Barack Bánsághi a Ferencvárosban
2008. december 08. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Barack Bánsághi a Ferencvárosban

 - Te Pista, bajban vagyunk. Lemondott az a köcsög, úgyhogy kezdhetünk megint kampányolni. Pedig de utálom! Ráadásul pont a legszarabb időpontban, amikor a lófasz sem szavaz ránk. Kértem a központot, hogy legalább egyet hozzanak nyilvánosságra azokból a tuti felvételekből, de azt mondták, hogy mindet az országos választásokra tartogatják. Egyedül vagyunk, Pista! Egyedül! Te meg én!

 - Ja, de ne felejtsd, a Fidesz is azt a barmot indítja. Na, az még soha nem nyert sehol.

 - Mégiscsak kéne valami tuti ötlet! Valami eredeti! Mit szólnál a szőlőbányákhoz?

 - A központ azt is az országosra tartogatja.

 - Oké. Akkor figyu, ott volt az az amerikai hacacáré, amin az a néger nyert. Olvastam az újságban. Régen a KISZ-ben mindig azt mondták, hogy Amerikában verik a négereket, erre tessék, választanak egyet elnöknek. Most kenjem be az arcomat cipőpasztával? Vagy ő hogy csinálta?

 - Ja, erről én is olvastam, az Avar Jani írt róla, meg a HVG-ben is volt pár cikk. Azt írták, hogy az a néger internetezett.

 - Az mi?

 - Pontosan én sem tudom. Bekapcsolom a számítógépet, van rajta Freemail, Iwiw meg Origó, meg a Feri is oda ír, bár szerencsére kiadta könyvben is. Mindenesetre a fiatalok rajonganak érte. De baszod nem te vagy a számítástechnikai rendszerszervező?

 - Az már régen volt, tíz éve, amikor otthagytam a melót, még nem voltak ilyen baromságok. Van itt valaki, aki ért hozzá?

 - Esetleg felhívhatnánk a Pásztor Tibit az ötkerből, annak van saját ilyen izéje, ahova beírhat mindenfélét. Azt meg bárki elolvashatja. Meg a Torzsa Sanyi, ő fiatal, biztos jobban ismeri ezeket.

 - A Pásztort hagyjuk, még ránk hozza a córeszt. Maradjunk a Sanyinál, a fibesek societasosok Mozgalom a Fiatalokért már úgyis felvette a videókapcsolatot Amerikával.

***

 - Tomikám, kész a stratégia. Azt mondják, ez az internet tényleg kurva jó. Például felveszünk kamerával, ahogy beszélsz, és akkor mindenki megnézheti. Különösen a fiatalok.

 - Akkor ez az internet az egy tévé?

 - Olyasmi, de nincs benne a tévéújságban, és mindenki akkor és azt néz, amit akar. Például téged. Meg írni is lehet rá. Meg iwiwezni is. Ha nem haragszol, a Sanyi csinált is neked egy iwiw-profilt. Érdekel, hogy mi az?

 - Nem.

 - Mindegy, mindjárt jön a kamerás csávó, mondd bele a kamerába, hogy jelöljön be mindenki az iwiwen. Várj, leírom. Dupla wé, de ezt nem kell kimondani, mond csak szimpla vével. A közönség érteni fogja. Meg ígérd meg nekik, hogy visszajelölöd őket. A fiatalok zabálni fogják, mint Amerikában. Meg mondj magadról pár szót. A Ritáék már leírták, hogy mi kell mondanod, jó lenne, ha nagyjából bevágnád. Az a néger is ezt csinálta, aztán jól leszopatta az amcsi fideszeseket. Feltesszük az internetre! Ez a jövő útja! Baszod, 2008-at írunk!

 - És ilyen kütyüi vannak a Bácskaiéknak is?

 - Á, azok hülyék hozzá. Próbálkoztak valamivel, de aztán a krumplivásárnál többre nem jutottak. Meg a szórólapjaikat felkúrták a számítógépre. Szerencsére ők nem olvassák a Janit meg a HVG-t.

 - Fasza. Szóval jön a kamerás csávó, én elmondom, amit a Ritáék írtak, meg ezt a dupla wés izét. Aztán mi lesz?

 - Aztán mindenki, aki éppen idebent van, elmondja a kamerába, hogy milyen jó fej vagy. Olyan ez, mint a mosóporreklámok. Csak itt nem az Aigner Szilárd pofázik valami szarról, hanem a Sanyi meg a többiek rólad. Figyeld meg, jobbak lesznek, mint az Aigner Szilárd. Kurva jó lesz. Ha így se nyersz, tényleg elmehet a picsába az egész kurva kerület.

 - És mennyibe fog ez nekünk fájni?

 - A Gézáék azt mondták, az egészet megcsinálják 2-3 milkáért, a piaci ár alatt, de csak neked, mert szeretnek. Leforgatják a filmet, és felteszik mindenhova. Ott leszel minden számítógépen! Még Amerikában is megnézheti a sok hülye! Híres leszel, baszod!

