Gumibaba, cicahorda, Gyurcsány
2008. április 29. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Gumibaba, cicahorda, Gyurcsány

 Álló farkú gumibabával nézett szembe Gyurcsány Ferenc miniszterelnök aktuális antifasiszta flash mobján. Úgy tűnik, kormányátalakítás közben, kisebbségi kormányzás előtt is van annyi ideje, hogy a permanens dugóiról elhíresült külső körúton gyülekezzen néhány tucat Népszava-előfizető, ötszáz forintos óradíjjal kielégített munkanélküli szervezők, gój motorosok, egy gumiférfi és egy Dobrev Klára gyűrűjében. Vakuk villogtak, kamerák kavarogtak, Gyurcsány Ferenc pedig egy tízmilliós EU-középhatalom vezetőjéhez méltóan állást foglalt a kommunizmus-relativista közíró és a tucatnyi nagyhasú, szakállas motoros vitájában.




az index.hu fotója

 Mi is történt? Az újabb fasisztaveszély így tört elő: Andrassew Iván Farkasházy Tivadar Hócipő nevű lapjában lecicahordázta a Gój Motorosokat (lehet nyammogni ezen a mondaton). A motorosok kikérték maguknak a jelzőt, a vitán egy meleghullám is végigcsapott. A Gój Motorosoknál egyébként érződik egyfajta erőltetett macsóság (jelszavuk: A gumid kopjon,ne a hazád!, ugyanott kijelentik: kiemelt figyelemben részesítjük hölgyek jelentkezését), szóval gyanús, gyanús. Ennél már csak az gyanúsabb, hogy miként lehet egy vállaltan nemzsidó társaságban a Harley-Davidson a non plus ultra, hiszen a Jewish Journal értesülései szerint a motortársaság egyik alapító-névadója, William Davidson bizony zsidó volt.

 Egyébként nem lennék Andrassew helyében: vajon milyen érzés lehet olyan balliberális közírónak lenni, akitől még Kornis Mihály is elhatárolódik?

 Nem beszélve más középen avagy erre-arra álló megmondóemberekről. Az emelkedett vitáról csak annyit: a gój motorosoknak joguk van berregni a Népszava előtt, ez amúgy is egy kedvelt pótmegoldás hazánkban: Demszky dudált a kátyúk ellen, én meg csengettem a bicikliutakért a Parlament előtt. Aztán mégse jött ki elém Gyurcsány, és a kátyúk, a Népszava és a gój motorosok is maradtak. Ez egy ilyen ország.

 
Így szokott kezdődni - Gyurcsány így figyelmeztetett a mai stop.hu interjúban, majd belekezdett nagyívű elemzésébe: Nem gondolja úgy, hogy nem akar ilyen országban élni ezek után, ahol motorosok akként különböztetik meg magukat, hogy zsidók vagy nem zsidók? Holnapután meg a boltosokat megkülönböztetjük, hogy zsidók vagy nem zsidók, aztán a könyvkiadókat, egy picikével később arra fogjuk már kérni őket, hogy esetleg a ruhájukon csillagot is hordanának. Mi lenne, hogyha utána még fajvédő pártot is alapítanánk, esetleg hogyha beírnánk mindenkinek a személyi igazolványába, hogy ki gój és ki nem gój.

 Az uniós középhatalom vezetője, saját bevallása szerint a parlamenti többség birtokosa tehát annak a veszélyét látja a gój motorosokban, hogy a magyar jogrendszer és államigazgatás a jövőben bevezetheti a származás szerinti megkülönböztetést. Persze, dícséretes Gyurcsánytól, hogy már a cicahordákra is odafigyel, nehogy valóban veszélyes nagyvadakká nőjék ki magukat. A végén még a Pannon Pumák nevet is felvennék, amúgy is feketébe szeretnek öltözködni ezek a gaz fasiszták.

 Szóval, örvendetes, hogy a kormányfőnk a zsidó-nem zsidó viszony minden rezdülésére ennyire érzéken. De akkor javaslom, hogy saját logikája szerint tiltakozzon például a MaZsiKE ellen, hiszen akként különböztetik meg magukat, hogy zsidók vagy nem zsidók.  Ha Gyurcsánynak a megjelenés és a fotósok hada is olyan fontos, mint az Ügy, akkor azt is javaslom, hogy egyesével, személyesen, önnön kezével kezdje el lemosni az országszerte (de leginkább a IX. kerület Közgáz környéki részén) megtalálható tolvaj zsidó SZDSZ feliratokat. Mondjuk ötszáz forint órabérért.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr68447452

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.04.30. 09:43:12

Oi! Szadesz Oi! - Gumibaba, cicahorda, Gyurcsány II. Olvasóink megihlettek, lelepleztük a Szadesz újabb nemzedékének irányváltását: a felvételen Gus-T, a salgótarjáni Szelíd Piknik nevű skin zenekar frontembere pózol, mielőtt büntetni indul a há…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.29. 18:07:14

Ez már komédia. Nyem baj, ezentúl lesz állandó programja gyfnek, sok.

Francois Pignon 2008.04.29. 18:20:51

Azért ez a gumibaba poénnak elég zsenge. Még a túloldalon feltünedező miniszterelnök-imitátornál is fantáziátlanabb.

érdektelen 2008.04.29. 18:23:16

Konzerv íze van ennek az aktuális náciveszélynek. De jó, hogy ebben az országban ez a legnagyobb gond éppen.

