Az Oriens tanácsadó-cég közgazdászai gazdaságpolitikai programtervet készítettek, követve és továbbgondolva a részben általuk készített CEMI tanulmányt. A gazdaságpolitikai javaslat jó – de nem tökéletes. Ebben az írásban a program egy összegszerűségében kicsi, de stratégiai fontosságú részével: az anyasági és gyermektámogatások javasolt csökkentésével foglalkozok. A támogatások csökkentése kicsi költségmegtakarítás mellett nagy kockázattal jár. A kockázat: a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntjük. Azaz a munkaerő-kínálat marginális növelése a születésszám drasztikus romlását hozhatja. És egy demográfiai összeomlás költségei mellett eltörpül a megtakarítani kívánt 80 milliárd forint (a GDP 0,3 százaléka). Más megvilágításban, kockáztassunk egy további demográfiai összeomlást két kőröshegyi völgyhídért vagy körülbelül két kilométernyi négyes metróért?
Mielőtt a szándékaim szerint konstruktív kritikába belevágnék, szeretném hangsúlyozni, hogy minden elismerésem a programot összeállító szakértőké. A program magánerőből, pártok támogatása nélkül készült – és kiváló ötleteket számszerűsít nem kevés munkával
Először nézzük meg kritikánk tárgyát, az Orienst javaslatot az anyasági és gyermektámogatások csökkentésére és átalakítására. Az anyasági támogatások átalakítása költségvetési szempontból semleges: Az írok rövidebb (18 hónapos) GYES és GYED-et képzelnek el, de az így felszabaduló forrásokból bölcsődéket építenének. A gyermektámogatások kapcsán a családi pótlék hozzájutásának a szigorítása már körülbelül 80 milliárd forintos megtakarításhoz vezetne. A jelenlegi összeg fele járna továbbra is alanyi jogon, míg a másik fele adókedvezményként járni a havi bruttó 300.000 forint (éves 3.6 millió forint) kereset alatt. (Ez úgy tűnik, hogy családi jövedelmet jelentene, de ez nem teljesen világos a publikált anyagból.) A családi pótlék egésze a foglalkoztatáshoz lenne kötve.
Mi is a gond ezzel a javaslattal?
A legfontosabb gond, hogy a gyermek- és anyasági támogatásokat kizárólag munkaerőpiaci szemmel nézi. Az írás nem is próbálja meg megbecsülni a javaslat demográfiai árát: Azaz mi történne a gyermekvállalási kedvvel, a termékenységi rátával. Ez pedig közpolitikai kérdés, Gábos, Gál és Keller (2007) szavaival:
A jóléti társadalomban a gyermek közjószág. Pontosabb megfogalmazásban ez a gyakorta hallott kifejezés inkább fogalmi gyorsírásnak tekintendő: nem szó szerint a gyermek a közjó-szág, hanem a jövő nemzedékek adófizetési képessége. A gyermeknevelés a jövedelmek újra-elosztásának magas aránya miatt részben externalizálja a gyermekek felnevelésére fordított egyéni erőfeszítéseket. A gyermeket nem nevelők olyan juttatásokat is kapnak, például nyugdíjat vagy időskori egészségügyi ellátást, amelyhez csak gyermekvállalás (vagy szélsőséges esetben munkaerőimport) útján lehet hozzájutni. Vagyis gyermeket vállalók és nem vállalók között láthatatlan újraelosztás zajlik.
Nos, ezért a figyelembe nem vett externália miatt kellene az anyasági és gyermektámogatásokkal demográfiai szempontból is törődni. Ha ezt nem tesszük egy externáliáról nem veszünk tudomást. Ez a szempont hiányzott például a Bokros csomagból is – és talán nem vettük elég komolyan, hogy a termékenységi ráta az 1995-ös 1,57-ről. 1999-re 1,29-re csökkent. (A fenntartható népességhez körülbelül 2,1-es mutató kellene.)
Sajnos, nem tudjuk a demográfiai hatásokat pontosan megbecsülni. A termékenységi ráta például 1991 óta zuhan (akkor 1,86 volt) – de nehéz azonosítani a Bokros csomag megszorításának hatását aggregált adatokon. Ugyanis nincs olyan egyéneket nyomon követő adatbázisunk, ahol mélyebb és pontosabb ökonometriai kutatást végezhetnénk. Kicsit demagóg módon: egy miniszterelnöki Audi árából létre lehetne hozni egy rendes egyéni adatbázist, de ez úgy tűnik látványosan nem fontos. (Természetesen ez nem von le az elkötelezett magyar kutatók fentebb is idézett erőfeszítéseinek az értékéből – de jó adatbázisra feltétlen szükség lenne.) És ez egyébként jól jönne a munkaerőpiaci hatások becsléséhez is.