***

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr85805023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.08. 08:28:48

Iwiw. A magyar politika Facebookja. :]

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.08. 08:46:02

"Akkor ez az internet az egy tévé?
- Olyasmi, de nincs benne a tévéújságban"

:DDDDDDDDDDDDDD

morpho 2008.12.08. 09:05:37

Engem Kernya Erika abszolút meggyőzött.Szerencsétlenek.Nekem kellemetlen.(de tényleg)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.08. 09:13:52

Bakker, ezek még a lakossági (majdnem azt írtam, fogyasztói) irodáik reklámtábláin is hazudnak. Ott egy baszomnagy fehér pötty, erre odaírják, hogy piros pont.

kalapjakab (törölt) 2008.12.08. 09:45:42

Ezek az MSZP-sek hihetetlen szarok, úgy, ahogy vannak, és ezen minőségükben egyre csak fejlődnek.

Ilyet is csak az agyatlan fejükkel találhattak ki, hogy egy tartalommentes fehér körrel jelöljék a piros pont-lyukat.

LOL

states 2008.12.08. 10:30:34

Hát azért ez az almakrumlivásár is elég gáz, de most, hogy a Szondánál Orbán vezet, vegyétek úgy, hogy egy szót sem szóltam...

states 2008.12.08. 10:34:00

Ja, és majd elfelejtettem, éljen és virágozzék az n-dik havi nyugdíj...

Bladecatcher 2008.12.08. 10:35:20

Ez talán még hülyébb, mint a Pásztor Tibor. Nagy szavak tudom, de vállalom. :-DDD

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.12.08. 10:38:39

"Három gyermekem van" - "A Tamás" (by Kernya Era) kicsit előredől, ajkain huncut mosoly suhan át - "ugyanattól az édesanyától" - hát bmeg ez egy kirekesztő, aki ráadásul célozgat a Drágajó Miniszterelnök Úrra.

Miért nem tesz valamit az MSZP az ilyenek ellen???

He??


Pál Tibor szegény jól szétitta az arcát, mióta az én képviselőjelöltem volt. Pedig anno ő volt a legfiatalabb tanácstag Magyarországon. *sóhaj*

szpal 2008.12.08. 10:41:21

Na mi van, savanyú a szőlő? Szerintem ez a fickó százszor szimpatikusabb, mint a Tomcat.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.12.08. 10:46:26

Szpal, ojjé, de még milyen savanyú. Mink itt éjjel-nappal küzdünk Polgár T. sikeréért.

nénike · http://mandiner.hu 2008.12.08. 10:56:01

Engem fel akart jelenteni a zöld jelölt úr, ezért nem tudok rá szavazni. (A többiekre meg azért nem, mert nem ott lakom.)

A Tamás és a Jenő nem rokonok? Úgy értem a Polgár Tamás és a Polgár Jenő úr. -hoz a hivatalba...

nyg 2008.12.08. 11:02:32

Ezt a fehér színű piros pontot szerintem már le is védették, Árpád-pontok néven. Jól jöhet ez még a későbbiekben.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.12.08. 11:17:11

Erika bedől, úgyis mint a piros pont elnöke, aztá lazán hátrint a nagy fehér semmire, és elégedett. Szereti a jelölt kisfiús szende mosolyát, szerinte jobb mint a Demszkié. Én nem fogok rá szavazni, mert én falun lakom, ahol annak van győzelmi esélye, aki ősszel több krumplit, vagy kukoricát hord az udvarba haszonbérlet fejében. Itt nem elég a mosoly, annak a fehér valaminek pedig krumpli formája legyen.

Google 2008.12.08. 11:29:00

Ha vicc lenne, ...se lenne jó.
Tudom, hogy Oli bácsi már írta, de mintha nem gyerekei, hanem kölykei lennének az úrnak. Ugyanattól az anyától, bs.

Már a látszatra is fütyülnek. Piros pont helyett fehér pont, diktálja a blogját, oszt a képen azt látjuk, ül (végre) és írja.
Vagy így hívják fel magukra a figyelmet? Állandóan a különbségeket kell keresni, azt, mi nem felel meg a valóságnak?

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.12.08. 11:58:03

Kálmán, Tóni, nagyon át lettetek baszva:
ez nem Bánsághi Tamás, hanem Sasha Baron Cohen.
Ez a Bánsághi videó konkrétan ennek: www.youtube.com/watch?v=VIN4j864yBo&feature=related a magyar változata.
Csak a myspace van kicserélve iwiwre.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.12.08. 12:05:43

Ui.: Onnan is tudhattátok volna, hogy ez hoax, hogy a PIROS PONT plakáton egy kibaszott nagy fehér pont van.

dr. Wilbur Swain 2008.12.08. 12:25:41

majd akkor sírtok nagyon, amikor ezek nyernek :(

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.08. 12:48:09

dr. Wilbur Swain:
Á, már egészen megszoktuk. :]

Google 2008.12.08. 13:20:29

Nekünk már az is öröm, hogy ti örvendeztek, Wilbur kedves!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.08. 13:30:37

