A miniszterelnöki dühkitörést okozó publicisztikát a szerzője fényes sikernek könyveli el mai alkotásában (állítólag 80 ezren olvasták cikkét a neten.), bár a végén csak becsúszott a jelzés értékű tarhálás.
Stefka István főszerkesztő arról számolt be, hogy ennél jobb reklám nem is kell egy lapnak, „legalább húszezerrel megemelik jelenlegi, 20-24 ezres eladott példányszámukat”. Ez ugye azt jelenti, hogy minnél több a cigányok által elkövetett bűntett, annál szaftosabb véleménycikk születik, következésképp magasabb olvasottság, jobb üzlet. A Havaria Press egykori hitvallásának analógiájára: A legtöbb cigányozást tőlünk kapják! Ezzel együtt ismét áll a horngyulai megállapítás: ami itt van, az nem közbiztonság. És ez a fő baj.
A számokkal nem vitatkoznék (érzésem szerint nem ritkák az olyan napok, amikor blogunkat többen olvassák, mint a Hírlapot), és azon sem csodálkozom, hogy az a lap, amelyik politikacsinálásra vállalkozik, az politikai pofonokat kap. Azt viszont nem tudom, hogy csatlakozik-e a Nap-Kelte szerkesztősége a demonstrációhoz, hogy lehet-e a sajtószabadság védelmében egységfrontot alakítani, chartázni a politikusok bojkottjával szemben. És azt sem, hogy ha kimegyünk a rendezvényre, akkor az ünneplőnket vagy a gyászruhánkat vegyük fel.
Egyáltalán kimenjünk-e? Zsoltit nem igazán emelnénk pajzsra, viszont a miniszterelnök hozzáállása a Hírlaphoz azokat a Gój motorosokat juttatja eszünkbe, akik szerint menő lármázva nyomást gyakorolni a nem tetsző szerkesztőségre. Halkan jelezzük, ha kuruc.info van, minden van. Igen, a minisztériumokban is olvassák. Akkor meg? Keménykedni, vonulgatni, látványosan együvé tartozni nem szeretünk, ezért inkább itt jelezzük, nem áll jól a köztársaság miniszterelnökének az Imi Blues jelmez.
Megkérdeztük dr. Bodolai Lászlót, az Index ügyvédjét, aki szerint a Magyar Hírlap publicistája ugyan visszaélt a sajtószabadság adta lehetőséggel, azonban a miniszterelnöknek nincs olyan hatásköre, mellyel közvetlenül utasíthatná az állami tulajdonú cégeket a hirdetési szerződések és lapelőfizetések megszüntetésére. Valójában ez a fajta cenzúra, nyomásgyakorlás, értékelhető sajtószabadság ellenes lépésként, noha megvannak a megfelelő jogi és sajtóetikai eszközök az ilyenfajta helyzetek kezelésére. Ezekkel kellene élni.
(Jól értesültséget megelőzendő, jelzem, igen, magam is írtam publicisztikákat régebben a lapba. De az a Hírlap nem ez a Hírlap volt.)