Twister
2008. október 28. írta: Nimitz

Twister

 Obama szocialista. Obama terroristákkal paktál. Obama adót emel. Obama nem alkalmas. McCain adót csökkent. McCain deficitet csökkent. McCain tapasztalt. Joe, a vízvezetékszerelő. McCain is Joe. McCain a harcos. McCain harcolni fog.

 A két kezemen nem tudom megszámolni lassan, hány üzeJohn McCainnettel állt elő John McCain az elmúlt három hétben. Előröppen egy gondolat, puffan egyet valamelyik gyűlésen, aztán eltűnik, hogy két hét múlva ismét felbukkanjon. Ezzel szemben Obama konzekvensen ragaszkodik a nyerő üzenethez, a változáshoz. Bár mindkét jelölt Irak-platformon lett megválasztva, azóta már kétszer változott az alaptéma, amely teljesen megzavarta McCaint, nem úgy Obamát. Változás kell Irakban, dörögte Obama, és a választók nagy része mellé állt. Nyárra viszont eltűnt a téma, jött az energiaválság, a magas benzinár, mire Obama jött, hogy változás kell az energiaszektorban, új energiagazdaságra van szükség. Ezt még McCain lekövette, hogy fúrni kell a partok mentén, drill, baby, drill. Ám a pénzügyi válság porig rombolta McCain kampányát, Obama pedig kijelentette, változtatni kell a gazdaságban, egyébként meg McCain meg ugyanaz, mint Bush.

 Persze nehéz mit mondani akkor, amikor a gazdasági világválság óta nem érte ilyen sokk az amerikai gazdaságot. McCain szeptember közepe óta zuhanórepülésben van, próbálkozik, mint a körzeti orvos, aki már az ötödik gyógyszert adja a betegnek, de nem használ. Nem jó az atenolol? Vegyen be a Cordaflexből kétszer egyet, aztán a harmadik tévévita után jöjjön vissza! Ezért aztán végül McCain a hét közepe óta visszatérni látszik az eredeti, egyetlen témájához, hogy harcolni fog, nem adja fel. Ez már bejött neki kétszer az elmúlt másfél évben, csakhogy akkor Mitt Romney szellővel meg Fred Thompson szellőcskével szemben éledt újra. Most viszont Obama egy F5-ös tornádó erejével söpör végig az államokon, republikánus kongresszusi jelöltek tucatjai menekülnek az óvóhelyek felé. McCainnek csak tűzoltásra marad ereje.

 Obama pénzügyi fölénye átütő. Átlagban háromszor (Floridában és Virginiában négyszer, Észak Karolinában kilencszer) költ többet reklámokra, mint McCain. McCain folyamatosan vonul vissza, feladta Michigant, felére csökkentette reklámköltését Coloradóban, ami nem csoda, hisz nyolcvanhétmillió dolláros teljes költségvetése a fele annak, amit Barack csak szeptemberben gyűjtött.

 Mára komoly problémává vált, amin Rudy Giuliani a republikánus konvención még viccelődött - hogy Obama kisközClick to show "Barack Obama" result 15össégi szervező volt, de mi a franc az. Obama szinte mindenhol beépült a közösségekbe, a finisre hétszáz új irodát nyitott országszerte, az önkéntesek hada mellett fizetett forradalmárok sokasága szervezi a regisztrációt és mobilizál. Beszédes példa, hogy Coloradóban, ami eddig a hétig kulcsállam volt, Obama 51, McCain 14 irodát nyitott. McCain sajtósa hét államért felel a régióban, Obamának viszont csak Coloradóban három fizetett szóvivője van. Virginiában önkéntestáborok képzik a csapatokat, mobil egységeket dobnak át a biztos államokból a harcterekre, sms-ek tucatjai érkeznek hetente az aktuális helyzetről, az 527-es támadószervezetek ontják a reklámokat a republikánus jelöltekkel szemben, a republikánusok viszont élénk számolgatás folyik, mire költsék azt a kis pénzt, ami megmaradt, melyik jelöltet melyik államban védjék.

 Sztárokból is hiány van a republikánus csapatban, McCain csak Palinnel és Giulianival számolhat. Összeveszett Schwarzeneggerrel a parti olajfúrások miatt, Colin Powell az NBC vasárnapi beszélgetőműsorában állt ki, hogy republikánus létére Obamát támogatja. Bush és Cheney közutálatnak örvend, a szavazók kilencven százalékának lesújtó a véleménye Bush munkájáról. Ezért McCain és Palin eszeveszett programot diktál, az alaszkai kormányzó mögött van Colorado, Pennsylvania, Ohio, Virginia, Iowa, Indiana, csak hogy az elmúlt pár napot emlitsem, McCain pedig nyolc államot bumlizott végig az elmúlt héten. A demokrata csapat iszonyat erővel nyom, egyszerre kampányol Obama, felesége, Biden és Jill Biden, Hillary Clinton és Bill Richardson, és még mindig ott van a tartalékban Bill Clinton és Al Gore is.

