Van Budapesttől nem túl messze egy falu, ahol zöldek a fák, működnek az utcai kutak, és ott lehet hagyni a biciklit a főtéren lelakatolatlanul. Az ember ebben a korban már nemigen vágyik ennél többre, így aztán nyaranként mi is gyakran vendégeskedünk itt, Zebegényben, a Dunakanyar vitathatatlanul legszebb településén.

 A falu 51 perces vonatútra van Budapesttől, s kocsival is kábé ennyi az út. Zebegény szerencséje, hogy nem rajta keresztül, hanem gyakorlatilag mellette megy el a vasút és a 12-es főút, így erre csak az jár, aki konkrétan ide jött. S ha már itt van, itt is marad legalább egy-két napot. Vagy ha teheti, többet.

 Maga az 1200 lakosú falu a Malom-patak elkanyarodó völgyében húzódik, ám különböző nyúlványai, nyaralótelepei ezen kívül is elterpeszkednek. Ez utóbbiakkal persze nem érdemes foglalkozni, az élet a főtér körül zajlik. Pontosabban cammog, mivel Zebegényben egy furcsa természeti jelenség következtében lelassul az idő. Sőt néha meg is áll. Épp ez adja a hely varázsát.

 Ami az őslakosokat illeti: mivel jórészt 18. században betelepített németek és szlávok leszármazottai, így ők a legmagyarabbak az egész országban. Római katolikusok, jobboldaliak, Nagy-Magyarország matrica van a furgonjukon, s házaikon télen-nyáron kinn van a magyar – és néhol, horribile dictu, az Árpád-sávos – zászló. A kocsmában a Hír TV megy – szerencsére halkan, mert itt nem igazán érdekel minket, hogy mit gondol Csermely Péter a világról –, s itt található Magyarország egyik legjelentősebb Trianon-emlékhelye. Viszont errefelé mindez annyira evidens, hogy a nagypolitika nem is téma sehol, nyoma sincs a Kossuth téri paranoiának, s az ember tökéletes nyugalomban ellehet. Ráadásul az itteni népek igen barátságosak is, az emberek köszönnek az utcán, még a gyüttment nyaralóknak is.

 Zebegényben akkor is jócskán találunk látnivalót, ha netán érdeklődőek vagyunk. Megnézhetjük a Györgyi Dénes, Jánszky Béla és Kós Károly tervezte, Havas Boldogasszonynak szentelt szecessziós templomot; a sziklaszentélyt, ahol valaha állítólag egy remete lakott; a gyönyörű kálváriát; a Szőnyi István Emlékmúzeumot (Zebegény fontos művészeti központ); a bolond nagybácsi zsúfolt padlására emlékeztető Hajózástörténeti Gyűjteményt; a hősi emlékművet az országzászlóval a kálváriadombon; meg még jó néhány ezt-azt. És remek gyalogtúrákat is tehetünk a Börzsöny környező hegyeiben.

 Civilizált ember azonban nem tesz ilyet.

 A civilizált ember, ha Zebegényben üdül, délben kel fel, majd megreggelizik a teraszon, a kertben vagy egy főtéri padon. Lassan, komótosan, jóízűen. Ezután megkávézik a vasútállomással szemközti cukrászdában, és néz ki a fejéből. Ezt követően átsétál a Mókusba egy fröccsre vagy sörre, s míg hosszasan elkortyolja az utcai vagy tetőteraszon – ezer Corvin-terasz sem ér fel vele –, bámulja a főutca forgalmát. Aztán bámulja a templom hátulját. Aztán a hegyeket. Ezután esetleg tesz egy kört, megnézni az Erzsébet-forrást, a hétlyukú hidat meg a temetőt. Majd a főtéri boltban vesz szalonnát, kolbászt, hagymát és krumplit, na meg sört. Majd lesétál a Duna-parti szabadstrandra. Itt tüzet rak az uszadékfából, megsüti az estebédjét, közben nézi a Dunán a hajókat, a fodrozódó vizet, a szemközti hegyeket, nézi, nézi, és sörözik. Ezzel a nap nagyjából el is telik. Még megnézi a Dunánál a giccses festményre hajazó naplementét, és visszasétál a faluba. Benéz a szebb napokat is látott Kulacsba, ahol fiatal korában sok olyan dolgot művelt, amelyet ma már igencsak szégyellne. Ha talál partnert, játszik egy parti biliárdot, azon a girbe-gurba asztalon, amelynek filcét 15 éve még ő égette ki. Majd az estét a Mókus teraszán fejezi be: megint fröccsöt vagy sört iszik, ropit rágcsál hozzá, s ha éhes, itt kapni vislit és debrecenit. Ezekhez kísérőnek természetesen némi barackpálinka is dukál. Közben hallgatja a szomszéd asztalnál a helybelieket, akik épp egy jelen nem lévő helybeli viselt dolgairól beszélnek. Aztán ha az illető megérkezik, a szót átterelik egy másik jelen nem lévő helybelire. S ha az is megérkezik, megint váltanak. Ha valaki elmegy, azt beszélik ki. De mindezt nem mérgező rosszindulattal, hanem alapvetően kedélyes szeretettel. 11 körül zár a Mókus, ilyenkor levezetésképpen még át lehet menni a Kulacsba vagy a tavaly nyáron nyílt, pesti álmediterrán hangulatú – s éppen ezért kerülendő – Renaissance Ifjúsági Kávézóba, de már nem érdemes. Jobb visszamenni a kisházba, nézni még egy darabig a csillagokat, majd nyugovóra térni.

 És másnap, harmadnap, negyednap – s ha lehetne, örökkön örökké – újra kezdeni az egészet.

 Zebegényben van:

utca és ház

templom

kocsma

flóra

fauna

Hősi emlékmű, országzászló, nemzeti tragédiák emlékhelye

irredentizmus

múzeum 

temető 

kálváriadomb

kilátás

hétlyukú híd

forrás

hajóállomás

Duna

és naplemente