Kétségbeesett kommunisták
2009. január 04. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Kétségbeesett kommunisták

 Hiába történt velem mindenféle szép és jó az ünnepek alatt, mégis gyűlölködéssel és árokásással kezdem az idei évet. Egy orosz blogon, magyarul író blogger bejegyzésében találtam ezt a húsz évvel ezelötti Grósz Károly beszédet. Öröm nézni a kétségbeesett kommancsokat, a kezükbe temetett arccal üldögélő pártaktivistákat, az összeszorított térddel ücsörgő munkásőröket és a pulpitusba kapaszkodó főtitkárt.

 Szép beszéd, ahol a józan erőket hívja Grósz segítségül. 1 perc 10 másodpercnél pedig megmutatják a jegyző mellét. Ennyi.

 Igaz, az akkor még ijedt kommunisták új erőre kaptak, de azért jó látni, hogy volt egy olyan pillanat, amikor még féltek. Gondoltak arra, hogy mi lesz, ha felelősségre vonják őket. Égették a terhelő dokumentumokat, leitták magukat, pár évig azt hitték, hogy bíróságra kell járjanak, és a tévé közvetíti majd börtönbe vonulásuk napját. Grósz elvtárs hiába magyaráz kemény fellépésről, akkor már tudták, érezték, hogy erőtlenek. Nyugtalanok.

 Felejtsük el egy pillanatra, hogy nem volt igazságszolgáltatás és nézzünk rettent arcú gazembereket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr91854033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ohenry 2009.01.04. 09:03:00

1988-ban a "K"-pártnak már tudnia kellet. és a "vezetők"tudták is hogy Gorbacsov elengedte a kezüket és Grósz mégis inkább pogárháborúról álmodozott. A "Fehérterror" bedobása igazi ébresztő lehetett sokaknak. Vajon melyik minisztériumi irodában ücsörögnek manapság az elfftársak? Azért ez szép kis időutazás volt nekem vasárnap reggel, kössz!

_astronaut 2009.01.04. 09:30:32

jó a taps annál a résznél, amikor arról van szó hogy akár állami beavatkozással is meg kell állítani a másképp gondolkodókat...:)

kendeffybotond 2009.01.04. 09:39:59

Háát bizony. Jó emlékezni, hogy mi is volt 20 éve kies országunkban. Nem árt emlékezni, hogy kik voltak a jó és rossz fiúk...

Az is tény, hogy a minisztériumokban vannak bőven elvtársak. Jellemző, például hogy a mai külügy jó részét továbbra is uralja az MSZP KB Külügyi osztályának maradványai. Nem elfelejteni, ezek az "urak és hölgyek" 20 évvel ezelőtt 35-40 évesek voltak, és most élik második virágkorukat.

Ebben az értelemben igenis van helye az árokásásnak és gyülöletnek, ugyanis ezek az "urak és hölgyek" továbbra is dominálják a magyar közigazgatást, amely joboldali kormányok alatt jeleskedik a szabotálásban és a kormány elképzeléseinek nem végrehajtásában.

öntelt radírpók 2009.01.04. 09:40:54

Ébernek kell lenni, mert eluralkodik a KÁHOSZ!

Ezek az arcok félelmetesek, a hideg futkos a hátamon.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.01.04. 10:25:25

perec, apukád, nagyapád, a szomszéd bácsi és Pista arcai ezek a félelmetes arcok.

MrRoyce 2009.01.04. 10:28:04

Nocsak, ki az a szimpatikus, szemüveges fiatalember 1:51-nél? Csak neeem? :)))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.01.04. 10:29:22

kendeffybotond, ugyanez: akiket ott látsz, magyar állampolgárok, valószínűleg még ott is ülnek, ahol nem is sejtenéd. Vagy ők, vagy a gyermekeik. A Fideszben, a szociknál, a munkáspártban, a szadeszben sőt, a Jobbikban is.

tevevanegypupu 2009.01.04. 10:34:37

Akkor ugy tunt nincs remeny ra, hogy ilyen szepen tuleljek az egesze, es itt maradjanak eroben, egeszsegben es hatalomban.

Chicano 2009.01.04. 10:43:05

Efes: nehogy megdumálj már hogy ezek amolyan mindennapi kisemberek voltak. Én elég öreg vagyok hogy emlékezzek ezeknek a gazembereknek a fénykorára: akármit megtehettek mert a PÁRT mögöttük állt. És meg is tettek. Rohadt szemét kommunisták voltak a szó igazi (rossz) értelmében. A végén jól összelopták magukat és most egy akkora nyugdíjat kapnak ami valszeg nagyobb mint az én havi fizetésem. És ne gyere evvel a szoci dumával hogy ezekből mindenhol van: ez nem igaz. Ezek KEMÉNYVONALASAK voltak, ezekből maximum a munkáspártban találsz még, és természetes közegükben, a maszopban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.01.04. 10:47:06


az a baj, hogy egyáltalán nincsenek kétségbeesve a kommunisták

még most is övék a hatalom

Chicano 2009.01.04. 10:47:06

Én még jól emlékszem erre a beszédre. Ez a híres "fehérterroros" Grósz beszéd. Az egész ország megdöbbent rajta, attól féltünk hogy jön a visszarendeződés. A végén tényleg jött csak nem akkor és nem úgy. Egyébként elképesztő hallgatni hogy a PÁRT emberei gyakorlatilag ma is azokkal az érvekkel operálnak mint Grósz 89-ben. Helyettesítsük bem a fehérterrort fasiznusra, tegyünk hozzá kis populistázást meg 3. köztársaságozást és egész jó Fletó beszéd kerekedne belőle.

Stoney Hill Billy 2009.01.04. 10:47:49

Sajnos az utolsó mondat nem valósult meg...
elmaradt a fehérterror, ej be szép is lett volna!

phaidros 2009.01.04. 10:57:03

Köszi Lola, jól indult a reggel, ez a videó még külön fényt adott neki. :D

tevevanegypupu 2009.01.04. 10:57:24

Aki csak gyerek volt akkor vagy fiatal felnott nem kapott igazi izelitot abbol, hogy mi mindent tehettek bunetlenul evtizedekig. Nem mindenki termeszetesen, voltak akik elvbol lettek kommunistak (kevesen de voltak), na ok nem gazdagodtak meg es ugyanugy kis nyugdijjal vagy kis fizetessel tengodtek vagy tengodnek most es akkor. De akik ilyen kongresszusra jartak, akik ott ultek a partbizottsagokban, tanacsokban es hivatalok elen, parrtitkarok es szakszervezti bizalmik, hat ok aztan nem erdemelnek sajnalatot az biztos. Embertelenek, korlatoltak voltak, megszallottjai valami olyasfele eszmenek aminek nyomaiban sincs koze igazi kommunizmushoz, szocializmushoz..Ezek az emberek azota milliardosok, ujra jo allami poziciokban es most demokraciarol oktatjak a "fasisztakat es demagogokat".
Sok valtozas nem tortent az biztos.

Pelso.. 2009.01.04. 10:58:40

Jó téma, főleg annyira, de annyira aktuális...

Ha ezek a párthuszárok kommunisták volta, akkor ugye itt kommunizmus volt, juhéé.

Dr Kangörény 2009.01.04. 11:05:26

Chocano, a jobboldal selejtjei meg mindent megtesznek azért, hogy gyurcsány elmondhassa ezeket a beszédeket.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.04. 11:05:36

Divat elvetni Lombroso tanait, de ha jobban megvizsgáljuk a videófelvételt, akkor úgy tűnik, létezett egy tipikus KOMCSI arcberendezkedés.

Ami ráadásul egy lépés volt visszafelé a törzsfejlődés fáján, a majmok felé.

Darwint amúgy is szerették.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.04. 11:06:07

Pelso,

ők kommunistának nevezték magukat.
Az identitás meg ugyi szent.

Lehet, hogy úgy néz ki a kommunizmus, ami Mo-n és Romániában volt 1988-ban.

Pelso.. 2009.01.04. 11:17:48

Tölgy,

szerintem a definiciók inkább érvényesek mondjuk Albániára.

Egyébként, a legkülönbözőbb "-izmusok" leglelkesebb művelői mindig a megélhetési ill politikai alvilág tagjaiból verbuválódnak.

Chicano 2009.01.04. 11:18:44

Kangörény: Sajnos igazad van. De ez nem mentség fletónak meg a magafajtáknak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.04. 11:19:21

Én nem láttam rémült arcokat, csak dögunalmat a fejeken. Meg persze a sok rettenetes busafejű munkásparaszt-vezetőréteg zsenit, ahogy az akkor illett.
Bennem is felmerült, ami Chicano-ban, de egyáltalán nem csak a maszoptól hallani ugyanezeket a fordulatokat, hanem a mai magyar politika minden résztvevőjétől, csak a megfelelő szavakat kell behelyettesíteni...

Chicano 2009.01.04. 11:22:47

Herótóm van töle amikor azt hallom hogy a kommunizmus az egy alapvetően jó indulatú ideológia, csak akik csinálták azok ferdítették el. Egy lófaxt. Olvasgassatok kis Lenint kedveskéim, a mester műveiben már szépen meg volt tervezve a terror az osztályidegenek ellen. (Engem vert avval a sors hogy olvasgattam tőle.) Sztálin nem válhatott volna azzá ami Lenin elftárs hathatós ideológiai támasza nélkül.

nav 2009.01.04. 11:23:36

@MrRoyce:
Szerintem is ő! Csak már akkor is gyűlölték, van is mellette vagy féltucat üres szék. Biztos nem zuhanyzott.

phaidros 2009.01.04. 11:23:58

@Before: ez sem véletlen. Manapság már a Fidesznek csak az maradt, hogy de nem ők örökölték az MSZMP hálózatát. Kicsit hiteltelen volt kommunistákkal az élbolyban kommunistázni. Jó persze tudom, ez tipikus balos duma. :) De valaki árulja már el, miért olyan nehéz a látszatra adniuk? Nem találtak "tiszta" embereket? Vagy kell a kapcsolat a sokat emlegetett hálózattal?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 11:27:42

@ergé: ezt ugye nem gondolod komolyan? Csak ironizáltál, hogy létezik tipikus arcberendezés, ugye???
Lola, ugyan égettek iratokat, és nem is keveset, de a Kenedi-jelentésből (amit nyilván olvastál, fanatikus komcsi gyűlölőként) kiderül, hogy a múltat azért lehet rekonstruálni. Nem volt olyan méretű az iratmegsemmisítés, hogy sok mindent el tudtak volna tüntetni, bár most már tudjuk, hogy jóval többet sikerült nekik, mint a Kenedi-jelentés előtt tudtuk

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.04. 11:29:20

@phaidros: Erről van szó. :)

@Chicano: A kommunizmus alapvetően egy jóindulatú, végtelenül naív ideológia, herótod van-e tőle, vagy sem. Lenin egy rohadt náci volt, aki ezt az ideológiát felhasználva és a saját képére torzítva tört hatalomra. Ne zavarjon össze, ha néha gondolkozni kell.

