Fidesz-dúlás
2008. december 09. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Fidesz-dúlás

 A karácsony egyik nyomasztó mellékhatása, hogy ilyenkor, a vásárlási őrület hullámát meglovagolandó, számtalan közepesen híres köcsög, kiégett médiasztár, bukott megmondóember jelentet meg könyvet saját magáról, és arról, hogy ő milyen jófej. Az ilyen köteteket magára valamit is adó férfiember nem veszi a kezébe, pedig néha érdemes beléjük nézni, mert önelégült őszinteségi rohamukban a szerzők - akik gyakorlatilag meghatározzák vagy jó ideig meghatározták a közgondolkodást - olyan dolgokat is elárulnak nézeteikről, amelyeket amúgy csak sejtettünk róluk. Most egy frissen megjelent, de máris a sikerlisták élén tanyázó remekműből idézünk. Eheti találós kérdésünk: ki mondta tollba e szavakat? Segítségképpen eláruljuk: az illető zsebében igencsak sok közpénz landolt kalandos élete folyamán. (Google-lel rákeresni most sem ér!) 

„…Egy megtépázott, jobb sorsra érdemes országot dúl szét megállíthatatlanul a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor. Mert természetesen... az ellenzék vitatkozzon, ne értsen egyet a kormány politikájával, de könyörgöm, tartalmi vitát folytasson. Nem érdekelnek a minősítgetéseik, halljam, hogy ők mit tennének helyette! Hogy legyen választásom, és ne csak érzelmi alapon dönthessek. Hogy a racionális érvelésnek és vitának a Fidesz politikájában csak elvétve van nyoma, hogy minden, amit tesznek és mondanak, az kizárólag a tagadásról szól, hogy penetráns hangon beszélnek mindenkiről, aki nem az ő táborukat erősíti, ez bűn, amelynek a következményeit húsz harminc évig biztosan nyögni fogja ez az ország! Nem egyszerűen kettéosztották Magyarországot, amiről mindenki beszél, hanem attól a kevés tartásától, józanságától, hétköznapi kultúrájától is megfosztották, amit a kádárizmusban nagy nehezen elsajátított. És nemcsak a fideszes pártvezetők, hanem a hozzájuk csapódott értelmiségiek is….”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr15812052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HToma 2008.12.09. 09:05:24

Tollba mondta? Akkor Gyurcsány Ferenc.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2008.12.09. 09:27:05

Jaj, hát ezzel a beszúrt képpel baromi könnyű! Nyilván az öreg, atv-s hónapok alatt teltre hízott Fridi követte el! A kockazárójeles origo egész nap nyomja hirdetését.

Az utóbbi napokban két elvetemülten kiégett, de töretlenül egoista, a karácsonyi vásárszezonban gyenge minőségű nosztalgiakiadvánnyal hirtelen sok pénzt keresni akaró figurát fedeztem fel.
Az egyik Axl Rose.
A másik Friderikusz.

jozicsenko 2008.12.09. 09:30:01

Friderikuszra tippelek, neki jelent meg könyve nem rég...

Dr Clio 2008.12.09. 09:32:53

"a kevés tartásától, józanságától, hétköznapi kultúrájától is megfosztották, amit a kádárizmusban nagy nehezen elsajátított"

Azért ez durva, pont a kádárizmust párosítja a tartással.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.12.09. 09:44:36

Előbb-utóbb minden és mindenki a helyére kerül. Friderikusz, Vágó... Ki lesz a következő?

Francois Pignon 2008.12.09. 09:44:52

Én sem tudok másra tippelni. A Stop.hu meg nyilván minden promóciós szándék nélkül hoz le mindennap valami jó kis botrányos sztorit a könyvből. Vitray sunyi, Fábry antiszemita? Ebbe a vonalba miért ne illene be a penetráns Fidesz?
www.stop.hu/articles/article.php?id=421889
www.stop.hu/articles/article.php?id=420789
www.stop.hu/articles/article.php?id=421356
Szóval, az én tippem is Friderikusz.

HToma 2008.12.09. 09:50:03

Fridi könyve egy bulvárkönyv. Ebben max. úgy szerepelne a Fidesz, hogy hogyan ittak a koleszben. Gyurcsány lesz az
higgyétek el.

érdektelen 2008.12.09. 10:02:20

Friderikusz lesz az.

Pedig pár éve a nagy feje a Heti Válasz címlapján is ott volt.

józan' 2008.12.09. 10:09:03

Ahahahaha

Magyarország legnagyobb showman-je nemcsak könyvet ír, még provokál is. Látjátok, ilyen egy igazi médiaszemélyiség!

