre lehet venni a potenciális vészhelyzetet, ami megbabonáz, vonzza a tekintetet, mint a mágnes, szinte magához húz. Monoton úton, főleg éjszaka, csökken az éberség, az agy rutin-üzemmódra áll, beszűkül az észlelés és cselekvőképesség. Gyorsan kijönni ebből nem könnyű, ha valaki nem tudja a trükköt / nem gyakorolta be. José Silva nem egy kókler, ha rajtam múlna, kötelezővé tenném a tanítását.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.27. 21:39:12

Értelmiségiek tiltakoznak Lukács György szobrának eltávolítása ellen.
www.facebook.com/groups/1852215931713791/

Magyar értelmiségi (egyetemi tanár) reakciója a felvetésre, hogy dehát gyilkos volt:
" Vannak bonyolult emberek."

"Anna B. Kovács Ja, ez volt az a csipkés lelkű filozófus, aki 1919-ben pisztolyaggyal verte ki az emberek fogát a Parlament előtt. Emlékét örökre megőrizzük a farzsebünkben.
Tetszik · Válasz · 1 · 23 órája
Endre Szkarosi
Endre Szkarosi Vannak bonyolult emberek."
www.facebook.com/endre.szkarosi/posts/1234446063301395?comment_id=1234568976622437&comment_tracking=%7B%22tn%22%3A%22R1%22%7D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.01.27. 21:53:57

@Disznóvári:

Nem tudnád az egész Szkárosi szöveget bemásolni, mert a fészbuk regisztrációt követel az oldalra való belépéshez?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.01.27. 22:08:46

@bbjnick: Ezen kívül nem szólt hozzá, csak felvezette a témát.

"Endre Szkarosi
· Tegnap, 18:17 ·

A fővárosi közgyűléshez méltó döntés.
hvg.hu/itthon/20170125_Jobbikos_javaslatra_lebontjak_Lukacs_Gyorgy_szobrat_a_Szent_Istvan_parkban "

A teljes "vita" alatta:
"Hozzászólások

Anna B. Kovács Faludi Györgyöt kellene megkérni, ő nagyon gyakorlott a szoboreltávolításban. L. Pokolbéi víg napjaink. Hurrá!
Tetszik · Válasz · 1 · Tegnap, 18:44

Hahó Grozdits www.facebook.com/groups/1852215931713791/
Tiltakozunk a Lukács - szobor eltávolítása ellen
Hermann Zsuzsa fényképe.
Csatlakozás a csoporthoz
Nyilvános csoport
156 tag
Tetszik · Válasz · 1 · Tegnap, 19:07

Zétényi Zoltán Tiltakozni lehet.
Tetszik · Válasz · Tegnap, 20:59

Anna B. Kovács Ja, ez volt az a csipkés lelkű filozófus, aki 1919-ben pisztolyaggyal verte ki az emberek fogát a Parlament előtt. Emlékét örökre megőrizzük a farzsebünkben.
Tetszik · Válasz · 1 · 23 órája

Endre Szkarosi Vannak bonyolult emberek.
Tetszik · Válasz · 23 órája

Gimes Katalin Endre Szkarosi Csak bonyolult emberek vannak.
Tetszik · Válasz · 2 · 16 órája
Válasz írása...

Mátrai István ...és hogy a név-azonosság se okozzon netán gondot, betiltják itthon a Csillagok háborúja, és az Indiana Jones filmsorozatok vetítését... :-)
Tetszik · Válasz · 3 · 23 órája

László András Elnézést, de ezúttal érzek némi kettősmérce-jelenséget. Wass Alberttel nem az volt a baj, ha jól emlékszem (nem mintha akarnék neki szobrot - Jézusom!), hogy rossz író, hanem az, hogy náci. És. Szóval akkor az öreg Lukács is elkövetett némi tettlegességet. (Pontosabban: a fiatal Lukács :))
Tetszik · Válasz · 11 órája

Anna B. Kovács A két ellenpóluson voltak, ami tudjuk összehajlik. Egy anti-anit-anti vagy nem-nem-nem náci a köt túlsó végén találkozik a nácival. Azon kívül a náczik utálták a költészetet (l. ha azt hallom, hogy költészet a pisztojomhoz kapok -- nem bisztos hogy lyól idéztemm) Més sújosabb az eset, ha egy állítólagosan irodalomkedvelő követ el ijenekek. Nem is értem a Szkárossy Endre miért háborog, mint egy alhas az avas babfőzelék után.
Tetszik · Válasz · 3 órája"

HToma 2017.02.02. 12:48:12

Kerestem egy 2010-es blogbejegyzést az archívumban, de nem találtam meg. Egy karikatúra volt a főpolgármesterválasztásról. Tarlóst és a többi jelöltet XX. sz. eleji birkózóként ábrázolták. Nem találtam, de nem is ez a lényeg. Dupla ennyi bejegyzés született akkortájt. És azok izgalmasabbak voltak.

S=klogW 2017.12.31. 09:34:07

Eszembe jutott a loginom.

Boldog új évet mindenknek, külön üdvözlet a jósdának, ha még van.

Nekem nem maradt kire szavaznom jövőre, a tömegember ostobasága még nem indok az arroganciára, főleg nem a pofátlan lopásra és hazudozásra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.12.31. 12:07:33

@S=klogW:
Én eljutottam oda, hogy az ellenzéki összefogás jelöltjére fogok szavazni. Sose gondoltam volna, hogy idáig süllyedek és meg is fogom bánni.

A Fideszt viszont meg kell állítani.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.06. 08:39:21

@S=klogW: Boldog új évet Magának is! A jósda, köszöni szépen, jól van, és továbbítom üdvözletét.
A "pofátlan hazudozáson és lopáson" túl vannak még dolgok, például életben maradni. Ezt az ősi ösztönt ne becsülje le :) vigyázzon magára, bassza meg

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.06. 09:06:49

@Doomhammer: Doomi, sok sikert kívánok tiszta szívből a fidox megállításához.. erőszakot akar? a puskával mind a két irányban lehet lőni. Élete árán is megállítaná a fidoxot, vagy küld valami elhülyített bandát, aki elintézi maga helyett? A kérdés költői volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.01.07. 09:16:22

@Mihint:
Ez politika, nem háború. Ha a Fidesznek sikerül megszavaztatnia magát, hát legyen úgy. Kádárékat is megszavazták 30 éven keresztül.

Csak a nemzethalálról való sikoltozást lehetne abbahagyni, a Fidesz miatt már többen léptek le az országból, mint 1956-ban. Főleg fiatalok, akárcsak akkor. Ami persze az egész '60-as évekre agyonvágta a népességi statisztikákat.

S=klogW 2018.01.07. 13:03:14

@Mihint:

Örülök, h erre járt. Magát külön is üdvözlöm. :)
No igen, de az sem mindegy, milyen szintű életben maradásról van szó.

@Doomhammer: Maguk nekem kicsit mindig sötét lovak voltak a ködben. Drentheben, ahol "az ember végül homokos szomorú vizes síkra ér" mi újság?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.01.07. 19:10:03

@S=klogW:
Én inkább magukat tartom eltévedt kiscsibéknek.
"Álom-királyfit, vitt tova vitt
Moslék-országnak mentiben -
Fekete hajó, fekete vizen."

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.08. 17:29:39

@S=klogW: Néha adjon hírt magáról, ha nem esik nehezére :)

@Doomhammer:
"Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok."

Magának sem árthat, ha néha olvas.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.01.08. 19:02:14

@Mihint:
Dehát válaszoltam rá egy másik verssel. Pont a maga hozzászólása felett van.

Jean Sol Partre 2018.01.17. 12:12:13

@Mihint: maga naivabb, mint gondoltam. Leköpik, megtapossák, manapság már harsányan és szembe ki is röhögik, de még mindig elhisz nekik mindent. Ne csak olvasson, gondolkodjon is néha.

S=klogW 2018.01.18. 00:52:56

Szerettem a Szerintemet mikor még ellenzékből tolta ...

mandiner.hu/cikk/20180117_elit_gyerektabort_szervez_kerenyi_imre

Az a baj a grófi szérűkkel, hogy végül mind(ig) megteremti a maga gyújtogatóját - is.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.19. 10:37:28

@Doomhammer: Ady-gúnyverssel akar válaszolni? Megteheti.

@Jean Sol Partre: "Leköpik, megtapossák, manapság már harsányan és szembe ki is röhögik, de még mindig elhisz nekik mindent."
Attól tartok, ez az összetett mondata némi magyarázatra szorul :) ha kérhetem.

Jean Sol Partre 2018.01.19. 15:34:28

@Mihint: úgy értelmeztem az "életben maradni" kitételt, hogy habár lopnak, de fontosabb, hogy élünk, azaz elhiszi, hogy ezek védenek meg minket a migránsokról.

Ha félreértettem, elnézést érte és visszavonom :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.19. 18:33:48

@S=klogW: Aki Kerényit a "grófi szérűkkel" akár a legtávolabbi összefüggésbe is hozza, annak még tanulnia kell egyet-s-mást :) kérem ne haragudjon, de nem mondhatok mást, mint amit igaznak gondolok. Ja, és nem Kerényi Úr javára gondolom mindezt, hanem csak úgy.

@Jean Sol Partre: "habár lopnak" mellett még mindig az életben maradás az erősebb, főként ha a "habár lopnak" mellé a "még hülyék is vagyunk közben" ethosz is felsorakozik, ami - lássuk be - nem túl biztató. Nem gondoltam sose, hogy "ezek" védenek meg a "migránsoktól", bár ésszerű korlátokat állítottak fel. Ha nem néz hülyének, én is tudok értelmesebben beszélni :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.19. 18:41:46

@Doomhammer: Mégis mit akar Adyval, mikor Karinthyt idézett? Fejtse ki, ha nem esik nehezére, hátha az én paraszt-fejem is felfogja.

S=klogW 2018.01.19. 21:42:48

@Mihint:

Mert nélkülözöm az útmutatásait, kedves Mihint.
Való igaz, mit írt. Bár ők azért szeretnének grófként tetszelegni. Én meg bedőlök.

@Doomhammer:

Most már egem is érdekel miért Adyzott Atillára, Karinthyval noch dazu.

S=klogW 2018.01.19. 22:17:43

@Doomhammer:

Ezt reakció nélkül hagytam.

Én egy vagyok.
Maguk vannak többen, saját bevallásuk szerint.

