Gyurcsány Ferenc, közgazdász - Ilyen ország pedig nincs CI.
2008. június 26. írta: TuRuL_2k2

Gyurcsány Ferenc, közgazdász - Ilyen ország pedig nincs CI.

 Nem lehet azzal vádolni Friderikusz Sándort, hogy a Friderikusz most búcsúja méltatlan lenne a műsor legszebb hagyományaihoz: „A kormányfő a műsorban Békesi Lászlóval, Vértes Andrással és Hamecz Istvánnal beszélgetett az ország helyzetéről. Friderikusz Sándor mindegyiküket közgazdászként mutatta be, nem említette meg múltbeli, illetve jelenlegi beosztásukat.”

 Az ötvenedik születésnapját jövő héten ünneplő showman lassan kikopott az ATV-ről is. Jó egy éve született önéletrajzában még így ír a csatornán futó műsoráról: „Én 2006 januárjában - az ATV többségi tulajdonosainak megkeresésére – elszerződtem egy minden hétköznap este jelentkező, elemző, politikai-közéleti műsor főszerkesztő-műsorvezetőjeként az ATV-hez. A körülmények, az odafigyelés, a műsor kiszolgálása itt, az ATV-n talán a legideálisabb. Nyilván ezzel is magyarázható, hogy - értelmiségi körökben – ilyen sikeres még egyetlen műsorom sem volt. Kíváncsian állok a fejlemények előtt!”

 Úgy tűnik, (Mihancsik Zsófia kifinomult szerkesztői munkája ellenére) elfogytak az értelmiségi körök.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr49540066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CrL 2008.06.26. 10:49:08

a Friderikusz Most mindent összefoglaló búcsú mottója pedig nem jöhetett volna Békesi úr nélkül:

„a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán”

goodnight and good luck!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.26. 10:52:03

"Nem tudom mi a háttér..politikai, anyagi..személyes...? Most mi lesz? Mit tegyünk? Segítsünk? Indítsunk valami mozgalmat? Kérem válaszoljon valamit.

Üdvözlettel Dr. Gellért Mária"

További aggódó Friderikusz-nézők itt:
80.99.236.195/friderikusz/?q=node/1445

Francois Pignon 2008.06.26. 10:52:18

Lehet lemaradtam, nem figyeltem a fejleményeket, mi lett végül az egyházas témájú műsorával?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.26. 10:57:52

Gyöngyszem:
"Friderikusz Úr! Ön és műsora ma az egyetlen támasza a baloldalnak a TV-ben.

Ne tegye, ne engedje, hogy megtegyék ezt a baloldallal, hogy a legnehezebb helyzetben cserben hagyják!!!!
Segítsenek!!!Ha nem ezzel a műsorral, akkor valami hasonlóval. RETTENETES NAGY VESZTESÉGE LENNE A TV-T NÉZŐK TÁBORÁNAK FRIDERIKUSZ SÁNDOR ELVESZTÉSE A KÉPERNYŐRŐL!!
Maradjon, vagy keressen más lehetőséget akár más csatornán , de dolgozzon úgy, mint eddig!

Mélységes tisztelettel személye és munkássága iránt: Nagy Lászlóné és Nagy László Mezőkövesdről"

Zetek 2008.06.26. 11:17:51

Elrontottátok a napom! Mi lesz ezután? Ki fogja ily bátran kérdezni őket?

CrL 2008.06.26. 11:26:06

ergé: omg.

amúgy sztem hogyan adjuk el az Őszödi beszédet volt a legnagyobb húzása Fridi Most-nak 2006-ban. Ennek egyik csúcsepizódja pedig ez a műsor volt:

80.99.236.195/friderikusz/?q=node/463

CrL 2008.06.26. 11:28:31

itt a műsorból egy igen megfontolt elszólás Nádasdy úrtól aki azóta érettségi tétel ha jól tudom:

Nádasdy Ádám: - Lehet. Igen. A hazugság az a hazugság ne relativizáljuk túl azt szeretném mondani, hogy ha egyszer hazudik vagy hazudott a választások megnyeréséhez ez nagyon csúnya dolog, ismétlem, és nagyon gusztustalannak tartom, de ha egyszer a választók beszopták akkor beszopták. Ez nagyon fontos. A demokrácia úgy működik ha egyszer az x-et oda tették...

