Milyen jövőt ígér Orbán Viktor?
2008. május 30. írta: politicus

Milyen jövőt ígér Orbán Viktor?

 Feltámadtak szocialista barátaink. Ilyenkor vannak csak igazán elemükben. Ilyenkor érzik látványosan jól magukat. Amikor csúsztatni, ferdíteni, szavakat, mondatokat kifordítani vagy meghamisítani kell. Most éppen újra a főmumus, Orbán Viktor mondatait vették elő. Amiket a Kéri-Klubban adott elő. Állítólag. Mert a beszédet nem ismerjük, arról csak az Index és a Hírszerző másodközléseiből tudhatunk meg többet. Már ha.

  Orbán állítólagos beszédéből két nagy témacsoport emlegetése váltott ki élénk érdeklődést a kormányzati munkában nem éppen jeleskedő szocialisták köreiben. Az egyik az MSZP által bármilyen körülmények között pátyolgatott nyugdíjasok járandóságának befagyasztása, a másik pedig az állami nagyberuházások leállítása volt. Megint csak állítólag. Merthogy a Fidesz mindezt cáfolja, sőt maga Orbán is így tesz.


 Tekintsünk most el attól, hogy az elmúlt évben reálértékben 2,2 százalékkal csökkentek Magyarországon a nyugdíjak és hogy a Medgyessy-kormány idején Demszky szerint „a fővárosi önkormányzatokra (…) szűkösebb esztendő várt, mint a legrosszabb orbáni évben”. Azt is borítsa jótékony homály, hogy Demszky 18 éves regnálása idején nem sikerült összefabrikálni egyetlen metróvonalat sem. Inkább vizsgáljuk meg azt, hogy az állítólagos beszélgetés milyen politikai hatásokkal járhat!

 *

 Orbán felkavarta a politikai állóvizet. Jó ideje látható, hogy a Fidesz-elnök milyen magabiztosan jár-kel a politika harci mezején. Kardját lengetve járkál ide-oda és beszél elszámoltatásról nyíltan és egyebekről zártan. Ez utóbbival megadja az MSZP-nek az erőt és az esélyt ahhoz, hogy magához ránthassa a Fideszt. A szocialistáknak ugyanis arra nincs esélyük, hogy rövidtávon jelentősen növeljék szavazóbázisukat. Márpedig erre mentális okokból égetően szükségük lenne. Arra azonban bőven mutatkozik alkalom, hogy lecsípjenek itt-ott a Fideszéből. Az pedig, hogy ők növelik szavazótáborukat vagy a Fideszét erodálják, a végeredmény szempontjából édes mindegy.

 A Fidesz elnöke ott téved, hogy hisz a közvélemény-kutatási adatoknak. Már megnyertnek hiszi a csatát, és hagyja kiénekelni a sajtot a szájából. 2002-ben is hittek benne és mégsem jött be. Most sem fog. A választási győzelem nem hullik az elnök úr farzsebébe, hogy aztán azt onnan kirántva, lobogtatni lehessen. Keményen meg kell érte dolgozni. Eddig azt láttuk, hogy a Fidesz a politikai adok-kapok során a számára feladott ziccereket meglehetős magabiztossággal értékesítette. Egy volt a lényeg: azt mutassák magukból (megspékelve nem kevés demagógiával is), ami vonzó; és mindent, ami csúnya (de a Fidesz szerint is elkerülhetetlen), azt próbálják rejtegetni és csak a győzelem birtokában elővenni. Ismerős a recept valahonnan?

 Tudjuk, ki csinált már ilyet? Aha, Gyurcsány Ferencnek hívják az illetőt. Ő is ezzel próbálkozott. És ő azóta csak pillanatokra tudja kidugni a fejét a vízből egy kis levegővétel reményében. Ezt a reményt hozza vissza az önbizalomtól duzzadó Orbán (a szocialisták hónapok óta vártak arra, hogy az ellenfél hibázzon). Aki megadta a lehetőséget arra, hogy nagyberuházás- és nyugdíjas-ellenesnek állíthassák be őt. Hogy újra egy – korábban Áder János által is megénekelt (nem kellett hozzá őstehetség) – soha nem látott rágalomhadjárattal mutathassák meg a zembereknek, hogy lám-lám, az igazi Orbán bújt ki éppen a zsákból. Aki most éppen nem 19, hanem 15 ezer forintot akar elvenni a nyugdíjasoktól (de azt évente), le akarja fújni a 4-es metrót és az autópálya-építéseket, továbbá be akarja záratni az ABC-ket és minden embert arra kötelezne, hogy egy Orbán feat. Horthy-montázzsal a kezében induljon reggel munkába. Kiváló példa erre Juhász Ferenc, MSZP elnökhelyettes Nap-keltés performansza, aki már orbáni kézcsókról, Nemzeti Színházról és további legalább 8-10 éves ügyekről beszél a nagyérdeműnek 6 év MSZP-SZDSZ kormányzás után. Bárcsak egyszer látnám ilyen elementáris vehemenciával beszélni Juhászt a saját teljesítményükről.

*

 Térjünk vissza a közvélemény-kutatásokhoz. Nem csak ott a bibi, hogy elhiszik a Fideszben azt, amit szondázás címén olvashatunk. Van itt egy másik probléma is. Ha ugyanis összevetjük a választási eredményeket a ciklusközi népszerűségi mutatókkal, azt olvashatjuk ki ezekből, hogy soha sem az nyert, aki a ciklus felénél a közvélemény-kutatási eredmények szerint nyerésre állt. Megfontolásra érdemes az is, hogy a szocialisták bárhogy is álltak és állnak most a közvélemény-kutató cégek szerint, még sosem szereztek listán 30 százaléknál kevesebbet. És bármennyire is temetjük legalább 10 éve újra és újra az SZDSZ-t, a helyzet mégiscsak az, hogy eddig nem volt olyan választás a rendszerváltozás óta, amikor ne lépték volna át a parlamenti 5 százalékot. Sőt, a 2006-os választásokon jobb eredményt értek el, mint 4 évvel korábban.

 Tehát azt látjuk, hogy a Fidesz népszerű, Orbán magabiztos. De mire? Mi az a minden kételyt eloszlató tudás, elképzelés, ötlet, kreativitás, staff, ami ennyire népszerűvé teszi a nagyobbik jobboldali erőt? Honnan a népszerűség kiapadhatatlannak tűnő forrása? Mit csinált a Fidesz az elmúlt két évben, ami magyarázatot adhatna arra a fapados kérdésre, hogy mitől lett a korábban választásokat vesztő Fideszből egy, a kétharmados győzelem felé ácsingózó politikai erő?

*

 Hisz ez a Fidesz az a Fidesz. Az, amelyik elbukta a „rosszabbul élünk” kampánnyal a legutóbbi választásokat. Sem személyi állományában, sem programjában (na jó: valami kezdemény azért van) nem látni olyat, ami ezt a brutális – mert nyugodtan nevezzük annak – támogatottságot okozhatná. Persze értem én, hogy aki a „népnyúzó” baloldallal szemben definiálja önmagát, az rossz ember nem lehet, de ez kevés. És erre a Fideszben is kezdenek rájönni. Nem elég azonban kizárólag a ziccereket értékesíteni, itt hosszútávú gondolkodásra van szükség. Legalább 10 évre, vagy annál is hosszabb időszakra. A választók a hiedelmekkel szemben nem csak szociális, sőt nem elsősorban szociális kérdések mentén hozzák meg döntésüket. 1990 óta a szavazók elsősorban víziókat várnak a pártoktól. 1990-ben a nyugati életszínvonal, 94-ben a Kádár-rendszer illúziója, 98-ban a polgári Magyarország, 2002-ben a jóléti fordulat, 2006-ban pedig a szisztematikus építkezés jelentette ezt a víziót. Ebbe a lébe csapott bele Orbán azzal, amit mondott a megnyerhető 3 ciklusról és annak felosztásáról (az első két év megszorítás és csak utána építkezés).

 Ha van valami, amit a politikai stratégák, elemzők leszűrhettek a korábbi kampányok tapasztalataiból, akkor az éppen az, hogy az lehet igazán sikeres, aki képes perspektivikus jövőt kínálni a választóknak. Aki el tudja hitetni: vele jobb, szebb, kerekebb lesz az élet. Akik majd ez alapján el tudják helyezni a maguk kis jövőjét a nagy jövőn belül. Ezért is fontos, amit Orbán mond a következő 12 évről, de nem csak ezért. Hanem azért is, hogy a választók ne csalódjanak a politikában a választások utáni eufóriában, ahogy eddig rendre csalódniuk kellet. Persze ehhez először túl kell élni a szocialisták gyűlöletkampányát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr57493040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.05.30. 22:29:57

Ebben a posztban megszólal az összes OPNI-szökevény. Nagy kár azért az intézetért. Csak az ő kedvükért, csak nekik megtartanám Fecót és a reformjait, de kötelezően. Amennyiben végül belátnák tévedésüket, megengedném nekik, hogy szeppukut kövessenek el.

