Az idei érettségiben citált szerző, Spiró György idén újabb regénnyel örvendeztette meg az olvasókat. Bár a Reakció nem foglalkozott az esettel, más blogokon már komoly vitákat váltott ki a szerző, ill. az eset. Végül is a vita ahhoz a kérdéshez jutott el, hogy elválasztható-e a szerző közéleti tevékenysége az írásai értékelésétől. Magyarul, az, aki technikailag magas szinvonalon gyakorolja az írói mesterséget, de olyan tartalmat ír le, ami nyíltan alázza meg az olvasók egy jelentős részének elkötelezettségét, meggyőződését, hitét, példaként állítható-e íróként? Akkor legtöbben a Fogság című regényre hivatkoztak.
A napokban egy posztnál csípős hangú kommentek utaltak a stílus vélt vagy valós modorosságára. A tartalmat azonban senki nem vonta kétségbe. De mi van akkor, ha a probléma a tartalommal van, nem a stílussal? Szemléltetésként álljon itt néhány részlet Spiró Feleségverseny című, idén megjelent regényéből:
„Akkor kitalálták, hogy a már igen rossz állapotú házból legyen menhely. Az állam megvette az egyházi szervezetnek, állami pénzen fel is újították, és beköltöztettek nyolcvan idős embert, de csak papíron, a valóságban egy főpap meg ifjú titkára laktak benne ketten; őket aztán valaki úgy fejbe vágta, hogy mindketten szörnyet haltak, és a gyémántok ott maradtak a falban.”
„A génkezelt patkányokat munkanélküli fiatal biológusok találták fel diákkorukban, talán ugyanazok, akik a kábítószernek alkalmas génkezelt parlagfüvet. Ezek a patkányok negyven-ötven szót meg tudtak tanulni, az embert nem tekintették ellenségüknek, és szívesebben fogadták el az ételt, mintsem megküzdöttek érte. A tudósok szerint ez a fajta lustaság csak az emberre és a háziállatokra jellemző.
A titkosszolgálati jelentések szerint vallásos patkányokat is sikerült kikisérletezni, de ezeket az egyedeket a nagyhatalmak kérésére utód létrehozása nélkül elpusztították. A vallásos patkányok háborús célokra való felhasználására hazánkban nem került sor, a nagyhatalmak azonban jelentős számban használnak fel hadi cselekmények elvégzésére vallásossá génkezelt delfineket, garnélarákokat, galambokat és verebeket. Az eljárás lényege azonos: a pavlovi reflexek kifejlesztésével párhuzamosan kiválogatják azokat az egyedeket, amelyek a szokást előnyben részesítik a tapasztalattal és a megfigyeléssel szemben, aztán egy következő génkezeléssel kiépítik bennük a valóságtól független hiedelmek rendszerét, végül pedig a hiedelem diktálta viselkedést díjazzák az egyed normális, létfenntartó reakciói helyett. Úgy találták, hogy az ilyen egyed önmagában életképtelen, közösségre szorul, amelynek gyáván és önként aláveti magát.
Az ilyen állatpopulációban mindig akadnak agresszív, hisztérikus egyedek, amelyeknek a többiek áhítatosan engedelmeskednek; ezeket papoknak nevezik. A kísérlet másik tanulsága: a méhkirálynőkben a papi gének szintén megvannak, és a herékben a vallásos gének jelenléte okozza, hogy párosodásra hajlandók annak ellenére, hogy utána azonnal elpusztulnak.”
A mai magyar írófeledelmek esetében gyakran a szöveg tartalma, s nem a stílusa az, ami felveti a kérdést: elfogadhatóvá válik-e a Gonosz, ha csábítóan mutatják be?