Bocsánatkérés és köszönet
2008. július 01. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Bocsánatkérés és köszönet

 Rogán Antalnak, Belváros-Lipótváros polgármesterének

 Tisztelt Polgármester Úr!

 Engedje meg, hogy köszönetet mondjunk Önnek, amiért gyors és határozott intézkedéseivel sikerült elérnie egy hat éve húzódó probléma megoldását a Gödör Klubbal kapcsolatban. Be kell valljuk, kissé szégyelljük magunkat, hogy bár 2002 óta mind a kormányban, mind a fővárosban a mi pártjaink gyakorolják a hatalmat, sőt 2002-2006 között az érintett V. kerületet is mi irányítottuk, mégsem tudtunk egy átkozott pecsétes papírt kiadni, amely legalizálta volna a - fiatalkori barátaink megélhetését is biztosító - büfé működését. Ez Önnek köszönhetően végre sikerült.

 Gratulálunk továbbá, amiért olyan ötleteket vetett fel az Erzsébet térrel kapcsolatban (nyilvános illemhely, gördeszkapálya), amelyek nekünk eddig eszünkbe sem jutottak, pedig hosszú évek óta foglalkozunk várospolitikával, méghozzá nem kevés pénzért.

 Kérjük bocsásson meg, amiért különböző fórumokon - sajtótájékoztatókon, közleményekben, nyilatkozatokban - az ügy kapcsán hülyeségeket beszéltünk Önről. Tekintse ezt afféle munkahelyi ártalomnak - gondoljon csak bele, ha az Ön közvetlen főnöke Demszky Gábor vagy Steiner Pál lenne, Ön nem lenne kénytelen folyton marhaságokkal kiállni a nyilvánosság elé? Mi mindenesetre mélyen szégyelljük magunkat, s kérjük, értse meg szorult helyzetünket. Ne haragudjon azért se, mert egy nyilvánvalóan jogsértő állapot megszüntetését célzó intézkedését követően felnőtt ember létünkre azonnal hisztériázni kezdtünk, ahelyett, hogy a dolgunkat végeztük volna.

 A fentiek alapján kérjük a Polgármester urat, hatalmazza fel a belváros-lipótvárosi kerületőrség munkatársait arra, hogy - szükség esetén akár testi kényszer alkalmazásával is - tartson minket távol az Erzsébet térnek még a környékéről is, s ha mikrofonnal a kezünkben látnak minket közeledni, akkor azt azonnal, előzetes figyelmeztetés nélkül kobozzák el tőlünk. Nem akarunk többet bohócot csinálni magunkból, már így is rajtunk röhög a tágabb családunk és valamennyi volt gimnáziumi osztálytársunk.

Budapest, 2008. június 30.

Bojár Iván András, a főváros arculatáért felelős tanácsnok
John Emese, a budapesti SZDSZ-frakció vezetője
Molnár Katalin, az V. kerületi SZDSZ-frakció vezetője
Pásztor Tibor, az V. kerületi MSZP-frakció vezetője
Szabadai Viktor, a budapesti SZDSZ elnöke

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr41543832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemkellnemzetivagta 2008.07.01. 08:48:14

"Inkább az idegengyűlölő, a xenofób programok jelennek meg Budapesten" - mutatott rá Bojár Iván.
ezeknek a rohadt náciknak mindig megfeszül az ujjuk a ravaszon, ha gödröt látnak.

kispufi 2008.07.01. 09:17:59

Kálmánék, Tóniék, nagy mértékben érzem eme levél realitását, az aláírók neve és előélete garancia az ilyen fair és elegáns önkritika gyakorlásának előbb-utóbb bekövetkező megvalósulására. Ugyebár. A végére még be lehetett volna iktatni, hogy a kommenteket "Addig álljatok fél lábon" jeligére várjuk.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.07.01. 09:22:41

nagyonkurvajó! :)

az öt megnevezett pedig kapja be addig is az összes faszomat!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.01. 09:37:15

Nagyon jó "ál-levél" ... 14 éve követem a politikát, de ekkor öngólt még nem láttam, amit ez a 5 ember összehozott ...

És ezért a munkájukért még fizetést is kapnak :-)

smalladam 2008.07.01. 09:55:46

kommunikációból van mit tanulniuk rogántól asszem.

nemkellnemzetivagta 2008.07.01. 10:03:17

a hvg-s videó a legszebb dolog, amit mostanában láttam. bárdos deák ágnesnek nem lett több agya az elmúlt 20 évben, de hajat se nagyon mosott. meg az is vicces, hogy barcs miklós csinálja az interjút sziámival, miközben a legsúlyosabban mocskolja (teljes joggal) a honlapján. hahahaha. az egész bagázs annyira nyomorult.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.01. 10:05:02

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.07.01. 09:37:15:
"Nagyon jó "ál-levél" ... 14 éve követem a politikát, de ekkor öngólt még nem láttam, amit ez a 5 ember összehozott ..."

Nekem az a velemenyem, hogy a "Fidesz ledozerolja a kulturat" emlekkep maradt meg es nem az, hogy Rogannak volt a legkevesebb sara ebben a tortenetben.

Majd csak figyeljetek a valasztasi kampanyban.

tevevanegypupu 2008.07.01. 10:05:43

Nagyon jo, kivancsi lennek erre mit tudnanak mondani. Persze sokkal hatasosabb kiallni es tiltakozni csak ugy a feltunes kedveert, mint gyakorlati dolgokat megvalositani szepen, rendben egymas utan.(:

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.01. 10:09:53

Doomhammer:
Szerintem is az rögzülhetett inkább. Érdekes lenne egy körkérdés a Gödör környékén. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.01. 10:13:27

PT úr meg nem ér rá idefigyeli, mert már a 4., dühödt gödrös posztjánál tart... pasztortibor.blog.hu/2008/06/26/godor_iv

:DDDDDDDDDD
(PT úrnak: röhög, röhög...)

jbb 2008.07.01. 10:14:55

Pontosan, óriási ez a sztori. Mert ugye kizárólag csak a fidesz szokott hisztériázni és válságot vizionálni kedves john emese?

Erről eszembe jutott a tegnapi alkotmánybírósági megfejtés. KÉrlek segítsetek az értelmezésben. Ezek szerint a gyűlölettörvény alkotmányellenes. Ezt kimondta a bíróság. Ezt Sólyom előre sejtette, ezért is küldte normakontrollra. (tehát hogy ne sérüljün a magyar alkotmány) A Mazsihisz pedig e normakontroll hallatán felrúgta a hagyományos szokást és TÜNTETŐLEG nem fogadta el az államfő meghívását. Egyedüliként.

Most akkor mi is a Mazsihisz és az Alkotmány viszonya? PC blablát nem kérek, érteni szeretném.

Bummer 2008.07.01. 10:28:33

A Mazsihisz szerint rossz az alkotmány, mert nem védi eléggé a zsidókat.

nemkellnemzetivagta 2008.07.01. 10:33:37

hamar eljutottatok a gödörtől a dohány utcáig. (mondjuk tényleg nincs messze)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.01. 10:40:06

a Tank is ezt az utat járta be - csak fordítva - 2006 forró októberében :D

smalladam 2008.07.01. 11:01:29

a tank a városháza parkból indult a gödör felé, de félúton elakadt a támogató ék vagy mi, és a rendőrségi antitank junit 3462573645734 liter gássprét fújt be az összes nyíláson.:)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.01. 11:06:23

Hát, ja, de mi lett volna akkor, ha a Dohány utcába indul :)

smalladam 2008.07.01. 11:19:08

ahogy a lánctalpak porrá zúzzák a fényreklámot...grandiózus, mint a halál ötven órája, vagy az apokalipszis most-ból a helikoptertámadás.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.01. 11:22:41

smalladam:
Állítólag a Deák téren most van valahol egy tankvezetést reklámozó plakát. :) Az igazi az lenne, ha az ominózus citylight helyre tennék...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.01. 11:23:39

És közben, a fenyegető szürkeségben csak a lángoló aluljáró fényei pislákolnak :D

smalladam 2008.07.01. 11:25:52

Turul, igaz:) viszont a tankvezetős plakát a hármas metró kettes metróhoz levezető mozgólépcsője felett van, a tank, meg a többi kiszuperált harcjármű pedig épp zamárdiban:)

smalladam 2008.07.01. 11:33:32

az hagyján, hogy tank, de 120-as skodát? hát ez már tényleg perverz:D

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.07.01. 14:26:58

KK&TT, ti is megkaptátok Tóni válaszát, vagy csak nekem küldte el?
pasztortibor.blog.hu/2008/07/01/levelek_10

Drága Szamárfül/murci!

Tessék mondani, mi a dühödt abban a postban, amit teccett linkelni? Direkte örültem, hogy Rogán Antal pár nap alatt mekkorát mozdult el a Gödör bezáratásától a kinyitása feletti örömködésbe. Végre valami, amit együtt akartunk, együtt elértünk.