Jean Sol Partre 2018.01.20. 19:10:35

@Mihint: de mitől várja az életben maradást?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.26. 15:55:51

@Jean Sol Partre: Mondjuk, hogy magunk is igyekszünk életben maradni, ehhez azonban külső körülmények is közrejátszanak/szükségesek/nélkülözhetetlenek. Aki ezeket inkább megadja/biztosítja/hozzáférést enged nekünk, azokat támogatjuk, aki ezzel szemben rontaná helyzetünket, megtagadná akár jogunkat is az életben maradás feltételeihez, azt pedig elutasítjuk. Így megy ez sokezer éve :)

Jean Sol Partre 2018.01.26. 17:09:48

@Mihint: sejtettem, hogy csak dodnai választ ad :)
Maga szerint van ma olyan, aki "rontaná helyzetünket, megtagadná akár jogunkat is az életben maradás feltételeihez"? És az nem a mostani kormánypárt?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.26. 18:08:33

@Jean Sol Partre: Szerintem nem kell minden állítás mögött egy pártnak lenni. Úgy látom innen vidékről, hogy a fidoxnak nincs teljhatalma az államapparátusban, és ez bizonyos szempontból jó is(mégsem olyan kegyetlen irtogatók, mint amilyennek láttatni akarják őket), meg rossz is, hiszen az államapparátus "ellenzéki" része alaposan be tud tartani az esetleges kormányzati szándéknak, és ezzel olyasmit is sikerül megtorpedózni, aminek amúgy lenne értelme.

Az életben maradás feltétele szűk körben a föld-víz-levegő, továbbá a szabadság, amit jól elkoptattak ugyan, de jelenleg még megvan. Ezeket többségében a mostani kormányzat biztosítja(vagy legalább hozzáférést ad), a részletekről lehet vitázni, hogy mennyire igazságos módon, de megvannak.

A fidox hatalmi szervezet, elsősorban gazdasági térnyeréssel óhajtja biztosítani a fölényét, és ezzel vissza is él. Elítélendőnek, de megkerülhetetlennek tartom a politika műfajában ezt a fajta hatalmi játszmát - aki a farkasokkal akar együtt élni, az üvöltsön velük. Én nem, nekem ez fárasztó, és ez a része nem érint és nem érdekel. Nem beszélve arról, hogy a politika létezése óta csekély kivétellel, de így - vagy még erkölcstelenebb módon működik. Ha én ezt a fidox szemére vetem, semmi egyebet nem kívánok tőlük ezzel, csak hogy adják meg magukat önként, és menjenek a levesbe.

Kritikám a jelen kormánnyal kapcsolatosan elég számos, de hagynak élni, nem kell foglalkozzak velük, és - bármennyire idealista vagy naiv is volnék, ez nekem elég(t.i. kinőttem a világmegváltásból).

A migrációs kérdés jelenleg összetett fogalmi zavarban szenved, szabadon kevergeti mindenki a háborús menekült/gazdasági menekült/kirekesztés elől menekült/klíma-menekült/egyszerű bevándorló stb. dolgokat, és így nagyjából mindenki össze-vissza érvel. Részemről a fizikai és jogi határzár jó ötlet, legtöbben az illegális fajtából sokszor meggondolja, hogy nekifusson-e, ugyanis vannak könnyebben ugorható szakaszok, oda mennek. Én örülök, hogy nem kolbászolnak százával-ezrével ismeretlen, azonosítatlan figurák az országban, maga nem?

Valamint nem látom az ésszerű alternatívát(alternatívákat) a jelenlegi kormányzó formációra, annak minden betegségével együttvéve sem.

Szóval kb. ezekért nem tudok beszállni a nyolcéve tartó hisztériába a Patásék ellen. Ilyen módon tehát színt vallottam :)

Jean Sol Partre 2018.01.27. 14:37:50

@Mihint: "a fidoxnak nincs teljhatalma az államapparátusban"

ez alatt mit ért pontosan? mert az én (elég széles körű közalkalmazotti ismeretségi körömből és saját tapasztalatból is szerzett) tapasztalataim totális megszállásról szólnak. A közhivatalokban, az egészségügyben és a közoktatásban gyakorlatilag az utolsó takarítónőig bárkit kirúghatnak és ki is rúgnak, ha akár csak negatívat mer nyilatkozni (igen, akár egy facebook poszt miatt is).
Az államapparátuson nem tudom, mit ért, de a minisztériumokból és a közhivatalokból már rég mindenkit kirúgtak aki nem az ő emberük, szóval tényleg nem tudom, mire alapozza ezt az állítását, talán nem Magyarországon él?

"továbbá a szabadság"
Na ja, ez a másik kérdés, maga talán emlékszik méga 80-as évekre, akkor épp növekedésben volt, most meg csökken és szerintem már kevesebb, mint akkoriban volt.
Mit nevez szabadságnak, ha egy történészt ki akarnak rúgatni, aztán kompromisszumként fegyelmit adnak, csak mert Pruck Pálként azonosítja Pruck Pált? Mit nevez maga ezen szabadságnak? Amikor egy tüntetésen felszólaló fiatalnál a következő napokban megjelenik a rendőrség és elkobozza a számítógépét? Amikor bármilyen kritikára az a válasz, hogy Soros ügynök lett? Amikor betiltják az ételosztást a szegényeknek?
Nincs magának gyereke? Nem látja, hogy a hatalmi harc hevében tragikomédiává tették a politikát, tönkretették az oktatást?
És nem fél, hogy egyszer kórházba kerül?

"Én örülök, hogy nem kolbászolnak százával-ezrével ismeretlen, azonosítatlan figurák az országban, maga nem?"

Pontosan tudja, hogy ugyanennyi, vagy talán még kevesebb ilyen figura mászkálna az országban, bárki is lenne hatalmon.

Vicces, hogy a patásék elleni hisztériáról beszél, miközben a patás hisztizik legjobban.

Őszintén, csalódott vagyok, maga nem csak naív, hanem simán opportunista is. Művelt, széplelkű, legalábbis szavakban, de a szelídsége inkább megalkuvásnak, a hite meg inkább önáltatásnak látszik. Mindegy, maga tudja, de nem mondhatja, hogy nem szóltam.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.27. 20:20:58

@Jean Sol Partre: Két részletbe megy csak :)
"ez alatt mit ért pontosan?"
Azt, hogy a párt-és-kormányzati hatalom a harmadik vonalig ér, az alá csak ha nagy a botrány. Harmadvonal alatt az államapparátus gyakorlatilag változatlan, ha egy iskolaigazgatót kiásnak valamiért, már akkor nagy a médiavisszhang/balhé.
"mert az én (elég széles körű közalkalmazotti ismeretségi körömből és saját tapasztalatból is szerzett) tapasztalataim totális megszállásról szólnak."
Totálisan nem tudnak, csak a harmadvonal felett.
"A közhivatalokban, az egészségügyben és a közoktatásban gyakorlatilag az utolsó takarítónőig bárkit kirúghatnak és ki is rúgnak, ha akár csak negatívat mer nyilatkozni (igen, akár egy facebook poszt miatt is)."
El kéne ismerni, hogy ez jogos. Ha egyrészt azt mondjuk, hogy az ország vezetőit szavazással hatalmazzuk fel arra, hogy országos ügyeket intézzenek - "a kormány a nép alkalmazottja" - akkor könnyen belátható, hogy az államapparátus hierarchikusan vezethető. Magyarán, aki a csapatban játszik, ne az öngólra törekedjen. Ezt még egy kkv-n belül sem tűrik, miért kéne az államigazgatásban ezt megengedni?
"Az államapparátuson nem tudom, mit ért, de a minisztériumokból és a közhivatalokból már rég mindenkit kirúgtak aki nem az ő emberük, szóval tényleg nem tudom, mire alapozza ezt az állítását, talán nem Magyarországon él?"
Államapparátuson minden állami alkalmazottat értek. Képtelenség lecserélni egy emberöltő alatt is egy teljes államapparátust majd' egymillió dolgozóval, és nem elegendő vezetést cserélni ahhoz, hogy a működési folyamatokat akár kismértékben is átalakítsák. Ez még egy párezer fős cégnél is szinte képtelenség. A fidox meg nem engedhet meg magának nyíltan diktatórikus lépéseket, mert rögtön lefülelik - nem sok barátjuk van világszerte, az EU-ban még kevesebb. Gondoljon csak arra, milyen nemzetközi botrány volt a bírók nyugdíjazása kapcsán, és EU-s ukázra kellett visszavonniuk, pedig milyen kis ártatlan dolognak tűnik ez. Szóval, a közel harmincéves "nómenklatúra" nagy része köszöni, a helyén van, kis rosszmájúsággal hozzátehetném azt, hogy majd ha az EU engedi, nyugdíjba is mehetnek. Viszont az elmeszelt Zétényi-Takács az ide tartozik, emiatt nem került törvénybe az, hogy aki legalább ötödvonalig a kádár-dikit szolgálta, az nem vállalhat közalkalmazotti posztot a továbbiakban. Ez a kolonc még ott van, és bizony érezteti a hatását, mindent nem ér a patásra fogni.

">>továbbá a szabadság<<
Na ja, ez a másik kérdés, maga talán emlékszik méga 80-as évekre, akkor épp növekedésben volt, most meg csökken és szerintem már kevesebb, mint akkoriban volt."
Ez elég szubjektív, számomra ez nem így volt. Vannak róla anekdotáim, de most nem dagasztom a hozzászólást ezekkel :)
"Mit nevez szabadságnak, ha egy történészt ki akarnak rúgatni, aztán kompromisszumként fegyelmit adnak, csak mert Pruck Pálként azonosítja Pruck Pált? Mit nevez maga ezen szabadságnak? Amikor egy tüntetésen felszólaló fiatalnál a következő napokban megjelenik a rendőrség és elkobozza a számítógépét? Amikor bármilyen kritikára az a válasz, hogy Soros ügynök lett? Amikor betiltják az ételosztást a szegényeknek?"
Az esetek többségét nem ismerem, de az utolsót igen, és az bizony szemenszedett. Azon a közterületen nem engedélyezték, ahol szerették volna, máshol megtehették. Nem látom be a szabadság csorbítását ebben. A többit fent már leírtam.
"Nincs magának gyereke? Nem látja, hogy a hatalmi harc hevében tragikomédiává tették a politikát, tönkretették az oktatást?
És nem fél, hogy egyszer kórházba kerül?"
Vannak gyermekeim. De látom, csupán én nem korlátozom a "tették"-et egyetlen pártra vagy szellemi holdudvarra. Az oktatás helyzete legnagyobbrészt szakpolitikai kérdés kellene legyen, kérdés az, ki ellenkezik és kivel vagy mivel? A részletekben a lényeg, én inkább úgy látom, hogy tönkre volt az már előttük is, és eddig átütő sikereket nem mutattak fel. Ez elég hosszú idő alatt fog majd kiderülni(hogy javítottak vagy rontottak az oktatás helyzetén).

">>Én örülök, hogy nem kolbászolnak százával-ezrével ismeretlen, azonosítatlan figurák az országban, maga nem?<<
Pontosan tudja, hogy ugyanennyi, vagy talán még kevesebb ilyen figura mászkálna az országban, bárki is lenne hatalmon."
Nem, nem tudom. Én azt látom, ami most van, és ennél valóban sokkal rosszabb is lehetne, ld. Olaszország, stb. Miért és honnan kellene azt tudjam, hogy egy másik formáció regnálása alatt mi lenne a helyzet ezen a téren?

