Frusztráltságriadó
2009. január 13. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Frusztráltságriadó

Ha létezik szmogriadó, amikor a páros, meg páratlan rendszámú autók szétválasztásával sikereket lehet elérni, akkor szerintem ideje, hogy Budapesten frusztráltságriadót hirdessünk.

 Javaslatom az - európai direktívákat figyelembe véve -, hogy a piros napos ünnepeken az MSZP-szavazók maradjanak otthon, a fekete naptári napokon pedig a feketék. Ha ettől nem csökkenne a frusztráltság, akkor további intézkedéseket kell foganatosítani.

 Lehetne az is, hogy a Fidesz szavazók utazhatnak csak a villamosokon, az MDF-esek metrón, az MSZP-sek pedig trolin. Csak szín alapján. Mivel ez esetben nagy a csalás esélye - bármelyik utazó simán állíthatja magáról, hogy erre vagy arra a pártra szavazott, egyszerűbb, ha olyan kiválasztási módszert alaklmazunk, amit nem lehet megkerülni.

 A legtöbb esetben tudjuk, hogy ki a nő és ki a férfi. Tehát a legegyszerűbb, ha páratlan napokon a férfiak mehetnek ki az utcára (mert 1-essel kezdődik a személyi számuk), páros napokon pedig csak a nők közlekedhetnek. A kommenteknél is valami ilyesmit kellene bevezetni, hogy csak az kommentelhet, aki éppen otthon van. Tehát páros napokon a férfiak internetezhetnek, páratlanon a nők.

 A frusztráltságriadó egyébként nagyon idószerű, mert nem tudom elhinni, hogy egy fagyos vasárnapon, a hajléktalanokról írt teljesen semleges és közhelyes posztomban képes egy nő a másikat alázni. Úgy, hogy moderálni kell, amit pedig szinte sose teszünk. Mi kell ahhoz, hogy egy lány leüljön a gépe elé ebéd után és olyanokat írogasson, hogy Te hülyefejű ezmegaz? (Ennél sokkal csúnyábbat írt, de a mondanivalója ilyesmi.)

 Mi kell ahhoz, hogy egy taxis lenyomjon az út szélére és beüvöltse nekem, hogy takarodjá' anyádba?

 Mi kell ahhoz, hogy az óvódában lepisálják büntetésből egymást a gyerekek?

 Frusztráltságriadó kell ide. Demszky Gábor csináljon már végre valamit!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5874019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kzgy 2009.01.13. 11:05:50

Zseniális ötlet :)
Végre egyszer tiszta szívemből egyetértek Lolával!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.13. 11:07:46

nem, én nem. Tiltakozom az ellen, hogy Demszky bármit is csináljon! :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.13. 11:09:21

"páratlan napokon a férfiak mehetnek ki az utcára (mert 1-essel kezdődik a személyi számuk), páros napokon pedig csak a nők közlekedhetnek"

Csak közlöm, hogy ez már nem teljesen van így: kiskorú gyermekeim személyi száma már hármassal és négyessel kezdődik...

_astronaut 2009.01.13. 11:09:47

Ma átmentem a városon és mindenki nagyívben szarik a szmogriadóra. Nem baj, ha ilyen hülyék az emberek fulladjanak bele a saját szarukba.

_astronaut 2009.01.13. 11:10:21

elnézést az indokolatlan trágáságért, csak kicsit felment bennem a pumpa a töketlenkedés miat...

nénike · http://mandiner.hu 2009.01.13. 11:15:25

@_astronaut:

Miért, te hogyan nem szartál a szmogriadóra?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.13. 11:16:05

@_astronaut: Esetleg mások hallgattak rádiót, amelyben bemondták, hogy vége a szmogriadónak :-)

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.01.13. 11:17:56

@_astronaut: mielőtt agyvérzést kapsz, nem árt ha tudod, reggel óta nincs szmogriadó ;)

hcrules 2009.01.13. 11:20:19

lepisálják egymást a gyerekek? Ez csak költői túlzás volt, vagy tényleg megtörtént?

