– Barátaim, örömteli nap a mai, bár meg kell mondanom, némi szomorúság azért bujkál bennem. A Polib Mi Prdel projekt lezárult. Már csak az utómunkálatok vannak hátra, s egy korszak mindannyiunk életében hamarosan véget ér. František, légy szíves, ismertesd a gyorsjelentést!
– Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarom rabolni az időtöket, ezért csak a legfőbb eredményeket ismertetném. A Polib Mi Prdel teljes sikert aratott, köszönhetően két évtizedes áldozatos munkátoknak. Budapest járhatatlan, lakhatatlan és ronda. Nyakig el van adósodva, minden múlt-, jelen- és jövőbeli forrást elkúrtak az új metrójukra – Bohumil, ez a te zseniális ötleted volt, s nyugodj meg, ezt odafenn is tudják –, a fúrópajzsaik mégis többet állnak, mint Štěpánka néni az U Slamuban. Közlekedni semmivel sem lehet, a főpolgármester agya pedig már teljesen szivacsos a bogyóktól, amiket a Kokszos Karel embere szállít neki. Felépíttettük velük a világ legrondább színházát, vásárcsarnokát, hoteleit és bevásárlóközpontjait. Ami a közvetlen konkurenciát illeti: a hradjukban ugyan nem sikerült megcsinálnunk azt a hatalmas rózsaszín gömböt, amit terveztünk, de az ott álló hatvanéves rohadó rom sem sokkal szebb, s ahogy így kinéz, egy jó ideig nem is nyúlnak hozzá, ahogy a környékhez sem. A Verók Hunvald bratyó elintézte, hogy a zsidónegyedüket - ami sokkal nagyobb volt, mint a miénk - ledózerolják és kurva ronda lakóparkokat építsenek a helyére, arra a régi hídjukra meg, amire olyan büszkék, rávezettük az egész belvárosuk forgalmát. Esélyük sincs velünk szemben. A többit tudjátok. Már csak a hülyék járnak oda, meg a  csóró aberdeeni suhancok, akik dugni akarnak, de az kifejezetten jó nekünk, ha azok nem ide jönnek. Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, a sikerünk teljes. Igen, Martin?

– És odafenn mit mondanak, van még velünk valami tervük? Vagy szélnek eresztenek minket?
– Ne aggódj, Martin, annyit szívtatok a hülye magyarok közt, hogy ha más nem, simán elmehettek korkedvezményes nyugdíjba. Akkora prémiummal, hogy életetek végéig áztathatjátok a seggeteket Karlovy Varyban. De azt mondta a Ručinský főosztályvezető, hogy szeretnék egyben tartani a csapatot. Ha vállaljátok, mehettek mindannyian Bratislavába, a szlovák tesók is jönnek fel, kezdenek odaszokni a hollandok, lesz ott munkánk bőven. De erről majd később beszélünk, most zárjuk le a Polibot. Ha jól látom, majdnem mindannyian itthon vagytok már, csak a Janék hiányoznak. Ők még odalenn vannak?
- Igen, most számolják fel az irodát és a telepet. Viszont ma reggel szóltak, hogy maradt még egy fél teherautónyi szarral kevert rózsaszín festékük, abból a fajtából, amivel már a fél várost összekenték. Várják az utasítást, hogy mit tegyenek a maradékkal.
– A legegyszerűbb, ha kiöntik az egészet valami nevezetes köztérre. Mondjuk arra az izére ott a sétálóutca végén, azzal a szoborral. Ne szarozzanak sokat, gondolom, már nekik is tele van a tökük.
– Az pazarlás lenne, a Ručinský, ahogy ismerem, biztos jól letolna minket. Egyrészt nem tűnne fel senkinek, másrészt egy-két év alatt elhordaná a szél meg az eső. Valami tartósabb és látványosabb dolog kellene, ami jobban beleillik az eredeti koncepcióba.
– Hát akkor fújjanak be vele egy házat. Valami jó látványos helyen. Van ezeknek a köcsögöknek az a Champs Elysées-utánzatuk, ott kéne találni egy jó kis feltűnő épületet.
– Remek ötlet! Legyen mondjuk rögtön az 1-es szám! Ott, ahol a sugárút beletorkollik a város legforgalmasabb közlekedési csomópontjába! Az pont Verók bratyó birodalma, úgyhogy nem lesz gond, ő két rúd knédliért bármibe belemegy. Szép kis búcsúajándékot hagyunk ezeknek a parasztoknak!
– Az a fél teherautónyi cucc elég lesz? Többet már nem kéne keverni, a Janék is megérdemlik a pihenést.
– Hoppá, erre nem gondoltam. Elég nagy épület, három utcafronttal. Csináljuk azt, hogy csak az egyik homlokzatot mázoljuk be!
– Á, az már unalmas, egy csomó helyen elsütöttük, s különben is, egy teljes homlokzattal kurva sok pepecselés van. Jobb ötletem van. A Janék rúgjanak be – majd küldünk nekik innen pár ládával, nehogy azt a szart igyák, amit ott mérnek! –, fogjanak festékszórót, vödröket, vakólókanalakat, pemzliket meg ami a kezükbe kerül, s azt a rózsaszín szart kúrják rá a falra, arra, amerre éppen állnak. A lényeg, hogy jó kurva foltos és ronda legyen. Ha meg elfogy, verjenek le pár díszt, csesszenek oda pár drótot, csövet meg hálót, hugyozzák le a falat, bontsák le az állványt, azt’ tipli. A zkurvysynék meg majd csak néznek, de nem kell parázni, ezt is benyelik. Az egész ne tartson túl sokáig, a Janék fogják fel ezt afféle könnyed jutalomjátéknak. Ha meg nagyon nincs kedvük hozzá, azt se bánom, ha mégiscsak kiöntik a cuccot valami forgalmas helyen. A Ručinskýval majd beszélek, végül is a Janék annál a Duna-parti zöld irodaháznál bőven túlteljesítették a tervet. Senkinek nem lehet egy szava sem, ha most picit lazáznak.
- Rendben František, most azonnal telefonálok a Janéknak. Szerintem ezt az egy melót még szívesen megcsinálják.
 

***