"Vicces, hogy a patásék elleni hisztériáról beszél, miközben a patás hisztizik legjobban."
Ezt speciel teljesen másképp látjuk.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.27. 20:25:07

"Őszintén, csalódott vagyok, maga nem csak naív, hanem simán opportunista is. Művelt, széplelkű, legalábbis szavakban, de a szelídsége inkább megalkuvásnak, a hite meg inkább önáltatásnak látszik. Mindegy, maga tudja, de nem mondhatja, hogy nem szóltam."
Az opportunizmus erősödése a gondolkozásban összefüggésbe hozható a megélt évek számával :) amúgy nem szívesen venném, ha ilyen általánosító minősítgetéseket kezdenénk egymás fejéhez verni. Ha hiányolja a harci kedvemet, hát tegye, de ne tévessze meg a szelídségem, főként a megalkuvással ne cserélje, nem tudhatja azt, hogy én mivel-kivel alkudtam eddig, és mi lett a vége:) Hitbéli kérdésben meg végképp nem minősítgetjük egymást, deal? Azon túl, hogy holmi hit itten szóba se került, az "azt hiszem" nem cserélendő a "hiszem azt" kifejezéssel, remélem érti.

Amennyiben lehet, semlegesítse az érzelmi befolyásait saját gondolatai felett(ez csak egy jótanács :)), emlékezzen a régi piréz bölcsességre - aki húszévesen nem baloldali, annak nincs szíve, aki meg ötven felett baloldali, annak nincs esze :)

Pelso.. 2018.01.27. 20:26:59

@Mihint: Higgye el, mindig kedveltem a finom diszkrécióját, pl most itt: "gazdasági térnyeréssel óhajtja biztosítani a fölényét".
Mint minden, a fölény biztosítása is persze értünk történik, egyszerű állampolgárokért. Az meg akár szégyellheti magát , akinek az a csekély gazdasági térnyerés szúrja a szemét mindezért.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.27. 20:29:51

Ja, és még egy: de, nagyon is tartok attól, hogy egyszer kórházba kerülök. De ez sincs összefüggésbe' a kormánnyal :)

Azér' remélem, nem sértettem meg, mert az biztosan nem állt szándékomban..

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.27. 20:33:02

@Pelso..: Nem-nem, rosszul interpretál. Én olyat nem írtam, hogy ez értünk történik, olyat se, hogy én ezt helyeslem, olyat se, hogy bűnös az, kinek ez szemet szúr és szóvá is teszi, olyat viszont igen, hogy mivel ez nekem nem tetszik, nem veszek benne részt. Olvassa csak el :)

Jean Sol Partre 2018.01.27. 22:08:24

@Mihint:
eh, elkezdtem tételesen válaszolni, de aztán abbahagytam.

"Az esetek többségét nem ismerem"

Ez a lényeg. Amiről meg azt hiszi, hogy ismeri és nem igaz, sajnos nem ugyanarról beszélünk, amit én említettem az nagyon is igaz és nem a helyet nem engedélyezték, hanem an bloc az egészet.

Viszont így értelmetlen a beszélgetés, ha magának nincs fogalma arról, mi történik maga körül, nem én fogom felvilágosítani.

Mára minden titkos lett, gyakorlatilag egy szó nem igaz amit a NER emberei mondanak, amikor nemhogy válaszok nincsenek, de már a kérdést sem hagyják feltenni, amikor az ellenvéleményre megfélemlítéssel válaszolnak, amikor a legkisebb kritikát is megtorolják, de persze maga ezt nem követi, nem figyeli a híreket, tehát maga szerint szabadság van és jó felé haladnak a dolgok.
Nehéz nem érzelmeket vinni a dolgokba, amikor édesanyám egy válltörés miatt majdnem belehalt a kórházban szerzett fertőzésekbe, pedig amikor láttuk a körülményeket gyakorlatilag azonnal elhoztuk onnan. Nyilván nem csak a jelenlegi kormány sara, de az elmúlt 8 évben sokat romlottak az állapotok, ha mégis odajut, majd meglátja.

"A fidox meg nem engedhet meg magának nyíltan diktatórikus lépéseket"

Ezen hangosan felröhögtem, köszönöm, vidám estét szerzett nekem.

"Ezt speciel teljesen másképp látjuk."

Ha maga szerint a mostani Soros kampány nem hiszti, és nem a két perc gyűlölet klónja, ha Soros nem Emmanuel Goldstein, akkor mi?
Most szólok, ha elkezd genderezni meg milliomosozni, akkor tényleg minősíteni fogok.

"aki húszévesen nem baloldali, annak nincs szíve, aki meg ötven felett baloldali, annak nincs esze :)"

Egyrészt nem osztom ezt a véleményt, másrészt hol lát maga itt bármiféle oldalt? Ennek a mondásnak valódi jelentése van, de csak akkor, ha a jobb és a baloldal is jelentéssel bír.

maroz 2018.01.29. 12:35:28

@Jean Sol Partre: "hol lát maga itt bármiféle oldalt?"

Mutassak én? (úgyismint eszetlen ötven fölötti... ;)))

Jean Sol Partre 2018.01.29. 15:51:56

@maroz: nyilvánvalóan a jelentősebb politikai szervezetekre gondoltam, de amúgy engem nagyon érdekel.

És szívesen csatlakoznék egy anarchoszindikalista szerveződéshez, ha esetleg egy ilyet is tudnál ajánlani :)

maroz 2018.01.29. 17:37:02

@Jean Sol Partre: Anar... mi??? Á, a memóriám megkopott, ilyen hosszú szavakra már nem emlékszem... ;))

A baloldaliság az meg is élhető, ahhoz meg nem kell jelentősebb politikai szervezet, sőt, a mai rendszerben kifejezetten ártalmas az ilyesmi az egészségre. Amúgy meg azt tudom ajánlani, hogy emeld fel a segged a székről és gyere irl blogolni, mert nem azért csináltam meg, hogy csak én élvezzem... ;))

Btw, a helyzetedet felületesen ismerve nem igazán értem, hogy minek neked baloldal (és itt most konkrétan egy bal baloldalra gondoltam, antikapitalista, marxi gyökerek, etc), de alkalomadtán szívesen meghallgatnám az indokaidat. ;)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.30. 00:01:59

@Jean Sol Partre:
">>Az esetek többségét nem ismerem<<
Ez a lényeg. Amiről meg azt hiszi, hogy ismeri és nem igaz, sajnos nem ugyanarról beszélünk, amit én említettem az nagyon is igaz és nem a helyet nem engedélyezték, hanem an bloc az egészet."
No látja, ha ilyen határozottan állít valamit, akkor kérem, bizonyítsa be. Előre megmondom, nem tudja bizonyítani, hogy a kormány parancsára tiltják meg a szegények étkeztetését, azaz nyilván helyi túlkapásnak kell lennie, ha így van. Mondja, minek tenne olyat bármilyen kormány, amitől felháborodik a köznép, neki meg nem kerül semmibe? És előre megmondom, hogy nem jó érv az, hogy "ne legyenek a szegények szem előtt országimázs szempontból", ugyanis elég szegényt lehet mutatni vidéken, még akkor is, ha nem valami "putrifalut" céloz meg a "tényfeltárás". Tényleg, az ú.n. tisztes szegénység miért nem téma a sajtóban? Azokra gondolok, akik a falvaikban/kisvárosaikban minden csinnadratta nélkül tesznek a megmaradásukért, és eddig se innen, se onnan segítséget nem kaptak, könnyítést is alig? Pedig, ők vannak többen, csak ugyebár nincs propaganda. Ők nem fognak sorbaállani egy tál ételért, mert náluk ez szégyen volna. Ők azok, akik nem járnak szavazni, az ő szemükben ez a demokrácia-izé humbug, úgyis az lesz, amit az úr/az Úr akar. Nem furcsállja, hogy évtizedek óta senki nem emel szót értük?

"Viszont így értelmetlen a beszélgetés, ha magának nincs fogalma arról, mi történik maga körül, nem én fogom felvilágosítani."
Nahát, akkor mindketten eljátszottuk a szerepünket :) én megmutattam, mennyire érdekli a "vidéki" népeket a politika, és milyen szemszögből nézik a világot, maga meg annak rendje és módja szerint le is sajnált érte. Hogyan akarja leváltani a mostani kormányt egy ilyen felütéssel?

"Mára minden titkos lett, gyakorlatilag egy szó nem igaz amit a NER emberei mondanak, amikor nemhogy válaszok nincsenek, de már a kérdést sem hagyják feltenni, amikor az ellenvéleményre megfélemlítéssel válaszolnak, amikor a legkisebb kritikát is megtorolják, de persze maga ezt nem követi, nem figyeli a híreket, tehát maga szerint szabadság van és jó felé haladnak a dolgok."
Figyeljen kérem, mert próbálok komolyan írni.
ad.1, Soha, mióta az eszemet tudom, nem mondtak igazat "fentről", és nem is fognak, bárki kerüljön oda. Értelmes lény nem neheztel azért, ami elkerülhetetlen.
ad.2, Biztos vagyok benne, hogy volt is meg lesz is olyan, akit "ellenvéleménye miatt megfélemlítenek", de ezt ne keverje a személyes szabadsággal. Állami alkalmazott, ha a munkaadójával szemben nyilvános propagandát folytat, eltávolítandó, ezek után a Gipsz Jakab alapítvány kuratóriumából olyan ellenvéleményt nyilvánít, amilyet akar. Ha valaki a Gipsz Jakab alapítvány ellen nyilvános propagandát folytat, miközben annak alkalmazottja, eltávolítandó, és majd ugyanezt simán megteheti a János István alapítvány kurátoraként. Amúgy meg, korábbi vitánkban említettem a szolgálati út jelentőségét az ellenvéleménnyel kapcsolatban. Nem kéne állami alkalmazottként az ellenvéleménnyel mindjárt az ellenzéki sajtóhoz/fészbúkhoz/stb. fordulni.
ad.3, Hogy én mit követek és mit nem, szintén nem tudhatja, hiszen ha van vitánk, annak nagy részét szeretem inkább egy jó játéknak felfogni, afféle maszkabálként, nem kell mindent egymás orrára kötni :) és főleg "túlkomolyan" venni.
ad.4, Ha azt állítja, hogy a NER mindent eltitkol és hazudik, megtéveszt, akkor milyen alapon állítja azt, hogy az ellenzéki sajtó ezzel szemben igazat, megfontolandót és valóságost állít? Tudom, mindenki annak hisz, akinek akar, de akkor is.
ad.5, Az én intencióm nem az, hogy "jó felé haladnak a dolgok", hanem az, hogy van pár dolog, ami jobb, mint volt, ez ugyebár nem ugyanaz. És persze van, ami rosszabb. Ezért érdemes mérlegelni, vajon kik tudnák megoldani, hogy több jó és kevesebb rossz változás legyen. Ez a mérlegelés is szükségképpen szubjektív.
Nézze, egyáltalán ha azt gondolja rólam, hogy holmi propagandával engem fel lehet ültetni, valóban nincs értelme a csevejnek.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2018.01.30. 00:06:30

