Sternstunde kezdőknek és haladóknak
2008. június 24. írta: nénike

Sternstunde kezdőknek és haladóknak

 A kiállhatatlanoknak nincs túl nagy respektje, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába ugye, van viszont lapjuk, öles betűkkel, nagy fényképekkel, a Kiállhatatlan News (ejtsd: Blikk), aminek különös ismertetőjele, hogy a szerkesztőség mindig fenntart benne egy népboldogító oldalt, nevezzük ezt a kolumnát fincsinek. A június 20-i számban pl. azt olvastam, hogy már 69990-ért vihetem a Panasonic VDR-D50-est. Ez nagyon fincsi, csak hát 17-e környékén sokaknak elfogy az utolsó forint is, ezért lesz kiállhatatlan és frusztrált sok kedves és jobb sorsra érdemes embertársunk.

 Rácsodálkozva e különös, a MEH-ben egzotikusnak gondolt jelenségre, az illetékes szerv számolni kezdett és döntött. Minden kezdő inaktívnak nem adhat úgy pénzt, mint a hűséges szépkorúaknak, ad hát önbecsülést. Fizetett hirdetésbe csomagolt Zöldmezős Mercit minden kezdőnek! Meg nemzeti büszkeséget. Igen. Sőt: igen-igen. Mert még a magamfajta egyszerű lélek is szereti, ha elismerik a teljesítményét, s hát őszintén szólva már tíz éve ott motoszkált bennem, hogy a Mercedes-Benz és én fogjuk visszahozni a haza Zsiguliját a szarból, közös erővel. Két ilyen Popeye-nek jár a felület, nem? Végre tényezők vagyunk, basszameg! Egész oldalas hirdetésben feszítik fel a leragadt szemhéjakat, hogy lássuk végre, miért volt érdemes krampácsolni, taxizni, segélyért sorban állni, adót elkerülni éveken keresztül. A költő sorait is értjük már : „a megalázottak is szép ruhába bújnak”.

 Üzennek a haladóknak is (épp most látom, összesen 8 milliós értékben), akik alatt azt a szűk pénzes elitet értjük, akik vesznek még e nehéz időkben is Népszavát meg Népszabadságot. Mert simán futja két haladás között, talán még jól is esik nekik aprót vetni az újságárusnak. Értik a tájékozódás szükségszerűségét, őrzik a lángot.

 A Hírlapnak és a Nemzetnek nem jutott az örömhírből, ezek a klerikális, horthy-fasiszta elemek, úgysem tudnak semminek örülni. Pedig – úgy éljek – ki kellene terjeszteni erre az oldalra is a jókedv kampányt. Hátha a végén még a Vásárhelyi Mária Lámpaernyő Manufaktúra is átállna bőrülések előállítására.

 Barátaim, higgyünk a közös sikereinkben és tegyük a dolgunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr90535593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.24. 07:42:04

egy reakciós az végül is minek örülne?
a feudalisztikus monarchia visszaállításán kívül ofkorsz. meg ha esetleg a franciák bocsánatot kérnének a forradalomért.
kiszámolta valaki, hogy mennyi lesz a merci betelpülésének a szaldója?

kzgy 2008.06.24. 08:18:15

Görgess le egy kicsit, pár nappal ezelőtt örültek a reakciósok a merciknek, meg a K+F központnak. Itt most arról van szó, hogy mi a reteknek kell ezt 8 millió forintért fizetett hirdetésben közölni? Ha már egyszer sajtótájékoztatón mindent megtudhattak az újságírók és szépen meg is írták.

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.24. 08:41:40

Ez a poszt itten a fölösleges, ám pártos kormányzati pénzszórásnak állít emléket. A Mercinek természetesen örülünk.

Mária 2008.06.24. 09:08:05

Nénike: miért örülsz a Mercinek?

Én speciel jobban örülnék a légimentő bázisnak, az újszülött mentő gépkocsiparknak, de még a rákos betegek várólistájának az eltörlésének is.

Vagy esetleg annak, ha nem adnák el a magyar gazdálkodók alól a termőföldet... nem zárnák be az utolsó cukorgyárat, az utolsó függönygyárat...

Persze lehet, hogy én nem merek nagyokat álmodni...

Miért is lesz jó "nekünk" a mercedes-biznisz???

Bummer 2008.06.24. 09:09:53

Hány lélegeztető gépet lehetett volna venni egy munkahely árából?
Vagy hány munkahelyet lehetett volna teremteni kisvállalkozásoknál 40 milliárd Ft-ból?

