Critical Mass, anno 2009
2009. április 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Critical Mass, anno 2009

 Budapest székesfőváros és vidéke nagyközönségének!

 Közhírré tétetik, hogy az ezévi tavaszi Critical Mass április 19-én, azaz holnap, vagyis vasárnap rendeztetik meg. A Tsendes-oceán partján fekvő San Francisco városából elindult mozgalom pest-budai rendezvénye délután három órakor indul a Királyi Palota alatti Tabán városnegyed hűlt helyéről, de előzőleg egész napos pikniket tartanak ebben a kellemes levegőjű parkerdőben. A kerékpáros hölgyek és urak ezután a belvárost bejárva a Hősök terére érkeznek meg, majd a Városligetben a hagyományos biciklus-emelésre is sor keríttetik.

 A Reakció ojság tavalyi czikkében az amerikánus eredetű mozgalom hazai főképviselői, Kükü és Sinya urak beszéltek terveikről. Egy másik bejegyzésünkben fotográfiákat is megtekinthetnek az eseményről.

 Critical Mass minden nap!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr241072532

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.04.19. 08:05:34

Mozgás!A most következő vasárnapot nagyon fogják utálni azok, akik autóval szeretnének a belvárosban közlekedni, ugyanis az gyakorlatilag egész nap le lesz zárva két rendezvény miatt. Viszont ez a két rendezvény fontos hagyományok továbbvivője, szóval min…

Trackback: Biciklivel a Közgázra 2009.04.18. 21:00:05

CM-csillagtúra a Közgáztól holnap!Az igazi libsi-ökofasiszta baromság kezdetét veszi hamarosan! A Critical Mass alkalmi kerékpáros felvonulásból napjaink egyik legnagyobb létszámú civil mozgalmává nõtte ki magát. A következõ felvonulás 2009. április 19. (…

Trackback: Sárdobáló 2009.04.18. 14:29:31

Critical Mass és Sün!Vasárnap megint Critical Mass felvonulás lesz. A nagy biciklis felvonulás az utóbbi években a világ legnagyobb méretű ilyen bulija lett. A rendezvény célja a következő: A Critical Mass résztvevői a közlekedési célú, mindennapos kerék…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-d(-_-)b- 2009.04.18. 14:48:08

Éljenek a sötétzöldek!
(sötét zöldek)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.18. 15:00:20

@-d(-_-)b-:
Szerintem a (bel)városi kerekezés nem sötétzöld kategória. Gyorsabb, hangulatosabb & nem szennyezed a várost.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.04.18. 15:04:28

@TuRuL_2k2: szoktalak látni biciklizni a jogi kar környékén:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.04.18. 15:45:15

igazi libsi-ökofasiszta baromság.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.04.18. 16:10:55

jómagam 1995 óta vagyok igazi libsi-ökofasiszta barom...

-d(-_-)b- 2009.04.18. 16:36:44

@TuRuL_2k2:
"Szerintem a (bel)városi kerekezés nem sötétzöld kategória."

Mondtam, hogy az lenne? A Critical Massről nyilvánítottam véleményt.

segabor 2009.04.18. 17:58:17

Családosan ott leszünk! Még azt kell kitalálnom, hogy hogyan jutunk el a 8kerből (Práter u.) a Tabánba "fájdalommentesen".

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.04.18. 19:51:04

Remélem idén nem fog elütni egy beszívott raszta, tavaly egy kis koccanás lett abból, hogy kb. azt sem tudta, hogy hol van:D

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.18. 20:22:20

addig is, aki nem megy 9-kor a Maszkura koncertjére, csüccs az m1 elé 10kor: Nincs kegyelem c., a cigány Pusoma tragédiája - napjainkból. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.18. 20:35:39

@Grift:
Marhaság, ez egy családi, ideológiamentes esemény egy élhetőbb városért. Vagy te azok közé tartozol, akik holnap a belváros közepén autójuk dudáját fogják nyomkodni? :)

Matfu 2009.04.18. 21:13:47

@ergé: tudjátok, én csak arra ennék kiváncsi, hogy a sok ember közül, aki kimegy, hányan járnak vajon minden nap brigával...
Mert így csak egy a jó bulik közül...

respecta /01 2009.04.18. 21:37:15

Gratula a szövegezéshez!
Süssön rátok a nap!
Család képviselve lészen - aki leginkább eme legzöldebb eszközzel jár.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.18. 21:37:55

Én mindennap libsi-ökofasiszta barom vagyok, ám lehet, hogy ennek ellenére elmegyek a Tabánba...

justin time 2009.04.18. 23:06:51

@Matfu: én az elmúlt három alkalommal mentem ki, igazából csak a buli kedvéért, de úgy megtetszett, hogy a tél közepe óta (akkor sikerült szerezni egy rendes bringát) kétszer ültem BKVn, és csak párszor vezettem. Tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés, és mindenhol pillanatok alatt ott vagyok.

Ha a CMen 100ból 5ember jár így, nekem és a városnak már az is megéri. Nem?

Szamurájx · http://www.szamurajblog.hu 2009.04.19. 00:02:37

durva hogy régen mikre fel nem mertek ülni

segabor 2009.04.19. 07:37:46

@Matfu: én gyakorlatilag minden nap biciklivel ingázok a Városliget és a Mártirok útja között, útba ejtve a Parlamentet, ahol reggel és este megnézem, hogy áll a közhangulat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.04.19. 09:11:24

@ergé:

attól nem lesz élhetőbb egy város, ha a bringások időnként lefoglalják a várost. aztán az idióta futók, aztán a demszky a lánchidat egy egész nyárra, és folytathatnám. város helyett paravánok ezek. akinek ez tetszik, az a taxisblokádból nőtt ki. úriember nem lelkesedik a bringás anarchia iránt. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.19. 09:19:04

@Grift: bocsi, de magad állítod ki a szegénységi bizonyítványt magadról.

Egy tömegsportrendezvény résztvevőit idiótának nevezed, bringás anarchiának tartasz egy olyan rendezvényt, amelynek a kijelölt útvonala során soha semmilyen konfliktus nem volt, a Lánchídról pedig annyit, hogy nem csak hétvégékre, hanem egész évre le kellene zárni a gyalogosok és kerékpárosok (és a tömegközlekedés) számára. A hídon egyébként tök jó rendezvények vannak, még össze is futhatunk ott, ha egyszer előmásznál a morgólyukadból :)

Ezek nem város helyetti paravánok: a város itt kezdődik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.04.19. 09:24:22

@ergé:
szerintem meg pont a valódi történések helyetti látszatcsekekvések. miután 200 méterre lakom a lánchídtól, nem kell bemutatni a kürtős kalács és a dögkúti sültkolbász szagával becsalogatott susogós melegítős panelpolgárokat és vattacukorba keveredett kis utódaikat. a hídi rendezvények a belváros tudatos lepusztítását célozzák.
szád, virtigli liberális himnuszt zeng! :))

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.19. 09:36:10

@Grift: "szerintem meg pont a valódi történések helyetti látszatcsekekvések"

Hát tessék minden nap kerékpárra ülni (én is igyekszem), és akkor nem látszatcselekvésről lesz szó. A CM kritizálása helyett inkább nézz ki a rendezvényre, ha mást nem, legfeljebb rengeteg jó nőt fogsz látni :) Én ma nem megyek ki, a Balatonon fogok kétszemélyes CM-et rendezni egy jó nővel ;)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.04.19. 09:38:48

@ergé:
egészségedre! :)
talán kerékpár utakat kéne építeni, sokat, és nem évente két-három városháza gründolta terror eseményt zúdítani a városra.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.19. 09:44:26

@Grift: nem biztos, hogy a kerékpárút a jó megoldás: egyes szakemberek és bringások szerint az egyfajta gettó, és inkább az úttesti közlekedés integrálására kellene fektetni a hangsúlyt, ahogy az pl. Koppenhágában és Amszterdamban is jellemző.

JA, és a főszervezők nevében kikérném azt, hogy Városháza-gründolta esemény lenne a CM. A mozgalmat biciklisek kezdték el 0 forintból, és máig nem engednek sem üzletet, sem politikát rátelepedni a rendezvényre, és erre igen kényesek, olvasd el az interjút ;)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.04.19. 10:06:28

@ergé:
gettó!? meg az autópálya az autósoknak, meg a járda a gyalogosoknak, meg a törvény a polgároknak, meg az iskola a gyereknek, baszki, mennyi gettó...
lehett itten rázni a konzervatív bokrot, ha tőrölmetszett liberális faszságok potyognak ról... :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.04.19. 10:24:58

@Grift: mondd ki, ami a szívedet nyomja: a biciklizés liberális faszság. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.04.19. 10:27:58

@ergé:
nem, a biciklizés jó! csak a mozgalmárság a liberális faszság, meg az ökökiválasztottság tudat, meg az alternatíva erőszak, meg az otthonszülés, meg a nem kell oltás a gyereknek és ezek mind egytövű csoportjai. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.19. 10:42:54

@Grift:

Ezek nagyon jó meghatározások, hahaha...