propi 2008.05.30. 22:47:33

Az a véleményem hogy Orbán több kárt okozott az országnak mint a kormány. Az ellenzéknek az a dolga hogy a kormány hibáit feltárja és de nem ugy hogy kivonuluk az országházbol nem javaslunk semmit csak szitjuk a gyülöletet lejáratjuk az ország tekintélyét és betartunk ott ahol csak lehet. A fidesz volt már kormányon de akkor nem volt bátorságuk ahoz, hogy a reformokhoz hozzákezdjenek,és vigan költötték azt a pénzt amit a Bokros által elvégzett szigoritásokkal kezdtek összeszedni.
A hazugságok és csalások tekintetében sem maradt el a fidesz más pártoktól /kaja ibrahim,stb./
Sajnos ebben a szeretcsétlen országban nem lessz
nyugalom és rend amig az ellenzék a szélsőségeseket bátoritja szétszedik kordont, gyülöletbeszédekekkel uszit és az ország nehéz helyzetével nem kivánnak foglalkozni csak a hatalom kell.
Ki kell normális emberi modon egyezni. A hibákat fel kelltárni javaslatokat kell tenni és a kormányt akár szavazatokkal is segiteni ha az ország és nép érdekében történik,és nem gyerekes rosszindulatu és sok esetben kitalált nem igaz történetekkel széditni a jobbsorsra érdemes de szegénységük miatt hiszékeny embereket.
Ha a normális párbeszéd nem történik meg akikor valóban nagy bajok lesznek és az unió elkerül bennünket.
Most még van remény de ne szalasszuk el a lehetőséget. Véleményem szerint Gyurcsány biztosan bennelenne a normális párszéd elinditásában amit már töbször kezdeményezett.
Boldog lennék és gondolom tőbb milió honfitársam is ha például Orbánnal együtt mint magánembererek
leülnének egymással beszélgetésre. Mert Orbán már
1990. környékén felhivta a figyelmet hogy erre a
Gyurcsány gyerekre oda kell figyelni. Azota szerintem sokat fejlődött és gondolom azt senki sem gondolja hogy ne az ország érdekében dolgozna.
Akkor remélem elfogadják egy tapasztalt ember véleményét aki soha semmijen pártba nem voltm, de szeretném a még hátralévő életemet nyugottan a nehézségek ellenére megélni.
Ha elfogadnák meghivásomat szivesen egy első beszélgetésre szeretettel látnám mindkét politikust, akár egy baráti ebédre is.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.05.30. 22:58:35

propi, te melyik országban élsz?

A poszthoz meg csak annyit fűznék hozzá, hogy nem a közvéleménykutatókat kéne szidni, azok reális képet mutatnak a ciklus közepén is. Arról nem ők tehetnek, hogy a fidesz választásról választásra elqrja.

BandW (törölt) 2008.05.30. 22:59:15

Hát ez egy szép bejegyzés.
A szinte már koordinálatlan Gyurcsányozásba belefáradott konzervativizmus hirtelen egy pillanatra megszakítja adását, és elkezd sopánkodni azon, hogy ellenfelei fölveszik harci palettájukra azt, amit amúgy a jobbkonz oldal napi gyakorlatként csinált.
És közben nem sül le a bőr a képükről.
Beszarás ez az ország úgy ahogy van.
Ájatatos pofával sopánkodni 3 percig azon, hogy valakinek a beszédét "kiforgatják", kit kedvelünk, és visszatérni a napi gyakorlathoz, melyben kiforgatjuk azoknak a gondolatait, beszédeit, kiket nem kedvelünk.

Mi a fenét csodálkozunk akkor azon, hogy az ország ott tart, ahol tart.
A blogbejegyző pont egy szem a láncban. Egy hangyaf----val sem különb, mint akik ellen most épp kikelt.

Bummer 2008.05.30. 23:01:52

Hát ezt tényleg kurvára ki lehet forgatni:
"Elkúrtuk... Négy évig nem csináltunk semmit... Végig hazudtuk az elmúlt másfél-két évet"

napazapa 2008.05.30. 23:03:00

Azt csak megjegyezném a cikk egyik mondatával kapcsolatban:
"Demszky 18 éves regnálása idején nem sikerült összefabrikálni egyetlen metróvonalat sem."

hogy ha Viktor nem jön annak idején, már rég működik Budapest negyedik metrója, és Bán Ferenc nemzetije.

Természetesen nem állítom, hogy ennek bármi köze lenne az aktuálpolitikához. De azt felróni Demszkynek, hogy Orbán lefújta a metróépítést 1998-ban, az egy kicsit erős.

Esetleg Demszky tehet arról is, hogy a dunaparti búcsúskamionon röhög egész ejrópa? Az "orbánság" szimbóluma az a tákolmány, a maga szomorú történetével, ahogy a metrósdihoz is van némi köze.

Bummer 2008.05.30. 23:04:44

napazapa, ha Demszkyt kirúgták volna a budapestiek, akkor lenne már rég metró, mert akkor nem kerülne 600 milliárd Ft-ba az, amit Madridban 100 milliárdból megépítettek.

Bummer 2008.05.30. 23:06:11

Ja, meg tényleg rohadtul kellett az a nemzeti színház oda a Merlin, a Thália, az Operaház, a Zeneakadémia, a Katona József színház, a Madách kamara és nem jut eszembe még mi 10 perces sétakörzetébe.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.05.30. 23:08:13

napazapa, fontosabb dolgok voltak akkor, mint a metró... Ha megépült volna a metró, akkor lehetett volna azzal jönni, hogy "na megint a Zorbán a budapestieknek kedvez"... És a "metró árából hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni..." Ismerjük már a régi lemezt...

Nincs olyan intézkedés, ami mindenkinek jó. Mindenki szopik valamivel, ez van.

Invictus 2008.05.30. 23:10:30

Idetalált bolgárúr és oroszúr közönsége az index címlapról. Nem is lenne baj, csak fárasztóan egysíkúak és buták, betanult panelokat ismételgetnek orrvérzésig. Hiába, ennyit tudnak.
Ez az ország Kádár alatt szocializálódott, legalábbis az a fele, amelyik még ma is többségében balra húz (50 felettiek), ez látható. Az MSZP pedig kétségtelenül remekül ért a nyelvükön és vice versa... Legjellemzőbb a "deakkorisazorbán" mint végső érv mindenre (meg kőbánya, kayaibrahim, happyend stb.), meg a "minden politikus gazember, de akkor is azemeszpéa isebbrossz" mindig.

Invictus 2008.05.30. 23:12:20

Akarom mondani kisebb rossz :) Szóval ezzel mindent relativizálni lehet, minden megbocsátható. Mert a patásördög akkor sem szabad, hogy visszajöjjön az a fő :)

BandW (törölt) 2008.05.30. 23:15:01

Idetalált csintalan úr és pörzseúr közönsége, de csak a fárasztóan egysíkú buta paneldumákat nyomja orvérrzésig.
Hát, ennyit tudnak.

Invictus 2008.05.30. 23:16:16

BandW, őket nem látom, max. donlódit ;)

BandW (törölt) 2008.05.30. 23:17:01

Én látom.
Mindjárt egy példának itten vagy te.

Bummer 2008.05.30. 23:20:14

BandW, itt a Reakció blogon általában igen értelmes viták szoktak zajlani, ha nem vesznek részt azok, akik csak akkor látogatnak ide, ha éppen index címlap van.

a nagy levin 2008.05.30. 23:22:48

"De mire? Mi az a minden kételyt eloszlató tudás, elképzelés, ötlet, kreativitás, staff, ami ennyire népszerűvé teszi a nagyobbik jobboldali erőt?"

"Staff"? Ez talán "stuff" akart lenni, nem (hamár muszáj)? Bár a staffal még nagyobb gondok vannak. Bad stuff, worse staff...

Tulajdonképpen az tenne legjobbat az országnak, ha Viktor tényleg végighazudna egy kampányt, lenne egy kényelmes többsége (2/3 ne legyen, mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ne "államberendezkedési ámokfutás" lenne a következménye), tényleg megcsinálná a válságmenedzselő szakértői kormányt, belekezdene a megszorításokba és előkészítené az "igazi" reformokat (sokat valamilyen szinten az MSZP és a talán mégis megmaradó SZDSZ is támogathatna, azon az alapon, hogy ők is "ezt" akarták). Aztán a Fidesz/Orbán úgyis belebukna 2 éven belül és akkor midenki tiszta lappal indulhatna.

Felőlem ő addigra már lehet köztársasági elnök is.

De erre mennyi az esély? És ki lesz a staff, akivel megcsinál(tat)ja?

(Rosszul látom? Lehet)

BandW (törölt) 2008.05.30. 23:23:38

Bummer,a jobbkonz kommentekből nem ez derül ki, de mindenkinek megvan a maga szórakozása.
Egy blog az egy blog.
Nincs inteligenciaszűrés a kommentekben.
Nem látom a jobboldali kommentelők szellemi fölényének mégcsak a nyomát sem.

Invictus 2008.05.30. 23:27:33

BandW, nem hiszem hogy az óvodás stílusod érdemes lenne rá, hogy reagáljak erre. :)
A netes anyázásokból már kinőttem úgy gondolom, már nem szórakoztatnak túlságosan az ilyenek.

BandW (törölt) 2008.05.30. 23:29:04

Invictus, van egy rossz hírem, nem nőttél ki a netes anyázásokból.
Ez van.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2008.05.30. 23:31:43

Jön a Zorbánviktor. Hogy is mondta?
Befagyasztja a nyugdíjak reálértékét.
Hogy is mondta Lendvai Sosemcsúsztatok Ildikó?
Nem is! Befagyasztja a nyugdíjakat! De ez csak a kezdet!
Azután befagyasztja a nyugdíjasokat!
Azt ott találják magukat Han Soló mellett nyakig carbonite-ban!
movieconfession.com/wp-content/uploads/2007/07/hanfrozen.jpg
Kedves vásárlóink! A csemegepulthoz gyorsfagyasztott szárnyasfej-vadászok érkeztek! :-)

napazapa 2008.05.30. 23:31:43

az a baj ezzel a bloggal, hogy alapvetően bekategorizáljuk a kommenteket "jobbkonz" kommentre és "balos" kommentre. Ezután próbáltok objektíve leírni valamit? Naneee.

Az emberek gondolkodnak. Feltéve, ha nem olvasnak túl sok ilyesmit, mint ez a poszt.