Mondjuk a gyerekek nagyon kegyetlenek, simán el tudom képzelni a dolgot. Az én óvodás múltam is sötét titkokat rejt...

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.01.13. 11:22:42

Jól értem, hogy ez a post arról szólt, hogy valami csaj (konkrétan a posztoló) frusztrált lett attól, hogy beszóltak neki a csöveses posztjára?
Ez tényleg ide való... Gratulálok...

Virág et. 2009.01.13. 11:29:55

Mellékes, de attól, hogy valakinek a neve női név egy fórumon, még lehet akármi is. Ezt valahol az interneten olvastam:

This is the internet where men are men, women are men and little girls are fbi agents.

:)

szpal 2009.01.13. 11:35:18

A kiindulópont hibás. Az agressziót nem mindig a frusztráltság okozza, hanem pár időben elcsattant atyai pofon hiánya. Sólyom Lászlónak adok igazat, aki szerint Mo-on 2006 ősze óta morális válság van, amíg Gyurcsányék nem kerülnek börtönbe, nem lesz rend ebben az országban. Az MSZP-Fidesz szembenállás sem élethalálharc, mostanra már mindkét nagy pártból elege van mindenkinek.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.13. 11:38:14

1,: úgy tudom, kb a fele a páratlan rendszámosoknak otthon hagyta tegnap az autóját - tehát balkán ugyan, de legalább west-balkán

2,: aki frusztrált, az essen szerelembe és/vagy járjon pszichológushoz, esetleg fogjon egy jó erős kötele... öö elnézést, ez törölve

3,: az emberek két csoportra oszthatók: aki kétcsoportra osztja az embereket, és aki nem - akinek a szmogriadóról elsőre a fidesz/mszp ugrik ba, az nemfrusztrált, hanem kórosan ...


jujj++++

pézé 2009.01.13. 11:39:56

2009. január 12. 21:00-kor megjelent MTI hír címe:
"Nem fordultak többen orvoshoz Budapesten a szmogriadó miatt"

Ez a cím sok mindent elárul. Ezek szerint nem a szmog, a szálló por koncentrációja a fontos, nem az áll a háttérben, hanem a szmogriadó. XXI. században a magyar sajtószabadság a demokrácia nyilvánossága helyett az észnélküli szajkózást jelenti. Kényelmes, veszélynélküli.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 11:41:42

és ennek mi köze Demszky Gáborhoz?:)

rzs 2009.01.13. 11:45:31

Kedved Lola, nagyon megsajnáltalak, hogy egy-két kretén úgy rád támadt a hajléktalanos poszt miatt.
Rejtély, hogyan találhatja valaki képmutatásnak, meg önzésnek, ha megesik a szíved egy fazonon, és pénzt meg ételt adsz neki... Valószínűleg az illető életében nem adott, vagy nem szokott adni. Az ilyenek a leghangosabbak.
Emlékszem, amikor árvíz-ügyben volt gyűjtés, akkor is volt, aki nagyon dühös volt, és az egészet álszent baromságnak tartotta. És alighanem annyira igyekezett elhatárolódni az álszentségtől, hogy nem is adott egy kanyit sem ;-)

hegyipetymeg 2009.01.13. 11:46:04

Sztem csinálhat bármit, csak jó messze innen :)

szpal 2009.01.13. 11:48:36

nem igaz, hogy nem szankcionálható a szmogriadót megsértő autós:
a rendőrség ugyan nem, de a jegyző bírságot szabhat ki:
www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/szmogriado-szankcio_090112.pdf
21/2001 Kormányrendelet 22.§ (1)-(3), 23. § (4) b), Rendőrségi tv. 13. §

prometheus_X 2009.01.13. 11:48:52

@Metal Warrior: Ne, nem jól értetted. A sorok közt kell olvasni.

on-topic: Csinálhatna valamit... például lemondhatna, vagy felfordulhatna - mindkettő nagy megkönnyebbülést jelentene Budapest számára. Nagyon örülnének itt "páran" annak, ha valami érthetetlen csoda folytán nem ez a közútálatnak örvendő féreg nyerne meg '90 óta minden főpolgármester választást. Totálisan nonszensz, és a tökömet rá merem tenni bármikor, hogy rommá csalja a választást, mert ezt máshogy nem lehet. Ez a legnyilvánvalóbbnál is triviálisabb. Ennél a majomnál népszerűtlenebb egész Budapesten nincs, hát már hogy a búsba nyerne állandóan akkor?!

