A napokban a mediterrán hangulatok városában, vagy ahogy az egyik innen elszármazott, nem túl okos közjogi méltóságunk nevezte, Európa leendő Salzburgjában, Pécsett jártunk. Utunk célja konkrétan az ivás volt, de ha már ott voltunk, körbenéztünk egy kicsit a 2010-es Európai Kulturális Főváros (EKF) projekt előkészületei körül is. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy a pécsi illetékesek tényleg úgy elcseszték-e a dolgot, ahogy azt – mostanában már pártállástól függetlenül – valamennyi sajtóorgánum állítja.
Nyomozásunk eredménye: tényleg úgy elcseszték.
Először is a fizikai jeleit kerestük annak, hogy itt másfél év múlva európai jelentőségű programok fognak zajlani, s hogy a város az utóbbi évtizedek legnagyobb megújulásán megy át. Hogy Pécs – rossz esetben egy évre, jó esetben évtizedekre – fel fog kerülni Európa térképére. Amit leltünk, az egy tájékoztató iroda volt a Széchenyi téri Virág cukrászda egyik oldalhelyiségében, ahol projektorokkal vetítettek a falra mindenfélét, valamint valami makettet is kiállítottak. Állítólag hamarosan lesz több makett is, ha lesz mit makettezni. A másik fizikai nyom egy teniszpálya, pontosabban annak maradványa volt: ide fogják építeni a kulturális központot, s ennek előkészületeként a teniszpályán már feltörték a betont. Ezen kívül kapavágást még nemigen végeztek a pécsi hölgyek és urak. Most azt ígérik, hogy a hátralévő másfél évben éjjel-nappal dolgozni fognak, még télen is, így 2010 elejére, na jó, esetleg némi csúszással, mindennel el fognak készülni. Pécsett mínusz 5 fokban is köt a beton.
Az előkészületek között meg kell még említeni a projekt hivatalos honlapját is. Ez ugyan meglehetősen szegényes, a keresés sem működik rajta, viszont egész ízléses, s összességében van olyan jó, mint az egyetlen magyar élesztőgyár weblapja, ami mindenképpen dicséretre méltó, tekintve, hogy egy állami nagyprojektről van szó.
- Lófasz lesz itt - borul a nyakunkba újdonsült ismerősünk a Kino Caféban, a pécsi értelmiség kedvelt találkozó- és ivóhelyén. Ez azért különösen szomorú, mert, mint kiderül, munkaidőben az EKF projekt stábjában dolgozik, tehát hivatalból derűlátó. Most azonban nem dolgozik, hanem sörjégerezik, s mint tudjuk, sörjégerben az igazság. - Egy éve dolgoznak azon az átkozott körforgalmon a Zsolnay-szobornál. Baszki, ezek egy körforgalmat nem tudtak megépíteni egy év alatt!
Pedig a dolog jól kezdődött. A rengeteg pénzzel és fejlesztési lehetőséggel járó EKF-címért Pécs – akkor még Toller László fémjelezte – vezetése nem sokat tett, viszont hagyta, hogy a városi civilek kidolgozzanak egy ütős pályázati anyagot. Ez az anyag aztán toronymagasan győzött a pályázaton, többek között a nevetséges Budapestet megelőzve. Amikor aztán Tollerék meghallották, hogy hány milliárd fog ide-oda áramlani a projekt kapcsán, rájöttek, hogy mégiscsak érdekli őket a kultúra. (Beruházásra 34,6 milliárd, a programokra 9 milliárd forint jut – míg a város éves költségvetése kb. 34 milliárd. A beruházások 85%-a EU-s pénz, de emellett bőkezűen besegít a kormány is.) Így aztán a szocialista városvezetés és a helyi kulturális funkcionáriusok villámgyorsan rátelepedtek a programra. Ezzel a dolog egyszer s mindenkorra meghalt.
A sikeres pályázat kidolgozói fejvesztve menekültek a projektből, majd szép sorjában mindenki, akinek egy kis esze volt. Aztán akinek nem volt, az is. Az évek során az EKF-projekt személyzete gyakrabban cserélődött, mint Gyurcsány Ferenc kormányaiban a miniszterek. Az új munkatársakkal aztán az előkészítési munka is kéthetente újrakezdődött, így aztán három évig – 2005–2008 között – nem történt semmi. Tényleg semmi. Ez szó szerint értendő.
Az eredeti pályázat célja Pécs életének teljes átalakítása volt, s lényegében arról szólt, hogy az ipar- és bányavárosként csütörtököt mondott Pécset kulturális, turisztikai és tudásközponttá tegye. Ne csak 2010-re, hanem a későbbiekre is. A projektnek része lett volna néhány nagy és vadonatúj kulturális intézmény felépítése, a hatalmas Zsolnay-negyed teljes átalakítása, valamint Pécs köztereinek teljeskörű megújítása. Ezeket a régi-új tereket töltötték volna meg kulturális programokkal. Az értelmes munkára azonban nem maradt idő.