Invictus 2008.06.26. 11:52:11

Szerintem meg jár a vérbalosoknak is egy szellemi gettó, ahol jól érezhetik magukat, ahol visszahallhatják a saját véleményüket azoktól, akiktől azt eredetileg is kapták :)
Meg a vérjobbosoknak is, képzeljük csak el, ha becsukna a hírtévé, mi lenne. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.26. 12:21:34

Azért a képhez az is hozzátartozik, hogy a silány hazai kínálatból Fridin kívül nem sokan lennének képesek összedobni egy interjút mondjuk Brzezinskivel, vagy Kissingerrel (ha jól tévedek mindkettővel volt). Csak mondom. A belpol része olyan amilyen.

PS: A "mé' ki a faszom az a Kissinger?" típusú nagyokosok inkább ignorálják a kommentemet, nem vagyok kíváncsi a hülyeségekre. ;)

Bakura - Szabadság, egyenlőség, testvériség · http://politikaikommunikacio.blogter.hu 2008.06.26. 12:30:33

Te Friderikusz-önéletrajzot olvasol?! Azt hittem nálam fanatikusabb, betegebb nincs. De ezek szerint még van remény számomra. :))

Invictus 2008.06.26. 12:33:19

Úlfhéðinn

Kell tudni hozzá angolul (azt a lovaspityu is tud, szerintem jobban is, mint Fridi), meg kell némi összeköttetés. Az interjúkat nem láttam, így nem nyilatkoznék róluk...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.26. 12:40:37

Invictus 2008.06.26. 12:33:19

Nem az angoltudás az elsődleges szempont (én jól tudok angolul, de sztem ha dobnék Zbignek egy mélt, hogy ugyan csinálhatnék-e vele interjút, valszleg el lennék küldve a picsába, ha egyáltalán választ kapnék). Lovas meg sztem biztos, hogy el lenne küldve a picsába. Bár ezt őszintén szólva megértem.

Sztem ilyen esetekben az összeköttetések, meg a külföldi reputáció a fontos. Nem sok tévésnek van ezekből ma Magyarországon.

ÁrPi 2008.06.26. 12:58:44

Ulfheddin, ha te modjuk Naszreddin Hodzsa lennél jó neved s reputációd lenne egy Ahmedinezsád interjúhoz, nemde?

tevevanegypupu 2008.06.26. 13:26:28

Talan erdeklodni kellene a Lajtatol nyugatra az emberektol, hogy ki is az a Friderikusz Sandor..Nemcsak a laikusoktol, tevesektol is, haladva Ausztriatol egeszen utkozesig, Franciaorszagig. Amikor vilaghirrol magyarrol vagy akarmirol olvasok egy otthoni ujsagban, akkor valoban sirva-nevetni lenne kedvem.
Kissinger kulonben - ha jol megfizetik - ad interjut mindenkinek, miert is ne? Nehogy mar azt kepzelje valaki, hogy a jeghegy csucsan nem penzre mozdulnak az emberek. Resztvesznek ok barhol es viszonylagosan elfogadhato barmiben - estelyen, konferencian es a teveben is - ha megfeleloen dijazzak oket. Kis artatlanok.
Nalunk anno a szocializmusban - es utana is - csak azok keszithettek interjut valoban jelentos szemelyiseggel, akik kozel ultek vagy fekudtek a tuzhoz. Kulonben ha mar interjurol van szo, akkor szoba johet Hrudinak Alajos is, ha mond ez a nev meg valakinek valamit.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.26. 13:39:15

ÁrPi 2008.06.26. 12:58:44

Ezt nem igazán értem, kifejtenéd?

tevevanegypupu 2008.06.26. 13:26:28

"Resztvesznek ok barhol es viszonylagosan elfogadhato barmiben - estelyen, konferencian es a teveben is - ha megfeleloen dijazzak oket. Kis artatlanok."

