Ballibaság, bolondság
2008. október 29. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Ballibaság, bolondság

 Parázs vita alakult ki a minap egy rövidke posztból, amely a lényeget tekintve egyetlen kérdésből állt: Önök szerint nem mennek kurva rossz irányba a dolgok cigányügyben?

 A vita megmutatta, hogy alapvetően négyféle hozzáállás létezik a cigánysággal kapcsolatos problémákhoz.

 Vannak a nettó rasszisták - e blog kommentelői között nem sokan -, őket most hagyjuk.

 Aztán vannak azok - mi is közéjük tartozunk -, akik szerint szintén van cigányprobléma, ugyanakkor, bár egy ilyen vitában használják a cigány/roma szót, de nem etnikai értelemben teszik, hanem egy jól körülhatárolható szociokulturális csoportot jelölve, amelybe sok cigány etnikumú (ezt a szót még lehet használni?) ember nem tartozik bele. Ezt a csoportot, egy korábbi megjelölésünket bővítve, nevezzük mondjuk „cigány származású kiállhatatlan köcsögnek” (CSZKK). Nos, a CSZKK-k Magyarország egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb problémáját jelentik. Ők nem dobálják a tojást, hanem lopják, méghozzá ipari mennyiségben. Meg minden mást is. És kiabálnak a villamoson. És egy részük odaszarik az utcára. És egyre többen vannak. Az ő problémájukat meg kell beszélni, és pár évtizedes-évszázados munkával meg kell oldani. Az értelmes beszélgetést azonban lehetetlenné teszi, hogy mivel a jószándékú megoldáspártiak az egyszerűség kedvéért általában cigányokról, és nem CSZKK-król beszélnek (noha mellékmondatokban mindig leszögezik, hogy nem általában a cigányokról beszélnek, hanem a CSZKK-król), vitapartnereik diadalittas mosollyal csapnak le rasszizmusukra, előítéleteikre. Mintha életszerű volna elvárni, hogy valaki élőszóban vagy egy blogkommentben folyton „cigány etnikumú magyar honfitársunkat”, illetve „nem cigány etnikumú magyar honfitársunkat" mondjon.

 A harmadik csoportot a megkülönböztetés elleni harc minden bizonnyal jószándékú, ám rosszhiszemű zászlóvivői alkotják. Nos, ők igen kártékonyak: jelentősen hozzájárultak és hozzájárulnak ahhoz, hogy cigányproblémáról értelmes módon még beszélni se lehessen, hiszen az szerintük valójában mélyszegénység-probléma vagy franc tudja mi. Mintha a segély két nap alatti elivása szegénységi, és nem kulturális probléma lenne. A fő érvük: a nem cigányok között is vannak kiállhatatlan köcsögök, tehát cigányprobléma nem létezik.

 Nos, azt mi sem tagadjuk, hogy vannak „fehér” kiállhatatlan köcsögök: e blog bejegyzéseinek nagy része például őróluk szól. De úgy véljük, a probléma mégiscsak létezik, legalábbis pár millió honfitársunk mindennapi tapasztalata erre enged következtetni.

 E nézet képviselőinek azt üzenjük: ha nem tekintenének minket rasszistának, csak mert beszélünk az ügyről, s pongyola szóhasználatból adódóan néha „cigány-magyar”, és nem „cigány-nem cigány” megkülönböztetést teszünk, akkor talán együtt gondolkodhatnánk e rendkívül fenyegető gond megoldásáról.

 A negyedik csoport - ők nemigen járnak e blogra - a rossz szándékú antirasszistáké. Ők abból élnek, hogy feszültség van az országban, ezért aztán keltik ezerrel. Most őket is hagyjuk.

***

 Az eddigieket szükségesnek láttuk elmondani, mielőtt mai tárgyunkra térnénk. A tárgy pedig a negyedvonalbeli, kissé konfúzus ballib gondolkodás anatómiája, amit ezúttal egy múlt heti cikk felől közelítünk meg, amúgy Árokásó módra. A cigányokhoz is van köze, de itt fontosabbnak tartjuk annak bemutatását, hogy miféle zavaros, önellentmondásos és unalmas gondolatvilág a szellemi muníciója azoknak, akik a világ legokosabb embereinek tartják magukat, és szeretnek belénk-belénk rúgni.

 Kovács Éva Sóhajok hídja - Hogyan lopjunk disznót? című írása a Magyar Narancs október 23-i számának Egotrip rovatában jelent meg. Engedjék meg, hogy csaknem teljes terjedelmében idézzük, néhány megjegyzéssel.
 

 Sóhajok hídja - Hogyan lopjunk disznót?

 

 Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi) (1), hogy márpedig ő rendkívüli segélyt nem ad senkinek, mert nem hajlandó mínuszba taszítani az önkormányzatot. (2) Oldják meg a cigányok, ahogy akarják, az életüket. (3) Ha sírnak a kicsi gyerekek, amikor reggel óvodába viszi őket a menetrend szerinti járat, kísérje el őket az anyjuk, hogy ne sírjanak annyira. (4) Ugyan vissza nincs busz, így aztán az anyáknak reggelente hóban-sárban is 4 kilométert kell hazagyalogolniuk a szomszéd faluból, ahol az óvoda van; és ezt még délután is megismétlik, mikor a gyerekekért kell menni, mert akkor meg oda nincs busz. (5) A bicikli nem játszik, mert azt meg a buszon nem lehet szállítani. Osszák be magukat és rotáljanak (6), javasolja magabiztosan (7) a pógi.

 (1) A vidéki bunkók hülye tájszólásban beszélnek, és hülye tájszavakat használnak. A polgármesterük is bunkó; ha nem lenne bunkó, akkor Gáborként emlegetnénk, mint mi szoktuk a miénket, nem pedig pógiként. Amúgy nem lenne sokkal egyszerűbb és észszerűbb, ha mi Pestről neveznénk ki a helyi vezetőket - nevezhetnénk őket mondjuk tanácselnöknek, azt nem lehet ilyen suttyó módon rövidíteni -, ahelyett, hogy ezek a parasztok mindenféle bajszos köcsögöt választanak maguknak?

 (2) Geci rasszista, nem akarja eladósítani az általa vezetett települést. Chemotoxszal kéne irtani az ilyet.

 (3) Pedig mi, a Magyar Narancs szerzőgárdája mindig azt hirdettük, hogy az emberek problémáit az államnak kell megoldania.

 (4) A falusi óvodák és iskolák megmentéséért is többször alkottunk élőláncot Horn Gabival, Kóka Janival és a Mihályi Petivel, de a szemét náci pógik ennek ellenére megszüntették őket, így aztán mindenki járhat a szomszéd településre. Bezzeg ha SZDSZ-es polgármestert választottak volna! Vagy ha mi nevezhettünk volna ki nekik egy tanácselnököt!

 (5) A kistelepülések busz- és vasúthálózatának fejlesztéséért Gusztos Péter egy demonstráció során egyenesen felgyújtotta magát, akkor égett le a haja. A póginak igenis meg kéne vennie a Volánt, s saját kezűleg furikázni a gyerekeket!

 (6) Ez a paraszt rotációs kapának nézi szegény anyukákat! Rotálás - milyen undorító már maga a szó is!

 (7) Nem elég, hogy a pógit póginak nevezik, még magabiztos is a kis tetű. Emberkedik itt, ahelyett, hogy meghúzná magát, s vasúti szárnyvonalat építene a falujába, amelyen tízpercenként járnak a vonatok. Pedig hány szenvedélyes kiáltványt tettünk közzé ez ügyben a Mancsban!

