Sötétség délben 8.
2009. május 21. írta: spanyol'

Sötétség délben 8.



  A ma megjelent Heti Válasz részletesen foglalkozik anonym-us barátunk februári levelével. Királyság. Végre. Talán így felrepedhet a hallgatás fala. Annál is inkább, mert Bódis András, a Válasz oknyomozó újságírója talált egy másik levelet is, amely 2009. március 4-én került ki a netre. Ez a másik írás elsősorban a MOL és az OTP elleni orosz agresszióról ír, amelyet Gyurcsányék támogatnak, valamint azzal vádolja Hagyó Miklóst, hogy Stasi pénzek mozgatásából szerezte vagyonát, és mint Gyurcsány-utód, fontos szerepet kaphat a posztgyurcsányi korban. Az írás linkjét forrásaink szerint több száz szoci címre küldték el a március 21-i kongresszus előtt.

  Bódis hosszan elemzi a levél tartalmát, és az abban megfogalmazott állításokat veti össze az addig, és az azóta történtekkel. A két levél felvetéseit a Gazprom lobbi, az NBH és a szélsőségek, Szili és Kiss zsarolása, Gyurcsány leköszöntének a megjósolása, valamint a Stasi szál kapcsán elemzi. Az eddig történt események és a háttérinformációk alapján a levelek inkább a valósághoz, mint a meséhez vannak közelebb. (Érdemes elolvasni a lap többi részét is, van benne egy nagy Cseh Tamás interjú, valamint az új polgári közép is bemutatkozik.)

  Visszatérve a blogunkra, ígéretünkhöz híven hétfőn beballagtunk a parlamentbe, és szocialista képviselőket próbáltunk rábírni arra, hogy beszéljenek a levélről. Sem Lendvai Ildikó, sem Juhász Ferenc nem kívánt nyilatkozni - nagyon siettek. Annyit azért Juhász Ferenc kérdésünkre elárult, hogy nem vonult vissza a politikától. (A Heti Válasznak Juhász munkatársa azt üzente, hogy „Juhász úr visszavonult a pártpolitikától, és ezen az állapoton nem is kíván változtatni”.) Igazából Gyurcsány Ferenc képviselő urat akartuk megkérdezni a levélről, de ő sajnos nem volt bent a hétfői ülésnapon a munkahelyén.

  Sikerült viszont megszólaltatnunk Tóth Károly MSZP-s képviselőt, aki tagja a Nemzetbiztonsági Bizottságnak. Az ő elmondása szerint a honlapunkon keresztül értesült a levélről és kiváncsian figyeli a folytatást, kiderül-e, hogy ez az egész népmese vagy tényleg van valóságalapja. „Népmesei” nyomozásunkban kifogásolta, hogy az egészet leöntöttük egy csokimázzal azaz, hogy a levél írójának kilétét találgattuk.

  Az interjú vágatlanul alább hallható. Viszont Tóth Károly szavai, a parlamenti látogatásunk, valamint a levél sokadszori elolvasása után, igazat adunk Tóth Károlynak. Fölösleges a levél írója után kutatnunk. Lehetne szűkíteni a kört. Megvizsgálni a levéltárban, hogy ki volt ott 1989 január végén Siófokon a KISZ nagygyűlésén, ahol már a KB titkáraként vett részt Gyurcsány, és odahívták a városi és megyei KISZ-titkárokat. (A Széchényi könyvtárban átlapoztuk a korabeli újságokat, és bár semmi perdöntőt nem találtunk, a Magyar Ifjúság húsz évvel ezelőtti számaiban vicces dolgokra akadtunk Pálfy G. Istvánról és természetesen a jó öreg Szilvásyról, aki már akkor sem bírt magával, és csak szervezte, csak szervezte a humánpolitikát a KISZ-ben. Erről majd egy külön posztban, a sorozaton kívül emlékezünk meg.)