Francois Pignon 2009.01.04. 11:34:26

@phaidros: Kik a kommunisták a fideszes "élbolyában"? Ha a szokások Szűrös-Pozsgai-Martonyi vonallal jönnél, mondd már el, hol vannak, kik ők a Fideszben? Pláne az "élbolyban"? Csak a tisztánlátás végett.

eeepunk 2009.01.04. 11:40:24

@ergé @ calam: ezt már én is néztem, persze nem nagy számban, de az első soros kommancsoknál azt vettem észre még régebben, hogy a szájuk sarka lefele görbül és a mosoly mintha mindig erőltetett lenne ;) hozzatok ellenpéldát és elhiszem, hogy nem így van.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 11:42:36

@Francois Pignon: mikola, kövér, schmitt
@eeepunk: én láttam olyanokat, akiknek felfelé görbül

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 11:46:51

@lelkylola: én Révét Máritiriuszt, akarom mondani Révész Máriuszt látom:D

Chicano 2009.01.04. 11:47:23

Before: Nem emlékszem hogy a kormánypártokon kívül valaki a fasizmussal ijesztgetné a választói. A fidesz már régen leszokott a prolizásról és a kommancsozásról. És valahogy az is nagyon ismerős hogy az ellenzék minden bajok forrása. Nem emléxem hogy 98-02 között Orbán avval mentegette volna folyamatosan a borzalmasan teljesítő kormányát hogy nem lehet mit tenni, a szemét ellenzék miatt állunk így. Igaz hogy nem is volt okuk rá. Az infláció és a munkanélküliség folyamatosan csökkent, a magyar gazdaság a régió átlaga fölött növekedett és 2002-ben úgy nézett ki és erről kétpárti konszenzus volt) hogy legkésőbb 2008-ban Magyarország beléphet az eurozónába. Ehhez képest, meg egyébként is nyakig vagyunk a xarban. Mint Grósz elftársék 89-ben. És most is az lesz a vége hogy itt hagynak maguk után egy erkölcsileg és gazdaságilag szanaszét bombázott országot, kezdjen vele az ellenzék amit akar. A stex és a média persze náluk marad. És majd mint régen, jönnek újra fel "mint xar a moslékban". (Hogy egy nagy klasszikust idézzek.) Hányszor lehet még ezt eljátszani velünk?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 11:49:12

@Chicano: ha nem explicit módon, de azért megteszik. Mondjuk Orbán, amikor mentalitásokról beszél.

Chicano 2009.01.04. 11:49:46

@Before: "A kommunizmus alapvetően egy jóindulatú, végtelenül naív ideológia, " Szerintem végtelenül naív te vagy. Olvasd el mondjuk Lenintől az "Állam és forradalom" című méltán elfeledett művét, látni fogod hogy a terror be volt tervezve a rendszerbe.

Francois Pignon 2009.01.04. 11:52:13

@calam: Mikola a rendszerváltáskor lett a Hazafias Népfront alelnöke. Annyira volt az akkor kommunista, mint az MDF. Kövér, Schmitt?? Ne viccelj már. Ehhez képest például az demokratikus ellenzéki SZDSZ öregjei komplett MSZMP pártbizottság.

Chicano 2009.01.04. 11:52:53

@calam: "Mondjuk Orbán, amikor mentalitásokról beszél. " Fletó nem mentalitásokról beszél hanem dirketben fasizmusról, rasszizmusról, populizmusról, meg a többi démonról amivel a választóit mozgósíthatja. Mondhatnám explicit módon.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 11:54:19

@Francois Pignon: Schmidt, hát hol is dolgozott és mit?
Ja, ha valaki szar időben lesz a Hazafias Népfront alelnöke az oké, ha kicsit korábban az már nem. Ne viccelj.
Mondjuk utálhatod az SZDSZ nagy öregjeit, de hogy többet tettek a demokráciáért, mint Schmidt, Martonyi, vagy Mikola az biztos, és az is, hogy ők sokkal rosszabbul jártak akkor, mint mondjuk Schmidt

Chicano 2009.01.04. 11:58:20

@Francois Pignon: Viccesnek találom hogy a másik oldalról most úgy látják hogy gimnáziumi kisztitkárnak lenni vagy megyei, függetlenített kisztitkárnak az végül is ugyan az. Kommancsok voltak mindketten. Hát nem. Az előbbinek sok köze nem volt politikához, legtöbbször nyűg volt neki amit elvállalt mert jól nézett ki az egyetemi felvételin. Az utóbbival iroda, autó sofőrrel, magas fizetés és hatalom társult. Akinek ez ugyan az az vagy nem élt abban a rendszerben vagy hülye.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 12:00:10

@Chicano: szerencsére egyre többen lesznek, akik nem éltek abban a rendszerben. És ez a reménykeltő. Ettől még tanulhatnak törit:)

Chicano 2009.01.04. 12:02:34

@calam: "Mondjuk utálhatod az SZDSZ nagy öregjeit, de hogy többet tettek a demokráciáért, mint Schmidt, Martonyi, vagy Mikola az biztos, és az is, hogy ők sokkal rosszabbul jártak akkor, mint mondjuk Schmidt"

- A demokrácia lebontásáért is. (Tisztelet a kivételnek aki vagy időben meghalt hogy ne lássa azt a borzalmat amivé a szadesz vállt, vagy még időben kilépett.)

- Rosszabbul jártak? Nocsak? Azt beszélik hogy például a STARBAG pénzekből azért csurrant cseppent azoknak a rendíthetetlenül demokrata rendszerválltóknak is. Gondolom a 4-es metró sem azért olyan drága mert a Martonyi meg a Mikola lopja ott a pénzt.

peterman 2009.01.04. 12:03:01

A kommunizmus eredetileg egy tételesen cáfoltó, magvas gondolatoktól mentes eszme volt, amit aztán néhányan felturbóztak, hogy az egyik legembertelenebb politikai rendszert hozhassák létre. Akiknek nem elég ~80 évnyi bizonyíték, és még mindig az "eszme" ilyen-olyan igazolását keresik -- hajrá, keressék tovább. Csak ne kezdjenek okoskodni, ha már gondolkodni nem tudnak.

kendeffybotond 2009.01.04. 12:03:11

@Francois Pignon:
Azért Martonyi János fontos operátor a FIDESZ-ben, még ha nem is látszik. Sokak szerint ő Viktorunk egyik agya.

DEP 2009.01.04. 12:03:45

Jó volt, hogy egy kicsit hagytál álmodozni Lola! Bárcsak valami, akkor történt volna! Azért valóban megfigyelhető néhány kétségbeesett arc!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 12:04:48

@Chicano: nem, direkt a 90 előtti időkre gondoltam. Nem az az utánira, nem volt elég pontos, bocs.

Chicano 2009.01.04. 12:06:02

@calam: "szerencsére egyre többen lesznek, akik nem éltek abban a rendszerben. És ez a reménykeltő. Ettől még tanulhatnak törit:) "

Hát ez valóban az. De amíg én élek (ne reménykedj, még csak negyvenes vagyok)addig elmondom hogy mi az igazság és nem hagyom hogy hülyeségekkel etessék a gyerekeinket. Az meg még reménykeltőbb hogy a fiatalok hál istennek talán még tőlem is jobban undorodnak ettől a bagázstól, talán lesz egyszer elég vér a pucájukban hogy teccenek majd forradalmat csinálni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 12:08:12

@Chicano: ebben nem vitatkozunk. Ebből most kiderült, hogy jóval fiatalabb vagyok nálad. Én is utálom. Ez nem függ oldaltól. Nem menti azt a rendszert semmi. Nincs miért reménykednem, egyetértünk a rendszer megítélésben. Úgyhogy ne reménykedj nem egy hülye "ballib" vagyok, aki menti őket, hanem ember, aki rosszul van ettől a rendszertől.

Chicano 2009.01.04. 12:11:09

@calam: Abban kiegyezhetünk hogy én is rosszul vagyok tőle. Csak nem vagyok benne biztos hogy azért amiért te.

heima (törölt) 2009.01.04. 12:11:51

mutasson a hivatalos parlament.hu adatbázis alapján nekem valaki egy, azaz egyetlen fideszes országgyűlési képviselőt, aki párttag volt. Csak egyet. (és nem vezető tisztségviselő, csak mezei párttag)

heima (törölt) 2009.01.04. 12:12:54

calam, el kell keserítselek, te egy hülye ballib vagy, a szokásos gerinc nélkül :D

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 12:14:03

@heima: én téged imádlak, ezt te is tudod. már rég láttalak. Esküszöm kicsit kezdtem izgulni, hogy nincs-e valami bajod. De látom élsz, egészséges vagy. A stílusod sem változott, szóval minden rendben.

Francois Pignon 2009.01.04. 12:16:56

@calam: Schmitt egy karrierdiplomata. Karrierdiplomataként persze nem lett volna szabad politizálnia.
Nem utálom én az SZDSZ öregjeit, tény viszont, hogy akadtak azért arrafelé feketeövesek is. Például az 56-os Hegedűs, aki miniszterelnökként behívta az oroszokat. Az ő kommunista múltja talán nem zavarta a demokratikus ellenzéket.
Azért jó ugye, hogy akad egy-egy osztályvezető vagy iskolai KISZ-titkár, akit párba lehet állítani a komplett nómenklatúrával?
@kendeffybotond: Miért, hány agya van neki? ;))

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 12:19:48

@Francois Pignon: Schmitt Astoria szálloda. Olvasd el erről mit ír Ungváry Krisztián.
Hegedűs, igen 1956-ban hát, ha nem is behívta az oroszokat (jöttek azok maguktól), de miniszterelnök volt. Később viszont, ellenzéki lett, a rendszer ellensége. Hogy lehet ezt jól feloldani? Ha megítéled akkor ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 12:20:25

@Francois Pignon: Schmitt Astoria szálloda. Olvasd el erről mit ír Ungváry Krisztián.
Hegedűs, igen 1956-ban hát, ha nem is behívta az oroszokat (jöttek azok maguktól), de miniszterelnök volt. Később viszont, ellenzéki lett, a rendszer ellensége. Hogy lehet ezt jól feloldani? Ha megítéled akkor ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni.

BandW (törölt) 2009.01.04. 12:26:48

"...Felejtsük el egy pillanatra, hogy nem volt igazságszolgáltatás és nézzünk rettent arcú gazembereket!
..."

Miféle igazságszolgáltatás?
Ugyan miért lenne mindenki, aki mondjuk ottan űlt, egytől egyig gazember.
Szerintem a 98%-uk max annyira volt gazember, mint a poszt írója.

Francois Pignon 2009.01.04. 12:29:59

@lelkylola: Akit a te kommunistákra érzékeny szemed sem szúr ki, az ott sincs. ;)) Vagy ilyen nagy tömegben megzavarták a receptoraidat?

heima (törölt) 2009.01.04. 12:30:03

Dr. Avarkeszi Dezső - 1983 és 1989 között a Budapest V. kerületi pártbizottság munkatársa, ezt követően vb-titkár lett a Belvárosban.

Dr. Baja Ferenc -1988-ban időközi választáson tanácstag lett, majd belépett az MSZMP-be. 1988-tól általános tanácselnök-helyettes Nyíregyháza.

Balogh József - 1970-től az Élelmezés-ipari Dolgozók Szakszervezete, 1973-tól a szakszervezetek megyei tanácsa politikai munkatársa. 1975-től az MSZMP Győr Városi Bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezetője. 1980-tól a városi tanács általános elnökhelyettese, 1989-1990-ben tanácselnök.

Dr. Balogh László - 1988-ig az MSZMP megyei bizottságában előadó-osztályvezető. 1988 és 1990 között a Bács-Kiskun Megyei Tanács előadója és osztályvezetője. MSZMP tag volt, városi szinten 1989-ben kezdett dolgozni, majd az MSZP-ben folytatta a munkát, városi elnökségi tagként.

Barabásné Czövek Ágnes - MSZMP tag volt, városi szinten 1989-ben kezdett dolgozni, majd az MSZP-ben folytatta a munkát, városi elnökségi tagként.

Dr. Baráth Etele - 1980-tól MSZMP-tag, 1989. március 1-jétől a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium államtitkára

Boldvai László - 1979-ben belépett az MSZMP-be. 1980-tól Berlinben közgazdasági tanulmányokat folytatott, 1981-ben az NDK-ban tanuló magyar diákok KISZ-vezetőjévé választották. 1985-ben, néhány hónapos vállalati munkát követően a KISZ Salgótarjáni Városi Bizottságának első titkára lett, majd 1987-ben a Nógrád megyei KISZ-bizottság első titkárává is megválasztották.

Borenszki Ervin - 1988-től egy évig az MSZMP Szécsény városi Bizottságának munkatársa volt

Dr. Bóth János - 1975-ben lett az MSZMP-tagja. 1975-től 1978-ig a DCM KISZ-bizottságának titkáraként kezdett politizálni, 1987 és 1990 között Vác város tanácselnöke és a helyi pártbizottság tagja volt, egyidejűleg Deákvár képviselője a helyi tanácsban.

Botka Lajosné - 1974-től MSZMP-tag.

Burány Sándor - 1988-ban a rendszerváltozás kezdetén az MSZMP XIX. Kerületi Bizottsága gazdaságpolitikai munkatársa. 1982-től MSZMP-tag.

... és akkor a B betűig jutottunk, de a kommancsok mindenhol elbújtak, különösen a fideszben :D:D:D

heima (törölt) 2009.01.04. 12:33:14

calam, a martiriuszozás nagy D betűkkel már a stílus csúcsa ugye?

Francois Pignon 2009.01.04. 12:33:41

@BandW: Ezeknek az embereknek azért a maguk köreiben komoly hatalmuk volt. És ha eleve nem is lettek volna azok, a kontrollálatlan hatalom az emberek 2%-nál jóval többől csinál gazembert. Ezt tapasztalatok és kísérletek is bizonyították már.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.04. 12:34:28

heima, folytasd még, jó kis időutazás! :)

heima (törölt) 2009.01.04. 12:41:13

@ergé: www.parlament.hu/internet/insurl/ogy_kpv.kepv_rip?p_ckl=38&p_call_mod=%23KEPV_RIP_DATE&p_mezo=null&p_sorrend=null&p_biz=null&p_head=N&p_pcs=4 van pár gyöngyszem :)

De foglaljuk össze a Lényeget:

-a videon nem kommunisták vannak, mert kommunisták talán nem is voltak, 88-ban meg pláne

-a videon kedves bácsik és nénik vannak, akik unják a beszédet és csak azért vannak ott, mert csak

-a kommunisták a fideszben vannak

-kommunistázni a létező bűnök legrosszabbika, de a fehérterrorra felhívni a figyelmet mindig jóság

-jók a programok, minden jó

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 12:43:51

@heima: egyébként egészséges vagy? Ezt most jó indulatból kérdezem. Mert rég láttalak egy egészségeset komcsizni, meg már én is rég kaptam meg a jelzőimet.

BandW (törölt) 2009.01.04. 12:45:17

@Francois Pignon: Volt akinek tényleg volt, és volt akinek nem. Ez egy 1998-as felvétel, nem 1960-as.
Nem tagadom a gazemberek létét, csak ostobaságnak tartom az efféle általánosításokat.

lelkylola kábé a korai 50-es évek lelkes ifjúkommunista hozzáállásával van pariba, amikoron is mindenki kulák gazember volt, akinek 1 ha-nál több földje, vagy 2 váltás ruhánál többje volt.
Osztan mán bűnös is lett.
Csak mostan más a bosszúvágy célpontja.
Ahhoz meg ugye nem kell az ismeret, elég csak néhány átgondolatlan, és ettől ostoba mondatot leírni.

heima (törölt) 2009.01.04. 12:47:27

@calam: egészséges dolog napi 12 órát dolgozni folyamatosan azért, hogy pár kivénhedt munkásőr szar is megkapja a havi 200k adómból az emelt nyugdíját?

heima (törölt) 2009.01.04. 12:49:30

@BandW: és ezzel a pozitív hozzáállással mi a véleményed arról, amikor egy politikai oldal miniszterelnöktől libikéig fasisztázza a másikat?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.04. 12:54:49

Chicano 2009.01.04. 11:47:23

>Nem emléxem hogy 98-02 között Orbán avval mentegette volna folyamatosan a borzalmasan teljesítő kormányát hogy nem lehet mit tenni, a szemét ellenzék miatt állunk így. Igaz hogy nem is volt okuk rá.

Hát persze, hiszen a lojális ellenzéknek köszönhetően jól teljesített az ország. Az SZDSZ szürkeállományának és a Bokros-csomag áldásos hatásainak köszönhetően volt jó a helyzet, bármennyire is igyekezte a mini-Mussolini elrontani. Csak 2004-re sikerült tökretennie a bokrosi vívmányokat.

Egyébként pedig:

1) A komcsikkal semmi baj nincs, mert ártatlan, átlagos Pista bácsik voltak, a komcsizás nagyon ronda dolog,

2) A fidesz szalonképtelen, mert tele van mocskos szemét komcsikkal, ld. Schmitt és Révész.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.04. 12:57:51

Egyébként meg a "történelmi igazságtétel" követelése nem azzal az állítással kapcsolatos, hogy X, Y és Z "gazember" volt, hanem azon, hogy X, Y és Z egy diktatúra állampártjának funkcionáriusa volt. A gazemberezés ködösítés. Pl. egy KB-taggal kapcsolatban nem az az érdekes, hogy gazember-e (bármit is jelentsen az), hanem hogy KB-tag.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.04. 13:09:20

@heima: :))) Azt még kifelejtetted:

- Aki kommunistázik, olyan mint egy ifjúkommunista.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 13:14:54

@heima: nem tudom. Ha szeretsz napi 12 órát dolgozni, akkor jó. De arra figyelj, hogy ne menjen az egészséged rovására. Egyébként nem hiszem, hogy nagyon sok munkásőr lenne, akinek 200k a nyugdíja.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 13:24:28

:D
de geci vagy:D:D:D
értemmár, mi a tipikus:)

heima (törölt) 2009.01.04. 13:27:56

@calam: dolgoznék én többet is, ha megérné, de minél többet dolgozok, annál jobban büntetnek, hogy kitartsanak még pár herét cigánytól a kamu rokkantnyuggerig, fizessék az olyan európai értelemben vett liberális gurukat, mint pl , www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=157574, vagy még finanszírozva legyen pár elbaszott eltés szociomókus egyetemi képzése, hogy a végén telesírhassa a magyarnarancsot hogy milyen kevés pénz jut a cigányoknak meg a "szegényeknek"

"Egyébként nem hiszem, hogy nagyon sok munkásőr lenne, akinek 200k a nyugdíja. " Ez nem vágom miből szűrted le, nem vagyok pro munkásőr nyugdíjakból, de nem lennék meglepve egy ekkora összegen sem...