 A múlt hónapban 38 betörés volt a faluban, tyúkólakat, hűtőládákat, füstölőket rámoltak ki, és az egyik házból elloptak egy 120 kilós disznót. A szemétszállítás után, még hajnalhasadtával egyszerűen kővel leütötték, és a kárvallott még üres, gurulós kukájában kitolták a faluból. Általában valaki helyi (a pógi szerint cigány) (8) adja a fülest, hogy hol vágtak éppen disznót, hol tették be épp a hurkát-kolbászt a füstölőbe, vagy hol cseperedtek fel a naposcsibék. Aztán megjelenik a "kommandó", és mindent elvisz. A tolvaj színvak: onnan lop, ahonnan van mit. (9) Így aztán, amikor "ellenkommandót" - kétes, bár törvényes nevén polgárőrséget (10) - szerveztek a helyiek, romák és nem romák közösen, abba a falu lakosságának 20 százaléka (a felnőtt férfiak fele!) jelentkezett. Azt hitték, ezért fizet az önkormányzat, kacag (11) a pógi - mikor mondta nekik, hogy ez társadalmi munka, a fele ki is lépett. 

 (8) A póginak fingja nincs, hogy mi megy a saját falujában. Én innen a kerületből viszont pontosan tudom, hogy a bűnös egész egyszerűen nem lehet cigány. Ebből is látszik, hogy ezek a pógik mind rasszisták.

 (9) Hoppá, ezek a kommandósok cigánytól is lopnak, ez is mutatja, hogy nem lehetnek cigányok!

 (10) Így megy ez ezeken a putri helyeken: vannak kommandósok, akik lopnak, és vannak ellenkommandósok, akik a törvényes magántulajdont védik, s nem átallják magukat polgárőrségnek nevezni. De mi átlátunk a szitán, egyik kutya, másik eb!

 (11) Ezt a pógit tényleg meg kell verni, képes kikacagni azokat, akik önkénteskedésért pénzt várnak. Pedig igenis, fizessen csak az önkénteseknek, a pártunk egy csomó pénzt nyomott a falvak kasszájába, de ezek a szemét pógik biztos elisszák! 

 Az első napokban persze voltak túlkapások (jobb nem is belegondolni, mennyi, a másik faluból ide látogató szerencsétlen flótást kergettek ki vagy vertek meg az újdonsült polgárőrök azon az alapon, hogy nem itteni cigány) (12), össze is kellett hívni a férfiakat, és "szépen" elbeszélgetni velük. (13) Azóta nem törtek be sehová, mindenki legnagyobb megelégedésére. (14) Felvetettem, nem túl magas-e még mindig a polgárőrség létszáma az ellátott feladatok mennyiségéhez képest (15), s nem volna-e elképzelhető, hogy ők is beszálljanak a gyermekek kísérésébe, ad absurdum, iskolába szállításába saját autóikon a benzinpénz megtérítése ellenében - elvégre ez is csak egy "polgári" és "őrzési" feladat lenne (16). A pógi felhúzta a szemöldökét (17): csak nem gondolom, hogy ilyenre - és ezeknek - kaphatók volnának a férfiak? (18)

 (12) Ezek az ellenkommandók már csak ilyenek. Azt én sem tudom, hogy pontosan mennyi szerencsétlen flótást vertek meg, ezért erről a szálról nem is írok többet, viszont biztos jobb nem belegondolni.

 (13) Nyilván a pógi üvöltözött a polgárőrökkel, ez is bizonyítja, hogy egy falusi tapló.

 (14) Ez nagy kár, mert sokkal jobb lenne azt írni, hogy a polgárőrös bohóckodás hatására megszaporodtak a betörések.

 (15) Ezért jó okos pestinek lenni: egy egynapos riportút alatt az ember pontosan fel tudja mérni, hogy a faluban mennyi feladatot kell ellátni, s ahhoz hány polgárőr kell. Ezek a köcsögök persze ötven éve ott élnek, de olyan sötétek, hogy nekem kell minderre kitanítanom őket.

 (16) Én is taxival viszem a gyereket iskolába, ez a gedva pógi is megtehetné. Mint már említettem, a Janiék annyi pénzt pumpáltak az önkormányzatokba, hogy pár hektó benzin havonta igazán nem osztana, nem szorozna. A nemzetközi példák azt bizonyítják, hogy normálisabb helyeken - ahol nem egy ilyen szar alak a vezető - a polgárőröknek a személyszállítás a fő profiljuk.

 (17) Vastag, zsíros szemöldöke van neki, és apró disznószeme!

 (18) Hoppá, ez a pógi nemcsak rasszista, hanem hímsoviniszta is! A büdös parasztjaival egyetemben.

 (...)
 Azt mondja a polgármester, hogy az itteni cigányok közül egy sem dolgozik. (19) Amikor másnap reggel kilenc tájt megérkezünk a faluba, és körbesétálunk a két utcán, egyetlen munkaképes embert sem találunk otthon. (20) Amikor a gyerekekre vigyázó nagymamákat kérdezzük, hol vannak a szülők, megtudjuk, amit úgyis sejtettünk: már hajnali fél négykor (21) elvitte őket a kisbusz a napszámba. És ti mit fogtok csinálni, ha befejezitek az iskolát, fordulunk a kamaszokhoz. Hát napszámba, oda nem fogunk menni. (22)

 (19) Mint mindjárt kiderül, hazudik.

 (20) Pedig baszki tényleg mindenhova becsöngettünk, isi-bizi.

 (21) Szörnyű lehet ilyen korán kelni, én ilyenkor szoktam hazamenni a Sirályból! Micsoda szemét hely ez, ahol nem elég, hogy a szerencsétlen kisebbségnek dolgoznia kell, még korán fel is kell kelnie!

 (22) Helyes, gyertek a Narancshoz újságírónak, nehogy véletlenül nektek is dolgoznotok kelljen, mint szegény kizsákmányolt szüleiteknek! 

*


 Ülünk a terméskőből (23) épített cháteau (24) teraszán a Toscanába illő dombok egyikén (25), és bort kóstolunk. (26) A tulajt faggatjuk, mennyi napszámost alkalmaz, és hozzávetőleg mennyi ideig. Rövid tanakodás után (27) kiderül, kábé egy hektár minőségi bort adó szőlő tart el az év tizenegy hónapjában egy, itt többnyire roma napszámost. A szőlővel mindig van munka, és korántsem csupán kapálás, hanem metszés, kacsolás, fürtválogatás stb. is. (28) A napszámost a borász mégsem alkalmazza, mert az drágább volna. (29) A napszámost a borász nem is "látja" (30), érte nem felel, ő a "bandát" összeállító toborzó vállalkozókkal szerződik, így a feketemunka nyűge és kockázata is a toborzóra és a napszámosra hárul. (31) A napszám nyomott (2800-3500 Ft/nap) (32), mert a beiktatott vállalkozó a borásszal megalkudott ár akár 30-40 százalékát is zsebre teszi (33); így a törvényes, "kiskönyves" idénymunkabélyeget csak néhányan ragasztják be, a többiek feketén dolgoznak.(34) A napszám sokszor csak arra elég, hogy az aznapi étele-itala meglegyen a családnak. (35)
 

 (23) Kurva drága anyag, én csak tudom, nálunk is ebből épült a kocsibejáró oldalfala.

 (24) A „pincészet” szó nem lenne elég hatásvadász.

 (25) Én tudom, a nyáron is Toscanában nyaraltam, a Napsütötte Toscana című könyv hatására.

 (26) Tényleg, miért van az, hogy a cigányok befejezetlen szocpolos házakban laknak, ez a pénzes fasz meg egy ilyen kastélyban? Sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha a kastélyba beköltözhetnének a cigányok, ezt a görényt meg kitelepítenénk egy putriba!

 (27) Persze annyira leszarja más ember kínlódását, hogy nem is tudja azonnal megmondani, hány néger rabszolgája van.

 (28) Micsoda geciség! Valakinek egy csomót kell dolgoznia, hogy én otthon borozgathassak a kollegákkal!