  A személyes benyomásaink alapján van egy határozott véleményünk, de ez mindegy is. Akárki írta a levele(ke)t, tisztelem érte. Mert ilyen vádakat még viccből is veszélyes leírni. 2009 februárjában pedig még veszélyesebb lehetett. Szóval akárki írta, respect. Mi pedig, csatlakozva Bódis kollégához, a levélben megfogalmazott állítások után próbálunk kutatni. Hátha kiesik egy csontváz a szekrényből, mindannyiunk nagy örömére. Ja, és hogy mi a célunk ezzel az egésszel? Csak annyi, hogy ne lehessen személyes- és pártérdekekre használni a magyar titkosszolgálatokat. Mert azok nem arra valók.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr451134731

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meggyes a hibás 2009.05.22. 13:34:04

A szabadság harcosai „a MOL vagy az OTP érdekében, mellett fellépő biztonsági cégek, ha úgy tetszik, a magyar nemzet szabadságharcosainak tekinthetők, nem pedig bűnözőknek. Az az NBH, amelyik a magyar tulajdonú nagyvállalatokat odalöki az orosz…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli29 2009.05.21. 12:28:54

spanyol,

Tóth Karcsival nagyon rákattantatok erre a népmese-vonalra, szépen végigkísérte az interjút... :))
Egyébként ő egyike azon kevés MSZP-seknek, akikről jó véleménnyel vagyok. Nem véletlen, hogy jövőre már nem indul.

Amúgy az, hogy a Heti Válasz is foglalkozik az üggyel, erősen abba az irányba löki a dolgot, hogy van valóságalapja.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.21. 12:41:03

@Zoli28:

"Amúgy az, hogy a Heti Válasz is foglalkozik az üggyel, erősen abba az irányba löki a dolgot, hogy van valóságalapja. "

ugyan, ne legyél kicsinyhitű! ezzel már bizonyítottnak tekinthető :)

gordon735 2009.05.21. 12:44:00

A jellegzetes helyesírási hibák alapján arra tippelek, hogy a "másik levelet" egy magyar anyanyelvű, de ifjúkorában hosszabb ideig angol nyelvterületen élő biztonságpolitikai szakértő írta. :D

Fel kéne venni egy rendes titkárnőt, Gorka úr.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 12:47:15

Azért, mielőtt rátértek az esti tornára az Asszonyaitokkal, zenét berakni, webkamerát pedig fal felé fordítani :)

osborne 2009.05.21. 12:59:02

a szocik rászoktak az antiszemita hecclapra, very good news ;]

eldiablomismo 2009.05.21. 13:07:13

"de ő sajnos nem volt bent a hétfői ülésnapon a munkahelyén."

Ez mióta baj? Orbán évekig nem járt be. Ja persze az mááááás :D

countrystudy 2009.05.21. 13:17:24

@Zoli28: Állítólag ez a Tóth Karcsi adta az ötletet ferinek a köteles hecckampányhoz. Egyébként egy igazi retro figura a kisz-világból.

Bummer 2009.05.21. 13:29:52

@eldiablomismo:
Épp azt akarja mondani, hogy nem más.

zoli29 2009.05.21. 13:31:18

@countrystudy:

"Állítólag ez a Tóth Karcsi adta az ötletet ferinek a köteles hecckampányhoz"

Erről én nem tudok. Bennem az elmúlt években tett nyilatkozatai alapján alakult ki ez a kép.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.05.21. 13:40:07

Úgy tűnik, Cseh Tamás meg záros határidőn belül meg fog halni.

A Tigris 2009.05.21. 13:40:09

@countrystudy:
mint egy rosszfiú a BS & TH filmekből
muhahaha

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.21. 14:14:30

@Zoli28:
Ő szállította a köteles alapanyagot.

zoli29 2009.05.21. 14:42:36

@TuRuL_2k2:

Ha te mondod, akkor elhiszem. ;)

Ezzel együtt fenntartom a vele kapcsolatos véleményemet. Kampány idején minden politikusnak elborul az agya :)

civilkontrol 2009.05.21. 15:14:18

Őszinte tisztelet Nektek srácok!
Megtettétek amit csak meg lehetett, nagyon szép teljeseítmény volt.
Mindezt úgy, hogy sokszor még a saját törzsközönségeteket is "győzködni" kellett.
Le a kalappal, nagyon pengék vagytok!