Nem a tüneteket kéne kezelni, hanem magát a betegség okozóját.

zoli27 2008.04.29. 18:37:32

Gyurcsány felvonulása egy annyira jelentéktelen esemény, hogy gyakorlatilag már hírértéke sincs. GyF megbukott, teljesen hiteltelen és szánalmas miniszterelnök; a szavának semmi súlya nincs.

Annak viszont örülhetünk (off), hogy a hírek szerint a háziorvosok megállapodtak a leendő eü miniszterrel a vizitdíj pótlásáról.
Mégis csak volt pénz... Csak a szándék hiányzott.

dowNLoad 2008.04.29. 18:38:30

HAHAHAHAHA,andresev, vagy ki a lóf*sz, HOGY EJTI A NEVÉT? (Ősi magyar neve van) HA MÁR KOMÉDIA, akkor EZT:
ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html
MIÉRT NEM MAGYAROSÍTJUK????????
NEM MERI SENKI???
CICAHORDA!!!!
REAKCIÓS ÓVODÁSOK!!!
Bambagyár!!!

heima (törölt) 2008.04.29. 18:43:19

Nem csak a közgáz környékén, végig a Soroksári út igazi antiszemita tengely évek óta, örülök h más is észrevette:) egyszer megnézném h ki ez a magányos harcos, akinek kihívás minden új plakát...

judge dredd (törölt) 2008.04.29. 18:47:15

Nem gondoltam, hogy Fecótól kapják a benzinpénzt a golyók. Amúgy van még ebben az országban valaki aki komolyan veszi ezt az egész náci-színházat? Egy közepesen tájékozott ember is képes arra a közéleti egyszer-egyre ami manapság jellemző az országban. Ne tessék mán' minket ennyire hülyének nézni. Köszönöm.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.29. 18:47:55

na le lettem megmondóemberezve :) Nice!

Lacc78 2008.04.29. 19:04:14

"Ma a műanyag strandpapucsok, holnap a világ" (Monty Python). Röhej.

Én meg úgy tudom, hogy Wiliam Davidson (testvéreivel, Arthurral és Waltherrel együtt) utálta a zsidókat ("Harley-Davidson: a törvényen kívüli gépezet", nincs most nálam és nem emlékszem, hogy írta). Pumából van fekete?

aqswdefr 2008.04.29. 19:06:43

"A végén még a Pannon Pumák nevet is felvennék, amúgy is feketébe szeretnek öltözködni ezek a gaz fasiszták."
Lemaradtam valamirol a pumak szinevel kapcsolatosan?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.29. 19:09:16

Susis fekete puma szerelés hogyne volna.

Lacc78 2008.04.29. 19:20:49

Nem emlékszem, hogy KI írta. Bocs.

Cook kapitány 2008.04.29. 19:22:32

GyF és az Mszp vezérkar sikeresen bebizonyította, hogy a Hollán Ernő utcába is politikai érdekből mentek. Ha azt komolyan gondolták volna, akkor egy ilyen piti eseményre nem jönnek el. A mai megjelenésükkel a Hollán Ernő utca jelentőségét, súlyát csökkentették.


ui:
A párduc fekete a puma nem. :-)

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.04.29. 19:28:34

"A mai megjelenésükkel a Hollán Ernő utca jelentőségét, súlyát csökkentették."

Mintha lett volna egyáltalán...

Tényleg vicces a stop.hu videó, ajánlom mindenkinek, Feri arcán én azt láttam hogy ő HALÁL KOMOLYAN elhiszi amit mond a közelgő náciuralomról :)

dowNLoad 2008.04.29. 19:28:51

Dredd bíró figyelmébe ajánlanám a FILMET is.
(KÁOSZ ÉS FÉLELEM az ELIT érdekében:FALSE FLAG)
www.youtube.com/watch?v=he1B-748vA4
MEG EZT:
ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html
Itt sajnos NEM KELL MESTERSÉGESEN GENERÁLNI A KÁOSZT, mert VAN, a félelem meg jön a kaffercigányoktól, költözz le Roamliszkára, pl.
MAXIMÁLIS RESPEKT A Harley Davidson-nak, alkotóinak, használóinak, meg minden motorosnak!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.29. 19:31:48

Rák, te megmondó, merre az az arra?

acetofive 2008.04.29. 19:32:16

a cicahorda felaldozta egyik tagjat? :DDD
tuntetes utan mentek a kek osztrigaba? :DDD

stopper 2008.04.29. 19:32:17

Kedves Ferenc!

Nemvolt máma véletlenül MUNKANAP?
Nem volt ez az álldogálás MUNKAIDŐBEN?

dowNLoad 2008.04.29. 19:55:11

Acetofive (micsoda hülye kommenthuszár név)
Ez VICCES? (szemtől szemben nem mernél, még megszólalni sem, mint andrasew sem merte, pedig mekkora volt az arca)

ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html
"BOCSÁNATKÉRÉS NAPJAI", MIÉRT NINCS ILYEN ITTHON??
Milyen jó lenne látni, hogy Andrassew (vagy hogy a lóf*szba írja a nevét) BOCSÁNATOT KÉR EGY DÁVIDCSILLAGOS TELEFONON pl. Fábrytól.