BandW (törölt) 2009.01.04. 13:28:28

@lelkylola: Hát, tulképp csak a "komcsikat" kellene kicserélni "horthysta fasisztára", az elvtársakat urakra, a munkásőröket meg vitézekre, oszt pünkt beillene egy 1952-es Szabad Népbe munkáslevelezői megszólalásnak.

Az emberi természet nem változott túl sokat az elmúlt párszáz évben.
Az elmúlt százban meg semmit.

Komcsizástól sem lett jobbá vagy okosabbá még senki :-)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.04. 13:33:37

@BandW: Teljesen értelek - én és az ávós tiszt egy tőről fakadunk. Látod, okosabb lettem mégis :)

BandW (törölt) 2009.01.04. 13:35:49

@lelkylola: Ejnye no, hol is írtam ávós tisztről?
Mindjárt visszakeresem.
Nem is föltételezem, hogy olyat adnál a klavimba, amit nem írtam.

heima (törölt) 2009.01.04. 13:36:59

ez az, ideje meglovagolni ezt a wordpísz flowerpower hangulatot, és elmagyarázni minden idős holocaust túlélő zsidó néninek, hogy a nácikok nem voltak mind gazemberek, nácizástól nem lesz senki jobb vagy okosabb, és hogy nagyon szélsőségesen áll hozzá a kérdéskörhöz, ami átgondolatlan és ostoba, és semmiképpen sem európai!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 13:38:37

@heima: én sem, de de ha sok ilyen lenne, akkor magasabbnak kellene lennie az átlagnyugdíjnak, nem?
néha meglepődöm mennyire egyszerű dolgokat tudsz leírni:)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.04. 13:38:40

@BandW: akkor mégse lettem okosabb :( A francba! Nem figyeltem, rajtakaptál. Ilyenek vagyunk mi száz éve.

betyár (törölt) 2009.01.04. 13:41:10

Gyurcsány érvei, terminológiája tényleg feltűnően hasonlít Grószéhoz. Bízzunk benne, hogy nekik is annyi idejük van kormányon, mint az MSZMP-nek volt a kongresszus után!

BandW (törölt) 2009.01.04. 13:45:14

@lelkylola: Tényleg érdemes lenne néha arra figyelni, mit is ír a másik.
De ha nem, hát nem.
Én erőltetni nem tudom, és nem is akarom

heima (törölt) 2009.01.04. 13:46:49

@calam: látom ma nem vagy a toppon, first of all

-én nem mondtam, hogy egy munkásőr 200k nyugdíjat kap, azt írtam, hogy ennyi adót termelek meg egy hónapban

-nem igazán látom, hogy miből sikerült leszűrni azt, hogy annyi munkásőrnyugger lenne, hogy befolyásolják az átlagot

-főleg, hogy a magas nyugdíj egyáltalán nem egyenlő halmaz a munkásőrnyugdíjjal

De öszefoglalom neked ebben a kitérő sztoriban a Lényeget:

-aki munkásőr szar volt, az először örüljön hogy nem kapott kötelet a rendszeváltáskor
-ezek után még járadékot is kap, ami pofátlan
-hogy még a kis pótlékja is megmaradt, az meg különösen

Néha meglepődöm h milyen egyszerű dolgokat kell elmagyarázni.

heima (törölt) 2009.01.04. 13:48:04

@betyár: nee, és akkor 2014-ben visszajönnek kétharmaddal, szdszel?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 13:50:02

@heima: így már mindent értek. De ha te havi 200k adót fizet, akkor miért van benne ennyi indulat?

heima (törölt) 2009.01.04. 13:50:20

@lelkylola: nézd, nem vagy kommunista/fasiszta, ez csak erős továbbvitele a partnered gondolatmenetének.

Egyszerűen csak nem vagy európai értelemben vett demokrata, ennyi.

heima (törölt) 2009.01.04. 13:57:53

@calam: mert a jövedelmem másik oldalán ott van a napi 12 óra munka, a befizetett adóm másik oldalán csak kitartott herék vannak.

Meg tudod egy olyan fajta ritka köcsög vagyok, aki szeretne előrébb jutni, többet keresni, saját vállalkozást alapítani, embereknek munkát adni, értéket teremteni.

És igen indulatos tudok lenni, hogy ha ebben az gáncsol a legjobban, akinek támogatnia kéne.

(apró példa: tegyük fel átlagbér környékén keresel, a túlórádat mondjuk 150%-al fizetik: a magasabb bruttó bér miatt csökkenő adójóváírás jó eséllyel az 50%-os tartományba tudja küldeni a túlórapénzed. szerinted megéri?)

heima (törölt) 2009.01.04. 13:59:51

és tudod mi a legszomorúbb, hogy havi 200k adóhoz nem is kell jól keresni...

Uebermensch 2009.01.04. 14:07:37

@Francois Pignon:

pl. Kövér KISZ-titkár Lacika, hogy ne menjünk nagyon messzire

heima (törölt) 2009.01.04. 14:11:31

@Uebermensch: ezt a sztorit nem ismerem, hol is volt ő pontosan, milyen KISZ titkár, mikor?

Pelso.. 2009.01.04. 14:12:03

Tudomásom szerint, anno nagyon kevés volt a "főállásu munkásőr, e legfőbb vezetés csak, a többi társadalmi munkában csinálta. Utóbbiak a nyugdijat nem ezért kapják, hanem a rendes munkakörük után.

Jó, hogy megszűntek, de velük kapcsolatban egységesen kötelet emlegetni nagy okosság...

BandW (törölt) 2009.01.04. 14:14:29

@lelkylola: Hát, te sem vagy egy bonyolult lélek.
:-)

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.01.04. 14:23:15

nemtom, ezek az elftarsak nem laccanak ijedtnek. amugy meg irto nagy kozhely, de teny: a rendszer nem megvaltozott, csak atalakult. igaza van azokank, akik azt irtak, hogy csak a fogalmakat kene korszerusiteni, s maris mintha a fleto beszelne.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 14:25:07

@heima: persze igazad van. Szerintem is előbbre kell jutni (jajj, a Haladás Erői befigyelnek, már téged is megfertőztek).
Herék, akik éhenhalnak és akkor kicsit demagóg voltam, de nem nagyon.

Uebermensch 2009.01.04. 14:30:46

@heima: tudtommal egyetem előtt, asszem Pápán

Uebermensch 2009.01.04. 14:33:05

@heima: azóta találtam pár pontosabb infót

Stumpf István MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök Járai Zsigmond MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttmûködõ Matolcsy György MSZMP tag, III/2 együttmûködõ id. Orbán Gyõzõ - párttitkár Id. Pokorny Zoltán - III/3-mas SZT tiszt Csurka István - III/3 együttmûködõ Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttmûködõ Chikán Attila MSZMP tag Pintér Sándor - MSZMP titkár Boross Péter MSZMP tag Ligetvári Ferenc MSZMP tag Boros Imre MSZMP-titkár, III/2 együttmûködõ D-8 Balogh Gyula MSZMP tag Mikola István - Hazafias Népfront Fónagy János - MSZMP tag Vonza András - MSZMP tag Szabadi Béla MSZMP tag, munkásõr Varga Mihály KISZ titkár Deutsch Tamás KISZ titkár Orbán Viktor KISZ titkár Kövér László: KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.04. 14:38:26

Uebermensch listája egy kapcsolat.hu-s berkekben régóta keringő lista, a szoci droidok mindig belinkelik, amikor felveszik a harcot a reakció erőivel :-)))

Szóval Kövér kiszes volt a pápai gimiben, húha :)

Csurka, Szabadi, id. Pokorni, Boross Péter mit keresnek egy fideszesekt tárgyaló topikban?

heima (törölt) 2009.01.04. 14:39:04

@calam: mivan? be vagy tépve vagy mi van veled?

Francois Pignon 2009.01.04. 14:41:57

@Uebermensch:
forrás: internet
És miután ide is be lett írva, eggyel több találatot ad rá a gugli, tehát egy fokkal ismét hitelesebb lett. ;)))

heima (törölt) 2009.01.04. 14:43:51

@Uebermensch: nem mondod a gimnáziumban KISZ tag volt?
és mégis milyen szinten volt ő ott KISZ titkár? ő volt a városi vagy a megyei KISZ főember? vagy lehet hogy osztálytitkár volt?

na végre megvan, lehet leleplezünk egy igazi komcsit, nem olyan békés bácsikat és néniket, mint a videon!

zsögödbenő 2009.01.04. 14:43:57

MSZMP-tagság...
A maszop frakciósok életrajzában rendszerint feltüntetik, a fideszesekében pedig nem, pedig a jelenlegi képviselők közül 100% mszmp-tag volt Fónagy és Gógl....

Francois Pignon 2009.01.04. 14:45:53

@ergé: És kimaradt, hogy Orbán Viktor a katonaság alatt beszervezte a III-as főcsoportfőnökség. Sőt, az iratait is meghamisították, így titkolják hogy pár évvel idősebb, és már a 80-as években MSZMP-titkár volt.

Uebermensch 2009.01.04. 14:45:58

@ergé:
lusta voltam kigyomlálni, bár a fityuszosok sokkal többen vannak. egyébként nem kapcsolat.hu, hanem MNO

ha megnyugtat, a szocikat pontosan annyira rühellem, mint a fityuszt, és ellentétben a nevezett urakkal, én nem voltam még KISZ-tag sem, pedig annyira már nem mai gyerek vagyok

heima (törölt) 2009.01.04. 14:48:06

@Uebermensch: komolyan ez a legszebb:

"Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa"

Fordítsuk le ez alapján mondjuk egy európai értelemben vett miniszterelnök akkori titulusát:

A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettese és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagja

heima (törölt) 2009.01.04. 14:48:58

@zsögödbenő: erre mondják azt, hogy hazudsz.
miért teszed? fizetnek érte?

sergei 2009.01.04. 14:49:36

@heima: Azért az a felkötés egy kicsit erős lett volna. Igaz, hogy a Munkásőrség párthadsereg volt, a montesquieu-i elvek látványos megcsúfolása, de nem volt ott mindenki gazember (ez a mai kommentek közt a leggyakoribb szó :)).

