Megsérült a brand, megszűnhet a Fiatal Baloldal
2008. május 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Megsérült a brand, megszűnhet a Fiatal Baloldal

 A stop.hu értesülései szerint megszűnhet a Fiatal Baloldal - legalábbis a szervezet jogutód nélküli felszámolására, és egy új szerveződés létrehozására készülnek a FIB (illetve az utóbbi néhány hónapban már F!B) hétvégi kongresszusán. Varga László, a FIB elnöke megerősítette az információkat: szerinte a brand annyira megsérült az elmúlt időszakban (egyrészt a Zuschlag-ügy, másrészt a szervezeten belüli hatalmi harcok miatt), hogy új szervezetet kell felépíteni.

 A stop.hu azonban ennél hajmeresztőbb okokról tud: a portál szerint az ügyészség 2007-ben többször is tartott házkutatást a FIB-nél, melynek könyvelése sem bevételt, sem kiadást nem tartalmazott. A FIB jogutód nélküli megszűnése után azonban nem lehet számonkérni az új szervezeten a múlt viselt dolgait. A könyvelési anomáliák híre diszkréten ütközik Varga tavalyi nyilatkozatával, mely szerint „gazdálkodásunk átlátható, nyomon követhető, mutyinak nincs helye”.

 Varga László elnökségének 2006-tól 2007 őszéig terjedő szakaszát mindezek ellenére sikertörténetként értékeli. A FIB-vezér komoly programot, dinamikusan fejlődő ifjúsági mozgalmat és megújult vezetést ígér - sajátos módon úgy, hogy ő lesz az új balos ifjúsági társulat elnöke is.

 Lapunkban és blogunkon rendszeresen foglalkoztunk a FIB viselt dolgaival: az idióta Che-kultusztól kezdve, a Puzsér-féle Marsovszky-szivatáson át (a pápától idéző Marsovszkyt azóta gyanúsítottként hallgatták ki a Zuschlag-ügyben), az átlátszóan buta, álcivil kezdeményezésekig számba vettük az ifjúszocik szellemi nyomorának bizonyítékait.

 Kedvelt unaloműzésünk volt a monitor-fejű, vörös halált sugárzó figurával fémjelzett honlapjuk olvasgatása is: a szokásos, bornírt orbánozás mellett az utóbbi időszak gyöngyszemei Kuka, a hím prérikutya örökbefogadása, a három debreceni FIB-es tekerése és az Eszmefuttatás a baloldali lélek és hit viszonyáról c. dolgozatok voltak. Utóbbiból megtudhatjuk: „a lélek emberi sajátunk, mely hitünkben közösséget teremt az egyetemes erkölcs szabályai alapján, és ez a baloldalban materializálódik, valósul meg”.

 Szombaton tehát újramaterializálódás várható: a FIB-ből újra a nevében a Kiss Péter-i aranykor előtt tisztelgő BIT (Baloldali Ifjúsági Társulás) lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr11468291

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kitalátor 2008.05.18. 22:14:07

Transz: Societas Új MozgalomMi a véleményetek a FIB laza "csalárd csődjéről", azaz névleges "jogutód nélküli megszűnéséről" és új bűnszövetkezetük megalakításáról? Szerintetek is ez csak birka-tűréspróba és így keresztelik/metélik majd…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

k|M · reakcio.blog.hu 2008.05.14. 14:50:44

Vesd össze: "minden rendben van elvtársak, egyedül a kommunikáció a szar" ~ "megsérült a brand".

Ezt biztos valami workshop-on hallották.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.14. 14:55:06

Csak tömören....

Muhahahahahahaha.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.14. 15:01:28

Mert maguk maradiak, nem értik.
Gyorsul az idő, gyorsan alkalmazkodni a változó körülményekhez, ami tegnap még jó volt, attól ma el kell búcsúzni.
Névtől, programtól, asszonytól, szülőtől. Most, hogy Mo brandja nem annyira jó, tőlünk elbúcsúznak-e? Vagy inkább átkeresztelik az országot?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.14. 15:05:31

tölgy:
Össze kéne hívni egy nemzetgyűlést (a Kossuth tériek úgyis évek óta szervezik), majd ott feloszlatni Magyarországot államadósságostól, aztán pedig megalapítani Pannónia-Hunniát. Tiszta lappal, magyarok!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.14. 15:13:56

El is adhatnánk az államadósságunkat egy csövinek. oszt rajta keressék a hülye bankárok. Sok minimókus!