Ennek a pöcsnek a hatalomra kerülése előtt Budapest egy tiszta, élhető főváros volt. Oké, történt előtte egy rendszerváltásnak csúfolt mégcsak paradigmaváltásnak se nevezhető hatalomátadás, de azért ez akkor se ok arra, hogy az ország majd' fele napi szinten koszban, mocsokban, bűzben, dzsuvában, koldusok közt, "százé a ződerős"-ök közt, igénytelen, fagyos, mocskos, méregdrága tömegközlekedéssel járva kelljen "élni".

Budapest liberális város... apja fasza a liberális, az.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.13. 11:49:47

és mi lesz a letelepedési engedéllyel rendelkezőkkel? nekik 3-4-el kezdődik a személyi számuk!
és a delfinekkel?

is 2009.01.13. 11:50:15

mindenki írja le százszor:

"A másiknak IS igaza van. Nem az a dolgom, hogy kifacsarjak mindent belőle, és az én igazságomat kiskanállal erőszakoljam le a torkán. A másik is ember, esendő de tiszteletreméltó. Szeresd felebarátod, miszerint a szeretet nem kér, hanem ad."

ha nem elég, még szászor.

movhu 2009.01.13. 11:54:38

szpal 2009.01.13. 11:48:36
A Levegő Munkacsoport már azt is megmagyarázta, hogy az államnak veszetséget termelnek a gépjárművek...attól kezdve minden tőlük származó anyagot ezzel a fenntartással tessék kezelni.
(Függetlenül attól, hogy tenni kellene valamit)

Andie 2009.01.13. 11:56:15

Ez az egész riadó arra volt jó, hogy jól kibasszanak velem.
Tegnap a kollegáim nem jöttek be, mert páratlan a rendszámuk vége. Én előre fentem a fogam, hogy fasza lesz, ma meg akkor én lógok otthon. Erre bammeg, nem bemondják hajnalban, hogy cancel szmogriadó?
Hogy pusztulna meg az összes retkes majom ott fent, akik madzagon rángatják az embereket, ahogy kényük kedvük tartja (csak hogy olyan Edward Nortonos legyek)
És egyébként is, mire föl vonták vissza? Ha megnézzük a légszenny térképet, ugyanolyan vörös minden, mint a komcsipárt csillaga, semmivel sem lett szebb, jobb a levegő. Vagyishogy müszerrel lehet, hogy mérhető a különbség, de hogy még mindig mindenhol 100 (eü norma) fölött van a mutató, az tökéletesen látható. Akkor meg?
Ja, hogy csak főpróba volt? Meg rájöttek, hogy kb annyit ért a riadó, mintha azt mondták volna a Dunának, hogy ugyan lenne szives mostantól 5 napig visszafele folyni? Dilettánsok b+...

Egyébként mi a Misi barátommal az óvodában lepisáltuk egymást. Igaz nem frusztrációból, hanem röhögés folytán. Szerettünk ugyanis udvari szabadfoglalkozás keretén belül az óvoda hátsó felében a betonlapokkal szegélyezett árokba vizelni, szinkronban, néha kardozva, és cikkcakkban, ugyanis mindig röhögés lett a vége.
Mikor persze az ovónéni (nézdmá, itt fordítva vannak az ó-k?) észrevette (tettünk róla), akkor bezavart minket a terembe, büntiből. Mi meg jót röhögtünk rajta, mert egyrészt ott volt bent az almánk az uzsis táskában (mindig hoztunk, és mindig csutkástul ettük meg!), plusz 15 mázsa játék, amivel a hüvösben játszottunk, amig a többi tökfej kint pácolódott a napon.

