A mester Budapesten
2009. április 17. írta: robin masters

A mester Budapesten

 Ma este, vagy inkább éjfél körül a Petőfi híd budai hídfőjénél állítja színpadra lemezjátszóit a barbadosi Joseph Saddler. Nem reggae. Nem is a Tavaszi Fesztiválra iderángatott legújabb sálastarisznyás világzene-celeb. Grandmaster Flash (hiszen Saddlernek ez utóbbi a közismertebb neve) első (homályba vesző, 1993-as ittjárta után) második magyarországi fellépése a maga nemében olyan súlyú esemény, mintha Ronald Reagan tartana beszédet a Lakiteleki Népfőiskolán. Kár, hogy olyan sose lesz. Én abban sem hittem, hogy ez megvalósul. 


Grandmaster Flash and the Furious Five: The Message (1982)

 Grandmaster Flash a hiphop szimbolikus nagypáholyának kőművesmestere, túlzás nélkül a műfaj legnagyobb élő alakja. Mindennemű DJ-zés alapjainak kitalátora, aki az A38 ajánlójának lényegretörő megfogalmazása szerint „a világtörténelemben először forgatta visszafelé a lemezjátszó kerekét”. Az 1980-as évek elejének New York-i szubkultúráját, ezzel az elmúlt 30 esztendő urbánus életérzését globálisan és döntően meghatározó figura, a tűzfalas létélmény maharadzsája - amit legnagyobbrészt egyetlen albummal, az 1982-es The Message című remekkel sikerült összehoznia. Az ember, aki nagyon is ott volt. Akit - legendás csapata, a Furious Five kíséretében - első hiphopperként avatott tagjává a Rock&Roll Hall of Fame. Aligha szükséges tehát rajongói pátosz, még az irányzat iránti elkötelezettség sem ahhoz, hogy respektre hajtsuk fejünket az idén 51 éves óriás pályafutásának puszta tényei előtt.


DJ Tomekk feat. Grandmaster Flash, Flavor Flav, Afrob & MC René: 1, 2, 3 (1999)

 Az úriember most alig egy hónapja megjelent, The Bridge - Concept of a Culture című lemezével érkezik a Dunapartra, mely 21 év után első, teljes egészében saját albuma, s ha újabb mérföldkőnek nem is, megbízható mestermunkának nyugodt szívvel nevezhető. A közreműködői listán nagykoalíciót kötött egymással Amerika örökké rivalizáló nyugati és keleti partvidéke: előbbit Snoop Dogg, míg utóbbit (többek között) Busta Rhymes és KRS-One képviseli, a női kvótából pedig Princess Superstar és Natacha Atlas kaparintott meg joggal egyet-egyet. Nekik ugyanis, akiket fiatal mikrofonisták, vokalisták és zenei producerek súlyos százezrei tekintenek példaképnek világszerte, Grandmaster Flash meghívása a megtiszteltetés. 

 Ráadásul az aperitif is prémium kategória. Túlzás nélkül állítható, hogy az A38 ma esti menüje akkor is megérné az egyébként borsos beugrót, ha kizárólag a meghívott magyar előadók sorjáznának a színpadon. A Reakcióblog hasábjain egyszer már nagyra értékelt Bootsie mellett a magyar „Flash” Györemix!, kriminális KoolkaskoOzonSuhaid és a kannásborok csepeli császára, MC Busa is feltűnik majd a veszteglő teherhajón. Hogy is szólt 1982-ben? I'm-tryin-not-to-lose-my-head!

Grandmaster Flash: The Bridge (preview) (2009)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr611068594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.04.17. 12:22:28

habár nekem gitárom van, és több Satrianit hallgatok, mint Shakur-t, azért tényleg egy élő legenda nyomja majd itthon. Ez pedig ql.

feliguresvagyfeligtele 2009.04.17. 12:43:47

Nem az első magyarországi fellépés. 1994 - ben már járt itt, Kurtis Blow-val egyetemben. Precízebben, precízebben.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.17. 12:52:02

feligures: köszi az infót, most olvastam a 93-as(!) fellépésről, de van erről valami forrás? csak mert mindenütt első fellépésről írtak (pl. www.stop.hu/articles/article.php?id=478725). kemény lehetett az a buli.

feliguresvagyfeligtele 2009.04.17. 13:03:35

Én hallottam a felvetelt is, egy ideig letoltheto volt a mixdelux.net oldalrol (RIP) Hatalmas volt, ez a mai mar egeszen masrol szol. Egymasutan leporognek a slagerek, csillogas, visszateres...Hallottad az albumot?

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.17. 13:08:22

Hallottam, szerintem nem rossz, de az 100 hogy a régi cuccok lesznek a fénypont. A 93-as buliról a közönségre lennék igazán kiváncsi. Elképesztően szűk volt akkor még a hiphopszcéna itthon, szerintem csomó nem oda sorolható ember is volt, igazi földalattizás lehetett.

feliguresvagyfeligtele 2009.04.17. 13:22:48

Alapvetően nem hiphop közönség lehetett ott, a régi grandmaster zenék pörögtek a fortuna funky stb. bulikon, vegyes társaság.
Afrika Bambaata volt itt pár évvel ezelőtt a hajón, hihetetlen volt, beállt djzni, és mondta, hogy bárki jöhet a színpadra szövegelni táncolni. Voltak kis segédei ők is beszálltak a buliba fantasztikus volt. Na ezen a bulin nyomultak fel a színpadra elhízott harmincasok, és nyomták a legkomolyabb oldschool breakdance trükköket.
Grandmaster Flash nekem inkább egy olyan figura, aki először eladta ezt a hiphop mizériát, és mesésen meggazdagodott belőle.
És a bulira elmész?

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.17. 14:21:52

Jaja:) Ha csak Bootsie lenne már arra is mennék, mert nem lép fel elégszer (talán most beindul a szezonnal együtt), de GF még az én taknyos éveimben is olyan alap volt, h kihagyhatatlan.

feliguresvagyfeligtele 2009.04.17. 16:06:54

Pár sort eressz majd meg, kíváncsi vagyok. Én addig a Vizo - birodalom ékkövében hallgatom a brazil melós csattogtatását.(dj marky. studio)

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.18. 20:03:30

@feliguresvagyfeligtele: elképesztő volt (nem túlzok). persze semmilyen kockázatot nem vállalt, és biztosra menve főleg a közönség által betéve ismert slágerekkel operált. de még olyan banális eszközökkel is, mint az állandó buuuuudaaaaaaaapeeeeeeeeeeeestezés, hihetetlen hangulatot tudott csinálni. meglepődtem magamon is, nem hittem volna, h ennyire elkap a flow.

feliguresvagyfeligtele 2009.04.21. 13:22:34

Na, örvendek. Elfelejtettem az indapass jelszot (es email cimet is ) ezert nem reagaltam eddig. A studioban buta szeleteles ment reggelig, muszaki hiba (stamina 30-45 percig nema mikrofonnal allt a szinpadon...) , es a szokasos kedvesseg a bejaratnal. Mindegy, nem kerult penzbe.
süti beállítások módosítása