VillonG 2008.12.09. 10:09:05

Őszinte leszek, elolvastam a részleteket a könyvből a neten, ezért nem is tippelek, mert tuom, hogy ki írta. DE: egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy tényeg ketté kellene osztani az országot egy kis időre. Nagylelkűen azt mondom, hogy a kormánypártiak dönthetnek, hog a keleti, vagy a nyugati országrészben kívánnak-e élni. És mind a két fél kapna 10 évet. Mehetnek a ballib médmiamunkások a kormánypárti oldalra, Fábryék a konzervatívra. Ugyanígy az írók, újságírók és persze mi, a (nem is olyan) egyszerű emberek. 10 év után lenne egy monstra népszavazás, hogy melyik oldal kormányozza tovább az országot (persze most már egészben). Mindezt, csak azért, mert mintha a ballibeknek a jövőképe kimerülne a "fidesznácik hatalomra kerülnek" rémképében, pedig hát annyi mindent tudnak, és megmondanak, annyi ötletük van, hogy valószínűleg csak azért van ilyen helyzetben az ország, mert a félelem nem engedi őket kormányozni. Kapjanak egy zorbántlanított területet, és mehet a móka. Kiváncsi lennék meddig jutnának. Sajnos jelen pillanatban egyre igazabbnak tűnik a mondás: AZ A BAJ, HOGY AZ OKOSAK KÉTKEDNEK, A HÜLYÉK VISZONT HOLTBIZTOSAK MAGUKBAN. És, hogy mennyire nem lehet az idézet írójával és hasonlókkal értelmes párbeszédet folytatni: NE ÁLLJ LE HÜLYÉVEL VITÁZNI, MERT LEHÚZ A SAJÁT SZINTJÉRE, ÉS MEGVER A RUTINJÁVAL!

Rekontra21 2008.12.09. 10:12:09

Ne bántsátok szegény Fridit, valaha ő is embernek indult...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.09. 10:13:11

Eza penisz big?
Hol él ez a Fridi? A Kádár-korban?

Bűbáj, ahogyan a független értelmiség is befarol a Kádár-nosztalgiába.

józan' 2008.12.09. 10:27:27

"elGabor 2008.12.09. 09:44:36
Előbb-utóbb minden és mindenki a helyére kerül. Friderikusz, Vágó... Ki lesz a következő? "

Anettka...

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 10:46:03


" Hát naponta hallod ezeket a képtelenségeket, mint mondod, tizenegy éve. Bűnös módon manipulálják, becsapják, kihasználják, butítják a híveiket, sértegetik, semmibe veszik, levegőnek nézik az ellenfeleiket. Hiába mondod el, hogyan és miben hazudik Navracsics Tibor, nem tudod elérni, hogy ne folytassa akár újabb négy évig a hazudozást. Gyurcsányt nevezi megosztó gyűlöletpolitikusnak, irigységpolitikusnak, miközben nekik irányul minden megszólalásuk arra, hogy felkeltsék az emberek legrosszabb ösztöneit. "

Ezeket a sorokat Miháncsik Zsófia írta. A Friderikusz könyvén társszerzőként van feltüntetve. Én azt gondolom, hogy a kínai barátaink által kijelölt részt is MZS írta. A kínaiaknak igaza van, amit Friderikusz-Miháncsik írt az baromság. Szép kövér baromság. De, pontosan ugyanaz folyik itt is, csak ki kell cserélni a neveket FIDESZ-ről MSZP-re, Orbánról Gyurcsányra. Erre jön az, hogy de az más mert "nekünk" igazunk van, és én relativizálok, hiszen mindenki tudja, hogy Gyurcsány apróista vérnőszó barom de az Orbán nem, és az államadósság mértéke ha úgy nézzük (amire jön a másik tábor, hogy de akkor még nem úgy nézték és aztán megint valami okosság és így tovább). Leszarom cicatücskök.

A valóság az, hogy Gyurcsány megéri a pénzét, és az Orbán is, de a világ tele van ilyen politikusokkal, és mindkettő bőven belefér a demokratikus keretekbe, semmivel sem cikibbek Berlusconinál, aki egy sikeres nyugati politikus, akárhogy is nézzük.