Érdemes tehát külföldi példákhoz nyúlni. Laroque és Salanie tanulmánya szerint például a családi adózás és a családtámogatások fontos szerepet játszanak a magas francia termékenységi ráta létrejöttében. Talán ez, és az ehhez hasonló tanulmányok, is hozzájárultak a francia családtámogatások magas szintjéhez:
A century ago, France was one of the first European countries to face a declining population. Since then, almost every elected French government -- regardless of party -- has instituted laws that encourage bigger families and make it easier for women to keep their jobs while raising children.
…
Under French law, a woman can opt not to work or to work part time until her child is 3 years old -- and her full-time job will be guaranteed when she returns.
És úgy tűnik, hogy a három éves otthonmaradás nem hat negatívan a francia anyák munkaerőpiaci jelenlétére:
In Mediterranean countries and Germany, it's work or children," said Marie-Therese Letablier, research director of the Center for Employment Studies. "In France, it's work and children."
A francia példa alapján azon is elgondolkodhatnánk, hogy talán nem a három évvel van a fő gond Magyarországon sem... Ezt nem tudhatjuk pontosan, de a rendelkezésre álló példák nem szólnak olyan erősen a javasolt változtatások mellett. Leginkább ellene szólnak. A francia támogatási rendszer hasonló struktúrában (például hároméves szülési szabadság), hasonló állami támogatás mellett (a GDP 3,0 százaléka a magyar 3,5 százalékkal szemben) Európa legjobb eredményeit éri el: Európában a legmagasabb a termékenységi ráta (1,98) Franciaországban van. A francia példa alapján azon is elgondolkodhatnánk, hogy talán nem a három évvel, talán nem a gyermek és családtámogatással van a fő gond Magyarországon sem.
Arról nem is beszélve, hogy a javasolt 18 hónap gyakorlatilag lehetetlenné teszi két gyermek egymás után történő születését. A kétgyerekes családok viszonylag nagy számát látva: Biztos érdemes az anyákat ki-bedobálni a munkaerőpiacra, adott esetben csak néhány hónapra? Vigyázó szemünket ismét vessük egy kicsit Párizsra…
Még annyit érdemes hozzátenni, hogy az anyasági és gyermektámogatások esetén nemcsak a támogatás mértéke, hanem biztonsága is számít. Kevesebbet ért az a ráfordítás, amit gyakran módosítunk, amivel nem számolhatnak tervezéskor biztosan az édesanyák és édesapák. Ebből a szempontból is külön érdemes kiemelni, hogy Franciaországban közpolitikai, összpárti egyetértés van a családtámogatás fontosságáról. Talán lehetne Franciaországtól tanulni? És talán érdemes még egyszer átgondolni mikor és hogyan lépünk?
Összefoglalva: A fő gond a javaslattal, hogy ugrást javasol a sötétbe – olyan ugrást, ahol a számszerűsíthető nyereség kicsi (évente két kőröshegyi völgyhíd vagy két kilométer négyes metró) a potenciális veszteség (egy demográfiai összeomlás) pedig óriási. Egy hasonlattal: Magyarország helyzete olyan, mint egy mély szakadék felett botorkáló bekötött szemű emberé. Az Oriens bátor ugrást javasol. Én először a kötést venném le a szemünkről, hogy lássuk merre is fogunk esni a bátor ugrás után.
A fő pont mellett néhány kisebb kritikai észrevételt is érdemes megtenni. Elsőként beszéljünk a nemzetközi példákról. Az írás kizárólag európai példákat használ, amikor globális szinten Európa egy demográfiai katasztrófa. Talán nem csak innen kellene példákat venni? A hosszabb távú stratégiai döntések esetén lehet, hogy többet tanulhatnánk az Egyesült Államoktól (teljes termékenységi arányszám 2,10) mint Svédországtól (1,67)? Ugyan az Egyesült Államokban a szülési szabadság hat hét – de az adó- és nyugdíjrendszer sokkal kevésbé externalizálja a gyermeknevelési költségeket. Érdemes ebben az irányban, az adócsökkentés pozitív demográfiai hatásán is gondolkodni…
(Magyarországon rendkívül erős előítélet van a sokgyermekes családokkal szemben. Ennek folyamányaként sokan azt hiszik, hogy a magas termékenység csak etnikai kisebbségek sajátja lehet. Ezt a hiedelmet érdemes így zárójelben a bőrszín szerint bontásban is rendelkezésre álló amerikai adatokkal cáfolni: A nem-spanyolajkú fehérek teljes termékenységi rátája 1,864. A fehéreké - spanyolajkúakkal együtt - 2.0 körül van. Franciaországban nincs hasonló bontás, de a kisebbségek matematikailag nem dominálhatják a statisztikát. Csak ha valaki gyűlölködne...)