Lacc78 2008.04.29. 20:00:30

Gery Greyhound:

Elhiszi, mert ő lélekben még mindig a kis Gyurcsány Ferike, akinek szőke fejecskéjébe éppen most veri bele a tanító néni, hogy a Felszabadulás előtt itt minden nagyon rossz volt, de azóta minden nagyon jó. És ebben az országban rengeteg kis Gyurcsány Ferike van.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.29. 20:03:54

Egy ilyen felfújható, jóárasított gumi Ferkóval tarolni lehetne a piacon.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.04.29. 20:08:45

miért bukott volna meg GyF?
még mindig egy országnak a miniszterelnöke és sokan hisznek benne

józan' 2008.04.29. 20:10:16

Heh,ez azért már elég GETALIFE kategória.
Ferencet akasszák fel,a gój motorosokat zavaják haza,oszt jónapot.

states 2008.04.29. 20:11:54

Azért lássuk be, egy olyan országban ahol száguld a gazdaság, nagy a jólét, még a puma is jó nagyokat ugrik, a miniszterelnök nagy tekintélynek örvend, a társadalmi elfogadottságának határa pedig a csillagos ég, nos ott a miniszterelnöknek igen sok a szabadideje, tennivalója alig-alig akad, minden megy magától, mint a karikacsapás. Egy ilyen országban a miniszterelnöknek kutyakötelessége a gój motorosoknak megálljt parancsolni, különösen, ha azok a Népszavát nem olvasni akarják, hanem körbemotorozni...

Tassadar 2008.04.29. 20:22:53

Nem tom milyen anyagot szív a Feri de nagyon jó lehet, ha ennyire elszállt tőle, ha meg nem volt belőve/szíva akkor eléggé félelmetes az, hogy ahogyan gondolkozik

smalladam 2008.04.29. 20:30:03

muhaha, én viszont egy jót motoroztam ma délelőtt:)

judge dredd (törölt) 2008.04.29. 20:31:27

states 2008.04.29. 20:11:54 :DDDDD Hát ez mekkora szöveg! Könnyeztem a röhögéstől.
dowNLoad 2008.04.29. 19:28:51 Láttam a filmet köszönöm. Picit eltúlzod a mondandómban foglaltakat: egy szóval sem állítottam hogy mesterséges káoszgerjesztés folyik - pedig az is lehet. Ironizáltam. Beállunk egy elhanyagolható jelentőségű esemény mögé, felfújjuk azt és előtérbe nyomjuk, az igazán fontos dolgok elé, hogy a nép erre figyeljen. Végül is ez is lehet mesterséges "káoszgerjesztés". Mondjuk itthon azért még nincs káosz, az pl. Argentínában volt nem is oly rég. Bár jól haladunk. Colbert egy zseniális figurája az amerikai humornak, de veled ellentétben, a videón erősen ironizál. Bár ettől még vicces.

Rwindx 2008.04.29. 20:44:29

Tölgy, isteni ötlet. :)

duke64 2008.04.29. 21:01:26

Tassadar--ez jó volt!!!Hihetetlen,(attól függetlenül,hogy balos Gy.F.v. jobbos politikus)hogy ilyen kvalitásokkal(?)valaki miniszterelnök lehet.
Olvastam valahol a neten,hogy orvosok vizsgálták Gy.F.gesztikulációit,taglejtését stb. és arra a megállapításra jutottak ,hogy erős zsibbadtság van eluralkodóban első emberünkön.
Egy balos választónak is látnia kell ezt,nem tehet úgy,mintha minden rendben lenne.

S. Annyi 2008.04.29. 21:28:39

Egyszerűen röhögnöm kell az utóbbi idők fasisztázásain. Hogy a gój motorosok fasiszták lennének? Röhej. nekem van egy cicám, na az fasiszta. Gyűlöli a kisebbségben lévő egerünket, ráadásul félelemkeltően fekete színe van. A fényképezőgépem is fekete színű, az is fasiszta. A papagájunk és én is az vagyok, mert esténként szappannal fürdök - ki tudja miből van.

states 2008.04.29. 21:34:06

Gyurcsányt vagy teljesen cserben hagyta az arányérzéke vagy még mindig abban a tévhitben van, hogy az antifasizmus elleni harccal lehet pótolni a kormányzást. Egy ilyen harchoz ugye mindenekelőtt fasiszták kellenek, ezeket pedig még csak úgy-ahogy előállítja az ATV, Klubrádió, Népszava, a szoci média bermudaháromszöge, de hogy nincs senki Gyurcsány környezetében, aki szólna: Te Feri, hagyjuk már ezeket a motorosokat, mert utána könnyen jöhetnek az autósok, kerékpárosok, hogy a gój gyalogosokról már ne is beszéljünk...

Google 2008.04.29. 21:34:42

Azt kérdezi GyéeF, mi lesz, ezekután azt fogjuk nézni, hogy ez zsidó utca, zsidó üzlet, vagy milyen?

Igen, ők pontosan ezt tették, azt mondták, hogy zsidó negyed, zsidó bolt stb. pfúj, egy ilyen kényes ügyre építik a túlélését, mégegyszer pfúj.

Ő akar megbékélést, pont ő? Neki vége van, ha nem tud felállítani ellenséges táborokat.
Ne reménykedjen, előbb vagy utóbb megjön a magyarok, mint állampolgárok, esze!