 A harc egy ideje már republikánus államokban dúl, Obama lezárta a keleti partot és a Nagy Tavak vidékét, besöpörve a John Kerry által 2004-ben megnyert államokat. McCain nyolc republikánus államban védekezik, de Obama lendületét nem tudja megtörni. Barack a nagyvárosokat és azok külvárosait dolgozza, McCain a republikánus megyékben próbálja felpumpálni a részvételt, és közben dolgozik a csodafegyveren, miszerint ha elhódítja a demokrata Pennsylvaniát, még nyerhet. Csakhogy jelen állás szerint Obama számára tucatnyi variáció létezik, hogy elérje a 270 elektori szavazatot, viszont McCainnek legalább nyolc republikánus államot kell kötelezően megnyernie, plusz egy-két demokratát is mellé.

 McCain azonban nem adja fel, utolsó lehelletéig harcol. Bizakodik abban, hogy Obama megint rosszul fog majd finiselni, mint az előválasztásokon annyiszor, hogy a régi kékgalléros demokraták nem fognak majd egy feketére szavazni, hogy történik valami váratlan, ahogy az elmúlt egy évben annyiszor, hogy megtörik a Twister lendülete, és jó lesz a Cordaflex. Egy hét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr50732070

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2008.10.28. 18:15:23

Marxista-e Obama?   Érdekes dolgokat produkál az amerikai elnökválasztási kampány finise - a republikánusoknak túl sok reménye nincs a győzelemre, még McCain támogatói is Obama győzelmére számítanak. A republikánusoknak azonban lehet még egy-két (val…

Trackback: A Hannibál Lektűr-attitűd 2008.10.28. 17:51:01

Mikroblog a makropolitikában 2.Az előző -februári - posztom (Mikroblog a makropolitikában) még a Clinton vs. Obama térben mozgott. Obama twitteres követőinek száma azóta meghaladta a 100 000-et.McCain is megérkezett a webkettőbe: szeptember 19-én(!).…

Trackback: Konzervatórium 2008.10.28. 08:58:19

A Konzervatórium körkérdése az amerikai elnökválasztásról, 1. részKözeleg a november 4-i amerikai elnökválasztás. A Konzervatórium szakértőket, egyetemi oktatókat, politikusokat, újságírókat kérdez: mit gondolnak az elnökválasztási kampányról, az esélyekr…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.28. 08:07:17

Nem tudom pontosan, mennyire befolyásoló tényező Amerikában, de nálunk döntő lenne: Obama nem fehér. Hasonló gond volt Hillary-vel is: ő nem férfi.

Amúgy a cikk egyértelmű Obama győzelmet sejtet, leginkább pénzügyi alapon.

A világválságnak a fenti pár sornál azért jóval nagyobb ereje van; emlékezzünk csak, hogy M.o.-on egy Bethlent buktatott meg, Németországban meg hatalomhoz segítette Hitlert.

Kíváncsian várom a végeredményt, még akkor is, ha úgy vélem, jobban képben vagyok a dolgokkal, mint egy átlagamerikai.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.28. 08:27:58

Loge:
Majd a választás napján kiderül, hogy mennyien mondták a közvéleménykutatóknak csak PC alapon, hogy Obamára szavaznak.

Quicksilver 2008.10.28. 08:34:24

Nálunk nincs fekete népesség, az USA-ban meg van, és azt eddig nem sokan szólították meg. Így ezen a fronton szerintem Obama cca. annyit veszít (a fehérek között, akik feketére nem szavaznak), mint amennyit nyer (a feketék között, akik eddig nem szavaztak fehérekre). Szerintem ennél sokkal károsabb számára a középső keresztneve; az amik némileg érthető módon eléggé iszlamofóbok mostanában. Csak úgy tudatalatt, bár nemegy helyen olvastam erre épülő ellenkampányt.
Amúgy az én tippem is az lenne, hogy ő nyer; McCain nagyon a múlt (megbízhatóság, állandóság), míg mostanság azért a elég sokan érzik, hogy a change jelszava aktuálisabb. Elvégre egy válság az mindig a meglévő, fennálló rendszer erős 'kritikája', ezt ha csak tudatalatt is, de a legtöbb ember érzi.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.28. 08:45:36

Quicksilver: Én egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy a feketék mind Obamára szavaznak.
Nézd meg a magyar párhuzamot. Ha nem lenne megosztott a cigányság, (úgy mint oláh-beás, vagy Kolompár-Farkas), akkor simán kormánypárt lehetne.

