Kétszáznegyven lakópark épült. Csak Budapesten, és csak az elmúlt hat év leforgása alatt. Ez harminchétezer lakás, ami bődület, és - elnézve a Szigony utca, a Marina Part vagy a Duna City fejlesztéseit - messze még a vége.
Két apropónk is van, hogy véleményt mondjunk a lakóparkokról. Először is a könyvhétre időzítve, tegnap mutatták be Cséfalvay Zoltán új könyvét a témáról (Kapuk, falak, sorompók - A lakóparkok világa). Másodszor meg, vasárnap este adja a TV2 a Stepfordi feleségek című reprót, ami könnyed, LSD-hatású betekintést enged az amerikai gated community-k életérzésébe.
A lakóparkok milyenségét erősen vitatjuk. Sokan kapitalista panelt, mások viszont nívós és biztonságos otthont látnak bennük. Egyesek szerint a lakópark menedzser-rezervátum, míg az ellen szerint fogyasztói igénytelenség. Van, aki az újgazdagok fényűzésének tartja, megint mások parasztvakításnak tekintik. A lakópark mint jelenség szociológiailag, közgazdaságilag és építészetileg egyaránt érdekes világ, nem csak a szakmai fórumok, az önkormányzatok vagy a beruházók, de az egyszerű városlakó számára is. A lakóparkok tele vannak ellentmondásokkal.
Például a frissen megjelent kötetből tudtam meg, hogy lakóparkok csak bizonyos típusú társadalmakban vannak. Miközben a nyugat-európai jóléti országokban (a Norvégia és Észak-Olaszország határolta területen) szinte alig találunk, a déli és keleti vidékeken nagyon is elterjedt. A szerző szerint a lakópark olyan helyeken jön divatba, ahol az állam/helyhatóság nem akar/nem tud fenntartani kifogástalan színvonalú közszolgáltatásokat. Az önszervező Amerika esetén nyilván az első, míg Magyarországon a második (esetleg mindkettő) opció lehet a magyarázat.
Tisztaság, biztonság, kiszámíthatóság, szervezettség - a szerző szerint ezt keresik azok, akik kapuk, falak, sorompók mögé húzódnak a hagyományos lakóhelyekről. A lakópark (tiszta utcák, karbantartott játszóterek, működő közvilágítás, rendszeres takarítás, biztonsági személyzet, őrzött parkolóhely, stb. formájában) olyan közjavakat kínál, melyeket az államtól hiába vár, akinek minderre fokozott igénye van.
A lakóparkban lakók tehát elvileg jól járnak. Az önkormányzat szintén profitálhat mindebből, hiszen területén úgy létesül infrastruktúra, hogy az pénzébe nem kerül, sőt a telkek értékesítéséből bevétele lesz. A „kívül rekedteknek” pedig, ha előnyökkel nem is jár egy-egy, a szomszédságukban felhúzott lakópark, hátrányuk csak nem származik belőle. Nehezen vitatható, hogy ez - szemben a pártutasítás szerint épített és benépesített lakótelepekkel - egyfajta „önkéntes szegregáció”, amivel ennél fogva nincs is morális probléma.
A lakóparkokkal ettől még akadhatnak komoly gondok. A jól hangzó márkanevek (ilyen-olyan residence, amolyan apartments) mögött ugyanis sokszor alacsony színvonalú ingatlanfejlesztés, szar konstrukciók, gyenge kivitelezésű lakások állnak. Ennek tudható be, hogy az alacsonyabb státuszú magyarországi lakóparkok tulajdonosainak közel fele elégedetlen, és akár már holnap távozna új otthonából. Ami engem még zavar, a városképről legtöbbször tökéletesen elfeledkező építészeti koncepció: nem nagyon láttam még kreatív, környezetbe illeszkedő megoldásokat. Eléggé séma-szerűen zajlik minden nagyobb ingatlanfejlesztés Magyarországon; a pesti lakóparkok többségét helikopterekkel átcuccolhatnánk akár a CSI:Miami díszletei közé, az sem tűnne fel senkinek.
Végül szívesen venném, ha nem kellene minden nagyobb ingatlanbiznisz mögött korrupció-szagú politikát, vagy politika-szagú korrupciót sejtenem. De sejtek.
A lakóparkok nem jók vagy rosszak, viszont sokfélék. Mivel hazai terjeszkedésük ténykérdés, a cél inkább az lehet, hogy az ingatlanfejlesztőket vásárlói és hatósági oldalról rászorítsák a minél jobb minőségre. Tartósabb és szebb kivitelezés, kisebb ökológiai lábnyom, valósághűbb és kevésbé irritáló PR. Úgy mindenesetre kevesebb embert zavarna, és a Stepfordi feleségek sem lenne olyan frappáns, mint így.