 (29) Engem sem alkalmaz a Narancs, hanem töltögethetem ki a számlákat, meg írathatom le az adómból a gyerek kockás füzetét. Ezért is szavazok mindig az SZDSZ-re, mert ők hetente kétszer csökkentik az adóterheket, így előbb-utóbb státuszba kerülhetek.

 (30) Mondom én, hogy egy szemét geci. Bezzeg a Jani az Elendernél a takarítókkal is naponta sörözött, s csak utána repült haza a helikopterével!

 (31) Még szerencse, hogy a Gábor nem áll szóba feketemunkásokat foglalkoztató alvállakozókkal a metróépítésnél!

 (32) Ezek a szerencsétlen elnyomottak alig kapnak többet kézhez, mint egy kezdő tanár nettója.

 (33) Egy hasonló ügyről volt nemrég egy cikksorozatunk a Mancsban. Arról szólt, hogy valami madarak egy osztrák céggel építtettek valami hidat, amely azt mindenféle alvállalkozókkal felépíttette, de egy csomó pénzt megtartott magának a megbízási díjból, így abból még a madaraknak is jutott.

 (34) Biztos ez is a pógi meg a tulaj műve. Ha ők nem lennének, mindenkinek lenne bélyege.

 (35) Sokkal igazságosabb lenne, ha mindenki, aki dolgozik, kapna plazmatévét és Audit is. Mert az mégiscsak hallatlan, hogy valaki azért dolgozik, hogy etetni tudja a családját!

 A borászok az elmúlt közel húsz év negyedik, mára több százmilliós, vissza nem térítendő vagy kamatmentes (most éppen uniós) kölcsönét, illetve támogatását hívhatják le a gazdaságaikra. (36) Nincs minőségi boruk palackonként ezer forint alatt, de vannak 20 ezer forintos boraik is. (37) A minőség garanciája a szakértelem és a manufaktúraszerű szőlőnevelés és bortermelés: a kézi munka. (38) Weboldalaikon (39) ízléses pincészetek és hordók, elbűvölő táj és csillogó borok (40), szeretetteljes borász-családok (41), webes fotógalériáikban híres politikusok (42), közéleti személyek, díjazott írók és költők láthatók a szélrózsa minden irányából, s a munkafázisok pontos és ízes leírása sem hiányzik. (43)
 

Csak azok a munkás "fekete" kezek. (44)
   

 (36) Hát itt van a kutya elásva. Abból a sok pénzből, amit ezek kaptak, simán lehetett volna venni plazmatévét és Audit a napszámosoknak.

 (37) Szemét geci gazdagok, egy csomó pénzt keresnek a boraikon, hát hogy képzelik ezt? A jövő heti egotripben most már tényleg megírom, hogy vegyék állami tulajdonba a borászatokat, a gyárakat és a földeket, sőt minden termelőeszközt és a lakóházakat is!

 (38) Amit persze cigányokkal végeztetnek el, pedig sokkal igazságosabb lenne, ha a tulaj maga kacsolná a kurva szőlőjét.

 (39) Még weblapra is van pénzük, pedig fogadjunk, hogy a napszámosaik azt sem tudják, mi az az internet.

 (40) Sokkal jobb lenne, ha a borászatok honlapjain döglött fókabébik lennének.

 (41) Nincs undorítóbb, mint egy jólétben élő, sikeres, szeretetteljes borászcsalád.

 (42) Persze mind jobboldaliak, azok szeretik a minőségi borokat.

 (43) Ez aztán tényleg pofátlanság. A honlaptervezők nem átallanak olyan munkáról írni, amit nem is ők végeznek el.

 (44) Bezzeg a BMW-katalógusokban csupa izzadó felsőtestű munkást mutatnak! A szalámigyárak honlapjai pedig nyakig véres mészárosokkal vannak tele! Persze, hiszen ők nem cigányok.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr9734816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bryan 2008.10.30. 15:45:37

Én nem azt mondtam, hogy mavo a racionális vita felé tendált volna, én abba a vitába próbáltam beszállni, hogy van-e racionális felé hajló vita itt a poszton, azt tapasztaltam, hogy a tiétekre ez ráillik, legfeljebb te udvariasnak hívod :). Sajna cigányozással kapcsolatban a legtöbb liberálisból könnyű előhozni a Che Guevarát, ha nem figyelek velem is előfordul. A mancsos cikk, és az itteni poszt egyaránt elfogult, indulatból született, viszont részigazságokat mind a kettő tartalmaz. Milyen jó lenne már írni a mancsnak egy kritikát erről a cikkről, hasonló stílusban, mehetnénk igy körbe körbe, senki se nézi mit gondol a valójában másik. A két "oldalnak" (az idézőjelek itt azért vannak mert nyilván jóval több vélemény van kettőnél) alapvetően ugyanaz lenne az érdeke, a hangsúlyokon kéne vitatkoznunk, megvalósítás mikéntjén, de ez soha nem akar összejönni sehol. Ebből pedig alapvetően nagy bukó lesz, mert az erőviszonyok eléggé kiegyenlítettek.

plastik02 2008.10.30. 15:51:08

jól van, mutasd meg hol használtam sértő jelzőt kedves fafajta... :)
mindössze annyi a lényeg, hogy sokunknak eltér a véleménye akár a tiédtől, akár a poszt írójától. ezt szóvá tesszük és erre a te első reakciódban mi már valakinek dolgozunk, vagy valamilyen ideológia madzagon rángatott bábúi vagyunk. én meg ezt sérelmezem. ennyi...

Cypriánus 2008.10.30. 15:55:37

tök jó, csak vitatkozzunk, csak addig is folynak a lopások, rablások, a fosztogató hadjáratok, az önkormányzatok pénzének felélése, a faluközösségek elpusztulása.

Mi lenne, ha a ballib értelmiség is kimászna a lila emberjogi mákonyból, és nem a megalázott áldozatok arcába üvöltené állandóan megafonnal, hogy rasszista vagy köcsög, meg szegény ártatlan cigánykák, a szegénység meg diszkrimináció, meg mit tom én.
Kit érdekel mért lopnak rabolnak erőszakoskodnak a romák????!!! Szerinted a százszor meglopott és megfenyegetett Mari néni a roma lélek finom rezdüléseire kiváncsi, hogy szegregáció, meg nehéz gyermekkor?!
Arról nem is beszélve hogy a baj teljesen nyilvánvalóan a cigány köcsögök (tehát acigányok egy 1/4-nyi -1/3 nyi kisebbsége!) mentalitásában, ergó a fejében van. Ha több pénzt tolsz nekik, csak fokozod a kóros folyamatokat.

bryan 2008.10.30. 16:26:51

cypriánus
Ha fokozod a rendőri jelenlétet, leszállítod a lopás bűncselekményének értékhatárát, szigorítod a büntetéseket, bevezeted a kényszermunka intézményét elérhetsz javulást, de az okokat nem szünteted meg. Téged ugyanezek nem érdekelnek, de ezek megszüntetése, vagy hatásainak csökkentése nélkül nem sokat érsz hosszútávon. (Rövid távú megoldásként az első két dologgal egyetértek) Az a helyzet, hogy ennek az országnak nem még több segédmunkásra, hanem szakmunkásokra, értelmiségre, piacképes tudású népességre lenne szüksége. Mivel a a társadalom alsó decilisében születik kb a gyerekek fele, ezeknek a gyerekeknek támogatásra van szüksége, hogy legalább a szakmunkást el tudják végezni . Ez nem azt kéne jelentse, hogy közéjük szórunk egy halom pénzt, hogy táncoljanak hajnalig, hanem átgondolt, részben munkahelyteremtésre, közösségi munkák támogatására, infrastruktúra, és főleg az oktatás fejlesztésére fordított összegeket. Mondom nem azzal van a baj, hogy a veszélyes környékeket biztonságossá kellene tenni, hanem, hogy a továbbiak téged nem érdekelnek. Pedig kéne, mert közösségben élünk, sokszor írtam már, hogy 2050-re az aktív korú népesség kb. fele cigány lesz, és nem azok népességen belüli aránya fog megnőni akik a mi normáink szerint élnek. A romló közbiztonság falvainkban csak egy tünet (a gárda ilyenformán egy tünet tünete:) . Tüneti kezelésnek van ugyan értelme, de ne tekintsük megoldásnak, mert az veszélyes.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.30. 18:16:05


plastik02 2008.10.29. 18:04:28
itt te vagy aki keménykedik itt te kis Dudikoff ráadásul az általad állítólag olyannyira gyűlült nómenklatúra módszereivel.
tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.10.29. 18:09:04
nu, plastik, akkor idézz egy keményet tőlem!