civilkontrol 2009.05.21. 16:11:56

Tótkárcsi nyilatkozatából egyébként üvölt, hogy tud(ott) róla.
De nem meri sem elismerni sem cáfolni

osborne 2009.05.21. 16:15:25

@civilkontrol: bőven elég volt azt elismernie, hogy olvassa a sorozatot. nem hinném, hogy azért mert annyira ráér.

civilkontrol 2009.05.21. 16:58:45

A stazi-s valami elképesztő.
Mindig is sejtettem, hogy matrix flash van körülöttünk, de hogy ekkora??!!
Ideje lenne egy egy újabb "Francia Forradalomnak"
Békés tipus vagyok, de ezeket (stasi szintű igazán nagy emberek) egytől egyig le kéne szedni, mert maguktól nem fognak hátrébb lépni, abbiztos. És amíg ezek vannak elől, addig mi, hulla normális átlagemberek vagyunk a háttérben.
Hányinger, hogy hatalombetegek ekkora birodalmakat tudnak építeni! A legszöenyebb pedig hogy nem is igazán a pénzről szól!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.21. 17:00:05

Spanyol!

Az utóbbi napokért, és ezért a sorozatért minden tiszteletet megérdemelsz, mert érezhetően ebbe nagyon sok energiát beletettél, és nem is volt hiába.

Tisztelet!

Ali G.

:-)

rognork 2009.05.21. 17:00:48

A végén még kiderül, hogy a fele olvasó az mszptől jön, és még kommentelnek is. Az is ki fog derülni, hogy ferkó azért nem volt bent, mert fizetett kommentelőt alakított az előző posztokban. Ezek a szockók mind egy szálik nácziak!

civilkontrol 2009.05.21. 17:12:50

Így már érthető, miért akarnak az elvtársak még 1 évig válságkormányozni. Tudják, hogy a belpol váltással Christian von Hammerstein csapata ismét munkába állhat (legalábbis nagyon ajánlom, hogy így legyen!) magyarán még most el kell tüntetni mindent amit csak lehet.
Csak ez lehet olyan horderejű prioritás, amiért a három belpol képződmény számára a teljes megsemmisülés sem számít.
Hogy politikai szempontból ez az 1 év hatványosan többet árt mint használ, az holt biztos. Egy gramm politikai haszon sincs ebből. És ezt az érintettek is pontosan tudják.
Kőkemény!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.21. 17:28:07

Melyik törzskommentelő itt a Tóth Károly?

civilkontrol 2009.05.21. 17:28:11

Spanyol, emlékszel még a 2. post ezen részletére?
"A Nemzetközi Összefüggéskutató Intézetről szóló leleplezést, aminek a végére odaírtuk, hogy nem igaz, pont azért írtam, mert nem szeretem az összeesküvés-elméleteket. A gyengék sportjának tartom őket. Nem hiszem, hogy a Sziriuszról jöttünk, hogy a Habsburgok direkt elhazudták az őstörténetünket, és hogy a zsidók arra tettek örök fogadalmat, hogy ellopják a pénzünket, és ezt sötét szobákban minden hónap első keddjén meg is beszélik."

Ha nem is ennyire sarkosan megfogalmazva, de megáll-e még a "nem hiszem" kezdetű mondatod? :o)

Jackzsak 2009.05.21. 17:38:50

Kicsit későn kapcsolódtam be én is, de a Lánchíd Rádióban most!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.21. 18:03:07

@dzsucseharcos:
Én, miért gond?
Szépen alakul a sorozat, remélem lesz még folytatás.
(És csókoltatom a végre meggyógyult blogmotort.)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.21. 18:59:26

Spanyol, az előző poszt kommentjei között megadtam egy linket, ami világosan bizonyítja ;-), hogy a Fidesz február 19-én visszapingelt a levélre.