Francois Pignon 2008.05.14. 15:16:36

Esetleg ezt úgy, hogy Pannóniát Ausztriához, Hunniát pedig Szlovákiához csatolnánk?

heima (törölt) 2008.05.14. 15:36:29

tölgy: kötelezettséget nehezen adsz el :)

k|M · reakcio.blog.hu 2008.05.14. 15:44:27

"Gyorsul az idő, gyorsan alkalmazkodni a változó körülményekhez, ami tegnap még jó volt, attól ma el kell búcsúzni."

Akkor inkább ne alapítsák újra.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.14. 15:44:44

Ezt a Puzsér-Marsovszky felvételt még mindig élmény meghallgatni.

states 2008.05.14. 15:47:16

Hát ez egy hihetetlenül jó hír, hogy megszűnt a fiatal baloldal, ennél már csak az lenne még jobb, ha az öreg is...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.14. 15:49:16

heima, úgy gondoltam a céget adjuk el az adósággal. Mi meg megalapítjuk aznap még a Magyar Teakratikus Birodalmat nulla adósággal.
Szerinted nem lennének ezzel a programmal szavazóim?
Lehetnél PM is? Na?

ApukadHUN 2008.05.14. 15:49:28

Ezek az ifjúsági szervezetek egyébként mi a retkes faszt csinálnak? Gyakorolnak, hogy mire oda tudnak kerülni már szemrebbenés nélkül tudjanak hazudni, pénzt lopni, sikkasztani? Mert amúgy értelmük nem valami sok...

2008.05.14. 15:55:41

Szerintem a képen az a Che polo veszélyes:D

heima (törölt) 2008.05.14. 15:56:35

tölgy, ok, de csak akkor vállalom, ha kapok Audit meg bontandó honvédségi töltényt olcsóért is :)

Eagle15 2008.05.14. 15:58:22

Szenzációs! Lebukott az egyik, nem baj csinálunk egy másikat, mert azon nem lehet számonkérni semmit! Na nem semmi, Magyarország dübörög, hogy össze ne pisiljam magam a röhögéstől...! :))

teddyde 2008.05.14. 16:03:26

ApukadHUN: Ezt pont a fidelitas nemhivatalos blogján kérdezed? Még a végén kimoderálnak :)

Eagle15 2008.05.14. 16:13:11

teddyde!
Igen, ez a fidelitas blogja?? Na azok se különbek a Deákné vásznánál...! Csak minnél előbb a húsosfazék (parlament) közelébe kerülni...! Jó kis szaftos, állások....! :))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.14. 16:16:49

Eagle15:
Teddyde nem bontja ki az igazság minden részletét. :) A Fidelitasból indult anno a Reakció elődje: ufi.hu/index.php?site=a_lap

Francois Pignon 2008.05.14. 16:22:04

Én minden postom után kapok egy borítékot Szíjjártó Pétertől. Ürgebőrben, a Kopaszi-gáton. Ott ismertem meg Kaya Ibrahimot is, akkor még nem tudtam.... De az már egy másik történet.

józan' 2008.05.14. 16:22:15

Aztán kifejlődött Reakcióvá,ami már
_halad a korral_.

:-))))

Páneurópai Harci Kos 2008.05.14. 16:22:55

Nos, Magyarországon nincs komoly baloldali ifiszervezet.(szerencsére/sajnos) milyen jókat tudnának verekedni a nácikkal:)
u.a. mint a nagyok csak kicsiben, egyik kutya másik eb alapon.

Francois Pignon 2008.05.14. 16:24:36

Amúgy bátortalanul megkérdezném, a FIB megszűnése mögött nem lehet egy olyan sanda ok, hogy esetleg valami anyagi felelősség merül fel a Zuschlag-ügyben? Nem egyszerű "adósságrendezésről" van szó?

Vasutas 2008.05.14. 16:25:14

"A FIB jogutód nélküli megszűnése után azonban nem lehet számonkérni az új szervezeten a múlt viselt dolgait."

A szervezeten talán nem, viszont a felelős vezetőket még kb. öt évig törvényesen zargathatják az illetékes hatóságok.