A valóság az, hogy Magyarország kicsit uncsi, kicsit kiskaliberű, kicsit észak-balkáni és kell egy kis harci hangulat, hogy elhiggyük, hogy ez egy nagy történet, görög sorstragédia, mitomén, ahol a Jó erői küzdenek a Gonosszal. Lángoló pajzsú (szokott lángolni pajzs ?) Miháncsik-Friderikusz-Gyurcsány a Villámkardú Bayer-Fábry-Orbánnal. Ki kellene adni Magyarországot számítógépes játékban, arra azért még jó lenne. The World of Fucking Shitcraft.

szpal 2008.12.09. 10:49:59

Nekem még mindig Dr. Kende Péter könyvének egyik részlete a kedvencem a Fidesz-alapítók kollégiumi életéről: "Szalma volt behányva a szobájukba, és azon aludtak, mint a dúvadak."
www.csg-consulting.com/kp/books/avikt.pdf

tevevanegypupu 2008.12.09. 10:57:02

"Gyurcsany megeri a penzet es Orban is..."

Nenenenene, ne altalanositsunk, ne merjuk egyenlo mertekkel a ket embert mert nem egyformak., Nem egyforman erik meg a penzuket mint ahogy az mszp es a fidesz sem egyformak, nem egyforma eredmennyel kormanyoztak, nem egyforma mertekben hazudnak es nem egyforma mertekben volt igazuk vagy tevedtek. Ne altalanositsunk mert nem igaz, nem jo, nem hiteles.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.09. 10:59:41

JT

_ez_ nem megy.
A pallos szok lángolni a kerubok kezében, akik az Édent őrzik.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 11:06:05


tevevanegypupu, mondtam, hogy én relativizálok, hát neked van igazad, itt van egy nagyon fontos igazság amit én rosszul látok, te jól. és felháborító ha valaki nem látja át ezt a nyilvánvaló igazságot hiszen mindenki tudja, hogy Gyurcsány szemkilövő, kisztitkárféle, és még a kis piros pulcsikája is béna. ezt csak az nem látja aki nem akarja látni, akit lefizettek, aki bérpribék és mihaszna. ezt nem lehet elkomolytalankodni, ez annyira de annyira alapvetés, hogy egyszerűen felmegy az emberben az ideg, és nem tud másra gondolni, minthogy aki nem ezt mondja az valójában nyugdíjasnéniket lökdös a kisközértben.

tevevanegypupu 2008.12.09. 11:06:57

A pajzsot romai anyak szoktak anno fiaik kezebe adni: "Ezzel vagy ezen."

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 11:08:37


azaz jól beszélsz. virtigli lángoló pallosú legyen a Miháncsikerub.

mivan? 2008.12.09. 11:10:09

tevevanegypupu 2008.12.09. 11:06:57

Azok a rómaikat tudtommal görögök voltak.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 11:10:48


Egy apróság, látott már valaki dúvadat szalmán aludni ? Dr Kende is baromi nagy dúvadszakértő :)))

tevevanegypupu 2008.12.09. 11:11:03

Jo Tunder
em vagyok maximalista, keszseggel elfogadom opportunistakent azt is, hogy tobbfele igazsag letezik es valoszinuleg az a jobbik ami nem ol, butit es dont nyomorba. Az emberek tobbsege ervkent azt ismetelgeti egyebkent amit tud, ami megtortent, vagy ami megtortenhetett volna..Komolytalankodni el lehet de szerinted a tobbsegnek kedve van komolytalankodni e temaban?

tevevanegypupu 2008.12.09. 11:13:58

Dr. Kende biztos latta a Duvad cimu filmet amiben Bessenyei - ha jol emlekszem - szalmara is ledontogette az istalloban a menyecskeket..Ez megragadhatta a fantaziajat.(:

HToma 2008.12.09. 11:14:37

Először a 2006-os választás utáni Heti hetest nézve (igen mazochista vagyok:) ) jutott eszembe, a magyar liberális értelmiség Soha nem fogja megbocsájtani Orbánnak, hogy a liberálisok reményéből a jobboldal reménye lett.
Egyébként, ha mindenki, aki valami poziciót töltött be az MSZMP-ben vagy a KISZ-ben, 1998 után visszavonult volna a közéletből, kisebbek lennének a közéleti árkok. (Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy a Szűrös, meg a Pozsgay, az meg a Fidesz hibája hogy velük szóba áll.)

nénike · http://mandiner.hu 2008.12.09. 11:15:35

Keményen nyomják a promót a Blikkben is:

1. Fridi bevallotta: meg akartam ölni Pálffyt!
2. Kiosztja Vitrayt
3. Fridi százmilliót keresett Isaurával!
4. Döbbenetes titok Fridi múltjából

Minden napra egy mese.

tevevanegypupu 2008.12.09. 11:15:47

mivan?
szoval mar a regi gorogok is?(:

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 11:22:32


tevevanegypupu, nekem most kedvem van komolytalankodni a TÉMÁBAN. komolyan, leszarom a gyurcsányt is meg az orbánt is. tényleg írjak alá egy nyilatkozatot, hogy kicsit azért a gyurcsányt jobban ? Friderikusz Sándor egy nagyon fontos ember. Az újságosnál mindennap látok az orgánumok címlapján valami nagyon fontosat a nagyon fontos könyvéből, hogy ő majdnem megölte a Pálffy Istvánt például. Nem igazán megölni próbálta, hanem részegen lehányni, de az egy nagyon fontos ember esetében részletkérdés. A Verebes filozófiaprofesszor is írt fontos tényregényt amúgy, és amikor valaki felvetette, hogy biztos-e, hogy ő egy kiváló író, akkorát sértődött be, hogy földrengés volt Bazitán. Holnap Majka fog írni valami könyvet a Riemann hipotézisről. Ilyen kis írós, végtelenül tehetséges egy nép vagyunk, annyira egy tehetséges, hogy majdnem meg tudjuk ölni egy kaviáros szendviccsel a Pálffy Istvánt (halálkomoly, több lap is lehozta, hogy az alvó pincsikutya veszélyességű Friderikusz meggyilkolászni akarta Pálffyt, nem én találtam ki)

szpal 2008.12.09. 11:28:41

amúgy jó az ábra, örülök, hogy rájöttetek, hogyan kell a női olvasókat idecsalogatni :-)

HToma 2008.12.09. 11:32:06

szpal
Én nem tudom, hány nő akarná, hogy Őt egy akkorával és ilyen vastaggal...

Francois Pignon 2008.12.09. 11:34:03

Kálmán és Tóni meg szóbeszédekre adnak alapot. ;))

HToma 2008.12.09. 11:38:37

Még az idézethez. Szóval a Fidesz mindenbe beleköt. Dehát ugyanezt csinálta 1998-2002 közt az MSZP is. Mindenre tüzeltek ami mozgott. Vagy rosszul emlékszem?

tevevanegypupu 2008.12.09. 11:43:27

Jo Tunder
Friderikusz velemenye valoban kozvelemenyformalo, az volt mindig es az Verebes, a Napkelt ujsagirogardaja de a Hir es Echo teve is, a bulvarszemelyisegekrol ne is beszeljunk. De van nagyon sok helyes, intelligens, kulturalt es erdeklodo fiatal is akiket mar nem lehet becsapni. A kozvelemeny, a tomeg pedig elobb-utobb belefarad a sok baromsagba es remeljuk jozan eszunket visszanyerve mar nem politikusok szemelyisegen keresztul akarjuk meghatarozni azt, hogy mi jo es mi nem. Talan rajovunk arra, hogy a jozan merlegeles ugyan nem mindig kellemes, de nem is csalodunk akkorat.

Francois Pignon 2008.12.09. 11:51:15

Ha már Friderikusz-féle Orbán-interjú, ne feledjük azt a szép momentumot sem, amikor egyszer csak riportalanyának szegezte a kérdést: "Ön antiszemita?" Felemelő pillanat volt.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 12:06:53

Lehet, hogy ön antiszemita? kérdezte Friderikusz Orbántól. Nem értelek Pignon, felvetette a kérdést, szélesre nyitotta a tudás ablakát, a lelkiség legmélyére hatolva próbálta feltárni a fiatal politikus tetteinek mozgatórúgóit, minden hátsószándék nélkül. Simán beperel, ha máshogy látod, úgyhogy lásd inkább így.

Google 2008.12.09. 12:11:12

Van a gondolán egy cikk: www.gondola.hu/cikk.php?szal=62514
A cikkben van egy videófelvétel.
A felvételen Gyurcsányt ( Aki Mindig Nyer) kérdezgeti a riporter.

Nekem senki ne mondja, hogy a politikusok egyformák. A kérdéseket feltevő újságírónő is párszor értelmesebb Gyurcsánynál, talán politikusban is akad egy-kettő, akinek több a sütnivalója a miniszterelnöknél. Lehet, rendesebb emberek is vannak közöttük.
Hebeg-habog a miniszterelnök, "bonyolult kérdések ezek", "szervezett intelligenciáról" beszél, és közben eszünkbe jutnak az őszödi köpései (minket értek):

"...fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre."

