Gyűjtsünk kínait!
2008. július 11. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gyűjtsünk kínait!

 Önök utálják a kínaiakat. Esetleg kedvelik őket. Vagy rettegnek tőlük. Netán rajonganak értük. Vagy félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek rájuk. Mindenesetre az biztos, hogy Önök a kínaiakra en bloc gondolnak; olyan csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy alkalommal egyszerre másfél milliárd kínainál kevesebb járjon az eszükben.

 Pedig egyesek szerint a kínaiak emberek, sőt személyek, akik között különbségek is felfedezhetők. Még kiemelkedő személyiségek is vannak közöttük, például politikusok, popsztárok, űrhajósok és sportolók. Persze ezeket Önök nemigen ismerik, talán a mindenkori pártfőtitkár kivételével.

 Most itt az alkalom, hogy bizonyítsák ennek ellenkezőjét. Ezennel Ki tud több kínait mondani? címmel nyereményjátékot hirdetünk. A főnyeremény egy hivatalos, olimpiai kabalababás (fuwa) póló, amelyet Kálmán unokaöccse személyesen varrt egy guangdongi kisvárosban. További nyeremények nincsenek.

 A feladat az, hogy Önöknek e bejegyzéshez a kommentekben minél több ma élő ismert kínait kell írniuk, méghozzá fejből. Kitalált, halandzsa nevek nem játszanak, és a sarki büfés feleségéé sem. Arra, hogy a neveket fejből írta - esetleg megkérdezte ismerősét, de semmiképpen nem kutakodott az interneten -, minden kommentelő automatikusan a becsületszavát adja. Ha azonban egy előző kommentben szerepelt már egy név, az a következő kommentekben is szerepelhet, hogy így szaporodjanak kommentről kommentre a híres kínaiak. Ha valakinek a vécén eszébe jut még egy kínai, az írhat újabb kommentet.  Hogy ki kínai, azt Kálmán dönti el. A játékban végzett sinológusok és a Reakció munkatársai nem vehetnek részt, Pásztor Tibor és Kündü viszont igen. A játék abban a pillanatban zárul, amikor egy Tankcsapda-koncerttel és egy esküvővel dúsított hosszú vidéki hétvége után hazatérünk, s a legközelebb bekapcsoljuk a gépet. Ez valamikor a jövő hét első felében várható, de garantálni nem tudunk semmit.

 Hajrá, Kína, hajrá, kínaiak!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8562455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Téglagyári Megálló 2008.07.11. 10:10:49

Pásztor Tibor és Kündü viszont igen? Bundát sejtek.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.11. 10:24:46

Van az a 2,5 méter magas kínai kosárlabdázó, akit a Néphadsereg csapatából igazolt vmi NBA csapat.
Sztem megér legalább 1,5-2 pontot, ha azt vesszük, hogy kitesz 2 "normál" kínait.
A neve nem jut eszembe. :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.11. 10:48:35

Hát ez az. Én is ismerek több kínait, de a nevét egynek se tudom leírni.

Ott van pl. Lucy Liu. Bár ő emingráns vagy mi.

jbb 2008.07.11. 10:53:39

Ez gáz lesz tudom, de most hirtelen ez jutott eszembe: Csak Mócsing Csüng, a kínai hentes.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.11. 10:54:57

Meg ott van a Bosnyákon a mosolygós édességárus lány. Valami Lee

Zetek 2008.07.11. 10:55:32

Milyen kínai játszik? Pl. amerikások is? A Királyudvar tulajdonosa Anthony Hwang minek számít? Csak a manadarinok fociznak - részes, vagy egész kivitelben, erről még Rejtő Jenővel egyeztetek - vagy kedvenc kisebbségem a miauk is számítanak?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.11. 10:58:29

Michael Chang (tenisz). Ja, asszem ő is amerikai. Basszameg. Bosszúból nevezem az itt szereplő összes kínai nevet:

szovicc.blog.hu/2008/07/09/hogy_hivjak_a_gorog_buzit_legyunk_egyutt_cikisek

jbb 2008.07.11. 10:59:27

off. azt hallottam Pörzse Sanyinál egy Indiában és Kínában elismert magyarságkutatótól, hogy az első kínai dinasztia hun volt. Tehát tesók vagyunk és ezt Kínában büszkén vállalják is. Mit gondoltok? (Nem MTA-s állásontot kérek, azt már ismerem a törikönyvekből!) on

Hattory Hanzo 2008.07.11. 10:59:56

Úlfhé

A kosaras Yao Ming

Zetek 2008.07.11. 11:03:43

jbb. Ők sem kínaiak, hanem a Kiszely féle az ország nyugati sarkában élő muzulmán lovasnomádok. Ezért gyanúsan rossz a vesrenykiírás. Nem ez a csapat dolgozik az aurópályák tender kiírásain?

rivera 2008.07.11. 11:08:25

ugye filmekbol Jackie Chan, de a nagy kedvenceim Stephen Chow, Tony Leung, Andy Lau.

