Eléggé ver bennünket a Fennvaló. Reggel oviba menet, a járdáról lelépvén, a buszsávban hasító Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője kaszált el minket kis híján, LIL-675 rendszámú, fekete, Fiat Brava márkájú gépkocsijával (ha perelne, akkor bevallom, hogy lehet, Grande Punto volt. Kisoli életével törődtem elsősorban, az vesse rám az első követ... usw.) Aztán hazajöttünk és vetettünk egy pillantást a magyar expresszionista próza neves gyűjtőhelyére, és mit láttunk? Ezt.
A mi kedves olvasóinknak teljesen fölösleges bármiféle kaptáció benevolencijé, úgyis azt gondolják, amit gondolnak. Megnyilvánultunk már Trianonnal kapcsolatban. Igen igazságtalannak, és igen, megemlékezésre méltónak tartjuk. A blog és a lap számtalanszor hitet tett arról, hogy számára a határon túli magyarok fontosak. Ez nyilván mit sem számít: olyik kommentelőnknek nyilván kriptofasiszta fidesznyikek leszünk, olyiknak meg kis cionbölcsei. Most lehetne itt örömködni, hogy mennyire, de mennyire középen állunk, de a hülyeség tengelyén elhelyeződni nem az a hajdenagy karnevál.
És igen, a Magyarok Világszövetségén és a Trianon Társaságon viccelődni nem szép dolog, olyan mintha Down-kórosokon nevetnénk. E nyilvánvalóan visszataszító tettre csak azért vetemedünk, mert a mai sokszáz trianoni ünnepélyen nyilvánvalóan el fog hangozni a fenti petíció és ezek sokezer ember tudatába vésődnek be kiirthatatlanul. Itt és most ún. közfeladatot látunk el, amikor rámutatunk a szóbanforgó dokumentum nyilvánvaló marhaságaira, ezzel is kis lépést téve a Magyar Igazság felé vezető göröngyös országúton.
Figyelmeztetek mindenkit, hosszú lesz. A hülyeség mindig egyszerű, a cáfolat sokkal időigényesebb.
Ha Franciaország tudta volna – tizenhat évvel ezelőtt -,
hogy azok az államférfiak,
akik 1919-ben képviselték a nemzetet,
milyen hátsó gondolatokkal és milyen célzattal
kötötték meg „a jog és az igazság békéjét” –
ha tudta volna akkor, s ha tudná ma,
hogy ezek az urak milyen érdekek,
milyen igyekezetek szolgálatában keverték gyanúba
a haza becsületét, és veszélyeztették jövendő biztonságunkat:
Franciaország és vele együtt Európa
most nem ott tartana, ahol ma tart...
Franciaországnak 1914 júliusában egyetlen ellensége volt: a hazugság!HENRI POZZI, 1935
Henri Pozzi egy igazi csibész volt: saját állításaival szemben nem volt tagja a francia békedelegációnak. Újságíró volt, aki végigszédelegte Kelet- és Közép-Európát, korrumpált és hagyta korrumpálni magát. Magyar ügynök volt, akivel a harmincas évek végén a magyar diplomaták, sőt a Revíziós Liga képviselő sem álltak szívesen szóba. (A konkrétumok szerelmeseinek: Magyar Országos Levéltár, K 63, a Külügyminisztérium politikai osztályának iratai, 97. csomó, 11/7. tétel, 1656/1938 sz. irat, Honti Ferencnek, a Revíziós Liga párizsi titkárának levele. Párizs, 1938. május 7.). Őt kitenni mottónak nem éppen a nyerő pálya.
Igazságot Európának!A magyar kérdés rendezése nem tűr halasztástKözel egy évszázada annak, hogy véget ért az I. világháború, amely után a győztes hatalmak a Versailles-ban megtartott tárgyalásokon érvényesítették háború előtti szándékaikat. Az 1920. június 4-én Magyarországra kényszerített „béke” méltánytalansága és a nemzetközi jogi elvekbe ütköző volta már az aláírás napján is nyilvánvaló volt, de fölülvizsgálatára és igazságszolgáltatásra mindmáig nem került sor.
A béketárgyalások Párizsban folytak, egyébként. Versailles-ba és környékére jobbára csak aláírni mentek ki.
A korábban a Magyar Királyságban élő és az 1222 óta írott alkotmánnyal rendelkező, jogállamiságból Európának példát mutató országban államalkotó szerepet játszó magyar nemzetet hétfelé szaggatták, és 3.5 millió magyart megkérdezése nélkül, akarata ellenére idegen uralom alá kényszerítettek.1920. június 4-e óta az Európa történelmében – a déli harangszóban megörökített és naponta emlékezetbe idézett – védőszerepet játszó, elévülhetetlen érdemeket szerzett magyar nemzet elvesztette össznépi képviseletét. A hétfelé szaggatott és harmadában hozzá ellenségesen viszonyuló, idegen uralom alá kényszerített magyarság össznépi képviseletét kilenc évvel később, 1929-ben, a Magyarok I. Világkongresszusa révén nyeri vissza.
