Miben volt más 2008, mint 2007? Politikai, gazdasági vagy kulturális értelemben? Mindenben. Megszűnt – egy ellenséges népszavazási akciót követően – a többpárti kormány, helyét egypárti vette át, a roggyant állapotban lévő magyar gazdaság kapott még egy jókora balcsapottat, hogy 2008-ra a sereghajtók éllovasaivá avanzsálhassunk. Közben vertek melegeket, lenyomoztak ellenzékieket, és alacsonyan szálltak a Molotov-koktélok is. Hát itt tartunk most, drága barátaim, lássuk, mi történt még?
Január elején kiderült, hogy az ország legkurrensebb terméke a postás bicikli. És ugyan nem állítom, hogy a posta által vásárolt biciklik feküdték meg a magyar államháztartás amúgy nem túl kényes gyomrát, de kicsit több mint 200 ezer Ft/db áron drótszamarat vásárolni, azért mégiscsak felér egy kisebb arcátlansággal.
Január 23-án kiderült, hogy az államfő március 9-ére írja ki a népszavazást, úgy, hogy előtte nem egyeztetett a parlament egyetlen pártjával sem. Az időpont így csont nélkül átment a magyar törvényhozáson. Január híre volt még egy olyan kormányzati tájékoztató füzet megjelenése, amelyhez hasonló néhány évvel korábban heves ellenérzéseket váltott ki szocialista körökben, aztán viszont valahogy már nem. A kiadvány sok százmillióba került, de én például nem kaptam belőle.
A március még két kötelező kört tartogatott számunkra. A szokásos március 15-e Blaskó Péter Kossuth-díjának visszautasításától volt hangos. A színművész alaposan, és igen durván mászott bele a miniszterelnök lelkébe, akinek munkatársaitól csak egy zagyva viszontválaszra futotta. Én magam a döntéssel nem értettem egyet, de abban biztos voltam, hogy a díj elutasítása Gyurcsánynak és nem a köztársaságnak szólt. Március másik gyöngyszeme a főgyűlölkődök egyikének, Ungváry Rudolfnak a Népszabadságban megjelent írása volt. Az írás annyira eltalálta a balos ízlésvilágot, hogy gyorsan ki is tüntették március 15-e alkalmából.
Ungváry írása azonban sajnos nem csak az én csőrömet bökte, hanem egy szlovák rendszámmal járó állampolgárét, bizonyos Bayer Zsoltét is, aki aztán indokzsidózott is egy jót, hogy ezzel is erősítse pártunk és kormányunk elkötelezett küzdelmét a rohadt fasisztákkal szemben.
De nem csak Ungváry veszítette el józan belátó-képességét (igaz, ő nem először), már ami a magyar közéletet illeti, hanem bizony a kiváló Vágó István is. Olyannyira, hogy a drága jó showmester azt találta mondani: „Az történik Magyarországon 6 éve, amit az ellenzék akar.” És bizony bármilyen hihetetlen, ezzel a véleményével nincs is egyedül. Ma már egész iparág dolgozik azért, hogy a kormányzati felelősség súlya alatt szinte összeroppanó kormány válláról egy kicsinyke kis terhet lepakolhasson. Siker ezirányú tevékenységüket eleddig nem koronázta, de még néhány év a mostanihoz hasonló ellenzéki politizálásból meghozhatja várva várt eredményt.
A Magyar Nemzet tavasszal többrészes cikksorozatot indított (ki emlékszik már erre?), amely szerint valakik az Orbán-kormány időszakának három meghatározó szereplője bűncselekménygyanús ügyleteiről akartak adatokat gyűjteni. Mindezt természetesen illegálisan. A feltérképezendő személyek és területek valóban nagy falatok voltak: Simicska Lajos volt APEH-elnök és környezete, Kalmár István, a Magyar Posta volt elnök-vezérigazgatója és Orbán Viktor volt miniszterelnök és környezete. A történetből persze semmi sem lett, és ugyan rágódott még rajta a HírTV Célpont című műsora, de ahogy a többi felháborító ügy, úgy ez is szép csendben jobblétre szenderült.
Március végén minden idők legfényesebb csillaga, legcsodálatosabban fénylő meteoritja, legkiválóbb táltosa és természetesen minden idők legtehetségesebb miniszterelnöke bejelentette: úgy kirúgja a tehetségben mögötte alig-alig elmaradó egészségügyi miniszterét, mint a pinty. Erre persze az SZDSZ válasza sem maradt el. Március 31-én Kóka János bejelentette, hogy az SZDSZ-es miniszterek április 30-i hatállyal kiválnak a kormányból. És amit Kóka megmondott, azt megmondta. Az SZDSZ valóban kivált a kormányból (őt ez persze már nem érintette, hisz' akkor már vagy 4 hónapja nem volt köze a korábban általa irányított gazdasági tárcához.), hogy már másnap elkezdje delejes harcát a gazdaság fejlesztéséért, az adók mérsékléséért, a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentéséért. Korábbi mentora, Gyurcsány valószínűleg nem gondolta komolyan azon mondatait, amelyekben a kormányátalakítás ellen tett hitet, hogy aztán néhány hét múlva saját korábbi szavait ütve maga kezdeményezze kabinetje átalakítását.
