A Millenáris visszahódítása
2009. május 21. írta: robin masters

A Millenáris visszahódítása

  A szép emlékű Fiatal Baloldal négy évvel ezelőtti rendezvénye óta nem volt jelentős ifjúsági-politikai esemény a Millenárison. A szünetnek vége. Mi sem bizonyítja jobban az új idők szelét, mint hogy az akkor színpadra lépők, Hiller István, Komássy Ákos, Gyurcsány „Balegyenes” Ferenc és VV Szabolcs közül legalább hárman a süllyesztőbe vesztek már (mellesleg a kultuszminiszterrel sem épp elégedett szűkebb szakmai pátriája). A Fidelitas pedig döntött: itt az ideje visszafoglalni a szimbolikus helyszínt. 

  A Millenáris, Wermer András korszakos agyszüleménye, túlzás nélkül a polgári kormány Tádzs mahalja volt, melynek grandeur jellegét az Álmok álmodói kiállítás, tábori szentségét pedig Orbán Viktor itt elhangzott, a 2002-es választás éjszakáját záró emlékezetes beszéde adta a jobboldalnak. Hét év baloldali kormányzás után, a hangulatból persze vajmi kevés maradt. Első lépésben, a magyar találmányok és teljesítmények emeletes leltárát a kissé infantilis Jövő Háza váltotta, 2005 őszén pedig az MSZP imázskampányának központi rendezvényéhez is a Teátrumot választotta helyszínéül. Közben egymásnak ellentmondó információk szivárogtak a park jövőjét övező bizonytalanságról, végleges bezárásáról, meg részleges beépítéséről. Ez utóbbi tervekből egyelőre semmi sem lett, a 2008-as népszavazást megelőző hadjáratuk során viszont a szocialisták még egyszer visszatértek ide. 

  Joggal felvethető, hogy lehet-e közösségi helyszíneket, parkokat és tereket politikai oldalakhoz kötni. Az el nem kötelezett állampolgár (sőt az elkötelezett, de meg nem alkuvó is) válaszolhat nemmel, akár még a felvetésen is felháborodva. Az élet azonban könnyedén sarokba szorítja az igazságérzetet. Ha a baloldal megtehette, hogy az ellentmondásokkal terhelt Nemzeti Színházat negatív asszociációk mentén kösse a jobboldalhoz, utóbbi pedig ugyanezt tegye, csak fordított irányban a Fevonulási téri '56-os emlékmű kapcsán, akkor mindez pozitív tartományban is legitim és lehetséges. Sőt - vessetek bár meg érte - jobb és kívánatosabb.  


Sesame Street: The Ladybugs Picnic

  Pénteken délután 2 és 6 között a Fidelitas a Teátrum előtti színpadon és réten tartja PIKNIK - A tettek mezején című rendezvényét az érdeklődő fiatalok számára. A szabadtéri eseményen a Fidesz vezető arcai (többek közt Navracsics Tibor, Járóka Lívia vagy Szájer József) mellett előadja Európa-képét Bognár Attila, az A38 vezetője is. A közösségi felületeken is bőszen hirdetett piknikre Budapestről és vidékről fiatalok sokaságát várják. A Millenárissal a szervezők ki nem mondott, ám nem is titkolt célja, hogy hét szűk esztendő után visszacsatolják a parkot politikai-kulturális identitásuk régi-új térképére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr731133029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 08:38:04


épp itt az ideje

voltam pár hete, meg nem sokkkal azután is hogy létrehozták - hát no, ideje ott is rendbehozni néhány dolgot

ha jól emlékszem még a Millenáris nevet is meg akarták változtatni, a vöröskék büdöskék 2002 után

Megélhetési rasszista 2009.05.21. 08:51:46

Nagyon szép volt. Persze jó baloldalihoz méltóan lelakásra került. :( Amúgy Robin ezen én is szoktam morforndírozni. Pl. lásd tévécsatornák, az agyonfetisizált ballib ATV-n a csúcsműsor a Fásy-mulató. Azért ilyen alja műsort egy jobboldali tévében nem látsz. A Klub rádióban ciánozhat Kung-cze elvtárs, míg ha ilyen lett volna a Lánchíd rádióban, szerintem már rég felszántották volna. A ballib oldal élvezettel piszkolta a 98-02 között épült helyeket, mégis milyen csillogó szemmel tudnak lelkesedni március 15-én a Nemzetiben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.21. 09:04:30

Tudom, hogy sokan nem értenek velem egyet, de szerintem a Millenáris egy remek "építmény" (esztétikai értelemben). Le a kalappal azok előtt, akik kitalálták, megtervezték és megépítették. Szerintem nagyszerű teljesítmény. Nekem nagyon bejön. (Persze, nem tudom, most milyen állapotban van, de megépítése után nagyon "király" volt.)

Ez a bejegyzés ellenben bennem olyan hatást keltett, mintha egy pártkiadványban olvastam volna:-( vagy inkább :-D

ü
bbjnick

Pelso.. 2009.05.21. 09:10:00

Fontos, fontos.
Legalább, megyek oda mellékfoglalkozásban a halakat etetni, 160ezerért.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 09:10:19


A Millenárist a Fidesz hozta létre, de Magyarországról, magyarságról szól. Nem ájtatos-dohos múzeumisággal, hanem újszerűen, frissen és büszkeséggel. Ezen keresztül pedig nyilván exponálódott a Fidesz is, mert ők vették magukat és felvállalták ezt - ennyiben (s nem politikailag) köthető valójában a genius loci a Fideszhez. Ez van: a magyarországi baloldal sosem volt nemzeti érzelmű.

Azt észre kellene (kellett volna) venni a Zemberekenk, hogy a 2002es választás, nemcsak politikáról, hanem morálról is szólt.
Ebben a próbakőben viszont megbotlott a szavazók többsége - majd 2006ban sem hozta helyre ezt a botlást.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.21. 09:26:41

@Az Olei Hagardom terroristái:

A Fidesz jól tette, ha teret adott ennek az "eszmének" és támogatta. Én rájuk gondoltam, amikor a létrehozókat dicsértem:

A Millenáris tervezői és kivitelezői

Építészek, tájépítészek, játszótér-tervezők és kivitelezők.

