Sajtószemle 36,5 milláért
2008. október 15. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Sajtószemle 36,5 milláért

Unalmas óráinkban, miután végeztünk a minket érdeklő online felnőtt tartalmakkal, sokszor könnyedebb szórakozásra vágyunk. Ilyenkor gyakran kattintunk rá a különböző állami intézmények honlapjainak „Üvegzseb”, „Közbeszerzések”, „Közérdekű adatok” stb. menüpontjára.

 Ma is így történt, ezúttal a Miniszterelnöki Hivatalt kerestük fel, ahol sok érdekes adatot találtunk. Ezek közül most egyet vizsgálunk meg tüzetesebben.

 Az „A MeH mint közfeladatot ellátó szerv által a fejezeti előirányzatok terhére nem alapfeladatok ellátására megítélt ötmillió forintot meghaladó támogatások (2008. május)” című táblázat szerint a Magyar Külpolitikáért Alapítvány „a Glóbusz című on-line újság megjelentetésének támogatására” 36.500.000 Ft-ot kapott.

 Nézzük csak, hogyan néz ki egy 36 és félmilliós honlap, ha azt a MeH finanszírozza!

 Nem is olyan könnyű rátalálni, mivel a keresőoptimalizálásra, úgy tűnik, a pénzből nem futotta. Legalábbis a „glóbusz” szóra keresve a Google első húsz találati oldalán nem akadunk rá a honlapra, pedig még az ablakdiszkont.hu url-en elérhető Ajtó Depó is befért a huszadik helyre. Ez azért elég kínos - a szintén gyakori közszó „reakció”-ra keresve nálunk elsőre a jelen blog jön ki. (A rövid o-s „globusz” változatra már ötödikként megjelenik a Globusz.net, ehhez teljes szívből gratulálunk, így viszont az derül ki, hogy a MeH-ben írták el a támogatott nevét.) A kedvezményezett Magyar Külpolitikáért Alapítványra nem kapunk értékelhető találatot, leszámítva a Magyar Nemzet szokásos anyázását. Ez utóbbi akkor született, amikor a pénz odaítéléséről az újság tudomást szerzett, de magáról a honlapról még nem szólt a fáma. Hát most szóljon!

Íme.

 Nos, kevés dologhoz értünk kevésbé, mint a webfejlesztéshez, de azt első ránézésre meg tudjuk állapítani, hogy a Globusz.net nem fogja elnyerni a „világ legmenőbb honlapja” címet, hacsak Kiss Péter - a haveri szakértők mellett - meg nem keni a zsűrit is. Egy ennél valamivel dizájnosabb oldalt egy részeg informatikus barátunk körülbelül húsz perc alatt csinált meg a szemünk előtt. Ha nem lett volna részeg, akkor kb. két óra kellett volna hozzá. Ha egy segghülye megrendelőnek készítette volna, akkor azt hazudja, hogy három napot dolgozott vele, és elkér kétszázezer forintot. (Oké, ebben még nincsen benne a tartalomkezelő motor, de még azzal együtt sem tűnik komoly fejlesztésnek az oldal.)

 A webkettőt az a lehetőség képviseli, hogy a szerkesztőknek lehet e-mailt küldeni, a modern designt pedig a fejléc: vajon mennyit gondolkozhatott a grafikus, mire kiötlötte, hogy a Glóbusz bannerébe egy glóbuszt applikáljon? (A fejlécen kívül az egyetlen grafikus elem a honlapon a Klubrádió izgő-mozgó hirdetése, de ezt valószínűleg készen kapták.)

 Na de nézzük a tartalmat. Azt kell mondani, az nem is rossz: afféle külföldi sajtószemle, a szerkesztők a nagy világlapok egy-egy cikkét foglalják össze magyarul. Lovas István földalatti palesztin hírportálokat és antiglobalista perui blogokat felvonultató sajtószemléje szórakoztatóbb ugyan, de a Glóbusz Lovasnál hasznosabb lenne, ha azok, akiknek szól, nem olvasnák el a cikkeket eredetiben. A cikkösszefoglalókat minden valószínűség szerint egy-két nemzetközi kapcsolatok szakos doktorandusz készíti, ingyen vagy havi 40 ezer forintért. Őket ezúton is üdvözöljük, s jelezzük, hogy ennyi pénzért szívesen szemléznénk nekik a Zsenmin Zsipaót is.