@Jean Sol Partre:
"Nehéz nem érzelmeket vinni a dolgokba, amikor édesanyám egy válltörés miatt majdnem belehalt a kórházban szerzett fertőzésekbe, pedig amikor láttuk a körülményeket gyakorlatilag azonnal elhoztuk onnan. Nyilván nem csak a jelenlegi kormány sara, de az elmúlt 8 évben sokat romlottak az állapotok, ha mégis odajut, majd meglátja."
Együttérzésem az édesanyja kapcsán. Sajnos, sok helyen romlott a helyzet az egészségügyben, és úgy tűnik, még fog is. Nejem múlt héten időpontra ment vizsgálatra, az orvos nem is volt jelen, akihez tartozik, internet éppen nem volt, tolongás meg igen, két óra elteltével egyszerűen otthagyta őket. Ezt az esetet érthetem úgy is, hogy kevés a pénz az egészségügyben(ez nem igaz) és szemét ner meg fidox, meg úgy is, hogy van egy rémesen rossz kommunikáció(miért nem értesítették, hogy a doki nem lesz ott, ne jöjjön), meg egy rossz rendszergazda/szolgáltató. Szabad a választás, én tíz éve hasonló esetben sem azt mondtam, hogy "meragyurcsány", ugyanis ehhez semmi közük. Ahány kórház, annyi szokás, ha a kórház lepusztult, annak bizony elsődlegesen helyi felelősei vannak szvsz.

">>A fidox meg nem engedhet meg magának nyíltan diktatórikus lépéseket<<
Ezen hangosan felröhögtem, köszönöm, vidám estét szerzett nekem."
Egészségére, de tényleg nem.

">>Ezt speciel teljesen másképp látjuk.<<
Ha maga szerint a mostani Soros kampány nem hiszti, és nem a két perc gyűlölet klónja, ha Soros nem Emmanuel Goldstein, akkor mi?
Most szólok, ha elkezd genderezni meg milliomosozni, akkor tényleg minősíteni fogok."
Nézze csak, engem személyesen piszok mód zavar ez az antisoros kampány, kezdettől fogva. Nem is igazán értem, mi a cél ezzel. De, hogy gyűlöletkeltő lenne, ezzel nagyon nem értek egyet. Egyrészt gyűlöletet nem lehet kelteni, ha már nincs eleve ott. Másrészt nagyon gyanakvó vagyok emiatt, mert ilyenkor mindig úgy érzem(ha nagyon kampányolnak valami mellett vagy ellen), hogy valami olyasmit akarnak nekem eladni, ami nekem nem kell :)
Kérem, legalább azt ismerje el, hogy 2010-ben még szinte kormányra se kerültek, olyan mértékű volt a média-ellenszél(azaz hiszti) velük szemben, hogy azt úgyszintén nem értem igazán. Még nem is csináltak semmit :) azt persze értem, hogy a "hazai ellenzék" miért gyűlöli a patást: mert árulónak tartják, ő volt a honi liberális üdvöske, aztán átállt a "parasztokhoz". No de mégis azért nem kellett volna ezt ennyire túltolni. Nekem privatin kezdettől fogva unszimpatikus volt a figura, és még véletlenül sem nézek ki belőle valami országmegváltót, arról nem is beszélve, hogy jól tudom, milyen irtózatosan szűk a magyar politikai/gazdasági mozgástér. Mindezek mellett jópár ügyes pol. húzása volt eddig, jól sakkozik, sokkal jobban, mint az elődei, elismerem, hiába nem kedvelem. De nem is tekintem ősellenségnek közben.
Miért is gendereznék? Engem nem zavar önmagában az, ha valaki milliomos, az egészséges irígységen túl elismerem a jogát, hogy arra költse, amire akarja. De ha arra akarja költeni pl., hogy a szomszéd utcában kuplerájt nyisson, az már nem tetszik, és ez nem tetszene ugyanúgy a kormánytól sem, és annak hangot is adnék.

">>aki húszévesen nem baloldali, annak nincs szíve, aki meg ötven felett baloldali, annak nincs esze :)<<
Egyrészt nem osztom ezt a véleményt, másrészt hol lát maga itt bármiféle oldalt? Ennek a mondásnak valódi jelentése van, de csak akkor, ha a jobb és a baloldal is jelentéssel bír."
Ebben pl. teljesen egyetértünk.

Konklúzióm az, hogy érzelmi kérdésekről nem lehet és nem is érdemes vitázni. A politikai és gazdasági húzásokról igen, de bármit képzel az egyszeri ember ezekről, átlátni teljes mértékben úgysem tudja, azonban legalább véleményt mondhat, és ezzel-azzal alá is támaszthatja. Mondjuk nem propagandasajtóval szerintem(tud maga olyat, ami nem az?). Ha időm engedi, szívesen játszok maszkabált néha, de ne gondolja, hogy meg akarom valamiről győzni/megváltoztatni a gondolkodását/vagy ilyesmi. Gőzleeresztésnek sem utolsó ;-)

Pelso.. 2018.01.30. 06:32:03

@Mihint: Nem is, én írtam. Véleményem szerint maga mosdat, arra reflektáltam.

Holmi helyeslés és tetszik-nem tetszik? Idejétmúlt, light, s ezért is gyanús megnyilvánulások ezek ma már.
Aki nincs velünk, az ellenünk van, - minek kellene történnie, hogy nyilvánvalóbbá váljon? Mekkora összetartó és mozgósító ereje lehetne ennek folyamatosan szalagcímként a teljes pártmédiában, még belegondolni is jó/rosz (ízlés szerint).

maroz 2018.01.30. 06:40:35

@Mihint: Itt ujjal kényeztetjük egy mást amott szájjal. Annak, hogy itt kommentelj nincs jelentősebb költsége de ha amott szeretnél akkor annak már van. Nem annyira a pénzre gondoltam. Az, hogy itt blogolsz, kommentelsz jellemzően nem túl jó neked, ezzel szemben ha ugyanezt amott teszed abból kábé objektív módon garantált előnyöd származik, legalábbis a tudomány mai állása szerint. Ja, és a dugás, mint járulékos haszon, de az nem tudom, hogy kompatibilis-e a magázódással... ;))

Jean Sol Partre 2018.01.30. 14:04:03

@maroz: erről az irl blogolásról kérek szépen részleteket :)

maroz 2018.01.30. 15:53:09

@Jean Sol Partre: Hátjóhogy elszórtam a mélcímedet, de ment üzenet itt, a bloghun, remélem nézegeted még ezt is.

Jean Sol Partre 2018.01.30. 17:32:48

@Mihint: "Előre megmondom, nem tudja bizonyítani, hogy a kormány parancsára tiltják meg a szegények étkeztetését, azaz nyilván helyi túlkapásnak kell lennie, ha így van"

Mivel ismerőssel történt, tudom, hogy igaz az eset. Természetesen nem tudom bizonyítani, hogy a kormány parancsára történt. Valószínűleg nem is úgy történt, hogy beadták a kérelmet, ezt valaki elküldte a kormánynak az meg azt mondta, hogy nem. De azért ne tettesse magát még naívabbnak, a felső sugallat az felső sugallat, ez a "helyi túlkapás" pedig már Kádár alatt is elavult volt, ha még emlékszik ("szóljon már valaki Kádárnak, hogy mik történnek..."). Ha üldözik a civileket felső szinten, akkro alsóbb szinten is üldözik. Ha üldözik a szegényeket felső szinten, akkor alsó szinten is. Ha tagadják az éhezőket, akkor eltüntetik őket alsó szinten is.

"Mondja, minek tenne olyat bármilyen kormány, amitől felháborodik a köznép, neki meg nem kerül semmibe?"

Ezt nem az én dolgom megmagyarázni, kérdezze a Habony műveket, gondolom, kistatisztikázták, nyereség/veszteség, ez jött ki.

"ad1"
azért vannak fokozatok, maga is tudja.

"ad2"
akkor maga szerint ennyire egyszerű a képlet, mindenkiből állami alkalmazottat csinálnak (amúgy pont ezt teszik) és máris jogosan kuss az egész országnak. Maga se gondolja ezt komolyan, hogy aki szakmai kritikával él, az ellenséges propahandát folytat. Ha mégis, szóljon és nem fárasztom tovább se magát, se magamat.
Ennek a Pruck ügynek azért nézzen már utána, ha kérhetem, milyen ellenséges propagandáért akarták kirúgni a történészeket.

"ad4"
soha nem állítottam, hogy az ellenzéki sajtó igazat írna

"ehhez semmi közük. Ahány kórház, annyi szokás, ha a kórház lepusztult, annak bizony elsődlegesen helyi felelősei vannak szvsz."

Igaza lenne, ha nem lenne központosítva minden, de bizony az van, hogy az állam működteti az intézményeket, a kormány (tököm tudja melyik miniszter) nevezi ki a kórházak vezetőit, szabja meg a szabályokat, a pénzt, szóval akárhonnan nézem, bizony ők a felelős.

"gyűlöletet nem lehet kelteni, ha már nincs eleve ott"

dehogynem. nehéz gyűlöletet szítani, ha nincs semmi probléma, viszont ha van, akkor hibást keresni és az ellen gyűlöletet szítani simán. de ezt maga is nyilván tudja.
hogy a hazai ellenzék hogy viszonyul(t) a fideszhez irreleváns, nem indok arra, hogy valaki más ellen hergeljék az embereket. és azt is nyilván tudja, hogy ez a hergelés sokkal több kárt okoz, mint simán a plakátok ára. ha az emberek azt látják, az indulatokat erőszakosan kell levezetni, akkor úgy fogják, és ártatlanok fogják nagyon megszívni.

meggyőzni nyilván nem fogjuk egymást, de azt értékelném, hogy ha intelligensebb szerepeket játszana el, maga okos ember, játssza el a tájékozott és okos, tudatos választót, aki értékek mentén gondolkodik és aszerint dönt :)

Jean Sol Partre 2018.01.30. 18:39:47

@Mihint: "Egyrészt gyűlöletet nem lehet kelteni, ha már nincs eleve ott."

így gondolta akkor is ugye, amikor Gyurcsány az erdélyi magyarok ellen kampányolt, ugye? az ellenzék hisztizik, a gyűlöletkampány ugyan nem az ízlésünknek való, de amúgy rendben van, Feri csak teszi amit tennie kell.