De jó, hogy nem mindenkit készítettek ki, föl, el!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.12.09. 12:14:45

"Szalma volt behányva a szobájukba, és azon aludtak, mint a dúvadak"

Ezt az összehasonlítást azért kikérném magamnak. :)

Egyébként meg az az ember, aki a nagy tömegből kiválaszt egy embert, és ujjal mutogat rá, hogy az ő hibája... Hát, hadd ne mondjak rá semmit.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2008.12.09. 12:15:15

Nekem is majd kiütötte a szemem tegnap az óriásplakátja a győri Árkád parkolójában. De hamar észhez tértem, majd egy laza mozdulattal kettest be, ablakot le, könyököt ki...

states 2008.12.09. 12:23:12

Nem mindegy, hogy ki írta, ez egy olyan szöveg, amit bármelyik balliberális celeb is írhatott, mondhatott Vágótól Fridiig, a Heti Hentestől az ÉS-ig, ráadásul egy fantáziaszegény és elkoptatott lemez, ami már 15 évvel ezelőtt is lejártnak számított. Jó Tündérnek meg üzenem, hogy az az egyenlőségjel sehogy sem fog menni, Gyurcsány neve mellett pedig legfeljebb akkor, ha az egyenlet mindkét oldalán ő van...

molaris 2008.12.09. 12:27:23

Azt nem tudom, csak azt, hogy adnék neki két sallert, hogy észhez térjen, vagy felébredjen.:)

Alfőmérnök 2008.12.09. 12:33:38

Jó Tündérnek taláós kérdés: ezt ki írta?
"Olyan játékintelligenciája van a saját sportjában, mint senki másnak az országban. Gyurcsány is megtanult beszélni, és határozott ember benyomását tudja kelteni, még a szoci vezérkar előtt is, csak aztán valahogy Mesterházy féle nímandok lesznek az emberei, meg mindenkit tehetségtelen faszra cserél a minisztériumokban. Azért mert a megfelelő helyen nem tud keménykedni. Olyan embereket nem tud lenyomni akiket OV megesz reggelire. 2006-ban OV benézte a Mikolát, de nem biztos, hogy ez az ő hibája volt. 2002-ben Medgyessy is azt hitte, hogy hülyére verték, ott egy olyan nyugger-rally volt amit nem lehetett ám látni, mert a cuclib pollsterek sem mérték őket. Szóval, én továbbra sem szeretem Orbánt, de azért a mérhetetlen szakmai tudását így nagyonnemszeretve is elismerem. A szakmáját sem szeretem, az egésztől herótom van, de neki ezt Magyarországon, Észak Balkánon kell csinálnia, és most ő csinálja legjobban. Sajnos."

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 13:17:40


Alfőmérnök,

Nem tudom ki írta, de látszik, hogy érti a dolgát, intellektusa csillog és még jól is néz ki. Mondjuk ki, hiánypótló írás volt, mit hiánypótló, cezúra, szimptomatikus, archetipikus, és korszakhatár. Most éppen egy hosszabb könyvre készül, Általános Gondolatok a Világról címmel Cambridge University Press de rögtön meg is akarják flimesíteni, Angelina Jolie lesz az ontológia nimfája.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 13:28:04

states, írjuk már végre le, hogy aki egyenlőségjelet (négyzetgyököt, violinkulcsot) tesz a hérosz és a böszme közé az egy nagyonizé és nem kap rétest estére. statesnyuszi figyelj rám, keménykedsz kettőt, hármat, de attól még egy university of hejőcsabán kommunikációszakon bukdácsoló kispont maradsz és kurvára nem leszel a MEH-ben osztályvezetőhelyettes 2010-ben.
namost jól megmondtam neked.

Alfőmérnök 2008.12.09. 13:29:35

(Ha valakit érdekel, Jó Tündér egy korábbi kommentjét idéztem. Bocs.)

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.12.09. 13:38:38


komment ? tézis ember, tézis. El Caminora viszik ezt a szöveget egyetlen útitársként, Ten Commandments runner up-nak válaszották a Vatikánban, és te simán kommentezed ? mondd neked valamit az, hogy ércnél maradandóbb ? nem éri meg nektek alkotni földlakók.

balage_81 (törölt) 2008.12.09. 15:34:42

mi a gond az idezettel? minden szava igaz

sorokinV 2008.12.09. 15:56:02

Tök jó...
Ezentúl nem csak nácis könyvet kapok karácsonyra az elmebeteg rokonoktól, hanem ilyet is. Ez nálatok is jellemző? Vagy csak én szívok mindig, mert néhányan csak haláltáboros és/vagy politikai pamfleteket tudnak elképzelni ajándékként.

betyár (törölt) 2008.12.09. 18:16:07

JT,

nem hagynál föl az állandó kukkolással? ost éppen statest találtad meg. Arról volt szó, hogy nincs több dobásod.

