A pécsi polgármester ma coming outolt: rákos daganattal küzd. Magyarország nagyon prűd hely: mifelénk a politikusok vagyonáról, egészségéről, privát szférájáról pletykákból lehet értesülni, mivel az érintettek általában a társadalom fölött érzik magukat, ezért is jobbára titkolóznak, és nagyon megsértődnek, ha kérdőre vonják őket. Így aztán sok mendemonda forog közszájon bizarr kalandokról, mesés vagyonokról, amelyeknek a fele sem igaz. Vagy a fele azért igaz?
Annak idején Antall József nem beszélt súlyos (és sajnos végzetes) betegségéről. Bár benne nem fennsőbbségtudat, hanem inkább egy sajátosan értelmezett felelősségérzet munkált: úgy gondolta, mellékes az ő egészsége, amikor éppen rendszert kell változtatni. Szerintem tévedett. Az ún. „pizsamás interjúval” sok választó szimpátiáját felkeltette, akaratlanul is. De aztán halálra dolgozta magát, ez nem túlzás. Ha korábban visszavonul, talán több esélye lett volna.
Aztán először 2005-ben beszélt magyar miniszterelnök arról, hogy (bőr)rákja volt. Gyurcsány - egy különös gyerekmegtalálás és egy irodai táncjelenet között - a Szulák-showban adta elő a történetet, de mivel ez a „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” című négyéves műsorsávban volt, valahogy erős kételyeim vannak a sztori hitelességével kapcsolatban.
Tasnádi kiállása viszont érzésem szerint pillanatnyi bátorságot és őszinteséget jelez. Azt a két dolgot, ami szinte tökéletesen hiányzik ma az egész magyar politikai osztályból. A politikus egészsége, vagyona közügy. A választónak joga van tudnia: milyen egészségi állapotú és vagyonú emberre szavaz. Ezért respect Tasnádinak. Nemcsak elhiszem, amit ma mondott, de drukkolok is neki, hogy gyógyuljon meg. Merthogy lenne dolga bőven. Pécsett ugyanis nagyon buktaszagú az EKF-projekt és az ő leégésük az ország közös szégyenét jelentheti, amit jó lenne elkerülni. Úgyhogy hajrá!