Építészek: Benczúr László: Teátrum és Millenáris Kiállítócsarnok D épület Takács Ákos: Fogadó és Torony Wéber József: Millenáris Kiállítócsarnok B és C épület Bozsó Annamária: Mélygarázs

Tájépítészek (park): Kovács Árpád, Lendvai Gábor, Muszbek Johanna, Pozsár Péter, Tihanyi Dominika, Wallner Krisztina

Játszótér-tervezők: Balla Gábor, Kő Boldizsár, Ludwig Dóra, Gulyás Anna

Az épületek megvalósítói: Kisrókus 2000 Kft. Céh Rt. Céh Projekt Kft. Consultant Kft. Új Irány Kkt.

ü
bbjnick

regeroka 2009.05.21. 09:30:53

"Hiller István, Komássy Ákos, Gyurcsány Ferenc és VV Szabolcs közül legalább hárman a süllyesztőbe vesztek már"
Sajnos a cikk szerzője ebben téved. Komássy Ákos is él és virul mint a VIII. kerületi MSZP szervezet prominense és készül a tavaszi ogy. választásokra mint a bp. 10. ogy választókerület MSZP aspiránsa. Teszi mindezt annak ellenére, hogy jóérzésű ember a helyében politika közelébe nem menne. De a kis büdösben úgylátszik se a jó érzés se a lelkiismeret nem teng túl. (Azoknak akik esetleg nem tudják mire utalok: Komássy gyorshajtása autóbalesetet okozott amelyben saját titkárnője is meghalt és ahelyett hogy kitöltötte volna az ezért járó büntetést, inkább elmismásoltatta az ügyet majd széles mosollyal visszatért a politikába)

Alfőmérnök 2009.05.21. 09:32:51

@bbjnick:
Funkcionálisan egy szar. A Teátrum biztos, ezt onnan tudom, hogy filmszemlék alkalmával szoktam arra lézengeni. Most komolyan: hogy lehet megtervezni egy épületett úgy, hogy a terem befogadóképességének még a fele sem fér el a folyosón. Jól rá lehet lépni a hazai "filmmogulok" (:D) lábára - ennyi előnye van. :)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 09:33:33

@bbjnick:

Jogos, a "Fidesz hozta létre" nem teljesen pontos megfogalmazás a kommentemben. Az, hogy ők "felvállalták" az ilyen tartalomhoz és annak alkotássá tömörítéshez szükséges szellmiséget, már pontosabb.

Egyébként a kommentemet a poszt "Joggal felvethető, hogy lehet-e közösségi helyszíneket, parkokat és tereket politikai oldalakhoz kötni." mondatához szántam.

Tehetetlen Dodó 2009.05.21. 09:33:43

@Megélhetési rasszista: Régi bolsi tempó.
Üldözték az arisztokratákat meg a polgárságot, de az Operettben könnyezve révedtek a Csárdáskirálynőn meg a Marica grófnőn.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 09:37:58

@Alfőmérnök:

nem tudom van e erre konkrét tervezési irányelv, szabály, netán dogma - de talán leginkább attól függ, hogy mi az építési helyszín adottsága és milyen funkcióra szánjuk leendő épületünek

lehet, nem zabáló-piáló celebsleppre gondoltak a Millenáris tervezői, hanem "csak" közönségre

dannyrose 2009.05.21. 09:38:39

komássyval kapcsolatban én is kíváncsi lennék, hogy mi történt, mert annyit tudni, hogy elég későn jöttek haza, balesetben meghalt mellette a lány, ő súlyosan megsérült, lemondott a fib elnöki posztjáról, aztán pedig nagy csönd.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.21. 09:38:51

@Pelso..:

Nyugodtan idézz még a Kende Péter Összesből is.

Én a helyedben nem égetném a nickemet ilyen lejárt szavatosságú, MSZP-aktivistáknak szánt propaganda sillabuszokból szemezgetett megjegyzéssel.

KAMA3 2009.05.21. 09:46:13

@Az Olei Hagardom terroristái:
"ha jól emlékszem még a Millenáris nevet is meg akarták változtatni, a vöröskék büdöskék 2002 után"

Azt mondom, jól is tették volna, mert abszurd, hogy Budapesten két Millenáris is létezzen egyszerre. Lehetne akár Millenium Park, vagy valami hasonló, de a Millenáris maradjon meg a Kerékpárpályának.

Naumov 2009.05.21. 09:51:23

Ugye a Millenáris elnöke vagy igazgatója volt az a hölgy, akinél a nagysikerű Keller-féle közpénzügyi vizsgálatok során testüregmotozást meg hasonlókat hajtottak végre? Most meg már jó előre megy a sápítozás minden frekvencián hogy zorbánék politikai leszámolásra készülnek..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 09:52:39

A Millenáris alapötlete jó volt, de a kivitelezés és a 2002 előtti működtetés a FIDESZ kormányzás állatorvosi lova volt, jó is, hogy felemlegettétek...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 09:53:05

@KAMA3:

ÓÓÓ bocs, ha ezen akarsz vitatkozni.

Eredetileg Millenáris Park a neve. nem tudom a Millenáris hivatalos rövidülése-e az elnevezésnek, a köznyelv nyilván egyszerűsít.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.05.21. 09:54:24

@regeroka: magam is hallottam erről, sőt politikai újrakezdése mellett még másoddiplomára is beiratkozott az említett úr. egyelőre azonban (1) láthatatlan, (2) rosszkor igyekszik a budapesti szocik között pozíciót kapni, mivel minden jel arra utal, hogy még a főváros is súlyos bukta lesz nekik.

veny 2009.05.21. 09:54:24

"négy évvel ezelőtti rendezvénye óta nem volt jelentős ifjúsági-politikai esemény a Millenárison"

És ez így van jól.
Mi a francnak kell minden bokorba politikusokat ültetni?
ÉLNI kéne végre, nem foglalgatni, barmok....