VAlami adósság van itten.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.30. 18:17:57

Cyprián,

politikai akarat, döntés kérdése ez. A jelen helyzetben ez sem fog változni liberális barátaink örömére.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.30. 18:19:33

TREX,
ezt a rongyizét nem értem. .(

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.30. 18:24:16

tanársegéd úr,
úgy érzem untatjuk a nagyérdeműt.
Szerintem legalább 3 irányban folytathatnánk a témát.
-Az erkölcsi-politikai viták természete különbözik-e a tudományosoktól?
-A tudományos viták előfeltevései milyen természetűek, lehet-e azokat racionálisnak nevezni?
-A tudományos vitákban van-e szerepe személynek?
Az én álláspontomat sejtheted.De majd legközelebb :)

plastik02 2008.10.30. 19:22:23

"tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.10.30. 18:16:05

plastik02 2008.10.29. 18:04:28
itt te vagy aki keménykedik itt te kis Dudikoff ráadásul az általad állítólag olyannyira gyűlült nómenklatúra módszereivel.
tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.10.29. 18:09:04
nu, plastik, akkor idézz egy keményet tőlem!

VAlami adósság van itten".


i198.photobucket.com/albums/aa273/GoldenDragon13/dudikoff1.jpg

ez neked sértés?? :I

tanarseged ur 2008.10.30. 19:24:15

tölgy:
Az lehet, hogy untatjuk. Elnézést, de a racionális vitáról nem nyitnék vitát. Nem annyira érdekel ez a téma, de még visszatérhetünk rá valahol. A poszt vonzott ide, meg a kritizált MaNcs-cikk, no meg maga a Reakció, amelynek rendszeres olvasója vagyok. A vitáról szóló vita csak úgy offtopic mellékszálként alakult ki, amikor szóba került, hogy ki kicsoda, és hogy számít-e, hogy ki kicsoda.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.10.30. 20:17:25

Tölgy, mostanában gyanúsan kedves vagy hozzánk. Ha így megy tovább, pár hét múlva már dugni fogunk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.30. 20:31:27

Trágár Kálmán,
ne féljen, a csajokat szeretem. (Piszkos Fred dicséretét ismeri?)
Ezek a punnyadtak nem járnak edzeni az elit közé Tirpákiába. Magára is ráférne.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.10.30. 21:35:09

Több kedves kommentelőnk jelezte, hogy a poszt színtiszta gecizés, és nem kínál megoldást a problémára. Nos, biztosak vagyunk benne, hogy négy perc alatt jobb cigányügyi programot tudnánk összedobni, mint az elmúlt húsz év megannyi jól fizetett szakértője összesen, de mivel mi csak egyszerű, önkéntes alapon működő bloggerek vagyunk, talán nem nekünk kéne a cigánykérdést megoldanunk.

A megcincált Mancs-cikkről: nem tudom, feltűnt-e a kedves olvasóknak, hogy a szerző egy MŰKÖDŐ modellt próbál szétzúzni. Némi cinizmussal azt mondhatnánk, hogy az említett falu igazi sikertörténetet produkált.

Adott egy lepukkant, félkész szocpolos házakkal, cigányokkal és reménytelenséggel teli falu. Aki tehette, már rég elmenekült innen. Van egy polgármester, aki nem hajlandó adósságba verni a falut, hogy rendkívüli segélyekkel szavazatokat vásároljon, s polgárőrséget szervez, amely nullára szorítja le a bűnesetek számát. Van egy borász, aki állami meg egyéb támogatásokat felhasználva létrehoz egy sikeres, minőségi terméket előállító pincészetet, s ezáltal a falu teljes férfi lakosságának munkát és megélhetést biztosít. Szar munkát, rosszul fizetett munkát (nagyjából amúgy a nettó diplomás minimálbérnek felel meg a napszám), de munkát, ami a leginkább hiányzik a cigányok lakta vidékeken. A gyerekek meg nem azt látják, hogy papa otthon iszik és veri anyut egész nap, hanem hogy kurva keményen dolgozik a családja megélhetéséért. Tehát a faluban van munka, és nincs lopás - ez nagyjából a maximum, amit egy hasonló helyzetben lévő település elérhet.

Ezt a modellt aztán a Szociológiai Intézet munkatársa olyan hangnemben gyalázza le, amely az 1950-es Szabad Népnek is becsületére vált volna: gazdag, kövér, kastélyban borozgató cilinderes tőkés, és szegény, nincstelen, de dolgos nyomorgók tömegei a putrikban. Mindezt abban a lapban, amely a legkérlelhetetlenebbül piac- és szociáldarwinizmus-párti (ha nem kisebbségekről van szó), és amely két évtizede stabil szellemi műhelye a magyar falvak visszafejlesztéséért a legtöbbet tevő SZDSZ-nek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.30. 21:49:03

ha csak 4 perc kell, akkor nosza!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.10.31. 01:47:04

Nem érünk rá, épp a világgazdasági válság megoldásán dolgozunk.

plastik02 2008.10.31. 10:03:40

a cikketekből a frusztráció süt, nem pedig az, amit most leírtál. annak ellenére, hogy például a plebejjus hangon vijjogó cucilógus is vérforraló néha a cikkben.
mindkettő szar, ez van...

Cypriánus 2008.10.31. 10:40:03

Kedves Bryan!
amit aképzés szükségességéről mondtál, azzal egyetértek, de nem hiszek abban, hogy acigányság fő problémája a "szegénység és diszkrimináció" lenne, amelyért agaz magyarok a felelőesk.
a cigányság helyzetéért nagyrészta cigány törzsi kultúra bomló maradványaiből összeállt "normarendszer" felelős, amely a"parasztok" (magyarok gúnyneve) fosztogatásában, és az ököljogra, és szinte érthetetlen erőszakra épülő roma tradiciók mind erősebben az egyetlen "jogformává" válásához vezetnek a cigányok által elöntött térségekben.
azaz a fő baj a cigány "civilizációs normákkal" vannak, melyek barbárak és alsóbbrendűek a többségi lakosságéhoz képest, " anépvándorláskori nomadizáló népekét idézik" ahogy Ungváry Krisztián igen találóan mondta a"Mi kis falunk"-ban.

ha igaz, hogy 50 év múlva ők teszik ki az aktív népesség felét,-nos ez a magyar állam és nemzet pusztulásával lenne egyenértékű. Mondjuk én kevésbé drámai statisztikai előrejelzéseket olvastam, de nem tagadom 100 év múlva is magyar (fehér) Magyarországot szeretnék látni. Magyar anyák szűljetek!!!!!! Nem azért mert rasszista vagyok, hanem mert talán nekünk is járna egy ország.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 10:49:16

KK és TT
Finoman elismerte a téma bonyolultságát, valamint, hogy szájhősködésen kívül nincs ötlete. Ez nem baj, csak akkor nem kell össze-vissza irogatni.
Ha érdekel a téma nézzetek utána, elég jó tanulmányok vannak. Ajánlom az Esély c. folyóirat legújabb számát.

plastik02 2008.10.31. 11:02:36

" cypriánus: Magyar anyák szűljetek!!!!!! "

már ezért érdemes volt végigolvasni a kommentedet! :D

kill004 2008.10.31. 12:55:04

calam: A tanulmányaidba beleverheted. Most olvasgattam a romapage-t, hát a nagy megoldások közt ilyeneket találtam: olyan tanárok kellenének....a Magyargárda a hibás....rasszista....több pénzt.... Tanulmányokkal tele a padlás. Megoldás kell?