Tudod mennyi egy Kissinger-előadás tarifája? Én csak nagyságrendileg tudom, de pont az ATV nem hinném, hogy meg tudná fizetni akár a töredékét is (azért a töredékét, mert interjú, nem előadás).

Viszont ha van esetleg valami insider itt, akkor kíváncsian várom a számszerű adatokat...

A másik meg az, hogy ha tényleg olyan egyszerű, akkor miért nem csinál más csatorna hasonló nagykutyákkal interjúkat?

Francois Pignon 2008.06.26. 13:48:10

Nem tudom, mennyi a tarifája egy ilyen interjúnak, ha nem szívességi alapon megy, de biztos nem hoz annyit, hogy megérné. Bármely magyar politikussal (celebekről nem is szólva) ingyen elérhető akkora nézettség.
Ha lenne rá igény, biztos lenne több hasonló interjú. Azért meg nem is érdemes, hogy magyar riporter tegye fel a kérdéseket Irakról ezredszer. Talán ha rólunk tudnának újdonságot mondani.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.26. 13:58:06

Francois Pignon 2008.06.26. 13:48:10

"Ha lenne rá igény, biztos lenne több hasonló interjú."

Pont itt a lényeg. Hogy "igény" nincs rá. Igény Zuschlagra meg Szíjjártóra van. Meg Győzikesóra. Ennek ellenére Fridi összehozta, és ez sztem jó dolog volt. Nem sztárolni akarom, csak azt szeretném mondani, hogy a dolog nem annyira egyértelmű, mint sokan gondolják.

"Bármely magyar politikussal (celebekről nem is szólva) ingyen elérhető akkora nézettség."

Simán. És ez valahol szomorú.

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2008.06.26. 14:15:13

80.99.236.195/friderikusz/?q=node/1445

Idézet:
"Ma a politikai és társadalmi élet lenyúlása folyik a jobboldal részéről, a Fidesz részéről. Nem tudnák cselekedni, ha nem a világ legopportunistább, de ennek ellenére legmanipulatívabb, és leghataloméhesebb szervezete a Katolikus Egyház nem állna mögötte.
Itt erről van szó ez a vallási maffiaszrevezet Dél-amerikai országokhoz hasonló országgá akarja tenni Magyarországot. Minden területen, mindenáron uralni akarja a hatalmat. Ezért lett közellenség a baloldal és leginkább a liberálisok. El akarja lehetetleníteni.Mint az 1936-os Spanyolországban, de egyenlőre még nem polgárháborúval. Bár nem sok híja. Magyarország rákfenéje is a Rom.Kat. Klérus.De megkockáztatom a világ rákfenéje is."

:)

Naumov 2008.06.26. 14:32:42

Egy másik idézet a kedves nézők kommentjei közül:

"Ön és –szerintem még- Bolgár György képes csak a újságíróitól elvárható etikával, tudással, intelligenciával ilyen minőségű, kiegyensúlyozott tényfeltáró műsorokat készíteni."

(ordítva veri a fejét a falba)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.26. 14:37:54

CrL 2008.06.26. 11:28:31

mindannyiunk nevében kösz a Nádasdy-idézetet! :)))))))

jbb 2008.06.26. 15:13:51

Amikor még csak a szórakoztatásban élte ki felkészültségét és elvitathatatlan teheségét ez a sanyi, számomra is az egyik legnagyszerűbb médiaszereplő volt. Szerettem kötetlen stílusát, merész öltözködését, új színvilágát. Végre nem a megfáradt kommer megmondókat kellett néznem az egyetlen magyar csatornán.
Aztán minden megváltozott. Minden eneregiáját a nemzeti/konzervatív oldal mocskolására összpontosítja, "neves" szakértőit kizárólag Lipótváros antifasiszta tüntetéseiről toborozza (esetleg beveti a minden vivő joker Lendvait) és még véletlenl sem az ország mélyrepülésének okait szeretné feltárni. Sanyinak kizárólag a magyar érdek a sérelem, így távozása kis elégtétel a jósorstól. Béke poraira, remélem soha többet nem kell rettegő szakértőivel és "pártatlan" megszólalásaival szennyeznie a magyar közéletet.

ÁrPi 2008.06.26. 15:48:52

Úlfhéðinn 2008.06.26. 13:39:15

ÁrPi 2008.06.26. 12:58:44
""Ulfheddin, ha te modjuk Naszreddin Hodzsa lennél jó neved s reputációd lenne egy Ahmedinezsád interjúhoz, nemde?""

"Ezt nem igazán értem, kifejtenéd?"

Nem vagyok kellőképpen tájékozott a pl. Kissinger témában, de feltételezésem az, hogy --figyelmen kívül hagyva a közönséges szabadpiaci-áron való fizetett interjút/beszélgetést-- Vele egy feltételezetten nem-a-sok-pénz-révén-összehozott interjú az inkább egy feltételezhető eszmeileg-közelebb-állóval tehát egy liberálisabb ojságíró-személyiséggel jöhet/jöhetett inkább össze.

Mondok egy sánta példát: Gondolom Törökországból egy iszlamista úságíró könnyebben kap interjú-lehetőséget az iráni elnökkel, mintsem ugyanonnan másvalaki.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.26. 16:05:29

ÁrPi 2008.06.26. 15:48:52

Mivel elismerted, hogy nem vagy "kellőképpen tájékozott a pl. Kissinger témában", ezért nem csapom le a nagyon csábító magas labdát, miszerint: Kissinger mint "liberálisabb" személyiség MUHAHAHA.

Anyway, szerintem nem arról van szó, hogy az akolmeleg miatt vállalták volna az interjút. Azt sem hiszem, hogy csak pénz állna a háttérben.
Azt viszont hiszem, hogy a tanácsadók lecsekkolták Fridit, és azt mondták az öregeknek, hogy OK, mehet az interjú, nem csináltok magatokból hülyét, ha elmentek a műsorába. Ez valamilyen szinten elismerés, ha tetszik, ha nem.

tevevanegypupu 2008.06.26. 16:14:45

Ulfhédinn
nem tudom van-e igeny egyaltalan arra, hogy ilyen nagyagyukkal interjut keszitsen akarmelyik csatorna? Volt ido mikor egyedul Hrudinak Alajos keszithett interjut Jasszer Arafattal a vilagban.
Es akkor mi van? Neha valtoznak a viszonyok, az allamforma, az ideologia. Elhiheted, hogy nalunk a regi ujsagirok, akiknek a hajdani nagysagoktol sikerult kicsikarni egy-egy interjut, es meg most is irogatnak, szivesen megennenek es lenyelnenek nehany ilyen tortenelmi beszelgetesrol keszult ujsagcikket, hogy soha meg nem tortentte tegyek a talalkozast.(:

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.26. 16:22:58

tevevanegypupu 2008.06.26. 16:14:45

Nem nagyon értem, mire akarsz kilyukadni. Tényleg nem.

BTW, a Lajos az nem Chrudinák? ;)

Ramaty 2008.06.26. 16:52:27

Hát igen azért posztból és kommenetkből látszik, hogy közepes jobbosok is inkább Friderikuszt néztek, mint a Bayert, Filip "petőfisándor" Kami-t, Csermelyt meg a többi félnótást. :))

Ramaty 2008.06.26. 16:53:38

Persze kivéve, ha Ablonczy szakértett valamelyik csevegő műsorban :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.26. 17:23:52

Friderikusz Sándor kétszresen is elkötelezett a liberálbolsevik oldalon. Ugyebár, a legtöbb zsidó nem tudja megbocsátani a konzervatív oldalnak a holokausztot. A háború után a megmaradt zsidóság volt az a bázis, amelyen szárba szökhetett a szocialista népi demokrácia a Szovjetúnió szája íze szerint. Fridi is csak hű marad ehhez a rendhez. Másrészt Fridi meleg, s mint a legtöbb meleg, érzelmileg túlfűtötten képes gyűlölni azokat, akik magukat normálisnak nevezik ellenükben.

tevevanegypupu 2008.06.26. 17:39:07

Ulfhédinn
Dehogynem Chrudinak, csak ugy nincs ertelme.(:
Arra akartam kilyukadni, hogy nem feltetlenul lesz kesobb buszke egy riporter, ha sikerul egy vilagnagysagot mikrofonba fognia. Altalaban elvarjak a hizelgest, a mersekelt, tiszteletteljes kerdeseket. Es nalunk eleve olyan riportert is tesznek az ilyen hires emberek ala, akinek vilagnezete nagyjabol megegyezik az illetoevel. Es a regmultban azok kozul az ujsagirok kozul nehanyan, akik most a Nepszavaban, Nepszabadsagban irkalnak vagy a televizioban riporterkednek, nem voltak a demokracia lelkes hivei. Kommunistak voltak a javabol, akkor az volt kifizetodo. Akik egyaltalan ilyen helyekre bekerultek, elkotelezett hivei voltak a rendszernek. Kovetkezeskeppen ugy is irtak es kerdeztek, olyan riportalanyaik voltak, akikre akkoriban nyilvan buszkek voltak, ma mar nem annyira. Az elmult rendszer tokeletes kiszolgaloi voltak. Friderikusz mar akkor is egyik kedvence volt a rendszernek. Megengedtek neki, hogy eredetieskedjen. Ahogy megengedtek mondjuk Hofinak is. Akik valoban azok voltak, azok a televizio es a sajto kozelebe sem mehettek. Es nem azert tudjuk, hogy most milyenek, mert nezzuk oket, szo sincs rola: irnak roluk az ujsagok. Friderikuszrol is megirtak, milyen korulmenyek kozott kerult az ATV-hez.

ÁrPi 2008.06.26. 18:21:15

Úlfhéðinn 2008.06.26. 16:05:29

"" nem csapom le a nagyon csábító magas labdát, miszerint: Kissinger mint "liberálisabb" személyiség MUHAHAHA.""

:) oké köszi :-) ,már azt hittem lecsapod a balfogásomból elhamarkodottan leírt jelzőt.

Azokon az enciklopédikus webhelyeken amiket hirtelen találtam, az életrajzát ismertetve megpróbálják némelyik bekezdésben
eme nagy diplomatát a "liberális republikan"
jelzővel --nopersze ezzel talán mint skatulyával-- illetni.


Ezért írtam itt fönnebb hogy

" ... interjú...egy eszmeileg-közelebb-állóval tehát egy liberálisabb ojságíró-személyiséggel (t.i. Friderikusszal)jöhet/jöhetett inkább össze."


""Azt viszont hiszem, hogy a tanácsadók lecsekkolták Fridit, és azt mondták az öregeknek, hogy OK, mehet az interjú, nem csináltok magatokból hülyét, ha elmentek a műsorába. Ez valamilyen szinten elismerés, ha tetszik, ha nem.""

Igen, ezzel egyetértek Ulfhéddin.

grupi 2008.06.26. 19:57:59

Fridi, Lendvai Ildi legnagyobb sajnálatára leköszön, de nem maradunk sokáig a látványa nélkül.
Ugyanis Fridi hamarosan újfent látható lesz, Lendvai Ildi legnagyobb örömére és támogatása mellett, hiszen a büszkeség napjának kikiáltott szivárvány fesztiválon a buznyákok körében fétissel majd Sándorunk.
A népszerű és méltón elfogult műsorvezető-szerkesztő, büszkén vállalja majd ott is mivoltát, miközben az út széléről a méltó közönség és hívőtáborából összeállt kisebbségi többség tapssal és örömujjongással hurrázza majd.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.26. 20:12:54

Ulf,

ezt a K és B interjút én sem értem. Ez erősen pénz kérdés vagy kapcsolatoké. De nem újságírói teljesítmény. És a kapcsolat inkább az ATV hálózatáé, gondolom.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.27. 09:15:46

tevevanegypupu 2008.06.26. 17:39:07

Bazz, még mindig nem értem, hogy tulajdonképpen hogyan kapcsolódik a kommented ahhoz, amiket állítottam. :) Sorry, az én hibám, egyszerűen "nem jön le", hogy mit akarsz mondani.