tevevanegypupu 2008.12.09. 18:42:08

MEH-ben osztalyvezetohelyettes..nyilvan kicsiny gyermekkoratol fogva mar errol almodik valaki hogy az lesz..es almaban csonget egy picit..

heima (törölt) 2008.12.09. 19:37:58

miért nincs egy köcsög ballibában sem annyi gerinc, hogy elismerje, hogy elkúrta? csak annyira mint a nagyvezér? miért kell lehúzni a szarba az ország másik felét is?

heima (törölt) 2008.12.09. 19:46:30

Avagy Nagy Ballib Gerinctelen Szarkavarás 2006-2008:

1. oldalad vállalhatatlan, mond azt tehát, hogy a másik oldal is az
2. ha valaki ezt megkérdőjelezné, csak mond neki, hogy hogy egysíkú a gondolkodása, és csak két oldalban tud gondolkodni
3. ha tovább erősködik, mond azt, hogy nem is érdekel a politika, és minden szar (go to 1.)

milyen érzés gerinc nélkül élni?

balage_81 (törölt) 2008.12.09. 20:15:35

most aztan jol megadtad nekunk heima. azt hol irtuk hogy nem kurtuk el? sajnos a hulyepartod nem jobb. egyebkent halkan megsugnam hogy egy ... nevu ember kezdte el a 2002-es valasztasi vereseg utan azt mondogatni hogy nem is olyan fontosak a partok, es szep lassan kiment az utcara politizalni, tudod a neppel. ami az 1es pontos illeti, hallottal mar tusnadfurdorol? vagy csak olvass tobb bukowszkyt. na szia

szubjektiv 2008.12.09. 20:43:46

Én azt sem tudom, hogy mi az, hogy dúvad, de ezek szerint valami szakkoleszes prefideszes állatfajta.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2008.12.09. 20:49:27

Nem egészen értem, hogy jön ide, hogy az idézett vélemény szerzője mennyi pénzt vitt haza kalandos élete során? Mi a szabály: vagy közpénzt visz haza, vagy igaza van?

Akkor szar világ lesz rátok 2010-től. :-)

heima (törölt) 2008.12.09. 21:24:35

balage, az a szomorú tényhelyzet, hogy sajnos jobb.

lefordítom neked, mert látom az előbbi írói képek túl bonyolultak voltak:

Fidesz: Európa
MSZP, SZDSZ: Balkán

Szólj ha ez is bonyolult. (btw különösen aranyos h visszamondod az általam leírt forgatókönyvet. komolyan ennyire nincs agyad?)

heima (törölt) 2008.12.09. 21:27:42

viktor könyvből akkor is ez a legjobb:

"Iszonyatos híre támadt a ‘82-ben bejött új első évfolyamnak: – Elképesztően elvadult társaság, törnek-zúznak, állandóan
részegek, partiba vágják a csajokat. Múlt héten orvoshoz kellett vinni egy lányt, valahogy visszanyerni a tamponját, mert
nem tudták megvárni, amíg kiveszi – szálltak a hírek az egyetemen."

hatalmas :D

Turbulencia (törölt) 2008.12.09. 21:48:21

Jacques Barzun: Hajnaltól alkonyig. (A nyugati kultúra 500 éve). Ezt a könyvet kell kérni karácsonyra. 5200 Ft.

balage_81 (törölt) 2008.12.09. 21:55:30

ne eroltesd meg magad heima-koma, akkor is csak egy izzado tenyeru jobbos maradsz. fidesz-europa? arrol nem volt szo hogy viccelni is fogunk

tevevanegypupu 2008.12.09. 22:31:46

Mindenesetre a priccset es a szalmat jelenleg inkabb egy-ket szdsz-es es mszp-s volt kepviselo ismerhette meg kozelebbrol.
Es valoszinuleg nemcsak a tenyeruk izzad mig az iteletre varnak.

Invictus 2008.12.09. 22:34:23

Az egész ország balkáni, a különbség az, hogy az MSZP sokkal kártékonyabb... mivel nagyságrenddel többen vannak (rokonsággal együtt), így sokkal többet kell lopniuk, sokkal több pozíció kell a pártkatonáiknak, már csak a számuk miatt is.
Persze az ő világképük szerint maszopos pártkatona = szakember. :)

Alfőmérnök 2008.12.09. 22:43:49

Az egész ország balkáni, de elsősorban az mszp/mszmp tehet erről, nem a fidesz. Vagy attól, hogy egy párt nevéből kivesznek egy "M" betűt, minden megváltozik???
És akkor egy nagyokos képes ilyet leírni, hogy "kevés tartásától, józanságától, hétköznapi kultúrájától is megfosztották, amit a kádárizmusban nagy nehezen elsajátított".
Nehezen tudom eldönteni, hogy az emberi hülyeség, vagy a pofátlanság határtalanságát bizonyítja ez...