is 2009.01.13. 11:56:30

prometheus_X: szerintem ma már nem használják ezt, de az én fiatalkoromban az ilyenekhez annyit szoktak hozzá fűzni: nagyot mondtál, öblíthetsz. a töködet pedig szívesen venném, mert feltetted, azonban elvesztetted.

prometheus_X 2009.01.13. 11:57:53

@is: ezt viszont még ma is használják: leülhetsz, elégtelen.

jdavidpeter (törölt) 2009.01.13. 11:59:19

Bocs, hogy beugatok,de ennek a posztnak volt mondanivalója? Mert nekem nem jött át.

szpal 2009.01.13. 12:06:23

@Andie: igazad van Andie, dögöljön meg a szomszéd tehene is. Viszont a térkép tényleg vörös, most ezt így hogy?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.01.13. 12:07:15

Demszky titka épp az, hogy nem csinál semmit. Így legalább nem közvetlen dilettantizmus, hanem törődés és az idő vasfoga híján megy tönkre a lakás, infrastruktúra és BKV állomány. Hány paci is nyihog a horvát nyaralóban? Esetleg költözzön be Budapestre maga a főpolgár úr, a nyóckerből nem kell terepjáróval mászni a városházára. Pokorni úrnak egy fokkal könnyebb, hiszen Solymárt a szintén nem túl élhetetlen 12. kerületre kéne csupán lecserélnie.

Werwolf 2009.01.13. 12:15:25

a legjobb az lenne, ha demszkij ur olyan messze koltozne, hogy soha tobbe ne halljunk rola.
valszeg szamara is az lenne a vagyonatmentes egyetlen utja, mert asszem csunya idok jonnek ra. Bortont, ilyesmit vizionalok.:))

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.13. 12:18:16

@Virág et.:

"This is the internet where men are men, women are men and little girls are fbi agents."

Na ez az! Ne legyenek illúzióink... XD

szpal 2009.01.13. 12:21:53

a
www.met.hu/omsz.php?almenu_id=atmenv&pid=legszennyezettseg&mpx=0&pri=0&stt=pm10
oldalon már stimmelnek az adatok, elmúlt a vész (előző napi átlag).

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.01.13. 12:22:35

2009. január 12. 21:00-kor megjelent MTI hír címe:
"Nem fordultak többen orvoshoz Budapesten a szmogriadó miatt"

Szmogriadó miatt annak kellett volna orvoshoz fordulnia, aki ilyen dilettáns módon levezényelte.

Magyarnaba 2009.01.13. 12:26:36

"Javaslatom az - európai direktívákat figyelembe véve -, hogy a piros napos ünnepeken az MSZP-szavazók maradjanak otthon, a fekete naptári napokon pedig a feketék. "

Szegény Pákó, évi néhány napon mozoghatna csak :)

Kenneth 2009.01.13. 12:32:59

Miért, én is le szoktam pisilni az óvodásokat...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 12:36:23

jó, de demszkynek mi köze van az egészhez? Csak muszáj volt beleírni, hogy kiderüljön mit gondolsz róla, anélkól, hogy bármihez köze lenne?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.13. 12:40:08

@calam:
Ironikus óhajtás. Sosem hallottad még a Gyurcsány Ferenc/Orbán Viktor/akárki csináljon már végre valamit sirámot? :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.01.13. 12:51:04

Frusztráltságriadót a Zorbán tart 2006 óta (rosszabbul élünk, mint 4 éve.) De mostan stimmel is. Ha valaminek kaki szine és szaga van, az valószínüleg az is. Szarban vagyunk, na meg szmogban. Mert noha szarban vagyunk, de kocsit hajtani muszáj. Árpád korában magyar nem magyar ló nélkül, mostan áááutóóó néékűűű....

tommygun 2009.01.13. 13:00:45

Demszkynek nem kell semmit sem csinálnia. A kutyaszarban dagonyázó budapesti idióták úgyis megválasztják.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.01.13. 13:19:38

@Herr SturmLiberator: jaja. én szívesen nem szavaznék demszkyre, de az alternatíva még rosszabb. nincs ebben a kutyaszaros városban egy épkézláb főpolgármester-jelölt sem.

