Kedden, egy sajtótájékoztatón mutatták be a Molnár János-barlang kupola alakú, termálvizes termét, ami a legnagyobb a világon. A budapesti Lukács Fürdő mögött, a Malomtó Étterem mellett az utcáról csak egy nagy betonkupolát látni. Ennyi maradt az 1893 és 1895 között épült (törökfürdőt idéző) népgőzfürdő épületéből: ipari műemlék, mivel ez az ország első vasbeton kupolája. A fürdő azért zárt be, mert a medencéi újra és újra megrepedtek, vízük elszivárgott. A repedések oka a föld alatt máig aktív termálbarlang.

 Ide tervez fürdőszállodát építeni az ismert autóversenyző, Szalay Balázs cége, a fővárosi tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt-vel együtt. A barlangászok (Adamkó Péter vezetésével) tiltakoznak ez ellen, szerintük az építkezés komoly természeti értékeket veszélyeztetne. Évek óta tart a küzdelem, a nyilvánosság és a bíróság előtt egyaránt. Kérdéses, hogy egyáltalán magántulajdonba kerülhetett-e jogszerűen a telek, mivel vízvédelmi területen található.

 A vasbeton kupolától jobbra, a Malomtó mellett egy nagy, vízszintes vas tolóajtó rejti a barlangrendszer vízalatti, régóta ismert bejáratát. Innen indultak útjukra a barlangot feltérképező búvárok, akik megtalálták a nagy, széndioxidos termet. A vasbeton kupola mögött nyílik a József-hegyi táró, amit évtizedekkel korábban építettek - egyes vélemények szerint vízkutatási célokkal, mások szerint a hegy tetején fekvő SZOT-szállóban üdülő elvtársak ezen át közelíthették volna meg a Lukács Fürdőt.

 A táró egy téglával kirakott alagút, nagyjából autónyi szélességű. A vízalatti terem elhelyezkedését bemérve a barlangászok arra jutottak, hogy a tárótól csak néhány tízméternyire fekszik, így akár a felszínről is megközelíthetővé tehető. Megkeresték a teremhez legközelebbi falszakaszt, és ásni kezdtek a barlang felé, a kitermelt agyagot pedig a táró végébe talicskázták.

 Sikerrel jártak, több hetes munka után sikerült befúrniuk a terembe. További napokat vett igénybe a járat tágítása, illetve a csarnokot megtöltő széndioxid kiszivattyúzása.

 A táróban sincs hideg, így, ősszel sem, de ahogy a melegvizes terem felé mászik az ember a járatban, először csak a kabátját érzi feleslegesnek, aztán a pulóverét is, 27-28 fokos lehet a levegő. A barlangterembe egy kötéllel rögzített létrán lehet lejutni. A tó szélén, egy kis alkalmi stégen vethetjük meg a lábunkat. Természetesen teljesen sötét van, így erős reflektorok nélkül semmit sem látnánk. A tavon gumicsónakkal közlekednek a barlangászok, minket is elvisznek egy körre.

 Nagyon impozáns a látvány, leginkább a Rudas Fürdő központi fürdőcsarnokára emlékeztet, csak sokkal durvább falformákkal. A víz langyos, nem egészen 30 fokos. A nagyvárosi, földalatti csónakázás hangulata igazán idilli, teljes a csend, a nyugalom. Ez így is marad, mivel a vízminőség megóvása miatt a földalatti tó nem lesz látogatható a nagyközönség számára - viszont a barlangrendszert tovább kutató búvárok értékes órákat nyernek azzal, hogy itt kezdik a merülést a korábbi lejáró helyett.

 A képekért és a kalauzolásért köszönet az Óbudai blog kollektívájának.