S. Annyi 2008.04.29. 21:36:30

Gyurcsány! Elmegyógyintézetben a helyed!

dowNLoad 2008.04.29. 21:47:06

Dredd, TÉVEDÉS, COLBERT minden évben leadja a DAYS OF REPENTANCE-t a Report-ban!!!!
(persze VICCESEN, DE AKKOR IS, és ETTŐL NEM LESZ NÁCI, haha, pedig arrafelé is nagya pofája a zsidóknak, CSAK OTT VAN OLYAN HOGY AMERIKAI PATRIÓTA)
MÉG 1X:
ccinsider.comedycentral.com/cc_insider/2007/09/last-day-to-cal.html
Mert ebből soha nem elég!!!!!!!!!!!!!
MAGYARUL EGY ILYET!!!!!!!!!!

dowNLoad 2008.04.29. 21:51:01

AZ IGAZI LIBERÁLIS, az az lenne, ha végre együtt láthatnám a HÜLYE VALLÁSOK, HÜLYE SZOKÁSOK között a a zsidó baromságokat is, amit a sivatagból hoztak magukkal, de egy nagyváros közepén már nagyon hülyén néz ki, ha betartják.
A XXI.sz.-ban vagyunk, NŐJENEK MÁR FEL!!!!

bajazs 2008.04.29. 21:51:23

draga Barataim, lehet pattogni, s nevetsegesnek itelni a politikai ertelemben bukott Gyurcsanyt - lasd Tolgyessy az indexnek - de ameddig tudja ezzel az utolso fegyverrel, nevezetesen a nemletezo, de annal inkabb lathato es hangoskodo csocselek magyar-garda-fasiszta idiota bandaval revolverezi a jozan tobbseget. s nehez nem latni, hogy ez kulfoldon mekkora gondot okoz Orbannak, akinek ez igy belpolitikai nehezseget okoz. Cetererum...kapja be Bayer Zsoci...

Olvassatok el Balog Zoltan fotiszteletu kepviselo beszedet amit a Terror Haza elott, sajna mar nem talaltam meg, hogy ide kopizzam, a reakcio.hu nyithatna egy bejegyzest errol a beszedrol.

Szoval eppen ezert volt olyan nagy jelentosegu, hogy a fideszes ujlipotvarosi kepviselo szervezte meg az ellentuntit, kiegeszitve a reakcio.hu flashmobjaval is.

Google 2008.04.29. 21:57:10

És egyébként Gyurcsány szükségét látta, hogy feleségestül, sleppestül felvonuljon, mert valakik megijesztették Németh Pétert, vagy Andrassewet, de ugyanez nem jutott eszébe Olaszliszkával kapcsolatban, ahol egy embert öltek meg a gyermekei szeme láttára.

Sajnálom azt az országot, amelyiknek olyan miniszterelnöke van, aki nem tudja a fontos dolgokat megkülönböztetni a jelentéktelenektől, de azért rendületlenül kormányoz!
Elmondja, hogyha kell, akkor ő zsidó, cigány, román, csak éppen magyar nem tud/akar lenni!

dowNLoad 2008.04.29. 22:05:27

EZ copyright dowNLoad!!!!
Gyurcsányi:
ha kell BUZI vagyok, ha kell CIGÁNY vagyok, ha kell, ha nem kell, de ZSIDÓ vagyok, csak MAGYAR nem tudok lenni, SZÉKELY meg végképp!!!
Ez eddig be is jött, KÜLÖNÖSEN ERŐS volt a BUZIBARÁT vonal, GYANÚSAN ERŐS, én Klára asszony helyében gyanút fognék! (bár aki őt képes megtermékenyíteni, az MINDENRE KÉPES!)

marosy 2008.04.29. 22:16:56

A KISZ vezérnek egyetlen esélye az antiszemita kártya.

judge dredd (törölt) 2008.04.29. 22:19:42

dowNLoad 2008.04.29. 22:05:27
Nos jó lett volna az érdemi eszmecsere veled, de nem próbálnám meg. Tudod, én kínosan ügyelek arra, hogy ha utálok valakit, valamit, és ennek még hangot is adok akkor azt megpróbáljam legalább látszólag információk, tények - márpedig azok makacs dolgok - tapasztalatok alapján tenni, de legalábbis úgy találgassak, szövögessek, "összeesküdjek" hogy ne lehessen egy egyszerű "te hülye vagy bazdmegggel" félresöpörni. Ez persze sokszor nem sikerül, de legalább próbálkozom. Te attól tartok ezt meg se próbálod.
Egy kedvenc mondásom: "Nem vagyok fajgyűlölő. Minden embert egyformán rühellek."

dowNLoad 2008.04.29. 22:20:47

Lemaradt az ILLUSZTRÁCIÓ: (VIGYÁZAT NSFW!!!)
index.hu/cikkepek/0804/belfold/nepgoj//.gdata/gpb_21.jpg
index.hu/cikkepek/0804/belfold/nepgoj//.gdata/gpb_22.jpg
Akik emiatt nem tudnak enni, azoktól elnézést kérek.

dowNLoad 2008.04.29. 22:26:07

Dredd, neked is ezt a két oldalt ajánlo, MAXIMÁLISAN KORREKT MINDKETTŐ!!!! CSAK A TÉNYEKET írják!

Magyarul:
gunternet.hu

Angolul:
www.prothink.org/

HA ÁTOLVASTAD, akkor meg fog változni ez a "mindenkit" utálok.
LESZ, AKIT SOKKAL JOBBAN FOGSZ UTÁLNI!

shadai 2008.04.29. 22:52:53

"Nem beszélve más középen avagy erre-arra álló megmondóemberekről"

Kínzó kérdés (matematikusok előnyben): ha Gavra áll középen és a Konzervatórium az "arra", akkor merre, pontosabban hol lehet vajon az "erre"?