Eagle15 2008.05.14. 16:32:34

Harci kos!
Teljesen igazad van, lehet választani (náci, kommunista), ezt az ebekre válaszoltam! :)) Talán egyszer lesz egy olyan párt is, ahol becsületes emberek az ország felemelkedését szeretnék elérni! Persze van rossz példa erre is, szegény Széchenyi a végén öngyilkos lett...! :))

k|M · reakcio.blog.hu 2008.05.14. 16:42:45

"Francois Pignon 2008.05.14. 16:22:04
Én minden postom után kapok egy borítékot Szíjjártó Pétertől. Ürgebőrben, a Kopaszi-gáton. Ott ismertem meg Kaya Ibrahimot is, akkor még nem tudtam.... De az már egy másik történet."

Az ki van zárva, ott ugyanis én szoktam találkozni Francois Pignon-nal, amint Orbán Viktor kíséretében nejlonzacskónyi húszezrest nyújt át nekem azzal az instrukcióval, hogy adjam át a Szíjjártónak. Bástya et.

Zetek 2008.05.14. 16:48:44

FIB nélkül a nap sem kel már fel. De remélem ez csak a kezdet. Ilyen alapon az MSZP-t is feloszlathatnák, ott is volt éppen elég sumákság.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.05.14. 17:09:50

Nem vagyok túl jártas a témában, úgyhogy a jogos 'voltmár' reagálás megkockáztatásával megkérdezném: az ugye megvan, hogy a 'fib' angolul füllentést jelent?

Hol volt ezeknek a píárosuk, amikor megalakultak?

ÁrPi 2008.05.14. 17:38:45

tölgy 2008.05.14. 15:49:16
""heima, úgy gondoltam a céget adjuk el az adósággal. Mi meg megalapítjuk aznap még a Magyar Teakratikus Birodalmat nulla adósággal.
Szerinted nem lennének ezzel a programmal szavazóim?""

Teából importra szorulunk,a krátoszból megintcsak nem tudunk exportálni.
Milyen lészen a kereskedelmi mérlegünk?
i vote no :-)

Lord Multifilter · http://filter.blog.hu 2008.05.14. 17:45:44

kicsit hasonlo az mszp-mszmp is nem?

Francois Pignon 2008.05.14. 17:49:49

Sőt, kisz-demisz-bit-fib(fibisz)-?

CrL 2008.05.14. 18:23:12

Rékuc, ilyen rejtett üzeneteket nem lát meg mindenki. a polgári underground blognak a rövidítése pedig _pub_, ezért is jóérzés sokszor ide betérni ;P

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.14. 18:23:31

Francois Pignon 2008.05.14. 17:49:49
Sőt, kisz-demisz-bit-fib(fibisz)-?

a név változik, az értékek maradnak.

grupi 2008.05.14. 20:13:34

Egyszerű nemzetiszocialisták. Közismertebben, nácik.
Csak ergé elvtárs most elfelejtette kitenni rájuk a cimkét; nem úgy mint a jobbiknál. Egy jó orbánozáshoz mindig jobban illik nála a náci titulus, mint a balfékéknél és a már nem fázó zsiddókon gunyolódóknál. Zuschlag a baloldal és ergé kegyelméből soha nem fog itt náci cimkét viselni, még akkor sem, ha füstbe ment terveket szövöget a zsidó vicceivel. Már csak azon csodálkozom, hogy a szent jelzőt nem írta hozzá a szerző. Különben a többi szó csak töltelék és bla-bla.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.14. 20:29:43

A F!B lap elképesztő... a prérikutyás cikk írja le legjobban a filozófiájukat:
"Első lépésként, egy nemes hagyományt kívánunk elindítani azzal, hogy idén a Föld Napja apropóján jelképesen örökbe fogadtuk a Fővárosi Állatkert egy kedves lakóját, Kukát [...] Ne felejtsétek: Világunkat Mi magunk alakítjuk, s mindenki azzá válik, amit tesz!"

Bizony így van. Jelképes tettekkel jelképpé lehet válni.
Igazi tettekkel meg igaz emberré.

Joschka Fischer (törölt) 2008.05.14. 21:56:31

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.05.14. 14:55:06 "Csak tömören.... Muhahahahahahaha."