Másodszor, az írás javasolja a természetbeni juttatásokon való elgondolkodást (57. oldal). Ennek nehéz látni az alapját, a világszerte sikeres programok készpénzt adnak a családoknak, de feltételekkel (mint például iskolalátogatás). A természetbeni juttatás piacgazdaságban anakronizmus (elcserélni mindent el lehet, nem?), legfeljebb az állami közbeszerzés nyertesének jó üzlet.
Harmadszor, az írás kollektív bölcsőde-építési javaslata világnézeti szempontból aggályos számomra. (Ez egy nagyon szubjektív pont.) Individualista konzervatívként nehéz megértenem, hogy miért jó, ha az anyáktól elvesszük a gyermekeket és állami alkalmazottakra bízzuk őket közpénzből – amit majd az anyák megtermelnek a munkahelyükön. Ha az anyák bölcsibe szeretnék adni a gyermekeket az természetesen rendben van. De miért támogassuk a kollektív megoldást (bölcsőde) az egyénivel szemben (édesanya nevelése)? Nem lenne jobb társadalmi mérnökösködés helyett az anyákra bízni, hogy mit tartanak jónak?
Negyedszer, nem világos, hogyan képzeli el az írás a családi pótlék foglalkoztatáshoz kötését. Az apának kellene dolgozni? Mi lenne az egyedülálló anyákkal? Egyedülálló anya élettársának nem kellene dolgozni? A kérdés azért lényeges, mert a rossz fogalmazás a házasságban élők diszkriminációjához vezethet, ha nekik egy plusz feltételnek kell megfelelni.
Ötödször, az írás pontatlan, amikor azt írja, hogy Magyarországon nem lehet dolgozni az otthonmaradó anyáknak (43. oldal, 34. ábra). A GYES mellett lehet dolgozni. (Valószínűleg a maternity leave - szülési szabadság – fordítása a magyar GYES/GYED rendszerre a ludas, GYED mellett tényleg nem lehet dolgozni – a GYES mellett igen. Az ábrát érdemes lenne mindenképpen javítani.)
Végül, de nem utolsósorban a javaslat egésze nem foglalkozik a tervezett költségvetési szempontok tágabb makrokörnyezetbe való beillesztésével. Mit jelent mindez a belső keresletre, fizetési mérlegre, inflációra, árfolyamra vagy a kamatokra nézve? Milyen dinamikus hatásokat indít el? A javasolt megtakarítás milyen új kiadásokhoz vezet más alrendszerekben? A családi pótlékon megspórolt összeg például nagyon könnyen megjelenhet szociális segélyként vagy intézeti nevelési költségként...
Összefoglalóan, az Oriens közgazdász csapata egy átfogó, merész és sok szempontból kiváló javaslatot tett le az asztalra. A magyar közpolitika óriási nyeresége, hogy ilyen javaslatokat olvashatunk. De a javaslat anyasági- és gyermektámogatásokra vonatkozó része elhamarkodott és hibás. Valószínűleg valamilyen változtatásra szükség van: A magyar családtámogatási szint és formák mellett el kellene tudnunk érni a francia termékenységi rátát. És nem utolsósorban el lehetne érni a francia munkaerőpiaci részvételt is a hároméves szülési szabadság mellett. Ezen – és nem a támogatások csökkentésén – el kellene gondolkodni. Ennek első lépése lenne megérteni a rendszer demográfiai hatását – és ezután egyszer, előre kommunikáltan és kiszámíthatóan a megfelelő változtatásokat végrehajtani. Vigyázva a családokra, de érvényesíteni a közösség szempontjait. Ennek a követelménynek az Oriens javaslata nem felel meg.
Sok kézre rá kellene csapni, ami az államkasszában turkál. De a bölcsőt ringató kézre?