ApukadHUN 2008.06.24. 09:14:01

Orbán Viktor a McLaren fejlesztéseit hozta volna. A hirdetéseket én sem értem, sőt akkor sem érteném, ha az MNO is kapott volna belőle.

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.24. 09:20:49

Kedves Miária!

Azért örülünk, mert a Merci új munkahelyeket teremt, így az ott munkát vállalók fizetést kapnak a karvalytőkéstől, aminek a magyar állam elveszi nagyjából a felét. Az imperialista cég egyéb csatornákon is tejel az államnak (iparűzési adó pl.) Az ilyen nem várt/nagyon várt plusz bevételekől aztán az állam vehet a köznek újszülött mentőt, cukorgyárat, rákos beteget.

Engem persze az is érdekelne, hogy milyen kedvezményeket adott az állam a Mercinek, de, hogy ezt soha nem fogjuk megtudni, erre maga Veres János a garancia.

Üdv: tanító néni(ke)

Bummer 2008.06.24. 09:27:39

nénike, egyáltalán nem biztos, hogy új munkahelyeket teremt. Annyit tudunk, hogy lesz 2500 alkalmazottja. Nem tudjuk, hogy minimálbéres-e, de valószínűleg nem sok adóbevétel lesz utána, ahhoz képest, hogy egy (új vagy más munkahelyről átjövő) munkavállaló 16 millióba kerül (mondjuk átlagfizetéssel számolva, ami egy ilyen vidéki összeszerelőüzemnél meglehetősen jó fizetésnek számítana, évi 2 millió adóbevétele van az államnak, tehát 8 év foglalkoztatás után jön ki a nullszaldó az adóbevétel szempontjából.
Társasági adóból 80%-os kedvezményt kapott, gondolom, iparűzésiből is fog.

Wolff 2008.06.24. 09:33:36

Az már senkinek nem tűnik fel egy reakciós, maradi oldalon, hogy a Sternstudne szónak van szép, még a reformkorban kialakult magyar megfelelője? (csillagóra és nem csillagos óra) Hát már senki sem olvas itt Jókait? :)

Mária 2008.06.24. 09:38:28

Nénike: na persze, az is egy forgatókönyv, amit Te írtál.

Meg az is, hogy megteszik beszállítónak urambátyámékat, sógorkomáékat... lesz százmillás honlapja még a takinéninek is a MEH-ban...

Azt sem hinném egyébként, hogy aki a Mercihez megy dolgozni, az képzetlen, munkából ezer éve kiesett ember lesz... valószínűbb, hogy olyanok közül válogatnak majd, akik jól képzettek, csak egy kis betanítást igényelnek és máshonnan fognak átszerződni hozzájuk.

Kata1988 2008.06.24. 09:41:41

Reakciósok!

Gondolom nektek, mint médiában dolgozó egyéneknek nem kell bemutatnom az ügynökségi jutalék és az egyéb kedvezmények jelenségét. Ezt csak arra mondom, hogy bizonyára ti is tisztában vagytok vele, hogy ezek a hirdetések nem 8, hanem max 4 millióba kerültek.

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.24. 09:47:04

Mivel az idetelepülés részleteit közülünk senki sem ismeri, ezért maradtam-, s javaslom, maradjunk is az elvek szintjén. Szóval, ha itt a Merci, az Audi, a Suzuki, az nekünk jó. Egyetértünk?

Aztán felőlem lemehetünk a mocsárba, de az is tény, hogyha a kecskeméti kütyüösszeszerelő cégtől elszipkázza a Daimler-Benz a munkaerőt, akkor oda másik - adott esetben átképzendő - munkaerőt vesznek fel.

kzgy 2008.06.24. 09:51:27

Sőt, a kütyügyártó cég ebből fog élni évekig. Egy ilyen gyár még kb. 3x annyi beszállítói munkahelyet teremthet.

Francois Pignon 2008.06.24. 09:54:40

Kata,
így már egészen más. Ennyiért már a hülyének is megéri reklámozni, hiszen nyilván el kell valahogy érni a százmilliárdot zöldmezőn befektetni szándékozó Petőfi Népe és Népszava olvasókat.

Francois Pignon 2008.06.24. 09:56:46

Megjegyzem, a kormányszóvivőtől van: "Bruttó 7,9 millió forintjába került a kormánynak"
Most akor végül is mire céloztál, hol a pénz másik fele?

Mária 2008.06.24. 09:57:16

"Szóval, ha itt a Merci, az Audi, a Suzuki, az nekünk jó. Egyetértünk?"

Nem, nem értünk egyet. Ez csak a köznép fejébe sulykolt ostoba propaganda, minden józan háttérinfó és kalkuláció nélkül.

Francois Pignon 2008.06.24. 09:59:21

Amúgy csak én érzem kicsit visszatetszőnek hogy mindig ezt mondják: "...-ba került a kormánynak"? Nem az adófizetőknek? A miniszterek ilyenkor a zsebükbe nyúlnak?

Gilderoy 2008.06.24. 10:09:10

Aki nem tud örülni az fogjon egy kötelet :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.24. 10:13:15

Kata1988:
Egyrészt kormányszóvivói közlés, hogy 7,9 milliót költöttek, biztosan nem listaáron számolták ők sem. Másrészt az ügynökségi jutalék megbízói oldalról nem sokat számít, azt neki ki kell fizetni, más kérdés, hogy nem a médium kasszájába folyik be, hanem a médiaügynökségébe.

Széna Tomi 2008.06.24. 10:15:48

Kedves Mária,
a Suzuki, az Audi, a Mercedes, és a hasonlók jelenléte igenis jó az országnak, mindenféle korrupciós umbuldák mellett és ellenére is. A beszállítók saját üzemeket szerelnek fel, ahol valóban minőségi munkát végeznek. Ha egy nagy autógyártó úgy gondolja, hogy elhúz innen, a beszállítók üzemei és a tudásuk itt marad, és ez bizony olyan érték, amit már nem vehetnek el az országtól. Ez véleményem szerint egészen más tészta, mint mondjuk egy gumigyár, ahol a beszállítói kör és az átadott tudás (gondolom) jóval kisebb.

bacity · http://kacat.blog.hu 2008.06.24. 10:19:21

a magyar gazda alól el kell adni a földet. ez mindannyiunk érdeke.
legyen merci gyár, gazdálkodjon rajta a sváb gazda. akár
sokkal jobban járunk !

Mária 2008.06.24. 10:26:04

Tomi: olvasol mást is a Népszabin kívül?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.24. 10:30:41

Szerintem is fontos az ilyen, komoly múlttal és szakértelemmel bíró befektetők magyarországi jelenléte. Nagyon sokat használnak a magyar gazdaságnak. Hogy a 30-40 milliárdos támogatás fair-e a hazai közép- és nagyvállalkozásokkal szemben, azt illetően akadnak kétségeim, de máshogy nem jönnének ide ezek a nagy spílerek.

Mária 2008.06.24. 10:35:02

Turul: ha nem küldték volna a padlóra az elmúlt 20+ évben a magyar ipart, a magyar gazdaságot, akkor most nem kellene ezeket a sáska cégeket "szponzorálnunk"...

Ne állítsd be úgy ezt az országot, mint ha valahol Afrikában lenne, sosemvolt iparral, sosemvolt mezőgazdasággal, sosemvolt képzett emberekkel...

Persze, ha nem lett volna minden szándékosan és átgondoltan lenullázva, akkor most nem lenne, aki hálálkodna a sok "jótevőnek".

Francois Pignon 2008.06.24. 10:35:28

És vajon mi lesz a kormányzati autókkal? A győri Audi gyár felépítése után azokat preferálták. Most lesz ám dilemma (rosszmájam szerint kétszer annyi gépjármű-beszerzés).

XSun (törölt) 2008.06.24. 11:04:27

Bummer 2008.06.24. 09:27:39

Figyu én győrben lakom.
Az audi gyár az egyik legjobban fizető cég a környéken, és nem mellesleg legálisan bejelentve és nem feketén dolgoztatv mit ahogy azt látjuk jópár magyar cégnél.
Egy sima melós az audiban (igaz 3 műszak) többet keres mint más kis cégeknél egy középvezető vagy egy diplomás ember.
Azért aztán aki ott dolgozik (főleg ha nem sima melós), az nem nagyon akar onnét elmenni, mert korrektül fizetik, kap mindenféle jutattásokat.
Nem lenne baj ha a magyar cégek is tudnának legalább hasonlót is felmutani.

Bummer 2008.06.24. 11:05:53

XSun, szerinted munkahelyenként 16 milliós támogatással tudnának a magyar cégek hasonlót felmutatni?

nyg 2008.06.24. 11:06:46

Ajánlom a témáról, ezt a – jól értesült német lapokból – szemléző cikket: mkdsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=10437&Itemid=44

A Stuttgarter Zeitung szerint a 800 millió eurós beruházás 30 %-át a magyar állam vállalja, ami ugyebár kb. 60 milliárd forint, jóval több, mint amennyit a hazai sajtó pedzegetett. Persze nem tudhatjuk, hogy a Stuttgarternél mit számoltak ebbe és mit nem, gyanítom, hogy nem mindent. (Pl. a helyi kedvezményeket valószínűleg nem.)

A másik probléma, hogy a 2500 fő jelentős része nem kezdő vagy munkanélküli, tehát olyanok, akik most is dolgoznak valahol, adót, járulékot fizetnek. Utánuk az államnak legfeljebb akkor lesz pluszbevétele, ha többet keresnek a Mercédesznél, mint jelenlegi munkahelyükön.

Ahogy mondani szokás, az ördög a részletekben....

Mária 2008.06.24. 11:12:03

XSun: azonos feltételekkel a magyar cégek is tudnának hasonló jókat felmutatni.

Úgy látom, hatott nálad az agymosás...

Gringo 2008.06.24. 11:16:03

Egy ilyen nagyságrendű autógyár betelepülése az országba 1 - 1,5% gazdasági növekedést eredményez. Ezt nem én mondom, ez tény. Pl. a szlovákok az autógyárakból gyorsulnak.
Na, most ha én gonosz komcsizsidólibsi stb. lennék, most foggal-körömmel akadályoznám ezt a beruházást, hisz 2010-ben gyün azorbán, és ő fogja verni a mellét, hogy szárnyal a gazdaság.

Bummer 2008.06.24. 11:17:23

Aha, Gringo. És jön még 10 autógyár, és a 25 ezer dolgozó megtermeli a 10 millió eltartásához szükséges jövedelmet. Ez a növekedésnövekedés blabla.

Gringo 2008.06.24. 11:21:33

Xsun-nal értek egyet. Én is látom az audit, ha nem lenne itt Győrben, ugyancsak nehéz lenne jól fizető állást találni. Mindenképpen főnyeremény a környékbelieknek. Ugyanúgy lesz a mercivel is.

Csak most jobbról illik mocskolódni, támadni a dolgot, hisz az nem megengedhető, hogy a szemét Gyurcsány, aki még soha sehol nem csinált semmi jót, és még igazat sem mondot soha, még akkor sem ha azt mondte, hogy hazudott, szóval ha ő hozza tető alá a dolgot, akkor biztosan kurvarossz lesz. :)

Gringo 2008.06.24. 11:22:21

Bummer tudsz te számolni?

soseleszekelső 2008.06.24. 11:23:16

Nyílvánvalóan azért versenyzett Lengyelország és Románia is ezért a gyárért (mindketten az EU által engedett maximális kedvezményeket ajánlva), mert az olyan rossz dolog.
Azt ne felejtse el senki, hogy a multik kaphatnak ugyan átmeneti Társasági adó és Iparűzési adó kedvezményt, de rendes bérrel jelentik be az embereiket, egy középvezetőjük után több közterhet fizetnek, mint egy kis magyar cég összesen. Nem sajnálni akarom őket, de egész biztos, hogy makro szinten is pozitív egy ilyen beruházás támogatása.

Az idehozott tudás pedig számszerüsíthetetlen. És a szemét kizsákmányoló multi még mindig rendesebben bánik az alkalmazottal, mint a magyar vállalkozó. Tudom, dolgoztam mindkettőnél.

A beruházás reklámozására költött milliók viszont valószínűleg pénzkidobás. De valahogy etetni kell a segítőkész újságírókat. Ez kb olyan, mint amikor a Strabag hírdetett a HírTV-n. Biztos sokan kaptak kedvet, hogy autópályát éppíttessenek.

Bummer 2008.06.24. 11:28:01

Gringo, tudok, bár nem annyira a Gyurcsány blogjáról copyzott 1-1,5 százalékra utaltam, hanem arra, hogy az Audiról azt mondják, hogy a hazai GDP 6 százalékát adja. Úgyhogy tényleg hülyeséget mondtam, a 10 autógyár csak 5 millió embert tud ellátni.