Igen sajátos jogértelmezés, amely egy, a kormány által támogatott, de mégiscsak társadalmi egyesületet tesz meg a nemzeti szuverenitás letéteményesének. Az I. Világkongresszust egyébként döntően a nyugati magyarsággal való kapcsolattartásra ötlötték ki, közjogi státusza nem volt.
Az 1938-ban megtartott Magyarok II. Világkongresszusa életre hívja a Világkongresszusok ülései között is működő, állandó ügyvivő testületként a Magyarok Világszövetségét. A kommunizmus évtizedei alatt bekövetkezett, 54 évig tartó kényszerszünet után 1992 óta a magyar nép egészét képviselő Magyarok Világkongresszusa négyévenkénti rendszerességgel ülésezik. 2008-ban augusztus 16–20-a között Budapesten a 70 éves Magyarok Világszövetsége szervezésében 1000 küldöttel megtartotta ülését a Magyarok VII. Világkongresszusa, amely legfontosabb határozatával nyilatkozatot fogadott el a magyar nép önrendelkezési jogáról (1. melléklet). Ez kinyilatkoztatja a Magyarok Világkongresszusa által megtestesített teljes magyar nép önrendelkezési igényét az ENSZ Közgyűlése által 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya alapján, amelynek első cikkelye kimondja: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.” A Magyarok VII. Világkongresszusának nyilatkozata a magyar nép önrendelkezési jogáról külön mellékletben nyújt kezet Európa nemzeteinek, külön megszólítva a szlovák, az ukrán, a román, a szerb, a horvát, a szlovén és az osztrák nemzet polgárait és kormányait, biztosítva őket arról, hogy a magyar nép számára az ő önrendelkezésük is elvitathatatlan érték. Az önrendelkezési nyilatkozat megállapítja, hogy a magyar kérdés méltányos rendezése nélkül az Európai Közösség (Európai Unió) nem lehet „a szabadság, a jog és a biztonság” térsége. A Magyarok VII. Világkongresszusa keretében több mint ötszáz küldött részvételével megtartott Trianon Újraértékelése Konferencia egész napos elemző vita alapján Indítványt fogadott el az 1920. évi trianoni és az 1947. évi párizsi béke fölülvizsgálatáról, amely 7 pontos indoklással követeli, hogy a nemzetközi közösség vessen véget a magyar népet kollektíven büntető trianoni és párizsi béke máig tartó következményeinek, és szolgáltasson Igazságot Magyarországnak! (2. melléklet). Egyben elegendő bizonyítékát adja annak, hogy az I. világháborút lezáró békét tudatosan félrevezetett politikusok hozták Európa népeinek – mára feltárt – korrupciós alapú félretájékoztatásával.
A szóbanforgó konferencia programját nézve nyugdíjas nyelvtanárok, lovagrendi nagymesterek és szimpla futóbolondok állásfoglalásai alapján ilyen következtetésre jutni azért kissé meredeknek tűnik. (Igazságtalanok lennénk ugyanakkor, ha Popély Gyula vagy Salamon Konrád szakértelmét kétségbe vonnánk. A konferenciára azonban sokan nem mentek el, az arról közvetítő Árpádhír TV honlapja meg nem elérhető ma már). Az pedig, hogy a nagyhatalmak nem tudták mi van a Duna-medencében, szimpla közhely, és ráadásul nem is igaz. Stratégiai és biztonságpolitikai érvek mentén döntöttek, elsősorban a vasútvonalak miatt: ez nem volt szép tőlük, ettől nekünk ugyanolyan szar, de legalább magunknak ne hazudjunk. A korrupció feltárást meg várnám valami lábjegyzetben, bár az a petícióknak nem sajátja.