Jean Sol Partre 2018.01.31. 10:18:25

@maroz: bár személyesen tényleg nem "szorulok rá" a baloldalra, valahogy a szimpátiám mégis oda húz. Tudod, olyan ez, mint a szelektív hulladék, ugyanaz a kukásautó viszi el az összeset, de mégis jobban esik szétválogatva kidobni, meg szódát csinálni palackos víz helyett és hasonlók.

Gyerekkorom felét vidéken töltöttem, fiatal koromban rengeteget túráztam az országban (manapság nehezen bírja a térdem) és elképesztő dolgokat láttam, városi ficsúrként elképzelhetetleneket. Aztán a világban járva kelve még inkább, szóval párszor újra kellett írnom a rendszert a fejemben. Az ember tanul egy kis alázatot, mint amikor berakják a Telepszichopatikus Turbomixerbe.

Jean Sol Partre 2018.01.31. 11:37:20

@Mihint: "Előre megmondom, nem tudja bizonyítani, hogy a kormány parancsára"

Még egy megjegyzés.
Mit gondol, ki dönti el, melyik nagy projektre (Liget, Vár, Nemzeti Múzeum, stb...) megy a pénz, mennyiért, mikor újítják fel az Operaházat, hol helyezik el a Seuso kincseket (és egyáltalán, hogy meg kellett szerezni), hogy az Ernst Múzeumból Capa központ lett...? És maga szerint az elektronikus levéltár projektben ki döntötte el, hogy adatrögzítők, vagy optikai írásfelismerés legyen a beviteli technológia (csak hogy ne mondja, hogy csak hatalmas pénzeket mozgató projektekről beszélek)?
És ha ezekben mindíg ugyanaz döntött, miből gondolja, hogy más dolgokat az ő tudomása nélkül lehet csinálni?

maroz 2018.01.31. 12:22:46

@Jean Sol Partre: Szamomra innen a gyorsvonat masodosztalyrol ugy tunik, hogy teged nem a baloldali ideologia erintett meg, hanem a humanizmus. Ha tippelnem kene, akkor szerintem te nem egy baloldali ideologiat kovetnel, hanem az emberarcu kapitalizmuset. A baloldali ideologia, ha tenyleg komolyan vesszuk akkor tokeellenes, es igy a kapitalizmust sem tudja elfogadni, mint rendszert. Plane nem az arutermelot, mondjuk jo esellyel masmilyen nincs is, de mit ertek en ehhez. Szerintem te egy tervgazdalkodason alapulo, a szigoru szuksegletek kielegitesere osszpontosito, egalitarianus es szolidaritason alapulo rendszert nem annyira ohajtanal, es ez ha igy van teljesseggel ertheto. Szoval fenntartom azt a gyanumat, hogy neked egy humanista jobboldali ideologia kene, es nem egy komolyan veheto baloldali.

Jean Sol Partre 2018.01.31. 12:40:05

@maroz: igazad van, volt ilyen korszakom is. Neked is részed van benne, hogy elmúlt.

"a szigoru szuksegletek kielegitesere osszpontosito, egalitarianus es szolidaritason alapulo rendszert nem annyira ohajtanal"

De, pont ezt. A tervgazdaságot is csak azért hagytam ki, mert nem értek amúgy a dologhoz, a nagyon centralizált rendszereket nem kedvelem, de fogalmam sincs, ezt hogy lehet megoldani.

maroz 2018.02.01. 07:29:12

@Jean Sol Partre: Na, ez meglepett. Panta rei. ;)

Azt, hogy nagyba' mit és hogyan kéne vagy lehet vagy jó lenne vagy mittomén, szóval valami utópiát szerintem a magasságos atyaúristen se tudna ma mondani. Kicsibe' érdemes próbálkozgatni, mert azt lehet és ráadásul érdekes, izgalmas. Van még pár zsírba eltett Tokarevünk, ha érdekel a dolog. ;)) (basszam, oszt minnyá' jön rám a tek, vagy cia, vagy a kgb, szóval fiúúúúk, nyugi, ez csak viccelődés!!! ;))

S=klogW 2018.02.02. 06:30:19

Kedves Mihint!

Nagyon sajnálom,h ezek is rögtön előbújnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.03. 20:54:18

@S=klogW:
Bernholdt-Rubben: A tojást rakó kutya, 129. oldal

"A következőkben arra szeretnénk felbujtani az olvasót, hogy egyszer maga is próbáljon manipulálni. ... Várjon, míg eszébe jut valami, egy grafikon, egy szöveges érv. Hazudjon igazat!

Kamatok: A kevesebb több.

Ön a Schröpf Bankház reklámmenedzsere. Bankja nyilvánvalóan alacsonyabb kamatokat fizet, mint a település többi bankja. Most futnak az ügyfelek után. Veszélyben a fizetésemelése, amennyiben
nem tud kiagyalni valami hatékony szöveget vagy grafikont, mely maradásra bírja ügyfeleiket. Az elmúlt években érvényes kamatlábakat a következő táblázat mutatja.

Év 1993 1994 1995 1996
Más bankok 3.0% 3.4% 4.1% 4.5%
Schröpf Bankház 1.8% 2.4% 3.2% 3.8%

Pénzről van szó, az ön pénzéről ...

Megoldás: Ezt a problémát már nehezebb megoldani. Ábrázolja a kamatemelkedés mértékét a Schröpf Bankháznál és más bankoknál. A Schröpf-nél mindig nagyobb mértékű volt a kamatok emelkedése.

Schröpf Más bankok
93-94 0.6% 0.4%
94-95 0.8% 0.7%
95-96 0.6% 0.4%

Jean Sol Partre 2018.02.03. 23:33:25

@Mihint: 444.hu/2018/02/03/tul-sok-a-negativ-hir-a-magyar-egeszsegugyrol-ezert-a-kormany-raparancsolt-a-korhazvezetokre-kuldjenek-jo-hireket

Arról meg mi a véleménye, hogy mikor a Pruck vs Dózsa László ügy volt, Schmitt Mariska megtiltotta a közalkalmazottaknak, hogy engedély nélkül nyilatkozzanak? Bármiről, bárkinek, csak engedéllyel. És ez azóta is érvényben van.
Vagy ezt se keverjem a szabadsággal?

Pelso.. 2018.02.04. 05:53:50

@Jean Sol Partre: Az ÁEEK és KLIK által fenntartott intézményeknek is minden esetben engedélyt kell kérni, mailben, csatolva a nyilatkozat szövegét. Amikor arra jön vissza egy OK, na akkor lehet szövegelni a világba.

Pelso.. 2018.02.08. 19:20:02

@Doomhammer:
Látta ezt?
444.hu/2018/02/08/spar-uzleteket-vasarol-a-meszaros-birodalom

Nemrég a cba bizniszelt össze az egyik multi főgonosszal, most meg, ki sem merem mondani...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.09. 15:48:04

@Pelso..:
Meg lett mondva, hogy a nemzeti tőkének be kell hatolnia a kiskereskedelmi szektorba.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/07/12-pont.html

Ha nem megy frontális támadással, majd megy beszivárogva, az ötödik hadoszlop által.

Pelso.. 2018.02.10. 06:30:24

@Doomhammer: A folyamat és magyarázat ma már egyaránt gyanús az eddig fegyelmezetten és elhivatottan vásárló polgári polgárnak. Megzavarodik, hisz az említett két biznisz kapcsán nem tudja, hogy konyhapénzével (is) tényleg a nemzeti oldalt erősíti-e. Még rosszabb: mérlegelnie és döntenie kellene, aztán bogárlaci állásfoglalása ez ügyekben is valahogy elmaradt.
Az utolsó szögig fel kellene vásárolni a multikat, forrásnak talán változtatni kellene a költségvetés néhány tételén, e mellett némi akciós dollárkötvény kibocsájtást is el tudnék képzelni, mit szól hozzá?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.11. 23:23:44

@Pelso..:
A Professzor elakadt ott, hogy narratívát kellene kieszelni, amely narratíva alapján ezek a tettek helyesek, sőt a nemzetmegmentés egyetlen útját jelentik. Másik kedvenc idiótám, Békés Márton is a narratívát keresi.

Egyik sem találta meg, csak a duma megy.

Az persze fel sem merül, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni. Például azt, hogy kinek jó az, ha valóságos teljesítményt felmutatni képtelen műtőkések kezébe kerül pl. az a bolthálózat, amely külföldi kézben egész jól működött.

Pelso.. 2018.02.12. 11:55:44

@Doomhammer: További narratívák gyártására már nem terjedt ki a megbízása, valamint tudja ő: kockázatos, hisz az eddigiekhez szorosan kapcsolódó, újabb narratívák kreálása könnyen szakrendelésre juttathatja a híveket, vagy őt magát.

Nézze, hogy ma már (egyetlen) stratégia a saját tábor folyamatos pofánhazudása, hát ez van. De hogy ily hatékony legyen, valamint pl legalább 90' óta a céltömeg ebből cseppet sem okult, hát döbbenetes. S még nincs vége.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.12. 21:06:43

@Pelso..:
Narratívát gyártani nem olyan egyszerű. Az álértelmiségi blablára, amelyben Békés vagy a Professzor olyan jó, kicsi az igény. Ami igazán ütős, azt nem olyan könnyű összehozni. Hiszen a célközönség feltételezett befogadóképessége olyan csekély, hogy az üzenetnek egy szóra redukálva is működnie kell. Úgymint rezsi, migráns, Soros.

Egyszerűnek tűnik, pedig nagyon nehéz.

Pelso.. 2018.02.14. 11:49:05

@Doomhammer: Nem oly nehéz az, ha van hozzá gyomor és vastagbőr, no meg katalizátornak az alábbi kis epizódban szereplő szám.

index.hu/napirajz/2018/02/02/erdemben/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.02.15. 10:01:05

@Pelso..:

Ezt ismeri?
www.amazon.com/Made-Stick-Ideas-Survive-Others/dp/1400064287

A ragadós üzenetek hat ismérvéből a Simplicity a legnehezebb. Nincs is hozzá recept (a másik öthöz van).

S=klogW 2018.02.16. 21:04:45

mandiner.hu/cikk/20180216_filemon_norbert_jacob_rees_mogg_portre

menjen el 18. sz-i szénbányásznak vagy vasmunkásnak ez a majom
de rühellem az ilyen pozőr gennyes senkiket

S=klogW 2018.02.16. 21:41:21

@S=klogW:

ez is igazán bájos

mandiner.hu/cikk/20180216_karolyi_sandor_ur_es_szolga

azért az urak valahogy mégse kapkodtak soha,h helyet cseréljenek a szolgákkal

S=klogW 2018.02.24. 20:36:15

Azt hiszem Anikó rászólt Viktorra, hogy négy kölyköknek össze kell kaparni a vagyont a felnőtt korukra -

ha pedig a főnök elkezd lopni, a sleppet is oda kell engedni a konchoz.