Francois Pignon 2008.10.28. 09:36:05

Obama a krach beütésével vette át ismét a vezetést, és ezzel már valószínűleg meg is nyeri a választást.
Egyszerűen mert a demokraták ilyenkor népszerűbbek. A "change" éppen nem a legjobb hívószó, amikor emberek tízmilliói bizonytalanodnak el. Ez inkább hátrány, ami eddig jól jött neki, de már nem fogja annyira hátráltatni hogy emiatt elbukja. De azért kíváncsi vagyok, még egy utolsó próbálkozást tesznek-e a repik arra, hogy a változás-bizonytalanság üzenetet kihasználják a válság idején.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.28. 10:09:47

Még nem mernék fogadni. Nagy a látens "feketérenemszavazok" tábor. És nem látszik, nem dobja ki semmilyen közvéleménykutatás...

érdektelen 2008.10.28. 10:55:36

A közvélemény-kutatások rasszal kapcsolatban néha nem pontosak: senki nem akar rasszistának tűnni, mikor kérdezik, kire szavaz, de a szavazófülke magányában oda teszi a x-et, ahová valójában gondolja.

Obama fiatal ember, rengeteg pénze van már és hatalmas hálózatot épített ki. McCain mindennek az ellenkezője.

Quicksilver 2008.10.28. 11:36:39

Loge, szerintem a hazai cigányság megosztottsága más kérdés. Itt az egyik cigány vezető meg a másik között kell választaniuk, és ezzel bejön a képbe a cigány életforma minden csűrcsavara (nagycsalád, klánok, nyelvek, stb). Az amerikai feketéknél talán van hasonló, talán nincs, de a választási lehetőségük egyrészt egyértelműbb (fekete vs fehér) másrészt bődületesen szimbolikus (az első fekete elnök). Ez azért eléggé más választási szituáció, mint a hazai cigányságé...

A másik meg Obama és Mccain kora, és a két jelölt internethez való viszonya, ami szerintem szintén egy eléggé látens tábort, a fiatalokat, az internetet aktívan használókat szólít meg - vagy utasít el. Ez talán egy kisebb súlyú érv, de ez is Obama mellett szól(hat).

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.10.28. 12:44:29

Nekem ez a feka srác sokkal szimpatikusabb, mint a hatszázhússzor lejáratott öreg trotty politikus-archetípus. Mondom ezt úgy, hogy halánylila gőzöm nincs róla, mi a két jelölt programja. Mint ahogy a választóik nagy részének sem.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.10.28. 14:31:50

Ezt a Bradley effektust (mármint, hogy kevesebben szavaznak egy fekete jelöltre, mint amit a közvélemény kutatás mutat) senki sem bizonyította, valójában csak egy hipotézis. Az viszont, hogy Amerikában törvény van arra, hogy mobilszámokat nem lehet szabadon hívogatni és ezért torzíthatnak a közvéleménykutatások, mert van egy elég nagy fiatal réteg (valószínűleg inkább Obama szavazó) réteg, akiknek nincs vonalas telefonja, az tény.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.10.28. 14:41:03

Ugyanezek a fiatalok viszont jóval gyengébb szavazási hajlandósággal is rendelkeznek, mint az idősek. Kérdés, az Obama-féle közösségszervezés mennyit ér, és politikai csodafegyver-e.

Másrészt: nem vagyok biztos Obama alkalmasságában, de teljesen biztos vagyok Sarah Palin alkalmatlanságában, és ez bizony az egyébként szimpatikus McCainre is csúf fényt vet.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.10.28. 14:46:32

Obama hamarosan alkalmas lesz, Zapateronál részt vesz egy internship-en, már ajánlást is kapott tőle!:DDD
www.theonion.com/content/video/obama_undertakes_presidential

Francois Pignon 2008.10.28. 14:49:49

A Bradley effektust értelemszerűen nem is lehet bizonyítani. De elég sokszor megfigyelték már, nem csak a fekete jelöltek esetén píszí környezetben, hanem máshol is előfordul hogy a közvélemény által elítélt véleményt nem vállalnak (lásd: MIÉP 98-ban 1%-os mérések után). Obamát is érte pár kellemetlen meglepetés az előválasztásokon. Szerencséjére ezek nem délen történtek vele (ahol a demokraták többsége fekete) hanem éppen a demokrata fészkekben, úgyhogy a győzelmét nem veszélyezteti.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.28. 15:12:49

cpandacsoki · isis.blog.hu 2008.10.28. 14:31:50

"Ezt a Bradley effektust (mármint, hogy kevesebben szavaznak egy fekete jelöltre, mint amit a közvélemény kutatás mutat) senki sem bizonyította, valójában csak egy hipotézis."

