Ránk senki nem mondhatja, hogy különösebben jóban lettünk volna az elnémult, -némított kajmán- és orkügyi szakportállal. És elvbarátaikkal. (Utóbbiakhoz nem linkelek be semmit, mert azt némely érzékeny lelkű törzskommentelőnk magára veszi.) Az is várható volt, hogy ez a viszonylagosan beszűkült tudattal előadott ordibálás és fenyegetőzés előbb-utóbb életre hívja a maga tükörképeit. Így is lett. Kezdetben voltak a kaviárbaloldaliak, akik a 11-es busz viszonylatában háborodtak fel a tűrhetetlen és tomboló fasizmuson: mindössze az a kérdés, hogy már a Mechwart-ligetnél vagy csak fenn a Pitypang utcánál?

 A partizáninfó a kezdeti identitáskeresés után (eleinte ők voltak az igazkurucok) megállapodott annál, hogy maga is hevülten anyázta az ellent, vadászott adataikra és megpróbált gulágrelativizálni. Érdemes ugyanakkor arra is felhívni a figyelmet, hogy a legutóbbi, Andrássy úti őrjöngés lefogott résztvevői közül immár a sokadiknak rakják ki jól felismerhető portréját és a pontos címét, amelyet ugyan állítólag „ismeretlen hazafiak tettek közzé”, de a magunkfajta káeurópai nyomi óhatatlanul rendőri szimpátiákra gyanakszik, meg kiszivárgó személyes adatokra.

 És most itt van nekünk a Nácivadász. A dolog önmagában nem érdekes, a blog a partizánok asztala körül sertepertél és a lehullott morzsákat majszolgatja, hangos fogcsikorgatással, rémítő külalalakban. A marxi axiómáktól némi elkanyarodást látunk ugyanakkor abban, hogy a tősgyökeres demokraták csuklóból letahónáciznak mindenkit, aki nekik nem tetszik (a debrecenieket en bloc - ez különösen fáj). Ellenségeik származásának komoly jelentőséget tulajdonítanak, így Sipos Zoltán lecigányozása nyilván megengedhető fegyver az antifasiszta harcban, csakúgy mint Polgár Tamás sváb származásának magyarázó elvvé tétele. Szőrmentén a kuruc által oly' kedvvel használt, külsőre és testi bajokra való egyértelmű utalgatás sem marad el.

 Nem fogunk mi itten sikoltozni, hogy „ha a kurucot, akkor őket is”, mert a bennünk régóta sarjadzó meggyőződés szerint ezt a szép kicsi országot saját fiai és lányai lökdösik vissza enszarába egy hosszú, a megragadást szögekkel akadályozó, igen szálkás, keményfa rúd segítségével, amelynek nyelén a roppant találó „nekteklehet?” felirat olvasható.

 Szóval nem.

 Mi mindössze szeretnénk gratulálni a Népszabadság kisebbségekkel és egyházakkal foglalkozó újságírójának, hogy ilyen elkötelezetten vesz részt ebben a nemes küzdelemben, és az antifasiszta cigányozás erkölcsi magasabbrendűségében egy pillanatra sem rendül meg a hite.