1151+58 2008.07.11. 11:21:47

Sheng-Bang Qian kínai csillagász Kínában
Kinwah Wu kínai csillagász Londonban
Stephen Ng kínai csillagász Ausztráliában
Ezek közül az elsőnek magyar együttműködői is vannak. A tudományban (is) nagyon sok kínai járja a világ egyetemeit, diákként is, oktató-kutatóként is.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.11. 11:25:04

Hattory Hanzo 2008.07.11. 10:59:56

Jaja. Rá gondoltam.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.07.11. 12:00:01

Mao (vagy őnem ér?), Szun Jat-szen,

betyár (törölt) 2008.07.11. 12:06:10

Shanghai Shek (már amennyiben így kell írni), Csu-en Lai,

betyár (törölt) 2008.07.11. 12:07:32

Elnézést, most láttam, hogy ma élők kellenek:(((

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2008.07.11. 13:29:15

Fejből: Jang Ji-Vej (vagy hogy a túróba hívják), az első tajkonauta , azaz kínai űrhajós.

Wikipedia check: Yang Liwei, azaz Jang Li-vej, majdnem megvolt. :)

Cypriánus 2008.07.11. 14:03:16

Bocs, de a Stephen Ng a neve alapján filippinó , ez ugyanis eléggé tagalog-ízű név...nem emlékszem ng szóra a kínaiban, amely nyelv összes-nem túl sok-szava egyszótagú és magánhangzót is tartalmaz.(most haggyjuk, hogy négyféle zenei hangsúlyuk van, és vannak összetett szavak stb.)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.11. 14:36:06

Oké, könnyítünk a dolgon, és HALOTT, illetve TENGERENTÚLI kínaiak is játszhatnak. Kérjük, hogy aki hajt a pólóért, az szedje össze a már elhangzott neveket egy kommentbe.

szpal 2008.07.11. 14:40:58

tanulságos játék.

1. Jackie Chan
2. Kim Ki-duk
3. Kim Dzsong Il
4. a dalai láma, ő ugye Kínában született, tehát kínai : -) (ezzel sértegetett Sebesi nevű tanárom egy ujgúr fiút, de végül nem jutottak dűlőre)

a 2-3. nem igazán kínai, de az a környék, tehát ismeri a világ a távol-keletet azért.

szpal 2008.07.11. 14:44:04

ezt figyeljétek, magyarok: a d. láma Qinghai-ban született, ami From Mongolian Köke Naɣur:
Köke - blue
Naɣur - Lake
"blue lake" (Lake Qinghai)
In Chinese:
青 qīng - green/blue
海 hǎi - sea

nem emlékszik valaki Gyurcsány tolmácsának nevére? Aki nem tudta lefordítani a gömböcöt? Ő is kínai, csak nem híres...

kzgy 2008.07.11. 14:51:35

Szpal, ez a Sebesi nem véletlenül közgázt tanított jogászoknak? Mert nálunk is előhozta, hogy ő bizony híve a kínai-magyar határnak.

Volt egy Fan Cseng akármi nevezetű gyerek a csoportunkban, és ő járt úgy az első zh-nál, hogy azt a kérdést kapta, hogy: "Mit nevezünk a hálózat csapdájának?" Szegény nem ismert a csapda a szót, és suttogva kérdezte a környéken ülőket: "Mi az csápda? Mi az csápda?" Mire az egyik srác megelégelte, és rámordult: "Kelepce, bazmeg, kelepce."
Bocsánat az intoleráns anekdotáért.

Bummer 2008.07.11. 14:54:51

Csin Gacs Guk (Jin Gaj Guk)

kzgy 2008.07.11. 14:56:15

Ja, akkor
1. Fan Cseng
2. Jackie Chan
3. Jao Ming
4. a kollégám Aiming Kubasi (bár ő ujgur pont)
5. Hu Rozika, aki a húgom tanítványa volt Újpesten
6. Li Bin (magyar pingpongozó)
7. Hu Jintao
8. Ye Quian (ügyfelem volt)

Abbahagyom, minden 5. szembejövő úgyis kínai.

