192 +1 igaz demokrata Gyurcsányért, a Köztársaságért
2009. március 25. írta: TuRuL_2k2

192 +1 igaz demokrata Gyurcsányért, a Köztársaságért

 Glatz Ferenc, Surányi György, Vértes András - a Hármak, Akikre A Szocialisták Rábíznák Az Ország Szekerét. A Gyurcsány politikai hibernálását szolgáló konstruktív bizalmatlansági indítvány sikeréhez nem is kell túl sok: mindössze 192 + 1 szavazat a parlamentben (aztán persze szükség lenne majd ezekre a szavazatokra a bábkormányzás alatt is), amihez többé-kevésbé eleve adott egy 188 szavazattal rendelkező szocialista frakció.

 A szocialisták tehát most az MSZP-, az SZDSZ-, illetve a néhai MDF-frakcióból szeretnék összevadászni a 193 támogató szavazatot. A magunk szerény módján, némi grafikai & kreatív segédmunkával szeretnénk hozzájárulni a nagy bűvésztrükk sikeréhez:

Glatz Ferenc - Van-e 192+1 igaz demokrata, aki úgy gondolja, hogy az utolsó MSZMP-kormány kitűnő referencia? Gyurcsánynak szüksége van rájuk.

Surányi György - Van-e 192+1 igaz demokrata, aki úgy gondolja, hogy a válságban nem kell tudni, mi az az adójóváírás? Gyurcsánynak szüksége van rájuk.

Vértes András - Van-e 192+1 igaz demokrata, aki úgy gondolja, hogy nagyszerű ötlet volt az áfa-csökkentés? Gyurcsánynak szüksége van rájuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr511024122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: e-Cafe light 2009.03.25. 11:35:34

Az új pénzügyminiszterrőlMostanában mindenki (én is) az új miniszterelnök személyét találgatja: közgazdász legyen-e vagy jogász, pártonkívüli vagy nem? Holott legalább ilyen fontos az új pénzügyminiszter személye. Ugyanis hiú ábránd, hogy a jelenlegi garn…

Trackback: Sárdobáló 2009.03.25. 10:32:52

Miniszterelnökök az autópályánVálasztások lesznek és a Fidesz fog nyerni. Hogy mikor, az még kérdés, de minél előbb, annál jobb. Nem értek egyet Duffman-nal: a választás és kormányalakítás ugyan időt igényel, de egyrészt már többször ennyi időt eltökölt a…

Trackback: Tudtad? 2009.03.25. 09:43:25

Mi a baj a jelöltekkel? Van itt ez a három férfi. Surányi, Glatz és Vértes. Mindhárman nagyszerű emberek. A saját szakterületükön elismert tekintélynek számítanak. Ez azonban közel sem azt jelenti , hogy miniszterelnököt lehet/kell belőlük csinálni.…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.25. 09:36:04

Mivel a szociknak jelenleg csak egy bábra van szükségük, én az Amway termékforgalmazóra tippelek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.25. 09:37:46

@elemes2:
Mivel az MDF gyakorlatilag bárkit megszavaz, ez könnyen elképzelhető.

Hogy utána meddig fog kormányozni, az már más kérdés.

nénike · http://mandiner.hu 2009.03.25. 09:43:37

Nem tudom kinek tűnt fel a mai Népszabadságban a tekintélyes Wall Street Journal véleménye: Inkább új választás, mint tehetetlen kormány!

nol.hu/gazdasag/wall_street_journal__inkabb_uj_valasztas__mint_tehetetlen_kormany

goaista 2009.03.25. 09:51:13

Na igen, valószínűleg ebben az esetben tényleg az új választás lenne a legjobb.

Lenne, ha az a párt, aki a kormányra fog kerülni, bármilyen gazdaságpolitikai programmal rendelkezne.

Ti tudtok valamiről? Én nem, de biztosan tájékozatlan vagyok.

goaista 2009.03.25. 09:52:11

Vagy ez a kérdés értelmetlen kekeckedésnek számít? Ha igen, sorry...

winston01 2009.03.25. 09:54:35

@goaista: A program kommunista trükk, nem tudtad?

kill004 2009.03.25. 09:57:34

@goaista: Hát, a mostani jelöltektől sem hallottam semmilyen programot. Te igen? Vagy az mszp-szdsz kombónak mi is a programja?

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.03.25. 10:02:29

Én, ha szabad szólanom, a polgármesterünket javasolnám. Miért ne lehetne egyszer a nép egyszerű gyermeke...?
Van új hintaja - a régi gumikerekest már nem használja - ez az új igazi lengőrugós, és a kocsisa is új dresszt kapott a szép pödrött bajusza alá. Öröm látni a hatalmas fejlődést.
Hol van már a valamikori ezerkettes piros lada, a szépséges téesz időkből...?
Azóta halottas ház is van a temetőben. Nem kell szégyenszemre otthon virrasztani. Nem foglalkozik ámvájjal, csak földekkel, ahhoz ért. Igazi téeszelnökből lett nagyvállalkozó.
Dögöljek meg ha nem tudna eredményeket elérni. Ő is lemond a javadalmazásáról, nem kell az neki.
Szóval, komolyan gondolom a dolgot - kéne még egy negyedik a három mellé. Ráadásnak.

mrs. white 2009.03.25. 10:14:15

Szerintem mágnestábla előtt elmagyarázni hogy egy fogkrém koncentrátummilyen jó 200 forintért nagyon is dicséretes teljesítmény. Ezek alapján bármit el tud fogadtatni az emberekkel. például mint két hete "Jó az irány" vagy egy hónapja az eco tv-ben a mostani válság gyorsan lecseng az emberek legnagyobb problémája az hogy idén nem vesznek új gépkocsit hanem majd jövöre halasztják. Igazat mondok tényleg ez hullott ki a száján a rendkívüli mentális képességekkel rendelkező baloldali közgazdasági géniusznak. Szóval tőle tudom nincs is válság akkor meg minek kezelni Ő pont jó lesz. Nálam Vértes a favorit. Egy két hónap teljes magyarország reset és lehet feltámadni mint főnix porainkból.

devuscka 2009.03.25. 10:17:41

höhö , jó plakátok , utcára velük. :D
*

Szociálliberális összeborulás: Surányi lehet a kormányfő (+videó)
www.lanchidradio.hu/szoci%C3%A1lliber%C3%A1lis_%C3%B6sszeborul%C3%A1s_sur%C3%A1nyi_lehet_a_korm%C3%A1nyf%C5%91_vide%C3%B3_20090325

lánchíd híradása szerint: Glatz és Surányi is vállalja..

..bárhogy lesz. úgy lesz : ez bábkormány lesz..

Carnivora (törölt) 2009.03.25. 10:26:04

Érdekes ez a tudathasadásos Ferenc. Egyik nap Orbán Viktor a patásördög, aki ellen ő keresztes háborút hírdet előző nap meg még együttműködés meg össznemzeti handabandát nyomta a retardált haza bölcse ...

Ez meg egyenesen csúcs a szocik az őrületet még tudják fokozni válság kormány élére Amway ügynök , vagy történész prof. ...

goaista 2009.03.25. 10:29:04

@kill004: rossz koordinátarendszeren próbálsz elhelyezni.

Ehhez mit szólsz:
www.es.hu/index.php?view=doc;21945

Én ebben a programban hiszek. Bárki, aki ezt felvállalja, szívesen szavazok rá, legyen akármi a neve, pártállása.

civilkontrol 2009.03.25. 10:29:11

Már halljuk az új erők dübörgését. Hangzatos nevek tárgyalnak féltitkosan a kormány és álellenzéki pártokkal. A változás közel, pár nap és szakember veszi át az ország irányítását.
Hogy minket erről megkérdeznek-e, hogy mi ezt támogatni fogjuk-e, azt most hagyjuk.
Egyre masszívabban nyomja a média, hogy gazdasági szakemberre van szükség. Új emberre új irányokkal!
Az Index internetes portál életében már nincs olyan nap, hogy ne éltetné teli torokból Bokros Lajost, mint egyetlen megoldást! Még a pár napja feltett szavazás is manipulált eredményt mutat Bokros Lajos javára és az előre hozott választások rovására. Ha ez más országgal történne, még röhögnék is a szarkasztikus poénon, de sajnos itthon történik, közel sem tréfának szánva.
Új irányra van szükség, mondja mindegyik szuperokos miniszterelnök jelölt! A kiadások csökkentésére és a gazdasági szereplők segítésére.
Borsódzik a hátam. Ezt mintha már többször hallottam volna.

Nem az arányok megváltoztatására van szükség.
Arányaiban sehol sem költenek sokkal többet, vagy kevesebbet egy-egy állami szakterületre.
Gyurcsány Ferenc és az MSZP hiába próbálja ezt a látszatot kelteni. Hiába próbálja azt a köztudatba vinni, hogy majd jön egy nagyon okos közgazdász, egy nem politikai, hanem üzleti szakember (volt már ilyenünk eddig is: Kóka, Gyurcsány, Veres, most nézzünk körbe és tapsoljunk nekik) és az majd nagyon rendbe tesz mindent. Kijelöli az új irányokat.
Hát nem. Éppen ez a szemlélet volt a világgazdasági válság indulópontja. Az SZDSZ politikai alapvetése: Gazdasági szakembereket a kormány élére!
Nem! Ha a tanácsadók között vannak gazdasági szakemberek, az nagyon jó! A mondanivalójukra oda kell figyelni. De a kormányzás nem csak gazdaságból áll!!! A gazdasági szakemberek, ahogy az SZDSZ politikája is, a legalapvetőbb állami feladatokat tehernek és lefaragni való költségnek tekintik!
A szociális hálót szükíteni kell, a kórházakat, oktatást pedig piacosítani!
Nem! Elég volt!
Egy miniszterelnök legyen tanult és elismert POLITIKUS aki minden terület működésével és jelentősségével tisztában van! A gazdasági szakemberek juttattak minket és az egész világot is oda, ahol vagyunk! Nem azért mert gonoszak, hanem azért mert a kockának pusztán egyetlen oldalát látják!

Nem az irányokkal és az arányokkal van baj. Arányaiban nem sokban különbözünk a sikeres országoktól a túladóztatáson kívül.
A baj azzal van, hogy a bepumpált pénzt rosszul használják föl, vagy eltüntetik!
Alacsony hatákonysággal dolgozik az államgépezet minden egyes területen. A korrupciót és az éhes káderhálózatot pedig csak zárójelben jegyzem meg.
A különböző területekre bejuttatott adóforintok nem sokkal több mint a fele jelenik meg az elszámolható eredmények között.
Mondhatni, hogy nem túl hatékonyak a hatalmat gyakorló hölgyek és urak.

Hiába tehát egy Surányi, akinek a szakértelmét még az Öszödi beszéd is megkérdőjelezi:
"Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fent lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Vagy elküldi a papírját, amelyen kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon, és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkban, akkor úgy már nincsen megoldásunk. "
És hiába a többi nagyágyú is, akikről szintén szólt az "Igazságbeszéd"
"Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben, Kornaitól Bokrosig, Békéstől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végig beszéltük, végig szenvedtük, végig üvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozom. Hű, a hétszázát neki! És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. "

Köszönöm, de többet nem kérek belőletek! Attól, hogy a rohadt almát átkötitek piros masnival, az még rohadt alma marad!

De tegyük fel, nem így lesz. Az MSZP megszerzi Barack Obamát és őt indítja Gyurcsány Ferenc helyett.
Ha egyszer maga az államgépezet működik rosszul, akkor egy miniszterelnök cserétől mi fog változni???
A szakpolitikusok ugyanúgy dilettánsok maradnak!
A káderhálózat ugyanúgy tartja a markát, mint most!
Az állami területekre juttatott több, vagy kevesebb pénz a tehetségtelen szocialista szakpolitikusok hibájából épp úgy alacsony hatékonysággal kerül felhasználásra, mint most!
A miniszterelnök csere semmin sem tud változtatni! Nem több puszta hatalom megtartó marketing fogásnál! Az egész rendszernek buknia kell!!!

Végezetül hadd idézzek ismét az "Igazságbeszédvől"
"És ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazítás dolga, az csak szimpla kényszer. Be kell valljam. Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. "

Nekünk viszont van! Elég volt belőletek!
Követelem a Parlament feloszlatását és az előre hozott választások kiírását!!!

valasztasokat.blog.hu

Bummer 2009.03.25. 10:31:10

@goaista:
Igen, nem csak alapprogramja van a Fidesznek (jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf) van gazdasági program is:

www.polgariszemle.hu/app/data/matolcsy_vitairat.pdf

(Ne zavarjon, hogy vitairat a címe, a Bokros, meg a Reformszövetség "programja" is az)

Továbbá van kulturális és külpolitikai programja is. Szemben a többi "program"-adóval.

goaista 2009.03.25. 10:34:48

Surányinak tényleg nincs programja, de talán ő lenne a legkisebb rossz, pláne, ha meg tudná szerezni az ellenzék támogatását is. Persze erre nem fog sor kerülni, mert mindkét nagy politikai erő többször bizonyította már, hogy az ország érdeke nem nagyon számít.

Vértes és Glatz teljesen komolytalan.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.25. 10:35:36

no, akkor Turulnak is:

Dátum: 2009. március 25., szerda, 10:07:04
Feladó: noreply@kapcsolat.hu
Címzett: (ezt kihúztam)
Tárgy: Kapcsolat.hu moderálási értesítés
Melléklet:
Tisztelt Vendéan!


Értesítünk, hogy az általad létrehozott #456080 azonosítójú, Gyurcsány Ferenc blog komment tartalom moderálásra (Törlés) került a moderálási alapelvek (kapcsolat.hu/moderalasi_elvek) következő pontja(i) alapján:

- 4.4 Általánosan elfogadott normákba ütközik.


A moderált bejegyzésed:

Amit Gyurcsány írt ebben a blogbejegyzésben, az egyszerűen nevetséges. Hogy megvédje a demokráciát a Fidesztől, akár még diktatúrát is bevezetne. Csak kerüljük el a csúnya Fidesz uralomra jutását, akik nem hisznek a parlamentáris demokráciában. Érdekjes, mintha húsz éve épp a Fidesz küzdött volna a demokráciáért, és Gyurcsány, Szilvásy meg Lendvai, a volt KISZ-es cenzor kapálózott volna ellene.

Az MSZP és a mai parlamentáris erőviszonyok egyszerűen gúzsba kötik az új kormányt. Mi az, hogy a frakció ragaszkodik Vereshez, Kiss Péterhez, meg Gráfhoz? Eközben az SZDSZ kisfarokként csóválja az országot, és az MSZP megint próbál ellenállni neki. Nevetséges, igenis előrehozott választásokra van szükség, hogy véget vessünk a parlamenti patthelyzetnek, és valódi mozgástere legyen az új kormánynak.

GYF-nek hetente új programja volt. A Fidesz vele ellentétben tud kormányozni, már bebizonyította 1998-2002 között.


A moderátor a következő megjegyzést fűzte hozzá a döntéséhez:

Feltételezés: Hogy megvédje a demokráciát a Fidesztől, akár még diktatúrát is bevezetne.


Amennyiben nem értesz egyet a döntéssel, a fellebbezés módozatait itt találod:
kapcsolat.hu/moderalasi_elvek

Kapcsolat.hu

így már könnyű lesz gyűjteni a moderált kommenteket :D:D

Carnivora (törölt) 2009.03.25. 10:43:00

Legyen Lendvai Ildi szépen lerikácsolna mindenkit :D

kill004 2009.03.25. 10:44:18

@goaista: Ja, a Lajos? :) Ha lehet, inkább nem.

Bummer 2009.03.25. 10:45:02

@goaista:
Nincs mit.
Itt a másik két program:
- Külkapcsolatok: www.fidesz.hu/download/FideszSzpF1_belivek_148x210.pdf
- Kultúra: www.fidesz.hu/letoltes.php?letoltesid=6290

Bele kéne azért kicsit gondolni ebbe is: hol van Bokros/Surányi/Vértes külkapcsolati, kulturális, oktatási, egészségügyi, közlekedési programja? Milyen kapcsolatot terveznek a civil szervezettekl, egyházakkal?
Ki lesz a titkosszolgálati miniszter?
Ha most komolyan egymás mellé rakjuk a programokat: a Fidesz irányát, társadalompolitikai elképzeléseit meg tudjuk ismerni. De például Bokrosról annyit tudunk, hogy a reformok első számú feladata a magyar mentalitás, a társadalmi hozzáállás megváltoztatása. És semmit nem mond arról, hogy milyen irányba.
És ugyanez vonatkozik az összes többire.
A magyar válság nem csak pénzügyi természetű. Ez abból is látszik, hogy ahhoz elég lenne pénzügy- és gazdasági minisztert cserélni. De a miniszterelnök váltás azt jelenti, hogy mindent másképp akarunk építeni. Szeretném tudni, hogy Surányi mit akar másképp csinálni. Az nem mond semmit, hogy adót csökkenteni és 13. havi fizetést bevezetni.

Szibarita 2009.03.25. 10:46:51

Na, vegre kiderult. A Fidesz hivatalos szlogenje a "babkormany" lesz.

nnpeter 2009.03.25. 10:53:48

Az évente frissülő Kormányzati Jósda /Szilvásy Péter, a rókalelkű György öccsének projectje/ honlapja elérkezettnek látta az időt újabb hírek közzétételére. Valami oknál fogva a Fidesz hatalmi törelvéseinek veszélyeire figyelmeztet.

www.x-party.hu/lki/KTJ/ktj1-08-2.html

goaista 2009.03.25. 10:57:23

@Bummer: Bokros/Vértes/Surányi - szerintem ne mosd őket össze, olyan sok közük azért nincs egymáshoz.

Akiről tudok nyilatkozni, az Bokros, neki az egészségügyet és az oktatást érintő elképzelései viszonylag világosak. A kultúra és külkapcsolat fontos dolog, de most éppen csődközelben van az ország, úgyhogy nem ezekkel a kérdésekkel kell elsődlegesen foglalkozni.

Egészségesen működő gazdasági rendszer nélkül szerintem nincs egészséges társadalom (a kettő erősen összefügg), nincs pénz kultúrára, szolidaritásra, az emberek olyan frusztráltak lesznek, mint most.

De ennek meg kell teremteni az előfeltételeit, és ez fájdalmas lesz, bárki, bármi mást mond, hazudik.

Vidéki 2009.03.25. 10:57:23

@goaista: "A folyóba akkor kell belelépni, ha odaérsz."
A helyzet napról napra változik, a mostani kormány is a helyzethez igazodva változtatja programját.
Nem helyes azt gondolni, hogy csak a mostani kormány és szimpatizánsai egyedüli birtokosai a gondolkodás képességének!

ApukadHUN 2009.03.25. 10:59:30

Hát valahol szar ez az ország és nagyjából egy olyan orrba rúgásra van szüksége, amilyet csak Bokrosból nézek ki. S pontosan azért, amiért ő az egyetlen, aki leszarja, hogy mit mondanak. Nem akarja lecserélni a köztévét, közrádiót, sőt igazából elhiszem róla, hogy felőle oszthatná az észt Bayer Zsolt is minden csatornán.
Pont azért nem lesz például Bokros, mert ha hezitálást vél felfedezni, vagy felesleges köröket futtatnak vele, akkor otthagyja a picsába az egészet és lemond.
Az meg, hogy nincs ideológia, meg nemzettudat, meg mezőgazdasági program, kit érdekel? Most jobb lenne, ha olyan alkalmatlan faszokra építenének ideológiát és neveznék ki miniszternek, mint Torgyán, Deutsch, Szekeres, Veres János, Horváth Ágnes....
Nem kell ideológia. azt meg kell hagyni olyan primkóknak, mint a Karsai, meg a Szijjártó.
Egyébként megmondom, hol kell kezdeni a változtatást a hozzáálláson: a magyar a legtehetségesebb nép a világon? Nézd meg az országodat meg a tükröt! Ugye, hogy nem.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.25. 11:02:54

@dszg: A feltételezés, általánosítás, következtetés és minden egy gondolkodást tükröző hozzászólás az általánosan elfogadott normákba ütközik.

grigorij (törölt) 2009.03.25. 11:03:53

Első körben kellene egy becsületes, korrekt és szavahihető ellenzék.
Mert most is folyamatosan hazudnak, mellébeszélnek.
Szerintem ezek elmondják az idióta retorikájukat, majd este leülnek sörözni és megbeszéik, aznap ki monsott nagyobb ökörséget, butaságot, valótlanságot!