Minden településen( ahol legalább 10% a cigányok aránya), kinevezni a legkeményebbet(fizetésért) górénak. A kertet felásatni, beültettetni, (vetőmagot ingyen). Ha tavasszal nincs rend a kertben, a górét elővenni(20 év kényszermunka). Akinek nem jár a kölke iskolába, gyereket elvenni, szoc segélyt megvonni, kiskorú veszélyeztetése címén eljárást indítani. Körzeti megbízottat minden faluba, sokkal magasabb jogkörrel. BTK szigorítás. Börtön helyett kényszermunka. Cigányokból(is) polgárőrséget szervezni. Segély helyett ruha, és élelmiszer utalvány. Na, ez úgy 2 perc alatt lett meg. Lehet, hogy nem a legjobb, leghatékonyabb, valamely részein lehet szigorítani, enyhíteni, új megoldásokat hozzátenni, de 1000%-al jobb még így is mint amit ballib köcsögeink, az elmúlt 20 évben kiokádtak. Annak semmi eredménye. Nem tetszik? Hát akkor polgárháború. Evvan.

plastik02 2008.10.31. 13:08:06

aha, remek megoldás. végülis Mussolini idején meg pontosan jártak a vonatok?
ezek emberek bazmeg, nem a szolganép akit majd iderakok odarakok. oszt' ha nem azt csinálja amit akarok akkor meg elküldöm kénszermunkára.2008 van ember!

plastik02 2008.10.31. 13:09:18

de nyilván ez ballib nyivákolás semmi több, mert rend köll ide.
hát ennél azért létezik normálisabb megoldás jobb- és baloldali berkekben egyaránt.

Cypriánus 2008.10.31. 13:15:31

csak akkor meg vagy Koszovó lesz, vagy amerikai megoldás, a kerítésen logó hullákkal, és azzal a jogfelfogással, hogy abirtokháborítás minden bűn alfája és omegája.
Momentán ezt szeretnénk elkerülni, bármennyire nem látszik. Ugyanis eddig nem volt igaz a szegregáció és szegénység-de hamarosan igaz lesz, ha így folynak tovább dolgok.
Lehet vitatni egyes felvetéseket, de egyáltalán nem rosszindulatúak. (a piramist is komolyan gondoltam :) )
Abszolút emberi lényekként tekintjük őket, akik jóval többre hivatottak mint amit jó részük most csinál. (NEM orkkok, trollok, zombik stb. stb. ) De Rend kell , tényleg, és csak azután lehet szakképezni , meg mit tom én, hisz különben nem fogja jó részüket érdekelni a dolog, amíg segílyből meg lopásbúl jobban meg lehet élni.

Cypriánus 2008.10.31. 13:18:29

"a nem szolganép " kifejezéssel az abaj, hogy valóban van semmit sem csinálni, és nem engedelmeskedni a hatályos törvényeknek, csak akkor nekünk is jogunk van egy fillért sem juttatni a szociális ellátásukra. Mi sem vagyunk szolganép...

kill004 2008.10.31. 13:18:37

plastik02: "ezek emberek bazmeg"
Akkor úgy kéne élni is!

"hát ennél azért létezik normálisabb megoldás jobb- és baloldali berkekben egyaránt. "

Lécci, csak egyet!!!!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 13:25:17

kill, tudod az úgy néz ki, hogy sok mindent kipróbálnak, hogy működjön. Nem tudom mit olvastál a rompage-n, biztos ott is van butaság, hülyeég, de a gárda ront a helyzeten, nem beszélve a rasszizmusról.
Tanulmányok nem őgy készülnek, hogy leülnek az asztal mögé, és akkor kitalálnak vmi kurva jól hangzót. Ez amire hivatkoztam az előbb egy 3 éves program alapján íródott, azért ez mégis más, mint amit te képzelsz. Nem elég elolvasni a kérdésről a népszabit/indexet/reakciót, mert ezek újságírók/bloggerek, akik hallanak vmit és megírják, anélkül, hogy értenének hozzá (általában). Amit az előbb felvázoltatok az semmi másra nem lenne jó, mint egy jó kis etnikai konfliktusra, azon kívül, hogy az emberi méltóságát is elvenné, már ami még megmaradt

kill004 2008.10.31. 13:28:48

calam: www.indavideo.hu/video/Polgarhaboru_fenyeget

"Nem elég elolvasni a kérdésről a népszabit/indexet/reakciót, mert ezek újságírók/bloggerek, akik hallanak vmit és megírják, anélkül, hogy értenének hozzá (általában)."

Könyörgöm, én nem elolvasom ezt+ azt EBBEN ÉLEK!!! Hányszor mondjam még???!!!

heima (törölt) 2008.10.31. 13:51:24

6 éve volt balibb szóciómókusoknak tanulmányokat írni, programokat kidolgozni megvalósítani stb. Az eredmény: KUDARC. Akkor miről is beszélünk?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 13:59:41

heima, a szociológusok közben dolgoznak ám, az hogy ebből mit valósít meg a kormány, az nem az ő saruk. Volt közben néhány sikeres kezdeményezés is, ha nagyon muszáj megpróbálhatom kikeresni a cikkeket, de inkább had ne kelljen.
Sajnálatos, de csak a szociológusok, szoc.munkások értenek ehhez a témához, ott van kísérletezés arra, hogy javítsanak, máshol összefogott, átgondolt program nem nagyon létezik.
Ja "balibb szóciómókusok" ezt hogy kell érteni? Ez egy olyan szakma, hol nem számít, hogy kinek milyen a pártállása. Hogy te vmiért a ballibbel azonosítos, annak lehet alapja, de akkor hol vannak azok a jobboldali szociológusok, akiknek van ötletük és nem hasonlít az általad nem ismertekre.

kill004 2008.10.31. 14:06:05

calam,
Ne keresd ki a cikkeket! Szart sem fogsz találni.

"Sajnálatos, de csak a szociológusok, szoc.munkások értenek ehhez a témához," Tömören?: Lófaszt!

"a szociológusok közben dolgoznak ám, az hogy ebből mit valósít meg a kormány, az nem az ő saruk"

A ti főnökötök a Gabi meg a Feri, kérdezd már meg őket!
(és ne gyere nekem azzal, hogy nem, mert DE)

ui: a videót megnézted? Na ez, Magyarország, BAZ megye 2008.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 14:08:12

ja, megnéztem.
Kill, az a baj, hogy a narancsnak kicsit rossz a keresője és nem emlékszem mikor olvastam. De persze majd megkeresem.
Azon kívül, hogy lófaszt van még érdemi mondanivalód?
nem tudok mást mondani, valaki megír valamit, ha a politika azt felhasználja, akár tökéletesen mást is csinálhat vele, mint amit szerző akart volna. mindegy

heima (törölt) 2008.10.31. 14:30:03

Már írtam, de ismételni engem soha nem kár: 2002 óta a ballib szociómókusok ellepték a szférát, minisztériumot, háttérintézményeket, közalapítványokat, kezükben van minden forrás, pénz, minden. Állításoddal szemben a kormányzati hatalom is: súlyos ezermilliárdok mennek a jóléti hálóra, aminek köszönhetően nehezen kap ma az államtól 100k alatt egy cigánycsalád, azon kívül seggkinyaló célprogramokból sem volt hiány. A hivatalos médiában sehol nem hangsúlyozzák ki ha egy elkövet cigány volt, külön hatóság működik a cigányság érdekében, ha esetlen nem engednék be őket egy kocsmába, a rendőrség a cigányokat védi, mi a fasz kellene még? ez a ti világotok, a "szegénység meg a rasszizmus oka" arcoké, ennyit bírtatok összerakni.