A legjobb megfejtő vendégem egy Makabi-sörre (CBA-ban is kapható!)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.04.29. 23:13:23

Hm... Makabi sört még nem is ittam, akkor majd kipróbálom.
A hírszerző mióta van középen?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.29. 23:22:00

Makabi sör nagyon rendben van! Az egyik pánizraelita barátom szokott azzal meglepni;]

873ujr3rk 2008.04.29. 23:26:29

"Nem csak a közgáz környékén, végig a Soroksári út igazi antiszemita tengely évek óta, örülök h más is észrevette:) egyszer megnézném h ki ez a magányos harcos, akinek kihívás minden új plakát.."

a minap egy kirandulas soran azzal kellett szembesulnom, hogy egy elmebeteg allat a turistaut menten rettenetesen sokszor festette hatalmas voros betukkel a d209 feliratokat a fakra. azt hiszem habozas es biztonsagi masolat nelkul dobnam a recycle binbe ha lehetosegem adodna ra. mennyire lehet idiota az aki kepes igy szetbaszni az erdot ?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.29. 23:39:12

Te Feri!
Ugye ez most idehaza a legnagyobb baj!
A Goj motorosok. Ha holnap nem lesz se fasizmus, se kormanyatalakitas,
se koaliciosfeszultseg, akkor mit fogunk csinalni?

csendes imat mormolunk majd Klara asszony letort kormeert?

egyebkent meg semmi baj nincs veled. tok jol beleillesz ebbe az orszagba, ahol legalabb nem feltetlenul tunsz ki a hulyek seregebol, akik mind rad meg a tehetsegtelen partodra szavaztak annak idejen.
fuggetlenul attol, hogy effektive a szajukba pisaltal a trambulinrol.
egyszoval, teged ide talaltak ki. ne hagyd magad, harcolj! az utolso szocialista kepviseloig!

es tudd, en veled vagyok. senki nem tud tobbet adni, mint amit Te igersz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.29. 23:45:05

.
' .::;(;::. '
' .::;.) );:::. '
' :::;`(,' (,;::: '
' :::;;). (, (';::: '
' ::;( ) ; ' );;: '
'::;');::'
oOOo
(¯`'.¸¸.'´¯)
(((((=)))))
======
======
]||||[
]||||[
]||||[
]||||[
======
((((((=))))))
]| |[
(_¸.•'查'•.¸_)
========
G L O I R E
==========
==========
••• ========== •••
( {{ ============= }} )

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.29. 23:53:04

aztakurva. Gloire, kár hogy nem fixed-width font, ugye?

BK 2008.04.30. 00:01:15

Az a gond, hogy ez a kádári maradék Népszava-szoci típus ez szerencsére ki fog halni ezekkel az emberekkel együt, de a gójmotoros-gárda vonalról nem hinném.

norcsek 2008.04.30. 00:18:10

Kaptam egy ilyet emilen valami hülyétől... szerintetek akkor ez most megint valami liberál-kamu?

lám a levél:

Kiáltvány!
Látlak magam elött, ahogy azt gondolod, ingerülten, hogy “ez már megint egy spam?” Nos, technikailag igen. Vagyis nem ismerlek, nem tudom a neved, semmit sem tudok rólad, de azt tudom, hogy valami baj van. Te sem érted, hogy mi lehet a baj a világgal, de az biztos, hogy nem így kéne lennie. Persze sokan azt mondják, hogy ez csak kamaszkori lázadás. Ezt te sem hiszed el és talán már túl is nőttél a kamasz koron, de elfogadod. Merthát mi is a világ rendje nélküled?
Te is hallod a siránkozókat nagy autókkal, látod a hangadókat elvtelenül, látod a kétségbeesést. Tudod, hogy ennek nem így kéne lennie, de elfogadod, hogy így van, hiszen mit ér az ellenállás? Minek is gondolkoznánk ezen?
Míg te ezeket a sorokat olvasod és elfog a kétely, hogy vajon igazam lehet-e, gyermekek ezrei halnak éhen világszerte, mialatt emberek milliói dobják ki az ételt. Emberek ezreit ölik meg világszerte, míg mások lövöldözős videójátékot játszanak. Ezeket már szinte közhelyekként emlegetik, de ez van. Ilyen a világ, mondod és mondom. De míg ezeket a sorokat olvasod a háttérben, a monitorodon, az emlékeidben reklámok, szlogenek zöme motoszkál. Tudod mit kell megvenned, hogy tapadjanak a csajok, pontosan tudod mit kell tenned, hogy vagánynak tartsanak. Pontosan tudod, hogy kedvenced mit szeret és valami megmagyarázhatatlan módon, te is azt szereted. Mert Te megérdemled. Tudod jól, hogy mi a jó, mégsem hiszel benne igazán… veled van a gond, majd kinövöd, reméled.
A helyzet az, hogy nem fogod kinőni, ezt az érzést sosem felejted, legszívesebben Isten lennél, hogy jobbá tedd a világot, hogy megszűnjön a lelkiismeretfurdalás. Pontosan emlékszel a csalódásokra és a kioktató szavakra, amiket akkor kaptál, mikor eltértél az átlagtól. Sokan mondták már, hogy: Nincs stílusod. Mit mondhatnék? A világ ilyen. De vajon, hogy boldogan élj, szükséged van a legmenőbb cuccokra? A legmenőbb telefonra? A közhelyekre, amikről mindenki beszél? Kell, mint egy falat kenyér, kell, hogy ne gondolj végre a világra, kell, hogy ne gondolkozz semmin. Hogy végre mosolyogva állj be a tömegbe, hisz a tömeg sosem éhezik, sosem fáradt, sosem beszél. A tömegnek nincs felelőssége.
Amennyiben ez így van, büszkén és harsogva mondom, hogy nincs stílusosom, nincs izlésem, nem érdemlem meg. Élek inkább őszintén, és tűröm a fájdalmat. Pontosan tudom, hogy mire van szükségem, hogy boldog legyek. Persze attól még a világ része maradok, dolgozom és továbbra is meg akarják mondani, hogy mit igyak, mit egyek, hogy nézzek ki és milyen zenét hallgassak. De én csak nevetek, udvariasan visszautasítom és mégis boldog vagyok. Ettől őket kirázza a hideg. Talán téged is, hisz hogy jövök én ahhoz, hogy a tömeg részeként kezeljelek és, hogy jövök ahhoz, hogy fenhéjázón azt mondjam, hogy jobb vagyok mint te? Nem vagyok jobb. Nem vagyok egyéniség, de boldog vagyok, hogy bírtoklom a világomat minden szépségével és csúfságával együtt.
Mondd ki, mutasd meg, írdd le, add tovább, mit gondolsz a világról. Nálunk nincsenek rossz vélemények, nálunk nincs rossz válasz. Nálunk te vagy és az életed. S bár távol áll tőlem, hogy ezt kérjem, de juttasd el ezt azokhoz, akik megérdemlik!