S=klogW 2018.04.08. 14:41:36

Nnna csak leszavaztam a fidesz-listára. Egyéniben nem szavaztam egyik szarra se.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.04.10. 15:04:34

@S=klogW:
Remélem, majd örül annak, amit a Kedves Vezető művel majd az újabb kétharmadával, amihez hozzásegítette.

Pelso.. 2018.04.11. 05:35:27

@S=klogW: A "csak" szócska beszédesnek tűnik.

S=klogW 2018.04.13. 14:58:16

@Pelso..: és a sz*r? bocsánat, előbb kimaradt a csillag. Rohadtul zavar h a fidesz az amcsi republikánus hozzáállást tolja, de most még nagyobb veszélynek éreztem az ellenoldalt annál, mint hogy hagyjam az egész "választás" nevű bohóckodást a francba.

Pelso.. 2018.04.14. 13:01:19

@S=klogW: A sz@r nem, mert részemről az teljes vonatkozású, mindegyikre, kivétel nélkül.

Részben tolja, részben imitálja, mint mindent. Ez olyan bármi belefér társaság, az adagolás és időzítés a fontos.

S=klogW 2018.04.14. 22:37:43

@Pelso..: azert megis csak egy senki Raegennek allítottak szobrot, nem pl.
Carternek

Az AJTK meg netto republikanus propagandat okad a magyar lavórba.

S=klogW 2018.04.14. 22:45:52

Ez 2/3ad ugy kellett,mint uveges totnak a hanyatteses

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.04.15. 18:19:17

@S=klogW:
Maga is felelős benne.

Egyébként nevezzen összeesküvésteória hívőjének, de szerintem Orbán végig ezt tervezte.

Tölgyessy Péter, közvetlenül a választás előtt:
tldr.444.hu/2018/04/05/tolgyessy-orban-kivetelesen-jol-ismeri-a-magyarokat-olykor-megis-evszazados-beallitodasokat-sert
"Egyébként is az Orbán-rendszer igazán gördülékenyen csupán kétharmados többséggel működtethető."

Meg vagyok győződve, hogy a magyar politikai elit nagyobb része (nem csak a Fidesz) akarta a Fidesz kétharmadát.

Pelso.. 2018.04.15. 20:19:45

@S=klogW:Az imitációt/ alkalmi koppintást a fideszre értettem.
Belpolitika vonatkozásában nem tudom megítélni a republikánusokat, nem volt direkt rálátásom az amerikai mindennapokra. Tudja, csak azt hiszem el, amit közvetlenül látok s tapasztalok (itt kaptam meg ezért, hogy még a libsiknél is rosszabb a fajtám...:))
Külpolitikában tízes listán adnék egy erős nyolcast.
Pár éve valahol olvastam egy elemzést, Carter, Reagan, Clinton tanácsadó csapatainak összevetését. A középsőé nyertek, magasan.

@Doomhammer: Az utolsóhoz:
1.) tudják, hogy nem képesek a kormányzásra, (egyik sem, a mostaniak sem, mindegy)
2.) tartottak volna a fidesztől, még akkor is, ha az ellenzékbe kerül.
3.) kiegyeztek, mindenki mindenkivel.
4.) megvették őket.
5.) ?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.04.15. 20:48:14

@Pelso..:
Nem, ők is elfogadják azt az Orbán-féle politikát, hogy mindenkit megzsarolnak és annak a szekerét tolják, aki többet fizet. A bevétel egy részét meg szétszórják a nép között, hogy legyen újra kétharmaduk.

Ezt úgy hívják, hogy hazaárulási díj.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/10/ezt-mondjak-skotok.html

Ehhez pedig mozgástér kell, nem állhat útban holmi alkotmány vagy alkotmányos berendezkedés. Ha holnap a türkménbasi fizeti a legtöbbet, akkor seprűre a finnugristákkal, leszünk hunok, ennek megfelelő nemzeti alkattal.

Ne feledje, ez Thököly népe, aki simán részt vett Bécs ostromában a török oldalán, amit pedig az egész kereszténység védett.

Pelso.. 2018.04.15. 21:15:57

@Doomhammer: Csupán az elfogadásból mi hasznuk van?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.04.16. 00:27:33

@Pelso..:
Elhihetik, hogy ez jó az országnak, ahogy oly sok fideszes megteszi különösebb saját haszon nélkül.

Meg persze a hatalom nekik is ad egy kis mozgásteret, politizálhatnak egy jelentéktelen pártocskában, lehetnek egy nem túl nagy település polgármestere, kaphat a pénzemberük megbíztást, ilyesmi.

S=klogW 2018.04.16. 06:58:21

@Pelso..: ezen nem csodalkozom,hisz egy olyan hülye báb köré muszaj volt jo csapatot állítani a gazd(á)inak, de

Mi volt az összehasonlitasi "végpont"?

Neokohn öltönypsgecikböl a legjobbakat kapta, rumsfeld cheney wolfovitz már akkor ott sertepertélt.

S=klogW 2018.04.18. 22:17:17

Ehhe, elővették a Fenyűvőt.

Pelso.. 2018.04.19. 20:02:56

@S=klogW: végpont vagy a megítélés szempontjai?

S=klogW 2018.04.20. 20:10:03

@Pelso..:

neokohnok vagy globalolibbantak hasonlították össze: mlyen beállítódású, milyen világot óhajtó csapat alkotott értékítéletet?

Pelso.. 2018.04.21. 15:03:53

@S=klogW: Azt nem tudom, az értékelők személyeire nem emlékszem. Keresgéltem minap az elemzést, de nem találtam.

Pelso.. 2018.04.21. 15:07:09

@Doomhammer: Ugyan már, dobnak nekik a koncból pár tized ezreléket?
Inkább néhányuknál volt valami biznisz, amely több ponton btk díjas, s zsarolják őket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.04.21. 21:38:15

@Pelso..:
Nézze, van itt ez a teljesen megalapozatlan híresztelés egy bizonyos U. P.-rel szemben, aki mellesleg elég gazdag (bár M. L.-hez képest igazán kis hal) és finanszírozza korunk Centrum Pártját. Elnézve a bizniszeit igazán nem kerül sokba. Tized ezrelék, ahogy maga mondta. És ő is hozzájárult ahhoz, hogy Orbán úgy kormányozhassa Orbanisztánt, mint Kádár tette.

És még az is lehet, hogy U. P. őszintén hiszi, hogy ő egy ellenzéki párt kulcsembere és korunk Kádár Jánosa ellen küzd. Ha így van, az az igazi győzelem.

És még mennyi U. P. van, akinek a históriája nincs megírva.

Pelso.. 2018.04.24. 06:31:11

@Doomhammer: Summa summarum: mindenki (tényleg mindenki) át van vágva. Ez már olyan mátrix 2, sőt, 3 helyzet.

Látta a tegnapi nap hírét, a polgármester váltásról?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.04.24. 06:49:34

@Pelso..:
Vannak, akiket átvágnak, de ők a kisebbség. A nagyobb részt egyszerűen megveszik. Ez csak azért lehetséges, mert a NER koncentrálja az európai uniós pénzeket és korbács-mézesmadzagként használja egészen nagy szereplőkkel szemben is.

Ha nem jön többé ez a pénz, a rendszer alapjaiban rendül meg. Ahhoz, hogy megvegye a tömegeket, onnantól kezdve a belső erőforrásokat kell átcsoportosítania - magyarul adót emelnie - és akkor választhat, kinek a támogatását veszti el, a középosztályét vagy a megvett vidéki szavazókét. Ez a hatás már most is működik, ugyanis Budapest nem kedvezményezettje a NER-nek, viszont különösebben nem is a kárvallotja, mert a vidéki szavazatokat - még - nem a budapestiek pénzéből veszik meg. Nem is népszerű a NER Budapesten. Ha azonban az európai uniós pénzek kiesnek, ez a hatás az egész országra kiterjed.

A polgármester engem nem különösen érdekel, egyszer egy őszinteségi rohamban valaki el is mondta, mire kell a birodalma. Bizonyos dolgokat az EU-s szabályok szerint csak "üzleti vállalkozás" hajthat végre. Hát csináltak egy kamu üzleti vállalkozást (nem is egyet, egy egész birodalmat). Ez azonban ugyanúgy az állam része, mint a rendőrség, unalmas történet. Mint a Kádár-rendszerben, amikor hívhatták bárminek a vállalatot, ugyanúgy az állam egy nyúlványa volt. Ugyanaz is lesz a következmény: ha megszűnik a külső forrás, ami fenntartja a rendszert, úgy is fog összeomlani, mint a Kádár-rendszer.

S=klogW 2018.04.28. 00:03:07

Egy idézet (kicsit hosszú lesz). Miért van olyan érzésem, hogy Fideszékről szól (pedig nem).

"Annak idején, amikor én közgazdász hallgató voltam, makroökonómiából tanultuk, hogy vegytiszta racionalitással akár ki lehet azt is számolni, hogy mennyit érdemes a gyereknevelésre fordítani, ha úgy tetszik, mennyi a gyereknevelés "break even"-je. Annyi, amennyi később a szülő számára öregkorában megtérül abból, hogy felnevelte azt a kis költségcentert, amit gyereknek neveznek. De, például kiesett jövedelem alapon, meg lehet határozni a szabadidőnk értékét, vagy a gyereknevelésre fordított idő értékét, és még sok minden mást, amit, valamilyen oknál fogva nem a gazdasági racionalitás mentén kezelünk.

Hát, ennek most vége.

Reformok kellenek. Azért kellenek reformok, mert mi, közösen, az elmúlt 18 évben (két éve még az elmúlt 16 évben) elkúrtuk. Igen, mindannyian, ne tessék hápogni.

És az a jó reform, ami geci. Ezt most azért írom így, mert egy modern, megmondós, piac-fetisiszta publicisztika ilyen. Szóval, köcsög. Genyó.

Tehát, címkézzük meg azt a rohadt kölyköt. Költséghelyi számot kapjon. A költséghelyre, mint felmerülés szerinti költségobjektumra, számoljuk el a költségeket.

Ez két dolog miatt jó.

Egyrészt, bármikor megmondhatjuk, hogy a kisköcsög hol tart a költségekben. A regiszter teljes lesz, tehát bármikor visszakereshető, hogy pl. a hatodik születésnapján hány pohár kólát pusztított el a kisköcsög, vagy kapott-e tisztán befektetési céllal védőoltást hét hónaposan.

A másik, hogy bármikor eldönthetjük, hogy mekkora az a költségtömeg, amit be akarunk fektetni.

Ekkor azt mondjuk, hogy 'cost center closed down, estimated rate of return is 10 per cent'. Azaz tíz éve van a kisköcsögnek, hogy eltakarodjon gyerekmunkásként a mecseki uránbányákba és kitermelje a bekerülési értékét. Azonnali pénz.

Namost, az, hogy uszkve 6-7 évesen elküldjük a gyereket uránbányásznak, ez még nem jelenti azt, hogy addig otthon verheti a pöcsét.