Bummer 2009.01.13. 13:26:17

@efes: "az alternatíva még rosszabb"
Mint azt tapasztalhattuk, ugyebár, amikor nem Demszky volt a főpolgármester.

W Joe 2009.01.13. 13:30:43

Kijárási és kommentelési tilalmat! :)

CrL 2009.01.13. 13:46:11

lola, látod ezért kell utazni villamossal:

galeria.fn.hu/files/295/019/000/19295/19295_180505_500x300.jpg

aki pedig bármilyen formában védi Demszkyt 20 év után az az orbitális JUJ.

staropramen 2009.01.13. 13:49:48

A francba már ezzel a hülye szmogriadó mániával.Legalább 15-20 éve minden télen ugyanez van , a kutyát nem érdekelte, de idén az összes idióta témahiányos ujságíró, meg tv híradós ezt vesézi és még a Vitézy is odanyilatkozik.Maximum a jégen való mászkálás veszi fel vele a verseny ta médiában.
A parlament meg azóta képtelen egy erre felkészülő jogszabályt alkotni.Inkompetens banda,pártállástól függetlenül.
Jön a szél elfújja a ködöt, lesz új összeveszni való.

ladislaus 2009.01.13. 13:50:21

"Demszky Gábor csináljon már végre valamit!"

Mondjuk mondjon le, es maradjon messze tavol a kozugyektol!

MikiMecky 2009.01.13. 13:51:51

tommygun: talán n e szarj a járdára, és akkor nem lesz kutyaszar

Andie 2009.01.13. 13:54:49

@szpal: Hát ez meg eléggé más szinü: www.idokep.hu/?oldal=legszenny
Akkor valaki itt kozmetikázik.

VIKUNYA 2009.01.13. 14:04:09

demszkynek magyarországtól mért fizikai távolsága egyenesen arányos a frusztráltság csökkenésével...

Kniight 2009.01.13. 14:05:45

@CrL: A két díszpinyet igazán együtt fotózhatták volna egy csövivel és/vagy rókafolttal. Úgy authentikus lett volna.

Kniight 2009.01.13. 14:06:28

akarom mondani: díszpinty

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.01.13. 14:08:14

@efes: majd arra szavazunk, aki szabadidejében saját pénzén is kátyút foltoz. Tarlóst speciell nem tartom rosszabbnak Demszkynél, akit "jobb híján" se érdemes pozícióban tartani. Nem köszönjük, de mehet.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.01.13. 14:23:04

@_astronaut:

nem hülyés, csak utálják a BKV-t amin most 2x annyi az ellenőr mint máskor, és hideg is van.

Én voltam csak olyan balek, hogy bérletet vettem, és otthonhagytam az autót (most meg szervizben), és fagyoskodtam álmosan a megállókban.

VIKUNYA 2009.01.13. 14:27:59

köszönjük gábor!

Dubito 2009.01.13. 14:32:41

Demszkynek végre menni kellene, ha másért nem, hogy legyen mit visszasírni. Ugyanis ebben az országban mindig az a legszörnyűbb, kibírhatatlan, elviselhetetlen, ami éppen van.
Ezért aztán visszasírtuk már Mátyás korát, a Ferenc Jóskás boldog békeidőket, az interbellum 200 pengős fixét, majd visszasírtuk Kádárt is a langyos dagonyájával. Lassan megszépülnek a 90-es évek is.
Lelki szemeim előtt már látom, amint majd Demszky szobra előtt tüntet a tömeg az aktuális gazember polgármester ellen :-)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 14:35:05

@TuRuL_2k2: ja, dehoogynem. Okké, velem van a baj, az utóbbi napokban nem annyira működik az ironiaméterem, bocsánat. Nemsokára visszajön (remélem).

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 14:39:04

ja, egyébként mindenki tökre szidja a Demszkyt, amit mondjuk tökre elfogadok. Múltkor derült ki számomra, hogy az elmúlt húsz év során aszfaltozták le a külterületi utakat, csatornáztak, csomó utat újítottak föl, stbstb. Ezek nem kis munkák.. Szóval a város az nem csettintésre lesz jobb, hanem komoly, 40 éves lemaradást kellett behozni. Ráadásul sok rossz struktúrával kell megküzdenie a fővárosnak, a hagyományok miatt Budapest így is átlátható város maradt.
Azon kívül egy borzasztó rossz Budapest törvény van, ami nagyon megnehezíti a főváros dolgát.