Mert Viktor Vezér is jó nagyokat lódít!
Persze, hiteltelen a kormány! Igaza van! 19 éve nem volt hiteles kormányunk!
De az előrehozott választásnak ehhez semmi köze!!!
Mondja már el nyilta, hogy Magyarországon a nép NEM személyekre voksok! NEM MINISZTERELNÖKÖT választunk!
Hanem pártokra, pártlistákra, amiből bajd kijön egy parlamenti létszám!
Miért nem mondja meg Viktor Vezér, hogy 1998-ban NEM a FIDESZ nyerte a választásokat, hanem az MSZ(M)P, csak a Fidesz+Kisgazdák+többi csatlós létszáma nagyobb volt, így ők alakíthattak kormányt!
Miért nem írja le senki sem, hogy az előrehozott választás 1 évre szól és új párarányokat fogunk csak beállítani! És majd a parlamenti többség jelöl miniszterelnököt?

Tehát a Gyurcsány elzavarása egy dolog, az új parlament+az új miniszterlenök egy másik!
OV mondja már meg, hogy a hatalom kell! A kasszakulcs... Legfeljebb hozzátartozik most egy zürös miniszterelnökség is...

Szóval megy itt a szokásos hazudozás - minkét oldalról!
Nekünk meg teljesen mindegy!
A székházfoglalók elérték a céljukat, a hazug GyF eltakarodik...
(Vagy nem?)
A nagy többség, a hazai semleges, már a politikusoktól eltávolodott embereknek meg teljesen mindegy, melyik pártfűrer és bandája lopja meg...

goaista 2009.03.25. 11:04:13

@Vidéki: Persze, a helyzet változik, de gondolom Te is szeretnéd megismerni a programját annak a pártnak, akire szavazol. Különben mire szavazol? Elvégre nem focidrukkerek vagyunk, akik kiállnak a csapataik mellett, függetlenül attól, hogy azok jól vagy szarul játszanak...

A mostani kormány pedig nem jó példa arra, hogy mit, hogyan kell csinálni, rájuk nem kéne hivatkozni.

surayana 2009.03.25. 11:04:22

Egyedül OVInak van reális programja. A hatalmat akarja minden áron. Ha rámegy az ország - nem számít! Ha az az ára a hatalom visszaszerzésének, hogy tönkretesz mindent - nem számít! Ha népszavazást kell csinálni 300 forintért, megteszi! Csak kapja meg végre a hatalmat. És mielőtt elkezdenék a megélhetési blogosok: - ha nem Orbán a fidesz jelöltje, rájuk szavazok. Ha ez a leszerepelt diktátor a vezér, akkor nem. Ennyi.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.25. 11:04:23

Gyeneseit látta valaki ma reggel?

azt taglalta az a hímtag, hogy nem jó az előrehozott választás, mert már nyakunkon az képviselőválasztás, és ha leszámítja a kampányidőszakot, akkor marad 6 hónap az új kormánynak a kormányzásra, és ezt senki nem firtatja.

aztán gondolom valaki táblán bemutatta neki, hogy kurvára hülyeséget beszél. szegény riporter meg csak habogott hebegett ekkora baromság láttán.

és ez az ember egy miniszter...

Nomante 2.0 2009.03.25. 11:04:50

kepfeltoltes.hu/view/090325/good-bye-fleto_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Lassan tényleg eljutunk oda, hogy a választások veszélyesek, mert lehet, hogy a Fidesz nyerne, ezért inkább megszüntetjük.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.25. 11:04:58

Má nem azért, de 194 SZAVAZATRA van szükség, 193 még csak 50%

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.25. 11:08:21

@ApukadHUN: A tőkének meg olcsón privatizált egészségügyre, Szerencsejáték Rt.-re, Paksra, stb van szüksége, amiket aztán kedvező konstrukcióban igénybe vehetünk.

És Bokros fogja megadni nekik a lehetőséget mindehhez.

homoródkarácsonyfalvi 2009.03.25. 11:08:57

Glatz Ferenc Széchenyi díjas úr részére
Budapest

Tisztelt Glatz Úr!

Ha a márványt szarba dobják, a szar nem lesz márvány. Ellenben a márvány lesz szaros.

Tisztelettel:

Homoródkarácsonyfalvi

medve2 2009.03.25. 11:11:29

Vértes elvállalja! Megmenekültünk!!!!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.25. 11:11:58

höhö:
kicsit átírtam a blogbejegyzést, egy helyen, a kifogásolt mondatot átírtam

"Amit Gyurcsány írt ebben a blogbejegyzésben, az egyszerűen nevetséges. Folyamatosan csak a Fidesztől félti az országot, ez az ultima ratioja."

Erre: Értesítünk, hogy az általad létrehozott #456099 azonosítójú, Gyurcsány Ferenc blog komment tartalom moderálásra (Törlés) került a moderálási alapelvek (kapcsolat.hu/moderalasi_elvek) következő pontja(i) alapján:

- 4.4 Általánosan elfogadott normákba ütközik.

A moderátor a következő megjegyzést fűzte hozzá a döntéséhez:

Idegen nyelvű szavakat tartalmaz.
valamint : KISZ-es cenzor???

sprenczl 2009.03.25. 11:12:38

Milyen programjai voltak eddig eme nagyszerű koalíciónak? Melyik valósult meg? Hablaty Fletó, csak túlélni akar (megint). Amway csávó tökéletes báb lenne. Bár új parlament kellene új kormánnyal leginkább!!!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.25. 11:13:46

@TuRuL_2k2:

"hogy utána meddig fog kormányozni"

Nagyjából nyár végéig, de Gyurcsánynak pont erre van szüksége.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.25. 11:18:18

@nyomasek_bobo:
Horn Gyula mandátuma, illetve a pécsi betöltetlen mandátum miatt jelenleg összesen csak 384 szavazattal kell számolni, ebből jön a 192+1.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.25. 11:18:39

@surayana: Tudod, volt a Clawfinger nevezetű zenekarnak egy száma, a Power, ennek az egyik sora jutott eszembe most: 'Power to the one who doesn't want it.' Ha valaki hatalmat akar, az biztos abban, hogy helyesek a döntései, meglátásai, vagyis nem kételkedik - tehát ostoba.

Én mondjuk nem osztom teljes mértékben ezt a véleményt - 98-02 bizonyíték volt, nem ígéret.

Ld még: olajcsucs.blogspot.com/2008/06/orbn-viktor-kpben-van.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.25. 11:19:38

@elemes2: Tovább is.
2009 még a demokrácia éve lesz, Boldog Békeidőként, Aranykorként fog bevonulni az emlékezetbe a vérfarkasok pusztítása után.

is 2009.03.25. 11:23:55

@poszt: hát ha nekem lenne a feladatom, hogy az SZDSZ-nek azt mutassam, nem vagyok geci, választhat háromból, de közben azt akarnám, hogy az általam kinézetett válassza, akkor én is két másik niemandot raknék melléje. nyilván senki nem gondolta komolyan se Glatzot, se Vártest, csak velük vitetik el a balhét, a Glatznak már mindegy, a Vértesnek meg muszáj volt.

ennél már sokkal jobb, hogy ha 5 alelnökjelölt van 4 helyre, akkor még a szavazás előtt visszaléptetjük az egyiket, nehogy megremegjen a szavazók keze, ugye?

egyébként szerintem sem kellene erőltetni ezt a kormányt, most van egy helyzet, egy 'katarzis', mint Antall halála után az MDF-nek, ezt most ki kellene használni. az elkövetkező 1 évben most kapná a legtöbb szavazatot az MSZP, egy év alatt ismét fásultság és bukó.

@Bockó: légyszi pontozd le az alábbiakat működési minőségük szerint:
- privatizált élelmiszerkiskereskedelem
- állami tulajdonú MÁV
- magántulajdonú interneszolgáltatás
- állami tulajdonú kórház
- magántulajdonú autókereskedelem
- állami tulajdonú mozgáskorlátozott-igazolvány elosztás
stb. stb.

tényleg szólj, ha a MÁV, meg a kórházak működnek szerinted a legjobban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.25. 11:24:32

@dszg: ez nagyon vicces:D Javaslom mindenkinek, hogy regisztráljon a Gyurcsány blogra, és kezdjen el idegen (idegenszívű?) szavakat írkálni. Hátha kimoderálják. Az ilyen moderálási sablonokból is egy hatalmas aranyköpéstárat lehetne összehozni!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.25. 11:26:45

@calam:
Például mit szólnak a moderátorok ahhoz az idegen szóhoz, hogy progresszív? :D

is 2009.03.25. 11:27:25

@tölgy: érdmes elolvasni Orbán összest Horn Gyuláról, 1995-től napjainkig. Ilyen alapon 10 év múlva Gyurcsányt is dicsérni fogja... sőt, mivel a hívek szó szerint mormolják is az imét, ma már Horn Gyula általánosan egy jó miniszterelnökként rajzolódik ki előttünk. na ennyit a jelenvalósági objektív helyzetelemzésekről. naponta írják át a történelemt, polgártársak.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.25. 11:29:10

@TuRuL_2k2: igazad van, azt hittem, az összes képviselői hely+1 kell

zebulony 2009.03.25. 11:29:38

Tiszteletteljes véleményem a hatalomért bőszen sakkozó urakról pro és kontra, hogy hányok tőlük. Párt és oldalsemlegesen. A legsemmirekellőbb, legimpotensebb politikai garnitúránk van, amit egy ország kitermelhet.
Ha egy Hold méretű kisbolygó száguldana a Föld felé, és nálunk lenne a megmentő csodaeszköz, ezek 10 perccel a becsapódás előtt is azon marakodnának, hogy kinek az ötlete volt eredetileg az eszköz létrehozása, továbbá kinek kellene a bekapcsoló gombot megnyomni.
Hogy keretes legyek, ettől hányok, és az ingert ma már oldalsemlegesen váltják ki belőlem.

medve2 2009.03.25. 11:31:03

Lassan kezdem érezni, hogy a Fidesznek megint az lehet az érdeke, hogy még egy picit bénázzanak a szakértői miniszterrel a szocik.

Bummer 2009.03.25. 11:31:35

@is:
Ha valami rosszul működik, akkor nem a tulajdonost, hanem a menedzsmentet szokás kirúgni. Én legalábbis még nem hallottam róla, hogy valamelyik
Az autóneppereket egyébként a te szempontodból jobb lett volna nem megemlíteni, mert ott a lopás és a csalás magasabb szinten folyik, mint bármilyen állami vállalatnál.
a MÁV és a kórház nem összehasonlítható a magánszolgáltatásokkal, ugyanis ezeknél a szolgáltatásoknál a vásárló is és a szolgáltató is az állam.
Az történik, hogy a miniszter előírja, hogy hány vonatot és hol kell járatni, és megmondja, hogy erre mennyi pénzt ad. Kíváncsi lennék, hogy ilyen körülmények mellett milyen magánszolgáltatás működne.
Viszont a magánnyugdíjpénztárak működésén és MINDEN nemzetközi példán jól látszik, hogy a magántulajdonú közszolgáltatások ugyanabból a pénzből alacsonyabb színvonalat nyújtanak.

medve2 2009.03.25. 11:32:09

@zebulony: Most ilyenek a szoci szavazók véleménye.

Vidéki 2009.03.25. 11:33:09

@goaista: Orbán egyik interjújában programjával kapcsolatban egy döntő fontosságú célkitűzésről beszélt: Tiz év alatt egy millióval növelnék a munkahelyek számát.
Jelenleg másfél millióval kevesebb munkahely van az országban, mint a rendszerváltás előtt. Az elmúlt hét évben a munkahelyek száma mindössze 32 ezerrel nőtt, gyakorlatilag stagnált.
Jelenleg is kb. négyszázezer munkanélküli van a munkaerőpiacon. Erre a munkaerőpiacra akarják rászabadítani Bokros és társai meggyógyított rokkantnyugdíjasok,
a nyugdíjkorhatár hirtelen megemelésével a továbbszolgáló nyugdíjasok és a közszférából elbocsátottak hatalmas tömegeit.
Bokrosék a kocsit fogják a ló elé!

Bummer 2009.03.25. 11:33:34

@Bummer:
javítás:
...én legalábbis még nem hallottam róla, hogy valamelyik részvénytársaságban a tulajdonosoktól elkobozták a részvényeket, mert a vállalat veszteséges volt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.25. 11:35:41

@is: Bizony, de mi már _most_ tudjuk, hogy Aranykorban élünk. A többi pupák majd csak pár év múlva jön rá.
És ezt a boldog Aranykort ki veszélyezteti farkasvigyorával.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.25. 11:37:38


Lendvai Ildi tegnap beszélt az arénában.

inforadio.hu/audio/6990/info699008.mp3

kb a közepétől érdemes belehallgatni, amikor a program szükségességéről faggatja a riporter.

ez pedig a kivonata az interjúnak. (Exterde Tibor király riporter)

inforadio.hu/hir/belfold/hir-266075

"Az új miniszterelnöknek nem kell új kormányprogramot írnia, de a politikai illem azt kívánja, hogy a bizalmatlansági indítvány vitájában ismertté váljanak a fő irányok, vagyis nem egy 300 oldalas dokumentum kell, hanem néhány olyan pont, ami a válságkezelés legsürgősebb teendőit tartalmazza - mondta az MSZP frakcióvezetője.

Lendvai Ildikó kiemelte: az új miniszterelnök a folyamatban lévő ügyeket is tovább viszi, így azonnal munkához láthat a beiktatása után. Nem alapanyagok nélkül kezd dolgozni az új kormány, ugyanis Gyurcsány Ferenc kiadta a tárcáknak, hogy az előkészített reformokat írják össze, hogy ez könnyen átadható legyen - tette hozzá a frakcióvezető, aki szerint a munka folyamatossága jobban biztosított, mintha új választásokat tartanának."

goaista 2009.03.25. 11:38:44

@Bummer: na ja, de a szocializmus ékesen bizonyította, hogy az államnál rosszabb management nincsen. Az elsődleges érdek mindig a hatalom megtartása (és az ehhez szükséges osztogatás) lesz. Az, hogy jól működjön valami, mindig az utolsó szempont lesz. Nem hiszek az állami tulajdonban. A kommunizmus szólt az állami tulajdonról.

És az a legnagyobb vicc, hogy akik a legbőszebben kommunistáznak, azok vannak a legjobban felháborodva a privatizáción.

Minél kisebb államot ennek az országnak.

Bummer 2009.03.25. 11:41:24

@goaista:
Nem értek egyet. Esetünkben a menedzsment a kormány, azt kell leváltani, nem az államot.

kill004 2009.03.25. 11:42:28

@Bummer: lásd brit vasút magánosítása. Nagyszerű. Volt. Amíg ki nem siklott egy vonat pályakarbantartási hiányosságok miatt. Azóta a vonat magánkézben, a pályakarbantartás meg állami feladat. Hát fasza.

homoródkarácsonyfalvi 2009.03.25. 11:44:37

Nem köll választás. Ha mégis kell választás, csak a Hazafias Népfrontra szavazunk.

szpal 2009.03.25. 11:44:56

Lehet itt kekeckedni, de Gyurcsánynál bárki jobb, továbbá előre hozott választás nem lesz, mert az egyedül a Fidesznek (meg max. az országnak) az érdeke. Legalább látnám, hogy a Fidesz próbálja megszólítani az embereket, egy naggyűlés most igazán aktuális lenne, oszt jónapot.

Bummer 2009.03.25. 11:45:22

@kill004:
Ez a tipikus modell: a költséget, kockázatot, infrastruktúra építést ráterheljük az államra, az üzemeltetést, profitot viszi a magánvállalkozó, akit adókedvezményekkel támogatunk. De akkor miből építjük az infrastruktúrát?

borsikm 2009.03.25. 11:45:44

Követeljük az előrehozott választásokat - immár a facebookon is! Csatlakozz az alábbi csoporthoz, és hívd meg barátaidat, ellenségeidet is:

www.facebook.com/group.php?gid=76861195259

Elegünk van! Legyünk elegen!

goaista 2009.03.25. 11:46:54

@Vidéki: Jó persze, de az állam nem tud munkahelyeket teremteni. Orbán Viktor sem.

Munkahelyek akkor keletkeznek, ha a gazdasági és jogi környezet átlátható, van elég szakképzett munkaerő a munkaerőpiacon, és fejlődőben van az ország gazdasága.

És ami talán a legfontosabb az az, hogy az adókat csökkenteni kell, mert a magas adók megfojtják a fejlődést. Az adók csökkentésének viszont alapfeltétele az állami kiadások csökkentése, és akkor eljutunk oda, hogy nincs 13. havi nyugdíj és fizetés, nincsenek alanyi jogon járó állami juttatások, ingyen oktatás, egészségügy.

Nincs mese, le kell nyelni a békát.

is 2009.03.25. 11:47:29

@sprenczl: már majdnem megvalósult az egészségügy átalakítása, dacára a REIT-es ellenállásnak, az egészségügyi miniszterek demonizálásának, de hál istennek a népszavazással aztán teljesen sikerült szétkúrni. csak mert kérdezted.

zebulony 2009.03.25. 11:52:43

@medve2: Ezt el is hiszem, de én sajnos Fidesz szavazóként kezdtem...

Edigej 2009.03.25. 11:54:27

Kedves cikkírók!

Informállak Titeket, hogy a parlamentben nem 192+1, hanem 193+1 = 194 szavazat kell a konstruktív bizalmatlansági szavazáshoz, valamint az új kormány támogatásához.
386/2 = 193, 193+1 = 194

Sajnálom, ha emiatt újra kell rajzolni a plakátokat, de 193 sajnos nem elég. Sok, de nem elég ;)

Bögöy (törölt) 2009.03.25. 11:54:45

@goaista:

"a szocializmus ékesen bizonyította, hogy az államnál rosszabb management nincsen"

Ajanlom figyelmedbe ezt a blogbejegyzest:

krugman.blogs.nytimes.com/2009/03/20/our-failure-proves-our-point/

Bummer 2009.03.25. 11:54:55

@is:
Ja, akkora átalakítások voltak, hogy még.
Széf, meg minden.

negeev 2009.03.25. 11:55:35

Ajaj! Nagyon látszik a kommentekben, hogy Index címlapon van az írás! Én, azért máig csodálkozom azon, hogy milyen sokan utálják szívből Orbánt. Továbbra sem értem, hogy várnak programot a Fidesztől, amíg nem is írnak ki választásokat. Ha kiírnak, akkor ők is beszélnek a saját elképzeléseikről.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.25. 11:56:16

@szpal:

a fidesz naggyűlés a fasizmus előszele.
uszítás a törvényes rend ellen.
vigyázzon, mit beszél, figyelnek.

is 2009.03.25. 11:56:19

@Bummer: ezt nem jól tudod. a tulajdonos mindig is olyan menedzsementet alkalmaz, aki neki dolgozik, neki termeli a profitot. namost magántulajdonosnál ez a profit pénz, és csak jó működésnél jön elő (a piaci zavarokat, korrupciót ismerem, csak most nem erről beszélünk); ezzel szemben az államnak, vagyis a mindenkori kormányzatnak már az is profit, ha a MÁVban kapun belüli munkanélküliségben tartanak pár tízezer embert, mert az nem tüntet, az nem növeli a munkanélküliségi statisztikát stb. és még további más szempontjai is vannak, mint a nyereséges működés.

ja, közben látom, hogy írtál. a kormány az nem menedzsment, hanem tulajdonosi képviselő, ezt sem látod jól. és mint ilyet nem lehet kirúgni, az utódját is kormánynak fogják hívni, és ugyanaz lesz a motivációja. vagy még "az emberek érdekében" is cselekszik, na az lesz aztán a haddelhadd, az már Rákosi II. lesz.

sensei 2009.03.25. 11:56:36

@denever:

Az a meglepőbb, hogy a társadalom nem is kis része aktív szereplőjévé, véleményezőjévé vált ennek a skizofrén ötletnek. Alkotmányosnak alkotmányos, mint ahogy Sólyom László is megállapította, de ez csak azt jelenti számomra, hogy lenne mit csiszolni alkotmányunkon, hogy az ilyen színpadra való dramaturgiáknak ne engedhessen teret. Mert kinek/minek használ ez, leszámítva az mszp, szdsz, mdf-független képviselőket? Ennek a "dráma" így nem fog katarzisban végződni.

is 2009.03.25. 11:56:49

@Bummer: ha te csak ezt tudod, az csak téged minősít.