A gyereket 6 hónaposan falanszterbe kell küldeni, ahol uniformizált nevelésben részesítik. Az anyja meg húzzon vissza a TESCO-ba a pénztárgéphez, mert:

(a) faszomnak tartsa el a társadalom az ilyeneket, elvégre az ő kölyke,

(b) két éven belül süket rinya lesz belőle a munka világa nélkül,

(c) kell az adó, mert adó nélkül nincs progresszió.

(d) nyálas kisköcsögökkel tele a padlás, ámbár uránbányászokkal...

Még el kell mondanom, hogy nem az a kérdés, hogy miért nincs munkahely. Hanem az, hogy miért nem dolgozol, buta picsa? Csak akarni kell. Persze, csak a versenyszférában. Nem valami önkormányzatnál, annak az adója pénz az egyik zsebből a másikba. TESCO-ban. Az jó."

S=klogW 2018.04.29. 15:42:15

a vágyott monarchiában nyilván nem a zsellér szerepét szánják maguknak

mandiner.hu/cikk/20180329_uhel_peti_monarchista_interju

S=klogW 2018.04.29. 21:28:04

index.hu/belfold/2018/04/29/kereszteny_ertelmiseg_magyarazkodas/

remélem, a gyávaságot remélem tartják erénynek, a képmutatást pedig főleg nem

S=klogW 2018.04.29. 21:37:03

@S=klogW:

remélem, a gyávaságot nem tartják erénynek, a képmutatást pedig főleg nem

S=klogW 2018.05.04. 21:21:07

szánalmasan röhejes, ahogy az egykor a polgári értékekekt zázslajára tűző politikai csoportosulás beszállva a konc védelmében a mocskolódásba a - jogosan - lenézett ellenfél szintjére süllyed

söpredék ez mind

Pelso.. 2018.05.05. 18:43:42

@S=klogW: Ó, ez a polgári érték. Komolyan, anno vagy egy másodpercre hittem el.

Viszont a tábor ma is kapott egy kis lsd-t, óvatosan megközelítve lehet ez alternatív polgárias megnyilvánulás:

"Egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba a Kúria, miután elvett egy mandátumot a kormánypártoktól – nyilatkozta ...... Orbán Viktor..."

S=klogW 2018.05.06. 15:47:20

@Pelso..:

két gecitábor most akkor legalább kvittek

Pelso.. 2018.05.07. 20:20:02

@S=klogW: Két nagy, meg a sok apró, ezek adják az abszolút homogén gecihalmazt.
Gazdag, de hülye ország vagyunk.
(ha valami folyamatosan igaz, gyakran ráfogják, hogy már elcsépelt. Pedig dehogy.)

S=klogW 2018.06.27. 19:20:16

Továbbra is utálom a focit, de az,h a németek kiestek, az azért szomorú. A mexikóiaknak örülök, de a skandinávok fujj. Dél-Koreától kikapni pedig szégyen.

S=klogW 2018.07.08. 19:12:22

Vajon honnan ez a megtekintési különbség?

www.youtube.com/watch?v=YqjdqOxH_Pw
BM Duna Művészegyüttes: Taps
31 611 megtekintés
Közzététel: 2007. ápr. 28.

www.youtube.com/watch?v=TYgl6qfPdd4
Romafest Gypsy Dance Theater - Verbunk
2 329 667 megtekintés
Közzététel: 2007. júl. 2.

HToma 2018.07.11. 10:03:59

A b1.blog.hu mögött az MSZP áll, vagy csak néhány lelkes baloldali újságíró?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.07.11. 10:06:40

@Pelso..:
A cikk írójával ellentétben én mindig nagyon cinikus voltam a mindenféle ideológiai politizálással szemben. A Fidesz nem azért kormányoz már 8 éve, mert van egy nemzetfogalma, hanem mert jól csinálja a hatalomtechnikát. Ennek eleme az, hogy megfelelő üzenetekkel hergelje azt a nem túl nagy réteget, aminek a "magyarság megmaradása" üzenet fontos. Ilyen rétegből azonban van még vagy egy tucat és ők csak a fontosabbak, részletesebb lebontásban a párt akár százas nagyságrendben is gyárt politikát és üzenetet különböző választói csoportoknak.

A legfontosabb rétegeket nem ideológiai üzenetekkel fogja meg, hanem egyszerűen megveszi. Politikai alkukat köt az EU-val, az oroszokkal és mindenkivel, akinek Magyarország fontos és ezeknek az alkuknak a hozományát (EU-támogatás, Paks, keleti nyitás bizniszei) a párt támogatásához köti. Ezeknek az embereknek le kell nyelniük, hogy egy olyan rendszerből kapnak pénzt, amelynek része Bayer Zsolt, a Magyar Idők, a Mandíner és az, amivé a közmédia is lett. De őket általában ez nem nagyon zavarja (mivel nem nézik/olvassák ezeket a médiumokat) mindaddig, amíg van zsozsó.

A választások előtt azért lett zavar a rendszerben, mert nem volt zsozsó. Ezért szavazott a magyar választók többsége a Fidesz ellen és ez mutatja meg, mi a rendszer gyenge pontja. Külföldről jövő pénz. Aminek a forrása azok az alkuk, amelyeket Orbán köt az ország nevében. Tehát például az, hogy minden módon állítsák meg a menekültek áramlását a balkáni útvonalon.

Ilyen értelemben igaz az, hogy a migráció a magyarság legfontosabb kérdése. Ha a migrációval kapcsolatos feladat megszűnik, az ezért kapott pénz is megszűnik. Kiesik az egyik forrás, ami a rendszert táplálja és ez gondokat okoz majd. De természetesen a migráció nem magyar sorskérdés, ez a Fidesznek egy fontos kérdés (de még nekik se sorskérdés, hiszen vannak más források is).

Pelso.. 2018.07.22. 19:15:14

@Doomhammer: Megértem cinizmusát, de azon én már túl vagyok.
Nem először: a fidesz üzleti vállalkozás, semmi más, ahol ideológiáknak nincs helye. Némi gond ott mutatkozik, hogy már a látszat fenntartása is nehéz és kínos. Hogy a tábor még beveszi az álkozerv-kamukersztény színházat, az bizony az ő bajuk, de legalább nekik is jutott valami.
Méghozzá nagyon jól prosperáló vállalkozás. Elég, ha csak megnézzük a befektetett saját tőke és az üzleti eredmény arányát. Az előbbi nulla, folytassam?

A választások előtti átmeneti pénzszűkét az generálta, hogy senki nem volt hajlandó visszaforgatni, kételyeik voltak az eredménnyel kapcsolatban, s nem bíztak a főnökben.

Mit szól a Bandigyerekhez? Remek alvállalkozója a ner-nek.
magyarhang.org/publicisztika/2018/07/21/tuszul-ejtett-ellenzek/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.07.23. 00:19:06

@Pelso..:
Állapítsuk meg: egy olyan "Centrumpárt", ami deklaráltan nem hajlandó egy ellenzéki összefogásban részt venni (soha, semmilyen módon), az a Fidesz szekerét tolja. Definíciószerűen.

Ha meg a delikvens el is hiszi, hogy ez jó, az az igazi. Nincs meg az a veszély, hogy előkerül egy kép, ahol ő és valamelyik NER-oligarcha valamit tárgyal ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.07.23. 09:52:12

@Pelso..:
"Nem először: a fidesz üzleti vállalkozás, semmi más, ahol ideológiáknak nincs helye. "

Éppenséggel van a Fidesznek ideológiája kb. 2000 óta. Ez a centralizált gazdasági és politikai rendszer, amit államszocializmusnak is nevezhetünk.

Érdekesnek találom, hogy a Fidesz-generáció hogyan lett ennyire fogékony a Kádár-rendszer társadalmi berendezkedésére. Az én elméletem szerint a kudarcok hozták ezt, mivel nem voltak képesek elég gyorsan emelkedni a globális ranglétrán, csináltak maguknak egy ranglétrát, amin a csúcsra juthatnak.

Pelso.. 2018.07.23. 19:34:02

@Doomhammer: Ha elfogadjuk az államszocializmus formát, az itt nem ideológia, csupán lepel.
Álkonzervatív - kamuállamszocialista, így kerek.

Saját ranglétrát? Ugye arra gondol, egy mindössze kétfokú létrát?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.07.23. 22:16:08

@Pelso..:
"Ha elfogadjuk az államszocializmus formát, az itt nem ideológia, csupán lepel. "

Hát de. Azért a versenygazdaság-jogállam kerettől radikálisan különbözik.

"Ugye arra gondol, egy mindössze kétfokú létrát?"

A hajléktalantól Mészáros Lőrincig (gazdasági téren) van néhány fokozat.

Pelso.. 2018.07.27. 20:11:00

@Doomhammer: Ám legyen: az államszocializmus látszata, nos?

Két külön létráról beszélünk.
A fidesz útja a teljhatalomig, - az k

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.07.29. 01:35:47

@Pelso..:
"Ám legyen: az államszocializmus látszata, nos? "

Azt hiszem, maga a tulajdonos formális személye különbségére utal. Mert míg az államszocializmusban minden vagyon a dolgozó népé volt, addig ma minden vagyon Mészáros Lőrincé.

Én épp azt állítom, hogy ez a különbség látszólagos. Ahogy az államszocializmusban nem volt semmilyen vagyon a dolgozó népé, úgy ma is formális Mészáros Lőrinc tualjdonjoga. Oké, a nevére van írva. Azonban a vagyonnal - a királysághoz hasonlóan - az autokratikus vezető rendelkezik. Meglehet, a valódi döntéshozó nem Orbán Viktor, hanem egy névtelen - talán nem is magyar - háttérember, de a rendelkezést azért hajtják végre, mert Orbán azt mondja.

Mészáros Lőrinc, a formális tulaj szerepe ebben a történetben teljesen mellékes. A nemzeti vagyon egy szűk elit kezében van, ők rendelkeznek vele, akárcsak az államszocializmusban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.08.02. 01:07:22

@HToma:
A szerző elfelejtette az autoriter rendszerek egyik jellegzetességét:

"A basis for legitimacy based on emotion, especially the identification of the regime as a necessary evil to combat "easily recognizable societal problems" such as underdevelopment or insurgency"

Ez kell ahhoz, hogy a Fidesz mobilizálhassa a választóit dacára annak, hogy a centralizált döntéshozás problémái már nagyon feltűnőek.

Például itt bukkan elő:
24.hu/belfold/2018/07/17/szocs-geza-orban-a-puszta-jelenletevel-kepes-megbabonazni-az-embert/
"Riporter: Stabilabb kormány, jobb gazdasági adatok, cserébe autokráciát kapunk a nyakunkba és NER-burzsoázia épül.

Szőcs Géza: A politika általában a kisebb rossz választása a nagyobb rossz helyett."