Silverf@x 2009.01.13. 14:39:24

Most mit politizáltok? :D Peace :D Ez a post csak arról szól, hogy nem kell folyton egymás torkának esni és tovább élünk.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 14:49:07

@valaki123: én csak azt nem értem, hogy miért kell 400000szer berakni a linket, miért nem elég csak egyszer, jó, okké 10x?

Silverf@x 2009.01.13. 14:50:30

azért mert nagyon frusztrált :D

QM 2009.01.13. 15:01:09

calam :
Hogy úgy van. Ne szídjátok má' szegény Demszkyt! Csupa jót tett most is a szmogriadó happeninggel. Akkor lesz majd az igazi hepaj, mikor jótevőink neki állnak a bírságolásosdinak is. Abban verhetttlenek. Nézzük csak. Egyszer lehet majd bírságolni, ha nem O.K. a rendszámod vége. Másodszor le lehet rabolni, egésznapi parkolásra, ha leállítod a járgányt(mivel hogy már BP.-n belül vagy). Avagy mivel egy deka parkoló nincs most sem, kénytelen leszel tilosban hagyni a kocsit, amiért szintén lehet kaszálni rendesen. Becsületes lúzerként még fizethetsz a világ színvonalú, környezetbarát BKV-én is. Ha nem sikerül lyukasztanod(tönkre vágot gépek), akkor még némi testedzésben is részesűlhetsz, míg megkűzdesz a BKV "elit" csapatával.
Ha netán épp Pest határán ér befele a riadó, akkor is számos lehetőséget biztosított . P+R parkolóként használhatod az útpatkát, a tiltótáblák kihelyezéséről és az értejáró bírságról még folynak az egyeztetések.
Köszönjuk polgármester úr, az öngondoskodásra nevelést. A tiltás az már nagyon megy, a következményekről meg mindenki gondoskodjon maga. Önök addig is bírságoljanak a közjó érdekében.
Természetesen a rendelet a gyevi bírókra nem vonatkozik. Tehát páros és páratlan napokon is töretlen erővel lehet dolgozni az újabb sarcokon.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 15:05:49

@QM: ezt te sem gondolod komolyan, gondolom,

QM 2009.01.13. 15:17:28

Szerinted?
Végig lett gondolva itt bármi? Akik Bp-n belül tartózkodnak, és húznának haza, azok 1 napot az autójukban alszanak vagy a fent említett parkolási rablások között válogathatnak? Pl. Egy szegedi, az utazzon haza vonattal, másnap jöjjön vissza a kocsijáért? vagy vegyen ki szállodaszobát?
Gondoskodjon magáról!
Nem a szmogriadóval van a gondom, én is BKV-val alázom magam mindennap. Fizikailag nincsen hova tenni a leállítandó járgányokat. Ez pedig nem az autós dolga. Őskáosz lesz az első rablós napon.

Silverf@x 2009.01.13. 15:20:58

azért ne vicceljünk már, hogy egy utat fél meg egy évig kell felújítani :) Romániában egy 4x4 sávos úton körforgalmat 1 hét alatt észrevétlenül kialakítanak... nem mozaikkockákból rakjuk ki.