Az egyetemes magyar népet megtestesítő Magyarok Világkongresszusa által, annak VII. ülésén, 2008 augusztusában elfogadott határozatokat végrehajtva, mint a Magyarok Világkongresszusának állandó, ügyvivő testülete, a Magyarok Világszövetsége ezennelP E T Í C I Ó Tterjeszt elő, amelyben kéri az I. világháborút lezáró trianoni (1920. június 4.), valamint a II. világháborút lezáró párizsi (1947. február 10.) béke fölülvizsgálatát, a magyar nép további hátrányos megkülönböztetésének megszüntetését és igazság szolgáltatását a magyar nép számára. Ez a jelen körülmények között – tekintettel jelentőségére és kihatására – egyet jelent az Igazságot Európának! felhívással.A kérelem alátámasztására az eddigieken túlmenően a következőIndoklást terjesztjük elő. 1. Az I. világháborút lezáró versailles-i béke során a nemzeti elvre való hivatkozással, Magyarország területe kétharmadának elcsatolásával korábban soha nem volt államokat hoztak létre, például Csehszlovákiát és Jugoszláviát, vagy bővítettek soha nem volt méretűvé, mint Romániát. Csehszlovákiát még a történelmi elv alkalmazásával is megjutalmazták, ekként lehetővé téve számára 3 millió német lakosának bekebelezését. Valamennyi új állam létrejöttét az önrendelkezési elvvel indokolták meg.Ugyanakkor Magyarországgal szemben a nemzetközi jog valamennyi elvét semmibe véve jártak el, megtagadva tőle mind a történelmi, mind a nemzeti, mind az önrendelkezési elvet. Ekképp jutottak színmagyar területek és közösségek a fent nevezett utódállamok uralma alá.Nyilvánvalóan a nemzetközi jog elveivel ellentétes kettős mérce fenntartásáról van szó, amely hátrányosan különbözteti meg a magyar anyanyelvű embereket. A hátrányos megkülönböztetés a rasszizmus egyik tipikus és elítélendő módszere.Több, mint 90 évvel a háború befejezése után a Kárpát-medencében élő magyarok ma sem kapnak választ életük sorsformáló kérdéseire. Ha például legitim egy államból azon a jogcímen kiszakadnia egy nyelvi közösségnek, hogy szlovák nyelven beszél, akkor ugyanezen elv alapján miért nem legitim a ma is magyar többségű területek kiválása a mesterségesen létrehozott államokból, és a magyar nyelvet beszélők Magyarországhoz való visszatérése?
Amellett, hogy az MVSZ jobbára csak Patrubány Miklós zakójának válltömését képviseli, a fentiekkel nagyjából egyet is lehetne érteni, de a 3 millió német iderángatása némileg erőszakoltnak hat. Tegyük fel, hogy visszakapjuk/-vesszük a magyar többségű területeket (amennyiben ennek ma van értelme). Mi lesz a Székelyfölddel? Nyelvi korridor nem létezik. Mit teszünk azokkal a román, szlovák, szerb tömegekkel, akik a hajdan magyar többségű városokban, falvakban (mondjuk Kassán, Nagyváradon, Aradon vagy Szabadkán) élnek, s szintén szülőföldjüknek tekintik azokat a területeket? A „nemzetközi jogra” való hivatkozás itt kissé absztraktnak tűnik. Konkrétabbat, ha lehetne.
2. Az 1920. június 4-én ránk rótt büntetés elfogadhatatlanul igazságtalan volt. Tényként kell kezelni, hogy Magyarország nem tehető felelőssé az I. világháború kirobbantásáért. Az I. világháború kitörésekor Magyarország nem önálló államként, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia tagjaként kényszerült hadba lépni, hiszen 1867 óta a bécsi hadügyminisztérium döntött Magyarország katonapolitikai ügyeiről, ahogyan a birodalom kül- és pénzügyeit is Bécsből irányították. 1914. július 7-én gróf Tisza István magyar miniszterelnök a Koronatanácsban egyedül szavazott a háború ellen, sőt másnap levélben is kérte Ferenc József császárt, hogy a Monarchia ne indítson háborút. Még a vétója következtében meghiúsult háború-indítás újratárgyalásakor, 1914. július 14-én is csak azzal a feltétellel engedett a rá nehezedő nyomásnak, ha jegyzék születik a nagyhatalmak és az érintett országok felé arról, hogy Magyarországnak egy győztes háború esetén sem lesznek területi igényei a megtámadni tervezett Szerb Királysággal szemben.E tényállással szemben a szövetséges hatalmak sajtója telekürtölte a világot azzal a gyalázatos hazugsággal, hogy gróf Tisza István szervezte volna meg az I. világháború kirobbantásának ürügyéül használt szarajevói gyilkosságot, amelynek áldozatául esett Ferenc Ferdinánd trónörökös.Ezzel szemben a politikum akkor is tudta, és később cáfolhatatlanul igazolást nyert, hogy a szerb titkosszolgálat által kitervelt és levezényelt akcióról volt szó.Amikor a Magyarország ellen koncepciózusan felépített háborúindítási vádat cáfolni lehetett volna, 1918. október 31-én otthonában, szerettei szeme láttára, gyalázatos módon meggyilkolják a háborút vétójogával is megakadályozni próbáló magyar miniszterelnököt, gróf Tisza Istvánt.
