Lezajlott a gazdasági csúcs, nyakunkon a válság, néger az elnök és hőbörögnek a szlovákok, úgyhogy épp itt az ideje, hogy valami komolyabb témával foglalkozzunk, nevezetesen a Ming-kori kínai képes pornóirodalommal.

 A helyzet az, hogy a közhiedelemmel ellentétben a kínaiak szeretnek dugni. Aki már tolmácsolt hazánkba látogató kínai üzletember-delegáció és nagy darab szőke ukrán kurvák között, az tudja, miről beszélünk, aki még nem, az próbálja ki, túlságosan magas szintű nyelvtudás nem kell hozzá. Szóval a szexnek sok évezredes hagyománya van Kínában - ha nem lenne, nem lennének már majdnem másfél milliárdan -, s a témával kapcsolatos elméleti írások is már legkésőbb két évezrede megjelentek. Ezek elsősorban az egészségmegőrzés szempontjából közelítik meg a kérdést, illetve azzal kapcsolatosan adnak tanácsokat, hogy miként lehet férfias energiáinkat megőrizve rövid időn belül minél több nőt dokkolni. E könyvek célcsoportja ugyanis az az írástudó-hivatalnok réteg volt, amelynek tagjai otthon főfeleségük mellett még néhány mellékfeleséggel és ágyassal is rendelkeztek - na már most, hat-nyolc kielégítetlen nővel élni egy fedél alatt maga lehet a pokol, úgyhogy nagy igény volt az okos megoldásokra. Arról nem is szólva, hogy a 7-8. századtól nem is számított férfinak, aki otthoni hálókamrái mellett nem járt bordélyházba is - a legnagyobb költők életük jelentős részét itt töltötték, életművük jelentős része is itt született, igaz, a szemérmes utódok e munkákat nem válogatták be az atya válogatott művei közé, így azok nagyrészt elvesztek.

 A szexszel kapcsolatos ipari mennyiségű szórakoztató irodalom jóval később, nagyjából a Ming-korban (14-17. század) jelent meg, ekkortól maradtak fenn klasszikus pornóregények (ezek közül egy magyarul is megjelent). A kiadók szintén ebben a korban kezdték szakmányban nyomni az erotikus fametszeteket, ezeket albumokba fűzve vagy az erotikus írások illusztrációiként terjesztették. Az ürügy az volt, hogy a tapasztalatlan friss házasokat akarták megtanítani a testi szerelem fortélyaira, bár ahogy ez lenni szokott, az albumokat valószínűleg inkább az élemedett korú perverz állatok forgatták. Később, a prűd Csing-dinasztia alatt (1644-1911) a szexuális tartalmakat tiltották, de a kalózkiadás és a feketepiac továbbra is működött, bizonyítva, hogy nincs új a Nap alatt.

 Az első nyugati, aki felfigyelt a kínai erotikus metszetekre, egy Robert van Gulik nevű holland sinológus-diplomata volt. Ő maga is nagy rajongója volt a láncdohányzásnak és a kelet-ázsiai örömlányoknak, s amikor egy japán antikváriumban rábukkant egy kínai albumra, teljesen rágerjedt, 1951-ben angolul is kiadta - igaz, csak ötven példányban, s csak a világ legnevesebb orientalisztikai könyvtárainak juttatott el egy-egy példányt, nehogy mindenféle proli ráverje. Később monográfiát is írt a kínai szexualitásról, de az igazán pikáns részleteket latinul közölte, úgyhogy a könyv Szamárfülön kívül másnak nem okozhat túl nagy örömet.

 Na de hagyjuk a szöveget, tudjuk, hogy olvasóinkat mindez abszolút nem érdekli. Nézzünk inkább pár Ming- és Csing-kori fametszetet! Ezekből kiderül, hogy a kínaiak csinálták

ágyon:

heverőn:

szőnyegen:

lóháton:

erdőben:

kisszéken:

kertben:

lugasban:

hintán, két nővel:

asztalon, két nővel:

gyékényen, két nővel:

szőnyegen, két nővel:

És hogy kedves homoszexuális olvasóink se maradjanak ki a jóból,

heverőn, olvasó férfival:

asztalon, papucsos férfival:

 kertben, három férfival:

 kertben, négy férfival: