Éppen egy hónap múlva, augusztus 8-án kezdődik a pekingi olimpia, amely minden idők legkínaibb olimpiájának ígérkezik. Ez alkalomból tárjuk kedves Olvasóink elé az alábbi beharangozót, amely eredetileg az időközben sajnálatos módon online-osodó papír Reakcióba készült.

 KÍNA ÉS AZ OLIMPIA

 Az elmúlt kétezer évből nagyjából ezernyolcszáz a kínaiaké volt. Még 1800 körül sem volt túl sok olyan mutató, amelyben Kína ne a hímtag kellemesebb végén állt volna a Nyugattal szemben. Népsűrűség, ipari termelés, mezőgazdasági terméshozamok, technikai fejlettség, írástudás szintje – mindebben a kínaiak voltak a császárok. Nekünk, nyugatiaknak az ipari forradalmaknak köszönhetően mostanában volt kétszáz jó évünk, de a trend fordulni látszik, s hamarosan mehetünk a levesbe, legalábbis a pesszimista nyugati, optimista kínai jóslatok szerint. A pekingi olimpia nem szól másról, mint ennek tudatosításáról.
 
 A kínai kultúrában az egyik legfontosabb dolog az „arc”, vagyis a méltóság, tekintély, megbecsültség. Márpedig az 1840-es évek közepétől Kína elvesztette az arcát: sorra mosták fel vele a padlót a nyugati hatalmak, majd – ami még cikibb volt – a japán törpék is. Kína 1949-ben, a Népköztársaság megalakulásával nyerte vissza tényleges függetlenségét, de ekkor meg kénytelen volt a szovjetektől lejmolni némi fejlett technikát, amiért cserébe el kellett ismernie Moszkva vezető szerepét a kommunista világban. A nyugati országok évtizedekig embargó alatt tartották Maóékat, akik idővel az oroszokkal is csúnyán összevesztek, úgyhogy a 60-as évekre Kínát Enver Hodzsán és szűk baráti körén kívül lényegében mindenki utálta, s röhögött rajta viccesnek tűnő hülyeségei („népi kohók”, „vörös könyvecske” stb.) miatt.

 Visszavágót akarunk!

 Az évszázados megaláztatásnak, illetve elszigetelődésnek összetett hatása lett a kínai néplélekre: egyrészt en bloc igen zabosak a külföldiekre, másrészt irigykednek rájuk fejlett technikájukért, sok pénzükért és nagymellű szőke nőikért, harmadrészt pedig minden vágyuk, hogy világos választ adjanak a globális gettó örök kérdésére: ki a fasza gyerek?

 Én – jelenti ki határozottan Kína, s ebben a vezetés és a nép egységes. A kommunista párt legitimitása két dologra épül: a harminc éve tartó évi 10% körüli gazdasági növekedésre, valamint a hivatalosan is gerjesztett kínai nacionalizmusra. Ez utóbbi alaptétele, hogy a csúnya külföldiek kedvenc hobbija Kína szívatása, de a komancsok vezetésével a kínaiak a sarkukra álltak, s fokozatosan visszanyerik nagyhatalmi státusukat. Ennek a folyamatnak a megkoronázása lesz a 2008-as olimpia, ahol az egész világ láthatja majd, hogy a kínaiak bizony mostantól nem szarral gurigáznak.

 A pekingi olimpia tehát a legkevésbé a sportról szól: egy ősi szuperhatalom comebackje lesz ez. A modern korban ez lesz az első alkalom, hogy a globális közvélemény nem valami ipari méretű mészárlás vagy idióta kampány miatt figyel Kínára, s az esemény megpecsételi a tényt: Kína elfogadott tagja lett a nemzetek közösségének.

 Vízkocka és esőemberek

 A kínaiak – érthető módom – rendkívül büszkék a sikerre, az olimpiát nekik ítélő 2001. júliusi döntést követően perceken belül többszázezer pekingi tódult ki a Tiananmen térre, s hatalmas ünneplés kezdődött tűzijátékkal, Yanjing márkájú sörrel és Jiang Zemin akkori pártfőtitkár váratlan megjelenésével súlyosbítva. Azóta pedig ütemesen haladnak az előkészítő munkálatok: a lusta görögökkel ellentétben a kínaiak eddig mindent időben vagy idő előtt befejeztek, így hamarosan minden készen áll, hogy 2008. 08. hó 8-án, este 8 óra 8 perc 8 másodperckor megkezdődjék a globális jegyüzér-társadalom életének legfontosabb eseménye. (Kínában a 8-as hagyományosan szerencsés szám. Igaz, Kínában minden szám szerencsés, kivéve a 4-est.)