Természetesen nem. Amit írtam, pusztán megérzésen alapult. Személyesen ismerek olyat, aki abszolúte tájékozatlan a két jelöltről, egyszerűen azért, mert nincs ideje [sic!] követni az eseményeket. A Fox kicsit "elgondolkodtatja", mert arra néha ránéz. Úgy van vele, hogy az öregre szavaz, az a biztos alapon, meg a másik mégiscsak fekete. De nem mondom, hogy ez egy trend, bizonyítani sem tudom, hogy sokan lennének így. Csak egy megérzés.

Ja, és rasszistának semmiképpen nem nevezném az illetőt. Inkább nagyon tájékozatlannak a jelöltekkel kapcsolatben (meg egyébként sem igazán érdekli az egész dolog).

Cypriánus 2008.10.28. 15:38:11

ha tényleg lépéseket tenne az abortusz betiltásáért, akkor vegyértelműen McCain-re szavaznék.
Meg kell azonban jegyeznem, ha Bush nem tett ilyen lépéseket, akkor miért pont a jóval liberálisabb McCain tenne, aki évtizedeken át abortuszpárti volt, és valszeg választási megfontolásból mondja az ellenkezőjét..de ahogy Obama a késői abortuszért küzd, az nagyon gáz. Rá biztos nem szavaznék!(mégha ez is bizonyítja, amúgy hogy nem kriptomuszlim, hanem egy nyugati baller)
Ha az USA legfelsőbb bírósága újra betiltja az abortuszt, azzal egyértelművé teszi, hogy Amerika a nyugati keresztény civilizáció utolsó bástyája, és van keresnivalója a XXI. században. Isten adja ezt, ha nem is most, akkor a 2012-ben jövő republikánus kormány alatt!!!!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.28. 16:14:11

"Ha az USA legfelsőbb bírósága újra betiltja az abortuszt, azzal egyértelművé teszi, hogy Amerika a nyugati keresztény civilizáció utolsó bástyája, és van keresnivalója a XXI. században. Isten adja ezt, ha nem is most, akkor a 2012-ben jövő republikánus kormány alatt!!!!"

Uhhh, kezdek hinni a reinkarnációban. Is that you, Mr. Falwell?

Quicksilver 2008.10.28. 16:38:02

Uhh... a 'keresztény civilizáció utolsó bástyája'... na jó, én itt kiszálltam.

ÁrPi 2008.10.28. 17:06:31

Kedves mimózalelküek!
Ha valakinek keresztényi reményeiben az USA legfelsőbb bírósága által meghozandó abortusz-tilalmazás áll, s ha az következne be (sok peremfeltétele is van annak),akkor nevezné a nyugati keresztény civilizáció utolsó bástyájának az USÁ-t,, AZ MIÉRT léptet ki egy magyarországi blog-kommentmezőben a kommentelésből olyan embert akinek nick-jében bloghivatkozása a hindu szamszara fogalmat foglalja magában?

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.10.28. 20:45:48

"Ha az USA legfelsőbb bírósága újra betiltja az abortuszt, azzal egyértelművé teszi, hogy Amerika a nyugati keresztény civilizáció utolsó bástyája, és van keresnivalója a XXI. században. Isten adja ezt, ha nem is most, akkor a 2012-ben jövő republikánus kormány alatt!!!!"

Ha betiltanak az abortuszt, max aktiv abortuszturizmus alakulna ki Mexikoba es Kanadaba. Mivel az amerikaiak tobbsege nem tamogatja a teljes tilalmat, marha nagy backlash jonne, es nehany ev mulva egy uj osszetetelu birosag vagy ismet visszaforditana a dolgot, vagy az allamok kezebe adna a dontest. Delen sok helyen betiltanak, de egy csomo melykek allamban nem. Ez a praktikus resze a dolognak. Hogy ettol Amerika valaminek is bastyaja lenne .... miert most Nicaragua az, hogy betiltottak az abortuszt...?

odonkor (törölt) 2008.10.29. 01:49:09

A Nyugat nagy ragaszkodásában az abortuszhoz kihal. Florida, Kalifornia nem véletlen lett spanyol, az amerikai és európai nagyvárosok nem véletlenül állnak egyre inkább bevándorlókból. Persze majd lehet csodálkozni, mikor a népességarányok miatt kicsúszik az irányítás az eddigi vezetőréteg kezéből. Kisebbségnek lenni pedig sosem fun, ezt a történelem jópárszor megmutatta. Mi leszünk a kisebbség.

Na mindegy. Ragaszkodjunk csak a liberalizmushoz. Eddig jó volt ezután is jó lesz..

2008.10.29. 02:39:53

Ja, ilyen egyszerű az összefüggés, az abortusz engedélyezése egyenes út a kihalás felé. Számos példa van erre a világban: India, Kína :-7

plastik02 2008.10.29. 13:57:06

így van, az abortusz majd megmenti a fehér fajt (geeez....)

Cypriánus 2008.10.30. 14:07:29

az abortusz emberölés
süti beállítások módosítása