Nekem apám munkásőr volt. Nem vagyok rá büszke, nem is értek vele egyet. Apám ma is mszp-szavazó. Ezzel sem értek egyet, de képtelenség megváltoztatni egy felnőtt ember gondolkodását (50 fölött biztosan). Ennek ellenére egy tisztességes embernek tartom, és nem gondolom azt sem, hogy minden munkásőrnek kötelet kellett volna kapnia, sőt, azt sem, hogy ne járna nekik nyugdíj.

Francois Pignon 2009.01.04. 14:50:24

@Uebermensch: Szóval MNO? Ha tényleg így kezeljük a forrásokat, mostantól arra is lehet hivatkozni, hogy megírta a Reakció. ;))

Uebermensch 2009.01.04. 14:51:00

@heima:

nem azt írtam, hogy tuti a pápai gimi, de az egyetemen nem lehetett (a feleségem évfolyamtársa volt, és ott leginkább azzal foglalkozott, hogy a nagy előadóban a padban fekve aludja ki az előző esti tudatmódosító szerek hatását. Ez pedig - mint tudjuk - összeegyeztethetetlen a KISZ-erkölccsel.

heima (törölt) 2009.01.04. 14:54:37

@ergé: nem lehet mai darab, ha olyan arcok kerültek bele, mint pl Ligetvári Ferenc, aki kb egy jó félévig se volt környezetvédelmi miniszter az Orbán-kormányban és praktikusan senki nem ismeri a nevét. hogy őt miért kell mocskolni, nem értem

heima (törölt) 2009.01.04. 14:55:35

@Francois Pignon: van rá egy százasom, hogy az MNO fóruma :D

heima (törölt) 2009.01.04. 14:57:08

@Uebermensch: te tudod egyáltalán, hogy mi az a KISZ, és mi a különbség egy gimnáziumi osztálytitkár és egy megyei KISZ titkár között?

Francois Pignon 2009.01.04. 14:57:34

@heima: Hát Vonza Andrásra ki emlékszik?
Nem fogadok, én is tudom használni a guglit ;)

Francois Pignon 2009.01.04. 15:00:11

@heima: Az őrsvezetőség is számít? Mert akkor határozottan tagadom, hogy lettem volna.

heima (törölt) 2009.01.04. 15:01:31

@sergei: én se azt írtam, hogy kell nekik a kötél, hanem örüljenek, hogy nem kaptak, mert valljuk be azért abban sem lett volna semmi meglepő, ha ez lett volna a végkifejlet.

a nyugdíj dolgot viszont fenntartom, azért legyenek már a tetteknek következményeik.

Uebermensch 2009.01.04. 15:05:35

@heima:

Ha nem lennének olvasási /szövegértelmezési problémáid, írtam, hogy én sose voltam KISZ-tag, így honnét a jó büdös francból tudhatnám, hogy mi a különbség KISZ-titkár és KISZ-titkár között. Max. arra tippelek, hogy az egyik nagy bajuszú, a másik meg fülbevalós kis köcsög. Egyébként az Ovizsaru apjához volt személyesen szerencsém, a párttitkársága ellenére sokkal normálisabbnak tűnt, mint a frusztrált fiacskája az elmúlt 6 évben.

heima (törölt) 2009.01.04. 15:06:23

@Uebermensch: eddig komolyan elhittem neked, hogy Kövér osztálytitkár volt a gimiben, lehet hetesként még a táblát is letörölte néha, de most elbizonytalanítottál. Igazából nem látom a hiteles forrást...

heima (törölt) 2009.01.04. 15:08:39

@Uebermensch: tehát saját bevallásod szerint közöd nincs a témához, de lelkesen osztod az észt. ez igazán komoly teljesítmény, ilyen háttérrel már nem is kellenek a források, elég ha te leírod és az úgy van!

zsögödbenő 2009.01.04. 15:10:34

@heima:
1. Frusztrált vagy - fizetnek érte?
2. Félreérted a helyzetet, fonoman szólva nem vagyok a maszp-vonal híve...de ettől még nem vagyok se vak, se süket, se hülye és nem fogadok el mindent feltétlenül igaznak, tisztának és egyedüli valóságnak, ami a fidesz-oldalról jön...
3. hu.wikipedia.org/wiki/Gógl_Árpád
4. hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3nagy_J%C3%A1nos
5. www.mozgovilag.hu/2005/12/12domany.htm

BandW (törölt) 2009.01.04. 15:14:17

@heima: Lássuk be, baromi meglepő lett volna, ha bárki akkor vagy spontán felháborodás következtében fel lett vón akasztva, vagy hogy spontán módok akasztgatni akart volna.
Szóval nem köll senkinek sem örülni azért, mert épp nem akasztották fel. Anno, mintha több eszük lett volna ez ügyben az embereknek. :-)

Az csak az újbátraknak jutott eszibe, jópár évvel később, a korábbi kollaborálás kompenzációjaként, meg akkor már nulla kockázatot jelentett az antikommunizmus, sőt. :-)))

A nyugdíj jogosultságot meg járulékfizetéssel szerezték az emberek, úgyhogy azt elvenni sem vált volna a jogállam dícséretére.

heima (törölt) 2009.01.04. 15:18:48

@zsögödbenő: látom akkor te is szakértő vagy. beállhatsz a sorba!

Külön köszönöm, hogy belinkelted ezeket az igen veszélyes kommunistákat:

"1968 és 1989 között az MSZMP tagja volt, párttisztséget nem viselt."

"Az MSZMP tagja volt, ahonnan 1985-ben lépett ki"

Uebermensch 2009.01.04. 15:19:49

@heima:
nem én írtam le, hanem csak idéztem a nem kifejezetten baloldali Magyar Nemzetből

zsögödbenő 2009.01.04. 15:23:00

@heima:
egy szóval sem állítottam, hogy ők "igen veszélyes kommunisták" voltak. Fentebb elhangzott, hogy mutassunk akár egy mai fidesz-képviselőt, aki akár mezei mszmp-tag volt valaha. Én meg mutattam, rögtön kettőt is. Erre lehazugoztál. Lolával vetekszel elvakult ostobaságodban...

heima (törölt) 2009.01.04. 15:24:26

@BandW: nézd, kicsit félreérthető volt, általánosságban próbáltam utalni arra, hogy hosszú idők történelmi tanulsága, hogy egy diktatúra bukása után megbüntetik az azt kiszolgálókat, gyakran nem viccelve.

Jó hogy említed ezt az antikommunizmust, én az igazán a bátor antifasisztákra szoktam büszke lenni. 2009-ben.

"A nyugdíj jogosultságot meg járulékfizetéssel szerezték az emberek, úgyhogy azt elvenni sem vált volna a jogállam dícséretére."

Hát akkor lenne csak nagy sírás-rívás ha tényleg annyi nyugdíjat kapna mindenki, mint amennyi a megtermelt járuléka fedez...

Btw demokratikus jogállamnak nem szokása jobb helyeken diktatúrák kiszolgálóinak támogatása.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 15:30:24

@heima: nem vagyok beszívva. De ha tudnád, hogy mit kell olvasnom, te is nehezen élnél!
Egyébként én csak félreolvastam valamit, te viszont rosszindulatúan állsz hozzá dolgokhoz.
Rettegj, a Haladás erői már a küszöbödet is átlépték!

tevevanegypupu 2009.01.04. 15:32:11

Aki elt mar akkoriban az tudja mi a kulonbseg egy megyei kisz bizottsag titkaranak vagy egy kozepiskola kisz titkaranak lenni. Nem is szavaz az eletben soha Fletora..Aki pedig megis megteszi az valoszinuleg egyetertett vele akkor es most is, hat errol nem tehetunk..

heima (törölt) 2009.01.04. 15:32:11

@zsögödbenő: tudod arra jó az internet, hogy megmarad, hogy mit írtál, lássuk:

"a fideszesekében pedig nem, pedig a jelenlegi képviselők közül 100% mszmp-tag "

Most erre mit mondjak, komolyan, ennyire balfasz nem lehetsz.

Btw a kérdést én tettem fel, még pedig azért, mert én anno vettem a fáradtságot, és végignéztem a teljes fidesz frakciót, és nem találtam MSZMP tagot. (a bekopizott fikalistán sincs egyetlen egy MSZMP tag fideszes képviselő! Matolcsy tagságáről nem tud a wikipedia, ha már ezt hiteles forrásnak fogadjuk el)

A dolog azért furcsa, mert az országgyűlési életrajzok transzparens, mindenki számára látható infok. Egészen eddig nem volt egy baller újságíró/politikus/voltmunkásőraktivista aki utánajárt volna és kérdőre vonta volna, hogy miért titkolja ezeket a fontos adatokat?

heima (törölt) 2009.01.04. 15:33:24

@zsögödbenő: @zsögödbenő: tudod arra jó az internet, hogy megmarad, hogy mit írtál, lássuk:

"a fideszesekében pedig nem, pedig a jelenlegi képviselők közül 100% mszmp-tag "

Most erre mit mondjak, komolyan, ennyire balfasz nem lehetsz.

Btw a kérdést én tettem fel, még pedig azért, mert én anno vettem a fáradtságot, és végignéztem a teljes fidesz frakciót, és nem találtam MSZMP tagot. (a bekopizott fikalistán sincs egyetlen egy MSZMP tag fideszes képviselő! Matolcsy tagságáről nem tud a wikipedia, ha már ezt hiteles forrásnak fogadjuk el)

A dolog azért furcsa, mert az országgyűlési életrajzok transzparens, mindenki számára látható infok. Egészen eddig nem volt egy baller újságíró/politikus/voltmunkásőraktivista aki utánajárt volna és kérdőre vonta volna, hogy miért titkolja ezeket a fontos adatokat?

heima (törölt) 2009.01.04. 15:36:19

@calam: egész egyszerűen arra próbáltam utalni, hogy mondanivalódból* nem igazán értettem semmit, köze nincs a dolgoknak a félreolvasáshoz. Miért vagy alapból ilyen rosszindulatú?