Bummer 2008.06.24. 11:31:39

Nem az a kérdés, hogy jó-e egy autógyár. Hanem, hogy miért támogatjuk a Magyarországon legtöbb embert foglalkoztató kkv-kkal szemben a multikat úgy, hogy minden gazdasági szakember a foglalkoztatás alacsony fokát hozza föl a gazdasági problémák egyik fontos gyökereként.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.24. 11:32:29

Mária · maria.blog.hu 2008.06.24. 09:38:28

"megteszik beszállítónak urambátyámékat, sógorkomáékat..."

Ha fogalmad sincs a témáról, akkor miért írkálsz ilyen égbekiáltó hülyeségeket? Ja, pont azért. :(((

Ilyeneket mégis hogy gondoltok?

"Persze Józsikám, ezentúl tőletek vesszük a differenciálműveket, megoldjuk okosba'"

Ti hülyék vagytok? Még egy tömítőgyűrűt vagy egy csavart is szigorú minőség/ár kalkuláció után rendelnek meg valakitól!

Bocs a hangnemért, de felboszantott ez a dilettáns fröcsögés, még így is próbáltam moderálni magam. :/

Mária 2008.06.24. 11:41:54

Úlfhéðinn: ne haragudj, de te nagyon sötét vagy...

soseleszekelső 2008.06.24. 11:45:48

Mária, mondjuk ezek komoly érvek egy vitában...

Mária 2008.06.24. 11:49:30

Soeleszek: valóban, ha minden úgy működik, mint Úlfhéðinn szerint és a járműgyártáshoz elég annyi, hogy leszórjuk a szép zöld mezőre az alkatrészeket és mellé tereljük a munkásokat, akkor az én gondolkodásomban van a hiba.

De ha nem úgy működik, akkor nem az enyémben van van.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.24. 11:49:44

Nem haragszom, valami hasonló kaliberű frappáns választ vártam. :/

soseleszekelső 2008.06.24. 11:58:18

Mária,

Pont nem így működik. És ezért fontos, hogy a Merci idehozza a tudást is. Ugyanis hiába adnál a magyar kkv-knek akármennyi pénzt, attól még nem tudnának autógyárat építeni. Ezért van szükség rájuk.

Mellesleg nem ezt mondta, hanem hogy nincs mutyizás az ilyen cégeknél, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy haveri alapon vásárloljanak mondjuk alkatrészt.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.24. 12:02:14

soseleszekelső 2008.06.24. 11:58:18

"Mellesleg nem ezt mondta, hanem hogy nincs mutyizás az ilyen cégeknél, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy haveri alapon vásárloljanak mondjuk alkatrészt."

Pontosan. Egy kis szövegértelmező képesség persze nem árt ennek a felfogásához, kedves Mária. :(

Mária 2008.06.24. 12:02:27

Soseleszek: győzz meg arról, hogy valóban autógyárakra van szüksége ennek az országnak! Ma jó napom van, nyitott vagyok a józan, logikus érvekre.

Úlfakármi hsz-ával kapcsolatban pedig pontosan arról lenne szó, hogy egy gyár "összerakása" nem csak az alkatrészek megrendelésében merül ki.

soseleszekelső 2008.06.24. 12:13:23

Mária,

Ennek az országnak bármilyen gyárra szüksége van.

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.24. 12:14:43

Mária!

Sajnos a tiedben van. Annak azonban örülök, hogy eljutottál ide a Reakció blogba. Egyelőre inkább olvass és ne írj! Csiszolgassad még az intellektust, aztán tedd csak ki a kirakatba!

Mária 2008.06.24. 12:19:56

Nénike: jó, az enyémben van. Éspedig?

Körbenéztem közben a blogon. Nem hiszem, hogy visszatérő látogató lennék a nyeretlen kétévesek körében, akik ahelyett, hogy szétnéznek maguk körül ehy kis napi tapasztalatért, azt biflázzák vissza, amit az iskolában tanultak a tanáraiktól.

Mária 2008.06.24. 12:28:08

Ja, és az intellektus csiszolgatása rád is rád fér, hogy ne írj olyanokat, hogy "csiszolgassad", vazze... :)

soseleszekelső 2008.06.24. 12:31:46

Mária,

akkor fordítsuk meg. Miért rossz, ha egy autógyár idejön?

maior exercitus · http://defense.blog.hu 2008.06.24. 12:34:20

Ez a Merci-ügy egy jónagy átb..vágás.

Mert SEMMIT, de semmit nem fog már Fletó és qurmány számára hozni, s HÁROM ÉV múlva, mikor valóban termelni kezd, valóban sokkal kedvezőbbek lesznek a körülmények: egy polgári-konzi kormány stratégiai lépései nyomán.