"Horthy-fasiszta" 2008.07.11. 15:08:25

betyár, Sanghai Shrek az nem az ferdeszemű Tajvanra emigrált kuomintangos ogre volt?:))

rivera 2008.07.11. 15:18:39

Szpa, Kim Ki-duk del koreai, kulonben irtam volna en is :)

da 2008.07.11. 15:31:27

ja, az en csoportomban volt egy bangladesi lany aki az "adleri pszichologia" -bol az adleri-t kereste eleg sokat a szotarban.
Yi Jianlian (New Jersey Nets) meg ugye a kedvenc filmembol Wu jian dao-bol mindenki.

da 2008.07.11. 15:35:36

meg a kedvencem: Donghua Li (Svejc) Atlanta olimpiai bajnoka lolengesben, aki sirt a svajci himnusz alatt. Bar lehet h azert mert nem a kinai himnusz.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.11. 15:36:17

Kim Dzsong-il nem kínai, csak szeretne az lenni.

irrelevant 2008.07.11. 15:49:26

Csin Si-huang ti
Hszu Ven-li
Csen Tung-hsziu
Csang Kaj-sek
Csang Tung-szun
Csang Csün-maj
Lin Piao
Jüan Si-kaj
Liang Csi-csao
Hu Si (nem halandzsa, esküszöm, ő is egy kínai politikai filozófus volt)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.11. 15:55:17

Látjuk, otvospeter, nagyon otthon vagy a kínai másként gondolkodókban (Vej Csing-seng, Hszü Ven-li). A Csen Tung-hsziu az Csen Tu-hsziu akar lenni?

svonk 2008.07.11. 16:44:52

Ismerek egy csomo(nehany tucat) ma elo, nem kifejezetten hires kinait. Azt furcsalom, hogy nincs koztuk ketto, akinek ugyanaz, vagy legalabb hasonlo lenne a keresztneve (Jun, Xuebao, Younghou, Yanmei, Xingyao, stb). Ez miert van? Vicces lehet, ahogy a kinai szerelmesek fabavesik szerelmuket: egy sziv, benne pedig X Y. Ja es a legtobb szerint a tibeiek kinaiak, csak nincsenek vele teljesen tisztaban.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.11. 17:58:58

Svonk, ez azért van, mert a kínaiban nincsenek előre meghatározott keresztnevek (mint pl. "Béla", "Lola"), hanem a gyereknek születésekor egy-két közszót jelző írásjegyet adnak névként. Ezért minden kínai keresztnév beszélő név, pl. Vang Virágocska, Liu Nagyfejű, Csang Januárban Született" stb.

Ami a tibetieket illeti: a kínaiban két külön szó jelöli a "Kína lakója" jelentésű "kínait", illetve a "han etnikumú" jelentésű "kínait". Az első értelemben a tibetieket természetesen kínainak tartják, a másodikban természetesen nem. Idegen nyelven kommunikálva azonban ezt a különbségtételt általában nem tudják kifejezni.

svonk 2008.07.11. 19:56:09

Sejtettem, hogy ez van, de azert akkor is lehet nehany nepszerubb, mint Viragocska, Csengettyucske, vagy ilyesmi. A Tibetiekre meg ugy ertettek, hogy nem ertik, minek pattognak, az mindig is Kina resze volt.

irrelevant 2008.07.11. 20:21:05

KK igen, az akart lenni, bocs.
Ebből is látszik, hogy fejből írtam :D

Avatar 2008.07.11. 20:23:25

"Én vagyok Li Taj Po, sajnos nem értek saját kínaiul..."

irrelevant 2008.07.11. 20:27:33

Csen Ezs-csin
Csiang Csing
Csang Csun-csiao (a kedvenc nevem!)
Hu Jao-pang
Hua Kuo-feng
Li Peng (a szemét)

backg 2008.07.11. 22:10:03

Alice Chang - kolléganő
Wong Kar Wai - filmrendező (Csunking expressz, Bukott angyalkák)
Ang Lee - filmrendező (Étel, ital, férfi , nő)
Chiang Kai-shek - a Kuomintang vezetője (itt csaltam, mert csak annyi jutott eszembe, hogy valamilyen 'shek' a többit a Google-ból néztem ki)

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.07.12. 00:58:27

Hamár... 8-) Leginkább filmes neveket tudok mondani:
Tsui Hark, John Woo, Ang Lee, Andrew Lau, Zhang Yimou
Jet Li, Zhang Ziyi, Tony Leung Chiu-Wai, Wei Tang, Chow Yun-Fat

... és aki miatt a Skorpiókirályt is megnéztem: Kelly Hu.

Egy-két helyen puskáztam, a helyesírás(?) végett.