 S hogy ki áll a Globusz.net mögött? A lap köszöntőjét Buda Péter írta - hogy ő az a Buda Péter-e, nem tudjuk, mindenesetre elviselhetetlen és tudálékos egy csóka lehet, ha képes egy nyúlfarknyi ismertetőhöz kurva komolynak tűnő lábjegyzeteket mellékelni. Az impresszum három szerkesztőt ad meg. Közülük Papp Gábor főszerkesztő egyben a Le Monde diplomatique magyar kiadásának főszerkesztője, aki szabadidejében külpolitikai kerekasztalbeszélgetéseket vezet a Klubrádióban, illetve Bayer Zsolt-ellenes kiáltványokat ír alá. Ara-Kovács Attila szerkesztő a vállaltan liberális (és általában SZDSZ-közelinek tartott) Republikon Intézet Külpolitikai Elemző Központjának igazgatója, az SZDSZ Külügyi Irodájának vezetője. (Hoppá, egy másik aláíró: Ara-Kovács a „reform vagy bukás”-korabeli Gyurcsány egészségügyi reformjai ellen tiltakozók ellen tiltakozott.) A másik szerkesztő, Pogonyi Szabolcs politikai filozófus a Life (Liberális Fiatalok Egyesülete) egyik kurzusát vezette, ő volt a Népszabadság Politográfjának egyik atyja, ismer egy csomó izmust, de mivel szerkeszti a Metazint is, és együtt focizik szerkesztőségünk egyik tagjával, őt hagyjuk.

 A honlap mögött álló alapítványt az azóta elhunyt Fejtő Ferenc alapította, őt nem kell bemutatni. A helyére a kuratóriumban Dérer Miklós külpolitikai elemző, a Külügyminisztérium munkatársa, a Magyar Atlanti Tanács volt főtitkára  lépett (az ő nevét a Bolgár György Beszéljük meg! című rádiműsorának 2002-es megszüntetése ellen tiltakozó aláírásgyűjtő íven találtuk meg), mellette kuratóriumi tag még a fent említett Papp Gábor, illetve Balogh András jelenlegi bangkoki nagykövet, akinek tiszteletreméltó tudományos tevékenysége mellett belefért idejébe, hogy egyidőben az MSZP Tudományos Tagozatának elnöke, illetve a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának elnöke legyen.

 Hát így - mondaná Bayer Zsolt. Mi azonban tulajdonképpen örülünk, hogy ez a pénz - egy habilitált egyetemi docens csaknem húszévnyi nettó fizetése - alapvetően írástudó emberekhez került. Végül is a Globusz.net működik, nem úgy, mint mondjuk a fúrófejek; és nem is szakad rá senkinek a fejére. Ebből a pénzből akár könnygázgránátokat is vehettek volna, az udvari külpolosoknál sokkal gyanúsabb alakoktól. Igaz, utóbbiak valószínűleg soha nem írtak alá semmiféle tiltakozást az erőszak, a kirekesztés és a fasizmus ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr49706088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.15. 09:02:38

Na, megint a lúzerek irigykedése.
Tessék értéket hozzáadni, és akkor Maga is megkapja a egy hab.doc. 20 évi fizetését, vagy valami ropit.

hiba 2008.10.15. 09:17:11

az semmi... mint majdnem vidéki, gyorsan megnéztem a TV-ben is reklámozott www.umvp.eu oldalt. bazz...
Ez az anti site mennyibe került vajon?

Google 2008.10.15. 09:21:13

Tolni a szekeret - és felfelé az üveghegyen! - nem könnyű feladat. Ebbe még egy értelmiségi is beleizzad.
És azt nagyon meg kell fizetni. Jobban.
Mondják: hallgatni arany. Nem erre az esetre gondoltak.

(Egy érdekes klubos hírbe is belebotlottam a nevezett honlapon, Gyurcsány szerint egyik párt sem akar előrehozott választást. Ej, mi a kő, hát ehhöz, ami van, senki sem tud/akar hozzáadni egy kis értéket?)

is 2008.10.15. 09:52:45

nyilván a fenntartása is benne van, azaz a 40e forintok több évre, amik a szerkesztőknél inkább 400eFt-ok (bruttó 280e, netto 200eFt, azaz a felét visszakapja az állam SZJA-ban, TB-ben). ez kb. két éves fenntartás, azaz havi másfél milla, a honlap meg ingyér van. sőt, ha 3 évig tartják fenn, akkor már csak havi egy milla.

ezer és ezer ilyen pénzfolyató csap van, ami havi másfél milláért tart el néhány lojális embert. nyilván legközelebb majd hoztok egyet a FIDESZ által eltartott ugyanilyen umbuldára is, hiszen nem vagytok Ti egyoldalúak. ugye?