Bummer 2008.05.30. 23:32:57

BandW, nincs átlag jobboldali intelligenciafölény. De van elég sok kommentelő, akik képesek messze az átlagos szarpofozás szintje fölött látni a dolgokat, most nem sorolom, de miattuk érdemes itt kommenteket olvasgatni, oldaltól függetlenül. Te viszont nem szoktál itt sűrűn előfordulni, és ez látszik is rajtad.

Bummer 2008.05.30. 23:33:40

napazapa, ez egy blog, és mint ilyen, nagyon erősen szubjektív. Olyannyira, hogy a posztolók elég gyakran elküldik egymást az annyukba.

Invictus 2008.05.30. 23:34:35

BandW, úgy vettem észre, ha kikerül a reakció az index címlapra, általában idejönnek nagy pofával kormánypártiak (akik amúgy nem szoktak), hogy kiosszák a "hülye jobbosokat", de rendszerint hatalmas pofáraesésben van részük. Durrognak, eleresztenek pár jól betanult orbánozást, bányákozást stb. stb., aztán miszlikre aprítják őket, és eltakarodnak. Max búcsúzóul közlik még, hogy itt mindenki hülye, csak ők helikopter. :)
Kevés kormányszimpatizáns szokott itt megmaradni, akik felkészültek is, vannak ilyenek is (vagy ha nem is Gyurcsány-fanok, nem is éppen Orbán-rajongók sem jobbosok, smalladam vagy Jo Tunder ilyen például).

Bummer 2008.05.30. 23:36:06

Így van, aki nem tudja, ki az Úr és ki a Mester, az ne szóljon hozzá.

BandW (törölt) 2008.05.30. 23:36:44

Az a baj ezzel az országgal, hogy mindenki baromira biztos abban, hogy neki van igaza gyakorlatilag mindenben, és ezzel a jóleső tudattal hátradőlve baromira nem csinál semmit.

Bummer 2008.05.30. 23:39:33

BandW, a szomszédom például ezzel a tudattal éjjel-nappal fúr-farag.

karatekutya 2008.05.30. 23:40:00

Ahány nyugdíjast ismerek, az mind félretesz havonta 20-30 rugót. Szóval csak nyugodtan fagyasztgassák be szépen a nyugdíjakat. Én aszondom, hogy 14. havi nyugdíj=4% SZJA.
Elfogadom, hogy az a generáció, amelyik most nyugdíjas, az nem tervezte meg az öregkorát, mert a szocializmus az állami gondokodásról szólt. Én viszont '98 óta 38 ezer forintjába kerültem a TB-nek, miközben havonta tolok bele kb. 8x annyit, és ezt qrvára utálom.

Bummer 2008.05.30. 23:46:48

karatekutya, nem tervezés kérdése. Mikor volt annyival magasabb az átlagfizetés a létminimumnál, hogy maradjon belőle önkéntes megtakarításra? A szocializmusban biztos nem, sőt, akkor takarékbetétkönyven kívül nem is lehetett másba fektetni.
Most egy 4 fős család létminimuma nettó 200e.
Az átlagfizetés két keresővel 260e Ft. Tehát havi 60e Ft marad meg, úgy hogy "a létminimum olyan értékösszeg, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos igen szerény – konvencionálisan alapvetőnek minősülő – szükségletek kielégítését.". És ha már a legalapvetőbbnél kicsit többet szeretnél (számítógép, mobiltelefon, autó, életbiztosítás), akkor azt ebből a 60e-ből kell kigazdálkodni.

BandW (törölt) 2008.05.30. 23:54:56

Invictus, én mindösszesen a blogbejegyzésre reagáltam elsőként.
És azt a véleményemet tartom is.
16 óra gyurcsányozás közbe beiktattak 3 perc szünetet, az orbánozás elítéles mián.
Ez szimplán vicces lenne, ha amúgy ez a mentalitás nem nyomná mostanság rá a bélyegét az egész országra.
Ritkán szoktam kommentelőket kommentálni.
Konzervatív "durrógógépből" is bőven elég.
Aki elereszt egy tartalmatlan gyurcsányfikát, és elégedetten hátradől, mert megtette amit megkövetelt a "haza".
Ettől meg a poszt még amúgy szánalmas.

BandW (törölt) 2008.05.31. 00:07:04

Másrészt pedig hosszú évek óta baromira nem érdekel, mit mond orbánviktor.
Nem hozzám beszél, nem én vagyok a célcsoportja, úgyhogy miattam azt mond, amit csak akar.
Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a semmitmondásra milyen reakciók jönnek létre.
"Hívek" vs "ellenségek".
Ez az ország ma ebből áll.
Senki nem csinál semmit, csak marhára vár a megváltásra.
Hát miattam várhat élete végéig. Én nagyjából beleuntam ebbe a marhaságba.

jobbbalmind1 2008.05.31. 00:07:16

erdekes vegigolvasni a komenneteket... lathatolag mindket oldal beasta magat az arkaiba, es onnan elmozdulni keptelen, de talan nem is akar.
kezdjuk az elejen. mit mondott Orban?
Mivel kesobb nyivanosan bocsanatot kert, bizonyos szavak hasznalataval kapcsolatban, feltetelezheto, h az ido hatralevo reszet nem toltotte a kormany dicsretevel. Megjegyzem ez jogos. Az is feltetelezheto, h a forrasok ahogy ezt mar masok is jeletzek, szovegkornyezetukbol kiragadva iddeztek ezt a ket kijelentest. Teht O. mondott valamit es azt ideztek valahogy. Nem hiszem, h igaz lenne ait a FIDESZ allit, h ezek nem hangzottak el. Talan az lenne a legegyszerubb megoldas ha nyivanossagra hoznak a beszelgetes szoveget. gondolom felvettek, igy ez nem okozna nagy problemat. Ezzel elkerulhetove valna, h kesobb keljen beismerni olyan gondolatokat melyek mar ma is megertek a FIDESZ vezeteseben. Legalabbis en remelem, h tisztaban vannak azzal -amit valaki mar idezett-, tovabb nyujtozkodtunk mint a takaron er, es nincs fajdalommentes megoldas. A bolcsek kove nem letezik...

jobbbalmind1 2008.05.31. 00:09:41

nem olvastam at, igy kimaradt par betu. "neha" elofordul velem. elnezest kerek erte!

BandW (törölt) 2008.05.31. 00:13:26

És ha nyilvánosságra hoznák, hogy mit mondott orbán viktor egy kései áprilisi napon, attól nekünk jobb lenne?
Egy frászt.
Rágcsálná 15 ember a csontot, hogy akkor ezt hogyan is kellene értelmezni, oszt kész passz.
Ezzel megint eltölt egy pár ember egy kis időt, amit sokkal hasznosabb dolgokra is fordíthatna.
Viszont orbán beszédet elemezgtni rogyásig, az meg marha jó. Viszont semmi értelme.

jobbbalmind1 2008.05.31. 00:18:50

BandW
Szerintem mi hasonloan gondoljuk.
A lenyeg az utolso mondatokban volt, remelem tudjak. Es ha tudjak ragodjon rajta akar 30 ember is mondjak meg most, maskepp ok sem jobbak mint Gyurcsanyek....
Amuy nem szallnek it hosszan vitaba senkivel. Nem tartozom egyik szekertaborhoz sem, es itt ha jol latom ez alapfeltetel. Meg eltalal egy loves itt kozepen... :)

Invictus 2008.05.31. 00:29:14

BandW, szerintem a poszt nem arról szól, amit kiolvastál belőle. Nem az orbánozás elítéléséről szól, nem csak "gyurcsányozás". A fenti poszt meglehetősen kritikus orbánnal és a fidesszel szemben. Nálad viszont kivágta a biztit, mert szerinted csak egy sértődött "orbánimádó" siránkozása. Pedig a poszt elsősorban Orbánt és a Fideszt kritizálja, ha figyelmesebben elolvasod.

biker 2008.05.31. 00:45:10

OV gondoltait hallva azért én megnyugodtam, mert akár mit is mond, azért még emlékszik valamire az egyetemről. Ennek ellenére egyetértek azokkal, akik azt mondtják, hogy ezek nem a legjobb megoldások: a nyugdíjbefagyasztás szükséges, de nem elégséges, hiszen ettől még napról napra egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb a fiatal. A nagyberuházások meg nemcsak a gazdaságélénkítés miatt, hanem hétköznapi okokból is fontos (nem mindegy, hogy van-e a városom mellett autópálya vagy nincs) Persze van még bőven idő kidolgozni ezt rendesen, az irány szerencsére nem rossz. Bár ugyanezt gondoltam az öszödi beszéd után, aztán a nagy gondolatokat is milyen könnyedén el lehetett k*rni.
Számomra ez sokkal izgalmasabb politikai oldalról. Jó taktikának tűnik, hogy Orbán szép lassan akarja adagolni a megszorításokkal tűzdelt jövőképet. Nem is tehet mást, hiszen pont az ő pártja nyomatja már jó ideje, hogy a sarc mekkora hülyeség, meg egyébként is hazudik az egész kormány. Ha ő szinte ugyan ezt csinálná (mást sajnos nem lehet) , azzal a saját politikájának mondana ellen. Persze a marketinget nagyon szeressük:) a felhasználó mindent elhisz, csak szépen lassan el kell mesélni a frankót. Az, hogy az MSZP egyből elkezdi a kiragadott, átlag ember számára unszimpatikus gondolatok dobálását teljesen egyértelmű. A FIDESZ is ezt tette öszöd után. Erről szóla politika már egy ideje. Ráadásul ha tényleg van felvétel is, azt jó be lehet majd nyomni még később is. Az emberek pedig nagyon meg fognak ilyedni. Mert ilyenek az emberek. Nem az ős jobb és baloldaliak, hanem az új többség, a bizonytalanok, kiábrándultak. Lehet szapulni a másik kommunikációját, meg, hogy ki hazudott nagyobbat, de ez alapvetően az embereken múlik. Miattunk megy a show. Amíg arra lesz igény, hogy ne a lényegről beszéljen az ország, addig még nagyon sok titkos hangfelvétel fog kikerülni...