Kezdjük a végéről: Tiszát megölték (by the way: Tisza a legnagyobb magyar politikusok egyike a XX. században és a háborút valóban ellenezte. És fenntartásai azért azt is jelentik, hogy valamennyi befolyása mégiscsak volt a Monarchia külpolitikájára), de nem azért mert ellenezte a háborút. Ráadásul bizonyíthatóan magyar állampolgárok voltak a tettesek, ennek így semmi köze a párizsi békekonferenciához. Ráadásul a háborús propaganda és a béketervezés az két külön dolog, nem is ugyanazok csinálják, bár interferenciák elképzelhetőek. Németország sem azért kapott rossz békefeltételeket a végén, mert 1914-ben azt terjesztették: a német katonák Belgiumban apácák lábát fűrészelik le.
3. Magyarország feldarabolását – bizonyítható módon – jóval az I. világháború kitörését megelőzően eltervezték. E szándék és annak megvalósítása nem a háború kimenetelének függvénye volt, ezért nem kellett volna a háborút lezáró béke tárgyát képeznie. Ezt az állítást az alábbi tények támasztják alá:· Az 1914. június 23-án, tehát a szarajevói gyilkos merényletet megelőzően az Oroszország, Szerbia és Románia között létrejött katonai egyezmény Szerbiának ígért olyan magyar területeket, amelyeken szerbek sohasem éltek. Ezt az ígéretet az 1918. november 13-i belgrádi szerződéssel az antant hatalmak teljesítették is annak ellenére, hogy ekkor Oroszország már nem is létezett, a területén létrejövő Szovjetunió pedig nem volt tagja az antantnak.· Az 1918. november 3-án Páduában teljes felhatalmazással aláírt és az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szövetségesek között mindennemű fegyveres konfliktusnak véget vető fegyverszüneti egyezmény érintetlenül hagyta Magyarország területét.Ennek ellenére – vagy éppenséggel ezért – tíz nap múltán, a hatalmat 1918. október 31-én, gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának napján magához ragadó hazaáruló gróf Károlyi Mihály kormánya Belgrádban katonai egyezményt köthetett a francia hadsereg képviselőjével, amely megengedi az ellenséges erőknek, hogy mélyen Magyarország belsejében húzódó, akkor csapataik által még el nem ért demarkációs vonalakra fejlődjenek fel. Mindezekre anélkül került sor, hogy időközben Magyarország bármely fegyveres konfliktusba keveredett volnaKárolyi Mihály hazaáruló voltát cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy öt hónap múlva, amikor a hatalomról lemondani kényszerült, Magyarország legádázabb ellenségéhez, Edvard Beneshez menekült, tőle kapott útlevelet, amellyel világgá ment, költségeit pedig egy Panast nevű londoni cseh bankár fedezte.· Az 1918. november 3-i páduai fegyverszüneti egyezmény aláírása után döbbentek rá az antant hatalmak, hogy elvi akadályba ütközik a korábban titkos szerződéssel Romániának ígért Erdély átadása. Románia ugyanis az I. világháború alatt többször cserélt szövetségest, 1916-ban alkalmasint hátba is támadva szövetségesét. 1918. május 8-án a németekkel aláírt békeszerződéssel végképp kizárta magát az antant hatalmak közül. A politikai lehetetlenséget katonai eszközökkel oldották fel: öt nappal a páduai fegyverszüneti egyezmény megkötése után, 1918. november 8-án a francia hadvezetés kettéosztja a Szerbia területén lévő csapatait, és egyik felét Berthelot tábornok vezetésével Bukarestbe irányítja, ahol megdöntik a németekkel szerződött, regnáló román kormányt, helyébe újat ültetnek, amely immár alkalmas arra, hogy Romániát a győztesek oldalára állítsa, és jutalmul megajándékozza Erdéllyel. (Lásd Románia új miniszterelnökének, Bratianunak Clemenceau francia miniszterelnökhöz írt 1918. november 8-ai köszönőlevelét.)· Bár a páduai fegyverszünet mindenféle harci cselekmény beszüntetését kimondta, az antant-hatalom Franciaország, saját fegyverszünetüket felrúgva hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen. Ez tény, akár az Osztrák-Magyar Monarchia részének tekintették, akár Clemenceau utasítása szerint az antant által el nem ismertnek, azaz politikai értelemben nemlétezőnek(!) tekintették Magyarországot.Ezt a hadüzenet nélküli háborút – a szerbeket kivéve – olyan etnikumokból toborzott alakulatok bevonásával folytatták, amelyekkel Magyarország a fegyverszünet előtt sem állt hadiállapotban (csehek), vagy amelyekkel érvényes békeszerződésben rendezte az antant-hatalmak felbujtására őt hátba támadó, áruló szövetséges által létrehozott háborús viszonyt (románok). Illetve olyan fantom nemzetállamokkal, melyeknek se állampolgárai, se határai, se történelmük, de legfőképpen államalkotó nemzetük sem volt, amelyek tehát csak az antant-vezérkarokat mozgató háttérerők és az őket kiszolgáló, hazájukban ismeretlen vagy tábor nélküli maroknyi emigráns politikus vágyaiban „léteztek”, mint Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság/majdani Jugoszlávia.Károlyi Mihály tettestársa, a másik hazaáruló, Lindner Béla hadügyminiszter, aki már a belgrádi katonai szerződés nyomán indított kisantant hadművelet előtt feloszlatta a magyar hadsereget, Jugoszláviába menekült és haláláig ott élt, majd szobrot állítottak emlékére.