Turbulencia (törölt) 2008.10.15. 09:54:32

Nem is tudtam, hogy Kína a legnagyobb keresztény ország...:
globusz.net/node/617

Jól elköltött 36 millió volt az. És amíg csak külföldi híreik vannak, azt sem lehet mondani, hogy a kormány szekerét tolnák.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.15. 10:13:10

"a Glóbusz Lovasnál hasznosabb lenne, ha azok, akiknek szól, nem olvasnák el a cikkeket eredetiben."

Nem mindet tudják elolvasni eredetiben. Hacsak nem tudnak legalább négy nyelven (ha jól láttam az első oldalon angol, német, orosz, francia újságok a források)_jól_.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.15. 10:15:25

Uff, ez a Buda Péter-köszöntő... Kiakadt a bullshitmérő!


"Szükség van tehát arra, hogy analitikai módszertárunkat a transznacionális dimenzióhoz és az egzakt módszerekkel rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem mérhető civilizatorikus, kulturális és identitás-béli tényezők befolyásának rendkívüli megerősödéséhez igazítsuk. A Kerr Csoport rávilágít arra, hogy a politikai/kulturális/társadalmi kontextus háttérbe szorulása a funkcionális és technikai jellegű stratégiai előrejelzés nyomatékosítása mellett már eddig is számos esetben bizonyult félrevezetőnek.[6] Mindezek szellemében - a Globusz.net internetes portál működtetéséhez kapcsolódóan, ám azon túlmutatva - égetően szükség van mindenekelőtt a fent vázolt téren elsősorban nyugaton megvalósult eredmények feltárására és becsatornázására, illetve egy hazai interdiszciplináris, kollaborációs - a különböző szakmai szférák kutatásait szintetizáló - modell kidolgozására és lehetőség szerinti megszervezésére."

Aargh.

Egyébként ez a Buda Péter AZ a Buda Péter, mert már a köszöntőben is teológiát emleget és a vallások újjáéledésétől retteg.

arokaso.blog.hu/2008/10/11/buda_peter

"Horthy-fasiszta" 2008.10.15. 10:20:48

Turbulencia, nem csoda, hogy nem tudtad, lévén elég nagy butaság.

Az USA-ban 250 és Brazíliában is majd 170 millió keresztény él.

Büdös paraszt 2008.10.15. 10:21:06

azért a ti oldalatok is hasonlóan eccerű, faék jelleget öltő, funkcionalista. nem egy designorgazmus, na. a tartalom a lényeg.

Samott 2008.10.15. 10:24:12

Errol (index.hu/kultur/media/atv6873/) nem akartok esetleg irni? Erdekelne a velemenyetek... valaki nyitott egy topicot neki az index foruman, mostanra komoly 9 hozzaszolas szuletett benne... mindenki lapit mint sz@r a fuben. Pedig ez szazmillios penzpumpalas a (mindket) barati mediaba.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.15. 10:39:21

Oké, hogy külpolos lapszemlés oldal, de mi kerül rajta ennyibe? Amúgy van egy két olyan portál, ami hasonló,

www.kitekinto.hu (ez ugyan nem lapszemle, de pl, együttműködik a lemondediplomatik magyar kiadásával hohó),

és pl. ott a inforadio.hu, ami a rádiós anyagok és saját anyagok mellett permanens angolszász lapszemlét közöl (oké, csak angolul, és ritak a kifejezetten külpolos cikk, inkább angol tudomány (ajh) meg érdekessségek vannak fönn, amolyan magazin-jelleggel. De nem kormánypénzből, nem ennyi kormánypénzből.

Turbulencia (törölt) 2008.10.15. 10:41:10

"Horthy-fasiszta",

Megnéztem az eredeti Economist cikket, és ott valóban óvatosabban fogalmaznak, és nem választanak olyan szenzációhajhász címet mint a glóbuszon:

"If so, it would mean China contains more Christians than Communists (party membership is 74m) and there may be more active Christians in China than in any other country."

(HA így van, akkor LEHETSÉGES, hogy több AKTÍV keresztény van Kínában, mint bármelyik másik országban).

www.economist.com/world/asia/displaystory.cfm?story_id=12342509

Az persze ízlés kérdése, hogy az USA vagy Brazília keresztényei közül hányan tekinthetők "aktívnak".