Az illetékesek ugyanis arra vártak, hogy az EU-s pénzek berepüljenek az ablakon, de azok csak nem jöttek, hiszen nem volt mire. A Toller-féle vezetés hozzáállására jellemző, hogy míg az EKF-ügyekben egy nyamvadt tervpályázatot sem voltak képesek kiírni, addig – noha az EKF keretében is vállalták három nagy kulturális intézmény megépítését – két teljesen felesleges, az EKF-ben nem szereplő kulturális beruházást is megvalósítottak. A 2,5 milliárdba kerülő, félmilliárdos veszteséget termelő Expo Centertől mostanában igyekszik megszabadulni a város, s ugyanez a helyzet a szintén milliókba fájó Városi Képtárral is. Ha valami mozdult volna EKF-ügyben, azt valamelyik ellenérdekelt intézmény vagy politikai erőcsoport gyorsan elgáncsolta, s a tervek, ötletek, papírok évekig keringtek a különböző osztályok között. Botrány botrányt, lemondás lemondást követett.
A helyzeten tovább rontott Toller László 2006 nyári autóbalesete. Toller 1998-as polgármesterré választása óta egyszemélyes mutyihálózatot épített ki a városban, amelynek sajátossága volt a teljes centralizáció. Toller kihullásával az úgy-ahogy működő hálózat szétesett, s a városra azóta is a fejetlenség jellemző. Toller utódja, Tasnádi Péter (nem az a Tasnádi Péter, de akár az is lehetne) nem túl jelentős figura, valami szoci háttéralku révén került a posztjára. Mindenesetre az események kézben tartására alkalmatlan, ráadásul súlyos beteg és bunkó is.
Összefoglalva tehát az eddigieket: 2008 első feléig EKF-ügyben semmi nem történt Pécsett. Ráadásul, ahogy a Toller-éra lezárultával a csontvázak elkezdtek kihullani a pécsi szekrényekből, kiderült, hogy a város végzetesen eladósodott, s 2010-re a fő feladat a csőd elkerülése lesz, nem pedig egy sikeres kulturális év. A blamázs immár biztos, a pályázatban vállaltak nem valósíthatók meg, s most már csak a kármentés lehet a résztvevők célja. Ez is csak azután indult meg, hogy a pesti szoci fejesek megzsarolták Pécset: vagy csinálnak végre valamit, vagy kormánybiztost neveznek ki a projektre (s ezzel a pénzek feletti ellenőrzést elveszik a helyi erőktől). 2008 elején Hiller István és Tasnádi kinevezett egy hattagú művészeti tanácsot, amely május elejére elkészítette a 2010-es év kulturális programtervezetét. Ha a dokumentumot átnézzük, a középszer diadalában gyönyörködhetünk, de végül is már mindegy, a lényeg, hogy legyen valami. Parasztvakításként említenek egy U2-koncertet, de ebből nyilvánvalóan nem lesz semmi, ami nem is baj, mert ergén kívül úgysem hallgat senki U2-t. Végül a miniszter és a polgármester idén június elején írta alá az együttműködési szerződést az EKF-ről, s ezzel indulhatott meg az érdemi munka – másfél évvel a programsorozat kezdete előtt.
Ez azt jelenti, hogy mostanában írják ki a pályázatokat, villámgyorsan döntenek róluk – szar pályaművek esetén nincs idő új pályázatra, a legkevésbé szar fog felépülni –, aztán jönnek az engedélyeztetési eljárások, s ha minden flottul megy, a tél közepén megindulhat az alapok kiásása, s talán 2010 közepére megnyílnak az új intézmények. Vagy nem. A város teljes átalakulása helyett koncepciótlanul, itt-ott lesz összegányolva egy-egy új vagy felújított intézmény. Az eredeti terveket máris alaposan megkurtították, például mélygarázs egyik új épület alá sem épül, s a kulcsprojektek környékének rendezésére sincs idő. Több épület például a város cigánynegyedének közepén épül fel, anélkül, hogy ennek következményeit mérlegelnék. Ami pedig a programokat illeti, minden bizonnyal lesz ökörsütés, lepényevő verseny, életműkiállítás a pécsi egyetem művészeti karán végzett diákoknak, meg egy csomó Palya Bea-koncert.
Így válik füstté 44 milliárd forint, meg egy olyan lehetőség, amely egy város életében egy-két évszázadonként adatik meg. A kudarc egyébként súlyos lesz, de nem látványos: sokan jól fognak szórakozni, az EU túl udvarias ahhoz, hogy nyíltan gyalázkodjék, s összehasonlítási alap híján kevesen fogják tudni, hogy mi mindent ki lehetett volna hozni a dologból.
Lesz-e felelőse mindennek a töketlenkedésnek, pancserságnak, bűnös hanyagságnak? Természetesen nem. Pécs 1998, a majdnem-kétpártrendszer kialakulása óta az MSZP egyik legfontosabb bázisa, jelöltjeinek győzelme nem kérdéses (érdekesség, hogy Toller előtt Páva Zsolt az SZDSZ-MDF-Fidesz-FKGP színeiben polgármesterkedett). A város szavazópolgárainak nagy részét a lakótelep-lakók teszik ki, akiket az 1950-60-as években bányászként, munkásként a komenisták költöztettek élhetőbb körülmények közé. Higgyük el, akármennyit bénáznak, csalnak, hazudnak a pécsi szocialisták, akárhogy is kúrják el az EKF-en túl a város egész költségvetését és jövőjét, Uránváros mindig rájuk fog szavazni.
Az igazi kérdés az, vajon Magyarország nem egy nagyra nőtt Uránváros-e?