Megint a végéről, hogy meglegyen a visszacsatolás. Linder Béla (helyesen így) 9 napig volt hadügyminiszter, egy tehetséges, de korán a piába menekülő, igen rossz jellemű vezérkari tiszt volt, akinek a későbbi életpályája tényleg kevéssé ismert. Képességeit túlbecsülnénk azonban, ha az ő és Károlyi gróf nyakába varrnánk a történelmi Magyarország összeomlását.
A Monarchia felbomlasztásának bizonyítására ez az elég fantasztikusan hangzó (nem létező) szerb-román-orosz szerződés szolgál, utána 1918-as dátumok jönnek: talán nem véletlenül. A háború végének idején a három állítólagos szövetségesből kettő ki volt ütve a háborúból, a harmadik (szerbek) jórészt szamárkordékon és rongyos kapcában meneteltek a Balkán széles útjain, főleg ha az Armée d'Orient hős szpáhijai dobtak nekik egy kis mogyit meg aprót fagyira.
A Monarchia felbomlasztása nem volt eldöntve 1914-ben. Sokan nem szerették őket/minket, de akkor még jó ötletnek tűnt egy nagy közép-európai birodalom fenntartása. 1917-18-ban történt egy sor olyan dolog (Sixtus-affér és a nyomában járó Czernin-Clemenceau-vita, valamint a különbéke-kísérletek nyilvánosságra kerülése, spa-i egyezmény, breszt-litovszki béke), ami arra indította az antantot, hogy úgy vélje, mégsem olyan kurvajó ötlet a bécsi szelet, a Sacher-torta, a muskátli és a gulyás közép-európai hódító körútja. Tessék sok Romsicsot (az öreget) olvasni.
Károlyi Mihály alapvetően egy szerencsétlen hülye volt, rossz helyen, rossz időben, de valószínűleg nem hazaáruló. Csehszlovák útlevélre időről-időre szüksége lehetett (de volt neki jugoszláv is egy időben), de pénzre csak módjával: 50 ezer hold birtokosaként, majd annak elvétele után a családi apanázsból azért eléldegélt így-úgy, nem kellett a cseh zsozsó. Volt, amikor rosszabbul ment, de dolgoznia sohasem kellett, és ha valaki látta párizsi lakását az avenue Lowendal-on (Cambronne metróállomás), akkor egyetérthet: ott mi is szívesen emigránskodnánk. De ha kapott is zsetont Benestől hébe-hóba: ez miért lenne érv a revízió mellett?
A belgrádi fegyverszüneti konvencióra meg éppen azért volt szüksége a Károlyi-kormánynak, mert a padovai nem rendelkezett Magyarország határairól. Valamiféle nemzetközi legitimitásra Károlyiéknak szükségük volt, és erre pont jónak látszott egy kövérlászlós bajusszal rendelkező, monarchista szimpátiákkal bíró, nyugdíjaskorú farncia generális. Lehet, hogy nem illő teniszruhában tárgyalásra menni, meg az orrunkat piszkálni közben, de a belgrádi katonai konvenció legalább kijelölt valamilyen fegyverszüneti vonalat, ami mögé formailag nem lehetett lépni antantkatonának. (Egyébként: lépett.) És a lépés a magyar kormány legitimitását igazolta, le is baszták miatta a nyugdíjas hadfit Párizsból, mint a pengősmalacot. Lehet, hogy nem jött be (pl. az északi határokról nem rendelkezett, erre kellett a Bartha-Hodza egyezmény)
4. A versailles-i békében a Magyarországra vonatkozó határozatokat durva hazugságokkal félrevezetett döntéshozók hozták. Lloyd George brit miniszterelnök később elismerte, téves adatok alapján döntöttek: „Voltak egyes szövetségeseink, akiknek minden bizonyítéka hazug és meghamisított volt. Hamis alapokon döntöttünk.” (Lloyd George, Queen’s Hall-i beszédek, Attachment 62)
Bullshit. Lásd fentebb. Lloyd George mosta le magáról a felelősséget. Magyar Testvérem! Soha, de soha ne higgy liberális politikusoknak. Főleg, ha már bebukták.
5. A trianoni béke igazságtalanságát legkeményebben bizonyító tétel az, hogy Magyarország területéből még annak az Ausztriának is juttat 4026 négyzetkilométert, amelyet sokkal inkább terhelt a felelősség a háború indításáért, mint Magyarországot. Tehát az az Ausztria is kapott területeket Magyarországtól, amellyel Magyarország a háború ideje alatt mindvégig egyazon államot alkotott!