*róla lenne szó:

"persze igazad van. Szerintem is előbbre kell jutni (jajj, a Haladás Erői befigyelnek, már téged is megfertőztek).
Herék, akik éhenhalnak és akkor kicsit demagóg voltam, de nem nagyon."

BandW (törölt) 2009.01.04. 15:39:17

@heima: Na, akkor a hosszú idők történelmi tanulságaként levonhatjuk, hogy a kádárrendszer annyira vót diktatórikus az emberek emlékezetében, amennyire utána spontán akasztgattak az elszenvedett sérelmek bosszúállása mián.

Én azt mondottam, hogy nyugdíjjogosultságot járulékfizetéssel lehetett és lehet szerezni.
Függetlenül attól, hogy valaki esetleg szabadidejében munkásőr volt, vagy ellenzéki.
És attól is független, hogy mostan épp kire szavaz.
Sőt, attól is független, hogy 89-ben munkásőrként, vagy 92-ben osztályvezetőként ment nyugdíjba.

Demokratikus jogállamokban vannak törvények, amik alapján el szokás járni, meg alkotmány meg ilyenek.
Az meg, hogy a jogállamok hogyan támogatták anno a diktatúrák kiszolgálóit, hát vannak szép példák a II. vh. utánról.
Amikor a győztes szövetségesek mintegy mazsolázgattak a hitleráj kiszolgálói között, és ment a nagy versenyfutás, hogy ki kit tud megszerezni magának. :-)
Werner von Braun is hogy megszívta. :-)
Meg még jópáran. :-)

Nem baj, van még húsz év, addig lehet siránkozni, hogy miért is történtek a dolgok úgy 90-ben ahogy, utána meg már úgyis mindegy. :-)

zsögödbenő 2009.01.04. 15:41:13

@heima: először is attól tartok, hogy nem vagy képes értelmezni, amit írtam. A mondatomnak folytatása is van és így hangzik : "pedig a jelenlegi képviselők közül 100% mszmp-tag volt Fónagy és Gógl...." ugye ez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi képvsielők 100%-a mszmp-tag lett volna (hiszen egyesek életkoruk folytán sem lehettek volna), hanem hogy a nevezett 2 személyről 100%-os biztonsággal állítható, hogy mszmp-tag volt. Az életrajzokat megtekintheted, 2006-ban módosították őket...A belinkelt mozgóvilágos cikk pedig pontosan ezeket a változásokat elemzi, talán olvasd el azt is...Érdekes módon, a jelenleg is képviselőkről nem lelhető fel korábbi verziójú életrajz a parlament.hu oldalán, noha pl. a 94-98 közötti ciklus képviselőiről igen, sajna akkor még sem Gógl sem Fónagy nem volt képviselő

kendeffybotond 2009.01.04. 15:50:29

@heima: E mellett Balogh József Győr polgármestere volt 1994 és 2006 között.

heima (törölt) 2009.01.04. 15:50:54

@BandW: nézd, lehet hogy neked munkásőr apu világában nem volt olyan szörnyű a kádárrendszer, de azért vannak olyanok, akik tudnának mesélni.

szabadidejében munkásőr, wow, ez most bevallom betett, tudod mit inkább hagyjuk ezt, az Igazságot már úgy is megfogalmazták nálam okosabb emberek:

rossz emberek vannak, a rosszakat el kell ítélni

heima (törölt) 2009.01.04. 15:51:56

@kendeffybotond: ott van a listán Vác polgármestere is, de nem a 90 utáni sztori volt a lényeg :)

siqlum 2009.01.04. 15:55:02

@heima. Kövér asszem a pápai általános suliban volt kisz titkár a helyi uttörő csapatban (h ez pontos kifejezés-e az kétséges, fiatal vagyok nem tudom a pontos elnevezéseket, anno csak átsiklottam fölötte). Az utódja Gyurcsány Ferenc volt, aki majd azért mond le mert egy mozgalmi ülés helyett elment csajozni moziba. Forrás Debreceninek a Gyurcsányról írt könyve. (most olvastam pár hete)

A videó amúgy érdekes, és sajnálom h a vita sikeresen elment bezzegafidesz felé. Igazából az országnak vannak súlyosabb problémái mint ez a parttalan nácizás meg komcsizás.

Amúgy részemről inkább az unalmat látom az arcokon, a "fejezd már be bazdmeget".

heima (törölt) 2009.01.04. 15:57:42

@zsögödbenő: valóban félreértelmeztem, bocsánat.
retro önéletrajzok meg arcok nem érdekelnek, a mostani állapotokra miért nem kérdez rá senki, ha már olyan büszke rá a vérfüggetlen és a baloldal, hogy a fideszben vannak a kommunisták?

----

Fel kell tegyem a kérdést, miért ködösít a témában minden baller?
Miért akarják eggyé tenni egy gimnáziumi osztálytitkár és egy MSZMP KB tag szerepét? Miért annyira gáz kimondani, hogy a kommancsok az MSZP-ben vannak?

BandW (törölt) 2009.01.04. 15:59:19

@heima: Nekem speciel apu nem vót munkásőr, mert hát származásilag ő osztályellenség vót 67-ig. :-)

Az elmúlt 1000 évben ebben a lángoktól ölelt kis országban mindég akadtak olyanok nagy számban, akik tudtak mesélni.
A kádárrendszer sem volt kivétel.

Hát, amúgy tudomásom szerint főállású munkásőr meglehetősen kevés volt.

Az meg az én nyitószövegem volt, hogy gazemberek mindég is voltak, és a gazembereket kell elítélni, a tetteik alapján.

Amúgy szegény Matolcsy az utolsó pillanatban lépett be az mszmpébe, ha kicsit morfondírozik még, már csak az mszp-be tudott vón belépni. :-)

kendeffybotond 2009.01.04. 15:59:30

Azért bírom, hogy a FIDESZ-t kommunisták le egyesek. Nem a FIDESZ dominálja a hálózatszerűen nálunk a politikát, gazdaságot és kultúrát. Nem a FIDESZ nevezi ki az NBH-igazgatójának a KGB-s iskolát végzett Laborc Sándort.

A mostani ciklus botrányaihoz (Zusi-ügy, Kulcsár-ügy, VII.kerületi ingatlanok, Kopaszi-gát stb) képest a FIDESZ-ügyei kismiskák.

Té2 2009.01.04. 16:02:12

@MrRoyce:
Lehet hogy kevés Gyurcsány képet nézegettem életemben, de én esküszöm nem látom 1:51-nél.

Vagy nem is őt kellett észrevenni a "szimpatikus fiatalember" cím alatt?

zsögödbenő 2009.01.04. 16:02:30

@siqlum: ismereteim szerint kisz-tagok 14 éves kortól voltak, ez középiskolai buli volt, meg egyetemista, szóval a pápai általános iskolában ez nehezen volt kivitelezhető...
@heima: nyilván nem egyenlő ezek szerepe....de szerintem ez a komcsizás már sajna egyre kevésbé aktuális, lekéstünk arrról, hogy igazságot szolgáltassunk stb. azok,akik a mai maszopban valóban osztják a paklit, egyre kevésbé egykori komcsik, max a kisz-vonal van jelen az élcsapatban, ráadásul ha csak az lenne velük a baj, hogy komcsik (vagy azok voltak)....ezek nem komcsik, hanem a legrosszabbfajta liberális technokratizmus képviselői...szélsőségesebbek a szadesznél időnként...és ez az igazi baj, nem az, hogy kik vgtak unatkozó/szomorú/egyéb arcot 20 éve Grósz beszéde hallatán...

heima (törölt) 2009.01.04. 16:02:38

@siqlum: én csak az "A Viktor"-t olvastam, annál nincs, egyszerűen nem lehet jobb politikai könyv, időt is felesleges másra pazarolni :)

egyébként nagyon bájos irodalmi kép a kövérlacit váltó gyurcsányferi, egy rossz csepeli kiskocsma, két vizezett sör és mér is megvan az összekötés a Nép bölcs agyában.

"Igazából az országnak vannak súlyosabb problémái mint ez a parttalan nácizás meg komcsizás. " Nem lehet mindig kockulni :)

heima (törölt) 2009.01.04. 16:06:20

@BandW: "Nekem speciel apu nem vót munkásőr"

Na jól van akkor, az egy kommentre jutó benézések száma mocskosul megugrott, megyek inkább aludni, erőt egészséget édesapádnak :)

BandW (törölt) 2009.01.04. 16:10:38

@heima: Hát, kicsit késő, 74-ben meghalt.

tevevanegypupu 2009.01.04. 16:10:44

Azt senki nem allitotta, hogy Fleto elvhu kommunista es KISZ titkar volt.

tevevanegypupu 2009.01.04. 16:15:08

Iskolai kisz titkar, egyetemi kisz titkar es megyei kisz bizottsag titkara - nem is beszelve az orszagosrol - nagyon kulonboztek egymastol sulyban, lehetosegekben..Az iskolai kisz titkarokat altalaban tanarak kozremukodesevel valasztottak, tulajdonkeppen azokat akik viszonylag jo tanulok voltak es elegge nagyszajuak. Tudtak hatni valamelyest a tarsaikra. De nemigen szolhattak bele iskolai ugyekbe. Egyetemen kicsit nagyobb lehetosegeik voltak, de az biztos, hogy nem vettek fel egyetemre nagy szamban valakit azert mert kozepiskolai kisz titkar volt.

siqlum 2009.01.04. 16:21:42

@heima én elolvasgattam tőle mind3-at kivéve a cikkgyűjteményét. Amúgy gyakran élt ebben hasonló "irodalmi fogásokkal" pl hátlapon az anyós aki a kéziratból többet tudott meg mint úgy h 10 éve lakik vele együtt... Vicces volt kifejezetten.