BandW (törölt) 2008.05.31. 00:45:26

Szerintem meg pontosan arrol szól, amit kiolvastam belőle.
A siránkozásról, hogy miért ferdítik el orbá amúgy soha elnemhangzot szavait. (itt még nincs egyetértés a jobbkonz oldalon, hogy "nem ezt mondta", és a "nem beszélt ilyeneket".
Ki a francot érdekel, hogy mennyire kritikus orbánnal?
Engem biztosan nem. Ez legyen az orbánhívők problémája.

biker 2008.05.31. 00:49:47

ja még annyit, hogy a blogíróknak meg nagy gratula, mert talán a legjobb jobboldali írásokat lehet itt olvasni. Néha azért elveszik az objektivitás, vagy csak túlzott érzelem kerül a gépezetbe, de valszeg ez ínkább a más világnézet miatt van. hajrá így tovább, remélem egyszer a magyar nemzetbe is bekerültök és akkor az is magasabb színvonalú lesz:)

atlbilbaoo 2008.05.31. 07:54:33

Reggel éhgyomorra ezzel kezdtem, ma nem kell vigyáznom a kalóriákra, elment az étvágyam. Nem vagyok se jobb se bal oldali, de a szavazáskor az MSZP-re szavaztam, nem miattuk, hanem OV ellen. Legyen bárki más, csak ne a Kis beképzelt, megszállottan hatalommániás mini Mussolini!!
1998-ban rájuk szavaztam, mert bíztam bennük, aztán nagyon nagyot csalódtam és örökre elment a kedven tőlük. Ugyanolyanok voltak, még talán rosszabbak is mert éhesebbek voltak amikor a húsos fazékhoz kerültek! [( a Vegyépszer volt vezére, aki egy román menekült, hála a FIDESZ autópálya építő programjának, mára a 100 leggazdagabb között van!!!! sic!)] Van egy igazi karakteres vezér kiválasztás lehetőség, de azt féli legjobban Viktor. Kósa Lajos az a személy, akit mindkét oldalon elfogadnának, csak Viktor nem, fél tőle!!
Amikor Kósa azt nyilatkozta, hogy akár válalná a vezető szerepet, akár miniszterelnök is lenne, Viktor másnap azonnal Debrecenbe utazott!! Vajon miért?? 2010-ben, ha OV így folytatja, megint ellene fognak szavazni az emberek. Aztán meg mindig akad a kampányembereikben hülyeségeket és félelmetes dolgokat beszélő ember, köteles Kövér László, meg a bolond kirekesztő Mikola bácsi, akik segítenek elrontani a kampányt!!
Meggyőződésem, hogy Kósa Kell az országnak és a Fidesz felelőssége, hogy ezt a Viktorra is rákényszerítsék!!

redriot77 2008.05.31. 08:00:43

A blogíró szerintem elég objektív volt, orbánistának legalábbis biztos nem nevezném.

Én azt nem értem, hogy miért nem tudnak ezek a pártok megújulni? (abban már nem tudok reménykedni, hogy létrejön egy teljesen új párt, ami jobb mint az eddigiek, és választást nyer :)

Ha most lennének a választások, nem mennék el voksolni. MSZP-re nem: nem Gyurcsány a legrosszabb. Ha az MSZP-re szavaznék, Szekeres "részegen Gripent-avató" Imrére, Juhász "tele-prédikátor" Ferencre, Lampert Maunikóra is szavaznék.

Ha a Fideszre szavaznék, Orbán "Kaméleon" Viktor mellett Mikola "A Nemzet Orvosa" Istvánra, Kövér "Kötél" Lászlóra is szavaznék. Elegem van az összesből. Én ezekre közül nem tudok választani.

És miért, de miért nem lehet Budapesten épkézláb, normális emberek közül választani polgármestert? 2002-ben lehetett választani egy kommunista dzsentri és egy "független" vigyorgó kakadu között. '06-ben lehetett választani egy kommunista dzsentri és egy "független" nehézparaszt között.

Minek kell itt ahhoz történni, hogy új hiteles(ebb) arcok bukkanjanak fel a magyar politikai elitben? Akárkire is szavazunk 2010-ben egyben biztosak lehetünk: marad 386 hely a parlamentben, és maradnak a számlanélküli költségtérítések. Magukkal nem basznak ki, ebben nagy az összetartás, "bevédik" egymást jól. :(

redriot77 2008.05.31. 08:06:13

atlbilbaoo:

szerintem még elég keveset tudunk Kósáról... Voltak jó megszólalásai, de azért óvatosabban lelkesedjünk, nehogy csalódás legyen a vége. Abban talán egyet tudok érteni, hogy egy Kósás Fidesz - MDF kormány szimpatikusabb lenne mint egy kétharmados Viktor-ország. MSZP-ben per pillanat nem tudok gondolkodni, most hogy GY.F. a blogjában kijelentette, hogy a nyugdíjrendszert továbbra sem fogják érinteni a megszorítások. A szent tehén, ugye.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.05.31. 08:12:19

bob 2008.05.30. 22:10:34

Maximalisan egyetertek.
Nagyon sajnalom a nyugdijasokat, de
1. sajnos ma Magyarorszagnak az a legfobb ( gazdasagi ) erdeke, hogy az aktivakat ( es azon belul is a csaladosokat ) tamogassa. Es ezt el lehet erni p.l. egykulcsos, csokkentett SZJA-val, ahol raadasul a gyerekek utan is adokedvezmeny jar.
2. amire en nyugdijba megyek, NEM LESZ ALLAMI NYUGDIJ. ( Mar most mondogatnak olyasmit, hogy az a jovoben csak 85 ev utan ! jarna ).
Szerintem ugy kene ezt " tarsadalmilag igazsagosan" ( ami, ugyebar, a fo emeszpes szlogen ) szetteriteni, hogy a mostani nyugdijasok nyugdijat visszavagni, es az aktivok altal befizetett nyugdij egy reszet sajat nyugdijszamloara tenni.
Abszolut igazsagos, mert (a) a jelenlegi nyugdijasok is reszesulnek a mi " nem-nyugdijunkbol", ami a tarsadalmi szolidaritas szempontjabol jo (b) aki nyugdijt bliccel, az magaval tol ki ( mar ha megeri ).

A nagyberuhazasokrol. Valoban fontos az autopalya, de
(a) reszemrol az a fontosabb, hogy adot csokkentsenek, es ha emiatt kevesebb az autopalya, akkor kevesebb, na bumm
(b) meg kell nezni, hogy egy autopalyanak, mint beruhazasnak mennyi a jovoben az eves hozama. ( nem is beszelve a 4es metrorol ... ). Es amelyik gigaberuhazasnal ez kicsi, azt le kell allitani. ( Megjegyzem, jobb helyen ezt csinalja a GM es a PM, nem pedig holmi Moha bacsikkal [ kabai ] seftel illetve a csalo minisztereket vedi ... )

Nem tudom, celszeru lenne-e h a Zorban a konfliktus generacios jelleget elezne ki. Hogy itt nem a Fidesz gonoszsagarol van szo, hanem arrol, hogy senki sem szeret robotolni a szaros multiknal, hogy a keresmenyebol idegeneket tartsanak el. Esetleg megpendithetne, hogy az SZJA egy reszebol a befizeto szuleinek a nyugdijat finansziroznak. Minel tobb SZJA, annal tobb nyugdij az oregeknek. Igazsagos megoldas.

Vegezetul nekem is elegem van a " Tabornok Ur' marhasagaibol. A kormanyzasa tobbe-kevesbe tetszett ( hogy az aktivakat tamogatta a nyuggerekkel szemben, hogy az allamadossagot 8eMdHUFra vitte le, es tamogatta a K+F et es a KKVket meg a csaladokat ). De ez, amit itt veghezvisz, ez kontraproduktiv. Szeditsen nyugdijast, igerjen 38-k havi nyugdijat, amit aztan a 2/3 birtokaban esze agaban se legyen bevaltani. Hanem helyette folytassa azt ( L. fenn ) amit elkezdett.

Megjegyzem, egy megszoritasnal, ha a jobboldal csinalja, mindig az eltartottak ( nyuggerek, segelyezettek ), kell hogy rettegjenek. Mig egy "szocial""liberalis" megszoritasnal az aktivak es a kozeposztaly.

BOB 2008.05.31. 08:14:26

jobbalmind1: egy dologban biztosan jobbak mint Gyurcsanyek. Meg bennuk van az a lehetoseg, amit Gyurcsany elszalasztott: hogy meg is csinaljak.

BOB 2008.05.31. 08:19:43

Diff: "Megjegyzem, egy megszoritasnal, ha a jobboldal csinalja, mindig az eltartottak ( nyuggerek, segelyezettek ), kell hogy rettegjenek. Mig egy "szocial""liberalis" megszoritasnal az aktivak es a kozeposztaly."

Ez a kulonbseg egy bevetelnovelo meg egy kiadascsokkento megszoritas kozott, horribile dictu a neoliberalis gazdasagi iskola es a klasszikus keynesianus-szocdem iskola kozott. Egy normalisan ukodo orszagban mindkettonek meg volna a szerepe.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.05.31. 08:28:05

bob 2008.05.31. 08:19:43

pontosan,
en is mindig azt mondom, hogy a neolib-neokonz es a keynesi linearis kombinacioja a nyero.
Mert fontosak a makrogazdasagi mutatok ( inflacio, arfolyam, stb), de az is igaz, hogy az allamnak neha-neha ra kell nezni a gazdasagra, hogy ciklusmerseklo hatast gyakoroljon ( ha ugy tetszik, elszedje a bevetelt ).