De én ergét nem ilyennek ismerem egyáltalán. Azt persze kinézem belőle, hogy kimegy csajokat nézni. Én is megtenném, ha nem kellene Szegedről felutazzam, nem röstellnék kerékpárra hágni, szóval, ha nem lennék olyan elviselhetetlenül lusta és kényelmes.

Jut is eszembe: remélem KK&TT készítenek videót a CM csajokról.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.19. 10:53:45

@ergé: az oké, de a kerékpárra ülés még mindig szűk keresztmetszet marad, akárcsak a nadrágjaim így, ünnep után :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.04.19. 13:07:45

Tavaly volt a CM kapcsán a Köröndön egy szabadtéri fotókiállítás is, ahol jópáran fotósok kiállítottunk. Volt róla cikk és szavazás is a Zindexen:

index.hu/kultur/klassz/szav080422/

ps. egyébként elég vegyes volt az anyag.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.19. 14:40:24

a mai index cikk kommentjei közt rémületes példái vannak a 2- ill. 4kererűek antagonisztikus ellentétének, magyarul gyülülködnek ezerrel... jujj

Ergé, nektek mára vizibicaj lett belőle?

segabor 2009.04.19. 18:00:30

Megjöttünk. Szép is volt meg jó is. 6 éves fiam végigkerekezte a miniatűr biciklijével, indulva a VIII kerből a Tabánba és onnan a teljes távot. Le a kalappal a kishaver előtt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.19. 18:39:16

@segabor:
Nyeregbe született. :)

Mi csak a Váci utcánál csatlakoztunk, aztán a Lánchídnál kis is szálltunk - nyomasztott az araszolás a tömegben.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.04.19. 21:20:39

@Grift:
Ennél frappánsabban nem lehet megfogalmazni. Telitalálat volt, apám.:-)))

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.19. 22:50:37

@segabor: nem lehet pedig vidám dolog mindezt tengelymagasságban végigcsinálni :)

Kopiás Attila Steve 2009.04.20. 00:00:54

Jóisez. Én is CM miatt szoktam vissza a mindennapi bicajozásra, szóval megéri. Rendezősködtem is párszor, jó buli. Oktogonon megállítani a pár ezres tömeget közvetlenül a villamos előtt, az kemény volt, idén már okosabban van megcsinálva. Én nem tudtam sajna tekerni, szervízben van a gép, szóval csak az oktogoni elempéhápé sátorból néztem a menetet, de nagyon jó volt így is látni a sok vidám arcot.

respecta /01 2009.04.20. 08:54:23

@KA_Steve:
"... nagyon jó volt így is látni a sok vidám arcot."
Ha semmi másért nem szerveződött volna, csak az általad megfogalmazott lényegért - már megérte az egész!
Mondjuk a néhány "különleges mérvadó" ezt nyilván nem érti.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.04.20. 09:43:58

és mi történt tegnap? na mi? miközben ergé tanácsára egy jó nővel elindultam az élet menete rendezvényre, jó, most hazudok, a kincsemparkba, megnézni dózikát, szóval megyünk a kossuth téri metró felé az akadémia utcán, jönnek ám a drótszamarak... és a teljesen lefoglalt út nem elég, nem! feljön a járdára a tetves zöldnáci-gizellás gazember és nekem jön. mérgesen beszéltem vele.... :))))

Mt 2009.04.20. 11:23:00

@Grift: A rendezők (ahol voltak) leordították azokat, akik a járdán tekertek!!

Hülyék mindenhol vannak, járdán tekerő bringás, buszsávban parkoló autós, stb...

tevevanegypupu 2009.04.20. 11:46:00

Erdekes, a bicajozas mindenhol mashol kozlekedesi eszkoz, esetleg harc a levegoszennyezodes ellen, olcsobb mint az auto, jo sport. Nem jut eszebe kisajatitani egyetlen ideologiai, vallasi es politikai csoportnak..osszekotve ezzel-azzal a menettel.
A biciklizest mar kitalaltak sokkal regebben Vietnamban, Kinaban vagy Hollandiaban. Csak ott persze nem dicserik erte agyon magukat. Es nem szallnak masnap autokba sem nagyon sokan a mutatvanybiciklizes utan kozuluk. Ez hungaricum.

segabor 2009.04.20. 14:17:30

@.murci: az az érdekes, hogy őt ez egyáltalán nem zavarta, csak tekert, csak tekert :)
süti beállítások módosítása