HuYacusa 2008.07.12. 08:37:40

(miután PT meg krisek lelőtte a listámat)
Sally Yeh -t írta már valaki (az énekesnőt a A Bérgyilkosból?
Yo Yo Ma, a hegedűs?
Chou En Lai -valami politikus, aki valamiért nem volt "szimpi" az átkosban -legalább is én ilyen kontextusban emlékszem rá

HuYacusa 2008.07.12. 08:42:25

(mármint a politikának nem volt szimpatikus és akkor még Csuen Lai-nak írták )

betyár (törölt) 2008.07.12. 15:55:48

Horthy-fasiszta,

Shanghai Srek az a sárga, ferdestemű ogre, de mivel a 4. rész még nem készült el a rajzfilmből, nem tudhatjuk, hogy a kuomintang után hova emigrált:)))

Gotama 2008.07.12. 18:37:37

Most vizsgáztam kínai filozófia és vallástörténetből:D NEM sinológus vagyok!!!
Konfuciusz (latinos, gyerekkori név:Qiu, felvett név:Zhongni tiszteletbeli név beszélt formája:Kongfuzi)
Mengzi (konfuciánus filozófus)
Xunzi (konfuciánus filozófus)
Laozi (Lao Ce - taoista)
Zhungzi (taoista)
Mo Di
Zou Yan (természetfilozófus)
Gongsum Longzi (logicista)
Hui Shi (logicista)
Shen Buhai (legista)
Shen Dao (legista)
Shang Yang (legista)
Han Feizi (legista)
Huainanzi
Liezi
Dong Zhongshu (szinkretista)
Wang Chong (szinkretista)

IHCS 2008.07.13. 13:30:23

Kedves Kálmán, ne haragudj meg, de ahogy a kommenteket nézem, lehet, hogy elég lett volna a "ki tud több kelet-ázsiait felsorolni" kérdést feltenned. A csapat jelentős része számára nemcsak hogy 1,5 Mrd a kínaiak mértékegysége, de lehet, hogy a "aki ferdeszemű az kínai" definíciót is osztja.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.07.13. 15:14:22

"Nézem a felhőket.
Olyan szépek a felhők.
Sejtelmesek, ártatlanok és természethűek.
Én is természethű vagyok.
Li Taj-po szavai csengnek a fülembe
Én vagyok Li Taj-po.
Sajnos, nem értek saját kínaiul.
De azért hiszek neked.
Barna szemem van.
Ez egy veszett fazék.
Lehetnék én is kamikázé,
lehetnék én is kamikázé.
Papírnadrág... "
(A.E.Bizottság)

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.14. 00:51:29

Pásztor Tiborhoz csatlakozván - elvetemült ázsiai filmrajongó lévén -, ami így hirtelen eszembe jut az ő felsorolásán kívül:

színésznők/színészek: Gong Li, Maggie Cheung, Fei Wong, Li valaki (a császári orvos leánya, pedig még képet is szedtem le róla vmikor :), de a vezetékneve nem jut eszembe, talán Wan), Donnie Yen, Sammo Hung, Tony Leung, Simon Lau.
filmrendezők: Ringo Lam, Kar Wai Wong, Johnnie To, Tsui Hark.

Az első négy színésznőt + Ziyit szívesen begyűjteném materiálisan is ;) Még arra is hajlandó lennék, hogy a Kínai Népköztársaságnak felajánlanék két tucat magyar politikust "cserébe" értük.

Gotama 2008.07.14. 12:55:52

Hoppá, elírtam: "Zhungzi (taoista)"
Természetesen Zhuangzi (ejtsd: Csuancö)

zsanka · http://csombor.blog.hu 2008.07.14. 16:37:50

Wang Qiang - tv paprikán főzött Kozival és Dömével+éttermei vannak
Lucy Liu, Yao Ming, Lao Ce, Konfuciusz - de ők voltak már
és persze Li Taj-po.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2008.07.14. 16:39:41

Lin Yutang író - Egy múló pillanat c. regényt épp most olvasom.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2008.07.14. 19:57:06

sőt, a Macskafogóból Hoshi Mishi professzor+segédje Csio.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.14. 20:14:12

KEDVES OLVASÓK, A JÁTÉK LEZÁRULT, MOSTANTÓL CSAK ÖNSZORGALOMBÓL LEHET KÍNAIT KÜLDENI.

A GYÖZTESEK (HOLTVERSENYBEN, 17-17 KÍNAIVAL):
- OTVOSPETER
- GOTAMA

Otvospeternek külön gratulálunk, mivel annak ellenére ismer egy csomó kínait, hogy utálja őket.
A két nyertessel hamarosan e-mailen felvesszük a kapcsolatot a nyeremény eljuttatásának ügyében.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.07.16. 11:45:13

Szerintem nem annak ellenére, hanem pont azért. :D
süti beállítások módosítása