Bastian K. Famke

dowNLoad 2008.04.30. 00:26:25

A SOK SZERNCSÉT AZ ITT MARADÓKNAK, a cigány-héber államisághoz! (ahol TE csak adófizető lehetsz)

Henryk M. Broder német szerző nemrég azt mondta a De Volkskrant holland újságnak (2006. október 12.), hogy azok a fiatal európaiak akik szeretik a szabadságot, jobban teszik, ha kivándorolnak. Európa, ahogy ma ismerjük, 20 év múlva már nem fog létezni. Miközben egy berlini kávéház teraszán üldögéltünk, Broder rámutatott a többi kuncsaftra, és melankólikusan megjegyezte: a tegnap világát látjuk.

Európa muszlimmá válik. Broder, aki 60 éves, már nem fog kivándorolni. "Ahhoz én már túlságosan öreg vagyok" - mondta. Viszont arra ösztökélte a fiatalokat, hogy "költözzenek Ausztráliába, vagy Új Zealandra. Ez az egyetlen lehetőség, ha el akarják kerülni azokat a bajokat, amelyek miatt az öreg kontinens lakhatatlanná fog válni."

Úgy néz ki, hogy sok német és holland nem várt Broder tanácsára. Már most többen vándorolnak ki Németországból és Hollandiából, mint amennyien bevándorolnak. Az embernek Henryk Broderhez hasonlóan nem kell prófétának lennie, hogy arra a következtetésre jusson, hogy Európa eliszlámosodik. Elég, csak egy pillantást vetni a demográfiára. A mai Európában a feltételezések szerint 50 millió muzulmán van. Az előrejelzések szerint ez a szám 20 év alatt meg fog duplázódni. 2025-ben az európai gyermekek egyharmada muzulmán családokba fog születni. Brüsszelben, Amszterdamban, Rotterdamban, és más jelentős európai városokban már most a Mohamed a legnépszerűbb név.

Broder meg van győződve afelől, hogy az európaiak nem hajlandók ellenszegülni az eliszlámosodásnak. A De Volksrantnak mondta, hogy a "domináns hozzáállást" "tökéletesen kifejezte az az ostoba szőke nő, akivel nemrégiben vitatkozott. Azt mondta, hogy időnként jobb ha megerőszakolják az embert, mintsemhogy az ellenállás közben komoly sérülésnek tegye ki magát. Időnként jobb elkerülni a kűzdelmet, mintsemhogy megkockáztassuk a halált."
A brüsszeli De Standaard újság egy nemrégi számában (2006. október 23.) megjelent szerkesztői cikkében a holland (homoszexuális és önjelölt "humanista") Oscar Van den Boogaard Broder interjúrára utal. Van den Boogaard említi, hogy Európa iszlamizálását "siratásként" éli meg. A "szomorúság érzete" teljesen elönti. "Nem vagyok katona", mondja, "dehát végülis ki lenne az? Sohasem tanultam meg, hogy megkűzdjek a szabadságomért. Csak az élvezetéhez értek."

Az American Spectator ehónapi számában Tom Bethell azt írta, hogy ha a legalapvetőbb szinten nézzük, akkor a szekuláris-humanista társadalom demográfiailag nem működik. De ennél többről van szó. A nem vallásos embereknek rendszerint kevesebb gyermekük van a vallásosokhoz képest, mivel ôk inkább "élvezni" akarják a szabadságukat, mintsemhogy feladják a gyermekeik kedvéért. A szekularisták szintén kevésbé hajlandóak megkűzdeni. mivel nem hisznek a túlvilágban, ezért ezen a világon kívül nincs más vesztenivalójuk. Ennélfogva inkább behódolnak, mint harcolnak. A német feministához hasonlóan, akire Broder utalt, inkább a megerőszakolást válasszák, mint az ellenállást.
Folyt. itt:
front14.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=150&Itemid=1

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.30. 00:33:21

Hát igen, dowNLoad, ezek a szekuláris hedonisták többmilliós motorokon, drága bőrszerkóba bújva a média nyilvánossága előtt hordoznak körbe álló farkú gumiférfikat.

