Élő Tiszát karácsonyra
2008. december 10. írta: TuRuL_2k2

Élő Tiszát karácsonyra

 A nagykörűi székhelyű Szövetség az Élő Tiszáért egyesület a júniusi meggy- és novemberi alma-mentő, a termelőket és vevőket összehozó kezdeményezése után most komplett katalógussal jelentkezik, ami az évvégi, céges ajándékozási időszakban kínál Tisza menti tájtermékeket.

 Az oly' divatos vállalati társadalmi felelősségvállalásra (még trendibb nevén: CSR-ra) építve ajánlják a cégvezetők figyelmébe a helyi termelők munkáját: szilvalekvárt szilkében (mázas cserépedényben), dióval töltött aszalt szilvát, madaras illatzsákot levendulával töltve, fatraktort, mézes bödönt csurgatóval, gyümölcsdesszertet és mézválogatást.

 Nagyon rokonszenves a SZÖVET működése, tenni akarása. Az Élő Tiszáért Programjuk a folyó körüli természetes gazdálkodáson alapul. Úgy gondolják, hogy a Tisza mentén az árvíz természetes jelenség, a folyó gátak közé szorítása egyrészt csak növeli a veszélyt a vízszint megemelésével, másrészt vízhiányt, aszályos állapotot okoz a víztartalékolási lehetőségeitől megfosztott, korábbi árterületeken. Míg a vízügyesek nagy, (saját plakátjaikon lefolyókként ábrázolt) mesterséges tározókban gondolkodnak, addig ők a hagyományos, ártéri gazdálkodás hívei.

 A napokban jelent meg az Indexen Balogh Péter Kárvíz című publicisztikája, amiben arról ír, mennyire abszurd, hogy előbb sok pénzért vízmentesítjük azokat a területeket, amik folyamatos öntözést igényelnek - ami szintén nincs ingyen. A szerző maga is nagykörűi, november végén elkalauzolt minket birtokára, a szürkemarha-csordájához. A falu szélén, a Tiszától nem messze élő szürkemarhák otthona egy egyszerű karám, éléskamrája a környező rét, illetve a bálákban odaszállított szalma.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr27812841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.12.10. 09:19:15

Amúgy a folyók szabályozása_általában_nem egy hűdefasza dolog. Például a folyóban és a közvetlen környékén található élővilágnak kurvára nem jó. Persze akiknek történetesen az ártér közelében van a háza, azoknak nem olyan rossz az a szabályozás. Attól függ honnan nézzük...

leveliro1 2008.12.10. 09:29:00

Azért van az ártér közelében a háza, mert van (vagy régebben volt :-) ) gát. Ha nem lett volna, akkor nem költöztek volna oda.

Szegény Széchenyi! Először rájött, hogy az ősiség intézményének megszüntetése baromság volt, a balatoni kikötőit tíz év után benőtte a gaz (Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül), most meg kiderül, hogy a Tisza szabályozása is baromság volt.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.12.10. 09:35:51

Ja, csak a gát vagy elég magas, vagy nem. Láttam már pár embert a saját kertjében horgászni. :)

egri Fehér 2008.12.10. 10:03:38

ezek fasza dolgok :)
mármint a valóban helyi termékek és helyi vagy közvetlen értékesítésük

aldwyn 2008.12.10. 10:10:10

Azért valami ésszerű szabályozásra mindig is szükség volt, mert Petőfiék sem örültek annyira amikor megjött az árvíz. Más kérdés, hogy még a helyi építészet is alkalmazkodott ehhez az életmódhoz (könnyűszerkezet/mert már régen is volt/, jön a víz, cumó fel a padlásra, vályogot viszi, majd újrarakjuk, a váz megmaradt).

szpal 2008.12.10. 10:37:21

a Teleki téri piacon is lehet fejkendős öregasszonyoktól vásárolni, gondolom, ők is ilyen termelő-félék, vagy azoknak a rókonai.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.10. 14:55:53

aldwyn:
Biztosan van megoldás arra, hogy a régi ártér is megkapja a maga vízadagját & a falvakat se vigye el a víz.

aldwyn 2008.12.10. 20:15:40

Azt elfelejtettem a nagy okoskodás közepette írni, hogy ez egy fantasztikus dolog, ezekért érdemes járni piacra, ha ügyes az ember ki lehet fogni hasonlókat. A legnagyobb probléma az ilyen termékek szélesebb körű elterjedésével kapcsoltban az, hogy árban a kínai mézzel nem lehet versenyezni, a magyar meg hiába akar (nemzet és egészség) tudatos vásárló lenni, ha nincs pénze megfizetni. Nem véletlenül célozták meg a cégeket.
Az előzőmhöz meg csak annyit, hogy természetesen én se szeretném, hogy a falvakat elvigye a víz, csak érdekességként dobtam be. Megoldás van, csak ebben az országban nem nagyon ismerik ezt a szót.

Charme 2008.12.10. 20:16:22

Kár, hogy a hiú és aktivista Elnök Úr lenyomta ezt a postot, mint szocik a jelöltjeit. Mert. A szerencsétlenkedő kis magyar gazdaság egyik kitörési pontja éppen ez, amit az élőtiszások nyomni kezdtek most. Egyedi terméket előállítani, jól promotálni és drágán eladni. Minden mikromakinak ezt kell csinálnia. Kész. Ennyi. Ez az egysoros nemzeti kisvállalati stratégia. Se garancialapokra, se faktoringra, se mifinre nincs szükség. Még gazdasági minisztérium sem kell. csak dolgozni, okosan és szorgalmasan. hajrá!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.11. 11:52:19

Charme:
Ok, de ki veszi meg drágán?
süti beállítások módosítása