Az egyszerű szavazópolgár pedig fütyöl a GDP-re és a makrogazdasági adatokra,

jobb zsebére csap, aztán a balra, és megnézi, honnan dalol néki szebben a fülemüle...

soseleszekelső 2008.06.24. 12:37:19

És ki nem sz@rja le, hogy mit hoz a Gyurcsány, vagy az Orbán kormánynak? Az a fontos, hogy mit hoz az országnak nem?

Ha arra gondoltál, hogy felesleges reklámozni, mint valami gazdasági csodát, akkor egyetértünk.

X Y kronosz óra 2008.06.24. 12:41:18

Válaszolhatok Mária helyett?

Azért lesz rossz a magyaroknak az autógyár, mert biztos elveszik a szegény magyar munkástól a pénzét, azér'! Kizsákmányolják. Meg még a zöldmezőt is elveszik. Pedig azon lehetne legeltetni is. A magyarok pénzét meg kiviszik az országból.

Ennél jobb érveket most hirtelen nem találtam.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.24. 13:00:58

"Ez a Merci-ügy egy jónagy átb..vágás.
Mert SEMMIT, de semmit nem fog már Fletó és qurmány számára hozni, s HÁROM ÉV múlva, mikor valóban termelni kezd, valóban sokkal kedvezőbbek lesznek a körülmények"

Ez talán a legszánalmasabb komment, amit valaha olvastam ezen a blogon (Lódi included :D). Mindenképp megérne egy Szömörcsög-díjat, ha járna a pórnépnek is...

Zetek 2008.06.24. 13:28:41

Úlfhéðinn! A Hankook is így indult, az évszázad üzlete volt, stb., stb. Azután valhogy mégis kiderült, nem olyan szép a leányzó fekvése. Szóval ismerjük meg a szerződéseket, a működési gyakorlatukat. De az elmúlt évek hasonlóan reklámozott beruházásai inkább óvatosságra, mind felhőtlen lelkesedésre késztetnek.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.24. 13:34:49

Zetek 2008.06.24. 13:28:41

Zetek, please, ezt a kört már lefutottuk, olvasd el mit írtam a múltkori poston ebben a témában. Ne kezdjük el megint, jó? A tokajiszőlősgazdákat meg el se kezdd, mert akkor olyanokat kényszerülök írni, mint Máriának, és azt nem szeretném, mert bármily hihetetlen, nem élvezem az olyan jellegű társalgást... :(

Zetek 2008.06.24. 13:43:02

Úlfhéðinn! Nem igazán értem mi fáj neked? Az valóban nagyon érdekes vita, amit valaki azzal indít, hogy az érvek egy részét nem kívánja hallani, mert akkor szegény olyanra kényszerül, amit később megbán. A történet nagyon egyszerű, mindketten még abban az életkorban vagyunk, hogy meglátjuk kinek van igaza. A tokaji gazdákat pedig dehogy hagyom, valami értelmes dologgal is kell néha foglalatoskodni.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.24. 13:56:18

Zetek 2008.06.24. 13:43:02

A továbbiakat lásd itt:

reakcio.blog.hu/2008/06/19/unnepeljen_a_magyar#comments

Jó olvasgatást! ;)

Bummer 2008.06.24. 14:11:51

Meg kell nézni egy másik "zöldmezős" beruházást: Kehidakustány. 800 milliót rakott bele az állam, ma már 200-an dolgoznak, az egész falut, sőt a környéket is felfuttatta.
"A fürdő látogatottsága egyre nő, a vendégek száma már megközelíti az évi félmilliót. Csak összehasonlításképpen: a közeli, világhírű hévízi fürdőben évente egymillió vendéget fogadnak."
De ami igazán lényeges, hogy miért éri meg jobban, az az, amit a kehidai vállalkozó mond: ""Az építőipari vállalkozás és a fürdő több száz ember, így több száz család megélhetését biztosítja. Ezek az emberek abban bíznak, hogy holnap meg két év múlva is lesz biztos állásuk. Felelősnek érzem magam értük." Na, ez az, ami egy Daimler-Benz szintű multit rohadtul nem izgat.

soseleszekelső 2008.06.24. 14:30:11

Kedves Bummer,

Na ez az, ami csak előítélet.