Nem is beszelve a versenykepesseg megteremteserol illetve velemifele generaciok kozotti beke elereserol. ( Csakhogy errol kellene a vita, amire esely sincs. )

Sajnos M.o-n a neolib-neokonz iskolanak ( eppen hazank demografiai osszetetele miatt ) hosszu idore lottek. ( MOndjuk nekem lenne egy-ket otletem, hogy ezt hogy kellene orvosolni, de sajnos egyik sem konform a mai politikai mainstreammel :( ... na de mindegy, ez legyen a mainstream baja ... :) )

Dr Kangörény 2008.05.31. 08:40:57

Beteg gondolatokat olvasok itt. Lefordítva:
gyurcsány hazudott-takarodjon, orbán most hazudjon, ha akar, legelább tuti lesz a 2/3.
Nemrég: szegény nyugdíjasnak miért kell 300 forintot fizetni, neki joga van, korábban megfizette. Most: a nyuggerek ellátásait meg kell vágni.

A poszthoz: ha-ha, orbán jól mozog a politikai harc területén???? Orbánnak nem számít az, hogyan mozog, hiszen ha nyer-ha nem nyer, mindig ő marad a fidesz vezetője, mert mást a közelébe sem enged. Így hiába veszít egy esetben, legközelebb nyer és megint jön a hozsannázás, hogy milyen jó politikus a viktor.
Pedig csak ugyanolyan hatalommániás fasz, mint a gyurcsány.
A nyugdíjasokat és a segélyeken élőket pedig gyorsan szét kell választani a fejekben. Sok suttyó egy kalap alá veszi a 40 év mv után nyugdíjban részesülőt a segélyből és gyesből éő lumpenekkel. Pedig a nyugdíjas akkor kap nyugdíjat, ha évekgig fizeti a járulékot, a segély meg szociális és állampolgári alapon "jár".
A nyugdíjasok szopatását pártolókban ott az irigység, bár nem értem miért. Irigylik azt a gigantikus összegű nyugdíjat? Nem, nem az összeggel van a baj, hanem azzal, hogy egyáltalán kapnak egy fillért is. Itt is elhangzott: ha én x éves leszek, nem lesz állami nyugdíj, bla-bla-bla...
Lesz állami nyugdíj, csak jóval kevesebb, mint most, viszont lesz mellette magánnyugdíj. Hja, hogy azt csak akkor adják, ha most befizeted a járulékot?
bob, szerinted megcsinálják?
A magánnyugdíj-rendszert vissza akarták csinálni. Miből gondolod, hogy azt fogják tenni, mint legutóbb, jön a propaganda, a zászlólengetés, az álmok, és közben megy a cimboráknak a pénz.

Egyébként: a fidesz 98-02 között elvesztette a szavazatomat. Az mszp is elvesztett most.
Külöonbség? Semmi.
A fideszes ügyek 8-10 évesek? Szarok bele, a fidesz vezetői ugyanazok. Ha az mszp jelen szaros ügyei 8-10 évesek lesznek, akkor sem fogok nagyvonalúan legyinteni, ha ugyanezek a barmok vezetik majd a pártot.

KopaszMercis 2008.05.31. 08:44:55

Idiota hulye degeneralt mind, aki politikusnak hisz, politikus oldalara all ebben az orszagban.

hozzatok vissza a viktort.. amig az azzal lesz elfoglalva, hogy vegre megint fel all a fasza, mert miniszterelnokot jatszhat, addig a sleppje szejjel fogja rabolni az orszagot, senki nem fog semmit iranyitani, es tovabb sullyedunk. Hogy jobb e a masik oldal? Ketlem.. talan kevesbbe rossz, de mindegy.

Nekem ahogy meg van a diplomam itt hagyom ratok a sajat kis szarkupacotokat, hadd szenvedjetek es basszatok egymast agyon rajta!
Egeszsegetekre.

Legalabb annyit jot elmondhattok majd magatokrol, hogy megfinansziroztatok a tanulasom.

Csodalkoztok, hogy az osszes ertelmes ember (tudosok, orvosok stb stb) igyekszik bazd meg nyugatra?

bierkamp 2008.05.31. 08:53:20

Addíg amig Orsós Orbán röfög a Fityisz élén, és a két szarva a homlokán csak egyre nő a (patásnak), addíg nincs baj...a közvélemény kutatás se tudja " a koronát a fejére tenni soha".
(egyébként van felvétel a Kéri féle beszélgetésről!!!! én már hallottam is).
Éljen a Gonosz törpe soká! Addig nem lesz személyi kultusz!!!!

bierkamp 2008.05.31. 09:00:39

redriot77 2008.05.31. 08:06:13
atlbilbaoo:

szerintem még elég keveset tudunk Kósáról... Voltak jó megszólalásai, de azért óvatosabban lelkesedjünk, nehogy csalódás legyen a vége. Abban talán egyet tudok érteni, hogy egy Kósás Fidesz - MDF kormány szimpatikusabb lenne mint egy kétharmados Viktor-ország. MSZP-ben per pillanat nem tudok gondolkodni, most hogy GY.F. a blogjában kijelentette, hogy a nyugdíjrendszert továbbra sem fogják érinteni a megszorítások. A szent tehén, ugye.

KÓSA???? nah ne Rosszabb mint a Gonosz Törpe. Amit művel a "Lali király" Debrecenben....hááát...minden beruházást engedélyez 10% ért...és csak a klientúta terjeszkedhet! Ismerik Debrecenben a kisded játékait...de félnek tőle mint az ÁVÓ-tól annak idején. Szal ilyen egy Fityisz banda másik feje:)

berkazs 2008.05.31. 09:01:26

Március 9-én azzal nyert a Fityesz, hogy azt mondta a nyögdíjasoknak, nem kell fizetnetek a 300 Ft-t, majd fizeti az állam, az a dolga. Csak elfelejtette nekik elmondani, hogy az Ő nyugdíjukból fogja fizetni. És most csodálkozik, hogy nem népszerű az ő kis terve.
De hát ő még sosem hazudott. Csak nem mondta el a teljes igazságot.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.05.31. 09:10:48

Hehehe ... hat igen ... III. 9.-en OV megmutatta, hogy azert o is tanulokepes : megtanulta a 23 millio romanos lecket.
Sajnalattal kell kozolnom, hogy
(a) jelenleg nyugdijjarulek csak 1 resze fizetheto be egyenli nyugdijszamlara ( "magannyugdij", "tokefedezeti piller" )
(b) ennek eves, atlagos hozama inflacio alatti, az 1997-2007es periodust tekintve.
(c) ha esetleg a kedves olvtars arra gondolt, hogy a megmarado, NETTO fizetesembol fizessek magannyugdijra, akkor kerem ebredjen fel. Ugyanis az 52%os adokulcsert cserebe az ember elvarna majd a nyugdijat. Ha erre az allam nem kepes, akkor kevesebb adot kelljen fizetni, es majd a KULONBOZETET be lehet fizetni magannyugdijba.

Nagyrabecsulesem, ha a kedves posztiro a nyugdijasokra akar keresni es dolgozni, en azonban ( vessenek ram kovet ezert) nem.

redriot77 2008.05.31. 09:20:52

bierkamp:

no, erről beszéltem! :) Kicsit megkapargatjuk a legfelső réteget, aztán kiderül hogy az intelligens benyomást keltő, jókiállású Kósa gyerek ugyanarról a futószalagról került le, mint a haverjai...

Preskin 2008.05.31. 09:42:08

Ki-kéri -q!!

Milyen jövőt igér Orbán Viktor ?

Kibaszottnényzetesenbiztosforrásból tudom
(merhogy van nékem is kiszivárogtatóm:-),hogy
a zorbán is tánczolni tanul.A "Mo. nem elég"
című átiratot próbálgatja:
www.youtube.com/watch?v=IJOuoyoMhj8&feature=related

zoli27 2008.05.31. 09:46:02

kangörény,

"Most: a nyuggerek ellátásait meg kell vágni"
Ilyen az, amikor valaki MSZP-s politikusok nyilatkozataiból meg a Hírszerzőből tájékozódik.

A nyugdíjak reálértéken történő befagyasztása a jelenleginél kedvezőbb nyugdíjszámítást jelent. Azt jelenti, hogy az infláció mértékével emelik a nyugdíjakat, de afölött nem.

Ha objektív elemzést akarsz olvasni arról, hogy mit jelentek Orbán állítólagos tervei, akkor ajánlom ezt:
index.hu/politika/belfold/orb783/

zoli27 2008.05.31. 09:59:33

berkazs,
"Március 9-én azzal nyert a Fityesz, hogy azt mondta a nyögdíjasoknak, nem kell fizetnetek a 300 Ft-t, majd fizeti az állam, az a dolga. Csak elfelejtette nekik elmondani, hogy az Ő nyugdíjukból fogja fizetni."

Tényleg ennyire nehéz felfogni, hogy a nyugdíjak reálértéken történő befagyasztása nem megnyirbálást, hanem az infláció mértékével történő emelést jelent?

bierkamp 2008.05.31. 10:02:34

Tök mind1 a kúrva anyját az Orsós Orbánnak a nyugdíjakat a szájára se vegye...bázz eltarthatom akkor az öregeimet!!!! majd

zoli27 2008.05.31. 10:08:12

bierkamp,
Ezek aztán az ütős érvek! Ezekkel valóban nem lehet vitatkozni. Fejet hajtok elméd nagysága előtt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.05.31. 10:09:07

A ballib dumát még most is vevő honfitársaink mind idióták. Ez a nyuggeres-ijesztgetős kampány (a mi pénzünkön) már annyira szánalmasan bugyuta, hogy csakis a debilek veszik be. Mármost a debileknek meg nem kéne osztani pofalapot.

