Alázós
2007. március 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Alázós

A Budapest Rádió Demokrácia Rt. című műsorának triója (Puzsér, Dinnyés, Kardos) atomjaira szedi Marsovszky Balázst, a Fiatal Baloldal egyik frontemberét, a Che Fesztivál kapcsán. Hallgatni arany.

Puzsér nyilatkozata az Indymediának:

„Az illetékes elvtárs ijedtében beismerte, hogy gyakorlatilag nincsenek nemzetközi kapcsolataik, hogy Orbán sok tekintetben baloldali (értsd: baloldalibb náluk), ők viszont kiállnak a kormány neoliberális politikája mellett, melynek hosszútávú eredményei szerinte egybeesnek a kubai forradalmár céljaival. Persze az interjúban kiderült, hogy lényegében semmit sem tud Che Guevaráról és a radikális baloldal forradalmi hagyományairól. Programjuk, hogy a szegény fiatalok taníttatására az uralkodó osztálytól várnak pénzt - fura karikatúrája az osztályharcnak. Ja és végül a pápára hivatkozott."

Derűs estét kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5543654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exit 2007.03.06. 19:17:25

puzsér jelenleg a legjobb arc aki ker. rádiókban dolgozik.

a fiatal baloldalt mint olyant meg csak sajnálni tudom, ha ez az utánpótlásuk. de nem is tudom miért várnék sokat.

a che kitűző is kinos már, nemhogy egy konferencia.

Ede bácssi 2007.03.06. 20:04:25

Ne ugorjatok be! Ezek a fiatal baloldaliak nem gevaristák, meg ilyen-olyan isták (s persze nem baloldaliak), hanem szimplán karriert akarnak csinálni. Sikerül is nekik, ha eleget nyüzsögnek az MSZP háza táján, ahol úgy kellenek a fiatalok, mint a falat kenyér (kevés van belőlük). Az meg, hogy nem tudnak semmit, mit számít? Ismerek olyan embert, aki 49-ben (mert eleget hozzászólt a Szabad Nép-félórákon) 21 évesen, szakérettségivel - ebből látszik, hogy nicknek tulajdonképpen a Matuzsálemet kellett volna választanom, mert ma ki tudja, mi a SZN-félóra és a szakérettségi - az országos egyetemi felvételi bizottság elnöke lett a párt megbízásából. (Olyan alárendeltekkel, mint mondjuk Trencsényi Waldapfel Imre akadémikus, de a végső szót az ifjú elvtárs mondta ki.) Szóval érdemes nekik még a Castro által is szalonképtelennek tartott Che-t fényezni, majd pozícióban megkapják a honoráriumot.

Sir Brian 2007.03.06. 20:17:28

Az ifjú, és némiképp ellentmondásos politikai nézetekkel rendelkező fiatalember életrajza az alábbi címen hozzáférhető:

www.fiatalbaloldal.hu/index.php?gcPage=public/portretar/mutatPortre&fnId=18677

Minden eleme csodálatos és tanulságos, csak azt áruljátok el nekem, de tényleg, hogy mi az a multiplikátor-képző tanfolyam?

exit 2007.03.06. 20:38:12

multiplikátor: egyszerre tud tapsolni, feneket nyalni, bólogatni, che feszteket szervezni, igen-igent énekelni és ugy kinézni mint kiss péter.

bugris 2007.03.06. 20:47:21

Személyügyi szervező, humánerőforrás szervező. Hmmm. Annak idején is tudták, a személyzetis a legfontosabb poszt.

dejavubazz 2007.03.06. 21:02:03

Che Guevara, de inkabb az arckepevel ellatott polo, kituzo sok fiatal szamara trendi. A FIBesek talan ra se kerestek Fuserra a gugliban, mert annyit siman lehet tudni rola, hogy Kubahoz es Del-Amerikahoz kotheto, a szegenyekert kuzdott, orvos es forradalmar (ezt a tenyt szerintem _onmagaban_ romantikusnak talaltak) volt. Esetleg meg megneztek az A motoros naplojat es ugy dontottek, hogy ha rola neveznek el egy osszeroffenest, az olyan fiatalosnak, lenduletesnek es idealistanak hat. (Foleg ha a magyar baloldal leglelkesebb ideologusa is felszolal.)

Aztan - mit ad Isten, - jon egy radiomusor, ahol paran relevans ismeretekkel birnak Che-rol illetve a baloldalrol es beegetik a FIB vezetojet, ahogy az kell.