Dolgoztam magyar cégnél, persze minimálbérre bejelentve. Ha onnan elküldtek valakit, akkor szépen a minimálbéres felmondási pénzét kapta meg.
A tulaj persze nagyon tudott revolverezni ezzel a felelősséges dumával, amikor úgy kívánta az érdeke, de tulajdonképpen nem érdekelte.
Szerinted mennyi ideig tartaná fenn a magyar vállalkozó a munkahelyeket, ha veszteséges lenne? Ugyanmár.

Aztán dolgoztam multinál, ami tíz év veszteséges működés után végül bezárta a mo-i üzemét. A végig teljes bérrel bejelentett embereinek a törvény által előírt összeg dupláját fizette + átképzést + álláskeresési támogatást.

Bummer 2008.06.24. 14:32:02

Nekem nincs bajom a multikkal, ha kifizetik a munkaerő árát (a képzését, az egészségügyi ellátásét stb.).
De miért nem vizsgálják meg soha, hogy milyen megtérülése van a multi támogatásnak a kkv támogatáshoz képest?

Zetek 2008.06.24. 14:53:47

Úlfhéðinn! Akkor már átrágtam magam az okfejtéseiden és nem győztek meg. Majd meglátjuk az eredményt.

Pötyy 2008.06.24. 15:06:15

Bummer:

Stratégiai célnak meg lehet fogalmazni, hogy támogassuk a kkv-kat, sőt azt is, hogy jobban mint a multikat. Ez nem jelenti azonban azt, ha kínálkozik egy ilyen lehetőség azt nem kell megragadni. Csak összehasonlításképp 2500 embert 250 kkv foglalkoztatna kb.
Szerintem nem azt kell nézni, hogy ki hozza azt az ipart, hanem hogy milyen ipar az. Az autógyár jó nekünk. Miért? Mert dolgozhat ott a jól képzett, innovatív "magyar tálentum" mérnök, de a sok gyári szalagos melós is. Márpedig manapság ez a kettő van kis országunkban. (főleg az utóbbi) (kéretik nem azzal érvelni, hogy az autógyárban nincs szalag, mert mindent robotok végeznek, igenis szükség van nagyszámú betanított munkaerőre is)

soseleszekelső 2008.06.24. 15:12:42

Bummer,

Nem tudom, hogy kiszámolják-e.
Adókedvezményt ugyebár nem lehetne nekik adni, mert sok esetben ugyan kényszerből, de gyakorlatilag nem fizetnek adót. Így az alacsonyabb kulcsok nem segítenének rajtuk, legfeljebb nyugodtabban alhatnának.
A beruházási és egyéb fejlesztési támogatásokra pedig ott a rengeted Uniós pályázat, nagyrészük kkv-re kiírva, ezekből a multik elvből kizárva.
Bár tudom, hogy az ördög a részletekben rejlik, de elvileg azért a kkv-knak is van lehetőségük támogatáshoz jutni.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.24. 15:37:26

Zetek 2008.06.24. 14:53:47

Nem baj, én nem azért járok ide, hogy veled vitatkozzak. Lásd másik post utolsó komment. No offense, of course. ;)

Bummer 2008.06.24. 15:44:57

Az igazi gáz szerintem ez: "az Állami Számvevőszék jelentése alapján átláthatatlan, hogy a multik különböző jogcímeken mekkora támogatást kapnak vissza az államtól"
Bogár László (akit itt is sokan utálnak) úgy kalkulált, hogy 2005-ben a multik 200 milliárddal kaptak több támogatást, mint amennyit TA formájában befizettek.

soseleszekelső 2008.06.24. 15:53:13

Ezt valszeg a kkv-król is el lehetne mondani.

És ha nem lennének a multik, akkor az állami szektoron kívűl (ami ugye bal zsebből jobb zsebbe) szinte senki nem fizetne közterhet a bérek után.
Érdemes ezt is belszámolni szerintem.

soseleszekelső 2008.06.24. 15:55:59

+ÁFA

Azért jellemzőbben kapsz blokkot a teszkóban, mint a sarki zöldségesnél.
Persze az ÁFA nem a vállalkozó terhe, azt a fogyasztó fizeti, de inkább jut el az államkasszába a multin keresztül, és inkább tűnik el valahol a kkv-k birodalmában. Szerintem.