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 09:56:12

@Fedor:

"de a kivitelezés"

Talán az Europa Nostra-díj kicsit többet nyom a latban a te mesziről jött (nem építész) véleményednél.

states 2009.05.21. 09:57:16

@Pelso..:
Ne oda menjél, Gyurcsány őrzését jobban fizetik. Az Index címlapja szerint 4 milliárdért őrizték, őrzik Gyurcsányt...

smalladam 2009.05.21. 09:57:26

váhz,
a környéken lakók nevében tiltakozom:D
odajönnek
letapossák a füvet
hangoskodnak
eltorlaszolják a környező utcákat
monnyonle!
:)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 09:58:05

@veny:

Épp ezt szeretnék a közös szellemi platformon levők:

ÉLNI közösségként egy közösségi térben.

states 2009.05.21. 09:58:48

@Pelso..:
...és még a testüregébe sem kell belenézzél ennyiért...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.21. 09:59:29

@Pelso..:
Egy ismerősöm 80 ezret fizet havonta a kertésznek, és az olcsó. Koránt sincs akkora a kert, mint a millenáris területe. A 160 ezres haletetéses duma valójában neked szólt. Így etetett meg téged a Heti Hetes, te szerencsétlen. Láthatóan jól elvegetálsz ilyen silány szellemi táplálékony.

Naumov 2009.05.21. 10:03:58

@Az Olei Hagardom terroristái:
"ÉLNI közösségként egy közösségi térben"

Hohohó! Csak nem újabb antiszemita megnyilvánulásnak ad teret a reakció? Hiszen ebben a mondatban nyilvánvalóan a Lebensraum-elméletről van szó.
De hol van ilyenkor Kőhalmi Ádám, amikor az országnak szüksége lenne rá?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:04:56

@Az Olei Hagardom terroristái: Nem, én a beázásokra, és a silány kivitelezésre gondoltam. Az épület amúgy jó néz ki, tehát a tervezés joggal kaphatott díjat...

veny 2009.05.21. 10:06:15

@Az Olei Hagardom terroristái:

Erről beszélek, ember... KÖZÖSSÉGBEN.
A pártok és pártjugendek meg közösségpótló vacakok lelki nyomorékoknak. Szaharin, citrompótló, lájtkóla zsírmentes szalonnával.

KAMA3 2009.05.21. 10:07:19

@Az Olei Hagardom terroristái:

Nem célom offolni, és ezirányú vitát indítani, csak a tisztánlátás végett kívántam megjegyezni eme párhuzamosságot.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.05.21. 10:07:55

@veny: ha egy ifjúsági szervezet közösségpótló vacak, akkor mi a valódi közösség? a facebook? ne nyomjuk má ezt az olcsó agnosztikus szart.

nuart · http://nudeart.blog.hu/ 2009.05.21. 10:08:19

"tt az ideje visszafoglalni "

make love not war

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:09:10

@Mr Falafel:

1. 80.000-et fizetett 8 éve is?
2. Gondolom egy kertész munkája azért egy kicsit összetettebb, és nagyobb szakértelmet kívánó, mint egy szimpla haletetés.

De nem igazán érdemes ezen rugózni pártszemüvegeken keresztül. Azért, mert a későbbi vizsgálatok során történtek méltánytalanságok is, nem teszi meg nem történtté azt, hogy ott bizony sok simlisség történt, és hogy aktív főügyészi segédlet nélkül bizony nem úszták volna meg...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 10:10:45

@veny:


egy szellemi közösség pártjugendezés helyett ajánlom figyelmedbe egy előző mondatomat (persze felszínes indulaemberként/libként nem lehet az ilyet könnyen felfogni):

@Az Olei Hagardom terroristái:
"Azt észre kellene (kellett volna) venni a Zemberekenk, hogy a 2002es választás, nemcsak politikáról, hanem morálról is szólt."

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 10:14:07

@Fedor:

anank több köze van a negyvenévnyi munkásmozgalmaskodáshoz,
ahol az előírt norma a gyárban csak papíron teljesült, valójában meg az otthoni sufniban

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:14:09

@Az Olei Hagardom terroristái: "Azt észre kellene (kellett volna) venni a Zemberekenk, hogy a 2002es választás, nemcsak politikáról, hanem morálról is szólt." Ez teljesen igaz, csak van egy olyan félelmem, hogy teljesen mást értünk alatta :-)

veny 2009.05.21. 10:15:41

@robin masters: Persze, csak facebook van meg pártjugend. :)

Most egy kicsit sajnállak...

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.05.21. 10:18:05

@veny: pedig a kérdésemre is válaszolhatnál:) már ha eszedbe jut valami érdemleges is.

Naumov 2009.05.21. 10:21:30

@Fedor: Fedorkám, Polt Péter érdemeit nem elvitatva a nagy helyzet az, hogy Keller elvtársadék meglehetősen dilettánsan intézték ezt az egész témát. A feljelentéseik jelentős részét nem az ügyészség, hanem a bíróság dobta vissza, mint ahogy a kártérítési pereket is Polt Pétertől teljesen függetlenül vesztették el. Persze mint Gyurcsány lelépése óta tudjuk, a Fidesz maga alá gyűrte a komplett magyar igazságszolgáltatást, mindezt ráadásul ellenzékből, úgyhogy ez végülis nem meglepő.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 10:25:11

@Fedor:

és hogy én ennek mennyire de menynire örülök :)))))))))))))

a magyarországi hivatalos baloldal morálja: "vagyok, aki nem vagyok"
(szlogeneik valának: békeharc, szolidaritás, szociális érzékenység)

a maygarországi hivatalos lib morálja: "nem vagyok, aki vagyok"
(szlogeneik valának: fasiszták, rasszisták, kirekesztés, diktatúra)

neked jó dagonyázást a sárban

Amőbandita 2009.05.21. 10:25:39

Szomorúan kell tudomásul vennem, hogy az időpont kiválasztása egyértelműen azt sugallja, hogy a Fidelitas a már dolgozó fiatalok közül kizárólag a közszolgákat látja szívesen a pikniken, mivel pénteken 2 és 6 között csak ők nem fognak dolgozni...

