Hiába történt velem mindenféle szép és jó az ünnepek alatt, mégis gyűlölködéssel és árokásással kezdem az idei évet. Egy orosz blogon, magyarul író blogger bejegyzésében találtam ezt a húsz évvel ezelötti Grósz Károly beszédet. Öröm nézni a kétségbeesett kommancsokat, a kezükbe temetett arccal üldögélő pártaktivistákat, az összeszorított térddel ücsörgő munkásőröket és a pulpitusba kapaszkodó főtitkárt.
Szép beszéd, ahol a józan erőket hívja Grósz segítségül. 1 perc 10 másodpercnél pedig megmutatják a jegyző mellét. Ennyi.
Igaz, az akkor még ijedt kommunisták új erőre kaptak, de azért jó látni, hogy volt egy olyan pillanat, amikor még féltek. Gondoltak arra, hogy mi lesz, ha felelősségre vonják őket. Égették a terhelő dokumentumokat, leitták magukat, pár évig azt hitték, hogy bíróságra kell járjanak, és a tévé közvetíti majd börtönbe vonulásuk napját. Grósz elvtárs hiába magyaráz kemény fellépésről, akkor már tudták, érezték, hogy erőtlenek. Nyugtalanok.
Felejtsük el egy pillanatra, hogy nem volt igazságszolgáltatás és nézzünk rettent arcú gazembereket!