Szodoma, Szodoma!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.30. 00:38:56

Figyi, te ilyen gyáva gyerek vagy? Mitől fosol ennyire.
Majd ha a lengyelek is Mekka felé fordulnak akkor fossál.
Ezen az oroszok csak röhögnek!
Minket meg megvéd a moszad! Nem érted?
:DDD

CrL 2008.04.30. 00:56:10

ez egy mókás kép, gusztos mint hardcore frontember védi a kormány-párt:

www.nepszava.hu/include_document/atmeneti/kepcsik/goj/02_nagy.jpg

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.30. 01:05:42

Gusztos Lonsdale-ben igazi hardcore skin lenne, OI!

:D

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.30. 01:07:33

Lódi,

front14... te tényleg ilyen szemetet olvasol? És komolyan is veszed?:-DDDDDDDDDDDD

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.30. 01:08:18

gusztos lonsdale-ben muhaha. Valaki kattanjon rá a fotosoppra;DDDDD

CrL 2008.04.30. 01:10:04

a népszava helyett pedig egy szép kis baseball ütő illik a kezébe.

tevevanegypupu 2008.04.30. 01:23:42

Kicsit hasonlit Jean-Claude Van Damme-ra. Kell is ilyen szituacioban. :)

átlátó 2008.04.30. 01:25:42

Ezt az Isten barmát nem kéne fölkoncolni, nem kéne négyfelé vágni és nem kéne a városkapura tűzni. Egyszerűen picsán kéne rúgni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.30. 01:53:10

Hohhóó, megnéztem a videót, meg a képeket az indexen.
EZ BOLONDOK HÁZA!
Turul, gratulálok a pólós akcióhoz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:DDDD

Atika!!! 2008.04.30. 07:48:25

Magyar Nemzet kapcsolódó cikkjében félreérthető mondat: "...Gyurcsány Ferenc és felesége, Hiller István..."
:D:D

zsuzska60 2008.04.30. 07:50:51

Ha Gyurcsánynak fontos a zsidó kérdés, miért nem adja vissza a luxusvilláját?

hhh. 2008.04.30. 07:56:56

Szombaton Hannoverben ultem egy kavezoban egy nemet ismerösömmel, aki mellesleg 1 evet elt Magyarorszagon nem is reg.
Azt mondja:
- Hallom, gondok vannak Magyarorszagon...
- Igen - mondom -, kormanyvalsag, meg a gazdasag...
- Nem! Hat nalatok ujra vannak fasisztak!
- ???
- Naci egyenruhaban masiroznak, hosok teren most lepett be ujabb 500, meg regi fasiszta jelkepeket hasznalnak, valami piros-feher zaszlot...
Itt kisse elhultem, de kerdeztem:
- Az Arpad-savosra gondolsz? A 7 csikos valtozatot valoban hasznaltak a nyilasok, de az egy 1000 eves kiralyi jelveny, azota hasznaljuk altalaban, raadasul a cimerben is benne van...
- Itt azt irtak, fasiszta...ja, es hogy videki falvakba mennek, hogy megfelemlitsek a ciganysagot.
Mondtam, hogy talan Olaszliszkara gondol, ahol meglincseltek egy tanart, es volt valami emlekkoncert.
A lenyeg, hogy egy viszonylag tajekozott, nyitott, a temat valamennyire ismero nemetnek ez jon le. Ez Magyarorszagon az aktualis problema. Ferinek van mi ellen harcolnia...
Vajon veletlen, hogy Schröder eppen itt lakik?

states 2008.04.30. 08:01:34

A Fletó-házaspár demonstrációit figyelve egyre nyilvánvalóbb, hogy van haladó rasszizmus, ami ellen nem kell demonstrálni, és van haladásellenes, ami ellen fel kell lépni. Az előbbire jó példa a gój motorosok esete, az utóbbira az olaszliszkai, ahol öld meg a magyart felkiáltással meglincseltek egy embert. A gój motorosok esetében súlyosbító körülménynek számíthatott a motorozás következtében fellépő légszennyezés, a Népszava-környezetszennyezés...

marlington 2008.04.30. 08:14:01

Erőltetett macsóság? Úgy érzem, holnap a Reakció előtt nagy lesz a motorzúgás :)

Gringo 2008.04.30. 08:21:55

Szánalmas ez a zsidózás. A sok hülye a saját problémáiért, ahelyett hogy megoldaná őket, a zsidókat okolja mindíg. Hánynom kell tőlük.

Gringo 2008.04.30. 08:26:19

Egyébként az igazi motorosok megvetik az ilyen magamutogató hobbimotorosokat. Vadiúj többmillás csodagáépek, a bőrszerkó nyikorog annyira új, hétközben meg konszolidált üzletember meg vállalkozó. Van pénzük a külsőségekre, ettől azt hiszik kemény gyerekek lesznek.

S. Annyi 2008.04.30. 08:31:26

Szánalmas ez a zsidózás. A sok hülye a saját problémáiért, ahelyett hogy megoldaná őket, a zsidókat okolja mindíg. Hánynom kell tőlük.

éS ÍGY?


Szánalmas ez a zsidózás. A sok hülye a saját problémáiért, ahelyett hogy megoldaná őket, a MAGYAROKAT okolja mindíg. Hánynom kell tőlük.

