Lakások/lakosok címmel nyílt szociofotó-kiállítás a Hajós utca N&N Galériában. A tárlat a létező szocializmus két mintaprojektjének történetét kíséri végig: a pécsi Uránváros és a berlini Stalinallee sugárút felépítését, az első lakók beköltözését, akkori benyomásaikat és máig élő emlékeiket. A fotókon egy-egy őslakos (többnyire már a '60-as évektől itt élő, mostanra magányos hölgyek és urak), mellette kisebb képeken lakásuk tárgyai, a homlokzat részletei. Ennél a poszt sem lesz izgalmasabb: a szociofotó inkább csendes-romantikus, mintsem hangos-sikamlós műfaj.
*
Megjegyzés: kedvelem a belpesti lakásgalériákat. Egy apró emeleti, vagy éppen (mint az N&N esetében is) alagsori kiállítótér - más látogatók híján, és mert a tulaj rendszerint meglepve nyit ajtót a váratlan jövevénynek - az emberben azt a benyomást kelti, hogy a kultúrafogyasztók legfinomabb 1 százalékához tartozik. Cirógató érzés.
*
Szóval a lakások/lakosok kiállításanyaga a berlini b-wohner csoport és a pécsi egyetem közös projektjeként állt össze, a fotókat hozzá Lidia Tirri készítette. A kapocs: az 1950-es évek elején Berlin és Pécs egyszerre döntött úgy, hogy presztízsberuházásokba kezd a munkásosztály látványos megjutalmazása céljából. A korabeli sztenderdekhez képest összkomfortos, a mai lakóparkok ingatlanstátuszának megfelelő telepek nőttek ki a földből, ahol a bányászok megkülönböztetett elbánás mellett, alig másfél év alatt juthattak új lakásukhoz. A bánya, az egyes blokk közel volt; a gyereknek hatalmas játszóterek nyíltak. Berlinben maguk a későbbi lakók dolgoztak az építkezéseken. A toronyházak közt mindkét városban kávézókat szórtak el: a Stalinallee kedvenc teraszát Budapestnek, Uránvárosét Olimpiának nevezték. Csokoládé, fagylalt, ostpresszó blues.
A Stalinallee (későbbi Karl Marx Allee) és Uránváros közti hasonlóságoknál szinte csak a különbségek érdekesebbek. Az egyik oldalon (nálunk) jellegtelen, érdektelen építészeti struktúrák, a szocreálhoz kapcsolódó legismertebb sztereotípiákat igazoló házak (és belül is, a lakásokban: terítő a tévén, piros műanyagfüggöny a zuhanynál, emlékplakett, szárított nád a falon). Ugyanaz, ugyanakkor, ugyanazoknak Berlinben: patinás, a modernizmus és a klasszicizmus legjobbjait másoló épületóriások, nagy belmagasságú lakásokkal, központi szemétledobóval, tágas utakkal és zölddel; egy sztálinista Andrássy út. A szakadék két barakk között. Egy berlini tablón nyugdíjas bányamérnöknő meséli, hogy vitték a munkásfiatalokat tömegével egyetemre a szocializmusban, s hogy mellé már huszonévesen lakást kaptak, ha kérték, barátnők akár együtt is, bár utóbbi azért gyanúsnak számított. Frau Hintze ma sem költözne innét.
*
Megtekinthető április 21-ig.