Meg persze támadni mindent, ami nem egyezik ezzel a pusztító negatív példaképpel. Véletlenül sem sorolnák Monokot a sikerpéldák közé, ugye? Pedig békesség van a faluban, és a cigányok is elfogadták, hogy dolgozni kell. De ez persze nem jó, mert nem a tudós hozzáértő szociómókus urak írták 3 évig kurva sok közpénzből, hanem egy falusi pógi jutott el idáig.

kill004 2008.10.31. 14:34:49

heima: "hanem egy falusi pógi jutott el idáig. " Nem érted? Ő nem tudhatja! Csak ballib szociológusok. Pont.

heima (törölt) 2008.10.31. 14:36:52

Ők értenek hozzá, megírta a beszélő is :D

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 14:47:02

akkor itt a gonosz ballib szociológus összeesküvés szemtanú vagyunk. Nézz körül mielőtt kimész az utcára, nehogy elkapjon az egyik!!!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.31. 15:07:30

nem gonosz, hanem sajátos és - sokunk szerint - káros előítéletei rabja szociológusról volt szó.
Mit nem lehet ezen érteni? Ennyi volt csak az üzi.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.31. 15:08:33

jav.
nem szociológusról, hanem annak egy cikkéről volt szó.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 15:08:53

hmmm, érdekes nézőpont. és ti milyen eredményed alapján állítod?

heima (törölt) 2008.10.31. 15:26:44

nem, itt a balfasz tehetségtelen ballibek tobzódása szemtanúi vagyunk, sajnos már hat (hatvan) éve. ami nem is lenne gáz, mert vlahol szórakoztató a hülyeség, ha nem menne rá a hazám.

plastik02 2008.10.31. 17:37:26

értsd meg calam, a szociológusok ballibek. a borászok meg jobboldali konzervatívok. ez egy természeti törvény. felesleges vitatkozni vele.

tevevanegypupu 2008.10.31. 17:57:44

calam
ugy latom szukseged lenne valami gyakorlatra szemelyes tapasztalat celjabol. Probalj megy estefele vegigsetalni egy faluban a baratnoddel nevetgelve egy olyan utcaban ahol ciganyok laknak. De mehetsz fenyes nappal is. Esetleg mehet a lany egyedul ha
eleg eros elhivatottsag el benne a rasszizmus elleni harcra.
De feltetlenul kovesd ot biztos tavolsagbol biciklin amit nem sajnalsz.
Vagy mosolyogj ra egy ciganylanyra esetleg egy fiura baratsagosan ugyanebben az utcaban. Vegyel elo egy cigarettat es kerj toluk tuzet. Esetleg a kutyadat is setaltathatod arrafele, szigoruan porazon. Tedd meg ugyanezt egy olyan utcaban ahol magyarok laknak. Helyzetgyakorlatok. Aztan meseld el mi volt s hogy volt.

heima (törölt) 2008.10.31. 18:43:25

nem plastik, a ballibek tehetségtelen balfaszok. mindegy h melyik szakmát járatják le éppen. A ballib közgazdászok se érnek sokat...

plastik02 2008.10.31. 19:59:24

azt mondjuk nem ártana tisztázni egyszer, hogy mi a rák az a ballib. vagy mindenki aki nem jobbkonzi? a kettő közt van valami azért? mi van ha valaki véleménye megformálása esetén esetleg baszik a kiadott párt lózungokat visszhangozni, de a véleménye mégis eltér a tiédtől? vagy ilyen nincs? az már ballibség ha szerintem például faszság kényszermunkára küldeni a cigányokat? lakótelepen éltem jó ideig, volt hozzájuk szerencsém, volt ilyen is, volt olyan is. nem szenvedtem tőlük többet mint a magyar lurkóktól. ez van...

ez ballibek meg minden tehetségtelen balfaszok hát nem tudom. ez érv a javából. :D

heima (törölt) 2008.10.31. 20:52:23

nem érv, tény. a szokásos liberális definíciós szarrágás nem érdekel.

Teddypompom 2008.10.31. 21:16:17

Meséltem már ,hogy a fidesz kormány egyik tervezett intézkedése volt hogy az iskolalátogatási igazoláshoz köti a családi pótlék mértékét?
És meséltem már hogy mi volt erre a liballiberonc reakció?

:"A jogok szűkítése egy politikai jog visszavonásával, a TB-önkormányzatok megszüntetésével kezdődött (1998). A legjelentősebb szociális jogi vagy munkajogi szűkítések a segélyekkel, főként a munkanélküli ellátásokkal kapcsolatosak. Jogkorlátozás a családi pótlék feltételhez kötése (iskolalátogatási támogatás), vagy a gyermekvédelmi támogatás hozzájutási feltételeinek szigorítása....

.......A középrétegek és jómódúak támogatása mellett világosan érzékelhető volt az "önhibásnak" tekinthető szegények korábbinál is erősebb elítélése. "
A Fidesz titkos programja
Kapcsolat.hu

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 22:50:55

Teddy, a törvény szerint ma is meg lehet vonni a családi pótlékot, ha nem jár iskolába, van erre valami szabályozás.
Heimának valami tényleg súlyos gyűlölete lehet, ezzel tuti lehet valamit kezdeni.
Teve, szted nekem sose volt kínos élményem sehol? Most komolyan, egy városban szerinted nincsenek szar szituk? Nem tudnám rangsorolni, hogy ki kikötött belém durvábban. Nem is tartom fontosnak.

heima (törölt) 2008.10.31. 23:06:31

calam, nem gyűlölet van bennem, hanem megvetés és tehetetlen düh a tehetségtelen, gerinctelen balfaszok iránt, akik következetesen rombolják a hazámat.

szokás szerint tárgyi tévedésben vagy, a családi pótlékról az "1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról" rendelkezik, II fejezet. Szó sincs benne semmilyen iskolalátogatási kötelezettségről.

Mégis milyen szociálpolitikai szakértő vagy ha a családtámogatási törvényt sem ismered?

tewton 2008.10.31. 23:21:41

heima,

"milyen szociálpolitikai szakértő"
szerintem közelmúltban érettségizett :)

vigyázz, készül már a megvetésbeszéd-törvény :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 23:30:11

"Amennyiben a szülő (a gyám) nem biztosítja a gyermek tankötelezettségének teljesítését (azaz nem járatja iskolába), a jegyző gyámhatósági jogkörében eljárva megkeresi a gyermekjóléti szolgálatot a családban jelentkező nevelési probléma megoldása érdekében. Ha a gyermekjóléti szolgálat 15 napon belül nem tud eredményt elérni, tájékoztatja erről a jegyzőt, aki kéri a gyámhivataltól, hogy korlátozza a szülő, gyám vagyonkezelői jogát. A gyámhivatal felügyelete alá vonja az iskoláztatási támogatás felhasználását, ennek alapján a szülőnek (gyámnak) esetenként el kell számolnia a támogatás felhasználásáról. Amennyiben a gyámhivatal az eseti számadás elbírálása, illetve környezettanulmány elvégzése során indokolatlan, nem a gyermek eltartását célzó kiadást tapasztal, megvonja a szülő vagyonkezelői jogát a nevelési támogatás tekintetében és eseti gondnokot rendel ki a támogatás kezelésére. A kirendelő határozat jogerőre emelkedését követő hónaptól az eseti gondnoknak folyósítják a támogatást, aki biztosítja annak személyre szóló felhasználását, s havonta elszámol az őt kirendelő gyámhivatalnak."

www.orvosnet.hu/index.php?c=view&type=columns&id=32

Erre emlékeztem, valóban nem teljesen pontosan.