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.15. 10:47:14

ja, és el kellene dönteni a glóbuszosoknak, hogy ideológiai, politikaifilozófiai portál lesznek vagy egyszerűen lapszembe, a kettő árukapcsolással nem megy - merhogy ugye van egy olyan rovatuk, hogy 1968. ITt pl van egy főszerk által késíztett klub rádiós interjú is, de azon túl, hogy kinn van a klubos banner, mintha ez kifejezetten idegen test lenne a glóbuszon, minthogy sehogy sem passzol bele az alapkoncepcióba.

Google 2008.10.15. 10:48:29

Ja, ja, ugyanahhoz a Buda Péterhez, ugyanahhoz a vallásszakértőhöz van szerencsénk.
Retteg a vallásoktól a szakértő, mintha politológus félne a politikától, zenei szakértő a zenétől.
De hogy kínaiak is, és ugyanakkor keresztények is legyenek egyesek, na az Buda Péternek , sok is, sokk is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.15. 10:51:38

"A lap köszöntőjét Buda Péter írta - hogy ő az a Buda Péter-e, nem tudjuk, mindenesetre elviselhetetlen és tudálékos egy csóka lehet, ha képes egy nyúlfarknyi ismertetőhöz kurva komolynak tűnő lábjegyzeteket mellékelni. Az impresszum három szerkesztőt ad meg. Közülük Papp Gábor főszerkesztő egyben a Le Monde diplomatique magyar kiadásának főszerkesztője, aki szabadidejében külpolitikai kerekasztalbeszélgetéseket vezet a Klubrádióban, illetve Bayer Zsolt-ellenes kiáltványokat ír alá. "

Ez megmagyarazza, hogyan irhatota a kovetkezo cikket Buda Peter a Le Monde Diplomatique-ba.
www.szaboferenc.hu/vallpo.rtf

Nem kerdes, hogy ERROL a Buda Peterrol van szo:
arokaso.blog.hu/2008/10/11/buda_peter

jerryboi 2008.10.15. 10:51:45

Gondolom az van, hogy alternatív szórakozóhelyeken jól lehet csajozni a Kerr-csoport lábjegyzetben hivatkozott kutatási eredményeivel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.15. 10:54:40

Te jo eg!
BREAKING NEWS a globusz.net-en!
"user warning: Ervenytelen kulcsfile a tablahoz: '/tmp/#sql_1b8b_16.MYI'; probalja kijavitani! query: SELECT i.* FROM aggregator_category_item ci LEFT JOIN aggregator_item i ON ci.iid = i.iid WHERE ci.cid = 1 ORDER BY i.timestamp DESC, i.iid DESC LIMIT 0, 5 in /home/httpd/www/globusz.net/html/includes/database.mysql.inc on line 172."

Menekuljon, ki merre lat!!!!

-putyin- 2008.10.15. 10:55:00

Kedves Posztíró!

Ha van jobb ötleted, mikén lehet kivenni a pénzt az államkasszából, akkor keresd fel az MSZP-s kapcsolataidat - már ha vannak ilyenek - és írjatok rá valami jó kis tendert okosba.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.15. 10:58:40

szóval az ötlet jó, csak rosszul sült el sok pénzből. nem bírtak magukkal a független értelmiségiek, mi az, hogy kuss van és fordítani kell egész nap, ők nem el a sima gályamunkát. meg akarnak nyilatkozni.

"Horthy-fasiszta" 2008.10.15. 10:58:53

Turbulencia, bár nem vagyok avatott szakértője a témának (remélhetőleg megjelenik Kálmán, és kiokosít bennünket) , de legjobb tudomásom szerint Kínában a keresztény templomok legtöbbje átalakított lakás, ami a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével üzemel, és látogatóinak száma nagyjából tízmillió fő.

Persze nem állítom, hogy ez lenne az aktív vallásgyakorlás zsinórmértéke, főleg nem Kínában, de óckodnék attól, hogy az ottani felekezet jelentőségét túlértékeljem.

Google 2008.10.15. 11:01:45

Kedves Putyin!

Az államkasszába inkább betenni kellene azt a pénzt, nem kivenni.

Kiszervezni bárki tud, begyűjteni kevésbé!

Buda Péter kollaborálni akar, nem kétséges, kivel és miért.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.15. 11:09:06

dszg 2008.10.15. 10:58:40
Azt hiszem ott a pont. Valami ilyesmiről lehet szó a klientúra kifizetése mellett.