zsögödbenő 2009.01.04. 16:23:43

OFF, nagyon is off, de ez kva jó :P
"Kóka nem bírja, ha kiröhögik
2009.01.04. 09:12
"Kóka János volt miniszter úr tegnap (január 2-án) a XII. kerületi zugligeti korcsolyapályán zakózott egy óriásit. A körülötte lévők elég hangosan röhögtek, mire Kóka pulykavörös lett és visszaszólogatott a népeknek, hogy "törődjenek a maguk dolgával" meg effélék, amin meg még hangosabban kezdtek el kacagni néhányan, ettől már rém kínos lett az egész, pár gyerek meg is ijedt, szóval nem tudom mi a tanulság, talán veszíteni tudni kell, vagy efféle. (A környék egyébként nagyon jobbos, lehet ez volt a baj)" - zárja politológiai elemzéssel megfigyelését Márkdoki."
velvet.hu/celeb/hcdb/feljelento/

siqlum 2009.01.04. 16:25:38

@zsögödbenő, mint írtam is, nem ismerem a pontos megnevezést, átsiklottam fölötte. A könyv szerint viszont ezután került fel Pestre vmi komcsi elit munkás középsuliba Gyurcsány, ergo általánosban volt vmilyen titkár. Ott az elődje Kövér zárójelben volt megemlítve.

zsögödbenő 2009.01.04. 16:27:49

@siqlum: Gyurcsány az Apáczaiba járt Pesten egy évet (vagy talán kettőt), ami elitnek elit, komcsi munkásnak viszont nem volt se komcsi se munkás...

siqlum 2009.01.04. 16:30:04

Vannak hiányosságaim:)

siqlum 2009.01.04. 16:31:01

Amúgy 2 évet járt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.04. 17:01:22

1989. október 23-a előtt néhány nappal országos összetartást rendelt el a belügyminiszter, Horváth István a rendőrségnél és határőrségnél. A BRFK II. Kerületi Rendőrfőkapitányságán ekkor Szabó Gyuri ezredes, nyolt általánossal és az 56-ban tanúsított hősi magatartással a háta mögött volt a kapitányságvezető. A Közbiztonsági Osztályt Barbalics László alezredes vezette. Szabó Gyuri 23-án reggel, felsőbb parancsra utasította a teljes állományt, hogy a szolgálatot vegye fel, de lőfegyvert nem vehet magához, és tűrje el azt is, ha leköpik az egyenruháját. A bűnügyi osztály néhány kivételezett nyomozóját leszámítva mindenki másnak egyenruhát kellett viselnie, és fegyvertelenül kellett sétálnia a forradalmi hangulatban izzó utcákon. Szabó Gyuri ezredes elmondta, hogy ez csak átmeneti állapot, mert napokon belül legyűrjük az "esztelenkedőket". Ezt követően Barbalics László alezredes további parancsokat ismertetett. Az eligazításon részt vett Dézsi mihály nyomozó, későbbi ORFK szóvivő, aki nemrég bukott meg a Ferencvárosban, mint MDF-es jelölt. Továbbá Zsombok Gyuri, aki jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda Igazgatóhelyettese, korábban a nagy baklövésnek minősülő móri nyomozás vezetője. Valamint Csizner Zoltán a Nemzeti Nyomozó Iroda Főosztályvezetője, aki úgyszintén részese volt a balfék móri nyomozásnak. Barbalics László alezredes a rendszerváltozás után az MDF biztonsági főnöke lett. Szabó Gyuri ezredes helyére egy ejtőernyős, Lzár János alezredes került, aki soha életében nem végzett rendőrtiszti főiskolát, hanem pártakadémiát a SZU-ban, és aki nemrég még az országos rendőrfökapitány közrendvédelmi helyettese volt.

Az igazságszolgáltatás ma sem létezik, és Szabó Gyuri ezredes parancsai közelebb álltak a demokráciához, mint a Gyurcsány éra alatti bármikori rendőri vezetés parancsai.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.04. 18:41:15

@tölgy: ez nem egy inszinuáló kérdés?:)

rognork 2009.01.04. 19:09:12

Info gyanánt: 88 előtt lófaszt nem fizettek az emberek, nemhogy járulékot. Ráadásul akkor az utolsó x év fizetése alapján számolták a nyugdíjat, ezért nyugdíj előtt megnyomták a pénzt, hogy Józsi bácsi jó nyugdíjat kapjon. Járulék fizetés csak ezután volt, ahogy adó is. remélem, nem tévedek nagyot.

Két ünnep közt volt vmelyik kir tévén egy visszaemlékezés 88-ból:
*szdsz-es tüntetésbe motoros rendőrők hajtanak (sajnos nem eléggé)
*mécs imrét baszkurálják
*fideszéket elviszik, stb
Gyomorszorító érzés volt látni azt, hogy mennyi minden jóra volt akkoriban potenciál, és mekkora hányástócsában élünk mégis. És még gyomorszorítóbb arra a balfasz Antallra (és az MDF-re) gondolni, aki elkúrta az egész folyamat elejét. Mert ha akkor (szerintem jogosan) meghozták volna a törvényt a magas pártfunkcióban dolgozók kiebrudalásáról, talán előrébb tartanánk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.04. 19:26:00

@heima: hát, ha a 2010-es kormány hasonlatos lesz az Antall-kormányhoz... ki tudja?

CrL 2009.01.04. 19:36:10

@tölgy: sajna megvan rá az esély vastagon.

Pelso.. 2009.01.04. 20:02:10

Mr Falafel,

a Cégnél?

betyár (törölt) 2009.01.04. 20:06:23

@rognork: ezt így neked ki mondta? Tény, hogy nem volt bruttó fizetés, ami azt jelentette, hogy állambácsi fizetett valamennyit, de mivel nem volt piac, a munkája valódi értékével senki nem volt tisztában. A gondoskodó állam pedig éppen azt a látszatot akarta kelteni, amit te írtál: hogy fizet mint a katonatiszt, és majdnem mindent ingyen kapsz. Ez ugye nyilvánvalóan hülyeség. Nem merült még fel benned, hogy a szocialista állam miből volt ilyen gavallér? Egyébként a bruttósítás pont azt a célt szolgálta, hogy látható legyen az addig láthatatlan elvonás mértéke. Ne azt jelentette, hogy akkortól voltak csak elvonások.

nemkellnemzetivagta 2009.01.04. 21:05:43

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_polgari_kormany_alakul.92685.html
most aszondja OV, hogy ők nem láttak a színfalak mögé 90-ben, hogy milyen alkuk köttettek. szeretném elhinni, de szerintem hazudik.

Alfőmérnök 2009.01.04. 21:24:54

@nemkellnemzetivagta:
Én elhiszem neki, hogy nem látott a színfalak mögé. Mindenesetre az is valami, hogy belátja, hogy ami most van, az a színfalak mögött kötött alkuk eredménye (akár tudott róla, akár nem).

Kicsit lassú a reakcióideje.

Pelso.. 2009.01.04. 21:54:02

Tetszetős, hogy most éppen egy 20 éves dolgon lovagol, ismét nesze semmi, fogd meg jól..
"Az igazság, az hiányzott ebből a rendszerváltoztatásból" -mondja ő, a rendszerváltók egyike..

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.04. 22:10:11

@Pelso..:
Igen, a cégnél. Minekutána reakciós rendszerellenségként a középiskolám nem támogatta a továbbtanulásomat, nem maradt választásom, mint a BM-hez szegődni. A Honvédelmi Bizottmány engedélyével speciális katonai kiképzés után a rendőri állomány tagja lettem, és a BRFK II: Kerületi Rendőrkapitánysághoz szerződtem, ahol a főiskola elvégzése után nyomozótiszt lettem volna. Hál' Istennek jött a rendszerváltozás, én otthagytam a főiskolát és a kerületet, majd polgári egyetemre jelentkeztem, mivel már nem voltam rendszerellenség többé. Rövid BM-es pályafutásomnak sok haszna volt. Az egyik például az, hogy én már 88-ban láttam a káderlapomat, mert a főiskolai osztályfőnököm (Isten nyugosztalja!) megmutatta. Láthattam, mennyit ér két rohadék középiskolai vérkomcsi tanár rossz szándéka. Miattuk voltam kitiltva minden felsőoktatási intézményből, pedig soha életemben nem voltam reakciós, leszartam a nyugatot. Egyedüli bűnöm, hogy a London Rádió magyar nyelvű adását hallgattam este 11-től. Így aztán "átnevelőtáborba" mentem a BM-hez a Honvédelmi Bizottmány engedélyével. Kibírtam, tapasztalatokat szereztem. Igaz, utána hosszú évekig az volt a legrosszabb rémálmom, hogy még mindig katona vagyok.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.04. 22:24:29

@Mr Falafel: ez nagyon érdekes. Ennyit a legvidámabb barakkról... :(

Pelso.. 2009.01.04. 22:26:23

Mr Falafel,

Aha. Az élet nem habostorta.

nemkellnemzetivagta 2009.01.04. 22:34:40

"Minekutána reakciós rendszerellenségként a középiskolám nem támogatta a továbbtanulásomat, nem maradt választásom, mint a BM-hez szegődni."
hahaaahaaa

Invictus 2009.01.04. 23:21:44

Azért azt nem hiszem el, hogy aki rendszerellenségnek számított, azt szívesen látták a BM-nél... :)

Invictus 2009.01.04. 23:27:20

Azért az tényleg igaz, hogy "ezek" be voltak szarva a rendszerváltáskor. Néhány hétig, hónapig. '90 nyarára-őszére már megnyugodtak (pláne a taxisblokád után). Tavasszal még voltak akiknek a "bőrödje becsomagolva állt", mint Imre Kertésznek pár évvel később (Debreczeni - mikor még nem volt szerelmes Gyurcsányba - az Antall-könyvében leírta, hogy a népszabinál az idős kommunista zsidó újságírók azzal ijesztgették egymást, hogy "az ablakon dobálnak ki majd minket, mint '56-ban"). Vagy legalábbis meg voltak győződve róla, hogy nekik tényleg konyec, mint az MDF-plakát mondta. De másnap körülnéztek, látták hogy semmi bajuk nem eshet, és hamarosan vérszemet is kaptak.