QM 2009.01.13. 15:22:35

Ja az meg külön tetszik, hogy a taxis az "közszolgálatot" folytat.
Az mondjuk pozítívum, hogy most legalább nem felejtették el a mentősöket, mint a buszsáv használatánál.
Amúgy meg ne legyenek illúzióid. Ahogy, akkor pofátlanul megbírságolták a mentősöket, úgy most is működni fog a kaszagép.

nyekk 2009.01.13. 15:30:57

@QM: És traktorral meg sosem lehet közlekedni. Se páros traktorral, se páratlannal. A jogrendszer szégyenére kirakatta ez a hígagyú Demszky köcsög a sok "mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos" táblára emlékeztető, de azzal egyáltalán nem egyező, -tehát teljesen érvénytelen- közlekedési jelzőtáblát. Azóta is ott rohadnak. Igaz elég kevés traktor hajt be azóta.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 15:32:05

@QM: persze, ezekben tök igazad van, csak árnyaltabbá próbáltam tenni a képet. Ezért nem értettem miért támadsz rám.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 15:38:46

Kenneth, éppen ebédeltem, amikor a kommenteket végigfutottam, és a te kis megjegyzésednél (" Miért, én is le szoktam pisilni az óvodásokat...") majdnem megfulladtam a röhögéstől.

Calam, mi értelme bedobni egy-egy ilyen dolgot, hogy a demszky vezette főváros "az elmúlt húsz év során aszfaltozták le a külterületi utakat, csatornáztak, csomó utat újítottak föl, stbstb"
ez nemtudom mit jelent, hogy az elmúlt 20 évben aszfaltozták le a külterületi utakat. Az összeset? És ha igen, hogyan, úgy ahogyan csomó utat újítottak fel? meggondolatlanul, szarul, lopvasikkasztva?
Csatornáztak is bazdmeg? Hát mindjárt sírok a meghatottságtól, egy szent az az ember,
ne vicceljünk már, bedobtál 3 dolgot, ami mind nagyon alap kéne, hogy legyen, még jó, hogy megcsinálták. de valójában szarul. Nálunk a 2.kerben rózsadombon azóta van csatorna, hogy követségi rezidenciát építettek az utcába.
na mindegy.
próbálj már meg teljesebb képeket felvázolni

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 15:46:04

@Krokodil: apa, figyelj. Azt írtam le, hogy ha valami elmarad 40 évig, akkor azt be kell hozni. Ezt tették, nem vagy te ilyen egyszerű, ha csak nem megint...:)
És igen az aszfaltozott utak aránya bőven 90% felett van Bp-en.
Volt csatorna? Nem. Miért? Mert a Kádárék szartak az ilyenre. Lett? Lett. Eredmény? Eredmény. Akkor meg?

QM 2009.01.13. 15:50:12

Rendben, akkor mondok egy pozítívumot is. A BKV bérlettel, most már vonatra is űlhetsz, meg VOLÁN buszra is a KÖZIG határig.
Igaz választási lehetőséged nincs, hogy köszi nekem jó a régi is, ezután sem használom csak a BKV-t, "akkor én az ócsóbból kérnék". Jó ne kötözködjünk . Több lett, de többlet _lehetőség_ is van benne. Az hogy nem élsz vele, az a te egyéni élhetetlenségedet bizonyítja.
Már látom a jövőt: Jövőre duplájára emelik a BKV bérlet árát, viszont cserébe már a MALÉV-on is utazhatsz vele a KÖZIG határig.
Na mondja még valki, hogy nem fejlődünk.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.13. 15:52:38

persze, csak ezt bedobni hasonlatos, csak nyilván ezerszer felnagyítva, ahoz, mintha amikor egy neonácik-antifasiszták vitába valaki bedobná, hogy "de hitler mennyi autópályát épített" :D
najó szóval persze abban kiegyezhetünk, hogy jó, hogy aszfaltoztak, az nem jó, hogy szarul, de még mindig jobb, mintha nem aszfaltoztak volna, de nem jó, hogy nem jó főpogi volt az elmúlt 20 évben, sőt nagyon szar. na. ezekben szerintem mind kiegyezhetunk.

_astronaut 2009.01.13. 16:09:06

jójó... nem kaptam agyvérzést, csak elkövettem azt a hibát, hogy a Reakciót még előbb nyitottam meg mint az indexet:)

betyár (törölt) 2009.01.13. 17:06:23

@Herr SturmLiberator:

nem Solymár, hanem Pesthidegkút, az meg Budapest.

molaris 2009.01.13. 18:43:05

@szpal:
Igazad van! Igazad van!