szzsm9 2009.05.21. 10:28:48

jaj.
ez tényleg homokozó, ahol vissza kell foglalni mindenféle sarkokat. meg körbepisilni a teret, hogy ez az enyém, bebeeee!
én kedvelem a Millenárist. végre kikerült a politikai térből és úgy működött, ahogyan kell. koncert, programok, egyebek.
most tényleg ez kell? ez a hely a Fideszé, az meg a MSZPé?
én ezt nem akarom.
nem lehetne a pártoknak saját pártkertet csinálni, ahol kis ketrecekben üvöltöznének? ott azt pisilnek körbe, amit akarnak.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 10:30:04

@Fedor:
Te aztán jól mondod fel a mantrát. Ha nincs a kriptonáci Polt Péter, akkor Keller lenne a Nagy Nyomozó Hős mi?

veny 2009.05.21. 10:35:55

@robin masters: Most tanítsalak ki anyád helyett? :)

Valódi közösség (már jó esetben az tud lenni) a családod, az iskola- vagy munkatársaid, a barátaid, akikkel rendszeresen együtt sportolsz játszol, beszélgetsz agy sörözöl, a gyülekezet amibe jársz, mittudomén...

Valódi közösségben valódi emberi kapcsolatok vannak, és szinte bármit felvethetsz a kiutáltatás kockáztatása nélkül. Politizékben meg épp ennek az ellentéte, az agyatlan tömegkedés megy...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:36:11

@Naumov: "a nagy helyzet az, hogy Keller elvtársadék meglehetősen dilettánsan intézték ezt az egész témát." Ez így van.
@Őrnagy Őrnagy: Lásd egy sorral feljebb.
@Az Olei Hagardom terroristái: Az még nem menti a fideszes gátlástalanságot, hogy a másik oldal se jobb nála... Speciel akkor jobb választásnak tűntek. Azóta annyit változott a helyzet, hogy egyiket se választanám.

veny 2009.05.21. 10:37:53

@Az Olei Hagardom terroristái:
HA tudnák, hogy egyáltalán létezik olyasmi, hogy dolgozó ember... :-P

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:39:02

@Naumov: Ja, most látom a beszúrt kis tüskédet: elvtársa a fenének a Keller. Attól még nem vagyok szoci, hogy emlékszem a FIDESZ stiklijeire is...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 10:40:01

@Fedor: És mi lesz az antifasiszta harccal? nem lehetsz áruló. Itt a nyakunkon az Ordas és barnainges szövetségese.

"Az még nem menti a fideszes gátlástalanságot, hogy a másik oldal se jobb nála"

Hány fideszes politikus van börtönben és hány koalíciós? :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:40:12

@Fedor:
Nyolc éve kb. ugyanennyi volt a pénz. A bolsevista uralom alatt nem nagyon volt fizetésemelés infláción túl. sőt! Megismétlem, a 80 ezer ma kevés. 140-150 körül keres egy kertész. Alkalmazottként, természetesen. Egy kertészeti vállalkozó úgy 800 ezer + áfa haviért etetne neked halakat a Millenárisban. Szerintem picit alul taksálom az árakat. Azt tegyük hozzá ismét, hogy a Millenium esetében sem pusztán a halak etetéséről volt szó, csak a szerződésben szereplő pontok közül ez volt a legviccesebb Gálvölgyinek. Te meg málé szájadból csorgó nyállal ültél a tévé előtt, és mindössze ennyi emléked maradt az egészből.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 10:42:48

@Fedor:

ezek a Fidesz-stiklik olyanok,
mint mikor a halántékhoz másnak fegyvert nyomó túszejtőt lelövik

pedig a gyilkosság törvényileg és morálisan is bűn

dannyrose 2009.05.21. 10:43:23

Robin Masters - független elemző - LOL

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 10:49:17

Amúgy a cikkhez annyit, hogy srácok tavasz van csajozzatok, meg sörözzetek! :D / magam is tag vagyok, de nem hiszem, hogy ott fogom eltölteni a szabadidőmet :D /

luucy 2009.05.21. 10:56:28

A38 vezetője a Fidelitasos pikniken? Nocsik...

jokkmokk 2009.05.21. 10:57:27

@Amőbandita:

Igaz, tényleg, pénteken normális ember dolgozik.
Nemhiába kezdett a Fidelitas eszeveszett felhajtásba, hogy részvétel szempontjából sajtóképes rendezvény legyen.

Piknikelni hétvégén szokás, miért nem szombat?

luucy 2009.05.21. 11:01:24

@jokkmokk: Azlrt azt tedd hozzá,hogy a Fidelitas egy ifjusági szervezet. Azok meg nem igazán dolgoznak még... Ráaádsul a szorgali időszaknak is vége van már :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 11:01:46

@luucy: Majdnem minden változik, a hajósok ezt tudják :)

luucy 2009.05.21. 11:02:05

Basszus ennyire reggel van még, hogy nem tudok írni? :S

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 11:03:51

@Mr Falafel: "A bolsevista uralom alatt nem nagyon volt fizetésemelés infláción túl. sőt!"

1. Hát a szoci kormányzás minden volt, csak bolsevista nem. Fogalmi zavaraid vannak.
2. Meg ténybeli is. Pont azért vagyunk többek között szarban, mert 2006-ig erősen erőn felül nőttek a fizetések. Utána volt csak akkora kb. mint az infláció.

@Az Olei Hagardom terroristái: Ezt nem igazán értem... Tehát azért csaltak, meg osztogattak a haveroknak, mert... miért is? Ki itt a túszejtő?
@Admiral William Adama: hát érdekes a világképed, ha ilyesmit olvastál ki az hozzászólásaimból... Pont azt írtam, hogy voltak méltánytalanságok az ügyek kivizsgálása során, és azokkal nem is értek egyet.

@Őrnagy Őrnagy: "Hány fideszes politikus van börtönben és hány koalíciós? :)" Most épp több, de csak azért, mert Várhegyi Attila már kiszabadult, és már újra a pártban dolgozik a börtönkönyvtár helyett :-) Vagy esetleg számítsuk ide a FIDESZ volt pénzügyi tanácsadóját is (valami Varga), vagy az olyan kisgazdákat, akik Orbán kormányának voltak a tagjai?