... és aztán nem kezdett vele semmit az egész kormányfőkeresési cirkusz alatt. Nyilván azért, mert nem tartotta volna elegánsnak megfúrni Gyurcsány pártelnöki ambícióit. (tréfa)

A Heti Választ mostanában gyakorló pszichopaták írják, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdekes a teóriájuk. :) Keep posted.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.21. 19:02:55

Szerintem fölösleges stasis szálakkal és egyéb hasonlókkal hígítani a történetet. A legfontosabb továbbra is az lenne, ha valahogyan levélíró kilétére sikerülne rájönni. Tóth Károlynak lehet, hogy más a véleménye, de az érdekazonosság TK és a Reakció között nem feltétlenül teljes. Tehát a nyomozást szűkíteni kell, mert ha Gazprom, Stasi és más hasonló területek (Illuminátusok, hüllő-humanoidok, örökmozgóellenes olajlobbik) felé halad tovább, akkor nagy, banális általánosságokban ("itt maradtak a hálózatok") fog feloldódni a téma. Szóval szerintem hibás döntés az egyes állításoknak utánajárni, annál hasznosabb a szerző kilétét tovább firtatni.

elfelejtette 2009.05.21. 19:12:04

Errol az egeszrol, fuggetlenul attol, mennyire igaz vagy sem, Babarczy jut eszembe, erzekletesen irta le kb. fel evvel ezelotti helyzetet:

Gyurcsány fogja a párt tökét, a párt fogja Gyurcsány tökét, és közben meredten figyelik a népszerűségi mutatókat. Ezt a valószínűtlen posztszocialista Laokoón-csoportot bámuljuk 2008 tavasza óta.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.05.21. 19:40:45

A linkelt angol oldalon levő cikk nagyon úgy fest, mint egy angol nyelvű titkosszolgálat által összeállított, aztán magyarra visszafordított gyorsjelentés. Amerikai, NATO, angol... ki tudja.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.21. 20:00:10

A Tóth Károly-féle beszélgetésből nem derült ki semmi.

E-mail dátumokból és címlistákból, obskurus weboldalakon elhelyezett szövegek és a fellelhető sajtóhírek célorientált logikai összevetéséből nem lehet következtetéseket levonni.

Francois Pignon 2009.05.21. 23:04:14

@Elpet: Rengeteg van, de ezt azért megnéztem, milyen emailről regelt ;) Vicces kedvű törzskommentelőnk emailje van alatta ;)
(Nem szokás egyébként itt sem, de ha valaki használ egy frekventált nevet, az ember kíváncsian utánanéz ;) )

vizipipa 2009.05.21. 23:45:15

Egyre érdekesebb ez az ügy. Várom a folytatást.

És gratulálok!

Francois Pignon 2009.05.22. 00:30:47

Én amúgy eddig nem foglaltam állást ebben a dologban, elég szkeptikus is vagyok... Vannak dolgok... De eddig igazából nem győzött meg semmi.
Ha valami hatott rám eddig az ügyben, azok Tóth Károly mondatai:
"Tudja..., én mindig előre szoktam mondani hogy mi fog történni. Ebbe' az ügyben nem vállalom még... Nem látok tisztán."
Hát ez már valami ;) Ha Tóth Károly sem lát tisztán ez ügyben...
;))

devuscka 2009.05.22. 07:17:03

Most reggel 7 óra előtt ismételték a Bódis Andrással készült riportot a Lánchíd rádióban:
Ez a tegnap du. Sprőd című műsorban hangzott el. (Perjés Zoltán. 16-18ig mindennap) rendszeresen hallgatom, de pont ezt az adást nem tudtam.
(sajnos nincs visszahallható hanganyag a rádió honlapján.
Kár! Ezt már sokszor hiányoltam - ráadásul elküldhető lenne másoknak is egy-egy elhangzott riport)
A riport részletben, amit most hallottam: erről a levélről beszélnekl és a 'reakciós'' nyomozást is említik.
Bódis is főként a már meglévő, 'bizonyítható' ügyekre koncentrál.
Senki nem hallgat Lánchíd rádiót?
A Hallgatás fala áttört! Ebben, itt a fiúk szívósságának nagy szerepe van! Gratula! És köszönjük!
Semmiképp sem szabad abbahagyni.
Most már meg kellene szólalnia ez ügyben azoknak a médiumoknak is akik, megkapták ugyan ezt a levelet ,de nem nyomoztak utána. (főleg miután bejött egy hónap múltán a levélben jósolt forgatókönyv. Akkor már gyanakodni kellett volna... (inforádió, mno..zoom(?)..stb-re gondolok)

nénike · http://mandiner.hu 2009.05.22. 08:33:48

A mai Magyar Hírlap címoldalán hozza: Sötét játszmák forgatókönyve címmel:
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=168563

nénike · http://mandiner.hu 2009.05.22. 08:52:49

A Népszabadság megszólaltatja a megnevezett személyeket:


Névtelen levél a Heti Válaszban

Egy névtelen, az interneten olvasható levelet és egy, ugyancsak azonosíthatlan blogbejegyzést idéz csütörtökön megjelent számában a Heti Válasz. A bizonytalan eredetű, állítólag már február óta elérhető írásokban többek között titkosszolgálati eszközök törvénytelen felhasználásával vádolnak meg kormánypárti politikusokat, elsősorban Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Szilvásy György korábbi titokminisztert.

Többek között az UD Zrt.-ügy kirobbantásának hátterét, a Mol orosz tulajdonosának motivációit, Szili Katalin pécsi indulásának rejtett okait taglalják. A Heti Válasz interpretációja szerint az írások tartalmának jelentős részét az élet később igazolta.

A hetilap a névtelen levelet Juhász Ferencnek, az MSZP volt alelnökének tulajdonítja. Juhász Ferenc a Népszabadság megkeresésére közölte: az interneten, majd - némi módosítással - a Heti Válaszban megjelent "írásmű provokáció, és csak a zavarkeltést szolgálja". A szocialista politikus kérdésünkre kijelentette, hogy a dokumentum szerzőjét "inkább a Fideszben, Demeter Ervin és Kövér László környezetében kell keresni", nem náluk.

Szilvásy György volt titokminiszter lapunkkal annyit közölt: az eredeti dokumentum valóban olyan, mintha a Fidesz "hozzáértői" írták volna, a Heti Válasz pedig saját dezinformációval és provokációval igyekezne azt forrásként a szocialistákra kenni. "Az alapmű hazugság. Néhány részinformációban vannak ugyan apró igazságelemek, de ezek semmiben sem alapozzák meg a vádaskodásokat. Aljas állítások ezek, amelyek nemcsak a szolgálatoknak, de az egész demokráciának ártanak" - fogalmazott Szilvásy.


A NOL kommentelője aztán a Reakció munkájára fordítja a cikkíró figyelmét.

pierre bayle 2009.05.22. 09:00:48

Valaki felvilágosítana arról, mi a státusa ennek a levélnek? Van valami minimális bizonyíték arra, hogy eredeti, vagy írhatta akármelyik jobbos újságíró is? Csak mert elég vegytisztán benne van az összes jobber paranoia (persze ettől még lehet igaz, sajnos).

Nagyon szomorú az a Cseh Tamás interjú a HV-ben. Én azt hittem, gyógyulófélben van, de úgy látszik, hogy előlről kezdődött. Meg akármilyen nagy kedvencem, nem állom meg, hogy sajnálkozzak azon, milyen szomorúan naivak a "politikai mondatok". Ő orbánista, mert az a "szakállas fiatalember..." - hát igen, azt még mi liberálisok is szerettük. Meg azért mert miniszterlnökként mondta a cukrászdában, hogy legyen lemez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.22. 09:32:26

@pierre bayle:

A levél "státuszát" nem tudom, de erről a te "csúszós" kommentedről egy Cseh Tamás-dal jutott az eszembe:

www.youtube.com/watch?v=gnni-F07czg

ü
bbjnick

states 2009.05.22. 10:08:33

Repül a nehéz levélke, ki tudja, hol áll meg. Most éppen a Népszabinál. De aligha ez a végállomás...

osborne 2009.05.22. 10:12:05

ez jó: "Az alapmű hazugság. Néhány részinformációban vannak ugyan apró igazságelemek, de ezek semmiben sem alapozzák meg a vádaskodásokat. Aljas állítások ezek, amelyek nemcsak a szolgálatoknak, de az egész demokráciának ártanak" - fogalmazott Szilvásy.

Turul és spanyol, mostantól jobb figyelni mi van a csomagtartóban és a postaládában ;]

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.22. 10:27:15

@osborne: Találnak náluk néhány eldugott valutát. Vagy ma már mást kell?