Bummer 2009.03.25. 11:56:52

@zebulony:
A KDNP mögött igen erős szakértői gárda működik a Barankovics Alapítvány vonzáskörzetében. Csak meg kell nézni az adó-, nyugdíj- és földreformjukat.
Érdekes módon, annak ellenére, hogy az OGY 3. legnagyobb frakciója, hajlamosak megfeledkezni róluk.

negeev 2009.03.25. 11:57:30

Figyelemre méltó, hogy mennyire beindúlt az Orbán-fóbia újra, amióta lehetséges, hogy visszatér. Nevetséges.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.25. 11:57:35

@negeev:

a szoc frakció _nem_vár_ programot az új minelnök-jelöltekről.

"Az új miniszterelnöknek nem kell új kormányprogramot írnia, de a politikai illem azt kívánja, hogy a bizalmatlansági indítvány vitájában ismertté váljanak a fő irányok, vagyis nem egy 300 oldalas dokumentum kell, hanem néhány olyan pont, ami a válságkezelés legsürgősebb teendőit tartalmazza"

Bummer 2009.03.25. 11:58:37

@is:
Tudom, hogy úgy gondolták, hogy ha majd a Mol meg az Erste Bank lesz a tulajdonosa a magyar egészségpénztáraknak, az milyen fasza lesz.
A mai körülmények között különösen fasza lenne...

vizipipa 2009.03.25. 11:59:48

Glatzzal kapcsolatban ezt nem árt felidézni:
www.es.hu/index.php?view=doc;10283

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.25. 12:01:39

@is: Nézd meg a Sicko-t. Common sense, hogy az egészségügyben nem lehet megengedni a kiadások minimalizálását - feleslegesnek vagy kísérletinek nyilvánítani diagnosztikai eljárásokat vagy kezeléseket, amiket a szakorvos előír, utólag felülvizsgálni és érvényteleníteni a biztosítóval kötött szerződést. A biztosítótársaságokat két okból akarják bevonni a rendszerbe, egyrészt a hatékonyabb adminisztráció miatt (amit állami fenntartással is el lehetne érni), másrészt mivel így a társadalom bizonyos hányada kikerülne az egészségbiztosításból, ezáltal a többiekre több pénz jutna - ezt szintén meg lehet valósítani állami adminisztráció mellett is.

Vagyis - bocsánat, most sietek - az az indok, hogy egy külső cég jobb gazda, kevés ahhoz, hogy kritikus szolgáltatásokat magánkézbe adjunk.

tevevanegypupu 2009.03.25. 12:01:49

Triumviratus nem lehet? Igaz, a regi kettonek nem minden tagja vegezte jol, de legalabb megprobaltak..

is 2009.03.25. 12:02:34

@denever: attól még mindig nem érthető, hogy a FIDESZ miért kussol. csak jelzem, hogy most már napok óta csak ilyen persziflászos, eltúlzós gúnyolódásokat olvasok a FIDESZ védelmében, és senki nem írja le, hogy igen, FIDESZ-kormány legyen, mert az jó lesz. csak a "hiteles" kormány, meg a "nagy többségi" kormány maszatolás megy.

tessék, szervezze már a FIDESZ azt a nagygyűlést, mutassa, amije van. különben még félreértenék az emberek, és azt gondolnák, hogy Orbán a népszavazás óta azért olyan csöndes, mert ő tudja, hogy mit csinált, és hogy ezzel mit szakított a saját és az ország nyakába. ezt a félreértést el kellene oszlatni.

negeev 2009.03.25. 12:02:39

@denever: Persze, hogy nem vár programot! Ezt lehetett tudni. Én a kommentelőknek címeztem a hozzászólásomat, akik a Fideszt csesztetik, hogy nincs programja.

reality 2009.03.25. 12:02:40

@goaista: Én meg nem hiszek a monopóliumokban.
Elég legyen már a populista szlogenekből: MÁV, Posta, Volán stb. privatizációja.
Ez nem kommunizmus vagy kapitalizmus kérdése, hanem a józan észé.

grigorij (törölt) 2009.03.25. 12:07:09

szpal 2009.03.25. 11:44:56
"előre hozott választás nem lesz, mert az egyedül a Fidesznek (meg max. az országnak) az érdeke. "

Szerinted!
Ha figyelembe vesszük, hogy a Fidesz rajongótábora a legstabilabb, szinte állandóan aktív és hirdeti az igazát, akkor sejtjük, hogy a létszámuk úgy 1,9-2,1 millió emberre tehető

Ez a választásra jogosultak kb 30-35%-a!
Az összlakosságnak pedig 20-22%-a!

Szóval annak ellenére, hogy valóban el kell zavarni GyF-et, és az összes politikust, még nem beszélhetünk arról, hogy a hatalomváltást az ország akarja...

Egy francokat! A lakosság egy elég hangos kisebbsége... Ahogy a szici-komcsik is csak egy kisebbség...

states 2009.03.25. 12:08:18

@civilkontrol:
Az Indexnek szerintem is sikerült lejáratni magát azzal a bizonyos szavazással, néhány óra múltán magasan vezetett az előrehozott választás, amikor láss csodát, egyszer csak Bokros megbokrosodott, akarom mondani, megtáltosodott...

is 2009.03.25. 12:09:00

@Bockó: ezek mind jó érvek, a súlyuk kérdéses. mert a másik oldalon az az érv van, amit Churchillt parafrazeáva így lehetne mondani: A kapitalizmus egy eléggé elbaszott valami, amíg a többi alternatívával össze nem hasonlítjuk.

Az amerikai magánegészségügy rendkívül pazarló, és nem tükrözik vissza az egészségügyi adatok (most mondtam még egy érvet a magán ellen, látod, nem vagyok strucc). De amerikában ez is a végletekig magánosított. Európában, ahol kontroll mellett megy a magánegészségügy is, itt sokkal jobban teljesít. nem kétállású ez a kapcsoló, hogy 0 állam vagy 100% állam. magán tulajdonos mellett is lehet állami kontroll, van annak is száz eszköze, megoldása. az viszont a szocializmus-kapitalizmus hitkérdése, hogy éppen a többségi tulajdonos az ki legyen. isten bocsássa meg bűnömet, én inkább a kapitalizmust választom.

cooper (törölt) 2009.03.25. 12:10:45

Teljes mértékben támogatom az előrehozott választást, ez demokráciában nem ügy. Továbbá teljesen természetes, hogy azokra a pártokra, melyek most a parlamentben szaroznak, egyikre se szavazok. Választok az LMP, Jobbik, Munkáspárt hármasból haha :D:D:D:D, aztán jót röhögök, amikor Orbán tovább folytatja az elkúrást :D:D:D, és persze ott teszek keresztbe a Fidesz kormánynak, ahol csak tudok :D:D:D Kamatos kamatra kapja majd vissza a Fidesz, mert azért ami az országban van kibaszottul felelősek ők is

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.25. 12:12:42

@negeev:

tudja, hogy van ez...
van akinek kell, van akinek nem kell.
ha van, az a baj, ha nincs, az a baj

"te, nézd már, róka, hát már megint nincs rajta sapka!"

reality 2009.03.25. 12:13:10

@is: "Európában, ahol kontroll mellett megy a magánegészségügy is, itt sokkal jobban teljesít."
Hol? Példát! Mert pl. Hollandiában kurva sokat tesznek bele államilag, hogy működőképes legyen.
De elég sok szó volt róla Lola posztjában erről (Misszionáriusok fehér köpenyben vagy mi volt a címe).

medve2 2009.03.25. 12:13:36

Sólyom megszólalt: választás kell!!!!!

tiktik 2009.03.25. 12:21:48

@goaista: Feltételezem a Fideszről beszélsz
Tessék, program.
www.fidesz.hu
jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf

Az igazság az, hogy valójában az MSZP-nek és az SZDSZ-nek nincs programja, mert rohadtul fogalmuk sincs se Magyarországról, se országstratégiáról, se semmi hasonlóról. Ja, és mert a kontraszelekció odaát kötelező hagyomány.

Valaki elmagyarázhatná már, hogy Lukács György, Fartő Ferenc meg a többi őskomcsi mentálszennyezett hagyatékából nem lehet országot építeni a XXI. század Európájában, még Mihályi Péternek, Bokros Lajosnak se. Sőt, még Gyurcsánynak sem sikerült, hiába a bolsevik-náci überkraft és polgárgyűlölet.

Rövidebben: elég volt a hazudozásból, a kontraszelekcióból, a kötelező tisztességtelenségből.

cooper (törölt) 2009.03.25. 12:25:05

@tiktik: 2007 óta változott egysmás khmm, pl egy laza világválság, aminek nem látszik még a vége.

tiktik 2009.03.25. 12:28:26

Kár méricskélni a jelölteket.
Igazából mindenki, aki előrehozott választás nélkül vállalja, antidemokrata, ezért alkalmatlan.

Annak alapján, hogy beszólt a nagyon dilettáns kormánymajmoknak a "nemzeti csúcson", Surányi akár alkalmas is lehetne mint átmeneti pénzügyminiszter. De nem egy választás nélkül beiktatott mutyikormányban.

medve2 2009.03.25. 12:28:50

@reality: MTV exkluzív interjú, a neten rajta van.

goaista 2009.03.25. 12:30:36

@reality: Én sem hiszek a monopóliumokban, nem is mondtam ilyet.

Abban hiszek,hogy jobban is mehetnének a dolgok ebben az országban, sokkal jobban.

Azt hiszem, a legjobb az lenne az országnak, ha a kormány kiállítana egy nemzetközileg elismert, hiteles gazdaságpolitikust (a legjobb Bokros lenne, de akár Surányi is jöhetne), akinek a megalapozott programját az ellenzék is támogatná, amennyire lehet.

Aztán egy év után jönnének a választások, és egy olyan párt nyerne, akinek szakmailag hiteles (nem álmokra épített) gazdasági programja van, és a társadalom is támogatja ennek a megvalósítását.

Legyen ez a párt a Fidesz, ha megfelelő szakemberek/program állnak mögötte, és megvan a társadalmi támogatottságuk a program végrehajtásához.

tiktik 2009.03.25. 12:36:06

@goaista:
A washingtoni konszenzuson kívül is van élet a gazdaságpolitikában. Sőt, most már csak ott van.

Hánynom kell ettől a Bokros-mániától. Ugyanúgy lejárt szavatosságú régi sz'r a krapek által képviselt közgazdasági iskola, mint a Tesco-ban ránk tolt sok olcsó szemét. Ha más nem, hát a válság megvilágíthatta volna.

tiktik 2009.03.25. 12:39:08

A neoliberális közgazdaságtan és a marxizmus közös szála a materializmus, vagyis az ember totális figyelmen kívül hagyása.
Na annyit is ér az egész. Egy tele bilit vastag fingréteg alatt. Csak annál jóval ártalmasabb.

tevevanegypupu 2009.03.25. 12:40:54

@medve2:
ha megjelentek a cikkek fent emlitett lapokban, nyilvan nem csak ug tettek be, hanem valami fogalmuk lehet ezeknek az ujsagoknak a magyarorszagi helyzetrol. Semmi problema, vannak a szocialistaknak is kulfoldi magyar tudositoi, sot itthoni nagyszeru ujsagirok is - Debreczeni Jozsefet peldaul bizonyara minden vilaglap komolyan veszi - aki helyesbithetnek es megcafolhatjak a fidesz-kozeli kollegak allitasait.

zoli29 2009.03.25. 12:41:05

@medve2:

Te meg tudtad nézni az interjút? Nekem nem indul el.

borsikm 2009.03.25. 12:41:48

www.fn.hu/belfold/20090325/solyom_elorehozott_valasztas_mellett/ - Sólyom szerint is előrehozott választásokat kell tartani. Ennyire egyet köztársasági elnökünkkel még soha nem értettem.

Nem mellesleg továbbra is:

www.facebook.com/group.php?gid=76861195259

Követeljük az előrehozott választásokat! Csatlakozz! Elegünk van, legyünk elegen!

medve2 2009.03.25. 12:42:33

@Zoli28: Hirlista.hu-n többen is idézik. Onnan láttam.

La_Fayette (törölt) 2009.03.25. 12:43:17

Úgy tűnik, van esély rá, hogy az MSZP ismét a Szili Kati tünetegyüttes áldozata lesz. A betegség rövid lefolyású, kollektív pszichózis, melynek eredményeképp a beteg csoport iszonyúan pofára esik, jelen esetben történelmi politikai vereség elébe nézhet (bátran vagy rettegve, édesmindegy).

szabadszemmel.blog.hu/2009/03/25/a_szili_kati_tunetegyuttes

medve2 2009.03.25. 12:43:52

@tevevanegypupu: Ha belegondolsz, hogy a baloldal sztárpublicistája mit írt és hogy mindez milyen lelkiállapotra utal, kvázi No Comment.

zoli29 2009.03.25. 12:46:31

@medve2:

A hírt olvastam, csak a videót nem lehet elindítani a hirado.hu-n.

Az inforadio-nak Parragh László nyilatkozott. Szerinte is előrehozott választások kellenek, és a nemzetközi piacok is egyre inkább ezt sürgetik.

Karcolt lendület 2009.03.25. 12:49:49

@goaista:
A Konzervatóriumon már Bokros kapcsán kommenteltem:
--
Nem nagyon értem ezt a Bokros hájpot: remekül felépítette magáról a szakértő imidzset, miközben ő is csak egy politikus.

Tessék csak elolvasni, január végén mit írt az ÉS-be.
Dícséri a magán-nyugdíjrendszert, hogy az milyen fasza reform volt (pedig válságtól függetlenül bebizonyosodott, hogy ez így nem olyan jó azoknak, akik beleléptek). Többiztosítós EÜ-t akar, mert akkor majd a biztosítók képviselik a beteg érdekeit a szolgáltatókkal szemben. Ez minimum vitatható, mert a biztosítók (is) leginkább a saját pénzügyi érdekeiket szeretik képviselni. Az oktatási rendszert alapfoktól az egyetemekig központosítaná, minimális osztály és iskolalétszámokat vezetne be (a vidéki infrastruktúra további rombolása, míg szakmailag főleg hátrányosabb térségekben maximalizált osztálylétszámok kellenének). A felsőoktatásban az USA rendszerét tekinti alapnak, miközben arról alapvetően hiányosak az ismeretei és kifelejt igen fontos paramétereket (a tényeket is az elméleteivel helyettesíti) - ahogy erre egy cikk a Figyelőben rámutatott.

Szóval Bokros válságkezelés ürügyén társadalommérnökösködne és olyan területeket reformálna, amikben ő ugyanúgy nem szakértő, mint bármely politikus, csak van egy nagyon határozott, SZDSZ-szerűen dogmatikus elképzelése, mi is lenne a frankó - gyak. amerikai közszolgáltatási szint annak a társadalomnak a nagyon erős önszerveződő képességei nélkül. Ehhez hozzájön az a szolid gyanu, hogy a nézetei nem mindig teljesen önérdek-nélküliek, akár a jó kapcsolatait nézzük egyes amerikai pénzügyi körökkel, akár a felsőoktatási intézményeknél betöltött pozícióit nézzük.

Egy urban-legend a CEU-s tevékenységéről, ahol szintén "reformokkal" kezdett: költséghatékonyság címén megszüntette a WC-kben a papír kéztörlőket - aztán két hónap múlva csodálkoztak, hogy WC-papírból háromszor annyi fogy.

Azaz Bokros sem lenne jó, csak máshogy szar mint a többiek (kb. ahogy a Molnár Lajos-Horváth Ágnes féle észnélküli zúzás az EÜ-ben). És még választásokon megszerzett - legalább néhány hónapig kitartó - társadalmi támogatottsága sem lenne...

goaista 2009.03.25. 12:51:30

@tiktik: Miről beszélsz? A magyarországi helyzet egyedül arra világít rá, hogy egy túlméretes, osztogató állam mennyire nem működik.

A neoliberalista közgazdaságtan leszereplését meg nagyon jól megfigyelheted Szlovákiában. Mennyivel fog fejlődni a gazdaságuk ebben a válságos időszakban? 4-5%? És milyen rossz is az az embereknek. Sokkal jobb volt a Meciar kormány alatt, akkor odafigyeltek rájuk.

Biztos azért hánysz Bokrostól, mert elolvastad a programját, és nem értesz egyet vele. Szíved joga. Az a lényeg, hogy Te nem beszélsz a levegőbe, hanem tájékozódsz, és megalapozottan alkotsz véleményt.

medve2 2009.03.25. 12:52:59

@Zoli28: Én sem tudtam elindítani. Parraghtól ez nem meglepetés. Amúgy lazításként olvas el a debreczeni cikket, amit belinkeltem.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.03.25. 12:53:21

@tölgy:

Nem, tovább biztosan nem -- a magyar államadósságot finanszírozó befektetők türelme véges.

Vérfarkasokról azért nincs szó, de kétségtelenül szopás lesz.

Török Gábor fogalmazott nagyon pontosan a minap: az átmeneti miniszerelnökre elsősorban Gyurcsánynak van szüksége, mert ha most lesz előrehozott választás, nem indulhat miniszterelnökjelöltként (hiszen most mondott le, mert ő maga a reformok akadálya), ezzel viszont pártelnökként is megroppan és nem tud már később sem visszatérni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.25. 12:54:26

Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában szerdán.

Hozzátette: csak egy ilyen kormánynak lenne elég háttere ahhoz, hogy hosszú távú, többéves programot megvalósíthasson, és így ki tudja vezetni az országot a válságból.
Kiemelte: a konstruktív bizalmatlansági indítvány olyan eszköz, mely alkotmányosan ebben a helyzetben nem kifogásolható, azonban tudni kell, hogy kizárólag egy személyi döntésről szól, egy régi miniszterelnök helyett új miniszterelnököt választanak meg, az új kormány programját pedig nem kell sem bemutatni, sem megvitatni.
Ez a jelenlegi kísérlet kifejezetten átmeneti és rövid távú válságkezelést céloz meg - mondta. Hozzátette: "ez az az eszköz, az összes lehetséges technika közül, mely a legkevésbé demokratikus".
Mint hangsúlyozta, egy előre hozott választáson a pártoknak meg kell küzdeniük a bizalomért, és csak akkor fogják helyreállítani a hitelességet, ha valóban olyan kampány lesz, melyben reális programok hangzanak el, és amely nem hiteget senkit.
Véleménye szerint jelenleg a kormányoldalon olyan megoldási kíséret folyik, mely bevallottan rövid távú, átmeneti hatású, és a jövendő kormányprogram tartalmáról sem lehet semmit tudni.
Magyarországot a gazdasági válságon kívül egy nagyon súlyos bizalmi, hitelességi válság is sújtja - emelte ki Sólyom László. Maga a miniszterelnök azért jelentette be a távozási szándékát, mert a szavahihetősége súlyosan sérült - mondta.
Mint kiemelte, a távozási szándék bejelentése olyan lépés volt, mely megnyitotta az utat a változások előtt, azonban az a változás, mely készülőben van, szerinte nem kielégítő.
Véleménye szerint a mostani kísérlet egy évvel késleltetheti a helyzet rendezését.
Sólyom László arról is beszélt, kötelessége szólni akkor, ha a miniszterelnök olyan kijelentést tesz, miszerint az ügyészség és a bíróság egyes esetekben egy ellenzéki párt sugallmazása szerint működik.
Ez súlyosan veszélyezteti az államszervezet demokratikus működésébe helyezett bizalmat - tette hozzá.
A Sólyom Lászlóval készített interjú szerdán 13.03 órakor vágatlan formában adásba kerül az m1-en és az m2-n is - közölte az MTI-vel Bednárik Imre, a Magyar Televízió hírigazgatója.

bsk \ bki \ ppd

MTI 2009. március 25., szerda 12:33
Információ


Államfő-kormány
Az államfő az előre hozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak

Budapest, 2009. március 25., szerda (MTI) - Csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában szerdán.