U.i.: ismerem én a szmájlikat, íme a kedvencem, Abraham Lincoln: ==|:-)=
Kegyednek meg hadd küldjek egy szál @-}---- -t.

Francois Pignon 2008.07.01. 16:37:45

A jelek szerint inkább porcsin.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.07.01. 20:20:56

Ennek a pásztornak nem kéne már elhallgatnia végre és mélyen magába néznie? Vagy ez a hülyegyerek napról napra csak mélyebre sülyed?

Szánalmas.

kispufi 2008.07.01. 21:32:27

PT, azt ki tetszetted mondani, hogy szarházi voltam a bandámmal együtt a korábbiakban is - most csak erről az ügyről szólva -, és a végére is azok maradtunk? Nem tetszetted, ezért is vagytok azok, amik, soha nem is lesztek mások, egy klasszikussal szólva, ha beleszakadtok, se tudtok többet.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.01. 23:08:06

Kedves Művész Úr, Drága Józsi!

Végső kétségbeesésemben fordulok hozzád. A helyzet az, hogy szeretnék vicces lenni. Vicces, szórakoztató, jó fej, vagy akármi hasonló – de egyszerűen nem megy! Pedig már szinte semmi másra sem vágyom, minthogy egyszer, egyetlen egyszer megnevettessek néhány embert. Nem arra gondolok, hogy rajtam nevessenek – ezzel nincs probléma, vannak napok, amikor rajtam röhög az egész internet –, hanem amikor mondok vagy írok valamit, s azt mások szellemesnek találják. Én mindent megpróbálok. Felszólalok, nyilatkozatot fogalmazok, blogokra írogatok, sőt saját blogot vezetek. Mindennap megnézem a vicc.hu-t meg a humor.hu-t, átírok, aktualizálok, copy-paste-elek, s mi az eredmény? Semmi. Engem senki nem tart viccesnek. Már az asszony is válni akar, tegnap este is ezt üvöltötte, mielőtt rám csapta az ajtót: „Tibi, bazmeg, neked tényleg nincsen humorod!”

Józsikán, hát ezért gondoltam, hogy megkereslek. Te ott a Mikroszkóp Színpadon mégiscsak tudod, hogy mi vicces, mi nem, még a munkaköri leírásodban is az szerepel, hogy humorista vagy, hát humorosnak kell lenned. Az is vagy, Józsikám, otthon szilveszterkor szoktalak nézni a tévében – tudod, ha az ember egyáltalán nem jó fej, akkor még újévi buliba sem hívják meg –, meg a nyugdíjas választóim is szokták mondani, hogy de megnevettetted őket. S mivel minden választóm nyugdíjas, így azt is mondhatom, hogy valamennyi választóm nagy rajongód.

Szóval azt szeretném kérni Tőled, hogy szánj rám egy kis időt, s taníts meg viccelni. Ígérem, gyorsan tanulok, négy-öt, vagy legfeljebb egy tucat különóra biztosan elég lesz. Hogyan lehet humorosan írni? Szellemesen beszélni? S ami a legfontosabb: miként lehet frappánsan visszavágni valakinek? Unom már, hogy mindenki folyton belém törli a lábát! Ha hozzászólok egy bloghoz, egy-két komment után már mindenki engem fikáz, én meg hiába adok bele apait-anyait, nem kerül ki más a kezem alól, mint valami izzadságszagú, egyáltalán nem vicces szar.

Remélem, nem utasítod vissza a kérésemet. Mindketten tudjuk, hogy én magam is, és közös barátaink is rengeteget tettek Érted. Tudod mennyit kellett telefonálgatnunk, meg udvarolgatnunk annak a hülye bírónak, hogy megúszd egy év felfüggesztettel? Más ilyenért nyolc év letöltendőt kap! És hidd el, a Kossuth-díjad sem rajtam múlott, hanem azon az idegbeteg faszon. Úgyhogy most Rajtad a sor, már csak azért is – és ezt kérlek, semmiképp ne vedd fenyegetésnek –, mert még előtted áll a másodfok, ahol mostanság gyakran érhetik meglepetések az embert.

Ami a foglalkozások időpontját illeti, abban tudok alkalmazkodni, mivel érdemi munkát nem végzek, lényegében bármikor ráérek. Csak kérlek, kezdjük mielőbb.

Várom szíves válaszod.

Szeretettel ölel a Te

Pásztor Tibi barátof
süti beállítások módosítása