Van egy olyan érzésem, hogy ezek az ügyek kínosak számotokra, és azért támadtok ennyire, hogy ezt elfedjétek. Le kéne már szokni arról, hogy a saját oldal stiklijeit pártalapon elnézzük. Nem. Aki hunyó, az kerüljön börtönbe, akár szoci, akár fideszes, akár bármelyik más párt tagja. Ez nem lehet szempont.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 11:06:30


ha már sesame street:

MEGBECSÜLÉSEM jeléül küldöm Balegyenes Lotyaszájúnak

a Count klipjét:

http://www.youtube.com/watch?v=6AXPnH0C9UA

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 11:08:12

@Fedor: "Pont azt írtam, hogy voltak méltánytalanságok az ügyek kivizsgálása során, és azokkal nem is értek egyet."

Öreg, ha neked felnyúlnak a seggedbe az apró méltánytalanság?????

"Hát érdekes a világképed..." :D

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.05.21. 11:09:25

@veny: kedves, elsősorban magadat kellene kitanítanod. aki abból indul ki, hogy a közélet iránt (is) érdeklődő fiataloknak nincs családja, baráti kapcsolatai, és szükségszerűen kevésbé aktív tagjai mindennemű nem-politikai társadalmi hálózatnak, annak jó eséllyel halvány fogalma nincs, miről beszél - de hogy a gyakorlati tapasztalta hiányzik, az több mint bizonyos. nálad ennek tünetei látszanak. tehát hátrébb az agarakkal:)

valójábannemberci 2009.05.21. 11:10:29

@Őrnagy Őrnagy: szerintem meg:
http://www.kittybuttons.com/stencils/categories/political/make-cupcakes-not-war.gif
:DD

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 11:11:32

@Admiral William Adama:
Elnézést, de bírom a távolról szemlélődő, pártatlan ballib srácokat, akik bár elismerik hogy ez a 7 év katasztrófa, de azért mégis enélkül fehérterror lenne. :D

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 11:12:10

@Fedor:
Hmm, ezekre az ügyekre nem emlékszem, csak Szabadi Békára. Hoznia kéne a balos médiának elő mindet, az emberek felejtenek.

"Aki hunyó, az kerüljön börtönbe, akár szoci, akár fideszes, akár bármelyik más párt tagja. Ez nem lehet szempont. "

Ez viszont igaz.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 11:14:48

@berciXcore:
Nem jó, belefulladnák a mindent elborító teasüteménybe:)

@Fedor:
Van egy mondatod, amivel egyet tudtam érteni. Van itt még remény:)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 11:15:22

@Fedor: Ilyen a fehérterror, előjön mindig az a szó, hogy Apró (antal:p)

molaris 2009.05.21. 11:26:33

@Fedor:
Talán nem kellene ezt a börtön dolgot forszírozni.
Ugyanis Gál Zolin kezdve, a Horn baleseten át Vadász Jánosig , bizony hosszú az út. És ne felejtsük a drága Gyurcsány(i) ügyeket sem. A tettestárs szadesz sem különb. Ráadásul fideszesék lemondtak a balhék után, amit nem mondhatunk el a maszop- szadesz tandemről.

luucy 2009.05.21. 11:29:58

Komássy Ákos valóban nem tűnt el, sőt!

Most vette el a 15. fővárosi listás helyet Budai Bettikétől

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=271530

veny 2009.05.21. 11:30:09

@robin masters: Te egészen hülye vagy?
Még véletlenül se mondtam olyasmit, amit a számba adsz.

Mindössze azt, hogy őszintén sajnálom azokat, akiknek a közösségről meg az életről úgy általában a pártmunka ugrik be.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 11:32:56

@Az Olei Hagardom terroristái:

Zsidózni a kantinban lehet (ha nem vagyok ott), a hídon már elzárás jár érte és plusz 2 szolgálati nap. Nem éri meg ;)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 11:33:39

@veny:

őszintén sajnálom azokat, akiknek egy szellemiségről csak a pártpolitika ugrik be

így sikerült megválasztani d209et majd Gyurcsányit

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.21. 11:34:52

@Alfőmérnök:

Hogy funkcionálisan milyenek a Millenáris épületei, azt nem tudom. Esztétikai véleményt mondtam. De ha egy alfőmérnök azt mondja, hogy funkcionális gondok vannak, akkor a szakmai tekintély előtt kénytelen vagyok meghajolni:-)

@Az Olei Hagardom terroristái:

Egyetértünk:-)

ü
bbjnick

guszti 2009.05.21. 11:38:28

az a baj ezzel a poszttal, hogy elszomorít. Tényleg nincs más megoldás, el kell innen húzni? Csessze csiga.

A millenáris volt az az intézmény, amire a ballerek is alig találtak embert, annyira meleg tészta volt, amikor átvették. Annyira bűzlött a korrupciótól a létrehozása és első időszakának üzemeltetése, mint egy toitoi amit hetek óta nem ürítettek. Mikor először jártam ott, kb. félóra kellett, hogy a régi punksláger foszlányaira legyek figyelmes agyamban. Elszállt, értelmetlen rongyrázás és csauseszku-büfé (német reptér árakon), hi-tech ide vagy oda: ilyen templomo(ka)t tényleg nem építettetett még kádár sem magának, max. az említett román diktátor meg a száddám, nomeg kedvencetek, a vintidzsmaradóna.

Utáltuk is emiatt a vityit meg az egész gőgös dzsentroid bagázst, pont azért és annyira, amiért és amennyire most utáljuk a kékeket meg a pirosakat, és az ő vazallusaikat. Most mi a tök legyen? Adjunk még egy esélyt a nariknak, hátha "tanultak a hibákból" ? Na ez a verzió omlott össze ma reggel ezzel a poszttal. Merthogy a nagyra nőtt déligyümölcs-tábor úgy látom, vakon megbocsát, (vagy inkább elnéz) pár év után, pedig megbánást sem láttunk. Nincs ebben pozitív ígéret, túlnyerik magukat, és sokkal bátrabban, újult erővel lopnak tovább, és leplezik majd ostoba klerikálfaskó gőggel, meg hiperdrága pátosszal.