Amit linkeltem valóban régi, de itt egy erre vonatkozó utalás:
2. A vagyonkezelõi joggal felruházott gyám, illetõleg a vagyonkezelõ eseti gondnok a gyermekotthonban, a
javítóintézetben nevelt, vagy a büntetés-végrehajtási intézetben lévõ gyermekre (személyre) tekintettel
www.tarsadalombiztositasiugyintezo.hu/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=27

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 23:31:19

tewton, csalódás, nem hiszek a gyűlöletbeszéd törvényben. Tudod egy liberális szerint még te is beszélhetsz bármit, addig amíg nem uszítasz:) Márpedig a gyűlölet beszéd törvény ebbe nem fér bele.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 23:32:06

heima, kis sértegetésied, hát, nem annyira jöttek be, ezúttal sem...ó minő szomorú

heima (törölt) 2008.10.31. 23:51:46

"hát, nem annyira jöttek be, ezúttal sem...ó minő szomorú "

Gratulálok, sikerült bekopiznod a Fidesz családtámogatási rendszerét - aminek alapja volt az iskoláztatási támogatás. Igen, ezt szüntette meg az MSZP-SZDSZ kormány 2002 őszén, és lett helyette a családi pótlék, azaz a bekopizott szöveged 6 éve lejárt..

Örülök, hogy tudod használni a google-t, ha még egy kicsit tovább próbálkoztál volna vele, lehet ezeket az infokat is megtaláltad volna.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 23:54:08

sikerült a másik felét is megérteni?

heima (törölt) 2008.10.31. 23:56:59

Ezzel az "utalással" meg végképp nem értem mit akartál. Szerepel mind2 szövegben a gyám, gondok meg vagyonkezelő szó, és akkor ugyanarról is szól, vagy mi?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.31. 23:59:59

na, mivel nekem már nincs erőm folytatni, és mivel lehet, hogy neked van igazad, hagyjuk abba. Rendben, rosszul emlékeztem valamire előfordul, bocs:) (hol állítottam, hogy szakértő lennék?)

heima (törölt) 2008.11.01. 00:12:36

"calam · sardobalo.blog.hu 2008.10.28. 01:25:26
jójó, nem válaszoltál, kicsit mellébeszéltél, nem baj. Közgázhoz valószínüleg nem értek, annyira mint egy közgazdász, de a szochoz igen:) és ez itt nem közgazdaságtan, hanem szociálpolitika. Most már értem, alapvető fogalmakat nem ismersz, akkor értem mi avolt a vita alapja."

Itt épp ki lettem osztva h nem értem a szocpolitikához, de te igen, erre meg 6 éve lejárt törvényekkel érvelsz.

"mivel lehet, hogy neked van igazad" ezek meg már jakupcseki magasságok ( reakcio.blog.hu/2008/04/14/majdnem_interjualany )

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.11.01. 00:13:32

A baloldali értelmiség gondolkodása e tárgykörben sajátos és jól megfogalmazható. Egyének és csoportok szerencsétlen sorsáért, sikertelenségéért, normasértő magatartásáért a többségi társadalmat teszik felelőssé, elsősorban persze a konvenciókat és a társadalom normarendszerét, amely rugalmatlanul kezeli az eltérő életformákat és gondolkodást. Mindezek orvoslására olyan megoldásokat javasolnak, amelyek elsősorban anyagi, pénzügyi erőforrásokat igénylő beavatkozásokkal, baloldali szokás szerint avatott szakemberek által formált elméletek mentén haladnak.

Hit kérdése ez, én vitatkozni nemigen vitatkoznék róla, nem is lehet, mint azt a fenti sok száz hozzászólás mutatja. A baloldali értelmiség sem igen érvel, asztalról lesöpörni szeret inkább olyan tekintélyekre hivatkozván, akik neki tekintélyek, vagy érzelmi húrokat penget gyakorta, a nyomorúság minél sokkolóbb bemutatásával igyekszik lelkiismereti problémává avatni bizonyos társadalmi kérdéseket.

A jobboldali konzervatív embert nemigen érdeklik a káros társadalmi hatások mélyreható elemzései, mert világképe nem egyenlősítő, társadalomképe differenciált, meg van győződve arról, hogy egyenlőség soha nem volt és nem lesz, morális értelemben pedig azt vallja, hogy mindenkinek a saját helyén kell a lehető legtöbbet kihoznia életéből.

És ráadásul meg tudja támogatni érzelmi motívumokkal is álláspontját.

Mert látott már sok mindent az életben. Látott nyomorúságot, amely nem hivalkodik, hanem összeszorított fogakkal küzd. Kisnyugdíjas nénikéket, akik fillérekből élnek, de kifizetik az összes számlát, és még emellett az unokáknak is mindig vesznek valami szükségeset. Családokat, akik évek óta nem voltak nyaralni, de a gyermekeiket taníttatják, hogy többre jussanak, mint amit ők el tudtak érni. Elhagyott asszonyokat, akik egy fizetésből nevelik 2-3-4 gyermeküket egyik hónapról a másikra élve, a könnyebb élet mindenféle reménysége nélkül. Sok mindenki él nehéz sorban. Mivel azonban a ruhájuk, ha kopott is, de tiszta, lakásukat nem lepi a kosz és a mocsok, nehéz soruk nem feltűnő és nem mutogatható. Az ő életükről sem baloldali dokumentumfilmek nem szólnak, sem szociológiai tanulmányok nem szólnak sem emberjogvédő jelentések nem szólnak. Ők csak élnek.

Szóval ilyen érzelmi húrokat is lehet pengetni, ha akarjuk.

A két gondolkodásmód közt nem lehet szintézist teremteni, vitázni sem érdemes róla, mert meggyőződés kérdése ez.

Semmiféle párbeszéd nem jön létre, ha egy vitában a saját elveimre hivatkozva akarom mások eltérő elveit bírálni. A balosokat nemigen lehet lebeszélni arról, hogy elveik nem általános érvényű örök igazságok, amelyekre hivatkozva bárkit lesöpörhetnek a föld színéről, ha véleménye eltér a PC mainstream balos értelmiségétől.

Meglehetős időpocsékolás részükről ilyen rengeteget írkálni ide. Konzi barátaink pedig egyszer talán rájönnek, hogy kár felvenni a kesztyűt.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 00:14:22

egyáltalán nem állítottam, hogy mindent ismerek, erre meg rosszul emlékeztem, basszus, ne viccelj mán. Ott tényleg nem nem tudtál vmit, na, cs

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 00:15:41

heima, ha ezt is hozzáveszed, akkor megint rosszindulatú voltál:
"Rendben, rosszul emlékeztem valamire előfordul, bocs"

heima (törölt) 2008.11.01. 00:18:55

Alapvetően nem kenyerem egyébként a vitapartnerem szarrá oltása, általában meggyőzni próbálom őket az álláspontjuk helytelenségéről, és ebbe belefér az is, hogy nem tolom az arcukba, ha esetleg hibáztak, vagy nem/rosszul tudtak vlamit (hiszen én is rengeteg dolgot nem tudok) - de te calam sajnos olyan undorító gerinctelen módon osztottad ki a népeket, hogy sajnos nem tudlak a korrektség eme fokában részesíteni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 00:20:02

heima, találtál egy pontot rajtam, 1,5 hét vita után, amiben tévedtem, ez nem túl gyenge?
gerinctelenséget meg rád hagyom.

heima (törölt) 2008.11.01. 00:23:16

Mégis mit nem tudtam? Itt eddig csak rólad derültek ki dolgok, hogy éppen mit nem tudsz, mire emlékszel rosszul, de legalább az arc még mindig nagy hozzá.