Hozzátette: csak egy ilyen kormánynak lenne elég háttere ahhoz, hogy hosszú távú, többéves programot megvalósíthasson, és így ki tudja vezetni az országot a válságból.
Kiemelte: a konstruktív bizalmatlansági indítvány olyan eszköz, mely alkotmányosan ebben a helyzetben nem kifogásolható, azonban tudni kell, hogy kizárólag egy személyi döntésről szól, egy régi miniszterelnök helyett új miniszterelnököt választanak meg, az új kormány programját pedig nem kell sem bemutatni, sem megvitatni.
Ez a jelenlegi kísérlet kifejezetten átmeneti és rövid távú válságkezelést céloz meg - mondta. Hozzátette: "ez az az eszköz, az összes lehetséges technika közül, mely a legkevésbé demokratikus".
Mint hangsúlyozta, egy előre hozott választáson a pártoknak meg kell küzdeniük a bizalomért, és csak akkor fogják helyreállítani a hitelességet, ha valóban olyan kampány lesz, melyben reális programok hangzanak el, és amely nem hiteget senkit.
Véleménye szerint jelenleg a kormányoldalon olyan megoldási kíséret folyik, mely bevallottan rövid távú, átmeneti hatású, és a jövendő kormányprogram tartalmáról sem lehet semmit tudni.
Magyarországot a gazdasági válságon kívül egy nagyon súlyos bizalmi, hitelességi válság is sújtja - emelte ki Sólyom László. Maga a miniszterelnök azért jelentette be a távozási szándékát, mert a szavahihetősége súlyosan sérült - mondta.
Mint kiemelte, a távozási szándék bejelentése olyan lépés volt, mely megnyitotta az utat a változások előtt, azonban az a változás, mely készülőben van, szerinte nem kielégítő.
Véleménye szerint a mostani kísérlet egy évvel késleltetheti a helyzet rendezését.
Sólyom László arról is beszélt, kötelessége szólni akkor, ha a miniszterelnök olyan kijelentést tesz, miszerint az ügyészség és a bíróság egyes esetekben egy ellenzéki párt sugallmazása szerint működik.
Ez súlyosan veszélyezteti az államszervezet demokratikus működésébe helyezett bizalmat - tette hozzá.

medve2 2009.03.25. 12:58:49

13.03-kor lesz az M1-en.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.25. 13:01:24

meg az inforádió is közvetíti

zoli29 2009.03.25. 13:02:21

13:03-kor Sólyom-interjú a közszolgálatin.

gidabiga 2009.03.25. 13:02:49

van egy olyan sejtésem, hogy lesznek előrehozott választások.
csak nem az EP választásokkal egy időben.
úgy érzem, arra játszanak, hogy a zemberek kedve elmegy a választásoktól és nem fognak elegen szavazni és akkor kisebb mértékben veszítenek.
és ha augusztusra írják ki, akkor még kevesebben lesznek, mert nyaralnak.
már, akinek jut rá.

cooper (törölt) 2009.03.25. 13:05:48

Sólyom László arról is beszélt, kötelessége szólni akkor, ha a miniszterelnök olyan kijelentést tesz, miszerint az ügyészség és a bíróság egyes esetekben egy ellenzéki párt sugallmazása szerint működik.
Ez súlyosan veszélyezteti az államszervezet demokratikus működésébe helyezett bizalmat - tette hozzá.

Hát igen, Princz se gazember, szegényke, nesze neked igazságszolgáltatás, höhö demokratikus működés

tevevanegypupu 2009.03.25. 13:10:59

@medve2:
hagyni kell Debreczenit, lazitsa fel az izmait, irja ki magabol, nehez idok jarnak. Talan segitene valamit rajta, ha keresne egy ujabb megirasra erdemes alanyt. Nem is tudom, David Ibolyarol irt mar valaki konyvet?

frompearly 2009.03.25. 13:11:22

mi lenne ha befejeznétek a kibebas*ott orbánozást ,?!?!?(akinek nem inge...)...Ha nem lenne világos GYF a miniszter és a kormánypárt az MSZP(szdsz koal) és nem a fidesz ,eddig stimm?ha ez megvan sztem akkor el lehet kezdeni arról vitatkozni ,hogy mi a f*sz legyen...

states 2009.03.25. 13:15:42

A legfrissebb hírek szerint Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt is kínálgatják tárcával, kormányzati pozícióval, és ahogy mondani szokták az érintettek "nem zárkóztak el". Ide vágó téma még, hogy Herényi tegnap kijelentette, nem biztos, hogy éppen most kellene megkérdezni a választópolgárt, hogy ő mit szeretne, mert nagyon össze van szegény zavarodva, és lehet, hogy még a végén valami rossz helyre ikszelne...

zoli29 2009.03.25. 13:20:51

A Sólyom László, Parrag László, Török Gábor tengely ma rárontott a harmadik Magyar Köztársaságra!
Mindhármuk szerint az előrehozott választás a legjobb megoldás.

Felforgatók, fidesznyikek, szélsőfasiszták! Pfuj!

Vad.Korte (törölt) 2009.03.25. 13:26:48

A demokrácia úgy szar ahogy van. De ha már ezt játszuk, vagyis játszák velünk, tartsuk magunkat ehhez. Amíg a lovas üti az ájult lovat, hogy neki joga van lovagolni, kérem, mégpedig négy kört, mert ő befizetett, addig a közönség rosszul jár. És a lónak se jó.

viktor134 2009.03.25. 13:30:23

bokros for president.

medve2 2009.03.25. 13:32:07

Szerinttetek mikor veszik észre a szocik, hogy Feri őket is átkúrta?

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2009.03.25. 13:44:04

Egyetlen hiteles embert tudok elképzelni a miniszterlnöki székben: Puch László MSZP pénztárnokot - kiváló közgazdász, remekül tud számolni, biztos tisztában van az adójóváírással, mögötte a MASZOP frakció. Mindenki jól járna!

osborne 2009.03.25. 13:44:20

@medve2: sztem a szocik kb 2006 óta Stockholm szindrómától szenvednek.

molaris 2009.03.25. 14:20:57

@Vidéki:
Viszont kötelet, max. 2 m-ig mindenki ingyen igényelhet majd a kincstártól. Lajos- Ferenc és hívei meg gyorsan kiszámolják, mennyi nyugdíjat takarítottak meg.::))

molaris 2009.03.25. 14:22:19

@Zoli28:
Meg az ország több mint fele, mert egyetért velük.

medve2 2009.03.25. 14:27:40

@osborne: És meddig tart egy ilyen színdróma?

Google 2009.03.25. 14:40:47

György Ferenc kormányfők, a tornatanár, Kisz Péter és Veresfém - ez kell nekünk.
Tényleg, ezeknek minek kellene előrehozott választás?
Jól vannak ők az előmelegített székeikben, köszönik szépen.

Bummer 2009.03.25. 14:43:05

@medve2:
Hát jobban belegondolva ez egy vicc. Lényegében pénzügyminisztert/gazdasági minisztert váltanak, és őt hívják miniszterelnöknek.

osborne 2009.03.25. 14:47:24

@medve2: minimum az első hatalmas választási buktáig illetve maxiumum amíg Feri politikai karrierje tart ;]

fialafi 2009.03.25. 14:49:28

Szégyellem, de nekem most esett le, hogy új választás esetén a győztes is csak egy évig kormányoz, nem négy évig. Hát ki ki akarna most győztesként megszorításokat bevezetni. Egy éve lesz rá, hogy minden támogatottságát elveszítse a 2010-es választásokra. Jól látom?

Igazságot! · http://nemlehetmas.blog.hu 2009.03.25. 14:53:15

@fialafi: Tengyonhülyebaromállat. Micsinálsz? Olvassá Alkotmányt használt vécépapír helyett!
Egyébként a nemzeti egységkormány a demokrácia melegágya. A demokrácia pedig egyenlő korrupció.

Igazságot! · http://nemlehetmas.blog.hu 2009.03.25. 14:54:03

Egyébként elég gerinctelen dolog az SZDSZ plakátjairól lopni az ötletet.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.25. 15:00:38

@Igazságot!: Basszus ilyen és hasonló barmok miatt istenítik ezt a klientúrát. Mert még egy alapmondat megértése is lehetetlen küldetés.

Bummer 2009.03.25. 15:06:22

@fialafi:
Nem. Az országgyűlés mandátuma 4 évre szól, függetlenül attól, hogy mikor választjuk.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.25. 15:08:18

@Bummer:
hagyd. biztos gyeneseitől hallotta...

medve2 2009.03.25. 15:14:14

Na, viszont ezeket azonnal le kell állítani. A k...va anyját ezeknek a szélsőséges barmoknak, ezek tényleg az utolsó esélyei Fletóéknak: magyarforum.hu/forum/2009/12/cimlap2009_12_nagy.jpg

tripanek (törölt) 2009.03.25. 15:18:45

"érdmes elolvasni Orbán összest Horn Gyuláról, 1995-től napjainkig. Ilyen alapon 10 év múlva Gyurcsányt is dicsérni fogja... sőt, mivel a hívek szó szerint mormolják is az imét, ma már Horn Gyula általánosan egy jó miniszterelnökként rajzolódik ki előttünk. na ennyit a jelenvalósági objektív helyzetelemzésekről. naponta írják át a történelemt, polgártársak."

Ezen meglepődni...Antall, Boross és megannyi név a naptárba, akiktől a ballib oldal el van ájulva - mióta kellően messze vannak a hatalomtól, esetlegesen halottak.

Ahogy azt illedelmes jobboldalitól el is várják néhányan.

fialafi 2009.03.25. 15:18:48

@denever: Bocs, de lehet, hogy Gyeneseinek is az mondta, aki nekem. De legalább megnyugodtam, így az előrehozott választásnak van csak értelme

Bummer 2009.03.25. 15:20:55

@medve2:
Ha a nemzeti radikálisok 5-6 évre háttérbe vonulnának, hogy "nem csináljuk a fesztivált", nekik is jobb lenne. Szerintem tüzeli őket valaki.

medve2 2009.03.25. 15:26:54

@Bummer: Moszkva és az MSZP. Mekkora barmok ezek.

sorokinV 2009.03.25. 15:31:33

@fialafi:

Elég nyugtalanító, hogy itt is megjelent az eddig csak kormányzati szinten előforduló ostobaság és tájékozatlanság. Azért egy átlag nethuszártól elvárható az alkotmány és a választási rendszerünk felületes ismerete! :)

fialafi 2009.03.25. 15:48:51

@sorokinV: Remélem, ennél nagyobb okod nem lesz a nyugtalanságra. Örülök, hogy megkérdeztem és kiderült, most mindjárt előveszem a Nagy Arcot, aki elhitette velem.

Bummer 2009.03.25. 15:49:30

Érdekes lehet, hogy a jelenlegi helyzetre alapozva az MDF és az SZDSZ is megugorhatja az 5%-ot egy előrehozott választáson. Lett arcuk, úgy tűnnek föl folyamatosan, hogy sok múlik rajtuk stb. Ez viszont a parlament feloszlatásában teheti őket érdekeltté.

fialafi 2009.03.25. 16:01:42

@Bummer: Szerintem is most lehet elszeretni MSZP szavazókat. Legalább nem kell szégyelni magukat egy ilyenkor leadott MSZP voksért. És úgy néz ki lenne a parlamentben egy ötödik párt is ...

medve2 2009.03.25. 16:03:34

@Bummer: Ezt egy mérésre alapozod?

medve2 2009.03.25. 16:04:22

Akkor ezt ti hogyan dekodóljátok? Nem kéne végre világosan beszélnie? nem felháborító?

www.echotv.hu/?akt_menu=72&newsid=101173

Bummer 2009.03.25. 16:09:17

@medve2:
Nem, saját spekuláció.

medve2 2009.03.25. 16:12:06

@Bummer: mert egyelőre például a mérések azt mutatják, hogy az szdsz megmaradt szavazói nagyon mérgesek lennének, ha beborítják a parlamentet. Bár az is igaz, hogy Fletó csődje új helyzetet teremthet. Viszont hogy ebből az mdf és az szdsz is profitálhasson, ahhoz az mszp-nek 10%-nál kevsebbet kellene kapnia. Kicsit soknak tűnik. A Jobbik pedig egy 40%nál magasabb részvételnél esélytelen, hacsak a Fidesz nem szerepel rosszul.

Bummer 2009.03.25. 16:19:38

@medve2:
Mérgesek lennének, de szaladnának szavazni és vinnének magukkal még egy embert. Orbánsátán leállítása elég erős motivációs erő lesz, biztos vagyok benne. Igazából még akkor is meglepődnék, ha egy jún. 7-i választáson a Fidesz nyerne.

medve2 2009.03.25. 16:25:33

@Bummer: Hát, szeretném, ha már érdemben azt elemezhetnénk, hogyan tudná a Fidesz ezt is elcsesznii. Jelenleg azt látom, hogy 4 napja nem tudom, egy válság kellős közepén, ki lesz a miniszterelnököm. És mivel két gyerekes családapa vagyok, kezd idegesíteni az egész.

fialafi 2009.03.25. 16:26:01

Ha nem szerez a Fidesz legalább ötven százalékot, akkor a jelenhez képest nem lenne kedvezőbb a helyzet döntéshozatalhoz. Akkor mire fogunk várni?

Vad.Korte (törölt) 2009.03.25. 16:27:54

@medve2:
Ha nem reklámoznád, a kutya nem olvasná. Gratulálok!

medve2 2009.03.25. 16:29:00

@fialafi: Ha a mandátumok 50%-ra gondolsz, akkor igazad van. Ha a szavazatok 50%-ra, akkor vigyáznos kell a magyar választási rendszer sajátosságaira. Az mszp 33%-kal szerzett abszolút többséget 1994-ben. Például ezért lenne fontos a Moszkva által támogatott Jobbik lenyomása.

Vad.Korte (törölt) 2009.03.25. 16:31:26

@medve2:
Világosan beszélni?? Akkor kiderülne, hogy mit gondolnak, és baj lenne, vagy kiderülne, hogy _nem_gondolnak_semmit_...

Vad.Korte (törölt) 2009.03.25. 16:32:52

@medve2:
A MIÉPes cuccra. Szóra se érdemes. Én jobboldalinak tartom magam, de annyira nem.

És egyébként zavar, ha a jobboldali érzelműeket ezekkel azonosítják. Ezt már nem neked, Medve2, hanem csak úgy általában.

fialafi 2009.03.25. 16:33:36

@medve2: A Jobbikot Moszkvából támogatják? Ha mondasz valami konkrétumot, elmondom a Jobbikos szomszédomnak, egy szavazójukkal kevesebb lesz!

medve2 2009.03.25. 16:35:44

@Vad.Korte: Értem. Azért kell világosan beszélni erről, mert létezik, és világos legyen: a jobboldal is hányingert kap ettől. Jelen pillanatban Fletóék utolsó mentsvárai a Jobbik, Toroczkai, Budaházy és a hasonlós szarfaszúak.

medve2 2009.03.25. 16:37:41

@Vad.Korte: Hát igen, azt tudom, hogy az országról nem gondolnak semmit. De van egy ember, akit jelölnek, azt mondta, hogy orbán is jelölje, aki erre nemet mondott, és erre azt válaszolja, hogy orbán is jelölje. Mi ez?

Wawel (törölt) 2009.03.25. 16:39:02

Mindig jót röhögök ezen "az állam a legrosszabb tulajdonos, mindent privatizálni kell" szövegen.
Kérdezem: a Délmagyarországi Áramszolgáltatónak szerintetek ki a tulajdonosa?
Az EDF.
És az EDF-nek ki a tulajdonosa?
A francia állam.
Erről ennyit.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.25. 17:02:52

új nevet hallottam: Pelikántól most már aztán tényleg kérnek valamit...

fialafi 2009.03.25. 17:04:38

@Bummer: Már át is jöttem a szomszédtól, tájékozódni fog

goaista 2009.03.25. 17:10:03

@Wawel: Ne röhögj, inkább olvasgass némi szakirodalmat, hamár gazdasági kérdésekben nyilvánítasz véleményt.

Ez nem vicc kérdése, ez alapvetés. Különösen egy ilyen korrupt kis országban, mint a miénk.

Azt nem vitatom, hogy az államnak, mint szabályozónak, bizonyos esetekben mint tulajdonosnak jelen kell lenni a gazdaságban, de ezt a jelenlétet a lehető legjobban minimalizálni kell.

cooper (törölt) 2009.03.25. 17:26:04

Attól kezdve, hogy a magyar ember bemegy reggel dolgozni, addig, hogy délután kijön, feleannyit termelt, mint nyugat-európai társa. De nem azért, mert keveset dolgozik, kevesebb energiát fordít a munkára, kevesebb erőfeszítést tesz közben, sőt, az sincs kizárva, hogy többet, hanem mert rosszak a struktúrák. (...) Ezzel a görcsös ragaszkodással egy rossz, bemerevedett, nem hatékony, nem termelékeny struktúrához nemhogy eljutni, elindulni sem lehet sehová
Szóval, kézcsókom, de persze Gyurcsány a hibás, ha jön viktor, akkor ez majd megváltozik
az utolsó le a lámpát...

medve2 2009.03.25. 17:29:56

@cooper: Nyílván a 2006 óta tartó kormányzás minőségének semmi köze a helyzethez. No meg kapja be Orbán. Minden a struktúrák miatt van.

cooper (törölt) 2009.03.25. 17:35:58

@medve2:
Miért, mi miatt? csak Chikán-tól idéztem. :D:D:D ÖÖÖ, mint tudod, a 98-2002 közötti aranykorban valami miniszterféle volt...

zoli29 2009.03.25. 17:36:09

Na, most lépte át a határt az SZDSZ!
Mivel csütörtökre meglett a közös jelölt (Surányi), most már nem kötik határidőhöz a megállapodást, vagyis addig tárgyalnak, amíg jónak látják.
Fodor ráadásul össze-vissza hazudozik arról, hogy mit mondott Sólyom pár napja meg most.

index.hu/belfold/2009/03/25/az_szdsz_mar_nem_mond_csutortokot/

medve2 2009.03.25. 17:48:02

Hihetetlen. Mennek a picsába.

osborne 2009.03.25. 17:50:12

de mit vártatok? Majd elküldik saját magukat a p.cs.ba?

medve2 2009.03.25. 17:52:31

Na, itt van Gusztos is: Ha nem sikerül megegyezni a szocialistákkal a miniszterelnök által megjelölt két héten belül, akkor készek megszavazni a parlament feloszlatását - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese a Független Hírügynökség szerint. A politikus kedden a Parlamentben még csütörtöki határidőről beszélt, a párt egy nappal korábban kialakított hivatalos álláspontjával egybecsengően.

medve2 2009.03.25. 17:54:38

@osborne: És a mostani lépésekben mi a logika? Nem ezzel küldik el - igaz kicsit később - még jobban el a picsába?

medve2 2009.03.25. 17:55:46

@medve2: magukat. Ez lemaradt.

osborne 2009.03.25. 18:02:04

@medve2: de, de most nem látnak előbbre. ezt a két hetet akarják megnyerni és találni egy konszenzusos dublőrt. majd utána jöhet a mi is legyen kedves barátaim.

TD223 2009.03.25. 18:03:30

"Fodor szerint közös miniszterelnök-jelölt már van, a határidő már nem számít."

Ennyit ennek köcsögnek a szavahihetőségéről. Milyen jelölt az, aki nem vállalja a jelöltséget? Mert gondolom Surányi nem hülye, egy hét alatt elolvadna. Sólyom mai beszéde és Orbán nemtámogatása csak jelent valamit Surányinak.