Szerintem Bácskai nem rossz jelölt.
Azért vegyétek figyelembe, hogy az eddigi jelöltek Zombory Miklós fidesz.hu/index.php?Cikk=51811
illetve Kandolka László f9.uw.hu/kandolka.html

Végre nem rosszabb, hanem jobb a jelölt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.12.08. 13:53:26

Nem am leirni a Sociatas-Uj Mozgalmat!
Honlapjuk van, kozlemenyeket adnak ki es ugy altalaban ujra szaguldanak.
www.societas.hu/

Polgárlány 2008.12.08. 13:54:05

Egy kicsit rezignáltnak tűnnek a fiúk-lányok a felvételen. Mintha máris biztosra vennék a vereséget... :) Ez a tamásozás meg olyan hillerhaveres. :P

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.12.08. 13:55:25

Muhahaha, tipikusan 150-200 megnezes.
Indithatnanak kampanyt, hogy nezzek meg az internettel rendelkezo aktivistak! Legalabb 10000 megnezest ossze kell tudniuk szedni.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2008.12.08. 14:53:51

Webkettes kényszer, nem bírtam ki: B.T. egyik fia/közeli rokona/azonos vezetéknévvel rendelkező wiw ismerőse veretes mottóval:
"Csúszómászó féreg nem botlik meg soha!"
Innét: iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=18627

Majd biztos a következő kuruc.infós iwiwszemlében is szerepleni fog. (de a mondást lenyúltam, jó lesz nehéz helyzetekben)

k|M · reakcio.blog.hu 2008.12.08. 15:20:58

"Dupla wé, de ezt nem kell kimondani, mond csak szimpla vével. A közönség érteni fogja."

Óriási! :DDDDDDDDDD

hiba 2008.12.08. 15:49:15

Húbazzeg. Azt kell mondjam, hogy minden szocreál bája ellenére a maszoposé legalább profin szar. A fidesznek megint csak annyira futotta, hogy a Géza unokaöccse tud "html-ben programozni" és csinál majd ottlapot. Még anim gif is van. Szerintem az a párt amelyik 2008-ban egy ilyen oldalt megenged magának ne akarjon kormányozni.

Google 2008.12.08. 16:16:38

Nagy erősségük a szociknak az ő hirös-nevezetös szakértelmük (közpénz).
Csak hát mindig kiderül, ez a köznek semmit nem jelent.

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.12.08. 16:31:20

Ez nagyon szar :)

De a műfajban még mindig Feri viszi a pálmát a "Gyere az egérrel az arcom közepéig, és klikkelj rám" című produkciójával :))

www.bestofgyurcsany.hu/news.php?item.35

nénike · http://mandiner.hu 2008.12.08. 17:06:06

Ezen f9.uw.hu/index.htm az oldalon Bácskai meg teljesen olyan, mint Robin Williams a Mrs. Doubtfire-ben

www.youtube.com/watch?v=uuYc-utCG1k

nénike · http://mandiner.hu 2008.12.08. 17:07:59

Bocs, szóval a szóbanforgó Bácskai oldal f9.uw.hu/index.html

Francois Pignon 2008.12.08. 17:15:41

Már az url is bíztató.

dr. Wilbur Swain 2008.12.08. 17:26:29

Google 2008.12.08. 13:20:29

bennem sajnos semmiféle örvendezés sincs, 2010után nem is lesz, ha megint a szegfű fog virítani mindenütt :(

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.12.08. 18:07:10

Kínai&Trágár!

El kell ismernem, lassan ti vagytok a best a reakción!

Hogy honnan tudtok összeszedni ennyi fasságot.... ... na meg múltkor is az a könyvesboltos videó.

Gratula, további jó munkát!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.12.08. 20:59:00

Köszönjük malacka, de el kell mondanunk, hogy Füzi Géza bácsi sokkal, de sokkal jobb nálunk. Igaz, még soha a büdös életben nem írt egy posztot sem.

traianus 2008.12.08. 22:33:33

Az ifjú szocialisták úgy látszik olyan tompikásra vették a figurát, hovát lett a régi Kovács Lászlós hevület?

A FIDESZ-nek meg nem igaz, hogy nem volt egy 10-ese legalább a reklámmentességet megvenni. Belenézve a html-be gyász. Még szerencse, hogy nem próbálkoztak valami php-s okossággal, akkor már szét lenne hackelve az oldal.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.08. 23:48:04

komolyan megettem két kefét meg a porrongyot, de nem jöttem még rá, miért piros a fehér pont... pláne a tényleg piros négyzetek ("kockákok") után.. help!!!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.09. 09:09:15

Szaárfül,

Jesszusom. Igaza van. Tényleg fehér a piros pont. Ezek után egy szavukat sem hisze el.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2008.12.09. 11:05:29

divattá válik a net? itt a másik jelölt oldalai vannak
johnforferencvaros.blog.hu/

landov · http://landov.blog.hu 2008.12.10. 22:30:16

Jólvan Tamas, egy anyukától, de hány apától ;)
Egyébbként szégyellem, hogy egy nyelven beszélek ezekkel..
süti beállítások módosítása