Ez valóban nem volt szép az osztrákoktól, de nem lehet csodálkozni, hogy egy nemzet, amely a Red Bullt, Falcót, Adolf Hitlert és a mazsolás smarnit adta a világnak, ilyesmire vetemedik. (Enyhítő körülmény: az Erste Allgemeine Verunsicherung) Hozzáteendő, hogy az Ausztriának ítélt területek etnikai viszonyai voltak a legegyértelműbbek: elsöprő német többség mellett még a gradistyei horvátok is többen voltak, mint a magyarok. A szövetségesek az Anschlusst akarták megakadályozni, és kicsit premizálták a bécsi cseh házmesterek államát, hogy ne legyen annyira kedvük egyesülni Németországgal.
6. A Kárpátaljával történtek megközelítik az ausztriai eset méltánytalanságát. Trianonban még Csehszlovákiának ítélték, hogy az ott többségben élő ruszinokkal gyarapítsák az új állam szláv népességének arányát. Ám Benes elnök minden jogalap nélkül egyszerűen átengedte a területet a Szovjetuniónak. Ekképp lett Kárpátalja a Szovjetunió szétesését követően annak az államnak, Ukrajnának a része, amelyhez történelme során soha nem tartozott. A területén ezer év óta élő ruszinoknak és magyaroknak még a népszavazás, azaz az önrendelkezés jogát sem biztosították.
És most? Vannak-e még ruszinok Kárpátalján? Többségben? És mit mondanának vajon egy népszavazáson? Ettől persze Prága sara nem kisebb.
7. A trianoni béke kihirdetését követő években a történelem ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, mennyire hamis volt a háborús készülődést szító antant országokbeli propaganda, mely szerint Magyarország a népek és a nemzetiségek börtöne lett volna. Az Ausztriához csatolt területek falvainak lakosai nem nyugodtak bele az elcsatolás tényébe, és az önrendelkezési joguk megtagadását követően fegyveres küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy visszacsatolják őket Magyarországhoz. Tíz falunak sikerült ezt 1923-ban elérnie. Magyarország befogadó, az idegeneket államalapító királyunk óta tisztelő magatartásának ékes bizonyítéka abban állt, hogy e falvak népessége döntő mértékben nem magyar, hanem német és horvát nemzetiségű volt! Tehát a német többségű falvak el akartak szakadni a német ajkú Ausztriától, és visszatértek hazájukhoz, a Szent Korona országához, Magyarországhoz.A tisztelet jeleként álljon itt a tíz visszatérő falu neve: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa.
Ez a visszakerülés kurvára nem fegyveres harc, hanem a határmegállapító biztottság döntése nyomán lett. Fegyveres harc volt Szomorócon, az derék dolog volt és elég rémes megtorlás követte, mert a rácok bizony visszacsaptak (és a szomoróciak is a határmegállapító bizottság döntése nyomán kerültek vissza, és nem azért, mert annyira meghatották a világot). És volt harc Nyugat-Magyarországon (az sem volt rossz, mongyuk: selmeci főiskolásnak és Maderspach Viktornak lenni MENŐ), de ott a helyiek inkább a pokolba kívánták a soproni főiskolásokat meg Prónay, Ostenburg és Héjjas viselkedési zavarokkal küzdő felkelőit.
8. Az utódállamok szinte semmiben nem váltották be szerződéses kötelezettségeiket, amelyek szerint azt vállalták, hogy az uralmuk alá kerülő magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat.Éppen ellenkezőleg, a Magyarországtól elkobzott területeket birtokló országok – Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia – egyeztetett politikával igyekeztek Magyarországot gazdaságilag és politikailag elszigetelni, a területükhöz csatolt magyar nemzetrészeket felszámolni, beolvasztani vagy felbomlasztani. Vagyis etnikai tisztogatást folytattak! Vagyonelkobzás földreform címén, oktatási és kulturális elnyomás, hűségnyilatkozatok kikényszerítése, kolonizáció, idegenek betelepítése, a népszámlálási adatok meghamisítása, a magyarok hátrányos megkülönböztetése, történelmi és kulturális emlékek lerombolása, megsemmisítése stb.Összességében megállapítható, hogy az utódállamok területén a magyar nemzetrész egészében és arányaiban több mint 50%-kal csökkent, így fennmaradási esélyei rohamosan romlanak, ezért a trianoni béke fölülvizsgálata nem tűr további halasztást.