 Hogy legyen mit bemutatni a külföldieknek, a tízmilliós várost teljesen újjáépítették. Hivatalosan 2 milliárd dollárt költenek magukra a játékokra (az „arc” megőrzése miatt fontos, hogy az athéni olimpia 2,4 milliárdos büdzséje alatt maradjanak), de Peking kipofozására nem kevesebb, mint 40 milliárdot költöttek. A meglévő négy mellé még hét (!) metróvonalat építettek, és a fúrópajzsok nem akadtak el a Fővám térnél. A versenyek helyszínéül számos vadonatúj létesítmény fog szolgálni, amelyeket a világ legmenőbb építészei terveztek – hírügynökségi tudósítások szerint a Madárfészek (hivatalos nevén: Nemzeti Stadion) vagy a Vízkocka (Nemzeti Vízisport Központ, más néven [H2O]3) láttán a világ valamennyi arra járó építészetkritikusa maga alá vizelt. Mindezek mellett több száz kilométernyi új út épül, s több ezer új busz áll szolgálatba.

Pekingben kicserélték a hibás angolságú táblákat, kampányokat indítottak a köpködés és a hasonló kevésbé szimpatikus népi hagyományok ellen, az olimpia idejére eltávolítják a városból a koldusokat, zsebtolvajokat és mentálisan sérülteket. A rendőröknek átképzéseket tartanak, s megtiltják nekik, hogy bunkók legyenek (például tilos lesz számukra a csúnya beszéd).

 De az időjárást sem bízzák a Jáde Császár kegyeire: a Trantor bolygó mintájára időjárás-szabályozó rendszert építettek ki, amely állítólag képes megakadályozni, hogy eső mossa el a fontosabb eseményeket, s amely arra is alkalmas, hogy egy hirtelen vihar felkeltésével megtisztítsa a város levegőjét. (A rendszer 11 ezer légvédelmi ágyúból és rakétakilövőből áll, amelyek vegyi anyagokat juttatnak a felhőkbe.) Ez utóbbi projekten a nyugati tudósok egyelőre röhögnek, de ugyanígy röhögtek akkor is, amikor pár éve a kínaiak űrutazási terveiről hallottak.

 Indul a bulldózer
 
Persze ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. A nagy buzgárkodásban Peking egyedül szerethető helyeit, a több száz éves sikátornegyedeket többnyire ledózerolták. Külföldi források szerint 1,5–2 millió embert telepítettek ki Pekingből, hogy helyet csináljanak az olimpiai létesítményeknek (a pekingi hivatalos források 6000 család áttelepítését ismerték el). Az így otthonukat vesztett tömegek kevésbé lelkesednek az „Egy világ, egy álom” jelszó alatt futó projektért, de ha ezt nyilvánosan is kifejezésre juttatják, akkor igen könnyen „munka általi átnevelésen” találhatják magukat valami eldugott lágerben, egy kihegyezett bambuszbottal a seggükben. Ám a többség, János bácsi és Mari néni távoli kollégái, Wang apó és Li anyó jobban élnek, mint négy éve, s még jobban, mint negyven éve, így az olimpiának ők is örülnek. Nagyobb is mostanság a szájuk, mint az idén februárban megnyílt fővárosi repülőtéri gigaterminál.

 Akárhogy is fáj, Liu most a sztár

 Persze a kínaiak a sportról sem feledkeztek meg. Néhány évtizede – szintén afféle presztízsberuházásként – átfogó edzési és utánpótlásképző programokat indítottak, melyeknek eredményeként folyamatosan törnek fel a különböző ranglistákon. Sokan csodálkoznának, ha Pekingben, hazai pályán nem ők gyűjtenék a legtöbb aranyat. Számos éremre számíthatnak pingpongban, tollaslabdában, műugrásban, tornában, lövészetben és súlyemelésben, de egy-két arany lényegében bármelyik sportágban becsúszhat (kivéve a csapatsportok többségét).

 A nagy fehér emberek hajlamosak a kínai sportolókat arctalan, névtelen, a semmiből előjött droidoknak tartani. Ez nemcsak nem píszi (az minket nem zavarna), hanem hülyeség is. Hazájukban az olimpikonok nagy sztárok, milliós rajongótáboruk, sőt saját egyéniségük van, s gyakori szereplői a bulvárhíreknek. Persze nem könnyű megjegyezni (vagy akárcsak helyesen kiejteni) egy olyan, nevet, mint a Liu Xiang vagy a Shi Junjie – de hamarosan nem lesz más választásunk.
 

Mint a talajvíz

A Kínai Népköztársaság először 1984-ben vett részt nyári olimpián (korábban Taiwan indulhatott Kína színeiben). Los Angelesben 15 aranyérmet, s összesen 32 érmet nyert, ezzel 4. volt az éremtáblázaton. 1988-ra a kínai sportolók némileg visszaestek (5 arany, 28 érem, 11. hely), majd Barcelonában és Atlantában már jobbak voltak (16/54 , illetve 16/50, mindkétszer 4-ikek lettek). Azóta jönnek fel: Sydney-ben 28 aranyat s 59 érmet nyertek (3.), míg Athénben 32-szer játszották el a „Fel emberek, kik nem akartok rabszolgák lenni, vérünkből és húsunkból építsük fel az új Nagy Falat!” kezdetű himnuszt (itt összesen már 63 érmet nyertek, s az éremtáblázaton másodikak lettek, 4 arannyal lemaradva az USA mögött).