Na ez az, amikor a menzán csak kétféle menü van: romlott szar és romlott hányás. Neszehülyeparaszt, válasszá'!

Van persze mozgolódás, sokan gondolják hozzám hasonlóan azt, hogy a simicska is legalább annyira gáz, mint a puch, az ezüsthajós országimázs is van akkora ciki mint a strabag, stb.
Vannak akik próbálkoznak ennek felvállalásával, képviseletével is, dehát be kell látnunk, ezek jobb esetben csak lúzerek ill. töketlenek, rosszabb esetben mérhetetlen ostobák és többé-kevésbé agresszívek is. Lehet rájuk akár szavazni is "legkisebb rossz", vagy "friss, még nem írta le magát" - alapon, de ezzel sem nyerni, sem jelentős pozitív változást elérni nem fognak. Marad az, hogy két jól felépített fehérgalléros szervezett bűnözői csoport elkartellezi egymás közt a közéletet - meg a közjó akkora hányadát, amekkorára egyáltalán nem méltó - aztán fele paraszt ennek csápol, másik fele meg annak, de aztán ez nem focimeccs, ahol gólok döntenek, hanem bugyuta tévévetélkedő, ahol az nyer, akinek hangosabban sikít a közönség. Őket meg könnyű hergelni, majd nézzétek meg, milyen okos lesz mindenki, ha egymásnak találnak esni!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 11:40:54

@Fedor: Kéretik pontosabban fikázni.
Várhegyi sosem ült börtönben.

Köszike.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 11:43:09

@guszti:

Ez olyan szép volt;) hüp-hüp de komolyan ám.
Ezt magadtól írtad gyorsan, vagy vannak ilyen kész sablonok a szoci eukampány gyárban ? :D

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 11:43:27

@guszti:

"A millenáris volt az az intézmény, amire a ballerek is alig találtak embert, annyira meleg tészta volt, amikor átvették. Annyira bűzlött a korrupciótól a létrehozása és első időszakának üzemeltetése"

És nyolc év alatt senkit nem sikerült megtalálni???

köszönjük guszti a megjelenést

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 11:45:37

@Az Olei Hagardom terroristái:
Vajon hány ilyen fasz fog jönni még aki eljátsza a pártatlan rettegőt ?:D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 11:49:41

@tölgy: Miért, nem börtön volt az, csak fogház? :-) Vagy csak felfüggesztettet kapott volna? Valamit kapott, abban biztos vagyok.
@molaris: Miért ne forszíroznám. Mint mondtam, aki bűnös, üljön, párhovatartozástól függetlenül, persze jogszerű eljárás után. Te talán másképp gondolod? Az más kérdés, hogy amit te bűnnek gondolsz, az nem biztos, hogy a jog szerinti is az. Ez lehet várlázító esetleg számodra (én is sorolhatnék ilyen dolgokat), de ez van.

luucy 2009.05.21. 11:49:47

@guszti: Az ilyen emberek egyáltalán miért jönnek ide?

Értem én persze, korrupció meg egyebek és stb, de miért van az hogy mégse találtak semmit? Keller féle hadjárat 2002 után is eredménytelen volt, több milliárdot költöttek el Fideszesek üldöztetésére,mégse találtak semmit.

Nem állítom, hogy nem is volt semmi soha, de volt, és mégse derült ki, akkor az is aprofizmusokat dicséri....

Más, hagyjuk már a millenárist. Kedvesz Guszti mi van a völgyhíddal? Mi van az M6-os alagúttal? Mi van a 4-e metróval? Soroljam még?

Jó lenne ha nem írnál hülyeségeket. Köszönöm.

Tehetetlen Dodó 2009.05.21. 11:50:42

@guszti: Juj, ez gyönyörű volt. Most már tudjuk, hogy egyforma csúnyák, és a fele paraszt ide, fele meg oda fog szavazni...
Hát marhára szeretnétek, hogy a fele oda szavazzon, hehe...

luucy 2009.05.21. 11:50:56

@Admiral William Adama: Aki "párttatlan rettegő" (mszp-s, csak nem meri felvállani) az be is bizonyítja mennyire tudatlan :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 11:56:08

@tölgy: Igazad van, utánanéztem, felfüggesztettet kapott. Az talán jobb? És szerinted mondjuk Hunvald többet fog kapni? Nem érdemes összehasonlítgatni, mindenhol vannak hunyók. Most épp a szocik vannak döntési pozícióban, nekik van több lehetőségük az eltévelyedésre. Előtte a fidesznek volt, akkor meg nekik, és nem várok jobbat a következő ciklustól sem. Nem tetszik, de ez van, ilyen az "elitünk".

veny 2009.05.21. 11:56:08

@Fedor: "Egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Várhegyi Attila fideszes országgyűlési képviselőt, pártigazgatót folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a másodfokon eljáró Pest Megyei Bíróság hétfőn."

Mondjuk nem tudom, miféle elégtételben bíznak a narancsosok, ha Várhegyi akciójára csak ennyi jár, és erre is 8 évet kellett várni...
Vagy kettősödni fog a mérce?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.21. 11:58:11

@guszti: "az a baj ezzel a poszttal, hogy elszomorít. Tényleg nincs más megoldás, el kell innen húzni?"

Ezt nem tartom rossz ötletnek. Sok sikert, és adieu!

Valandil 2009.05.21. 12:01:07

@Őrnagy Őrnagy: Röhögni fogsz, de a "széles látókörű értelmiség" a mai napig így látja: Polt akadályozott meg minden vizsgálatot, az a szegény üvegszemű nem tehetett semmit. (Ja, és szerintük 2002 óta ugyan nem jó, de "a másik se lenne jobb".