Szerintem a családtámogatási törvény ismerete elég alap, ha azt akarod mondani, hogy értesz a szocpolitikához... Én se tudok mindent közgázból (sőt) de fel tudok azért rajzolni egy Marshall keresztet...

heima (törölt) 2008.11.01. 00:26:03

Egyet? És mivan az EU támogatásokkal, mintha ott is szakértő lettél volna :D érted, nem az a baj h hülyeségeket beszélsz, csinálja ezt még pármillió ember rajtad kívül e hazában, hanem az, hogy még minősíted a népeket is, nagy arccal, a semmire.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 00:26:54

:) számok, adatok, segélyek mértéke, stbstb.
neked köszönhetően frissitettem tudásomat családtámogatási ügyben is, köszönettel tartozom.
minden alap, az alap amit annak tartunk:)

heima (törölt) 2008.11.01. 00:28:05

Az meg már tényleg különösen vicces, hogy vlaki beírja h a Fidesz idejében legalább iskolalátogatáshoz volt kötve a támogatás, erre meg bejelented, hogy ez most is így van, majd alátámasztod ezt a Fidesz rendszerének leírásával.

heima (törölt) 2008.11.01. 00:29:18

Mégis milyen számok, milyen adatok?

Alfőmérnök 2008.11.01. 00:45:13

Elpet kommentje nagyon a helyén van. Én csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem ez a "balos érteliségi" és"konzi" ellentét csak a társadalomnak egy szűk rétegében igazán kiélezett. Az emberek többsége nem sorolható be ebbe a két kategóriába. Az emberek többsége a tapasztalatai és/vagy az előítéletei alapján e két "világnézet" valamilyen keveréke mentén gondolkodik, ítélkezik. Ezen emberek között talán még létrejöhet értelmes (racionális; kérdés persze, hogy ez mit jelent) párbeszéd. A magyar értelmiség jelenlegi két pólusa között viszont már aligha.

heima (törölt) 2008.11.01. 02:02:02

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=148986 csak h lássál igazi számokat, ne csak a sírást a beszélőben

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 13:22:06

semmi, na csak játszom, csak a linkelt írásodra utaltam, de semmi

heima (törölt) 2008.11.01. 13:28:00

szóval milyen számot tudtam rosszul?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 14:11:42

most nem erről van szó, de még nem nem nem, bocs

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 14:15:22

ja, és nyugodtan nézz be hozzánk, hátha találsz kedvedre való olvasni valót:)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 14:38:45

ilyen kedvemben vagyok, nincs kedvem veszekedni.
Arra gondoltam, hogy majd a hírlapos cikkre válaszolok, csak még kell hozzá idő, meg amúgy is.

heima (törölt) 2008.11.01. 14:56:01

veszekedni? mondasz egy elég súlyos állítást,

"Most már értem, alapvető fogalmakat nem ismersz, akkor értem mi avolt a vita alapja"

"számok, adatok, segélyek mértéke, stbstb. "

majd, amikor meg is kéne ezt támasztani, akkor nincs kedved "vitázni". és még kikéred magadnak a gerinctelenséget...

heima (törölt) 2008.11.01. 15:09:51

na jól van akkor, ignore on

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.01. 15:10:41

ez van, szomorú, látogass meg minket

odonkor (törölt) 2008.11.02. 00:26:21

calam,
neked csak orwelli kínzókamrák tisztíthatnák ki a fejed.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.02. 00:41:53

lg, megtiszteltetés, hogy hozzám szóltál. Köszönöm kedves kívánságodat a kínzó kamrák ügyében, megfontolnám, hogy vajon kinek is van gond a feje tisztaságával, amennyiben valaki kínzásról beszél. Viszont ha már ilyen kedvesen megszólítottál, akkor kérlek, nézz be hozzánk, hátha még sem olyan egyszerű a világ.

tewton 2008.11.02. 12:13:44

calam,
mi ez a visszafogott, tisztelettudó, nem-fölényeskedő hang hirtelen?
egészen emberi!

elkaptad az influenzát? lázad van? :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.02. 14:18:03

tewton, kipróbáltam más hangnemet, hátha így jutunk valamire. heima a marketinghez semmi közöm:)
tölgy beszivárogni nem tudok, itt vagyok, kínos

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.11.03. 10:24:33

működő model .. no igen ... és milyen prímán működik: cigánybűnözés van, meg hóban hazajáró büdöscigány kurvák, akik a nem tanuló büdös cigány purdékat kísérnék, meg nem dolgozó cigányok, akik mégis dolgoznak, persze feketén, mindenki nagy örömére.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.11.03. 10:25:28

tölgy, ha akarod. személyeskedhetek is veled. Addig marad az, hogy leírtam valamit, mire te (muhaha, vicc volt) kitaláltad, hogy én vagyok a faszom tudja ki.

Cypriánus 2008.11.03. 16:09:16

ha kiderül, hogy magyarok voltak, akik kizárólag azért támadták meg szerencsétleneket, mert cigók, akkor már bekövetkezett a legrosszabb , amit évek óta jósoltak.
Akár ki volt az elkövető(k) kapják el őket.
Szerintem ha nem teszünk már RENDET , akkor rohamos sebességgel felpörög az erőszakspirál, lesz magyar "Ku Klux Klán" meg roma "Barna Párducok"...hát ez nagyon kúl. Számos pogrom, ellenpogrom, vérengzés és ellenvérengzés után tán eljutunk oda 20 év múlva, hogy mi lenne, ha mezőőrséget szerveznénk, és megőríseténk a rendőrséget..amit már kb. a kilencvenes évek elején meg kellett volna lépni.

Cypriánus 2008.11.03. 16:10:45

bevallom, én 2 év múlva vártam a gyilkosságok elszabadulását, lehet hogy "optimista" voltam. Ez nagyon gáz, emberek!!!

Francois Pignon 2008.11.03. 16:15:59

Nekem pedig úgy tűnik, gyilkosságok elég régóta vannak.
És a hisztériakeltés sem a mai nappal kezdődött, csak folytatódik a szokásos menetrend szerint:
"Mohácsi Viktória nehezményezte, hogy ebben a támadássorozatban a rendőrség nem vizsgálja, sőt kizárja a rasszista indítékot."
www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/tragikus-molotov-koktelos-tamadas-nagycsecsen/cn/news-20081103-07414248

Cypriánus 2008.11.03. 16:22:25

persze, hisz volt már Zámoly, Olaszliszka, Gadna, stb.stb.
majd tarnabodi gyújtogatás.

De ha kiderül, hogy ezt rasszista indítékból követték el ebben a helyzetben, akkor az már egy gyorsuló erőszakspirál jele, ...és persze hatalmas nagy aljasság. Az elkövetőket minnél gyorsabban le kell vadászni, ha romák, azért, ha magyarok azért.

Francois Pignon 2008.11.03. 18:55:15

Tarnabodon is arról szóltak az első nyilatkozatok, hogy érthetetlen a motiváció, biztos azért támadtak meg házakat a falu végén, mert onnan könnyen elmenekülhettek, stb. Mohácsi is azt mondja, hasonlít a mai a korábbi támadásokhoz. Tényleg, Tarnabodon is molotovot dobtak a házra és belőttek az ablakon.
Aztán végül meg is kerültek az elkövetők, valahogy a rasszista indíttatást sem emlegetik már. Meglehet egy hónap múlva erről az esetről is csak annyira emlékeznek Mohácsiék, hogy cigányokat támadtak meg. Aztán lehet kezdeni elölről újra...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.11.03. 18:56:14

Tök mindegy. Az a helyzet, most már akárki - akár te
vagy én - eltudja indítani ezt a spirált. Lehet egy meggondolatlan,
berugott társaság, sunyi, rasszista provokátor, írigy cigány,
magyar, orosz, szlovák ügynök, vagy a kormány embere.

Mindegy. Idáig jutottunk és szerintem már nem tud megállni a dolog, valakik vissza fognak élni a helyzettel, annyira adja magát,
annyira könnyen lehet most nagyon nagy sebet ejteni, piti
kis akciókkal az országon.
süti beállítások módosítása