Nekem például úgy rémlik, hogy a baloldali és liberális erők egyik legfontosabb alapvetése, hogy az egyház ne szóljon bele közéleti-politikai dolgokba. Az érv az, hogy mivel a vallás és a hit nem az ész dolga (a politika viszont szerintük az... muhahaha), ezért távol kell tartani a politikától, mert az csak károkat okoz. Ellentétben természetesen a Tiszta Ész birtokosaival (gyk. a balliberális értelmiséggel), akik szakértenek. Más kérdés, hogy ez a lassan két (hat?) évtizedes szakértés eredményre ritkán vezetett. Az egyház nem szakérthet. Nem nyilatkozhat, nem nyilváníthat véleményt, nem mondhassa el, mi nyomja a lelkét. Ne mondjon véleményt a homoszexuálisok házasságáról, az abortuszról (előbbi nämlich az életforma szabadságának és az ótonómiának a dolga, utóbbi pedig orvosi és nem etikai kérdés), politikáról meg pláne hallgasson. A politikaésazerkölcs, az államésazegyház külön van. Ha az egyház megszólal, mindjárt elindul a sikítófrász-kánon a balliberális médiában, hogy teokrácia készül.
Mindezt figyelembe véve kissé meglepett Paul Lendvai és a Spiegel narratívája. E szerint ugyanis a kis országban a legnagyobb veszély a nácoiditás (mi más), és bizony ezért az ellenzék a hibás (legfőképpen a Zorbán), és az egyház, amelyik nem mond semmit:
„Lendvai szerint sokkal veszélyesebb a társadalom politikai és gazdasági elhatárolódásának a hiánya. »Az egyház hallgat, az ellenzék pedig kokettál vele« - fogalmazott Paul Lendvai.”
A dialektikát még mindig nem értem, egy azonban biztos: Magyarországot a klerikofasiszta tengely tartja karmaiban, és elnyomja azt. Így vagy úgy: ha nyilatkozik, azért, ha nem, azért. Így a dialektika következményeképpen minden bizonnyal a megoldás az egyház állandó kritizálása lesz a van rajta-nincs rajta sapka elv alapján.
Mint tudjuk, a cél nemes: megszabadítani az észt az irracionális szenvedélyektől, hazánkat a krisztonáci repressziótól.