Kerek kis tortenet. Cirka 10 perc alatt tiszta kepet kaptunk arrol, mi is a FIB szerepe a magyar baloldalon.
Sok ilyen kene meg. Lepdeljenek szepen vegig a teljes politikai eliten.

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2007.03.06. 21:58:35

Ütősebb, hatásossab lett volna az interjú, hogyha nem kiabálnak vele ennyit.

mcmester 2007.03.07. 08:55:47

Sir Brian:
A multiplikátor olyan, mint az inszeminátor, csak emberrel...

ergé 2007.03.07. 10:10:04

ez a FIB-es Varga László pedig úgy néz ki, mint egy vidéki Che-imitátor, hogy Gyurcsány Ferencet parafrazeáljam :-)

www.fiatalbaloldal.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=96226&fnHid=96226

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.03.07. 11:01:00

ott a pont, nyertél egy éves che-magazin előfizetést:D

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.03.07. 12:05:35

A Marsovszky-srác úgy néz ki, mármint arcra, mint egy Simon Gábor választmányi elnök mínusz 25 év, ha így hívják azt az illetékest.

:-S 2007.03.07. 13:17:11

Azért mellesleg az említett titánpalánta ferdített egy kicsit azon a pápa-hivatkozáson is.

A Wikipedia szerint így hangzott:

"Isten trónjánál kapott helyet, az Úr joga ítélkezni érdemeiről. Meg vagyok győződve arról, hogy a szegényeket akarta szolgálni."

Ebben azért van némi elhatárolódás a konkrét cselekedeteitől, szemben azzal, amit a srác ebből ki akart hozni :-)))

:-S 2007.03.07. 13:19:31

Igen, az indulat nekem is sok volt kicsit...

nénike · http://mandiner.hu 2007.03.07. 15:12:27

A kioktató hangütés egy kicsit a Klub rádió Rekontra című Orosz órájára emlékezetett, viszont az lejött, hogy a hülye gyerek csak hazai pályán nagy vitéz, Puzsérral szemben csak egy szánnivaló pöcs.

ergé 2007.03.07. 15:25:33

A fenti műsor készítői és baráti körük által szerkesztett blog:

szelsokozep.freeblog.hu/

ajánlom.

dejavubazz 2007.03.07. 18:02:43

A sracok default ilyen habitussal birnak, nem kifejezetten a FIB-es csokara ugrottak ra.

nénike · http://ufi.blog.hu 2007.03.08. 09:35:36

Forradalmár vagy terrorista? nol.hu/cikk/438156/

nénike · http://ufi.blog.hu 2007.03.08. 09:47:43

A cikk kötelező olvasmány. Kemény Csaba bácsi balról előzi Bolgár Györgyöt. A 75 éves öregnek ma is Guevara a példaképe!

mazsola 2007.03.08. 10:29:45

Kivancsi vagyok, a bácsi vajon hogyan értékeli Albert Sweitzer vagy Kalkuttai Teréz munkásságát... az ő tevekenységük nyomám kevesebb vér folyt, kevésbé volt látványos és nyilvánvalóan egyikük arcképe sem mutat olyan jól egy pólón, mint a latin-amerikai emberbaráté

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2007.03.08. 10:55:13

úgyis kezdtem unni már a táltos-szentkorona vonalat, pont időben erősítenek be a fiatal balosok, remélem, tudnak folyamatosan értékes műsorral szolgálni, a tehetségük megvan hozzá, és ha ez szorgalommal is párosul, kellemes nyárnak nézünk elébe

exit 2007.05.20. 17:15:50

a che fesztjük után itt az újabb nagy agymunka: a vudu dij hahaha, elsőként a vudi életműdijat pedig ki másnak mint kedvencüknek fidel castronak aka orbán viktornak adják.

che feszt, castro, vudu, srácok ennyire azért nem kéne erőlködni.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.05.20. 17:54:12

A FIB-nek a Bacardi-kóla.

dejavubazz 2007.05.20. 20:12:41

Az hittem mar senkinek nem tunik fel a titkos kapcsolat a FIB es Orban kozott :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.14. 13:34:24

jól láttam, hogy Robink most az echó tévében tűnt fel?! :P

ÁrPi 2008.05.14. 18:10:53

Csupa Sz.E.M. vagyok pl. amikor a magyarokat plagizáló és utánozó világhírességek, celebek leleplezésével foglalatoskodnak, asszem megkérdőjelezhetetlenül kiemelve a magyar géniuszt. Az Echo TV-ben !
:-)
süti beállítások módosítása