Hiába olvastam rojtosra gyerekkoromban az Ég és Föld című nagyszerű könyvet (remélem, mindenkinek megvolt), mégsem lett belőlem csillagász. Halász, vadász, és madarász sem, bár a földi és a Földön túli természet jelenségeit mind a mai napig nagy érdeklődéssel próbálom megérteni. Igazából azzal is meg lennék elégedve, ha a gimnáziumi reál- és természeti tárgyak egésze kristálytisztán rendszerezve benne ülne a fejemben, de ennek jelenleg nem áll fenn a veszélye.
Menjünk hát felfelé, ad astra. Ma van az aphélium. Minden évben ezen a napon, június 22-én pörgünk a legtávolabb életet adó csillagunktól. Ez persze nem befolyásolja az ezen a napon szokásos hőmérsékleti adatokat, tehát hiába vagyunk most 152,1 millió kilométerre a Naptól, ma úgy éreztük magunkat odakint, mintha az arcunkba raktak volna tüzet. December 22-én, a perihélium fagyos napján viszont 147,1 millió kilométerre közelítjük meg ezt a bazi nagy termonukleáris erőművet. A közepes naptávolság kb. 150 (149,6) millió km, ez a távolság a csillagászati egység (CsE). A Föld a Naphoz közelebb gyorsabban, a Naptól távolabb lassabban halad a pályáján.
Ez ellen nem tudunk mit tenni: így fogunk körözni hat+ikszmilliárdan addig, amíg el nem nyeli bolygónkat a vörös óriássá duzzadó Nap. S talán marad egy jel, amit itt hagyunk, ha...?
Az emberiség által legtávolabbra eljuttatott gépezet harmincegy éve száguld kifelé a Naprendszerből. A Voyager-1 űrszonda évtizedekkel ezelőtt, az ún. Grand Tour keretében egymás után felderítette négy gázóriás bolygótársunkat, a Jupitert, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunt. A gravitáció hatásait kihasználva új és új lendületet szerzett a bolygók körül, hogy tovább repüljön a Naprendszer határai felé.
Tudományos feladatain túl különleges küldetést is kapott ez a 722 kilós utazó. Az utópiákkal szembeni fenntartásaim ellenére megható vállalkozásnak tartom a Voyager Aranylemezét, egy időkapszulát, amin a hetvenes évek emberisége üzent a távoli jövőnek, a kiszolgált űrszondát esetleg valaha megtaláló idegen civilizációnak.
„This is a present from a small, distant world, a token of our sounds, our science, our images, our music, our thoughts and our feelings. We are attempting to survive our time so we may live into yours” - olvashatnánk Jimmy Carter amerikai elnök üzenetét, ha valamikor utol tudnánk érni a Voyagert. A lemezen bálnahangtól a szél zúgásán át 55 emberi nyelven (akkádtól a magyaron át a walesiig) elhangzó üdvözleteket, valamint a Naprendszer térképét, biológiai alapadatokat és még sok minden mást elhelyeztek a készítők.
Az emberi civilizáció legigazabb örökségének pedig a zenét választották: másfél órányi muzsikát válogattak össze a világ minden tájáról, Indonéziától Szenegálon át Japánig és a Salamon-szigetekig. És persze Európáig. A Budapest Vonósnégyes egy Beethoven-opusszal járult hozzá a nagy vállalkozáshoz. Három Bach-tétel is elhangzik a Voyager időkapszulájában.
A német zeneszerző csodálatos, Ich Ruf Zu Dir, Herr Jesu Christ c. opuszára komponált videót megtekintve búcsút inthetünk a Voyager-1-nek, amely ebben a pillanatban közel 16 milliárd kilométerre jár tőlünk. Másodpercenként 17 kilométert megtéve száguld a héliopauzában, ahol a megszűnő napszél átadja helyét a csillagközi űrnek. Negyvenezer év múlva éri el a legközelebbi AC+79 3888 nevű csillagot a Kigyótartó csillagképben.
Semmik vagyunk, s - addigra - semmik leszünk, felebarátaim.