Demszky meg ne csináljon semmit, csak egyet: mondjon le.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.13. 20:07:00

Demszky szerintem a világ legtehetségtelenebb vezetője, tehát nyílván csak viccből mondtam, hogy csináljon végre valamit. A végén még a PR-osai kitalálják, hogy imázs szempontból jó lenne ez a frusztráltságriadó. Kérem nehogy! :)

Valaki itt a kommentek között azt gondolta, hogy engem aláztak a másik posztban és azon sértődtem meg. Nem engem aláztak, hanem egy másik lányt.

CrL 2009.01.13. 20:49:56

@lelkylola: Demszky valóban a legtehetségtelenebb polgármester a földön de a kampánycsapata rájött, hogy a Budapestiek nagyrésze buta proli (bocs), kisrésze meg a liberális szóra azt érzi nyugathoz tartozik. Közbe a várost el lehetett adni Gálok segítségével, de mindegy is.

a lényeg, hogy 2010 őszén változás legyen mert a végén a városban fogják forgatni az összes 2. világháborús holywoodi filmet.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.14. 00:26:37

Mit panaszkodtok, hogy mindig Demszky nyer? Hát miért nem tudott a Fidesz húsz év alatt kiállítani ellene egy épkézláb budapesti fideszes politikust? Nézzétek már meg, kiket indítottak Demszky ellen. Legalább egy lottószelvényt vegyél, Kohn b+.

Kopiás Attila Steve 2009.01.14. 04:08:38

@Kettes: Pont ezt akartam mondani. Lehet sírni, hogy Demszky és Gyurcsány milyen szarok a maguk versenyszámaiban (azok), de tegyük hozzá, a fidesz ehhez képest a megmérettetéseken ezek alatt a szarok alatt végzett jó ideje. Ami a ballibákat nem teszi jobbá, csak a fideszes anyázások illatát teszi kicsit kevésbé üdévé... :+) Komolyan, én évek óta nem értem a szitut, meggyőződésem, hogy Demszkyt egy közepesen retardált óvodás is meg tudná verni ha nem beszél faszságokat, ehhez képest ilyen Tiltsuk Ki a Buzikat Tarlóst, Független Vagyok Schmittet vagy a Nemrég Még Ipari Miniszter Voltam Egy Kicsit Latorcait sikerült összevakarni a célra.
Demszkyben nem az a legszomorúbb, hogy a legtehetségesebb polgármester a földön, hanem hogy ezzel egyben a legsikeresebb rendszerváltás utáni budapesti is...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.14. 09:00:09

Maga szerencsétlen. A hülye pestiek egy vaskályhát is megválasztottak volna MSZP-SZDSZ színekben. A Fidesznek max akkor lett volna esélye, ha szegény Zámbó Jimmyt indítja.

CrL 2009.01.14. 10:41:49

@Őrnagy Őrnagy: hehe.

btw, még a végén tényleg a szavazás miatt lett pont vasárnap elrendelve a szmogriadó

hvg.hu/itthon/20090114_szmogriado_pr_akcio_hvg.aspx

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.14. 21:07:30

@Őrnagy Őrnagy: A vaskályhát két hét múlva a Ferencvárosban fogják megválasztani a hülye pestiek.

tevevanegypupu 2009.01.14. 21:56:34

"A vaskalyhat ket het mulva a Ferencvarosban fogjak megvalasztani a hulye pestiek."

De nem kokszosat, olyat ugy tunik nem inditanak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.14. 22:46:40

Természetesen, az máááás. A mi vaskályhánk jó vaskályha, a mi hülye pestieink jó hülye pestiek. :)

tevevanegypupu 2009.01.14. 23:08:32

Nincsenek hulye pestieink. Nekunk videkieknek elegek a mieink.(:

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.01.15. 13:59:01

Na de Lola, ezt te se gondolhatod komolyan. Mármint a férfi-nő stopot. Merthogy, gondolj bele, a buzik és a transzvesztiták mindennap közlekedhetnének, elvégre mondhatják, hogy nem a személyi szám a lényeg, hanem hogy minek vallják magukat... Márpedig belőlük már így is túlkínálat van...
süti beállítások módosítása