Átrágtam magam Csernus doktor: A nő című könyvén. Csak a kedvetekért, meg azért, mert bevettem azt a reklámszöveget, hogy egy férfi megmondja: ki a jó nő. Persze erről szó sincs benne. Ehelyett viszont minden második mondatban benne van az a szó, hogy szar. Eszik a szart, úsznak a szarban. Megeszik a tejszinhabot a fos tetejéről, de aztán zabálják a szart.
Nagyjából erről szól. Csernus szerint a házasságok hazugságokra épülnek, szenved benne a nő és a férfi (no nem szenved, nem ezt a kifejezést használja, hanem természetesen egy szar hasonlatot). Ez a szarozás egyébként azért is meglepő, mert a kemény srácok se használják ezt a szót ennyiszer. Azt hiszem, ez egy vajdasági szokás lehet. Legalábbis a vajdasági ismerőseim használják mindenre a szar hasonlatot, meg azt is gyakran mondják, hogy: fáj a faszom (ezt a fordulatot viszont nélkülözni kell az olvasóknak). Tehát Csernus hozott nekünk egy kis vajdasági csúnyabeszéd ízt.
Másik mondanivalója a könyvnek, hogy nem szabad meghízni. No, persze ez sem ilyen finoman mondja a szerző, hanem szerinte a dagadt disznót a kutya se kívánja meg. Tehát ne nyafogjon a potrohos, az ő hibája, miért hanyagolta el magát? Foggyá' már le!
A terápia lényege pedig az, hogy mindenki váljon el. Az jó, akkor vagy bátor. Ezzel együtt némi önellentmondás is akad a könyvben: egy nő nem tud egyedül felnevelni egy gyereket, mert az rossz, ha az apa szerepet is átvállalja. Tehát ne neveljen egyedül gyereket, hanem keressen egy új apát.
Figyelj, Csernus! Te egy vulgárpszichológus, bulvárpszichiáter vagy, nem bölcs! Talán nem ártasz, talán igen. Egy hülye (de azért még mindig jobb, mint Popper Péter).
Egyébként pedig fürgyé' már le!