Karcolt lendület 2009.03.25. 18:11:06

@TD223:
Márpedig úgy tűnik, Surányi kezdi észrevenni, hogy ezen a módon az MSZP és az SZDSZ között örlődve csak papucs orrán pamutbojt lesz, nem valódi miniszterelnök...

Karcolt lendület 2009.03.25. 18:24:49

@medve2:
Tovább dolgoznak a saját hiteltelenítésükön és egyben röhejessé is válnak pl. az olyan kommunikációs fogásokkal, hogy Lendvai folyamatosan a népre hivatkozik, miközben a nép tetemes része inkább elküldené őket a picsába.

Nagyon úgy tűnik, Gyurcsány lemondásával csak néhány napra sikerült bővíteniük a mozgásterüket, ma Sólyomtól a Vision Consultingon keresztül Új Péterig mindenki kifejtette, hogy az előrehozott választásoknak van értelme, ennek a szarakodásnak nincs. Míg a piac - amellett, hogy Bokrosban bíznak a legjobban -, szintén inkább előrehozott választásokat akar, közben az MDF is rájött, hogy neki az érdeke lenne (gondolom Bokros kormányfői jelölésének szavazatvonzó hatásában bíznak). Úgyhogy az MSZP-SZDSZ ismét nagy rutinnal magára zárta az ajtót...

a néhai papp jános 2009.03.25. 18:28:46

nyomor ez az egész. közben a fidesz százaléka gondolom megy fölfelé. hajrá. én csak örülök. amúgy kiváncsi vagyok, hogy a kampányban ki mivel fog előállni? mi lesz a plakátokon? pl. az mszp-én? megcsináltuk?

Karcolt lendület 2009.03.25. 18:41:36

@a néhai papp jános:
Az MSZP-nek egyetlen kampánytémája van/lesz, hogy ne Fidesz és ne Orbán Viktor a Predator legyen. Azt hogy ezt hogy írják ki plakátokra, nem tudom.

Az előző hozzászólásomhoz: a ki is legyen a kormányfő körüli teljes bizonytalansággal is azt sugalják, hogy képtelenek irányítani ezt az országot. Ha pedig tényleg Veres kerülne a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium élére, akkor aztán aláírnák azt az MNO-s állítást, hogy csak azért nem mennek a picsába, mert még van mit lopni. (Bajnairól sok rosszat el lehet mondani, de azt nem, hogy túlságosan hagyta volna lopkodni a szocikat. Ezért nem is szeretik annyira...)

snakekiller23 2009.03.25. 19:02:03

@a néhai papp jános:

Plakátnak a költséghatékony megoldás egy random Orbán-kép lenne megfotosoppolva hitlerbajusszal és ördögszarvakkal. Minek ezt bonyolítani?

kamasuka 2009.03.25. 19:06:42

Remélem Vértes nem azért akar PM lenni, mert a Parlament újabb lehetőség lenne újak beszervezésére ...

osborne 2009.03.25. 19:28:02

van már ilyen is:

Orbánék előrehozott választásra készülnek, és úgy tudják: az MSZP Glatzcal vág neki a kampánynak.

index.hu/belfold/2009/03/21/gyurcsacsany_konstruktiv_bizalmatlansagi_inditvanyt_akar/

ööö attól még, hogy Surányi esetleg nem vállalja mitől lenne előrehozott, ezt nem értem.

Oblomov 2009.03.25. 19:45:28

@osborne: Glatz-nak nem lesz többsége a bizalmatlanságinál, mert Gusztoséknak csakis a Surányi.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.25. 19:55:59

@is: Az amerikai egészségügy nem pazarló, hanem mocskosul sok pénzt vesznek ki belőle. Lehet persze árnyalni, de továbbra sem látom értelmét, hogy profitot meg korrupciót fizessünk az egészségügyi szolgáltatások után. Akkor inkább hálapénz és nagyobb fizu az orvosoknak.

medve2 2009.03.25. 20:04:36

@osborne: De hát ebbe fognak még jobban belebukni, nem?

medve2 2009.03.25. 20:06:19

@a néhai papp jános: csak lassan engem kezd hidegen hagyni a Fidesz százaléka, mert rohad az ország.

medve2 2009.03.25. 20:08:00

@Oblomov: Valami azt súgja, totál mindegy, mit mond ma Gusztos.

nnpeter 2009.03.25. 20:12:56

Gyurcsány lehet hogy saját késébe szaladt? Népi felhatalmazás nélkül nem nagy a tolongás a miniszterelnöki székért. Talán azt gondolta hogy bármikor talál egy magához hasonló karrieristát aki csupán a fíling kedvéért vállalja a kormányzást?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.25. 20:18:55

a fílinget meghozza egy kis extra-zseton is...

biztos, hogy ráígérnek a hivatalos min.el fizetésre nem keveset...

egy évig köpködi őt a 'lakosság', aztán kész, irány az örök háváj...

tevevanegypupu 2009.03.25. 20:21:08

A szdsz akarkit tamogat csak ne legyen elorehozott valasztas. Glatzot is egeszen biztos. Meglesz a tobbseg akarkinek.

Google 2009.03.25. 20:21:27

Azért arra jó ez az egész hacacáré, hogy a tévék mutogassák a sok-sok éleseszű szoci, szabad és demokratát.
Még egy kicsit fontoskodnak, nyilatkoznak, fellépnek, oszt' lelépnek.

Oblomov 2009.03.25. 20:30:15

@medve2: Ahogyan farolnának kifelé saját feltételük alól, az arra utal azért, hogy Surányi bemondhatta az unalmast.

Oblomov 2009.03.25. 20:32:32

Meg is vizsgáltam gyorsan Lola posztját, vajon féljen-e fidesz :)

soseleszekelső 2009.03.25. 20:45:02

MSZP-SZDSZ a végén egy kóbor kutyában is kiegyezne, csak mardhassanak.

De biztos, hogy a Fidesz annyira szeretné az előrehozott választásokat mint mondják?
Nem látom, hogy próbálnák meggyőzni az MDF-SZDSZ-t, hogy gáncsolják el a konstruktív bizalmatlansági indítványt.
Rajtuk kívűl már mindenki tárgyalt mindenkivel, ők csak a hiradóban elmondják a véleményüket.
Ha nagyon akarnák, már rég leültek volna a két kis párttal, és megígérték volna cserébe, hogy nem bántják őket a kampányban.

Szvsz ők is erősen arra játszanak, hogy most egy átmeneti kormány elviszi a balhét (megszorítások), és jöhetnek ők jövőre tiszta lappal.

osborne 2009.03.25. 20:50:16

jövőhét péntekig még van idejük dönteni ha Surányi nem vállalná. egyik sem akarja megnyomni az önmegsemmisítő gombot, ami persze érthető.

de hogy az ország érdekéhez semmi köze ehhez és kizárólag csak személyes és pártérdek miatt akarják még 1 évig a bénakacsázást, az is biztos. ezzel nem mondtam újat persze ;]

goaista 2009.03.25. 20:57:12

@osborne: Van olyan párt ma a parlamentben, ami az ország érdekeit tartja elsődlegesnek? Mondj egyet.

osborne 2009.03.25. 21:14:09

@goaista: nos ha arra akarsz kilyukadni. hogy a pártokat hatalmi és pártérdekek vezérlik leginkább ez így van. ez itthon sincs másképp.

a fatális gondok ott kezdődnek ha ezeknek az érdekeknek a kielégítése tönkrevágnak egy országot.

erre volt eklatáns példa az elmúlt 7 év pl. de ez most megbukott. de azért ők még maradnának ;]

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.25. 21:18:51

Nem biztos, hogy rossz lenne most egy ún. szakértői kormány.

A baloldal szeret embereket és megoldásokat lebegtetni, állandóan az elérhetetlen messziségben tartani, és arra hivatkozni, hogy ha az lehetne, akkor minden milyen jó lenne. Ilyenek a reformok, amikből soha semmi meg nem valósul, persze rajtuk kívül álló okok miatt. És ilyen ballib mítosz volt a szakértői kormány, amit eddig mindenféle populizmusok miatt nem lehetett, pedig hát... Most kézzelfogható közelségbe került.

Ha nem lesz, a következőkre fognak hivatkozni:

1. Sólyom megfúrta az előrehozott választások melletti nyilatkozatával.

2. A Fidesz nem támogatta, ezzel megint megakadályozta, hogy a dolgok jó irányba forduljanak, megint nem lehetett reform.

Az elkövetkező években a jégesőért meg a csatornából feljövő büdösségért is Sólyom és Orbán lesz a hibás.

Komolyan nem bánnám, ha kipróbálnánk az igazi baloldali szakértelmet végre. Az egész ballib értelmiség ez után nyögdécsel és sopánkodik húsz éve. Ráadásul még az MSZP-SZDSZ kormányok alatt is megakadályozódott a szakértés, a gyönyörű emlékű Bokros-időszak kivételével.

A baloldal jelenlegi formájának végérvényes bukásához nagyon kéne ez az egy év szakértői kormányzás, sokba kerülne, de megérné. Ha most előrehozott lesz, megmarad a mítosz.

zsögödbenő 2009.03.25. 21:37:19

@Elpet: de hát ezt a "szakértelmet" próbálgatjuk 7 éve... És ha most jön Surányi vagy valaki hasonló, na az lesz a szopás, nagyobb, mint 30 év a csepeli csőgyárban....

goaista 2009.03.25. 21:38:58

@osborne: Igen, ez itt az egyik legnagyobb gond. Ha az aktuális pártérdeknek (és személyes érdeknek) esetleg az az ára, hogy az ország tönkre legyen vágva, pártjaink gondolkodás nélkül megteszik.

Kíváncsi vagyok, hogy tisztában van-e azzal valaki, hogy mennyi időre tenné pihenőpályára a döntéshozást egy előrehozott választás? 3 hónap? 6 hónap? 9 hónap?

Nem lényegtelen kérdés, mert ha rosszul alakulnak a dolgok a globális gazdaságban, és döntésképtelen a kormány, akkor simán előfordulhat, hogy a Fidesz egy IMF-csődbiztossal együtt fogja megkapni a hatalmat...

medve2 2009.03.25. 21:49:41

A közszolgálati híradó ma eléggé mszp-snek bizonyult, viszont a TV2 és az RTL nem. A Századvég részleges eredményei szerint a lakosság 62% akar választást. Az m1 által ismertettt Szonda 42-41 az arány. Amúgy Bánós András műsorában a szakértők teljesen szétszedték Gyurcsányéka, az ATV-n.

Hol az mszp esze?

medve2 2009.03.25. 21:51:13

@Elpet: csakhogy nekem van két gyerekem, akiket etetnem kell, és lassan lezdek félni, ha ez így megy tovább, bajban lehetek. Nem, azonnal takarodjanak.

osborne 2009.03.25. 21:58:36

@goaista:

Előrehozott: 3 hónap ügyvivői kormány lenne júniusig, korlátozottabb jogokkal. de semmivel nem lenne bénakacsább a kormány mint most. semmiféle katasztrófa nem lenne itt. természetesen mint mindenben ebben is van rizikó (miben nincs?), de sokkal jobb szcenárió mint az 1 éves szakértői-politikai huzavona és bukás.

medve2 2009.03.25. 22:03:21

@osborne: Jó, ezt mindenki tudja, kivéve az mszp-szdsz képviselőket.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.25. 22:05:06

@medve2:

Hát jó. Nem bánom...

Csak attól tartok, hogy amennyiben Fidesz-kormány lesz, egy fél év alatt úgy ellene uszítják az ország kicsivel nagyobbik részét, hogy semmit nem tud majd cselekedni. Nagy túlélők ezek, és piszkos trükkökből kifogyhatatlanok a tartalékaik. Nagyon kemény játszma lesz a kormányzás, keményebb, mint a választás. Egy beégés a baloldali szakmai kormányzással teljesen hiteltelenítené őket.

De legyen, ahogy akarjátok, én biztos nem leszek az elrontója :)

@zsögödbenő: A végső csodatétel, a baloldali bankár-miniszterelnök még nem lett kipróbálva.

osborne 2009.03.25. 22:05:44

@medve2: goaistának válaszoltam ;] de ja, bár sztem tudják ők is csak most az van, hogy világvégét kell projektálni.

medve2 2009.03.25. 22:10:29

@Elpet: Biztosan esni fog a Fidesz népszerűsége. Biztosan szemetek lesznek vele. Csak ez már nem szempont ma. Tudod, minek látszunk kívülről? Tudod, ez mivel fog járni. Jöjjön valaki, aki elkezd csinálni valamit. Ilyen bonyolult politikai óhajom van.

tevevanegypupu 2009.03.25. 22:14:18

atv.hu/hircentrum/090325_az_szdsz_mast_is_kesz_tamogatni__nem_csak_suranyit___video_.html

Ki hitte volna? Ez olyan nyilvanvalo, hogy nem is ertem miert nem mondjak meg, hogy tamogatunk mindenkit, mert a letunk forog kockan es lehet, hogy a szabadlabunk is, ha elkezd egy uj, megvalasztott kormany kutakodni az ugyeinkben. Egy ev kell meg, hogy megprobaljunk minden nyomot eltuntetni, amit lehet elvinni, aztan tessek, szabad a terep.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.25. 22:14:19

Megmondom őszintén, attól tartok, hogy a választások utáni egy év alatt megint összeszedik magukat, a Fidesz meg puhapöcsű lesz velük, és 2002 megismétlődik a következő választáson. Ha van rá más mód, hogy a jelenlegi baloldal ilyen formájában totális és megsemmisítő vereséget szenvedjen, akkor jó. De erre most semmilyen más lehetőséget nem látok, mint hogy a legnagyobb mítoszukkal, az ezercsoda baloldali szakértelemmel úgy igazán brutálisan szégyent valljanak.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.25. 22:17:07

@goaista: mert...? mi van...?

húsvét... május 1... osztán itt a nyár...
mija f?sz lesz akkor, akár maszop, akár fidesz (csak tréfálok) kormány lesz...?
parkolópálya így is, úgy is...
a kamionsofőr urak szopatják a népet okosba' és occsóér'...


jelzem mindenkinek, aki nem értesült vóna róla, hogy az IMF állandó irodát nyit ápr.-tól Bp-en...
LOL..., pedig komoly...

osborne 2009.03.25. 22:19:29

@tevevanegypupu: ez egyértelmű, 1 hét nagy idő polban - simán találnak majd egy konszenzusos borneói majmot aki beugrik Feri helyébe. már ha lesz olyan hülye aki beszálljon egy kamikaze pozícióba. de ja ezt a 2 hetet kell csak megnyerniük és akkor nyernek megint időt azaz nem lesz egyben az előrehozott. sőt az már biztos nem ugyanis holnap az utsó nap. később meg már sztem nem sok esélye van.

medve2 2009.03.25. 22:22:14

@Elpet: Bárcsak ott tartzanánk, hogy egy új kormány hülyeségeit elemeznénk.

Vidéki 2009.03.25. 22:29:10

@ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka:
Írod: „jelzem mindenkinek, aki nem értesült vóna róla, hogy az IMF állandó irodát nyit ápr.-tól Bp-en...”
Akkor jó lesz vigyázni, mert szem előtt leszünk.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.25. 22:36:46

@medve2:

Ja persze. Amúgy elméleti a vita, úgyis úgy lesz, ahogy lesz. Valószínűnek tartom egyébként, hogy totálisan elvtelenül megegyeznek majd.

Peter252 2009.03.25. 22:40:42

Az biztos, hogy az már elúszott, ..hogy az EP választással egy időben legyen parlamenti választás. És szerintem előrehozott választás sem lesz, 1 év múlva választunk, sajnos, de ez van... Az látszik, a kártyákat Gyurcsány keveri és ő is osztja, ő az erős ember továbbra is, és ő fogja irányítani a folyamatokat és a leendő bábkormányt is, ami lesz, az biztos és kihúzza 1 évig, amikor is már a választási kampányra visszatár Gyurcsány, mint az MSZP miniszterelnökjelöltje, a mega-óriásplakátokon már megint ő lesz, mint 2006-ban, és félek, nehogy megint 2006 jöjjön majd vissza. Itt sajnos se a köztársasági elnöknek, se a Fidesznek nem osztottak lapot, itt még mindig Gyurcsány határozza meg, hogy mi lesz ...és félek tőle, még jó sokáig ez lesz.
És az SZDSZ szerepe is szánalmas, Fodor tulajdonképpen Gyurcsány fegyverhordozójává degradálódott és gyakorlatilag összekötötte a jövőjét Gyurcsánnyal, de azt hiszem, a 2010 es választáson közös listán indulnak majd, ahol Fodor azért előkelő helyen lesz a listán.

Peter252 2009.03.25. 22:48:18

Fodor hebegése a mai Este-ben szánalmas, inkább lépjen be a "Hogyan segítsük Gyurcsány politikai túlélését" nevű egyletbe...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.25. 22:48:23

a zirodát pediglen: "...az ukrán Irina Ivasenko vezeti majd..."

világos..., nem?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.25. 22:54:20

@Peter252:

Totálisan kudarcos egy év lesz, ez most arról szól, hogy a fontosabb pénzcsapok ne legyenek addig elzárva, ez a prioritás, semmi másnak nincs jelentősége. Most azzal sem törődnek, hogy durván veszíteni fognak jövőre. Olyan ez, mint amikor egy tulajdonos látja, hogy csődbe megy a cége, ellene tenni már nem tud, kimenti hát belőle, amit lehet.

Fodor... Ahhoz a lúzer férfihoz hasonlít, aki akkor veszi el feleségül az egykor ünnepelt szépséget, amikor már olyan öreg és csúnya, hogy senkinek nem kell. A szépség oda, csak a szeszélyes és kibírhatatlan természet marad meg változatlanul.

tevevanegypupu 2009.03.25. 23:01:37

@osborne:
Na mindegy, ez mar eldontott kerdes, maradnak. Ezek ugyanolyanok mint voltak. Felcedulas kekcedulasok egy szabad madar hatan.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.25. 23:40:06

"Szállj fel a csillagokba
Szél könnyű szárnyán szállj
Kárpátok gyűrűjéből
Szállj fel szabad madár!

Szállj messze, szállj magasra
Szél könnyű szárnyán szállj
Új tavasz hírét vidd el
Szállj fel szabad madár!"

bocs mindenkitől, de ez jutott a zeszembe...
lehet, hogy ez az új internacijonálé...

Alfőmérnök 2009.03.26. 00:30:31

@ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka:
Bródy János, mint az új internac szerzője...nem rossz.
Kevés tüntetésen vettem részt eddigi életem során, de mikor az amcsik elkezdték bombázni Irakot, tiszteletemet tettem egy ilyen rendezvényen. No, ott az egyik csúcspont B. J. volt, mikoris előadta a Micimackót. Aztán jött a "ha én rózsa volnék", mire a közönség néhány tagja egy másik virág (szegfű) nevével javasolta módosítani az örökérvényű dal sorait.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.26. 00:53:02

@Alfőmérnök: ez van...

volt 'szerencsém' Szegeden lenni, amikor a zamcsik elkezdték bombázni a Vajdaságot..., nem tudom, hogy volt-e hasonló tiltakozás...
szerintem nem...
de volt egy különös érzés a zemberekben, akikkel együtt voltam és bennem is amikor elzúgtak a gépek és aztán a tompa puffanások és a messzi villanások a setét égbolton...
durva..., még akkor is, ha jogos...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 06:32:08

Nem is írtam még ezt.

Tegnap reggel Simon Gábor azt mondta a Napkeltében, hogy igaz: a jelöltek nem adtak programot, de: olyan emberek, akikről vélelmezzük, hogy van programjuk, ha pedig nincs, bármikor csinálnak programot. Tehát vannak olyan emberek, akiknek van és lehet programjuk még akkor is, ha nincs, meg van Orbán, akinek nincs és nem is lehet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 07:07:02

Vértes Andrásnak van programja.

A Napkeltében az imént mondta el.

Természetes, hogy a részletekben lehetnek különbözőségek, de a lényeg mindenkinél ugyanaz:
1. Nagyon fontos a pénzügyi stabilitás
2. A válság káros hatásait ki kell küszöbölni.
3. A hitelességet vissza kell állítani
4. Társadalmi támogatást kell szerezni.

Ez az a program, amihez fogható programja Orbánnak nincs. Süvít belőle a reformok szele.

" De a gátvédelem... az nem mindegy. A gátvédelem az egy speciális téma. (...)Lehet Tószegig, lent, fent, öszvonalban - mindenütt meg kell erősíteni a gátakat! Mindenütt!"

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.26. 07:44:15

@Elpet:

tudhatná, hogy nem mindenkinek kell program.
Lendvai Ildikó és Feri attól kér programot, akitől akar. és akkor, amikor akar.

ők meg véletlenül mindig a fidesz programját firtatják.

miközben Feri Rodolfót megszégyenítő módon húz elő újabb és újabb _valódi_ programokat, akár a kabátja gombjukából.
ebből is nyilvánvaló a szellemi fölényük.

civilkontrol 2009.03.26. 07:58:00

Van egy baljós megérzésem.
Azt egyre többen látjuk, hogy Gyurcsány úr önpuccsát nem a pillanatnyi adrenalin túltengés szülte, hanem hónapok óta, aprólékosan megtervezett mutatványról van szó.
Az is kezd körvonalazódni, hogy nem csak a "lemondás" mikéntje, hanem a leendő miniszterelnök személye sem a pillanatnyi egyeztetések sorsán múlik.
Számomra egyre nyilvánvalóbb, hogy ez az egész színjáték már hónapok óta tervezés, most pedig kivitelezés alatt áll.

Bizony Bokros előkerülése igen érdekes körülmények között történt.

Bizony kezdem azt gondolni, hogy szegény szocialisták és liberálisok mindent elkövettek egy független és érintetlen közös jelölt állításának érdekében, de mivel ez nem sikerült (Surányi ugyanis úgy fest nem vállalja) lejjebb kell adni az igényekből.
Hiszen az ország érdeke mindennél előrébb való!

Kezdem azt gondolni, hogy hamarosan meghalljuk Bokros Lajos nevét, és a tisztelt szocialisták és liberálisok (a név nélküli függetlenekről nem is beszélve) erős arcpír mellett emelik a miniszterelnöki székbe a Világbank elnökét.

Csak remélni tudom, hogy nincs igazam

valasztasokat.blog.hu/

molaris 2009.03.26. 08:13:32

@Elpet:

Először is szögezzük le, hogy mindenki előtt -aki megfordult a szülőszoba környékén- tiszta a gátvédelem fontossága. Nos végül is, itt is egy vajúdás vége, azaz szülés előtt állunk. Nem mindegy, mi is lesz a végeredmény. Csak az a lényeg, hogy ilyen még nem volt, hogy egy "post mortem" státusú vezesse le. Mindenesetre ez érdekes lesz.

Bummer 2009.03.26. 08:33:14

@civilkontrol:
Gyurcsányék akárhogy terveznek, nem tudják kiküszöbölni a párttagságot. Igyekeznek kihagyni őket a döntésekből (ld. őszödi beszéd: "nem mondom meg, mennyit kell előteremteni"), de teljesen kizárni őket nem tudják. És minden ilyen hirtelen akció járhat számukra meglepetésekkel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 09:02:21

@molaris:

Én erre az interjúra utaltam, itt egy másik gátról van szó.

www.youtube.com/watch?v=ILNLzUD44jg

medve2 2009.03.26. 09:03:15

@Bummer: Én már ebben sem hiszek.

medve2 2009.03.26. 09:04:13

@civilkontrol: Könnyen lehet, hogy igazad van, mert meg fognak állapodni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.26. 09:14:31

@Elpet: ez a gátvéder nagggyon szigorúan büntet... :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 09:21:16

@ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka:

Nem ismerted?

Vajon miért jutott épp most eszembe? Valamikor 3 éve láttam először.

Béla bácsi for PM!

Vidéki 2009.03.26. 09:35:59

Az ország érdekében minden áldozatra hajlandó, segítőkész igaz demokratákat a kormányfő az MDF soraiban is keresheti és jó eséllyel meg is találhatja őket.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.26. 09:42:50

@Elpet: nem ismertem...
jók lennének a min.el interjúk béla bával...

goaista 2009.03.26. 10:39:52

@civilkontrol: Nem lesz Bokros, emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáid. Az mszp-sek legalább úgy félnek tőle, mint Te.

Karcolt lendület 2009.03.26. 10:41:15

@tevevanegypupu:
Az SZDSZ kb. 3 nap alatt ismét segget csinált a szájából.
Ehhez kár volt Kókát leváltani...

@civilkontrol:
Szerintem nem volt megtervezve, egész egyszerűen azért, mert Gyurcsány nem tud tervezni csak zseniálisan rögtönözni.
Ha tervszerű lett volna, nem lenne most ez a szerencsétlenkedés, amivel rövid - "végre észhez térnek" - időszak után ismét csak nevetségessé teszik magukat és egyértelműen tehetetlen balfaszoknak tűnnek.

medve2 2009.03.26. 10:42:50

Fletó szélsőjobbos csapatai kezdik akciózásukat: kuruc.info/r/2/37679/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.26. 10:47:14

@medve2:
Korabban:
reakcio.blog.hu/2006/12/30/az_ido_akadozo_kereke?fullcommentlist=1#c5298344
"www.politics.hu/20090323/fidesz-spokesman-says-party-to-eschew-bargaining-will-push-for-elections
"Jobbik chairman Gábor Vona sent an open letter to Fidesz chairman Viktor Orbán on Saturday after Gyurcsány offered to resign. He said Fidesz and Jobbik do not agree on a number of strategic issues, but their goal is common in one thing: that this gang of robbers must not continue to run the country, either with Gyurcsány or anybody else.

He said because of political interests there is no way to call early elections in parliament so the only remaining possibility is to exert pressure on politicians from the street and Jobbik is ready to mobilise its members, supports saving the nation and asks Orbán to do the same, because an historic opportunity must not be missed. Fidesz did not respond.""

Karcolt lendület 2009.03.26. 11:03:58

@Elpet:
inforadio.hu/hir/belfold/hir-266281

Tölgyessy Péter tart attól, hogy a radikális piaci reformok gazdaságunk jelenlegi kereslethiányos helyzetében csak szaporítanák az ország bajait. Ám - mint mondta, ha mégis "szakértő kormány" alakul, kifejezetten a közvélemény épülésére válna, ha Bokros Lajos szerepet kapna az új hatalomban, a közönség újra megtapasztalhatná mire képes sokak végső reménysége.

;-))

devuscka 2009.03.26. 11:09:35

@Elpet:

.." @zsögödbenő: A végső csodatétel, a baloldali bankár-miniszterelnök még nem lett kipróbálva..."
- olvasva a hozzászólásokat, megakadt a szemem ezen. :) )
?
Medgyessy Péter mi volt?'baloldali -'bankárkormány'.. (www.ababook.hu/mszpenz_a_bankarkormany_titka)
vagy:
UFI: A bank mindent visz! (www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=729&PHPSESSID=5e3c046a6ffd7bc8c351dc0a3ab5be37)

ez már ki lett próbálva.. :(

Bummer 2009.03.26. 11:17:45

@medve2:
Surányi háza előtt??? Mégis mit képzelnek, mi fog történni? Hogy Surányi bejelenti, hogy "ja, ha itt 100 ember előrehozott választást akar, akkor belépek a Jobbikba vagy mi"? Vagy azt várják, hogy Surányi bejelentse, hogy "a CIB Bank Hungary támogatja az előrehozott választásokat"?

medve2 2009.03.26. 11:30:24

Balhét akarnak, ez a megbízásuk. Árpádsávos kopaszok és sámánista nyanyák kellenek vágóképnek. Meg egy kis zsidózás. Tudod, Fletó vagy nácik.

medve2 2009.03.26. 11:37:57

Mondom én, hogy Fletó segítségére sietnek: barikad.hu/node/26482

Ferdinand Navarra 2009.03.26. 11:45:34

Az említett országgyűlés napján tehát, amint a király az ország trónján ült, a királyné fiaival megjelenék, és a király közelébe üle.
..............
Ezen szóra az egész nép azon főurakra rohana, kiknek taná­csából a királyt megvakították vala, és némelyeket közölök megkötözének, másokat meg­csonkítanak, hatvannyolcz gazembert pedig azon helyt kegyetlenül megölének. És min­den maradékaikat, úgy a férfiakat, mint az asszonyokat, azon nap rovásba foglalák; ezen kivül minden birtokuk a székes egyházak közt lőn kiosztva. És így Magyarországban va­lamennyi egyházi szabados falut királyi adománynak neveznek.

(Vak Béla uralkodásának kezdete(kr.u. 1131) - Gesta Hungarorum)

medve2 2009.03.26. 11:48:11

Na, de azért ellensúlyozandó az idióta Jobbikot, itt egy kis Debreceni interjú. Közel járunk a magyar köztársaság végéhez: www.168ora.hu/itthon/tempoelony-33073.html

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.03.26. 12:13:14

@medve2: Nézd legott komédiának, s mulattatni fog. Csak ne a mi bőrünkre menne... :/

kamasuka 2009.03.26. 12:36:38

Úgyis lesz valami jelölt, csak azért, hogy még egy évig lophassanak, lenyúlják az EUs pénzeket, kiárusítsák a maradékot. Leszarják az országot, mert vsz egy év múlva is qurva nagyot fognak bukni, meg most is, max. négy-öt mandátum különbséggel. Úgy érzik, hogy akkor inkább maradnak, bár ezzel megpecsételik az ország sorsát, de ez kb. ugyanúgy leszarják, mint eddig, látva az egész hét éves kormányzásukat.

Két dolog lehetséges:
1. Vagy egy tömegtüntetés után távoznak, és vissza se néznek (ha mákuk van nem fajul majd el a dolog);
2. Előkerül pár tisztességes(ebb)nek látszó MSZP-s képviselő, akik tényleg komolyan gondolják amiért odaültek (enyhe LOL, de hátha van ilyen ... :D), és benyújtanak a saját kormányuk ellen egy bizalmatlansági indítványt és velük együtt lesz elég ember az ellenzékben, hogy feloszolhasson a parlament. Bár nagy rá az esély, hogy az MSZP-ből mindenki agyonkorrumpálta magát az elmúlt 7, vagy 11, ill. a rendszerváltozás előtti években, mert zsarolás nélkül ennyire összhangban szavazni már túl átlátszó, de azért "hátha" ..., és mégis csoda történik. Bár a csodákban nem hiszek, de merem remélni, hogy egy valaki észhez tér az MSZP-ben is, elzavarják Gyurcsány(i)t, és elkezdenek egy új korszakot, aminek nem az a lényege, amit most képviselnek.

medve2 2009.03.26. 12:37:51

Most valami Jaksity Györgyöt emlegetnek.

kamasuka 2009.03.26. 12:44:47

@Bummer:
Annyi a malőr, hogy elképzelték: GY lemond, és Surimuri lesz a miniszterelnök. Csakhogy surimuri nem mond le, így most kereshetnek újat. Ezért kerülnek elő olyan nevek, mint Vértes, vagy Glatz, vagy, mint most Jjaksity. Ezekkel semmire sem mennek. Akkora a bazzeg, hogy még Apró Piroska barátnője is inkább marad a helyén még évekig, ha lehet. :) Bokros senkinek sem kell, mert a végén senki sem szavazna az MSZP-re egy év múlva.

Kiváncsi leszek kit húznak ki még a cilinderből, aki egyáltalán elvállalná. A vége az lesz, hogy GY nem távozik, hisz mindenki elsiklott amellett, hogy:
(kb) ... ha közös megegyezéssel találnak egy jelöltet, akkor lemond, átadja a helyét. Vagyis még maradhat. Nem hinném, hogy egy Kiss Péter, egy Szilvássy vagy egy Bajnai bármivel is jobb lenne még egy évig.

Egyszerűen blöfföltek, de nem volt lapjuk, ami most kiderülni látszik. Ezután már inkább szabadulnának a helyzetből, és csalást kiáltanak (az SZDSZ húzza a határidőt, Lendvai Sólyomot támadja, stb.) :)

kamasuka 2009.03.26. 12:47:28

@kamasuka:
* nem mond le=nem vállalja

reality 2009.03.26. 12:53:57

Kedves Hölgyeim és Uraim! Nem lehet, hogy tulajdonképpen egy Hungary-Show megy a tv-kben (ld. Truman-show) és egész Magyarország csak egy díszlet? :)

medve2 2009.03.26. 12:56:44

@reality: De! Csak csöndben megjegyzem, ha beterjkesztenek valakit, akit a parlament nem szavaz meg, akkor marad Fletó. Például Glatzot.

tevevanegypupu 2009.03.26. 12:59:01

Megtalaltam! Legyen Gyurcsany Ferenc! Ismeri a valos koltsegvetesi szamokat, trukkok szazait, imad miniszterelnok lenni es tobb csatat nyert mar tomegmegmozdulasok ellen. Miert nekem kell mindig a legjobbat megtalalni?? Alkalmas, megszavazom.

reality 2009.03.26. 12:59:31

@medve2: Utána meg lemond? Mert hogy azt mondta, végeleges a lemondása, igazbecsületszavára ő nem marad. Ja, hogy már máskor is hazudott? Akkor bocsi. :)

Bummer 2009.03.26. 13:03:08

@reality:
Nem, azt mondta, hogy végleges a döntése arra vonatkozólag, hogy ha két héten belül talál jelöltet a szociság, akkor lemond.

tevevanegypupu 2009.03.26. 13:06:39

@Karcolt lendület:
Fodornak mar le kellett volna mondania, mivel nem teljesitettek az ultimatumot amit az szdsz kikotott. Es utana meg kellene szavazniuk az elorehozott valasztast liberalis szabaddemokratakent. Mar csak azert is, mert nagyon sokban hozzajarultak ahhoz a helyzethez amiben az orszag van. De ugy latszik Fodor is csak olyan mint a tobbi. Nem "herceg" ahogy neveztek hanem zsoldos.

medve2 2009.03.26. 13:47:18

Jaksity sem. Azért az Index komolyabban vehetné magát. hvg.hu/itthon/20090326_jaksity_gyorgy.aspx?s=hl

Pelso.. 2009.03.26. 13:49:51

Egyet nem értek.
Mivel, rendkívűl kicsi a valószínűsége az előrehozott választásoknak (persze, a lehetőséget felvetni naponta többször, az oly cuki), inkább támogatniuk kellett volna Surányit. Esetleg, ezt még kamatoztatni is lehetett volna jövőre. Jelek szerint tényleg igaz a " minél rosszabb, annál jobb nekünk."

medve2 2009.03.26. 13:56:30

@Pelso..: Igen. Fletó még a lemondását is elbaszta, és ezért is a Fidesz lesz a hibás. 2 nap alatt az egész kicsúszott a kezükből, választást nem akarnak, de a Fidesz a minél rosszabb annál jobb.

kamasuka 2009.03.26. 14:07:04

Aha, szóval most már legyen valaki, aki mögött talán egyik párt se igazán áll, akinek kizárt, hogy komoly programja legyen, ahelyett, hogy mondjuk legyen egy Orbán DEMOKRATIKUS, de ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOK UTÁN, aki mögött biztos parlamenti többség lenne, mégha - szerintük - szintén nincs programja. Mindez miért? Mert csak attól félnek, hogy jön Orbán, és jobban csinálja, mint ők. Lehet, hogy Orbánék is lopni fognak, lehet, lehet, hogy olyan törvényeket hoznak majd, ami mondjuk nem tetszik a volt pártállam volt működtetőinek (jelenleg a mostanit "működtetik"), és lehet, hogy végre lesz elszámoltatás, ami nem volt meg 1990-ben, de az is lehet, hogy nem. Ennek ellenére ülünk a szarkupac tetején, és egy 20 és két 3% alatti pártocska azon veszekszik, hogy "az ország érdekében" találjanak egy, azaz egy olyan miniszterelnök jelöltet, aki nem pártkatona, lehetőleg értelmesnek látszó közgazdász (mondjuk aki elvállalja, az túl értelmes nem lehet) és lehetőleg bírná, ha egyszerre dugja seggbe verbálisan az ellenzék, és ha lehet ne szóljon bele a háttérmutyikba, egyéb makukázásokba ...

kamasuka 2009.03.26. 14:10:18

Az MSZP most az országot kormányozza, és nem elsősorban a kampánnyal van elfoglalva, mondta Nyakó István szóvivő arra reagálva, hogy Sólyom László köztársasági elnök június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat. (MTI)

medve2 2009.03.26. 14:10:55

@kamasuka: Ne aggódj, mindjárt bedobják Bajnai Gordon nevét.

medve2 2009.03.26. 14:11:54

@kamasuka: nyakó mellett én nagyon megtanultam tisztelni Szijártó Petit.

Pelso.. 2009.03.26. 14:28:14

Medve,

Csak egy taktikai lehetőségre utaltam.
Surányi szerintem semmilyen módon nem gyengítette volna a választásokig a Fidesz pozicióját.
Személye viszonylagosan elfogadható lett volna beruházók számára is.
Persze, a dafke nem egyszerűbb.
Még a végén tényleg jön a Bajnai. Az jobb lesz, ugye.

kamasuka 2009.03.26. 14:40:19

Ez a színjáték nem gyengíti, hanem erősíti a FIDESZ pozícióját. BÁRMIT csinál az MSZP, csak rosszabbul jöhet ki belőle, mint tenné azt most egy új választással.
Persze ha GY akar újra indulni, kell nekik némi szünet, de ha GY indulni akar, én már csak egy kávét kérek ...

Megj., azért szép, hogy Surányi "el nem fogadásából" is azt lehet kihozni, hogy a FIDESZ tehet róla és szemét, mert így "jön a Bajnai". :)

Ha vannak érvek, akkor fel lehet őket percenként rúgni (ls. SZDSZ és MDF hét (+ÁFA) éves munkássága), ill ragaszkodni hozzá: GY takarodj! Előrehozott választások.

Ha ugyanez 2006ban Ösződ után történik, akkor ez a felvetésed lehetne vitalap, de egy év bohóckodás előtt, ez szerintem nem állja meg a helyét.

medve2 2009.03.26. 14:41:11

@Pelso..: Figyelj, álljon meg a menet. Mégis csak van egy demokrácia. Ki hatalmazta volna fel Surányit? Mitől nem lett volna mszp-kormány Surányival az élen? Mitől tudott volna bármit is csinálni? Vagy alakítson bármilyen kormányt az mszp-szdsz, vagy legyen választás. Elég a piti hatalomtechnikai picsázásokból, mert ezért tartunk ott, ahol.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 14:42:46

Mali Zoltánt k.főnek!
És ezt komolyan mondom.

medve2 2009.03.26. 14:51:41

Rendkívüli izgalmak várnak ránk. Fletó gondolkodik: hvg.hu/itthon/20090326_jaksity_gyorgy.aspx?s=hl

Pelso.. 2009.03.26. 15:14:25

Medve,

A parlamenti többség hatalmazhatta volna fel, a viszonylagos politikai stabilitás érdekében.
Demokrácia, csakhogy nem athéni.
Surány felkérése konszenzus lehetőségét felvető gondolat volt.

Kamasuka,
Nem azt írtam, hogy a Fidesz szemét.
Mégis, a helyzet választásokig történő konszolidációjára, vajon melyik személy a megfelelőbb a két említett közül?

medve2 2009.03.26. 15:17:58

Mit kell tudni Pongrácz Antalról, az új miniszterelnök-jelöltről?