Ács Ferenc 2008.05.31. 11:44:58

ötövöspéter: nézegetem ezt a képet, de nem manipulált az. Amatőr a szerkesztő, ilyen előnytelen fotót nem szabadna kitennie. Ráadásul meg sem vágták a képet tisztességgel, hogy néz ez ki? Ebben a fotós is benne van, mert neki kéne vágni a képet.

Francois Pignon 2008.05.31. 12:03:30

És az hogy maradt ki, hogy ma van Orbán Viktor születésnapja? Hát senki sem fog "Éljen soká Orbán miniszterelnök úr!" posztot írni? ;)

BOB 2008.05.31. 12:07:35

zoli27: azert ebben nem keves csusztatas van, mert a jelenleg hatalyos nyugdijszamitasi modszer az inflacio es a realber-emelkedes alapjan mukodik, vagyis a realerteken torteno befagyasztas kizarolag abban az esetben jobb a jelenleginel, ha a realber-emelkedes negativ, vagyis realber-csokkenes van. Most epp ez a helyzet, de nem volt (egeszen 2006-ig) es nem is lesz mindig igy, talan mar 2009-tol ismet pozitiv lehet a realber. Akkor meg 2010-tol szopoagot jelent a befagyasztas.

zoli27 2008.05.31. 12:38:32

bob,
"zoli27: azert ebben nem keves csusztatas van"

Úgy értettem, hogy a reálbérek és az infláció jelenlegi és közeljövőben várható alakulásának fényében kedvezőbb a nyugdíjasok számára az Orbán-féle elképzelés.
Ebben nincs semmi csúsztatás. Ez egyszerű matematika.

irrelevant 2008.05.31. 12:48:54

Ács Feri: tényleg nem manipulált, de tényleg nagyon szar :D

smalladam 2008.05.31. 13:05:47

"Kedves vásárlóink! A csemegepulthoz gyorsfagyasztott szárnyasfej-vadászok érkeztek!"

HÁHÁHÁHÁ:D

amúgy meg az otbán-kép szerintem is gáz, tapasztalataim szerint olyankor szoktak ilyenek történni, mikor a nagy méretű fotót kicsinyítés fotosoppolás nélkül bekúrják a site képfeltöltőjébe, az lekicsinyíti, és jól eltorzítja. egyszer feltöltöttem egy képet a szerb kisebbségi önkormányzat tagjairól, és az arcokon lévő árnyékok torzulása miatt a kis képen az egyik alak úgy nézett ki, mint akit megvertek:)

KopaszMercis 2008.05.31. 13:16:44

a real erteken torteno befagyasztas azt jelenti hogy nincsen tobbet nyugdij emeles
ezzel abban az egy esetben jarnak jol a nyugdijasunk ha elkezdunk visszafejlodni.

Lehet hogy ez a Viktor terve.. zsenialis. Hiszen mindig a nyuggerek miatt vesztett valasztast. Nojjon ugy az o eletszinvonaluk hogy mindenki mase csokken, es akkor majd ra fognak szavazni.

Vegulis a dogoljon meg a szomszed tehete hozzaallas orszaga vagyunk, siman bejohet neki.

Invictus 2008.05.31. 13:21:09

"Úgy értettem, hogy a reálbérek és az infláció jelenlegi és közeljövőben várható alakulásának fényében kedvezőbb a nyugdíjasok számára az Orbán-féle elképzelés."

Na most akkor a zorbán tulajdonképpen arról beszélt a Kéri-klubban, hogy úgy akarja visszafogni az állami kiadásokat, hogy többet ad a nyugdíjasoknak?:)

Francois Pignon 2008.05.31. 13:22:14

Hát, elkúrt képfeltöltés kategóriában egy klasszikus:
www.pettkoandras.hu/kepek/portre/DSC_1281.jpg

Invictus 2008.05.31. 13:30:03

KopaszMercis, és miért legyen több nyugdíjemelés, fizetségként az MSZP meleltti hűségért?
Van egy elég széles köre a nyugdíjasoknak, akiknek tényleg az ország elleni bűn további nyugdíjemeléseket adni. Gyakorlatilag egy pénzért megvehető, inaktív szavazóréteget alkotnak, mint az ókorban az ingyen gabonán tartott római proletárok. 40-50 éves korban (nem alacsony nyugdíjjal) nyugdíjba ment rendőrök, katonatisztek, rokkantnyugdíjas c kategóriások tíz- és százezrei élnek ebben az országban. A nyugdíjasok egy részének jobb életszínvonalat biztosít ma az állam, mint amennyit aktív korában, a képzettségével és az akkori életszínvonal mellett elérhetett, ez pedig nonszensz...

zoli27 2008.05.31. 13:35:12

Invictus,
"Na most akkor a zorbán tulajdonképpen arról beszélt a Kéri-klubban, hogy úgy akarja visszafogni az állami kiadásokat, hogy többet ad a nyugdíjasoknak?"

Nem, én csak azt a kormányoldali vádat akartam cáfolni, miszerint Orbán pénzt vesz ki a nyugdíjasok zsebéből.

A terv célja (már amennyiben létezik ilyen terv), hogy a nyugdíjak vásárlóértékét megőrizzék, ugyanakkor elkötelezzék magukat arra, hogy népszerűségük növelésének érdekében az infláció mértéke fölött nem fognak emelni.

Hogy ez csak az első 2 év "átmeneti gazdálkodására" vonatkozik-e, vagy hosszabb távon is így számítanák ki a nyugdíjakat, azt nem tudom.

KopaszMercis 2008.05.31. 17:09:56

Invictus:
ti miert csak ugy tudtok ervelni, hogy mast adtok az emberek szajaba, mint amit mondtak?

"miért legyen több nyugdíjemelés, fizetségként az MSZP meleltti hűségért?"

NE legyen tobb nyugdij emeles. DE akkor ne propagaljunk 14. havi nyugdijat, ha nem akarunk tobb nyugdij emelest stb stb. En nem vagyok nagyon oda azert, mert a Viktor osszevissza hazudozik, es roszabb esetben fogalma sincse, jobb esetben csak nem meri megosztani, hogy mik a tervei. Ti vagytok ugy vegletekig kiakadva azon, hogy a Feri ugy viselkedik, mint a Viktor es meg be is ismeri, nem en.

Isten latja a lelkem, hogyha a kormanyon levok nem mindig szejjel lopnak az orszagot, hanem esetleg tennenek a jovoert, lehetne itt baszni is es szuznek is maradni azaz nyugdijat emelni, es haladni elore. DE ezt nem remelhetjuk ma senkitol, sajnos.. igy kar ilyesmi alapjan megprobalni differencialni.
Nincs ugyanis kulonbseg. Meg akkor sem ha annyira hinni akarunk benne, hogy majd be kakilunk. Es ha "szegeny nyugdijasok" cimszoval baszunk ki milliardokat nepszavazasra, majd masnap mar le vannak szarva, real rogzites cimszavan - oszt jo napot.

A multkor az eu torveny kapcsan nyilatkozta a mikola, hogy tobb szazmillio kiment a kukaba a megbukott eu torveny miatt. Kozben ugye a Fidesz hazaspar miatt majd megtartando nepszavazason kibaszunk 5-6 milliardot. Arrol nem beszel senki.
Ez amugy aposztrofalja lekondenzalva a magyar helyzetet. Amig a baloldal a balfaszkodas miatt szazmilliokat vesz ki a zsebunkbol a jobboldali amok futas miatt kozben tovabbi milliardokat bukunk.

Szep jovo elott allunk.

zoli27 2008.05.31. 17:44:25

KopaszMercis,
Kevered a szezont a fazonnal. Az egészségbiztosítási törvényről szóló népszavazáshoz semmi köze a Fidesznek. Egyrészt civilek kezdeményezték, másrészt amikor a Fidesz felvehette volna a 3 igenes népszavazás kérdései közé, nem tette.

Ami azt a "függetlenek" által hirdetett bölcsességet illeti, hogy teljesen mindegy, ki van kormányon, némileg cáfolják az adatok. Ti., hogy hogy állt az ország, és milyen folyamatok jellemezték a gazdaságot az Orbán-kormány alatt, illetve az azt megelőző és követő MSZP-SZDSZ kormányok idején.

bierkamp 2008.05.31. 18:39:20

A Túrót! Amit a horn-bokros csomaggal felhalmozott azt a klientúrának és magának elosztogatta a geci gonosz törpe!! (széchenyi terv a hűbéreseknek,...pénzmosás Happy anddal és Ezüst hajóval és Millenárissal..nah meg a z ország himvesszejeként tokajban...videó felvérelek " abvezér " napjauról, kolbász töltéséről..szal geci ez a cigó Törpe!

bierkamp 2008.05.31. 18:41:35

Most mi a kúrva anyjáért nem szólalnak meg ezek a szar Fityisz banda hogy ne szórjuk a pént népszavazásra ...oka fogyottá vált a " házaspár"..hülyéskedése...mi???,...mert ők tüzelték őket a háttérből...!!