Invictus 2008.12.09. 23:08:26

Az ország megosztásáról pedig annyit, hogy ezért minimum 80%-ban a ballib oldal, és szorgos munkásai - médiaemberek, kampányguruk - a felelősök. A klasszikus wedge strategy-t alkalmazzák régóta, miközben az ellenfelet vádolják ezzel. El is érték vele, hogy karanténba zárták a jobboldalt (amelyik nem nagyon tudja növelni számszerűleg a táborát, csak a magukat biztosnak valló balos szavazók száma ingadozik vadul), elvágva az apolitikus, gólyaszarként kóválygó tömegektől, amelyekben azért működnek bizonyos, a szoci kampányok által előhívott reflexek, lásd 23 millió románozás, egyházellenesség stb.

Turbulencia (törölt) 2008.12.09. 23:15:56

Az "ország megosztása" nem olyan nagy baj. Minden demokráciához hozzátartozik, hogy némi ellentét tapasztalható a különböző pártokra szavazó emberek között.

A kettéosztottság miatti siránkozás mögött én gyakran valami egypártrendszer-nosztalgiát vélek felfedezni...

Invictus 2008.12.09. 23:47:31

Önmagában nem baj, persze. Bár van különbség az ellentét intenzitásában. Mi ebben úgy látszik a déli (és balkáni...) népekre hasonlítunk, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban biztos, hogy nem kisebbek a politizáló közönség szenvedélyei, bár a mediterrán népek sztem még ezt is lazábban veszik. Fasisztáznak, komcsiznak, aztán együtt csajoznak a korzón. :)
Azt azért nem hiszem, hogy pl. Svájcban ilyen szintű ellentétek dúlnak, Ausztriában is csak a néhai Haider fellépése után lett forróbb (már majdnem azt mondtam melegebb) a politikai élet.

Turbulencia (törölt) 2008.12.09. 23:57:07

Görögországban épp annyira abszurd dolgok zajlanak, hogy relatíve büszkék lehetünk a magyar állapotokra.

Egy rendőr lelőtt egy 15 éves ijfúkomcsit (első abszurdum), erre a többi ijfúkomcsi épp tönkrezúz és feléget mindent, ami az útjukba esik (abszurdum a négyzeten).

Valahogy nem látom a mediterrán lazaságot :)

Francois Pignon 2008.12.10. 00:05:45

Ja, a mediterrán lazaságba Görög- és Spanyolországban is belefért a XX. században egy-egy polgárháború. És Olaszországban meg Portugáliában egy kis diktatúra.

Turbulencia (törölt) 2008.12.10. 00:05:55

Igazából szerintem csak Németország az, ahol csak diszkréten utálják egymást a pártok. Ott is csak azért, mert úgy tapasztalták, hogy nagyon nem lett jó vége annak, hogy 33 előtt rendszeresen az utcákon verték egymást a nácik és a komcsik...

Turbulencia (törölt) 2008.12.10. 00:10:17

A legjobb hírek azonban Franciaországból jönnek, ahol a szocinak sikerült két egymást maró táborra oszolniuk, miközben a kormányzó Sarkozy már csak egy kávét kér...

tevevanegypupu 2008.12.10. 00:21:06

Hat azert Sarkozynek gyorsan meg kell innia azt a kavet mert a kovetkezo elnokvalasztas szocialista eselyese nem a ket holgy, akik megosztottak a szocialistakat hanem Dominique Strauss Kahn, az IMF jelenlegi vezetoje. Es Strauss Kahn - meg ha legutobb vesztett is a valasztason, mert a szocialistak akkor nagyon melyponton voltak - az igazi nagyagyu a francia politikaban.Es szimpatikusabb is Sarkozynel..

Turbulencia (törölt) 2008.12.10. 03:27:12

Huh, akkor jön majd el az összeesküvés-elméletek hívőinek az ideje, ha a francia elnökségért két zsidó fog egymással versengeni...

Visszatérve a magyar helyzetre: nem az a baj, ha a pártok utálják egymást, hanem ha rögtön félreteszik az ellentéteiket, amint arról van szó, hogy hogyan lehetne jó nagy pénzeket lenyúlni. A számla nélküli parlamenti költségtérítéstől a Gripen-ügyig számos területen a közös kussolás a jellemző.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.12.10. 07:36:42

Hééééééééé, itt most nem fridiről kéne purpárlézni, tisztelt pártpolitizálás függők?

tevevanegypupu 2008.12.10. 08:45:00

"Hu, akkor jon majd el az osszeeskuves-elmeletek hivoinek az ideje, ha a francia elnoksegert ket zsido fog egymassal versengeni.."