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 12:03:54

@luucy:

Ez már baromira fárasztó, hogy valaki bemásol egy oldalas valamit, mint spontán véleményt. Ez olyan hihető :D

smalladam 2009.05.21. 12:04:04

bakker, tényleg nem tudtok másról beszélgetni, mint hogy ki a nagyobb tolvaj?

heima (törölt) 2009.05.21. 12:04:07

@guszti: van olyan is ám, aki fejlődött az elmúlt hét évben...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 12:04:17

@veny: Én is utánanéztem, lásd fentebb.

veny 2009.05.21. 12:04:57

@Az Olei Hagardom terroristái: Szerintem se nyert. Aztán valahogy mégis bemászott a képbe, hát nem fura? :)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 12:08:38

@veny:
Az még csak hagyján.
Ballibéknél az MSzP még zsarolni is hagyta magát a bemászó SzDsz által.
Hát nem fura?

rocksztar 2009.05.21. 12:17:38

2002-ben 18 évesen a 2. fordulo estéjén voltam ott az akkori barátnőmel. megfoghatatlan volt a hangulat, ennek ellenére pártrendezvényre kb azóta nem járok. legközelebb a 2010-e s választások estéjén fogok talán kimenni ünnepelni.
szerintem az lehet egy katarktikus este.

Karcolt lendület 2009.05.21. 12:18:59

Minden bizonnyal voltak a Millenáris építésénél is simlik, de legalább kifizették az alvállalkozókat...

veny 2009.05.21. 12:21:14

@rocksztar: OK, mindenki volt 18.
De a többség csak egyszer... :)

szempontpuska 2009.05.21. 12:29:36

@Naumov: "A feljelentéseik jelentős részét nem az ügyészség, hanem a bíróság dobta vissza, "
ez tényszerűen hazugság. Alig volt olyan ügy amiben az ügyészségnek méltóztatott vádat emelnie... (az is inkább pótmagánvád volt)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.21. 12:42:56

@Fedor:
Nekem szoci vagy bolsi, egyre megy.
Közel húsz éven át működtettem egy humán erőforrás-gazdálkodással foglalkozó cégcsoportot. Van némi fogalmam, mennyit kerestek és keresnek a különböző foglakozásokban az emberek. Közvetítettünk vagy kölcsönöztünk munkaerőt irodai munkára, üzemi kisegítés keretén belül a legkülönfélébb munkákra, adtunk létszámot gyártási folyamatok kisegítésére és logisztikai tevékenységre. Még parkosítást, üzemi terület karbantartását is végeztük. Nem hiszem, hogy te vogsz kioktatni e téren, miközben havi szinten tucatnyi árajánlatot, pályázatot nekem és kollégáimnak kellett elkézítenünk. A Coca-Cola 10 év alatt minden évben az infláció 60%-ával emelt például. Ami 40%-kkal kevesebb, mint az infláció. És hasonlók. Az utolsó jelentős, és nekem, mint vállalkozónak zsebbenyúlós emelést, a Fidesz követte el a minimálbér megemelésével és az adóterhek átalakításával. Akkoriban a legtöbb alkalmazottunk 50-80 ezer között keresett. Mivel a minimálbért megemelték, az attól eltérő "rendes bér" mértékét énytelenek voltunk megemelni. A felső határ akkor ment 120 ezer fölé. Nézz már utána, hány melós keres ma annál sokkal többet. Melós, nem hivatalnok és kétszázadik senki egy soha nem adózó multinál. Ne arról a 27%-ról beszélgessünk, akiket nem a magyar kis- és középvállalkozások foglalkoztatnak, hanem a fennmaradó 73%-ról, akiket a magyar kis- és középvállalkozások alkalmaznak. Már csak azért, mert többen lévén a statisztikai adatokat ők generálják.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.21. 12:57:14

nem bírom ki , gonosz leszek:
néha nem érzem az olvasott szövegekben a beépített ironiát:
itt most a "a polgári kormány Tádzs mahalja" komoly vagy... ?

guszti 2009.05.21. 13:32:44

@heima: "van olyan is ám, aki fejlődött az elmúlt hét évben..."
@luucy:"Más, hagyjuk már a millenárist. Kedvesz Guszti mi van a völgyhíddal? Mi van az M6-os alagúttal? Mi van a 4-e metróval? Soroljam még?"
- beszégesetek már egymással lécci, drága feleim...

na, már érdemes volt, már csak a [reakció]-k miatt is, bocs akinek bezavartam.Sikerült visszaigazolni aggodalmaimat, pedig eddig annyira nem is paráztam, csak nyafogtam kicsit. Persze lettem hamar pártatlan rettegőtől mszp-kampányaktivistán át miafasztdumálszegyáltalánkereselitthülyegyerekig minden, csak fehér ember nem. Muhaha, kapom mindezt szdsz-től (pont az ilyen strabag meg négyesmetró-kakakókíbórd ügyektől) megundorodott ex-szdsz szavazóként (plusz egy kis húsgyár-szindróma, ja, naiv gyógyegér vagyok, kétségtelen)

Bocs, én hamar beláttam, hogy a yuppi sem jobb egy szállal sem a dzsentrinél, és hogy Horn Gábornak sem áll egy hajszálnyival sem jobban a macsó gőg, mint Dávid Ibolyának az arisztokrata, vagy Semjén Zsoltnak a szentfazék, és hogy Szilvási György semmivel sem bizalomgerjesztőbb figura, mint Pintér Sándor. Aztán mire megyek ezzel, hogy beláttam? Ideológiai vagy praktikus alapon még össze lehetne terelni ezt a birkacsordát, de úgylátszik annyira eluralkodott az akinincsvelünk-elv, mint a carpediem, szóval tényleg lehet ebből még simán parasztgyalázat aztán meg sírásrívás és diktatúra.

Aztán persze - ha már kommunikálni, közeledni, nemhogy falakat lebontani de kérdezni sem lehet, sőt, lenyilaznak érte - meglehet, valóban az egyetlen okos döntés kussolni. Nézni a tévésót, és ügyesen rakni a téteket. Lóvé és rettegés mindhalálig, gratulálok.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 13:35:15

@Fedor: "Nem érdemes összehasonlítgatni, mindenhol vannak hunyók.