Pontosan. Ergé, egy régi, az európa kulturális fővárosa projektről szóló cikkedhez szeretnék egy linket hozzáfűzni, hátha érdekel: keret.hu/portal/hu/2008-05-13/titkok-az-europa-kulturalis-fovarosa-palyazatrol

:-)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.14. 22:55:24

Uj Péter tegnap fikázta a pécsi projektet. Én úgy emlékszem, hogy ő is tagja volt a helyszínt kiválasztó bizottságnak, gondolom nem ingyé.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.15. 00:04:01

Őrnagy:
Mikre nem emlékszel... Tényleg tagja volt. :) Hol lehet elolvasni, mit mondott/írt?

grupi 2008.05.15. 20:34:09

Időnként azt hiszik egyesek, hogy feltalálják újra és újra a spanyolviaszt.
A xénia- (szkénia?)láz óta tudjuk, hogy nincs új a napa alatt, csak a nevek és a személyek változnak. A módszerek és a célok a legkevésbbé.
Szocialista-imperializmusban a monetáris pénzpolitika a nem más, mint a büdös pénzszerzés csalár, vagy egyzserű lopásos, netán kizsákmányolos kienyerése iránti agresszív törekvés. Zucshlag, Kulcsár, Boldvai, Tocsik, Princz, és politikai társai, a pártvezetőktől a miniszterelnőkig. Ezt nevezhetik akár milyen gittegyletnek, mégis csak tolvaj, uralkodó banda ez.

tevevanegypupu 2008.05.16. 01:01:17

Kukat nem lehetne magara hagyni. Mehetne Totohoz lakni. Ott nem lenne egyedul.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.18. 00:09:15

"csak a nevek és a személyek változnak."
csak a nevek és a személyek nem változnak.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.18. 03:02:10

Fidesz --> Fidelitas, Szocialisták --> Societas? :)

CrL 2008.05.18. 03:04:17

ah üdv Turul, hehe. ez nem vmi Che hóbort miatt lett Societas?

a Bal szót mint olyat szépen dobták amúgy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.18. 10:37:15

societas - eredeti latin értelmében magánjogi kategória: gazdasági érdeken alapuló együttműködés, mint újmagyarul a bt. vagy kft.
Vagy elszólták megint magukat, vagy nem tudnak latinusul (ergo ergé, a szocik nem lateinerek).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.05.18. 20:39:50

Crl!
Azért ettől a kb. csalárd csőd kategóriába tartozó át/kikeresztelkedéstől/átmetéléstől még balfaszok maradtak, nemdebár?

grupi 2008.05.25. 13:57:17

Hiába jelentette be a hét végén a Fiatal Baloldal jogutód nélküli önfeloszlatását, a bíróság csak akkor jegyzi be a szervezet megszűnését, ha igazolja, hogy kifizette minden tartozását, így a 2003-as nyári táborozás számláját is. A PAC 2000 Kft. biztosította 2001 júliusában az ellátást az Európai Unió Szocialista Ifjúsági Szervezete aktivistáinak rendezett táborban. A Víg-Kend Major, amely a cég tulajdona, megtetszett az ifjú szocialistáknak, 2003-ban már a Fiatal Baloldal szervezett oda kétnapos fesztivált. A kft.-nek jelentős bevétel helyett azonban tetemes kára származott, mivel ittas baloldali fiatalok 1,3 millió forintos kárt okoztak a mellékhelyiségben, nyílászárókat és asztalokat törtek össze. Tóbiás József, a Fib akkori elnöke megígérte, hogy megtérítik a cégnek a "buli" árát.

Az adósságkezeléssel a PAC 2000 Kft. az olajszőkítések kapcsán ismertté vált Sándor István cégét bízta meg tavaly decemberben. Sándor István lapunknak elmondta, a szervezet 2003-ban elismerte a károkozást, képviselői aláírták az erről szóló jegyzőkönyvet, mégsem fizettek az elmúlt öt évben. A Fib ügyvédei többször megígérték a számla kiegyenlítését, erre jogerős bírósági ítélet is kötelezte a szervezetet, mindhiába. 2006 júniusában végrehajtó járt az ifjú szocialistáknál, de nem tudott az összegnek megfelelő értéket lefoglalni. Sándor István várhatóan hétfőn tárgyal a Fiatal Baloldal utolsó elnökével, Varga Lászlóval. Az adósságrendezéssel megbízott cég vezetője azt mondta, írásbeli garanciavállalást vár a szervezet vezetőjétől, és azt, hogy bár nem az ő elnöksége idején történt az eset, rendezi a húszmilliósra gyarapodott adósságot.
süti beállítások módosítása