S=klogW 2018.08.03. 00:43:04

@Doomhammer: ezt az állam és szocializmust lefordítva leginkább fidesz és fasizmust kapunk (pontosabban valami metafasizmus, tekintettel a politikai és a gazdasági hatalom viszonyára)

S=klogW 2018.08.03. 01:17:34

Ami engem sokkal inkább aggaszt az az elmúlt pár évben gombamód elszaporodott magánkórházak. :/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.08.03. 10:15:29

@S=klogW:
Habár egyesek szerint nem létezik azonosítható fasiszta gazdaságpolitika, nem volt olyan fasiszta ország, amelyik kvázi államosította volna a gazdaság széles szektorait. Ez azért van, mert a fasizmus a nap végén jobboldali ideológia, amelyik a magántulajdonban hisz (az állam erős szerepével együtt).

Magyarországon nem ez történt. Ott névleges magántulajdonba kerültek a gazdaság széles szektorai (és nem csak pl. az acélipar, ami az olasz fasizmusnál a katonai készülődéshez kellett). Tekintve, hogy mindenki tudja, mit jelent "Mészáros Lőrinc" (az autokratikus vezető ellenőrzése alatt, az állam pénzéből működő szuperholdingot), a létrejött tulajdonforma teljes mértékben megfelel a késői Kádár-rendszernek, ahol az állami vagyont szakmenedzserek irányították és az állampárt biztosította nekik a hatalomtechnikai eszközöket.

Mivel Magyarországon a fasizmusnak nincs múltja, ezzel szemben a fideszes vezetők, főkent az autokratikus vezető a Kádár-rendszerben szocializálódott, nem életszerű a fasizmus analógiáit keresni, ha van egy sokkal kézenfekvőbb modell.

Az, hogy szöveg szintjén az új rezsim nem a baloldali, hanem a jobboldali lózungokat nyomja, az engem egy fikarcnyit se érdekel. A rendszerváltás által kinevelt új politikai elitnek sikerült újra létrehozni a Kádár-rendszert. Ez akkora tragédia, ami nehezen feldolgozható.

Pelso.. 2018.08.04. 21:05:51

@Doomhammer: Sokszor írtam, hogy a fidesz megalapításától pillanatától egy üzleti vállalkozás, tényleg semmi több.
Az nem egyedi jelenség, hogy egy cégen belül is folyik verseny, de roppant fura, hogy végtelen ideig az a főnök, aki csupán nagyot, de azt jó sokat tud mondani a vásárlóknak, egyéb produktuma nincs Az, hogy ezzel elképesztő üzleti eredményt termel, már minden abszurditáson túlmutat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.08.05. 00:07:52

@Pelso..:
"de roppant fura, hogy végtelen ideig az a főnök, aki csupán nagyot, de azt jó sokat tud mondani a vásárlóknak, egyéb produktuma nincs "

Ezzel azért nem értek egyet, mert ez lehetett igaz mondjuk 2010-ig, de a helyzet azóta alaposan megváltozott. Orbán Kádár helyére verekedte be magát, tehát azért cserébe, hogy hatékonyan végrehajtja a külföldi megrendelők utasításait, szabad kezet kap a magyar belpolitikában. A magyar hagyományoknak megfelelően az erőszak nem látszik ki nyíltan (de mondjuk Simicska tudna beszélni a meggyőzés módozatairól).

Baráti országot még nem szálltunk meg, mint Kádár a cseheket 1968-ban, de még az is eljöhet.

Ez a hatalom megszilárdításának egy új minősége (erről lelkendezett Török Gábor pont a minap, már ő is tudja), mivel a lehetséges ellenzéktől nem csak a belső erőforrásokat vették el, de külföldről se kapnak támogatást. Ezért olyan magabiztos Orbán a 2030-cal kapcsolatban.

S=klogW 2018.08.05. 08:16:58

Nem érzem kádárinak/szocialistának a rendszer gazdasági aspektusát, bár én csak keveset éltem abban a rendszerben. Mégis csak magántulajdonban vannak a vállalatok, szakszervezetek meg sehol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.08.05. 10:02:04

@S=klogW:
Hát látja, ezért nem ismerte fel azonnal azt a fojtogató hangulatot, ami a Kádár-rendszer sajátja volt és ami most is érezhető.

A magántulajdonnal kapcsolatban pedig: azt a madarata, ami úgy jár, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, azt én kacsának hívom.

Ha a gazdaság széles szektorait közpénzből megveszik, közpénzből üzemeltetik és felettük a végső ellenőrzést egy autokrata politikai vezető gyakorolja (aki, mint tudjuk, nem foglalkozik gazdasági ügyekkel, de a tiszttartókat ő nevezi ki), az államszocializmus. Tök mindegy, mi van a tulajdoni lapra írva.

S=klogW 2018.08.05. 10:42:28

@Doomhammer: az állami gondoskodás mértéke a dolgozók iránt azért jóval magasabb szinten állt

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.08.05. 14:47:22

@S=klogW:
Már ezt hogyan érti? Hogy például a szakszervezeteket a Kádár-rendszerben államosították és a szakmenedzserek maguk ellenőrizték a szakszervezeteket, mint pl. szakszervezeti titkár? Ez tökéletesen tönkreteszi a szakszervezetek működésének értelmét és semmilyen szociáldemokrata elvvel nem indokolható. Mert nem is a munkások érdekeinek képviseletére, hanem az ellenőrzésükre szolgál.

S=klogW 2018.08.05. 16:37:23

@Doomhammer: Ha a szakszervezet érdekképviseleti funkciójára gondol igaza van, de ha munkásjóléti (pl. dolgozói üdülések) akkor már nem.

Ma pedig egyik sem működik, mert nincs is szakszervezet.

Pelso.. 2018.08.05. 20:12:23

@Doomhammer: Nem, Kádár nem kapott szabad kezet a belpolitikában sem. Akadt ugyan néhány apró jelenség, (pl a gmk-kra emlékszik?), de ezeknek politikai szempontból látszat és gőzkieresztő funkcióik voltak.

Két (OV-Kádár) rendszer összevetése esetén ne csak egyező elemeket keressünk, hanem különbségeket is.
Mindjárt egy nagy: anno a tsz-ek, állami gazdaságok működtetése. Ideológia szerinti, gazdasági és a vidék makro társadalmi jelenségei kapcsán egyaránt.
Ma mi van vidéken?

Fent vásárlót említettem. Nos, tudta-e a vásárló ápr.8. előtt, hogy mi van a dobozban, garancia, egyebek? Még csak annyit sem mondtak neki a vevőszolgálatnál, hogy "folytatjuk".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2018.08.06. 08:29:34

@Pelso..:
Kádár olyan értelemben valóban nem kapott szabad kezet, hogy nem vezethette volna be pl. a piacgazdaságot vagy a többpártrendszert. De ezt nem is akarta, a személyének a kiválasztása volt erre a garancia, lévén hogy Kádár gerinces kommunista volt.

Viszont a Szovjetunió által megadott korlátokon belül szabadon alakította a belpolitikát és ebbe nem tűrt beleszólást, akárcsak Orbán.

Így emlékszik erre Valerij Muszatov:
archiv.xxszazadintezet.hu/rendezvenyek/mit_kezdjunk_vele_kadar_janos/valerij_muszatov_eloadasa.html
"Bevezetésként engedjenek meg néhány személyes megjegyzést. E tanácskozás résztvevői közül alighanem én találkoztam legtöbbször Kádár Jánossal. Dolgoztam vele, és alkalmam volt elbeszélgetni vele különféle témákról. 1963-ban, Moszkvában láttam először. Később sokszor találkoztam vele munka közben a Központi Bizottság apparátusában, majd az itteni szovjet nagykövetségen, aztán megint a KB apparátusában. Kísértem őt szovjetunióbeli látogatásai alatt, figyeltem rá a különböző nemzetközi találkozókon Moszkvában és más fővárosokban. S tanúja voltam három fontos eseménynek: Kádár és Brezsnyev beszélgetésének Zavidovóban 1972 februárjában; a Gorbacsovval folytatott tárgyalásoknak Moszkvában 1985 szeptemberében; végül az utolsó telefonbeszélgetésének, amelyet az SZKP KB főtitkárával folytatott 1988 májusában.
...
A szovjet vezetőkkel való kapcsolatában Kádár nem bábként viselkedett. Önérzetes volt, úgyhogy becsülték őt. Azonban világosan tudta, mi a különbség a két ország és a két párt között, és saját felelősségével is tisztában volt. Szovjet részről történtek kísérletek 1956-ban, 57-ben arra nézvést, hogy irányítsanak, oktassanak, beleszóljanak a belügyekbe, de később ez gyakorlatilag megszűnt. Kádár többször mondta, hogy azokkal dolgozik, akiket Moszkva küld neki. Ugyanakkor nagyon jól helyretett olyanokat, akik hajlamosak voltak arra, hogy elgaloppírozzák magukat; még nagyköveteket is visszahívott. Számára tekintély csak az SZKP KB főtitkára volt – itt megemlíthetjük a Kosziginnel, Katusevvel vagy Kirilenkóval való összetűzéseit."

S=klogW 2018.10.07. 00:00:41

Uraim!

Meritokrata társadalom csak kommunista rendszerben valósítható meg, ahol nincs ingatlan magántulajdon.

S=klogW 2018.10.23. 23:43:32

na ha már ilyen blaszfémiát böfögtem ide, folytatom:

a diktatörp alatt, a Reagan szobor árnyékában most kezdhetünk belekóstolni a backyard life-ba (latin-amerikát szokás az USA hátsó udvarának nevezni)

bár az esővízgyűjtést még nem tiltják a republikánusfasz-szopók

S=klogW 2019.02.18. 01:18:30

A helyzet lényegében változatlan.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2019.02.26. 23:38:20

@S=klogW: Jópár ezer éve :) Tán csak nem rácsodálkozott?

ivana mirjana 2021.01.26. 05:26:14

név szerint Ivana mirjana vagyok. Üdvözlet mindenkinek, aki olvassa ezt a bizonyságot. A feleségem három (3) év házasság után utasított el, csak azért, mert egy másik férfinak volt bűbája, és otthagyott engem és a gyereket. egy nap, amikor az interneten olvastam, láttam egy bejegyzést arról, hogy ez a varázsigény ezen a címen: doctorosagiede75@gmail.com hogyan segítenek egy nőnek a férjének visszaszerzésében, én pedig válaszoltam neki a címére, és ő azt mondta nekem egy férfinak volt egy varázslata a feleségemről, és azt mondta nekem, hogy segít nekem, és 3 nap múlva visszakapom a feleségemet. hittem neki, és ma örömmel tudatom veletek, hogy ez a varázsigény képes arra, hogy visszahozza a szerelmeseit. mert most boldog vagyok a feleségemmel. Köszönöm, hogy segített nekem. Dr. osagiede lépjen kapcsolatba vele e-mailben: doctorosagiede75@gmail.com
vagy viber / whatsapp: +33753154980
süti beállítások módosítása