Turbulencia (törölt) 2008.10.15. 11:16:51

"Horthy-fasiszta",

"de legjobb tudomásom szerint Kínában a keresztény templomok legtöbbje átalakított lakás, ami a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével üzemel, és látogatóinak száma nagyjából tízmillió fő."

Megdöbbentő módon értesüléseid részben megegyeznek a glóbusz értesüléseivel.

"A kínai keresztények többsége úgynevezett házi gyülekezeteket látogat. E gyülekezetek (...) legfeljebb huszonöt tagot vehetnek fel. Ez esetben az állam megtűri létezésüket, annak ellenére, hogy nem minősíti őket elismert egyházaknak."

globusz.net/node/617

A számukat illetően még a hivatalos álláspont szerint is 21 millióan vannak:

"The government says there are 21m (16m Protestants, 5m Catholics)."

www.economist.com/world/asia/displaystory.cfm?story_id=12342509

Turbulencia (törölt) 2008.10.15. 11:26:53

Az is igaz, hogy a lényeges mozzanatok csak az eredeti cikkben találhatóak...:

"One Confucian Chinese says with a rueful smile that most of the pretty girls at university were Christians–and would date only other Christians."

A francba, továbbra is eredetiben kell olvassam az Economistot... Nincs a reakciósok között valaki, aki hajlandó/képes lenne minőségi sajtószemlét csinálni?

Google 2008.10.15. 11:43:51

Hát nem azért fordítanak ők ott, a globusnál, hogy mi megköszönjük. A manipulálás egy eszköze ez is.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.15. 11:51:58

a független értelmiségiek cenzúrázzák a külföldi sajtót a saját szájuk íze szerint, ezért egy kommunikáció szakon már a felvételin kibasznak... oké, ha összefoglalnak, nem lehet midnent lefordítani, de arányérzék, lényegkiemelés szükséges volna csúsztatás és zavaró torzítás nélkül

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.15. 11:57:24

A site Drupal alapon, tehát ingyenes motorra készült, és fogadok egy láda málnás staropramenbe, hogy a sablon se került egy fillérbe.

Ezzel még nem lenne gond, de
- grafikusra nem tellett
- szerkezeti koncepció: drupal alapértelmezett.
- tényleg két órás muka.

Kedves IS

Te mint a blogokon a kormányra és a baloldalra áramló vírusok (férgek) egyik alapértelmezett tűzfala, honnan a tökömből szedted, hogy a 36 kismisi az pontosan 3 évre fedezi a glóbusz teljes költségvetését? Támpont, vagy legalább egy fedezék ennek aZ ötletnek a "szokás" hatalmán túl? (nem a kormányközeli munkanélküliség bújtatott csökkentésében kételkedem, csak sajátos ez a megelőlegezett számszerű nagylelkűség )

Azt meg különösen imádom, amikor az öntudatos civil a közpénzcsapolásra reflexből azon gúnyolódik, hogy apuskám a másik is lop.

szpal 2008.10.15. 12:09:06

zsidóznak is picit:
globusz.net/node/661
A rabbinátus kitért arra is, hogy elfogadhatatlan, hogy a „zsidó nép szőlőskertjébe továbbra is beengedjék a nem zsidókat".

plastik02 2008.10.15. 12:38:30

ez nem zsidózás, teljesen korrekt a cikk. csak kicsit összemossa a hatalmi státusszal rendelkező ultraortodoxokat és a teljesen agyalágyult neutrei karta-szerű szélsőséges ultraortodoxokat.

plastik02 2008.10.15. 12:39:17

egyébként bár ilyenre basznák el a pénzt. csak persze nincs aki olvassa.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.15. 12:48:47

Basznák, csak lenne rendesen megcsinálva az oldal - az viszont rendes stábbal, fenntartással sokkal többe kerülne. Simán magánvállalkozásnak kellene lennie, csak hát a magyarokat nem érdekli a külpolitika, nem hozna nagy olvasottságot. De egy másik oldal "side-projectjeként" talán fönn lehetne tartani.