Az 50% konkrétan és számszerűen hülyeség. Az 1910-es népszámlálás szerinti lakosságból 3,2 millió magyar került a határokon túlra. Közülük kb. 850 ezer menekült át Magyarországra azóta: 425 ezer 1924-ig, 267 ezer 1945 után és nagyjából 150 ezer a nyolcvanas évek közepe óta. Ma kb. 2,4 millió magyar él Magyarországon kívül a Kárpát-medencében. Ettől persze a fogyás (ill. a szaporulat elmaradása) tény, de hát a 2,4 millió az mégsem 1,6 millió: tessék megkérdezni Orbán Viktort.
9. A II. világháborút lezáró, 1947. február 10-én aláírt párizsi béke Magyarország számára egy újabb diktátum, egy második Trianon volt, amely túltett az elsőn. Magyarországtól újabb területeket csatoltak el. A háború idején arányaiban legnagyobb emberveszteséget – összlélekszámának 15%-át – elszenvedő ország népét a háború befejezése után tovább gyilkolták. Kárpátalján, Szolyván, a Magyar Auschwitzban 18.000-en nyugszanak egy közös sírban. Szerbiában pedig 40.000 magyar polgári lakost mészároltak le 1944 őszén. A párizsi béketárgyalások során nem esett szó róluk. A párizsi béke Magyarországot és a magyarságot sújtó adatait a 3. melléklet tartalmazza („Mint kígyó sziszegett az egész mezőny”).Az I. és a II. világháború győztesei még a nemzet- és országcsonkításon is túltevő eszközt, a magyarságnak háborús bűnös nemzetként való kollektív megbélyegzését alkalmazták. (Gyulafehérvári határozat, Trianoni Diktátum és Millerand francia államelnök kísérő levele, Molotov 1943-as elutasító levele az angol diplomácia Magyarország szerepének a többi csatlós államénál pozitívabb megítélésére tett javaslatára, a „nemzetek rabtartója” és az „utolsó csatlós” címke stb.)Ekként a világháborús béke előzményei, mint maguk a „békeművek” felvetik a magyargyűlölet 20. századi felkorbácsolásának nagyhatalmi felelősségét is.A kisantant-államokban ma rendszeresen fellobbanó és bozóttűzként terjedő magyargyűlölettel, a magyarellenes gyűlöletbeszéddel szemben éppen ezért joggal kérjük a felelős nagyhatalmak, valamint az Egyesült Nemzetek Szövetsége formális tilalmát és hatékony nemzetközi védelmét.
Kérem Önöket, hogy óvakodjanak az olyanoktól, akik nyakra-főre nagybetűkkel írnak szavakat, így például angolszász szokás szerint jelzőket (vö.: "Magyar Auschwitz") illetve értelmetlen idézetek illesztenek be szövegükbe (mi a pöcsöm ez a kígyósziszegés? És mit keres itt egy pápai ügyvéd?) Ettől függetlenül a párizsi egy geci béke volt, még azokat a kisebbségvédelmi rendelkezéseket sem tartalmazta, mint a korábbi Párizs környéki békék, 1919-1920-ban. Apróság, hogy Alexandre Millerand nem volt államelnök, csak miniszterelnök a mondott időben (1920. május), ráadásul levelét, amely a trianoni békeszerződés szövegét kísérte Budapestre, a korban kormányunk bizalomkeltőnek fogta fel, és halvány ígéretként a határmódosításra. Itt nemzetközi dokumentumok, állítólagos levelek (Molotov), szerződések vannak összekeveredve, ráadásul a petíció távlati céljait tekintve sem szerencsés baszogatni azt, akitől kérni akarunk valamit.
10. A magyar nép lélekben soha sem fogadta el a két világháború után rákényszerített békét.A trianoni béke ellen a korabeli magyar állam hatásos és elvszerű diplomáciát folytatott, amely meghozta a maga gyümölcsét: nemzetközi döntőbíróságok visszaadták Magyarországnak a meghatározó módon magyar etnikumú területeket. Ám a második világháborút követő béke ezt újból fölülírta.A párizsi békét követően a kommunista berendezkedésű magyar állam „megfeledkezett” elcsatolt nemzettársairól, akikkel szemben alkotmányos kötelezettségei voltak. Ekkor az elcsatolt területeken, elsősorban Erdélyben folytatódott a magyarságot ért igazságtalanság elleni harc. A román állam azonban kegyetlenül megtorolta a legjobb szándékú, békés ellenvetéseket is. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt megkínozták, halálra ítélték és kivégezték. Az aradi római katolikus papot, Szoboszlay Aladárt és kilenc társát halálra ítélték és kivégezték, mindmáig megtagadva a családok tájékoztatását földi maradványaik nyughelyéről. Márton Áron római katolikus püspököt súlyos börtönévekre ítélték, amiért egy beadvánnyal megpróbálta a párizsi béketárgyalást egy, a magyarság számára elfogadhatóbb megoldásra késztetni. Dobai István nemzetközi jogászt életfogytiglani börtönre ítélték azért, mert egy alapos és alázatos elaborátumban a román-magyar viszony tartós rendezését és ezen belül a legnehezebbet, a lakosságcserét is vállaló javaslattal az ENSZ-hez kívánt fordulni. Jelen beadványunk 4. melléklete az erdélyi ENSZ-perre okot adó, 1957. február 8-án véglegesített, „Boldogok a békességre igyekvők” című elaborátumot tartalmazza.A párizsi béke fölülvizsgálatára irányuló, többi erdélyi kísérletet Tófalvi Zoltán másfél évtizedes kutatásai alapján az 5. mellékletben foglaljuk össze.