Ács Ferenc 2008.05.31. 18:57:12

Francois Pignon: hát ez tényleg brutál volt. Pettkót egyébként "fűnyíró embernek" nevezik, szakmai előélete folytán.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.05.31. 20:49:16

bierkamp:
Igazad van, tökorrú marhája, tényleg lopott a Fidesz. Én ellenük is szavaztam pont emiatt. Ezüsthajó, Happy End, stb. 20 millió itt, 80 millió ott. Iszonyat sok pénz. Aztán jött Megyó, és eltűnt a Csillag István vezette tárcánál 250 milliárd, amit az M5-ös megvásárlására adott a kormány. Megyó érdeklődött, hát eltakarították a picsába. Jött Fecó, és eltűnt a MÁV székház, vele együtt több Andrássy úti ingatlan. Nem fillérekért adták, hanem eladták óccsón, majd visszabérelték több évre előre kifizetve. Eladták a repteret 500 milliárdért, majd néhány hét alat több verziót is előadtak, hogy tulajdonképpen mire is költötték a pénzt. Eladták a MOL párnagáz készletét 125 milliárdért, de a pénz eltűnt. Végeláthatatlanul sorolhatnám, hogy a tolvaj fajtád mi mindent lopott el tőlünk. Hozzátok képest a Fidesz egy istenáldása.

sensei 2008.05.31. 21:14:41

bierkamp:

Mr Falafel megszólítását most nem ismételném meg.
Figyu!
Elmagyarázom csak neked, hogy amikkel te azt hiszed, hogy érveltél itt az nem más, mint "Leckefüzet kezdő ballibs versenyzőknek" című, tömör összefoglaló, aminek megjegyzésére még a te szűkös készséged is elegendőnek bizonyult. A vitához itt ettől több kell.

sensei 2008.05.31. 21:25:47

Ja még bierkamp:
Ez a szint, amit itt felmutattál nem biztos, hogy elegendő lenne az egyik legnagyobb hazai hírportál fórumába való belépéshez. Pedig ott igazán nincsenek nagy elvárások támasztva. Alacsonyra van téve a léc.
Bár lehet, annyira nem alacsony, hogy ne férnél át alatta.

dowNLoad 2008.05.31. 22:11:03

Akármennyit is hibázott, balf*szkodott az utóbbi 6-7 évben a fityesz, azért veresjanit meg a színesfémkereskedő haverjait csak lesittelném 30+ évre, és megkérdezném, HOL A LÓVÉ????????????
Vagy nem ő vette fel azt a 30+ MILLIÁRD USD HITELT? Annyival nőtt az államadósság 6év alatt, miközben kovácspisti megvette élete első Porschéjét. A külügyre ráállítanám (egy agymosás után) a teljes MASZOP-SZADISTA gárdát, csak valahogy az ország ÉRDEKÉBEN kellene tenniük (minden eszköz megengedett), hogy ami kárt okoztak, azt valahogy hozzák helyre. (tanulhatnak a románoktól, csehektől)
Egyébként egy ISTENI CSODA kellene, hogy az országnak legyen jövője, kampó, vége, az utóbbi 10évben az összes környező ország megalapozta a következő 10évét, itt meg elqúrták.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.06.01. 10:01:47

bob 2008.05.31. 12:07:35

Maximalisan egyetertek.
Ha realber novekedes lesz, DE a nyugdijak realerteket befagyasztjak, akkor a nyuggerek szivnak.
Preferenciak kerdese az egesz.
Jelenleg, ha egy aktiv dolgozo 1000 EUR nettot kap, annak a berkoltsege 3000 EUR. Ha ezt az adoeket p.l. 40%-ra csokkentenek le ( 20% munkavallalo, 20% nmunkaado ), akkor 3000 EUR utan 1800 EUR netto jarna.
Azert neha arra is kell gondolni, hogy meddig lehet az aktivakat fejni. Sajnos a jelenlegi ( kozmetikazott ) koltsegvetesben nem latszik, hogy hova a turoba megy el a sok penz. Szvsz (a) adossagtorlesztes ( 1000 MdHUF ) (b) segelyezes ( 1500 MdHUF ) (c) nyugdij, stb (2000 MdHUF ) (d) oktatas, SZTK ( ? ) (e) Nagyberuhazasok + amit ellopnak a nagyberuhazasok urugyen.

Az a kerdes, hogy egy felemelkedeshez mit kellene visszavagni. Lehet, hogy gonosz es cinikus vagyok, de nyilvan azt, aminek a legkevesebb koze van a felemelkedeshez. Ilyen szempontbol az adossagfizetes megtagadasa legalabbis problemas. A segelynel meg a nyugdijnal lehet mit kereskedni. A nagyberuhazasok megteruleset vizsgalnam : ahol nem kielegito, ott le kell oket allitani, a koltsvet helyzet normalizalodasaig.
Oktatas, eu : nem szabad hozza nyulni, na az lenne az ongyilkossag, sot novelni kell.

Nagyon sajnalom a nyugdijasokat ( de tenyleg ), de most valasztani kell. Hogy azt tamogatjuk-e, aki megtermeli a dolgokat, vagy azt, aki csak felhasznalja oket. Sajnos, ez racionalis ( nem pedig erzelmi ) dontes. ( Cserebe be lehetne vezetni, hogy az aktivak az adojuk bizonyos reszet a nyugdijas szuleiknek utalhatjak. )
Amiben lehet remenykedni, az a gazdasagi novekedes : sajna, jelenleg a hitelallomany kamata nagyobb, mint a gazdasagi novekedes, es ez nem is fog valtozni, hoszen (a) NyEuban a recesszio kitorni keszul (b) az utobbi evekben a beruhazas visszaesett, es beruhazas nelkul esely sincs novekedesre.

zoli27 2008.06.01. 12:59:09

Ez az egész egy álvita! Milyen visszavágásról beszélünk, meg a nyugdíjasok szivatásáról? Ha az infláció mértékével emelik a nyugdíjakat, az azt jelenti, hogy a nyugdíj megőrzi a vásárlóértékét. Az a baj, hogy Orbán (ellenzékből!) kijelenti, hogy a feszes költségvetési politika érdekében nem fognak ész nélkül emelni?

Nem vagyok hajlandó az MSZP undorító és gátlástalan demagógiáját vitaalapnak tekinteni. Hát nem éppen ők adósították el úgy az országot, hogy az elmúlt 2 évben mindenhonnan, ahonnan csak lehetett, elvették a pénzt?
Fábrynak van igaza: Gyurcsány arcbőre után már a NASA is érdeklődik, mert egy cikluson belül ekkora pálfordulásokat megengdni....nem semmi.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.06.01. 14:22:24

Hahh

Épeszű világban - szerintem - az kellene számítson, hogy egy politikus milyen programot hirdet meg, és erre milyen garanciákat ad illetve hogyan lesz rajta számonkérhető. Az pedig nem nagyon kéne hogy számítson, hogy egy lényegileg magánbeszélgetésnek számító összejövetelen mit mond. Nagyon nem érdekel, hogy Orbán vagy Gyurcsány mennyire szereti személyesen a gépészmérnököket, engem az érdekel, hogy a hazai ipar fejlődjön. Az egész ügynek semmi jelentősége, ha épeszű módon nézzük a dolgot. Magyarországon nem nézzük épeszű módon.
Sokkal jobban kellene azon aggódni, hogy OV beismerte, az esetlegesen megnyert választások után nem fognak fél évig kormányozni, hanem azon törik majd buksi fejüket, hogy mi a lófaszt is csináljanak most. Ezek az emberek itt handabandáztak évekig, hogy majd ők, aztán mikor mutatni kéne valamit, akkor hümmögés van csak. Ilyenkor egy nő felöltözik és hazamegy. Ha van hová. Csak nekünk nincs.

zoli27 2008.06.01. 14:39:33

Elpet,
Miről beszélsz? Az alapján, amit Orbán állítólag mondott, a Fidesznek éppen hogy vannak elképezései. A választások utáni fél évről azt mondta, hogy az alatt egyezetetni fognak a különböző szakmai és társadalmi szervezetekkel (aminek persze a politikai jelentősége az, hogy az önkormányzati választásokig ne kelljen fájdalmas intézkedéseket hozni).

"Ezek az emberek itt handabandáztak évekig, hogy majd ők, aztán mikor mutatni kéne valamit, akkor hümmögés van csak."
Mit tudnának most mutatni, amikor ellenzékben vannak? Akkor kell majd előállniuk a farbával, amikor már választási kampány van. Akkor majd meg kell hirdetniük, hogy milyen politikára készülnek, és ha megnyerték a választásokat (amennyiben egyáltalán megnyerik), és elkezdenek kormányozni, akkor lesz összehasonlítási alapunk, és meg lehet vizsgálni, hogy mennyire van összhangban a kampányban meghirdetett program a kormányzati cselekvéssel.
Addig azonban semmit nem lehet a Fideszen számonkérni.

Az is egy hatalmas csúsztatás, hogy ez Orbán "titkos terve" lenne. Ha annyira titkos lenne, nyilvánvalóan nem Kéri László politológus-hallgatóinak mondta volna el. És mivel még nincs választási kampány, azt sem lehet állítani, hogy Orbán ezeket a terveket el akarta hallgatni a választók elől.

Ez az egész egy nagy manipuláció.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.06.01. 14:49:26

Nem, Zoli, ne haragudj, de nincs igazad.

A választási program nem egy valami zseniális ötleten alapuló óriási szellemi nóvum, amit félteni kell, hogy ellopja az ellenfél. Ha ez így van, régen rossz. A választási program és az elképzelések a jövőre vonatkozólag a párt és a politikai közösség értékrendjében gyökerező cselekvési terv szakemberek részletező munkájával megtámogatva. Ezt egy ellenoldali párt nem lophatja el, mert más kell legyen az értékrendje, erről kéne szóljon minden.
És igenis, meg kell mutassák az elképzeléseiket, mert az egész társadalomnak, gazdaságnak, de még az egyéneknek is kell legyen felkészülési ideje arra, hogy mi történjék majd egy esetleges politikai váltás esetén. Igenis az a tisztességes, hogy megmutassák a konkrét elképzeléseket. Ha vannak.

zoli27 2008.06.01. 14:57:45

Elpet,
Teljes mértékben igazad van, hogy az a tisztességes, ha a választások előtt megmutatják az elképzeléseiket. Dehát egyelőre még azt sem tudjuk, mikor lesznek a választások! Úgy beszélsz, mintha holnap már szavazni kellene, és még mindig nem tudnánk, hogy mit akar a Fidesz.

Egyébként azt, hogy az állami kiadásokat reálértéken befafagyasztanák, már hónapok óta mondogatják a legkülönbözőbb médiumokban (én Navracsicsra és Szijjártóra konkrétan emlékszem, hogy a tv-ben beszéltek erről). Márpedig a nyugdíj is az állami kiadások közé tartozik...