"Horthy-fasiszta" 2008.10.15. 12:50:31

Turbulencia:)

Bevallom lusta voltam elolvasni a glóbuszsos cikket, annak esszenciájáról csak kommentedből értesültem, s arra reagáltam. Viszont ha a cikkben (eztán kénytelen leszek nekiveselkedni:) is ez áll, akkor megnyugodtam, mert ismereteim igazoldóni látszanak:-))

tevevanegypupu 2008.10.15. 12:50:33

Azert a Metazin sem olyan mar mint amikor Bencze Gyorgy szerkesztette.

heima (törölt) 2008.10.15. 13:01:59

írták már, kitekinto.hu, teljesen magáncég, és sokkal minőségibb tartalom. ilyenkor hogy is van az, hogy állami pénzzel magánszektort támogatunk?

medve2 2008.10.15. 13:04:39

A kitekinto.hu a magyar külpolitikát tekintve teljesen elfogult, csak kormánypárti megszólalások, cikkek vannak rajta.

Téglagyári Megálló 2008.10.15. 13:11:13

Szerintem ez ugyanaz a Buda Péter:

"A teológiai alapokon álló aktorokhoz kötődő kormányzati kezdeményezések és elemzések korlátozottnak vagy inadekvátnak bizonyulhatnak"

Gyönyörű, csak azon csodálkozom, hogy György Péter még nem vette fel az Esztétika tanszékre.

"Horthy-fasiszta" 2008.10.15. 13:14:27

Remek szerzemény, főleg ez tetszik:

"Ezek után persze a következő kérdés az, hogy vajon követi-e a kínai kereszténység e tekintetben is a korakeresztény időket: tudniillik a korabeli államhatalom közelébe jutva a hosszú időn keresztül üldözött keresztény egyház - némi állami segédlettel - csakhamar átvette a birodalmi vallás helyét. Kína esetében egy másfél milliárd lélekszámú birodalomról, az elkövetkező évtizedek világgazdaságának és következésképpen világpolitikájának egyik legfontosabb szereplőjéről beszélünk. "

Bármibe lefogadnom, hogy ez a magyar fordító szellemi terméke, és az economist cikkét nem lengi át a Kínában újáéledő, majd vérgőzös expanzióba kezdő inkvizíció rémképére.

Téglagyári Megálló 2008.10.15. 13:28:30

H-fasiszta,

én nem találom ebben

www.economist.com/world/asia/displaystory.cfm?story_id=12342509

(ez a link van a cikk alatt)

bár nem csodálkoznék, én többek között az ilyesmik miatt mondtam le az előfizetésemet. Olyan hvg-stílusban írnak a kereszténységről.

Téglagyári Megálló 2008.10.15. 13:29:54

Az ilyen Buda Péter-félékről meg egy süt: az alázathoz nem sok közük van, a tudálékossághoz annál inkább.

Turbulencia (törölt) 2008.10.15. 13:43:26

"Horthy-fasiszta" + Téglagyári Megálló,

Az Economistban ez van: "But it is hard to avoid the conclusion that Christianity will have a political impact one day." Ez objektívebb, és más asszociációkat kelt mint a glóbuszos szemle.

Általában véve, az Economist pozitívabb szellemben ír a kínai keresztényekről. Feltehetőleg Weber szellemében remélik, hogy a protestantizmus ott is elhozza minden világok legjobbikát, az igazi kapitalizmust :)

Hát ezért kellene reakciós szemle. Így aki nem olvas külföldiül, az vagy tájékozatlan marad, vagy benyeli a liberálisok kereszténység-paráját.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.15. 13:50:40

arokaso.blog.hu/2008/10/11/buda_peter?fullcommentlist=1#c3648377
" CrL · teaszalon.blog.hu/ 2008.10.15. 13:24:25
hírszerző nonszensz rovat:

A "jobboldalit" korántsem sértésnek szánom, a közismerten jobboldali tulajdonosi háttérrel rendelkező lap egyértelműen meghatározható irányultságával az égvilágon semmi gond nincsen, így van ez rendjén a szabad sajtó korában - legfeljebb a tisztesség kívánná meg, hogy ne próbáljuk ezt letagadni; ugyanez volna igaz, ha baloldali lapról lenne szó.