homoródkarácsonyfalvi 2009.01.05. 10:14:38

ezt szokta a mi ferink is mondani. (Rasszista, kirekesztő, soviniszta, nacionlista, irredenta.)

homoródkarácsonyfalvi 2009.01.05. 10:44:42

Legyünk hálásak, hogy Grósz et. éppen nem lövetett. Legyünk hálásak Lukács Györgynek, hogy nem engedte megölni Bibó Istvánt a Magyar demokrácia válsága című irása miatt. (Korábban kicsit gyilkolászott, de annak is örvendünk, hogy volt aki lefordította németről az Ontológiát) Legyünk hálásak ferencünknek, hogy nem éleslőszert használt. Legyünk hálásak Aczél és Lendvai elvtársaknak, hogy, hogy Csoóri Sándor Kutyaszorítóban című könyv előszavát - szamizdatban - elolvashattuk. Örvendjünk, hogy a Mozgó Világ folyóiratot csak pár év múlva tették tönkre (apropó, hogy érzi magát P. Szűcs Julianna?) Örvendjünk, hogy a Kommentár című folyóirat több állami támogatást kap, mint az igen színvonalas Hócipő. (Lószart kap!) Mandics György Temesvári golgota című könyve megjelenehetett 1990-ben, utánnyomására nem került sor. Ezért is köszönettel tartozunk.
Hát, nem igen tudom folytatni Szarul érzem magam.

homoródkarácsonyfalvi 2009.01.05. 10:53:27

Ja mégegy. Illyés Gyula a Puszták népében írja kétségbeesetten, hogy Magyarország lakósságának harmada cseléd. A fent sorolt emberek és a haverjaik mindent megtesznek, hogy a népesség kétharnmada legyen rossz helyzetben, cseléd.
Csóloltatom Óket.

states 2009.01.05. 13:38:19

Ma már tudjuk, teljesen feleslegesen aggódtak, az egész rendszerváltásnak nevezett műbalhé arról szólt, hogy amit annak idején államosítottak az elvtársak, azt eltelt húsz évben szépen hazahordták.A drága jó magyar nép meg nem csak hogy egyszerűen asszisztált hozzá, hanem négy évente még biztatta is őket, van még mit hazavinni, ezért újra választunk...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.05. 14:20:40

régóta akartam kérdezni, hogy a fidesznek elhiszitek, hogy liberálisból az lett, ami ma (múltkor valaki bibliailag is megindokolta nekem itt, hogy ez miért van rendben, sőt ez minden ember lehetősége). Akkor a volt szociknál miért nem lehet elhinni, hogy demokraták lettek? (Az más kérdés, hogy én mit gondolok róluk, vagy bizonyos szoci képviselőkről.)

Francois Pignon 2009.01.05. 14:33:42

"a volt szociknál miért nem lehet elhinni, hogy demokraták lettek?"
Miért, annak tűnnek?
A Fidesz viszont kétségkívül "az lett, ami ma." ;)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.05. 14:36:04

@Francois Pignon: nem kevésbé, mint mondjuk a fidesz, nem?

Alfőmérnök 2009.01.05. 15:00:33

@calam:
Még ha igaz is lenne, hogy a szocik demokraták lettek (mondjuk ez nem hit kérdése - hogy nem így van - hanem empirikus kérdés), akkor is döntő különbség egy plurális demokrácián belül megváltoztatni az "elveinket", mint egy diktatúrát működtető pártból demokratikus párttá válni.
Az előbbi némileg hitelesebb dolog.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.05. 15:22:33

@Alfőmérnök: empirikusan bizonyított, hogy a szocik nem demokraták?:D
és mondjuk mit kezdesz a fiatal szocikkal?

Alfőmérnök 2009.01.05. 15:33:55

@calam:
Mi az, hogy demokrata?
Ha lenne erre egzakt definició, akkor valószínűleg lehetne konszenzus is ebben a kérdésben.
A rendelkezésemre álló empírikus adatok és az én "demokrata"-fogalmam alapján: igen, bizonyított.

Alfőmérnök 2009.01.05. 16:23:55

@calam:
Tekintve, hogy még nem éltem normálisan működő demokráciában, csak intuitív elképzelésem van róla, hogy mi az, hogy "demokrata". Néhány dolognak pl. a népfelség elvének, az alapvető emberi szabadságjogoknak a tiszteletben tartása mindenképpen hozzátartozik.
Persze sajnos ma ezek is olyan gumifogalmak, amiket a Gyurcsány-rezsimre is simán rá lehet húzni.

agyatlanka · http://agyatlan.blog.hu 2009.01.05. 17:35:16

Gratulálok. Gondolom amikor Grósz elvtárs fehérterrorral riogatta megjelent tisztes úri népet, nem gondolta, hogy a legnagyobb fehérterrorista épp Ferenc testvérünk lesz.
Jónapot!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.05. 17:50:54

@nemkellnemzetivagta:

Nem hiszed, makimajom? Szerinted miért írtam konkrétumokat, ha nem azért, hogy visszaellenőrizhető legyen.
A középiskolám a miskolci Építőipari Szakközép, ma Kós Károly. Az engem rendszerellenségként bejelentő tanárok:
Osztályfőnököm, Csont Miklósné, kéőbb Sashami Béláné, már elvitte az ördög, ha jól tudom.
Matektanárom, dr. Veres Lászlóné, ma is aktív a mocsok féreg.
HB állományúként szereltem fel,vagyis a Honvédelmi Bizottmány engedélyével.
A II. kerületben A közbizt osztályon Barbalics alatt Tóth Pista volt a helyettes, a bűnügyet dr. Nagy Árpi vezette, az ig.renden Hofi bácsi (Hoffmann ales) volt a góré.
Iskolaparancsnokom Baraczka Robi volt, később a felesége tanított a jogi egyetemen is.
Könnyen ellenőrizheted, makimajom.

tevevanegypupu 2009.01.05. 18:28:32

Miert nem lehet ellhinni a szocialistakrol hogy demokratak lettek?
Hat csak azert nem mert meg mindig hatalmon tartjak Gyurcsanyt. Ellenkezik a demokraciaval.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.05. 19:17:30

Először is iszonyatosan csalódtam lelkylolában, amiért ezt a videót csak most látta, ez a videó azt hittem elég gyakran előkerül ilyen helyeken is, mint a reakció. Ez örök klasszikus kérem.
Másrészt fantasztikus, hogy előkerült az a lista, hogy ki volt ügynök/főkomenyista. Az a lista szar, azt pl nem hiszem el, hogy az orbán apja párttitkár lett volna, de tényleg, aki erről tud valamit szóljon, de ha igaz lenne is, iszonyatos, hogy ez a lista hogy van összeállítva. a szervezőelv a legaljasabb mocskolódás, amit csa el lehet képzelni.
Remélem nem csak én tépem a hajam, amikor ezt meglátom fórumokon, mert ugye rendszeresen előkerül.

homoródkarácsonyfalvi 2009.01.05. 19:21:51

@Alfőmérnök:
Szerintem nagyon jó, amit írsz. Ide tennék egy idézetet, nem tudnám jobban leírni. Harmadszor teszik meg velünk:
"Polgármester Úr!
Fogadja meleg szavaiért hálás köszönetemet a Magyar Nemzeti Hadsereg nevében. Nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy a város küszöbénél megszokott frázisokat használjak. Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam el, amit e pillanatban érzek. Mikor még messze voltunk innen, mikor még csak halvány reménysugár pislogott bennünk, hogy valaha, míg fegyverrel a kezünkben viszontláthassuk ezt a megtévelygett, nagy várost, átkoztuk és gyűlöltük, mert a távolból természetesen csak a szennyet, a nagy piszkot láttuk, nem az üldözést és mártíromságot szenvedő szegény magyar testvéreinket. A magyar nemzet szerette és becézte Budapestet, mely az utolsó években megrontója lett.
Most tetemre hívom a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezer éves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött. Börtönbe vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azonkívül elprédálta összes javainkat.
Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához, ha szívéből, lelkéből szereti ezt a földet, amelyben őseink csontjai porladnak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink, szereti a Szent Koronát, a kettős keresztet, szereti a három hegyet és a négy folyót, szóval magyar hazáját és magyar faját.
Katonáim, miután betakarították földjeikről az Isten áldását, fegyvert fogtak a kezükbe, hogy rendet teremtsenek a hazában. Ezek a kezek nyitva vannak testvéri kézszorításra, de büntetni, sújtani is tudnak, ha kell.
Adja Isten, hogy erre ne kerüljön sor, hanem azok is, akik vétkeztek vagy bűnösnek érzik magukat, megtérjenek, és hatványozott erővel segítsenek felépíteni a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestet. A mártírokat, az itt sokat szenvedett, velünk érző testvéreinket meleg szeretettel öleljük keblünkre".

Invictus 2009.01.05. 23:43:27

Mr. Falafel.. "Honvédelmi Bizottmány" tudtommal 1848/49-ben volt Magyarországon...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.06. 22:56:10

@Invictus:
tudtoddal... és pont...

A Hb állományú rendőrök 18. életévüket betöltött fiatalok voltak, akiket a BM Határőrséghez soroztak be 3 hónapos alapkiképzésre, majd onnan az ország különböző pontján, félig titkosan működő BM Rendőrségi kiképzőtáborokba vittek. 10 hónap után tiszthelyettesi vizsgát tehettek, és a legjobbak rendőrtiszti főiskolára mentek. Bázisonként 2-3 kiváló hallgató volt, vagyis több százból 6-8 fő.

Elég keveset tudsz, nem gondolod?
süti beállítások módosítása