De még egyszer mondom: Még a választások időpontját sem tudjuk. A Fidesznek még van ideje közzétenni a terveit.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.01. 18:00:05

Elpet:
Én többet tudok, mint te. Orbán nem csak fél évig nem fog kormányozni, hanem 8 hónapig. Azért ez pontosabb, mint a te diagnózisod! A nyugdíjak reálértékét pedig a legegyszerűbb módon fagyasztják be 2 évre: minden nyugdíjast eutanáziába segítenek, és azokat is, akik 2 éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt. Szóval, jobban jársz, ha szocikra szavazol, nem a patásördögre, bitch!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.01. 19:11:34

Ferike drága kapaszkodik.... most éppen (vagy már megint) a nyugdíjasokba, na persze úgy, h Viktor szájába ad olyan gondolatokat/mondatokat, amitől betrottyant a gatyába Mari néni és Jóskabá, ha elhiszi...

szenzor.freeblog.hu/archives/2008/05/31/Mari_neni_ujratoltve/

Feri b+, ha olvasnád ezt, akkor üzenem: kabbe!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.06.01. 21:21:00

Mr Falafel

Na itt most jó azért megállni egy pillantra.
Szögezzünk le valamit.
Azért, mert én egész egyszerűen a Fidesz teljesítményét elégtelennek tartom, azért, mert nem látom OV-t és körét a magyarság egyetlen lehetséges megmentőjének, én azért messze nem vagyok MSZP támogató. Ha valaki ezt olvassa ki belőle, súlyosan téved.
Pusztán szeretném felhívni jobboldali honjaim figyelmét, mekkora veszély a Fideszben kritikátlanul megbízni, most pedig különösen. De azt is tudom, hogy az élet nem úgy működik, ahogy a kritikus értelmiségi jónak látná.
S hozzáteszem, nem abban látom a veszélyt, hogy Orbán szegény nyugdíjasok vérét akarná szívni. Ez demagóg baromság, és Orbán nem ördög. A veszély abban van, hogy nincs elképzelés és hozzáértés. Ahogy a baloldalon sem látom még nyomait sem. Elfogyott a pénz. Pénzt kell csinálnunk. Éhenhalunk másképp. Ez a feladat. Erről nem beszél senki, mert nem tudják, azt hogy kell. A választásokig meg sem fogják tanulni. Ez van.

grupi 2008.06.01. 21:53:43

Sem felvételt, sem érdemi bizonyítékot nem tud bemutatni az MSZP a Kéri-körből kiszivárgott Orbán beszédről. Ennek ellenére Szabó Zoltán szocialista képviselő azt állítja: a Fidesz elnöke mind gazdasági, mind politikai elképzeléseiről hazudott az elmúlt hat évben.

Közben ezen időszak alatt a szocik vezették az országot.
Csakhogy azzal nem foglalkoztak, mert mindenkinek Orbán a fontos, ő az etalon.

Bummer 2008.06.01. 23:35:38

2006-ban Orbán azt mondta, hogy korlátozott mandátumú szakértői kormány kell a válság menedzselésére, mert tőlük elfogadnák a szar intézkedéseket. Ugyanerről van szó, de úgy tűnik, nem ússza meg, hogy az ő kormánya csinálja végig.

CrL 2008.06.02. 01:02:01

Elpet, leváltani nem lehet egész polelitet, ez egy populáris wishful thinking, de nem fog menni. Mondhatnám faszságnak is, de addig nem megyek. Most megoldásokat kell találni arra, hogy kilábaljunk. Egyet már tudunk, a mostani kormánnyal nem megy, mással kell próbálkozni. Ez persze még mindig nem jelenti, hogy kötelező választanod az adott lehetőségekből. Egyáltalán nem. De a mind szar, majd lesz valami szerintem sehova sem vezet.

sensei 2008.06.02. 07:48:29

Milyen jövőt ígér Orbán Viktor?

Sokak reményei szerint rövid idő alatt konszolidálja a helyzetet. Ennek módját nem most kell kitalálni, számos példa útmutatást nyújthat történelmünkből ennek kivitelezésére, a XXI. századra adaptálva.
A "kincstárból" kizúdult óriási mennyiségű közpénzekkel való elszámoltatást megfelelő kezdetnek tartom. Történelmünk során csak akkor indultak új, és úgynevezett "virágzó" szakaszok, amikor az új hatalom ezzel indította ténykedését, -(persze a "nem virágzók" is így indultak, megakadályozásukra lenne újabban kitalálva a társadalmi kontroll) - csak akkor még "leszámolásnak" nevezték.

sensei 2008.06.02. 08:00:27

A "szálakat" bizony el kell varrni, mert az elvarratlan szálak minduntalan fölfeslenek újra meg újra.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.02. 08:13:00

Elpet:
Sivatagban eltévedt embernek a poshadt víz is istenáldása. Lehet, hogy Orbánék nem 100%-osak, de létkérdés, hogy leváltsák Ferencéket. Itt nem arról van szó, hogy jó és rossz minőség közül kell választanunk, hanem arról, hogy a semmi helyett legyen valami. Orbánék a poshadt víz a sivatagban: arra biztosan elegendők lesznek, hogy ebből a szarból, amit a baloldal összehozott, kihúzzanak minket.
Éppen ezért mindazok, akik ma a sivatagban a poshadt vizet bármilyen módon becsmérlik, szomjanhalást érdemelnek. Vili?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.06.02. 10:51:55

Kedves Egyenlítő,

Sok írás született itt tőled, megpróbálok válaszolni rájuk a magam módján egyenként:

"Ki is állította úgy le a metróépítést, hogy 2002-ben mindent előlről kellett kezdeni? Hány km autópálya épült 1998-2002 között? Hogy lett útépítő cég a Vegyépszer?"

Ha valaki leállít valamit, akkor utána a munkát előről kell kezdeni? Nem onnan, ahol félbehagyták? Ha félbehagyták. De nem ez történt. Az történt, kedves Egyenlítő, hogy a Horn-kormány az 1998-as költségvetésbe egy árva petákot sem tervezett be. Ennyit arról, hogy ki és mit állított le. Egyébként nem véletlenül írtam 18 évet. Az általad leírt vélemények olvasása kapcsán merül fel bennem mindig az a lagymatag gyanú, hogy a te és hozzád hasonló gondolkodású embereket mennyire be lehet vinni az alagútba. 10 évvel az orbáni éra kezdete után is csak mondja, csak mondja a szocialisták és szabad demokraták által kitalált és az agyakba jól átszivárogtatott propagandát. Azt akarod itt elhitetni az olvasóközönséggel, hogy a rendszerváltozás utáni 18 esztendőből éppen az a 4 év tette be a legtöbbet a metróberuházásnak, amikor Viktorka volt a miniszterelnök. Finoman és békésen mondom: 18 év az 18 év. Senki nem akadályozta meg a Demszky Gábort, hogy 1990-től kezdve szisztematikusan megvalósítsa a 4. metrót. Sőt, ha igazán jó polgármester, már 5. metrónk is lenne. De elég ránézni Budapestre, hogy mindenki lássa: ez itt egy jókora katasztrófa. És te még Orbántól rettegsz. Nem érdekes, hogy szinte minden főút katasztrófális állapotban van, hogy kutyaszar mindenhol, hogy parkolni nem lehet, hogy házak düledeznek, hogy parkosítás nem zajlik, hogy az útfelújítások a Népszabadság szerint is a kampányokhoz vannak kötve, áh, mindegy neked minek sorolom a nyilvánvaló, mindenki előtt evidens tényeket. Te rettegj csak tovább.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.06.02. 10:54:04

egyenlítő 2008.05.30. 19:02:16

"No meg talán politicusnak sem kellett volna felhozni a metrótémát. Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra."

Mint azt az imént láttuk, a vaj nem az én fejemen olvad, hanem Demszkyén, de az már nem is olvad, egyenesen forr...::))

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.06.02. 11:02:06

Ja, Egyenlítő barátom

Annyit engedj meg, hogy autópályákat építeni nem úgy lehet, hogy kimennek a gépek és építkeznek. Előkészítés, tervezés, kisajátítás és egyeztetés, ahol kell, költségterv és miegyéb szükséges. 1998-ban az Orbán-kormány úgy döntött, hogy az autópálya-építésekben lévő forrásokat magyar vállalkozások részére próbálja elérhetővé tenni. Ez egy elítélhető dolog? Szerintem te is azok közé az uniós állampolgárok közé tartozol, akik a saját hazájuk fejlesztését, fejlődését kiemelt célknak gondolja. Ugye? Mert ha igen, akkor nem kifogásolhatod, hogy magyar cégek építik az autópályák egy részét. Mint ahogy az állami pénzek 80-90%-át Spanyolországban, Németországban, Ausztriában is hazai cégek nyerik el. Hol vannak olyankor az uniós bürokraták, akik ezt szóvá teszik? Sehol. Mert ott van megfelelő hazai beszállítói kör. Magyaroszágon nem volt. Ezt kellett felépíteni.

Ez olyannyira sikerült, hogy nézd meg az M7-es autópályának azon részét, amit az Orbán-kormány idején újítottak fel. 7 éve. Szinte tökéletes állapotban van. Úthiba alig. Vess egy pillantást a közbeszerzések segítségével épülő budapesti utak minőségére, amiket 1-2 éve újítottak fel. Egy halom sitt sok esetben. Megolvadó csatornafedelek, egy-két évvel korábban felújított utak tele kátyúval, stb.

De mi csak továbbra is vigyük ki a hazai forrásokat külföldre, mert mi gazdagok vagyunk. Meg különben is, ócska orbán-kormány, pfújj.
süti beállítások módosítása