Bummer 2008.04.30. 08:36:40

A radikalizmusnak meg az antiszemitizmusnak/rasszizmusnak eleve nem kellene összemósodnia. Nálunk valami miatt együtt jár (nem mellesleg mindkét oldalon).

A radikalizmus megerősödése mindig a demokratikus játékszabályok megsértéséből származik: a tehetetlenség érzése szüli a radikális megoldási kísérleteket. Ez a hatalmon lévők felelőssége és bűne.

Gyurcsánynak nincs joga antiszemitizmus-ellenes tüntetésen részt venni, hiszen ő az okozó.

aacvvbb 2008.04.30. 08:49:20

Gringo:
Te most pontosan miről beszélsz? Ez egy elegáns bevezető egy kis holokauszt siránkozáshoz?

aacvvbb 2008.04.30. 08:53:32

Remélem akad pár okos és tetterős ember, aki alakít egy antifasiszta szervezetet és idióta tiltakozásokkal mindenkit összezavar, majd elsekélyesíti ezt az egész témát annyira, hogy pusztán holokamuzással vagy cigányvédéssel már ne lehessen érvényesülni.

lOc (a pasztafáriánus) 2008.04.30. 09:16:47

Crayfish: az nem Monty Python, hanem Dudley Moore

Shinjuku 2008.04.30. 09:20:21

Yo, DL... Látom időnként beakad a caps lock. Már kezdtem gyanakodni hogy ezt a szép hosszú opuszt itten nem is te írtad hanem valami gonosz ctrl C és ctrl V akció lehet a háttérben.
Most végigolvastam még egyszer a kommentjeidet de még mindig nem állnak össze mondanivalóvá. Magyarórán te voltál az aki állandóan telefirkáltad a padokat Pokolgép feliratokkal? Inkább figyeltél volna bazeg...

hiba 2008.04.30. 09:28:51

Az a legszomorúbb, hogy még a szélsőjobbunk is ennyire gagyi magyar. Pedig a jobbik egész jól indult. Bár nem értettem soha egyet velük, értelmes témákat feszegettek, lehetett velük beszélni. Most meg maradtak nekünk Tomcat és rajongó tábora, meg a pocakos motorizált butikusok. Bazmeg. Ezekkel hagy ne társadalmi párbeszédeljek már. Az egyetlen helyes álláspont velük szemben az ignore.

Francois Pignon 2008.04.30. 09:39:03

Gringo 2008.04.30. 08:26:19

Mesélj már, milyen az igazi mototros. Kéz alatt vett használt MZ-n meg tízéves bőrruhában tolja?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.30. 09:39:37

hiba,
a pocakos motorosok politizálnak? Lehet tudni valamit a véleményükről?
Nem pusztán néhány exhibicionista ráérő fazon, elég pénzzel?

dowNLoad 2008.04.30. 10:25:47

NEM VAGYTOK ELÉG LIBERÁLISAK, hogy elviseljétek Gyurcsányt és FELESÉGÉT Hillert???? MI EZ? RASSZIZMUS?, nem is vagytok igazi liberális buzik. (lehet, hogy nácik vagytok vagy fasiszták, attól füg, hogy az olasz vagy a német megy inkább)

Hitte volna bárki néhány évvel ezelõtt, hogy 2008-ban Magyarországon zsidó üzletre Molotov-koktélt dobálnak? Legfeljebb egy filmben. És azt hitte volna valaki, hogy lesznek, akik ezt megvédik? A politikai elfogultság odáig jutott, hogy még a nyílt náci terrort is megvédik egyes jobboldaliak. A legviccesebb az Index nevû orbánista hírportál magatartása, amely a miniszterelnökkel készült inyterjújában most követeli azokat a reformokat, amelyeket Orbán oldalán két éve gyaláznak. Miután kinyírták a reformokat, most hiányolják.

Mintha két oldala lenne az emberek agyának: amikor egyik oldala mûködik, akkor tudják, hogy Magyarországnak elemi szüksége van azokra a változtatásokra, amelyek ellen orbánista agyféltekéjükkel mindent megtettek. Keresztényi módon ítélnek el minden durvaságot és erõszakot, egészen addig, amíg az nem politikai ellenfeleikkel történik, mert akkor még arra is találnak magyarázatot, hogy zsidó üzleteket gyújtanak fel, mint 1933-ban a náci Németországban. Mellesleg, a németek szembenéztek a nácizmussal, és levonták a következtetéseket, míg a magyarok a mai napig tagadják, hogy bizony-bizony õk voltak az utolsó csatlósok, és példás fegyelemmel szállítottak a náci hóhérok gázkamráiba 957ezer642 magyar állampolgárt, egy bizonyos sárga jelzés jelentése szerint, zsidót. Ma már a német lapok is nyílt faszita terrorról beszélnek Magyarországon, és azok a németek szörnyülködnek, akiknek a magyarok csak tanítványaik voltak. A magyarok nem változtak...

(HAHAHA,ez jobb? INKÁBB a GÜNTERNET)
A többi itt:
www.liberalizmus.hu/

Google 2008.04.30. 15:36:27

NL,
végre előjöttél a farbával; Gyurcsány a gyengéd, meg a Hiller Pifta, nem baj, mindenkinek vannak rossz szokásai, de azokat nem más, ha lehet, még rosszabbakkal kellene maszkírozni!
süti beállítások módosítása