A május hónap nagy részének Orbán Viktor adta meg az alaphangot. Csodálatos ritmusérzékről téve tanúbizonyságot előadta mindazt (a nagy állami beruházások befagyasztásától a nyugdíjemelésig bezárólag), amit értelmesebb választói bizony joggal várn(án)ak el tőle, amiről azonban nem beszélhet, mert az elmúlt évek Fidesz-politikájával épp ennek ellenkezőjének ágyazott meg. Vagyis néhány kivétellel folyamatosan hülyít bennünket. Viktor 1998-ból: visszavárunk!
A június hónap páratlan ajándékkal lepett meg bennünket. Már ha szeretjük a jó drága és mihaszna típusúakat. No, ilyet vágott az orcánkba a magyar kormány kormanyszovivo.hu címen. Az oldal 200 millióba került, ezen csekély összeghez mérten viszont alig tud valamit.
És igaz ugyan, hogy a kormányfő nem döntött csúcsot a „hogyan mondjuk homlokegyenest mást 2 nap alatt” elnevezésű versenyben, mégis szembeötlő volt, hogy mennyire mást gondolt 2004-ben az erős forintról mint 4 esztendővel később. Érdemes beleolvasni.
A nyár egyik szomorú eseménye a meleg felvonulás és annak rendőri kezelése volt. Na és a miniszterelnök nyilatkozata, aki nem – bizony nem – a kormány cselekvőképességéről tett tanúbizonyságot, amikor úgy nyilatkozott: „Ha így megy tovább, nekünk is félnünk kell, és meggondolnunk, hogy kimegyünk-e az utcára.” Ne félj, Ferenc, dolgozz!
A nyár másik szomorú eseménye Kolonics György elvesztése volt. Olyannyira szomorú volt, hogy néhányan jó magyar szokás szerint elfeledkeztek gyászolni és elkezdték előadni a szokásos „te vagy a felelős” játékot.
A pihenésből visszatérve csapott arcon a hír, hogy az id. George Bush nem is találkozott a szedett-vedett Orbán Viktorral. Mert? Mert nem. Ismerős a történet nem? Mint, amikor Orbánt „faképnél hagyta” Sarkozy francia elnök. Aztán, amikor megláttam közös képüket, akkor sem hagytam magam befolyásolni a gaz jobboldali retusálók szellemi terméke láttán, így én ma is azt gondolom, amit minden felelősen gondolkodó baloldali polgártársam: Orbán igenis NEM találkozott Bush-sal. Aki mást mond, az pedig öszödöl.
Ezután az érdeklődők csatlakozhattak miniszterelnökünk szélsőjobb-ellenes szektájának legújabb darabjához, amikor is felnyílt a szemem. Fel bizony. Rájöttem, hogy a szélsőjobbal való riogatás jobboldali vádja csak kamu. És a miniszterelnök nemes célja tulajdonképpen az, hogy, hogy elhitesse az emberekkel, hogy Orbán Viktortól valóban félni kell. Legalábbis így mondták nekem baloldali polgártársaim. Hogy a Gyurcsány mindezt csak jó szándékból csinálja. Hogy felnyissa az emberek szemét, felhívja a figyelmet az antidemokratikus eszmék iránt. Ezt ők mondták. És végül miért nem írtam alá? Nem volt nálam toll… Ez akadályozott meg.
Október 4-én kiderült, hogy a GDP növekedés adatát a közgazdászok – szándékosan ártva a kormánynak – folyamatosan meghamisították, ugyanis a korábban hangoztatott 1,3 százalékos GDP-adat igenis nem annyi, amennyi, hanem ennél sokkal több: 1,1 százalék. És aki esetleg elgondolkozna azon, hogy az 1,1 az valójában kevesebb az 1,3-nál, az legyen kedves félretenni aberrációit és figyelje a nagy machinátor kezét. Hisz tudjuk, hogy csal. Őszöd óta tudjuk.
És még alig-alig volt pénzügyi válságról szó, amikor a fenti mesés növekedési adat napvilágot látott. Viszont a magyar gazdaságon nem látszik az 1,1. Úgy szárnyal, mintha 1,2 lenne. Vagy 1,3. Pont azért kellett az IMF-hitel is. Mert nincs az a pénz, amit a magyar gazdaság nem volna képes felszívni. Ide a 25 milliárdot. Ja, hogy a következő kormánynak kell egy az egyben visszafizetni? Annál jobb. Csináltunk mi már ilyet. Éppen 20 évvel ezelőtt. Jó lesz az évfordulót korrekten megünnepelni…
Volt nemzeti csúcs is, arról viszont nem írtam posztot, a gazdaságiról már igen, ami, ha hiszik, ha nem, még a Fidesz honlapján is kinn volt.
Decemberben egy Audi A6-os és Nyakó István borzolta a kedélyeket. Előbbit az utóbbi években 70 milliárdos veszteséget felhalmozó BKV-vezér gondolta jogos jussának, utóbbi pedig azzal írta be magát a blogtörténelembe, hogy feleségével közösen képes volt négy éven át minden nap megtenni úgy a Miskolc-Budapest távolságot két autóval és felvenni a lakástámogatást is, hogy közben idejük nagy részét a székesfővárosban töltötték. Nem baj, ne irigyeljük tőle. Tőle se. Azóta azon gondolkozom, hogy szervezek egy Budapest-Miskolc ralit.
Decemberben elbukott még Sólyom László jelöltje és feloszlattatott a Magyar Gárda Egyesület is. A hírek szerint azért döntött így a bíróság, mert nem csökkent a pollen-, ellenben nőtt a szellemi környezetszennyezettség Magyarországon.
Amit nem meséltem el, az ugyan megtörtént, de már nem érdekelt.