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.06.26. 20:12:54

"ezt a K és B interjút én sem értem. Ez erősen pénz kérdés vagy kapcsolatoké. De nem újságírói teljesítmény. És a kapcsolat inkább az ATV hálózatáé, gondolom."

Sztem te kicsit túlbecsülöd az ATV kapcsolatrendszerét...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.27. 09:57:39

Úlf,
és alábecsülöm a Friderikuszét? :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.27. 10:05:17

A friss 168 Óra címlapján Sándor, a cím: Folytassa, Friderikusz! Aggódom.

tevevanegypupu 2008.06.27. 10:17:43

Ulfhédinn
Hagyjuk is, majd talan legkozelebb, az is lehet, hogy en reagaltam rosszul, sot majdnem biztos.(:

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.27. 10:53:44

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.06.27. 09:57:39

Nemtom, lehet, hogy igen.

tevevanegypupu 2008.06.27. 10:17:43

No problemo. :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.27. 12:26:33

Csak nehogy tv-elnök legyen ebből az öntelt faszból.

Nincs idegesítőbb, mikor a manipulációt és a nyilvánvaló csúsztatásokat szakmai maximalizmusnak állítják be. Tisztára hányok friditől.

Emlékszem még, mikor Hajóssal közvetítettek vmi választásról... Mi is volt az? Nagyon durva volt, és mindezt az mtv-ben. Remélem nem ott bukkan fel újra... Adott be pályázatot?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.27. 12:31:49

"Másrészt Fridi meleg, s mint a legtöbb meleg, érzelmileg túlfűtötten képes gyűlölni azokat, akik magukat normálisnak nevezik ellenükben."

Ezt honnan lehet biztosan tudni? Régen összehozta a bulvársajtó Sthallal. Volt már fridinek coming outja?

Naumov 2008.06.27. 12:52:39

malacka,

Azt hiszem a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál volt Hajós a riporter.

Érdeklődve várom egyébként Friderikusz mélyrepülésének következő állomását, már ha lesz neki egyáltalán, mert hogy lényegében már minden létező tévécsatornánál előfordult, mindenütt meg is bukott, akár gagyival (Meglepő és mulatságos, Gyerekszáj stb.) akár komolynak szánt műsorral (Szólás szabadsága, Friderikusz most stb.) próbálkozott, aztán összebalhézott a helyi vezetőséggel, és végül továbbállt a következő csatornához. De az ATV-től - ahol egyébként az utóbbi időszakban készített műsorai alapján, mind színvonal mind nézettség tekintetében teljesen jó helyen volt - vajon hova vezet még az út?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.27. 12:57:23

Naumov

Áááááááááááááá, igazad van, és azért is akadtam ki annyira, mert ez a fajta közvetítés kurvára megalázó lehetett a külhoni nemzettársaknak, főleg hogy az eredmény is elmaradt a várakozástól. Nincs túl sok nemzettudata fridikének... viszont öntudata, és túlzott önbizalma annál inkább!

Üdv.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.04. 09:10:15

Na tessék... Lehet, hogy erre vonatkozik a 168 órás Folytassa, Friderikusz?
www.fn.hu/media/20080704/balo_friderikusz_is_indul/

tevevanegypupu 2008.07.04. 09:43:19

Egyik jobb mint a masik, melyiknek drukkoljunk?? A valasztas oly nehez.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.04. 09:49:30

Naumov:
Vagy a nemzet trash-televíziójához, a Budapest Tv-hez, vagy az MTV elnöki székéhez. Nincs más út. :)

Francois Pignon 2008.07.04. 10:02:27

Budapest Tv-n mennyiért mérik mostanában a műsoridőt? Az biztos nem okozhat gondot Fridinek.
süti beállítások módosítása