Pelso.. 2009.03.26. 15:19:30

Medve,

Rendben, nem volt az.
Ki lenne az a személy?

medve2 2009.03.26. 15:25:20

@Pelso..: Pelso! Nincs ilyen. Nincsen kormánytöbbség, nincs miniszterelnök. Marad 1 év, a nyár miatt háromnegyed, a választások miatt fél év. Vagy csinálják együtt végig úgy ahogy tudják az mszp és az szdsz, vagy nyerjen világos legitim felhatalmazást valaki a választóktól. Más nincs.

zoli29 2009.03.26. 15:27:31

@medve2:

Soha nem hallottam róla, habár nem is vagyok ismerős bankár-körökben.
De nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez egyszerű időhúzás. Nem lehet M.o. miniszterelnöke olyasvalaki, akit az ország 95%-a nem ismer...

medve2 2009.03.26. 15:31:36

@Zoli28: El kell hogy szomorítsalak, mert van még egy nagyágyú, aki kb annyira ismerős: Patai Mihály. Erről tud valaki valamit?

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=263972

kamasuka 2009.03.26. 15:34:13

Bejelentett Sólyom az EP választást. Kampány van. Tart június elejéig. Aztán választás, majd nyári szünet. Szeptemberben visszatérnek. Aztán Sólyom pár hónap múlva bejelenti az OGY választások időpontját, és újból kampány lesz.

Kampány=Ha kampány alatt próbálsz megszorításokat lenyomni a lakosság torkán, nem szavaznak rád, örökre megjegyeznek, nem nyersz.

Hátra van jövő áprilisig cirka 12 hónap. Ezalatt két kampány lesz, és egy nyári szünet. Mire összeállna az új kormány, már esély nem lenne arra, hogy bármit is lenyomjon az OGY torkán, ráadásul nincs meg a többség (elvileg mindenki mást akar), sőt, ha egyes egyéni képviselők legalább az esélyt meg szeretnék kapni jövő áprilisban, 13. havi NYD, bérek, adóemelés, stb, stb egyszerűen nem megoldható. Ennyi.

Ezért kell előrehozott választás. Le lehetne kommunikálni, hogy milyen királyak vagyunk, hogy ezt húzzuk elő, és "jobban" kijönni az egészből, mint egy év múlva. Kérdés az, hogy eltekintenek-e a lopáskieséstől és hogy esetleg elmarasztalják őket az ország vagyonának szétlopásáért? Ezen kívül még rizikófaktor, hogy Orbán jól csinálja-e majd???? Ennyi, semmi több ami most van. Amit látunk, meg NT idézve: kutyakomédia!

medve2 2009.03.26. 15:34:39

Arra azért jó ez az egész, hogy lassan az olyan járatlanok, mint én is megtudják, kik azok a bankárok, akik komcsik.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 15:36:41

@medve2: Akarmilyen tobbseg valaszthat Magyarorszagon miniszterelnokot. Ha a FIDESZ-esek fele az MSZP háromnegyedével megválasztja Stirmancsek Gézánét akkor ő lesz a miniszterelnök. Ez van az Alkotmányban. Olyanra azért volt már precedens a világban, hogy egy nagyon népszerütlen miniszterelnök helyett a pártja hirtelen választott valakit akinek még érettségije sem volt. A brit konzervativ párt Thatcher helyett John Majort. :))
Mindazonáltal ez az egész nem úgy néz ki, mintha Magyarországon tudnának miniszterelnököt választani. Nem fognak megválasztani egy teljesen ismeretlen embert, bár szemlátomást egy teljesen ismertet sem tudnak. Vélhetően Orbán Viktor lesz Gyurcsány Ferenc utóda a miniszterelnöki székben.

kamasuka 2009.03.26. 15:37:30

"Patai Mihály Biszku Béla egyik lányát vette feleségül. Biszku belügyminiszterként (1957-61) közvetlenül irányította a forradalom utáni megtorlást."

Sőt, Biszku még él és köszöni jól van.

Bummer 2009.03.26. 15:38:50

Ja, hát ez az egész szerencsétlenkedés egy rossz vicc.
Tök világos, hogy a nyári OGY szünet miatt éppen hogy probléma nélkül lehetne kormányt alakítani, szeptemberben beterjeszteni a költségvetést stb.
Az ország érdeke egyértelműen az előrehozott választás.

kamasuka 2009.03.26. 15:40:06

És még lenne mozgástér, tartana a hitel is.

goaista 2009.03.26. 15:42:22

Le a kalappal Surányi előtt. Komolyan. Nem volt megalkuvó, nem kezdett el szerencsétlenkedni támogatottság nélkül.

Egy lehetőség megint elszalasztva.

medve2 2009.03.26. 15:46:32

@jotunder: Úgy látom lebecsülöd Pongrácz és Patai képességeit. Pedig jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz, mert valami ilyesmi fog bekövetkezni:-)

medve2 2009.03.26. 15:47:46

Komolyan mondom, ha bankvezér lennék, rettegnék attól, hogy bedobják a nevemet, mert az egy bélyeg lesz.

Karcolt lendület 2009.03.26. 15:51:01

BREAKING: a Portfolio.hu nem vállalja
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=112464

:-)))

@Pelso..:
A probléma, hogy ilyen össznemzeti meg mondjuk esetleg szakértő kormányt választások után vagy még távol a következő választásoktól lehet csinálni (pl. 2006 őszén), mert akkor még minden pártnak van ideje, hogy az esetleges kellemetlen intézkedések eredménye beérjen, jól jöjjenek ki, ill. akkor még van értelme megosztani a felelősséget.

Egy évvel a választások előtt már nincs értelme semmiféle közösséget és közös felelősséget vállalnia az ellenzéknek a kormánypártokkal ill. azok elkúrásával. Miért vállalná hivatalos választói támogatás és megfelelő időkeret nélkül azokat a problémákat, amiket nem ő okozott. (Legalábbis sokkal kisebb részben.) Ha nem lenne ekkora népszerűségi különbség, akkor is így lenne. Akinek nem sikerült jól kormányoznia, azé a faszkorbács, hiába próbálja ezt másokkal megosztani...

kamasuka 2009.03.26. 15:52:00

Tudjátok mire jó ez az egész? :D

Végre kiderül, hogy a pártállamot működtető, pártkarrieristák, korábban ősbolsevikok közül, ki illetve kinek a családtagja lett később a legmeggyőződésesebb kapitalista, aki a kapcsolatai révén, nem pedig a teljesítménye révén jutott el oda, ahol most van.

kamasuka 2009.03.26. 15:53:13

@Karcolt lendület:
Különösen ha simán nyerné a választásokat ...

zoli29 2009.03.26. 16:00:56

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=112464

LOL. Ebből látszik, hogy mekkora kutyakomédia az egész.

Ja, és ha letelt a 2 hét, és még mindig nincs m.elnök, tudjátok, mit fog mondani Fodor: "Mi csak azt mondtuk, hogy az előrehozott választás marad az egyetlen tisztességes megoldás. Azt nem mondtuk, hogy mi tisztességes megoldást is fogunk választani."

goaista 2009.03.26. 16:03:17

@kamasuka: Akkora hülyeség ez amit nyomsz. Totál értelmetlen basszus.

goaista 2009.03.26. 16:04:30

@kamasuka: Amit az előrehozott választásokkal kapcsolatban írtál annak van értelme, de ez a komcsizás....

devuscka 2009.03.26. 16:16:30

@Zoli28:
ez jóó!

'Ezúton tájékoztatjuk a közvéleményt, sem külön-külön nem vállalunk kormányzati szerepkört, és kollektívan sem alakít a Portfolio.hu szerkesztősége kormányt.'

..."A józan ész nevében

A Portfolio.hu szerkesztősége "

Ez már kezd visszafele elsülni... nem kicsit,nagyon :)

medve2 2009.03.26. 16:17:25

@goaista: Hát, én is utálom az önmagáért való komcsizás, de azért arra kiváncsi vagyok, lesz-e olyan bankár, aki az mszp-szdsz-nél nem merülhet fel, mint miniszterelnök. Ez azért tanulságos.

zoli29 2009.03.26. 16:19:19

@medve2:

Felcsuti Péter a legújabb.

Közben a NOL szavazásán 64% az előrehozott választásokra szavaz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 16:21:59

Lehangolóan szűk az a kör, ahonnan válogatnak, szerintem hamarosan ki is merül az ismeretségi kör.
Pedig a gyengeelméjűeknek szánt baloldali szakértőmítosztól függetlenítve érdekes opció lenne egy gazdasági életből jött gyakorlati miniszterelnök, a háttérben egy párt és annak vezetője támogatásával. Persze nem ez a párt és nem ez a vezető. Kitűzött célok, számonkérés, prémium vagy elbocsátás.
Van a hazai gazdasági életben számos kitűnő vállalati vezető. Nemcsak bank van ám a világon. El tudok képzelni olyan szituációt, amikor egy ilyen ember kihívásnak tekintené a feladatot. Persze most senki sem áll oda égetni magát. Meg úgy gondolom, hogy a valós gazdasági élet szereplői közül nem sok mindenkit ismernek ezek, ha nem Biszku Béla lányát vette valaki feleségül.
Szóval, volna benne ötlet, de ez nem az az idő, és ezek nem azok az emberek.

zoli29 2009.03.26. 16:26:31

Fodor kezdi utolérni Gyurcsányt. Most már azokat támadja, akik "lehetetlenné tették" Surányi miniszterelnökségét.

www.zoom.hu/belfold/fodor-az-mszp-uj-jeloltet-ad-43626.html

Klaymen (törölt) 2009.03.26. 16:26:44

BOJKOTT

Az EP választások bojkottja!

neverhood.blog.hu

zoli29 2009.03.26. 16:27:37

Ja, és már nincs semmilyen határidő...

zoli29 2009.03.26. 16:35:56

Felcsuti nem vállalná. Patai Mihály az új jelölt.
Az online fogadóirodák lassan felvehetnék a kínálatukba a miniszterelnök-jelölt választást.

Karcolt lendület 2009.03.26. 16:36:22

@Zoli28:
Fogadni mertem volna rá, hogy nem vállalja és tényleg.

Ma felsorolják az összes bankvezért, ha senki nem vállalja, hétfőn már jó lesz egy szimpla pénztáros is. Csak szakértőnek tűnjön a pénzügyekben...

kamasuka 2009.03.26. 16:44:36

@goaista:
Csak nem te is benne vagy a "családban"? :)

goaista 2009.03.26. 17:04:35

@kamasuka: De, bolsevik vagyok, 1919-ben Csukotkán harcoltam a cári erők ellen. Most lebuktam.

medve2 2009.03.26. 17:44:15

@Elpet: Majd még Demján is szóba jön, hogy tágítsuk a kört.

medve2 2009.03.26. 17:49:52

@Zoli28: Ez egy kis komcsi provokáció.

Karcolt lendület 2009.03.26. 17:57:21

nol.hu:
--
"Minden csak etetés, szálljanak a nevek" jelentette ki a kormányfőhöz közel álló egyik politikus, aki állítja: egy komoly jelölt van, vele nem hivatalosan ugyan, de már egyeztettek. Most mindenkinek az az érdeke, hogy ez a név idő előtt ne kerüljön nyilvánosságra, hogy ne cincálhassa szét a sajtó, a politika. Egyébként közgazdász és szakember, vezetői tapasztalattal.
--

Petsching Mária Zita?

medve2 2009.03.26. 18:00:32

@Karcolt lendület: Egy miniszterelnök-jelöltnél az a lényeg, hogy ne tud meg ki az, mert különben kiderülhetne róla ez meg az. Demokráciafelfogás.

Pelso.. 2009.03.26. 18:04:52

Karcolt Lendület,

Semmiféle közösségre, felelősségvállalásra nem gondoltam, csak némi legalább átmeneti konszenzusra, a piac, befektetők, némi bizalmának érdekében, illetve a politikai helyzet stabilizációjára a választásokig.

Medve,
Mi nincs?? Ide írom: pillanatnyilag előrehozott választás nincs, mert jelenleg a parlamenti többség pillanatnyilag nem támogatja.

Másik variáns: a rendelkezésre állók közül a lehető legkevésbé hülyével kihúzni a választásokig, hogy ne omoljunk be politikailag, gazdaságilag. Gondolom, senkinek nem áll érdekében ennek az ellenkezője. Bár, lehet, tévedek.

medve2 2009.03.26. 18:05:44

Patai sem vállalja! Szegény, az egész arra volt jó, hogy most már mindenki tudja, Biszku Béla veje.

medve2 2009.03.26. 18:06:55

@Pelso..: Ne Pelso. Egy párt legyen konzekvens. Ne asszisztáljon egy mszp-s kormányhoz. Mert az lesz. Politikai öngyilkosságot javasolsz.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 18:35:09

@medve2: Obama international money market advisor-a Donald (Don) Chermaneck a FED penzugyi szakertoje. 1999-tol magyar allampolgarsaga is van. Nagyanyja 1956-ban menekult el Magyarorszagrol. Tanarno volt Angyalfoldon ahol viszonyt folytatott egy kommunista vezetovel, akit kesobb koncepcios perben iteltek el eletfogytiglani bortonre. Szerintem o lesz a miniszterelnok-jelolt. Az amerikai nagykovetasszony
sokat mondo nyilatkozata itt :
www.metropol.hu/itthon/cikk/381721
Mar tudjak, hogy tamogatni fogjak a miniszterelnokot.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.26. 18:53:55

@Pelso..:
Október eleje óta tart a válság. Eltelt egy félév semmittevéssel. A válság mélyült. Az nem zavar, te makimajom? Ja, és persze, a koalíció szakadása óta se sokat tettek. Mármint hasznosat. Miből gondolod, te szerencsétlen, hogy egy marionett figura majd hiteles és tetterős lesz?

ÁrPi 2009.03.26. 19:01:46

@jotunder:

Ez a Donald Chermaneck ugye a Johannes mellékági kisunokája, tán nem? :-)

snakekiller23 2009.03.26. 19:28:11

inforadio.hu/hir/belfold/hir-266410

Ezt tudja valaki értelmezni? Kacsa? Blöff? Mindenestre bíztató.

reality 2009.03.26. 19:31:51

@jotunder: Ki ez az ember azon kívül, amit leírtál, mert semmit nem találtam róla a neten. Vagy annyira titkos a személye. hogy a szocik töröltették a világhálótól? :)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 19:34:11

mert nem kerested. Don Chermaneck az egy szurke eminencias.

Pelso.. 2009.03.26. 19:48:09

Medve,

Ez esetben nem asszisztálás. Ezt kellett volna látni, bár Surányi vonatkozásában immár mindegy.
Abszurd lenne, ha S GY támogatása önmagában negatívan befolyásolta volna a Fidesz jelenlegi megítélését. Kicsit ki kellene már tekinteni a közvetlen saját táboron kívülre is.


Falafel, te szegény, szegény.....

reality 2009.03.26. 19:56:17

@jotunder: Mi az hogy nem kerestem? És hogy hogy egyetlen helyen sem tudom megtalálni a nevét még ha szürke eminenciás is?

medve2 2009.03.26. 20:04:02

@jotunder: Hát, Foley állítólag Fidesz-szimpatizáns.

medve2 2009.03.26. 20:05:16

@snakekiller23: Nem mindegy, mit mondanak. Aztán váltanak.

medve2 2009.03.26. 20:06:50

@Pelso..: Igen, ki kell tekinteni. Éppen ezért világosan nelmagyarázni: egy nem mszp-s által vezetett mszp kormány semmiben sem más, mint ami eddig folyt. Semmivel sem lesz hatékonyabb Fletóéknál, akik a válság kezdete óta még törvényt sem hozattak, leszámítva a bankokat.

medve2 2009.03.26. 20:14:59

Nem baj. Állítólag megvan a tuti új jelölt, holnap megtudjuk.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.26. 20:29:48

Na, fog még valami értelmes történni, vagy a politikusok elmentek estimesét nézni és fellőtték a pizsamarakétát? Folyik bármiféle egyeztetés ezekben a pillanatokban, vagy vlami érdekes?

medve2 2009.03.26. 20:31:22

@Pelso..: csakhogy lásd, mi vár a független miniszterelnökre Veres szerint: inforadio.hu/hir/belfold/hir-266473

medve2 2009.03.26. 20:32:47

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: Állítólag megvan a tuti jelölt. Holnap megtudod. Ne türelmetlenkedj.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.26. 20:35:30

@medve2: Én nem türelmetlenkedem, de ha ma már nem lesz semmi, akkor beülök egy kád forró vízbe kúrálgatni az influenzámat...

medve2 2009.03.26. 20:39:43

@꒐ʃʈʊᓈᘣ: Valami azt súgja, hogy azt még jó sokáig kúrálhatod, még ha lesz is név, mert akkor sem lesz semmi.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 22:14:12

@medve2:
"Despite the crisis, a sense of unreality prevails. Nationalist intellectuals use the language of the 1930s to rail against foreign capital and “cosmopolitan” influences. Viktor Orban, leader of the opposition Fidesz party, laments that more than 80% of the financial system is “in foreigners’ hands”. "

Ez is mai.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 22:15:12

@goaista:

Komcsizás, hm. Patai A BÉT-en ugyanazért dolgozik, amiért én is, persze én sokkal kisebb jelentőségű pozícióban: hogy működjön a gazdaság. Ebből a szempontból szarmindegy, hogy valaki baloldali vagy jobboldali, vagy milyen MSZMP-s kötődése van vagy volt. Ez olyan világ, hogy mindenkinek teljesítményt kell nyújtani, nem stafíroznak bennünket állami megrendülésekkel. Viszont az, hogy az MSZP-nek szinte senki nem jut eszébe, aki ne az igazolt magyar balodalhoz lenne köthető, alkalmasint valamiféle MSZMP-s őskapcsolat révén, na az már szánalom és nevetség tágya, kérném.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 22:25:53

Nagyon ostobán játszik az MSZP. Most sokkal kisebbet buknának, mint jövőre fognak. De mindent fognak inkább választani, mint az előrehozott választást. Azt úgy értékelnék: meghátráltak Zorbán elől, és abban aztán az egész MSZP egységes, hogy azt nem lehet. De a valóság majd bekopog egy szép napon. Nem tudom sajnálni őket.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 22:30:01

sztem még játszhat Klára asszony is! :D

(aztán majd holnap lehervad a vigyorom? kituggya)

ja, és még Pásztor T. , T. kommentelőnk is a talonban ám! És ő még a krém!


DE komolyra véve: sztem lesz vmi oylan "jegye" a tuti befutónak, ami eltereli a szót a tkp.-ni bajokról: pl. nő lesz. (hú, de csemcsegne ezen a sajtó! és hetekre nem lenne téma a gazdaság) Ez leginkább.
Vagy: csak nemrég költözött haza több évtized külf. tartózkodás után.
Tipp, ebből kiindulva, valaki?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 22:31:14

@Elpet: Szerinted Navracsics apukája ellenzéki volt a Kádár rendszerben ? Káder volt Veszprémben. Nem is olyan nagyon kicsi káder. A Sólyom apósa meg az első ember volt Baranya megyében, nem beszélve a Stumpf apósáról Horváth elvtársról. Járai Zsigmond pénzügyminiszterhelyettes volt egy igazi kommunista kormányban, tudtad ? Mik vannak. Ki nem köthető itten az igazolt baloldalhoz. Eszembe jut tudod Rákosi Mátyás házi jogásza egy derék szovjet politikai tiszt, ő igazolt baloldali ??? Van pici köze a Reakcióhoz, de nem mondom meg, hogy mi.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 22:35:25

@jotunder: félbehagyott esti mese?! ejnye. Rossztündér.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 22:53:59

@szamárfül/murci: Szerinted nem volt ilyen szovjet politikai tiszt, aki Rákosi Mátyás házi jogásza volt ??? Na mindegy, én ebbe most sajnos nem fogok belemenni.

Az a jó, hogy a Konzervatóriumon most olvastam arról a nagyon fontos konzervatív ideológusról aki még 88 végén keménykedett velem mert én mint fidesz által megrontott ifjonc viccelődtem az Állam és Forradalmon by V.I.Uljanov.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.26. 22:57:31

LOL...! SÜN...! LOL...!

maguk még tényleg nem jöttek rá, hogy a zufók fognak dönteni a min.el személyének ki- és bemenetele felől... :))
kis najivak Önök, de leg'ább jószívűek... :))

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 22:57:54

Kedvenc Navracsicsod úgy tagadja le az 1988-89-es időszakot mint annak a rendje. Én elég sok mindenre emlékszem abból az időszakból, én akkor voltam ugyanis fiatal, én abból az országból el akartam menekülni. És baromira elegem van abból, hogy mostmár a téglákat hazudják ki a falakból, hogy az egységes és visszamenőlegesen is csudaegyenes jobboldali történet rózsaszínű legyen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 22:59:41

@jotunder:

Pontosan tudod te, hogy miről beszélek, nem kell csavarni a szót. Van egy szűk kör, amelyen túl az MSZP-SZDSZ vezetése személyi kérdésekben soha nem lép kívül, mert azt nem éreznék már biztonságosnak, ők tudják, miért.