Buda Péter, Gyurcsány Ferenc volt tanácsadója az Indexről; Népszava "

tevevanegypupu 2008.10.15. 14:11:13

Mindenesetre Buda Peter tud fogalmazni. Ha az ember hangosan elolvassa egy-egy mondatat fulzugast kap es nyelvficamot. A tartalomra mar keptelen figyelni, arra osszpontosit, hogy ne uljon a fotel melle ugy elszedul. Nem egeszen biztos, hogy a koznepnek ir vagy csak monologizal. Elkepzelhetonek tartom, hogy onterepian vesz reszt: orvos es analizalando beteg egy szemelyben. Gyurcsany Ferenc tarsasaga utan erre szuksege is lehet. Hogy sokszor nem analizalas hanem .. szoval mas lesz belole, nos ennek felismeresere eddig meg csak azok jottek ra, akik neha megis elolvassak. Kinaira leforditani mindenesetre nem szukseges.(:

Google 2008.10.15. 14:39:04

És ez az ember pár napja még nem volt otthon.
A Szili-ügy kapcsán derült ki, hogy messze jár, harcol az egyházakkal.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az egész világot oktatná, nem középiskolás szinten. Juj nekik!
Nem csodálom, hogy a Le Monde diplomatique- ban az utolsó megjelenése, protekcióval, vagy anélkül, 2005-ben volt.
Nem sikerült áttörni a Le Monde ingerküszöbét. Még.

heima (törölt) 2008.10.15. 14:44:01

"A kitekinto.hu a magyar külpolitikát tekintve teljesen elfogult, csak kormánypárti megszólalások, cikkek vannak rajta. "

pedig a fidesz.hu szerkesztői szinte csak ebből szemléznek külpolitikai téren

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.15. 14:44:23

Google 2008.10.15. 14:39:04:
"Nem csodálom, hogy a Le Monde diplomatique- ban az utolsó megjelenése, protekcióval, vagy anélkül, 2005-ben volt.
Nem sikerült áttörni a Le Monde ingerküszöbét. Még. "

A haverja a magyar kiadas foszerkesztoje. Akkor jelenik meg ott, amikor akar.

tevevanegypupu 2008.10.15. 14:59:05

A kulfoldi ujsagok magyar megfeleloi neha olyanok, hogy nagyon csodalkozom, hogy az eredetiek tulajdonosai miert engedik meg egyaltalan megjelenni oket. Aztan persze rajovok: penz. Es a Monde diplomatique magyar szamait valoszinuleg a budapesti ertelmiseg azon retege vasarolja hosszu tavon, akiknek el lehet adni ezt a hapsit is. Kulfoldon azert vigyaznak arra, hogy egyhazakrol, vallasokrol, kenyes temakrol ilyen nagy lapokban viszonylag kiegyensulyozottan es objektiven irjanak. Avagy megvan a lehetoseg a viszontvalaszra is. De a hang diplomatikus.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.10.15. 16:08:23

Lovas a sajtószemléiben gyakran arra panaszkodik, hogy a Le Monde Diplomatique magyar változatából a legütősebb cikkek (nem meglepő módon többek között az Izrael- és globkrit témákat veszi ide) valahogy mindig kimaradnak.

tevevanegypupu 2008.10.15. 16:14:44

A Le Monde-ot mar megvadoltak azzal hogy antiszemita arnyalatai vannak. Izrael termeszetesen.

Google 2008.10.15. 17:31:32

Mit jelent az, hogy "magyar kiadás"?

Elnézést a tudatlanságomért, de egy-két hazai emésztésre szánt cikk is van benne, és van, ami éppen ezért kimarad az eredetiből ?
Vagy hogyan van ez?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.15. 17:44:07

Google 2008.10.15. 17:31:32:
"Mit jelent az, hogy "magyar kiadás"?"

Tekintse meg.
www.monde-diplomatique.hu/
Magyarra forditjak a francia cikkeket es egy-ket cikket maguk is irnak bele,

Peldaul ezt ok irtak:
www.monde-diplomatique.hu/spip.php?article327
"A feltörekvő Kína, avagy amikor a papírtigrisből állampapírtigris lett

Kína helye a világgazdaságban és a világpolitikában? Gazdasági óriás és politikai törpe? Alkalmazható-e ez utóbbi szembeállítás, amellyel egykor a Német Szövetségi Köztársaságot illették, Kínára is? Ezek a kérdések álltak a Klubrádió és a Le Monde diplomatique kerekasztal-beszélgetésének középpontjában. A főszerkesztő, Papp Gábor vendége Ara-Kovács Attila, a Republikon külpolitikai elemző központ igazgatója, Dérer Miklós külpolitikai elemző és Krajczár Gyula, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, Kína-szakértő volt."

tevevanegypupu 2008.10.15. 18:49:14

Google

Kicsit felre.(: A francia folyoiratok es noi lapok magyar kiadasahoz tudok csak valamennyire hozzaszolni. A noi folyoiratok egy resze is megjelenik Magyarorszagon is. ha eppen otthon vagyok meg szoktam venni kivancsisagbol. Es azert lepodom meg, mert sokkal szinvonaltalanabb es neha meghokkentoen kozonseges a szoveg, meg az eredeti cikkek forditasa is. Ugyanez a helyzet a magyarra forditott filmeknel is. Sokszor mast forditanak, durva es tragar lesz a szoveg.

