szokásos száz futóbolondon kívül senkit nem érdekelt az egész. Bennünk felmerült, hogy kezdő bloggerek és idült indexes újságírók modorában cinikus beszámolót közlünk a hétfő esti tüntetésről, vicces képekkel, mókásnak tartott elkapott félmondatokkal, szellemes kommentárokkal. De aztán arra jutottunk, hogy ennél csak az lenne unalmasabb, ha holokauszt-filmet forgatnánk, vagy Wass Albert-estet szerveznénk, úgyhogy inkább itthon maradtunk és borsófőzeléket főztünk, Kínai Kálmán módra.Tegnap aztán megint belefutottunk egy tüntetésbe, ezúttal a Bank Center előtt vonult fel a Kossuth tér színe-java. Ma éppen az írektől akartak valamit „Európa Trianonja”, a lisszaboni szerződés ügyében, de az nem derült ki, hogy pontosan mit és miért. Szokás szerint a forradalmárok egyik frakciója alaposan összeveszett a másikkal, de már ezen sem tudtunk nevetni: a világ bármely más országában szórakoztató lenne egy Gonda László–Halász József csörte, de itt nem az, sőt, kifejezetten idegesítő.
Az utcát immár több mint másfél éve uraló félkegyelműek ugyanis alapvető emberi jogainkat korlátozzák.
Valljuk be, tüntetni jó dolog. Az ember hasonló gondolkozású polgártársaival találkozhat. Artikulálatlanul üvöltözhet, fütyülhet, tapsolhat, régi ismerősökkel futhat össze – „Te is itt?” –, sörözhet a primitív haverokkal esemény előtt, közben és után, s ha este félrészegen és könnygázszagúan megy haza, az asszonynál kimagyarázhatja a dolgot azzal, hogy jó ügyben fáradozott.
Na már most, ezek az idióták elrontják az ember örömét. Két éve minden okunk megvolna rá, hogy napjainkat az utcán töltsük. II. és III. Gyurcsány Ferenc kormánya nem fukarkodik az olyan intézkedésekkel, bejelentésekkel, megszólalásokkal, akármikkel, amiktől azonnali lincselhetnéke támad az embernek. Mi azonban jó ideje sunyin otthon maradunk, s maximum sorban állás közben szidjuk a rendszert. És erről nem a futballstadionok romjainak környékéről szabadult, Harcos márkájú pólóban feszítő elmeháborodottak tehetnek – ők évente kétszer tévednek a belvárosba, s ha a rendőrség nem emberkedne velük, nem okoznának túl nagy felfordulást. Könnyű őket felismerni és elkerülni, s ha mégis közéjük keveredünk, az sem olyan nagy baj, mert jobb, ha az embert garázda vadállatnak nézik, mint ha dilinyósnak.
Számunkra az igazi problémát a magukat „Kossuth térieknek”, „forradalmároknak” stb. nevező emberek jelentik. Ők tényleg konkrétan bolondok. Akinek két éve még volt közülük némi esze, mára az is elitta a Tulipán presszóban, a „Kossuth tériek” főhadiszállásán. Eszementek. Elmebajosak. Agyalágyultak. Dilisek. Gyagyásak. Nincs ki mind a négy kerekük. Meg vannak buggyanva. Az ember nem szívesen mutatkozik velük együtt. És sajnos ők azok, akik 2006 szeptembere óta minden tüntetésen, felvonuláson, megmozduláson és gyűlésen részt vesznek. Ők soha nem unják meg. Miattuk nem lehet normálisan tiltakozni egy kórházbezárás, egy egészség-biztosítási törvény, egy milliárdos sikkasztás vagy bármi – amúgy baromira idegesítő – dolog ellen. Ha kimegyünk ellenezni valami ősfa kivágását, megjelennek, és alkotmányozó nemzetgyűlést tartanak. Ha nem szeretnénk, hogy bezárjanak egy jól működő iskolát, ott teremnek, és követelik a szentkorona-eszme visszaállítását. Ha szeretnénk elérni, hogy maszkos rohamrendőrök ne turkáljanak a végbelünkben, még ki se nyitjuk a szánkat, s ők már a zsidó-osztrák finnugorelmélet megdöntéséről szónokolnak. Ha nem szeretnénk tandíjat, fogmosásadót, dugási illetéket fizetni, nekik több se kell, ott vannak, és sámándobjaikkal megidézik Csaba királyfi szellemét. Ha felemelnénk a szavunkat az ellen, hogy egy Kajmán-szigeteki off-shore cég húsz forintért privatizálja a Várhegyet, ők máris ott lengetik hülye csíkos zászlóikat.(Még a tisztességes újnácik és az exhibicionista bohócok is szégyellik őket. Mostanában a médiát ez utóbbiak uralják, de az utcán még mindig a Kossuth téri ellenállók az urak, s igyekeznek összekeveredni az utóbbiakkal - bizony, Tomcat mögött mindig ott kullog Gonda, s a Magyar Gárda avatásainak közönségét is a Nagy-Magyarország illatú tusfürdőt használó Kossuth téri nénik teszik ki. A bolondság összevegyül tehát az aljassággal, s minket hiúsági és praktikus okokból az előbbi jobban zavar.)
Nem csoda, hogy bár soha ilyen balfasz kormánya nem volt még az országnak, másfél éve egy tisztességes demonstrációt sem sikerült tartani. Ez a néhány értelmi fogyatékos egy nap alatt nevetségessé tette az egész jól induló Kossuth teret, rátelepszik a nemzeti ünnepekre, és minden magánembert és szervezetet elriaszt attól, hogy bármilyen jelszóval az utcára merészkedjék. Ki szeretné, ha az anyja komplett hülyék között látná este a híradóban? (Arról nem is beszélve, hogy a számukra kevésbé szimpatikus elemek – füvesek, melegek, Demszkyk – gyűléseit minden teketória nélkül szétcseszik.)
Egyszóval, ezek a barmok korlátozzák a gyülekezéshez való alkotmányos jogunkat, ami miatt igen dühösek vagyunk rájuk. Csinálni kéne hát valamit.A legegyszerűbb az lenne, ha reaktiválnánk egy időre az üzleti szférából Gergényi Pétert, hogy saját kezűleg vegye kezelésbe
Alternatív lehetőségként felmerül a gyülekezési törvény módosítása: gyülekezni legalább annyira veszélyes üzem, mint autót vezetni, ezért a tüntetést valamiféle demonstrációs jogosítványhoz kéne kötni. A jogosítványhoz könnyű IQ-, AFP- és műveltségi teszteken kéne átmenni.
Csinálhatnánk azt is, hogy a következő heppeningen – mondjuk a Trianon-évfordulón – mindenki megfog egy Kossuth térit, összeköti a kezét-lábát nemzetiszín szalaggal, és egy antifasiszta tüntetés megvadult vadállatai elé veti őket.
Ám a legkönnyebb mégis csak az lenne, ha egy tüntetés utáni éjszakán egyszerűen csak belakatolnánk a már említett Tulipán ajtaját; néhány napig ellennének a benti pia- és melegszendvics-készleteken, de aztán előbb-utóbb csak felfalnák egymást (és a presszóban rekedt taxisokat), mi meg mehetnénk végre egy jóízűt gyurcsánytakarodjozni.
Mert ez így nem mehet tovább. A szavazóurnáknál már átvették a hatalmat az értelmi fogyatékosok, s ezt már nem lehet visszacsinálni. Az utcát azonban ne engedjük át nekik!