Igazi poszt-komcsi maszatolás. Jobbos kormányhoz nem lehet Tocsik- vagy Kulcsár-ügyhöz hasonlót kötni. De még csak a földek és gyárak, boltok elvételét sem.
Az önkormányzatok állítólag a legkorruptabbak, és azokat a fidox vitte el zömében 2006-ban. Oszt még is inkább szoci balhék vannak mostanság.
Tudja, a kérdés csak az, hogy a tolvajok lesznek-e szocik, vagy a szocik válnak tolvajok.
A "tulajdon lopás"! Nyöhehe

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.21. 14:04:49

@guszti:
90-ben én is az szdsz-re szavaztam, pedig akkor csak 6 éves voltam ;)
Kb ennyi értelme van a te érvelésednek is. Összeesett az szdsz, mert az uccsó 2 ciklust végiglopták, de szerencsére ehhez még előadtak egy államcsőd közeli helyzetet is.
Ezért mindenki hülye, meg paraszt.... De te nem, mert már látod, hogy ezek milyenek. Hát barátom el mész te a fenébe, mert akkor lettél volna ilyen kurva bölcs, amikor beszavaztad őket...

Naumov 2009.05.21. 14:55:06

@szempontpuska: Nem számoltam utána, egyébként meg ha nem haragszol, baromira nem érdekel. Pontosan tudom, hogy az összes párt tele van gazdasági haszonlesőkkel, mindössze annyi a különbség, hogy 2002-ig a kormányra jutók amolyan "kéz kezet mos" alapon eltekintettek a megelőző ciklus zűrös ügyeinek túlzott bolygatásától. Nem mintha ez egyébként valami dicséretes dolog lenne, de legalább annyi eszük volt, hogy egy szupermarketnyi vajjal a saját fejükön nem próbáltak meg a közpénzek talpig becsületes őreinek szerepében fellépni. Az MSZP és Keller 2002-ben átlépte ezt a határt, aztán meg beszopták, mert a fideszesek előrelátóan levédték magukat. Ennyi a történet, nyugodtan lehet ügyészségezni, poltpéterezni meg a többi, a lényegen ez nem sokat változtat. A szúnyog ne akarjon véradásra menni, mert esetleg agyonvágják. Hasonló okokból a fidesz is jobban tenné, ha megmaradna az "elszámoltatás" retorikai szinten történő emlegetésénél.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.21. 15:32:42

@bbjnick: a Millenáris szerintem az egyik legjobb kortárs kertépítészeti mű, ami Magyarországon létesült az utóbbi években. Számos olyan eleme van (kőrisek a vízben, szőlő a parkban), ami korábban teljesen elképzelhetetlen volt. Másik jó színvonalú terv a Gödör-park. Azzal csupán az a baj, hogy kedves füves-liberális "polgártársaink" teljesen lelakták.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.21. 16:00:36

juteszembe, ahol pvc-be mérik a sört (Fogadó, terasz), azon a helyen még fejlesztenivaló :(

negeev 2009.05.21. 17:15:15

@aesculus: Mára, a Millenáris is siralmas állapotban van...

Végre eljön az idő, hogy menjek egy pártrendezvényre újra. 2002 óta én sem voltam egy hasonlón sem. Holnap ott leszek! ;)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.21. 17:35:18

@aesculus:
Nemcsak füves-liberálisok járnak oda, szvsz.

Falusi kölyökként örök dilemmám, hogy mi értelme a gyepnek, ha nem lehet rálépni, nem lehet elfeküdni rajta. :)

manx express 2009.05.21. 18:04:28

én szeretem a millenárist, mármint az eredetit, az igazit, a velodromot.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 18:18:43

@manx express:

van is ott társaságnak egy kis libsi stikkje nem?
szimplán bicós csávók nem izgulnak ezen a névtémán annyit, de már volt itt egy másik kritikus tömeg is

manx express 2009.05.21. 18:27:59

@Az Olei Hagardom terroristái: nem izgulok a névtémára semennyit, csak arra próbáltam utalni, hogy nem túl szerencsés egy még létező műemlék nevét felhasználni , de lehet, hogy csak szimplán nem tudták a névadók, hogy mi van a saját városukban. az ottani társaság stikkjeit nem ismerem, én nem vegyülök

Pelso.. 2009.05.21. 18:35:29

@Elpet:

Ugyancsak félreértettél valamit.
Meg kell próbálni néha a szavak mögé nézni.

Tehetetlen Dodó 2009.05.21. 20:59:11

@TuRuL_2k2: Na, mint vidéki kiscsávó, emlékszem, azért elfekvés előtt ajánlatos volt tájékozódni a tehénlepények elhelyezkedését illetően...

Alfőmérnök 2009.05.21. 21:28:00

@TuRuL_2k2:

Valóban nem csak liberálisok járnak oda. Pl. a táncházba alapvetően nem. (Asszem KA Steve beszámolója szerint még Budaházy is járt ott a haverjaival.)

Esztétikai szempontból a Millenáris park egyébként tényleg értékes, a Gödör meg egy alapjaiban elcseszett dolog - szerintem. A fideszék balfaszsága volt, hogy nem a Nemzeti épült meg azon a helyen - most abba ne menjünk bele, hogy az új nemzeti esztétikai szempontból milyen (nálam elmegy), viszont a megközelíthetősége borzalmas. Az a gyanúm, hogy a Fidesz a Nemzeti színház ügyben belement valami kicsinyes rivalizálásba - a részleteket nem ismerem.
Végül is a liberálisok jöttek jól ki a dologból: most van egy törzshelyük a város szívében, ahol hajnalhasadtáig tapizhatják egymást.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.21. 22:12:27

@TuRuL_2k2:
Hol van falu a Golan-fennsíkon?
Óh, te, Gödör ügyvédje, teee!

negeev 2009.05.21. 23:51:13

@Mr Falafel: Köszönjük az értékes hozzászólásodat a témához! Még valami hasonlót?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.22. 00:10:22

@Alfőmérnök: szerintem meg éppen a Fidesz-kormány egyik legnagyobb erénye, hogy nem épült meg ott a Nemzeti. Helyette van egy kiválóan megtervezett park-azaz, hogy lenne ha nem szedték volna szét teljesen.

valójábannemberci 2009.05.22. 00:14:45

@Az Olei Hagardom terroristái: mondom én, hogy tiszta Monty Python forgatókönyv, ami itt megy. :P
süti beállítások módosítása