Politikai hangvetelu cikkeknel ezt azert nem merik megtenni, de a valoban markans cikkek gyakran kimaradnak. Gondolom ilyesmit hianyolhat Lovas is. A franciaknal eleg sokat foglalkoznak az izraeli-palsztin konfliktussal, de nem egeszen ugy ahogy Magyarorszagon. A franciak mindig bemutatjak az aktualis helyzetet a palesztinok szemszogebol is.Szoba kerultek az amerikai nagybankok zsido vezerigazgatoi is, errol egyebkent szo van Amerikaban is. Nem a szelsojobboldal szemszogebol. Lehet, hogy Bayer Zsolt kulfoldi lapokbol is "taplalkozik", csak ezt Magyarorszagon nem tudja mindenki, mert nem adnak altalanos helyzetkepet.

sitya 2008.10.15. 20:38:35

kedves medve,

ezt írod: "A kitekinto.hu a magyar külpolitikát tekintve teljesen elfogult, csak kormánypárti megszólalások, cikkek vannak rajta. "

mutass már párat, kérlek! köszi :)

Szibarita 2008.10.15. 22:08:15

Bayer Zsolt erre azt mondana, hogy a budos zsidok megint megcsinaltak maguknak, de ez valahogy ezen az oldalon nem tema, hasonloan ahhoz, ahogy Orban megint keszul elvesziteni a valasztasokat.

tevevanegypupu 2008.10.15. 22:13:48

"..ezen az oldalon nem tema.."

Nem, de nem beszelunk arrol sem tul sokat ahogy TWA gyalazkodik.
Vagy a Tilos Radio. Vagy a Kultiplexben egyes musorok. Mindenki mond amit akar, a gyuloletbeszed torvenyt sem helyeseljuk.

ÁrPi 2008.10.16. 11:56:45

Téglagyári Megálló 2008.10.15. 13:28:30

"" ...
én nem találom ebben
www.economist.com/world/asia/displaystory.cfm?story_id=12342509
bár nem csodálkoznék, én többek között az ilyesmik miatt mondtam le az előfizetésemet. Olyan hvg-stílusban írnak a kereszténységről.""


Ha eddig fizettél kemény Pezót az Economistért akkor mostantól (,vagyis nemtudom mióta már) feliratkozhatsz rá Hírolvasóval. :)

Economist RSS-hírcsatornák:
www.economist.com/rss/

(( Attention! Alarm! Alighanem HA megklikkolod a feliratkozást azzal közvetve fizetsz nekik :) ))

Téglagyári Megálló 2008.10.16. 13:14:12

OFF:

no itt van egy gyönyörű példa a hvg vallási témaköröket illető írásmódjáról:

hvg.hu/hvgfriss/2008.42/200842_LEHETE_A_BIBLIA_SZERINT_ELNI_Torvenytol_suj.aspx?s=20081015nl

"Lehet-e a Biblia szerint élni" - a címből persze nem derül ki, hogy melyik vallás szerint kezeli a Bibliát. Aztán rájövünk... Meg arra is, hogy mit jelent a "világnézetileg semleges" tárgyalásmód.

Turbulencia (törölt) 2008.10.17. 13:17:55

Téglagyári Megálló,

A keresztény vallás történetesen a zsidó vallás egyik ága. Az ószövetségi törvényeket mindenkinek be kell tartani. Persze főleg a zsidóknak, mert vitatott, hogy Jézus pontosan mit is törölt el, és mit hagyott meg.
Nekem tetszett a cikk. Különösen, amikor hősünk kavicsokkal megkövezte a parázna vénembert :)

dw1 · http://bpcity.hu 2008.10.18. 14:20:20

nincs a globusz.net-en rss?

erzs 2008.10.18. 15:43:06

Kiadója, a MAGYAR KÜLPOLITIKÁÉRT ALAPÍTVÁNY jelenleg nem található meg a bírósági adatbázisban (társadalmi szervezetek). De sebaj, mert legalább tele van Klubrádióval.
Ja, és egyetlen írásnál sincs dátum.
süti beállítások módosítása