ÁrPi 2009.05.22. 10:34:02

@dzsucseharcos:

Én felfedezni véltem "Anonym-us" -on a kon.teo.-addikt személy tüneteteit.
(Ez persze messze nem zárja ki, hogy felsőbbházi MSZP-s lenne ő, de nem is erősíti.)

Ebben az anakronizmusban vélem felfedezni:
""Igaz-e, hogy tudatosan és rendszeresen ellenőrzik kérésednek megfelelően az MSZP prominenseit? Igaz-e, hogy a Gyuri ellenőriztette Kovács László külügyminisztert,""

Kovács László külügyminisztert -időrendileg- nem figyeltethette "Gyuri" (aki kétségkívül itten a Szilvássy), ám ezzel szemben "Anonym-us" a miniszterelnökqrhoz záporozó "kérdései" között ilyet is állít.

Osztozom dzsucseharcos töprengésében:

"Szóval szerintem hibás döntés az egyes állításoknak utánajárni,
annál hasznosabb a szerző kilétét tovább firtatni. "

2009.05.22. 10:54:19

Nem jár a levél írójának a respect, a levél a(z?) (élet?)biztosítása. Nem véletlenül van teletűzdelve személyes utalásokkal.

ÁrPi 2009.05.22. 10:59:49

@tölgy: Iráni riál-t ! + Koránt.

(Viszont pl. egyetlen új-sékel kivált kb. 2500 riált, utánanéztem egy cséndzs oldalon.) :)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 11:18:50

@ÁrPi:

Ha a levél információtartalmát biztosra ellenőrizni tudjuk, akkor a levél nem túl sokatmondó, mert tőle függetlenül is tudhatnánk elvileg, amit a levél tudat velünk. Akkor a levél nem is nevezhető információnak, mert nem új ismeret. Az információ az, hogy van egy új ismeret, és van hozzá értékelés, tehát egy minősítés arról, hogy az információ mennyire hiteles. Az utóbbi pedig attól függ, hogy ki írta a levelet.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.22. 12:01:01

"Ne hazudjál, mennek a telefonok, szervezkedsz te is meg az embereid is"

Mentek ott a levelek is akkor, nem csak a telefonok. És úgy
néz ki, nem is hiába. Végül mégse maradhatott pártelnök, és
a levél alapvetően azért íródott, hogy ezt megakadályozza.
Ezen az alapon a Szekeres környezetét kell megnézni, az
"ő emberei" jöhetnek szóba elsőként.

civilkontrol 2009.05.22. 12:44:51

Ismételten gratulálok uraim. Index.hu főoldal, nol.hu főoldal.
A Fidesz és az MSZP honlapja egyenlőre még nem kommentál, de az az érzésem, nem marad ez így sokáig.
Szép munka volt ;o)

suski 2009.05.22. 13:22:07

Mi az , hogy respect a levél írójának??? Álljon ki azokkal együtt, akik még tudják (bizonyítani is) ezeket, de nem ám most, hanem amikor még meg lehetett volna akadályozni, hogy a mocskos játékaikat ûzzék ezek a rohadékok.
A Tóth Károlynak meg azért kell hálásnak lenni, mert ezt a hablatyot elmondta? A gyomrom felforful.

ÁrPi 2009.05.22. 17:17:18

Az index.hu átvett egy velemenybank.com-os információt/cikket majd hamarosan le is vette (404) : A Jobbik MSZP-nél jobbik esélyeiről.

Google megfigyelése, hogy az "anonym-us" levél viszonylag hosszan foglalkozik a Jobbikkal, gárdával.:

reakcio.blog.hu/2009/05/22/beelozheti_a_jobbik_az_mszp_t?fullcommentlist=1#c5939059

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.22. 17:52:25

Respekt a levél írójának.... haha. Vajon miért is nem áll ki most, hogy Gyurcsány és Szilvássy balra el, és még Lamperth Mónika is megvilágosodott?

És még egyszer: miért nem plankolta fel a Fidesz a levelet február 20-án? Miért nem használta fel Gyurcsány pártelnöki terveinek megfúrására?

