A fotó - amelyről a kath.net is hírt adott - megtévesztő lehet - mondta egy olasz tévéadó moderátora, miközben a reggeli sajtószemlén felmutatott egy kedves fotomontázst az Il Giornale napilap első oldaláról, mely a milánói dóm előtti teret ábrázolja, színültig tele mohamedánokkal, akik térdelve és Mekka felé fordulva imakötelezettségüket teljesítik éppen. Vajon csak egy mókás fotó-köszöntés volt ez a keleti bölcsek ünnepe alkalmából?

 A valóságos hír 24 órával később érkezett, pontosan a háromkirályok ünnepén, vízkeresztkor, és az ország összes újságját megtöltötte: az előző nap bemutatott fotó nem önkényes összevágás volt, hanem mohamedán valóság. A milánói iszlám-központ sietősen meginterjúvolt főnöke, Abdel Hamid Shaari imám elmondta, hogy aznap demonstrációt tartottak Milánóban, és felvonulásuk közben véletlenül éppen akkor értek a dómtérre, amikor a délutáni ima órája elérkezett.

 És így annak a kevés katolikusnak, aki a délutáni vigíliára a székesegyházba igyekezett, előbb várnia kellett, hogy a tömegtől bejuthasson a templomba. Persze ez legyen a legkisebb gond ebben az esetben.

 Kétségbe nem vonva bárkinek a hite gyakorlásához való jogát, valahol fönt, a brüsszeli EU-irodákban el kellene gondolkodni arról a fene nagy nyitottságról, amit most tanúsít az Unió. Csak magunknak köszönhetjük, ha eláraszt minket az iszlám. Talán osztogatni kellene Roger Scruton két esszéjét, amelyeket itthon a Helikon adott ki A nemzetek szükségességéről címmel. A címadó esszén túl ebben az esetben a Nyugat és a többi sokkal érdekesebb számunkra. A fő baj ugyanis nem az iszlámmal, hanem a Nyugat öngyilkos, saját identitását és saját magát fölszámoló gondolkodásával és viselkedésével van. Gyorsan vissza kellene találnunk a gyökereinkhez.