Parányi könyvcsoda, azt hiszem egyedülálló a maga műfajában - idehaza bizonyosan. Egyszerre világirodalmi paródiafüzér és szakácskönyv: Homérosztól Sade márkin és Borgesen át a Trainspotting szerzőjéig rövid stílusparódiák: rövid történetek, amelyekben fakanalat ragadnak a világirodalom főszereplői, miközben íróik stílusát parodizálja az amerikai szerző.

 Ha követjük az elbeszélekben rejlő recepteket, a gasztronómia jeles alkotásait készíthetjük el a fifikás fűszerezésű omlettől a töltött csirkéjén át (a lá Sade márki) Garcia Marquez borban pácolt kakasáig… Túlzás nélkül: egyik szemünkből a hagyma facsarhat könnyeket, másikból a stílusparódiák. Mindkét műfajban egyaránt pazar, amiért köszönet a mű tolmácsolóinak, hiszen nekik a hazai fordításirodalmat is meg kellett forgatniuk az irónia páclevében, pl. Homérosz magyar hangját, Devecseri Gábort: „Átreidész Agamemnón sűrű könnyeket ontva / vágta a hagymát, mint a sötét folyam árja a sziklán, / ömlött könnye az arcán, s megharagudva lecsapta / végül a kést - úgy vélte, nem illik e munka királyhoz”. 

 Vagy vegyünk egy modernet, Irvine Welsh-t, akinek hőse - talán a „hideg pulyka” (= elvonási tünetek, ang. szleng) állapotában - éppen csokitorta sütéséhez készülődik: „Bedobok egy csomag vajat a lábosba, aztán meggyújtom alatta a tüzet. Látom, fölolvadt, erre ráöntöm a cukrot, nézem, ahogy a fehér szemcsék beleolvadnak abba a barna lébe. Rohadt jó, teljesen elolvadt... Remeg a kezem, mikor a kakaóport beleszórom a lábosba." Később: „...kimérem a lisztet. Egy ekkora hegynyi fehér por láttán kísértést érzek, hogy beledugjam az orrom, és szippantsak egyet. (…) Öntök bele egy kis portóit is. Kicsit meg is kóstolom, nem rossz, úgyhogy még egy kicsit öntök a lábasba. Ki is ürült a palack. A felét megittam, a másik fele meg belement a tésztába – kibaszottul mohó ez a torta.”