"Gyurcsány Ferencen immár nemcsak az idő és a körülmények, hanem - a hírek szerint - egyes párttársai és kormánytagjai is túlléptek."

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=129274

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.22. 18:09:02

@pierre bayle: Már nem azért, pierre bayle, de erre a cseh tamásos kommentre pont most miért volt szükség? :/

Francois Pignon 2009.05.22. 19:33:34

A respectet én is túlzásnak érzem.
Ezt írja anonym-us:
"a fent leírtak döntő többségét több tucat ember memóriája és jó néhány (pechedre) megmaradt, dokumentum őrzi – még néhány évig."
Ha látjuk majd a dokumentumokat, respektálom.

Francois Pignon 2009.05.22. 20:35:29

Na, már Echo tévén is ezt boncolgatják Bayerék.

tevevanegypupu 2009.05.22. 20:47:16

Semmi bizonyitek, homalyos celzasok, nehogy mar komolyan vegye valaki. Akarki akarkirol feltehet egy levelet, egy novellat, akarmit..
Ez zero. Persze szorakozni vele lehet, nyomozgatni is, de csak jatekbol.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.23. 00:04:07

Hír tévén is nyomták Ókovácsék, de nagyon bátortalanul.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.23. 07:15:01

@gloire: Várják a jelet a pártközpontból. :) Ami haragvó istennyilaként meg is fog érkezni egy Cser-Palkovics-közlemény formájában.

"A Fidesz megdöbbenéssel értesült a híradásokból, hogy a senki által senkire meg nem választott Bajnai-kormány elődje, az embereket lenéző és brutális megszorításokat bevezető Gyurcsány-kormány titkosszolgálati eszközöket használt fel a Fidesz lejáratására és a MOL orosz kézbe történő átjátszására. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség haladéktalanul büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményez, amint lehetősége nyílik rá.

Cser-Palkovics András
A Fidesz helyettes szóvivője"

devuscka 2009.05.23. 08:15:57

@gloire:
bátortalanul, bátortalanul...
Ezeket a vádakat bizonyítani kell! A levél 'csak' utalgat

"Szőrmentén' lehet csak kezelni, komoly pereket indíthat el..
Mivel védekezhetnek? Egy névtelen levélre?
... " (A helyesírási hibákkal dúsított - itt a jobb olvashatóság kedvéért részben kijavított - szöveg hitelességének megállapítását az olvasóra bízzuk. Egyrészt túl sok adat, másrészt túl sok ellenőrizhetetlen, homályos utalás, feltételezés, amely alkalmas egyes személyek lejáratására, de akár igaz is lehet.

Egyet azonban már nem tehetünk: úgy tenni, mintha az írás nem született volna meg és nem juttatták volna el egykor a szerkesztőségünkhöz. Túl sok a hihető részlet - amit persze eszünk ágában sincs elhinni, és csak ezt tanácsolhatjuk olvasóinknak is. A szerk.

És még valami. Senkivel nem értünk egyet. Magunkkal sem. Elhatárolódunk. Ezt a feljelentők, lehallgatók, megfigyelők kedvéért írjuk...)"
http://gondola.hu/cikkek/63614

??

Az már jó,hogy nincs hallgatás tovább róla!
(ez már jelent valamit. nem zörög a haraszt.. )
Így előugraszthatnak valamilyen bizonyítékot. (ha a levél írója nemáll elő..
Pedig úgy tűnik nem áll elő: ha az volt az érdeke, hogy a Feri háttérbe kerüljön, sőt meneküljön tőle az Mszp.. Elérte!
www.mno.hu/portal/638572

Pelso.. 2009.05.23. 11:46:53

Szép kerek történet, -lenne.
Amint előkerül valami bizonyítékféle.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 16:15:44

@Tóh Károly:

Én nem hiszem, h Ön lenne Tóth Károly. Ma láttam a tv-ben, nem úgy néz ki, mint aki netezni szokott.

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 16:18:40

@sün!malac69-nek már csak 15-et kell aludni:

Maga sületlen disznó! Mihez ért maga? Mit néz maga a tv-ben?

Azt hiszi, hogy 15 nap múlva hallgat rám a pártom, és lemondanak, hagyják kiírni a választásokat? Ugyan már, maga nincs tisztában a realitásokkal!