Bummer 2008.06.24. 15:57:12

A teszkót emlegetni nagy hiba volt. Azért ad számlát, mert a beszállítóit kiheréli (pl. most csökkenés előtt van a gabona ára, és a baromfitenyésztőktől rögtön árcsökkentést követel, holott a tavalyi magas gabonaár miatti áremelést nem volt hajlandó benyelni)

Zetek 2008.06.24. 15:58:01

Úlfhéðinn! Ha valamit nem akarsz megérteni, akkor nem is fogsz. Úgy pedig tényleg "egyszerű" vitatkozni, ha cimkézel. Tokaj egyszerűen onnan jött, hogy Szepsy István kiszámolta, neki mennyi közterhet kell viselnie az akalmazottai alapján mennyi támogatást kap ehhez - semmit - és hány munkahelyet tudna teremteni a Hankook támogatások töredékéből az ország egyik legproblémásabb régiójában. Ezen én nem tudom mit nem lehet megérteni.

Bummer 2008.06.24. 16:00:00

A linkelt cikkben is megfontolandó, hogy a kkv-knek nincs szükségük 80 milliós beruházásra 1 munkahely megteremtéséhez. (Ld. Kehidakustány megint, 1.5 milliós beruházásból lett 1 munkahely)

Bummer 2008.06.24. 16:01:37

Ja, meg még 1. A kkv-k jellemzően nem abból élnek, hogy alacsony bérű országban termelnek és magas bérű országban értékesítenek, hanem többnyire egybeesik a kettő, azaz érdekelt a bérszínvonalban.
De ez az egész marha komplex kérdés, nem is értek hozzá, csak várom, hogy valami okos közgazdász és szociológus összeüljön és számokkal alátámasztva mondjon valamit.

soseleszekelső 2008.06.24. 16:09:17

Én meg pont azt akartam reagálni, hogy a multi ugyan megkapja a 16 milliót munkahelyenként, de odateszi mellé a saját 30-40 millióját ugyanezért a munkahelyért. Persze az nem a kkv hibája, hogy erre ő nem képes.

Az adórendszerrel kapcsolatban egyetértünk, de én árnyalnám egy picit. Nagyon sok vállalkozó/kkv van, aki hivatkozva a magas adókra, gyakrolatilag egyáltalán nem fizet semmit. Nem az van tehát, hogy befizet mondjuk egy 20-25% körüli, reálisnak mondható jövedelemadót, hanem csak a minimálisan szükséges pár forintot, hogy ne üljenek minden hónapban a nyakára, miközben sokan hihetetlen összegeket keresnek.

Friss élmény. Egy gazdasági tanácsadással foglalkozó cég tulajdonosával beszélgettem. Megmutatta az épülő háza képeit, megbeszéltük, hogy 150M-ból nem fog megállni, aztán megbeszéltük, hogy a másfél éves A6-st adta el, mert az 1 éves Q7-esen többet bukott volna, aztán persze jött a kötelező sirám a vagyonosodási vizsgálatról, meg hogy hagyják őt békén, hiszen 250 bruttóra be van jelentve.

Régebben hallottam a frappáns összefoglalást, miszerint a kubai és thaiföldi charterek tömve vannak a tőkehiányos hazai vállalkozókkal.

Bummer 2008.06.24. 16:23:36

Itt az a lényeg, hogy a befektetéshez képest minimális adót és minimális munkaerőköltséget hajlandó bevállalni. Nyilván a befektetése megtérül, tehát látszik, hogy adott mennyiségű hozamhoz mennyi adót és mennyi munkabért hajlandó fizetni.

soseleszekelső 2008.06.24. 16:47:08

A kkv vagy a multi?
Elvileg a fenti mindkettőre érvényes, ezt diktálja a gazdasági logika. Csak másképp érik el. A multi kitárgyalja az adókedvezményt, meg trükközik a transzferárakkal, viszont alapvetően betartja a szabályokat, a kkv meg eltitkolja a jövedelmét és feketén/szürkén foglalkoztat.
Nem könnyű egyiknek sem.

Én FMCG-vel foglalkozó multinál dolgozom, ráadásul pénzügyi területen. Sok olyan nagy nevű céget ismerek, akikről senki sem gondolná, hogy mennyi pénzt buknak el kishazánkban. Nagyon sokan csak azért vannak itt, hogy ne hagyjanak teret a konkurenciának, mert akkor az az itt megtermelt pénzét felhasználja ellene a fontosabb piacokon.
A másik oldalon persze megtehetei, hogy hoszzú évekik stratégiai okokból finanszírozza a veszteségét, amire a kkv nem képes.

De ugyanúgy, ahogy nem igaz, hogy minden kkv zsigerből adócsaló, azt se képzelje senki, hogy az összes multinak fenékig tejfel az élet, és vidáman éldegélnek az adókedvezményekből.
süti beállítások módosítása