Amúgy pedig: a mi MSZMP-seink a jó MSZMP-sek. Ennyit erről.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 23:02:40

@jotunder:

Egyenes és rózsaszínű? Mi lehet az?
És a vége milyen színű?

goaista 2009.03.26. 23:05:21

Az a bajom a komcsizással, hogy sehova nem vezet. Még ha sokszor lehet is valami alapja. Mit lehet kezdeni vele? Állítsunk föl egy független vizsgálóbizottságot, aki egyenként megvizsgál mindenkit, hogy kommunista volt-e? Meg, hogy tényleg az volt-e a szíve mélyén is, vagy ő csak belülről bomlasztotta a rendszert?

Nem vezet sehova, ez csak arra jó, hogy az egyszerű embereket az orruknál fogva vezessék. Nem kell gondolkodni, csak címkézni. Ő komcsi, ő gonosz. Mi nem vagyunk komcsik, mi jók vagyunk. Nem kell gondolkodni, megvan a bűnös. Nem azért nem jutottam sehova, mert tehetségtelen vagyok, meg lusta, hanem azért mert a gonosz komcsik...

Lépjünk már tovább ezen. Elcseszett sok dolgot kéne rendberakni ebben az országban, ne a hülyeségre pazaroljuk az energiánkat. Azt kell nézni, hogy ki mit mond, mit tett le az asztalra, és hogyan teljesít. Nem azért kell menjen ez a kormány sem, mert komcsik, hanem azért mert átkozottul gyengén teljesítettek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 23:22:38

Szóval akkor egy kis értelmezés.

Volt valamikor egy MSZMP ideológiával, támogató nagytetvér SZKP-val, szervezettel, kapcsolatrendszerrel. A nagytestvér nincs már, az ideológia a francnak se kell többé, megmaradt a szervezet és a kapcsolatrendszer, amiből a mai napig jól lehet élni, viszont a társadalom többi részének semmi haszna belőle, sőt. Vagyunk páran, akik úgy gondoljuk, hogy ez a network nyugodtan működjön nosztalgiaklubként, de az ország vezetéséből ki kell őket hajtani, mert rendkívüli kártételt okoznak. Ezért, semmi másért. Mivel ezt a bonyolult körülírást nincs kedvünk mindig elmondani, azt mondjuk: kommunista, mert nincs jobb szó. Ráadásul a marxista-leninista eszméken való közös szocializáció finoman szólva nem javítja a táradalmi hasznosságot. Az, hogy valaki egykor odatartozott, kutyát nem érdekli, ha most már nem része a szervezetnek.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.26. 23:27:15

@kamasuka: LOL..! SÜN...!


mindenkinek: ha lendvai ildikó ki merészeli ejteni a csofffadt cenzoros száján azt, hogy demokrácija meg alkotmány..., akkor miről fojjjik a diskurzus...?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 23:28:03

@Elpet: A balliberálisoknak is vannak embereik és a konzerveknek is vannak embereik. Szépen meg vannak címkézve. Van egy balliberális elit (akiket te nem szeretsz, én viszont szintén nem :)) és van egy jobbkonzerv elit (akiket te szeretsz, mármint ezt nem is tudom biztosan, hagyjuk függőben, én őket sem szeretem) és ezek nem nagyon vegyülnek az ilyen listákon. Nyugaton értelmezhetetlen keleties figurák vannak többségben mindkét listán, és kétségkivül több az MSZMP-hez kapcsolódó káder a ballib listán. Amúgy Stumpf Istvánnal nem az az igazi baj, hogy Horváth István az apósa, hanem, hogy egy középszerű karrierista kérilászló. Sólyom László viszont komoly ember, a maga méregzölden idegesítő módján.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.03.26. 23:38:09

@Elpet: Az az alapállás, hogy "dehát a szocikák között van egy csomó rosszarcú kommer" teljesen érthető és nincs azzal semmi baj. Én is úgy gondolom, hogy van köztük egy csomó rosszarcú kommer, az SZDSZ-ben van egy csomó tehetségtelen doktríner f.szkalap, a FIDESZ-ben pedig egy csomó gusztustalan bayerzsolt. Ez van.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.26. 23:40:19

@jotunder:

Nem szeretetről van itt szó. Mindenki volt, ami volt, azzal nem lehet mit tenni már. A ballibbel az a baj, hogy az MSZMP-nek nemcsak az embereit, hanem teljes struktúráját áthozta az új világba, ami a benne szereplőknek mindeddig viszonylag kényelmes életet adott, nekünk viszont kurvára nincs szükségünk rá. Ráadásul a ballib nagyon szektás, képtelen a saját körein kívülre tekinteni. A jobbkonzerv, mint szervezet heterogénebb, soványabb, kevésbé katonás, úgy általában alkalmasabbnak tűnik egy polgári társadalomban való működésre, mint amaz. De szeretetről nincs szó, ezt a ritka érzést nem ezekre a viszonylatokra tartogatom.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 23:46:23

@jotunder: sztem más volt érdekes - és a köv. mondatban. Ehh, ma megint nehéztüzérséget játszol.

goaista 2009.03.26. 23:54:58

@Elpet: Heterogén, kevésbé katonás szervezet? Huhh, ez azért nem állja meg a helyét. Elég szigorúnak tűnik nekem az a jobbos hierarchia, egy 15 éve elmozdíthatatlan vezetővel az élen.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 23:57:43

@Elpet: erre még Lola is csettintene és megnyalná a szájacskája szélit! :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.26. 23:59:14

@goaista: Elpet uram tán a konzi Fijjukra utal, nem a fideszes droidokra

goaista 2009.03.26. 23:59:50

De jó lenne, ha igaz lenne, amiben hiszel, mert hamarosan ez a párt fogja a saját képére formálni az országot.

Sajnos én nagyon szkeptikus vagyok.

zoli29 2009.03.27. 00:04:54

A NOL-on 23:05-kor jelent meg ez a cikk:

bagolyfeszek.nolblog.hu/archives/2009/03/26/Miniszterelnok/

Lehet, hogy őt fogja Gyurcsány holnap megnevezni?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 00:06:04

@goaista:

Olcsó szöveg. Aki kicsit ismeri, mindenki tudja, hogy a Párt nem csak ad, hanem a Párt el is vár dolgokat, méghozzá szigorúan. A Fidesz ehhez képest semmi, és a felső vezetés kérdése egészen más. Ez valóban módfelett autokratikus és központosított, emiatt sem tudták kívülről irányított emberekkel halítani, idomítani, szétverni a Fideszt. Többek közt ezért is utálják Zorbánt ennyire. Más a központosított egyszemélyi hatalom és más a szigorú, katonás hierarchia. Ne mosd össze a kettőt.

zoli29 2009.03.27. 00:12:32

@Zoli28:

Nem, mégsem 23:05-kor jelent meg először... már korábban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 00:12:43

@szamárfül/murci:

Valóban, bár a Fidesz pártként is jóval szervezetlenebb, amatőrebb szervezet, és kevésbé tartja kézben a tagjait. A fideszesek meg olyanok, amilyenek. Szegedi vagyok, és mi itt láttunk egyet-mást.

goaista 2009.03.27. 00:14:38

@Elpet: Lehet, hogy késő van, de nem értem mire akarsz kilyukadni? Szerinted a központosított, egyszemélyi hatalom az fasza? Nem tudom, én fázom tőle...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 00:25:56

@goaista:

Majd, ha kihozza a szó, egyszer vitázunk róla egy jót. Most már én is álmos vagyok. Menjünk aludni.

medve2 2009.03.27. 08:08:06

@Elpet: Azért a Fidesz ottani története egyedi.

medve2 2009.03.27. 08:13:44

@jotunder: Összességeben egy objektív összeállítás, szerintem. Vannak féleszű értelmiségiek, akik baromságokat beszélnek, elég csak Bogár Lászlóra gondolni.

medve2 2009.03.27. 09:23:21

Csúszik az mszp elnökségi ülése. fergeteges izgalmak várnak ránk.

medve2 2009.03.27. 09:45:23

@Doomhammer: Ne röhögj, ez még vaskosan benne van a kalapban.

tevevanegypupu 2009.03.27. 09:47:30

Medgyessy Peter..utlegz..ateglez..utlagaz..UTELAGAZASHOZ ertunk segiiiiiiiiiiiics most!

medve2 2009.03.27. 09:58:44

Úgy látom, mi is kezdünk kínlódni:-) De nemsokára beindulunk, várjuk ki Feri bejelentéseit. Türelem, polgártársak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 10:16:29

@medve2:

Az hogy a társadalmi szolidaritás és összefogás pártja az elit szuperértelmiséggel karöltve nem tud valami használható megoldást gyorsabban kikínlódni magából, az nem volt benne az előrejelzésekben, ezt vélelmezni nem volt komilfó. Az már önmagában óriási égés, hogy ilyen előkészítetlenül vágtak bele egy ekkora horderejű dologba. Itt most nem mi kínlódunk elsősorban, hanem ők. Pontosabban ezek.

devuscka 2009.03.27. 10:17:41

Új jelölt: a Kulcsár-ügyben szereplő titokzatos 'gyurcsány-i'.
Ő mindent meg tud oldani!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.27. 10:20:08

@Elpet: ha fletó csak meg akarta mutatni, h ő az egyetlen megváltó, és ő marad, akkor remekül csinálták...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 10:25:58

@szamárfül/murci:

Nem kell itt semmiféle ravasz és jól átgondolt tervet mögé képzelni a dolgoknak. Kapkodnak, mint Bernát a ménkűhöz. Attó függetlenül lehet, hogy ez lesz a vége. Feri nemcsak tudja csinálni, de szereti is. Ezzel nem mindenki van így.

Pelso.. 2009.03.27. 10:26:48

Medve,

Némi túlzással: vér, verejték, könnyek, ezek várnak a legközelebbi miniszterelnökre, s bizonyos szempontból mindnyájunkra.
Nyári szünet, EP választás ide v oda, az idő nem annyira rövid, hogy ne tudna érdemi lépéseket tenni, konkrétan: válságkezelni. Ehhez, és csak ehhez kellett volna ha nem is támogatás, legalább akkor egy semleges álláspont, ami hozta volna a lehetséges társadalmi elfogadottságot is. Nem pedig, a Morvai K nevű ápolt akciója...


A cimkézéshez csak annyit, hogy mind a komcsizás, mind a fasisztázás primitív, és sajnálatos módon ugyancsak hatékony érvelési taktika a közéletben, még hosszú ideig. Ja, s néha itt is.
(nemrég, ismételten kinyilvánítottam semleges, ill választási szempontból bizonytalan státuszomat, -erre rögtön mocskos libsikomcsi lettem..:)

goaista 2009.03.27. 10:37:11

@Pelso..: Az a gond, hogy nincsen realiátása, hogy az szocialista párt, ami gyakorlatilag 7 év alatt ide juttatta a gazdaságot (ok, egy kis népszavazás segítségével), most támogatni fog egy válságkezelő programot.

Akárki, akármit mond, közgazdaságtani (és más) szempontból nehezen vitatható, hogy Bokros programja lenne most a legjobb közép és hosszú távon ennek az országnak (bár fájna), viszont jelen körülmények között ennek megvalósulásának nincsen semmi realitása.

Ezért bízom benne, hogy előrehozott választások lesznek minél előbb, és a Fidesz majd nagyon messzire dobja a Matolcsy György féle vitairatot (amit korábban belinkeltek itt nekem, tanulámányozásra), mert az számomra elég ijesztő, mint gazdasági program teljesen komolytalan.

Bummer 2009.03.27. 10:50:51

@goaista:
közgazdaságtani (és más) szempontból nehezen vitatható, hogy Bokros programja lenne most a legjobb közép és hosszú távon ennek az országnak

Hol van Bokros programja??? Írt 6 oldalt, hogy például a posta rosszul működik és állami segítségre. Ami még csak tény szerint sem igaz, hiszen minden évben tízmilliárdos nagyságrendű osztalékokt hoz az államkasszába.
Bokros társadalompolitikai koncepciója teljesen homályban marad, annyit lehet sejteni, hogy a középosztályra terhelne rá minden szociális következményt, hogy még véletlenül se bántsa a szocialista hatalmi struktúrákat és további forrásokat szabadítson fel az éppen megbukott neoliberális struktúráknak.

Érdekelne egyébként, hogy mi az ijesztő a Matolcsy-féle vitairatban.

medve2 2009.03.27. 11:35:02

@Pelso..: Kedves pelso! Azt nem tudod megérteni, hogy az ország nem engedhet meg magának egy elvesztegetett 1 évet egy kvázi illegitim, választásokon meg nem erősített, bankár által vezetett mszp-s kormány bénázásait. Az általam nem szeretett Békesi Lászléót idézném: komoly ember nem vállalja.

medve2 2009.03.27. 11:37:46

Takács János az új név. Na, erről mit kell ezeken túl: mno.hu/portal/625714

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 11:43:21

Takács János, az MSZP miniszterelnök-jelöltje román-magyar kettős állampolgár.

Egy a 23 millióból.

Nabazmeg. Enyhén szólva is stílustalan.

Bummer 2009.03.27. 11:48:41

@medve2:
Azt, hogy a Vállalkozók Pártjának az alelnöke (volt?), ami pedig a Fidesznek volt szövetségese (ha ez ugyanaz a Takács János)
Fontosnak tartja a kis- és középvállalkozások erősítését, és elismeri, hogy a nagyvállalatok adókedvezményei nem feltételei a befektetésnek.

reality 2009.03.27. 11:51:15

Figyeljetek. Aki Romániában 88 és 90 között magyarként valami főbb posztot tudott a magáénak, arról semmilyen jó véleményem nincs!

medve2 2009.03.27. 11:51:59

@Bummer: Kösz! És akkor majd Takács János, illegitim és bizonytalan pártháttérrel kivezei az országot a társadalmi és gazdasági bajokból. Fantasztikus.

medve2 2009.03.27. 11:54:18

@reality: Lehet, de legalább mi ne bélyegezzünk meg információ nélkül valakit csak azért, mert erdélyi magyar. Ezzel nem járunk messze attól, amikor az idióta radikálisok elkezdték Surányit zsidózni. Takács János önmagában is szánalmas dolog, enélkül a vonal nélkül is.

reality 2009.03.27. 12:00:39

@medve2: Ok, én értem, és még egyet is tudok vele érteni, de én ott éltem, és tudom minden kis részletét az ottani életnek, lehetőségeknek. Hidd el.

medve2 2009.03.27. 12:04:43

@reality: Elhiszem. De abból kell kindulni, tök mindegy ki erdélyi, zsidó vagy hottentotta, ettől függetlenül lehet jó és hülye is. Az erdélyi származás abból a szempontból lesz érdekes, hogy egy ilyen szerep, amire készül, csak növelni fogja rendkívül intelligens társadalmunkban az erdélyiekkel szembeni sztereotípiákat és ellenszenvet.

medve2 2009.03.27. 12:15:39

@Bummer: Szerintem másról lehet szó, mert ezt sehol sem említik.

medve2 2009.03.27. 12:27:52

@reality: Egyre jobban megrémít, amit mondtál. Tudod mit jelent ez a kinvezés az erdélyi közösségnek? Tudod mennyire fel fogja erősíteni azt a sztereotípiát, hogy erdélyi csak secus lehet?

reality 2009.03.27. 12:29:51

@Bummer: Hátkéremszépen, beleolvastam és azt kell mondjam, hogy ez tipikus multi-eljárás. Mind dolgozóként, mind beszállítóként ezt megerősíthetem (nem az Electrolux-nál).

reality 2009.03.27. 12:33:22

@medve2: Ja, és ezen nem csodálkozom, mert annyira tipikus lett, hogy azok az erdélyiek rúghattak itt is labdába, akik "jól helyezkedtek" odaát is.
Mint mondtam már, hidd el eléggé ismerem a helyzetet, mert rendszerváltás előtt is és után is ott éltem, és már akkor is eléggé ismertem a politikai-gazdasági helyzetet. Sajnos ez a helyzet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.27. 14:38:37

@gloire:

Igen, ugyanarra gondoltunk. Bár úgy tűnik, az események gyorsan átléptek rajtunk.

goaista 2009.03.27. 15:25:52

@Bummer: Nem tudom, hogy hány oldalt, meg milyen betűmérettel írt Bokros, de a benne foglalt állítások megalapozottak, a következtetések pedig tiszták. Ja igen, és kíméletlenül őszínte, és konkrétumokat ír, azt, hogy mit kellene csinálni. Nem csúsztat, nem ideologizál. Ja igen,és el lehet olvasni a tanulmányát, de én nem látom, hogy a Postáról bármit is írna benne.

www.es.hu/?view=doc;21945

Ami Matolcsy vitairatával a gondom, nagyon erősen ideologizált. Ennek megfelelően amikor a helyzetet vázolja fel, akkor több ponton nagyon erőset csúsztat, simán semmibe veszi a tényeket. Ezeket a tényeket pedig gyakran ideológiákkal helyettesíti.

És ami megbocsáthatatlan az az, hogy a fejlődés fő letéteményesének a kis és középvállalati szektor meglendülését tartja, de arról nem ír, hogy ezek a vállatok is képtelenek lesznek fejlődni addig, amig fojtogatja őket a magas adószint, a túl terebélyes állam. Nem derül ki, hogy milyen forrásokból lehetne ezeket az adókat drasztikusan csökkenteni, honnan kéne elvonni mindehez. Enélkül pedig számomra hiteltelen az egész.

Ami Bokros társadalomi programját illeti, nyilván van mit rajta csiszolni (ez nem is vitás), de az alapüzenet világos: Szakítsunk végre a Kádár-rendszer vívmányaival. Nézzünk szembe azzal, hgy nem az állambácsi fog gondoskodni rólunk, hanem magunkért vagyunk felelősek. Nincs ingyenes egészségügy, nincs ingyenes oktatás, nincsenek alanyi jogon járó juttatások, de ha dolgozol, akkor az állam nem fog az utadba állni.

Bummer 2009.03.27. 15:34:50

@goaista:
Köszönöm a részletes válaszodat.
Nos, Bokros "programjával" van egy alapprobléma, ami számomra hitelteleníti. Arra épít, hogy mekkora siker volt a magánnyugdíjpénztári reform. Nos, az én magánnyugdíjpénztáram az elmúlt 10 évben nem tudta elérni az inflációt! Igen, 10 év alatt sem! Ha nem nekik adom a pénzemet, hanem egyszerűen államkötvényt veszek, akkor legalább az értékét tartotta volna a pénzem.
A valóság ezzel szemben az, hogy az adósságspirál egyik legfontosabb oka az volt, hogy a nyugdíjbefizetések magáncégekhez kerültek, a kifizetések viszont továbbra is az államot terhelték.

Matolcsyék könyvéről. Ma jelent meg az új változat: www.jovokep.hu
Nos, az adókról ezt írják: a foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterhek, valamint a jövedelemtípusú adók csökkentése, ezzel párhuzamosan viszont a vagyoni és forgalmi típusú adók emelése.

Ez a forrás: ÁFA-emelés, ingatlanadó.

tevevanegypupu 2009.03.27. 15:49:30

www.fn.hu/belfold/20090327/bokros_lajost_jeloli_szdsz/

Nahat ujra a Lajos. Ezuttal az szdsz-tol. Most eleg nagy pacban lesz az mszp..Viszont ugy latszik, hogy Ibolya es Gabor egyutt keszulnek festeni a husveti tojasokat.(:
süti beállítások módosítása