Elkepzelheto, bar oszinten szolva en peldaul a magyar sajtobol tudtam meg, hogy DSK zsido..Az osszes tobbi politikusrol is egyebkent legyen az magyar vagy amerikai. nalunk meg eleg nagy hangsulyt fektetnek ilyesmire. Megjegyzem a zsidok is, szoval lehet vitatkozni ki kezdte..

Friderikuszrol pedig azt hiszem el lehet mondani, hogy kivalo bulvar-ujsagiro. Akar paparazzi is lehetne belole. Mert riportjaiban altalaban inkabb azt szereti kihangsulyozni, hogy egy kerdeses szemelyiseg mikor vakarja meg az orrat es mikor csamcsog eves kozben..ezt persze kepletesen ertendo.Es ugy tunik ebbol kivaloan megel es vissza is el.

Turbulencia (törölt) 2008.12.10. 10:38:44

tevevanegypupu,

"en peldaul a magyar sajtobol tudtam meg, hogy DSK zsido (...)nalunk meg eleg nagy hangsulyt fektetnek ilyesmire."

Én az angol wikipédiából tudtam meg, a legelső mondatból, szóval ott is...

"Dominique Strauss-Kahn was born on 25 April 1949 to a Jewish family from mixed Askhenazi and Sephardi origins, in the wealthy Paris suburb of Neuilly-sur-Seine."

en.wikipedia.org/wiki/Dominique_Strauss-Kahn

A francia wikipédia annyira nem megy bele az askenázi-szefárd részletekbe, de ott is ott van az első mondatban, hogy "Issu d'une famille juive"

fr.wikipedia.org/wiki/Dominique_Strauss-Kahn

Fridiről meg nem itt, hanem a bulvár-blogokon kellene beszélni.

tevevanegypupu 2008.12.10. 14:07:19

Turbulancia
kosz szepen, de a helyzet az, hogy DSK annyit szerepel mar nagyon regota a francia ujsagokban, tobbfele minisztersege es szimpatikus szemelyisege miatt is, hogy nem is jutott eszembe lekaderezni. :Mikor noul vette az egyik nagyon ismert teves ujsagironot, Anne Sinclart, valamint Bernard Kuchner a masikat,
Christine Ockrant, meg a vizcsapbol is ok folytak negyesben. Mitterand kozeli korehez tartoztak, tehat volt sajtojuk boven. Kulonben ha mar szarmazas es vallas, akkor Kuchner is zsido szarmazasu, de rola valahogy koztudottabb volt, gondolom 1968 miatt..
DSK-t Magyarorszagon nyilvan most az IMF hitel miatt jobban megismertek, bar magyar ex- baratnoje miatt meginkabb.(:

Cypriánus 2008.12.10. 16:38:07

mondjuk a portugál diktatúra Pepsi light feeling volt a többihez képest. Voltaképpen egész elviselhető rendszer volt.

heima (törölt) 2008.12.10. 21:01:18

balage, mondták már neked h eredeti vagy? nem? szerinted miért?

balage_81 (törölt) 2008.12.11. 12:07:10

ugyan heima! csak nem kepzeled hogy fel tudok noni hihetletlen szellemi magassagodhoz? hiszen mi elkurtuk, innentol kezdve nalatok (es szemelyesen nalad) az erkolcsi foleny! mindent bele, osszefoghatnal bukowszkyval orszagot epiteni. elkurta! monnyon le! gyurcsan hazaarulo! ugye jobb igy kishulye?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.12.12. 10:40:25

asszem az ilyen kommentviharoknak nincs semmi de semmi értelmük


megaJUJ

heima (törölt) 2008.12.13. 21:55:01

hannibal, asszem senki nem kérdezett.

balage, a probléma nem a gyurcsánnyal van, hanem a sok millió balfasz agyhalott prolival, akik beszavazzák és következetesen lehúzzák az országot.

(bár sajnos nincs agyad h akár ennyit felfogj, és belefogsz menni egy kilakikpanelben alapú őrjögésbe, de nem érdekel. egyszerűen senkik vagytok.)

balage_81 (törölt) 2008.12.13. 23:28:41

egyszerűen senkik vagytok!!:) ezt nem fradi meccseken nyomják?:))) na jó, mentem, hannibálnak tk igaza van
süti beállítások módosítása