Szégyellje magát... és ne tegyen célzásokat az arcomra, maga előítéletes falusi sertés!

Jobbulást!

- duplagondol 2009.05.23. 18:53:13

Ki tudja, meg lehet nézni valahol a nemzetbiztonsági bizottság üléséről készült felvételt? Egyáltalán, meg tud tekinteni bármilyen bizottsági ülést a nép?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.23. 18:56:52

@Tóh Károly:

Na, Malac, jól megfeleltek neked :) És még humora is van, nemcsak a netet bírja kezelni, hahaha.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 20:31:32

@Elpet:

Arra nem is gondoltál, h mindkettő én vagyok:-))))

Ezt beszoptad, Elpet drága!
:-)))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.23. 20:41:02

@sün!malac69-nek már csak 15-et kell aludni:

Jó kifogás.

Csak fölösleges. Nem szégyen az, ha egy emeszpés politikus jól beolvas valakinek. Különösen, ha olyan szimpatikus emberarcú népbőlvaló, mint Károly. Sose röstelld az ilyesmit.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.23. 20:56:39

@Tóth Károly:


Árpihoz nem járok, mert egyben ömleszt háromszáz kommentet, nem igazán párbeszédes, ami az internetes addikció sine qua non-ja.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 20:59:48

Na jó, akkor ezt a Tóth Károlyos történetet rövidre zártam.

Majd ha lesz vmi hír az mszp-ben, jövök megmondani a frankót!

Üdv.:-)))

zoli29 2009.05.25. 09:53:23

Ma reggel az ATV-ben szó volt az ügyről. A hírszerzős Kósa Andris eléggé lehúzta a Reakció cikksorozatát.

Kár, hogy az szóba sem került, hogy mindkét levél "megjósolt" olyan eseményeket, amik utólag tényleg megtörténtek, ami azért erősíti azt a verziót, hogy valódi levélről van szó.

cutcopy 2009.05.27. 21:07:47

http://www.belpol.hu/hir27.php

A rendszerváltás előtt röppent fel egy bizonyos Fideszes feketelista utoljára, de ez sem rossz csak rövid..)
Kérdés, hogy igaz e egy ilyen konyhai szintű Fideszes firkált hozzáállás ehhez a komoly kérdéshez?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.28. 09:54:41

A HVG is foglalkozik az üggyel, bár a Reakciót nem, csak a Heti Választ említik:

http://hvg.hu/velemeny/20090525_lejaratas_mszp.aspx

A jó hosszú cikk végigveszi a verziókat, és ez kap legnagyobb hangsúlyt:

"És lehetett „elkövető” a Fidesz vazallusainak egyike is. Ma is rendelkezhet jó dezinformatív, „adatcsöpögtetési” képességgel annak a pártnak a klientúrája, amelynek Pintér Sándor volt a belügyére, Simicska Lajos az adószedője és Szász Károly a bankfelügyeleti fejese. Fő csapásirányuk csak álca. Persze annyi másodlagos haszonnal bírhat, hogy „megelőző csapással” hitelteleníti a baloldal vélt kompromittálási törekvéseit. Igazi végcélja a baloldal provokátorának beállított, a Fidesztől kétségtelenül szavazatokat lenyúló szélsőjobb lejáratása. A középjobb és a radikáljobb határvidékén van egy átmeneti zóna. Akik ingadoznak a Fidesz-Jobbik keresztútnál. Őket azzal nemigen lehet kizökkenteni, hogy a Gárda zsidózik. Olyasmivel, hogy a „kormányoldal provokátorainak” bélyegzik a félkatonai szervezeteket, már inkább."

Biederman · http://nukleraj.blog.hu/ 2009.06.15. 15:26:18

apropo leveltar:

ezt ismeritek?

www.digitarchiv.hu/

MDP jegyzőkönyvek MSZMP jegyzőkönyvek Minisztertanácsi jegyzőkönyvek Miniszterelnökség iratai (K 26) – Segédkönyvek Külügyminisztérium Levéltári közlemények Legfelőbb Bíróság
süti beállítások módosítása