A magyar nép lélekben baromi sok mindent elfogadott. Lásd Kádár Jánost, a trappista sajtot és 2004. december 5-ét. Sajnos.
Szoboszlay Aladár, Dobai István és társaik sorsa meg nem érdemelt és kegyetlen sors, felemlegetése azonban inkább hommage Tófalvi Zoltán előtt, mint megalapozott érvelés. Vegyük így.
10. A trianoni és párizsi béketárgyalások igazságtalan, a magyarságot máig tartóan sújtó voltát és példátlan arányait egyetlen adattal érzékeltetjük: egyedül a magyar haditengerészet elrabolt hajói és infrastruktúrája 974.685 kg azaz közel egymillió kg színarany értékével ér fel.Alig négy évvel az I. világháború kitörése előtt, 1910. április 2-án a magyar parlamentben tartott beszédében Theodore Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke, történész így szólt: „Itt az alkalom, hogy a magyar nemzetnek kifejezzem köszönetemet azért a hősiességért, amellyel közel 1000 éven keresztül, karddal a kezében, az európai civilizációt védte. Ennek a nemzetnek nem volt más sorsa a múltban, minthogy minden keleti, civilizáció-ellenes megmozdulással és támadással szemben védje nemcsak önmagát, de a Nyugatot s nemcsak az európai Nyugatot, hanem annak méhében Amerikát is. Én ezt azért mondom, mert ismerem történelmüket, és nem tartanám magam művelt embernek, ha nem ismerném a magyar népet. Köszönetet mondok újólag. A képviselő urakat arra kérem, hogy Magyarország minden választókerületében mondják el, hogy Amerika hálás a magyar nemzetnek.”A trianoni béke igazságtalanságát 1991-ben elismerte Francois Mitterrand, Franciaország államelnöke is.Máig tisztázatlan, hogy a magyar nemzet mivel érdemelte ki a példátlan büntetést.
Bazmeg, Trianonból ne az elveszített hajók legyenek már a legfájdalmasabbak. Akkor már inkább a tengerpart és Fiume, meg a 3,2 millió magyar.
Azon túl, hogy Roosevelt 1910-ben már nem volt az Egyesült Államok elnöke, lehet, hogy jól esik, ha mások mondják nekünk, hogy mi voltunk a kereszténység védőpajzsa, de erre a címre a svédektől az albánokig mindenki igényt tart, úgyhogy érveljünk inkább a golyóstollal, a C-vitaminnal meg a bűvös kockával, az tényleg a mi érdemünk. Francois Mitterand azt is elismerte, hogy házasságon kívül született gyereke van, következménye csak annyi lett, hogy a kiscsaj vacak regényei nagyobb példányszámban kelnek el. A büntetést meg nem érdemeltük ki, de az olyanok miatt kaptuk, mint a fentiek írója.
A fenti indoklás jól érzékelteti, hogy a magyar nép számára nyújtandó igazságszolgáltatás halasztást nem tűr, miként azt is, hogy a magyar kérdés nem csupán Magyarország és szomszédainak kérdése.Ma, amikor az Európai Közösség (Európai Unió) „a szabadság, a jog, a biztonság” térségévé kíván válni, nem lehet a kettős mérce alkalmazását többé egyetlen néppel szemben sem fenntartani.Ezért, amikor közel száz évvel az I. világháború után azt mondjuk: Igazságot Magyarországnak! – az tulajdonképpen ezt jelenti: Igazságot Európának!Elfogadta a Magyarok Világszövetségének legfőbb döntéshozó testülete,a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése2009. május 1–2-án, BudapestenPatrubány Miklós,a Magyarok Világszövetségénekelnöke
Az utolsó részhez meg az aláíróhoz a polgári jóízlés miatt nem fűzünk semmit.
Végszónak meg annyit: ez a petíció egy fércmű. Röhejessé tesz bennünket és hülyeségeken rugózik. Nem tudja elválasztani a fontost a lényegtelentől. Fel sem vet fontos kérdéseket. Téves tudást közvetít. Komolytalanná teszi a veszteségünket és a fájdalmunkat.
Köszönöm, hogy velünk tartottak.
